Programok és háttérprogramok

1. A kormányfő és a kormányzó koalíció hirdeti, hogy olcsó, hatékony szolgáltató- államra van szükség, és ennek érdekében mintegy a felére kell csökkenteni az államigazgatási dolgozók létszámát, köztük természetesen az országgyűlési és önkormányzati képviselők létszámát is. Az SZDSZ (Demszky Gábor) már azt is kiszámolta, hogy ezzel évi 50 milliárd forintot lehetne megtakarítani.

Miközben a takarékosságról beszélnek, valójában arról van szó, hogy a szervezett magánhatalmat működtető pénzvagyonos érdekcsoport programjában már 150 éve olvasható: amikor a magánpénz-monopólium segítségével a Nemzetközi Pénzügyi Közösség és hálózata megszerzi a termelő-fizikai vagyon feletti tulajdonjogot is, akkor azzal megszerezte a hatalmat is. Ezt a hatalmat azonban a formális demokrácia kulisszái mögül, azaz álcázva lehet biztonságosan gyakorolni. A vagyonon alapuló befolyást a gondosan kiválasztott politikusok segítségével kell politikai döntésekké átalakítani. A vagyoni és pénzügyi túlsúly átkonvertálása megköveteli a politikusok kézbentartását. Hogy irányításuk könnyebb legyen, fontos a létszámuk erőteljes csökkentése. Minél kevesebb választott és politikai felelősséggel tartozó állami tisztségviselő van, annál könnyebb a vagyonos rétegnek kézben tartani és irányítani őket. Ezért a szervezett magánhatalom elő írja, hogy a társadalom vagyonának megszerzése után kötelezően csökkenteni kell az adott állam választott tisztségviselőinek a létszámát. Tehát, amikor a mi politikusaink szemforgatóan takarékosságról beszélnek, valójában a pénzvagyon-tulajdonosok hatalomgyakorlásának a megkönnyítéséről van szó.

Ha tényleg a takarékosság lenne a cél, akkor elég lenne a túlköltekezést korlátozni, esetleg a fizetéseket és járulékaikat is csökkenteni. Így a választott képviselők megtartásával csökkenhetnének az állam e célra fordított kiadásai. Ez vonatkozik az EU-ra is, amely a tagállamoktól hatalmas összegeket présel ki, és ugyanakkor, például, az EU Parlament képviselői számára 8500 euró havi átlagfizetést, plusz a költségek fedezését kívánja biztosítani. Szó van arról, hogy ezt az összeget esetleg 6-7000 euróra mérsékelik. Ez a magas fizetés is (mintegy havi 2 millió forint) elsősorban azt célozza, hogy az EU Parlamenti képviselői annak a háttérhatalomnak legyenek elkötelezve, amely ezt az EU-t kitalálta, létrehozta és őket ehhez a jól fizető, kényelmes álláshoz segítette.

Yehezkel Dror izraeli egyetemi tanár, a Római Klub tudományos munkatársa "Ist die Erde noch regierbar?" (Kormányozható-e még a világ?) című munkájában, amelyet a Római Klub is jóváhagyott és saját álláspontjaként terjeszt, pontosan azzal foglalkozik, hogy a világot irányító Nemzetközi Pénzügyi Közösségnek országonként, földrészenként és világszinten hány választott és kinevezett politikusból álló kiszolgáló személyzetre van szüksége ahhoz, hogy az egy központból irányított világban a hatalmat kényelmesen és zavartalanul gyakorolhassa. Jehezkel Dror szerint (id. mű 170-171. old.) országonként - területük és népességük méreteitől függően - csak 100 -s 1000 fő közötti politikai irányítószemélyzetre van szükség, beleértve a választott politikusokat és az államigazgatás irányítóit is. Ez világszinten mindössze 50.000 személy kiválasztását, kiképzését és pozícióba helyezését jelenti a szervezett pénzhatalom számára, mivel a világ mintegy 200 országának a többsége kicsi.

A legfontosabb döntéseket hozó kormányzó elit tagjai, akik a lakosság felé a felelősséget viselik, ennek az 50.000-es létszámnak az 1/10-ét teszik ki, vagyis legfeljebb 5000-en vannak. Az élet gyakorlata azt bizonyítja, hogy ténylegesen nem is ez az 5000 személy hozza az érdemi döntéseket, hanem csupán az 1/5-ük, azaz körülbelül 1000 személy. Azok a személyiségek, akik viszont világszinten az egész emberiség számára fontosak, és döntéseikkel az egész emberiség sorsát befolyásolhatják, még kisebb kört alkotnak. Hozzájuk mindössze 400 politikus tartozik, és közülük a Nyugaton ma érvényesülő demokratikus szabályok szerint mindössze 200 személyt kell megválasztani.

Ezen a számon csak némileg módosít az a körülmény, hogy fontos döntéseket nem csak választott és kinevezett állami politikusok hoznak, hanem vallási, gazdasági, pénzügyi és tudományos vezető személyiségek is. Ha őket is számításba vesszük, akkor a vezető integrált elit létszáma 10.000 főre tehető, és mindössze ez a 10.000 ember dönt az egész világ jövőjéről. A nem állami vezetők is hierarchiába rendeződő struktúrákat működtetnek. Ezért a leglényegesebb döntéseket a nem állami vezetők vonatkozásában is a legbefolyásosabb pénzügyi, gazdasági, ipari, vallási és tudományos vezetők szűk köre hozza.

Amikor egyes politikusok a takarékosságra hivatkozva csökkenteni akarják a lakosság által választott és politikai felelősséggel tartozó személyek számát, valójában a világuralmat gyakorló Nemzetközi Pénzügyi Közösség programját hajtják végre Magyarországon.

2. A kormányfő, és a mögötte álló szocialista-liberális pártkoalíció azt hangoztatja, hogy a szociális igazságosság érdekében elsősorban a legszegényebbeket kell fokozottan támogatni. Ezért szüntették meg azokat a kedvezményeket, amelyeket az előző koalíció nyújtott a hazai vállalkozásokhoz, a lakás és egyetemi diploma megszerzéséhez. Arra hivatkoznak, hogy az a kormányzat, amely adókedvezményekkel nyújt támogatást, valójában a tehetősebbeket támogatja, nem pedig a leginkább rászorulókat. Így szól a propagandaszólam, és valóban szépen hangzik.

De mi van mögötte? A nemzetközi pénzhatalom és az általa működtetett intézményrendszer dokumentumaiban számos helyen olvasható, hogy a pénzvagyonos réteg világuralmát országokon belül a középosztály, a nemzetközi élet rendszerében pedig a szuverenitásukat megtartó nemzetállamok veszélyeztetik. A pénzoligarchia zavartalan világuralma érdekében a középosztályt minden egyes országban először meg kell gyengíteni, majd fel kell számolni. A szuverén nemzetállamokat pedig először földrésznyi nemzetek feletti struktúrákba, majd azok egyesítésével egy világállamba kell beolvasztani.

A nemzeti-konzervatív koalíció valóban tett intézkedéseket a privatizációból nagyrészt kihagyott és így vagyontalanná, sőt szegénnyé tett magyar középosztály támogatására. Ezeket a szerény intézkedéseket szüntette meg azonnal a jelenlegi szocialista-liberális koalíció, amely most már nyíltan is az idegen érdekeket szolgálja, és a rendszerváltás előtti internacionalista-kommunista irányvonal helyett ma kozmopolita-globalista irányvonalat követi. Tehát itt nem a szociális igazságosság érvényesítéséről van szó, hanem a pénzuralmi rend programjának megfelelően a magyar középosztály teljes felszámolása irányában tett újabb lépésről. A segélyezésre rászoruló legszegényebb rétegeket úgy is lehetne támogatni, hogy közben erősödhessék a magyar középosztály még meglévő maradványa, de a liberálszocialista politikusok ezt a kompromisszumot sem akarják.

3. A kormányfő és az őt támogató pártkoalíció az árkok betemetéséről, a megosztott magyar társadalom egyesítéséről beszél. Arról, hogy abba kell hagyni a durva hangú polémiát, és tudomásul kell venni, hogy egy Magyarország és egy magyar nemzet van. Földrajzilag egy Magyarország van, de ezen egy kibékíthetetlenül megosztott társadalom él.

Valóban jó lenne betemetni azt a szakadékot, amely a társadalom egy szűk csoportja és a túlnyomó többséget magába foglaló másik része között keletkezett. Ezt az árkot azonban verbálisan, propagandszólamokkal, jó szándékúnak tűnő és szépcsengésű közhelyekkel nem lehet betömni. A társadalmat az hasította szét - szükségleteik és érdekeik szempontjából - élesen szemben álló két csoportra, hogy a pártállami vezető réteg előnyös helyzetét kihasználva a társadalom túlnyomó többségét kirekesztette az ő tulajdonát is képező köztulajdonból. Ezzel önmagát dúsgazdaggá tette, de a magyarok 80 %-a teljesen vagyontalanná vált, és semmilyen tőkejövedelmük sincs. A többség csak bérből és fizetésből tud megélni akkor, ha van munkája. De még ebben az esetben is csak az Európai Unió országaiban fizetett munkabérnek az 1/5-ét, 1/3-át kaphatja azonos munkáért.

A magyar nemzet tehát két részre szakadt, mert egy gátlástalan kisebbség erkölcstelen módszerekkel (amelyek csak azért jogszerűek, mert a kirablást végzők íratták maguknak a jogszabályokat) kifosztotta a többséget. Nem az a baj, hogy van egy nagyon gazdag kicsiny-réteg, hanem az a baj, hogy e mögött vagyoni gyarapodás mögött nincs teljesítmény. Nem abból lettek szuper-gazdagok, hogy tehetségesen, kockázatot és felelősséget vállalva, szuper nagyot alkottak, és ebből jutottak nagy vagyonukhoz.

Erősíteni kellene a magyar társadalom kohézióját, hogy valóban társadalomnak lehessen tekinteni. Egyetértünk azzal, hogy jó lenne a szélsőséges vagyoni különbségekből megásott szakadékot felszámolni, és a magyar nemzet végletesen szétszakított két részét újraegyesíteni. Ehhez azonban arra lenne szükség, hogy a szuper-gazdag réteg számoljon el a vagyonával. Legyen egy olyan országgyűlés és kormány, amely hivatalosan elvégzi ezt a feladatot, és elszámol végre a nemzeti vagyonnal a magyar állampolgárok közösségének. Ennek alapján újra lehetne rendezni a közvagyon elosztását. A vagyonnal a magyar állampolgárok elveszítették az önrendelkezésükhöz nélkülözhetetlenül szükséges feltételeket és anyagi-pénzügyi bázist is, ami az egyéni szabadság alapja. A vagyonnal együtt elveszítették politikai szabadságjogaik gyakorlásának a lehetőségét is. Ez az ő szabadságuk a vagyonukkal együtt azoknak a szabadságát növelte meg, akikhez a vagyonuk került. Vagyis a hatalmat is ez a vagyonos réteg kapta meg, de mivel politikai felelősséggel nem tartozik, ezért ezt a hatalmát nem a köz, a társadalom egésze érdekében, hanem saját, önző érdekében használja. Kibújik az igazságos közteherviselés, és a társadalom hátrányos helyzetű rétegei iránti felelősségvállalás alól.

Jellemző a magyarországi szuper-gazdag réteg önzésére, hogy noha ellenszolgáltatás és teljesítmény nélkül jutott a magyar társadalom közös tulajdonához, nem hajlandó legalább jótékonykodni és segíteni a legrászorultabbakon. Miközben az EU-ba lépve szabályozzák, hogy miként lehet egészségügyi normáknak megfelelően elhelyezni és táplálni a disznókat, arról szuper gazdagjaink nem gondoskodnak, hogy vajon az EU milyen higiéniai normái szerint lehet a legszegényebbeknek a kukákból táplálkozniuk? Hogyan szabályozza az EU a kukából élők biztonságát? Egyetértünk azzal, hogy tegyünk erőfeszítéseket a magyar nemzet megosztottságának csökkentésére, de ehhez elsősorban a szuper-gazdag vagyonos rétegnek kell hozzájárulnia ahhoz, hogy a privatizáció felülvizsgálatával újra osszák el - de most már igazságosan - az állampolgárok közös tulajdonát. Akik sérelmezik, hogy igazságtalan a kirekesztés, lépjenek fel az ellen, hogy a pártállami nomenklatúra hatalmi helyzetét kihasználva a lakosság többségét kirekesztette a köztulajdonból, és vagyontalan, illetve koldusszegény embert csinált belőle. Sokféle kirekesztés van, de ez a kirekesztés a legigazságtalanabb, és ezt kell minél előbb orvosolni.

A magyar nemzet a szélsőséges vagyoni-megoszlás következtében reménytelenül kettészakadt, mert a két szemben álló nemzetrésznek a szükségletei, érdekei és értékei soha nem fognak megegyezni. E megosztottságnak megfelelően osztozkodni kellene a közpénzből finanszírozott televíziókon, rádiókon, tévé-és rádióműsorokon is. Szükség van egy konzervatív-nemzeti-keresztény közszolgálati televízióra és rádióra, még a következő parlamenti választások előtt.

4. A kormányfő, valamint a mögötte álló és őt támogató koalíciós pártok ismét elővették a köztársasági elnök megválasztásának a módját. Ismeretes, hogy 1989 végén megtartott, úgynevezett négy-igenes választások lényegében azt célozták, hogy az SZDSZ és a mögötte álló pénzügyi-hatalmi hálózat olyan személyt juttasson az államelnöki tisztségbe, aki az ő emberük. Mivel közvetlen választás esetén a nemzeti érdekeket képviselő Pozsgay Imrének lett volna a legtöbb esélye, ezért őt akkor úgy lehetett a köztársasági elnöki tisztség elérésétől elütni, ha a parlament hatáskörébe vonják az államfő megválasztását. A köztársasági elnök megválasztásának módja nem a legfontosabb kérdés. Ha az lenne a kormányon lévő erők igazi célja, hogy a demokráciát erősítsék, és a népszavazás révén növeljék a választópolgárok beleszólását a közügyekbe, akkor ezt most nem az államfő közvetlen megválasztásával kellene kezdeni. Fontosabb lenne az antidemokratikus 5%-os választási küszöb eltörlése.

A magyar demokrácia egyik legsúlyosabb korlátja, hogy a vagyon megszerzésére törekvő párt-nomenklatúra 1989-ben olyan politikai rendszert akart, amely megakadályozza a választók valódi akaratának az érvényesítését, azaz, hogy mindenki, aki a választásokon eléri a megfelelő szavazatszámot, bekerülhessen az Országgyűlésbe. A választópolgárok zöme pénzvagyon híján csak olyan pártokat tud létrehozni, amelyek nem képesek országosan elérni az 5 %-os arányt. Ezáltal a választópolgárok valójában nem tudják saját politikai célkitűzéseiket és érdekeiket képviseltetni. Kénytelenek olyan pártokra voksolni, akik nincsenek kötve választási ígéreteik betartásához. A pártok, hogyha van egyáltalán programjuk, abban már nem jelenítik meg a társadalom minden rétegének az alapvető érdekeit. Ezt bizonyítja az, hogy a rendszerváltás óta elfogadott jogszabályok, beleértve az Alkotmány szerepét betöltő alaptörvényt is, lehetővé tették a magyar történelemben eddig soha nem látott igazságtalan vagyoni különbségek létrejöttét, az ország vagyonának az értékének a töredékéért való kiárusítását, az állam és a társadalom végleges eladósítását, és örökös kamatfizetésre kötelezését.

Ha tehát őszinte lenne az a szándék, hogy erősítsük a közvetlen demokráciát, akkor most nem a közvetlen elnökválasztást kellene előtérbe helyezni, hanem azt, hogy szüntessük meg az 5 %-os parlamenti küszöböt. Ez a korlát eredetileg csak 4 % volt, de amikor az erkölcstelen módon szuper-gazdaggá vált réteg be akarta biztosítani vagyoni és hatalmi szerzeményeit, akkor fölemelte a küszöböt 5 %-ra. Így a választók kénytelenek magukra vállalni 1-1 párt vélemény-kényszerzubbonyát, ami kizárja, hogy saját érdekeiket és meggyőződésüket képviselhessék. Az Európai Unió parlamentjébe 5%-os küszöb nélkül lehet megválasztani a küldötteket. Ha már belépünk az EU-ba, akkor vegyük át ezt a szabályozást.

5. Ugyancsak a takarékosságra hivatkozva folyamatosan azt halljuk, hogy olcsó, hatékony és szolgáltató államra van szükség. Ez nagyon jól hangzik. De ha elolvassuk ugyancsak a háttérhatalom elérhető dokumentumait, akkor kiderül, hogy a Nemzetközi Pénzügyi Közösség és intézményrendszere nem akarja erős közhatalommal együtt irányítani a gazdasági és társadalmi életet. A szervezett pénzhatalom azt várja el az államtól, hogy a Nemzetközi Pénzügyi Közösségnek pontosan teljesítse adósságszolgálati kötelezettségeit, fizesse a törlesztéseket és a kamatokat. A szervezett magánhatalom, amely a magán-pénzmonopólium révén a pénzrendszer egészének és a multinacionális cégeknek a tulajdonosa, szisztematikusan eladósít minden államot. Az államok pedig a beszedett adóknak a felét szinte már mindenütt adósságszolgálatra fordítják. Ezzel a közhatalom a szervezett magánhatalom ingyenes kamatbeszedőjévé vált.

A szervezett magánhatalomnak azért is olcsó és gyenge államra van szüksége, hogy az ne legyen képes olyan jogszabályokat hozni, amelyek korlátozhatják tevékenységét. Az államnak ne legyen saját bankja és termelővagyona, amelyre, mint anyagi bázisra támaszkodhatna. A magyar pénzvagyonos uralkodó réteg ezért egész Európában, de a kelet-közép-európai térségben is példa nélkül álló módon kiárusította a magyar állam kezelésében lévő társadalmi vagyont. Magyarország ma Európa legprivatizáltabb, legliberalizáltabb és legglobalizáltabb állama. Kormányzatának közszolgálati feladatai elvégzéséhez (közbiztonság, közoktatás, közegészségügy, lakásépítés, infrastruktúra-fejlesztés stb.) kizárólag a beszedett adó fele marad. (A másik fele adósságszolgálat és kamatfizetés fejében a szervezett pénzhatalomhoz kerül.)

A közteherviselés szempontjából az adó is kétféle. A pénzvagyonos réteg nem fizet adót a pénzvagyonának a hozama és kamatjövedelme után. Továbbá a multinacionális cégek olyan kedvezményeket kaptak, amelyek gyakorlatilag felmentették őket az arányos közteherviselés alól. Ezeket az előnyeiket az EU tagság után is megtarthatják, mert a magyar uralkodó réteg erre derogációt, azaz átmeneti időre szóló felmentést kért és kapott.

Most, amikor egyre több sokmilliárdos adókedvezményben részesült multinacionális cég távozik Magyarországról, arra kellene kötelezni őket, hogy fizessék vissza az éveken át kapott adókedvezményeiket. A szociálisan érzékeny és jóléti rendszerváltást hirdető jelenlegi kormányzatnak magyarázatot kell adnia a választópolgároknak, hogy miért nem követeli vissza a távozó multinacionális cégektől azokat a milliárdokat, amelyeket adókedvezmény fejében azért kaptak, hogy itt maradjanak az országban, és munkát adjanak a lakosságnak.

Ezért sokkal őszintébb lenne, ha szemforgató politikusaink megmondanák, hogy a szervezett magánhatalom önző érdekében akarnak egy olcsó és gyenge államot, amely már nem képes arra, hogy bármely döntésüknek ellenálljon, és amely természetesen arra sem képes, hogy kellően megoldja a magyar társadalom legégetőbb problémáit.

6. Állandóan halljuk azt, hogy szükség van az egészségügyi rendszer megújítására, átszervezésére, modernizálására. Tény, hogy a végsőkig eladósított és anyagi bázisától megfosztott állam ma már nem képes arra, hogy az évtizedeken át elhanyagolt magyar egészségügyi rendszert korszerűen működtesse.

De amikor a jelenlegi kormány az egészségügy megújításáról beszél, valójában a háttérhatalomnak a legfelsőbb vezetői által a közelmúltban hozott stratégiai döntéséhez tartja magát. Eszerint Nemzetközi Pénzügyi Közösség a pénzrendszer és a termelő vagyon tulajdona mellé meg akarja magának szerezni a nagy szolgáltató rendszerek tulajdonlását is. A szolgáltatások komplex rendszerében kiemelkedően fontos helyet foglal el az egészségügy és az oktatás. A magyar egészségügy szakmai felkészültség szempontjából még mindig a világátlag fölé emelkedik. Dologi bázisát és működési eszközeit - elsősorban finanszírozását -tekintve azonban mélyen az optimális működés szintje alatt van. Teljesen üzleti alapra való helyezése azért nem lehetséges, mert a lakosság vagyontalansága és különösen a nyugdíjas milliók szegénysége nem teszi lehetővé, hogy üzleti árat fizessenek az egészségügyi ellátásért. Ezt csak akkor tehetnék meg, ha a nemzeti vagyon igazságosan lett volna elosztva, és ha a nyugdíjakat - legalább most - az Európai Uniós átlagot megközelítő szintre emelnék.

A gyenge és elszegényített, végsőkig eladósított állam tehát nem képes a kellő pénzügyi eszközöket az egészségügyi rendszer működtetéséhez biztosítani. De ennél többről is van szó. Nem is akarja ezt megtenni. A háttérhatalom vezérkara által meghozott stratégiai döntés végrehajtása azt kívánja, hogy Magyarországon is - és másutt is - a nagy egészségügyi intézmények lehetőleg minél olcsóbban, a nemzetközi pénztőke ellenőrzése alá kerüljenek. A jelenlegi kormány valójában ezt akarja, minél gyorsabban végrehajtani. A miniszterelnök ki is jelentette: "Olyan Magyarországot szeretne, ahol a tőke jól érzi magát." Tehát nem az a fontos, hogy a magyar lakosság, azon belül is a kirabolt és elnyomorított nyugdíjasok jól érezzék magukat, vagy legalábbis az élhető emberi élet minimuma számukra is biztosítva legyen, hanem az a fontos, hogy az egészségügyi szolgáltatás is profitot és kamatot termeljen a pénzvagyon-tulajdonos réteg számára.

Miért érné meg a tőkésnek, a bankárnak, a multinak, hogy pénzt fektessen be, például egy magyar kórházba? Nyilvánvalóan akkor éri meg neki, ha pénzéért nagyobb hozamhoz tud jutni, mint amihez akkor jut, ha ezért a pénzért államkötvényeket vagy kincstárjegyeket vásárol. Ma minden munka nélkül 10 %-on felüli biztos hozamhoz lehet jutni az állampapírokból. Vagyis a tőkés, hacsak 10 %-ot remél egy kórház megvásárlásától, akkor nem fogja az egészségügybe fektetni a pénzét, mert nem éri meg neki. Hiszen egy kórház működtetése rengeteg gonddal és bajjal jár. Ezért csak akkor fekteti pénzét az egészségügybe, ha a 10 %-ot meghaladó - ha lehet lényegesen meghaladó - hozamhoz jut befektetése után. Hogy néz ez ki konkrétan? Ha egy tőkés mondjuk befektet 500 millió forintot egy kórházba, akkor annak ki kell termelnie ennek az összegnek legalább a 20 %-os hozamát minden évben. 500 millió 20 %-a 100 millió. Ez azt jelenti, hogy a kórháznak 5 év alatt vissza kell fizetnie a kapott 500 milliót és utána, amíg világ a világ, minden évben bele kell dugni a tőkés-tulajdonos zsebébe további 100 milliót.

Ezért az eladás nem pénzbevonás az alulfinanszírozott egészségügybe, hanem - profittermelő rendszerré átalakításával - ténylegesen pénzkivonást jelent. Az egészségügy hatalmas megsarcolását jelenti hosszútávon. Miközben tehát a jelenlegi koalíció és a kormány a betegek érdekeiről beszél, valójában arról van szó, hogy a tőkéseket akarja olyan biztos jövedelemhez segíteni, amely meghaladja azt a jövedelmet, mintha a pénzüket - mondjuk - állampapírokba fektetnék.

Az egészségügynek az ilyenfajta kiárusítása azt jelenti, hogy az orvosi hivatás is profitért és kamatért végzett közönséges bérmunkává alakul át. Az orvos független, szabadfoglalkozású polgárból, függőhelyzetű, bérből és fizetésből élő szakmunkássá válik. Egyetemi végzettségű szakmunkássá. Ezzel az egészségügy problémái nemcsak megmaradnak, hanem el is mélyülnek, mert az egészségügyi rendszer kiárusítása - privatizálása - valójában ugyanúgy kettészakítja ezt a fontos ágazatot is, mint ahogyan a pénzuralmi rendszer kettészakította a magyar társadalmat. Lesz egy szupermodern, elit egészségügy, amely azonban kizárólag a gazdag és tehetős rétegeket fogja üzleti alapon - a pénztulajdonosoknak biztos nagy profitot hozva - kiszolgálni.

A társadalom vagyontalan és a létminimum alsó szintjén vegetáló rétegeinek viszont megmaradnak az állami fillérekből finanszírozott egészségügyi intézmények, amelyek csak a legalapvetőbb egészségügyi ellátást fogják a lehető legolcsóbb szinten nyújtani. Ily módon a vagyontalan magyar polgárok életesélyei is jelentősen romlani fognak, nemcsak a vagyonosok életesélyeihez képest, hanem ahhoz képest is, amit most még magukénak mondhatnak az előző rendszerből itt maradt és sok tekintetben fejlettnek és igazságosnak mondható egészségügyi rendszer következtében. Mindennek az az előnye is megvan a háttérhatalom szempontjából, hogy felgyorsul a magyar lakosság elhalálozása és fogyása. A háttérhatalom képviselői nyíltan megmondták már az 1997 májusában a Soros Egyetemen tartott titkos tanácskozáson, hogy terveik szerint Magyarország lakosságának le kell csökkennie lehetőleg 7-8 millióra. Ha a jelenlegi kormány egészségügyi elképzelései megvalósulnak, akkor a háttérhatalom csaknem biztos lehet, hogy ez a csökkenés egész hamar bekövetkezik.

7. A jelenlegi kormány - és az őt támogató koalíció - szemforgató módon arról beszél, hogy az olcsó, hatékony és szolgáltató államnak kis létszámú, professzionalista, hivatásosokból álló zsoldoshadseregre van szüksége. Magyarországnak valójában az 1848-49-es honvédsereghez, valamint a jelenlegi svájci hivatásos katonákból és felfegyverzett polgárokból álló nemzetvédelemre van szüksége. Egy zsoldos hadsereg nem érez elkötelezettséget a magyar nemzet, a magyar nép, a magyar haza iránt. Pénzért azoknak a parancsait teljesíti, akik ezt a pénzt adják. A Nemzetközi Pénzügyi Közösség által létrehozott NATO nem a magyar érdekeket szolgálja. Ezt jól szemlélteti, hogy a sokmilliárdos költségért Irakba kiküldött több száz magyar katona sem a magyar nemzet érdekeit védi.

Ma már az Egyesült Államok társadalma is tudja, hogy kormányuk Irakban nem a terrorizmus megfékezése érdekében, hanem a nemzetközi pénzhatalom világuralmi törekvései szolgálatában viselt háborút. A magyar népnek semmilyen érdeke nem fűződik ahhoz, hogy sokmilliárdért - idegen érdekek szolgálatában - elküldje fiait zsoldosoknak egy távoli ázsiai országba. Az újkori magyar államnak még soha ilyen gyenge és a népétől elidegenített hadserege nem volt. A jelenlegi haderőt nem lehet nemzetvédelemnek tekinteni. A szocialista-liberális kormányzat nyíltan idegen érdekek szolgálatában álló zsoldosokat képez ki, akik adott esetben a saját népük ellen is bevethetők, ha a jelenlegi teljhatalmat bíró vagyonos réteg uralma veszélybe kerülne.

Szabadság, demokrácia, piacgazdaság

A rendszerváltást irányító internacionalista párt-nomenklatúra, amely átalakult kozmopolita-globalista uralkodó csoporttá, ezt a hármat ígérte 1989-ben a magyar népnek. A jelenlegi pénzmonopolista gazdaság azonban nem piacgazdaság. A monopóliumok működése lehetetlenné teszi az egyenlő feltételekkel folytatott valódi versenyt, azaz a piacgazdálkodást. Használják "a piac" kifejezést, de ez alatt a pénzvagyonos rétegeket, elsősorban a beruházó bankárokat értik, akik a tőzsdéken, a pénzpiacokon és a bankokban forgatják pénzeiket és hozzák meg spekulációs döntéseiket. Attól, hogy őket "piacnak" nevezik, valójában megmaradnak monopolista csoportnak, amely kizárja a társadalom többi részét az egyenlő esélyek alapján folytatott gazdasági tevékenységből. A gazdasági esélyegyenlőség előfeltétele az, hogy a magánpénzrendszer helyére visszaállítsák a közpénzrendszert és a monetáris szuverenitás is visszakerüljön a demokratikusan választott népképviseleti szervekhez. Olcsó állami pénz és közhitelezés nélkül nem lehet biztosítani az egyenlő esélyek alapján folytatott gazdasági versenyt. A pénzmonopólium monopolizálja a termelő gazdaságot is. Ahol monopolrendszer van, ott nem lehet piacgazdaság. A monopolista piacgazdaságnak csak annyi értelme van, mintha azt mondanánk, hogy a legfinomabb étel a "frissen sült jég".

Tehát a gazdasági esélyegyenlőség, a pénzmonopólium, és az arra épülő korporációs monopóliumok kölcsönösen kizárják egymást. Ha pedig nincs esélyegyenlőségen alapuló vállalkozói szabadság, akkor a demokrácia sem lehetséges. A demokrácia előfeltétele, hogy minden egyes szabad polgárnak meg legyen az önálló és független anyagi bázisa ahhoz, hogy hozzájusson a szükséges információkhoz és annak megfelelően önállóan, és szabadon dönthessen. Ha a vagyon, az önrendelkezés anyagi bázisa, átkerül egy kivételezett csoporthoz, akkor azzal együtt az állampolgárok önrendelkezése is átkerül hozzájuk. Az így kiürült és formális eljárásokká redukálódott demokrácia megsemmisíti a társadalmi szabadságot. A szabadság a vagyonnal rendelkezők előjoga lesz. Ma Magyarországon, akinek van pénze az szabad, akinek milliárdjai vannak, az még szabadabb, de aki egyik napról a másikra tengődik, az ugyanolyan függő helyzetű, nem szabad ember, mint amilyen a kommunista diktatúra legsötétebb éveiben volt.

A szabadságnak, és különösen a szuper gazdag emberek szabadságának párosulnia kellene a hátrányos helyzetűek szükségletei iránt tanúsított felelősséggel. A szervezett magánhatalom azonban felelőtlen. A milliárdosokat nem választják és nem is lehet őket leváltani. A szuper gazdagok pénzvagyonon alapuló túlhatalmát ma már csak a közhatalom megerősítésével lehetne kiegyensúlyozni, és így érvényesíteni velük szemben a társadalom többi része iránti felelősséget. Ezért nem olcsó és gyenge államra van ma szükség, hanem pont fordítva: erős államra, amely képes ellensúlyt képezni a szervezett magánhatalom túlsúlyával szemben.

A szabadság, az egyenlőség és a testvériség csak együtt érvényesülhet. A szabadság az erőseknek, jelen esetben a szuper gazdagoknak kedvez. Az egyenlőség a gyengéket és a hátrányos-helyzetűeket - a gyermekeket, az öregeket, a betegeket, a munkanélkülieket és szegényeket - védelmezi, és az ő érdekükben korlátozza az erőseket. Csak ha van ilyen korlátozás, lehet érvényt szerezni a harmadik követelménynek, a testvériségnek, amely az egyoldalú profitérdek érvényesítésnek az ellentéte. A profitelvűség mindent alárendel a haszonelvűségnek, és nincs tekintettel az emberi élet és a társadalom más, fontos szükségleteire és érdekeire, amelyeket akkor is kezelni kell, ha az nem jár pénzben kifejezhető haszonnal. A testvériséghez emberközpontú értékrendszerre van szükség, amelyben az a cél, hogy minden egyes ember kibontakoztathassa egyéni adottságait, és teljes-értékű emberi életet élhessen. Ha kizárólag a nyers profitérdek diktatúrája érvényesül, akkor az emberi élet is csak profit termelő eszközzé válik. Így eltűnik az igazi társadalmi szolidaritás, a testvériség, amely nélkül például nem lehet megvalósítani a kettéhasadt magyar társadalom újraegyesítését.

A szabadság jó dolog, de a szuper gazdagok korlátlanná vált szabadsága már a szabadsággal való visszaélés szabadsága. Vagyis ez a szabadság már rossz dolog. Ma is egyszerre van szükség szabadságra, valamint a gyengéket védelmező egyenlőségre. Az erősek szabadságát korlátozni kell a társadalmi felelősséggel. Mindezt azonban csak az embert a legfőbb értéknek tekintő testvériséggel lehet elérni. Itt azonban már az emberen túlmutató, magasabb képességekre van szükség, amelyek egyre inkább kivesznek a társadalomból, átadva helyüket a nyers profitérdekek embertelen érvényesülésének.

Az előző rendszerben hivatalos adatok szerint 7,5 millió abortusz volt. A nem nyilvántartott abortuszokkal együtt 8,5 millió. Ez a mai demográfiai katasztrófa oka. A ma is külföldi érdekeket kiszolgáló vezetőréteg valójában a háttérhatalom népességcsökkentő programját hajtja végre, amikor a nők döntési szabadságára hivatkozva maximálisan liberalizálni akarja az abortuszt. E szerint a lengyel nők azért szültek, mert rabok voltak. Az ő anyaságuk tette lehetővé, hogy a kivérzett Lengyelország ma 40 milliós nagy népnek a hazája.

Olyan keresztény és patrióta - Isten és emberközpontú - értékrendszerre lenne szükség, amely a lengyel társadalomnak mindig is a sajátja volt. Ha nem lenne kifosztva a társdalom, akkor meglennének az utódok vállalásának a feltételei.

Az állam és az egyház, mint intézményrendszer már megfelelően szét van választva.

Az egyházak által képviselt keresztény-értékrendszer szerint nem a pénz és a profit az első, hanem az ember, akit Isten egyedül teremtett a saját képmására. De azok számára, akik nem vallásosak, úgy is mondhatjuk, hogy az az ember az első, a legfontosabb, akit születésénél fogva - a természet törvényeiből következően - elidegeníthetetlen emberi jogok és szabadságjogok illetnek meg. Nem az ember van a pénzért, hanem a pénznek kell az embert szolgálnia. Ennyiben erősíteni kell a keresztény-nemzeti értékrendszer érvényesülését a politikai gyakorlatban, hogy a rendszerváltás vesztesei - a társadalmi igazságosságnak megfelelően - több állami segítséget kaphassanak, és ne legyenek védtelenül kiszolgáltatva a szervezett pénzhatalom önkényének úgy, mint most.

Az Európai Unióba történő belépés a jelenlegi igazságtalan, antidemokratikus feltételekkel káros a magyar nép egésze számára. Az uniós csatlakozás feltételeit újra kell tárgyalni, de most már a demokrácia hirdetett elveinek a szigorú betartásával.


2004
Dr. Drábik János: Világzsákutca
8. fejezet




Hátra Kezdőlap Előre