Előszó

A midőn e mű második kötetével megbízásom végét éri, mi egyértelmű azzal, hogy a munka emberileg be van fejezve, nekem immár csak kevés az elmondani valóm.

A mű intézésével megbízva, a mint azt már a könyv történetében el is mondtam, minden tőlem telhetőt elkövettem, hogy az nemcsak mint irodalmi és művészeti termék, hanem anyag és reproductió szerint is teljesen magyar legyen.

Ez, egyetlen egy kis, de eléggé fontos rész kivételével sikerűlt is. A megbízott iró, a művész magyar, magyar a nyomtatás minden ízében, magyar a betű, a papir; és a mi kiváló figyelmet érdemel, magyar a sokszorosító intézet, a mennyiben a színes táblákról, tehát a nehezebb feladatról van szó. Ez utóbbi munkát a budapesti Czettel és Deutsch-féle chromolithographiai intézet kitűnő módon végezte, sokszorosan úgy is, hogy az alak és a hátsó tér közötti viszonyt helyesbítette.

Egy dolgon azonban csak kis részben lehetett segíteni, t. i. azon, hogy a színes madárképek az életet, a valót tükröztessék vissza. A megbízott művész csak kevés esetben volt hajlandó közvetlenül az élet után indúlni, ezt tanulmányozni. Egész művészeti iránya, pillangók festéséből indulva ki, a legapróbb részletek érvényesítésére hajlott, a mi pedig művészet tekintetében nem kedvez a való élet visszatükröztetésének, de a minek szemléleti szempontból mégis megvan a maga értéke. A legtöbb kép praeparatum után készült; az alakok felfogásában a képeken, azoknak előnyére, legtöbbször az angol iskola hatása vehető észre, a mely tekintetben a művésznek a Magyar Ornithologiai Központ könyvtára bő és kitűnő alkalmat nyújtott.

Tudva azonban, hogy ilyen természetű és szabású mű, már költséges voltánál fogva sem jelenhet meg egyhamar újból; ellenben föltétlenül szükséges, hogy a magyar olvasó azt is megismerhesse, a mit a művészet, mint a való élet képét állíthat elénk, a megbízott művészen kívül folyamodtam egyfelől Háry Gyula nagy tehetségéhez és ezenkívül a felülmúlhatatlan angol művész, Thorburn Archibald képeihez is, a melyeket Háry Gyula rendkívül finoman mint szövegbelieket tett át sokszorosításra alkalmas formába. Ez utóbbiak tehát nem magyar származásúak. Ez az a kis rész, a melyet már érintettem. Egyebekben a képek mind eredetiek.

Ezek után teljesen meg vagyok nyugodva, hogy ugyanabban az időben, a melyben a német tudomány Naumann nagy művének második kiadását rendezi, mi magyarok is, kik Petényi Salamonban egykoron nemes és méltó vetélytársat adtunk a nagy német ornithologus mellé, egy összefoglaló és minden esetre alapvető művel sorakozhatunk a nagyok mellé, olyannal, a melyben a magyar alapvető kutató szelleme is megcsillan. És ha e szellemnek Petényi hagyatékában csupán csak töredékeit bírjuk, a magyar madártan fejlődésében ezáltal mégis meg van a folytonosság, a melynek becse mérhetetlen, mert élő művelődést jelent.

Ez az utóbbi jellemzi a multat, mert világot vet nehéz vajúdásaira, küzdelmeire; de sugarat bocsát a jövő felé is, mely a magyar tudományos művelődés szempontjából véve csak a következő irányban hozhatja meg a madártan terén az egészséges fejlődést:

1. A nemzeti szellem sajátosságainak kifejtése.

2. A biológiának az alaktannal való kiegyenlítése.

3. A gyakorlati szempontok alapos érvényre juttatása, a mely irányban a jelen mű úttörő.

4. A nagy feladat: a madárvilág egyetemének fölmutatása mellett a magyar madárvilág ahhoz való viszonyának meghatározása.

A vonulás oly vonzó tűnetének finom részeit földeríteni; a röpülés nagy problémájának a madárröpüléshez való viszonyítását szabatosan végrehajtani és száz más épp oly vonzó mint méltó feladat, az mind a jövőé.

És mindez együttvéve az ismeret mélyítését jelenti, és kell is, hogy jelentse.

A pusztán külső alakisággal foglalkozó irány idejét multa.

A feladat ma az alak ismerete mellett és e fölött az élet ismerete maga, még pedig összes vonatkozásaiban mind ahhoz a mit értelmünk a "Természet" szóban egybefoglal és fölfogni, fölérni igyekszik. A madártan csak ilyen értelemben lehet tudomány, mely fejlődve termékenyít.

Lillafüred (Borsodmegye), 1899. évi szeptember hóban.
Herman Ottó.