A vallási kérdés.

A Justus Lipsius-idézet Laskai János id. fordításából, 141–143. l. – A XVII. század vallási fejlődését illetőleg a külföldi, elsősorban német tudományos megállapításokkal párhuzamosan ragaszkodnom kell azon, jelen munka 4. kötetében, valamint Bethlen Gábor című munkámban kifejtett felfogásomhoz, mely szerint modern értelemben vett vallásszabadság-ideák és tolerancia-eszme azon korokba vissza nem vetíthetők. Jól tudom, hogy ezen nézeteimmel nemcsak főként a protestáns egyháztörténet régebbi képviselőitől térek el – újabban Révész Imre szintén a modern történeti alapon dolgozik és remélhető, hogy az ezután felnövő új tudósgeneráció sem fog visszatérni a régi, tévesnek bizonyult utakra, – hanem ellentétbe kerülök a közfelfogással is, mely a vallás- és egyháztörténeti tényeknek éppen ezen komplexumára építette fel e századokat illető történetszemléletét. Ezt az eltérést és újítást azonban nyugodtan vállalom, mert egyrészt a szövegben kifejtett nézeteimet minden lépésnél adatokkal támogatom, még pedig legnagyobbrészt olyan adatokkal, melyek évszázadok óta nyomtatásban lévén, az eddigi kutatás súlyos módszeres hibájának róható fel, hogy soha sem vette őket tekintetbe; másrészt ragaszkodnom kell nézeteimhez azért is, mert azok tulajdonképen nem egyebek, mint a modern szellemtörténet nagy német megalapítói, a protestáns Dilthey és Ernst Troeltsch nézeteinek a magyar fejlődésre való alkalmazásai. Ma már ezek eredményei nemcsak a tudomány kisebb köreinek, de az egész európai közvéleménynek közkincsévé váltak, s abban, hogy én azokat hazai adatokkal bizonyítom, nem érdemet, hanem keserű kötelességet látok, mert valóban nem nagy tudományos öröm és dicsőség, külföldön évtizedek óta uralkodó tudományos gondolatsorokat némely úgynevezett „szakemberek” harci kiáltásai és durva vádaskodásai közben átültetni. Nem mondhatnám, hogy a hazafiatlanság, hamisítás, békebontás vádjai megkönnyítik feladatomat; e vádakat in ultima analysi (a külföldön ki sem értené meg e helyzetet) azért emelik ellenem, mert ragaszkodom Ernst Troeltschnek a megkülönböztetéséhez, mely szerint a XVI. és XVII. századi protestantizmus társadalomtana más volt, mint a későbbi, racionalista-individuális tan. Éppen közvéleményünk ezen különös elmaradott volta kényszerített szövegemben hosszabb bizonyító adatok szó szerinti felvételére, aminthogy az állandó szükséglet, új megállapításaimat bizonyító anyaggal ellátni, ezen kötetem egész kompozíciójának és előadásmódjának is kétségtelenül kárára volt.

Ernst Troeltschnek idevonatkozó főmunkája, Die Soziallehren der christlichen Kirchen und Gruppen, 3. kiadás, 1923, Tübingen (= Gesammelte Schriften), benne pl. a Luther-féle természetjogról, 532. stb. ll., a kálvini gondolatban az egyháznak állam és társadalom feletti uralmáról, 683. l. Egyébként megállapításai világosan összefoglalvák a Gesammelte Schriften 4. kötetében lévő kisebb értekezésekben (Protestantisches Christentum und Kirche in der Neuzeit, Luther, Der Protestantismus und die moderne Welt, Das Verhältnis des Protestantismus zur Kultur stb.), ezekből itt csak a következőket idézem: „Das protest. Kirchentum ging genau wie der Katholizismus u. die älteste christliche Kirche von der Voraussetzung einer schlechthin einheitlichen religiösen Wahrheit, Bestimmung und Organisation der Menschheit aus; es wollte die reine u. ganze, nur als Einheit mögliche Kirche Christi, den Organismus der Erlösung, als Ganzes, auf seine wahren u. reinen Grundlagen zurückbringen. – Die eigene Kirchengründung war ein nur vorläufiger Verzicht auf die Reform des Ganzen u. deshalb blieb die Hoffnung auf die Zeit des Einem Hirten u. der Einen Herde. Mit der auf die Einheit der Kirche bedingungslos gerichteten christlichen Geschichtsanschauung wusste man sich nur dadurch abzufinden, dass man aus der göttlichen Quelle aller Erkenntnis, der Heiligen Schrift, den Papst als den verheissenen Antichrist zu beweisen vermochte.” A valóságban azonban: „Der Protestantismus hat die Idee einer einheitlichen christlichen Weltkirche tatsächlich u. gegen seinen Willen für immer vernichtet, er wan der Übergang zur Auflösung der kirchlichen Macht über Staat u. Gesellschaft überhaupt, zur Freigebung der religiösen Gemeindebildung in der Welt. Und nicht bloss, dass er Einheit u. Vormacht der Kirche zertrümmert hat, er hat auch den Weg bereitet, auf dem eine über ihn selbst hinausschreitende Religiosität u. Gesittung” létrejött, addig a XVI. és XVII. századi protestantizmustól Locke és a deizmus, Rousseau, Leibniz, Lessing, Kant és másokon keresztül igen hosszú út volt (4. kötet, 191., 206. l.). Addig is azonban állam és egyház középkori, territoriális-feudális összefüggéseinek csak formái változnak, de lényege nem, a XVI. és XVII. századi protestantizmusban: „Herrschaft der Kirche über den Staat, formell ganz anders begründet, inhaltlich zu ähnlichen Ergebnissen führend, wie im Mittelalter”; az állam ekkor már a természetjog érvényesülésével sokkal szabadabb, mint a középkorban, ehhez képest egyházi hatóság, bíróság, protestáns részről nem is befolyásolhatja többé, a protestáns egyház uralmának más az alapja: „sie (die Kirche) setzt bei den Landesherrn, monarchischen und republikanischen, den Willen zum Liebesdienst für die Kirche, zum Gehorsam gegen Gottes Gesetz u. zur Aufrechterhaltung der christlichen Lebensordnung voraus”, az uralkodónak hatalmát keresztény lelkiismerete szerint kell gyakorolnia, erre udvari papok, prédikációk stb. buzdítják, s viszont ő is felügyel egyháza működésére, számára kedvező feltételeket teremt, külső hivatalszervezetről, pénzügyi alapokról gondoskodik. „Es ist mit neuer Begründung u. mit alter Wirkung die Lehre vom weltlichen Arm u. von der geschlossenen christlichen Einheits- u. Zwangskultur. Zwar befiehlt auch in letzterer Hinsicht die Kirche nichts unmittelbar, aber sie verpflichtet die Landesherren in Gewissen zur Verbannung der Ketzer, zur Aufrechterhaltung des christlichen Sittengesetzes beider Tafeln, des mit dem Dekalog identischen Naturrechts. Die Kirche kennt keinen Glaubenszwang, aber der Landesherr verweist u. straft den Ketzer als Aufrührer gegen die bürgerliche Ordnung, die nach der uralten soziologischen Voraussetzung des Mittelalters ohne Einheit des Glaubens nicht möglich ist. Die Todesstrafe gegen Ketzer ist allerdings abgeschafft, an ihre Stelle tritt Güterkonfiskation u. Ausweisung.” Erre vonatkozó adatok katholikus részről összeállítva: Nik. Paulus, Protestantismus u. Toleranz im XVI. Jh. Freiburg, 1911.

Előadásomban iparkodtam modern vallás-szociológiai szempontok szerint a vallási érzés primátusát nem téveszteni szem elől; magyar előadásokban a vallásos érzés rendesen háttérbe szorul politikaiak mellett, s legfölebb mint a hazafiság hordozója érvényesülhet, mintha a vallásos érzésnek önálló létet nem tulajdoníthatnánk. Politikai és vallásos gondolatmenetek módszertelen összekeveréséből következik, hogy még az adatokat kitűnően ismerő kutatók is letérnek az adatok értékelésének útjáról. Pl. Pokoly József, Az erdélyi református egyház története, 1., 1904, 3. és 4. l., helyesen konstatálja a tényeket: „A XVI. és XVII. század története eléggé világosan bizonyítja, hogy a túlhatalomra jutott protestantizmus a római katholikussal, egyik protestáns felekezet a másikkal szemben mindig a kizárólagosság alapjára helyezkedett, ha tisztán csak a vallási kérdésekről volt szó. A szászországi lutheránusok nem kevesebb ellenséges indulattal viseltettek a kálvinisták iránt, mint a skót puritánok az ir katholikusokkal, vagy a francia katholikusok a hugenottákkal szemben. Az erdélyi törvényhozás is ellenséges állást foglalt el Izabella idejében a sacramentariusoknak nevezett reformátusok ellen, Báthory István és Kristóf korában az unitáriusok ellen fordult. Majd I. Rákóczi György alatt a szombatosokat üldözte. Az összes protestáns fejedelmek ellene szegültek a római katholikus püspökség visszaállításának és a jezsuita szerzetesrend behozatala elé nehéz akadályokat gördítettek. Az első századok protestantizmusa általában nem volt eléggé türelmes. De mindig türelmesebb volt a római katholikusnál, mely a vallásbeli türelmet elvileg kizárja és hivatalosan kárhoztatja. A régi protestáns türelmetlenségnek azonban volt egy hatalmas korlátja. A protestantizmus sohasem jutott ellentétbe a hazafisággal… Mindig több volt benne a hazaszeretet, a nemzeti ügy iránt való lelkesedés, mint a más vallásúak iránt való gyűlölködés”, protestáns felekezetek lemondtak a kizárólagos uralomról, kiegyeztek egymással, és „egyik vagy másik felekezet egyenjogúsága csak ott és annyiban szenvedett csorbát, ahol és amennyiben a haza jóléte, szabadsága, a többség nézete szerint, ezt okvetlenül megkívánta.” Azaz a jól értesült szerző kitűnően meglátja a XVI. és XVII. század általános türelmetlenségét, de azt az egyik félnél hazafias szempontokkal indokolja, sőt jogosnak tünteti fel. Mintha ma toleranciának volna nevezhető az, ha a katholikus többség a protestantizmus és zsidóság vallásgyakorlatát korlátozná a „haza jóléte és szabadsága” érdekében és ezen jólét- és szabadságfogalmat maga a többség állapítaná meg. A logikai törést s a vallásos érzés jelentőségének és jogainak lebecsülését módszertanilag képzett olvasók azonnal felfedezik Pokoly gondolatmenetében. – „Óh emberi nem! miért irtózol annyira a Valótul?”

Az 1608-i vallásügyi tárgyalásokra, valamint a későbbiekre is l. Zsilinszky Mihály, A magyar országgyűlések vallásügyi tárgyalásai, 2, a linzi békekötésig, az idézett hely 121. l. A legfontosabb oklevelek kiadása (Okolicsányi Pál,) Historia diplomatica de statu religionis evangelicae in Hungaria, 1710, benne az 1647., 49., 62., 81., 87. országgyűlések vallásügyi tárgyalásának irományai; a katholikus egyháztörténet legfontosabb iratait kiadta Georgius Fejér, Jurium ac libertatum religionis et ecclesiae catholicae… codicillus diplomaticus, Budae 1847. Thurzó Szaniszló 1614. utasítása: Magy. Gazdaságtört. Szemle 1897, 476. 1. Esterházy Pál 1678. utasítása u. itt 1904, 301. l. Asztalos András id. levele kiadva a pozsonyi ág. ev. főiskola 1862. évi Értesítőjében, 9. l., még a kéziratot idézte Ipolyi Arnold, Veresmarti Mihály XVII. századi magyar író élete és munkái, 1875, 366. l., e korszak szereplő személyeinek részletes rajza u. itt. Kassai statutumok vallási vonatkozásaira Jsz. 2/2., 190., 203. stb. ll.; igen sok adat: Révész Kálmán, Százéves küzdelem a református egyház megalakulásáért 1550–1660, Budapest, 1894. Tóth János és Katalin esete, Szűcs István, Debrecen történelme, 2., 578. l., a szerző világosan látja adatai következményeit: „e korszakban más felekezetnek, mint ilyennek (reformátusnak) a város körében (Debrecenben) még csak lakhatási szabadságot sem kívánt engedélyezni”. – „Mai idők és nézetek szerint, legszelidebb néven véve is, az eljárás kiállhatatlan türelmetlennek mondathatnék”, amit azzal ment, hogy a katholikusok is így jártak el, s pl. Pest városában 1703. királyi rendelet szerint nem lakhatott protestáns, u. ott, 582. l. Aki a helyi kútfőket, városi jegyzőkönyveket és hasonlókat használja, az nem zárkózhatik el ily felismerés elől, így legújabban Nagy Sándor, Hajdúhadház története, Hajdúhadház 1928, 126. l.: a XVI. században még katholikus uralom alatt: „a cujus regio, illius religio elvét ugyan akkor még hazánkban nem hangoztatták, de a valóságban gyakorolták. Hadháznak tehát még akkor is meg kellett volna maradni a régi hit mellett, ha különben Debrecenből már a hitjavítás hatása alá került volna”, azután a protestáns János Zsigmond uralma alá került, s „alatta viszont akkor is reformátussá kellett volna lennie Hadháznak, ha különben nem akart volna”. A szászvárosi oklevél kiadva Hurmuzaki, Documente 9/1., 293. l. Szepsi Mihály imája: Consecratio templi novi, a Monaki Miklós patrónustól épített bekeczi templom felavatására, Szenezi Molnár Albert leírásával 1625. (R. M. K. I. 546.). Pázmány Péter, Falsae originis motuum hung. succincta refutatio, újra kiadva a budapesti egyetem teológiai kara Pázmány-kiadásában, Theologia scholastica 3., 469. l.

A magánkegyúri jog középkori gyakorlatára kitűnő munka: Kollányi Ferenc, A magánkegyúri jog hazánkban a középkorban, 1906, az elvnek szinte anachronisztikus jellegére a XVII. században l. Timon Ákos, A párbér Magyarországon, 1885, 103. l.: „Az ellenreformáció tehát a jus reformandi igazolása végett olyan jogalapra lép, mely már nem létezett többé a katholikus egyházjogban”, ahol a jus reformandi szó alkalmazása kétségtelenül hibás. V. ö. még u. az, A városi kegyuraság Magyarországon, 1889, ahol szintén sok adat. Thurzó György végrendeletét l. Fabó András, A magyar- és erdélyországi mind a két vallású evangélikusok okmánytára, Pest, 1869, 1., 114. l., a Dersffy-oklevelek u. itt 146. l., v. ö. még a Harrach-Pázmány magyaróvári dolgot Timon, A párbér 102. 1. Az 1619-i gravámenekre l. Zsilinszky, id. m. 2, 155. stb. ll., a katholikus felterjesztés kiadva Fejér, id. m. 146. 1. A pozsonyi templomépítésre (Paul Lichner), Johann Pogners Verzeichnis über den Bau der ev. Kirche in Pressburg 1636–38 (Pressburg, 1861). A pórok prerogativájára Szilágyi Sándor, A linzi béke okirattára, 1885, 109. l., Lónyay Zsigmond javaslata Rákóczihoz, u. itt, 210. l., Esterházy nyilatkozata, u. itt, 108. l. A Jákóffy-esetre vonatkozó levelek Tört. Tár 1895, 130., 325. l., a kassai királyi ház kápolnájára Szilágyi Sándor, A linzi béke, 561., 568. l.

Forgách Ferencről igen jó tanulmány: Ackermann Kálmán, Forgách Ferenc bíboros, esztergomi érsek, Budapest, 1918, 9. lapon Forgách–Pázmány párhuzam. Pázmány élete ma teljes világosságban áll előttünk, nyomtatott munkái, Hanuy-tól kiadott id. levelei és főként Fraknói Vilmos érdemes munkássága folytán, akinek két életrajza anyagi gazdagságával is kiemelkedő munka: Frankl Vilmos, Pázmány Péter és kora, 3 kötet, Pest 1868 s köv. évek és Fraknói Vilmos, Pázmány Péter 1886. (Magy. Tört. Életrajzok közt). Hiányzik azonban Pázmány egyéniségének összefogó, modern arcképe, valamint vallásos életének rajza, ez utóbbi minden eddigi feldolgozásában háttérbe szorul a politikum mögött. A szövegben éppen ezt, vallásos érzésének determináló hatását próbáltam jellemezni. A jezsuita szellemre l. Bernhard Duhr hatalmas munkáját, Geschichte der Jesuiten köteteit. Váradról tett nyilatkozatát idéztem Bethlen Gábor 59. l. Egy törökellenes beadványa Al. Mednyánszky, Petri Pázmány… legatio Romana, Pestini 1830, 20–23. l. Pázmány barokk stílus-sajátságaira l. Horváth János úttörő értekezését, Barokk-ízlés irodalmunkban. Napkelet 1924, 2., 334. l. A nagyszombati bíróhoz írt levél. Hanuy, Levelek 2, 241. l. (végén a tót náció predikátorral ellátásáról). Páter Kalauzra (Pathai István), Amaz hétfejű és tízszarvú fenebestián ülő… Babilonnak… mezítelenségének tüköre 1671 (R. M. K. I. 1125), első kiadása 1626; (Czeglédi István), Barátságos dorgálás, azaz az igaz calvinista (mert így neveztetik ma) vallásbul kicsapont… embernek megszólítása, 1663 (R. M. K. I. 1002) előszavában a Kalauz „megrázogatásáról”. A főpapok végrendelkezési jogáról Kollányi Ferenc, A magyar kath. főpapság végrendelkezési jogának története, 1896, alapvető munka, 162., 177. stb. ll. A négy új püspökség alapítására Mednyánszky, id. m. 108. l. Térítéseire, a licentiatusokra u. itt 206.; v. ö. Juhász Kálmán, A licentiatusok jogai és kötelességei, Bp. 1918. Thurzó Ádámra, Fraknói, Pázmány 267. l., egyéb, pénzbeli adatok, alapításaira is, innen. Levele Thurzó Ádámhoz Hanuy, id. m. 2, 375. l. Zrínyi György és Esterházy térítéseire Fraknói, id. m. 270., 258. l.; a vadak lakásáról Pázmány, Theologia scholactica 3, 491–92. l. A jezsuita működésre l. Duhr id. munkáját; a magyar jezsuiták története Duhrhoz hasonló alapossággal még nincs megírva, Velics László, Vázlatok a magyar jezsuiták multjából, 3 füzet, valóban csak vázlat. Sámbár Mátyásra, l. Velics, 2. füzet, 1913, 125. l.; „meddő talaj” a szatmári kísérlet leírásában az Annuae Litterae S. J. 1610. kötetében A jezsuita beszámolók beosztására l. pl. u. annak 1652. évfolyamát. A kiadott és kiadatlan Annuae litterae anyagából sokat felhasznált, liberális-racionalisztikus szellemben Franz v. Krones, Zur Gesch. des Jesuitenordens in Ungarn, 1645–71, Wien 1893. (kny, az Archiu f. öst. Gesch. 79.-ből) és Zur Gesch. Ungarns (1671–83), mit besonderer Rücksicht auf die Tätigkeit u. die Geschichte des Jesuitenordens, Wien 1893 (kny. u. azon vállalat 80. kötetéből), egyébként is ez a magyar jezsuiták XVII. századi történetének legrészletesebb adattára. A szervitákra P. F. Aug. Maria Rosner, Servitus Mariana auspiciis Austriacis in Germaniae, Hungariae et Boemiae regna reparata, Vienna 1677, 360. laptól Nádasdyra. A Mária-kongregációkra Duhr, id. m. 1, 1907, 357. stb. ll. és 2/2, 81. stb. ll., magyarországiakra Krones, id. m. Zur Gesch. des Jesuitenordens 26. l. Az id. Szent István-ének: Cantus catholici, 1651 (Kisdi Benedek egri püspöknek ajánlva) (R. M. K. I. 856), 147. l. A másik idézet Surius után: Brunner András S. J., Minden szentek királynéja, Boldogságos Szűz Mária tisztelete, Esterházy Pál kiadványa, Nagyszombat, 1698 (R. M. K. I. 1534), augusztus 20. alatt. Báthory Gáborról: Epitaphion katastrophikon, azaz szomorúságról örömre változó versek, Szeben 1618 (R. M. K. I. 483), (Bethlen Gábor tiszteletére), 14a. l. – Kopcsáni Márton, A bódog Szűz Mária élete, Bécs, 1631 (R. M. K. I. 596), 420. l. (Nyáry Krisztinának ajánlva). Zrínyire l. Széchy Károly, Zrínyi Miklós (Magy. Tört. Életrajzok közt) 5. 212., aki a kor liberális felfogásához híven a katholikumot, mint a régi század hajtóerőjét alig veszi észre. A Nyáry Krisztina, Esterházy Julianna és Pál herceg Mária-tiszteletére l. többek közt: Officium B. Mariae Virginis, azaz Asszonyunk Szűz Máriának… zsolozsmája, Pozsony, 1643 (R. M. K. I. 745. l.), Galanthai Esterás Pál, Az egész világon levő csudálatos boldogságos Szűz képeinek rövideden föltett eredeti, 1690 (R. M. K. I. 1394), 117 képpel és leírással, magyar 12, l. benne a család Mária tiszteletére a förtői szentkép leírását, 65. l., u. az, Az boldogságos Szűz Mária szombatja, Nagyszombat 1701 (R. M. K. I. 1638), az idézet: u. az, Mennyei korona, 1696 (a Szűz Mária-képek leírásának bővített, részben németből fordított kiadása, 1300 história, benne 81 magyar Mária-képről) (R. M. K. I. 1496), 794 l. Az Esterházyak Mária-tiszteletére igen kevés található Bubits Zsigmond–Merényi Lajos Hg Esterházy Pál életrajzában, pl. 66, 98. l.

A Náprágyi-ebédre M. G. Kovachich, Scriptores rerum Hung. minores, 1, 215; Örsy Zsigmond jelentése E. O. E. 10, 389. l. – Samaraeus János, Magyar Harmonia, Pápa 1628 (R. M. K. I. 573), Lethenyei István, Az calvinisták magyar harmoniájának… meghamisítása, Csepreg 1633 (R. M. K. I. 626), az idézetek: 62a. és 121. lapról. Pathai István Pápáról: Payr Sándor, A dunántúli evangélikus egyházkerület története, 1, Sopron 1924, 171. l. Az Asztalos András-idézet a pozsonyi id. Értesítő, 1862, 17. l., Veresmartira különben l. Ipolyi id. művét. Az áttérők elnevezései (Czeglédi István) id. műve címében; a térítés protestáns leírása (Pathai István), id. Babilonnak… stb. művében. V. ö. Jesuvita páterek titkai, Magnovardia 1657, az idézet 169. lapról (R. M. K. I. 926). Sajnos, irodalomtörténetírásunk nem tud mitsem kezdeni e hitvitázó irodalommal, holott jobb módszerrel kezelve szellemtörténetünk egyik kiváló forrása lehetne; v. ö. Pintér Jenő, A magyar irodalom története a legrégibb időktől Bessenyei György felléptéig, 1909, 2, 230, aki az adatokat összeállítva, igazat ad egy másik irodalomtörténésznek, mikor ez azzal intézi el a „megrovandóan piszkos voltú” vitaírókat, hogy „nyugodjanak békében”. (Veresmarti Mihály), Az eretnekeknek adott hitnek megtartásáról és az Istennek adott hitnek megtartásáról, 1641 (R. M. K. I. 721), 31, 32, 37. 1. (v. ö. Ipolyi, id. m. 634. l.). A protestáns vallásszabadság-fogalomra l. Pápistáknak méltatlan üldözése a vallásért, mely e kérdésben magyaráztatik meg: Ha szabad-e valakit (és nevezet szerint a pápistáknak az evangélikusokat) erőszakkal vallásra kényszeríteni 1643. (R. M. K. I. 753), 16, 25, 58. l.

Az erdélyi fejlődésre l. Pokoly József, Az erdélyi református egyház története, 2, 1904, adatokban gazdag mű, amely a negyedszázad előtti felfogáshoz képest magyarázataival a vallásszabadság fennállását akarja bizonyítani. A katholikus fejlődésre: Az erdélyi katholicizmus multja és jelene, Dicsőszentmárton 1925, benne P. Boros Fortunát és Bitay Árpád cikkei. A törvények és hitlevelek az E. O. E. köteteiben és az Approbatae kiadásában. A szászokra kitűnő: Fr. Teutsch, Gesch. der evang. Kirche in Siebenbürgen, az idézett adatok 1, 516 stb.-ből, továbbá E. O. E. 13, 443. l., Brassóra Teutsch és E. O. E. 16, 24. l. és 17, 94, 139. l. Az unitáriusokra Pokoly és Kanyaró id. művei, a szombatosok tanulságos története Kohn Sámuel, A szombatosok, Budapest 1889; a dési complanatióra E. O. E., 10, 174. l. Az unitáriusok elleni mozgalom egyik első részét Bethlen Gábor 1614. oklevele képezi, alárendelve a székely unitárius papokat az orthodox szuperintendensnek, l. Petri Bod, Hist. Hungarorum Ecclesiastica, Lugd. Batav. 1890, 2, 239. l., unitárius könyvek beszolgáltatására E. O. E., 10, 166. l. Keserüi Dayka János foglalásainak magyarázata Pokoly, id. m. 2, 72. l. Az idézetek Geleji Katona István művéből: Titkok titka, háromi többségek felől való mennyei tudomány, Gyulafejérvár 1645 (R. M. K. I. 772) az Ajánló előbeszédből. Taraszovics Bazilra a korábban felsorolt rutén történeti művek. Az 1646. szatmári zsinat aktái kiadva Fr. Ad. Lampe, Hist. ecclesiae reformatae in Hung. et Transs., Trajecti ad Rhen. 1728, 405. l. A jobbágykérdés presbyterianus vonatkozásáról az idézet: Medgyesi Pál, Dialogus politico-ecclesiasticus, Bártfa 1650 (R. M. K. I. 831), 198. l. A presbyterianus kérdésre nagy egykorú irodalom, közte R. M. K. I. 893. A katholikusokra Bethlen korában l. tőlem, Bethlen Gábor, 192, stb. ll., II. Rákóczi György nyilatkozata róla E. O. E., 19, 494. l. Az 1665. országgyűlési dologra E. O. E. 14, 171, 174. l., az 1670. ebédre E. O. E. 15, 110. l. a szász követ jelentése, u. ott 94–96. l. II. Rákóczi György és Mikes Mihály dolgáról Szilágyi S., Erdély és az éjszakkeleti háború 2, 149. l. I. Rákóczi Ferenc conditióira E. O. E. 11, 21, az E. O. E. köteteiben általában nagy anyag a katholikusokra, főként Milley János S. J. jelentései 1648–53-ból, E. O. E. 15, 479–574. ll. A törvényszövegek együtt: Veszely Károly, Erdélyi egyháztörténelmi adatok 1, Kolozsvár 1860-ban.