IV. Az Anjou-kori kamarabérletek üzleti eredménye.

A pénzügyigazgatás szervezetét és működését vizsgálva a kamarát a köz szempontjából, mint az államigazgatás egyik fontos szervét tettük vizsgálat tárgyává s ugyane szempontból szóltunk a bérletrendszerű pénzügyi kezelés financiális előnyeiről és hátrányairól.

Tudjuk azonban, hogy a kamaraispán elsősorban üzletember s a kamaraigazgatás – az ő szempontjából nézve – üzlet volt. Megkíséreljük ezért annak megállapítását, hogy a pénzügyigazgatás bérletrendszerű kezelése mellett a kamaraispán, mint üzletember megtalálja-e és miképp a számadását, vagyis hogy a kamarabérlet jó üzlet volt-e?

A többi pénzügyigazgatási ágra nem rendelkezvén adatokkal, a szorosan vett pénzverő kamarák üzleti eredményét fogjuk csak vizsgálat tárgyává tenni.

A kamarai bevételek négy forrásból származtak, ú. m.

1. a kamarahasznából (lucrum camerae), még pedig 1335-ig az aprópénz évi kényszerbeváltásából, 1336. óta az ennek pótlásul kivetett portális adóból;

2. a nemesércmonopóliumból, vagyis a nemesérceknek meghatározott, a forgalmi árfolyamnál jóval alacsonyabb kényszerárfolyamon történt bevallásából s az így beváltott és pénzzé vert ércnek magasabb névértékben való forgalombahozatalából:

3. a kamarai kihágások és bűnök büntetésképpen kirótt bírságokból és büntetésdíjakból.

E bevételekkel szemen következő kiadások álltak:

1. a királynak fizetett évi bérösszeg;

2. az esztergomi érseknek az összes kamarai jövedelmek után járó tized;

3. a kamarai üzem fenntartásának és az igazgatásnak összes költségei;

4. az ellenőrző hatósági közegek díjazása végett;

5. a kamarai aktusoknál hivatalos támogatás nyújtó hatósági közegek díjazása.

A kamarák pontos üzleti mérlegének számszerű megállapításához pontosan ismernünk kellene az adóköteles porták számát és a nemesérctermelés mennyiségét, vagy legalábbis az egykorú kamaraispánok valamelyikének magánszámadáskönyvét. Sajnos ilyen adatok nem jutottak korunkra. Későbbi forrásokból vont következtetésekre, hozzávetőleges feltevésekre vagyunk utalva. Ily körülmények között abszolút biztossággal helytálló, pozitív eredményekhez nem juthatunk. Ha mégis megkíséreljük a kamarabérletek üzleti mérlegét – az eredmények hozzávetőleges természetének hangsúlyozása mellett – számokban kifejezni, ezért tesszük, hogy némi fogalmat alkothassunk a Anjou-kori kamarabérletről, mint üzletről.

Az ország összes adóköteles portáinak száma Zsigmond király idejében 400.000 volt, mely szám V. László korában 200.000-re apadt s körülbelül ugyanennyi volt a Jagellók korában (1494., 1495.)[1]. Tekintettel az 1321-ig szakadatlan belső harcok pusztításaira, a Károly Róberttől Zsigmond uralkodása végéig eltelt aránylag békés század természetes szaporodására és az Anjou-kor, különösen Nagy Lajos korának telepítési mozgalmaira Károly Róbert uralkodása végső korszakában az adóköteles porták számát maximális számítással sem tehetjük többre 200.000-nél.

A kényszerpénzbeváltás alakalmával 1335-ig minden porta 3 számítási pondus, vagyis 25 apró denár beváltására volt kötelezve s ezért 3 budai pondus közönséges ezüstöt, illetőleg ennek megfelelő ezüsttartalmú régi pénzt adott. A kamarák haszna e műveletből 4047.62 márka (=1065 kg.) színezüstre, az egykorú ezüst valutapénzben kifejezve 5550.9 budai 56 garasos márkára tehető[2].

A portális adóból 1336-ban és 1342-ben befolyt jövedelmet 10.714.2 kereken 10.000 márkára tehetjük[3].

Az ország nemesérctermelésének évi átlagát – hozzávetőleges számítások alapján – 1000 kg aranyra és 10.000 kg ezüstre tettük[4], melyből kb. 625–650 kg arany és 7000 kg ezüst került kamarai beváltás[5]. A nemesércek beváltásából – az ezekre megállapított kényszerárfolyamnak és a pénzzé vert nemesérc forgalmi árfolyamának ismert különbözete mellett – az aranynál 40%, az ezüstnél 35% nyeresége volt a kincstárnak[6], ami kb. 250 kg arany 2450 kg ezüstnek, ezüstre átszámítva 5600 kg, kereken 23.000 márka ezüstnek felel meg[7]. Ebben az összegben bennfoglaltatik az aranyforintok, valamint az 1342. óta kamaránként 1000 márkában minimált[8] aprópénz forgalombahozatalából származó haszon, ami épp az által állt elő, hogy az olcsóbb, kényszerárfolyamon vásárolt ércet pénzzé verve magasabb névértékben hozták forgalomba.

A tíz magyarországi kamara évi bruttó jövedelmét – a bírságokra 1500–2000 márkát számítva – kereken 30.000–35.000 márkára tehetjük, ami az 1337. előtt és 1340. után érvényben levő értékaránnyal[9], 105.000–122.500 aranyforintnak – a mai pénzre átszámítva 1.215.900–1.418.550 aranykoronának felel meg[10].

A kiadások megállapításában feltéve a bevételek számszerű megállapításának helyes voltát – pozitívebb alapokon indulhatunk el.

A tíz magyarországi kamara évi bérösszege 1342-ben az abszolút bizonyosságot megközelítőleg kereken 8000–9000 márkára tehető[11].

Az érseki tized a kamarai összjövedelem után 3000–3500 márkára rúgott.

Az üzem- és ügykezelési kiadások részben dologi, részben személyi természetűek voltak.

Az előbbiekhez tartoznak a kamarai épületek és műhelyek fenntartásának, a pénzveréshez és finomításhoz szükséges anyagok, szerszámok és munkásruhák[12] beszerzésének, a külső kamarai funkciókhoz szükséges járművek és lovak tartásának költségei. Személyi természetű kiadás a kamarai alkalmazottak fizetése. A fizetés az alkalmazott funkciójával kapcsolatos jövedelemben való részesedés és a műhelyekben dolgozó munkásoknak a munkaidő tartama alatt, az állandó familiárisoknak az év tartama alatt való teljes ellátása s az utóbbiaknak ruházása által történt. A kamaraispán – nem lévén földbirtokos – természetesen mindezt kézpénzen vásárolta. Mind e kiadások összegének megállapításánál – egykorú pontos adatok híján – tartózkodnunk kel a részletes számítástól s csupán egy a jövedelemhez mért percentuális szám megállapítására szorítkozhatunk, amihez bátran felhasználhatjuk későbbi forrásadatainkat[13].

Az üzem- és ügykezelés összes költségeit XV. századi és későbbi adatokból[14] vont következtetés alapján – minimális számítással a kamarai bruttójövedelem 25%-ára, a tíz kamaránál 7500–8750 márkára kell tennünk[15].

Az ellenőrző és más hivatalos közegek díjazása pontosan megállapíttatott a bérletszerződésekben[16]. Az érsek embere kapott minden pénzzé vert márka után és a portális adó minden márkája után 1–1 pondust (1/48 márka). Az 1342-ben kamaránként 1000 márkában minimált mennyiséget véve alapul az évi aprópénzkontingest minimális számítással kb. 12.000 márka denárra s így az érseki emberek pisetumát 250 márkára. A portális adó összegét 10.000 márkára becsültük s így az érseki emberek ebből is 208 márkát kaptak.

A tárnokmester embere minden munkanapon (t. i. mikor a pénzverők, öntők, stb. dolgoztak s mikor a kamarai közegekkel beváltásra kiszállt) kapott 1/2 fertót, ami a tíz kamarában – százhúsz munkanapot véve fel – 150 márkára rúg. Ugyanők a portális adó minden márkája után 1 pondust, vagyis összesen 208 márkát kapott a kamaraispántól.

Az alkancellár kapott a bérletszerződés kiállításáért minden kamaraispántól 30 márkát, összesen – tekintettel a budai és esztergomi, valamint a pécsi szerémi kamarák részére együttesen kiállított szerződésre – 240 márkát[17].

A megyés ispánoknak és szolgabíráknak az illetékes kamaraispánok vásárpénz címén 3–3 márkát fizettek, összesen tehát – 52 vármegyét számítva – 156 márkát.

Mindezt összefoglalva – a portális adó életbeléptetése utáni időben – a tíz kamara 35.000 márka jövedelméből kb. 12.5000 márka, tehát a bruttó jövedelemnek 35%-a mint tiszta üzleti bevétel a kamaraispánoké maradt. Egynek évi tiszta jövedelmét átlagban 1200 márkára, vagyis 4200 aranyforintra, mai pénzben 48.636 aranykoronára tehetjük. (Ld. a következő lapon a mérleget.)

Ismételten hangsúlyozom, hogy a számszerű eredmények nem felelnek meg teljes pontossággal a tényleges állapotoknak. Hozzávetőleges – bár valószínű – feltevéseken alapulnak s így maguk is hozzávetőleges eredmények. A bevételek és kiadások, valamint a tiszta bevétel percentuális viszonya azonban megközelítő pontossággal fedi a tényeket s ebből annyi mindenesetre megállapítható, hogy a kamarai bérlet a középkorban – a legtisztességesebb kezelés mellett is – egyike volt a legjövedelmezőbb üzleteknek.

Bevételek.    Kiadások.
    Márka     Márka
1 Portális adóból 10.000 1 Évi bérösszeg 9000
2 Nemesércbeváltásból és a pénz forgalombahozatalából

23.000

2 Érseki tized 3500
3 Birságokból 2000 3 Üzem- és ügykezelés 8750
4 Ellenőrző közegek díjazása
a) Érseki emberek     458 M.
b) Tárnoki emberek   358 M.

 

816

5 Vásárpénz vármegyés ispánoknak és szolgabiráknak

156

Alkancellár díja 240
Összes kiadás: 22.462
Tiszta jövedelem: 12.538
35.000 35.000


[1] „Item das torgelt, als weyt das lande ist, sind funden worden pey des Keysers czeyten fir mal hunderttausent törr. aber als das land yeczunt verött ist, so schacz ich es auf halb so vil, das weren czwaymal hunderttausent törr.” Eiczinger Ulriknak V. Lászlóhoz a pénzügyek rendelkezéséről benyújtott tervezetében. E. Birk Zur Finanzgeschichte des Kgr. Ungern. 5. l. Az 1494–1495. évi adószámadásokat Id. Engel: Geschichte d. Ungrischen Reichs. I. 20–39., 130–149. l. V. ö. még: Soltész Gyula: Az 1494–1495. évi királyi számadás könyvek. Bpest 1905. 18., 22. l. ; Benisch Artúr: Marino Sanuto Diariijének művelődéstört. vonatkozásai. Bp. 1903. 107. s. köv. l. Acsády Ignácz: Magyarország pénzügyei 1526–1564. 24–25. l.

[2] 1335 és 1336-ban 560 apró denárt vertek 1 márka 0.666 finom ezüstből (= 163.69186 g színezüst) s a denárokból 400 drb – tehát 111.9227 g színezüst – forgott 1 (denár)márka értékben, eszerint 840 denár színezüsttartalma volt 1 márka, 200.000 váltására kötelezett porta 600.000 pondus, vagyis 12.500 márkát váltott be. 12.500 denármárka = 5.952.38 márka = 1.399.03375 kg színezüst. Evvel szemben 12.500 m. közönséges (0.800 finom) ezüst = 10.000 márka = 2.455.3775 kg színezüst. A különbözet tehát 4.047.62 márka, azaz 1.056.3437 kg színezüst. – 1 budai márka tizenhatodrészig égetett 0.937 1/2 finom ezüstből 72 garast vertek, tehát 1 márka színezüstből 76.8 garast s így 4.047.62 márka színezüstből 310.855 garast vagyis 5.550.9 budai garasmárkát.

[3] 1336-ban 200.000 porta 3 garasával = 600.000 garas = 10.714.2 budai 56 garasos márka. 1342-ben 200.000 porta 18 denárjával = 3,600.000 denár = (az ekkor használatos 336 denáros fizetőmárkával) 10.714.2 márka.

[4] V. ö. fentebb 150. l.

[5] A termés 1/8, illetőleg 1/10 része urbura címén folyt a kincstárba. Körülbelül ugyanennyire tehetjük a kötelező beváltás elől elvont mennyiséget, mert kétségtelen, hogy minden szigorú tilalom dacára a termésnek legalább is 10 %-a közvetlenül külföldre került. (V. ö. 147–149. l.) Hozzávetőlegesen 10 %-ra tesszük még a kamarai finomításra és fémjelzésre beadott, de hazai aranyművesek kezébe került nemesfémek (V. ö. erre az 1405: XXI. Tc.)

[6] Ld. fentebb a 129–130. l.

[7] A beváltásra megállapított 1 : 12.6 kényszerértékaránnyal 22807 márka ezüst.

[8] Sajnos a hazai kamarák aranyforint termelésről sem egykorú, sem közelkorú adatunk nincs. Az egyetlen egykorú külföldi forrásadat (Villani) szerint Firenze évi termelése 1336 táján 350.000–400.000 aranyforint volt (lásd Nagl: Die Goldwährung im MA. Numism. Zeitschr. XXVI. 97. l.), ami 1232–1408 kg színarany feldolgozását jelenti. Ez adatból azonban a hazai viszonyokra következtetnünk nem lehet.

[9] 1 fizető márka = 3 1/2 forint.

[10] E jövedelem nem éri el III. Bélának a pénzverésből származó 60.000 márka (=3,673.935 aranykorona) jövedelmét.

[11] A körmöczbányai kamara bére (1342) 800 M., a szomolnokbányaié legalább 100 M. (1335, 1338: a körmöczit még 600, a szomolnokit 920 M.-ért adják bérbe, mivel előbbi bérösszege 1342-ben már 800 M.-ra emelkedett, bizonyos, hogy emezét is emelték), a szerémi és pécsi kamaráké (1342) 1500 M. (1345-ben már 3300 M.!), az erdélyi kamaráé (1336) 1000 M., ez öt kamarát tehát 4300 márkáért erdélyi kamarák bérösszegét a pécsi és a szerémihez hasonlóan 1500 M.-ra, a legszegényebb lippaiét 500 M.-ra és az aranyforintverésre bizonyos privilégiumokkal bíró, legelőkelőbb buda-esztergomi egyesített kamaráét 2000–2500 Márkára tesszük, 8300–8800 márkát kapunk.

[12] Munkásruhákra – főleg az arannyal dolgozó munkásoknál – az ellenőrzés miatt feltétlenül szükség volt. V. ö. különben az alább idézett XV. századi számadást.

[13] Elsősorban Schaider Péter körmöczbányai kamaraispán számadásait az 1486–1491. évekből. (Hatvani: Brüsseli Okmánytár II. 48–55. l.) ennek felhasználását lehetővé teszi az a körülmény, hogy a XV. századvégi viszonyok a munkások és adószedők stb. díjazása tekintetében igen közel állnak a XIV. századi viszonyokhoz s mindenesetre sokkal közelebb, mint a Habsburg-kori adminisztráció életbeléptetése után megváltozott XVI. . századi állapotokhoz.

[14] Schaider Péter hat évi pontos számadás szerint a körmöczbányai kamara összjövedelme – beleértve a beszterczebányai és selmeczbányai fiókkamarákat – az 1486 aug. 1-től 1491 december végéig tartó időben 95377 aranyforint volt, mely összegből a rendes kiadásokra 27183 aranyforint volt, mely összegből leszámítva a kamaraispánnak a királynéhoz (Betrixhoz) tett hivatalos látogatásainak 1104 frt költségét és a szegények támogatására kifizetett 1090 forintot, a kamaraigazgatás költségeire 24991 aranyforint, tehát a bruttójövedelem 26.2%-a ment. A kiadások közt következő tételek fordulnak elő:

a) Dologi kiadások:

a műhely fenntartása (expensa fabricae),

a kamarai épületek fenntartása (e. structurae Cremniciensis),

lótartás (expensa equorum),

útikiadások (expensa viarum),

a kamaraispán útiköltségei a királynéhoz tett látogatásai alakalmával,

aranypénzzel dolgozó munkások munkaruhája (exp. Vestium monetariorum aureae monetae).

b) Személyi kiadások:

az ezüstpénzverés költségei – amiben bizonyára némely dologi kiadások is bennfoglaltatnak, de túlnyomó részben a munkások fizetésére fordíttattak – (expensa argenteae monetae),

az ezüstpénzverésnél alkalmazott négy tisztviselő részesedése, illetőleg fizetése (provisio v. salarium qutatuor officialium argenteae monetae),

egy üveges fizetése (provisio v. salarium victrificis),

a külső és üzleti funkcióra alkalmazott szorosan vett familiáris (curialis) kamarai alkalmazottak fizetése (provisiones v. salaria familiarorum vel curialium),

a kamarai személyzet élelmezése és borjárandósága (expensa victualium camerae, pro vino),

a curialis személyzet borravalója (pro bibalibus familiarium v. curialium) és kárainak megtérítése (pro damno curialium),

a curialis személyzet ruházata (pro vestibus curialium),

a személyzetnek ágytakarók (pro lectisternis),

Megjegyzem, hogy az ellátás költségei meghaladták a fizetések összegét.

A XVII. században Körmöczbányán a pénzverő munkások díjazása minden pénzzé vert márka után 3 pondus, vagyis a kivert pénz 1/16 része, 6.25%-a volt. (Plank Sándor: A pénzverés és pénzváltás adminisztrációja. Numizmatikai Közlöny. 1917. 102. l.) Ezt a kulcsot alkalmazva az Anjou-korra, mikor az ezüstpénznél a kamara 35% nyereséggel dolgozott, a pénzverők díjazását kb. a pénzverésből (illetőleg a nemesércmonopóliumból) származó bruttójövedelem 20 %-ára kellene becsülnünk, mely összegben még nem foglaltatnak a műhely fenntartásával járó kiadások. V. ö. még a pápai és királyi adók beszedésének 20, 28, 43, sőt 60 %-os költségeiről fentebb (194. l.) id. adatokat.

[15] 30 %-ra is tehetnők, mert az Anjou-kori önálló iparos pénzverők, kik előkelő városi polgárok voltak, bizonyára nagyobb részesedést követeltek és kaptak végzett munkájuk után, mint a XV. század végén a különösen a XVII. században már a bérmunkás nívója felé süllyedő pénzverők.

[16] Az adatokat Id. fentebb. 227–228. 236. l.

[17] 1335., 1338., 1342: Item aute nostre vicecancellario idem comes camere nostre proventus ab antiquo consuetos, videlicet triginta marcas in terminis solucionum subscriptarum, salvis proventibus notariorum remanentibus, plene dare et solvere teneatur. Szekfű 11., 21., 33., Corp. Jur. I.161. l.