SZIKRÁZÓ GÖMBSZELET NEHÉZ ARITMIA "13" MANDALA METEORIT LÓDÍTÓK FORMÁM "CSERE" "BERE" ÖSSZES PALÁST KÉSZ LOMBETŰD LEGE ARTIS HELYBEN KŐCSONT HALMAZ KÜLÖN HÓ TESZT AMI FÜSTOSZLOP SZÜNETNYI ALÁ ÉLETNAGYSÁGÚ DE MÉG LÁSZLÓFFY ALADÁR-MONOLÓG PEDIG KLÓN KÖZBEN ROKON ÉLVE MERÜLŐ ÖNÁRNYÉK FÉLGÖMB PLAKÁT ÁBRÁND ÖSSZES ARÁNY BÁRHOVÁ ZENEI KAOTIKUS INGER CIRKUSZ LÁTÓ BALJÓS

IRÁNYTŰS PÓKHÁLÓ ÁRVÁBB KÜLSŐ ÉDEN HANT ÚJJÁ VARÁZSFŰ SZÁRNYBILINCS HÉJKÉNT ÉBER VALLANI KOPOLTYUS KAGYLÓKKAL UTÁNZAT SEB KALIBERÜNK ÖNNÖN LÁTVÁNY FÖLÉ VISSZHANG KÓDOLT TÚLI ÁTLÁTSZÓ SÍRKERT BORZONG SZŰRVE PIROS EGY-KÉT GÖMBÍRISZ KÉSZ VÁLASZ ÉGTÁJ SÓHAJT TEHÁT PERPETUUM MOBILE FÉNYINGA MOZAIK ABSZTRAKT VAGY-VAGY TÜKÖRREFLEX KICSINY KÓBOR BALZSAM FÉL TUDATI 92 ÁMEN

nyitott vízcsap alatt felejtett váza vagy
ima-zuhatag a könny-áztatta szoba
és Noé kabin és magadban evezés
melynek gyászdallama
szikrázó ballada

kilencvenkettedik éves Varázslat
kétharmadod közös - mert az Anyám vagy
nem sejted hogy belénk robbantja csöndjét
egy ég-föld színű gömbszelet-öröklét

fehérbe csomagolta be
a tél ikertestvéreit
dajkál a szoba melege
a teremtés is itt lakik
látom akár a levegőt
a lélek-függönyöm mögött
szinkronba hoz egy-egy nehéz
szívdobbanásos rezdülés

jachtjáról száműzött Noé
kapálózunk egymás felé
csillanni látunk Hold-kerek
vízgyűrűkön arcéleket
sóhajok buborékait
felhőtüdők szétkergetik
és oxigén-dús fényes ég
frissíti vérünk vörösét
szívrengésünk fertőz - vagyis
bolygónk aritmiája is
tűzhányóként rondítjuk el
agyunk erőgépeivel
·
tudjuk - nem tudja a tudás
hogy sorsa tán létrombolás

Szülőföldünk Címere Pitypang
versünk zenéje-ríme is halk
ha néma csönd visszhangja emlék
a csönd emléke néma visszhang
·
el ne riassza a szerencsét

álommá lelkesítlek át
nagyobbik énem - külvilág

(kivénültünk ezernyi rosszból
de még kísért a korszakos kór)
úgy ébredünk hogy mandala
szívünk négy évszak ó-bora

ég-ablak űr-üvegén
múlt-jövőt nagyít a fény
így zsugorodik velem
a szétgyűrűző jelen

föld-kapuk előtt-mögött
szakadéknyi küszöbök
alján egy meteorit
lelkemmé mohásodik

tégy a hazugság - (a szellem
kannibalizmusa) - ellen

amennyire a semmit kiszorítja
testem - úgy lesz az puha negatívja
formám tehát láthatatlan kalitka
élet-halál-rácsok egymásba nyitva

füvek-virágok lomb-gyümölcs
·
számunkra mindenség-csere
bennük a napfény gyökere
vagyis emészthető időnk
kínálata-kirakata
·
lélekké nőtt galaktika

lelki anatómiámon
áramoltat át az álom
így vagyok az aki mégsem
fuldoklom az ébredésben

mint sok-sok alkony alkonya
magába néz az éjszaka
(csillagképeskönyvtárban a
továbbteremtő mágia
figyel összes titkaira)

képzelj a "legyen" igéhez
űrdorombolást
ami látványnak szeszélyes
fénymintás palást
monológja visszakérdez
hadd ne magyarázd

ég-ablaktól föld-ajtóig
lélek-test sarjad-csalódik
belső tájak alkonyában
anyanyelvben - mert apátlan
mert utolsó csöpp egyetlen
robbanásra kész szívemben
űr-folyékony
szakadékom

szívünk helyén egy vers-Noé
szava-fohásza Ábelé
szabadságunk a bibliás
időkbe zárt feltámadás
és pentaton összhang röpít
szélcsendtől lombetűdökig

csak a művészi forma
rímel a tartalomra

néhány fekete zeném
éjszakai lelemény
mert magam alatt-fölött
csakráimmal körözök
és példázva tanulok
helyben-gravitációt
mindenségnyi valamit
mely hiánnyá tömörít
mint a fekete zenék
parttalan üzenetét

Húsvét-szigeti szobrokat
növeszt körém az alkonyat
(mind énrám hasonlítanak
sziklányi anatómiák
és mindenevő túlvilág)
velem fognak szétporlani
végzettel-sorssal kétlaki
életem kőcsont szobrai

testbe zárt kozmoszaimban
a van és a nincs elillan
mégis álom-pihe halmaz-
állapotom mást sugalmaz
sejtbe zárt évszakaimban
küzd van és nincs holtomiglan

csillagcserép űrháztetőn
kirakatukban a külön
belőlük burjánzó időm
Noét keres a fényözön
és völgyek csendjét Ábelék
mint ősértelmet az igék

Anyám perc-rácsos életét
ájulásokkal szedi szét
tanulnom kell ahogy kihull
magából öntudatlanul
·
mert átitat a táguló
fehérség csöndje mint a hó
és mint a fények - végtelen
a szeretet és szerelem

agyam zegzugos szögletén
egér motoz - egy másik én
tudatcsíráim tesztelik
hangulatváltozásait
·
egy Dávid és sok Góliát
összegzi - hogy mi a világ
és azt is - hogy milyenek ők
(játékos rímakusztikák
lélek-csöndfátylai mögött)

tócsákban felhő tornyosul
lelkek fénytükre égi súly
s ami bármit mond bármiről
az anyanyelv világ-gyönyör

magánnyá vénülő Napot
utánzó szívem szétdobog
akár egymást az évszakok

önelhamvasztó állapot
egyik füstoszlopa vagyok
szénégetők tűzhimnuszát
hangolják felhőlángok át

életfogytiglan bolond
szívünk lázadó vakond
vérünk ellenmérgei
sem tudják megmenteni
minden egyes dobbanás
túlélésről magyaráz
s egyre több szünetnyi csend
rajzol belső végtelent

csontállványzat - izomerő
a testi anatómiám
feltámadt múltam a jövő
s a kinti űr belső hiány
·
kis sorsomat nagy végzetem
csapdái lüktetik tele
s a láthatár két végtelen
aláaknázott harctere

magába szív az álom és
kilélegez az ébredés
·
egymást sorsommá növelik
utolsó szusszanásomig
·
bőröm alatt szerv-meztelen
metaforákkal figyelem
·
minden évszakra így nyitok
életnagyságú ablakot

álmomba mind-mind beleférünk
szobámmal - melyen csend osont át
csenddel - mely korszakos hiánycikk
de még keressük horizontját

űrmásodperceket csöpögtet a
csillagtoronyóránk rugózata
egyik elnyújtott fogaskerekét
földpályasíkba csiszolta az ég
hossztengelye a zenit és nadír
pontfényhálógömböt köréje ír
mostanig álmodott jövőimet
szép múltatokká ez fordítja meg

árnyékom pocsolya színtelen mosolya
merőlegesük én vagyok - füröszt a fény
aszalgat nincstelenségével életem
a mágiám pedig velük töltekezik

másodpercek hullámverését
akkumulálja az egészség
hajnalaival kivirágzol
gyümölcsöt ígérsz minden ágról
összes terményed fény-tenyészet
így klónozzák a Nagy Egészet
amely áldását visszavenné
jókedve robbant végtelenné

szívedre-ájult álmokat
hajnalfények gyógyítanak

egymást is érző szerveid
működés közben figyelik
napórák alkatrészeit

egyszerre így léleknyi pont
vagy és sehol sincs horizont

gyújtózsinór-halálod átlobban múltadig
csillag-rokon virágok harmatba temetik
miközben kozmikus egészség
rajtad próbálja szívverését

sorsom a szerelembe egy-
két évig élve eltemet
és a szerelem azalatt
átszellemíti sorsomat
angyalaik bújnak belém
túljárva krampuszok eszén
és fellőnek az égbe mind
táltos kedvű ösztöneink

voltál-e árva mint
a csángó falvaink
vagy lélek-meztelen
akár a szerelem
leszel-e valaha
fekete éjszaka
merülő szigonya
és bordáid között
egymást fojtó tüdők
miután-mielőtt
búvár-motor-szíved
seholsincs-partra vet

Időcsontvázhasonlat a fénnyé olvadó Nap
(humusza himnuszomnak)
·
hal[l]hatatlan zenéjét nem kottázhatja fénykép
(filmről nem is beszélnék)
·
homály-foganta csendből áldást hozón dereng föl
(vasárnap tiszteletkör)
·
magát klónozva rám lép egy szellemsúlyú máslét
(mint bolygón az önárnyék)

kozmikus akarat beszélő titka vagy
évszakok jelmezét borítja rád az ég
múlt-jövő kupolák bő kényszerzubbonyát
·
felőlük jön ama teremtés árama
táplálva sejtjeink tüzébe vitamint
·
veled a nyár örök napjává vénülök
és kiejt léthajónk - a félgömb-horizont

koponyasúly és párnakő
éjcsend-sziklával összenő
és mozdulatlan szétcikáz
egy gondolatnyi robbanás
·
álmok vagy kínok érlelik
történelmünk kudarcait
·
plakátnak égre mázolok
egy korszakváltó korszakot
mert helyben járva elkopott
akár csapágyban a golyók

életfogytig-oázis
gyöngye egy-egy pohár víz
napfény-párolta inger
forrásomként csilingel
belső tavasz-szivárványt
mely már-már őszi ábránd
enyém és gyóntatómé
könnycseppet old a hólé

milyen rakéták rögzítették
a mennybolt összes égitestét
közöttük lakható mindenség
ez a szívkondulásos estéd
mely végtelen sok kannibál
társával múlttá összeáll
abban köröznek sors-rövid
pányvájú gondolataid
és bölcsőfények hamvait
vetíti rájuk a zenit

vakond-szívemre égtáj-évszakok
kereszthuzata nyit négy ablakot
csendéletük volnék - de az arány
kék-űr-üvegben fény-foton-parány

bennem a Van - bennem a Nincs
ajtót átfúró két kilincs
szimmetrikus kívül-belül
magányként sosem egyedül
a testem és a végtelen
anyag átmeneteiben
most ők a Nincs és én a Van
mert így varázsol át szavam
törvények játékaivá
(úgy elbujdosnék bárhová
de érzékszerveimen át
magába szív a másvilág)

száguld a fény az űr
örök határán
szép köveim közül
a tükre márvány
palettámmá terül
szét mint szivárvány
és festményeimül
zenei látvány

évszakok lazaságait
utánoznák reflexeid
a mindenség négy árama
csakráidon lebeg tova
elszálló tartalmaikat
kristállyá szűri az agyad
s a kinti-benti ragyogás
továbbteremthető varázs
jó volna hogyha értenéd
kaotikus üzenetét
mert érzékszerveiden át
közlekedik a külvilág

fordított sírkert a mennybolt
ködfelhővel őrzi hegycsonk
·

színeink a láthatatlan
túlvilágnak néma dallam
·
szobraink csenddé kövülnek
csillámló hó-mozis ünnep
·
sejthető mi lesz az inger-
hullámos agysejtjeinkkel

rügyezik a marxizmus
fűzfapoétákat
piros-vörös-rőt cirkusz
újra hátba támad
"éhes proletár" helyett
fújják egy emberként
a toll- és a köpönyeg-
forgatók a refrént

logikus hogy nem lehet
velük közös eszménk

kifordított űrgömb a tudomány
befele látó harmadik szemek
kutatnak közös nevezők után
teremtések szikráit lelve meg
átröntgenez a nemlét fókusza
melyben hiánycikk a tragédia

tenyérhajlású szellemi vidék
Békény vize az életvonalad
kétszer láttál elszállni madarat
de őrizik baljós-tekintetét
pajzs/címer/anyanyelv/rajz/tollvonás
és fészekként a dédszülői ház

álommá-csenddé hangol éter-
tömör űrpárnám puha fénnyel
·
mint én is annyiszor a reggelt
a végtelenség átkeresztelt
kalandunkat átélni tartal-
mait szorzom-osztom magammal
·
- végzet-iránytűs bálna-lelkem -
evezzünk a véletlenekben

utcák-ösvények - bármelyik
felérhet a fellegekig
és önporába mámoros
viharral visszazáporoz

sejtszinten másoljuk az ég
és anyaföld lélegzetét
egyik fölöttünk elforog
csiszolni újabb évszakot
míg fészek társa zöld-meleg
kasból rajoztat éveket

hajlítva mintha kankalint
előznek belső útjaink
pókháló módra széthasadt
tükör nevet ránk ráncokat

nem csupán önmagamban élek és a
kékség sem csak az én egem
feltámadásainkig elnapolva
egy élhetőbb történelem
mert fellegösvények keresztezik
sok árva sors árvább fohászait

elgázosították éveimet
a csakrák közötti csataterek
múltak-jövők csapata harcra kész
nincs már egészséges békekötés
sírját lelkembe mélyíti a kín
rám zsugorodnak külső tájaim

gyökereim a túlsó féltekén
füvek hullámzásába nyúlnak át
ilyen léptékkel álmodná az én
lelkem is égbolt-könnyűvé magát
földrésznyi bolygó-ölelésben
becézve egy-egy évszak-éden
szinkronizálja szívverésem

évszak-záras időkapunk
a nemlétben gyökerezik
tudatalattiként a múlt
is onnan hozza génjeit
titkaiba hantoljatok
hogy értsem ha feltámadok

testem-lelkem alszik-álmodik
körbecsillagoznak vágyaik
szinte égi organizmus a
szálló képzelet virágpora
félig-ima szenderegni és
ébredésem újjászületés
az igavonó gondolatok
ellentéte csakra-állapot

a Csitári hegyeken hány ezer éve ott a hó
azt gyászolja hogy világgá ment egy táltos kiscsikó
túl az Óperencián bóklász varázsfű után
földön hever a szerencsénk s aki látja "lázadó"

szabadságarcú szerelem két szárnybilincse lelkemen
szívet lékel - alámerít - kigyújtva titkok tükreit
és balladává összerak hogy hangszereljem magamat

el tud menekülni
énjétől az ember
hunyt pillák mögötti
tükör-végtelennel

héjként összeroppan
az a lelki mennybolt
ami vész-napokban
páncél-meztelen volt

mindennapi drámák
ősmintája ennyi
zuhan egymagán át
mindenségnyi semmi

elhal az éj belső zenéje
felhőit festi feketére
városfényt választ ékszeréül
csillag-szikrák háttere nélkül
csontig fertőz a mindig éber
homály öngyulladó sebével

szobrom bőrén évszakok
patinája szétcsorog
belső csendjén mostoha
széljárások ostora
sugallja hogy meztelen
gondolat az életem
lila hajnalok között
mossák súlytalan ködök
mozdulata sors-kovács
öröklétbe forradás
vele-érte kell a mi
igazunkat vallani

vízre vetül felhőknyi űr
lentről az ég csak tófenék
létünk membránja a sima
fénytükör két káprázata
két sorsbilincsnek optikák
egymásba sosem tűnnek át
tűnődik buborék-tüdőm
kopoltyús délibáb-időn

mint élő palackposta
melynek címzettje Hádész
szívünkbe csomagolva
sodródunk bárhová és
a többi csend-kulissza
kagylókkal teli strandon
fényképezi a vissza-
pillantó tükrös alkony

szépségébe száradt
évelő virág vagy
némán zörgő társad
magtalan utánzat
őszöd fakulását
színek fuvolázzák
szirmod súlya semmi
be nehéz letenni

ketté törik egy gondolat
csontom sajog a seb mögött
piros szivárgó álmokat
pórusaimba dörzsölök
bevérző szemű alkonyom
tavaszt ígér az ablakon
harmat-szentelte reggelek
én is a tájjal ébredek

izmos de kurta kezemet
egy pisztoly hosszabbítja meg
sohasem töprengő golyók
süvítik a dührohamot
(mihelyt kaliberünk a kor
test-lélek töltény-puskapor)
egyenruhánk megannyi cső
s önvégzetébe visszalő

pehely-paplanom álma egy lélek-puha párna
(kettős csendjükbe zárva)
kiskorom óta páros összhangjuk átsugároz
(szoktat fehér magányhoz)

sziklákban szunnyadó idők
szikrák vagy lávák álmodói
faragsz földrengések között
(habár nem lettél tokiói)
·
szobrod látvány-meteorit
csillagfeltámadásokig

remény szerű pókfonalak
vontatnak friss habok fölött
ha egyik-egyik elszakad
maga fölé merít a köd
·
magányom a magánytalan
magasságokra szétzuhan
sejtetve hogy túlbonyolít-
gatom az ég törvényeit

termőföld-hús a szikla-csonton
ruhánk az ég - mihelyt kimondom
az évszakok zárt vérkörök
dzsungel-tüdőnk vihart köhög
ránk hullva énünk lesz a hó
beszédes csönd - visszhangja szó
·
bejárni belső útjainkat
virágporok szellője ringat

vízszintesen alszom el és
álmomban járok magamon
a földi (robbanásra kész)
látomások közt félvakon
·
holnapi csillagpor dereng
·
génláncba kódolt szívzörej
plafonra lőve néma csend
szivárványöklét festi fel
·
vízszintesen alszom el és
álmomban járok magamon
két virtuális lebegés
önsúlya hatvan bástyarom

betűnként lázadó szavak
magánya még magányosabb
hárfák hárfáján húrokat
hangolva dallammá szakadt
·
igéken túli igazad
örökre semmivé dagad

fagy-álarcos egű telek
nélkül tavaszod sem jöhet
talán jövőnk is Kőmíves
Kelemen hagyatéka lesz
mindenfelé szétlebegő
átlátszó sztriptíz az idő
éjjel csontvázként foszforeszkált
aztán Cyklops-szeme figyel ránk
mélységiszony sikolyú szakadék
visszhangjait égboltozza föléd

örökre közös sírkertünk - fogadd
be sorsom sorsát a halálomat

FÖLD bőre - ÉG lehelete
hó-horizont borzong bele
csókjuk ablaknyi jégvirág
lelkünket lázuk festi át
szív-kondulás a szerelem
feltámadás-termékenyen

nyarat konzerváló szobámba
színes képernyőn át a tél
látvánnyá szűrve visszatér
·
a kint-bent szinesztéziázva
kárhoztat így honvágynyi házra

szívem próbálja dobogásnyi
téglákkal - évek malterével
piros bástyáját körbezárni
melyről széthullok minden éjjel

melyektől szívem felzokog
élő múlt és csillag-teli
teremtés átmenetei
a láthatárnyi viharok
belőlük egy-két adagot
vergődő lelkem is kapott
vereség-nappalok után
békét köt minden éjszakám
és gyúlnak (ha elszáll a kín)
mindenség-fényű álmaim

agyamban olyan a világ
mint víztükörnyi délibáb
versem szavai legalább
négy képteremtést fognak át
szellem honomban némelyik
alámerít vagy felröpít
(lelkem gömbíriszébe néz
az önvisszhangzó létezés)

tüdőm beszív és szívem szétdobog
feltámadás lejtőjén baktatok
(kísérnek évszak-léptű ritmusok)

táncoltató szelekbe font erőm
lélek-zászló - múltból sudár jövőn
(teremtés fátylú semmi rám köszön)

csöndet szitáló szív-üzem
a hóhullásba kiüzen
néma a sok pehely szerű
szavakat rajzoló betű
utcát söpörnek odakint
kavargó kérdőjeleink
válasz a fehér udvaron
a kéményfüst - és a korom
színével én is évszakok
metamorfózisa vagyok

bőrünk alatti ruhatár
az évszak-rongyos láthatár
ha egy vidék divatjamúlt
pórusainkban utazunk
mikor az űr is meztelen
átöltöztet a szerelem
és égtájak feszületén
sátrat kínál egy költemény

álló gömbhullám színeit
dobogják szét az ereid
szivárvány-Óperenciák
kottázhatatlan dallamát
e mindenség fölött-alatt
társat keres egy árnyalat
(lehunyt pillákkal fényeket)
tenyérbe fészkelt fellegek
közé sóhajt leheleted

kémény szerű sziklafalon
völgyig sétál le hajnalom
árnymajmot fest oda
kozmikus grafika
·
de negyed egyenlítővel korábban
már harangszótlan koradélután van
·
időzónáink emlékeivel
agyféltekéim játszadoznak el
·
ottani tornyok függőlegese
falam síkjára merőleges-e
tehát lehet vagy nem lehet
szinkronizálni a teret
·
sziklák túloldalán
kúszik fel éjszakám

árnyékaink fekete
éjszakává nőnek össze
szárnyas álmok serege
fészkeket rak égre-földre
(roskad félnaponta be
dévavára többszörözve)

belső órámmal külső századok
szellem-zászlóiban fennakadok
sorsod súlyába ötvözi a csend
a lélek-felhő-könnyű végtelent
ikerholdak delejeként szakad
el egy fényinga-hosszú pillanat

akár szívemnek szárnya is
lehetnék - ágnak a tövis -
forrásoknak felhők - vagyis
erő mely két irányba visz

ereimben vezényszavak
edzik izompáncélomat
és mozaikká összerak
pár lélegzetnyi gondolat

égrengés költözhet-e
agyam féltekéibe
felhők romjait valódi
koponyámból hantolom ki
absztrakt ákom-bákomán
el-eltöpreng logikám
·
két hazát kell pillanatnyi
szülőfölddé összerakni

úgy táplálod nappalaid
teremtő folyamatait
ahogyan álmaidat a
hipnotizáló éjszaka

mint árvizek és záporok
felhők villámát ápolod

beláthatatlan árapály
Noé bárkája a dagály
és hullámvölgye őshomály

mint záporok és árvizek
gátak sorát keresztezed

vagy véred issza fel a harc
vagy békéidbe visszahalsz

tüdőm és szívem állati
szabadalmú ritmusai
gyártják az evolúciót
mint a szerelmet a titok
máskor honvágyat sóhajok
(zászló-lelkem velük lobog)
·
kíváncsi impulzusaik
antennáimmal tesztelik
tükörreflexes agyamat
·
* két féltekéjű a tudat *

csak akkora a tavaszom
amennyi a kerti haszon
vagyis a napenergia
gyümölccsé fejlődő fia
ezért szorgoskodnak kicsiny
kaptárzsongású nyaraim
s ősz ablaküvegén kívül
a tél egy száraz ágon ül

szívdobogásos adagokban
engem is kortyol Valaki
néven szólítnak innen-onnan
jövőm kóbor visszhangjai
testből lélekké klónozottan
csatázom azzal aki voltam

cserealkatrészeivel
a sorsom hantolódik el
csapágyaimba volna balzsam
múltam-jövőm javíthatatlan
gyorsítják elvetélt csodák
négy évszak ablakhuzatát
így sejteti két végtelen - mi
a földi és az égi semmi

árnyékaink fél-állat ősöké
Káin kopik talpunk redőivé
kultúránk lelkek ujjlenyomata
szobrok zászlóiból kihull a Ma

elalvás mint az ébredés
a semmin szusszanásnyi rés

részed az űr és te is űrrész
a kozmosz ki - be - föl - le fürkész

galaktikáknyi dobbanás
miniatűrje a tudás

bármit kibont és összefoglal
fény - árapály ész - horizonttal

találni vírusai közt
pár visszatérő üstököst

tudati tükre parttalan nagy
mikroszkópos távcsöves agy vagy

IDŐCSONTVÁZHASONLATÁN
ÁTÜT-ELVÉRZIK EGY MAGÁNY

LELKEDRE ZSUGORODIK A
VÉN TESTED HÚS-BŐR FÁSLIJA
AKI VOLTÁL MINIATŰR
KÖNNYŰSÉGGÉ VÉGTELENÜL
AHOGY FOGANTÁL - ÉRKEZEL
LEGTISZTÁBB ÖNMAGADHOZ EL
SZIKRÁNK MARADSZ A FÉNYTELEN
TUDATOK ÉTEREIBEN

92 ÉV FESTI RÁD
IDŐCSONTVÁZHASONLATÁT

GYÁSZINDULÓ A MELLKASODBAN
SZÍVED CSORBULT HARANGJA DOBBAN
BORDÁID KÉT MAROKBA ZÁRJÁK
SORSOD BELSŐ MELÓDIÁJÁT
MENNYORSZÁGBÓL MIND HALLHATÓBBAN

távozol szent ünnepünk fölé
az égi karácsonyfák közé
amelyek az örök ősöké