Heller Ágnes (Budapest, 1929. május 12.) Széchenyi-díjas filozófus, esztéta, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja.

Kutatási területe az etika, az esztétika, a történet- és kultúrfilozófia, valamint a filozófiai antropológia kérdései. A Budapesti Iskola egyik jelentős személyisége.

Zsidó származású polgári családban született, a szigorodó zsidótörvények ellehetetlenítették a család életét, 15. éves korában már jöttek a deportálások, számos családtagját, barátját elveszítette, az ösztönei és a véletlenek folytán menekült meg. A II. világháború után Magyarországon is visszavonták a rasszista törvényeket, Heller Ágnes felső fokú tanulmányokat folytatott a budapesti egyetemen magyar-filozófia szakon 1947-1951-ig. 1951-ben nyert magyar-filozófia szakos középiskolai tanári oklevelet.

A Budapesti Iskola megalapítójának, Lukács Györgynek tanítványa lett az ELTE Filozófia Tanszéken. Politikai okból mindkettőjüket eltávolították 1958-ban, 1958-1963-ig Heller középiskolában tanított. 1963-1973-ig az MTA Szociológiai Kutatócsoportban dolgozott. 1955-ben elérte a kandidátusi, 1968-ban a filozófia tudományok doktora (DSc) fokozatot. A gondolkodás szabadságának korabeli erős korlátait nem tudta elfogadni, ezért megfosztották állásától. Pár évig fordításokat vállalt, abból tartotta fenn magát, majd 1977-ben egy hosszú "tanulmányútra" indult, azaz emigrációba vonult.

Tanított a Berlini Egyetemen, a melbourne-i La Trobe Egyetemen, a Torinói Egyetemen, a Sao Paoló-i Egyetemen, végül New Yorkban (New York, New School for Social Research) kapott katedrát 1986-ban. Ez utóbbi állomáshelyét még az 1990-es évek elején is fenntartotta, de közben 1990-től már hazajárt, filozófiai előadásokat tartani a szegedi József Attila Tudományegyetemen (1994-) és a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen. 1995-ben habilitált. 1995-től 1999-ig, nyugdíjazásáig az ELTE Esztétika Tanszékén tanított. Hazajövetelekor beválasztották a MTA levelező (1990), majd rendes (1995) tagjai sorába. Mind a tudományos, mind a politikai és kulturális életnek aktív szereplője napjainkban is. 2010-től professor emeritaként ismét tanít az ELTE Esztétika Tanszékén.

Elkötelezettsége, demokratikus gondolkodása az 1960-as évek közepétől az új gazdasági mechanizmus szellemének jegyében leginkább Bibó Istvánéval rokon: a polgári demokratikus gondolatszabadság jegyében gondolkodni, politizálni, tudományokat művelni.


Könyveiből:

• Az aristotelési etika és az antik ethos (1966)
• A reneszánsz ember (1967)
• Portrévázlatok az etika történetéből (1976)
• Az ösztönök. Az érzelmek elmélete (1978)
• Jalta után (1990) [Fehér Ferenccel]
• Diktatúra a szükségletek felett (1991) [Fehér Ferenccel és Márkus Györggyel]
• Leibniz egzisztenciális metafizikája. (1995)
• Bicikliző majom (Kőbányai János interjúregénye) (1997, 2004)
• A "zsidókérdés" megoldhatatlansága, avagy mért születtem hébernek, mért nem inkább négernek? (2004)
• Megtestesülés (2005)
• New York-nosztalgia (2008)

Forrás: Wikipédia