BARTIS ATTILA
József Attila-díjas író, fotográfus
ÉLETRAJZI ADATOK, MUNKÁSSÁG
Bartis Attila 1968. január 22-én Marosvásárhelyen született, apja, Bartis Ferenc költő.
Családjával 1984-ben költözött Budapestre, amikor apját megfosztották román
állampolgárságától. Huszonhét évesen jelentette meg bemutatkozó regényét, A
sétát. Három évvel később jelent meg novelláskötete A kéklő pára címen.
Eddigi legnagyobb sikerét A nyugalom című, 2001-ben megjelent regénye
szerezte számára. Ez alapján írta meg Anyám, Kleopátra című drámáját,
amelyet 2003-ban mutattak be a Nemzeti Színházban Garas Dezső rendezésében,
Udvaros Dorottya főszereplésével.
Dolgozott újságíróként is, egy évig írt tárcákat az Élet és Irodalom című
folyóiratnak. Itt megjelent írásait A Lázár apokrifek című kötetében adta
ki.
Könyveit több nyelvre lefordították. Fotóművészként fényképei számos
kiállításon vettek már részt.
A nyugalom című regényéből Alföldi Róbert rendezett filmet, melyet 2008-ban
mutattak be.
Megjelent művei:
Forrás: Wikipédia