Előző fejezet

Tartalomjegyzék

Következő fejezet


6. A páncélvonat

– – Hangfelvétel meghallgatása – –

Baján voltunk a laktanyában körülbelül úgy május derekáig. Akkor felvittek bennünket Győrbe, Győrszabadhegyen kellett tüzelőállást foglalnunk. Mint gépkocsivezető, én ugye a parancsnoki szakaszba tartoztam, mi pedig a Szent Imre herceg úti iskolában lettünk elszállásolva. Hát ott volt egy-két repülő berepülés, de olyan volt, hogy ott lőni egyet se lőttünk. Ott voltam én júliusig. Júliusba újra beosztottak a frontra. De akkor az úgynevezett 15. önálló légvédelmi gépágyús üteghez kellett a frontra kimennem. Mégpedig nem is a nagyfrontra, hanem a Br'anski erdőbe.

Br'anski erdő, háttérben egy partizán bunker

Tehát akkor nem a közvetlen oroszoknak nevezett katonákkal kerültem szembe, hanem a nagyon híres, előttünk hírhedt partizánokkal. Hát azt tudja mindenki, vagy ha megnézi a térképet, azon rajta van, hogy ez a Br'anski erdő, azt mondják – hát én körbe nem jártam – akkora, mint nagy Magyarország volt. És oda személyi váltásként, akinek letelt a tizenkét hónap frontszolgálata, azt hazahozták, és huszanként váltották őket.

Br'anski erdő, elfoglalt partizán bunker

Mi is húszan indultunk el, mégpedig úgy, hogy Győrtől Budapestre kellett menni a Keleti pályaudvarra, ahonnan este a szabadságos vonat indult. Hát mi, az ütegparancsnok, az új ütegparancsnok jött, az új szolgálatvezető őrmester, és egy fegyvermester szakaszvezető, meg én, meg egy gh-s szakaszvezető, kilettünk húszan. Így indultunk el a Keleti pályaudvarról, egy rettenetes szívszorító csinnadrattával indították az esti szabadságos vonatot, de már a csinnadratta délben elkezdődött. Már négy óra után a hangszóró mindig mondta, hogy a szabadságos vonat ennyi óra ennyi perc múlva indul a hős honvédeinkkel.

Szabadságos vonat, 1942

Kiértünk a kurszki L'govba, az önálló gépágyús ütegnek volt egy páncélvonata. Hát a páncélvonat olyan volt, hogy két 424-es mozdony körül volt páncéllemezekkel rakva, és előtte volt két úgynevezett előfutó alacsony oldalú vagon, ami kővel volt megrakva, ha aknára fut, ami bizony nagyon sűrűn előfordult, akkor azok robbanjanak. Ez volt a két előfutó, a háta mögött meg volt két utánfutó, hasonló vagon. Közben volt hat vagy hét csukott vagon, aminek az alja szintén páncéllemezzel, az oldalán körülbelül tizenöt-húsz centire a vagon oldalfalától [schlipperfák] ezek a vasúti talpfák voltak egymásra rakva, ácskapoccsal összekapcsolva, közte pedig homokkal volt kitöltve. A teteje ugyanígy páncéllemezzel [volt megerősítve], de mindegyik vagon teteje négyszögletesen ki volt vágva, annak a szélein szintén ilyen [schipperfákkal] kirakva, és ott volt egy géppuska.

Akkor volt egy külön lőszeres vagon, akkor volt nem tudom mennyi, mert egy fél szakasz tüzér voltunk rajta, meg ugyanakkor fölváltva vagy egy szakasz huszár, vagy egy szakasz utász volt. És volt egy másik szintén alacsony oldalfalú vagon, amelyiken volt egy gépágyú. Majd később, amikor a partizánokkal egy csetepaté alkalmával, mi a partizánok után találtunk egy tíz és feles tábori ágyút, csináltunk az egyik utánfutón helyet, és rengeteg lőszert is találtunk hozzá, az ágyút felállítottuk, és a gépágyú mellett azzal is lövöldöztünk összevissza. Mikor hogy.

Páncélvonat

Amikor L'govra értünk a szabadságos vonattal, ott várt bennünket a páncélvonat. Átszálltunk húszan, és az elvitt Brasovo nevű állomásra, ami a térképen is megtalálható. Ott csak a páncélvonatunk volt, aminek akkor még Éva elnevezése volt, később átkeresztelték Botondra. Biztos lehet még találni, ha más nem levéltárban az úgynevezett Magyar Futár nevű heti képeslapot, abban nagyon sokat szerepelt ez a páncélvonat, mert az egyik fő ütőerő volt a Br'ansk és L'gov között, vagy Orel és L'gov között közlekedő vonatoknak.

Amikor Lokot'-ra értünk, ahol volt a hadosztályparancsnokság, ami körül ez az önálló gépágyús üteg volt, akkor átvettük az ütegparancsnokságot, mert a régiek jöttek haza. És ugyanakkor már másnapra volt nekünk egy úgynevezett vállalkozás parancsunk. Tudniillik, ha egy-egy támadásra indultunk, sokszor ötven–hatvan kilométerre el kellett menni, akkor a négy gépágyú közül volt, amikor mind a négyet, de volt, amikor csak kettőt beosztottak egy gyalogos zászlóaljhoz, vagy egy tüzérosztályhoz, és annak kellett nekünk védelmet nyújtani, és menni velük.

Nehéz géppuska, egy kilőtt harckocsiból szerelték ki

Akkor szintén be volt már ütemezve másnapra egy ilyen vállalkozás, az új ütegparancsnok, aki velünk jött ki, ismerte a régi fegyvermestert, és tudta azt, már itthon is a hírét hallottuk, hogy ez olyan jó fegyvermester, és olyan bátor, hogy ha valami akadály volt a gépágyúnál, nem kellett hátravinni, hanem ott a tüzelőállásban megjavította. Mivel az új ütegparancsnok ismerte, [Almach] Kálmán szakaszvezető volt név szerint, azt mondta neki, hogy Kálmán, ezen az egy vállalkozáson maradj még, gyere velünk, mikor visszaérünk, rögtön mehetsz haza! Nagy nehezen beleegyezett, elindultunk a vállalkozásra. Körülbelül a szálláshelyünktől ez olyan húsz-harminc kilométerre lehetett a nagy erdőben. Ott volt tüzelőállásban, ott támadtak bennünket a partizánok, visszavertük a támadásokat és tüzelőállást kellett változtatnunk. Hát amikor a menetkészültséget kiadta az ütegparancsnok, pakoltunk össze, hát a Kálmánnak el kellett végezni a dolgát. Nem sokat teketóriázott, arrább ment egy kicsit a lövegektől, és elvégezte a dolgát. Amikor állt fel, húzta fel a nadrágját, lőttek bennünket rettenetesen. Egy, hogy géppisztoly-e, puska, vagy géppuska lövedék, a mutató ujja és a középső ujja között ment keresztül, levitte a bőrt, hát egy kicsit vérzett.

Amikor a Kálmán ezt meglátta, eldobta magát, és elkezdett sírva ordítani, hogy édes jó Istenem most, amikor már mehetnék haza, most kellett nekem meghalni? Azt képzelte, olyan sokkot kapott, hogy halottnak képzelte magát. Nem tudtuk az Úristennek se megmagyarázni, hogy hát élsz Kálmán! Hát rögtön elvittük a segélyhelyre, ahol olyan súlyos állapotot állapított meg az orvos, hogy repülővel vitték a kórházba. A vége az ő részére az lett, hogy több mint fél évet feküdt a kórházban, utána leszázalékolták. Hogy mi lett vele továbbra nem tudom, illetve közben még a kórházból, meg még otthon is nekem írta a most is birtokomban lévő tábori lapot. Hogy most mi van vele, nem tudom.

Páncélvonat, Zsögön nevű vezérkari őrnagy

Majd amikor a vállalkozásról visszaértünk, akkor engem rávittek az említett páncélvonatra és hát nekem is jól kezdődött az ottani pályafutásom, mert amikor kimentünk, volt a páncélvonattal egy árkász szakaszvezető, aki amint utólag kiderült harminchét aknát már felszedett a sínek alól, és mi is találtunk aknát, és lövöldözés közepette ez a szakaszvezető fölszedett egy aknát, ami fölrobbant. Elvitte neki a két lábát, mind a kettőt. Hát föltettük rögtön a páncélvonatra és vittük, nem is tudom, mert jobboldalt, baloldalt is nagyon kevés kilométerenként volt egy szakasz őrség, majd időnként egy század őrség volt, ahol segélyhely volt, ott leadtuk. De míg mentünk, az egyik vagonban feküdt a hordágyon, ő nem tudta, hogy már nincs lába. Vőlegény volt, és emlegette mindig, hogy ha majd hazakerül hogy sétálnak, mint sétálnak, és hogy azt tudta, hogy valami baj van a lábával, de azt nem tudta, hogy már nincs is neki egyik lába se. Leadtuk, hogy mi történt vele, nem tudom.


Előző fejezet

Tartalomjegyzék

Következő fejezet


Az oldal tartalma oktatási és tudományos célra szabadon felhasználható a forrás és a megfelelő hivatkozás feltüntetése mellett. A tartalom üzleti célra történő felhasználásához a jogtulajdonosok engedélye szükséges.