Előző fejezet

Tartalomjegyzék

Következő fejezet


29. Kivégzőosztag előtt

– – Hangfelvétel meghallgatása – –

Érsekújváron, ott is találtuk az üteget is, a tűzlépcsőt, a vonatot, mindent. Ott azt mondta az ütegparancsnok úr, irány Pozsony. Elmentünk Pozsonyba. Ott is töltöttünk egy éjszakát. Onnan észre se vettük... igen, onnan elindultunk, megadták az útirányt, de azt nem mondták meg, hogy át kell menni az osztrák határon.

Hát még ideát voltunk Magyarországon, amikor engem megállított vagy öt német. Szálljak le a motorról, adjam oda! Hát én tiltakoztam, de hát öttel szembe mit lehet csinálni? Elvették tőlem a motort, ott álltunk a menyasszonyommal az országúton, és ők elmentek. És hát elég nagy forgalom volt, megállítottunk egy gépkocsit, azzal mentünk el Pozsonyba. Pozsonyból persze fölszálltunk az ütegnél egy gépkocsira, és bizony észre se vettük [hogy mikor mentünk át az osztrák határon], még pedig átmentünk egy falun, és a második falu után beértünk egy nagy erdőbe, ahol megállt az egész üteg. A második már osztrák falu volt. Már nem tudom, Petronell, vagy minek hívták, ott voltunk egy pár óra hosszát, mert Pozsonyból reggel indultunk korán.

Majd egyszer kiabálnak, hogy tiszti gyűlés. Ott volt már az egész osztály. Hát mennek a tisztjeink, nem sok idő múlva visszajönnek. Sorakozó! Azt mondja az ütegparancsnok úr, hogy emberek, az egész osztály feloszlik. Itt jönnek az utászok, fölrobbantják a lövegeinket. Aki akar hazafelé indulni, az álljon ide baloldalra, aki akar nyugatra menni, az álljon ide a jobboldalra. De még nem sok gondolkozási idő van, mert a front nagyon közeledik. Mondta, hogy nem tudom hol, az egyik partján a Dunának a németek vannak, a másik partján az oroszok vannak már. Ezért a front közelsége miatt egy tíz-tizenöt perc gondolkodási idő van, hogy eldöntsék, hogy ki merre akar jönni.

Hát az én ütegemben egyetlen kécskei volt, még él is, itt lakik a szomszédos Széchenyi utcában, Cseh Sándor. Hát összedugtuk öten a fejünket, én, a menyasszonyom, az édesanyja, a bátyja, meg Cseh Sándor. Hát azt mondja, ő mindenféleképp hazafelé indul, hát én is gondolkoztam, Úr Isten, az életünk a tét! Talán az életünk a tét. Hát én nem indulhatok neki két nővel a német frontnak, a Dunának és az orosz frontnak. Nekünk nincs más választás, mint nyugatra menni. Ezt el is határoztuk, és megbeszéltük a Sanyival, ha hazaér, hát mondja meg, hogy milyen körülmények között váltunk el egymástól. Ők elindultak, sose felejtem el, hogy akkor ők háromszáztizennégyen indultak el. Amikor csoportba verődtek, hát nagyon sokan, tényleg nagyon sokan a fegyvereiket elhajigálták. Legtöbbet a kocsikra hajigálták fel, az elhagyott kocsikra.

No most én kiválasztottam egy kocsit, ami le volt ponyvázva. Hát bizony volt azon benzin, benzines hordók, és rengeteg fegyver. No beültünk mi a kocsiba. Előbb hát természetesen a kormány mellé én, mellém az anyósom, mellé a lánya. A sógor a három hadapród őrmesterrel meg felhúzódtak hátra a platóra. No meg előzőleg meg lett beszélve, hogy Bécsen túl körülbelül húsz kilométerre valami [Pressbaum] nevű község, vagy város lesz, ott találkozunk. Hát elindultak, lovas kocsik is elindultak, mi is elindultunk a gépkocsikkal. Közben azt tudtuk, hogy a németek kiadták, hogy a magyar gépkocsikon – minket nem fegyvereztek le – de fegyvert és benzint szállítani nem szabad. Hát én tudtam azt, hogy van fent benzin, még a lábunk alatt is puska, meg géppisztoly is, meg pisztoly is volt, de hát mentünk.

Elértünk Bécsbe. Olyan volt akkor a forgalom, hogy a mostani budapesti forgalom ahhoz képest kutya füle. A front felé haladtak a németek, mi meg az ellenkező irányba. Úgyhogy besötétedett, mire Bécsbe értünk. Pláne mire Bécsen túl értünk, illetve Bécs túlsó külvárosába értünk, ahol egyszer megállt a menet. Hát mi van itt? Hát ellenőrzés van! Amikor közeledünk az ellenőrző pont felé, Atya Úr Isten, látom én, hogy egyes teherautókra felszállnak a németek, és amikor lejönnek, kirántják a gépkocsivezetőt. Még azt a házat is láttam, ami előtt ezeket egy őrség veszi körül. Majd azt is láttam én, hogy amikor öten-hatan összegyűltek, azokat elviszik a nem messze lévő sarokra, mert Bécs elég tűrhetően ki volt világítva. Ott egy sorozattal agyonlövik őket. Akkorra már itt megint gyűltek!

Amikor közelebb érünk, hát ugye volt, aki kiugrott a kocsiból, és szaladt visszafelé, és mondja, hogy azokat, akiknek a kocsiján benzint, vagy fegyvert találnak, azt rántják ki a kormány mellől és viszik oda, és amikor összegyűlik valamennyi, viszik oda a sarokra és lövik agyon őket. Szűz Máriám mit csináljak?

Hát, ha én a kormány felől itt, mert közben a németek cirkáltak a konvoj mellett is, erről is, arról is. Ha észreveszik, hogy kiugrok, akkor már ott agyonlőnek engem. Nincs mese, vagy sikerül, vagy nem! Mert én tudtam, hogy a mi ütegünk, vagy osztályunk gépkocsiján is láttam, volt ahol fegyver is van a kocsin, meg benzin is van, és amikor megkérdezte a német, hogy van-e – magyarul beszélt –, hogy van-e fegyver a gépkocsin, a keményen kivágta, hogy nincs! Mehet tovább! Hát gondoltam, hogy hátha... Amikor oda értem, kérdezte éntőlem is. Én is keményen kivágom: nincs! Hát nem fölszállt két német! És amikor leszállt, szóltak a mellettem állónak, az kirántott, egy német felült a kocsiba, arrébb ment vele.

Hát én azt hiszem a harmadik, negyedik voltam ott. Atya Úr Isten, nemsoká agyonlőnek! A nők, feleségem, menyasszonyom, még a hadapródok is visszajöttek, de oda nem jöhettek hozzám, és ott siránkoztak. Amikor még hoztak oda egyet, egyszer csak oda toppan Lublóvári százados. Földikém, mi van? Mondom neki. Keresi az őrparancsnokot. Én nem tudom milyen rendű, rangú volt az, csak egyszer odajön.

Azt mondja, hogy már beszéltem az asszonyokkal meg a hadapródokkal, mondtam, hogy a legszükségesebb dolgokat szedjék le a kocsiból, és maguk amikor észreveszik, hogy az őrség – akik körülvettek ott bennünket vagy hatan – feltűnően hátat fordítanak, iszkiri! Szaladjanak! Az asszonyok már mennek arra, meg a többiek, szaladjon utánuk, és itt a Bécsi-erdő mellett maguk induljanak el. Hát őneki négyszemélyes Adler személykocsija volt, civil kocsin bejutott. Azt mondja, hogy én, mert negyed magammal vagyok, én elmegyek [Pressbaumig], és onnan visszaküldöm a kocsit. És ez így is volt.


Előző fejezet

Tartalomjegyzék

Következő fejezet


Az oldal tartalma oktatási és tudományos célra szabadon felhasználható a forrás és a megfelelő hivatkozás feltüntetése mellett. A tartalom üzleti célra történő felhasználásához a jogtulajdonosok engedélye szükséges.