Előszó

Itt közreadott tanulmányaim Ausztria és Magyarország 1848 és 1918 közötti filozófiatörténetének néhány fejezetével foglalkoznak, a teljesség igénye nélkül. A tanulmányok filozófiatörténeti jellegűek, alapvetően azonban nem annyira a filozófia, mint inkább a történelem iránti érdeklődésből születtek. A vizsgált eszmei alakulatokra nézve azt igyekeztem megmutatni, hogy ezek viszonylag pontos megfelelésben állnak Ausztria, illetve Magyarország sajátos - az 1848 és 1918 közötti időszakban is többszörösen változó - történelmi-társadalmi helyzetével, e helyzet specifikus antinómiáival; és az a remény vezetett, hogy vizsgálódásaim nem csupán filozófiatörténeti, hanem történeti tanulságokkal is szolgálni fognak: hiszen a filozófia a társadalmi tudatnak nem pusztán tükre, de alkotóeleme is, és a szociológiai-szociálpszichológiai irányultságú filozófiatörténet nemcsak a filozófiát világítja meg a történelem felől, de a történelmet is a filozófia felől. A társadalmi valóság filozófiatörténeti rekonstrukciójának persze határai vannak.

A "filozófia" terminust mindvégig specifikus, meghatározott értelemben igyekeztem használni, filozófián az antinomikus társadalmi helyzetben totális szemléletre törekvő, ily módon szükségképpen fogalmi ellentmondásokhoz vezető, és ezeket az ellentmondásokat újabb és újabb fogalmi konstrukciókkal föloldani próbáló gondolkodást értve. A filozófiának ez a fölfogása csak egy a lehetséges fölfogások között; számomra azonban, úgy gondolom, ez a fölfogás tette lehetővé, hogy figyelmemet valóban azokra az eszmei struktúrákra irányítsam, amelyek Ausztria-Magyarország sajátos társadalmi és szociálpszichológiai problémáinak elvont gondolati kiegészülését alkották. A filozófia mint antinomikus gondolkodás és, mondjuk, az iskolafilozófia között elég szembeötlő a különbség ahhoz, hogy e kettő történetét elválasszuk egymástól, még akkor is, ha itt - természetesen - bizonyos kölcsönhatás áll fenn; másrészt az sem kétséges, hogy az egyetemes filozófiatörténet számos kiemelkedő jelentőségű megnyilvánulásában nagyon is felfedezhetők a társadalmi antinómiákat tükröző, ezeket fogalmi úton leküzdeni igyekvő - s ezenközben fogalmilag újratermelő - gondolkodásmód jegyei. - Az ilyen gondolkodásmódot jellegzetesen polgárinak tekintem, és úgy gondolom, hogy ezzel a marxi történelemfelfogás talaján állok. Itt utalnom kell arra, hogy Marx a polgári társadalmat korántsem azonosította a kapitalizmus társadalmával: a prekapitalista formációkban is fölmutatta a polgári érintkezési viszonyok többé vagy kevésbé kifejlett elemeit.

Hogy a társadalmi-politikai ellentmondások milyen módon, milyen közvetítéseken át nyernek filozófiai kifejeződést, ezt a problémát behatóan igyekeztem tanulmányozni. De alig - talán csak Mach esetében - foglalkoztam az ellenkező irányú hatással, a filozófiai gondolat tudományos metodológiává vagy politikai ideológiává alakulásának folyamatával. Vajon jogos-e a filozófiát puszta epifenoménnek tekinteni, társadalmi-politikai ellentmondások puszta kísérőjelenségeinek, vagy pedig valóságformáló funkcióit is el kell ismernünk? Milyen közvetítéseken keresztül válhat, ha egyáltalán válik, a filozófia a filozófián kívüli cselekvést ténylegesen befolyásoló tényezővé? Milyen mértékig módosítják eredeti tartalmát ezek a közvetítések? Megőrzi-e még egyáltalán lényegi tartalmának azonosságát, vagy puszta címkéjévé válik merőben más tartalmú mozgalmaknak? S milyen fokig képes egy adott filozófiai álláspont a politikai cselekvést valóban befolyásolni? - Ezekre a kérdésekre persze, úgy gondolom, nem általánosságban kell válaszolni, hanem az egyes filozófiák politikai hatástörténetének aprólékos vizsgálata révén. Egy ilyen vizsgálat tehát nem filozófusok politikai élményeit, hanem politikusok filozófiai élményeit kísérelné meg föltérképezni, és annak megállapítására irányulna, hogy ezek az élmények mennyiben váltak valóban meghatározó erejűvé a gyakorlatban.

A felhasznált irodalomra a jegyzetekben hivatkozom, ehelyütt azonban külön is szeretném felhívni a figyelmet néhány olyan műre, amelyekre a téma feldolgozásának különböző fázisaiban igen nagy mértékben támaszkodtam. Utalni szeretnék Mátrai Lászlónak Az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlásának kultúrhistóriai következményei című úttörő tanulmányára, Hanák Péter munkáira és különösen az 1973. november 14-én és 21-én az Eötvös Klubban, valamint 1979. január 15-én a visegrádi Monarchia-konferencián tartott előadására, Buda Béla szociálpszichiátriai írásaira, Hermann Istvánnak a múlt század ötvenes-hatvanas éveiben jelentkező magyar eszmetörténettel foglalkozó tanulmányaira, Allan Janik és Stephen Toulmin Wittgenstein's Vienna c. könyvére, a Janikot és Toulmint is alapvetően befolyásoló Carl E. Schorske tanulmányaira, W. M. Johnston The Austrian Mind c. művére és C. A. Macartney The Habsburg Empire 1790-1918 c. munkájára. Mátrai Lászlónak, Hermann Istvánnak, Buda Bélának és Hanák Péternek személyes köszönettel is tartozom tanácsaikért, irodalmi útmutatásaikért, támogatásukért.

Végül itt szeretném megköszönni azt a mindig szívélyes és hasznos segítséget, melyben a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára Olvasószolgálatának munkatársai tanulmányaim elkészítése során részesítettek.

1979. március