1027540.htm

 Cimszó: Divéky Imre - Magyar Színművészeti Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)

 

 szemelycimszo

 ferfinevcimszo

 

 Szócikk: Divéky Imre - színész, volt a mult század elején. 1807-ben Erdélyben játszik, ahol a báró Wesselényi Miklós pártfogása alatt álló társaság perceptora. 1809-ben Pesten találjuk, a Hacker-szálában játszik, Vida László intendánssága alatt. Miután Pesten egy alkalommal szerepébe belesült, lemondott a pályáról. (Szerepe szerint ezt kellett volna mondania: »Egy ősz öreget leltünk a tömlöc fenekén, Rüdiger oda vettetett.« De nem tudta elmondani, ötölt-hatolt, a közönség jókat kacagott. Erre D. otthagyta a színpadot, levetkezett s végleg lemondott a pályáról.) Neje: szintén színésznő volt. Fordított két színdarabot. Az egyik »Két gránátos«, vígj. 3 felv. Sounleitner után. Bem. Pesten, 1811. ápr. 28-án. »Burgundi gróf«, színjáték 4 felv. Kotzebue után. Bem. 1839. jan. 23-án, Pesten.

 

 

Ez a címszó a Magyar Színművészeti Lexikonban (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulhatnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet!

 https://mek.oszk.hu/08700/08756/html//I/szin_I.0430.pdf

 Az itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna: Az 1929-31-es színművészeti lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF, Budapest, 2013) Készült a Wesley Egyház- és Vallásszociológiai Kutatóközpont „19-20. századi magyar elitek" c. kutatás (kutatásvezető Nagy Péter Tibor) keretében folyó "Az 1929-1931-ben Schöpflin Aladár szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon internetes változata" c projekt keretében. Projektvezető, szerkesztő: B. Kádár Zsuzsanna

 A szöveg kódokkal ellátott változata: Az adatbázis kódja: 1357986421928

 HETJEGYUSORSZAM 1027540 Divéky Imre színész, volt a mult század elején. yevszamy 1807§20§-ben ytelepulesy Erdély§2§ben játszik, ahol a yszemelynevy báró Wesselényi Miklós§6§ pártfogása alatt álló társaság perceptora. yevszamy 1809§20§-ben Pesten találjuk, a yintezmenyy Hacker-szálá§8§ban játszik, yszemelynevy Vida László§6§ intendánssága alatt. Miután Pesten egy alkalommal szerepébe belesült, lemondott a pályáról. (Szerepe szerint ezt kellett volna mondania: »Egy ősz öreget leltünk a tömlöc fenekén, Rüdiger oda vettetett.« De nem tudta elmondani, ötölt-hatolt, a közönség jókat kacagott. Erre D. otthagyta a színpadot, levetkezett s végleg lemondott a pályáról.) 1027540.1 CSALADTAGKEZDODIK Neje: szintén színésznő volt. Fordított két színdarabot. Az egyik »ycimy Két gránátos§10§«, vígj. 3 felv. yszemelynevy Sounleitner§6§ után. Bem. Pesten, yevszamy 1811§20§. ápr. 28-án. »ycimy Burgundi gróf§10§«, színjáték 4 felv. yszemelynevy Kotzebue§6§ után. Bem. yevszamy 1839§20§. jan. 23-án, Pesten.

CSAKKOD 1027540 yszemelynevy Divéky Imre§6§ yevtizedy 180§30§ ytelepulesy Erdély§2§ yszemelynevy báró Wesselényi Miklós§6§ yevtizedy 180§30§ yintezmenyy Hacker-szála§8§ yszemelynevy Vida László§6§ ycimy Két gránátos§10§ yszemelynevy Sounleitner§6§ yevtizedy 181§30§ ycimy Burgundi gróf§10§ yszemelynevy Kotzebue§6§ yevtizedy 183§30§ https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1027540.htm

Ha hibát talál, keressen meg minket: elit.project.2010s@gmail.com