Címszó: Jászai Mari - Magyar Színművészeti Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)

 

Szócikktípus:

SZEMELYCIMSZO

SZULETESIEV 1850

SZULETESIEVTIZED 1855

 

A szócikk eredeti képe megtekinthető:

http://mek.oszk.hu/08700/08756/html/II/szin_II.0410.pdf
http://mek.oszk.hu/08700/08756/html/II/szin_II.0410.png

 

Az itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna - Nagy Péter Tibor: Az 1929-31-es színművészeti lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., WJLF, Budapest, 2017) Készült a Wesley Egyház- és Vallásszociológiai Kutatóközpont 19-21. századi magyar elitek c. kutatása keretében.

http://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/w/26/26137.htm

Az adatbázis kódja: 1357986421928

 

A szócikk három változatban található meg az oldalon. Legfelül linkekkel kiegészítve; középen, apróbetűvel a keresőmotort szolgáló technikai változat; legalul pedig az eredeti 1929-31-es szöveg.

 

A szöveg linkekkel ellátott változata:

 

 

Jászai Mari

 

Ugyanígy kezdődő szócikkek: http://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/e/526137.htm

 

Szócikk: Jászai Mari a nagy tragika, a Nemzeti Színház (intézmény) (információ)  örökös tiszteletbeli tagja és a Petőfi Társaság (intézmény) (információ)  tiszteleti tagja, 1850. (időpont) febr. 24-én született a komárommegyei (megye) Ászáron. (megye) »1850-ben (időpont) voltam kénytelen megérkezni a földre — írja ő maga — ebben a zord formában, mely én vagyok. Haragban nemzettek. Szerencsétlenségek és országos csapások idején érlelt meg az anyám, a túlságosan érző szíve alatt: 49—50-ben, szabadságharc leveretésekor hordott magában. Ott éltem már benne, mikor a menekülők hírül hozták a világosi (megye) katasztrófát. Ott rázott meg a sírása, mikor a szent Tizenhárom kivégzéséről értesült.« Nyomorult, szánalomraméltó, ínséges gyermekkora volt. Anyja korán elhalt és nyolc árvát hagyott maga után. Atyja, a hatalmas szál ácslegény, különös ember volt. Hajnaltól éjfélig dolgozott nyolc kis gyermekére, de a legkisebb ok miatt sóbamártott kötéllel verte mezítelen hátukat. A rideg mostoha, aki az édesanyja halála után a házba költözött, még szította ennek az ellentétes lelkű embernek a dühét gyermekeivel szemben. Istenes életű, büszke, dolgos ember volt, de rideg és kegyetlen. A kis Mari ötéves korában elsodródott a szülői háztól: idegen gyermekek csizmácskáit pucolja, szolgáló lesz belőle. Évekig szennyes szalmán hál, éjfélkor fölkeltik a nagymosás miatt, patkányok rágják széjjel a haját, de a halhatatlan Lélek a maga szent nagy rnohóságában megtalálja vigaszát: a könyvet. A nyomtatott betű lesz szerencsétlen kis életének vigasza, a nyomtatott betű lesz leghívebb társa, küzdelmeinek és dicsőségeinek útján is. A munkától ellopott perceiben, a falusi küszöbre kuporodva olvasni tanul és egy napon, mint maga írja megrázó erejű emlékirataiban, boldogan kiált föl, mintha csodát látott volna; »Tudok olvasni... tudok olvasni!« Elemi iskolába Győrben (megye) jár, az Ursulitáknál. Egy iskolai ünnepen alkalmi verset szaval. Meghallja, amint Simor János (személy) győri (megye) püspök, a későbbi bíboros hercegprímás halkan odaszól az Orsolya­zárda (intézmény) főnökasszonyának: »Das Kind hat Talent!« A kis Mari nem tud németül, (nyelv) (információ)  nem tudja mit jelent ez, de megjegyzi, elméjébe vési az idegen szavakat, mert ösztöne megérzi, hogy a püspök őróla beszélt. Győrben (megye) egy úriház kis cselédkéje. Iskola előtt följár cipőket tisztogatni, vasárnap délután pedig a gyermekekkel játszik. A család üveges folyosója tele van magyar írók és művészek arckepeivel. Jászai Mari (személy) (információ)  maga írja, hogyan szólal meg benne ezen az üveges folyosón az ős színészösztön : »Hogyan kezdődött, hogyan ment? Elég az hozzá, hogy az úrigyerekek kitalálták, hogy ha egy képre rámutatnak és azt mondják: »Nézd Mari, ez meghalt«, hát én rögtön egy sirató jelenetet játszom el a kép előtt, tépem a hajam és folyik a könnyem. A többi gyerek is bőg, amíg csak valaki közbe nem szól és egy másik képre nem mutat, hogy »no ne sírj, kis Mari, nézd csak, ez még él«. Erre én rögtön átcsaptam a legnagyobb örömbe, ugráltam, táncoltam és csakhamar velem táncolt és ujjongott az egész gyerekhad. Elektrát (szerep) (információ)  játszottam tízéves koromban! És a színháznak ekkor még csak hírét sem hallottam! « Hányatott gyermekélete borzasztó testi-lelki szenvedéseken korbácsolja keresztül. Gyermeket ringat idegen házban, úgy, hogy a kezét odakötötték a bölcsőhöz. Száraz kenyeret eszik, mialatt látja, hogy a házbeliek pecsenyével élnek. Hányódik erre-arra; szolgál Győrben, (megye) Pesten (Budapest) a Király uccában, majd Bécsben. (ország) 1866-ban, (időpont) a porosz - osztrák (nemzetiség) háború idején, egy markotányos cselédje. Járja a sáros országutakat, a piszkos táborokat, istállóban alszik, vagy az út sarában, együtt él a katonákkal, megosztja azoknak küzdelmes sorsát. A visszavonulás napjaiban, Königgratz (ország) után, hősies viselkedésével és önfeláldozásával sebesültek életét menti meg. Észreveszik a szegény kis lányt, aki véres, szennyes és hős, mint a többi katona. Adnak neki háromszáz forint pénzjutalmat és Bécsben (ország) szélnek eresztik. Akkor van először pénze! Kiöltözködik, ruhákat vesz és hajtja már lelkének ellenállhatatlan vágya a színpad felé, hogy annak egyik legnagyobb büszkesége legyen. Rövid időre hazakerül a szülői házba; az ablakon át, éj idején szökik meg onnan, hogy színésznő legyen. Hubai Gusztáv (személy) (információ)  vándortársulatához kerül, amely akkor Székesfehérvárott (megye) állomásozik. »A peleskei nótárius« (cím) egyik néma szerepében lép fel először a tizenhétesztendős kislány, aki mögött akkor már küzdelmes élet, mozgalmas múlt, sok-sok szenvedés, még több élettapasztalat volt és egy gyermekkor, amelyben nem akadt öröm, nem akadt derű. Nemsokára Bényei (személy) (információ)  társulatához kerül, Budára, (Budapest) ahol akkortájt a híres Shakespeare-színész, (személy) (információ)  Molnár György (személy) (információ)  a rendoző. Már havi húsz forint fizetése van. Mint karénekesnő kerül a társulathoz, de gyönyörű, szoborszerű alakját, mélyzengésű hangját észreveszik és kisebb szerepeket adnak neki. Budán (Budapest) rettentő sokat éhezik. Padláson lakik, ahová létrán járnak; krumplin és az uccán fölszedegetett sajthéján él! Az ünnepelt komikus, Kassai Vidor (személy) (információ)  veszi itt pártfogásba. Felesége lesz Kassainak, (személy) (információ)  »a tragikus arcú komikusnak« és vele együtt szerződik Kolozsvárra. (megye) 1869-ben (időpont) kerül a kolozsvári (megye) színpadra, Fehérvári Antal (személy) (információ)  társulatához. Kolozsvárott (megye) a »Debora« (cím) c. szomorújáték címszerepében vonja magára a figyelmet, majd nagy sikere van »A hazá«-ban. (cím) Útja itt már gyors iramban vezet fölfelé. Néhány hét leforgása alatt kedvence lesz Kolozsvár (megye) művelt és műértő közönségének. Nagy szó volt ez abban az időben, mikor Kolozsvár (megye) színészete semmiben sem maradt el az ország fővárosának (Budapest) színművészete mögött. Műértő, kényes ízlésű, kultúra szeretetétől átitatott közönsége volt annak a kolozsvári (megye) színháznak, amely magáénak vallotta ebben az időben a fiatal Jászai Marit. (személy) (információ)  Az ország első színészeit igyekezett magához vonzani ez a színpad; gyönyörű társulata volt. És ebből a társulatból, amely a kor színművészetének kiválóságaiból rekrutálódott, messze kimagaslott a fiatal színésznő, a színház drámai hősnője: Jászai Mari. (személy) (információ)  De itt, Kolozsvárott, (megye) a hír-dicsőség fényében még sokat éhezett. Magának kellett színpadi díszruháiról gondoskodnia havi 70 forint fizetésből. Híre eljutott Budapestre. (Budapest) Orczy Bódog báró (személy) (információ)  intendáns 1872-ben (időpont) a Nemzeti Színházhoz (intézmény) (információ)  hívta. Nem akart menni: nem tartotta magát méltónak... Csak az intendáns kezéből fogadta el a szerződést, mikor az személyesen utazott Kolozsvárra, (megye) hogy rábeszélje arra a szerződésre, mely országos dicsőséget jelentett. Április 3-án játszott először a Nemzeti Színház (intézmény) (információ)  deszkáin. A korabéli kritika magasztaló hangon emlékezik meg róla. Ettől az időtől kezdve egészen haláláig ő a legnagyobb dísze, legnagyobb ékessége, legkülönb értéke az ország első színpadának. Csodálatos egyéniség. Egyetlen lendület volt egy alakítása. Ö nem volt aprólékos színész, aki a gonddal kidolgozott picinyke részletekben merült volna el, hanem a színművészet, az emberábrázolás Michelangeloja, (személy) aki egy hatalmas márványtömbből faragta ki hatalmas kalapácsütésekkel csodálatos alkotásait. A fájdalom, a megvetés, a szerelem, a szenvedés, a nagy, elemi erejű emberi ösztönök ábrázolására ő valóban elemi erejű hangokat és gesztusokat talált. Végtelenül egyszerű volt, amit csinált: részlettelen, nagyvonalú, áttekinthető, tiszta, világos és hatalmas, mint egy hegycsúcs, mely messze kiemelkedik a vidék fölé. Maga mondta önmagáról, hogy ő sohasem játszta a szerepeit, hanem mindig az volt, akit ábrázolt. Jászai Mari (személy) (információ)  az a színésznő, aki mindig a valóság illúziójával hatott, bármilyen fenséges és nagyszerű volt is. Ő elhitette velünk, hogy való élet az, amit szemünk láttára végig él. Őszinte és egyszerű volt a maga módján. A legnagyobb hazugságnak tartotta és a végsőkig felbőszült rajta, ha azt a semmitmondó, banális frázist írták vagy mondták róla, hogy ő klasszikus. Vagy ha azt mondták: az ő játékában tradíció van. Mi az a klassicizmus, mi az a tradíció, mi az a pátosz, amit neki tulajdonítottak? Színpadon nincs más tradíció, mint az, ami az írott betűből, a költő alkotásából folyik. Olyan embereket kell ábrázolni, amilyeneket az író megírt. És mi az a klasszicizmus? Az üres szavalást, a koturnusos, merev mozgást, a tudatlanok egy időben klasszikus stílusnak nevezték el. Jászai Mari (személy) (információ)  nagyon messze volt ettől. Semmi sem volt inkább idegen tőle, mint az az úgynevezett »nagy stílus«, amit a francia (nemzetiség) (információ)  retorikai iskola talált ki. Jászai Mari (személy) (információ)  természetes volt. És azok, akik a naturalista iskola infantilis lázálmaiban éltek, azért tartották őt természetellenesnek mert a maguk jelentéktelenségét, szürkeségét, érdektelenségét stílussá igyekeztek magasztosítani és csak az volt élet és csak olyan volt az élet, ahogyan az ő ösztövér kis egyéniségükből kitelt. A hiba Jászai Mari (személy) (információ)  értékelésében ott volt, hogy az őszinte pátoszt összetévesztették szónokiasan ordítozó álszínészek üres retorikai mutatványaival. Ezeket a »szónokló« színészeket, akik a maguk temperamentumának fölöslegét vitték be szerepeikbe, ahelyett, hogy a szerepet vitték volna be magukba, -— ahogyan egy nagy színészet-teoretikus írta — a modernek és a klasszikust között ő ezzel intézte el: »Csak jó és rossz játékot ismerek, régit és újat neml« Alkotásainak csodálatos galériája — tragikus gondolat ez! — elvész a múló idővel. Futóhomokra épített remekművek voltak, mint általában a nagy színész alkotásai. Az »Ember tragédiájá«-ban (cím) (információ)  ő volt az első Éva. (szerep) (információ)  Gertrudis királyné (szerep) a Bánk bán-ban (cím) (információ)  felejthetetlen. Elektra, (szerep) (információ)  Phaedra, (szerep) lady Macbeth, (szerep) Erzsébet királynő (szerep) (Stuart Mária), (cím) (információ)  Sappho, (szerep) Medea, (szerep) (információ)  Klytaimnestra (szerep) (Iphigénia Taurisban), (cím) (információ)  Kleopatra, (szerep) Erzsébet (szerep) (János király), (cím) (információ)  Irene császárnő (szerep) (Bizánc), (cím) (információ)  egytől-egyig pusztulásra ítélt remekművei a tragikai színjátszásnak. De örömét lelte, különösen pályájának utolsó szakában, a komikus epizódszerepek eljátszásában is. »Romeo és Juliá«-ban (cím) (információ)  a dajkát, (szerep) J. M. Barrie (személy) »Egyenlőség« (cím) című angol (nemzetiség) vígjátékában Patty szolgálót (szerep) különös ambícióval játszotta, megkacagtatva ugyanazt a közönséget, amely testben-lélekben megrendülve, zokogva és ugyanakkor fölemelkedve hagyta el a színházat egy-egy tragikai ábrázolás után. Sardou (személy) (információ)  »A boszorkány« (cím) c. drámájában egy öreg asszonyi szörnyeteget, méregkeverő varázslónőt játszott és külső megjelenésben, felfogásban, játékban olyan megrázó és felejthetetlen alkotást produkált az egyetlen jelenetben, amelyből szerepe állott, hogy akik ezt valaha látták, évtizedek múltán sem felejtik el az irtóztató arcot, a károgó hangot, egy-egy mozdulatának kifejező erejét, mellyel jóval többet tudott mondani, mint más színész, ha ajkán a legédesebb szavak zengtek is. Ahogyan ő Erzsébet, (szerep) az özvegy királyné átkait elkárogta »János király«-ban, (cím) (információ)  két nemzedék lelkében él tovább. És ugyanaz a két nemzedék kacag még ma is, visszaemlékezve a közönséges és annyira jellemző mozdulatokra, ahogyan csipőjére tette a kezét és ütögette a combját, mint Mrs. Mulholland, (szerep) Zangwill (személy) »Mary - Ann«-jében. (cím) Semmiféle föladatot nem kicsinyelt. Neki mindegy volt, hogy Irene császárnőt, (szerep) vagy a nyelveskedő Patty szolgálót, (szerep) királynőt, szentet, vagy koldusasszonyt játszott-e. Indulatosan hadbaszállt a kritikusokkal, akik kárhoztatták a Nemzeti Színház (intézmény) (információ)  igazgatóját, mert megengedte, hogy Jászai Mari (személy) (információ)  eljátssza »Romeo és Juliá«-ban (cím) (információ)  a dajkát. (szerep) Erről a kérdésről ő maga ír ily módon: »Nevetséges! Mintha a vászonnak nem volna mindegy, hogy koldust, vagy királyt pingálnak-e rá! Mintha a szobrász kisebb művész volna, ha nem az orleánsi (ország) szüzet mintázza, hanem egy majmot. Én elszomorodom olyan vélemény hallattára, mely a színészt egyetlen szerepkörhöz köti. Hiszen, aki ezt kívánja tőlünk, az eltilt bennünket a mesterség legnagyobb gyönyörűségétől, az átváltozástól, az alakoskodás misztikus kéjétől! Az megvonja tőlem a jogot, hogy a palettám minden színével pingáljak. Hogy én a bizánci (ország) (információ)  császárné után a nyelves angol (nemzetiség) szakácsnét játszom el, csak annyit jelent, hogy le birom fokozni a lelkem és a testem pátoszát a terefere karattyolásáig.« A nagy művésznő nemcsak korának legelső színjátszója, de legkülönb versmondója volt. A pódiumon éppen olyan hatalmas egyéniség volt, éppen annyi erő, fönség, szín, szenvedély és gazdagság áradt belőle, mint a színpadon. Cikkeket és könyveket írt azonfelül. Egyszerű, világos, hatalmas, monumentális volt az írása is. Ha nem színésznő lesz, nagy író lett volna belőle. Könyveit, melyek vergődő önvallomások, lehetetlen úgy olvasni, hogy az ember meg ne rázkódjék szavainak korbácsa alatt. Megrázó élmények ezek; mondatai, véleményei, meghatározásai úgy megmaradnak az olvasó emlékezetében, mintha órctáblára vésett betűk volnának. A Petőfi Társaság nemcsak írói tehetsé­gét, hanem a Petőfi-kultuszban szerzett nagy érdemeit is méltányolta, midón 1908-ban (időpont) tiszteleti tagjává választotta. Jászai Mari (személy) (információ)  minden idők legnagyobb Petőfi-interpretálója (személy) (információ)  volt és hogy Petőfi (személy) (információ)  kultusza az elmúlt évtizedekben újjászületését élte, abban az oroszlánrész az övé. 1922. (időpont) január 6-án ünnepelte az ország színészkedésének ötvenéves jubileumát a Nemzeti Színház (intézmény) (információ)  színpadán. Ez volt az első jubileum, amelyet elfogadott hosszú, erős rábeszélés után. Mert neki az volt a véleménye, hogy a színész a maga személyében bújjon el a szerepei mögé és ne kérjen más elismerést, tapsot, hódolatot, jutalmat, mint amit a színpadon kaphat, játéka után. Utoljára 1925. (időpont) december 3-án lépett fel »Az aranyember«-ben, (cím) mint Teréza mama. (szerep) Már akkor kínos betegség őrölte hatalmas szervezetét. 1926. (időpont) október 5-én halt meg Budapesten (Budapest) és egy ország yásza kisérte a Kerepesi-temetőnek abba a sírjába, melyet még életében építtetett önmagának. A sírgödröt kirakatta gondosan a lebontott régi Nemzeti Színház (intézmény) (információ)  köveivel, a sírkövet is fölébe állíttatta: a régi Nemzeti Színház (intézmény) (információ)  egyik hatalmas oszloprészéből faragtatta. És rávésette a sírfeliratot, amit maga írt. Elrendezett ő méltóan mindent, hogy ne okozzon bajoskodást holta után senkinek. Ez a rendkívüli egyéniség, akit majdnem mindenki kibírhatatlanul gőgösnek, visszarettentően fenségesnek, megközelíthetetlenül nagynak és borzongatóan idegennek érzett, aki úgy járt e földi tereken, mint »Északfok, titok, idegenség, lidérces messze fény«, — ez a félelmetesen nagyszabású emberi lény csupa remegő alázat, mellverdeső áhitat, magában és magával csatázó bírálat, önmagával szemben való idegenség és önmagát mardosó vívódás volt. Így írt: »Megvan az oka, amiért erősnek és nagy egyéniségnek tartanak,: a színpadról ismernek és innen ítélnek meg. Igen, a színpadon otthon vagyok. Ott sohasem tétovázok. Évtizedek küzdelmébe került, míg kikutattam magamban az embert, míg megkerestem, hogy mi marad belőlem, mikor a színpadi kosztümöt levetem. Most már tisztán látom, hogy az én egy testemben két ember helyezkedett el: egy bátor és biztosan járó ember, aki a színpadon azt teszi, amit helyesnek tart és egy másik, gyáva és bizonytalan ember, aki az életben azt teszi, amit helytelennek tart.« Ő volt a mindenek fölött való színész. A színjátszó, akit a lelki és testi átváltozás ősi nagy ösztöne egyszer odavitt abba a világba, amely egészen az övé, amelynek nincsenek határai, amelyben lehet a kis pesztonkából királynő, ahol szép lesz a csúnya és rúttá kendőzi magát a szép. Az örök színész, egész színész, abszolút színész volt ő, aki nappal igénytelenül öltözött, nem bánta, ha sokan csúnyának tartják, nem igyekezett tetszeni, nem törekedett arra, hogy mindenkit elbájoljon, meghódítson vagy elkápráztasson a szellemével. Szinte nőietlen volt rideg lelki magányában, lemondva a nőiesség ősi és örök vágyáról: tetszeni mindenkinek! Ő nappal nem akart tetszeni és nem akart ékes lenni. Minden erejét, képességét, akaratát a szerepei számára tartogatta. Azt mondta: »ők az én uraim: a szerepeim. Ők az én zsarnokaim és gazdáim, ők az én nagy életet élő nagy asszonyaim; ezerszer többre becsülöm őket magamnál!« Rabszolgája volt a maga tehetségének. Mint minden igazi tehetség. Ez volt az ő »grande passion«-ja, melyben elégett élete, gyönyörben és kínban. »Az igazi színész — írta ő — meggyújtja magát a közönség előtt és annak szemeláttára.« A színjátékban való hite, hivatásában való szerelmes felolvadása egész életét betöltő, tápláló és fütő gigászi munkája az ő tömör egyéniségét türelmetlenné tette minden megalkuvással és minden félemberi gesztussal szemben. A mindennapok emberének élete telve van félérzésekkel, félmegoldásokkal, alkuval és visszafordulással. Az ő nagy lelke és féktelen ereje, hittel és fanatizmussal fűtve, írtózott a hétköznapok kényszereitől és elriasztotta maga mellől a hétköznapok embereit is. Közönséges lelkek számára kibírhatatlan volt a vele való érintkezés. Aki vele beszélt, ösztönösen érezte lényének és karakterének nagyszerű arányait; és megijedt azoktól. A nagyság arányaiból nemcsak a hűvösség árad az emberre, hanem saját kicsinységének soha egészen be nem vallott, önmaga előtt is félve titkolt megérzése. Az alpári lelkek féltek tőle. A frivol egyéniségek kerülték pillantását, mint bűn tevő bírójáét. Ha valaki belépett abba a szobába, ahol ő volt, ha végigsiklott rajta villámló tekintetének tüzes korbácsa — önkéntelenül visszalépett egy fél lépést, majd végignézett magán: nincsen-e a külsején valami pongyolaság. A gondolatait igyekezett mérlegre tenni, szavait többször megforgatni a nyelve alatt, mielőtt kimondaná, vajjon elég bölcsek és ízesek-e arra, hogy Jászai Mari (személy) (információ)  előtt kimondassanak. Ebből pedig nem lehetett más, mint tengernyi félszegség, ami még inkább kihívta az ő megvetését. Az egyszerű, ösztönösen igaz, kezdetleges embert szerette. A szántóvető paraszttal, a konyhasuroló szolgálóval, a gyermekkel, vagy a sebesült közkatonával óraszám elbeszélgetett ő, aki a félművelt, affektált, nagyzoló, úriruhás embereket nem szenvedhette. Ez a rideg külsőbe öltözött lélek, aki arra kényszerítette a vele közlekedő embereket, hogy lelki gálába öltözzenek — igazán az őszinte hétköznapiságot szerette. És ez a monumentális egyéniség, akinek a lelki és testi arányai olyan nagyok voltak, hogy egy michelangeloi (személy) szoboralkotás képzetét keltették fel minduntalan — telve volt szubtilitással, belső érzékenységgel, a szenvedés iránt különös fogékonysággal, irgalommal és jósággal. A háború alatt minden szabadidejét a sebesült katonák között töltötte. Minden jövedelmét rájuk költötte. Ellátta őket alsóruhával, dohánnyal, édességgel, könyvvel, szavalt nekik egész délutánokon át. Nem írtózott a szenvedéstől, a szennytől, a piszoktól és nem fogadott el köszönő szót, sem medáliát. Lakása valóságos raktár volt. Zsákszám álltak ott a szeretetadományok, amiket a harcterekre küldött. Megtakarított kis vagyonát így költötte el a háború alatt. Még adósságokba is keveredett. Akiket szeretett, a kiválasztottak, különös jeleit tudják harcias külső köntöse alatt érző jóságának. Ő semmiben sem tudott megalkudni és amilyen életerős, szívós, engesztelhetetlen és ősérejű volt gyűlölete, olyan elemi és igaz e mindenekfölött igazságra törekvő lélek rajongó szeretete és viharos, önfeláldozó gyöngédsége. Ő mindazt a gyöngédséget és gondot, amit gyermekkorában és ifjúságában annyira nélkülözött, rápazarolta másokra, a más gyermekeire, hogy azoknak gyermekkorát és azoknak ifjúságát bearanyozza. A színészetről vallott hitvallását így mondta el egyik könyvében: »Szép és fölséges színészet, amely megengeded nekünk, hogy mindig a széppel foglalkozzunk, hogy a remekműveket a mi ajkunk közvetítse és a nagy költők prometheusi lángjánál melegedjünk és fényeskedjünk — én hódolattal, alázattal, hálával szeretlek és büszke vagyok a színész névre!« Emlékiratai — ugyan csonkán — halála után jelentek meg. E tragikus önvallomás utolsó soraiban, melyeket öccse házában, Rábatamásiban (megye) vetett papírra 1925. (időpont) augusztusában, így tesz pontot élete műve után: »Az élet rejtelmes törvényszerűsége folytán a dolgok úgy végződnek, ahogy elkezdődtek. A homály, amely bölcsőmet fedte, borítja be nemsokára halálos ágyamat is. Forgácsszedéssel kezdtem a győri (megye) ácstelepen, csibeetetéssel végzem Rábatamásin. (megye) Ami közbeesik: rövid fölrepülés volt a fénybe, ahonnan nemsokára vissza kell szállnom az örök homályba.« (Fölhasznált forrásmüvek: Jászai Mari emlékiratai. (cím) (információ)  Jászai Mari: (személy) (információ)  A tükröm. (cím) Jászai Mari: (személy) (információ)  Színész és közönség. (cím) (információ)  Hevesi Sándor: (személy) (információ)  A színjátszás művészete. (cím) Ditrói Mór: (személy) (információ)  Komédiások. (cím) Beöthy Zsolt: (személy) (információ)  Színházi esték. (cím) (információ)  Balassa Imre: (személy) (információ)  Színpadi problémák. (cím) Balassa Imre: (személy) (információ)  Emlékbeszéd Jászai Mariról. (cím) Silberstein Ötvös Adolf: (személy) (információ)  Dramaturgiai dolgozatok.) (cím) (információ)  (Balassa Imre.) (személy) (információ)  szin_II.0410.pdf II

 

 

Adatbázisszerű megjelenés

xcímszó Jászai Mari címszóvég 26137 Szócikk: Jászai Mari a nagy tragika, a Nemzeti Színház yintezmenyy nemzeti színház yintezmenyy Nemzeti yintezmenyy nemzeti yintezmenyy színház yintezmenyy yintezmenyy Nemzeti yintezmenyy ykodvegy örökös tiszteletbeli tagja és a Petőfi Társaság yintezmenyy petőfi társaság yintezmenyy Petőfi T yintezmenyy petőfi yintezmenyy társaság yintezmenyy yintezmenyy Petőfi yintezmenyy T yintezmenyy ykodvegy tiszteleti tagja, 1850. febr. 24-én született a komárommegyei ytelepulesy komárommegye ytelepulesy komárommegye ymegyey komárom megye ykodvegy Ászáron. ytelepulesy ászár ytelepulesy Ászár ymegyey komárom megye ykodvegy »1850-ben voltam xtalanevtizedx 1865 kénytelen megérkezni a földre — írja ő maga — ebben a zord formában, mely én vagyok. Haragban nemzettek. Szerencsétlenségek és országos csapások idején érlelt meg az anyám, a túlságosan érző szíve alatt: 49—50-ben, szabadságharc leveretésekor hordott magában. Ott éltem már benne, mikor a menekülők hírül hozták a világosi ytelepulesy világos ytelepulesy világos ymegyey arad megye ykodvegy katasztrófát. Ott rázott meg a sírása, mikor a szent Tizenhárom kivégzéséről értesült.« Nyomorult, szánalomraméltó, ínséges gyermekkora volt. Anyja korán elhalt és nyolc árvát hagyott maga után. Atyja, a hatalmas szál ácslegény, különös ember volt. Hajnaltól éjfélig dolgozott nyolc kis gyermekére, de a legkisebb ok miatt sóbamártott kötéllel verte mezítelen hátukat. A rideg mostoha, aki az édesanyja halála után a házba költözött, még szította ennek az ellentétes lelkű embernek a dühét gyermekeivel szemben. Istenes életű, büszke, dolgos ember volt, de rideg és kegyetlen. A kis Mari ötéves korában elsodródott a szülői háztól: idegen gyermekek csizmácskáit pucolja, szolgáló lesz belőle. Évekig szennyes szalmán hál, éjfélkor fölkeltik a nagymosás miatt, patkányok rágják széjjel a haját, de a halhatatlan Lélek a maga szent nagy rnohóságában megtalálja vigaszát: a könyvet. A nyomtatott betű lesz szerencsétlen kis életének vigasza, a nyomtatott betű lesz leghívebb társa, küzdelmeinek és dicsőségeinek útján is. A munkától ellopott perceiben, a falusi küszöbre kuporodva olvasni tanul és egy napon, mint maga írja megrázó erejű emlékirataiban, boldogan kiált föl, mintha csodát látott volna; »Tudok olvasni... tudok olvasni!« Elemi iskolába Győrben ytelepulesy győr ytelepulesy Győr ymegyey győr megye ykodvegy jár, az Ursulitáknál. Egy iskolai ünnepen alkalmi verset szaval. Meghallja, amint Simor János yszemelynevy simor jános yszemelynevy Simor János yszemelynevy simor yszemelynevy jános yszemelynevy yszemelynevy Simor yszemelynevy János yszemelynevy ykodvegy győri ytelepulesy győr ytelepulesy győr ymegyey győr megye ykodvegy püspök, a későbbi bíboros hercegprímás halkan odaszól az Orsolya­zárda yintezmenyy orsolya­zárda yintezmenyy Orsolya­ yintezmenyy orsolya­zárda yintezmenyy yintezmenyy Orsolya­ yintezmenyy ykodvegy főnökasszonyának: »Das Kind hat Talent!« A kis Mari nem tud németül, ynyelvy német ynyelvy német ynyelvy német ynyelvy ynyelvy német ynyelvy ykodvegy nem tudja mit jelent ez, de megjegyzi, elméjébe vési az idegen szavakat, mert ösztöne megérzi, hogy a püspök őróla beszélt. Győrben ytelepulesy győr ytelepulesy Győr ymegyey győr megye ykodvegy egy úriház kis cselédkéje. Iskola előtt följár cipőket tisztogatni, vasárnap délután pedig a gyermekekkel játszik. A család üveges folyosója tele van magyar írók és művészek arckepeivel. Jászai Mari yszemelynevy jászai mari yszemelynevy Jászai Mari yszemelynevy jászai yszemelynevy mari yszemelynevy yszemelynevy Jászai yszemelynevy Mari yszemelynevy ykodvegy maga írja, hogyan szólal meg benne ezen az üveges folyosón az ős színészösztön : »Hogyan kezdődött, hogyan ment? Elég az hozzá, hogy az úrigyerekek kitalálták, hogy ha egy képre rámutatnak és azt mondják: »Nézd Mari, ez meghalt«, hát én rögtön egy sirató jelenetet játszom el a kép előtt, tépem a hajam és folyik a könnyem. A többi gyerek is bőg, amíg csak valaki közbe nem szól és egy másik képre nem mutat, hogy »no ne sírj, kis Mari, nézd csak, ez még él«. Erre én rögtön átcsaptam a legnagyobb örömbe, ugráltam, táncoltam és csakhamar velem táncolt és ujjongott az egész gyerekhad. Elektrát yszerepy elektra yszerepy Elektrá yszerepy elektra yszerepy yszerepy Elektrá yszerepy ykodvegy játszottam tízéves koromban! És a színháznak ekkor még csak hírét sem hallottam! « Hányatott gyermekélete borzasztó testi-lelki szenvedéseken korbácsolja keresztül. Gyermeket ringat idegen házban, úgy, hogy a kezét odakötötték a bölcsőhöz. Száraz kenyeret eszik, mialatt látja, hogy a házbeliek pecsenyével élnek. Hányódik erre-arra; szolgál Győrben, ytelepulesy győr ytelepulesy Győr ymegyey győr megye ykodvegy Pesten pest ytelepulesy nagybudapest ytelepulesy budapest ykodvegy a Király uccában, majd Bécsben. ytelepulesy bécs ytelepulesy Bécs yorszagy Ausztria ykodvegy 1866-ban, xevtizedx 1865 a porosz - osztrák ynemzetisegy osztrák ynemzetisegy osztrák ynemzetisegy osztrák ynemzetisegy ynemzetisegy osztrák ynemzetisegy ykodvegy háború idején, egy markotányos cselédje. Járja a sáros országutakat, a piszkos táborokat, istállóban alszik, vagy az út sarában, együtt él a katonákkal, megosztja azoknak küzdelmes sorsát. A visszavonulás napjaiban, Königgratz ytelepulesy königgratz ytelepulesy Königgratz yorszagy Csehország ykodvegy után, hősies viselkedésével és önfeláldozásával sebesültek életét menti meg. Észreveszik a szegény kis lányt, aki véres, szennyes és hős, mint a többi katona. Adnak neki háromszáz forint pénzjutalmat és Bécsben ytelepulesy bécs ytelepulesy Bécs yorszagy Ausztria ykodvegy szélnek eresztik. Akkor van először pénze! Kiöltözködik, ruhákat vesz és hajtja már lelkének ellenállhatatlan vágya a színpad felé, hogy annak egyik legnagyobb büszkesége legyen. Rövid időre hazakerül a szülői házba; az ablakon át, éj idején szökik meg onnan, hogy színésznő legyen. Hubai Gusztáv yszemelynevy hubai gusztáv yszemelynevy Hubai Gusztáv yszemelynevy hubai yszemelynevy gusztáv yszemelynevy yszemelynevy Hubai yszemelynevy Gusztáv yszemelynevy ykodvegy vándortársulatához kerül, amely akkor Székesfehérvárott ytelepulesy székesfehérvár ytelepulesy Székesfehérvár ymegyey fejér megye ykodvegy állomásozik. »A peleskei nótárius« ycimy a peleskei nótárius ycimy A peleskei nótárius ycimy a ycimy peleskei ycimy nótárius ycimy ycimy A ycimy peleskei ycimy nótárius ycimy ykodvegy egyik néma szerepében lép fel először a tizenhétesztendős kislány, aki mögött akkor már küzdelmes élet, mozgalmas múlt, sok-sok szenvedés, még több élettapasztalat volt és egy gyermekkor, amelyben nem akadt öröm, nem akadt derű. Nemsokára Bényei yszemelynevy bényei yszemelynevy Bényei yszemelynevy bényei yszemelynevy yszemelynevy Bényei yszemelynevy ykodvegy társulatához kerül, Budára, buda ytelepulesy nagybudapest ytelepulesy budapest ykodvegy ahol akkortájt a híres Shakespeare-színész, yszemelynevy shakespeare yszemelynevy Shakespeare yszemelynevy shakespeare yszemelynevy yszemelynevy Shakespeare yszemelynevy ykodvegy Molnár György yszemelynevy molnár györgy yszemelynevy Molnár György yszemelynevy molnár yszemelynevy györgy yszemelynevy yszemelynevy Molnár yszemelynevy György yszemelynevy ykodvegy a rendoző. Már havi húsz forint fizetése van. Mint karénekesnő kerül a társulathoz, de gyönyörű, szoborszerű alakját, mélyzengésű hangját észreveszik és kisebb szerepeket adnak neki. Budán buda ytelepulesy nagybudapest ytelepulesy budapest ykodvegy rettentő sokat éhezik. Padláson lakik, ahová létrán járnak; krumplin és az uccán fölszedegetett sajthéján él! Az ünnepelt komikus, Kassai Vidor yszemelynevy kassai vidor yszemelynevy Kassai Vidor yszemelynevy kassai yszemelynevy vidor yszemelynevy yszemelynevy Kassai yszemelynevy Vidor yszemelynevy ykodvegy veszi itt pártfogásba. Felesége lesz Kassainak, yszemelynevy kassai yszemelynevy Kassai yszemelynevy kassai yszemelynevy yszemelynevy Kassai yszemelynevy ykodvegy »a tragikus arcú komikusnak« és vele együtt szerződik Kolozsvárra. ytelepulesy kolozsvár ytelepulesy Kolozsvár ymegyey kolozs megye ykodvegy 1869-ben kerül xtalanevtizedx 1875 a kolozsvári ytelepulesy kolozsvár ytelepulesy kolozsvár ymegyey kolozs megye ykodvegy színpadra, Fehérvári Antal yszemelynevy fehérvári antal yszemelynevy Fehérvári Antal yszemelynevy fehérvári yszemelynevy antal yszemelynevy yszemelynevy Fehérvári yszemelynevy Antal yszemelynevy ykodvegy társulatához. Kolozsvárott ytelepulesy kolozsvár ytelepulesy Kolozsvár ymegyey kolozs megye ykodvegy a »Debora« ycimy debora ycimy Debora ycimy debora ycimy ycimy Debora ycimy ykodvegy c. szomorújáték címszerepében vonja magára a figyelmet, majd nagy sikere van »A hazá«-ban. ycimy a haza ycimy A hazá ycimy a ycimy haza ycimy ycimy A ycimy hazá ycimy ykodvegy Útja itt már gyors iramban vezet fölfelé. Néhány hét leforgása alatt kedvence lesz Kolozsvár ytelepulesy kolozsvár ytelepulesy Kolozsvár ymegyey kolozs megye ykodvegy művelt és műértő közönségének. Nagy szó volt ez abban az időben, mikor Kolozsvár ytelepulesy kolozsvár ytelepulesy Kolozsvár ymegyey kolozs megye ykodvegy színészete semmiben sem maradt el az ország fővárosának főváros ytelepulesy nagybudapest ytelepulesy budapest ykodvegy színművészete mögött. Műértő, kényes ízlésű, kultúra szeretetétől átitatott közönsége volt annak a kolozsvári ytelepulesy kolozsvár ytelepulesy kolozsvár ymegyey kolozs megye ykodvegy színháznak, amely magáénak vallotta ebben az időben a fiatal Jászai Marit. yszemelynevy jászai mari yszemelynevy Jászai Mari yszemelynevy jászai yszemelynevy mari yszemelynevy yszemelynevy Jászai yszemelynevy Mari yszemelynevy ykodvegy Az ország első színészeit igyekezett magához vonzani ez a színpad; gyönyörű társulata volt. És ebből a társulatból, amely a kor színművészetének kiválóságaiból rekrutálódott, messze kimagaslott a fiatal színésznő, a színház drámai hősnője: Jászai Mari. yszemelynevy jászai mari yszemelynevy Jászai Mari yszemelynevy jászai yszemelynevy mari yszemelynevy yszemelynevy Jászai yszemelynevy Mari yszemelynevy ykodvegy De itt, Kolozsvárott, ytelepulesy kolozsvár ytelepulesy Kolozsvár ymegyey kolozs megye ykodvegy a hír-dicsőség fényében még sokat éhezett. Magának kellett színpadi díszruháiról gondoskodnia havi 70 forint fizetésből. Híre eljutott Budapestre. Budapest ytelepulesy nagybudapest ytelepulesy budapest ykodvegy Orczy Bódog báró yszemelynevy orczy bódog báró yszemelynevy Orczy Bódog báró yszemelynevy orczy yszemelynevy bódog yszemelynevy báró yszemelynevy yszemelynevy Orczy yszemelynevy Bódog yszemelynevy báró yszemelynevy yk intendáns 1872-ben xevtizedx 1875 a xtalanevtizedx 1885 xtalanevtizedx 1895 Nemzeti Színházhoz yintezmenyy nemzeti színház yintezmenyy Nemzeti yintezmenyy nemzeti yintezmenyy színház yintezmenyy yintezmenyy Nemzeti yintezmenyy ykodvegy hívta. Nem akart menni: nem tartotta magát méltónak... Csak az intendáns kezéből fogadta el a szerződést, mikor az személyesen utazott Kolozsvárra, ytelepulesy kolozsvár ytelepulesy Kolozsvár ymegyey kolozs megye ykodvegy hogy rábeszélje arra a szerződésre, mely országos dicsőséget jelentett. Április 3-án játszott először a Nemzeti Színház yintezmenyy nemzeti színház yintezmenyy Nemzeti yintezmenyy nemzeti yintezmenyy színház yintezmenyy yintezmenyy Nemzeti yintezmenyy ykodvegy deszkáin. A korabéli kritika magasztaló hangon emlékezik meg róla. Ettől az időtől kezdve egészen haláláig ő a legnagyobb dísze, legnagyobb ékessége, legkülönb értéke az ország első színpadának. Csodálatos egyéniség. Egyetlen lendület volt egy alakítása. Ö nem volt aprólékos színész, aki a gonddal kidolgozott picinyke részletekben merült volna el, hanem a színművészet, az emberábrázolás Michelangeloja, yszemelynevy michelangelo yszemelynevy Michelangelo yszemelynevy michelangelo yszemelynevy yszemelynevy Michelangelo yszemelynevy ykodvegy aki egy hatalmas márványtömbből faragta ki hatalmas kalapácsütésekkel csodálatos alkotásait. A fájdalom, a megvetés, a szerelem, a szenvedés, a nagy, elemi erejű emberi ösztönök ábrázolására ő valóban elemi erejű hangokat és gesztusokat talált. Végtelenül egyszerű volt, amit csinált: részlettelen, nagyvonalú, áttekinthető, tiszta, világos és hatalmas, mint egy hegycsúcs, mely messze kiemelkedik a vidék fölé. Maga mondta önmagáról, hogy ő sohasem játszta a szerepeit, hanem mindig az volt, akit ábrázolt. Jászai Mari yszemelynevy jászai mari yszemelynevy Jászai Mari yszemelynevy jászai yszemelynevy mari yszemelynevy yszemelynevy Jászai yszemelynevy Mari yszemelynevy ykodvegy az a színésznő, aki mindig a valóság illúziójával hatott, bármilyen fenséges és nagyszerű volt is. Ő elhitette velünk, hogy való élet az, amit szemünk láttára végig él. Őszinte és egyszerű volt a maga módján. A legnagyobb hazugságnak tartotta és a végsőkig felbőszült rajta, ha azt a semmitmondó, banális frázist írták vagy mondták róla, hogy ő klasszikus. Vagy ha azt mondták: az ő játékában tradíció van. Mi az a klassicizmus, mi az a tradíció, mi az a pátosz, amit neki tulajdonítottak? Színpadon nincs más tradíció, mint az, ami az írott betűből, a költő alkotásából folyik. Olyan embereket kell ábrázolni, amilyeneket az író megírt. És mi az a klasszicizmus? Az üres szavalást, a koturnusos, merev mozgást, a tudatlanok egy időben klasszikus stílusnak nevezték el. Jászai Mari yszemelynevy jászai mari yszemelynevy Jászai Mari yszemelynevy jászai yszemelynevy mari yszemelynevy yszemelynevy Jászai yszemelynevy Mari yszemelynevy ykodvegy nagyon messze volt ettől. Semmi sem volt inkább idegen tőle, mint az az úgynevezett »nagy stílus«, amit a francia ynemzetisegy francia ynemzetisegy francia ynemzetisegy francia ynemzetisegy ynemzetisegy francia ynemzetisegy ykodvegy retorikai iskola talált ki. Jászai Mari yszemelynevy jászai mari yszemelynevy Jászai Mari yszemelynevy jászai yszemelynevy mari yszemelynevy yszemelynevy Jászai yszemelynevy Mari yszemelynevy ykodvegy természetes volt. És azok, akik a naturalista iskola infantilis lázálmaiban éltek, azért tartották őt természetellenesnek mert a maguk jelentéktelenségét, szürkeségét, érdektelenségét stílussá igyekeztek magasztosítani és csak az volt élet és csak olyan volt az élet, ahogyan az ő ösztövér kis egyéniségükből kitelt. A hiba Jászai Mari yszemelynevy jászai mari yszemelynevy Jászai Mari yszemelynevy jászai yszemelynevy mari yszemelynevy yszemelynevy Jászai yszemelynevy Mari yszemelynevy ykodvegy értékelésében ott volt, hogy az őszinte pátoszt összetévesztették szónokiasan ordítozó álszínészek üres retorikai mutatványaival. Ezeket a »szónokló« színészeket, akik a maguk temperamentumának fölöslegét vitték be szerepeikbe, ahelyett, hogy a szerepet vitték volna be magukba, -— ahogyan egy nagy színészet-teoretikus írta — a modernek és a klasszikust között ő ezzel intézte el: »Csak jó és rossz játékot ismerek, régit és újat neml« Alkotásainak csodálatos galériája — tragikus gondolat ez! — elvész a múló idővel. Futóhomokra épített remekművek voltak, mint általában a nagy színész alkotásai. Az »Ember tragédiájá«-ban ycimy ember tragédiája ycimy Ember tragédiájá ycimy ember ycimy tragédiája ycimy ycimy Ember ycimy tragédiájá ycimy ykodvegy ő volt az első Éva. yszerepy éva yszerepy Éva yszerepy éva yszerepy yszerepy Éva yszerepy ykodvegy Gertrudis királyné yszerepy gertrudis királyne yszerepy Gertrudis királyné yszerepy gertrudis yszerepy királyne yszerepy yszerepy Gertrudis yszerepy királyné yszerepy ykodvegy a Bánk bán-ban ycimy bánk bán ycimy Bánk bán ycimy bánk ycimy bán ycimy ycimy Bánk ycimy bán ycimy ykodvegy felejthetetlen. Elektra, yszerepy elektra yszerepy Elektra yszerepy elektra yszerepy yszerepy Elektra yszerepy ykodvegy Phaedra, yszerepy phaedra yszerepy Phaedra yszerepy phaedra yszerepy yszerepy Phaedra yszerepy ykodvegy lady Macbeth, yszerepy lady macbeth yszerepy lady Macbeth yszerepy lady yszerepy macbeth yszerepy yszerepy lady yszerepy Macbeth yszerepy ykodvegy Erzsébet királynő yszerepy erzsébet királynő yszerepy Erzsébet királynő yszerepy erzsébet yszerepy királynő yszerepy yszerepy Erzsébet yszerepy királynő yszerepy ykodvegy (Stuart Mária), ycimy stuart mária ycimy Stuart Mária ycimy stuart ycimy mária ycimy ycimy Stuart ycimy Mária ycimy ykodvegy Sappho, yszerepy sappho yszerepy Sappho yszerepy sappho yszerepy yszerepy Sappho yszerepy ykodvegy Medea, yszerepy medea yszerepy Medea yszerepy medea yszerepy yszerepy Medea yszerepy ykodvegy Klytaimnestra yszerepy klytaimnestra yszerepy Klytaimnestra yszerepy klytaimnestra yszerepy yszerepy Klytaimnestra yszerepy ykodvegy (Iphigénia Taurisban), ycimy iphigénia taurisban ycimy Iphigénia Taurisban ycimy iphigénia ycimy taurisban ycimy ycimy Iphigénia ycimy Taurisban ycimy ykodvegy Kleopatra, yszerepy kleopatra yszerepy Kleopatra yszerepy kleopatra yszerepy yszerepy Kleopatra yszerepy ykodvegy Erzsébet yszerepy erzsébet yszerepy Erzsébet yszerepy erzsébet yszerepy yszerepy Erzsébet yszerepy ykodvegy (János király), ycimy jános király ycimy János király ycimy jános ycimy király ycimy ycimy János ycimy király ycimy ykodvegy Irene császárnő yszerepy irene császárnő yszerepy Irene császárnő yszerepy irene yszerepy császárnő yszerepy yszerepy Irene yszerepy császárnő yszerepy ykodvegy (Bizánc), ycimy bizánc ycimy Bizánc ycimy bizánc ycimy ycimy Bizánc ycimy ykodvegy egytől-egyig pusztulásra ítélt remekművei a tragikai színjátszásnak. De örömét lelte, különösen pályájának utolsó szakában, a komikus epizódszerepek eljátszásában is. »Romeo és Juliá«-ban ycimy romeo és julia ycimy Romeo és Juliá ycimy romeo ycimy és ycimy julia ycimy ycimy Romeo ycimy és ycimy Juliá ycimy ykodvegy a dajkát, yszerepy dajka yszerepy dajká yszerepy dajka yszerepy yszerepy dajká yszerepy ykodvegy J. M. Barrie yszemelynevy j. m. barrie yszemelynevy J. M. Barrie yszemelynevy j. yszemelynevy m. yszemelynevy barrie yszemelynevy yszemelynevy J. yszemelynevy M. yszemelynevy Barrie yszemelynevy ykodvegy »Egyenlőség« ycimy egyenlőség ycimy Egyenlőség ycimy egyenlőség ycimy ycimy Egyenlőség ycimy ykodvegy című angol ynemzetisegy angol ynemzetisegy angol ynemzetisegy angol ynemzetisegy ynemzetisegy angol ynemzetisegy ykodvegy vígjátékában Patty szolgálót yszerepy patty szolgáló yszerepy Patty szolgáló yszerepy patty yszerepy szolgáló yszerepy yszerepy Patty yszerepy szolgáló yszerepy ykodvegy különös ambícióval játszotta, megkacagtatva ugyanazt a közönséget, amely testben-lélekben megrendülve, zokogva és ugyanakkor fölemelkedve hagyta el a színházat egy-egy tragikai ábrázolás után. Sardou yszemelynevy sardou yszemelynevy Sardou yszemelynevy sardou yszemelynevy yszemelynevy Sardou yszemelynevy ykodvegy »A boszorkány« ycimy a boszorkány ycimy A boszorkány ycimy a ycimy boszorkány ycimy ycimy A ycimy boszorkány ycimy ykodvegy c. drámájában egy öreg asszonyi szörnyeteget, méregkeverő varázslónőt játszott és külső megjelenésben, felfogásban, játékban olyan megrázó és felejthetetlen alkotást produkált az egyetlen jelenetben, amelyből szerepe állott, hogy akik ezt valaha látták, évtizedek múltán sem felejtik el az irtóztató arcot, a károgó hangot, egy-egy mozdulatának kifejező erejét, mellyel jóval többet tudott mondani, mint más színész, ha ajkán a legédesebb szavak zengtek is. Ahogyan ő Erzsébet, yszerepy erzsébet yszerepy Erzsébet yszerepy erzsébet yszerepy yszerepy Erzsébet yszerepy ykodvegy az özvegy királyné átkait elkárogta »János király«-ban, ycimy jános király ycimy János király ycimy jános ycimy király ycimy ycimy János ycimy király ycimy ykodvegy két nemzedék lelkében él tovább. És ugyanaz a két nemzedék kacag még ma is, visszaemlékezve a közönséges és annyira jellemző mozdulatokra, ahogyan csipőjére tette a kezét és ütögette a combját, mint Mrs. Mulholland, yszerepy mrs. mulholland yszerepy Mrs. Mulholland yszerepy mrs. yszerepy mulholland yszerepy yszerepy Mrs. yszerepy Mulholland yszerepy ykodvegy Zangwill yszemelynevy zangwill yszemelynevy Zangwill yszemelynevy zangwill yszemelynevy yszemelynevy Zangwill yszemelynevy ykodvegy »Mary - Ann«-jében. ycimy mary - ann ycimy Mary - Ann ycimy mary ycimy - ycimy ann ycimy ycimy Mary ycimy - ycimy Ann ycimy ykodvegy Semmiféle föladatot nem kicsinyelt. Neki mindegy volt, hogy Irene császárnőt, yszerepy irene császárnő yszerepy Irene császárnő yszerepy irene yszerepy császárnő yszerepy yszerepy Irene yszerepy császárnő yszerepy ykodvegy vagy a nyelveskedő Patty szolgálót, yszerepy patty szolgáló yszerepy Patty szolgáló yszerepy patty yszerepy szolgáló yszerepy yszerepy Patty yszerepy szolgáló yszerepy ykodvegy királynőt, szentet, vagy koldusasszonyt játszott-e. Indulatosan hadbaszállt a kritikusokkal, akik kárhoztatták a Nemzeti Színház yintezmenyy nemzeti színház yintezmenyy Nemzeti yintezmenyy nemzeti yintezmenyy színház yintezmenyy yintezmenyy Nemzeti yintezmenyy ykodvegy igazgatóját, mert megengedte, hogy Jászai Mari yszemelynevy jászai mari yszemelynevy Jászai Mari yszemelynevy jászai yszemelynevy mari yszemelynevy yszemelynevy Jászai yszemelynevy Mari yszemelynevy ykodvegy eljátssza »Romeo és Juliá«-ban ycimy romeo és julia ycimy Romeo és Juliá ycimy romeo ycimy és ycimy julia ycimy ycimy Romeo ycimy és ycimy Juliá ycimy ykodvegy a dajkát. yszerepy dajka yszerepy dajká yszerepy dajka yszerepy yszerepy dajká yszerepy ykodvegy Erről a kérdésről ő maga ír ily módon: »Nevetséges! Mintha a vászonnak nem volna mindegy, hogy koldust, vagy királyt pingálnak-e rá! Mintha a szobrász kisebb művész volna, ha nem az orleánsi ytelepulesy orleáns ytelepulesy orleáns yorszagy Amerikai Egyesült Államok ykodvegy szüzet mintázza, hanem egy majmot. Én elszomorodom olyan vélemény hallattára, mely a színészt egyetlen szerepkörhöz köti. Hiszen, aki ezt kívánja tőlünk, az eltilt bennünket a mesterség legnagyobb gyönyörűségétől, az átváltozástól, az alakoskodás misztikus kéjétől! Az megvonja tőlem a jogot, hogy a palettám minden színével pingáljak. Hogy én a bizánci ytelepulesy bizánc ytelepulesy bizánc yorszagy Európa ykodvegy császárné után a nyelves angol ynemzetisegy angol ynemzetisegy angol ynemzetisegy angol ynemzetisegy ynemzetisegy angol ynemzetisegy ykodvegy szakácsnét játszom el, csak annyit jelent, hogy le birom fokozni a lelkem és a testem pátoszát a terefere karattyolásáig.« A nagy művésznő nemcsak korának legelső színjátszója, de legkülönb versmondója volt. A pódiumon éppen olyan hatalmas egyéniség volt, éppen annyi erő, fönség, szín, szenvedély és gazdagság áradt belőle, mint a színpadon. Cikkeket és könyveket írt azonfelül. Egyszerű, világos, hatalmas, monumentális volt az írása is. Ha nem színésznő lesz, nagy író lett volna belőle. Könyveit, melyek vergődő önvallomások, lehetetlen úgy olvasni, hogy az ember meg ne rázkódjék szavainak korbácsa alatt. Megrázó élmények ezek; mondatai, véleményei, meghatározásai úgy megmaradnak az olvasó emlékezetében, mintha órctáblára vésett betűk volnának. A Petőfi Társaság nemcsak írói tehetsé­gét, hanem a Petőfi-kultuszban szerzett nagy érdemeit is méltányolta, midón 1908-ban xevtizedx 1905 tiszteleti xtalanevtizedx 1915 xtalanevtizedx 1925 tagjává választotta. Jászai Mari yszemelynevy jászai mari yszemelynevy Jászai Mari yszemelynevy jászai yszemelynevy mari yszemelynevy yszemelynevy Jászai yszemelynevy Mari yszemelynevy ykodvegy minden idők legnagyobb Petőfi-interpretálója yszemelynevy petőfi yszemelynevy Petőfi yszemelynevy petőfi yszemelynevy yszemelynevy Petőfi yszemelynevy ykodvegy volt és hogy Petőfi yszemelynevy petőfi yszemelynevy Petőfi yszemelynevy petőfi yszemelynevy yszemelynevy Petőfi yszemelynevy ykodvegy kultusza az elmúlt évtizedekben újjászületését élte, abban az oroszlánrész az övé. 1922. xevtizedx 1925 január 6-án ünnepelte az ország színészkedésének ötvenéves jubileumát a Nemzeti Színház yintezmenyy nemzeti színház yintezmenyy Nemzeti yintezmenyy nemzeti yintezmenyy színház yintezmenyy yintezmenyy Nemzeti yintezmenyy ykodvegy színpadán. Ez volt az első jubileum, amelyet elfogadott hosszú, erős rábeszélés után. Mert neki az volt a véleménye, hogy a színész a maga személyében bújjon el a szerepei mögé és ne kérjen más elismerést, tapsot, hódolatot, jutalmat, mint amit a színpadon kaphat, játéka után. Utoljára 1925. december 3-án lépett fel »Az aranyember«-ben, ycimy az aranyember ycimy Az aranyember ycimy az ycimy aranyember ycimy ycimy Az ycimy aranyember ycimy ykodvegy mint Teréza mama. yszerepy teréza mama yszerepy Teréza mama yszerepy teréza yszerepy mama yszerepy yszerepy Teréza yszerepy mama yszerepy ykodvegy Már akkor kínos betegség őrölte hatalmas szervezetét. 1926. október 5-én halt meg Budapesten Budapest ytelepulesy nagybudapest ytelepulesy budapest ykodvegy és egy ország yásza kisérte a Kerepesi-temetőnek abba a sírjába, melyet még életében építtetett önmagának. A sírgödröt kirakatta gondosan a lebontott régi Nemzeti Színház yintezmenyy nemzeti színház yintezmenyy Nemzeti yintezmenyy nemzeti yintezmenyy színház yintezmenyy yintezmenyy Nemzeti yintezmenyy ykodvegy köveivel, a sírkövet is fölébe állíttatta: a régi Nemzeti Színház yintezmenyy nemzeti színház yintezmenyy Nemzeti yintezmenyy nemzeti yintezmenyy színház yintezmenyy yintezmenyy Nemzeti yintezmenyy ykodvegy egyik hatalmas oszloprészéből faragtatta. És rávésette a sírfeliratot, amit maga írt. Elrendezett ő méltóan mindent, hogy ne okozzon bajoskodást holta után senkinek. Ez a rendkívüli egyéniség, akit majdnem mindenki kibírhatatlanul gőgösnek, visszarettentően fenségesnek, megközelíthetetlenül nagynak és borzongatóan idegennek érzett, aki úgy járt e földi tereken, mint »Északfok, titok, idegenség, lidérces messze fény«, — ez a félelmetesen nagyszabású emberi lény csupa remegő alázat, mellverdeső áhitat, magában és magával csatázó bírálat, önmagával szemben való idegenség és önmagát mardosó vívódás volt. Így írt: »Megvan az oka, amiért erősnek és nagy egyéniségnek tartanak,: a színpadról ismernek és innen ítélnek meg. Igen, a színpadon otthon vagyok. Ott sohasem tétovázok. Évtizedek küzdelmébe került, míg kikutattam magamban az embert, míg megkerestem, hogy mi marad belőlem, mikor a színpadi kosztümöt levetem. Most már tisztán látom, hogy az én egy testemben két ember helyezkedett el: egy bátor és biztosan járó ember, aki a színpadon azt teszi, amit helyesnek tart és egy másik, gyáva és bizonytalan ember, aki az életben azt teszi, amit helytelennek tart.« Ő volt a mindenek fölött való színész. A színjátszó, akit a lelki és testi átváltozás ősi nagy ösztöne egyszer odavitt abba a világba, amely egészen az övé, amelynek nincsenek határai, amelyben lehet a kis pesztonkából királynő, ahol szép lesz a csúnya és rúttá kendőzi magát a szép. Az örök színész, egész színész, abszolút színész volt ő, aki nappal igénytelenül öltözött, nem bánta, ha sokan csúnyának tartják, nem igyekezett tetszeni, nem törekedett arra, hogy mindenkit elbájoljon, meghódítson vagy elkápráztasson a szellemével. Szinte nőietlen volt rideg lelki magányában, lemondva a nőiesség ősi és örök vágyáról: tetszeni mindenkinek! Ő nappal nem akart tetszeni és nem akart ékes lenni. Minden erejét, képességét, akaratát a szerepei számára tartogatta. Azt mondta: »ők az én uraim: a szerepeim. Ők az én zsarnokaim és gazdáim, ők az én nagy életet élő nagy asszonyaim; ezerszer többre becsülöm őket magamnál!« Rabszolgája volt a maga tehetségének. Mint minden igazi tehetség. Ez volt az ő »grande passion«-ja, melyben elégett élete, gyönyörben és kínban. »Az igazi színész — írta ő — meggyújtja magát a közönség előtt és annak szemeláttára.« A színjátékban való hite, hivatásában való szerelmes felolvadása egész életét betöltő, tápláló és fütő gigászi munkája az ő tömör egyéniségét türelmetlenné tette minden megalkuvással és minden félemberi gesztussal szemben. A mindennapok emberének élete telve van félérzésekkel, félmegoldásokkal, alkuval és visszafordulással. Az ő nagy lelke és féktelen ereje, hittel és fanatizmussal fűtve, írtózott a hétköznapok kényszereitől és elriasztotta maga mellől a hétköznapok embereit is. Közönséges lelkek számára kibírhatatlan volt a vele való érintkezés. Aki vele beszélt, ösztönösen érezte lényének és karakterének nagyszerű arányait; és megijedt azoktól. A nagyság arányaiból nemcsak a hűvösség árad az emberre, hanem saját kicsinységének soha egészen be nem vallott, önmaga előtt is félve titkolt megérzése. Az alpári lelkek féltek tőle. A frivol egyéniségek kerülték pillantását, mint bűn tevő bírójáét. Ha valaki belépett abba a szobába, ahol ő volt, ha végigsiklott rajta villámló tekintetének tüzes korbácsa — önkéntelenül visszalépett egy fél lépést, majd végignézett magán: nincsen-e a külsején valami pongyolaság. A gondolatait igyekezett mérlegre tenni, szavait többször megforgatni a nyelve alatt, mielőtt kimondaná, vajjon elég bölcsek és ízesek-e arra, hogy Jászai Mari yszemelynevy jászai mari yszemelynevy Jászai Mari yszemelynevy jászai yszemelynevy mari yszemelynevy yszemelynevy Jászai yszemelynevy Mari yszemelynevy ykodvegy előtt kimondassanak. Ebből pedig nem lehetett más, mint tengernyi félszegség, ami még inkább kihívta az ő megvetését. Az egyszerű, ösztönösen igaz, kezdetleges embert szerette. A szántóvető paraszttal, a konyhasuroló szolgálóval, a gyermekkel, vagy a sebesült közkatonával óraszám elbeszélgetett ő, aki a félművelt, affektált, nagyzoló, úriruhás embereket nem szenvedhette. Ez a rideg külsőbe öltözött lélek, aki arra kényszerítette a vele közlekedő embereket, hogy lelki gálába öltözzenek — igazán az őszinte hétköznapiságot szerette. És ez a monumentális egyéniség, akinek a lelki és testi arányai olyan nagyok voltak, hogy egy michelangeloi yszemelynevy michelangelo yszemelynevy michelangelo yszemelynevy michelangelo yszemelynevy yszemelynevy michelangelo yszemelynevy ykodvegy szoboralkotás képzetét keltették fel minduntalan — telve volt szubtilitással, belső érzékenységgel, a szenvedés iránt különös fogékonysággal, irgalommal és jósággal. A háború alatt minden szabadidejét a sebesült katonák között töltötte. Minden jövedelmét rájuk költötte. Ellátta őket alsóruhával, dohánnyal, édességgel, könyvvel, szavalt nekik egész délutánokon át. Nem írtózott a szenvedéstől, a szennytől, a piszoktól és nem fogadott el köszönő szót, sem medáliát. Lakása valóságos raktár volt. Zsákszám álltak ott a szeretetadományok, amiket a harcterekre küldött. Megtakarított kis vagyonát így költötte el a háború alatt. Még adósságokba is keveredett. Akiket szeretett, a kiválasztottak, különös jeleit tudják harcias külső köntöse alatt érző jóságának. Ő semmiben sem tudott megalkudni és amilyen életerős, szívós, engesztelhetetlen és ősérejű volt gyűlölete, olyan elemi és igaz e mindenekfölött igazságra törekvő lélek rajongó szeretete és viharos, önfeláldozó gyöngédsége. Ő mindazt a gyöngédséget és gondot, amit gyermekkorában és ifjúságában annyira nélkülözött, rápazarolta másokra, a más gyermekeire, hogy azoknak gyermekkorát és azoknak ifjúságát bearanyozza. A színészetről vallott hitvallását így mondta el egyik könyvében: »Szép és fölséges színészet, amely megengeded nekünk, hogy mindig a széppel foglalkozzunk, hogy a remekműveket a mi ajkunk közvetítse és a nagy költők prometheusi lángjánál melegedjünk és fényeskedjünk — én hódolattal, alázattal, hálával szeretlek és büszke vagyok a színész névre!« Emlékiratai — ugyan csonkán — halála után jelentek meg. E tragikus önvallomás utolsó soraiban, melyeket öccse házában, Rábatamásiban ytelepulesy rábatamási ytelepulesy Rábatamási ymegyey sopron megye ykodvegy vetett papírra 1925. augusztusában, xtalanevtizedx 1935 így tesz pontot élete műve után: »Az élet rejtelmes törvényszerűsége folytán a dolgok úgy végződnek, ahogy elkezdődtek. A homály, amely bölcsőmet fedte, borítja be nemsokára halálos ágyamat is. Forgácsszedéssel kezdtem a győri ytelepulesy győr ytelepulesy győr ymegyey győr megye ykodvegy ácstelepen, csibeetetéssel végzem Rábatamásin. ytelepulesy rábatamási ytelepulesy Rábatamási ymegyey sopron megye ykodvegy Ami közbeesik: rövid fölrepülés volt a fénybe, ahonnan nemsokára vissza kell szállnom az örök homályba.« (Fölhasznált forrásmüvek: Jászai Mari emlékiratai. ycimy jászai mari emlékiratai ycimy Jászai Mari emlékiratai ycimy jászai ycimy mari ycimy emlékiratai ycimy ycimy Jászai ycimy Mari ycimy emlékiratai ycimy ykodvegy Jászai Mari: yszemelynevy jászai mari yszemelynevy Jászai Mari yszemelynevy jászai yszemelynevy mari yszemelynevy yszemelynevy Jászai yszemelynevy Mari yszemelynevy ykodvegy A tükröm. ycimy a tükröm ycimy A tükröm ycimy a ycimy tükröm ycimy ycimy A ycimy tükröm ycimy ykodvegy Jászai Mari: yszemelynevy jászai mari yszemelynevy Jászai Mari yszemelynevy jászai yszemelynevy mari yszemelynevy yszemelynevy Jászai yszemelynevy Mari yszemelynevy ykodvegy Színész és közönség. ycimy színész és közönség ycimy Színész és közönség ycimy színész ycimy és ycimy közönség ycimy ycimy Színész ycimy és ycimy közönség ycimy ykodvegy Hevesi Sándor: yszemelynevy hevesi sándor yszemelynevy Hevesi Sándor yszemelynevy hevesi yszemelynevy sándor yszemelynevy yszemelynevy Hevesi yszemelynevy Sándor yszemelynevy ykodvegy A színjátszás művészete. ycimy a színjátszás művészete ycimy A színjátszás művészete ycimy a ycimy színjátszás ycimy művészete ycimy ycimy A ycimy színjátszás ycimy művészete ycimy ykodvegy Ditrói Mór: yszemelynevy ditrói mór yszemelynevy Ditrói Mór yszemelynevy ditrói yszemelynevy mór yszemelynevy yszemelynevy Ditrói yszemelynevy Mór yszemelynevy ykodvegy Komédiások. ycimy komédiások ycimy Komédiások ycimy komédiások ycimy ycimy Komédiások ycimy ykodvegy Beöthy Zsolt: yszemelynevy beöthy zsolt yszemelynevy Beöthy Zsolt yszemelynevy beöthy yszemelynevy zsolt yszemelynevy yszemelynevy Beöthy yszemelynevy Zsolt yszemelynevy ykodvegy Színházi esték. ycimy színházi esték ycimy Színházi esték ycimy színházi ycimy esték ycimy ycimy Színházi ycimy esték ycimy ykodvegy Balassa Imre: yszemelynevy balassa imre yszemelynevy Balassa Imre yszemelynevy balassa yszemelynevy imre yszemelynevy yszemelynevy Balassa yszemelynevy Imre yszemelynevy ykodvegy Színpadi problémák. ycimy színpadi problémák ycimy Színpadi problémák ycimy színpadi ycimy problémák ycimy ycimy Színpadi ycimy problémák ycimy ykodvegy Balassa Imre: yszemelynevy balassa imre yszemelynevy Balassa Imre yszemelynevy balassa yszemelynevy imre yszemelynevy yszemelynevy Balassa yszemelynevy Imre yszemelynevy ykodvegy Emlékbeszéd Jászai Mariról. ycimy emlékbeszéd jászai mariról ycimy Emlékbeszéd Jászai Mariról ycimy emlékbeszéd ycimy jászai ycimy mariról ycimy ycimy Emlékbeszéd ycimy Jászai ycimy Mariról ycimy ykodvegy Silberstein Ötvös Adolf: yszemelynevy silberstein ötvös adolf yszemelynevy Silberstein Ötvös Adolf yszemelynevy silberstein yszemelynevy ötvös yszemelynevy adolf yszemelynevy yszemelynevy Silberstein yszemelynevy Ötvös yszeme Dramaturgiai dolgozatok.) ycimy dramaturgiai dolgozatok ycimy Dramaturgiai dolgozatok ycimy dramaturgiai ycimy dolgozatok ycimy ycimy Dramaturgiai ycimy dolgozatok ycimy ykodvegy (Balassa Imre.) yszemelynevy balassa imre yszemelynevy Balassa Imre yszemelynevy balassa yszemelynevy imre yszemelynevy yszemelynevy Balassa yszemelynevy Imre yszemelynevy ykodvegy yszocikkszerzoy balassa imre szin_II.0410.pdf II

 

 

A szócikk eredeti szövege:

Címszó: Jászai Mari - Magyar Színművészeti Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)

 

Szócikktípus:

SZEMELYCIMSZO

SZULETESIEV 1850

SZULETESIEVTIZED 1855

 

A szócikk eredeti képe megtekinthető:

http://mek.oszk.hu/08700/08756/html/II/szin_II.0410.pdf
http://mek.oszk.hu/08700/08756/html/II/szin_II.0410.png

Az itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna - Nagy Péter Tibor: Az 1929-31-es színművészeti lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., WJLF, Budapest, 2017) Készült a Wesley Egyház- és Vallásszociológiai Kutatóközpont 19-21. századi magyar elitek c. kutatása keretében.

http://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/w/26/26137.htm

Az adatbázis kódja: 1357986421928

 

A szócikk három változatban található meg az oldalon. Legfelül linkekkel kiegészítve; középen, apróbetűvel a keresőmotort szolgáló technikai változat; legalul pedig az eredeti 1929-31-es szöveg.

 

Jászai Mari

Szócikk: Jászai Mari a nagy tragika, a Nemzeti Színház örökös tiszteletbeli tagja és a Petőfi Társaság tiszteleti tagja, 1850. febr. 24-én született a komárommegyei Ászáron. »1850-ben voltam kénytelen megérkezni a földre — írja ő maga — ebben a zord formában, mely én vagyok. Haragban nemzettek. Szerencsétlenségek és országos csapások idején érlelt meg az anyám, a túlságosan érző szíve alatt: 49—50-ben, szabadságharc leveretésekor hordott magában. Ott éltem már benne, mikor a menekülők hírül hozták a világosi katasztrófát. Ott rázott meg a sírása, mikor a szent Tizenhárom kivégzéséről értesült.« Nyomorult, szánalomraméltó, ínséges gyermekkora volt. Anyja korán elhalt és nyolc árvát hagyott maga után. Atyja, a hatalmas szál ácslegény, különös ember volt. Hajnaltól éjfélig dolgozott nyolc kis gyermekére, de a legkisebb ok miatt sóbamártott kötéllel verte mezítelen hátukat. A rideg mostoha, aki az édesanyja halála után a házba költözött, még szította ennek az ellentétes lelkű embernek a dühét gyermekeivel szemben. Istenes életű, büszke, dolgos ember volt, de rideg és kegyetlen. A kis Mari ötéves korában elsodródott a szülői háztól: idegen gyermekek csizmácskáit pucolja, szolgáló lesz belőle. Évekig szennyes szalmán hál, éjfélkor fölkeltik a nagymosás miatt, patkányok rágják széjjel a haját, de a halhatatlan Lélek a maga szent nagy rnohóságában megtalálja vigaszát: a könyvet. A nyomtatott betű lesz szerencsétlen kis életének vigasza, a nyomtatott betű lesz leghívebb társa, küzdelmeinek és dicsőségeinek útján is. A munkától ellopott perceiben, a falusi küszöbre kuporodva olvasni tanul és egy napon, mint maga írja megrázó erejű emlékirataiban, boldogan kiált föl, mintha csodát látott volna; »Tudok olvasni... tudok olvasni!« Elemi iskolába Győrben jár, az Ursulitáknál. Egy iskolai ünnepen alkalmi verset szaval. Meghallja, amint Simor János győri püspök, a későbbi bíboros hercegprímás halkan odaszól az Orsolya­zárda főnökasszonyának: »Das Kind hat Talent!« A kis Mari nem tud németül, nem tudja mit jelent ez, de megjegyzi, elméjébe vési az idegen szavakat, mert ösztöne megérzi, hogy a püspök őróla beszélt. Győrben egy úriház kis cselédkéje. Iskola előtt följár cipőket tisztogatni, vasárnap délután pedig a gyermekekkel játszik. A család üveges folyosója tele van magyar írók és művészek arckepeivel. Jászai Mari maga írja, hogyan szólal meg benne ezen az üveges folyosón az ős színészösztön : »Hogyan kezdődött, hogyan ment? Elég az hozzá, hogy az úrigyerekek kitalálták, hogy ha egy képre rámutatnak és azt mondják: »Nézd Mari, ez meghalt«, hát én rögtön egy sirató jelenetet játszom el a kép előtt, tépem a hajam és folyik a könnyem. A többi gyerek is bőg, amíg csak valaki közbe nem szól és egy másik képre nem mutat, hogy »no ne sírj, kis Mari, nézd csak, ez még él«. Erre én rögtön átcsaptam a legnagyobb örömbe, ugráltam, táncoltam és csakhamar velem táncolt és ujjongott az egész gyerekhad. Elektrát játszottam tízéves koromban! És a színháznak ekkor még csak hírét sem hallottam! « Hányatott gyermekélete borzasztó testi-lelki szenvedéseken korbácsolja keresztül. Gyermeket ringat idegen házban, úgy, hogy a kezét odakötötték a bölcsőhöz. Száraz kenyeret eszik, mialatt látja, hogy a házbeliek pecsenyével élnek. Hányódik erre-arra; szolgál Győrben, Pesten a Király uccában, majd Bécsben. 1866-ban, a porosz - osztrák háború idején, egy markotányos cselédje. Járja a sáros országutakat, a piszkos táborokat, istállóban alszik, vagy az út sarában, együtt él a katonákkal, megosztja azoknak küzdelmes sorsát. A visszavonulás napjaiban, Königgratz után, hősies viselkedésével és önfeláldozásával sebesültek életét menti meg. Észreveszik a szegény kis lányt, aki véres, szennyes és hős, mint a többi katona. Adnak neki háromszáz forint pénzjutalmat és Bécsben szélnek eresztik. Akkor van először pénze! Kiöltözködik, ruhákat vesz és hajtja már lelkének ellenállhatatlan vágya a színpad felé, hogy annak egyik legnagyobb büszkesége legyen. Rövid időre hazakerül a szülői házba; az ablakon át, éj idején szökik meg onnan, hogy színésznő legyen. Hubai Gusztáv vándortársulatához kerül, amely akkor Székesfehérvárott állomásozik. »A peleskei nótárius« egyik néma szerepében lép fel először a tizenhétesztendős kislány, aki mögött akkor már küzdelmes élet, mozgalmas múlt, sok-sok szenvedés, még több élettapasztalat volt és egy gyermekkor, amelyben nem akadt öröm, nem akadt derű. Nemsokára Bényei társulatához kerül, Budára, ahol akkortájt a híres Shakespeare-színész, Molnár György a rendoző. Már havi húsz forint fizetése van. Mint karénekesnő kerül a társulathoz, de gyönyörű, szoborszerű alakját, mélyzengésű hangját észreveszik és kisebb szerepeket adnak neki. Budán rettentő sokat éhezik. Padláson lakik, ahová létrán járnak; krumplin és az uccán fölszedegetett sajthéján él! Az ünnepelt komikus, Kassai Vidor veszi itt pártfogásba. Felesége lesz Kassainak, »a tragikus arcú komikusnak« és vele együtt szerződik Kolozsvárra. 1869-ben kerül a kolozsvári színpadra, Fehérvári Antal társulatához. Kolozsvárott a »Debora« c. szomorújáték címszerepében vonja magára a figyelmet, majd nagy sikere van »A hazá«-ban. Útja itt már gyors iramban vezet fölfelé. Néhány hét leforgása alatt kedvence lesz Kolozsvár művelt és műértő közönségének. Nagy szó volt ez abban az időben, mikor Kolozsvár színészete semmiben sem maradt el az ország fővárosának színművészete mögött. Műértő, kényes ízlésű, kultúra szeretetétől átitatott közönsége volt annak a kolozsvári színháznak, amely magáénak vallotta ebben az időben a fiatal Jászai Marit. Az ország első színészeit igyekezett magához vonzani ez a színpad; gyönyörű társulata volt. És ebből a társulatból, amely a kor színművészetének kiválóságaiból rekrutálódott, messze kimagaslott a fiatal színésznő, a színház drámai hősnője: Jászai Mari. De itt, Kolozsvárott, a hír-dicsőség fényében még sokat éhezett. Magának kellett színpadi díszruháiról gondoskodnia havi 70 forint fizetésből. Híre eljutott Budapestre. Orczy Bódog báró intendáns 1872-ben a Nemzeti Színházhoz hívta. Nem akart menni: nem tartotta magát méltónak... Csak az intendáns kezéből fogadta el a szerződést, mikor az személyesen utazott Kolozsvárra, hogy rábeszélje arra a szerződésre, mely országos dicsőséget jelentett. Április 3-án játszott először a Nemzeti Színház deszkáin. A korabéli kritika magasztaló hangon emlékezik meg róla. Ettől az időtől kezdve egészen haláláig ő a legnagyobb dísze, legnagyobb ékessége, legkülönb értéke az ország első színpadának. Csodálatos egyéniség. Egyetlen lendület volt egy alakítása. Ö nem volt aprólékos színész, aki a gonddal kidolgozott picinyke részletekben merült volna el, hanem a színművészet, az emberábrázolás Michelangeloja, aki egy hatalmas márványtömbből faragta ki hatalmas kalapácsütésekkel csodálatos alkotásait. A fájdalom, a megvetés, a szerelem, a szenvedés, a nagy, elemi erejű emberi ösztönök ábrázolására ő valóban elemi erejű hangokat és gesztusokat talált. Végtelenül egyszerű volt, amit csinált: részlettelen, nagyvonalú, áttekinthető, tiszta, világos és hatalmas, mint egy hegycsúcs, mely messze kiemelkedik a vidék fölé. Maga mondta önmagáról, hogy ő sohasem játszta a szerepeit, hanem mindig az volt, akit ábrázolt. Jászai Mari az a színésznő, aki mindig a valóság illúziójával hatott, bármilyen fenséges és nagyszerű volt is. Ő elhitette velünk, hogy való élet az, amit szemünk láttára végig él. Őszinte és egyszerű volt a maga módján. A legnagyobb hazugságnak tartotta és a végsőkig felbőszült rajta, ha azt a semmitmondó, banális frázist írták vagy mondták róla, hogy ő klasszikus. Vagy ha azt mondták: az ő játékában tradíció van. Mi az a klassicizmus, mi az a tradíció, mi az a pátosz, amit neki tulajdonítottak? Színpadon nincs más tradíció, mint az, ami az írott betűből, a költő alkotásából folyik. Olyan embereket kell ábrázolni, amilyeneket az író megírt. És mi az a klasszicizmus? Az üres szavalást, a koturnusos, merev mozgást, a tudatlanok egy időben klasszikus stílusnak nevezték el. Jászai Mari nagyon messze volt ettől. Semmi sem volt inkább idegen tőle, mint az az úgynevezett »nagy stílus«, amit a francia retorikai iskola talált ki. Jászai Mari természetes volt. És azok, akik a naturalista iskola infantilis lázálmaiban éltek, azért tartották őt természetellenesnek mert a maguk jelentéktelenségét, szürkeségét, érdektelenségét stílussá igyekeztek magasztosítani és csak az volt élet és csak olyan volt az élet, ahogyan az ő ösztövér kis egyéniségükből kitelt. A hiba Jászai Mari értékelésében ott volt, hogy az őszinte pátoszt összetévesztették szónokiasan ordítozó álszínészek üres retorikai mutatványaival. Ezeket a »szónokló« színészeket, akik a maguk temperamentumának fölöslegét vitték be szerepeikbe, ahelyett, hogy a szerepet vitték volna be magukba, -— ahogyan egy nagy színészet-teoretikus írta — a modernek és a klasszikust között ő ezzel intézte el: »Csak jó és rossz játékot ismerek, régit és újat neml« Alkotásainak csodálatos galériája — tragikus gondolat ez! — elvész a múló idővel. Futóhomokra épített remekművek voltak, mint általában a nagy színész alkotásai. Az »Ember tragédiájá«-ban ő volt az első Éva. Gertrudis királyné a Bánk bán-ban felejthetetlen. Elektra, Phaedra, lady Macbeth, Erzsébet királynő (Stuart Mária), Sappho, Medea, Klytaimnestra (Iphigénia Taurisban), Kleopatra, Erzsébet (János király), Irene császárnő (Bizánc), egytől-egyig pusztulásra ítélt remekművei a tragikai színjátszásnak. De örömét lelte, különösen pályájának utolsó szakában, a komikus epizódszerepek eljátszásában is. »Romeo és Juliá«-ban a dajkát, J. M. Barrie »Egyenlőség« című angol vígjátékában Patty szolgálót különös ambícióval játszotta, megkacagtatva ugyanazt a közönséget, amely testben-lélekben megrendülve, zokogva és ugyanakkor fölemelkedve hagyta el a színházat egy-egy tragikai ábrázolás után. Sardou »A boszorkány« c. drámájában egy öreg asszonyi szörnyeteget, méregkeverő varázslónőt játszott és külső megjelenésben, felfogásban, játékban olyan megrázó és felejthetetlen alkotást produkált az egyetlen jelenetben, amelyből szerepe állott, hogy akik ezt valaha látták, évtizedek múltán sem felejtik el az irtóztató arcot, a károgó hangot, egy-egy mozdulatának kifejező erejét, mellyel jóval többet tudott mondani, mint más színész, ha ajkán a legédesebb szavak zengtek is. Ahogyan ő Erzsébet, az özvegy királyné átkait elkárogta »János király«-ban, két nemzedék lelkében él tovább. És ugyanaz a két nemzedék kacag még ma is, visszaemlékezve a közönséges és annyira jellemző mozdulatokra, ahogyan csipőjére tette a kezét és ütögette a combját, mint Mrs. Mulholland, Zangwill »Mary - Ann«-jében. Semmiféle föladatot nem kicsinyelt. Neki mindegy volt, hogy Irene császárnőt, vagy a nyelveskedő Patty szolgálót, királynőt, szentet, vagy koldusasszonyt játszott-e. Indulatosan hadbaszállt a kritikusokkal, akik kárhoztatták a Nemzeti Színház igazgatóját, mert megengedte, hogy Jászai Mari eljátssza »Romeo és Juliá«-ban a dajkát. Erről a kérdésről ő maga ír ily módon: »Nevetséges! Mintha a vászonnak nem volna mindegy, hogy koldust, vagy királyt pingálnak-e rá! Mintha a szobrász kisebb művész volna, ha nem az orleánsi szüzet mintázza, hanem egy majmot. Én elszomorodom olyan vélemény hallattára, mely a színészt egyetlen szerepkörhöz köti. Hiszen, aki ezt kívánja tőlünk, az eltilt bennünket a mesterség legnagyobb gyönyörűségétől, az átváltozástól, az alakoskodás misztikus kéjétől! Az megvonja tőlem a jogot, hogy a palettám minden színével pingáljak. Hogy én a bizánci császárné után a nyelves angol szakácsnét játszom el, csak annyit jelent, hogy le birom fokozni a lelkem és a testem pátoszát a terefere karattyolásáig.« A nagy művésznő nemcsak korának legelső színjátszója, de legkülönb versmondója volt. A pódiumon éppen olyan hatalmas egyéniség volt, éppen annyi erő, fönség, szín, szenvedély és gazdagság áradt belőle, mint a színpadon. Cikkeket és könyveket írt azonfelül. Egyszerű, világos, hatalmas, monumentális volt az írása is. Ha nem színésznő lesz, nagy író lett volna belőle. Könyveit, melyek vergődő önvallomások, lehetetlen úgy olvasni, hogy az ember meg ne rázkódjék szavainak korbácsa alatt. Megrázó élmények ezek; mondatai, véleményei, meghatározásai úgy megmaradnak az olvasó emlékezetében, mintha órctáblára vésett betűk volnának. A Petőfi Társaság nemcsak írói tehetsé­gét, hanem a Petőfi-kultuszban szerzett nagy érdemeit is méltányolta, midón 1908-ban tiszteleti tagjává választotta. Jászai Mari minden idők legnagyobb Petőfi-interpretálója volt és hogy Petőfi kultusza az elmúlt évtizedekben újjászületését élte, abban az oroszlánrész az övé. 1922. január 6-án ünnepelte az ország színészkedésének ötvenéves jubileumát a Nemzeti Színház színpadán. Ez volt az első jubileum, amelyet elfogadott hosszú, erős rábeszélés után. Mert neki az volt a véleménye, hogy a színész a maga személyében bújjon el a szerepei mögé és ne kérjen más elismerést, tapsot, hódolatot, jutalmat, mint amit a színpadon kaphat, játéka után. Utoljára 1925. december 3-án lépett fel »Az aranyember«-ben, mint Teréza mama. Már akkor kínos betegség őrölte hatalmas szervezetét. 1926. október 5-én halt meg Budapesten és egy ország yásza kisérte a Kerepesi-temetőnek abba a sírjába, melyet még életében építtetett önmagának. A sírgödröt kirakatta gondosan a lebontott régi Nemzeti Színház köveivel, a sírkövet is fölébe állíttatta: a régi Nemzeti Színház egyik hatalmas oszloprészéből faragtatta. És rávésette a sírfeliratot, amit maga írt. Elrendezett ő méltóan mindent, hogy ne okozzon bajoskodást holta után senkinek. Ez a rendkívüli egyéniség, akit majdnem mindenki kibírhatatlanul gőgösnek, visszarettentően fenségesnek, megközelíthetetlenül nagynak és borzongatóan idegennek érzett, aki úgy járt e földi tereken, mint »Északfok, titok, idegenség, lidérces messze fény«, — ez a félelmetesen nagyszabású emberi lény csupa remegő alázat, mellverdeső áhitat, magában és magával csatázó bírálat, önmagával szemben való idegenség és önmagát mardosó vívódás volt. Így írt: »Megvan az oka, amiért erősnek és nagy egyéniségnek tartanak,: a színpadról ismernek és innen ítélnek meg. Igen, a színpadon otthon vagyok. Ott sohasem tétovázok. Évtizedek küzdelmébe került, míg kikutattam magamban az embert, míg megkerestem, hogy mi marad belőlem, mikor a színpadi kosztümöt levetem. Most már tisztán látom, hogy az én egy testemben két ember helyezkedett el: egy bátor és biztosan járó ember, aki a színpadon azt teszi, amit helyesnek tart és egy másik, gyáva és bizonytalan ember, aki az életben azt teszi, amit helytelennek tart.« Ő volt a mindenek fölött való színész. A színjátszó, akit a lelki és testi átváltozás ősi nagy ösztöne egyszer odavitt abba a világba, amely egészen az övé, amelynek nincsenek határai, amelyben lehet a kis pesztonkából királynő, ahol szép lesz a csúnya és rúttá kendőzi magát a szép. Az örök színész, egész színész, abszolút színész volt ő, aki nappal igénytelenül öltözött, nem bánta, ha sokan csúnyának tartják, nem igyekezett tetszeni, nem törekedett arra, hogy mindenkit elbájoljon, meghódítson vagy elkápráztasson a szellemével. Szinte nőietlen volt rideg lelki magányában, lemondva a nőiesség ősi és örök vágyáról: tetszeni mindenkinek! Ő nappal nem akart tetszeni és nem akart ékes lenni. Minden erejét, képességét, akaratát a szerepei számára tartogatta. Azt mondta: »ők az én uraim: a szerepeim. Ők az én zsarnokaim és gazdáim, ők az én nagy életet élő nagy asszonyaim; ezerszer többre becsülöm őket magamnál!« Rabszolgája volt a maga tehetségének. Mint minden igazi tehetség. Ez volt az ő »grande passion«-ja, melyben elégett élete, gyönyörben és kínban. »Az igazi színész — írta ő — meggyújtja magát a közönség előtt és annak szemeláttára.« A színjátékban való hite, hivatásában való szerelmes felolvadása egész életét betöltő, tápláló és fütő gigászi munkája az ő tömör egyéniségét türelmetlenné tette minden megalkuvással és minden félemberi gesztussal szemben. A mindennapok emberének élete telve van félérzésekkel, félmegoldásokkal, alkuval és visszafordulással. Az ő nagy lelke és féktelen ereje, hittel és fanatizmussal fűtve, írtózott a hétköznapok kényszereitől és elriasztotta maga mellől a hétköznapok embereit is. Közönséges lelkek számára kibírhatatlan volt a vele való érintkezés. Aki vele beszélt, ösztönösen érezte lényének és karakterének nagyszerű arányait; és megijedt azoktól. A nagyság arányaiból nemcsak a hűvösség árad az emberre, hanem saját kicsinységének soha egészen be nem vallott, önmaga előtt is félve titkolt megérzése. Az alpári lelkek féltek tőle. A frivol egyéniségek kerülték pillantását, mint bűn tevő bírójáét. Ha valaki belépett abba a szobába, ahol ő volt, ha végigsiklott rajta villámló tekintetének tüzes korbácsa — önkéntelenül visszalépett egy fél lépést, majd végignézett magán: nincsen-e a külsején valami pongyolaság. A gondolatait igyekezett mérlegre tenni, szavait többször megforgatni a nyelve alatt, mielőtt kimondaná, vajjon elég bölcsek és ízesek-e arra, hogy Jászai Mari előtt kimondassanak. Ebből pedig nem lehetett más, mint tengernyi félszegség, ami még inkább kihívta az ő megvetését. Az egyszerű, ösztönösen igaz, kezdetleges embert szerette. A szántóvető paraszttal, a konyhasuroló szolgálóval, a gyermekkel, vagy a sebesült közkatonával óraszám elbeszélgetett ő, aki a félművelt, affektált, nagyzoló, úriruhás embereket nem szenvedhette. Ez a rideg külsőbe öltözött lélek, aki arra kényszerítette a vele közlekedő embereket, hogy lelki gálába öltözzenek — igazán az őszinte hétköznapiságot szerette. És ez a monumentális egyéniség, akinek a lelki és testi arányai olyan nagyok voltak, hogy egy michelangeloi szoboralkotás képzetét keltették fel minduntalan — telve volt szubtilitással, belső érzékenységgel, a szenvedés iránt különös fogékonysággal, irgalommal és jósággal. A háború alatt minden szabadidejét a sebesült katonák között töltötte. Minden jövedelmét rájuk költötte. Ellátta őket alsóruhával, dohánnyal, édességgel, könyvvel, szavalt nekik egész délutánokon át. Nem írtózott a szenvedéstől, a szennytől, a piszoktól és nem fogadott el köszönő szót, sem medáliát. Lakása valóságos raktár volt. Zsákszám álltak ott a szeretetadományok, amiket a harcterekre küldött. Megtakarított kis vagyonát így költötte el a háború alatt. Még adósságokba is keveredett. Akiket szeretett, a kiválasztottak, különös jeleit tudják harcias külső köntöse alatt érző jóságának. Ő semmiben sem tudott megalkudni és amilyen életerős, szívós, engesztelhetetlen és ősérejű volt gyűlölete, olyan elemi és igaz e mindenekfölött igazságra törekvő lélek rajongó szeretete és viharos, önfeláldozó gyöngédsége. Ő mindazt a gyöngédséget és gondot, amit gyermekkorában és ifjúságában annyira nélkülözött, rápazarolta másokra, a más gyermekeire, hogy azoknak gyermekkorát és azoknak ifjúságát bearanyozza. A színészetről vallott hitvallását így mondta el egyik könyvében: »Szép és fölséges színészet, amely megengeded nekünk, hogy mindig a széppel foglalkozzunk, hogy a remekműveket a mi ajkunk közvetítse és a nagy költők prometheusi lángjánál melegedjünk és fényeskedjünk — én hódolattal, alázattal, hálával szeretlek és büszke vagyok a színész névre!« Emlékiratai — ugyan csonkán — halála után jelentek meg. E tragikus önvallomás utolsó soraiban, melyeket öccse házában, Rábatamásiban vetett papírra 1925. augusztusában, így tesz pontot élete műve után: »Az élet rejtelmes törvényszerűsége folytán a dolgok úgy végződnek, ahogy elkezdődtek. A homály, amely bölcsőmet fedte, borítja be nemsokára halálos ágyamat is. Forgácsszedéssel kezdtem a győri ácstelepen, csibeetetéssel végzem Rábatamásin. Ami közbeesik: rövid fölrepülés volt a fénybe, ahonnan nemsokára vissza kell szállnom az örök homályba.« (Fölhasznált forrásmüvek: Jászai Mari emlékiratai. Jászai Mari: A tükröm. Jászai Mari: Színész és közönség. Hevesi Sándor: A színjátszás művészete. Ditrói Mór: Komédiások. Beöthy Zsolt: Színházi esték. Balassa Imre: Színpadi problémák. Balassa Imre: Emlékbeszéd Jászai Mariról. Silberstein Ötvös Adolf: Dramaturgiai dolgozatok.) (Balassa Imre.) szin_II.0410.pdf II