« HATODIK SZAK. Ellenközők. KEZDŐLAP

Dugonics András:
Magyar példa beszédek és jeles mondások

Tartalomjegyzék

NYOLCADIK SZAK. Erősök. »

87HETEDIK SZAK.
El múlttak.

Hegedűlt arrúl szent Dávid, el is magyarázta.

Régen volt az, talán nem is igaz.

El múltt, mint a’ tavaszi hó.

El ment egyszer egy vén aszszony, soha se jött viszsza.

Régen törtem én ott a’ jeget.

Régen ki találtam, a’ mit főzni akarsz.

Onnént a’ Rösnyög is meg tért.[1]

88Régen meg jöttem onnant, a’ hová indúlsz.

Még akkor a’ világon se voltál.

89El múlt esőnek nem kell köpönyeg.

A’ tavaszi hó térdig ért.

A’ Zsidó se ád valamit a’ voltra.

A’ Farkas is ki hullatta eddig.

El mosta a’ víz.

Volt, de nincs.

Meg övődött, meg ivódott.

Meg hólt a’ gyermek; oda a’ komaság.

Voltunk Mátyás üdejében Magyarok.

Régen mög ötted, a’ mitűl meg kell halnod.

Soha a’ Villám többé viszsza nem tért.

Nem kell annak többé a’ reggeli leves.

Ki vágta a’ halál élte’ bordájábúl.

Se hire se hamva.

Szőrin szálán oda lett.

Talán az Annya is meg feletkezett rólla.

A’ volt ám, a’ mi volt.

El mosta már annak hírét is az eső.

Ezt még nagy Apámtúl hallottam.

Ez még ezer hét száz elsőben történt.

Eddig a’ tyúk is ki kaparta volna.

Az a’ vörös köpönyeg még a’ vörös Papoké volt.

Voltak a’ vörös Papok is.

Ez a’ dolog a’ vörös Papok’ idejökben történt.

Voltak a’ Jésuviták is.[2]

Fel fordúl a’ világ.[3]

90Még akkor Ádám is fiatal volt.

Még akkor a’ Birónak se volt ám bajuszsz.

Még akkor a’ Papok is bajuszt hordoztak.[4]

Sok viz le fojt az olta a’ Dunán.

Az olta a’ fák sokszor le húllatták leveleiket.

Sok aratás volt az olta.

Még akkor Debrecen is falu volt.

Még akkor emberek se voltak Magyar országban.

Hirét se hallottuk annak.

Még akkor a’ farkas is a’ földön járt.[5]

Ha tudtam volna is, eddég el felejtettem volna.

Hamvábúl sincs eddég.

Porát is el hordották a’ szelek.

Sok szüret volt az olta.

Eddég talán meg is hólt.

Akkor az is meg hólt, ki utánna volt.

Maradékjábúl se maradott annak egy is.

Régen oda van mind fészkestűl, mind kukostúl.

91Gallérja se maradtt.

Sok leány ment az olta férjhez.

Ki szolgálta immár Gazdáját.

Isten tudná meg mondani, mikor volt.

Kénnyén neveltt kutya is ki ugatta eddég.

Még akkor a’ Magyarnak is volt üdeje: hogy magyarúl beszéllyen.

Az oltal a’ nap is más oldalára fordúlt.

Jó volna, ha volna[6]

Még akkor talpát a’ medve is nyalta.[7]

Akkor a’ kutya is kutyó volt.

Én is biztam egy nád szálhoz. Ki (föl nyölvén) hajlott máshoz.

Az akkor volt, mikor a’ tehén meg ellött.

Még akkor a’ falú temploma is kápolna volt.

Már ekkor az akkori hegedűs minden nótáit el felejthette.

Akkor ez a’ fa se vetett ekkora árnyékot.

Eszembe se jut: hogy valami volt.

Mint a’ hóltt, úgy meg feletkeztem rólla.

Tündöklöttem, mint az üst. El enyisztem mind a’ füst.

János bátya is Jankó volt még akkor.

92Társsa volt ő Mathuzalemnek is.

Talán még akkor a’ Föcske se föcsögött annyit.

Akkor a’ nap is melegebbet sütött.

Még a’ hóld is nagyobb volt.

Az ólta a’ csillag szám is meg fogyott.

Akkor a’ faluk se voltak oly közel egy máshoz.

Még akkor szép volt ám Vénus is.[8]

De már az egyszer meg esett.

Meg volt, csak meg ne tudgyák.

Meg lett, meg esett.

A’ mi meg lett, nem tehetni többé meg nem lettnek.

Egy régi förgeteg futta már azt el.

Meg ette a’ Farkast, ki is adta immár.

Kétszer se mondom: hogy oda nincs.

Meg ért akkor a’ cseresnye, ki is költ a’ magva.

Templom volt ám ez valaha.

Ifiúság szépségének csak töredékje láccik.

Eddig a’ dülledékeket is el hordtták.

Voltam, a’ mi voltam, de nem leszek, a’ mi lehetnék.

Mi is virágzottunk valaha.

Nékünk is nevetett valaha a’ vak ló.

Nékem is volt gesztenye színű hajam.

Haladnak a’ hetek, múlnak az esztendők.

93Nap a’ napot űzi.

Tegnap volt az.

Nem lesz ez többé.

A’ mi régi nem mái.

Régen volt ő gyermek.

Mintha soha se lett volna.

Nékem is volt valaha egyenes hátom.

Istenem mire jutánk.

Holló voltam; hattyúvá lettem.

Jobb volt ez előtt.

Kár: hogy eddég is élt.

Akkor éltem világomat, hogy szél fútta pántlikámat.

Még akkor Barta Erzszók is pártát hordozott.

Van már annak tizen húsz esztendeje.

Még akkor a’ pőszt szösznek mondották.

Ég nyelte é el, vagy a’ főd, nem tudni.

Meg rúgta a’ Szent Mihály’ lova, soha ki nem gyógyúl.

Reménségén kívűl meccették el a’ fonalat.

Meg is itták az áldomást.

Eddég a’ tengerön is túl lehet.

Eddég talán a’ világbúl is ki ment.

Eddég sír helye is el veszett.

Meg hólt az olta a’ hét Török császár.

Nem fájlallya már fogát.

Se hire, se helye.

Beteg volt valaha a’ deák is.[9]

94Régen irták, le kopott.

Sokszor húzta nagy bőjtben a’ törzsököt.[10]

Volt, de el kőlt.

El múlt a’ szomjúság, nem barát a’ kút.

Ki tudná ezt oly sokáig fejébe tartani.

Ha káptalan lett volna feje, eddég el felejhette volna.

Bottal ütheted nyomát.

Bé lepte azt immár a’ hó is.

Bé húzta a’ lúd húr.

Piros csizmájának nyomát ha hogy a’ hó el lepi.

Viseltt abrosz szöszszé vált.

Ádám látott ilyen dolgot, nőtelen korában.

El járta meny aszszonyi tánccát.

Himlő se volt még akkor Magyar országban.

Nem tudtuk még akkor: mi a’ kukorica.

Még akkor a’ Huszárok is kalpagot viseltek.

Üdővel a’ vas is meg vásott.

Üdővel a’ Nespolya is meg ért.

Keféld bár az avit ruhát, nem lesz új belölle.

El ugrotta (mint a’ Peri leány) a’ férjhez menést.

Régen volt ő gazdag.

Mi is voltunk valamik.

Mi is voltunk gyermekek.

Még akkor Éva is meny aszszony volt.

El mosta az ár viz.

Eddig gyökerestűl ki veszett.

95Gyököstűl, gyökerestűl ki veszett.

Sok viz le csöpög addég az eszterhejről.

Sokszor meg szarvasodott már attúl fogva a’ teli hóld.

Eddig szent Gellér’ högyét is el hordották volna.

Még akkor a’ kutyákat is nyirták.

Meg voltak még akkor Eugenius’ sánccai.

Akkor még a’ Tisza föl felé fojt.

Ki tudgya, mikor volt az.

Üdővel a’ tetűbűl is lapos lesz.

Eddig a’ bolha is meg fehéredett volna.

Sok szent Márton’ lúdgya kelt már el az úta.

Már a’ cserfa is meg vénhedett az olta.

Kár: hogy oly hamar ért meg a’ tök.

Még akkor a’ Balatonyi cserfa is mak volt.

Ki sok mézet nyalt, sok mérget is falt.

Még azt szent Magdolna siratta.

Régi búzábúl is válik jó kenyér.

Még akkor a’ Maros se folyt a’ Tiszába.


[1] A’ Rösnyökrűl már ennek előtte is írtam, de mivel főképpen ide tartozik; ide is iktatom.

Ez az állat csudállatos teremtésse az Úr Istennek. Test-te’ álladalma ez: nem nagyobb a’ majomnál. Feje olyan, mint az embereké. Orcája szőrös. Füle hejett gyapja ottan bokrosabb. Szemei bé nőve homájosok. Szájja nem dundorodik ki, mint a’ kutyának hanem, mint az embereké, lapos. Lapos annak orra is, mint a’ majmoké. Farka igen kurta. Első két lábai a’ két hátulsónál hoszszabbak. Mind egygyik lábán (melyben ő különc) három újjai, három körméi vannak. Körmei nagyok, hoszszak, horgasok, erősök. Fogai aprók és kicsinek.

A’ mi ennek természetét illeti: mi se gondol magával. Akár üssék, akár hánnyák, akár fel vessek, akár le hagyittsák, nem gondol véle, magát ne védelmezi. Ha hátúl zögést hall is, hátra tekin mert elenlenségét számba se veszi. Ha azt láttya is, előlle el nem fut. Ha röstsége ellen korbácsot fognak, azzal semmit se mozdítanak. Türedelemmel szenvedi a’ leg nagyobb csapásokat. Ha bélét, tüdejét, vagy májját ki veszik; el él egy üdeig. Szívvének körösztűl szúrássa után se enyiszik el mindgyárt.

Az ő röstségét méltó le írni, melyel ő fölűl halad minden állatokat. Járássát egy nyomorúltt mászkálásnak lehet mondani: mivel a’ csiga menetelnél lassúbb. Mert a’ csiga (egy első pörcentés alatt) meg mász egy padot, ezt a’ Röstnyök két óráig se végezhetné el. Innent következik: hogy egész nap nem megyen tovább negyven lépésnél.

Lusta arra is: hogy magának eledelt keresen úgy el hitványúl: hogy csontya börénél rajta egyebet nem látni. Ekkor osztán fa levelek után lát. Ezeket ő leg örömestebb őszi; de (hogy érettek a’ fára hágjon) nagyon sajnállya.

Mind az által: a’ fának meg hágássára az éhségtűl kénszeríttetvén; ha egygyik lábának horgas körmeit a’ fának héjjára tette; el gondolkozik két óráig is, még a’ másik lábát föllyebb emeli. Bele telik három nap, még egy kis fára föl hág. Egy ágrúl le övén a’ leveleket el múlik két nap: még magát meg gondollya, ha vajjon a’ másikra hágjon é?

Az üdő alatt (még a’ levelekben tart) le nem jő a’ fárúl, akár minő változásai legyenek a’ borongós üdőnek. Rajta tőlt három holnapot; mely üdő alatt semmit sem iszik. El emisztvén minden leveleket, irtózik, ha a’ fárúl való le menetel eszébe jut. Sem hogy le mászszék, leg fölsöbb ágrúl (ahhoz a’ fa levél’ övéssének vége lett) magát inkább le veti. Meg marad azon egy helyen, még ismét csontya böre marad, és újra kénszerítetik az eledel keresésre.

[2] A’ Jesuviták közönségesen el törűltették 1775-dikban XIV Kelemen Pápátúl, Gangallenitűl.

[3] Némely haldokló arra kérte jó baráttyait: mondanák meg Ágisnak (Sparta’ királlyának) hogy nem sokára fel fordúlna a’ világ. Erre Ágis (magát el nevetvén). Jót várhatunk (úgymond) mert gyermek koromban azt hallottam apámtúl: hogy az ő üdejében midenek fel fordúltanak, és roszszabbak következtenek. Ha most viszsza fordúlnak mindenek, mindenek előbbi jobb helyökre állanak. De még is igaz az: Aetas Parentum (pejor Avis) tulit nos nequiores, mox datura progeniem vitiosiorem. Az az: Atyáink’ üdeje (Őseinknél roszabb) minket hamisabbakat szűlt, nem sokára gonoszabb nemzést adandó.

[4] A’ Papi bajusznak közönséges le tevésse nem régi 1770-dikben láttam még bajuszos Plébánusokat, és Kanonokokat.

[5] Igaz ugyan, hogy ezen köz mondással a’ régen el múlttakat jelentyük: és (ha kérdezik) hol járt tehát most a’ farkas? Azt felelik: hogy régen ugyan a’ földön járt, de már mostanában a’ talpán jár.

[6] Egy szegény de szép legény el akarta venni egy birtokos leánt: azzal hizelkedvén néki: hogy két jószágai lennének: egygyikét Jó volnának a’ másikat ha vólnának nevezvén. Minekutánna a’ mennyegző meg lett; akkor vette észre a’ meny aszszonyt: hogy Urának két jószágábúl nem élhetne úgy, mint maga’ egy falujábúl.

[7] Kérdezik az embert: mit nyal most a’ medve: azt felelik: hogy talpa bőrét.

[8] Mondgyák: hogy (minekutánna Gyöngyösi István, ki, Szécsi Máriának kedviért, a’ Murányi Venust szerzette) meg vénhedett volna, azt mondá Szécsi Mária: Édes Gyöngyösim, midőn nékem a’ Murányi Venust írtad, nem valál ilyen töpörtő. Erre Gyöngyösi hamarjában azt felelé: bizonnyára Nagyságod is akkor Venus volt, nem pedig (mint mostanában) vén hús.

[9] Egy vándorló deák jó ebédre kapván egy vagyonos parasztnál, igen jó izün övött. El csudálkozott a’ gazda, és kérdezte tőlle: ha régen volna é ily jó kéváncscsa? betegségemtűl fogva, felele a’ deák: kérdé a’ gazda: régen volt é beteg? azt mondotta a’ deák: hogy tiz esztendő előtt.

[10] Azzal ijesztik a’ leányokat: hogy ha a’ Farsangon férjhez nem megy: böjtben törzsököt kötnek utánna.

« HATODIK SZAK. Ellenközők. KEZDŐLAP

Dugonics András:
Magyar példa beszédek és jeles mondások

Tartalomjegyzék

NYOLCADIK SZAK. Erősök. »