« ELSŐ RÉSZ. Hasztalan emberek. KEZDŐLAP

Dugonics András:
Magyar példa beszédek és jeles mondások

Tartalomjegyzék

HARMADIK RÉSZ. A' hasztalan holmik. »

MÁSODIK RÉSZ.
A’ hasztalan cselekedetek.

Szelet kapdos.

Tökre hánnya a’ bojtorjánt: hogy bele akadgyon.

Szalmát csépel. – Mezőn halász.

Farkasnak szájában keresi a’ libát.

Levegőbe horgász.

Pénzt gyűjt álmában.

Vaknak mutogattya a’ tűkört.

Beteg volt az ördög, Barát akart lenni, De hogy fel lábadott, viszszá tudott menni.

Kakas alatt keresi a’ tojást, bika alatt borjat.

Szerecsent mos. – Téglát szapúl.

Rókát fogja a’ járomba.

Ösztön ellen rugdalódzik.

Náddal védelmezi magát.

Kopott helyen kaszállya a’ füvet.

Üres kévét csépel.

Mind a’ két fülére aluszik.

Hollót mossa, hogy fehér galamb légyen belőlle.

Falra hánnya a’ borsót.

Üveg által nyallya a’ mézet.

Lapát háttal szórja a’ borsót.

Rostával merít.

247Szelet fontol. – Kopaszt beretvál.

Lúdra vesztegeti a’ szénát.

Nyúl után bottal hajtya az agarat.

Olyan szekér után fut, mely őtet se meg várni, se fel venni nem akarja.

Körűl gondolta, mint Préda a’ Barátok’ szénáját.[1]

248A’ ki nem akarja, annak bőjtöt szab.[2]

Legyet vadász.[3]

Törököket szalasztott.[4]

Bottal üti nyomát.

Üres kalászt morzsol.

Kopaszt fűsűl ritka fűsűvel.

249Más fogával rág.

Más szájjával eszik.

Ég ellen csapdos.

Kakast ülteti a’ pújka tojásra.

Álmot fejt. – Fát viszen erdőbe.

Mi haszna a’ mely verésnek, ha belől nem érzeszsz.

Víz ellen törekedik.

Némával beszéll.[5]

Minek a’ fújó, ha a’ vasat hidegen verik.

A’ tengerbe vizet hord.

Kígyó nyomát visgállya a’ kősziklán.

A’ sasnak úttyát nézi a’ levegön.

A’ hajó nyomát keresi a’ tengeren.

Süketnek mondgya a’ mesét.

250Hegedű szóval tartya a’ vendéget.

Szúnyogban hájat keres.

Lukas hordóba tölti a’ bort.

Azt tömi, melynek feneke ki esett.

Piszkot váj.

Álmot fejteget, nem tud pedig hozzá.

Mese mese beszédgye.

Nincsen más dolga, ujjait görbíti.

Taknyát nyelegeti.

Szamár kévánság.[6]

Lábát lógattya.

Akar is valamit, nem is.

Ő is csak olyan: tedd ide, tedd oda.

Csak vállát vonogattya.

Bele búj a’ szalmába, ki se jö délig.

Üli a’ záp tojást.

Maga alá hozta a’ kis széket.

Holló’ fészkén hattyút keres.

Délben gyertyát gyújt.

Árnyékával ví.

A’ kákán csomót keres.

A’ réten keresi a’ Pap’ ebét.

A’ fák miat az erdőt se láttya.

Disznórúl nyíri a’ gyapjat.

251Számot akar a’ gazda nélkűl vetni.

Várat gondol a’ levegőn.

A’ szamarat A, B, Cére taníttya.

Nád szálra támaszkodik.

A’ sast taníttya röpülni.

Bak alá teszi a’ fejős dézsát.

Kopáron arattya az őszi búzát.

A’ malomban vonnya leg cifrább nótáit.

Vaktúl kérdezi a’ leg egyenesebb útat.

Nyakon köti a’ gatyát.[7]

Bolondtúl kéri a’ jó tanácsot.

A’ tengert kanállal hörpögeti.

Szarva között keresi a’ tőgyet.

A’ kéményben korommal jegyez valamit.

Csiga biga az ő dolga.

Haj szálat hasogat.

Jégre mecci a’ képet.

Erdőt mutat a’ farkasnak.

Élők között keresi a’ hóltat.

Kecskére bizza a’ kertet.

Ebre bizza a’ hájat.

Prókátorra hagygya a’ lelkét.

Orvosra bizza a’ pénzzét.

Farkasra hadgya a’ báránt.

Mostohájánál teszi le panaszát.

Törzsököt ruház.

252Karón mutattya a’ Tar vajat.[8]

Az oroszlánt árnyékával ijeszti.

Szél ellen vizel.

Pénzét a’ dunába veti.

Széllel veszekszik.

Asztagban keresi az el veszett tűt.

Űlő nélkűl vette kovács a’ vasat.

Ha fördik is a’ csóka, nem lesz fehér galambbá.

Egész tette lába’ kulcsolássa.

Vaknak mutattya, hogy meg virradott.

Zsebbe akarja a’ tevét rejteni.

Hangya fészket bojgat.

Botbúl csinállya a’ kést.

A’ csillagokat számlállya.

A’ homok szemeket olvassa.

Szájjába a’ sűlt galambot várja.

Egy úttal tartozott az ördögnek, azon volt.

Az eget méri.

Otthon űl a’ farán.

A’ kődökét otthon vakargattya.

A’ kő falaknak papol.

Fábúl faragja a’ beretvát.[9]

253Cigánnak tiltya a’ lopást.

Otthon süti a’ makot.

Gatyára szoktattya a’ Németet.

A’ pohánkátúl tiltya el a’ Tótot.

A’ Magyart sörre szoktattya.

Hóhérnak adgya a’ szép szót.

Hasztalan vádollya a’ vizet, ki ismét bele bukott.

Ott’ vakarja, ahhol nem viszket.

Nyújtódzik, mint eb a’ pozdorján.

Ott’ tapogattya, ahhol nem fáj.

Ott’ keres, ahhol nincs.

Akkor vet, mikor aratni kell.

Kún Miklós’ kertyébűl élődik.[10]

Akkor zárja istállóját, mikor el lopták a’ lovát.

Két őklére támasztya fejét.

254Ökör nyállal takaródzik.[11]

Fogait vájja nincs ögyéb dolga.

Vasáért vette meg a’ kocsit.

Nem a’ vén aszszont, hanem pénzzét vette el.

Olyan mire éli világát.

Olyan mire nézi a’ nap fént.

A’ fel fútt holyagot tollya a’ viz alá.

A’ halat úszni taníttya.

A’ rákot egyenes járásra taníttya.

Vargát kéri az acél edzésre.

Pecsenye forgatással laktattya a’ szolgát.

A’ fácán metéléssel se lakik jól az ember.

Tarkán kurtát cserélt.

Minden álmat ki alunni se hasznos.

A’ kopasz is egyszer fűsűt vett vásárban.

A’ kő sziklának hizelkedik.

Hitelbe adatott gyertyájára rótta.

A’ napnak gyertyával világit.

Katona volt, legyet se lőtt.

Ponciustúl Pilátushoz ment.

Hóld világon szedi az epret.

Hóld világra ugat.

A’ libát gágogni taníttya.

Azt akarja: hogy már a’ csirke is kodácsoljon.

A’ Cigánt szapullya.

A’ fölhőkön horgász.

255Kettő a’ vár, egygyikében morognak, másikában nem félnek.

Ag ebnek, vén szolgának egy a’ fizetésse.

Vak előtt viszi a’ lámpást.

A’ szelet fenyegeti.

A’ macskát egerészni taníttya.

Fényes nappal lesi a’ tolvajt.

A’ gonosz lelket akarja meg jobbítani.

Hamarébb forrott vize, mint csirkét meg fogt

Harapna a’ szelindek, ha foga volna.

Tudgya a’ tengernek csöpjeit.

Ki sokban foglalatoskodik, keveset hajt végre.


[1] Préda nevű hibás ember (kit én gyermek koromban koros személyében ösmertem) a’ Szegedi Barátoknak udvari szolgájok lévén, azt hallá egyszer a’ Gvárdiánnak Prédikációjában: hogy az ember nem külömben vétkezik gondolattyával, mint cselekedetével: mivel a’ gondolat egy a’ cselekedettel. Ezt ő sokáig főzte, de el is hitte, mivel a’ Gvárdiánt okos embernek hallotta. – Hallya azomban a’ Gvárdián: hogy a’ Barátok’ szénájokat meg kezdették a’ bikák. Meg parancsollya Prédának: hogy (magával elégendő eleséget vévén) a’ kazalt körűl árkollya. Ki ment ugyan Préda, de még az eleségben tartott, a’ széna mellett hason lakozott, és semmit se dolgozott. Ezek után a’ Klastromba viszszá jövén, és ha dolgát el végezte é? meg kérdeztetvén, azt felelé: hogy a’ kazal körűl, úgy körül gondolta az árkot, hogy jobban soha se lehetne. Kevés idő múlva, ismét izenik a’ Gvárdiánnak: hogy szénájának harmada sincsen immár. Erre a’ Gvárdián ki vivén magával Prédát, mivel semmi árkot nem látott, neki esett a’ röst szolgának, és hazugsága miat nagyon le hordta. Nem hazudtam Uram (mondá Préda) hiszen a’ Prédikáció szerént, a’ gondolat egy a’ cselekedettel. Én pedig a’ kazalt helyen körül gondoltam. Ezt hallván a’ Gvárdián, körül árkoltatta vele a’ szénát. Haza menvén, Prédának farát is körül akarván gondoltatni, egy cédulával a’ Város házához küldi, kérvén a’ Strázsa mester: hogy Prédát (e’ levél hordozót) fogattassa le, és rajta huszon ötöt vágasson: fáradságának bére ama’ kulacs bor lenne, melyet Préda magával visz vala. Szerencséjére vált Prédának: hogy úttyát a’ Palánki Oskolák felé vette. Amúgy is gyanakodván a’ cédulának foglalattya felől, elő szóllt egynehány Tanúlókat, és velek a’ cédulát szórúl szóra el olvastattya. Meg értvén a’ fenékben járó dolgot, le ültette a’ Deákokat, és vele egygyütt a’ bort el költötte. Haza menvén, úgy tétette magát, mintha alig bírná farát. Őtet látván a’ Barátok el nevették magokat, de ő is nevetett, midőn eszébe jutott; a’ huszon öt pácát hogy gondolhatta ily okosan körűl.

[2] Némely helységekben oly károkat tettenek a’ hernyók, hogy minden gyümölcs fájokat el ették azoknak, kik azokbúl kenyérjöket keresték. Ezen Isten’ ostorát el kívánván távulítani a’ Bírák, az egész faluban bőjtöt hirdettettek. Ezt meg halván egy paraszt: azt javallotta a’ Bíráknak: hogy ne az emberekre, hanem a’ hernyókra vesse a’ bőjtöt.

[3] A’ volt Domiciánus Császárnak otthonosi foglalatossága: kezébe vévén egy tű hoszszaságú nyilat kis eszközébűl, oly szerencsésen ki lőtte, hogy a’ falon lévő legyet mindég meg találta. Hozzá akatván menni egy Romai Tanácsnok, meg kérdezte inassát, lenne é valaki a’ Császárnál? azt felelé : egy légy sincs.

[4] Azoknak a’ Törököknek, kiket II. Jósef el fogattatott Szabacsban, és fogságba a’ Szegedi várban tartott, azt hánta egy Német (fülem hallatára) szemökre: hogy Bécs alatt kétszer szalasztották meg őket a’ Németek. Tudom: nem szeretnétek, ha harmadszor is meg szalasztatnának. Erre azt felelte Ibrahim: (Török Kadia, vagy is nállok egy törvényt szolgáltató Fő ember) igaz, hogy mi kétszer meg szaladtunk Bécs alatt, de Tikteket egyszer se szalaszthattunk meg Konstantinápol alatt.

[5] Ezt Eleink igazán haszontalannak lenni mondották, mivel a’ némákkal beszélleni nem tudtak. De, minekutánna a’ süket némáknak oskolájok 1802-dikban Vácra hozattatott, szemeinkkel láttyuk: hogy a’ némákkal is szinte úgy beszélhetünk, mint akár ki mással, és bennünket is jól meg értenek. Láttam, kik osztán mesterségekre állottak. Láttam író deákokat, könyv szödőket, és nyomtatókat. Közönségesen mérgesek szoktak lenni, fő képpen, ha észre veszik: hogy süketségjök és némaságjok miat ki nevettetnek.

[6] Szamár kévánságnak mondgyuk az olyan kéváncsiságokat, melyeknek bé töltésök szinte lehetetlen. Példáúl: szamár kévánság az, midőn valaki azt óhajtya: hogy húsz esztendővel fiatalabb lenne. Szamár kévánság az is, midőn valaki azt óhajtya: hogy minden munka nélkűl meg gazdagodgyék; minden tanulás nélkűl a’ Polgári rendben fő Úr; a’ katonaságban Generalis, a’ papságban Püspök légyen.

[7] A’ Magyar akkor köti nyakon gatyáját; midőn se nadrágja, se gatya madzaga nem lévén, egygyik szélét gatyájának a’ másikba szoríttya. Ezt hasztalannak tartyák: mert hamar fel ódzik.

[8] Tar varjúnak neveznek a’ Magyarok egy fekete madarat, mely nagyságára a’ varjúhoz hasonlít, ama feketére. Mivel vak, soha karóra nem száll; ha száll azt csudának tartyák. Éjjel förtelmes kiáltásokat visz végbe: mivel ekkor ember szót nem hallván, magát el únnya.

[9] Fábúl a’ beretva faragás mint addig haszontalannak lenni állitatott, még meg nem mutatódott az: hogy fa borotvával is lehet beretválkozni. Ez pedig így esik. Egy vas kanálba egy diónyi óltott meszet annyi vizzel elegítenek: hogy a’ kézen meg állyon: Ebbe elegyit az Auripigmentumbúl annyit, a’ mennyit a’ kés högyére kétszer fel férhet. A’ habarékot a’ szénre tévén meg melegíti, és valami forgácscsal a’ szakálra keni. Csak hamar osztán midőn meg száradni láccatott a’ fa késsel a’ szakálnak esik, és azt úgy le veszi: hogy egy két hétig se nő meg. Ennek oka az: hogy az Auripigmentum (maga lévén) a’ szőrt el emiszti ugyan, de sokára mivel annak ereje felnem oldatik. Az ótott mész fel oldgya azt, ugyan azért a’ szakállat szinte gyököstűl eszi meg. A’ fa beretva csak arra való, hogy a’ meszet le hordgya. Másként csak dörgöléssel is meg tisztúl az áll.

[10] Kún Miklósnak vagy soha kertye nem volt, vagy ha volt is semmit se ültetett belé. Így tehát a’ ki belőlle élődött, eleget koplalt. Vagy a’ mint egy barátomtúl hallottam, annak kertye a’ piac volt. Így ő maga házára pénzzét el kőtögetvén bút szerzett.

[11] Kik a’ természetet visgállyák, azt mondgyák: az őkör nyál nem egyéb, hanem némely kis pokolnak hállójok. Ezt a’ nehezebb levegő valamint a’ füstöt, föl kénszeriti, a’ gyenge szél pedig ide ’s tova viszi. Próbálták a’ fonál fonyást belőlle. Ha sok volna; talán vászon lenne.

« ELSŐ RÉSZ. Hasztalan emberek. KEZDŐLAP

Dugonics András:
Magyar példa beszédek és jeles mondások

Tartalomjegyzék

HARMADIK RÉSZ. A' hasztalan holmik. »