« HUSZONEGYGYEDIK SZAK. Illetlenek. KEZDŐLAP

Dugonics András:
Magyar példa beszédek és jeles mondások

Tartalomjegyzék

HUSZONHARMADIK SZAK. Kárhoztatók. »

HUSZONKETTEDIK SZAK.
Jobbak.

Jobb az el esett, mint az el szaladt katona.

Jobb elől egy seb, mint hátúl egy se.[1]

23Jobb egy lúd nyak, mint két tyúk nyak.[2]

Csak a’ téjnek leg jobb a’ föle.

Jobbnál jobb is lehet, van is.

Jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok.

Jobb a’ házáért élni, mint bölcstelenűl meg halni.

Jobb a’ hazáért meg halni, mint henyélve élni.

Mindenütt jó, de otthon leg jobb.

Jobb a’ teli ól, mint az üres csűr.

Jobb egy írigy ember száz szánakodónál.[3]

24Kiki leg jobban tudgya, hol szoríttya bocskora.

Egy ékes szóllású úti társ, jobb a’ hat lovas hintónál.

Jobb egy száraz falat nyugodalomban, mint tizenkét pástétom veszekedésben.

Jobb a’ fótos, mint a’ semmi ruha.

Leg jobb a’ viz tulajdon forrásában.

Jobb a’ várakozás, mint a’ kétségben esés.

Leg jobb az a’ garas, melyben tallért válthatni.

Jobb a’ fészekkel annyát is meg fogni.

Jobb egy lámpás elöl, mint kettő hátúl.

Egy fehér kenyérnél jobb kettő.

Jobb helyre jobb kell, ide ez is jó.[4]

Jobb előbb félni, mint osztán rettegni.

Jobb a’ gazda szeme, mint a’ szomszéd’ szeme.

Jobb lesz, ha meg iszszuk az áldomást.[5]

25Jobb az elég, mint a’ sok.

Leg jobb úti társ a’ tele erszény.

26Tulajdon konyha jobb a’ más palotájánál.

Jobb a’ fokhagymát sűlttel enni, mint magát.

Jobb magának hamut, mint másnak lisztet takarni.

Jó a’ sör, de még is bor annak az annya.

Jobb magán, mint rosz társal járni.

Jobb távúrúl szeretni, mint közelrűl gyűlölni.

Jobb lábbal meg botlani, mint nyelvel.

Jobb halászat esik a’ zavaros vízben.

Jobb a’ nagy bokor mellett.

Jobb egy rongyos szűr, két semmínél.

Jobb a’ széna, mint a’ szalma.

Jobb ma itt’, mint holnap ott’.

Néha a’ vásáron jobb a’ szép szó, mint a’ pénz.

Jobb más kúttyábúl meríteni.

Jobb a’ kormányozó hajó törés után.

Jobb a’ fótos, mint a’ lukas zsák.

Jobb a’ hajatlan, mint a’ velőtlen fő.

Jobb a’ vén tőkénél fűtözni.

Jobb néha a’ hamar halál a’ hoszszú életnél.

Jobb földbe jobb búza terem.

Jobb a’ jó ész mint a’ nagy ész.

27Lovat is ád Isten a’ jobbiknak.[6]

Jobb fa jobb gyümölcsöt hoz.

Ez jobb egy nyakon csapásnál.

A’ tele erszény jobb az esztelenségnél.

Talán jobbra fordúl a’ világ.

Jobb a’ le fekvés, mint a’ henyélés.

Jobb néha egy jó barát, mint száz atyafi.

Jobb az enyim egy, mint másé kettő.

Jobb vastagon meg döfni, mint vékonyan agyon szúrni.

28Jobb magát ki doboltatni az embernek, mint mindenétűl meg fosztatni.

Ha a’ Magyar bor olyan nem volna, a’ micsodás, minden bornál még is jobb volna.[7]

Kinek kinek leg jobban fáj maga sebe.

Kinek kinek leg jobb ízűn esik, ha maga iszik.

Jobb a’ vad körtvély is, ha meg érik.

Jobb egy kérdezéskedés hat napi haszontalan járásnál.

Jobb a’ jó szomszéd rosz atyafinál.

Jobb egy erszény, mint két Barát.

Jobb egy Isten száz Papnál.

Leg jobb kutya, melynek szeme utóllyára nyílik.

Leg jobb szakács az éhség.

A’ leg nagyobb szükségben, leg közelebb az Isten.

A’ jót is el hagygyuk a’ jobbért.

A’ tiszta ruhán leg jobban ki teccik a’ mocsok.

Jobb egy szép Amika, mint a’ leg szebb Processus.

A’ leg jobb fa leg utólsó a’ gyümölcs hozásban.

Jobb a’ vas lánc, mint a’ gúzs.

Néha jobb a’ fél, mint az egész.[8]

29Jobb ott élni, a’ hol inkább böcsülete, mint pénze van a’ jámbornak.

Jobb a’ sok só, mint a’ sok szó.

Jobb az élő kutya, a’ hólt oroszlánnál.

Jobb a’ mértékletes élet, mint az orvos.

Jobb a’ disznó malacostúl.

Leg jobb a’ közép út.

Jobb az útnak felérűl viszsza térni, mint el tévedni.

Jobb a’ tehén borjastúl.

Leg jobb test őrök a’ meg hitt barátok.

A’ szolgának panaszos élete leg jobb ízű.

Jobb az özvegy, ha fia nincs.

A’ panaszos ételtűl kövéredik a’ koca is.

Jobb a’ gunyhó, mint a’ galiba.[9]

Jobb késön, mint soha se tanúlni.[10]

Jobb az aszony, ha Bucefalust követi.[11]

Jobb a’ tyúk csirkéstűl.

Jobb valami, mint semmi.

Jobb a’ kanca csikóstúl.

Jobb a’ juh bárányostúl.

Jobb szép szerrel el menni, mint ki taszigáltatni.

30Jobb egyszer meg halni, mint hóltig kénlódni.

Mindég jobbaknak tartatnak az elmúltt esztendők.

Jobb a’ kevés édes mienk, mint a’ sok másé.

Te se vagy jobb a’ Deákné vásznánál.[12]

Ő talán a’ jobbik?

Jobb halál előtt, mint soha meg nem jobbúlni.

A’ jó jobbal társalkodik.

Jó a’ veréb jó, de jobb annál a’ túzok.

Leg jobb szomszéd a’ jó sövény.

Mikor leg jobban csíp az Ivóka, akkor leg jobban használ.

Jobb egy marok szerencse, mint egész puttony ész.

Leg jobb elsőbben Magyar országban, azután Mennyországban.

Jobb lábbal jádszani mint fővel.

Jobb itthon, mint otthon.[13]

Jobb magának szalma, mint másnak derek allyas ágyat vetni.

Jobb magán lenni, mint rosz társsal múlatni.

Jobb a’ lovat ellenség sövénnyéhez, mint maga karójához kötni.

A’ jó ember (akár honnant kerűl) az Isten igazságának tulajdona.

Száraz üdőben teccik ki a’ forrásnak jobbika.


[1] Mind a’ Romaiaknál, mind a’ Görögöknél nagyra böcsűllötték azt a’ katonát, kinek sebét elől láthatták: mert az illyet (az ellenség ellen) arccal állottnak lenni gondolták, el futamodottnak pedig azt, kinek sebe a’ hátán volt. Midőn II. Fridrik (az a’ Borussiai nagy király), egy kocsma mellett Berlinben estte felé sétálván, hallott volna egy katonáját azzal dicsekedni a’ kocsmában: hogy néki az orcáján elől lenne sebe; őtet ki hivatta, és enyelegve tőlle azt kérdezte: melyik kocsmában kapta légyen a’ sebet? erre a’ katona mint egy meg neheztelvén, boroskás is lévén: abban a’ kocsmában (úgymond), melyben Fölségöd a’ hitelbe vettet jól meg fizette Planien mellett. Itt a’ Burkus király a’ legénynek bátorságát látván, így szólla: hallya kend, én kendet hadnagyságra emelem. Erre a’ katona: tiszti ruhámmal egygyütt é? avvagy a’ nélkűl: tiszti ruháddal (monda a’ király). Már most hadnagyságot is köszönöm.

[2] Ezt a’ köz mondást arra szerzették: hogy meg próbállyanak egy valakit: ha vallyon ezt tizszer egymás után, hiba nélkűl ki mondhattya é? ez ritkán esik.

[3] Ha az embernek egy vagy több irigygyei vannak, jele annak: hogy azon irígységre ki tétetett emberben találkozik valami jó, mert az roszszat irígyelni nem szokták. Ellemben a’ ki valakin szánakozik, ezen szánakodásra méltónak szerencsétlennek kellet lennie.

[4] Gróf Kohári Istvánhoz nagy érdemű, és még nagyobb emlékezetű Magyarhoz követeket küldöttek a’ Kecskeméti esküdttek. Nem teccettek Kohárinak az követek. Sőt nyers nyakaságjok miatt meg is bosszonkodván reájok, azt kérdezte tőllök, ha nem volnának é Kecskeméten okosabb emberek, kiket hozzája követűl küldöttek volna? vannak vannak (felelének amazok) elegen: de jobb helyre jobb kell; ide mi is jók vagyunk.

[5] Ez a’ közmondás régi Magyar eleinktűl igen gyakoroltatott – Elsőben bizonyos az: hogy a’ régi Magyarok (más nemzeteknek szokások szerént) valamint a’ Zsidók, úgy áldoztanak, ki vévén azt: hogy a’ Zsidóknak nem volt szabad lovat áldozni, melyel mind más nemzetek, mint főképpen a’ Magyarok közönségesen éltenek. Ezt bizonyíttya Béla királyunknak nevetlen Írnokja ezen szavaival: ugyan azon a’ helyen pogány módra meg ölvén a’ leg kövérebb lovag, nagy áldomást tettenek. Az az: annak a’ fel áldozott lónak húsából jó laktanak. És (mivel a’ jó lakásra az ivás is következik) áldomást tenni annyit tett a’ Magyaroknál: jól enni, jól inni. Már mostanában el múlván az áldozatok (ugyan azért a’ ló húsbúl való evés is) csupán az ivás maradott fel a’ Magyarok utóinál, és így az áldomás szó is, csak az ivásra háromlott – Herodotusnak, és Stráhónak bizonyítássok szerént: valakik, a’ nemzetségek közűl, lovat áldoztanak, úgymint a’ Persák is azoknak fehér színekre főképpen vigyáztanak. Ezt bizonyíttya Tacitus a’ regi Németek felől. Az után Saxo Grammaticus is sokat szóll a’ Rugiánoknak szentséges fehér lovokrúl; és a’ Dánusoknál a’ fehér lovaknak nagy érdemeikrűl – hogy a’ fehér lovat a’ Magyarok is nagyon böcsüllötték mindenkor, onnént is ki techetik: hogy ha mikor valakinek nevezetes ajándékot küldeni akartanak arra fehér lovakat választottak. Bélának nevetlen Írnoka Alpári Fejedelemhez Zalánhoz küldött ajándékok felől szóllván: leg is leg elsőben a’ tizenkét fehér lovakrúl emlékezik. – Így gondolkozom tehát: hogy midőn Magyarjaink Isteneiknél áldoztanak; azoknak azt mutatták bé, a’ mit leg méltóságosabbnak lenni gondoltanak. A’ vólt a’ fehér szőrű ló, az is a’ leg kövérebbik: hogy azután húsát annál édesdedebben el költhessék. Mert régenten a’ ló hús nem vala oly útálatos a’ napkeletieknél, mint most a’ nyugotiaknál. Szűkségben ugyan (főkép a’ várakban) mostanában is el kél – Azt mondgya Keisler: hogy ennek ellőtte a’ ló húst sok nemzetek meg ették. A’ Magyarokrúl leg alább bizonyságot tészen Otto Frisingensis. Az után az is hogy Péter királyunk alatt a’ pogányságra viszszá térvén Magyarjaink, (Turócinak bizonsága szerént) a’ többi szertatások között, a’ ló húsban való zabállást is viszsza hozták. Sőtt: azon Magyarjaink is, kik Ásiában maradtanak, és a’ kikhez, két száz egynehány esztendők után a’ Dominikánus Barátok prédikállani mentenek, ló, és farkas hússal éltenek. Ezek most útálatosok, de akkor nem voltanak. Az üdő, a’ szokás, és a’ nevelés ebben sokat tehetnek. Nem csak lovat pedig, hanem ökröt is, juhot is, báránt is áldoztanak a’ Magyarok, a’ mint Theofilaktus mondgya.

[6] Ama győzhetetlen Magyar vezér Hunyadi János, (kit a’ Konstancinápoli Görög írók nem értvén a’ Magyar névnek erejét, így neveznek Hunniados Jangos) minekutánna meg értette: hogy táborában egy nemes eredetű (de szegény) ifiú Tisztnek nem volna jó lova, (és azt maga pénzén meg se vehetné) ebédre hívta magához. Ebéd után magát találván, így szólla: egy kérésem volna, ha meg engedné pajtás Uram. Ime már én fiatal nem vagyok, ugyan azért tapasztalom is: hogy nékem a’ fiatal serény lovak veszedelmesek. Hanem pajtás Uram alatt láttam minapában egygyet, úgy is tartottam: hogy az nékem leg alkalmatosabb lenne. Én mást adnék pajtás Uramnak, helyette pedig sokkal serényebbet, és jobbat. Erre a’ Tiszt semmit se tudott felelni, hanem mélyen meg hajtván magát, meg köszönte a’ jó akaratot. El ment osztán Hunyaditúl, és lovát maga vitte bé a’ vezérnek istállójába. Reá lévén a’ lovászok tanítva, meg kénálták őtet kettőn kivűl akár melyik paripával. De ő egygyet se vett el. Ugyan ezért más nap egygyet látott maga istállójában a’ két leg jobb paripák közűl. Ez az ajándék, és annak módgya oly ritka, mely ritkák Hunyadi Jánoshoz hasonló emberek.

[7] Ezt versekben ily gyönyörűen foglalta egy:

Bújjon el a’ Német Rénusi borával.
Hallgasson az Olasz ő Falernomával.
Igya meg Francia buzgó Sampánerjét.
Egy hordó fel éri boraik’ tengerjét.
Halhatatlanságnak mennyei nektárja.
Vagy ez volt, vagy annak valóságos párja.

[8] Büntetések’ alkalmatosságával szokták mondani, hogy jobb a’ száz pácának fele, mint egészsze.

[9] Gunyhó olyan hajlék, melynek mind oldala, mind födele van, ugyan azért se a’ szél, se az eső bele nem hat. Galiba az, melynek vagy födele, vagy oldala nincsen.

[10] Kátónak (ama Romai nagy embernek) mondássa, ki a’ Görög nyelvet öregségében tanúlta.

[11] Bucefalustúl (N. Sándornak paripájárúl) azt írják: hogy Urán kivűl senkit se engedett hátára.

[12] Már ezt a’ köz mondást meg világosítottam előbb. Lásd I. Részt 67-dik Lapot.

[13] Egy fiatal menyecske (Urának engedelmébűl) meg látogatta más falúban lakó szüléit. Eleget tartoztatták, de egy nap tovább meg nem tarthatták. Hamar haza jövésén csudálkozván Ura, kérdezte: jól tartottak é otthon? Felele emez, jól tartottak jól; de csak jobb itthon, mint otthon.

« HUSZONEGYGYEDIK SZAK. Illetlenek. KEZDŐLAP

Dugonics András:
Magyar példa beszédek és jeles mondások

Tartalomjegyzék

HUSZONHARMADIK SZAK. Kárhoztatók. »