« HARMINCADIK SZAK. Okosok. KEZDŐLAP

Dugonics András:
Magyar példa beszédek és jeles mondások

Tartalomjegyzék

HARMINCKETTEDIK SZAK. Örvendözők. »

133HARMINCEGYGYEDIK SZAK.
Oktatások.

Ne borúly lábához; ha fejével szólhacc.[1]

Ellenségeddel társ poharat ne igyál.

Ott’ ögyél, a’ hol dolgoztál.

Ne nevesd a’ bénnát, ha te sánta vagy.[2]

Dűlő falhoz ne támaszkodgy.

Ha szakács vagy, kanalat fogj, az oltárhoz ne nyúlly.

A’ mi előtted van; arra vigyázz.

Ha se szelencéd hozzá, se írod; ne borbélkodgy.

Tanúlly tinó ökör lesz belőlled.[3]

134Ne rázd a’ fát, mely önként húllattya gyümölcsét.

A’ hol nem viszket, ott’ ne vakard.

Ne öncs tűzre olajat.

Kötve higy a’ komának.[4]

Úgy fogadd, a’ mint köszönnek.[5]

Addég zárd be istállódat,
Még el nem lopták lovadat.

A’ szint színnel színeld.

A’ hol nincs, ott ne keress.

Okost küldgy, keveset szólly néki.

Lasan járj; tovább érsz.

135Káros bánkódgyék.[6]

Tarcs a’ szakálas aszszonytól.[7]

Lesz (fiam) búza; ha terem.

A’ mit kézzel el érsz, fával ne hajcsd.

A’ jónak ne hagygy, rosznak ne keress.

Hol malacot igérnek, zsákkal forgolódgyál.

Üngednek se higygy.[8]

Addég verd a’ vasat még meleg.

Ne járj a’ daraboson, ha nyomot úton járhacc.

Nagy Úrral egy tálbúl cseresnyét ne egyél.

136A’ tűkört ne okozd.[9]

Másnak orra alá tormát ne reszelly.[10]

Addég hajcsd a’ fát még veszsző.

Az ország úttyábúl ki ne térj.

Ne köss mindent másnak orrára.

Ne bojgasd a’ darázs fészket; meg szúr.

Ne nyald, ha nem borjad.

Ha madárra tárgyalsz; ijadat ne pöngessd.

A’ szél ellen ne pesely.

Kígyót kebeledben ne nevelly.

Addég tekerd a’ gúzst, még hajlik a’ veszsző.

Macskát zsákba ne végy.

Kaparj kurta, néked is lesz.

Tapogatva járj.[11]

137Fogd meg az orrod.

Őrizködgy a’ farkatlan kígyótúl.

Korpád légyen előbb, sem mint kutyát tartaszsz.

Jó bornak cégért ne köss.

Ha más gallérjábúl ki veszed a’ tetűt, magad’ ránccába ne tedd.

Ha papucsba kezded, mezítláb ne végezd.

Mind addég nem hisznek az aszszonnak, még a’ kerék vágást által lépheti.

Bocskorban gyűjthetel, csizmában költhetel.

Igyál ökör, tó víz.

Ne piszkáld a’ ganét, ha nem bűdös.

138Minekelőtte meg fogtad, ne mellyezd.

Lopott marhábúl oltárra ne rakj.

Király választás,
Had vezérlés,
Felség vevés
Égi dolog.

Mostohádnál panaszod le ne tedd.

Nád szálra ne támaszkodgy.

Eb ugatásra ne hajcs.

Ne kérd a’ parasztot: mert el bízza magát.

Ha aprítottad; edd meg.

Ha tüzét szereted, füsttyét is szenvedgyed.

Bagolyt a’ sólyomnál nagyobbra ne böcsűld.

Szamarat ló mellé ne fogj.[12]

Vigyázz magadra: ne hogy midőn a’ fának tetejére érsz azon ágokkal, melyekbe kapaszkodol, egyszer’smind le ess.[13]

Magadnál erősebbel követ ne vess.

Ne örűlly, ha szomszédod’ háza ég.

Ne csak vajassát a’ kásának.

Otthon parancsolly, másutt hallgass.

Ne mosd, ha nem kezed’ szennye.

139Ne parancsolly, mert tán meleg esső lesz.

Ha a’ tejnek fölit szereted, ödd meg a’ szérdéket is.

Ha higygy az ebnek, ha szomorúnak látod is.

Eb lábon ne járj.

Annyira higygy a’ béresnek, a’ mennyire látod.

Magad fejére port ne vakarj.[14]

Ha eb szőllöd sincs, ne válogass a’ borban.[15]

Szúnyogot a’ bikához ne hasonlicsd.

Föl ne fúdd magad; meg repedsz.

Ha fő vagy; ne kévány láb lenni.

Ha vendéged van, meg ne edd magad a’ javát.

Ha kutyával játszol, bot legyen kezedben.

Ha útra kapsz, ösvént ne keress.

Ha gyöpöt se szánthacc; erdőre ne vágy.

Ha újat nyújtanak, ne fogj egész kezet.

Úgy kerűld az essőt: hogy a’ vizbe ne hally.

140Ha szolga vagy, két pofára ögyél.[16]

Csapd pofon az ördögöt.[17]

Ne tovább a’ küszöbbnél.[18]

Szem bé kötve ne vij.[19]

Ha tálban a’ konc, ne néz az aszszonyra.

Az óra járásbúl ítéld meg a’ várost.

Ne hajcsd marhád a’ tilalmasba.

Ha éhes vagy, sokat ne papoly.

Az ökröt vonásán
Fazékat kongásán
Ösmeri meg az okos.

Inasi esztendőben remeket ne csinálly.

Fogd el az egeret.[20]

141A’ harcolás előtt abrakold a’ lovat.

Ne vedd azt forinton, a’ mit garason vehecc.

Tárgy nélkűl ne lőjj.

Tüzet tüzzel ne ólcs.

A’ Fejedelmet ne oktasd.[21]

142Jó borod’, szép kíncsed’ meg hitt emberekre bízd.

Mosdatlan kézzel ne nyúlly semmihez.

Addig őrizkedgy a’ baktúl még segre nem taszít.

A’ tisztát (ha lehet) meg ne mocskold.

Ó zsákba új búzát ne tölcs.

Ne piszkáld a’ ganét, ha mindgyárt régi is.

Kézzel hincsd a’ magot nem vékával.

Addég fúdd a’ kását, még szádat meg nem égette.

Ne légy senkinek lába’ kapcája.

Ne higygy a’ szádnak, mint az éh kutyának.

Fészkeden kívűl ne tollosodgy.

Kevéssel érd bé.[22]

Ne szaggasd nyárban a’ téli subát.

143Égre követ ne vess: mert fejedre fordúl.

Ha tűzesen kezded; hidegen ne végezd.

Túdd meg: mi fehér? mi fekete?

Bal szemmel semmire se nézz.

Mely eb meg harapta, kösd bé annak szőrével.

Ne fizess, ha vele nem ittál.

Ha bort nem találsz, sört, vagy vizet igyál.

Urad’ fejét ne kévánd fel kantározni.

Ha magad döntötted el a’ teli fazekat, ne kend másra annak zsírját.

Varga a’ kaptánál ne tovább.[23]

Magadra az ajtót ne csukd; meg bánhatod.

Fejedre ne szólly.

Gyakran főzött parét új lévbe fel ne add.

Mást fejedre ne tanícs.

Úgy járd a’ táncot, a’ mint húzzák.

Pénzen bolondot ne végy, ne is tarcs.

Haj szálat ne hasogass.

144Ha vastag a’ fa; hasicsd meg.

Követ más ellen ne fújj: mert meg árt.

Az arany láncot el ne szakazd.

Viszszá várd, a’ mit mással cselekszel.[24]

A’ farkast aklodba ne zárd.

A’ kecskét kertedbe ne felejcsd.

Ha konccát meg etted; levét is hörpöllyed.

Más’ bőrébűl szíjat ne mess.

Ha el aludtál fel ne ébredgy a’ béles’ szagára.

Ne vess többet, sem mint szántottak.

Ne száncs többet, sem mint bé vetheted.

Mindent más bögyébe ne dugj.

Tanácsot ne adgy, ha nem kérnek.

Uráért a’ kutyát is meg böcsűld.

Minn búsúlsz, midőn semmid sincs.

Más szemében a’ szálkát ne keresd; ha magadéban a’ gerendát nem látod.

A’ serény lovat ne sarkantyúzd.

145Ne szólly mindennel bot nélkűl.

Tromfot tromffal.[25]

Eget poklot öszsze ne keverj.

Ne tarcsd szépnek a’ cifrát.

Ha sűlttét eheted, ne lakj jól fok hagymájával.

Kutya farkbúl derék szeget ne csinálly.

Meg böcsűld az öreget.[26]

146A’ csöpűn csomót, tojásban szőrt ne keress.[27]

Egy csapással kettőt agyon ütni ne iparkodgy.

Addig hanycsd a’ hárst, még hámlik.

Kapú fátúl búcsút ne végy.

Magad nevét másra ne add.

Ne hímezd hámozd a’ dolgot.

Ne mondgy hoppot, minekelőtte az árkot által ugordod.

Ne szánd a’ Papolót, egy Miatyánkot se mond hejjába.

Papucsért a’ báránt el ne veszeszd.[28]

147A’ nyomtató ökörnek szájját bé ne kösd.

Más abroszszához késed ne igen törűld.

Inkább szegj, mint csípj.

Ne húzd a’ gyengét erősen: el szakad.

Kezes fizes, vagy üges.

Ha lovon mehecc, gyalog ne járj.

Apádat ne tanícsd.

Két felé ne sántics.

Vigyázz: hogy nagyot ne ess.

148Ha hamar estél, hamar kelly fel.

Egy lábbal kétféle templomba ne járj.

Ha meg ittad; add meg az árrát.

Ne vágj többet fát, sem mint haza bírod.

Az ugrást el ne vécsd; el törheted lábod.

Ne üsd minden ganéba orrod.

Ne légy mindenben kanál.

Kotty bele szilva lév, téged borsolnak.

Ne fogj hozzá, ha nem mesterséged.

Igyál bort, de ne sok félét.

Hasztalanúl (ha lehet) ne szenvedgy.[29]

Árnyékodra is vigyázz.[30]

A’ jártt útat a’ járatlanért el ne hadd.

Disznó ólt cseréppel ne fedgy.

Ne háncsd, ha nem hámlik.

Ne mindent apróra, néha hasábra is.

Gyermek előtt a’ macska farkát el ne vágd.

Ne vakard a’ rühest, hadd vakaródzék.

Sántával ne járj.

149Jó bornak, jó embernek eredetét ne keresd.

Jobban mozdít: ha szőre’ menttébe lácc hozzá.

Le nem esel, ha a’ fára nem mész.

Ne kéványd az aranyat, ha éhezést szerez.[31]

Két roszbúl a’ kissebbiket válaszd.[32]

Úgy verd a’ kemény fába ékedet: hogy szemedbe viszszá ne pattonnyon.

Kinek szárnya alatt nyugszol, azt ne boszszoncsd.

Kinek szekere farkán ülsz, annak nótáját hallgasd.

Arra vigyázz: melyik lukon jön ki az egér.

Ne tarcs ebet, ha kenyér hajad sincs.

Bízd el magad’, ha szégyent akarsz vallani.

Más kosarába epret ne szedgy.

Tanácsra hallgass; üdőtűl várj.

Szíved kulcsát másra ne bízd.

Ha rajta ülsz; lovad ne keresd.

Meg rágd, osztán vesd el a’ koncot.

A’ mesztelen koncon ne veszekedgy.

Minden vizet magad malmára ne kerícs.

Adgy pénzedbe, de ne eszedbe.

150Előbb apád anyádnál.[33]

Csak annyit aludgy, a’ mennyi elég.[34]

Ne egyél abbúl, a’ mitűl meg fiadzol.

Ne kévány mindent egyszerre meg enni.[35]

151Ne adgy annyit az ebnek, a’ mennyit farkával hízelkedik.

152Másnak kalácsot ne ígérj; ha magad a’ kenyérbűl haraphacc jót.

Ha jó vagy, magadnak vagy jó.

Vesztég álló víznek
Hallgató embernek
Ne adgy mindenbe hitelt.

A’ vén eb ugatásra néha ki tekíncs.

Ajándék lónak fogát ne nézd.

Híres eperre ne járj kosárral.

Farkasnak berket ne mutass.

Ne fogd hálló előtt a’ csukát.

Farkas fiat magnak ne tarcs.

Idegen ebnek kenyeret ne hány.

Jót a’ roszszal egy lévbe ne sózd.

Terhes szekér előtt üreseddel ki térj.

A’ határon kívűl ne lépj.

Úgy bocsásd kardodat a’ hüvelybe, hogy annak üdejében ki ránthasd.

Ne ereszd lóggóra a’ kantárt szárt.

Be ne fald azt egy nap’
A’ mit esztendő nap’
Meg nem emíszthet gyomrod.

153Ne kérd kölcsön a’ mit otthon találsz.

Vesd meg eleve, a’ mit egyszer el veszthec.

A’ haragost kevés, de a’ mérgest sok üdeig kerűld.

Ne köss mindent egy kévébe.

Az oroszlánt ne ijeszd, mert meg ijeszt.

Ha magadat nem ösmered, mást ne visgáld.

Ne légy Tankó, ha eszeddel élhecc.[36]

Fogd a’ fogód: hogy meg ne égesd kezedet.[37]

Kesztyűbe ne dúdoly.[38]

Egy dologbúl kettőt ne csinály.

A’ vén fát által ne ültesd.

Szemeld a’ magadét, a’ másét ne csépeld.

Szólly, ha köll; hallgass, ha nem köll.

Ki nyilt szemmel aludd minden álmaidat.[39]

Magad’ fejére sujkot ne csinálly.

154Köhencs egygyet, talán torkodra jő.[40]

Ne szólly nyelvem, nem fáj fejem.[41]

A’ jól el takart roszszat ki ne ásd.

Egybűl többet is tanúlly.

Fészkeden kivűl ne terjedgy.

Nagyot ne áhsitoz.[42]

Kaparj kurta néked is lesz.[43]

155Érd meg magaddal.

Sarat sárral ne moss; nem tisztúl.

156Úgy légy másnak baráttya: hogy magadnak ellensége ne válly.

Ne vedd hamvát, ha jól ég.

Ne vágj eret, ha nem fójt.

Kinél laksz; annak törvénnyével élly.

Böcsűld meg a’ fótot; hasznát veheted.

Az új sebet ne körmöld.

A’ tyúkot tojni ne tanícsd, ha csirke vagy.

Beszélly, de ne höbölj.

A’ rühes kutyát ne koppazd.

Meg állyon néha malmod is.

Ne fend az élest.

A’ macskát egerészni ne tanícsd.

Az embert el ne nyeld.

Minden lehecc, ha böcsületesen sokáig élsz.

Magátúl is megy a’ szekér, csak hájazd.

Észszel hozzá fiam, ha erőd nem bírja.

Ki tíz esztendős koráig ártatlan
Húszig nem szép,
Harmincig nem erős,
Negyvenig nem okos,
Ötvenig nem gazdag,
Hatvanig nem szent
Azután se lesz.

157Ha éhes vagy, ne válogass a’ lévben.

A’ félénkre nagy dolgot ne bízz.

A’ billeges orcának ne higy.

Üdvözségedet a’ készülő fuvásra ne hadd.

Vigyázz, ha síkon jársz.

Fejtsd föl, a’ mit ebűl vartál.

Előre lásd: kivel légyen dolgod.[44]

Ha láb vagy, ne kévány fő lenni.[45]

Meg nézd előre: högyös é? vagy horgas.

A’ borostyán koszorút tönkre ne tedd.

Ha forrásod vagyon, ne igyál patakbúl.

Vízbe ne hágj, ha követ nem lácc.

Magad’ csöbörjébűl vedd a’ dézmát.

Szíved híre nélkül kezet ne adgy.

Ha egy úttal el végezheted, ne hadd kettőre.

Ha ablakkal bé éred, kaput ne nyiss szíveden.

Más szájjábúl a’ kását ne kévánd.

Hadd el a’ jót jóbbért.

Úgy add, a’ mint vetted.

Elég a’ szemét házad előtt is, csak győzd söpörni.

158A’ mi vagy, a’ légy.

Más’ réttyébe ne vágd a’ kaszát: el veszted.

A’ holttakkal ne hadakoz.[46]

Ne csak tudd a’ jót; hanem tedd is.[47]

Menydörögj, de bé ne üss.

Eb marásnak kutya szőr az orvossága.

Ha lovadat jól tartod, magadnak használsz.

A’ mit kis helyen meg fordíthacc, nagy helyet ne kévány.

Ha magad pondrós vagy, mást tetvesnek ne mondgy.

A’ leg jobb barátod, leg jobb üdődet vesztegeti.

Otthon lakj, ha kedvedre akarsz élni.

Még szárnyaddal nem bírsz, ne röpülly.

159Jó töttödért jót ne várj.[48]

Más erdejét szabadgyába ne vágd.

A’ forrást fel ne zavard.

Más örökségét torok mecve ne bírd.

Meg lásd: kinek higygy.[49]

160Ha valamihez közöd nincs, igazságod sincs.

Árkold bé a’ rést.

Ha igaz nyomon jársz; nem fáradsz.

A’ nadrág szíjat ne tovább a’ csat luknál.

Más fejére gyéként ne gyújts.

Titkod, tanácsod’ feleségednek is nehezen.

Magadnak árkot ne áss.

Fordícsd a’ bőrt, csizma lesz belőlle.

Víz’ hátán nyulat ne less.

Gyönygyös szekercével fát ne vágj.

Fördöjével egygyütt a’ gyermeket ki ne öncsd.

Jóért ha roszat kapsz, köz jónak tulajdonícsd.

A’ követ és holdat egyaránt ne ugasd.

Minden héjjába valóságért más országba ne menny.

Jól meg rágd, osztán nyeld.

Meg hasonlly, minekelőtte meg víszsz.

Ha sas vagy, szúnyogot ne vadászsz.

Kinek szárnya alatt nyugszol, azt tiszteld.

Ha másnak szűrsz, magad szomjan ne maradgy.

161Süvegen sapkát ne cserélly.

Tanúlly a’ szomszédnak háza’ üszögén.

Döglött méh mézet nem hord.

A’ szép patakrúl béka lencsére ne menny.

Kinek savával élsz; főttét meg dícsérd.

Akkor felelly, mikor kérdeznek.[50]

Minden aprólékra ne csirippely.

Kakas alatt tojást ne keress.

A’ nagy Úrnak orrát ne piszkáld.

A’ tövisen fügét ne nyomoz.

Más konyháján ne nyalakodgy.

Mindent tréfára ne végy.

Magad alatt a’ fát el ne vágd.

Sokat egy fán ne nyess.

Bé’ ne vakúlly még a’ könyvbe is.

A’ remént se a’ hóra ne fektesd, se a’ nádra ne támazd.

Mely fának árnyékában nyugszol, azt ne nyesd.

Nappal gyertyát ne gyújcs.

Rabja ne légy, ha Ura lehecc feleségednek.

162A’ fényes ígéretnek leg kevesebbet higygy.

Egy hitván lasnakért el ne hadd ágyadat.[51]

Másnak kárán ne örűlly.

Tudd meg: honnan fúj a’ szél.

A’ fényes fölhőnek
Mosolgó Fehérnek.
Mennykövétűl retteghecc.

A’ mi másé nem a’ tiéd.

Nevess; de ne mindég.

Nincs jég alatt gerenda, se a’ vizen rakonca.

Ha fel kötötted a’ harangot; harangozz.

A’ macskát ne állásárúl, hanem ugrássárúl ítéld.

Morogjon Varga Pál, csak jó csizmát varjon.

Ha a’ ló’ rugdos, végy el az abrakbúl.

Ha község vagy, még azt a’ báránt se szeresd, mely akkor is hallgat, midőn meg nyírik.

Böcsűld ellenségedet: ő mondgya ki hibádat.

Hadd búsúllyon a’ ló, elég nagy a’ feje hozzá.

Adgy kevéshez több kicsint, garmadád is lesz.

Büdös követ tűzbe ne hincs: meg fúlladsz.

Magadtúl ne szánd.

Másét ne írígyeld.

A’ hatalmasnak hátat ne fordícs.

Magadéval bé érd, máséra nagy szorúlly.

Ha eszed van adósságot ne csinálly, el veszted a’ hitelt.


[1] Egy kevély Filozofus a’ királyhoz menvén maga ügyében, mivel kéréssében meg nem halgattatott, a’ királynak lábaihoz borúlt; ezért a’ király bé töltötte kéréssét, de a’ többi Filozofusnak meg jelentette annak meg alázódássát. Midőn ezért őtet a’ többiek ki nevették, én (úgymond) errűl nem tehetek: mert a’ királynak füle lábába szállott.

[2] A’ sántának csak egygyik lába rosz; a’ bénának mind a’ kettő. Csonka az, kinek egygyik keze rosz; csuta pedig, kinek egygyik keze se jó.

[3] Tuloknak mondgyák azt a’ fiatal ökröt, mely még járomba nem fogattatott. Tinónak pedig, ha egyszer jármot húz.

[4] Két koma Nagy Pénteki Prédikáción lévén, közüllök egygyike úgy meg illetődött: hogy a’ falujok felé viszszá menvén, a’ másiknak azt mondaná: hogy ő az Istennek fiáért kész volna mindeneket el tűrni, és, ha a’ koma nem hinné, tenne próbát rajta. A’ másik tréfára nem vévén a’ dolgot, csak azt mondá néki: hogy mivel Urunkat is meg kötözték a’ Zsidók, és úgy kénszerítették a’ nagy szenvedésre, ő is magát kötöztesse meg; mivel a’ következendő csapásokat könnyebben el szenvedhetné. Erre a’ koma azt felelte: hogy ő minden meg kötés nélkül el szenvedi nem csak a’ meg nyúzást, melyre őtet venni akarja vala a’ koma; hanem életének el vesztését is. Erre le oldotta a’ koma amannak bocskorát, és életlen bicskájával egygyet hasított a’ talpán. Erre az hirtelen fel ugrott, és el szaladott. Ekkor mondta a’ hasító koma: ezután néked kötve hiszek koma.

[5] Két kis aszszonyok a’ réten sétálgatván, láttak egy kopasz embert, és hozzá (csúfolni akarván) enyelegve mondották: hogy a’ högynek bérccérűl le mentenek immár a’ havak. Igen is le mentenek (úgymond) mert látom: hogy a’ rétre ki jöttenek a’ kancák legelni.

[6] Egy tolvaj Cigány sok vétkeit a’ kénzások alatt meg vallván arrúl kérdeztetett: ha viszszá fogná é adni az el lopott jószágokat. Erre ő régi szokássa szerént azt felelte: hogy mivel mindent el kőltött, a’ viszszá adás lehetetlen lenne. Hát ha (így szólla a’ Bíró) meg áld valaha az Isten, viszszá szolgáltatod é akkor? erre a’ Cigány: az Isten áldássát (úgymond) csak arra várhatom: hogy következendő szükségemet ki elégícscse, nem pedig: hogy az előbbenibe viszszá sodorjon. Leg alább (úgymond a’ Bíró) szánod é bánod é tolvajságodat? eleget szánnya bánnya (felele a’ Cigány), az az ember, a’ kitűl el loptam. Innent származott a’ közmondás.

[7] Marcius Galeottusnak írássa szerént: három dolgot tartozott Mátyás király kellemetlennek: a’ kétszer fözött levest; a’ meg békélt Barátot; és a’ szakállas aszszont. A’ kétszer főzött levesben mindenkor benne volna az ízetlenség; a’ meg bekéltt Barátban valami harag. A’ szakállas aszszonyokban valami firfiúság, mely utóllyára az aszszonyokban kutyasággá változik.

[8] Mert: a’ ki üngének hiszen, azt éjjelre ki nem fürkészi, és így a’ benne lappangó bolhátúl, vagy néha tetűtűl is alkalmatlanságot szenved.

[9] Egy töpörödött ráncos börű vén aszszony a’ tűkörbe nézvén, szidta a’ mostani tükör csinálókat, ’s tudatlanságjokat: hogy nem tudnának oly tűkört csinálni, mint ennek előtte hetven esztendővel, melyben magát szépen meg láthatta az ember.

[10] Egy széllel béllelt ifiú a’ társaságban egy élemedett embert látván attúl ezt kérdezte: ki lenne kettőjök közűl öregebb? öregebb az Úrfi (mondá az élemedett): mert a’ húsz esztendős szamár öregebb lehet egy ötven esztendős embernél.

[11] Erre tanította az anya pujka kedves fiait; és ezt a’ tanítást így írta le versekben egy tudós:

Egy pujka fiait vivén legellőre
      Szavának hangjára szoktatta előre:
Hogy ez zsinór mérték, ’s intés gyanánt légyen,
      Víg ’s bús esetekben, kiki mit, ’s hogy tegyen.
Ha kotyogok (úgymond); hamar hozzám gyertek.
      Mert tőllem valamely ritka ételt nyertek.
Mikor sírva nyögök; a’ fűbe bújjatok;
      Még a’ ravasz kánya által megy rajtatok.
Minden veszély nélkűl, sok nap’ így leheltek.
      Estte meleg ágyat annyok alatt leltek.
De hogy erősödni kezdettek sokára.
      Keveset hajtottak már annyok szavára.
Hogy egyszer szökdöcstek a’ híves térségen.
      Annyok egy fótot lát a’ világos égen.
Föl se vette tán ezt más állatnak szeme,
      De ő tudta: hogy ez nem jó fölhő’ neme.
Sír, le lapúl, nyög, fut, fűbe dugja fejét
      Hogy kiki keresse ott menedék helyét.
A’ meg ijedtt pujkák noszsza hasra dűlnek.
      Hol a’ fű leg sűrűbb; oda le lapúlnak.
De kettő (a’ többit nevetvén) meg állott.
      Azomban a’ héjja (mint a’ nyíl) le szállott.
Ezt orrára, emezt körmére szorítá,
      Úgy: hogy mind a’ kettőt a’ vér el boritá.
A’ mint fel vette volt őket csattogással,
      Sírássokra Annyok így szóll zokogással:
Javatokra voltam; szavam meg vetétek:
      Makacsságtok bérét ím’ meg is lelétek.

[12] Egy régi tanítónak sok lusta tanítványi voltanak, és velek száz intéssei után is semmire se mehetett. Végtére bottal űzte el mindnyájokat magátúl. El szaladtanak egygyen kívűl. Erre is reá támadván a’ tanitó azzal fenyegette hátát: hogy görcsös essővel meg rakja. Erre a’ tanítvány azt mondá: nincs annyi görcsös botod, hogy annak sűrű esői tőlled elhajcsanak, még valamit nem tanúlok, és magamat egészszen ki pallérozom. Ekkor a’ mester: vétkeztem (úgymond) hogy veled egy serény lóval ama szamarakat bé fogtam.

[13] Ezt az oktatást egy Scita adta N. Sándornak, a’ mint Kurcius bizonyíttya. L. 7. C. 21.

[14] Egy kérkedő hitván Deák mutogatni akarván magát egy gyülekezet előtt, Pithagorásnak ama leleménnyét helyben hagyta, melyben az taníttatik: hogy az embernek lelke holtta után más emberbe, vagy állatba buvik, és úgy a’ világ’ végeztéig más más testet éleszt. Hogy pedig ezt hamarébb el hihessék az okos hallgatók; azt mondotta maga felől: hogy ő sok ezer esztendők előtt azon arany borjú volt, melyet Áron fő Pap a’ Zsidók előtt oszlopra állítatott: hogy a’ nép imádgya. Erre így szóllamlott meg egy az érdemes öregek közűl: el hiszem fiam hogy valaha azon arany borjú valál, mert íme attúl az üdőtűl fogva a’ borjúbúl ökör lettél, és magadrúl semmi egyebet el nem vesztettél, hanem csupán az aranyat.

[15] Eb szőllőnek mondgyák Magyar országnak némely részén a’ mit a’ Deákok Labruskának neveznek; minden müvelés nélkűl nevekedett vad szőllőt.

[16] Midőn az alfőldön pásztorával eszik a’ bujtár, ennek azt mondgya a’ pásztor: hogy két pofára egyék, az az: hamar gyugdossa gyomrába, az után dolgához lásson.

[17] Annyit tészen: mint mondgy igazat.

[18] Némely szeles ifiú öszsze veszvén édes attyával őtet a’ főldre le verte, és ősz hajánál fogva ki akarta őtet az udvarra hajtani. Hogy attyával a’ küszöbre ért; álly meg (úgymond) fiam! a’ küszöbnél tovább ne hurcolly: mivel én se hurcoltam tovább atyámat. Tellyesen meg adóztam fiatalkori gonoszságomért. Erre a’ fiú el hűlvén, meg fogatta: hogy soha meg nem házasodik.

[19] A’ Görögöknél azokat, kiket Andabatáknak nevezték, arra szoktatták: hogy szem bé kötve kegyetlenűl harcoltak egy más ellen. Ennek okárúl soha se olvastam valamit, noha jól tudtam azt a’ mit Homerus is mond: hogy a’ ki nagyon haragszik; szem bé zárva valamint a’ vak, rohan ellenségére.

[20] Ez a’ közmondás a’ Magyaroknak régi tánccokbúl eredett, melyet így ír le Altorjai B. Apor Péter. Egy sorban állott kilenc, vagy tíz férfi, kivált ifiú legény. Előttök oly spacium volt, melyet egy pár táncoló könnyen el mehetett. Egygyik legény el vitte a’ másik sorban álló leánt. Vagy kétszer táncolt, meg kerűlvén mind közben, mind kívűl a’ két sorban állókat. Azután a’ leánnak kezét el bocsátotta. Külön kezdettek táncolni; de csak abban a’ líneában. Ekkor kezdették mondani: macska fogd el az egeret – Ha jól tanúlt leány vólt, úgy el fárasztotta a’ legényt: hogy minden egyet mássa a’ testtén meg ízzadott: mert elől a’ leány utánna a’ legény; úgy kerűlték kívűl belől a’ két sorban állókat – Midőn a’ legény szembe érkezett a’ leánynyal; és kezét meg akarta fogni; a’ leány akkor viszsza, erővel pedig nem volt szabad kezét meg fogni; hanem szép mesterséggel kezére vehette. Mikor osztán meg fogta; akkor újólag kétszer, háromszor a’ leánnyal egygyütt táncolva a’ sorban állókat meg kerűlte. Úgy osztán a’ leány maga’ helyére, a’ fiú is maga helyére állott. Mindgyárt osztán a’ mellette álló legény a’ más sorban álló leánt el vitte. Azok is úgy járták. És a’ tánc mind addég tartott: még valahány legény és leány volt a’ két sorban. Azokat is egy mást táncolva meg próbálták.

[21] Ama’ nagy Kinsi vezérünknek közmondássa volt ez, főképpen akkor midőn Mátyás királynak azon cselekedetérűl emlékezetet téve, melyel Szilágyi Mihált, a’ többi között, arra az okra való nézve is a’ Világosi tömlöcbe záratta, mert a’ királyt mindenekben oktatni akarta. Erre láccattatott ügyelni a’ régiek között Temistokles is; ki az akkori Fejedelmeknek csak azt javallotta maga is Fejedelem lévén, hogy könyveket olvassanak, és bennek a’ történetekre jól vigyázzanak. Ezekbűl tanúlhattyák ők meg: a’ mit senki se merészel nékik szemekbe mondani.

[22] A’ Magyaroknak régi egyűgyű eledeleikrűl ezeket hagyta írásban Altorjai B. Apor Péter: mikor valaki az embereknek nagygya útra ment ha felesége és gyermekei nélkűl útazott csak paripán ment. Ottan konyha szekér nem volt; hanem a’ vezetéken vagy a’ szolgánál viaszos palackban bor, fehér cipó: némelyeknek tarisznyájában ösztövéres szalonna, a’ mellé fokhagyma; egy pár sódor, vagy mogyoró hagyma; sűltt tyúk. Sőtt némelykor és gyakrabban ezek közűl csak egy is jó volt. Nyárban mihelyet jó füvet kaptanak meg szállottak a’ fűre; vagy ha széna baglya volt a’ baglya mellé le terítették köpönyegjöket, ’s jobb ízűt öttek belőlle: mint most esznek az Alapatrétából. Sőtt az öreg Haller János (nagy Úr vala) még is mikor úton ment, ha tallón volt is, mikor az óra tíz volt, meg állott az úton, és ett.

[23] Ezt így mondották a’ régiek: varga! a’ bakkancsnál ne tovább, és ezen köz mondásnak eredetét éppen Apellesig viszik el. Ez a’ híres kép író egy képet festvén, azt a’ piacra azon végre ki tette: hogy maga a’ kép’ hátúllyára rejtvén személlyét bátorságosabban hallhassa az embereknek ítélettyöket; és ha mi hibát találnának benne a’ tudósok; meg jobbitaná. A’ többi között oda furta magát a’ varga is; azt találta a’ bakkancsban: hogy egygyikben egy lukkal kevesebb volna, mint a’ másikban. Ezt hallván Apelles; haza vitte képét; és a’ bakkancsot meg jobbitotta. Másnap’ ezt a’ meg jobbítást látván a’ varga el bizta magát, és már a’ nadrágot is kezdte vísgálni, ekkor a’ kép alól ki jövén Apelles azt mondá néki: varga! bakkancsnál ne fellyebb.

[24] Ezt nagyobb világosságban teszi az oroszlánnak meséje – Ezt midőn aludt, körös körűl futkosták az egerek; sőtt a’ merészebbek közűl az egygyik hátára is föl ugrott. Ezt az oroszlán meg kapta. Kérte az egér: engedne meg szelességének. De semmire se mehetvén, arra intette: hogy viszszá várja, a’ mit véle cselekszik. Noha boszszonkodott az oroszlán az egérnek tanítássára nézve; meg engedett még is néki, és el eresztette. Nem sok üdő haladva midőn prédálásra mene az oroszlán egy hurokban meg akadott; ki se szabadúlhatott. Hogy osztán nagyot ordított: hozzája futott az egér, és a’ húrkot el rágta; végtére azt mondotta az egér; lám é jól mondám: hogy viszszá várd, a’ mit vélem cselekszel. Látod is: hogy az egér még az oroszlánnál is jót tehet.

[25] Egy városban szamáron vitte fáját a’ paraszt. Azt kérdezi tőlle egy högyke borbély legény: hogy anná el a’ szamarát? erre ócson meg alkudván, a’ szamárnak nyergét is kévánta a’ legény, mert ezt is a’ szamárhoz illendőnek lenni mondotta – Ezt el nyögvén a’ paraszt és a’ nyereget is, ’s más egyebét is oda engedni kénszeríttetvén a’ következendő Szombaton bé jön a’ borbély műhelybe, azt kérdezvén a’ högyke legénytűl, mennyiért beretválná meg őtet úti társsával egygyütt? meg alkudtak a’ beretválásnak akkori bére szerént két pótrába. Minekutánna magát a’ paraszt meg beretváltatta, szamarát is elő állította, azt mondván: hogy ez lenne úti társa neki. Ezt hallván a’ legény, és mire céllozna észre is vévén, inkább viszsza adta néki a’ nyerget, mint törvényre kelvén az egész történet, a’ szamarat meg beretválni kénszerítessék.

[26] Némely öreg igen örömest nézte volna az Olimpusi játékokat. De minden felé járna kelne, sehol se talált olyas helyet, melyre le ülhetett volna. Végtére el tökéllötte magát, és oda ment, ahhol a’ Spártai ifiancok űltenek. Ottan nem csak az ifiak, hanem az idősebbek is fel állottanak egyszerre, és néki a’ helyet oda engedték. Az ifiaknak ezen cselekedettyeket igen meg dicsérték a’ többi Görögök; de arra az öreg azt mondotta: hogy a’ Görögök; tudnák ugyan mindnyájan: mi az emberség; de azt csupán a’ Spártaiak gyakorolnák. Credebant hoc grande nefas et morte piandum, si juvenis vetulo non adsurrexerit; azt nagy, és halálos véteknek lenni állították, ha az ifiú az öreg előtt föl nem emelte magát.

[27] Ezt a’ régi közmondást deákra is fordította Rogerius Váradi Kanonok, nodum in stupa, pilum in ovo ne quaesiueris. C. 11. in fine.

[28] Némely ifiú ember elmés tolvajságokban gyakorolván fiatal esztendeit szívvére vette böcstelen életét, és egy Úri emberhez szegődött, kinél is igen híven inaskodott. Hallván az Úr előbbeni életét, csak éppen azon csudálkozott: hogy rajta nem kapattatott. Ennek lehetségét meg akarván mutatni az Inas: hogy fel fogadta: hogy azt a’ báránt melyet akkor egy mészáros Urátúl meg veve haza fogja hozni, és néki még egyszer el adni. Ezt hogy végre hajcsa; el kérte Urának egy pár új papucscsát, és a’ berekbe a’ mészárosnak elejébe kerűlt; és a’ papucsok közűl egygyet úgy hogy észre nem vette elejébe le tett, a’ másikkal vagy két száz lépésnyire előre szaladott, és az útra le tette. A’ mészáros meg látván a’ papucscsot, azt ugyan meg szerette, de mivel páratlan vólt belőlle hasznot nem várhatott, azt út félen el vetette, és előre ballagott. Azomban két három száz lépésnyit haladván meg találta a’ másik papucsot is. Ekkor hirtelen le veti vállairúl a’ báránt, és mivel kötözve vala egy fa alatt hagyta, tudniillik még e’ papucsnak párjával viszszá érkezik. Addég is az ott várakozó Inas fel kapta a’ báránt, és azt Urához viszszá is hozta. Alig ereszthették ezt a’ báránt a’ többiek közé, íme ott terem a’ mészáros, szégyenletében semmit se akarván szóllani az el veszettrűl, más bárányra alkudott. Meg látván az előbbeni báránt, azt az elsőhöz igen hasonlónak lenni tapasztalta, ugyan azt jó pénzen ismét meg vette. Meg ígérte az Inas: hogy ezt ismét viszszá hozza házához. A’ próbára szabadságot kapván, el ment ismét a’ berekbe, és a’ mészárosnak azon el menetele üdején bekegni kezd, valamint a’ bárány. A’ mészáros hirtelenében azt gondolá: hogy előbbeni báránya bekegne, mivel a’ berek sűrű volt, hogy szabadabban mehetne, le veti ismét vállairúl a’ báránt, de hogy el ne szökjék egy fához le kötelezte azt. Azomban az Inas ezt is hasonlóképpen fel kapta, és viszszá vitte Urához, és kérte őtet: hogy a’ mészárosnak küldgye el a’ két báránt, melyenek árrát meg adta. Maga pedig még a’ próbákat se gyakorlotta többé.

[29] Meg hallván azt Mátyás király: hogy egy Csikós nagy tolvajságban kapattatván semmit se akarna vallani, sőtt a’ leg keservesebb kínzásokon is által esett légyen, azt mondá: nem tudta a’ rosz ember: hogy ki hasztalanúl szenved, nincs elegendő esze. Erejét, egészségét melyel a’ közjónak tartozik, ily haszontalanságban vesztegeti. Ebbűl jó katona vált volna, ha magát meg böcsűlte volna.

[30] Macedoniának királlya Fülöp N. Sándornak attya nyertt diadalmában szer felett dicsekedett. Ezt meg hallván Spárta várossának királlya Archidamus; azt üzente néki: méretné meg árnyékát, hoszszabb lenne é a’ diadalom után, mint ez előtt vala?

[31] Ezt mondották vala N. Sándornak a’ Sciták, midőn ellenök hadot indított. Kurcius L. 7. C. 21.

[32] Ha ezt az ember nem cselekszi, állapottyát roszszabbra fordíthattya. Ennek vittatássára e’ mesét szerzették: egy gazda nagy terhet rakott mind lovára, mind szamarára. A’ Szamár nagyon el fáradván; kérte a’ lovat: venne fel valamit súlyos terhébűl, másként nem sokáig vihetné. De szavát fel se vette a’ ló. Ugyan azért: nem sok üdő múlva le rogyott, és a’ terh alatt meg döglött. Ekkor osztán a’ lóra rakta a’ gazda nem csak terhét a’ meg döglött szamárnak; hanem a’ meg nyúzottnak bőrét is.

[33] Ezt a’ közmondást Csongrád vármegyében hallottam Szegváron ilyen alkalmatossággal: egy paraszt lakodalomba hívattatunk, és a’ szer tartásokat látni óhajtván, örömest el is mentünk. Egy a’ paraszt ifjoncok közől a’ Násznagynak hire, és akarattya nélkül maga szája rándítássát követvén el kezdette a’ táncot. A’ Násznagy (Szlabik) a’ vendégeknek akarván a’ tánc’ elejét engedni, azt mondotta néki: előbb apád anyádnál. Ezzel azt akarta értéssére adni: hogy lennének nálla érdemesebbek.

[34] Többet akartak alunni, mint sem elég lett volna, egy özvegy aszszonnak tunya szolgálói. Ez fonyással töltvén üdejét, és táplálván életét, a’ kakasoknak kukorikulásokra fölkölteni szokta a’ szolgálókat. Ezek a’ kakasra (egy alkalmatlan kíáltóra) meg boszszonkodván, hogy tovább alhassanak, a’ kakast alattomban meg ölték. De ezzel szándékjok ellen is meg kurtították aluvó óráikat: mert az özvegy aszszony nem tudván az üdőnek tájját, őket éjfél előtt is sokszor föl verte.

[35] Ezen intésnek meg nem tartássa miatt porúl jártak egy vad emének malaccai. Versekbe foglalta egy tudós.

Egy koca kilencet ellött egy üdőben,
      Mikor a’ mak szűken termett az erdőben.
Híven tartá őket, még győzte szoptatni.
      Osztán erősebbre kévánta szoktatni.
Egy terebély bükhöz őket el vezette,
      Ott a’ le húlt makot előttök meg ette.
Melybe a’ malackák hogy bele haraptak;
      Érezvén jó ízét; nem soká rá kaptak.
Lassan húllott a’ mak. Azt el únák várni;
      Azt is: hogy gyakran kell a’ fa alá járni.
Mondgyák: ki dönteni hogy a’ fát kellene
      De bolond eszöknek annyok állt ellene.
Mondván: hogy az étel tovább köll még mánál.
      Nincs pedig az erdőn több ezen mak fánál.
Föl állttak mérgökben vállokon a’ serték.
      De még is a’ büköt illetni nem merték.
Oh! de csak hamar történt annyoknak halála;
      Melyet a’ malacság azért nem sajnála:
Mert már a’ mi teccett a’ fával tehették.
      Az el terűlt makott bövebben öhették.
Más nap túrni kezdték egy akarattal.
      Csatázott a’ vén fa az ifjú fajzattal.
Le dűle végtére rettentő zúgással.
      ’S így sívított a’ fa morgással.
Esztelen malacok! hamar meg bánnyátok:
      Hogy hív dajkátokat bennem ki túrtátok.
Hogy ez után el tőltt makkal a’ fa’ allya,
      ’S el terűlt a’ főldön annak számos gallya;
Örűlt a’ malacság meg nyertt lakodalmon,
      Jó lakva hevertek vígan a’ mak halmon.
Mihelyt föl serkentek; azt szabadon ették.
      Zsémbelödő annyok (hogy meg hóltt) szerették.
De a’ víg békesség nem sokáig tarta:
      Meg szűküle a’ mak, egygyik a’ mást marta.
Kilenc nap ezután hogy étkök el fogyott.
      Éhen az árva nyáj lábárúl le rogyott.
Sok szűlők’ javai mint a’ bük úgy járnak,
      Melyeket a’ roszszak kezek közé várnak.
Csak alig dugatott főldbe hideg testtyek,
      Már pompára költik, azt a’ mit kerestek.
Minden nap’ vendégség, tánc, musika nállok.
      Szép köntöst a’ szebbek, a’ bált váltyák bálok.
A’ szűlők próbálván: mely sok törödéssel
      ’S gonddal gyűlt a’ Jószág be érték kevéssel.
Jó helyre az aranyt tőke pénzre adták.
      A’ sarjazatot is bőlcsen takargatták.
De a’ sarjazattal ezek bé nem érik.
      Hamar a’ tőkét is nagy szájjal fel kérik.
Kölcsönre is jutván, úsznak vígasságban.
      Még lassanként fülig buknak adósságban.
Mely miatt ártatlan gyermekeit végre.
      Pompa pócrúl húllnak a’ nagy szegénségre.

[36] Ez a’ régi szó Tan annyit tett eleinknél: mint mondás. Innent szíváródik elsőben: Tanú, az az valakinek igazságát mondó. II-szor: Tanács, a’ város’ dolgárúl szólló gyülekezet. III-szor: Tanúlók a’ mondáshoz készitem magamat. IV-szer: Tanítók, valakit a’ szállásra oktatok. V-szer: Tanakodok: a’ mit szóllanom köll, arrúl mással okoskodom. VI-szor Tankó, beszélleni se tudó. VII-szer: hát ha a’ Tanya is ettűl van?

[37] Az az: mindenben magadra vígyázz, és kövesd abban a’ majmot, mely hogy a’ gesztenyét a’ tűzbűl ki vehesse fogóvá tette a’ macskának lábát.

[38] Az az: semmit ravaszúl és alattomosan ne cselekedgy, mint azok, kik dúdolni akarnak, de a’ környűl állók miatt nem mernek.

[39] A’ nyúlakrúl mondgyák, hogy ki nyiltt szemmel, az az vigyázva alusznak.

[40] Az az: gondolkodgy egy kevesé, talán eszedbe jut, a’ mit mostanában nem tucc.

[41] Midőn Varnánál Ulaszló királyunk el esett; Hunyadi János két három embereivel id tova szökdösvén egy Olához szállott, és tőlle valamit enni kért. Adott néki, a’ mie volt, és tehetsége szerént jól is tartotta őtet. Midőn a’ jó akaratnak meg köszöntte után el akarnának menni; reá ösmert Hunyadira az Oláh, és talán feje fajva így szóllott nyelvve: másszor is hozzám jöhecc édes Hunyadim szívesen látlak. Alig mentek ki a’ gunyhóbúl; meg parancsolta egy katonájának Hunyadi: hogy viszszá mennyen, és az Oláht le vágja. Félt ne hogy őtet el árúllya az Oláh.

[42] A’ szájnak nagy ki tátássa okozza azt: hogy az ál kapcák helyekbűl ki ugranak, és helyre nehezen tétetnek. Ez az oka: hogy az áhsitásban nagy szájokat veregetik az emberek, vagy a’ keresztényebbek körösztöt vetnek arra: hogy e’ móddal a’ szájnak nagy ki tátássát hátrállyák.

[43] Ennek a’ közmondásnak meg világossítását így adta elő versekben egy tudós Magyar:

Ha némely gazdagok szegényekké lésznek,
      Oh minő lármákat országunkban tésznek!
Egygyik két szemeit sírással apasztya.
      Másik meg bolondúl, ’s magát fel akasztya.
Talán emberek se voltak eddig ezök.
      Talán nincs munkára (mint nékünk) két kezök?
Jó Úr végy egy kapát maradt egy márjásod.
      El tart téged’ a’ főd, ha kapálod ásod.
Hallyad: egy oroszlán még kölök korában
      Élődött a’ király’ gazdag udvarában.
Hol sok esztendőkig gondgya nélkűl vala.
      Királyi étkekbűl rakatott asztala.
Sok Inas azt tartá fő szerencséjének.
      Ha kedvét tölthette a’ vadak fejének,
Becsűletét minden egy szóval meg adta.
      Maga a’ király is őtet símogatta.
A’ mit szíve kévánt, azt bőven meg lelte.
      Innent volt: hogy sorssát sok eb írígylette.
Ezen boldogsága sokáig nem tarta.
      Ura kegyelmébűl egy kutya ki marta.
Látván: hogy nincs tovább Urának kegygyében.
      Az erdőnek kúlcsát ragadta kezében.
Más nap’ meg éhezvén, bánatba borúla.
      Hogy Úribúl paraszt konyhára szorúla.
Sebes víz’ módgyára könyveit öntötte.
      Valamivel gyomrát hogy meg nem töltötte.
Mondgya fűnek, fának keserves esetét.
      Beszélli mely vígan tölté ott’ életét,
Hol karcsú derekát bársonnyal bé vonták.
      Gyöngyös laplikákkal serénnyét bé fonták.
Hogy erőt vett rajta zokogó sírássa;
      Ily szavakat mondott, egy rég; pajtássa:
Ej mit sírsz: tán hogy látod régi szabadságod’?
      Jobbágyság volt eddig minden Uraságod.
Kegyelem kenyeret nem tudom hogy öhet
      Egy oroszlán, a’ ki maga Ura lehet.
Láb, fog, köröm nélkűl ha csonkán látnálak.
      Hidd el lélek szerént akkor meg szánnálak.
De látom: hogy ép vagy. Mi szükség hát félnöd?
      Szabad Úrrá lettél. Könnyebb lesz el élnöd.
Te a’ síkon röpülsz; tudsz högyre is mászni.
      Ha úgy teccik: mennyünk a’ bércre vadászni.
Csak hamar egy őszre találnak, el kapják,
      Húsos tetemeit nagy éhen fel csapják.
Ekkor az oroszlán minden bút felejtött,
      Mondván: hogy még Úr volt ily jó ízűt nem ött.

[44] Előre nem látott a’ szamár, midőn az erdőbűl ki jött vad kannak ki dűltt agyarát ki nevette. De előre látott ám a’ vad kan, midőn azt mondotta néki: bizonnyára (te nevető állat) méltán haragudhatnék reád; ha nem tudnám; hogy szamár vagy.

[45] Ennek magyarázattya ki teccik a’ Magyaroknál azon köz mesébűl, melyben a’ szamár látta: minő jól tartyák a’ lovat, nem is kéméllik tőlle az abrakot, holott ő az izékbűl se ehet eleget. De midőn ez után szemeivel látta: miként viszik ütközetbe a’ lovat, miként lövik agyon; akkor osztán szamár léttére nem kévánkozott ló lenni.

[46] Annyit tészen, mint a’ Szerecsenekben ama mondásom: nemtelen haragok, melyek a’ sír fölött is lebegnek. A’ harag addég tarthat, még az ellenköző él, noha igazán szóllván addég se; de az embert hóltta után is gyűlölni, nagy embertelenség.

[47] A’ Lacedemonbéli szorosan köteleztettek arra: hogy minden alkalmatosságban, az öregekre nézve, nagy böcsűlettel legyenek, és főképpen az első helyeket nékik engedgyék, ezen ifiak közűl ketten Athénába küldettek: hogy ott valami fontos dolgokat el végezzenek. Történetbűl esett: hogy ők is a’ többiekkel egygyütt a’ játék színbe jöttenek. Éppen akkor érkezett oda egy öreg Athénai Polgár, midőn immár minden helyek el foglaltattak. Senki se mozdúlt meg az Athénai fiatalok közűl; de hirtelen fel ugrottak a’ Lacedemonbéliek, és az öreget oda vezették. Meg dicsérték ezen ifiakat magok az Atheniaiak, és nagyon tapsoltak. Erre az öreg ezen fiatalokhoz: láttyátok (úgymond) fiaim: hogy az Athénaiak tudgyák a’ jót, hanem tenni nem akarják.

[48] Ezt meg világosíttya Le Fonténak meséje, melyet így foglalta versekbe Hatvanyi István:

Egy fa vágó szegény ember
      Nyeletlen fejszéjével
Egy gallyat se vághata le
      Minden mesterségével.
Azért is a’ szomszéd erdőt
      Mind addég keregette:
Még kéréssét nyelet adván
      Egy fa tellyesítette.
Ekkor az erdőnek esvén
      A’ faragó jó barát;
Egyszerre le aprította
      Mind a’ két erdő’ farát.
Ellenségnek fegyvert tehát
      Annyit tészen készitni.
Mint embernek maga ellen
      Véres hadat indítni.

[49] Egy darú barácságot szerzett a’ varjúval, ’s meg ígérte néki: hogy őtet minden állatok ellen védelmezni fogja, csak hogy ő is fura eszessége szerént jövendöllye meg néki az emberektűl következhető veszedelmeket – Meg lévén az áldomás, egy gazdának szántójára állottak, és ott szálanként huzogatták ki a’ gyönyörű vetést. Ezt látván a’ gazda, fiának azt kiáltotta: hogy e’ tolvajoknak el kergetéssökre követ szedgyen valahol. Meg intette a’ varjú darú pajtássát, el is szállottak. Más nap’ ismét így esett a’ dolog. Így esett harmadszor is. Gyanakodni kezdett a’ gazda hogy egygyik közőllök a’ szavat értené. Meg hagyta fiának: hogy ő ez után búzát fogna kérni, mindazáltal követ hozzon hozzája. Hogy negyedszer is a’ szántón tapasztalta volna a’ tolvajokat: búzát ide fiam fel kiáltott a’ gazda: hadd vessem bé újonnan a’ földet. A’ fiú azomban követ hozott attyához, melyel a’ darúnak lábát jól meg sértette. El szállottak mind a’ ketten, és minekutánna biztos helyre érkeztek a’ darú keservesen panaszolkodott a’ varjú előtt: hogy ígérete szerént az utólsó veszedelmet meg nem jelentette. A’ varjú azzal mentette ki magát: hogy az ő szíve igaz volt; de ama’ gazdának nyelve hazugságra termett. Ezzel meg engedett ugyan néki a’ darú, és ismét barácságba állván arra kérte a’ varjút: hogy ez után jobban ki lássa, kinek szavát higygye.

[50] Mátyás király a’ szolgáknak locsogássait el únván, meg parancsolta nékik: hogy csupán csak akkor szollyanak, mikor őket valamirűl kérdezi. Egykor el küldé az egygyikét az akkori tárnokhoz: hogy őtet ebédre hívja. El jövén az ebédnek üdeje, jelen voltak mindnyájan a’ tárnokon kívűl. Elő szólíttya Mátyás a’ szolgát, és meg kérdi tőlle: el hitta é a’ tárnokot? El hittam Uram felele a’ szolga. Ismét a’ király: hát el jön é? erre a’ szolga: ő azt mondotta: hogy sok foglalatosságai miatt ma nem jöhet. Fel pattanván Mátyás: hát te (úgymond) errűl nem szóllhattál valamit? Nem (felele a’ szolga) mivel errűl nem kérdezett nagyságod.

[51] Lasnak szó minden azon hitvánságot bundát, gyéként zsákot tészen, melyet hogy rajta heverjen magunk alá teszünk.

« HARMINCADIK SZAK. Okosok. KEZDŐLAP

Dugonics András:
Magyar példa beszédek és jeles mondások

Tartalomjegyzék

HARMINCKETTEDIK SZAK. Örvendözők. »