« HARMINCKETTEDIK SZAK. Örvendözők. KEZDŐLAP

Dugonics András:
Magyar példa beszédek és jeles mondások

Tartalomjegyzék

HARMINCNEGYEDIK SZAK. Részegesek. »

169HARMINCHARMADIK SZAK.
Ravaszok.

Meg érzette a’ sáfrány illattyát.

Ravasz róka.

Egy álló helyében tizszer is meg csal.

Hamis Kaifás.

Csalóka Péternek igaz ivadékja.

Merre fúj a’ szél, arra fordíttya köpönyegét.

Ha nem látta is magát, meg érzette szagát.

Szíren ének.

Ritkán vész el maga’ dödegében a’ róka.

Vizre visz, szomjan ereszt.

Alázatos macskának nagy az ugrássa.

Szeme se áll jóra.

Alázatos macska hamar el kapja az egeret.

Nem oda csap, a’ hová néz.[1]

A’ jégre taszít; ’s ott’ hágy.

Róka a’ rókát igen ösmeri.

Róka a’ rókával hamar öszsze barátkozik.

170Rókával béllelt, róka mállal prémzett.

A’ ravasz nyely bika alá is borjat tehet.

Szárazon mosdik.[2]

Rókának róka a’ fia, farkasnak farkas.

Mézes madzagot húzott a’ szájján.

Egy újjával hozzádra, a’ másikkal tüledre mutat.

Két színű kendő.

Nincs oly meg aggott ravasz róka, mely utóllyára kézre ne kerűllyön.

Kevés róka kerüli el a’ csávát.

Egy szájbúl hideget is meleget is fúj.

Egy csöpp Magyar vér nem foly erejében.

Róka beszéll szájjábúl.

Tudgya a’ róka farkát csóválni.

Csalárdi – Rókát szopott.

Szeme se áll Isten igazában.

Csapja a’ levet.[3]

Róka mállat szeret mente’ béllésének.

Tapogatva jár; mint róka a’ jegen Sz. Mátyás’ tájjában.

Szárazon mossa lábát is.

171Holló a’ hollónak nem vájja ki szemét.

Ravaszságnak jeles edénnye.

Az örökös sírás alattomban való nevetés.

Csalfa ember. – Rókával forgott.

A’ köhögés igen jó mentsége a’ ravasz kántornak.

Káposztás kertbe néző tele ravaszsággal.

Hallgat, mint tetű a’ var alatt.

Be illene ravasz embernek.

Egy se Cigány, a’ ki nem csere csaló.

Ravasznál is ravaszabb.

Mennél jobban sír az aszszony, annál hamarébb akarja a’ férfiat meg csalni.

Vigyáz a’ szóra, mint disznó a’ cseresnyés ganéra.

Az ördögöt is bé tudná meszelni.

Róka most a’ világ, bőlcs a’ praktikában.[4]

Asztal alatt keveri a’ kártyát.

Gyújtott lámpással is ámittyák a’ verebeket.

172Gyakran el eb lábbalt.

Nem bőrét, hanem csak szőrét változtattya el a’ róka.

Rókább a’ rókánál.

Csal mint a’ Zsidó.

Ravasz a’ szerelem, arany békóval jár.

Jól tud a’ cigán lovon szántani.

Néha (az az: üdővel) a’ ravaszság is okosság.[5]

173Bé esett orcája; de ki dűlt ravasz szeme.

Eb lábán járó csintalan gyermek.

Meg hólt Mátyás király, oda az igazság.

Cigány kanállal eszik.

Ravasz hájjal kenték al felit.

Soha igazán nem csal.

A’ szer felett hizelkedő vagy meg csalt, vagy meg akar csalni.

Mikor az özvegy aszszony egy szemével Urát kesergi, más személvel mátkáját keresgeti.

Nem minden pecsét alatt hever az igazság.

Meg vonnya magát, mint a’ szegény ember’ malacca.

A’ sírás, aszszonyi fogás.

A’ lépet is zőldnek hagygyák: hogy hamarébb meg csalhassák a’ madarat.

Ugyan azon két lábbal két felé jár.

174Hogy a’ hamisság talpon maradhasson; annak sok ravaszságra kell támaszkodnia.

Kár: hogy a’ szíven ablak nincs.

Madarász síp szóval,
A’ halász horoggal
Csal halat és madarat.

Ki a’ dolgot erteni nem akarja; viszszá magyarázza.

Az aszszonyoknak könyv árjok, hamar ki szárad.

Ravasz bábája volt.

Addég ravasz az ember, még eleven.

Ravaszabb a’ ravasznál.

Ravasz embernek ravasz a’ kalaúzza.

Lassú viz partot moss.

Ravaszabb a’ kalmár legénynél.

Ravaszabb a’ Görög kalmárnál.

Ravasz annak minden porcikája.

Csere csalával jár.

Ki álnokságot vét bút arat.

Krimi Zsidó.

Szemet hintenek, hogy a’ madarat meg fogják.

Egy farral két nyerget űl.

Gyöszte kárász, nincs késem.[6]

Oláhkodó ravasz.

Hizelkedik, mint a’ kutya fark.

Cigánkodó leventa.

Ki emberbe bízik, nádra támaszkodik.

175Ámítás egész élete.

Ha feleséget veszel, ravaszt veszel a’ házhoz.

Hamar veti meg az ágyat.

Ördög ebédre, farkas vacsorára hív.[7]

Hamar cselt vet az öreg nyúl.[8]

Ha aszszonyok sírnak; meg nyírnak.

Meg kötötte a’ koszorút.

Két kezébe nem fért a’ nagy ravaszsága.

Soha egyenesen nem állanak szavai.

Erre int, arra mutat.

Kétfelé sántít.[9]

Jobban tud reszketni, mint fázni.

Elől hátúl szem fűles.

Öszsze barátkozik a’ konc mellett.

176Csald meg, ha lehet.

A’ hamis című könyvnek nincs böcse.

Ez is nem egyébb a’ róka luknál.

Jól lát a’ macska, ha bár a’ talpát nyallya is.

Jól tud a’ mérték mellett szabni.

Hamar meg fordíttya a’ kaszát.

Észre se veszed, Róka van előtted.

A’ hol ló nincs, a’ szamár is el kél.

A’ rezet is arany gyanánt adgya.

Ravasz mint a’ Görög-Zsidó.

Nem úgy fázik mint reszket.

Karóhoz köti az ebet.[10]

Olykor bárány, olykor róka.

Talál a’ róka rést magának.

Ki azt ígéri: hogy aranyat csinál, ezüstöt akar csalni.

El illantott a’ lőcs’ árrával.

Vallásábúl is ki veszi az embert.

A’ sánta csak sántít, még úton érheti a’ ravaszt.

Ott’ vakarja, a’ hol nem viszket.

Ott’ tapogattya, a’ hol nem fáj.

Rókával béllelt, farkassal prémezett.

Szaladgy róka; inadba az igazság.

A’ kis róka is csóvállya a’ farkát.

A’ ki rókát tart, ravasz tyúkászt tart.

Minden nap’ róka májjal lakozik.

177Bérbe szegődött a’ rókához.

Róka a’ rókát meg nem csalhattya.

Róka koma, kutya sógor.

Öszsze kerűlünk a’ csávába.[11]

Nem ravasz a’ róka, ha ki csávállyák.

Símára köti a’ kereket.

A’ ravasznak ravaszság a’ bögyében.

A’ ravaszt mindenkor, jó lelkűt ritkán találni.

Azért ajánlya Uraknak írássát: hogy konccokat nyalhassa.


[1] Némely kancsal mészárost ki a’ vágó fejszét kezeibe fogta: hogy az ökröt le üsse, meg kérdezte egy segítő, és a’ kötelet tartó baráttya: ha oda ütne é, a’ hová nézne? mert úgy teccet néki, mint ha reája nézne; noha amaz az ökörnek fejét méregeti vala. Minekutánna a’ mészáros erre azt felelte volna: hogy igen is oda vágná, a’ hová nézne, a’ jó barát el eresztette a’ kötelet, és el szaladott.

[2] Az olyan ravasz politikás emberekrűl mondgyák, kik szép beszédekkel, és édes szavakkal élven egygyik kezöket szünetlen a’ másikra forgattyák, és szárazon mosdani láccattatnak.

[3] Midőn a’ Magyar aszszonyok vagy hízelkedni, vagy jó baráttyaiknak kedveskedni akarnak; őket ebédre híván, oly levessel szolgálnak, melybe tojás sárgáját vervén azt kanállal csapkodják, és ezt leg jobbnak állíttyák. Mihelyt észre veszik tehát: hogy a’ gazd’ aszszony csapja a’ levet; tüstént észre veszik: hogy ezt nem ok nélkűl cselekszi.

[4] A’ róka minden állatoknál ravaszabb. Hasonlít a’ kutyához, még ugatással is. De testtye hoszszabb, és lágyabb szőrrel vagyon bé födve. Farka is tömöttebb, és sárgább. Karcsúbb a’ farkasnál. A’ mit a’ farkas erővel visz végbe; azt a’ róka ravaszsággal végzi. Lukakat vagy csinál magának; vagy a’ borzzét foglallya el; vagy ha annak erejével nem bir büdösset csunyit lakó helyében, és ezzel a’ borzot ki kergeti. Eledele a’ ravasznak sokféle. Tyúk, galamb, fogoj, fiatal nyúlak (mert a’ véneket el nem érheti), öszik tojást, mézet, sajtot, almát. Meg eszi az egereket is a’ kígyókat is (ha éhes). Gyíkokat is vadász, rákokat is. Szereti a’ szőllőt. Lukai többen vannak: hogy a’ kutyákat meg csallya, és hamarébb el illanthasson. Éjszakon fehérek, vannak feketék is, melyeknek bőrök leg drágább.

[5] Kolumbus Kristóf 1422-dikben Génuai tartományban szűletett híres tengeri útazó, ki Amerikát, a’ világnak akkori negyed’ részét leg is leg elől fel találta, ki szállott egyszer Jamajka szigetbe: hogy ott húzomos hajózzása után magát ki pihenhesse. Ezeket látván a’ szigetbéliek; elsőben is azoktúl az idegen teremtésektűl meg ijedtenek; a’ partot is oda hagyták, és a’ szigetbe bellyebb mentenek; sőtt tőllök minden élelemre valót el rejtettenek. Nagy szükségben lévén Kolombus, látta: hogy valami ravasz fortély nélkűl velek nem boldogúlhatna. Tudta ő mivel sok tanúlt embereket vive magával, hogy azon a’ helyen este felé a’ holdnak tapasztalható fogyatkozássa lészen. Követséget küldött tehát a’ népnek előljárójához, azt üzenvén néki: hogy vele szükségképpen beszéllenie kellene. El jött nem sokára az előljáró, ki előtt a’ népnek kemén szívűségje felől panaszolkodott, és ellenek ezeket mondotta: azok a’ te rosz embereidet nem sok üdő várva meg fognak bűntetődni attúl a’ Spanyoloknak nagy Istenétűl, kit én imádok, és kit ő ellenek embertelenségjök miatt, tellyes szívem szerént, segítségűl hívtam. Ezt a’ népet bizonyosan meg fogja ostromozni. Hogy pedig én igazságot mondok, a’ lesz szavamnak igazi tanúja: hogy még ma vér szinbe öltözik a’ hold világ, és szemetek’ láttára el sötétödik. De ezt következendő bűntetésteknek csupa jeléűl tarcsátok, ha csak intéseimet meg talállyátok vetni, és nem kévánnyátok hasznotokra fordítani – A’ holdnak fogyatkozássa voltaképpen azon estte meg esett. Ugyan azért: végső rémülés szállotta meg a’ Jamajkai lakosokat. Ők tehát mindnyájan Kolumbushoz jövén lábaihoz borúltanak, és erősen meg esküdtek előtte: hogy semmiben szűkölködni nem hagygyák. Ezek után azt cselekedte Kolumbus: hogy tőllök jól el távozott, viszszá se jött egy darabig. Hogy osztán viszszá érkezett; nagy méltósággal azt mondotta nékik: hogy immár meg békéltette az Istent, ki is a’ meg érdemlett büntetést el fogná hárítani, és nem sok üdő múlva a’ hold fogyatkozás is el múlna. Hogy ez meg esett, azt gondolák a’ Jamajkiak: hogy néki az egész természet engedelmeskednék, nem hagyták osztán szűkölködni a’ Spanyolokat.

[6] Némely Tót gyermek, egy kárászt fogván a’ picén, azt a’ Tisza’ szélén meg akarta hántani; de viszsza csúszott a’ kárász. A’ gyermek hátra dugván bicskájával kezét, gyere ki (úgymond) édes kárászom, nincs már bicsakom.

[7] Az ördögökrűl azt hírlelik: hogy úgy tartyák az ördög fiakat: enniek adnak, inniok semmit se. Ellemben a’ farkasok eleget inniok, de semmit enniök.

[8] Az az: kiugranak, és félre csapnak, „ott” hagyván az igazi útat: hogy az agarakat meg csallyák. A’ tekergőket is csellegő bellegőknek mondgyuk. Mondgyuk másrúl hogy cselleg.

[9] Ennek kárát vallotta a’ Denevér, vagy a’ mint mások nevezik a’ bőr egér. Mert midőn egyszer a’ szárnyas, és szárnyatlan állatok között nagy veszekedés támadott a’ Denevér ahhoz a’ részhez állott, melyet nyertesnek látott. A’ madarak között szárnyasnak lenni mondotta magát; a’ szárnyatlanok között egérnek. Midőn osztán mind a’ szárnyasok, mind a’ szárnyatlanok öszsze békéltek, mind a’ kettő jól észre vette a’ Denevérnek ravaszságát. Így mivel ravaszúl mind a’ két felé sántított, egygyiknek se teccik. Mondgyák: hogy az ólta nem mer nappal járni.

[10] Az olyan emberekrűl szoktuk mondani, kik tele telvén ravazságokkal és a’ vigyázókat is magok mellett látván, magokban az üdvösséges el illantásrúl gondolkodnak. Ha kutyájok van hogy biztosabban szaladhassanak azt a’ karóhoz kötik, ’s inkább azt fogattyák el, mint magokat.

[11] Midőn az anya róka el búcsúzott fiaitúl azzal vigasztalta őket: hogy még egyszer öszve fognak kerűlni, tudniillik a’ szűcsnek csávájában.

« HARMINCKETTEDIK SZAK. Örvendözők. KEZDŐLAP

Dugonics András:
Magyar példa beszédek és jeles mondások

Tartalomjegyzék

HARMINCNEGYEDIK SZAK. Részegesek. »