« HARMINCNEGYEDIK SZAK. Részegesek. KEZDŐLAP

Dugonics András:
Magyar példa beszédek és jeles mondások

Tartalomjegyzék

MÁSODIK RÉSZ. A' részegnek szava járattya. »

ELSŐ RÉSZ.
A’ részegekrűl.

Jól fel öntött a’ garatra.

Csizmájában se szereti a’ vizet.

178Nem tölti csizma’ szárába a’ bort.

El állott az esze.

Azt se tudgya: fiú é? vagy pedig leány.

Pintes korsó. – Bor korcsola.

Bor gazda fért az eszéhez.

Körösztül áll szeme.

Félre tette konttyát.[1]

179Krisztus palástyát is bé inná.

A’ bor szóll belőlle.

Soha nagy torka bé nem telhet.

Teli hordó.

Fúrták faragták, még is torkát feneketlen hagyták.

Gyermekségétűl fogva ki nem józanodott.

A’ sok húzásban ki állott esze.

Bor kulacs. – Bor csutora.

Kicsin ugyan a’ csikó, de jól húz.

El érte a’ bor.

Nem előre, hanem hátra tántorog.

A’ leg frissebb víznek szagátúl is irtózik.

El itta az eszét.

Jobban ösmeri a’ cégéreket, mint a’ körösztöket.

Meg itta magát.

Erősen veszekszik a’ tele bugyogókkal.

Csizma szár a’ torka.

Jól fel hörpentött Urunk’ vérében.

Jól bé vett a’ szentelt vízbűl.

Száraz torkú. – Sima gégéjű.

Meg járta fejét a’ Budai Török vér.

Bor csíszár.

Úgy iszsza a’ bort, mint a’ vizet.

Tele a’ feje.

Talán több bort ivott; mint te vizet láttál.

A’ fölső várat meg vette a’ bor.

Versent iszik akár kivel.[2]

180Gödény a’ torka.

Jól meg tanúlta bor az úttyát.

Talán a’ gődénnek torkát béllelte ki.

Meg látogatta szent Péter szakállát.

Hanyatt dűlt.

Tizszer is ki józanodik esttig.

Csap szék. – El ázott.

Ugyan tántorog ám Moharaj Uram.

Fél a’ vízi kórságtúl.

A’ Bécsi kapun se tudna bé menni.

A’ széles úcca is keskeny.

Minden cégérhez köszön csulaj.

Hatszor is okádik, utánna megmeg iszik.

Fejébe ment a’ bor.[3]

Ha éjjel jön is; ki nem tér a’ bor elől.

Boros hordó. – Tele kupa.

Hamarébb köszön a’ cégérnek, mint az embernek.

181El érte a’ nyúló nyálas piszszentés.

Úgy lógattya részeg fejét: hogy szinte el veszti.

Meg taknyosodott Döme.

Tántorog; még se esik.

Nehezebb feje, mint fara.

Tele hordóban lakik Diogenes.

Kocsmárosné kápolnája, a’ kocsmáros Káplánnya.

Kevés vizet látott ma.

Ser, bor mind itala, mind étke.

Többet ivott mint én.

Mihelyt a’ palackot láttya, tüstént ihatnék.

Tele immár a’ bor rovás.

Inkább Herkulesnek kezébűl a’ buzogánt, mint ennek a’ palackot facsarhatod ki.

Éhomra iszik.[4]

Korsó’ fenekire veti a’ körösztöt.[5]

Vérét vette Budán a’ vörös korsónak.

Idején reggel bé köszön a’ csap szekbe.

Meg nem veti a’ kóstolót.

182Szeret tőtögetni.[6]

Ugyan jól meg tudgya fejni a’ palackot.

Bor iszák. – Kérges már a’ torok.

Ez is többet ivott, mint a’ veréb szokott.

Mind előre, mind hátra erősen támaszkodik.

Jól meg vetette magának az ágyat.

Kétszer se köszönd reá.

Nemes levelét is bé itta.

Többet jár a’ korcsmába, mint a’ templomba.

Nem kap immár hitelbe.

Minden adóssága a’ kocsmákon vagyon.

Nem bírja a’ lába.[7]

El temették a’ tele hordókat.

Reggel kezdi az italt, este nem végzi.

Jól bé tekintett a’ korsóba.

Még a’ vér ejtéke is bor.

Ki verte bor himlő pillangos orcáját.

Tisztább feneke, mint szájja.

183Szaga után borra, mint jó visla nyúlra.

Meg húzta a’ korsót nagy szív buzgósággal.

Meg meccik a’ torkát; ha el veszik a’ borkát.

Meg lehet fejni egy kupa bor mellett.

Midőn a’ bort nyeli, semmi akadály a’ torkán.[8]

Csinált út a’ torka.

Pogány lesz egy kupa borért.

Ország’ úttya a’ torka.

Csak innia adgy, apját is el tagadgya.

Bor-sóval tele a’ torka.

Mind egygyik szeme egy egy kulacs.

Vörös fót az orcája.

Reggeli izzadsága is bor szagú.

A’ korcsmában lakik.

184A’ bajuszos kétszer iszik.[9]

Délben is éjszaki hajnal az orcája.

185Minden nap rókát nyúz.

Mi atyánk Isten: nagy korsó.

Holt részeg. – Hójagos pohár.

Mi lehet torkának a’ Budai szőllő?

Vászon korsó a’ torka, de lukas.

Tudgya: melyik korcsmán árúllyák a’ jó bort.

Úgy habarja a’ szavakat, hogy alig érthetni.

Nem nyeli; hanem csúsztattya a’ bort.

Gyakran láttya a’ korsó’ fenekét.

Mást beszéll Bodóné: mikor a’ bor’ árrát kérik.

Sokat szűrt a’ foga köztt.

Meg verte őtet a’ sok meg áldgyIsten.

Szemével is iszik.

Gyakran meg árt a’ Sz. János pohara.

Nagyobb ehető, mint iható.

A’ mi ételét illeti; könnyen el férne az egy cégéren; a’ mi pedig italát, nem keveset iszik, hanem sokszor.

Ki verte orcáját Sz. Antal’ tüze.

Szemeibűl bor szikrákat hány.

Szemeibűl is ki teccik a’ vörös bor.

Aprózza immár a’ szavakat.

Tele húzta magát borral, mint jó pióca vérrel.

Nem is beszéll, hanem höbög.

Feneketlen torka, mint a’ szabó gyűsző,

Szaporán ejti egymás után a’ szavakat.

El ázott a’ malom kerék kövestűl.

186Nem érteni: Törökűl beszéll é? vagy Tatárúl.

Föllyebb járt a’ viznél.

Sokszor az orrával turkállya a’ földet.

El bírja a’ poharat; de a’ gyűszűt nem.[10]

Ecetes ágy a’ gyomra.

Csak szerencsére józanodik ki Vasárnap.

Fejébe ment a’ bor szesz.[11]

187Iszik: mint a’ Bécsi Német.

Borral mosdik, kolbászszal törülködik.

Iszik mint Berényi Török.

Hol a’ poharak csúsznak, a’ titkok sikámlanak.

El kopott, mint a’ dob.

Részeg ember előtt terhes szekér ki tér.

Ihatnék: mint a’ szomjú kert.

Részeg ember előtt mi Urunk is ki tért.

Nagy mester a’ bor.

Józan a’ mit gondol, részeg arrúl csahol.

Sokat tud ám a’ bor.

Gyermek, részeg, bolond mondgyák az igazat.

Gazda kapállya a’ szőllőt kurv’annya a’ vendégnek.[12]

Nem köt csomót gégéjén.

Két pint bor alig ásztattya meg torkát.

A’ bor leg elől is lábárúl ejti le az embert.

A’ borban is lakik igazság.

Részeg ember’ imádsága; beteg ember bőttye.

Ki részegen lop, akadgyon fel józanon.

Torkig telt.

Kaprozik a’ szeme, mint a’ holtt részegnek.

Ki jozanodott é ő valaha?

Szédeleg a’ lába, tántorog a’ feje.

Nem irtózik más pokoltúl, hanem: ahhol ki nem kötik a’ cégért.

188Oly erős bort kedvell, mely benne a’ halálos vétket is meg öli.

A’ sörnek is csak bor az annya.

Zákányos ember.[13]

Borbéski Uraságtúl származott.[14]

Fél a’ méregtűl.[15]

Pénzzét, eszét a’ kocsmában hagyta.

Szomjúnak a’ víz is íz.

Nehéz józanon viszszá adni annak az embernek orrát, melyet részeg korában el harapott valaki.

Annyit ivott: hogy foga is ki ázott.

Aszszony fán is el kél a’ bor.[16]

189El búsúl nap esttig tele korsó mellett.

Sok jó borocskát el morzsolt életében.

A’ molnár akkor iszik leg több bort, mikor vize leg több.[17]

Inkább szereti a’ kocsmát, mint a’ vendég fogadót.[18]

190Nehéz a’ részegnek szájára lakatot vetni.

Holtta után teli hordóba temettetni magát.

Jó a’ bor, de mértékletességgel iva.

Tégla égető kemence a’ torka.

Ha borba feresztenék, bőre is el inná a’ bort.

Egy ice gyomrában, kanál víz a’ tengerben.

Inkább olvasóját, mint korsaját felejti el.

Viz italtúl nád termett orrában.

Első fördőjét is borból készitették.

Mindenkor van oka az ivásra. Ha az esső esik; essék (úgymond) nékem is. Ha száraz az üdő: ide (úgymond) a’ korsót, hadd essék.

Száz malmot hajtana el az a’ bor, melyet életében le eresztett torkán.

Ha fris vize volna, abba hagyná a’ leg jobb sört, és csupán bort innék.

Ki a’ részeggel veszekszik, nem az ott’hon valóval veszekszik.

Néki mindennap Dömötör napja vagyon.

191Nálla mindennap csikókat billegzenek.

Sokat vesz ki emberbűl a’ bor.

El kél a’ jó bor cégér nélkűl is.

Leg inkább a’ koldúsok tudgyák: hol a’ jó bor.

Kik sorra isznak, egy mást meg nem csallyák.

El költi: hogy kárba ne veszszen.

Torkánál föllyebb ivott.

Nem szánnya föl költeni a’ csaplárost.

Részegesnek a’ bor édes annya’ teje.

Fel tette szent Anna’ kontyát.

Csak azért iszsza meg: hogy más meg ne igya.

Nem is ital; ha nem bor.

Ki a’ szőllőt fel találta, nem csupa ember volt.

Ki a’ szőllőt kapállya; pénz mellett áldást is nyer.

Szeget szeggel kell ki verni.

Erősen borozik a’ legény.

Addég iszik, még egy egyenest léphet.

Addég iszik, még valakit lát.

Tele borral, mint a’ spongyia vízzel.

Apja se töltötte a’ bocskorába a’ bort.

Konty alá való.

Jobb a’ Krisztus főztte, mint Kristóf melegítette.

Akár miért se adna egy kupa bort.

Eszem iszom törzsökébűl származtak elei.

Mindenét fel poharazta.

Ha ruhája rongyos, kocsmában vette a’ posztót.

Mindenét el kocsmázta.

Nem fél a’ vízi betegségtűl.

Azt se tudgya mi a’ víz.

A’ részeg későn virrad, hamar alkonyodik.

Akár a’ részeg Németnek beszélly.

Van annak, a’ ki meg nem iszsza.


[1] A’ régi kontyokrúl így ír Altorjai B. Apor Péter: Ne hagygyuk el a’ régi Székely aszszonyokat is. Minden ló fű (vagy darabant) embernek felesége nagy kontyot viselt. Abban nagy két tűt szúrt fel, mint ha két szarva lett volna. Azt a’ konty kívűl hagyta. A’ kinek jobb tehetsége volt, annak ezüst vagy arany tűje volt, holyagosan. Némelyeknek holyaga is aranyos. A’ többinek olyan volt, a’ micsodás tölle ki telt. De az akkori aszszonyoknak és leányoknak nagyobb dicsérettyek az: hogy kurvát ritkán hallott az ember, kivált a’ Magyarok között. Jut eszembe gyermek koromban: hogy egy fattyazó kurva vala Torján, ki a’ szűlésben meg is halt. Annak: hogy kurva volt; oly nagy híre vala, mint ha valami nagy csuda történt volna. De most bizony nem csuda. És talán olyan ritka most a’ jámbor, mely ritka volt abban az üdőben a’ kurva. Nézd meg Erdélyi ember: hogy bizony nem a’ Császár’ adója szűkíti meg Erdélyben a’ pénzt, hanem feleségtekre, leányotokra való haszontalan cifrázás. Mind a’ két Hemisférium Politikáját el olvastam; de majd mindenben rend vagyon az aszszonyoknak, és a’ lányoknak köntösseikrűl; csak mi köztünk nem látok. Nézd meg csak Erdélyben az Alma natio Szakszonikát. Az aszszonyok’ és leányok’ köntösseikben, mely szép rendet tart. Azért is tele ám ott’ a’ láda. De mivel hogy a’ mostani sok cifraság krepín, paszamán, ’s a’ többi, a’ férjfi köntösökön is nem kevés, ki söpri Erdélybűl a’ pénzt.

[2] Ezt a’ közmondást sok féle képpen írják a’ Magyarok. Így is: versent iszik. Így is: versett iszik: Én e’ mellett maradok: versent iszik, mert nékem úgy teccik: hogy ettűl vette eredetét: versengve: az az: vetekedve iszik a’ Trákok szerént ki ihatik többet? Ebben a’ szóban versent, n bötűt t bötűre fordíttyák a’ Magyarok a’ szebb ki mondás végett. Így tehát versent helyébe versett tesznek: valamint e’ helyett innent ezt írják némelyek ínnett, ’s nem roszúl.

[3] Egy igen részeg ember le menvén a’ kő lépcsőkön, úgy el tántorodott, és esett: hogy mind fejét, mind orcáját rútúl öszsze törvén, alig pihenne. Hozzája futván a’ jó szívü emberek, bort kértek a’ kocsmárostúl, hogy orcáját, fejét a’ vérbűl ki mossák, és a’ sebeknek hevességjöket meg engesztellyék. Elő hozattatván a’ bor, azt mondotta a’ részeg: hogy azt fejére, orcájára önteni haszontalanság volna, adák csak kezeibe a’ kandzsót: ő azt inni meg fogná, mert szokásba vette nála a’ bor: hogy gyomrábúl fejébe, és orcájára szökjék.

[4] Egy valakit, ki éhomra szokott inni meg dorgált más valaki. De ez is viszszá dorgálta amazt, midőn őtet éhomra enni látta; azt adván hozzája: hogy reggel a’ madarak is előbb vizet isznak, osztán mennek az eledelekre.

[5] Egy igen híres részeges vén aszszony, minekelőtte ivott, mindenkor a’ kandzsó nem fölire, hanem allyára vetette a’ szent keresztet. E’ cselekedetének okárúl kérdeztetvén, azt felelé: hogy ha fölűrűl vetné a’ keresztet, az ördög a’ kandzsónak fenekén törekednék ki felé, és így a’ kandzsóban kárt tehetne. De ha alól veti a’ keresztet, fölűl az ördög a’ bornak ki folytta nélkül ki takaródhatna.

[6] A’ Váci Cigányoknak nincs egyéb dolgok a’ Püspöki Uraságnál, mint a’ hordókat a’ két emeletű pincébe le ereszteni, és annak üdejében ki húzni. Ezzel a’ Cigányok meg nem elégednek: hanem azt akarnák, hogy öket (a’ mint mondgyák) tétegetni is hívnák.

[7] Némely gazda tudván: hogy a’ kocsmában meg szoknék részegenni, meg parancsolta szolgálójának: hogy utánna mindenkor lámpással jöjjön. El jövén a’ többi köztt egyszer; hallya az Urát igen okosan beszélleni hallgatói előtt. Ezután haza késéri őtet, de tapasztallya: hogy fölötte nagyon tántorogna. Erre a’ szolgáló nagyon el nevette magát; nevetségének okáúl kérdeztetvén; azt felelé: csudálom: hogy az Úr mái napon a’ lábába, nem fejébe vette légyen a’ bort.

[8] Azokat az apró legyeket, melyek a’ boros hordó’ szájját el lepik, muslincáknak hívják az alföldiek. Némely aszszonnak szer felett részeges Ura lévén; sokat törte fejét: miként cselekedhetné meg: hogy vele a’ bort el útáltassa. Tanácskozott errűl aszszony pajtársaival, kik azt javallották néki: hogy egy kandzsó borba fújcson bele vagy hat egeret, és úgy adgya néki innia: mert az egereknek bűze meg fogná vele útáltatni a’ bort. Ezt jónak lenni itélvén a’ szomorú aszszony; mivel amúgy is egy két ice borral kelletett haza várnia Urát, noha egész nap a’ kocsmákat lakta, a’ korsóba ölte a’ hat egeret, és szokott helyére helyheztette. Haza érvén szokása szerént a’ gazda, nem adhatott annyi üdőt az aszszonnak: hogy az egereket le szűrhette volna, hanem a’ boros korsónak esvén, azt egereivel egygyüttt fel hajtotta, és ez után le feküdt. Más napra kelvén az üdő, még kérdezte Urát az aszszony: ha a’ borban nem érzett é valamit, a’ mi torkát akadályoztatta volna. Érzettem (úgymond) valami muslincákat.

[9] A’ bajuszosnak mikor iszik, bajuszszára is ragad a’ bor; azt le hörpentvén, kétszer inni mondatik. A’ Magyaroknak bajuszszokrúl mívelt itt’ emlékezetet tettem felőllök, méltónak lenni ítélem azt: hogy Altorjai B. Apornak kéz írásibúl valamit elő adgyak. Ezek tehát annak szavai. Mind alsó, mind fölső rendbéli emberek mihelyt meg házasodtak, szakállokat meg hagyták, ’s holttig úgy viselték. Az egy Béldi Pál szünetlen beretváltatta szakállát, ’s midőn controvertálták, azt mondotta, hogy midőn a’ Tatároknak rabjok volt, nagy szakálla lévén; ha Tatár Ura meg haragudott, annál fogva húzta, hurcolta. Akkor tett légyen fogadást: hogy ha meg szabadúl, soha szakált nem visel, ’s nem is viselt holttáig. Ha valaki abban az üdőben szakállát le beretváltatta, és haját nem; csúf volt. Fejöket majd mindnyájan beretválták. Ha valaki kopasz lett; nem viselt idegen kurta hajat, melyet mostanában Barokának hívnak. Mert ha akkor elő hoztad volna a’ Baroka nevet; más talán azt gondolta volna: hogy Bak róka. A’ kinek pediglen semmi hajja nem volt, szép fekete biborbúl, vagy bársonybúl való sapkát viselt. Némelynek bajuszsza egészlen bé fogta szájját. Abban soha semmit el nem vágtak. Sőtt mikor ivott némelyik, meg tölt a’ bajuszsza, ’s bé szopintotta. A’ nagy haj igen igen ritka volt. Soha nem emlékezem: hogy ifiú legényt nagy hajjal láttam volna. De hogy azt hátúl zsinórral, vagy pántlikával meg kötötte volna, híre helye sem volt. Ha akkor kötött hajjal, vagy zacskóba varottal elő állott volna valaki; azt tudták volna: hogy farsangos; mert ottan abban az üdőben láttattak bolond farsangos köntösben járók. Hanem: a’ kinek (igen ritkán) nagy haja volt; azt szépen le bocsátotta. Ki ki inkább le beretváltatta; és így üstököt hagytak magoknak. Azt szépen fel kötötték; ’s abban gyönyörködtek (főképpen a’ fiatalok) mennél nagyobb csomót köthettek az üstökönn. Ritkán vala némelyeknek abba fűzve, vagy kevés pántlika, vagy kevés zsinór; kivált a’ gyermekeknek.

[10] Tapasztaltt dolognak mondgyák azt némelyek: hogy ha egy szabó gyűszűt vészen valaki hetvenszer tele tölti borral és egy pohárba ereszti; azt a’ pohárbúl egyszer meg ihattya, és semmi baja nem lészen. De ha gyűszűnként hörpögeti; és úgy egy más után iddogállya, ugyan annyi bortúl erősen meg részegszik.

[11] E’ mostan folyó 1810-dik esztendőben Februáriusnak elején olvastam a’ Pesti Magyar újságban: hogy egy úri ember ötven forint jutalmat ígérvén, ennek a’ Deák szónak Spiritus Magyar értelmét örömest tudná. Dícséretre méltó az iparkodás. De ha ez a’ meg lelendő szó reá illik és a’ Spiritus Sanctusra a’ mint azon úri ember kévánnya nem csekély kérdés. A’ szokást nehéz meg változtatni. Reá szoktunk a’ szent Lélekre, nem is tanácsos újságokat bé hozni, és ezt meg másolni. Már most a’ dologhoz közelebb. Ennek a’ szónak Spiritus valóságos Magyar neve ez: Leh; innét származik lehelek, spiro. Mit tehetünk arrúl; hogy Magyar eleink leh szónak léttét nem tudván, azt léleknek nevezték? – De a’ bőlcsességnek szabássai szerént a’ valóságos Spiritust mely Chemice nem egyéb; hanem a’ testekben el rejtetett, azután ki kénszerítetett erő szesznek mondgya a’ Magyar, a’ mint az említett közmondásban vagyon, melyet én midőn a’ közmondásoknak egybe gyüjtéssökben negyven esztendőtűl fogva dolgozik régen fel jegyzettem.

[12] Némely csizmadia Mester ember paj társait híván ebédre: azt hagyta egygyik legénnyére: hogy a’ borra vigyázzon. Ez a’ gazdának leg jobb bort adott; a’ többieknek alább valót. Ezt midőn szemére hányták az el takarodott Mester emberek, azt mondotta a’ legény: gazda kapálta a’ szőllőtt, kurv’annya kennek.

[13] Szeged várossának Zákán pusztáján, egy híres csap szék vala régenten: melyben egész heteket vesztegették a’ pásztor emberek. Így a’ henyélő iszákosokat Zákányosoknak nevezték.

[14] Ezzel a’ névvel azokat a’ részegeket nevezzük, kik annyit isznak: hogy azt ki is okádgyák. A’ Borbéski szót valósággal írván, így esik: Bor bé ’s ki, az az: a’ bor bé megy, ’s ki is jő.

[15] Egy nagy Magyar ember meg akarja vala fel serdűlt fiával a’ bort itatni: hogy hozzája mértékletessen szokjék. De a’ fiú azt cselekedni nem akarta, azt adván okáúl: hogy a’ borban valami el rejtett méregnek lenni kellene: mivel minapiban látott légyen egygyet, ki a’ bor ital után nem csak tántorgott, hanem Isten ellen káromkodott is.

[16] Aszszony fának nevezik a’ csap székekben azt a’ törzsököt, melyen űl az aszszony, midőn bort ereszt; de ő is néha részeges, és az aszszony fán költi el a’ bort űlve.

[17] Mert ha sok vize van a’ molnárnak, gazdagon őröl; ihatik is bort a’ jövedelembűl.

[18] Mert a’ korcsmában bátorságosabban ihatik, meg is részegedhetik a’ bornak szokott korhely. A’ vendég fogadokrúl jutott eszembe: hogy valamit írjak Altorjai B. Apor Péternek kéz írássaibúl. Annak szavai ezek: 1687-dik esztendőben olyan emberséges ország vala Erdély: hogy egy pénz nélkűl körösztűl mehettél volna rajta, még is mind magad, mind lovad jól lakhatott volna. Nem vala híre a’ vendég fogadóknak – Csudálkozva néztűk Kolozsváratta a’ közép úccában midőn mondották: hogy vendég fogadó. Azon egy nagy szakács vala le írva késsel, a’ tűzhely, ’s az írott fazékak előtt – vala egy rongyos ház Miroszlónál is, melyrűl hallottam: hogy vendég szállott volna belé. Talán még Basta György csináltatta volt, mikor ottan Mihály vajdát meg verte. – Hanem: ha meg indúltál volna abban az üdőben, és előre küldöttél volna a’ faluba; adtak volna szénát abrakot lovadnak, ’s magadnak enni valót. És ha bor volt a’ faluba azt is adtak volna. Sőtt: a’ Szászságon bár magad lovadon se jártál volna, noha ezt az ország’ Árticulussa limitálta volt; de avval bizony keveset gondoltak Posta lovat eleget adtanak. Sőtt ha a’ szegény Felnagyok, Bírák úgy nem viselték magokat, a’ mint az útan járó kévánta jól meg verték a’ hátát, ’s rajta sűlt. De mikor az Urak közűl valamelyik meg szállott valamely Szász faluba, melyben híres bor termett: akár mint tartotta a’ szegény Felnagy de ha az Úr meg haragudott; csak ne haragudgyék két három hordó borra meg alkudott vélle. – Ha pedig vagy szegény atyádfiához, vagy pedig böcsűletes nemes emberekhez szállottál volna; az olyan szívvel látott: hogy örömében talán a’ lelkét is ki tette volna éretted. Még is a’ mi csudálatra méltó dolog, az Urak se voltak pénzesebbek, mint most: mert a’ mi képpen most nincs pénzünk úgy abban az üdőben az Urak a’ pénz gyűjtésre éppen semmit se vágyódtak; hanem csak az egy emberségre, és a’ böcsűletre. A’ paraszt ember is, se Magyar, se Szász, sem Oláh szegényebb nem volt, mint most. Sőtt: sokkal gazdagabbak voltak, mint most.

« HARMINCNEGYEDIK SZAK. Részegesek. KEZDŐLAP

Dugonics András:
Magyar példa beszédek és jeles mondások

Tartalomjegyzék

MÁSODIK RÉSZ. A' részegnek szava járattya. »