« ELSŐ RÉSZ. A' rosz emberek. | KEZDŐLAP | HARMINCHETEDIK SZAK. A' röstek. » |
Szérdék próbállya meg a macskát.
A ki bogár után indúl, ganéba vezettetik.
A barátságért egykor egy barát is meg házasodott.
Ki sántával jár, sántikálni tanúl.
Egy rűhes júh egész nyájat meg veszteget.
Ha egy ökör neki veti magát a Tiszának; a többi is utánna úszik.
Ki disznó után indúl, pocsba vezettetik.
A halnak elsőben is a feje büszödik meg.
Ki kenőcse mellett jár, meg piszkosodik.
Ki ebbel jár, ugatni tanúl.
214Fiát a macska egerészni taníttya.
Molnárnak tolvaj a fia.
A ki rühessel hál, meg rühesedik.
Kutya után üget a kutyó.
Minő a Juda, olyan a Judka.
Jó katona mellett szívet vesz az újonc.
Jó paripa mellett szépen jár a csikó.
Ebnek ágyán eb hál.[1]
Jó Papnak jó a Papnéja is.
Kinek gézengúz az Ura, kottyon fitty a szolgája.
Lústa gazdaszszonnak lusta szolgálója.
215Nyakas apának fejes a fia.
Serény kancának serény csikója van.
Annya után szalad a borjú.
Ki kutyával hál, bolhásan kél fel.
Minő az attya, olyan a fia.
Kutya apának eb a fia.
Minő az annya, olyan a leánya.
Eb anyának kutya a leánya.
Úgy krákog a varjú, mint az annya.
Rosz hollónak rosz a tojássa.
Fekete hollónak fekete a fia.
Jó roszszá válik a rosz mellett.
Lasnakosnak pokrócos a társsa.
Egy rodhadt szőllő szem, egész gerezdet meg veszt.
Kezén marad, a ki szurkot forgat.
Az új fazék meg tartya első szagát.
Ha a pásztor rühes, nem csuda, ha meg koszosodik a nyáj.
Tót anyának Tót leánya.
Úgy mondta, a mint annyátúl hallotta.
Úgy mondta, a mint tanúlta.
Úgy varja a bakkancsot, a mint látta.
Jótúl jót tanúlni, rosztúl roszat.
Mint nevelik a kutyát, úgy veszik hasznát.
A kis medve, annya után ragad.
Föcskének föcske a fia.
Néma halnak néma a fia.
Tolvajtúl tanúl a lopó.
Egygyik üdő a másiknak mestere.
Később üdő a másiknak tanítvánnya.
Annya után csirippel a veréb.
A rosz kutya mellett a jó is el tanúl.
Egygyik után áhsitozik a másik.
216A kakas tyúk után kodácsol.
A szavak oktatnak, a példák kénszerítenek.
Annya után járja templomot a leány.
Táncos anyának táncos a leánya.
Mástúl várd, a mit másnak teszel.
Többet ront egy rosz példa, mint húsz építhet.
Példátlan gonoszságnak példás büntetésse.
Példát adni jóság; venni okosság.
Szerencsés, ki más példáján tanúl.
A rosz házban is jó a jó példa.
Ha példák nem volnának, roszszak se lennének.
Kár a jó házban valami rosz példa.
A Papnak példás élete Prédikáció.
Jó a jó példa, ha nem követik is.
Azért verik a kutyát: hogy a kutyó tanúllyon.
Azért intik a leányt: hogy a meny is tanúllyon.
Példákkal válik a jó.
Mindez példa beszédek, annyi igazságok.
Vitéz kápitánnak, vitéz a századgya.
A félénk tyúknak csirkéje is el búv.
Harcsa szájú apának locska a fia.
Fa mellé esik az alma.
Atyánk után haraptunk az almába.
A virágok is a kertésznek példáját követik.
Merre forog a nap, arra az árnyék is.
Napra forog a tányér virág is.
Vad fának vad a gyümölcse.[2]
217Ha a nap le hanyatlik, a virág is alkonyodik.
A kis hangyátúl is lehet példát venni.
Csuka fog tanította fűrészelni az embert.
Egygyik tehén a másik után megy a vízre.
Kegyetlen anyának kegyetlen leánya.
Az ördögfi is ördög atyátúl származik.
Az ördög leány is ördög anyátúl tanúl.
Ebtűl tanúlt ember ebűl veszi hasznát.
Eb ebet bolházza.
Merre fúj a szél, por is arra terűl.
Annyok után pipelnek a pújkák.
Annyok után kaparnak a csirkék.
Jó kalaúz után nehéz el tévedni.
A nyúl ezredesnek bokor a mezeje.
Ebtűl ebet tanúlhatni.
Kiki, a mint tanúlta a táncot, úgy járja.
Kis kutya is pozdorját keres.
Ha a kutyák szóllanának
A kutyók se ugatnának.
Egygyik kalmár a másiktúl tanúl.
Kanca után nyerít a csikó.
Egy után mennek a darvak.
Egy kakas az egész falunak kakassait fel lármázza.
Kolompos vezeti a ménest.
Ürü után mennek a juhok.
Ökörtűl tanúl a tinó.
A hátulsó kocsi könnyebben forog az első után.
Előre százados tizenkét porcióval.
Előre a százlóval.[3]
218Merész katona mellett a félénk is vitéz.
A bátor vitéznek kalaúz az orra.
A félénk juhoknak is előre a java.
Minő a király, olyan a nép.
Néha a szép példát is rútúl festik.
Egy seregély után mozdúl a többi.
Annya után úszik a kácsa.
Jó példát ád a tyúk; de költött kácsai nem akarják szavát fogadni.
Ki ökör után jár tóra vezettetik.
A bíbic szavára szállnak a madarak.
A csillagok is egymás után járnak.
Eb után áll a kutya.
Eb után ugat a kutya.
Annya nyelvén beszéll a gyermek.
A macskafi se szereti az úszást.[4]
219Pálinkás apának boros a fia.
Lúdtúl tanúl a liba.
Ha egy tyúk úszni tudna, a másik is meg tanúlna tőlle.
Henyélő gazdának álmos a bérese.
Vargának varga a fia.
Az igazi magyar nem csak beszéll, hanem álmodozik is magyarúl.
A nappal kelnek a madarak, és nappal mennek fekünni.
Bár minden útas a madarak törvénnyét tartaná.
El megy őszszel a föcske, de őtet a veréb nem követi.
Urátúl tanúl a menyecske.
Ha az anya jajgat, sikojt a leány is.
Házrúl gyúl a ház.
Jó szomszéd a roszbúl is jót csinál.
Közönségesen: jó szomszédnak jó a szomszédgya is.
Egy más után vész az ember is.
Kinek apja akasztófán száradott; azt a fia se kerűli el könnyen.
Annyának példája pallos alá veti a leánt is.
Fiát az apja kezén fogva viszi akár merre.
Jégre is más vezeti az embert.
Ha annyi roszat nem látnánk, nem cselekednénk.
Jó a rosz példa is, de csak a jónak.
Eb munkának kezdője a kutya.
Minő a mester, olyan a tanítvány.
Első kufár után megy fel a tojásnak árra.
Orra után megyen a kecske is.
Minő a tőke, olyan a bor.
Komondor után mozdúl a kuvasz.
Jobbak lennénk, ha annyit nem látnánk.
220A kis aszszonyok köztt is vagyon hetes vászon.
Kinek szél a hite, tömlöc az országa.
Kinek feje rosz; lába se jó.
A rosznak (korán későn) fejére kerűl.
Maga rosz, még is mást rostál.
Maga rühes, még is mást tisztít.
Mindent farkas kaszára vet.
A tejes fazéknál nem hív szolga a macska.
Annya csalogattya a kecske gedőt a kertbe.
Rosz kúcsár, ha szomjan meg hal.
Büdös követ vetett a tűzbe.
A rosz is meg javúl, ha roszat többé nem tehet.
A rosz maga magát emíszti, mint a rozsda.
Rosz madárnak fészke se jó.
A rosz tyúk csirkéivel se gondol valamit.
A rosz tyúk csirkéit is agyon vágja.
A rosz lelkek éjjel járnak.
A rosz bírája lehet a rosznak.
A rosz fözeléknek szakácscsa se jó.
Rosz gyümölcsnek féreg a szíve.
Példát szeret a világ.
[1] Ezt, és ehez hasonló több közmondásokat evvel a mesével lehet meg világosítani: meg neheztele egyszer egy paraszt ember: hogy a vad ludak, darvak, varjak vesztegetik vala veteménnyeit. Erre az okra nézve, földgyének minden részszeit tőrrel, kelepcével, hállóval bé töltötte, hogy így a tolvajokat meg fogja. Történetbűl góját is fogott a többivel. Ez szegény, hogy előbbi szabadságát viszszá nyerhesse, így szólla a paraszthoz: A mi azokat illeti, kik velem egygyütt hállódba kerűltenek, (nyilvános gonoszságjokat látván) őket nem mentegetem. De én se daru, se vad lúd nem vagyok, se károdra soha se voltam; mivel a veteményi magokkal nem élek; hanem a békáktúl ki tisztogatom udvarodat, kígyóktúl szántó fődedet. Ezeken fölűl: szűlőimnek nagy tisztelője vagyok. Ha azok meg öregszenek, én őket éppen mint fiamat nagy szorgalommal táplálom A paraszt ember a helyett: hogy könyörűlt volna a szegény góján, nevetésre fakadott, és azt felelte viszszá: barátom! én ugyan mentségedre elő hordott okaidat helyeseknek állítom, de ki a gonoszoknak társaságába avatkozik; ugyan csak egyenlő bűntetésre kárhoztattatik. Eb az, ki az ebnek ágyán hál. Ez után a többiekkel egygyütt a góját is meg ölte.
[2] Ezen közmondással ékesen mondgya azt ki a Magyar a mit Deák így mond: non procul a proprio stipite poma cadunt, nem meszsze esik fájátúl az alma; de ezt is hozzá lehet adni, de néha meszsze el hengeredik.
[3] A régi Magyar seregnél, melyben mindnyájan lovas katonák, avvagy huszárok voltanak, egy svadromban nem valának többen száz köz legényeknél. Ugyan azért századnak nevezték a mostani svadront. Volt pedig ennek a századnak valami jele, melyel magokat a századok meg külömböztették. Ezt száz lói lobogónak mondották. Azután kurtábbra vévén a hoszszú szavat, száz lónak nevezték. Ebbűl lett végtére zászló, melyel (eredetét nem tudván) mostanában élnek mint a lovas, mind a gyalog katonák.
[4] Ha a macska úgy szeretné a vizet mint a halat; talán a leg szorgalmatosabb halászok se foghatnának egy halat a halas Tiszába. Sokszor látom őket a Tiszának marttyain ide tova sétálni. Oh minő szív dobogással nézik azokat a kis halakat, melyek a víz szinén úszkálnak! de a víztűl kimondhatatlan képpen irtóznak. Midőn a hal ívik; némelykor meg esik: hogy egy kettő magát a martra ki veti: Oh minő örömmel szaladnak oda, minő örömmel eszik a keszegeket.
« ELSŐ RÉSZ. A' rosz emberek. | KEZDŐLAP | HARMINCHETEDIK SZAK. A' röstek. » |