« MÁSADIK RÉSZ. Rosz példák. KEZDŐLAP

Dugonics András:
Magyar példa beszédek és jeles mondások

Tartalomjegyzék

HARMINCNYOLCADIK SZAK. Sokak. »

221HARMINCHETEDIK SZAK.
A’ röstek.

Ott’ táttya a’ szájját, semmit se mozdít.

A’ röst béres gyakran nézi a’ napot.

A’ röst kétszer jár.

A’ röstnek minden nap ünnepe van.

Őszszel minden lusta aszszonnak hideg az itala.

Aluszékony állat.

Azt kévánnya: hogy szájjába is rágjanak.

Alamusta teremtés.

Kitűl ki telik, és nem aluszik; röst ember.

A’ kövér has lomha.

A’ kövér, többnyire egészségtelen.

Vas szöget vár, mint a’ bial.

A’ röst ló sarkantyúval jó.

Röstebb a’ Rösnöknél.[1]

Oldal ösztön frissebbiti a’ lábakat.

Lábait is vállaira vetné, ha úgy mehetne.

222Jó vólna halálnak: mivel későn érkezik.

A’ tekenős béka agár hozzája képest.

Arra is röst: hogy ágygyát meg vesse.

Midőn eszik, röstelli a’ szájját mozgatni.

Mindennek a’ könnyebbik végét fogja.

Röst, mint ördög a’ jóra.

Nincs annak üdeje, ki mindenkor üdőre várakozik.

Csuda ha lehel.

Kinek nincsen dolga, leg alább lábát lóggassa.

Körmét nem vágja, hanem röstségbűl rágja.

Csak egyszer volt dolga, midőn föl akasztották.

Röstelli az imádságot.

Az ételt is röstelli rágni, csak nyeli.

Azt, a’ mit eszik, meg nem érdemli.

Ember a’ dologra, madár a’ szóllásra termett.

Szeret a’ készhez ülni.

Ha lehetne, másnak szájjával enne.

Inni is mást küldene, ha neki használna.

Ha ökör volna, röstellené a’ kérődzést.

Ebnek mondgyák, eb a’ farkának, farka azt feleli eb mennyen.

Nálla mindég bé harangoznak.

A’ lusta kutya, istállót keres.

A’ Zsidó aszszonyon mindenkor fityeg valami.

Várja: a’ sűltt galamb szájjába röpűllyön.

Dűlve eszik, mint a’ marha.

Azt gondolám, hogy viszszá is jöttél már.

Röst szolgának páca a’ bére.

A’ röstnek a’ közel faluban sincsen ösmerősse.

Röst a’ jóra, friss a’ nem jóra.

Ha csintalan a’ szoba, lusta a’ gazd’ aszszony.

Egész nap köröszben lába.

Lusta Kati röst annyának a’ leánya.

223Hoszszú a’ nap.[2]

Ott’ ácsorog a’ fa képnél.

Lustább a’ disznónál, mert ez meg veti álomját.

Ezt felibűl, amazt harmadábúl.

Felit felibűl, felit harmadábúl.

Lusta lónak korbács az abrakja.

Röst, mint a’ Rőt’ szamara.[3]

224Mikor áhsítozik, sajnállya szájját ki tátani.

Kétszer mondod, egszer se indúl.

A’ lusta aszszony kárt vall mindenben.

Neki dűlt a’ fának, talán ki akar dűlni.

Lustának a’ kenyér is kár.

A’ templomba azért nem jár, mert mennie kell.

Lustos a’ gatya fenék is.

Lusta bialnak vas villa a’ korbácscsa.

Röst béresnek henyélés az ebédgye.

Bé húzta magát, mint macska a’ tűz helyen.

A’ röst ökör nyeregre vágyódik.

Mindenkor úgy jár, mint ha le akarna űlni.

Ötte haszna, aludtta bére.

Hogy nem röstel beszélleni.[4]

Nappal alszik, éjjel álmodozik.

Egész nap az úccákon járva dolgozik.

225A’ heverő ember, szerencséjét is el heveri.

Kárját se emeli fel.

Néki dűl az asztalnak, mint ökör a’ járomnak.

Magával hordozza a’ széket.

Ha föl kél; menten le űl; sajnállya az állást.

Röst mint a’ Papok szolgája.[5]

Vagy hever, vagy döglik.

Lusta Kati röst Ferkóval
Sürög forog egy korsóval.

Nem is mozdúl helyébűl.

Röstelli kalapját le venni, talán veréb van alatta.

Meg marad egész nap egy álló helyében.

Többit mindent, csak a’ henyélést nem röstelli.

Föl nem kelne, ha nyű esne is husába.

Neki fekszik, mint a’ ló.

Nem csuda: ha bolha által ugordgya a’ tetűt.

Annak jó volna: hogy Bécsbe a’ vásárra tetűt hajcson.

Húzza a’ lábát, röstelli fel venni.

Egész nap áhsitozik, mint Pruszkai gyereke.

226Szamár ő, nem szarvas.

Ácsorog, mint Jászok’ ebe a’ dombon.

Frissen jár, mint a’ rák.

Ha szalad se éri el a’ sétáló kulláncsot.

Meg kergette a’ varas béka.

Kaszáját se feni: mert ismét meg tompúl.

Föl nem verhetni álmábúl.

A’ cérna’ végén röstelli kötni a’ csomót.

Ágy’ terhhe.

Egy zsák’ alá valót egy hétig szánt.

A’ röst kéz meg nem ízzasztya az eke szarvát.

Egész nap’ a’ kuckóban.

Röst, mint a’ kolompos.[6]

A’ röst a’ mennyországba se iparkodik.

Egész nap a’ háti bőrön.

Hogy ha viszket, a’ vakarást is röstelli.

Friss mellette a’ szamár.

Csipi a’ kenyeret, mert a’ szelést restelli.

Egy hétig varr egy inget.

Kezét emeli, mikor lábát köllene.

Őtet a’ sánta könnyen meg előzi.

Alig húzza a’ lábát.

Röstelli gatya ránccában a’ visgálást.

Jó lenne tetű pásztornak.

Leg nagyobb haszna két oldala.

Az ördög se szánt, se vét; még is el él.

227Röstel meg mosdani, mint a’ disznó, még is meg hizik.

Röst a’ tol fosztásban is meg szakad.

Tegnapi sár a’ csizmáján.

A’ röst lovon nem fog a’ szó.

Hopp kéntelen, nem örömest.

Fekve vizel.

Életében keveset vette lábának hasznát; kezének pedig még kevesebbet.

Egész nap jár a’ röst, lába után még se lát az ember valamit.

Szükségére se menne; ha másra bízhatná.

Egész nap a’ kődökét vakarja.

Csak ne dolgozzék, el lakik a’ disznó ólban.

Répát vethetni kezének szennyébe.

Ágyárúl is röstűl esik le.

Nyomja az ágyat, mint ha le szegezték volna.

Ha röst a’ szolga, ösztövér a’ marha.

Akkorát lép, mint a’ veréb.

Ha rostéjra fektetnéd.
’S tűzet tennél alája.

Másra alig vehetnéd,
Gözölögne parázszsa.

El heverne a’ sűn disznókkal egy ágyban.

Inkább vakaródzik, mint tetvét ölye.

Röst, mint a’ meccet bika.

Röst arra is: hogy büdös lábát meg mossa.

Frissen röpül: mint az ólom madár.

Soha a’ kelő napot életében nem látta.

Kutya se teszi bé maga’ után az ajtót.

Keze, lába köszvényes.

Üstökön vezetik, mint a’ lusta lovat.

Fejét lógattya, nincs egyébb dolga.

228Fekvő ökrön holdat nem szántanak.

Aratásnak üdején meg fagy a’ munkában.

Szőr szálat talált a’ dologban, meg undorodott.

A’ leg lustább ló is farka előtt jár.

Tavaszi üdejét ágyban el henyélte;
Őszit ispitájban örömest töltötte.

A’ kis csikó nagy derestűl
Hámot húzni tanúl restűl.

A’ teli has nem örömest tanúl.

Meg ijedne reggeli hoszszú árnyékátúl; azért nyomja tiz óráig az ágyat.

Mintha minden láb újján hat tyúk szemet hordozna.

Szájjába rágatná, ha nem szégyenlené.

Félti az arany gyűrűt.[7]

229Meg röstűl a’ ló is, ha nem abrakollyák.

Egy sűlt málejért el alszik egész nap.

A’ lusta ló meg indíttya ugyan a’ kocsit, de ismét abba hagygya.

A’ röst munkás inkább szereti a’ napot nyugttán, mint költtén.

Nem szárnyat, hanem ólmot kötött lábához.

Későn kél kovászsza.

Röst ráknak természettével bír; mihelt a’ dolgot láttya, tüstént hátra jár.

Napra panaszolkodik: hogy röstül jár.

Nappal se nyittya ki szemét: hogy hamarébb aludgyék.

A’ röst ló kövérebb a’ serénynél.

A’ disznó is azért hízik, mert nem dolgozik.

A’ kutya leg alább ugat, ha nem dolgozik.

Ebédre is hatszor hívják a’ röstet.

Röst ló mellett romlik a’ serény.

Gyomorban se jó a’ röstség.

A’ röstnek még szája se gyors.

Álom tarisznya. – Álom táska.


[1] A’ Rösnökrűl (röstnöknek is nevezik). Ez az állat Amerikában terem. Deákúl Tardigrada. Németűl Faulthier. Amerikai nyelven Aja’ nevezete. Lásd az I-ső Részt hetedik Szakot 87-dik Lapot, melyrűl több írva vagyon.

[2] A’ röst embernek ezen panaszszokat e’ gyönyörű versseivel világosította meg Csepcsányi Gábor.

Hoszszú a’ nap a’ rösteknek
      Unalmas az éjszaka.
Halkkal láccik a’ heteknek.
      Aluszékony nyomdoka.
Hát egy hónap, ’s egy esztendő,
      Mely unalmat okozhat;
Ha oly hamar el menendő
      Üdő annyi bajt hozhat.
Így múlik el élettyöknek
      Tunya pálya futássa.
Mindeniktűl csak azt hallyuk,
      Lassan megy napunk hetünk
Még is mindnyájan azt vallyuk
      Hogy rövid az életünk.

[3] Rőt nevezetű gazdának oly röst vala szamara: hogy egy két lépésnyire alig mehetett, tüstént le feküdt; föl se kelt, hanem, ha jól meg botozták. Hogy gazdája errűl felibűl el szoktatta, meg rakta sóval, és egy folyon magát által kénszeritette: hogy az ott várakozó emberek tőlle el vehessék. Hogy a’ csekély viznek közepére jött szokássa szerént le dűlt a’ vizbe. Urának, és a’ reá várakozó embereknek sok kurjantássaik után föl kelvén; észre vette terhhének könnyebbségét. Mivel akkor a’ sóbúl sokat el vesztegetett, ezt gazdája meg boszszúlni akarván; banya taplót, és spongyiát rakott hátára, és így kénszerítette ismét az előbbeni vizen által költözni. A’ szamár előbbeni terhhének meg könnyebbűléssérűl meg emlékezvén ismét szokássa szerént le vetette magát a’ vizbe. Senki egy szót nem szóll vala hozzá. Magátúl fel akara kelni, de nem lehetett. Röstségének bére ott’ történt meg döglésse léve.

[4] Urok előtt a’ sok dologrúl panaszolkodott két paraszt. Az Úr mega akarván hitván szavaikat cáfolni, meg ígére nékik: hogy ha kastélyában lakni akarnának, és ott’ lakván, nem ögyebet tennének, hanem ennének és innának hólttig el tartandgya őket. Meg lett. A’ leg szebb ágyban hevertek, válogatott eledelekkel, és italokkal éltek. Egygyik magán kívűl lévén, oh pajtás (úgymond) be jó vagyon dolgunk! a’ másik: ugyan (úgymond) nem röstelled a’ beszédet? – De nem sokáig tartott ez a’ boldogság. Ismét ki kévánkoztak: hogy dolgozhassanak. Íme, mivel az ember dologra termett, és annak neki szokott; el nem szívelhette sokáig a’ henye életet.

[5] Ösmertem egy Uraságot Erdélyben: ki midőn szolgát akart magához venni leg elsőbben azt kévánta tőlle meg tudni: kinél szolgált légyen leg utóllyára. Néha a’ szolga vagy a’ Barátoknál, vagy Plébánusnál, vagy valami Káptalanbélinél. Ezt hallván az Uraság, rajta tüstént ki adott; mint olyan haszontalan szolgán, ki a’ röstséget meg szokta.

[6] Midőn egyszer a’ ménes közé ütött a’ menykő; a’ kolompos lovat agyon ütötte. Midőn azt kövérsége, és delisége miatt mindnyájan sajnállanák; ne sajnállyák (monda a’ Csikós): mert meg nem érdemli. Harang a’ nyakán; még se harangozott a’ fölhő ellen az ostoba.

[7] A’ régi Magyarok hasonlóképpen még a’ mostani Törökök is mindenkoron gyűrűt viseltek újjokon. A’ szegényebbeké vasbúl volt. A’ gazdagabbaké ezűstbűl. Aranybúl a’ fő neműeké. E’ gyűrűk pedig nem a’ mostani mód szerént vékonyak, hanem igen vastag és erős karikák voltanak, akár mibűl készittettenek. Ezt bizonyittya Hunyadi Lászlónak (Mátyás király testvérének) Belgrádi története; midőn Cillej Grófnak oroszva dolgozva akaró kardgyát gyűrűjének keménségébel hasztalanná tette. Bizonyíttya az is: hogy némely veszeködőket gyűrűjökkel ütötték főbe az izmosabbak, le is verték őket. Ha a’ mosás közben újjaikban tágan lóggattak az aszszonyoknak arany gyűrűjök; hamar ki estek, és lúggal egygyütt az úccára öntettek, el is veszhettek. A’ röst, lustát tehát azzal csúfollyák a’ Magyarok: hogy talán azért nem akarna dolgozni; hogy az arany gyűrűnek ki essésétűl félnek. Még csúfabbúl esik, ha a’ szegény röst, mivel arany gyűrűje sincsen, még se akar a’ munkához fogni.

« MÁSADIK RÉSZ. Rosz példák. KEZDŐLAP

Dugonics András:
Magyar példa beszédek és jeles mondások

Tartalomjegyzék

HARMINCNYOLCADIK SZAK. Sokak. »