« NEGYVENHARMADIK SZAK. Szerencsések. KEZDŐLAP

Dugonics András:
Magyar példa beszédek és jeles mondások

Tartalomjegyzék

NEGYVENÖTÖDIK SZAK. Szokások. »

NEGYVENNEGYEDIK SZAK.
Szerencsétlenek.

Egyik szomszéd ki veti, a’ másik fel szedi.

El szedték orra előtt az epret.

El vágták alatta a’ fát.

276Csak a’ mindennapi imádság tartya.

Lórúl szamárra. – Ebet fogott.

Háta gerincéhez nyőlt hitván hasa.

Csöbörbűl vödörbe hágott.

Mézes madzag helyett is kígyóra talált.

Bal oldalán alszik el.

Sokat válogatván a’ mogyoróba, végtére férgest talált.

Egy kárbúl kettőt csinált.

Hír harangot húztak néki.

Szegény tprücsök ugyan meg szorítanak.[1]

A’ ki egyszer szerencsétlen, az egyenesen is el törheti lábát.

277Ki szúrták a’ szemét; akár mi jó néki.

Két szék között a’ főldön maradt.

Meg akadt a’ sárba.

Ördögöt fogott, azt is pedig fülest.

Őtet egygyik a’ másiknak elejébe gördíti.

Veszttére harapta el az egér fejet.[2]

Még a’ magájéval se szabad.

Játszanak véle, mint a’ bőr laptával.

Oda van édes mindene.

Fris vizre vitték, és szomjan hagyták.

Nem kopik benne a’ foga.

Rút homályba borúlt hajnali csillaga.

Bele veszett a’ vizbe.

Pénzt keresett, ló kukóra talált.

Nem vásik benne a’ foga.

Apró szeleteket szelt maga elébe.

El vesztette erszénnyét.

Nem küldenek követet a’ szerencsétlenségért.

Pad alatt a’ remény.

Hánnyák, vetik, mint a’ dézma gabonát.

El tört alatta a’ jég.

Lepént keresett, tehén ganéra akadt.

Magos pócrúl pad alá.

278Fejére tanította, mint bujtárját guba.[3]

Cserben maradt.[4]

A’ szerencsétlen gazd’aszszonnak tyúkja is kissebbet tojik, mint a’ szerencsésnek jércéje.

Farba rugták.

Nagy útrúl szerencsésen haza érvén, kapujában törött el a’ lába.

Az Urak vesznek öszsze, a’ Jobbágyaknak hajok típődik.

Nyersett evett; gyomra nem emísztheti.

A’ tyúkok ették meg szelet kenyerét.

Űzőbe vette a’ szerencse.

Jaj annak a’ háznak
Nyakába bikának
Hol jármot vet a’ tehén.

Ki veszni indúlt, annak a’ légy viz is árt.

Jégre csalták – Körmére hágtak.

279Csupa harangozó néz ki a’ szemébűl.

Meg égette körmét.

Úgy reá száradt: hogy a’ kutya se nyallya le rólla.

Saraglyába hagyták.

Kuvarcot nyert vele.[5]

Otthon felejtették a’ kemencénél.

Csötörtöket vetett puskája.

Meg olvasta fogát a’ béka.[6]

Bele vásott a’ foga.

280Adál Uram essőt, nincs köszönet benne.[7]

Fiatal lévén, bele fárad a’ munkába.

Bele törött bicsákja.

A’ mit a’ vámon nyert, el vesztette a’ harmincadon.

Jól lakott a’ nagy semmivel.

Bocskora a’ sárban maradott.

Ki maradt a’ számbúl.

A’ Barátok zsákjába jutott.

Bele törött a’ foga.

El kopott a’ foga.

Addig jádszik macska az egérrel, még meg nem eszi.

Ina szakadt ember.

Addég járnak a’ korsóval a’ vízre, még nem törik.

Hanyat esett ember.

Addég úszik a’ tök, még el nem merűl.

Ki vették a’ szívét.

Néha a’ jó ló is Cigány kézre szorúl.

Szerencsétlen madár a’ gyerek’ kezében.

El nem talállya a’ tárgyat.[8]

281Ott’ hagyták a’ fa képnél.

Két felé kapdos, mint a’ Dunába haló ember.

Mindenhez, még a’ szalma szálhoz is kapdos, mint a’ Tiszába haló ember.

Látás után mosojgás,
Ez után a’ karolás
Ezt követi a’ nem jó
Nem jó után a’ sok óh!

Mennyit fordúl a’ kerék fel, annyit alá.

Pártáját sirattya.

Néha reggel tánc, estte pedig lánc.

El rezelte minden böcsűletét.

Bele kéverődzött a’ sűrű hinárba.

Meg bukott szerencséjével együtt.

Fel fordúltt kocsija.

El aludta minden szerencséjét.

Bé törték reá az ajtót.

Pórúl járt.[9]

282A’ jó meleg kása meg égette szájját.

Bé vágták az úttyát.

Erősen vakarja koszos fejét.

El érte a’ sok Péntek.[10]

283Törököt fogott.

Meg fordúlt a’ szerencse kerék.

Út vesztett szegény.

Csak egy cérna szálon függött élete.

A’ sárba veszett.

Házában minden szeglet meg bomlott.

Meg esett néki a’ Diószegi vásár.[11]

Ki vetették sarkábúl.

Porba esett sűlttye.

Egygyért kettőt húztak a’ fogban.[12]

Vakott vetett kockája.

Magának az ökör nem szánt a’ zab alá.

Markába szakadt a’ vége.

Vastag a’ szalonnája, mint a’ téjnek pilléje.

284Meg akadott a’ tengely.

Essőt kerűlvén a’ vizbe holt.

Semmire se mehet.

Még a’ dolognak elején is bele sűl.

Ha süveges mesterségre adná is magát, e’ világra a’ gyermekek talán fejetlenűl jönnének.

Kalapja a’ palláson maradott.[13]

Bocskorának szíjja el ódzott.

A’ ki mellett gyakran el mén a’ szerencsétlenség; egyszer bele ütközik.

Szerencsétlen ember, ki a’ szomszéd fazéknak csak fenekét nézi.

Az se volt ám mátka tál.

Többrűl több a’ kár.

Ők vernek minket, minket is ők.

Bőcsőbűl sírva.

Holttan jött az élők közé.

Taligára szorúlt.

Kezében törött a’ dárda.

Bal szelek fúttával szerencsétlenűl járt.

El ejtette a’ koncot.

Ki szelelték a’ forgát.

El hordották szegént a’ tyúk űlőrűl.

Fel ázott sátora.

Kezében törött a’ kormány.

Olyan jó a’ bora, mint a’ leg jobb ecet.

Kezében törött az ág.

Nem mindennap ragyog a’ nap.

285Bele törött a’ késse.

Mindenébűl ki forgatták.

Baját a’ bú éri.

Csak a’ Cigány sátor lett menedék helye.

Cselt vetett a’ forgó szerencse.[14]

Mindenkor be borúlva vagyon üdeje.

Minden szántás nélkűl maradott.

Se híre se helye.

A’ szerencsétlenség nem bánik az emberrel halkkal.

Se helye, se hamva.

Nem jár társ nélkűl a’ szerencsétlenség.

Se szőre, se bőre.

Repedt az árboc, meg állott a’ gálya.

Se kutyája, se macskája.

Mind le pattant hordajárúl az abroncs.

Koppanik az álla.

Nagy konc esett ki a’ szájjábúl.

Meg nyergelték mint a’ túrós hátú lovat.

Reá szorúlt a’ Tót vendégségre.

Minden ló fel rugja a’ szerencsétlent.

Nem édes, hanem mostoha anya a’ szerencse.

Pénzen vesznek kenyeret; még se esznek eleget.

Virág helyett kórót szedett.

Gonosz oldal bordára talált.

Rosz szalmán fekszik.

Szerencse a’ mankót utánna hajtotta.

286Föl törött a’ talpa.[15]

Ki forgatták a’ ráncbúl.

Ki ugrott bőrébűl; az az: meg hólt.

Ki esett a’ derék szeg.

Ki nevette a’ lelkét, az az: nevetve hólt meg.

Roszszúl sűlt el a’ puska.

Ünneplő orcáját otthon felejtette.

Meszsze ment a’ céltúl.

A’ szerencsétlennek halál se baráttya.

Nincs oly lángoló szerencsétlenség, melyben egy szikra jó szerencse ne lenne.

Búzát vetett, konkojt aratott.

Sarkában a’ veszély.

Kész a’ lakodalom, de nincsen meny aszszony.

A’ szegénnek ajándéka drága.

Úgy meg verte az Isten: hogy a’ botot is rajta felejtette.

A’ szegény emberrel morzsát se gondolnak.

Bal kezére fogta a’ kényes szerencse.

Hamar fejére tölt a’ Török átok.[16]

Rosz fűre tapodott.

287A’ szegénnek ha nincs is baja, még is van.

Meg adták a’ kos árrát.

Futtya a’ farkast, oroszlánba akadt.

Barátot látott, semmi vadat se hoz.

Akkor szokja meg a’ hal a’ horgot, midőn leg elsőben fel fallya.

Hintós kocsi kender hám
Herceg úrfi, szűr dolmány.

Kún László’ szekerére szorúlt.[17]

Ott törik el néha a’ jég, a’ hol leg vastagabbnak teccik.

Ezt is meg kormosította a’ pálinka gőz.

Rosz üdőben vetette árpáját.

Körmére égett a’ tekercs.

Fel dűlt a’ tele fazék.

Mindenütt el kerűli a’ szerencse.

Meg holt a’ gyermek, oda a’ komaság.

Leg utóllyára érkezik a’ jó.

A’ szerencsétlennek a’ nap is későn kél.

Nem talál házára a’ gonosz szerencse.

Hús hagyón tőkét huzattattak vele.[18]

El törött a’ cserép. Az az: sírva fakadt a’ gyermek.

Kalodába vette a’ szerencsétlenség.

Üröm helyett a’ csalánra talál a’ szerencsétlen.

288Kosarat kapott.[19]

Csizmában kereste, mezítláb költötte.

Annya se segíthet a’ szerencsétlenen.

Kenyerét a’ kutya el kapta kezébűl.

Jégre vitték szegént, és ott felejtették.

Úton érték.[20]

Meg ette a’ szappant.[21]

289El tévesztette az ország’ úttyát.

Az útban törött el csikorgó kereke.

Ágy alá temette minden szerencséjét.

Isten hozzádat mondott néki a’ szerencse.

Még gyermek korában meg vakúlt.

Pápa szemen se lát.

Meg nyergelte a’ szerencsétlenség.

A’ ki szerencsétlen, bottal is agyon lövi magát.

Akár mihez kap: bele veszt.

Szerencsétlenségnek bokros az ösvénnye.
Ha egy fel szabadít, veszt más’ tekervénnye.

Fejére gőzölgöt a’ pár lúg.

Nem tudni: az ég emelte é fel, vagy a’ főld nyelte el.

Meg van ő már lőve.

Meg ette a’ szurkot.

Ökrét kereste, lovát is el vesztette.

Fara fáj, fejét nem bírja.

Sírással toldgya panaszszait.

Magossan szált, mélyen esett.

Nagy konc esett ki szájjábúl.

Sokszor meg mutatták: merre van az ajtó.

Puska nélkűl löhették agyon.

Tűz nélkűl is meg éghetett.

Igaznál igazabb, hogy egy szálig oda van.

Ki szedték szeme’ szőrét.

Bé csöngetett néki, mint Derecskének a’ Tatár.[22]

290Föl koptatták az állát.

Farkas kaszára jutott bárány.

Csuda féreg a’ bolha, ha a’ tűzhelyre ugrik. Addég addég szökdecsel, még vagy a’ vizbe, vagy a’ tűzbe ugrik.

Addég hánnya a’ róka a’ cselt, még a’ csávába esik.

Jaj innen is, jaj túl is.
Jaj elől, jaj hátúl is.
Jaj oldalam, jaj fejem,
Jaj tomporám, jaj mejem.
A’ sok játék, a’ sok bál,
Nekem bizony sokban áll.

A’ malmon, és az új feleségen szűnetlen kell igazítani.

Néha le vetősdit is játszik a’ fejes szerencse.


[1] Némely ember igen el híresedett a’ faluban, mintha az emberek titkait tudná. Pedig okosságára nézve csak azokat tette: melyet minden más tehetett volna. Által látta némelyeknek gonosz ügyekezeteiket, és ebbűl könnyen ki hozta roszra menendő cselekvénnyeiket. Némelyeknek tolvajságjokat nem ok nélkűl gyanítván, azokat a’ Bíráknak fel adta. Ennek tudománnyát probára akarván tenni három gonosz ifiak, midőn őtet egyszer az erdőre ki menni látták, utánna mentenek. Ketteje őtet a’ fához kötözte, egyik a’ markába szúnyogot szorítván, elejébe állott, és őtet meg kérdezte: mi lenne markában? ha el nem találná, a’ leg keservesebb halállal fenyegették őtet. Ez kétségbe esvén, le térdelt, és magát a’ halálára késziteni kezdette. Kénszerítetvén a’ feleletre, mivel maga neve Szúnyog János vala, maga felől így sopánkodott: szegény szúnyog ugyan meg szorítanak. Ezt hallván ama gonosz három ifiak: azt gondolták: hogy a’ szúnyogot valóban ki találta. Haza menvén az ifiak, az egész falu előtt el mondották az egész történetet. Még jobban féltek osztán tőlle a’ gonoszok.

[2] Meg van azon babonaság a’ Parasztok között: hogy annak az egérnek fejét, melyet ki keletkor foggal el harapnak, a’ hideglelés ellen nyakokba kössék. El akarta azt egy harapni, de az egér annak torkán le csúszott. Ez a’ történet az újságban is ki jött, és kérettettek az emberek: hogy jó fizetésért segítségére jönnének. El jött egy Cigány aszszony, ki a’ segedelmet könnyűnek lenni mondotta, azt javasolván: hogy az egér után macskát ereszszenek bé az embernek torkába ez azt bizonyosan meg fogná.

[3] Sokat lopott Guba bújtárjával egygyütt, ki is a’ mesterségét úgy meg tanúlta: hogy fel kapván ő is a’ gulyásságra, Gubának minden marháit el lopta.

[4] A’ cserfának bogyoibúl és héjjábúl kavarékot csinálnak a’ vargák, és a’ tímárok. Ebbe a’ cserbe bele vetik a’ bőrt, és fontos talpakat; és ezt cserzésnek nevezik. Meg esik: hogy a’ nagy darabok közé a’ férfiak apró talpakat, az aszszonyok fonalat is hannak. Midőn osztán, az igazi meg cserzés után, mindeneket ki vesznek, meg esik: hogy némely aprólékok szándékjok, és akarattyok ellen is a’ cserben marad, és a’ csernek erőssége miatt egészszen el romlanak. Ezekrűl szokás mondani: hogy cserbe maradtak, az az: el romlottak. Ezt által vivén az emberekre, ezeket is akkor mondgyuk cserbe maradttaknak, midőn azt el nyerniök nem lehetett, a’ mire vágyódtak.

[5] Kuvarcot vallani, és kuvarcot nyerni két dolog. Most a’ kuvarc nyerésrűl fogok szóllani. Általlyában: ez a’ szó kuvarc azokat a’ csomókat jelenti, melyek a’ lombos Juhász kuvaszoknak farkokon lógnak. A’ Juhász bujtárok Karácsonkor diókat nem hengeríthetvén, le rángattyák kutyájoknak farkárúl a’ kuvarcokat, és azokat egy menedékes deszkán le eresztvén, mint a’ diókat, éppen úgy játszanak, mint a’ városi gyermekek a’ diókkal. Ha osztán őket kérdezik: mit nyertenek a’ játékban? azt felelik, hogy nem ögyebet kuvarcnál, az az csekélségnél. Az után: ha valamely Juhász tolvajsága miatt vallatták a’ Bírák, és semmit se hozhattak ki belőlle, felőlle azt mondották: hogy kuvarcot vallott, az az semmit se. Ezeket gyakorta más értelmekre is húzzák. Példáúl: midőn valaki szégyenben maradott, vagy roszszúl járt, kuvarcot vallani mondgyák – országunknak némely részein a’ kuvarcot így szokták: kudarc. De a’ kuvarc szó a’ kuvaszoktúl eredvén, jobban meg felel eredetének.

[6] Száját tátó fiatalnak szokták ezt mondani, hogy ha szájját bé nem fogja meg olvassa fogait a’ béka, és mind ki húllanak. Midőn osztán hét esztendős korában a’ téj fogak, ki húllanak, eszökbe juttattyák ki tátott szájokat.

[7] Akkor mondgyák ezt a’ Magyarok: midőn az egektűl essőt kévánnak, azomban a’ jég esső el veri minden veteménnyöket.

[8] Szokásban volt az a’ régieknél: hogy magokat a’ nyilazásban gyakorollyák. Ki tévén a’ tárgyat, ki azt leg először találta, annak a’ város nagy ajándékot adott. Egy Scita látván: hogy sokan lőnnének, de egygyik se találná el a’ tárgyat, hirtelen fel ugordott székébűl, és a’ tárgy elejébe állott. Midőn a’ szánakozóktúl meg intetett volna, hogy magára vigyázna, mert igen könnyen meg eshetne: hogy agyon lövettetnék a’ görögöktűl; úgy ám, felele a’ Scita ha a’ nyilazók Sciták volnának; de engem a’ Görögök akár hol meg találhatnának inkább, mint a’ tárgynál.

[9] Német országbúl csoportosan le szoktak ennek előtt, jönni a’ Svábok, kiket főképpen a’ Bánátba telepítették le Német fejedelmeink: hogy a’ pusztaságokat meg raknák és annak zsírjábúl meg potrohosodnának. Ők magokat Magyarjaink előtt Paueroknak az az főld müvelőknek nem pedig vagy parasztoknak, vagy gazdáknak nevezték. Ezen tőllök hallott Pauer szót gyakran hallván a’ Magyarok, őket elsőben Paueroknak, végtére Póroknak nevezték. – Meg esett egyszer: hogy némely Póraszszony a’ csikorgó télben este felé a’ kútra menne, mely a’ falunak közepén köz haszonra ásattatott volna. A’ kutnak eleje vizzel meg locsolva menedékesen meg fagyott. Ezen a’ Pór aszszony nem csak el sikamodott; hanem fejére is esett, el is ájúlt szerencsétlenségére. Sok üdeig magánosan ottan maradván; el szóródott hoszszú haját a’ csikorgó hideg a’ jéghez fagyasztotta. Maga a’ Pór ember feleségének késedelmességét tovább nem tűrhetvén, a’ kútnak indúlt. Meg lelte a’ szerencsétlen aszszont fel nem kelhettének okát is tanúlván annak feje mellé le gunyorodott. Midőn osztán amannak le fagyott haj szálait meleg lehelletével fel olvasztani ügyekszik, addég magának szakálla is a’ jéghez erősen le fagyott – Így kelletett mind a’ kettőnek egész reggelig ott maradniok. Ekkor a’ Magyarok fel segítették őket; de akarattyok ellen is mind a’ Pórnak torzomborz szakálla, mind a’ Pórnénak el szóródot hajja a’ fagyban maradott. Ilyen szerencsétlenségben fetrengő emberek felől szokták az után is a’ Magyarok mondani: hogy pórúl járt; az az: hogy éppen olyan szerencsétlenné lett, mint ama kút melléki pórok.

[10] Kik nem örömest bőjtölnek, azt mondgyák: hogy az erőnek üdő előtt való el vesztegetéssel, az után a’ vénség, végtére mindenfelé nyavalya, a’ bőjtölésnek sanyarúságátúl származik. Sokan vannak’ pedig kik velek tartanak. A’ többi között, némely Kardinálisnak Inassa is találtatott, ki, ha rajta állott volna, minden bőtnek végét szakasztotta volna. Meg halván az akkori üdőben a’ Romai Pápa, szűnetlen imadkozott azon említett szolga: hogy az ő Urát ama Kardinálist választanák a’ meg hólttnak helyébe. Ennek okárúl kérdeztetvén, azt felelé: hogy az előbbi Pápák, főképpen pedig az elsők csupa, halászokbúl választattanak, ugyan azért: a’ Kereszténség elébe erővel tolták a’ halakat. Ellemben: az ő Kardinális Ura egy gazdag mészárosnak fia lévén, hamarébb meg engedné a’ húst.

[11] A’ Diószegi vásároknak bizontalanok voltak napjaik: azért a’ kereskedők, és koldúsok azok idejét el tévesztvén sokszor vásár után jelentek meg, és minden haszon nélkűl el menni kénszeríttettek.

[12] Némely borbély legény egy fognak helyette kettőt rántott ki a’ parasztnak szájjábúl. Ennek boszszonkodássát le nem csillapíthatván a’ legény; a’ jelen lévő Inas azt mondotta a’ parasztnak: hallgasson: mert ha e’ lármára ki találna jönni a’ mester, ama’ másik fognak árrát is meg vevendené rajta. Ezzel le csilapodott a’ paraszt, meg fizetvén az egy fogért.

[13] Ezt a’ közmondást olyanokrúl, szokták mondani, kik alatt a’ jég le törik, kalapjok pedig, avvagy süvegjök a’ jégen fenn marad. Ezt a’ jeget paglásnak is nevezik.

[14] Cselt vetni annyit tészen: mint az igazi útbúl ki térni. Az ökröket is cselőre hajtyák, midőn az útbúl jobbra térítik. Cselt vet a’ róka is, midőn csavargássaival ál utakra lopódzik. Az ide tova tekergő emberekrűl is azt szoktuk mondani: hogy csellegnek, bellegnek.

[15] Azzal dücseködött egykor Ciceró: hogy őtet midőn a’ számkivetésbűl Romába viszszá jött, ölökbe hozták a’ Polgárok, ’s mindenütt öröm jelentéssel fogadták. Ezt hallván Vatinius, csak azt kérdezte tőlle: mért hojagzott fel tehát mind a’ két talpad?

[16] Midőn 1686-dikban a’ Törökök Magyar országnak nagy részszébűl ki üzettettek: mondgyák; hogy ezt az átkot mondották légyen ellenünk: verjen meg benneteket az Isten roszabb szomszédokkal, mint a’ micsodások mi voltunk.

[17] Kún László királyunk’ üdejében oly szegénységre jutott országunk: hogy a’ sok hadak miatt lovaikbúl ki fogyván, embereket fogtanak bé a’ két kerekű taligákba. Ezen taligákat nevezik Kún László’ szekerének.

[18] Régenten azokkal az el adó leányokkal, kik fársángi napokon férjhez nem mehettenek, mint valami szilaj kancákkal hus hagyó Szerdán tőkét húzattattak a’ Magyarok.

[19] Egy kosár csináló szegény embernek igen szép leánya vala. Ezt nem csak a’ közönséges; hanem néha fő emberek is meg látogatták, és őtet magoknak feleségűl kérték. Maga a’ leány azon kosárkáibúl, melyeket maga kezeivel igen módosan csinálgatott, azoknak szokott egygyet ajándékozni, kiket magátúl el távúlítani ügyeközött! mert nem szeretett. És így nem értette volna: mi okra nézve jöttek hozzája, fáradságjokat e’ kosarkával meg hálálni. Ez a’ többi előtt jelűl vala: hogy a’ leánt el nem vehette, mivel tőlle csak kosarat kapott.

[20] Ha a’ tolvaj el szökik; főképpen az edőknek tart: mert attúl fél: hogy az úton ne érjék. Úgy kellettik tehát mondanunk: hogy a’ tolvajt úton érik; nem pedig utól érik. Mondgyuk ugyan elől utól, mondgyuk ezt is elől hátúl; de ki teccik: hogy ezeket a’ megverésre alkalmazhattyuk: elől utól egy aránt páholták; nem pedig arra: hogy úton érik a’ tolvajt.

[21] Szécsi Máriának Murányban egy kedves kis kutyája vala. Erre a’ Grófnénak otthon nem léttében rosz gondot viseltek a’ cselédek; ’s mivel ennie se adtak, szappannyal kölletett egyszer lopva jól laknia. Nem sok üdő múlva, haza jöve a’ Grófné, szomorún nézett el bádgyadott ebére, és azt fel vévén ágyába helyheztette. Midőn, a’ szappan maga kötelességét meg tette osztán észre vette a’ Grófné: hogy a’ szerencsétlen kutya meg ette a’ szappant.

[22] A’ Tatár járásban 1240-dik esztendő tájban, midőn azoknak egy felekezettyök Derecske alá jött, mely mező város Bihar vármegyében fekszik, nem meszsze Debrecen várossátúl, hogy a’ Derecskeiek a’ népet az ellenség ellen fel lázícscsák, a’ templomokban mind félre verték a’ nagy harangokat. A’ harangoknak ezen félre kongatások csudálatosnak teccett a’ Tatárok előtt. Ugyan azért azt igérték nékik: hogy jobban tudnának bé csöngetni a’ Derecskeieknek. Bé rontván a’ városba, alig hagytak egy nehányat életben.

« NEGYVENHARMADIK SZAK. Szerencsések. KEZDŐLAP

Dugonics András:
Magyar példa beszédek és jeles mondások

Tartalomjegyzék

NEGYVENÖTÖDIK SZAK. Szokások. »