« NEGYVENNYOLCADIK SZAK. Tolvajok. KEZDŐLAP

Dugonics András:
Magyar példa beszédek és jeles mondások

Tartalomjegyzék

 

NEGYVENKILENCEDIK SZAK.
A’ Vének.

A’ vén hegedűs minden nap egy nótát felejt. A’ mit von is, azt is roszszúl vonnya.

Meszsze lát.[1]

Régtűl fogva gondolkodik immár.

Vén dög. – Vén kuvasz.

Még a’ bodza fának is jó napot mond.[2]

Inába van immár a’ lotyogó nadrág.

Meg ette immáron kenyerének javát.

Keveset hagyott hátra.

324Eleget próbállya, a’ tű fokot még se talállya.

Néha a’ vén aszszonnak is piszenik.[3]

Vén szatyor. – Őszbe csavarodott.

Vén leánnak mindenkor kurta a’ farsang.

Egygyik lába a’ koporsóban vagyon immár.

Vén csoroszlya, kopott ösztök.

A’ leg jobb futót is el éri az öregség.

A’ málét se rághattya. – Pép az étke.

Nehéz az öregnek a’ frisset el járni.

Nehéz vén aszszonnak a’ koncba harapni.

Liszt malomba őrlött.

Ki nem kéván meg vénűlni, akaszsza fel magát.

A’ fáradt ökör erősebben rakogattya lábát.

Testtéhez is aszúlt halhatatlan lelke.

Vén bocskor. – Hantos hátú.

A’ vén ökör mélyebben hágdossa a’ sarat.

Hattyú Apátúl, galamb anyátúl származott.

Vén csaúz. – Vén lőcs.

A’ vén kecske is meg nyallya a’ sót.

A’ világnak régiségével vetekedik.

Szájjában két foga tartya az istrázsát.

Ráncos bőre (mint a’ szalonna) töpörödött.

Vén suba. – Vén bunda. – Vén borotva.

A’ vén bába az Manó ördögnek hadnagygya.

Ádám atyánknak első szülött gyermeke.

Tar szürke.

325Régen van ő immár dög rovásra meccve.

Másodszor gyermek.

A’ vén fa sokkal nagyobb árnyékot vet.

Nem ezen a’ világon; hanem a’ másikon élt.[4]

Csöszög, de nem jár.

Már hold a’ nappal egészszen öszsze ment.[5]

Vén kofa. – Deres ló.

Ráncos béle egészszen öszsze fonnyadott.

Zsellért fogadhatna bővűlt nadrágjába.

Az ősz haj meg sárgúlt.

Az ősz haj duda zaj; de a’ ránc már nem tánc.[6]

Függ az ülep. – Fogatlan gereblye.

Vén embernek bor a’ levesse; kása a’ sűlttye.

Utólsó lábon jár.

Nincs utálatosabb, mint élni kezdő vén.

Meg őszűlt a’ hajja minden böcsűlettel.

Töpörtő orcájú. – Ráncsos pofa.

Nem minden ag róka kerűli el a’ csávát.

326Fehér gyólcs. – Vén szerszám.

Fejérűl nyáron se akar el menni a’ hó.

Csügg a’ feje bal felé.

A’ nyulat (ag lovon) néha agyon verik.

A’ görbűlt ag nőnek, ag ő regéje is.

Búgyor a’ világ, szatyor a’ vén aszszony.[7]

Hörög már a’ mellye.

A’ vén szakácsné is meg főzi a’ jó levet.

Sokat parancsol.[8]

Elég egy öreg ember a’ háznál.

Egy vén aszszony sok is a’ háznál.

Három lábon jár.

Régen volt az, mikor az annya’ emlőjét szopta.

Nem birhattya már farát.

Volt valaha annak egyenes dereka.

Fogai el koptak.

Ki nem akarja: hogy feje őszűllyön; vágassa le.

Elég nyavala a’ vénség.

Nehéz a’ vén rókát tőrbe keríteni.

Régen volt ő fiatal.

Szinte annyi borjú bőrt adnak el, mint ökör bőrt.

El kopott. – Vén heveder.

A’ vén szolgának a’ szó is vereség.

327Öregek vezérlik a’ hadat.

Nehéz a’ vén Aszszont szépnek le festeni.

El érte a’ sok péntek.

Vénebb ő a’ két esztendős malacnál.

Korpát a’ vén ebre vesztegetni nagy kár.

Sok szombatot élt.

Három lábra, egy pár szemre szorúlt.

Vén kupak. – Vén lajtorja.

Nincs oly meg aggott vén róka, mely tőrbe ne kerűllyön.

Nem ráncos a’ nyelve.

Holló volt ez előtt, már most hattyúvá vált.

Öregszik a’ legény.

Ag ebnek, vén szolgának semmi böcscse.

Holtomiglan holtáiglan.[9]

Régen visele maga’ bőrébűl csizmát.

Csúf dolog ha a’ vénnek esze későn érik.

Csötlik, botlik.

Mihelyt botlik, mindgyárt esik.

Régen pödöríti immár súgáros bajúszszát.

328A’ vén leány mindenre későn érkezik.

Ő se mái ember.

Éppenséggel oly vén, mint az ország’ úttya.

E’ század előtt született.

Bűdös immár annak, mind tüdeje májja.

A’ szöszt is pösznek mondgya.

Olybá tarthattya, mint ha zsebében volna.[10]

El bomlott galiba.

Sok karácsonyi szilvát emísztett meg nálunk.

Vén gunyhó. – Vén dada.

Ő is le felé jár immár a’ högyön.

A’ vén farkast a’ bárány is neveti meszszirűl.

Tudgya: mikor veszett Belgrád.

Erre közelebb; amarra hamarébb.[11]

329Ásó, kapa, címere.

Sokszor meg ette már a’ Húsvéti báránt.

A’ temető kertnek érdemes virága.

Nem meszsze van immár a’ sírnak szélétűl.

Vén paróka. – Aba posztó.

Nem győzi testtye a’ lélek’ parancscsát.

Vannak már leányának is számos unokái.

Avas szalonna. – Száraz fa.

Nincsen oly vén kutya az egész városban.

Rongyollott köpönyeg.

Vénség terhe alatt előre horgasúlt.

Többet űl már otthon, mint a’ kertbe ki jár.

Kezén a’ kesztyű útra indúl.[12]

Reszketnek az inak.

Régen volt az, midőn Pünkösdi király volt.

Régen el múlt a’ Pünkösdi királyság.

Attúl is félt; hogy árnyékában meg botlik.

Gömbölyű lett, mint a’ csiga.

330Minden vétek el alszik a’ vénben csupán a’ fösvénség ébred fel.

Ó bornak, és ó leánnak nem egy áron icéje.

Arra jutott: hogy maga árnyékának is köszön.

Leánya is vén aszszony.

Nincs oly öreg, ki tovább ne kévánnyon élni.

Nagy üdőrűl emlékezik.

El felejtette eddég az acél levest.[13]

Nehezen hal meg az öreg ember: mert az élethez nagyon hozzá szokott.

Se haraphat, se rughat.

Hitét a’ vén ember ritkán cseréli meg.

Odvas törsök. – Vén határ kő.

Árendába adta fogait.

A’ vén leány a’ rózsán se igen kap immár.

A’ Fodor, akár Ménta; elég hogy banya virág.

El únta a’ frisset, csak a’ lassút járja.

Ki az öreget meg nem böcsüli, jele annak: hogy öreg lenni nem akar.

Roszabb a’ vén aszszont, mint a’ vén kutyát ingerleni.

Jó immár ő néki a’ banya virág is.

331A’ vén ló (ha meg nem eheti is az abrakot) leg alább meg röhögi.

A’ vén falusi mester is végtére ki kotlik a’ tanitásbúl.

Ám-rád.[14]

Az életet inkább szereti az öreg, mint a’ fiatal.

A’ kriptának kúlcsát keresi.

Pokolba se veszik bé: mivel fogai nincsenek.

Vén palánta kész káposzta.

A’ vén darázs (ha meg nem haraphattya is már az érett gyümölcset) leg alább meg dongja.

A’ vén kutya ebűl szokott meg őszűlni.

A’ szamár (az annyának hasában is) ősz.

Régen el koptatta fiatal fogait.

Régen volt hajadon.

Acél pennának is el kopik a’ foga.

Böcsüld meg az ősz szakált.

Nem mind tudós, kinek Pápa szem az orrán.

Le áldozott a’ nap.

Estte felé van.

332Nem megy többé oda, a’ hová az Angyalok se járnak.[15]

Gyakran el üt immár a’ tű’ foka mellett.

Le alkonyodott a’ nap.

A’ vén ember mindenben lasú, csak a’ koporsóhoz járásában gyors.

Sokáig élni (és meg nem vénhedni) mesterség.

Le szállot a’ nap.

Ha életének annyi esztendei lennének, mennyi haj szálai vannak a’ fején; úgy teccene: mint ha mái napon születtetett volna.

Már körösztűl fordúlt mellyében a’ lélek.

Kopasz a’ mező.

A’ vénet vinyegével is agyon üthetni.

El űlt a’ veréb.

Úntig be éri három singnyi főlddel.

Az élőnek vagy nincs, vagy ritkán van főldgye; de a’ hóltnak mindenkor elegendő vagyon.

Fejébe sűlt a’ párta.

Nem jádzik már többé felest és feletlent.[16]

A’ vén leány (ha férjhez megyen) egybe vén aszszony lesz belőlle.

Sok szomorú társsai vannak a’ vénnek.

Kölletlen vendég a’ vénség.

A’ harangozásnak pénzzét látni ki szemébűl.

333El nyelte a’ horgot.

Az abrosz is végtére szöszszé válik.

Nem diósdi már a’ játék.

Ki a’ mát meg adta, holnapot nem ígért.

Cinterem virág a’ fején.

Kevés napok után bele hal a’ főldbe.

Oda a’ fiatal piros.[17]

Soha nem áll fiatalabb korában.

Szem hegygyel lát, fűl hegygyel hall.

Futó szemmel tekint immár életére.

Halál előtt immár le tett süveggel áll.

Csak a’ van még hátra: hogy szájjába rágjál.

Jól meg kenték (a’ sír felé) két kerekét.

Lába is a’ temető felé áll.

Ásóra, kapára nem soká fog várakozni.

Nyomában a’ halál éles kaszájával.

Vékony a’ reménség a’ hoszszú életre.

A’ halál kezére adták.

Feslik immár a’ hárs.

Előre meg fútták immár a’ készűlőt.

Semmiben nem vásik immár annak foga.

Szemmel tartya a’ halál.

Kezet adott immár a’ halál’ verbunknak.

Szent igaz: el megyünk.

Mint ha kést ütnének szívébe, ha előtte a’ halált emlegetik.

Nem sok küszöböt fog ezután koptatni.

334Mindenkor fülel, ha nem neki húzzák é meg a’ lélek harangot.

Ki kopott a’ sátoros ünnepekbűl.

A’ cinterem felé fordúlt imár rúdgya.

Abban töri fejét, hogy nyújcsa életét.

Könyv nélkűl tudgya azt: hogy meg kell halnia.

Magába szállott; el hiszi: hogy örökké nem él.

El kell menni az Úr dolgára.

A’ vén aszszony (ha nem egyébb is), elég tőlle, hogy (másoknak ki mentekben) lakat a’ háznál.

Lába se jó másra, csak diót hajtani.

Nem remélhet sokat a’ vén.

Maga a’ vénség elég betegség.

Esik esső, nyől a’ sár.
A’ vén leány már mit vár.
Úton éri az a’ kár.
Bé foglallya a’ nagy zár.

Már a’ biróságbúl is ki aggott.

A’ vén birka el éli a’ téli takarmányt, kikeletkor hal meg.

Vén embernek kása a’ pecsenyéje, bor a’ patikája.

Vén mészáros kutya (ha meg nem foghattya is a’ báránt) leg alább meg nyallya.


[1] Ennek a’ közmondásnak kétféle az értelme. Egygyikkel a’ vénség allyasítatik: mivel közelrűl nem olvashat. Másikkal dücsőitetik: mivel a’ jövendőbe is bele tekinthet.

[2] Az az: hamar el fárad, és a’ bodza fa mellé, hogy testtét ki nyugtassa, könnyen le űl.

[3] Dioniziusnak ama Sziciliai kényes uralkodónak édes annya igen élemedett vén lévén férjhez akart menni. Ezt fiának meg jelentette, és a’ törvénnek fel bontássát ebben is sürgette. Édes anyám (monda a’ király) én ugyan az országnak törvénnyét fel bonthatom, de te a’ természetét nem.

[4] Örebbik Kátó nyóltzvan esztendőket el élvén, a’ tanács előtt bé vádoltatott. Maga’ ártatlanságárúl bizonyos lévén, azt mondotta: hogy ő más emberekkel élt, és más emberek előtt vádoltatik. Eleibek nem mégyen.

[5] Az az: bajúszsza és szakálla, mint a’ hold vénsége miatt meg fehéredett; kopasz feje’ bőre is mint a’ nap fényessé lett; és így hold a’ nappal öszsze ment.

[6] Ennek a’ közmondásnak ez az értelme: kinek ősz haja van, azt öregnek éppen nem mondhatni, mivel harminc esztendős korokban is meg fehérednek némelyek, ugyan azért a’ fiataloknak szokássok szerént a’ duda zaj mellett el is táncolhatnak. De midőn a’ bőr mind az orcán, mind a’ kezeken ráncasodik, már akkor a’ vénség bé rontott, a’ tánc el múlt.

[7] A’ világot kereknek tartyák, mint a’ bugyort; a’ vén aszszony koldússágra szorúlván szatyort szokott hordozni. A’ vénséget ki nevető pajkosoknak mondássok ez.

[8] Az öregnek három tulajdonságai vannak. Mind szeme, mind ereje, mind szava hatalmasabb, mint fiatalságában. Szemével Pápa szemen két akkorát lát. Le szállván a’ lórúl, a’ nyerget is maga után rántya. Többet parancsol: mert első szavára meg se indúl a’ cseléd. Másikra is nehezen mozdúl.

[9] Dionizistúl ama’ kényes Uralkodótúl úgy féltenek a’ Sziciliabéliek: hogy sokan ott’ hagyván minden jószágjokat el szöknének a’ hál’adatlan szigetbűl. El szökött (a’ többi között) Poliksenes is, ki Dioniziusnak testvér húgát (Teskát) feleségűl tartotta. Ezt meg hallván Dionizius: Teskát magához hivatta, és őtet kegyetlenűl meg szidta: hogy tudván Urának szándékát azt néki meg nem jelentette. Erre Teska ily nemes bátorsággal felelt: tehát te engem’ (Báty) oly alávaló aszszonnak lenni gondolsz: hogy ha észre vettem volna el ügyeköző szándékát, én vele el nem mentem volna, és minden szerencséjében, hólttomiglan hólttáiglan, úti társsa lenni nem kévántam volna.

[10] Mátyás király ama’ híres fekete seregének egy kapitánnyát erkölcstelenségei, de főképpen lustasága miatt a’ seregtűl el eresztette. Midőn pedig emez esztendőbéli jutalomúl száz forintot kérne, nem ugyan azért, a’ mint mondá; mint ha arra néki szüksége volna; hanem csupán azért: hogy az emberek ne vélekedgyenek felőlle: mint ha tisztségétűl meg fosztatott volna; hanem, gyengesége miatt el eresztetettnek mondhassák, Mátyás éppenséggel semmit se akart neki jövedelműl adni. Hanem hogy minden vigasztalás nélkűl el eresztetettnek lenni ne láccattassék, arra intette: hogy minden esztendőnek végén dicsekedgyék az emberek előtt: mint ha zsebében volna immár; ő pedig azt nem fogná tagadni.

[11] Sietvén a’ faluba egy ordinánc katona; elő talált egy vén aszszont, meg is kérdezett: hol érhetne leg hamarébb a’ bíróhoz? az aszszony két útat mutatott: erre (úgymond) közelebb; de amarra hamarébb. A’ közelebb útat választván a’ katona, iszonyú nagy pocsétára talált, melyben mennél tovább ment, annál inkább süllyedett. Ekkor az aszszonnak mondássát fejtegetvén, igaznak tapasztalta azt lenni: hogy erre ugyan a’ merre meg indúlt közelebb lenne a’ falu; de amarra a’ jó út miatt könnyebben, ’s ugyan azért hamarébb is érhetett volna a’ bírónak házához.

[12] Ez a’ közmondás annyit tett a’ régieknél: mint ez öregsége miatt közelít a’ halálhoz. B. Apor Péter a’ kesztyükrűl így szóll: teli kesztyűt, ki a’ parduc börbűl, ki hiúz börbűl, ki róka bőrbűl viselt. Ha valakinél nyári kesztyűt láttak volna, bolondnak tartották volna. Jut eszembe: egy valaki viselni kezdegette a’ nyári kesztyűt: őtet csúfolni, és ki kacagni kezdették vala. Szégyenletiben le tette.

[13] Némely katona kérdezte a’ házi gazd’asszont: tudna e acél levest csinálni? Az aszszon (jó szakácsnénak tartván magát) sajnállotta: hogy csupán csak ezt nem tudná. Kérte a’ katonát: tanítaná meg. A’ katona tehát bográcsba vetette az acélt, forgatta is kevés üdeig. Szalonnát kérvén az aszszontúl, azt belé aprította, ’s el olvasztotta. Erre szép halkkal kását kért, azt bele vetette, ’s meg sózta, végtére vizet öntvén reája, meg főzte hígan a’ kását, és az aszszonnak (acél leves gyanánt) elejébe adta.

[14] Ez a’ vadászoknak szokásba vett szavok, midőn a’ vad valamelyiktűl el távozik, és más valakire fordúl. Élt ezzel Gyöngyösi is Kemény Jánossában így írván:

Vigyázz: Ám-rád a’ nyúl, azomban kiáltyák.
Kergetik a’ koppók Décseire hajtyák.
De cselt vét ott’ nékik. Más felé szalasztyák.
Az asztalnokra tér. Ott’ jól meg ingattyák.

Mindaz’által: Ám-rád szóval akkor is élünk, mikor bujkálósdit jádzunk, és valakire találunk. Élnek a’ csintalanok akkor is: mikor valaki haldoklik: ám-rád a’ halál.

[15] Ezen közmondással akkor élnek az emberek: midőn tisztességesen azt akarják ki mondani: hogy szükségére megyen.

[16] Ez az: a’ mit a’ Deákok így mondanak: ludere par impar: magyarúl így: Páras é? vagy páratlan? de némelyek így is: felesé? vagy feletlen.

[17] Pittiástúl Áristotelesnek tanúlt leányátúl kérdezték egyszer a’ bőlcsek: minő színt szeretne leg inkább? Azt a’ fiatal pirost (úgymond) melyet egy szűznek orcáján látok.

« NEGYVENNYOLCADIK SZAK. Tolvajok. KEZDŐLAP

Dugonics András:
Magyar példa beszédek és jeles mondások

Tartalomjegyzék