« A közmondások haszna. KEZDŐLAP

Sirisaka Andor: Magyar közmondások könyve

Tartalomjegyzék

A közmondások módja és modora. »


A közmondások kiterjedése.

A közmondás nem egy kornak, de nem is egy körnek szüleménye.

A népnek, a nemzetnek mintegy szellemi légkörét képezve, annak minden életviszonyát körülözönli. Részt vesz mindenben, figyelemmel kisér mindent, szóval »mindenbe beleüti az orrát.« És épen mivel »minden lében kanál,« maga szerint pedig »sok beszéd nehezen készül meg hazugság nélkül,« azért is a közmondások gyüjteményében a legbölcsebb utbaigazitások mellett nem ritkán kézzel fogható tévedésekre és ellenmondásokra is akadhatni. S mig egyfelől a bohóságokat ostromolják, másfelől az emberi gyöngeségeknek engedve, előitéleteket hirdetnek és a népbabonával szövetkeznek. Ilyen mondások a sok közül: Csörög a szarka, vendég jön. Uj házból meghal valaki. Nyulat látánk, nem lesz szerencsénk. stb. – Legtöbb esetben azonban a jót, a szépet, s főleg az igazat hirdeti a közmondás s valamint egyrészt kedvtelve csügg az üdvös intézkedéseken, úgy másrészt a hiábavalóságot, a kapzsiságot, s általában a szemfényvesztő külsőséget éles gúnynyal sújtja.

A vallás mindenek fölött legmélyebb tiszteletének tárgya, mert »az Isten, jót ád.« De annál jobban szeret – mint Ballagi irja – a vallás szolgáival összetűzni s a papokat hol gyengébben, hol meg erősebben meg-megcsiklandozza, mert »minden ember hazug, csak a pap nem igaz,« – »papra lelkedet ne bizd,« »ha bajod nincs, verj papot,« – »telhetetlen, mint a papzsák.«

Általában azonban a nép ajkán kelt vallást érdeklő közmondások száma annál csekélyebb, minél több oly tartalmu magasztos elvtételeket és életszabályokat vett át a szentirásból.

A család, háztartás és társadalmi élet viszonyaiba gyakran beavatkozik. Sok szava van a házi gazdához és gazdasszonyhoz. – »Gazda szeme hizlalja a jószágot.« »Henyélő gazdának álmos a bérese« s végre: »Nincs annál jobb ganéj, melyet csizmáján visz földjére a gazda.« – Megrója a visszás háztartást, ha netalán »fehér a ház s fekete kenyere,« s figyelmeztet, hogy »a ki nyáron nem gyűjt, télen keveset füt.« Gondja van továbbá a nevelésre s megmondja az apának: »a mint János fujja, Jánoska ugy ropja,« és azért: »addig hajlitsd a fát, mig vessző!«.

A háztartás apró gondjaival szinte sok dolga, ügye-baja a közmondásnak s a házi életben, a család bizalmas körében egészen otthon érzi magát. Itt fejti ki legnagyobb jártasságát. Tapasztalatai egyiránt kiterjednek a gazdászat legkülönbözőbb ágaira s a benső házi viszonyokra. Figyelmeztet az időjárás viszonyaira, a szántás, vetés kellékeire, a marhatenyésztés módjaira és a cselédtartás gondjaira; sarkalja a rest szolgát, inti a hanyagot.

A jogi viszonyoknál »ember a talpán.« Sőt – mint Ballagi irja – lehetett idő, midőn az irott törvényt egészen az pótolá. Annyi bizonyos, hogy a közmondások közt oly emlékmondatok, aranyigazságok, gyöngyszemek találtatnak, melyek nyelvészeti szempontból legkevésbé sem közmondások, mégis ezek köpenye alatt megálhatják helyüket, – és olyanok is, melyek régebben úgyszólván törvényképen szolgálhattak. Ilyenek volnának: Kezes fizess. Ígéret adományt vár. – Ma már azonban előrébb vagyunk a világban. Ma már az igazságszolgáltatás teréről a közmondások leszorittattak, habár ma is oda vágjuk, hogy: sok törvény, sok vétek; szükség törvényt ront.

Helyiratilag (topographice) közmondásaink köre kihat néhány nemzetre és városra, emlegetvén a velünk egy hazában élő népfajokon kivül a törököt, tatárt, olaszt, franciát, lengyelt; Rómát, Velenczét, Bécset, ismervén Tolnát, Baranyát s a nagy távolságot Makótól Jeruzsálemig. A mi ezeken kivül van, az leginkább óperenczia, sőt még azon túl is. Tud valamit mondani a székelyről, az oláh, szász, tót és rácz népek felől és sokat tréfál a czigánynyal is. Sok baja van a hitfelekezetek közül különösen a zsidókkal. A hazai városok közül legtöbbet hallott és mond Budáról, Debreczenbe és Selmeczre eljár pipáért, Szegedre dohányért és paprikáért, Soroksárra és Kolozsvárra kenyérért, Kassára sonkáért. Neki a budai bor nyel-izű; az egri bikavér, a beczkói borral vallatni lehet, mely bortól a bicsak is kinyilik a zsebben; különben nem is bor, ha nem tokaji.

Kihatnak továbbá a természetrajzra: »lágy hónapban kemény a rák;« »tőről szárad a tök;« »őrizkedjél a farkatlan kigyótól.« A természettanra: »elkelt (elmúlt) mintha hé kőre cseppent volna;« »eloszlik, mint a czukor a vizben;« »veszteg álló viznek nem kell hinni;« »messze villámlásnak késő menydörgése.« A gazdaságtanra: »kora vetés sokszor csal, késői mindig rossz;« »ha mézet akarsz gyüjteni, fecske fészket meg ne szenvedd házad körül.« A csillagászatra és csillagjóslásra (asztrologiára): »addig tündöklik a hold, mig a nap helyre ér;« »csillagoknak is van tisztulása;« »az üstökös-csillag semmi jót nem jelent.«

Szóval nincs az életnek oly viszonya, nincs az emberi kebelnek oly szándéka, melyben a közmondás tanácsadólag, intőleg, feddőleg, vagy serkentőleg szavát nem hallatná. Legfelesebb számmal vannak az életbölcseséget, erkölcsöt tárgyazó közmondások. Túlzás nélkül mondhatni, miszerint az erkölcsiségnek aligha van egy-egy pontja, melyet a közmondás szivünkre kötni elmulasztana.

Igen nevezetes még az is, hogy nem kevés közmondás maga a nép ellen van irányozva. Ilyenek: Mennél szebben kéred a parasztot, annál inkább elbizza magát. Pénz megszéditi a parasztot. Akkor higyj a parasztnak, mikor szőrt látsz a fogán. A szokott értelemben vett politikától, s nem ritkán vele járó szineskedéstől, tettetéstől, gondolat ferditéstől a maga egyszerü nyiltságában egészen idegen.

Nem hiányoznak, végre – irja Szvorényi – a népszeszélyből folyt közmondási nyilatkozatok, melyek a jó erkölcs rovására látszanak ellentmondani egymásnak. Igy egyszer józanul figyelmeztet, hogy »az édes italnak (t. i. az édesdednek, soknak) keserü az ára;« máskor mégis, mikor eleget ittál, nem kell, – azzal késztet: »ökör iszik kellve, ember barátségért!« Egyszer azt mondja: »igérni uraság, megadni emberség;« sőt hogy »ígéret adományt vár;« másutt mégis: »ember teszen fogadást, eb a ki megállja.« És végre, itt rajong a hazáért, amott meg: »senki sem lehet próféta hazájában!« sőt hogy: »haza – mostoha!«

Méltó figyelmünket hivják még fel azon közmondásaink, melyek történeti alapokon keletkezvén, népünk hajdani helyzeteire, viszontagságaira, müveltség-fejlődésének fokozataira több-kevesebb világot derithetnek. Némelyek az e fajta közmondásokból kisebb-nagyobb jelentékü nemzeti köz-, vagy családi s magán eseményekből, szokásokból és helyzetekből, de legtöbbször homályos kútfőkből kerülvén a nép ajkaira, lettek szójáratosakká. Ily szólások »a magyarok Istenére« vonatkozók: »él még a magyarok Istene;« »megemlegeted a magyarok Istenét!« stb. Ilyen történeti eredetü közmondásfélék: »Kun László szekerére szorult.« »Fejére telt a török átka« »Hátra van még a fekete leves.« »Csóri csukának nincs mája.« »Több is veszett Mohácsnál.« »A csonka toronyba zárták.« »Elnyerte az egri nevet.« »Kutyát fogni.« »Hosszú, mint Rákóczy lakodalma.« »Szomoru, mint a nagyidai nóta« Történeti személyek közül: Attilán, Toldyn, Grittin s még néhányon kivül Mátyás királyt ismeri, kinek korát a közmondások adomáiban legtöbbször emlegeti.

Halmazát idézhetnők még azon szólásoknak, melyek majd bizonyos, majd csak kétes történeti keletkezésüek. Azok pedig épen ezer számra jönnek elő, melyek családi, vagy személyes esetekről fölkapva, jutottak közkeletre, hol fennélő, hol már elmosódott megfejtéssel.

Számos közmondásaink vannak továbbá, melyek ősi népszokásokra, szertartásokra vagy játékokra vonatkoznak; nem kevés az olyan, mely nevezetes köz- vagy magáneseménynek köszöni eredetét.

« A közmondások haszna. KEZDŐLAP

Sirisaka Andor: Magyar közmondások könyve

Tartalomjegyzék

A közmondások módja és modora. »