« A közmondás rokontársai. KEZDŐLAP

Sirisaka Andor: Magyar közmondások könyve

Tartalomjegyzék

Életrajzi adatok. »


A közmondások irodalma.
(A XVI. század elejétől napjainkig.)

Rotterdami Erasmus, vagy magyarosan Rázmán a 16. század elején a görög és római közmondások és jeles mondatok roppant gyüjteményét adta ki: »Adagiorum chiliades quatuor cum sequi centuria« Velencze, 1508.

Ezen jeles munka a művelt nemzetek tudósainak figyelmét oly mértékben vonta magára, hogy azonnal mindenütt támadtak, kik azokat több-kisebb szerencsével anyanyelvükre átöltöztetni törekedtek. Bárminő hiányosak, gyakran ráfogottak is Rázmán ó-görög és római proverbumai, mégis átmentek sok nyelvbe, követésre és nyomozásra serkentvén a nyelvtudósokat.

Nem sok idő mulva Rázmán buzditó példjára nálunk is megszólaltak a közmondások Baranyai Decsi Csimor János által, ki a rotterdami tudós latin közmondásait vagy forditásban, vagy eredeti magyarral adta vissza. »Libellus Adagiorum latino-hungaricorum« (Bártfa, 1583.) cz. munkájával, mely legelső lévén e nemben, a magyar közmondások irodalmát ő nyitja meg. Később: 1588-ban a latin-magyar proverbiumokat még göröggel is bővité s mintegy 5000 mondást gyüjtött össze. (»Libellus Adagiorum graeco-latino-hungaricorum« cz. alatt Bártfán, Klösz Jakabnál.)

Az ötvenes évek elején Lugossy József adott róla egy-két szóval ismertetést – többek közt mondván, hogy Kis-Viczay s Kovács bár forrásul Csimort használták, de megemliteni elfeledték. Bod Péter pedig szükséges és hasznos könyvecskének irja Csimor művét.

Egyéb munkáikhoz toldva közölnek több-kevesebb közmondást: Szenczi Molnár Albert Dictionáriumában (Nürnberg, 1604.) és főleg Pázmány Péter, kik mint irók csaknem gyűjtői ranggal folynak be a közmondások irodalmába. Pázmány Péter iratai s kivált »Kalauza« (1603.) »Prédikácziói« (1636.) s némely kisebb hitvitázó iratai bőven át vannak hintve közmondásokkal.

Soha senki sem tudta, nem érezte inkább a közmondások becsét, mint Pázmány. Senki sem tudta ugy és annyiszor helyén alkalmazni azokat, mint ő. Hatalmas diaelektikája, fordulatos nyelve mellett, özönlő argumentumai között, minden általa fölhozott közmondás majdnem bölcseleti, mondhatnók abszolút becscsel bir. Kalauza megjelenésének ideje – 1613. év – tehát a közmondások divata ez idő tájban legalább oly tekintélyes, főrangu iró után itélve, minő Pázmány, nagyobb volt, mint ma s a nyelv ereje, vidámsága – mint Erdélyi J. irja róla – valami betyáros és nemes, de igaz magyarság ösztöne után oly szellemben fejlődött, melyet később folytatva nem látni fáj.

Balásfi Tamás püspök, jeles magyarságu iró munkáiban számos közmondásra akadunk. – Hallerkői gróf Haller János »Hármas Istória« czimű művének második része példabeszédekből áll. (Kolozsvár, 1645. és Pozsony, 1750.)

Beniczky Péter soká kedvelt s több kiadást ért Magyar rythmusait először 1664-ben Bartók István esztergomi érsek adta ki Nagyszombatban.

Első része szép isteni dicséreteket foglal magában, második része közönséges magyar példabeszédeket szép oktatással, 250 rímes szakba öltöztetve. Később: Colosvarott, 1670 s utólszor 1806-ban jelent meg Pozsonyban.

Beniczky pl. e mondást: »Lágy pásztor alatt gyapjat rughat a farkas« ily alakban adja:

»Mert lágy pásztor alatt
Farkas lejtőt rughat,
S gyapjat hányhat előtte.«

Beniczkynek nem volt szándéka verseit napfényre bocsájtani, mi eléggé kiviláglik e szavakból:

»Nem irtam ezeket elme-mulatásért,
Hanem néha s olykor csak a mulatságért;
Nem laktam oskolát én a tanulásért:
Ezt értvén ne gúnyolj engem rythmusimért.«

Kis-Viczay Péter mint rendes gyűjtő lép előtérbe a mult század elején. Könyvének czime: »Selectiora Adagia latino hungarica, Bartphae. Typis Civitatis Anno 1713.« Magyarul: Válogatott latin-magyar közmondások – számra nézve 5328 – a tanuló ifjuság számára. Betürendben összegyűjté: Kis-Viczay Péter, kassai ágost. hitv. lelkész.

Könyvének terjedelme 552 oldal, bevezetve egy ajánló levéllel, melyben a közmondások becsét emeli ki, és derék előszóval, melyben elmondja nézeteit és forrásait.

Midőn Viczay Péter 1709-ben a wittenbergi egyetemre ment, a német nyelv előtte még teljesen idegen vala. Hogy e nyelvet elsajátítsa, kénytelen volt szótározni, az azon időbeli német-latin szótárok telve valának szebbnél-szebb közmondásokkal, melyek, hogy ismét feledésbe ne menjenek reá nézve, szorgalmasan kiirta azokat. Később nemcsak a szótárban, hanem a remekirók olvasása alkalmával felfedezett szép kifejezéseket és közmondásokat szintén kijelölé, gondot forditván egyuttal arra, hogy a neki megfelelő magyar kifejezést és közmondást hozzácsatolja. Miután minden nincs oly anyagi körülmények között, hogy a remekirókat mind megszerezze, hogy terjedelmes könyvtárt teremtsen magának, melyből szorgalommal összegyüjtheti e szép gyöngyöket, melyek okkal-móddal használva úgy a társalgásnak, mint a szónoklatnak kellemet és élénkséget kölcsönöznek, ugyanazért azon gondolatra jött Viczay, hogy az általa nagy fáradsággal összegyüjtött latin-magyar közmondásokat is egy könyvben kiadja, mely hivatva lesz a szegényebb sorsuaknál a költséges könyvtárt pótolni.

Viczaynak fájt az a vétkes hanyaglás, melylyel néhol az iskolákban voltak a magyar nyelv iránt s igy munkája az iskolai ifjuság számára készült. S azt tanácsolja az ifjuságnak, hogy a nyomatott levelek közé tiszta papirost köttetvén, irják föl »a régiek emlékezetes mondatait.« (Memoriabilis veterum sententias.) Forrásul megemliti: első helyen Beniczky Péter idézett munkáját, aztán a szótárakat, előre föltevén, hogy mint a népi és közélet barátja, merite innen is közvetlenül; irván többek között, hogy egyszer 1707. évben Zemplénmegye közgyülésén, mely közel három óráig tartott, száznál több latin-magyar közmondást (sententias atque proverbia latino-hungarica) hallott. Viczaynál még fő dolog a latin szöveg. Ezt világositja néha szó szerinti forditással, megjegyezvén, hogy e magyarázatoknál a német irodalomba is kikanyarodik, innen kölcsönzöttekkel adván vissza a latint. (Ezt Erdélyi onnan gyanitja, mert némely közmondásnak rokonságát a némettel régibb korból nem tudja.) Egyébiránt Viczaynál felötlő a közmondások igen tiszta, egyszerü formája és rövidsége.

»Nem ismervén eléggé a népet, nem előzőit s a régi irodalmat, a maga által összeszedett latin köz- és velős mondások mellé hasonértelmü magyarokat betett, részint a közéletben divatozókat a szótárakból szemelve, részint Beniczky verses »Példabeszédeiből« válogatva, végre maga által csináltakat. Igy általa e tér nem gazdagittatott: egyedül az iskola kapott ismét főleg a latin nyelvre egy használható segédkönyvet.« (Toldy F. irod. tört.).

Mikes Kelemen Leveleiben és ez időtájban élt Biró Márton veszprémi püspök s jeles magyarságu iró munkáiban, Wágner Ferencz »Phrasologiájában« (Nagyszombat, 1750.) szintén számos közmondás található. Általában a mult század utolsó felében kedves mulatság volt irók előtt a közmondások jegyezgetése. Többeknél látjuk az ily töredékes munkálatokat. Igy Rajnis József-nél is, ki »Magyar Helikonra vezérlő Kalauzá«-ban (Pozsony, 1781.) szép számmal idéz közmondásokat, nem gyüjtői szándékkal, hanem hogy kimutassa bennük, mint a magyar nép romlatlan szólásformáiban az ő általa oly hévvel ajánlott és fejtegetett római versformákat. Faludi Ferencz Költeményes maradványai (Győr, 1786. Streibig József betűivel, és Pozsony, 1787.) után a »Jegyzőkönyv« szintén hoz egy pár százra menő (számra nézve 608) közmondást betürendben, a 117. laptól a 144-ikig. – Horváth Ádám munkáiban is igen sok közmondás olvasható. – Jászberényi Molnár Ferencz: »Magyar Kátó, melly a magyar rózsás versetskékben több magyaroknak kedvekért kibocsájtatott« (Bécs, 1789.) czimü művének második részében bővitéskép »magyar példabeszédeket« közöl. – Noszkó Alajos »Virágszótára« (Pesten, 1791. 8-dr. 340 lap) betürendes alakban szerkesztve, elmondatik benne pl. e szó alatt a »gazdagság« az ezen eszmére vonatkozó közmondások.

A mult század vége felé, magyar nemzetiségünk ébredése hajnalán: Kovács Pál a nép száján élő közmondási nyelvemlékeket összeszedi, azokat Kis-Viczay és Beniczky rímeivel gazdagitja, némelyeket Rázmán gyüjteményéből hozzávet, s ezen elemekből egy munkát alkot, mely ha abba némi rendet hoz, jeles művé válhatott volna. Kovács Pál nálunk az első tulajdonképeni magyar közmondásgyüjtő. Nála minden mulatsági kedvtelések öntudatos munkássággá fejlődnek, ki 4504 magyar közmondást gyüjtött s adott ki egyedül magyar szöveggel, csak elvétve néhány latin közmondással, néhol pedig rövid magyarázatokkal. Az elrendezés nem tárgyszerinti, minő pl. Rázmáné, minő volt előtte Noszkóé, hanem amint jön egymás után külön-külön mindenik. Művének teljes czime ez: »Kovács Pálnak Magyar példa, és közmondásai. Győrben, Streibig József betüivel. 1794.«

Előljáró beszédében értelmezi a közmondás Rázmán után. Elmondja forrásait, kik Kis-Viczay, Beniczky, Faludi, Rájnis; elmondja, mikép Rázmánból némelyeket áttett magyarra, s Beniczkynek némely mondásait a »verskötél«-ből kivette. Kovács közölt először magyarázó anekdotákat. Fábchich József e jelenségen annyira megörvendett, hogy dicsérő verset irt róla, melyben Kovács Pál magyar Salamonnak neveztetik.

Érdekes régiségénél fogva e verset szó és betű szerint itt közöljük:

Rázmánt, Kis-Viczait remekül magyarázta
Kovács Pál,
Félre Deák, Görög íz: szóllanak im

Magyarúl.
Rájnist, és Faludit, nyomosan feszegette
Beniczkit:
Itt vagyon a’ Salamon, Nemzeti bél-
lyeged-is.
Józsa Királyunknak köszönöm: Munkája
Kovácsnak
Láthata-é nap’ fényt Klastromi rejte-
kiben?

Törj jeget. Óh igyekezz, hogy hamar lát-
hassa az Egyház
Törvényét Magyarúl Általad édes Hazánk!
Bétsben előbb nem vólt oly Tsillag az
Hármas Halomról,
Fényeden éledjen Pest, Pozson hamvaiból.

Fábchich József.

Baróti Szabó Dávid »A magyarság virágai« (Komárom, 1803.) munkájában mellékesen közöl közmondásokat is s oly rendben, mint Noszkó Alajos.

Közmondásainak száma kevés ugyan, de sok van benne uj s az életből ellesett. Baróti a nyelv mindennemü sajátságai, virágos, képes kifejezéseit egybe szedvén, a közmondások közül csak azokat vette föl, melyek kiejtésükben meglepő fordulatot mutathatnak föl.

Barótiéval ugyanegy időre esik Szirmay Antal jeles munkája:

»HVNGARIA IN PARABOLIS, SIVE COMMENTARII IN ADAGIA, ET DICTERIA HVNGARORVM, PER ANTONIUM SZIRMAY DE SZIRMA. S. C. ET R. A. MAIESTATIS CONSILIARIVM AVLICVM, ET POETAM LAVREATVM HISTORICO-IOCOSE CONSCRIPTI. EDIDIT MARTINVS GEORG. KOVACHICH SENQVICIENSIS, AD IOSEPHVM BENEDICTVM KOND’E DE PÓKATELEK. BVDAE. TYPIS REGIAE VNIVERSITATIS PESTANAE 1804.« – Magyarország képekben, vagy a magyar közmondások és szólamok magyarázata. Kiadatott Budán 1804-ben. Terjedelme 150 lap.

Szirmay becsesebbnél becsesb ritka adatokat gyüjtött történeti alapon nyugvó közmondásaink magyarázatára. Kár azonban, hogy munkáját csak amúgy időtöltésből időtöltésül készitette, minden komolyabb czél és törekvés nélkül. Mind a mellett munkájának homlokára bátran tehette volna jeligéül: Kevés, de jó. – Hogy munkáját latinul irta, elég furcsa, de – mint Ballagi mondja – csak táblabirói czopfos korát jellemzi.

Sok történeti, életbeli adat van itt, mint alap fölfedezve, melyen aztán ez vagy amaz közmondás épült. Az előadás egyike a legjobb magyar vérből folyt könnyü, szeszélyes előadásoknak. Alig van könyv, mely latinul irva magyarabb legyen, még Névtelen jegyzőt sem véve ki. Némely közmondásainkat – mint Erdélyi irja – egyenesen Szirmay köté össze történeti életünkkel. Könyvének elején körülbelül a következőket mondja:

Hogy Ázsia népei mennyire kedvelték a közmondásokat és példabeszédeket, bizonyitják az ó- és uj-szövetségi szent iratok. A magyaroknak ázsia eredetét misem bizonyitja oly világosan, mint számtalan közmondásaik. Ezeket összegyüjteni, érteményét megmagyarázni, történetét előadni tűztem ki czélul e könyv megirásakor. Annyival is inkább, mert mig egyrészt – Verbőczi István szerint – törvényeink őseinknek szokásain alapulnak: addig másrészt legrégibb történetiróink, Béla király névtelen irója Pannonia elfoglalásának történetét őseink énekiből és verses beszédjéből meritette. Mennyi kincs, mennyi történeti adatunk lenne, ha valaki az énekeket és verseket összegyüjtve, az utókor számára megőrizte volna; igy azonban, fájdalom! feledésbe mentek. Őseink mondásait és az ezekből folyó nemzeti szokásokat az enyészettől megóvni felette fontos dolog. Nemzetünk csak úgy maradhat fenn Európai népei között, melyek nyelv, szokásra és szellemre nézve teljesen elütnek tőlünk, ha őseink szokásait és szellemét megőrizzük, mert nyelvében és szokásaiban él a nemzet.

Elődeinél nagyobb gyüjteményt mutatott föl az irodalomnak: Dugonics András. Munkájának teljes czime: »Magyar példabeszédek és jeles mondások. Öszveszedte, és meg világositotta Dugonics András király oktató. I. Rész. Szegeden. Nyomattatott Grünn Orbán’ Betüivel ’s Költségével. 1820.« Ugyanilyen czímmel a »II. Rész.« (Első kötet kerek 300 lap, 2-ik kötet 352 oldal.) Az első kötet elején »A’ hazafi olvasóhoz!« szól 32 oldalon át K. Chrysostom. E rovat alatt el van mondva, miért lett a könyv kiadva, közöltetik Dugonics életrajza stb. Ezután következnek a közmondások I–XLIX. szak-ra osztva. Számra nézve az első kötetben 5745-öt s a II. részben 5881 mondást számláltunk össze s igy összesen 11 ezer 626 közmondásféle mondás van e műben összegyűjtve.

Mint az előszóban emlittetik, e mű közel 40 esztendei szorgalmas figyelem és jegyezgetés gyümölcse. Dugonics közelről ismerte a népet. Családi viszonyok s hivatal kapcsai a legtisztább magyar vidékhez, különösen Szegedhez, csak azért csatolták, hogy még inkább ismerje és szeresse azt. Munkája tárgyak szerint van felosztva. Például: békés emberről, haragosról; gazdagok, szegények stb., melyek alá rendezvén aztán az értelemnek megfelelő közmondások. Azonban ez – ugy Ballagi, mint Erdélyi szerint is – igen határozatlan módszer. Sehogy sem igazodhatni el benne. Aztán közmondásokban »okos, nem okos« s több ily fogalmak egy szusszal kimondhatók, mert vagy állitva, vagy tagadva szólók. Pl. Tudja, mitől döglik a légy, vagy: Azt se tudja, mitől döglik a légy. Igy az ismétlés, fölös beszéd kimaradhatlan. A czimekhez kellvén már alkalmazkodni, Dugonics gyakran ugy csavaritja a közmondás nyakát, mint a czím kivánta, – vagy még könnyebben vette a dolgot, pl. mikor »békés ember« alá szurt ilyeket is: Pénz és diófa verve jó. Sajtó alól is néha jó a bor stb. Máskor elmódositá, phrasissá tette az eredetit, csak hogy oda illjék, pl. »Szálanként szedi ki szeme szőrét« e mondásnak megszokott ősformája: Kiszedték a szeme szőrét – nem igen felel meg a békés ember czimének. Látni való, hogy maga ezen egy mód végetlen számig viheti, de vitte is D.-nál a szaporítást. Miért is – irja tovább Erdélyi – a mi nála (t. i. D.-nál) közmondáskép adatik, nem mind az; nem is ritka szerü, hanem kigondolt, ráfogott szólásmód; tanui az öreg ur föltétlenül buzgó magyarságának. Sokat levon tehát a munka érdeméből az, hogy – mint láttuk – nem ábécze, hanem rovatok szerint van rendezve, melyek – mint bebizonyitottuk – a mellett nem is igen szigoruan választvák el egymástól, ugy hogy az olvasó igen gyakran azon kellemetlenségnek lehet kitéve, hogy egy mondásért az egész két kötetes munkát kénytelen végig lapozni. Ezen kivül – mint Ballagi is mondja – sok benne az önkoholta fölösleg.

D.-nál körülbelül oly arányban közölvék a phrasisok vagy phrasissá tett közmondások, hogy százból egyre-másra csak ötven a közmondás. E szerint sok vigyázatra van szüksége az olvasónak, hogy el ne higgye azt a sok rengeteg mondást mind közmondásnak, mi előtte van. – A scythák bölcsesége, a mennyi régi irókból vala merithető, szinte ugy adatik nála, mint része a magyar jeles mondásoknak. És menthető okból, mivel Dugonics elve csak nyelvszépitési, erkölcsi és oktatási czél volt, s ezen czélját tagadhatlanul e könyvével el is érte. – A közmondások unalmas egyformaságát Dugonics igen sok jegyzettel frissitgette, most adomát, majd történeti apróságokat s más mulattató magyarázatot közölt utánuk, hazai és külföldi, a jelen és az ó világból egyaránt. Magyar anecdotái leginkább Mátyás király korából valók, mi azt bizonyitja, hogy Dugonics nem egyszer hallgatta a népi előadásokat, melyekben Mátyás az egyetlen. – Mint minden, mi e jeles igyekezetü s nagy magyar iró keze alól került ki, kitünő szorgalomra mutat, ugy ezen könyve is minden esetre örök becsü maradványa századunk elején ébredt szent nemzeti törekvéseknek. A sokoldalu iró talán egy munkájával sem szerzett oly tartós nevet, elévülhetlen jogot az utókor méltánylására, mint épen példabeszédeivel. Innen volt, hogy elődeit teljesen homályba boritá, s az egész közmondási irodalomból legismertebb az ő neve.

Igen sok közmondás közöltetik az 1838-ban megjelent „Akademiai Tájszótár”-ban is.

Szvorényi József akadémiai tag s kitünő nyelvtudósunk 1847-ben »A közmondások és példabeszédek szelleme és vegyes elemeiről« székfoglaló beszédet tartott. (Magy. akadém. Értesitő. 1847.) Ezen értekezés – Erdélyi szerint – a közmondások gyakorlati oldalát fogja föl s nyelvészetileg vizsgálja. Legujabban pedig ily czimű kitünő értekezésével vonta magára a nyelvészek figyelmét: »A magyar nép eszejárása és eszmeközre, közmondásaiban s egyéb elmeműveiben elétüntetve. Magyaros irásra törekvő tanitványainak. Irta Szvorényi József« – az egri főgymn. 1888–89. Értesitőjében – s mint külön lenyomat is kiadatott Egerben, az érseki lyc. nyomdából, 1889-ben.

Ballagi könyve. Az ötvenes évek elején ily czimü munka jelent meg: »Magyar példabeszédek gyüjteménye. Összeszedte, értelmezte s más nemzetek hasonértelmü mondataival fölvilágitotta: Dr. Ballagi Mór (Bloch Móricz.) Szarvason, Réthy Lipót nyomdájában. 1850.« Két kötet.

Tartalma: Előszó. Bevezetés: A példabeszéd fogalma, eredete és fejlődése. Kiterjedése. Rokontársai. Módja és modora. Különböző nevezetei. Haszna. Nyelvbeli sajátságok. Nyelvvirágok. Irodalom. E gyüjtemény szerkezete. – Ezután közli A-B-C rendben a példabeszédeket. Itt-ott rövid magyarázatokkal kisérve, másutt a latin, német, franczia, angol s olasz megfelelő példabeszédeket sorolja föl, majd anecdotáz. Az első kötetben A-tól I-ig 3725 – s a második kötetben J-től Zs-ig 4377 példabeszédet közöl. Toldalékul még 211 példabeszéd van hozzá mellékelve s igy a két kötetben 462 lapon összesen 8313 példabeszédet ad. Megjegyezzük még, hogy a XXVIII. oldalon (első köt.) igért: »a munka végéhez ragasztott tárgyszerinti tartalom-mutató« – bár több példány forgott kezeink közt, – sehol sem volt föltalálható. Ugyancsak Ballagitól: »A magyar nyelv teljes szótára« (I. kötet 672 l., II. kötet 775 l.) művében elszórtan több ezerre menő közmondás közöltetik. (Megjelent Pesten, Heckenast Gusztávnál MDCCCLXXIII.)

Erdélyi könyve. Igen számottevő s valóban irodalmi becsü munka jelent meg az 50-es évek elején ily czim alatt: »Magyar közmondások könyve« A Kisfaludy-Társaság megbizásából szerkeszti és kiadja Erdélyi János. Pesten. Nyomatott Kozma Vazulnál. 1851.

Tartalma: Előszó; melyben szerző indokolja, hogy miért nem jelenhetett meg e műve 3 évnél előbb, mint igérve volt. Bemutatja forrásait s könyve szerkezetét. Majd panaszkodik a birálók hanyagsága miatt, kik előbbi (»Népdalok és mondák«) munkáját érdemleges birálatra sem méltatták. Ezután 1. laptól 418. oldalig 8562 közmondást közöl betürendben, kikeresve a főszót, melyen az értelmi súlyt feküdni hitte; néhol latin, német és franczia közmondásokat is oda mellékel, mennyiben a mienk egyforma szerkezetü egyikkel vagy másikkal. Igen sokat önállólag magyaráz, leginkább a magyar nyelvben kevésbé otthonos olvasóként; hol mások magyarázatát elfogadhatta, azt meg is emlitette, de némely közmondást a maga fejéből is magyarázott, hallomásból vagy másokból vett adomákkal frissitve azokat. »Pótlék« czimen (419–432. l.) még 438 (8563–9000) közmondást közöl még s igy a gyüjtött közmondások száma teljes 9 ezerre rug föl. Könyve végén a »Közmondásokrul« (I–XIX. részben) kitünő értekezésben foglalja, mit irodalmi s tudományos szempontból szükségesnek vélt elmondam.

Később: »Válogatott magyar közmondások. Szerkeszti és kiadja Erdélyi János. Pest, 1862. Kiadja Heckenast Gusztáv« czimmel egy kisebb alaku könyv került ki a sajtó alól két kiadásban, mely 255 lapon 7362 közmondást foglal magában.

Ez azonban belbecs tekintetében meg sem közeliti az előbb említett eredeti s első kiadást.

Ipolyi (Stummer) Arnold »Magyar Mythologia« (Pest, 1854) czimű munkájában, Hunfalvy Pálnak pedig »Magyar Nyelvészet« (1855) czimü nagy becsü folyóiratának több évfolyamában igen sok közmondást találunk. Aszalay József is nagy barátja volt a közmondásoknak s ezt különösen »Szellemi Omnibus«-ával (Pest, 1855–57.) bizonyitotta be.

Kriza könyve: »Vadrózsák. Székely népköltési gyüjtemény. Szerkeszti Kriza János. Első kötet. Kolozsvártt, Stein János erd. muz. egyleti könyvárus bizománya 1863.«

Tartalma az előszón kivül: I. Népdalok, balladák s rokonnemüek. II. Tánczszók. III. Találos mesék. IV. Népsajátságok. 1. Szólásmódok, közmondások (355–383. lap). 2. Családnevek, keresztnevek, gúnynevek. 3. Ló-, ökör-, tehén-, bival- stb. nevek. 4. Mező- s hegynevek. V. Népmesék (20 mesével) VI. Tájszók. Jegyzetek. – E vaskos kötet terjedelme 36 ív = 576 oldal. – II-ik kötete nem jelent meg.

Pelkó munkája: »Eredeti magyar közmondások és szójárások. Gyüjté s magyarázatokkal bővitve kiadta: Pelkó Péter, rosnyómegyei áldozár. Rosnyón, Nyomatott Kovács Mihály betüivel 1864.«

Szerző ezen 336 lapra terjedő művét »a magyar haza lelkes fiainak és leányainak hő tisztelettel ajánlja« s az előszóban mindenét kész föláldozni a hazáért, a haza fiainak jóléteért s nemzeti nyelvünk fölvirágoztatásáért; szegény, de igaz szivből eredő hangon irja le általános mondani valóit. Ezután Aszalay József »Szellemi Omnibus« czimü munkája után közöl egyet-mást a közmondásokról s a 17. lapon megkezdi az »eredeti magyar közmondások és szójárások« ábécze rendes sorrendjét, igen gyakran latin s ritkábban tót közmondásokkal s rendkivül kenetteljes magyarázatokkal kisérvén azokat – s legtöbbször tulságos naiv módon anecdotázva. Összegyüjtött közmondásainak száma 3 ezer 955.

Ugyancsak 1864-ben jelent meg ezen mű is: »A közmondás nyelvtani alkalmazásban a latin nyelv elemi oktatásában. Wiegand Károly után Czanyuga József. 1168 latin közmondás és közmondási szólásmód, megfelelő magyar magyarázatokkal bővitve s főleg iskolai használatra szerkesztve.«

Czuczor Gergely és Fogarasi János magy. tud. akad. r. tagoknak az akadémia megbizásából készitett »A magyar nyelv szótára« czimű 6 kötetes munkáiban (Pest, 1870. és 1874.) több ezerre menő közmondás közöltetik.

Szarvas Gábor a »Magyar Nyelvőr«-ben 1872 óta azon különös érdemmel gyüjtötte és gyüjti a közmondásokat, hogy jobbadán a vidékek szerint csoportositva veszi és adja a közmondásokat és szólásmódokat, és hogy egy-két kötetében már az egyes szólások phraeseologiai értékéhez is hozzászól.

Hogy tárgyunkat lehetőleg teljesen kimeritsük, nem lesz talán fölösleges, ha még az alábbi szerzőket, illetve munkáikat e helyen röviden felemlitjük.

»Magyar-orosz közmondások« Lehoczky Tivadartól (Munkács[1]) A gyüjtésben közremüködött Szilvai Iván g. k. lelkész. Közöl 733 orosz-magyar közmondást. Ezt megelőzőleg szól az orosz közmondás nyelvi sajátságairól.

»Bácskai közmondások és szólásmódok.« Gyüjté: Dr. Margalits Ede bölcsészet tudor, kir. főgymn. tanár. (Jelenleg a zombori főgymn igazgatója.) Baján, 1877. Nyomatott Nánay Lajosnál. E 46 lapra terjedő füzet 938 közmondást tartalmaz betürendben. Szerző az előszóban kivonatosan közli az »Uj Magyar Muzeum« (1851. II. füzet 110–120. lap) azon kritikáját, melyben Ballagi könyve biráltatott meg. – igéri, hogy még egy második füzetet fog kiadni. – Ez azonban ez ideig nem történt meg.

1877-ben Bátorfi Lajos »Konstantinápolyig és Vissza« (131. lapon) »Jelesb török közmondásokat« s később: 1888-ban »Rómáig és Vissza« cz. utirajzaiban (164. l.) olasz közmondásokat közöl magyar nyelven. – 1882-ben »Román közmondások« (számra nézve 1014) jelentek meg szintén magyar nyelven. Közli: Moldován Gergely. (A füzet terjedelme 102 oldal). – Ugyancsak a 80-as évek elején Ihász Gilbert »Szellemi Kincstár«-ában (5 kötet) elszórtan közel 1400 közmondást gyüjtött. – 1888-ban »Örmény közmondások« forditotta és gyüjtötte Dr. Gopcsa László – cz. könyvecske jelent meg Kolozsvárott (Stein Jánosnál) 20 oldalon 162 közmondást tartalmaz magyarul. – Ugyanezen évben Fülöp Alajostól »Áksziomák Gyüjteménye« jelent meg (Gyulafehérvárott) latin és magyar nyelven (352 lapon 2171 mondás.) – Az »Osztrák-Magyar Monárchia Irásban és Képben« cz. munka Magyarország I. kötetének 359–362. lapján Imre Sándortól »A magyar közmondásokról« szintén emlités van téve. (A mű ezen kötete 1888-ban jelent meg.) – 1889-ben az Athenaeum részv. társ. kiadásában »Proverbia metrico-rythmica – Méretes és rímes közmondások« czimmel – a szerző megnevezése nélkül – 58 lapon 501 latin-magyar méretes és rímes közmondás (a latin szerint a-b-c rendben) jelent meg. Stb. – – –

Ezeken kivül naptárakban, ifjusági és egyéb folyóiratokban, hirlapokban, kisebb-nagyobb nyelvészeti munkákban és iskolai könyvekben is igen gyakran találkozunk különféle közmondásokkal.

Ezzel könyvünknek ezen részét befejeztük. Mielőtt azonban az életrajzi adatokat közölnők, különlegességénél fogva ide igtatjuk Mindszenthy Gedeonnak a közmondásokból szerkesztett versét.

Légy szorgalmatos.

– Magyar közmondásokban. –

Eszed bunkójára adnám mostan szavam,
Ha falra nem hánynám a borsót hasztalan,
S te hátad mögé nem hányod beszédemet;
A hallgatás ugysem töri be a fejed.

Vigyázz tehát: külömb ember légy apádnál,
Több eszed legyen az esküdt sapkájánál;
Kárán bolond tanul, vesd okosan latra,
Mit ma elvégezhetsz, ne halaszd holnapra.

Idejében fogd meg fülét a dolognak,
Üstökén ragadd a kedvező alkalmat,
Hogy ott is arathass, a hol nem vetettél,
A ki korán kel fel, könnyen aranyat lél.

Kit nyúl után bottal vernek, mint agarat,
Ha Bécsbe hajtják is, az csak ökör marad,
Ki naphosszat legyet ver csak a lábszáron,
Amit a réven nyer, elveszti a vámon.

Akinek minden nap: szent Heverdel napja,
Restelni is restel, a falat támasztja;
Nem győzi czérnával, más tüzénél fütöz,
S kapkod majd, mint Bernát egykor a ménkühöz.

Azért legelőbb az öreg Á-t ismerd meg,
Ne légy téli diák, nyári kocsis, gyermek!
Mer különben ugyan téli lészsz üressel,
Az érett ész nem egy napi munka, hidd el.

Magról kel a cserfa, s mi nagy! nézni öröm,
Hangya-nyom idővel megtetszik a kövön,
De hűbele Balázs, lovat ad az Isten,
Akár füstöt faragj, nem ér az annyit sem.

Törd meg a diót, ha belére van vágyad,
Ugy vetsz életednek jó, nyugalmas ágyat,
Csak akkor mondj hoppot, ha túl vagy az árkon,
Amit el nem fogtál, ne melleszd, barátom.

Légy magadnak bátyja! s okosan előre.
Kinek bő az idő, még kifogy belőle,
Vedd fontolóra, hogy a rest kétszer fárad,
A sült galambra meg szád hiába tátod.

Véges-végezetre: egy szó annyi, mint száz,
Embernél a munka, Istennél az áldás,
Tégy, s sohsem tudod meg, mily nagy ur a szükség,
Mert bölcseséged lesz legjobb utiköltség.


[1] Lásd: »A Kisfaludy-Társaság Évlapjai.« (Új folyam, XII. kötet, 1876–77.) 104–130. l.

« A közmondás rokontársai. KEZDŐLAP

Sirisaka Andor: Magyar közmondások könyve

Tartalomjegyzék

Életrajzi adatok. »