NYOMDÁSZATI LEXIKON


A SZEDÉS, GÉPSZEDÉS, BETŰÖNTÉS, STEREOTÍPIA. GALVANOPLASZTIKA, NYOMTATÁS, LITOGRÁFIA, MÉLYNYOMTATÁS, OFFSET, KÖNYVKÖTÉSZET, KLISÉKÉSZÍTÉS, PAPIROS, KALKULÁCIÓ, ÜZLETVITEL, HELYESÍRÁS, AZ ÜZEMBEN ELŐFORDULÓ ELEKTROTECHNIKAI ÉS A SOKSZOROSÍTÓ IPARBAN SZÜKSÉGES SOK-SOK EGYÉB TUDNIVALÓK ÖSSZEFOGLALÁSA



SZERKESZTIK:
BIRÓ MIKLÓS, KERTÉSZ ÁRPÁD, NOVÁK LÁSZLÓ





1936
BIRÓ MIKLÓS KIADÁSA, BUDAPEST



NYOMTA A HUNGÁRIA NYOMDA RT.
BUDAPEST V., VILMOS CSÁSZÁR ÚT 34.
KÖTÖTTE TÓTH LÁSZLÓ



MUNKATÁRSAK:

Bauer Henrik (bh)
Boros Miksa (bm)
Braun Vilmos (bv)
Bródy László dr. (dr bl)
Brumiller László (brul)
Dukai Károly (dk)
Durand Félix (df)
Einhorn Mór (em)
Eperi István (ei)
Farkas Sándor (fs)
Farkas Ágoston (fá)
Ferentzy József dr. (dr fj)
Fischer Manó (fm)
Freund Jenő (fj)
Freund Zsigmond (fzs)
Gál Benő (gb)
Gellért Andor (ga)
Grosz Ernő (ge)
Gyürey Rudolf (gyr)
Haasz Vendel (hv)
Halász Alfréd (ha)
Heimler Kálmán (hk)
Herzog Salamon (hs)
Dr. Hirsch Ödön (hö)
Karátsony Imre (ki)
Kolb Jenő (kj)
Kner Imre (kni)
Kurfürst István (kui)
Lánczi László (ll)
Laufer Kálmán (lk)
Lehner Rezső (lr)
Lengyel Sándor (ls)
Löwy Salamon (lös)
Löwy Salamon és Thalwieser Antal (ls és ta)
Magos Kálmán (mk)
Nyirő Tibor (nyt)
Neufeld Dezső (nd)
Novák László ifj. (nli)
Propper Jenő (pj)
Rasovszky Árpád (rá)
Reismann Dezső (rd)
Riczkó Sándor (rs)
Román Antal (ra)
Schatz Rezső (sr)
Schippert János (schipj)
Schopp János (schj)
Stark Jenő (stj)
Szabó Dezső (szd)
Szabó Róbert (szr)
Szabó T. István (szi)
Szakasits Antal (szaka)
Székely Artúr (sza1)
Székely Artúr II. (sza2)
Tausz Sándor (ts)
Thalwieser Antal (ta)
Tranger József (tj)
Vértes Jenő (vj)
Wanko Vilmos (wav)
Wiesenberger Vilmos (wv)
Wózner Ignác (wói)
Ziegler Gyula (zgy)



A  B  C  D  E  F  G  H  I  J  K  L  M  N  O  P  Q  R  S  Sz  T  U  V  W  X  Y  Z 




A

Aa Pieter: leydeni könyvkiadó, az Elzevirek üzlettársa, szül. 1655-ben, megh. 1732-ben. Különösen a klasszikus írók kiadásával lett nevezetessé.

Abádi Benedek: az első ízig-vérig magyar könyvnyomtató. A krakkói egyetemen diákoskodott és e városban, Vietorisz János nyomdájában tanulta meg a nyomdászatot is. 1540-ben Nádasdi Tamás a maga újszigeti (Sárvár melletti) nyomdájának tipográfusául hívta meg. A három esztendővel azelőtt alapított nyomda elhibázott fölszerelésén azonban már minden szakértelme mellett sem igen segíthetett. 1541-ben nyomtatta ki Erdősi (Sylvester) Jánosnak (l. o.) «Új testamentum» című munkáját. A nyomda további munkáját a török előnyomulás megakasztotta. Abádi ezután Wittenbergbe került, Melanchton egyetemére, ahol 1543 vége felé pappá szentelték. Később Eperjesen, majd pedig Szegeden lelkészkedett.

Abafi Lajos: l. Aigner Lajos.

Abagar: az első örmény könyvnyomtató. 1565-ben nyomtatta ki a zsoltárok könyvét örmény nyelven és örmény betűkkel Velencében.

Abbaziai Nyomdász-Szanatórium: l. Üdülő-Egyesület.

Abbreviatura (lat.): a. m. rövidítés (l. o.).

Ábécé: a betűsor elnevezése. Mi az ábécét az olaszoktól kaptuk, ezek a rómaiaktól, a rómaiak a görögöktől, a görögök pedig a feníciaiaktól.

Ábécés könyvek: az elemi iskolákban a betűk megismertetésére használt könyvecskék. Első ilyen nyomtatott könyvünk: Dévai Biró Mátyás «Orthographia hungarica» (1549) című kis munkája.

Abesszíniai ábécé: a himjarita írásból fejlődött ki; máskép etiópiainak is nevezik.

Abfall (ném.): a. m. papiroshulladék.

Abklatsch: közkeletű német elnevezése a dúcmásolásnak (l. o.). – A litográfiában kőre vagy cinkre való átvitelt jelent.

Ablakos levélboríték: modern, racionalizált irodai üzemnél nagy az előnye; megtakarítható a címezés, gyorsabb a borítékozás és az elcímzés kikerülhető. Ez a boríték drágább a rendes borítéknál, de ha az előnyöket figyelembe vesszük, a magasabb ár nem jön számításba. Az ablakos borítékok fogyasztása napról-napra emelkedik és ott, ahol be van vezetve, nemigen térnek át más levélboriték használatára. Kétféle kivitelben készül: lakkozott ablakkal, vagy az ablak ráragasztott ezüstfehér pergamin-papirosból. Ez utóbbinak a használata Magyarországon tiltva van. Az ablakelhelyezés mindig a boríték hosszirányában történik. A boríték ablakkerete, esetleg cégnyomtatása és lakkozása egy speciális gépen egyszerre készül. Az ablakozásra nem minden papiros alkalmas; legmegfelelőbb a fatartalmú papiros. Túlnagy grammsúlyú vagy igen tömören gyártott papirosok nem alkalmasak e célra, a papirosnak be kell szívnia a felhordott lakkot. Azok a gépek, amelyek az ablakozást szárítókészülék nélkül készítik, az egyes borítéklapokat keretekbe gyüjtik, magasan egymásra rakva. A szárítás a papiros minősége szerint 3–4 órát igényel, szárítókészüléknél ez az idő redukálódik 8–10 percre. Az ablakos borítékok készítésénél nagyobb százalékos selejttel kell számolni, mint a rendes borítékoknál. Az ablakos borítéklapok ugyanolyan borítékgépeken készülnek, mint a többi levélborítékfajták. fj

Ábra: a szöveg magyarázására szolgáló, többnyire vonalas rajz. Teljesebb foka a kép.

Ábrafesték: finom, képnyomtatáshoz használt, tömör fekete festék, mely gázkoromból, tisztán hosszúszálú lenolajkencével, anilinfekete, anilinkék vagy anilinviola hozzáadásával készül. A papiros minősége szerint teszik bele a szárítóanyagot.

Ábrák elhelyezése: l. Illusztrációk elhelyezése.

Ábrázolat védelme: l. Szerzői jog.

Abrudbányai nyomdászat. Székesfehérvári Karádi Pál unitárius pap, később alföldi püspök volt itt az első könyvnyomtató 1569 körül. Ő volt a nyomtatója az első magyar színdarabnak, amelynek «Komédia Balassi Menyhárt árultatásáról» volt a címe.

Abrugyi György (Abrugius): Kolozsvári könyvnyomtató. Szilvási András után, 1630-tól kezdve volt a Heltai-nyomda ügyvezetője.

Abstemius: Bornemisza Péter (l. o.) vándor könyvnyomtató és szuperintendensnek latinos neve.

Absztrakt művészet: az olyan, melyben a valóság formái és színei már alig ismerhetők föl. Ilyen például a szürrealizmus.

Ac... vagy Acc... kezdetű címszavakat, ha itt nincsenek fölvéve, lásd Ak... vagy Akk... alatt.

A. c.: a francia à condition (magyarul: feltételesen) rövidítése; a könyvkereskedelemben a bizományba való vásárlás jele. L. Bizomány.

Accentus (lat.): a. m. ékezet (l. o.).

Accidentia: lásd Akcidens.

Accolade (francia): a. m. kapcsolójel (l. o.).

Acélkék: a milori-kék hevítése által kapja az acélos árnyalatát. Tulajdonságai egyeznek a milori-kékével (l. o.).

Acélmetszés: csak az anyag tekintetében különbözik a rézmetszéstől (lásd ott). Az angol Heath Charles volt föltalálója 1820 körül. Az acéllemezt megmunkálás előtt hevítés útján puhábbá teszik, s a vésés befejezte után ismét megkeményítik. Esetleg rézkarcszerűen maratják választóvízzel. Az acélmetszet szó különben összefoglaló elnevezése a hideg tűvel karcolt, vésett, maratott, poncolt, pontozott modorú és hántolt acéllapoknak, éppen úgy, mint ahogy a rézmetszet szó a hasonló eljárásokkal készült vörösrézlapok közös megjelölésére szolgál. A galvanoplasztika föltalálása óta az acélmetszés apródonként elvesztette a jelentőségét, bár az igen nagy példányszámú levélbélyegeket, bankjegyeket stb. jobbára acélgalvanókról nyomtatják. nli

Acélmetszetnyomtató sajtók: A mult század vége felé Angliában és Amerikában az acélmetszett névjegyek, cégkártyák s családias természetű értesítések jöttek divatba. Ez a divat mihamar átcsapott Európára is. Az acélmetszetnyomtató sajtók legismertebb típusa az Offenbachban gyártott úgynevezett Waite-sajtó. A gép alulról fölfelé nyomtat (ellentétben a svájci «Johnston Die-Press» nevű versenytársával). A berakás kézzel történik rajta. Nyomtatáskor a lemezt egy erős szán hátrafelé viszi, ott befestékeződik, majd pedig – visszasikláskor – egy legfölülről legömbölyödő papirosszalag meg a mögötte lévő rugalmas párna által tisztára törlődik, úgyhogy festék csak a lemez mélyedéseiben marad meg. Ez az erős nyomás következtében azután a nyomtatópapirosra kiemelődik. A gép nyomtatófelülete kicsiny: még a legnagyobb számú sajtónál is csak 254:152 milliméter. Ami különben még így is igen nagy nyomásfeszültséget jelent, lévén a munka lényege azonos a kézisajtón való réznyomtatással. A Waite-sajtóhoz való mélyített képű nyomtatólemezeket kezdetben véséssel állították elő, újabban fotomechanikus úton csináltatják.

Acél Rikárd: a legrégibb magyar fametszők egyike. A 16. század elején dolgozhatott, mert egy fametszete az esztergomi káptalan egyik régi könyvén 1518. évszámmal látható.

Aceton: l. Celluloidklisék nyomtatása.

Achates Leonárd: német nyomdász és könyvkiadó, egyike volt az olaszországi könyvnyomtatás megalapítóinak. Padovában, Velencében és Vicenzában dolgozott.

Ackermann-féle szedőgép: 1912-iki amerikai szabadalom. Igénypontjai egy a Monotype alapeszméjén fölépült szedő-öntő gépre vonatkoznak. A gép föltalálója két newyorki ember: Ackermann és Nicholson.

Ackermann Rudolf: német származású angol nyomdász, szül. 1764-ben. Ő létesítette az első litográfiát Angolországban.

A conto (olasz): a. m. «elszámolásra»; tehát előleget, részletfizetést, törlesztést jelent.

Acta eruditorum: az első német tudományos folyóirat címe (1682–1776).

Acta diurna: napi jelentés. A rómaiaknál az ujságok őse. A napi eseményeket fehér táblákra írták s nyilvános helyeken kifüggesztették, hogy mindenki olvashassa.

Ács Mihály: szakíró, szül. 1841-ben, meghalt 1896-ban. 1871–72. szerkesztette a Typographiát, majd 1884–1885. a Nyomdászok Közlönyét. Ő volt a szerkesztője a Budapesti Könyvnyomdászok Társasköre, majd Szakköre által kiadott Magyar Nyomdászok Évkönyve 1887–90-i évfolyamainak is és több alapos dolgozata jelent meg a Magyar Nyomdászatban és a Grafikai Szemlében. A könyvnyomtatásnak főleg történelmi ágát művelte.

Addírozó másoló gépek: főképpen Angliában és Amerikában használt olyan újabb gépek, amelyek a litográfiai úgynevezett multiplikációs átnyomtatást szinte önműködően végzik el. Vagyis, ha valamely ívre mondjuk 128 azonos rajzolatú címke vagy egyéb ilyen apró nyomtatvány volna rányomtatandó: az addíciós gép használatával megtakarítható a 128 példányban való lehúzás és föltűzdelés munkája; azonfölül a gép hasonlíthatatlanul élesebb és tisztább képeket másol, mert hiszen közvetlenül a negatívról dolgozik. Az addíciós gépeket a guilloche-gépek (lásd ott) pótlására is használják: fekete hátterű üveglapra odavetett egy-két görbe vonalból összeadogatással (addicióval), eltologatással és forgatással a legváltozatosabb ornamentumokat, fej- és oldalléceket, kereteket és rozettákat csinálva. Az ilyen «fotoguilloche»-os díszeket főképpen az értékpapírosok nyomtatásakor használják, éppen úgy, mint régebben a guilloche-gép csinálta cikornyás véseteket.

Addikop: az addírozó készülékek egyik típusának elnevezése.

Additív színkeverés: a fénytanban a színes sugarak keverése (összeadó keverés), szemben a festékanyagnak szubsztraktív (kivonó) keverésével. Az additív színkeverés úgy történik, hogy például egyazon felületre sárga és vörös fényt vetítünk, amiből narancsszín keletkezik, amely oly erős, mint a két fény összesen; ellentétben a festékanyag keverésével, hol a kapott szín gyengébb, mint a két összekevert szín bármelyike. Az additív keverésnél, ha kiegészítő színeket keverünk, például narancsvöröst kékkel: az nem fekete lesz, mint a festékanyagnál, hanem fehér; ha a három alapszínt: a sárgát, vöröset és kéket összekeverjük, az szintén fehéret ád. Tulajdonképpen ebben az esetben nem teszünk mást, mint a fénytörés által színekre bomlott fehér sugarat újra összeadjuk fehérré. Szóval ugyanazt az eredményt érjük el, mint az összefogó prizmánál. Ha másodlagos színeket keverünk, pl. zöldet naranccsal: a zöldben levő kék és a narancsvörös egymást kiegészítve fehér lesz, marad tehát a sárga fény. Ugyanúgy a zöld és ibolya keveréséből kék, valamint a narancs és ibolya keveréséből vörös marad fenn. Van az additív keverésnek még egy módja. Veszünk egy korongot, ráfestünk különböző színeket; gyorsan forgatva, ha a színek egymást kiegészítik: szürkés-fehéret látunk. Ha nem kiegészítők, úgy valamily világos tarka tónus tűnik szemünk elé. Ez a legegyszerűbb módja, hogy megállapítsuk: bizonyos színek kiegészítik-e egymást. nli

Adjusztálás: a. m. kellősítés (szedésformáé, kliséé). L. még Doboz.

Adler Aegidius: 1548-ban alapított jól berendezett tipográfiát Bécs városában. Négy esztendő múlva történt halála után özvegye, majd ennek második ura, Zimmermann Michael tették a nyomdát nevezetessé.

Adminisztratív nyomtatványok: kereskedelmi és ipari vállalatok ügykezelésének a nyomtatványai, más szóval merkantilis nyomtatványok. Pl. könyvelési kartoték, levélpapiros, boríték, számla, szállítójegy stb.

Admittitur (lat.): a. m. megengedtetik. Az abszolutizmus idejében e szónak a kefelenyomatra írásával engedte meg a cenzor a könyv vagy ujság kinyomtatását.

Adomásky-féle kőnyomda: Buda városának első privát litográfiája. 1803-ban alapították «Vízivárosi nyomda» címmel. Főképpen a budai városi tanács iratait sokszorosították benne.

Adrema: a címezőgépeknek (l. o.) egyik fajtája.

Adresse-könyv (francia): a. m. címtár.

Adresszáló gépek: l. Címező gépek.

Ad usum delphini (latin): a. m. tanulók használatára.

Aelius Donatus: Krisztus után 335 körül Rómában élt latin nyelvtanító. Katekizmusformájú nyelvgyakorló könyvecskét írt, amely ezerötszáz évig volt használatban. Sok ezerszer másolták, fatáblanyomatokkal sokszorosították s végül Gutenberg is lenyomtatta.

Aërográf (gör.): a. m. levegővel rajzoló. Légnyomásos festékpermetező; enyhe átmenetű árnyékok rajzolásakor és autotípiai képek retusozásakor használják.

Affiche (francia): a. m. plakát, hirdetmény.

Affiche-papiros: l. Plakátpapiros.

Agate: betűnagyság megnevezése az Egyesült Államok pontrendszerében. Megfelel 5 és fél amerikai pontnak, vagyis 5,160 méterpontnak.

Agát simító: a művészi könyvkötésben használt szerszám; az arany- és egyéb metszéseket hosszú fanyélre erősített, csiszolt agátkővel dörzsölik fényesre.

Agave-papiros: ilyen, az Agave Mexicana rostjaiból készült papirosra írták az ős-mexikóiak hieroglifáikat.

Agence Havas: távirati iroda Párizsban; ma jóformán minden nagyobb városban van tudósítója.

Ágenda: a magyar református egyházban használt szertartási könyv elnevezése. Az első ilyen könyvet Heltai Gáspár írta és nyomtatta 1559 körül.

Agenzia Stefani: olasz távirati és híradó ügynökség Rómában. 1854-ben alapították Torinóban.

Agfa-fénynyomtatás: a berlini A.-G. für Anilinfabrikation 1924 körül szabadalmaztatott eljárása, amely betűs szövegnek és fénynyomtatásos képnek könyvnyomtatósajtón egyszerre való nyomtatását célozza.

Agfertípia: fotográfiai másoló eljárás.

Aggregátum: e szót a nyomdaipari gépeknél ott szokták alkalmazni, ahol egy bizonyos munka elvégéséhez több egyforma, vagy egymástól különböző gépek csoportját akarjuk jelölni. Pl. egy Monotype szedőgép-aggregátum alatt normálisan 1 darab öntőgépet, 2 darab kopogtatógépet, a hozzátartozó felszereléssel: mint öntőalakok, dobok, matricák stb. szoktak érteni, sőt amennyiben az egész berendezés csak egy ilyen összetételű egységből állana, úgy a szükséges légpumpa, meghajtó mótorok, légvezetékek, közlőmű is vele értendő. ll

Agitáció: politikai, háborús, nemzeti, szociális stb. buzdítás, meggyőzés élőszó, sajtó, plakát útján.

Ágoston József: bibliofil és irodalomtörténeti író. Építészmérnök s biztosítótársasági vezértitkár volt, a Pallas Irodalmi és Nyomdai Rt. igazgatóságának a 90-es években tagja. Behatóan foglalkozott a könyvnyomtatás történetével; a Pallas-Lexikon ilyentárgyú cikkeinek eleinte ő volt az írója.

Aigner Antal: szül. 1879-ben, megh. 1920-ban. A Buschmann-nyomdának volt a mesterszedője. Csupa finomság munkáival a kilencvenes évek második felétől kezdve egyre-másra nyerte el a pályadíjakat. 1904-ben Novák László helyettesévé lett a szaktanfolyamok adminisztrálásánál. Később a Nyomdászati Tanműhelynek lett oszlopos tagja, majd pedig a szakirányú tanoncoktatásnál szorgalmatoskodott.

Aigner Károly: könyvkereskedő. A következő könyvecske jelent meg tőle 1883-ban: «A könyvnyomtatás történetének vázlata. I. rész: A nyomdászat egyetemes története és a magyar könyvnyomtatás a 18. század végéig.» (A II. rész nem jelent meg.)

Aigner Lajos (Abafi): könyvkiadó és író, szül. 1840-ben, megh. 1909-ben. 1868-tól 1896-ig mint könyvkiadó és kereskedő működik; legnagyobb kiadványai a Magyar Könyvesház és a Nemzeti Könyvtár: nagy írók művei népszerű kiadásban. A Magyar Könyvkiadók és Könyvkereskedők Országos Egyesületének első alelnöke, a Corvina első szerkesztője (1878–1894). Nagy irodalmi működést is fejtett ki.

Ajánlás (latinul: dedikáció): a szerző köszönetének, hálájának, tiszteletének kifejezése; rendszerint a könyvekben közvetlenül a címlap után következik, az úgynevezett dedikációs oldalon. Az ajánlás szokása nagyon régi; különösen a reneszánszban terjedt el, amikor szokássá vált, hogy egy-egy mű kinyomtatását uralkodók, főurak, főpapok tették lehetővé. A barokk korban ilyen ajánlások néha több oldalra is terjedtek, irályuk fellengző, szedésük különösen díszes volt. Sok költő az egyes verseket is ajánlással látja el (pl. Ady).

Ájóvéső (ném.: Grabstichel): Frecskay János így nevezi a fametsző fő-fő szerszámát.

Ajtai K. Albert: 1882-ben nyitotta meg Kolozsvárt a Magyar Polgár nyomdáját, miután a Lyceumi Nyomda bérlete lejárt. A jól fölszerelt nyomda Ruzicska Gyula vezetése alatt élte fénykorát. Ajtai a 80-as években elnöke volt a Kolozsvári Könyvnyomdászok Segélyző Egyesületének.

Akadémia: l. Nyomdászakadémia.

Akadémiai helyesírás: l. Helyesírás.

Akantusz (Acanthus spinosa): délvidéki növény. Leveleit az építő- és díszítőművészet másfél ezer éven át egyik fő-fő díszítőmotívumául használta. A nyomdász régibb keret-anyagában is gyakran szerepelt.

Akausztikus nyomtatás (gör.): a. m. maratás nélkül való. A bécsi Jaffe újabbkori próbálkozása; «akausztol» nevű készítményének használata a kőről vagy cinkről való síknyomtatásban a maratást állítólag fölöslegessé teszi.

Akcentus (lat.): a. m. ékezet (l. o.).

Akcidens (latin): esetlegeset, véletlent jelent. A régi könyvnyomtatók így nevezték a könyvek szedésén túl – meglehetősen ritkán – adódó apróbb családi értesítéseket, gyászjelentéseket stb. Az idők folyamán az «akcidencia» fogalma átterelődött a nagyobb műgonddal készülő nyomtatványokra. L. még: Mesterszedés.

Akcidens-betűk: a könyvnyomtatás körébe eső kereskedelmi és díszesebb nyomtatványok szedésekor használt betűk.

Akcidensfesték: kék festék hozzáadásával, lenolajkencével, lámpakoromból készül. Meglehetősen fényes és tömött festék, nyomtatásra igen jól használható, középfinom munkáknál különösen kedvelik.

Akcidens-gyorssajtók: így nevezik azokat a kisebb alakú hengeres gyorssajtókat, amelyek festékező szerkezetük kiválósága révén különösen az akcidensmunkák több színben való nyomtatására alkalmasak. Szerkezetük különben a nagyobb fajta gyorssajtók szerkezetével megegyezik; azonban kívánatos, hogy a fölső szalagvezetéket a rajtuk való nyomtatáskor levehessük, mert pl. számlák és egyéb táblázatos munkáknak nyomtatásakor az sok tekintetben akadozik. nli

Akcidensnyomda: A sokszor nagyiparias jellegű ujságmunka mellett harminc esztendő óta jelentős nyomdászati munkakörré lett a kereskedelmi, valamint az «akcidens» nyomtatványok előállítása, mely téren a kisiparos nyomdász is megállhatja a helyét, ha megvan hozzá a kellő tudása és ízlése. Külföldön nagy számmal vannak immár olyan nyomdák, amelyeknek az efféle – többnyire színekkel is pompázó – alkalmi nyomtatványok előállítása a specialitásuk.

Akcidensnyomtatás: körébe tartoznak a kereskedelem apróbb nyomtatványai, úgymint: cégkártya, levélpapiros, étlap, számla, meghívó stb. Jobbára tégelyes sajtókon színesen, a kisebb nyomdák készítik, mert nem kellenek hozzá masszív, nehéz gépek, hanem csupán jó ízlésű mesterszedő, valamint ügyes, a színekhez értő gépmester.

Akkumulátor: a villamos energia gyüjtésére és tárolására szolgáló berendezés, amelynek két főcsoportja van: a stabil és hordozható akkumulátor.

A Könyv: könyvkiadói és könyvárusi szemle, mely havonta jelenik meg. 1934-ben indult meg, kiadótulajdonosa és felelős szerkesztője Somló Béla.

Akrográfia (gör.): a. m. kidomborodó rajz. Régi litográfiai eljárás; a kövön lévő rajzot annyira körülmaratták, hogy azt a kőről könyvnyomtató sajtón nyomtatni lehetett.

Ákosi Barra Gábor: l. Barra Gábor.

Aksamitek Zakariás: a pozsonyi érseki nyomda faktora. Nevét 1647–48-ban találjuk az említett nyomda impresszumain.

Aktinikus sugarak (másként fotokémiai hatásúak): a kék és ibolyaszínű sugarak, melyek a fotográfiai lemezre erősebben hatnak, mint a nem aktinikus narancs- és sárgaszinűek.

Aktinográfia: annyi mint röntgensugaras nyomtatás. Az idea francia ember agyából pattant ki; Izambard Georges volt ennek a neve, s a Röntgen-sugarak ama sajátságára alapította teóriáját, hogy ezek a sugarak könnyen áthatolnak minden át nem látszó anyagon, csak éppen a fémeken meg fémsókon nem. Izambard tehát oldott állapotban levő fémsókból csinálta meg a festékét, s e festékkel nyomtatott egy ív papirosra. Ezt az ívet egy olyan papirosrakás fölé tette, amelyet előzően brómos zselatinnal érzékenyített. A Röntgen-féle sugarakat általbocsátva most már a papiroshalmazon: az összes ívek egy-két másodperc alatt negatívnyomtatásúak lettek, vagyis fehér szövegűek sötét alapon.

Aktivizmus: az a modern művészeti irányzat, amely a művészi öncélon túl szociális hatásra is törekszik. Nálunk Kassák Lajos a fő-fő képviselője.

Aktív vagyon: l. Könyvelés.

Aktualitás (a reklámban): a napi élet nemzeti és helyi vonatkozású eseményeinek – amelyekkel mindenki foglalkozik – felhasználása a reklámban. Az időszerű eseményt a reklám vezérszavaként kell alkalmazni.

Akvakromó: olyan sokszorosító eljárás, amelynél a másolt zselatinképet vízben oldható festékkel itatják át, s amíg futja e festékből: levonatokat készítenek.

Akvarell fakszimile-nyomtatás: vízfestményeknek fénynyomtatás és kromolitográfia kombinációja útján való hű sokszorosítása.

Akvarellfestékek: l. Vízfestékek.

Akvarellgravűr: egyszerű fénynyomat, amely kínai papirosra készül, a rézkarcokat jellemző préselt kerettel.

Akvatinta: mélynyomtató eljárás. 1768 körül találták föl. Simára csiszolt vörösrézlapra vízben nem oldódó tussal vagy festékkel rárajzoljuk a kép körvonalait. Azután porzószekrénybe helyezzük a lemezt, hol gyanta- vagy aszfaltporral beporozzuk, gyengén hevítjük, hogy a por rátapadjon, s saválló szemcsézetet képezzen. A hátoldalt, széleket, valamint a fehéren maradó részeket (a rajz szerint) saválló oldattal takarjuk és addig maratunk, míg az első tónus eléggé mély lesz. Újra és újra takarunk, majd maratunk, mindig többet, míg a legmélyebb tónusok is elég mélyek, fokozatosan a világosból a legsötétebb részletekig. Ezen a módon igen tetszetős tónushatású nyomatokat kaphatunk. A nyomtatás úgy történik, mint a rézkarcnál. nli

Akvatusozás: gazdag árnyalatú monokróm litográfiai képek előállítási módja, mely az eredeti tónusos rajznak különböző sűrűségű tussal való kőre-vitele útján készül.

Akvizíció (ügynökölés): üzleten kívüli munkaszerzés, eladás élőszó vagy nyomtatvány útján.

Aláírás: l. Körlevelek szedése.

Alakmásító forgógép (német neve: Variable Rotationsmaschine): így nevezi Frecskay János a változóformátumos, vagy közönségesen «variábilis»-nak nevezett rotációs gépet.

Alakrajz (figurális rajz): szűkebb értelemben az emberi test rajzolását értik rajta, tágabb értelemben azonban ide tartozik a nagyobb állatoknak – lónak, oroszlánnak stb. – a megrajzolása is. Az alakrajzot általában nagyon nehéznek mondják, pedig a növények, virágok stb. megrajzolása sem támaszt sokkalta kevesebb igényt a rajzoló tudásával szemben. A viszonylagos nehézséget csak az okozza, hogy míg a virág- stb. képen talán a századik ember sem veszi észre a hibát: az élő emberi testnek az «elrajzolás»-át, tehát a végtagok túlságosan rövidre vagy hosszúra vételét, kificamítását, de sőt még az izomzat hamis ábrázolását is egykettőre fölismeri minden épszemű ember.

Alapárnyalat: valamely képnek, tájnak stb. uralkodó nüansza; a napsütéses rété például a meleg zöld szín, felhős időben ugyanez a kékes-zöld felé tolódhatik el.

Alapnyomat: részvények, bélyegek, bankjegyek, meg egyéb értékpapirosok szövege alá nyomtatott halovány színű mintázat. Célja a fotomechanikus úton-módon való utánozás megnehezítése. Régebben – a mesterszedésbeli ú. n. szabad irány idején – sima, világos színű tónusokat nyomtattak a különböző akcidenciák alá is.

Alapnyomati lemezek: anyaguk linoleum, fa, celluloid, ólom, cink, réz, tömör papiroslemez stb. lehet. Mindenkor az előállítandó munka, azaz a papiros és a festék összedolgozását legjobban biztosító sima vagy rajzos felületű anyag legyen. Finomabb vagy rajzosabb alapnyomatokhoz keményebb, durvább rajzú vagy nagy felületűekhez puhább anyagú lemezeket használunk. A puhább fajták, mivel a kéz «lendületességét» nagyban elősegítik és ezáltal a kéz reszketegségét is visszaadják: művésziesebb hatást biztosítanak. A fémes alapnyomati lemezeket némely ásványi festék megtámadhatja, vagyis oxidálja, ezért a világos alapnyomatok lemezénél a tömör linoleum használata igen elterjedt. Az alapnyomati lemezek nyomásbírása majdnem korlátlan, azaz annak kezelésétől van függővé téve. A linoleumot alkoholos sellakkal óvjuk. Az alapnyomati lemezek előállítása részben kézzel, részben maratási eljárással történik. A rajzok átvitele fordított szedés átnyomásával vagy annak átrajzolásával történik. Fémes és túlrajzos lemezeknek házilag való megmunkálásánál fényérzékeny másolást alkalmazunk. Az alapnyomati lemezeket szegezik vagy ragasztják. Ha nagyobb felületűek: ragasztják és szegezik. szi

A la pointe sèche: a. m. száraz tűvel. Az úgynevezett hideg tűvel készült rézkarcnak gyakran használt francia elnevezése.

Alapozás (németül: Grundieren): Minden marató-eljárásnál szükség van valamely oly saválló alapra, mely fedi a ki nem maratandó részeket és amelyre ráviszik a rajzot. Például a rézkarcnál egy viasz-, gyanta-, terpentin- és aszfaltkeverékre, mellyel bevonjuk a rézlemezt, azaz alapozunk; a heliogravűrnél a zselatinrétegre, melyet krómmal fényérzékenyítünk. A fénynyomtatásban a vízüveg az alsó, a zselatin a felső alapozás. A Mertens-nyomtatásban a pigmentpapiros, a cinkográfiában és litográfiában a zselatin-átnyomtató papiros teszi az alapozást nélkülözhetővé, vagyis hogy átveszi a szerepét. Bár itt is vannak eljárások, amikor alapoznak, pl: a krómátfehérjés eljárásnál, vagy az aszfalteljárásnál. nli

Alapszignatúra: l. Szignatúra.

Alapszínek: 1. azok, amelyek két vagy több szín keverése útján nem állíthatók elő; tehát közönségesen a sárga, vörös meg kék szín. A fotomechanikus úton való háromszínű nyomtatásban e három szín valamely festmény reprodukálásához, nagy általánosságban elég. – 2. Az egyes színcsoportok (pl. a vörös stb.) keretén belül jellemzőnek tartott színárnyalat. Goethe vörös alapszínül a bíbort nevezte meg, bár ezt mi közönségesen a vörösnek meg az ibolyaszínnek keverékéül fogjuk föl. Ismét mások a tiszta vöröst a cinóberben, a skarlátpirosban avagy ponceau-vörösben állapították meg, ami tudvalevőleg a narancs-szín felé képez átmenetet. Mindezeknek az eltéréseknek az volt a fő-fő okuk, hogy a színek méréséről akkoriban még szó sem volt. Kiki a maga szubjektív érzése szerint taksálta meg, hogy például ez a szín tiszta sárga, ez ilyen vagy amolyan zöld, ez meg narancs-szín és így tovább. (L. Színek mérése.)

Alapváz (latinul fundamentum): a gépnek az alapja, vagyis ami a tulajdonképpeni gépet, oldalakat stb. tartja. Rendesen cementbe ágyazzák, hogy ne rázódhasson.

Alauzet P.: francia nyomdagép gyáros; a 19. század vége felé sokat javított a rotációs gépeken. Nevezetes volt a nyirkosító készüléke, mely főleg a francia rotációsoknak volt kiegészítő része. A papiros hengerek között futott el, s e közben a teknőbe ágyazott rézhengertől megnedvesített posztós henger tette nyirkossá.

Albert Eduard dr.: müncheni tudós, több fotomechanikai újítás föltalálója, lásd Fotomechanikai sokszorosító eljárások.

Albert-galvanó: a müncheni Albert E. találmánya; lényege az, hogy az eredeti klisét – mondjuk fametszetet – ólomba préselik, s a galvanókat közvetlenül erről készítik. A megszokott eljárás ezzel szemben az, hogy az eredeti klisét viaszba vagy guttaperkába préselik, az így készült másolatot grafittal jó vezetővé teszik, hogy galvanót vehessenek róla.

Albert-gépek: a frankenthali gépgyár legújabb típusú gépeinek elnevezése. Mindhárom sokszorosító ágazat – magas-, sík- és mélynyomtatás – területén találkozunk velük.

Albert Josef: német fotográfus, szül. 1825. március 5-én Münchenben. Egyike volt az első mestereknek a fényképészet terén. Műterme, mely azelőtt Augsburgban volt, 1858 óta Münchenben van. Ő a fénynyomtatás feltalálója, melyet utána albertotípiának is neveznek.

Albert király kódexe (Viridarium imperatorum et regum Romanorum): tipikus példája a tizenötödik század közepebeli könyvművészetnek. – Lapszéli díszének egyes motívumai meglepően hasonlítanak a Gutenberg negyvenkét-soros bibliájában előforduló motívumokhoz; valószínűleg egy és ugyanazon iskolának illuminátorai díszítették ezt is, azt is.

Albertokrómia: olyan könyvnyomdai vagy litográfiai színes autotípiák, melyeknek a rasztereit 30–30 fokos elforgatással állították elő. (A müncheni Albert E. negyvenöt évvel ezelőtt megállapított rendszere.)

Albertotípia: a. m. fénynyomtatás (l. o.), az egyik föltalálójáról, Albert Josef müncheni fotomechanikusról elnevezve.

Albino-hengeranyag: így nevezik a fehér-színű hengermassza egyik fajtáját. (Van vörös-színű változata is.) Semmivel sem jobb a rendes hengeranyagnál, mert csak festve van. Csupán világosabb színek nyomtatásakor alkalmazzák. Van különben olyan hengeranyag is, melynél a zselatinanyaghoz kaucsukot avagy gumit kevernek, hogy ellenállóbbá tegyék, amit valóban el is érnek vele, de az átöntés már nem sikerül.

Albion-sajtó: az angol Cope által szerkesztett könyvnyomdai kézisajtó. Máig is használják.

Album (lat.): a rómaiaknál fehér hirdetőtábla; újabban pedig az emlékkönyvek, versek és képek gyüjteményét nevezik így.

Albuminográfia: tisztán fotográfiai másolóeljárás tojásfehérjével bevont papirosra.

Albuminpapiros: a kereskedelemben árusított fotográfiai másolópapirosok legrégibbje; klórezüstös tojásfehérje-réteggel van bevonva.

Aldegrever-féle dísz: a velencei renaissanceból merített széleslevelű növényi dísz; betűöntői anyagunkban is megvan. Mestere Dürer kortársa volt, Aldegrever Heinrich (1502–1560).

Alden-féle szedőgép: egyes betűket szedő nevezetes gép az ötvenes évekből; az amerikai Alden Thimothy találta föl. Gépén a szedő- és osztó-szerkezet fogaskerekes áttételek révén oly szoros kapcsolatban volt egymással, hogy minden mozgásuk közösen történhetett. Mindegyik betűnek külön-külön szignatúrája volt. A föltalálónak nyomorúság okozta korai halála után unokaöccse, Alden H. W. tökéletesítette a gépet, amiből azonban olcsósága (800 dollár) ellenére is csak alig ötven-hatvan példányt tudtak eladni.

Aldinák: a velencei Aldo Pio Manuzio könyvnyomtató és utódai által a 15. század vége felé és a 16. században nyomtatott kisalakú könyvek. A hibátlan és gondos tipográfusművészet remekei. Számuk 900 körül jár. Igen értékesek.

Aldine: a velencei Aldo Pio Manuzio könyvnyomtató tiszteletére elnevezett angolos metszésű, félkövér betűfajta. Stílustanilag a velencei mester munkáihoz semmi köze.

Aldo Pio Manuzio: l. Manuzio.

Alfa-papiros: így is nevezik az Algériában és Tuniszban rendkívül nagy mennyiségben növő espartó-fűből készült papirost.

Algráfia: a síknyomtatás (lásd Kőnyomtatás) egyik módja. Azonban a nyomtatás nem kőről vagy cinkről, hanem aluminiumlemezről történik. A mainzi Scholtz József a mult század vége felé találta föl. A föltaláló külön gépet is szerkesztett az aluminiumlapokról való nyomtatáshoz. Az aluminiumlemezt használatba vétel előtt terpentinolajjal való lemosás által zsírtalanítják, s azután vízben oldhatatlan aluminiumsókból való s eléggé vastag réteget állítanak elő rajta, ami Scholtz eredeti eljárása szerint a következőképpen történik: Mindenekelőtt foszforsav vagy fluorsav oldatával többszörösen megnedvesítik a lemezt. A keletkező sóréteget mosogatni kell, hogy a fölösleges savrészletek belőle eltávolodjanak; amit nem sikerül eltávolítani: azt timsóoldattal közömbösítik. Ekkor megszárítják a lemezt, s átnyomják reá a rajzot; majd pedig 25 gramm csersav, 8 gramm foszforsav és 130 gramm arábiai gumi meg 837 gramm víz keverékével vékonyan bevonják. Ekkor a lemezről már nyomtathatnak is. bv

A linea (lat.): a. m. vonalba állítani; kéziraton, korrektúrán gyakori megjegyzés; itt azt jelenti, hogy: bekezdés, új sor.

Alizarin: festékanyag; azelőtt a buzérgyökérből készítették és főleg a kelmefestésben használták; az újabb időkben mesterségesen állítják elő. A krapp-lakkot is belőle készítik.

Alkalmi nyomtatványok: különös, legtöbbször ünnepies alkalmakra készülő nyomtatott írások, mint föliratok, eljegyzési és lakodalmi értesítések, üdvözlő-kártyák stb.

Alkanna (magyarul báránypirosítófű): az érdeslevelűek közé tartozó növény, melynek gyökeréből szép vörös festék készül.

Álladalmi nyomda: 1849-ben alapította a nemzeti kormány a hivatalos «Közlöny» és a kormányrendeletek előállítására. Berendezése a kolozsvári r. kat. líceumi nyomda Debrecenbe szállított fölszereléséből került ki. Onnan jött a nyomda személyzete is, tizenegy szedő- és nyomtatómunkás Bartók Lukács faktorral az élén.

Állami Nyomda: Az 1868. évben létesült «M. Kir. Állami Nyomda» a. m. kir. pénzügyminisztérium fennhatósága alatt áll. Föladata az állami igazgatásban szükséges nyomtatványok, továbbá az értékpapirosok, postai és pénzügyi értékcikkek, értékjegyes nyomtatványok előállítása és a földmérési térképek sokszorosítása. – Üzemágai és üzemi felszerelései: Fényképészet, fénymásolás, guilloche, vésés, tervező rajzolás és térképészet. Galvánklisék előállítása, sík és hengeres nyomtatóformák előállítása galvanoplasztikai, stereotípiai és maratási eljárás útján. Betűöntöde és stereotípia. Kézi szedés, Monotype szedő- és öntőgépek, Linotype szedőgépek, matricaprések, betű- és lemezöntő gépek. Könyvnyomda, kőnyomda gyors- és kézisajtókkal, offset-sajtók. Mélynyomtatás a hozzátartozó összes berendezéssel. Réznyomtatás. Lapelőállítás, rotációs sajtók. Könyvkötészet automatikus és egyéb vágógépekkel, hajtogató- és fűzőgépekkel. Enyvező és perforáló gépek. Papír-, betű-, anyag-, értékcikk- és nyomtatványraktárak. Az alkalmazottak létszáma: 34 tisztviselő, 62 kinevezett egyéb alkalmazott és 309 hetibéres munkás.

Allantsee testvérek (Lénárd, meghalt 1518-ban és Lukács, meghalt 1522-ben): Bécs város könyvkereskedelmének megalapítói. Az akkori fő-fő nyomdavárosokkal: Velencével, Augsburggal igen élénk összeköttetésben állottak.

Állatbelekre írt könyvek: a régi görögöknél erre is találunk példát, így a Basilius császár idején elégett konstantinápolyi könyvtárban megvolt Homeros Iliásza és Odisszeája, 120 méter hosszú kígyóbélre, arany betűkkel írva.

Allen-féle mélynyomtatás: kísérlet volt a heliogravűr gyorssajtói nyomtatására.

Álló írás (meredek írás): az írásnak az a módja, amely a sorokra derékszögben veti a betűket. Az iskolákban mindinkább fölkarolják, mert kevésbé rontja a szemet, mint a dőlt írás. A betűszedő szempontjából is jobb, mert könnyebben áttekinthető.

Allonge: összehajtott képeket, térképeket magukban foglaló könyveknek az az oldala, amelyre e képeket ráragasztják.

Álló szedés: minden olyan szedés, amelyet újabb fölhasználás végett félretesznek. Amennyiben nagyobb mennyiségről van szó: jó ha könyvet vezetünk róla, amelyben pontosan megjelöljük mindennek a helyét és a jegyét (számát) is.

Almanach: arab szó; eredeti jelentése szerint csillagászati jegyzetekkel ellátott naptár. Keletről származik, a középkorban Európában is elterjedt; Mátyás király számára Regiomontanus készített híres almanach-ot 1474-ben. Későbbi években az almanachokat kisebb közleményekkel, gyakorlati tudnivalókkal, majd rövidebb irodalmi művekkel és képekkel is ellátták, végül a naptári rész háttérbe szorult és a tizenkilencedik századtól kezdve az irodalmi tartalom került túlsúlyra. Voltak évente megjelenő irodalmi, színházi, történelmi, katonai stb. almanachok; a magyar almanachok közül Igaz Sámuel «Hébe»-je (1823–1826) és a Kisfaludy Károly szerkesztette «Aurora» (1822–1837) vált ki. A békeidők híres «Mikszáth-Almanach»-ját Singer és Wolfner adta ki. A ma is megjelenő ú. n. Gothai Almanach az uralkodó és főrangú családok személyi adatait tartalmazza.

Álnév (pszeudonim): önkényesen választott név, szó vagy jel valamely irodalmi mű szerzőjének megjelölésére annak igazi neve helyett. Az álnév használatának lehetnek politikai okai; gyakran nemmagyaros hangzású nevet helyettesít (pl: Ignotus = Veigelsberg Hugó), máskor, különösen ujságcikkek alatt, inkább csak rövidítés-jellege van (pl: –ő = Rákosi Jenő). A magyar írók álneveit Székely D. állította össze és adta ki könyvalakban. kj

Alnyomat: gyakran használt hibás szó az alapnyomat (l. o.) fogalmára.

Alopa Laurentius: Firenzében a 15. század végén volt könyvnyomdász s görög kiadványainak szép nyomtatásával vált híressé.

Alsó egyengetés: 1. stereotípiai lemezeknél a lemez egyenlőtlenségét, valamint az erősebb nyomást igénylő «fekete» részeket egy nyomaton kirakjuk, s ezeket aztán a lemez alján felragasztjuk. Az eljárás célja, hogy a festékező hengerek egyenlően adhassák fel a festéket, valamint hogy a nyomtató hengeren ne legyen túlságosan sok egyengetés, ami esetleg sok bajt okozhatna. – 2. Kliséknél az egyenlőtlenségeket kirakjuk, a «fekete» részeket kivágásszerűen alárakjuk. A finomabb autotípiáknál alsó kivágást is készítünk, melyet aztán a klisé aljára ragasztunk. nli

Alsó hengerek: melyek a festéknek a formára adogatását végzik. Ha rendes munkát kívánunk szállítani, nagy gondot kell rájuk fordítani. Ruganyos, jól tapadó masszából készült alsó hengereinket pontosan a betű magasságára beállítva gyengéden állítsuk a dörzsölő acélhengerekhez, hogy a festékfelhordás tökéletes legyen és hengereink ne deformálódjanak.

Alsó illesztékek (németül: Anlage): azok, amelyekre a berakott ívet berakáskor helyezik. Mindig egyvonalban legyenek, hogy az ív nyugodtan feküdjön rajtuk.

Alsó szalag: a stop-hengeres gyorssajtókon a berakott ív nyomtatáshoz vezetésére, valamint kivezetésére szolgál. Rendszerint a gép közepén van egy belőle, de ha puha papirost nyomtatunk, vagy a nyomat duplázódik, esetleg piszkít, többet is kell használatba venni.

Altogravűr: a bécsi Schäfer és Tribultól 1910-től fogva kidolgozott gyorssajtói mélynyomtató eljárás és ennek produktumai.

Aluminium: Színe ezüstös fehér; könnyű és jól nyujtható fém. Fajsúlya 2,6, olvadási foka 700º C. Sem száraz, sem nedves levegőn nem változik; savak alig hatnak rá és más fémekkel könnyen ötvöződik. Mivel sem a szerves savak, sem a víz nem támadják meg, sói pedig ártalmatlanok, ezért főzőedényeket stb. készítenek belőle. A 9 rész réz és 1 rész aluminium ötvözete szép aranysárga színű, mely levegőn hosszú ideig állandó marad, ezért aranyékszerek utánzására alkalmas. 50 rész vörösréz és 10 rész aluminium adja a Cambricus-betűöntvényt.

Aluminiumnyomtatás: a. m. algráfia (l. o.).

Aluminográfia: az algráfia gyakran használt elnevezése.

Alumtípia: az algráfia ama fajtája, amelynél a képnek a lemezre vitele közvetlen másolóeljárással történik.

Amalgamatype: 1911-ben Brooklyn-ben csinált, egyes betűket szedő-öntő gép; a rajta szedett sorokat fémszalag tartja össze. A gép gyártására alakult nagytőkéjű részvénytársaság 1913-ban beolvadt az Intertype-vállalatba.

Amalgamográfia: a. m. merkurográfia (l. o.).

Amatőr-kiadás: a bibliofília körébe tartozó fogalom. Szigorú értelemben véve valamely mű korlátolt számban készült, famentes papirosra nyomtatott, kézzel fűzött vagy kötött, metszetekkel vagy kőrajzokkal díszített kiadását jelenti. Az egyes példányokat megszámozzák, az illusztráló művész és néha a szerző is aláírja, esetleg ellátják annak nevével is, aki számára a példány készült. Tágabb értelemben ma amatőrkiadásnak nevezik a tömegkiadástól eltérő szebb kiállítású példányokat is, ha nem is tartalmazzák a fenti kellékeket.

Amballázs: l. Emballage.

Ambró Ferenc Ignác: Vác városának első könyvnyomtatója 1770 körül. 1793 táján halt el; utóda faktora, Gottlieb Antal lett.

Ambrotípia: a fényképészetben az üveglemezeken előállított pozitív kollódiumképek.

Amerbach János: svájci könyvnyomtató, megh. 1528-ban. Mint baseli nyomdásznak 1480 körül nagy híre volt. Fia Bonifacius és unokája Vazul még űzték a nyomdászatot s egyszersmind híres jogtudósok is voltak.

American: betűnagyság megnevezése az Egyesült Államok pontrendszerében. Megfelel 1 amerikai pontnak, vagyis 0,938 méterpontnak. Természetes, hogy az egypontos American betű csak elméletileg van meg, mert hiszen ha az ily apró típus metszése még csak lehetséges is volna: a kiöntés már súlyos akadályokkal járna, nem is szólva arról, hogy az ilyen apró betűt senki sem tudná szabad szemmel elolvasni.

American Typocraft: a Ludlow-szedő-öntőgéphez (l. o.) hasonló soröntőgép. 1922-ben találták föl.

Amerikai gépek: általában a tégelyes sajtók Liberty-típusát nevezik így, bár a legjobb kéttúrás rendszerű gyorssajtóink is amerikai eredetűek.

Amfitípia: a fénymásoló eljárások egyik módja; lehet a fotolitográfiával is egybekapcsolni, illetőleg az amfitípia útján készült másolatot fotolitográfiai átnyomatul fölhasználni.

Ampère: az áramerősség egységének megjelölése. Ez a megjelölés egyben Ampère híres francia fizikus nevét örökíti meg, aki nagy érdemeket szerzett az elektromosság fejlesztése körül.

Amtliche Nachrichten-Stelle (ANS): osztrák állami távirati iroda.

Anaglifikus nyomtatás: a. m. domború nyomtatás.

Analekta (gör.): egy vagy több író munkáiból vett szemelvények; gyüjteményes munka.

Anasztatikai átnyomtatás: ez a neve Appel Rudolf régibb keletű érdekes találmányának, aminek segítségével a régi nyomatok festékét igyekezett fölpuhítani és azután a kőre átvinni. Úgy járt el, hogy az eredeti nyomtatványt hígított salétromsavba mártotta, amikor természetesen csupán a nyomtatás nélküli helyek szívták be a savat; majd itatós papiros közé tette a nyomtatványlapot, hogy a fölösleges sav fölszívódjék, s csak azután préselte át kőre avagy jól csiszolt cinklemezre. Az utóbbi esetben a kemigráfus rendes eljárása szerint végezte a munkáját: a betűk és vonások körül elmaratta a cinket. Persze mentől régibb volt az eredeti nyomat: annál többet kellett a kövön vagy cinken pótolni és retusozgatni.

Anasztigmát: l. Objektív.

Andreae Hieronymus: Dürer fametszője, az első fraktúr típusok metszője. Rockner Vinzenz rajzai után ugyanis ő metszette meg a patricákat, s az első próbaöntéseket is ő csinálta.

Andreas Corvus: l. Hollós András.

Anepigrapha: görög megjelölése a cím nélkül való könyveknek.

Angerer-féle műnyomtatás: a bécsi C. Angerer & Göschl cég festmények reprodukciójánál alkalmazott kombinációs nyomtatóeljárása.

Angerer Károly: bécsi fototechnikus (meghalt 1916-ban). 1871-ben alapította meg kemigráfiai műintézetét Bécsben. 1873-ban sógorával, Göschl Alexanderrel (meghalt 1900-ban) társult, majd Sándor nevű fiát is bevonta a kísérletezéseibe. Behatóan foglalkozott a fotokemigráfiával, s az eljárást annyira megegyszerűsítette, hogy csakhamar az összes kemigráfusok a fotográfia segedelmével vitték át rajzaikat a cinklemezre. Angerer «fototípia» nevet adott az eljárásának, s a németeknél és minálunk is így nevezik azt máig is. – A bécsi Angerer és Göschl cég világhírűvé vált, s újabban Budapesten is nyilt fiókintézete.

Angermayer Károly: jeles pozsonyi könyvnyomtató; 1871-ben vette át Schreiber Alajos ottani nyomdáját, s kiváló szakértelmével magas színvonalon tartotta. Egyik ugyanilyen nevű leszármazottja most a miskolci részvénynyomda igazgatója.

Angol-amerikai betűrendszer: lásd Betűrendszer.

Angol antikva: l. Antikva.

Angol gépek: a kéttúrás gyorssajtók Angliából hozzánk került típusának gyüjtőneve.

Angol nyelvű szedés: Az angol nyelv szókincsének háromötöde germán, kétötöde román eredetű. Fejlődésének ez a különössége okozza, hogy szavainak kiejtésére általános szabályokat alkotni nem lehet, vagyis jobban mondva, e tekintetben több a kivétel, mint a szabály. Grammatikája azonban igen egyszerű. – Ékezetes betűi nincsenek az angolnak. Idegen szavak ä-je helyett ae-t, az ö helyett oe-t, az ü helyett pedig ue-t ír. A főneveket kis kezdőbetűvel írja, kivéve a könyvek címében előfordulókat, a hónapok és a napok neveit és a népek neveit (Hungarian, German). A személyes névmás egyes számának első személyét (I = én) mindig nagy betűvel kell írni. A hiányjelet (‘) leginkább a genitivus ragja elé teszi az angol (the father’s book), de előfordul az egyebütt, sőt a szavak elején is (‘twas). Kizárást közéje meg a szavak közé nem szabad tenni. Ami az angol szavak elválasztását illeti, legokosabb azt kerülni. Ez annál könnyebb, mert az angolban éppen úgy, mint a franciában, igen sok a rövid szó. A torlódott mássalhangzók elválasztása igen bonyolult s általános szabályokról szó sincs; legföljebb annyit jegyezhetünk meg, hogy az l-nek és az r-nek más mássalhangzóval való torlódásakor legtöbbnyire nem választhatók széjjel; pl. tablet, de-gree, coun-try. A képzőket a tőszótól el szokás választani, még ha magánhangzóval is kezdődnek, pl. sing-ing, remark-able, Span-ish, danger-ous, great-est, grammat-ical. Szedéstechnikai szabályok: Az angol rendesen harmad-négyzettel szed s a mondatot befejező pont után még egyszer annyi kizárást oszt be, mint a többi szó közé. Az idézett mondat elejére két vesszőt, végére két hiányjelet tesz. Ha az idézett mondatban másik idézés fordulna elő, ezt csak egy vesszővel s egy hiányjellel jelöli. Gondolatjelet 4-félét használ az angol. Az első félnégyzetvastagságú s a «tól», «egész» értelmében használják, pl. 3–4. A többi egy-, két- és háromnégyzetes; az egynégyzetest közbevetett mondatoknál, a másik kettőt pedig olyan helyen alkalmazzák, ahová mi 3–4 pontot szedünk; vagyis ezek a tulajdonképpeni gondolatjelek. Jegyzetek jeléül zárójelbe tett arab számot (1), kurzív betűket vagy pedig: törtszámot (1) vesznek, de e két utóbbit zárójel nélkül. A nagyobb számegységeket vesszővel hármas csoportokra tagolják, pl. 12.240.369. – A szövegbeli kiemelésre első fokban kurzívot, a második fokban öregbetűt (kapitälchen), a harmadik fokban nagybetűket vesznek. A fejezetcímeket s ezek alcímeit is csaknem mindig nagybetűkből és öregbetűkből szedik.

Angolszász írás: a középkorban a brit szigeteken divatozott írás; a régi római kurzívból keletkezett.

Angolvörös (máskép angyalvörös): a vasoxid különböző árnyalatai.

Angyalbőrös nyomtatás: Párizpápai nyomán Frecskay János is így nevezi a tarka színekkel való nyomtatást.

Angyal Gyula: az első magyar nyomdászélclap szerkesztője 1809-ben. A lap címe «Revisio» volt, s vagy félesztendeig tudott csak megjelenni. Emich Gusztávnál nyomtatták.

Angyalvörös: a. m. angolvörös (l. o.).

Anilinfestékek: helyesen kátrány- vagy szerves festékek, kevés kivétellel a kőszénkátrány termékeiből állíthatók elő. Kémiai összetételük igen bonyolult szerkezetű, ennélfogva előállításuk sem a legegyszerűbb feladat. A nyomdafestékeknek egyik legfontosabb alkotórészét képező «pigmentek»-nek a legtekintélyesebb részét is szerves festékekből készítik megfelelő eljárásokkal. Színüket és minden egyéb tulajdonságukat mindig a vegyi összetételük határozza meg. dr. fj

Anilinfesték-pótlék: Főleg fekete festékeinket, de a tarkákat is mélyítjük, tüzesítjük anilinfestékek hozzáadásával. Például: anilinkéket vagy anilinviolát teszünk a fekete festékhez, ami által az hideg és mély lesz. Kékkel még hidegebb.

Aniliuszulfát: l. Papirosvizsgálat.

Anisson-Duperron Jacques (1748–1794): régi nyomdászcsalád sarja: 1788-ban – nagybátyja után – a párizsi királyi nyomda igazgatója lett. A kézi sajtón jelentős újításokat végzett. 1794-ben lefejezték.

Anisson Jean: a 17. század végének egyik legtudósabb tipográfusa, akit Cramoisy halála után Lyonból Párizsba hívattak a királyi nyomda vezetőjéül. XIV. Lajos 1692-ben – egyetlen példányban – csodálatosan szép munkát nyomtattatott véle a könyvnyomtatói, a betűöntői és a könyvkötői művészetekről.

Anlage: széltében használt német neve az illesztéknek (l. o.).

Annonce (francia): a. m. hirdetés.

Annonciroz: nagyon rossz szó a «hirdet» fogalmára. (A francia tőszó mellett egy német és egy magyar képző van.) Helyesebben így volna: «annonszál», de így is fölösleges, mert a magyar «hirdet» szó jó is, meg elég is a fogalom kifejezésére.

Anód: valamely galvánelemnek pozitív pólusa. A grafikát szolgáló galvanoplasztikában az a vörösrézlap, amelyről a galvánáram az elektrolitikus folyamat alkalmával részecskéket választ le, s ezeket a negatív póluson, a katódon – ez esetben a viaszmatricára – lerakja.

Anonim (gör.): olyan mű, amelynek szerzője nem nevezi meg magát.

Anonymus kódexe: Béla király névtelen jegyzőjének ezt a 13. század második felében írott kódexét a margóra kifutó szép nagy kezdőbetűk díszítik.

Anopisztografikus nyomatok: a hátsó felükön összeragasztott egyoldalas fametszetű levonatok a tizenötödik század első feléből.

Anteacta: a. m. előirat.

Antensteiner Ferenc: a budapesti nyomdász-segédek egyik vezető embere a hetvenes években. Bécsben 1870-ben a «Vorwärts» szerkesztője volt, s az ottani rosszul végződött árszabálymozgalom után jött Pestre. Itt 1870-ben a Typographia német részének volt a szerkesztője. 1876-ban betűöntödét alapított itt Mika Jánossal. A nyomdászegyesületnek 1873-tól 1875-ig alelnöke volt.

Antibarbarus: a nyelvben divatozó idegenszerűségekkel és megjavításuk módjával foglalkozó írásmű. Minálunk úttörő és nevezetes Simonyi Zsigmond ilyen című könyve.

Anticinóber: a minium hevítése és lakkfesték hozzáadásával készül. Jól nyomtatható, födő, száradó, olcsó festék. (Ólomfesték.)

Antik: a. m. ódon, régies. Többféle betűfajtának szinte betűöntödénként változó neve.

Antikármin: a minium hevítése és lakkfesték hozzáadásával készül.

Antikva: A mai antikva betűk főleg abban különböznek az egyéb latin és ezek között a medievális megjelölés alatt ismert betűktől, hogy komoly, logikusan, átgondoltan szerkesztett olyan formájuk van, melynél a betűk szárait összekötő keresztvonalak, úgyszintén a betűvégek vízszintesen állanak és a betűkép gömbölyű vagy hajlított részei szimmetrikusan vannak szétosztva, szemben a függőleges vonalakkal. A betűkép finom és fekete vonalai nyujtotta ellentét a technikai és művészi követelmények megengedett határáig ki is van használva ezeknél. Az évszázadok során alakult ki a mai antikva formája. A könyvnyomtatás feltalálása idején az antikvához a betűalakok már megvoltak. Verzálisok a római kapitálisok, a kurrensek pedig a minuszkulák formájában. Az antikva őstípusainak felhasználását a legújabb kutatások eredménye szerint legkorábban Rusch Adolphus strassburgi nyomdász 1464-ben készült munkáin találjuk. Ettől függetlenül, az olasz humanista irány áradatában született, másfajta antikva betűtípust használt a velencei Spira Johannes és az 1465-ben a Róma melletti Subiacóban működő Sweynheym és Pannartz is. Ezek az adatok inkább az antikva eredetére, mint jellegére vonatkoztathatók, mert az eddig említett könyvnyomtatók által használt betűtípusok inkább a gót betűkhöz voltak hasonlóak; innen ezek neve is: szemigót. Rusch betűi kerekded alakúak, míg az olasz könyvnyomtatók korábbi típusai keskenyek. Jenson francia könyvnyomtató és betűmetsző, mint Spira utóda, készíti és használja az első már kiformált antikva betűket. Harmonikusan szép és egyenletes betűin a mai szoros értelemben vett medievális antikva őstípusa domborodik ki. 1467-ben már Sweynheym és Pannartz is újabb, kevésbé sikerült, de az első betűikhez viszonyítva az antikvához már közelebb álló betűkkel dolgoztak. Jenson antikváját Manuzio Aldo Pio javítja meg és azt 14 fokozatban készítteti el. A mesteri módon elkészült antikvát nyomtatás céljára már 1495-ben használták. Majd hosszabb fejlődési periódusban folyton változnak a betűk formái, mindig szebbek és jobbak lesznek és lassan elérik a bevezetésben körülírt jellegzetességüket. Az egyedek, az egyes betűfigurák éppen jellegzetességüknél fogva hatásukban igen ellentétesek, azonban tömegben, szedésben a legharmonikusabb hatást váltják ki. E hatás majdnem a tökéletességig menő kifejlesztésén több, magának ezáltal igen nagy hírnevet szerzett mester fáradozott. 1789-ben alkotja meg Didot Firmin ismert, csodás típusát, melyre korának, az empire-nek nyugodt iránya gyakorolt befolyást. Ugyane korban a klasszicizmus képviselője a betűmetszés nagymestere, az olasz Bodoni volt. Betűi minden különösebb díszítés nélkül, szinte felülmúlhatatlan szépséggel pompáznak a síkon. És hasonlóan klasszikusat alkotott Baskerville, Fournier és Fleischmann, Tiemann a nevéről elnevezett antikvájával, a közelmultban pedig Kleuckens Ratio-Lateinjével. Baskerville típusai még inkább a medieválishoz állanak közelebb.

Régi mestereink hazánkban is készítettek antikva betűket, de ezek nem eredeti típusok, hanem hasonmások voltak.

Az antikva betűk hosszú fejlődési folyamata alatt többen foglalkoztak e típus elméleti alapjainak lefektetésével. Így e típus erősen architektonikus hatású verzális betűi szerkezeti alapjának, szerkezeti sémáinak, szabályainak mértani lefektetésén állítólag már Leonardo da Vinci is dolgozott, de nem bizonyos még a reánk maradt más vázlatok alkotójának ismert Pacioli Luca (1509) közreműködése sem. Legbizonyosabbak a Dürer Albrechttől eredő betűkonstrukciók, melyeket az erről szóló munkájában 1525-ben fektetett le. Dürer betűinek szerkezeti alapja a tíz részre osztott mértani négyzet. Ebben a térben arányosította a betűk idomait és az aszerint változó vastagságait körző és vonalzó segélyével. Tory Geoffroy betűszerkesztési módjáról tudunk még. Hasonlóképpen foglalkozott ezzel számos hollandi és francia művészember. A franciák közül említésre méltó Jaugeon és Truchet munkája. Egy-egy betű arányait egy 2304 négyzetre osztott papiroson körző s vonalzó igénybevételével rögzítették le. ls és ta

Antikva-barát egyesületek: a világháború előtt virágoztak Németországban: taglétszámuk meghaladta a harmincezer embert, köztük tízezer néptanító. Az újabbkori nemzeti fölbuzdulás a maga jelszavaival megsemmisítette ezeket az egyesületeket.

Antikvál (lat.) annyi mint elavul: könyvkötészeti műszó, könyvmetszéseknek izzó vassal beégetett alakokkal való díszítését jelenti.

Antikvárium: az a könyvkereskedés, amelyben régi könyvet, kéziratot, metszetet, zeneművet stb. árulnak. A szigorú értelemben vett, az ú. n. tudományos antikvárium csakis elfogyott, tehát a kiadónál már nem kapható és használt, olvasott anyaggal foglalkozik. Újabb üzletág az ú. n. modern antikvárium, ahol nemrégiben megjelent, vadonatúj könyveket árusítanak a kiadó által jóváhagyott leszállított áron. Az antikvárium klasszikus fogalma nálunk mindinkább elmosódik és a legtöbb antikváriumban újdonságok is kaphatók. Az antikváriumok időnkint részletes leírójegyzékeket bocsátanak ki új szerzeményeikről; könyvgyüjtők számára ezek igen fontosak.

Antikvárius: eredetileg régiségbúvárt jelentett; most ódon könyvekkel és egyéb tárgyakkal kereskedőt értenek rajta.

Antimon (stibium): a nyomdai fémek egyik alkotórésze; nagyobb mennyiségben Japánban s Kínában található. Ércei a kénantimon és antimonvirág. Előállítása pörkölés és redukálás útján, továbbá vassal való összeolvasztással történik. A vas kénnel vegyül s mint kénes vas választható szét. A nyers antimon arzént, vörösrezet, vasat, ólmot és ként tartalmaz. Fizikai tulajdonságai: magas hőmérsékletnél a levegőn antimon-oxiddá ég el, nagyon rideg, könnyen porrá őrölhető. Antimonnal majdnem minden arányban ötvözhető a vörösréz, vas, arany, továbbá ezüst, cink, ón és ólom. A fémek nyujthatóságát csökkenti, ellenben a keménységét tetemesen növeli. Fajsúlya 6,7, olvadáspontja 432º. A kereskedelemben különböző minőségű antimon kerül forgalomba. Minősége arzéntartalma szerint változik. A kínai antimon például silányabb, mert 3% arzént tartalmaz. A betű- és nyomdai fémek ötvözéséhez 0,25–0,3%-nál nagyobb arzéntartalmú antimon nem használható. Jobb antimon-márkák a Cookson, Hallett, HH és WCC. Ezek jobbára 99,5%-osak ólom- és arzénmaradvánnyal. A legtisztább antimon a Cookson-féle elektrolitikus áru, amely 0,10%-nál több arzént nem tartalmaz.

Antiplanet: l. Objektív.

Antológia (görög): a. m. virággyüjtemény; az ó-görög irodalomban főleg az epigrammák gyüjteményes kiadása, ma általában költői vagy rövidebb prózai művekből álló gyüjtemény. Az antológia állhat egy költőnek a válogatott írásaiból, vagy pedig több költő jellemző szemelvényeinek összeállításából.

Antratípia: az olyan fényérző papirosokkal való fénymásolás, amelyeket kromozselatinnal készítenek.

Anyaegyesület: a Magyarországi Könyvnyomdászok és Betűöntők Segélyző Egyesületének (jelenleg: Magyarországi Könyvnyomdai Munkások Egyesülete) széltében használt, népszerű neve.

Anyag (németül: Material): a betűszedésben mindenféle, a szedés betűi között levő ür kitöltésére használt és a betű magasságánál alacsonyabbra öntött ólom-töltelék. Ide tartoznak a négyzetek és félnégyzetek, spáciumfélék, kvadrátok, stégek és tágítók.

Anyagtár (francia nyelven: dépôt): lásd: Depó.

Anyakő: raszterhálózatos kő a litográfiában, amellyel adott esetben féltónusos egyenletes árnyalatokat visznek bele a kromolitográfiákba.

Anyaminta (mater, stanca, matrica): a betűöntésben és stereotípiában az a mélyített felületű lap, amelyről a betű, illetőleg tömöntvény kiöntése történik. Közönségesen matricának nevezik. (L. Betűöntés, Stereotípia, valamint Galvanoplasztika.)

Apadás: a festékező hengerek beszáradása és vékonyodása. Ha az apadás nagymértékű, a henger használatra alkalmatlan.

Aplanát: l. Objektív.

Apocalypsis: Dürer Albert 1498-ban Nürnbergben, saját nyomdájában nyomtatott könyvének a címe. Dürer eme könyvének verzálisai már tisztán schwabachi karakterűek.

Apologia Bibliorum: Tótfalusi Kis Miklós kolozsvári könyvnyomtatónak az «Aranyos biblián» végzett javításairól írott könyve, amelyben a magyar helyesírásról való nézeteit foglalja össze. Hatalmas nyelvészeti irat.

Apostrophe (gör.-fr.): a. m. hiányjel (l. o.)

Appelotípia: az anasztatikai átnyomtatás (l. o.) egyik, a föltalálójáról való elnevezése. A régi nyomtatvány fölületét eme munkáknál zsiradékkal kenik be, a hátlapját pedig vízzel nedvesítgetik.

Appendix (latin): a. m. függelék.

Applegath August (ejtsd: epl’gét): angol nyomdász, meghalt Dratfortban 1871-ben. Egyike volt az elsőknek, kik Angliában a nyomdai gyorssajtókat építették. Applegath-sajtónak nevezik az általa feltalált nyolcszoros gyorssajtót, mely a londoni «Times» számára készült; ezen a sajtón az oldalakká alakított szedést mechanikai eszközökkel hengerre erősítették, úgy hogy a formából egy betű sem eshetett ki és folytonosan forgott a nyolc nyomóhengerrel, melyre nyolc helyen rakták az íveket, hogy így a lapnak nyolc példánya nyomtattassék egyszerre.

Applikációs nyomtatás: a szövetnyomtatás legegyszerűbb módja, amikor ugyanis a vízben oldhatatlan firniszes festéket – minden kémiai folyamat bekapcsolása nélkül – egyszerűen rányomtatják a szövetre.

Apponyi Sándor gróf: egyike volt a legjelesebb magyar könyvgyüjtőknek, szül. 1844-ben, megh. 1924-ben. Nemcsak szenvedélyes bibliofil, hanem páratlan tudású bibliográfus is volt; a magyar vonatkozású külföldi művek könyvészetének fontos kútfője könyvtárának négykötetes jegyzéke. A Nemzeti Múzeumnak hagyományozta világhírű gyüjteményét.

Approbatio: valaminek a jóváhagyása, pld. korrektúráé a szerző, iskolakönyveké a közoktatásügyi hatóságok részéről. Az utóbbinak tipográfiai (betűnagyság stb.) és ortográfiai föltételei is vannak.

Apróhirdetés: az ujságok hátsó oldalain elhelyezett keskenyhasábú kompressz hirdetések. A hirdetés első szavát kövér betűvel szedik. A hirdetés árát a hirdető szavanként fizeti. Csoportokra osztva alkalmi eladások, vételek, állást kereső, munkát kináló és magántermészetű (levelezés, házasság) hirdetések jelennek meg e rovatban.

Aqu... stb. qu-betűs szavakat lásd Akv... stb. alatt is.

Aquaforte (olasz): annyi mint maratás segítségével előállított rézkarc.

Aquila: 70:100 cm-es papirosnagyság neve az olasz nyomdászatban.

Aquila Aegidius: őstipográfus, 1549-től 1552-ig nyomtatott Bécsben. Görögül is nyomtatott.

Ár: korrigáló-szerszám. Általános használata csak Magyarországra, Ausztriára s Németország egy részére terjed, másutt inkább a betűket nem sértő csípő-fogót (pincetta) használják.

Ár: a nyersanyag, a munkabér, a költség (rezsi) és a haszon összeadásából eredő számszerű értékmegállapítás.

Arab ábécé: a feníciaiból keletkezett fonetikus írásmód. Az arab ábécé szolgált a perzsa hindosztáni, afgán és török írás alapjául is.

Arabeszk: a móroktól átvett fantasztikus növényi alakzatokból összeállított díszítmény.

Arab gumi: l. Gummi arabicum.

Arab papiroskészítés: roppant arányú volt; kezdete a 8. század közepére esik, amikor Bagdad volt a kalifátus székhelye, s az araboknak sok, a papiros készítését értő kínai hadifogoly került a kezükbe. Növényi nyersanyag helyett azonban egyebet kellett keresniök, s ezt a rongyban, főleg a vászonhulladékban lelték meg.

Aradi nyomdászat: 1819-ben Michel Antal alapította itt az első nyomdát. 1826-ban a nyomda Klapka Károly József (l. o.) temesvári nyomdász birtokába került. Az 1830-as évek végén Schmidt József alapított nyomdát. Az ötvenes években Goldscheider Henrik, 1858-ban Réthy Lipót, 1857-ben Ungerleider A., 1868-ban Gyulai István alapítottak nyomdát. 1919-ben 11, 1935-ben 15 nyomda volt Aradon.

Aragráfia: egy az artokrómiával (l. o.) lényegében megegyező vászonnyomtató eljárás.

Arám ábécé: a feniciaiból keletkezett fonetikus írásmód; legközelebb állnak hozzá a szabeus és a héber ábécék.

Áram: az elektromos energiának a vezetőn át való áramlása. Két főcsoportját különböztetjük meg az áramnak: az erős áramot és a gyenge áramot. Az erős áramnál, melynél nagyobb árammennyiségek és főleg nagyobb feszültségek jönnek figyelembe, a feszültségek nagysága szerint kis és nagy feszültséget különböztetünk meg. A vezetékhálózat bármelyik polaritású vezetéke és a föld között 250 voltig kis feszültség, két ellentétes polaritású vezeték között 500 voltnál nagyobb feszültség: nagy feszültség.

Áramátalakító: valamely elektromos áramrendszernek más áramrendszerre való átalakításához használt készülék, amely rendszerint egy elektromotornak és dinamónak összetételéből áll.

Áramerősség: az az elektromos árammennyiség, mely egy bizonyos időmennyiség alatt a vezeték egy meghatározott keresztmetszetén át áramlik.

Áramfejlesztő telep: az az elektromos központ, ahol az elektromos áram áramfejlesztő gépek útján, különféle hajtóerővel való termelése történik. Így megkülönböztetünk gőzelektromos és hidroelektromos telepeket.

Áramforrás: a galvánelemek, akkumulátorok és áramfejlesztő gépek útján termelt áram.

Áramkör: az a pálya, amelyen az áram az áramforrásból kiindulva végighalad, amíg kiindulási helyére visszaér.

Árammérő óra (vagy áramszámláló): az áramfogyasztás mérésére szolgáló készülék.

Áramszedő: a villamos járóművek ama szerve, amely az áramvezeték és a mozgó járómű között a vezető összeköttetést létesíti.

Arányérzék fejlesztése: lásd Térelosztó gyakorlatok.

Aranyfesték: lásd Bronzfesték.

Aranyfüst: igen vékony aranylemez könyvtáblák stb. bearanyozására. Újabban csak bibliofilek számára készülő könyveknél és egyéb jobb munkáknál használják. (Minimális vastagsága 1/9000 milliméter.)

Aranygrafit: a galvanoplasztikában a viaszmatricák bevonására használják; úgy készül, hogy egy kg grafitba 3–4 g-nyi, királyvízben oldott aranyat kevernek.

Aranymetszet (latinul sectio aurea, sectio divina): 1. A nyomdászatban és általában a képzőművészetekben az egyes részek méretének általában legkedvezőbbnek tapasztalt viszonya az egészhez és egymás méreteihez. Arányszáma megközelítően 3:5, vagyis, hogy példával éljünk: ha valamely oldal szélessége 30 ciceró, magasságának az aranymetszés követelményei szerint körülbelül 50 ciceró felelne meg. Ez azonban nem teljesen pontos meghatározás, még pedig azért, mert az aranymetszés fölállította arány kissé változik a mérendő alak nagyságával. Az aranymetszésnek pontos arányszámai különben:

1 : 0,6
2 : 1,2
3 : 1,9
4 : 2,5
5 : 3,1
6 : 3,7
7 : 4,3
8 : 4,9
9 : 5,6
10 : 6,2
11 : 6,8
12 : 7,4
13 : 8,0
14 : 8,7
15 : 9,3
16 : 9,9
17 : 10,5
18 : 11,1
19 : 11,7
20 : 12,4
21 : 13,0
22 : 13,6
23 : 14,2
24 : 14,8
25 : 16,1
26 : 15,5
27 : 16,7
28 : 17,3
29 : 17,9
30 : 18,5
31 : 19,2
32 : 19,8
33 : 20,4
34 : 21,0
35 : 21,6
36 : 22,2
37 : 22,9
38 : 23,5
39 : 24,1
40 : 24,7
41 : 25,3
42 : 26,0
43 : 26,6
44 : 27,2
45 : 27,8
46 : 28,4
47 : 29,0
48 : 29,7
49 : 30,3
50 : 30,9
51 : 31,5
52 : 32,1
53 : 32,8
54 : 33,4
55 : 34,0
56 : 34,6
57 : 35,2
58 : 35,8
59 : 36,5
60 : 37,1

2. Aranymetszetnek mondják könyvkötésben a könyv aranyozott szélét. Úgy készül, hogy a tojásfehérjével bevont könyvszélekre aranyfüstöt raknak fel.

Aranynyomat: l. Bronznyomtatás.

Aranyokker: sárga, narancs és neutrális fekete keverékéből adódik.

Aranyos biblia: Tótfalusi Kis Miklós Hollandiában 1689 körül készült, díszes bibliája, melyet csak nagy üggyel-bajjal juttatott el Erdélyországba.

Arányosítás (franciás németséggel: Egalisieren): nagybetűs sorokban a betűk közeinek egyformává tétele. Egyik-másik nagyobb címbetűnek (W, A, V, L stb.) ugyanis nagyobb a húsa, mint az ábécé többi betűjének, s így, ha melléjük is annyi kizáró anyagot rakunk, mint egyebüvé: a köztük meg a szomszédos betűk között lévő távolság jóval nagyobb a többi betű között levőnél. Hogy ezt az aránytalanságot elkerüljük: ritkított sorokban az ilyen szavak mellé megfelelően vékonyabb kizárót teszünk; kompressz sorokban pedig az illető betűket alávágjuk, azaz a betű húsából egy darabot lereszelünk. Például ebben a szóban: VADEMECUM, ha nagyobb fajta betűből szedjük, a V-t alul, az A-t pedig fölül reszeljük be, úgy hogy a kettőt horonyszerűen egymásba illeszthessük.

Arányosság számai: l. Aranymetszet.

Aranyossy Lajos: könyvnyomtató és szakíró (1837–1894). A hatvanas évek vége felé Rudnyánszky nyomdatulajdonos társa volt Pesten. 1863-ban Nagykanizsán «A magyar nyomdászat jelen állása» című könyvecskét adott ki; 1865-ben pedig előfizetési fölhívást bocsátott ki «Könyvnyomdászati Füzetek» c. havi folyóiratára. Ez a kísérlete azonban meddő maradt: a folyóirat meg sem indulhatott, mert csak négy előfizető jelentkezett.

Aranyozó-sajtó: rövidített elnevezése a könyvkötő egyik fontos segítőeszközének, az aranyozó-, vak- és dombornyomtató sajtónak. A könyvek fedelének s gerincének színes nyomtatása és domborítása ezen történik, még pedig többnyire vésett vagy maratott sárgarézlemezről. A gép emeltyűkészülékkel van ellátva, a nyomtatótégelyt gázlánggal melegítik, aminek hőfoka szabályozható. A gép alulról fölfelé működik. Fölső lapjára – fejjel lefelé – erősítik a formát, az alsó lapra meg a nyomtatásra kerülő könyvfödelet illesztik. Ha ilyenkor a gép emeltyűjét lenyomják: előáll a vaknyomat. Éppen így készül az aranynyomat, csakhogy közben a födél megfelelő helyeire aranyfüstöt tesznek. Olcsó kötésben készülő könyveknél a viszonylag drága aranyfüstöt bronzfüsttel pótolják. A színes nyomtatás szintén ezen a gépen történik, gyakran az aranyfüstre emlékeztető ú. n. «fóliák»-kal.

Arany típusok (Golden Type): Morris Williamnek, a modern könyvművészet megteremtőjének híres antikva betűi.

Arbogast-kolostor: a 15. században klastrom Strassburg város mellett, azon a helyen, amelyet most Grünebergnek neveznek a strassburgiak. Itt élt és dolgozott Gutenberg János 1434-től kezdve. Most ez a fölirat olvasható a már rég eltűnt kolostor helyén: «Itt a Grünebergen találták föl a könyvnyomtatás művészetét, s innen áradt szét a világosság a földkerekség minden tájéka felé.»

Árcédula: kirakatban, áruasztalokra vagy a raktárakban felhalmozott portéka árának a megjelölésére használják. A kirakati árcédulákat rendszerint rajzolják, míg a többit nyomdai úton készítik, s különböző alakra stancolva, mint függő címkét hozzák forgalomba.

Archer F. S.: angol föltaláló. 1860 körül ő találta föl a fényérző jódezüst kollódium segítségével üveglemezre rögzítésének a módját, vagyis a fotográfiai «nedves eljárást», amely évtizedekig uralkodó volt a fotográfiában és a fotomechanikában.

Archerotípia: a fotográfiai kollódium-eljárásnak a föltalálójáról, a londoni Archer Scottról való elnevezése.

Archetípus (gör.): a. m. ősképminta, első lenyomat.

Archívum: a. m. levéltár, irattár. – L. még Nyomdászati Archívum.

Argentotípia: a brómezüstös papirosra való egyszerű fotográfiai másolás.

Argirográfia: 1. az az eljárás, amikor egy, az egész fölületén megvilágított brómezüstlapra előhívó folyadékkal rajzolunk vagy festünk, s ilyenformán másolható negatívot nyerünk; – 2. daguerrotípia-hatású Sternitzky-féle fotográfiák.

Argot: a francia, főleg a párizsi ucca nem-irodalmi nyelve. Megfelel a budapesti jassz-nak, vagy a londoni slang-nek. Beszélhetünk átvitt értelemben egy-egy foglalkozási ág, társadalmi ág stb. argotjáról is.

Arisztotípia: egyszerű fotográfiai másolóeljárás az «arisztopapiros» elnevezésű papirosra, mely krómezüstzselatinos.

Árjegyzék: ármegjelöléssel, rendszerint illusztrálva, felsorolja mindazon árut vagy pedig árucsoportot, amelynek eladásával az árjegyzéket kibocsátó cég foglalkozik. Alakja és terjedelme egészen bizonytalan. Nincsenek meghatározott, kötött formái. Árubőség és szükséglet szerint egy oldaltól több ív terjedelemig készítik. A szövegezésében sincsenek kialakult formái.

Árjegyzékek szedése: l. Oszlopos szedés.

Árkossy-Booch Frigyes: a pesti Landerer-nyomda lipcsei származású szedője 1847 körül. Kollégái és a nyomdásztanulók számára ingyenes tornatanfolyamot rendezett a kerepesiúti Beleznay-kertben. A szabadságharcban beállt honvédnek, s csakhamar főhadnaggyá lett. A komáromi kapituláció után Lipcsében szedősködött, majd az ottani egyetemen 1858-ban letette a filológiai doktorátust. 1856-ban egy kis magyar nyelvtana jelent meg. 1868-ban ugyancsak Lipcsében kereskedelmi szakiskolát alapított. Elhunyt 1892-ben, 70 éves korában.

Armengaud: az első matricasajtoló gép, az 1844-ben kipattant «Coptotype» (l. o.) föltalálója.

Arnold-féle színnyomtatás: l. Kromotipo-nyomtatás.

Árnyalat változása: a) A könyvnyomtatásban kétféle ily esetet ismerünk: 1. nyomtatás alatt, 2. száradás után. Az első előfordulhat: a festékszerkezet elállítódása, a festék megállása, a festékezőhengereknek melegedése, a nyomtatósajtó járásának sebességi változása, a gépterem hőmérsékletének egyenlőtlensége s még több kisebb-nagyobb ok miatt. A második eset minden nyomtatványnál előfordulhat bizonyos mértékben. Pl.: rossz, olcsó minőségű festéknél erősebben, mint a jó minőségűnél; a festékréteg vastagsága, sőt a papiros minősége, vagy a festék kémiai összetétele miatt is. – b) A mélynyomtatásban: Itt ez a baj sokkalta gyakoribb, mint a magasnyomtatásban. Okai is másfélék: 1. A festékből a higítóanyag (toluol, xilol) elpárolog és a festék megsűrűsödik; 2. a festék leülepszik; 3. a gép menetsebességét megváltoztatják; 4. a rákel kopása; 5. a formahenger kopása, beszáradása; 6. a rákel bal- és jobbfelé mozgásában nem egyformán szedi le a fölös festéket; 7. a szárító-fúvószerkezetnek nem egyenlő erősségű fúvása. nli

Árnyékolás: Kétféle módja van; egyik a féltónusos árnyékolás, amikor is grafit- vagy krétaport dörzsölnek el a rajz árnyékot mutató helyein, vagy permetező készülékkel viszik rá az árnyékokat a rajzra; a másik pedig a sűrűn egymás mellé helyezett s a sötétebb helyeken egymást metsző vonalak szövevényével való, tehát rovátkoló, németes szóval «sraffírozó» munka.

Árnykép (franciául: silhouette): a fotografálás föltalálása előtt igen népszerű módja a képírásnak. A lerajzolásra kiszemelt egyént sötét szobában a fal mellé ültették, még pedig oldalt és úgy, hogy a fél arca közel volt a falhoz, melyre előzetesen egy fehér papirosívet akasztottak. Gyertyát tartva az ülő személy feje mellé, a fej silhuette-je élesen emelkedett ki papirosról. Ha ezek után szénrudacskával körülkörvonalazták a papiroson látható fejet: Készen volt a teljesen élethű, mindenki által fölismerhető árny-, illetőleg körvonalas kép.

Árrombolás: káros kereskedelmi tevékenység, amikor az árut termelési áron alul, vagy pedig haszon nélkül a piacra dobják. Az árromboló árt önmagának, szakmájának, az egész közösségnek és előbb-utóbb tönkre megy.

Árszabály (a régi világban): A könyvnyomtatók és segédeik között már régebben is volt ez utóbbiak munkaidejére és fizetésére vonatkozó megegyezés. Hazánkban erre nézvést a legrégibb adatot 1798-ból találjuk, amikor is a debreceni városi nyomda munkásainak fizetése 161 rénusi forint és 20 krajcár volt. Ehhez azonban egyéb kedvezmények is járultak. Ugyanitt a XIX. század elején a segédek mindegyikének járandósága 176 rénusi forint és 20 krajcár készpénz, 1 köböl tiszta búza, 6 köböl kétszeres és 3 öl fa volt. A munkaidő természetesen a déli megszakítással – reggeli 6 órától esti 6 óráig tartott. 1806-ban a segédek fizetése ismét emelkedett, még pedig 200 rénusi forintra, 6 köböl tiszta búzára, 4 köböl rozsra meg 6 öl fára. Az elaggott munkásokat mindezen kívül nyugdíjban részesítették. – A kolozsvári líceumi nyomda 1814-iki szabályzatában a munkaidőt napi 13 órában szabták meg, heti 5 rénusi forint fizetés mellett. A különórákat ünnepnapon meg vasárnap 5, éjszaka idején 10 váltókrajcárral fizették. – 1848 előtt a pesti nyomdákban átlagosan 7 pengő forint volt a heti fizetés maximuma. A munkaidő rendszerint 11 órából állott. Az 1848-iki budai és pesti árszabály 10 órás munkaidő mellett 7–8 forint heti minimumot állapított meg. A petit-, garmond- és ciceró-betűs szedést 8 pengő krajcárral számolták 1000 n-ként. Ettől fogva a közben volt árszabály mozgalmak dacára sem volt a nyomdász-segédeknek egységes árszabályuk 1885-ig, amikor 9 órás munkaidő mellett 10 forintos heti minimumot, illetőleg 22 krajcáros alapszámítási rendszert vívtak ki. 1890-ben a minimum 12 forintra, az 1000 n ára pedig 24 krajcárra emelkedett. 1895-ben 13 forintban állapították meg a heti minimumot, a számolási alapösszeget pedig 26 krajcárra emelték.

Árszabály (újabban): l. Kollektív szerződés.

Árszabályhivatal (németül: Tarifamt): A német nyomdaiparban a munkaadók és munkásaik között kollektív szerződés alapján fennálló árszabályközösség ügyviteli teendőit az Árszabályhivatal intézi, melynek székhelye Berlin. A közösségnek három-három, az Árszabályválasztmány által megválasztott és 2–2, a munkaadók egyesülete és a munkásszervezet által kiküldött munkaadó és munkás tagja van, akiket kiegészít egy ugyancsak közösen megválasztott jogász. Elnökei e szervnek az e tisztségre megválasztott egy munkaadó és egy munkás, kik ugyanily minőségben vezetik az Árszabályválasztmányt is. Az Árszabályhivatal előkészítője és végrehajtó szerve az Árszabályválasztmánynak (Tarifausschuss), amelybe az ország 13 körzete egy-egy munkaadó és munkás tagot küld és amelynek tagjai ezenkívül még a két szerződő fél 3–3 kiküldöttje. Az Árszabályválasztmány köti a munkabérszerződéseket, az Árszabályhivatal hajtja azokat végre és e célból körzeti hivatalokat tart fenn, továbbá becsület- és döntőbíróságokat létesít. Az Árszabályhivatal ezenkívül fellebbezési fóruma a körzeti békéltető bizottságoknak. mk

Artikulus (articulus, latin): a. m. cikk, törvénycikk, névelő. Franciául és angolul: article.

Artisztikus (lat.): annyi mint a művészethez tartozó, művészi.

Artokrómia: Heimloth és Müller vászonra átvivő eljárása. A színes nyomatot valami a színeknek nem ártó réteggel vonják be, majd a képréteget a papirosról leválasztják és vászonra átragasztják.

Artotípia: 1. szemcsés autotípiai eljárás. Lényege, hogy szemcsés rasztert vörösrézlemezre másolnak s ott beégetik. Majd pigmentképet másolnak, s vasklorid-oldattal négy fokozatban maratják. – 2. A fénynyomtatás Angliában és Amerikában gyakran használt elnevezése.

Áruvizsgálat: A termelt és forgalomba hozott áru előnyeinek és fogyatékosságainak vizsgálata a reklám szempontjából, hogy a vásárló milyen fogadtatásban részesíti és melyek azok az előnyök, amelyeket vásárlásra ösztönzően ki lehet hangsúlyozni. – A konkurrencia árujának vizsgálata és összehasonlítása a saját áruval.

Ascendonica: a 20 pontos betűnagyság neve az olaszoknál.

Ashley-féle ívberakó: az első ilyen önműködő szerkezetek közé tartozik. 1880 körül már jól működött Amerikában. Szívó meg fúvó készüléknek a kombinálása volt; az előbbi fölemelte a papiroshalmaz fölső ívét, az utóbbi pedig a fölemelt ív és a papiroshalmaz közé levegőt bocsátott, elválasztva őket ezzel egymástól. Az ívnek a nyomóhengerhez vezetését kaucsukkorong végezte, miközben az asztalon levő frikciós pálcikák olyanféle mozgással igazgatták az ívet, mint aminőt a berakó munkásnő ujjai végeznek a berakás közben.

Assurée-léniák (hibásan azurée-léniák): a. m. biztosító léniák (l. o.).

Asszesszor: így nevezték a 16–18. század nyomdász-segédi egyesüléseinek elnökeit. Rendesen kettőt választottak: egyet a szedők és egyet a nyomtató munkások sorából. Fő-fő feladatul hárult rájuk a nyomdászmunkások jogainak és munkaárszabásának a védelme. Amellett az inaskérdésre mindenkor különös gondot fordítottak.

Ásványi festékek: a fémfestékek és a földfestékek összefoglaló neve.

Ásványolaj: l. Kenőolaj.

Aszfaltmásoló eljárás: a szíriai aszfalt fényérzékenységén alapszik. A szíriai aszfalt nem egységes anyag: komponensei közül a kéntartalmú vegyület az, amely a fény hatására elveszíti oldhatóságát a terpentinolajban. A fényérző készítmény előállítása ennek megfelelően éter-alkoholos kivonás, illetőleg lecsapás által történik, vagy pedig kén hozzáadása által a többi alkatrészt is kéntartalmúvá és ezáltal fényérzővé alakítják. Alacsony fényérzékenysége miatt a kromát-eljárások háttérbe szorították. Vonalas technikájú másolatok készítésére használták, elsősorban a litográfiai kövön. Igen éles és finom másolatok készültek ezen a módon. Szemcsézett kövön tónusnegatív alatt megvilágítva, tónusokat tartalmazó nyomtatóforma készítése is lehetséges. (Orell-Füssli-féle eljárás.)

Aszinkróm nyomtatás: a grafikai sokszorosítás rendszerezésében az a színnyomtató csoport, amelynél a színek nyomtatása külön-külön lemezről történik. Ide tartozik pl. a sok között a könyvnyomdai háromszínű nyomtatás is.

Aszkau-nyomtatás: egy az aszfalt- és kaucsukoldatok használatával való fotográfiai másoló-eljárás.

Aszpekták: l. Naptári jelek.

Asztaldörzsöléses gyorssajtók: azok, amelyeknél a festéknyaló henger asztalforma lemeznek adja át a festéket, s azon a dörzsölő hengerek jól szétosztják. A föladó hengerek onnan szedik a festéket és adják fel a formára. Igen jó megoldás. Főként a kéttúrás gépeken alkalmazzák, bár akadnak stophengeres gépek is ily festékező megoldással. nli

Átfordítás (németül: Umschlagen): Az egyik oldalán nyomtatott ívrakást a másik oldalnak lenyomtatása végett átfordítják. Nem tévesztendő össze a fölfordítással (németül: Umstülpen). Az átfordítás mindig a papiros hosszában, a fölfordítás pedig annak szélességében történik. bh

Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Rt.: alakult 1868-ban Emich Gusztáv vállalatai átvételére, 700.000 forint alaptőkével, felosztva 3500 drb 200 forintos részvényre. (Jelenleg a részvénytöke 1.500.000 P, 15.000 darab 100 P-ős részvényre osztva.) Az alakuló közgyűlés elnökké Cséry Lajos földbirtokost, ügyvezető igazgatóvá Osterlamm Károly könyvkereskedőt választotta meg; az igazgatóságba a két Emich, Jókai, báró Kemény Zsigmond, Lampel Róbert stb. kerültek. Osterlamm (megh. 1872-ben) után Vérei József (1872–1891), majd Emich Gusztáv (1891–1901) lesz az ügyvezető-igazgató, akit 1901-ben vezérigazgatóvá választanak; melléje Schwarz Félix kerül igazgatónak a pénz- és adminisztratív ügyek vezetésére. 1902. év elején Cséry megválik az elnöki széktől, 1903-ban pedig Emich mond le az időközben elfoglalt vezérigazgatói állásról és elnöke lesz a vállalatnak. Ezúttal választják meg Schwarz Félixet ügyvezető-igazgatóvá. Schwarz ügyvezető-igazgatói állásában eréllyel hozzáfog az elhasznált és elavult nyomdai berendezés megújításához, mintegy előkészületül a közelgő millenniumi kiállításra és egy új, modern nyomda építéséhez, amelyet a Belváros küszöbön álló rendezése is siettetett. Igy került az Athenaeum a mai helyére, ahol 1896–98-ban föl is épült kétoldalt két 4-emeletes bérház és a mai, 3-emeletes, kettős alagsorral ellátott 96 méter uccai homlokzaton 35 háromszárnyas ablakkal ellátott modern nyomdaépület, amelynek öt szedőtermében kb. 300 szedőnek (à 2 négyzetméterrel számítva), továbbá 34 db Linotype és 9 Monotype szedőgépnek az ezekhez járó 8 öntőgéppel van férőhelye. A nyomtató osztály termében 21 gyors-, 12 tégelysajtó és 5 harminckétoldalas körforgógép van; a kő- és fénynyomdában 3 gyors-, 6 kézi és 5 offsetsajtó, 2 körforgó és 6 segédgéppel dolgozik. – A betű- és tömöntöde 1 amerikai Thomson gyorsöntő-, 2 komplett-, 3 kéziöntő- és 5 segédgéppel van fölszerelve; a lapöntödében 3 öntő- és 1 fúrógép van használatban. Van modern galvanoplasztikája és újonnan berendezett cinkográfiája. A könyvkötészet 12 fűző-, 6 hajtogató-, 8 vágó- és 50 segédgéppel van fölszerelve. – Az intézet könyvkiadói osztályának új, szélesebb alapokra fektetésével 1898-ban megvásárolja az 1768 óta fennálló jóhírű Eggenberger-féle könyvkereskedés összes iskolakönyveit, kiadói jogaival és teljes könyvkészletével. Még később (1911-ben) megszerzi a Grafikai Intézet és Számlakönyvek Gyára Rt. (ezelőtt Czettel és Deutsch) részvényeit. Néhány év múlva magába is olvasztja a vállalat teljes berendezését. Ugyanezt cselekszi az Ujságüzem Rt. nyomdai vállalatával. Időközben tulajdonosa lesz a Rigler-féle papírnemű-gyárnak is. Igy az Athenaeum az ország legnagyobb nyomdai műintézetévé vált. szd

Athene (Pallas Athene): az ógörög mitológiában a tudomány és bátorság istennője; nyomdák és irodalmi vállalkozások címében gyakran előfordul, éppen úgy, mint rómaias formája, a «Minerva» is.

Athias József: spanyol származású zsidó könyvnyomtató Amsterdamban. 1681-ben megvásárolta az elhalt Elzevir Dániel 27 sorozatból álló patrica- és 50 betűs sorozatot kitevő matricakészletét, s nagyszerű nyomdát rendezett be vélük. Főleg a bibliát nyomtatta mindenféle nyelven.

Atlasz: térképek gyüjteménye, a Mercatortól kiadott 16. századbeli mappagyüjtemény után, melynek címlapján a földgömböt tartó mitológiai Atlas képe volt.

Atlasznyomtatás: atlaszra való, bárminő eljárású nyomtatás.

Átlövés (Umschlagen): l. Táblázatok nyomtatása.

Átmásolás (pauzálás): Az ólommetszőnek, litográfusnak stb. gyakran kell valamely eredeti rajzot átmásolnia, s ekkor a következő módon jár el: Az átlátszó papirost az eredetire helyezi s azon ragasztással vagy egyéb módon megerősíti. Az áttetsző körvonalakat és apróbb részleteket is ekkor hegyesre faragott kemény ceruzával, esetleg tusba mártott tollal követi a papiroson, az árnyékolásokat azonban nem mattolja le. A kész másolatot ekkor a később nyomtatóformául szolgáló és az előkészítésen átesett lemezre fekteti és vörösfölddel bevont papirost vagy indigópapirost csúsztat alája s aztán tompavégű acélvesszővel követi a rajz vonalait a papiroson. Az árnyékolás kidolgozása az anyaghoz viszonyítva a nyomdász dolga.

Átmásoló eljárások: l. Fénymásolás és Offset.

Atmográfia: keramikai átvivő eljárás. Valamely mélynyomtatásos lemez mélyedéseit albuminporral megtöltik, s azután a lemezt borax és cukor oldatával bevont és gyorsan megszárított fém-, papiros- avagy üvegfölületre borítják; az albuminos helyekről ilyenkor higroszkópikus átrakodás következik be, amelyet aztán kerámiai – olvasztásra való – festék porával hintenek be.

Atmoszféra-nyomás: l. Stopcilinderes gépek.

Átnyomtatás (átnyomás): a sokszorosító ipar több ágazatában, de különösen a kőnyomtatásban fontos, kiváló gyakorlati készültséget igénylő munkamenet. Tömérdek fogása van; ezeket az egyes címszóknál ismertetjük röviden. L. egyebek közt: Addírozó másológépek, Multiplikációs átnyomtatás, Offset.

Átnyomtató-festék: erősen zsírtartalmú és nehezen száradó festék, mely átnyomtatáskor nélkülözhetetlen.

Átnyomtató készülék: l. Wendum.

Átolvasztás: A használatból kivett szedőgép-öntvényt, stereotíplapokat, fémhulladékot és fémet tartalmazó szemetet, hogy újból feldolgozhatóvá tegyük, át kell olvasztani. Az olvasztó üstöt megtöltjük s tüzelünk alája. Az átolvasztást vezető szakembernek ismernie kell az üstben lévő fém olvadáspontját, mert a megolvadt fém hőmérséklete az olvadáspontot csak 10%-kal haladhatja meg, ami hőmérővel ellenőrizendő. A maximumot elért hőmérséklet alatt kell a fémet salakjától megtisztítani. A salak kiválasztása a megengedett maximális hőmérséklet alatt csakis a kereskedelemben már sokféle összetételben kapható vegyszer igénybevételével válik lehetővé. A fém kezelésénél a kiválasztott vegyszer használati utasításához kell igazodnunk. A jól megtisztított és jól kevert fémből próbát veszünk és megállapítjuk tartalmát. A legtökéletesebb a vegyi analízis. Ennek hiányában a törés és faragás bizonytalanságára kell magunkat bíznunk. Törésre és faragásra a próbát öntőkanállal vesszük és tartalmát egy állandóan egyforma hőmérsékletű vaslapra, hosszabb sávokban öntjük ki. A kiöntésből már következtethetünk a fém folyékonyságára, aszerint, hogy szétfolyik-e, avagy egyenletes csíkformában marad-e. A kihűlése után figyelmesen eltördeljük. Megfigyeljük, hogy fémünk milyen szög alatt törik el, összehasonlítjuk egy ugyanolyan hőmérsékleti körülmények között kiöntött próbával, melynek fémes összetételét ismerjük. Ez volna a szilárdsági próba. A próbasávon kiválasztunk egy simább részt a szélen és késsel befelé faragjuk. A forgácsolás alatt érzett ropogás erősségéből és a kiöntés formájából következtethetünk a fém óntartalmára. Magasabb szilárdságot nem mindenkor érünk el antimonpótlással, igyekeznünk kell a pótlás anyagát és mennyiségét a fémpróba összes jelenségeiből következtetve megállapítani. Nagy gyakorlat után és jó megfigyelőképességgel megközelíthetjük a valóságot. Fémpróbát minden átolvasztásnál kell venni, mert a fém minden ilyen alkalommal kiegészítő pótlást igényel. ta

Attavante: a 15. század végefelének legnagyobb könyvdíszítő művésze, Ghirlandajo tanítványa. Mátyás királyunk számára is dolgozott. Egyik legszebb munkája a «Brüsszeli misszále».

Áttekinthetőség: l. Oszlopos szedés.

Áttetsző festékek: l. Festékkeverés.

Áttetsző nyomtatás: egyik oldalán izlandi moha és kevés zselatinenyv keverékével bevont papirosra litográfiai sajtón való nyomtatás. Célja olyan nyomatok előállítása, amelyek az ablakra tapasztva, az üvegfestményt pótolják. Fő szabályai, hogy a festék elkészítésekor kencét ne használjunk s a követ minden egyes festékezés után szárítsuk meg, mert a papiros nem tűri a vizet. Nyomás után lakkozzák a papirost, még pedig mind a két oldalán külön. – Van egy másik, jóval egyszerűbb módja is az áttetsző nyomtatásnak, de az ilyen módon készült nyomatok kevésbé szépek. Jó fajta, de nem preparált papirosra nyomtatnak és az alaposan megszáradt nyomtatványokat azután, hogy a papiros átlátszóvá legyen: a litográfiai gyorssajtónak olajjal behengerelt kövén erős nyomással újra megnyomják. Az ily módon készült nyomatokat előlapjukra kent spiritusszal ragasztják az ablaktáblára.

Atyamester: l. Szenior.

Aubel-nyomtatás: 1. rézmetszeteknek könyvnyomdai sokszorosítására irányuló régebbi próbálkozás. – 2. Fotográfiai vonalas negatívot a másolásos oldalán vékony réteg krómos zselatinnal bevonunk; azután az üveges oldala felől megvilágítjuk, kimossuk és megszárítjuk. Ekkor kicsiny példányszámú fénynyomatokat állíthatunk elő róla.

Au burin (ejtsd: ó büren): a tiszta véső eljárással készült rézmetszetek (l. o.) igen elterjedt elnevezése.

Auctor (autor): latinul a. m. szerző.

Auer Alajos: ausztriai könyvnyomdász, szül. 1813., megh. 1869. Nyelvek tanulmányozásával is foglalkozott és francia, valamint olasz nyelvtanokat írt. 1841-ben a bécsi udvari és állami nyomda igazgatójává nevezték ki. A hanyatlásnak indult nyomda összes betűkészletét Auer a saját tipométriai betűrendszere szerint újraöntette. (Betűmagassága 70 pont volt.) Megírta ezután «Der polygraphische Apparat der Wiener k.k. Hof- und Staatsdruckerei» (Bécs, 1853) című művét és kimerítően megírta ugyancsak ez intézet történetét. Auer igazgatása alatt a bécsi államnyomda az e nemű intézeteknek egyik legnagyobbszerűjévé lett. Auer vezette a lembergi és a temesvári állami nyomdákat is, amelyek a bécsinek fiókjai voltak. Első volt Európában, aki megkísérlette a végnélküli papiroson való nyomtatást, s már az 50-es évek végén ilyen papirosra nyomtattak a bécsi állami nyomdában, még pedig egyszerű gyorssajtón.

Auer-féle nyomtatás: annyi mint: autoplasztika (l. o.).

Auflage (ném.): ujságok, nyomtatványok példányszáma.

Augenfeld M. Miksa: szül. Győrött 1870-ben. Ugyanott tanulta a betűszedést. Fölszabadulása után a budapesti Wodianer-nyomdában, majd Ausztriában, később pedig Németországban dolgozott. Hazakerülve, a Pesti Könyvnyomdában, Posnernél, 7 évig Kner Izidornál Gyomán kondicionált. Később üzemvezető volt a Grafikai Rt.-nál, igazgató a Bihar-nyomdában Váradon, majd üzemvezető a Birkholz Rt.-nál. Sok lelkes szakcikke jelent meg a nyomdászlapokban. Könyvalakban megjelent két önálló, jó műve: «A mesterszedés» és «A könyvnyomda».

Augsburgi gépek: az augsburg–nürnbergi nyomdagépgyár gépei. A sokszorosító technika valamennyi ágában találkozunk velük, kezdve a legkisebb segédgéptől a legnagyobb rotációs gépkolosszusokig.

August és Hunter szedőgépe: lásd Monophoto.

Augustin: 13 pontos betűnagyság neve a hollandusoknál.

Aukció (latin): annyi mint árverés. Könyvaukciók rendezése az antikváriusok foglalkozási körébe tartozik. A kalapács alá kerülő anyagot könyvészeti szakszerűséggel, részletesen leírják, katalógusba foglalják. Az ilyen katalógusok, valamint az aukciók eredményeiről szóló beszámolók fontos forrás minden könyvgyüjtő számára, mert irányt mutatnak az értékelésre. Az aukciókon vásárolt könyv stb. árát az adón kívül 10% körül mozgó árverési költség is terheli. Nagy könyvtárakat, hagyatékokat rendszerint aukció útján értékesítenek.

Aurea sectio: l. Aranymetszés.

Aurin: a festékgyártás során a kőszénkátrányból állítják elő és lakkfestékek készítésére használják.

Aussatz: l. Kiadódás.

Ausschank: a távozó nyomdász tiszteletére rendezett búcsúestnek közönségesen használt elnevezése nálunk, magyar nyomdászoknál is.

Autó: az ívet dörzsölő kerék segélyével berakó készülék.

Autobiográfia: a. m. önéletleírás.

Autoglífia: az úgynevezett Crocker toll használatával meleg viasszal rajzolnak vörösrézlemezre, s erről vesznek galvanoplasztikai másolatot.

Autográf (gör.): a. m. eredeti kézirat.

Autográfia (gör.): a. m. sajátkezű írás. Így nevezik a kőnyomdában a litográfiai tintával, jól enyvezett, sima papirosra írt kéziratot s ennek sokszorosítását. Az ilyen papirosról ugyan alig készíthető egészen tiszta átnyomat, mert az a tinta egy részét, különösen a vékony vonásokon, magába szívja s így visszatartja, de az eljárás egyszerűsége s gyorsasága miatt mégis igen kedvelt. Különösen a sürgősebb természetű hivatali, kereskedői körlevelek meg értesítések előállítására alkalmazzák. A kéziratot a kőre való átnyomás előtt a hátsó felén megnedvesítik, hogy a tinta föloldódjék. Ha ez megtörtént, írott felével a kőre teszik s többszörös nyomással átnyomtatják. A kőről aztán a szokásos módon nyomtatnak. L. még: Cinklemezről való autografálás.

Autogram (görög): annyi mint kézírás, kézjegy, híres emberek névaláírása.

Autogravűr: az autotípiai eljárás szerint hálózatosan készült klisé, melyet azonban mélyített képűre maratnak.

Autokolor: autotípia és kromolitográfia kombinálásával előállított Ludwig-féle nyomatok.

Autokópia: csersavtartalmú tintával készült írásnak enyves masszáról való sokszorosítása. Így nevezik különben a fénynyomtatásnak egy egyszerűsített módját is.

Autokróm: olyan képek elnevezése, amelyeket autotípiai klisékről, litográfiai színes alapnyomatokkal készítettek.

Autokrómia: a lyoni Lumière testvérek sokat emlegetett, színesen fotografáló eljárása, amely eljárásnál brómezüstréteget szabályosan elosztott, vörös, sárga meg kék színűre festett keményítőszemecskékkel borítanak be és hosszú ideig – a közönséges felvétel idejének 40–50-szereséig is – exponálnak. A megvilágítás e hosszú tartama szűk határok közé szorítja a különben zseniális elgondolású autokrómia használhatóságát.

Autokrómgravűr: háromszínű autotípiák készítésének ritkán használt elnevezése.

Autolang: a budapesti Láng-gépgyár lendülő hengerű kisformátumú gyorssajtója. Önműködő ívberakóval és kirakóval van fölszerelve.

Automaták: közös elnevezése a többnyire kisformátumú, önműködő ívberakóval fölszerelt tégelyes és gyorssajtóknak. Lásd: Nyomtató automaták.

Automata öntőgépek: l. Stereotípia.

Automatikus kapcsolás: az áramköröknek önműködő kikapcsolására szolgáló készülék.

Autoplasztika: (ném.: Naturselbstdruck): Auer Alajos és faktora, Worring által föltalált módja a mélynyomtatásos lemezek készítésének. Abból áll, hogy lapos tárgyakat, pl. falevelet, csipkét stb. vörösréz és ólomlemez közé tesznek s ezeket aztán erősen összepréselik. A falevélnek stb. erezete a legélesebben belenyomódik ekkor az ólomlemezbe. A lemezt galvanizálva, pompás mély nyomatok készíthetők róla.

Autoplate: a gyors-stereotipáló gépek őse. A «New York Herald» lap rotációs lemezeit 1901-ben már olyan Autoplate elnevezésű gyorsstereotipáló gépen állították elő, amely egynéhány fogáson kívül mindent maga végzett a lemezen: a félgömbölyű lemez megöntését, vájolását, gyalulását, szabatosítását, s mindezt hihetetlenül gyorsan: átlag 1–1 lemezt percenként. Sőt ha jól megszorították: esetleg még többet is. 1910. május 6-án, Edvárd angol király halála napján, két «Autoplate» gép 24 órai folytonos munkával nem kevesebb, mint 3344 hibátlan lemezt tudott megönteni.

Autor (auctor, lat.): a. m. szerző.

Autoshaver: l. Junior Autoplate.

Autotípia: Miután a vonalas vagy szemcsézett papiroson, puha grafitceruzával készült rajzok után, a könyvnyomtatásra alkalmas fototípiai klisék előállítása megoldást nyert már, a szakembereknek legnagyobb igyekezete az volt, hogy fényképekről, tónusos rajzokról, általában véve olyan eredetikről, melyek különféle tónusértékekből állanak, a magasnyomtatás céljaira alkalmas klisét milyen módon lehetne előállítani. Hogy ezt elérhessék, arra törekedtek, hogy a tónusos rajzot vagy fényképet valamilyen módon vonalakra vagy pontokra lehessen bontani. Talbot, Jaffe, Berchtold stb., mint úttörők, az eredetiről a fényképezőgép lencséjén áthatoló fénysugarakat hálóval igyekeztek pontokra bontani. Sok kísérletezés után Jaffenak sikerült először egy finoman vonalazott papirosívet fényképeznie. Az ily módon nyert hálót a fényérzékeny lemez elé csatolta. Ezzel az egyirányban húzódó vonalozott hálóval úgy fényképezett, hogy az expozíció idejét kettéosztva, az egyik félidőben a háló vonalait egy irányban, a második félidőben arra 45º alatt állította. Ennek az egyirányú hálónak az alkalmazása sok hibás felvételt eredményezett. Jaffe tehát arra törekedett, hogy oly hálót állítson elő, mellyel az autotípiai felvételt egyszeri expozícióval tudja elkészíteni. Ezt úgy érte el, hogy a hálót egy üveglemezre kétszer exponálta, oly módon, hogy a vonalozott ívet egyszer egyirányban, másodszor erre függőlegesen állította, miáltal a két vonal 45º alatt metszette egymást. Az autotípiai klisének lényege az, hogy az eredeti fényképnek vagy rajznak különböző sötétebb-világosabb tónusa kisebb-nagyobb pontok összetételéből áll, melyek összhatása az eredeti fényképnek teljesen mását adja. A fényképezés útján előállított hálók nagyon kényesek és primitívek voltak. Munka közben és az időjárás behatása következtében erősen rongálódtak és a fényképészeknek mindig újabb és újabb hálókat kellett készíteniök. Az állandó s ma is használatban lévő első kifogástalan hálókat Levy M. készítette Philadelphiában, aki egy automatikusan működő óraszerkezettel az egyirányú vonalakat üveglapokra karcolta és két ilyen üveglapot úgy ragasztott össze, hogy a hálók egymást 45º-ban keresztezték. Ezzel megoldatott az a probléma, hogy a fényképet vagy rajzot hogyan lehet pontokra felbontott képpé átalakítani.

Különféle rasztertípusokat különböztetünk meg: keresztezett, egyvonalas, «korn»- és négyléniás rasztert. A különféle raszterek alkalmazásának célja volt elérni, hogy a háló pontjai a nyomtatott képen a szemlélőt minél kevesebbet zavarják. Sajnos, éppen azok a papirosok, amelyek szemünkre kellemesen hatnak, durvább, illetve ritkább hálót követelnek, melyeknek pontjai egymástól távolabb állanak. A durvább hálóval készült kliséknél a szemlélőt természetesen erősen zavarják a háló durva pontjai. A sűrűbb vonalozású hálókkal készült autotípiák pontjai szabad szemmel már alig láthatók és csak nagyon finom, krétázott papirosra nyomtathatók.

Az előbb felsorolt különféle hálótípusok közül csak a keresztezett háló vált be, mert tónusok dolgában legdúsabb felvételeket eredményez. Az ily hálókkal készült felvételek nyugodtsága, a pontok kitűnő alakulása és ennek következtében a klisének rendes maratási lehetősége teljes biztosítékot nyujt arra, hogy a nyomdász jó eredményt tudjon elérni. A hálónak a fényérzékeny lemez elé való csatolása által a tónusos rajzokról való klisé-készítés problémája tökéletesen megoldatott. A fémlemezre való másolás (kopírozás) különböző fényérzékeny oldattal, mint tojásfehérjével, halenyvvel vagy lakkoldattal történik.

Az autotípiai klisének a maratásához, hogy az az eredeti kép tónusait hűségesen vissza is adja, gyakorlott és kitűnő egyéni kvalitásokkal rendelkező maratóra van szüksége, mert egyszerű maratással nem lehet azokat a finom tónusokat elérni, amelyek az eredetiben megvannak. A marató figyelmes és kvalitásos munkája kívántatik ahhoz, hogy fedések és részleges (parciális) maratás által az autotípiai klisé azt a mértéket üsse meg, amely a sajtó részére az eredeti képnek teljesen hű másolatát tudja biztosítani. fzs

Autotípiák nyomtatása: l. Illusztrációk nyomtatása.

Autotipográfia: autográfiai tintával írt vagy rajzolt eredetiről könyvnyomdai klisé maratása.

Autotype: századvégi szedő- és osztógép. A berlini Vorreiter s Müllendorff találta föl. A hengeres formájú gép villamosság segítségével működik, még pedig automatikusan. A magassága egy méter, szélessége pedig fél méter. Két átellenes oldalára egy-egy hasábhajó van alkalmazva, amelyek egyikén a gép által elosztandó kinyomtatott szedés áll, a másikra pedig a gép rakja a megszedett sorokat. A szedés egy írógépen való billentyűzéssel veszi kezdetét. Ez az írógép különféle alakú lyukakat vág a papirosba, amelyek mindegyike egy-egy betűjegynek felel meg. A keresztüllyuggatott papirost ekkor egy úgynevezett elektromos érintő készülékbe helyezik, amely minden egyes lyukacskát megvillanyoz. Áttéve már most a papirost a szedőgépbe, az ott levő állandó elektro-magnetikus áramra a papiroslap olyan hatást gyakorol, hogy az áram a betűtartóból a lyukacskáknak megfelelő betűket egymásután kilöki s egymás mellé sorozza. A kizárás is automatikusan történik, még pedig egy önműködő számoló készülék segítségével, amely az egy sorban szükséges szóközi beosztásokat összeadja s azokat aránylagosan ismét széjjelosztja. E művelet során egy tartó ugrik elő, amely a kizáró darabokat foglalja magában tízféle vastagságban, s ezek közül az éppen szükségesek a szavak köze tolódnak. A hézagok helyei már szedés közben megjelöltetnek egy-egy ideiglenesen szedett kizáró darabbal. Elektro-magnetikus áram segítségével a szedéssel meg a kizárással egyidejűen történik az osztás.

Avala: félhivatalos belgrádi távirati ügynökség.

Avant la lettre (fr.): a. m. föliratok előtti állapot; rézmetszeteknél, rézkarcoknál a mű elkészültének első stádiumát nevezik így, vagyis amikor a lemezre a művész nevét és esetleges egyéb szöveget még nem vitték rá.

Avant-propos (francia): a. m. előszó, bevezetés.

Avatás: fölszabadító ünnep, l. Depozíció és Posztulátum.

Áztatás: a réznyomtatásnál a nyomandó papirost vízben áztatjuk, hogy puhább és hajlékonyabb legyen, ezáltal jobban belefeküdve a mélyedésekbe, kisebb nyomással is kiemelje a festéket. Nem is olyan régen még a magasnyomtatásnál is szokásban volt, annyira, hogy áztató-készülékeket is gyártottak. A rotációs gépeken ma is vannak papirosnyirkosító készülékek, amelyek nyomás előtt gőzzel vagy pedig – ami szintén igen gyakori – permetezéssel nyirkositják a papirost. A lapos gépeknél a géptechnika, valamint a papirosgyártás mai fejlettebb fokán ez teljesen felesleges, sőt regiszteres munkánál egyáltalában meg sem engedhető.

Azúrkék: az ultramarinkék egyik fajtája.

Azzoguidi Baltazár: Bologna város őstipográfusa; 1472-től 1480-ig itt nyomtatott; igen szép betűi voltak.



B

Bacilluskeret: a mesterszedésbeli szabad irány idején igen népszerű fölületkitöltő dísz.

Bädeker: utazási kalauzoló könyvecskék elnevezése első nagy kiadójukról, a német Bädeker Karlról (1801–59).

Badius Jodocus Ascensius: a 16-ik századbeli lyoni könyvnyomtatás nevezetes alakja, született 1462-ben, meghalt 1535-ben. Nyomdajelül a nyomtatósajtó képét használta. Nyomdáját a század végén Párizsba szállította át. Vejei révén törzsapja lett három világhírű nyomdászcsaládnak: a Vascosan-, Roigny- és Estienne-családoknak. – Fia s utóda: Konrád 1549-ben, hugenotta volta miatt, kénytelen volt Genfbe menekülni.

Bádogplakátok nyomtatása: 1865 körül Párizsban kezdte meg egy cég s az akkori időknek megfelelően elég szép eredményeket értek el véle. Az eljárást nagy titokban tartották. A hetvenes években egy ilyen bádogplakát került Németországba és ott a matricás nyomtatás segélyével próbálkoztak elérni eredményeket, de kevés sikerrel, míg végre hosszas kísérletezés után rájöttek, hogy Párizsban a nyomtatás gumiról történik. S ennek alapján megkonstruáltak egy kétcilinderes kőnyomdai gépet; az egyik cilinderre gumikendőt feszítettek, ez a rajzot átvette a kőről, majd a gumikendőről a rajz átkerült a két cilinder közé berakott bádoglemezre. A bádognyomás eszerint a mostani offset-eljárásnak is a szülőanyja. Hazánkban a bádognyomtatást a Bruchsteiner és Fia cég honosította meg.

Bagaria: olyan marha- vagy lóbőr, amelyet különleges eljárás szerint lúgokkal, pácokkal meg festőanyagokkal kezeltek s azután nyárfaolajjal puhítottak. A művészi könyvkötésben – különösen régebben, a középkortól kezdve – nagy szerepe volt.

Bagolynyomtatás: l. Owltype.

Bagó Márton: budai könyvnyomtató. 1833-ban vette át Landerer Anna vizivárosi, akkor már több mint százesztendős tipográfiáját Gyurián Józseffel közösen, aki az 1847. évben kivált a cégből. Bagó népies kiadványokat nyomtatott, s főleg 15.000 példányban megjelent kalendáriumáról lett híres. Halála után, 1873-ban, ugyanilyen nevű fia került három évtizedre a nyomda élére.

Bakatár Miklós: a csehországi Pilsen város nyomdásza a 15. század vége felé. Nevéről ítélve: magyar ember lehetett.

Baker George: jónevű angol tipográfus. 1611-ben bibliát nyomtatott, s egyetlen sajtóhibáért 3000 sterling font – akkoriban rengeteg pénzösszeg – bírságot kellett fizetnie.

Bál: papirosnál használatos mértékegység, a. m. csomó. 10 rizsma = 100 konc = 1000 füzet = 10.000 ív. A régi beosztás szerint 1 bál = 10 rizsma = 200 konc; 1 konc 24 ív író- v. 25 ív nyomtatópapiros.

Balassa József dr: nyelvtudós, született 1864-ben. Középiskolai tanár volt, 1919-ben az egyetemen is előadásokat tartott. Simonyi Zsigmond halála óta a Magyar Nyelvőr szerkesztője. Nyelvtanok és szótárak egész sorát szerkesztette, köztük a Korrektorok Köre kiadásában megjelent «Egységes magyar helyesírás szótárát» is. Egyéb önálló művei a fonetika elemeiről, a magyar nyelvjárások osztályozásáról és jellemzéséről, a magyar hangtanról és fonetikáról, a helyes magyarságról stb. szólnak. A Nyomdász Egyesületben is gyakorta tart nyelvészeti előadásokat. Különben a szépirodalomnak is kiváló mestere.

Balázsfalvi román nyomda: 1744-ben létesült; betűit a kolozsvári Páldi Székely István öntői készségének köszönhette, aki a hollandiai Leyden városában tanulta a művészetet.

Balázsfy Rezső: betűszedőből lett rajzolóművész; 1908 körül tagja volt a Könyvnyomdászok Szakköre választmányának.

Balent Ignác: a váradi papnevelő intézet nyomdájának ügyvezetője 1779-től 1786-ig.

Balesetbiztosítás: Az ipari és magánalkalmazottak balesetbiztosítását az 1927:XXI. tc. alapján az egész ország területén az OTI látja el. Balesetbiztosításra kötelezett minden olyan vállalat, hivatal, üzem, foglalkozás, amely betegségbiztosításra kötelezett és mindazok az alkalmazottak nemre, korra, állampolgárságra és a javadalmazás nagyságára, valamint betegségi biztosítási kötelezettségükre tekintet nélkül azok, akik balesetbiztosítási kötelezettség alá eső vállalatnál, üzemben, hivatalban vagy foglalkozásban munkabér fejében szolgálatot teljesítenek. Bérnek számít az a javadalom is, amely csak jutalékból áll. A biztosítási járulékot egyedül a munkaadó fizeti. Az OTI üzemi baleset esetén a munkaképesség-csökkenés arányában kártalanítást fizet. Üzemi baleset az, amely a biztosításra kötelezettet az üzemben vagy az üzemen kívül, de az üzem érdekében végzett munkakörben vagy az ilyen munkával vagy a munkavállalói viszonnyal összefüggésben éri. Kártalanítják a foglalkozási betegséget is. Az erre vonatkozó rendelet szerint az ólom és ennek vegyületei okozta mérgezés foglalkozási betegség. A balesetet szenvedett a gyógykezelési szolgáltatáson kívül teljes keresőképtelenség esetén a beszámítható javadalmazás 66⅔-át kapja. (A beszámítható javadalmazás maximuma évi 3600 pengő.) Nem teljes munkaképtelenség esetén a teljes járadéknak a veszteséggel arányos hányada adja a részjáradékot . Ilyen részjáradék csak akkor igényelhető, ha a keresőképességcsökkenés 15%-ot meghalad; 25%-t meg nem haladó keresőképesség-csökkenés esetében a rész járadékot csak két éven át fizetik. Ha a baleset következtében a biztosított elhal, özvegye a férj beszámítható javadalmazásának 20%-át kapja özvegyi járadékként. Az árvajáradék teljes árvánál 30, félárvánál 15%. A járadékigény az orvosi kezeléstől függetlenül bejelentendő az OTI baleseti osztályánál, vagy az illetékes kerületi pénztárnál. A be nem jelentett igény a balesettől számított két éven belül elévül. A kártalanítási eljárás eredményéről határozatot kézbesítenek ki, amely a budapesti kir. járásbíróságnál meg is fellebbezhető. gb

Bálint Ödön: szül. Kolozsvárott 1879-ben. Felszabadult Kolozsvárott, ahol hosszabb ideig mint szedő, tördelő, majd mint művezető dolgozott. Elnöke volt a Segélyző-Egyesület kolozsvári kerületének. Tagja volt a budapesti Helyi Bizottságnak. Jelenleg tagja az Országos Bizottságnak. Alelnöke a Kéziszedők Körének.

Bálint Rezső: betűszedőből lett festőművész. 1923 őszén az Alkotás-Művészházban gyüjteményes kiállítást rendeztek a legjava műveiből.

Ballagi Aladár: történetíró, egyetemi tanár, szül. 1853-ban, megh. 1928-ban. Irodalomtörténeti tanulmányai mellett behatóan foglalkozott a magyar könyvnyomtatás históriájával is, számtalan új adalékát tárva föl multunknak, önálló ilyen műve: «A magyar nyomdászat történeti fejlődésének vázlata» (1878).

Ballanche-féle szedőgép: e gépeknek időrendben másodika; Foster után, 1821. év körül próbálkozott meg a megszerkesztésével a lyoni Ballanche Pierre Simon tipográfus, a francia akadémiának későbbi kiváló tagja. Művéről csupán annyit tudunk, hogy klaviatúrás szerkezetű volt. Tízesztendős munka után abbahagyta a kísérletezését.

Ballhorn Johannes: lübecki könyvnyomtatómester a 16. században; komikus hírnévre tett szert a maga «bővítéseivel» és «javításaival». Ezek egyike egy ábécés könyv, amelynél a bővülés abból áll, hogy az f betűt duplán és egybeöntötten is beleiktatta az alfabétába. Egy másik «javítása és bővítése» pedig az, hogy korábbi címerének tarajos-sarkantyús hetyke kakasa alá két – tojást helyezett. E cselekedetei révén új közmondással gyarapodott a német nyelv; aki valamit a javítás címén elront, azt mondják rája: «elballhornizálta a dolgot».

Ballo Antal: magyar származású antwerpeni nyomdász. 1599. esztendőben nyomtatott flamand röpiratát a magyar nemzeti múzeum könyvtára őrzi.

Baltik Szergej: a logotípiás rendszer föltalálója: l. Konvokal.

Balzac Honoré (1799–1850): a franciák nagyszerű írója; néhány esztendeig nyomdász is volt, s nyomdáját betűöntödével is megbővítette.

Bambuszpapiros: a kínai Fo-Kim nevű tartományban ma is gyártják. Fiatal bambusznádat használnak föl e célra.

Bán Imre: nyomdaigazgató, szül. Dunapatajon 1874-ben. A nyomdászatot Blandl János mohácsi könyvnyomdájában tanulta 1887-től 1891-ig. Budapestre kerülve, Rigler József Ede, Buschmann Ferenc, a Corvina Rt. nyomdájában, majd a Budapesti Hirlapnál dolgozott, hol mint szedő, hol mint korrektor. Később az Egri Nyomda Rt.-nak lett a faktora, majd az igazgatója. Nyomdásztársadalmi munkásságot mint a Könyvnyomdászok Szakköre és az Ébredés Dalkör vezetőségi tagja fejtett ki. Cikkei a szekszárdi «Nyomdaipar»-ban és a budapesti «Nyomda- és Rokon Ipar»-ban jelentek meg. Tagja a Főnökegyesület árszabálytárgyaló és békéltető bizottságának.

Bankjegyek papirosa: rendszerint olyan sajátságokat mutat, amelyek nehezítik a hamisítást. Készítésének módja persze az illető papirosgyár titka. Többnyire merített papiros és fő alkotó eleme a kender, ami szívóssá és tartóssá teszi. Kivételt képez az angol bank papirosa, amely lenből és gyapotból való (de nem rongyokból, hanem tiszta új vászonból, illetőleg szövetből). Ez a legtartósabb. A papirost különben majd mindig vízjeggyel látják el.

Banknyomda: az ú. n. Kossuth-bankók nyomtatására 1848 májusában létesített poligráfiai intézet. A Károly-kaszárnyában rendezték be három gyorssajtóval, húsz tipográfiai, tizenöt litográfiai kézisajtóval és számos segédgéppel. Személyzete több mint 200 főnyi volt. A kormányt követte Pestről Debrecenbe, azután ismét vissza, majd Szegedre, Aradra, ahol fölszerelésének nagyrészét a Marosba süllyesztették.

Bankposta-papiros: 10%-ig fehérített cellulózból készült, 70–100 gr.-os, egyenletes átnézésű, különleges enyvezéssel ellátott, fogós, kemény, jól radírozható papiros.

Bárány Nándor: nyomdászművész, szül. 1882-ben, megh. 1913-ban. Az Athenaeumban tanult, s jó ideig ott is segédeskedett. Közben elvégezte az Iparművészeti Iskola négyesztendős esti tanfolyamát. 1907 körül a kereskedelmi minisztérium ösztöndíjával Londonban a British Museum régi könyveit tanulmányozta. Hazajőve, a Hornyánszky-nyomda nyomdászművészeti osztályvezetője, míg az Iparművészeti Iskolán a betűvetés és tipográfiai művészet tanára lett. Ő élesztette föl a maga idejében szenzáció erejével ható iniciálé-kultuszt.

Barátbetű (németül Mönchschrift): az élessarkú minuszkulának, máskép gótikus betűnek gyakori elnevezése, még pedig azért, mert ez írást főkép csak a barátok, szerzetesek gyakorolgatták a maguk kolostori magányában. Gutenberg is barátbetűket metszett bibliáihoz.

Barbou: francia nyomdász-család, ősapja Barbou János lyoni nyomdász volt; a családnak a 16–18. századokban Franciaország több városában voltak nyomdái s sok klasszikus kiadást nyomtatott.

Barit (súlypát): tiszta fehér, igen nehéz ásvány; porrátörve a papirosgyártásban pótlékul is használják.

Barletti de Saint-Paul: l. Logotipia.

Barlösius Heinrich: német betűművész; nyomdászkörökben a nevét főleg gótikus betűi tették ismertté.

Barna lemez: l. Papiroslemez.

Barokk (baroque; francia): a. m. szeszélyes, sajátságos. A műtörténelemben a reneszánsznak a 17. században virágzott, s a könyvművészetben is erősen érvényesült ágazatát jelenti. Könnyedség, de mindamellett a részletekben való túltömöttség jellemzi.

Barotype (Linotype Junior): soröntő gép. A newyorki Linotype-társaság 1902-ben megcsinálta a maga Linotype Junior nevű gépét, amelyben azonban több volt a Typographból, mint magából a Linotype-ből. Rajta volt például a Typograph jellegzetes drótkosara is, de már úgy átkonstruálva, hogy a matricák körben való futamot végeztek a drótszálakon, s így mindig hátra-hátra kerülve: egyenlő arányban voltak kitéve a kopásnak. A gép megszerkesztői az öntőszerkezetet már a Linotype-től vették át. Ezt a szedőgépet Európába Barotype néven hozták át.

Barotype (Brown-féle): Csináltak Amerikában egy másik «Barotype»-et is, a Brown-félét, amely tulajdonképpen Linotype-gép volt, de Monoline-matricákkal. Viszont az osztószerkezetet megint csak a Linotype-től kölcsönözték hozzá.

Barra Gábor (Ákosi): kiváló erdélyi nyomdász; született 1799-ben, meghalt 1837-ben. Deákesztendei után Nagyszebenbe ment hat esztendőre a Bielz Mihály litográfiájába. Azután másfél esztendeig járta a külföldet a kolozsvári református egyház által kiutalt ösztöndíjjal. Visszajövet – 1830-ban – a kollégiumi tipográfia ügyvezetője lett. Nagy igyekezettel feküdt neki a nyomda fölvirágoztatásának, de ebben, sajnos, megakadályozta korai halála.

Bartalits Imre: 1862-ben vásárolta meg Gyurián József kisded nyomdáját, s négy évtizeden át különböző hetilapokat állított elő benne. A nyolcvanas években Verhovay «Függetlenség» című napilapjának is ő volt a nyomtatója.

Bártfai Péter (egyesek szerint Simon): magyar származású velencei könyvnyomtató. 1471-ben telepedett meg Velencében, ahol többek közt tiszta nyomtatású gótbetűs egyházi liturgikai könyvet nyomtatott 1478-ban.

Barth János: a Nagyszebenben rövid megszakításokkal több mint száz éven át fennálló Barth-féle nyomdának megalapítója. Jüngling István szebeni műhelyében tanult; 1693-ban már nyomdatulajdonos volt; ez az ő nevén állott fenn 1744-ig, majd fia János nevén 1776-tól 1779-ig, akit 1780-ban Péter, majd 1801-ben II. János váltott fel.

Bartók Lukács: a kolozsvári katolikus líceum nyomdájának 1837-től 1871-ig vezetője «provisor et typi corrector» címmel. 1849 januárjában a kormány rendeletére 3 vassajtóval, nagy betűkészlettel és tizenkettedmagával Debrecenbe ment át kisegítésre. Június elejéig maradtak ott.

Basay Ungarus: nevéről ítélve nyilván magyar származású őstipografus. Cremonában nyomtatott 1494-ben.

Baseli nyomdászsztrájk: Ez a minden nyomdai sztrájknál régibb esemény 1471-ben játszódott le s a városi tanács békéltetésével ért véget.

Baseli ősnyomdászat: E város a 15. század legjelentősebb nyomdavárosai közé tartozott. 1470 és 1480 közötti nyomdalajstromaiban nem kevesebb mint 26 nyomdacég szerepel; ezekhez 1490-ig újabb 12, majd pedig 1500-ig további 20 új cég járul.

Basic English: világnyelvnek induló új próbálkozás. Vagy 20.000 angol szót 1000-re csökkentettek, s egyszersmind egyszerűbbé is tették őket. A grammatika is sokkalta egyszerűbb, mint az eredeti angolban. Erre főleg az igehajlításnál volt szükség.

Baskerville John (1706–1775): angol nyomdász és betűmetsző. Az ú. n. angol vágású antikvának egyik legjelentősebb úttörője volt.

Bastarda: 42:56 cm-es papirosnagyság az olaszoknál.

Batarde-betűk (fattyúbetűk): az angoloknál és franciáknál a 15. század végén igen kedvelt könyvbetű. Az itáliai szemigót típusokhoz hasonlóan átmenetnek tekinthetők a gót és antikva betűk között. Erre mutat a nevök is.

Batiknyomtatás: a szövetnyomtatás egyik módja, amelynél a forma nem-nyomtatódó helyeit viasszal födözgetjük.

Bauer Friedrich: német betűművész és szakíró; nevezetes betűalkotása a Genzsch-típus.

Bauer Henrik: Bauer János Márton fia, született 1879-ben. 1893-tól 1897-ig gépmesterséget tanult a Pesti Könyvnyomdában, majd a Légrády Testvéreknél, azután Hornyánszkynál és a Világosság-nyomdában dolgozott; az utóbbi helyen ma is főgépmester. Végezte az Iparművészeti Iskola Nyomdászati Tanműhelyének kétesztendős tanfolyamát és a prágai nemzetközi offset-tanfolyamot. A gépmesteri szakoktatást tanulmányozva hat ízben járt külföldön. A Könyvnyomdászok Szakköre 1904-ben alapított tanműhelyének előadója volt, s a fővárosi tanonciskola gépmesteri szakoktatója mindmáig. Számos értekezést írt a Grafikai Szemlébe, a Magyar Nyomdászatba és az általa szerkesztett Gépmester című időszaki folyóiratba.

Bauer Imre: szül. Móron 1861-ben. Betűszedést tanult, s a nyolcvanas években keresztül-kasul járta Nyugat-Európát. 1892-től az árszabálytárgyaló bizottság, majd a lapbizottság tagja; 1895-ben a Szakegyesület első alelnöke; 1905-ben az Anyaegyesület II. alelnöke; 1907-től 1925-ig – amikor nyugalomba vonult – egyesületi tisztviselő.

Bauer János Márton: szül. Bécsben 1854-ben, megh. Budapesten 1897-ben. Neves mesterszedő volt Bécsben. A hatvanas évek vége felé Falk Zsigmond az akkoriban alapított Pesti Könyvnyomda Rt.-hoz hívta első akcidens-szedőnek. Az itteni nyomdásztársadalmi mozgalmakban és szakkulturális törekvésekben vezető szerepet vitt. Tagja volt az Önképző Egyesület és Segélyző Egyesület választmányainak, szerkesztője a Typographia német nyelvű melléklapjának, a Gutenbergnek, majd pedig főmunkatársa az 1890-ben megindult Grafikai Szemlének.

Bauer Károly József: az egri püspöki – 1761-től érseki – nyomdának ügyvezetője 1759-től 1764-ig.

Bauhaus-stílus: a Grotius Hugó alapította weimari építészeti iskola stílusa; a konstruktivizmusból indul ki, s az így adódó leegyszerűsített mértani formákat használja föl. Az ornamentikát, a homlokzati dekoratív tagozásokat kerüli és tisztán az épülettömböt alkotó tömegekkel éri el hatásait. A mesterszedésben és grafikában főképpen «elementáris grafika» címen vetette meg lábát e stílus.

Baumann Károly: gépmesterből lett kiváló énekes színész. A Fővárosi Orfeumban aratta legnagyobb sikereit.

Bawtree-féle fotografikus szedőgép: angolországi találmány; első szabadalma 1915-ből kelteződik. Föltalálója a háború után meg is építette érdekes kis gépét, amellyel a könyvszedés birodalmát vélte meghódíthatónak. Kísérletei máig is folynak.

Baxterotípia: rézkarc és fametszet kombinációja; a rézkarc adja a színes kép körvonalait, a fametszet pedig a tónusait.

Beales-féle gép: az amerikai Beales matricákat sajtoló, tehát mechanostereotípiai készüléke.

Beaumarchais Pierre Auguste: született 1732-ben, megh. 1799-ben. Híres francia író; 1779–1780-ban nyomdász is volt a badeni Kehlben, sőt Baskerville betűöntödéjét is megvásárolta.

Bechtermünze: két testvér, Henrik és Miklós, Gutenberg tanítványai, különben rokonai is. Az 1462-iki mainzi futás után velök rendezte be eltvillei nyomdáját, s velök nyomtatott több apró iratot, megcsinálva egyszersmind a Catholicon egy kicsiny, összevont kiadását. 1465-ben bérbe is adta a nyomdát a testvéreknek, akiknek halála után a Fratres Vitae Communis rendjének kezére került a Gutenberg-nyomda; a rend a marientali kolostorba helyezte azt át.

Beck J.: pesti litográfia a hatvanas években; a gyorsírásos füzetecskéket főleg itt nyomtatták az időtájt.

Beck Kristóf: 1688 körül ügyvezetője a nagyszombati nyomdának.

Bécsi államnyomda: 1804-ben alapították; 1841-ben Auer Alois (l. o.) lett az igazgatója, ki mintaintézetet csinált belőle. Auer utódai: Beck Anton, majd Volkmer Otmar (1892), a mindent megmodernizáló Ganglbauer Ernst (1901), újabban Wanschura Karl, Gründig August voltak. Mostani igazgatója Tschauder Johann. Az intézet még most, a világháború utáni leépítések után is több mint 1000 embert foglalkoztat.

Bécsi grafikai főiskola: címe: «Graphische Lehr- und Versuchsanstalt». 1887-ben alapított, most dr. Junk Rudolf professzor vezetése alatt álló intézet az egyes grafikai szakok, a könyvnyomtatás, litográfia, mélynyomtatás, fotomechanikus eljárások stb. tanítására. Vannak speciális esti tanfolyamai is. A rendes hallgatók száma 300 körül jár, a speciális tanfolyamoké pedig – 1934 előtt – 1000 körül.

Bécsi grafikai társaság («Wiener Graphische Gesellschaft»): a bécsi nyomdász-segédek szakkulturális egyesülése. 1898-ban alapították, 1933 körül 3000 tagja volt.

Bécsi katonai földrajzi intézet: A háború előtti közös hadseregünk intézménye. 1806-ban alapították a katonai térképek nyomtatására Milanóban; 1818-ban áttelepítették Bécsbe. A világháború lezajlása óta főleg privátmunkákból tartja fönn magát.

Bécsi Képes Krónika: a magyar kódexművészet legnagyobbszerű emléke; 1358 körül készült, s igen sok tarka illusztratív miniatúra kíséretében a magyarok történetét adja 1330-ig. Mesteréül egy Márk nevű ferences barátot emlegetnek, akinek azonban a szerzősége nem biztos. Mindamellett ma is sokan Márk krónikájának mondják ezt a kódexünket. 1866-ban Emich Gusztáv nyomdája, a későbbi Athenaeum, pompásan sikerült hasonmást készített róla.

Becskereki Mihály: 1740-től 1744-ig a kolozsvári jezsuita nyomdának faktora, majd pedig a váradi papnevelő intézet nyomdájának ügyvezetője 1754-ig.

Beégető-festékek: Posztóra stb. való nyomtatásra használják. Jobbfajta gyantaporral vannak keverve, s az a tulajdonságuk, hogy nyomtatás után meleg vaslapra fektetve a nyomtatványt: a gyantás festék összefolyik és domborúan marad a nyomtatványon, amelyről aztán a meleg vasaló érintése következtében a posztóra leadódik.

Beemelés: a nyomtatóformának a sajtóba tétele. Mielőtt a formát nyomóalapra lőnők, ezt alaposan megtisztítjuk. Nagyon nehéz formákat, ha a hely engedi, ajánlatos a kilövő-deszkán vinni a géphez; a szedés talpának tüzetes megtisztítását azonban soha sem szabad elmulasztanunk. Ha a formát a nyomóalapon pontosan beigazítottuk s rögzítettük: megnyitjuk s a leverőfával jól lepaskoljuk, nehogy egyes betűk kiemelkedjenek belőle. Ha ismételten zárjuk a formát, a zárásnak nem szabad túlerősnek lennie, nehogy a forma egyes részei fölemelkedjenek. Most néhány makulatúra-ívet eresztünk át a gépen, majd pedig egy tiszta lenyomatot készítünk és ennek alapján az illesztékeket állítjuk.

Befolyásolás: a reklámban valakinek az elhatározását, cselekvését, vásárlását a reklámozó érdeke szerint irányítani. A befolyásolás élőszóval, írással, képpel vagy nyomtatvánnyal történik.

Beforgatás (Umdrehen): l. Táblázatok nyomtatása.

Befűrészelő gép: A régi kézimunkás korszakban a varrat fölvételére szolgáló barázdákat a könyvkötő maga fűrészelte bele a könyv gerincébe; ez most sok helyt az ú. n. befűrészelő géppel történik.

Behozni (németül: einbringen): csúnya germanizmus a nyomdászatban a szövegszedés olyatén összehúzására, hogy valamely kimenetes sor (esetleg «fattyúsor») eltűnjék.

Behrens Péter: német építész és betűművész; szül. 1868-ban, élte alkonyán – 1928-ig – a bécsi akadémia tanára volt. Sokat foglalkozott a betű modernizálásával is; tollvonásos antikvája 1907-ben került piacra.

Beichel József: temesvári könyvnyomtató 1830-tól 1857-ig. Jóideig Aradon is volt nyomdája.

Beimel József: a budai Egyetemi Nyomdában tanult a 19. század elején. A szegedi Grünn Orbán lányát vette feleségül 1820-ban s hozományul Esztergomban nyomdát rendeztek be néki. 1829-ben újra nősült, Paczkó Ferenc József lányát véve el, s ezzel a pesti tipográfiának is ő lett a gazdája. 1846-ban pesti nyomdájával csődbe jutott. Az esztergomi üzemet Horák Egyed, majd az öregebbik Sógor György bérelte, míg végre Buzárovits Gusztáv birtokába került.

Bejelentési kötelezettség (nyomdanyitásé): l. Sajtótörvény.

Békéltető bizottság: a Magyarországi Grafikai és Rokoniparosok Főnökegyesülete és az egyes szakmai szakszervezetek között kötött munkaidő- és munkabérszabályzatok békéltető bizottságokat létesítettek a munkaadó és munkásai között felmerülhető ellentétek kiegyenlítése céljából. Tagjait felerészben a főnökegyesület, felerészben a főnökegyesület kötelékéhez tartozó üzemek munkásai választják. Elnöke a főnökegyesületnek elnöke vagy társelnöke, vagy az általuk kijelölt főnökegyesületi választmányi tag; az alelnököt a munkások kiküldöttei saját körükből választják, aki az elnök távollétében elnököl. Feladata a benyujtott panaszügyekben való bíráskodás. Jogában áll, hogy a bérszabályzat ellen vétőket pénzbírsággal sújthassa. Illetékességét szükség szerint leszállíthatja. Határozatai a panaszügyekben csak a tárgyalás alatt levő esetekre vonatkozhatnak és ezért azok más ügyekben irányadók nem lehetnek és azokra a felek közül egyik sem hivatkozhatik. Illetékessége alá tartozik a bérszabályzat helyes értelmezése, illetve elvi jelentőségű határozatok kimondása a szerződő felek valamelyike által a másik fél hozzájárulásával elébe utalt ügyekben. Határozatait szótöbbséggel hozza, szavazategyenlőség esetén az elnök szavazata dönt. Ügyrendjét a békéltető bizottság maga állapítja meg.

Bélelt borítékok: l. Levélboríték.

Belfortis Andrea: olasz ősnyomdász; 1471-től kezdve Ferrarában dolgozott. Ő nyomtatta az első olasz nyelvű könyvet.

Belnay György Alajos: pozsonyi akadémiai tanár, később könyvnyomtató; szül. 1766-ban, megh. 1809-ben. 1801-ben Schauff János történettanár és könyvnyomdász leányát feleségül véve, a tekintélyes nyomda is az ő birtokába jutott. Szépszámú – részben saját szerzeményű – művet nyomtatott. Halála után özvegye nevén állott a nyomda 1842-ig; ekkor a Landerer és Heckenast-féle nyomdába olvadt bele.

Belkolor: színes mélynyomatok készítésére szolgáló eljárás.

Belövés: a német «Einschiessen» széltében használt szolgai fordítása. Finomabb vagy több festéket kívánó munkáknál nyomtatás közben a nyomatok közé papirost helyezünk a «lehúzódás» meggátlására. Ügyelni kell természetesen a belövőpapiros minőségére, mely sem oly sima nem lehet, hogy a nyomathoz hozzáragadjon, sem oly durva, hogy elkenjen és sem oly szálas, hogy a szálai megtapadjanak a nyomaton.

Belwe Georg: lipcsei betűművész; 1912-ben sokszorosított antikvája népszerű könyvbetű.

Bélyeg: általában valamely tárgyra nyomtatott ismertetőjel. Eszköze lehet továbbá bizonyos illetékek lerovásának.

Bélyegpapiros: a nullás és kettős papirosnagyság régebbi elnevezése. A nullásat (34:42 cm) kis bélyegnek, a kettőset (36:45 cm) nagy bélyegpapirosnak nevezték.

Bélyegszedés: tojásdad vagy köralakú bélyegek és címkék szövegének szedése. A sor rendesen két fémkarika közé kerül s föléje meg alája erős és sima kartonból való tágítót teszünk. A betűk közeinek kizárása vékonyabb törzsű kizáró anyagokkal, vagy finom és keskeny kartondarabkákkal történik. Sokan akképpen rögzítik a bélyeg sorát, hogy gipszet öntenek a karikába. Mások pedig a kellő kiszámítás után csirizes kartontágítóra ragasztják a sor egyes betűit.

Bélyegző: megvolt már a legrégibb ókorban, mégpedig mind a homorú, mind a domború vésetű formája is. Az edények, vázák stb. megjelölésére használt föliratos bélyegzők (tesserae signatoriae) szövegét a régi rómaiak a mai szedés módjára különálló betűkből rakták össze, mint azt egyes fölfordult, elhasalt betű, s egyéb olyan «sajtóhiba» is bizonyítja, amely az azonos fölírású és azonos betűtípusa többi darabon nem található.

Bélyegző-festék: az ilyen fekete festék 12 rész könyvnyomtató-festéknek és 2 rész lenolajnak a keveréke. A kék festék pedig leginkább párizsi kéknek olajjal való eldörzsölésével készül.

Bemélyedő színek: l. Meleg színek.

Bemondó-nap: a nyomdászsegédek szegődtetésének napja a 16. és 17. században. Mindig hat héttel a vásár napja előtt volt; a mester e napon megszólításával jelezte a segéd előtt, hogy további félesztendőre is megtartani óhajtja a kondíciójában; amely segédhez e napon nem szólt: fölmondottnak tekintette a kondícióját, s a vásár napján kilépett. A szegődtetés ugyanis egyik vásártól a másikig, tehát általában félesztendőre szólt a 16. és 17. században; a 15-ikben egész esztendőre. A segéd részéről is csupán a bemondó-napon történhetett a fölmondás.

Bendtner József: könyvnyomtató és szakíró. Szegeden született és ott tanult Burger Zsigmondnál 1856-tól 1860-ig. Tanuló idejének befejeztével Pestre került, hol csakhamar faktora lett a Wodianer-nyomdának. Később a Heckenast-nyomdában lett korrektor. Ezen kondíciójából kilépve, hazament Szegedre tanítómestere nyomdájának üzletvezetőjéül. Innen újra visszakerülve Budapestre, a Kunossy-nyomdának volt faktora, de közben rövid ideig nyomdatulajdonos is volt Budán. 1878-ban ő lett Forster Rezső után a budapesti Légrády-nyomda üzletvezetője. Dolgozatai főképpen a «Magyar Nyomdászat»-ban, valamint a «Nyomdászok Közlönyében» jelentek meg.

Benedek Marcell dr: irodalomtörténetíró és esztétikus, szül. 1885-ben. Mint regényíró és fordító is kiváló. Egyik legjelentősebb állomása sokoldalú működésének az ő szerkesztésében megjelent Irodalmi Lexikon (1928). 1928 óta a Magyar Könyvkiadók és Könyvkereskedők Országos Egyesületének főtitkára; tevékeny részt vesz a könyvkereskedelmi szakoktatás fejlesztésében.

Bengesárga: a benge, másként varjútövis (Rhamnus cathartica) bogyóiból főzés által nyert sárga festék. A nyomtatásban újabban nincs szerepe.

Benkner János: első ismert papirosmalmunk megalapítója Brassóban, 1546-ban. Fuchs városbíró és Honter János könyvnyomtató voltak a társai.

Benkő Gyula: könyvkereskedő, született 1845-ben, meghalt 1934-ben. A Pallas és Franklin kiadóvállalatoknál működött, majd a Grill-féle könyvkereskedést vette meg. 1905-től 1919-ig a Magyar Könyvkiadók és Könyvkereskedők Országos Egyesületének elnöke. Működött szakirodalmi téren is, írásba fektette a Magyar Könyvkereskedelmi Szokásjog-ot (1889).

Benyovszky őrnagy: a logotípiás szedési rendszernek toborzott híveket az ötvenes években Londonban. Esztendőkig szívósan kitartott gondolata mellett. Elég gyors szedő is volt. 1855-ben az akkoriban leggyorsabb londoni Hughes W. szedővel versenyszedésbe bocsátkozott. Ő maga logotípiákkal dolgozott. A versenyből győztesként Hughes került ki.

Benzin: a petróleum desztillációja útján nyerik; alkohollal keverhető, vízzel nem. A zsírt, olajat, gyantát, szurkot, guttaperkát jól oldja, s ezért formamosó-szerül is használják. Levegővel keveredve, a gőze robban, aminek következtében a motorikus erőforrásoknak egyik legfontosabbika. Az ú. n. nehéz benzinnel lakkmunkánál a terpentin is pótolható.

Benzol: a kőszénkátrány desztillációjakor nyert termék. A benzintől külsőleg vöröses színe által különbözik; egyébként éppen úgy használható olajos anyagok oldására és motorikus erőhajtásokra, mint amaz.

Beolvasztás: l. Átolvasztás.

Beosztás: l. Címek közti beosztás.

Berakás: 1. a szedőszekrények új betűvel való megtöltése. A telerakandó szekrényeket külön-külön fölállítjuk, az összeszedett betűkből néhány sort léniával leemelünk, s az illető rekeszbe csúsztatva, abba gyöngéden belenyomkodjuk. – 2. Nyomtatástechnikai értelemben berakásnak nevezzük az ív levezetését az illesztékekhez, hol az ívfogók megfogják és nyomtatás alá viszik.

Berakó-asztal: fából vagy vasból való, a péce-villa fölött és vele párhuzamosan fekvő, a nyomóhenger felé pedig lejtős lap. Fölső végén pántok kötik a sajtó állványához, s ilyenformán szükség esetén – ha a nyomóhengeren, pécén vagy az elvezető dobon van dolgunk – hátrahajtható.

Berakónő: szakmunkásnő; tanulóideje két esztendő; a nyomtatandó papirosnak a gépbe való be- és kirakását végzi.

Béranger Jean Pierre: betűszedőből lett nagy francia költő: szül. 1780-ban, megh. 1857-ben. Az 1830-as forradalomnak volt nagy népszerűségű poétája. Dalaiból sokat fordított Szász Károly; néhány darabot Petőfi Sándor és Gyulai Pál is.

Beregszászi Péter: a kolozsvári református kollégium nyomdájának betűmetszője és öntője a 18. sz. hetvenes éveiben. Sikerült rézmetszetét is láttuk 1777-ből.

Bergellanus Arnold Johann: mainzi korrektor. 1541-ben, tehát a könyvnyomtatás föltalálása után vagy száz esztendővel dicsőítő költeményt írt Gutenbergre, amelyben azt mondja, hogy a nagy föltaláló pecsétgyűrűjének szemlélése közben jött rá a könyvnyomtatás eszméjére.

Berkeszi István: temesvári főreáliskolai tanár. 1900-ban jelent meg kútfő-számba menő alapos munkája: «A temesvári könyvnyomdászat és hírlapirodalom története».

Berlini kék: l. Festékkeverés.

Bernard Máté (szepesváraljai): protestáns könyvnyomtató. 1619-ben alapított tipográfiát Németújváron. 1624-ben Pápán találjuk, s ott nyomtatgatott 1632-ig.

Bernhard Lucian: német betűművész; dekoratív könyvbetűjét, kurzívját, díszeit széltében használják.

Berry-féle szedőgép: az amerikai Berry William érdekes gépe. A gép matricákat sorrá szedett össze, s aztán a sort leöntötte; de mert minden matrica mellett vékony fal volt: öntéskor nem összefüggő sor, hanem mindmegannyi különálló betűtípus keletkezett.

Bertalanffy József: szombathelyi tipográfusmester. 1873-ban megírta a könyvnyomtatás kézi könyvét, de még az Önképző Egyesület segítségével sem tudta e művét kiadni, mert mindössze csak kilencvenkét előfizetője jelentkezett.

Berthold-féle betűrendszer: l. Betűrendszer.

Bestseller (angol): annyi mint «legjobban eladható». Így nevezik újabb idő óta amerikai és angol mintára világszerte egy-egy időszak legkelendőbb könyveit.

Besztercebányai városi nyomda: a 16. század hetvenes éveiben alapították; l. Scholtz Kristóf.

Betegségi biztosítás: l. OTI.

Betű: hangjel, gondolatainknak lerögzítésére szolgáló jel. Műszaki szempontból: szabatos pontossággal kidolgozott pálcika, fémhasábocska, melynek ötödik oldali zárósíkjából emelkedik ki a nyomtatás alapjául szolgáló fordított betűkép, alapsíkját pedig a betű talpának mondjuk. Az előbbi oldal ábráján láthatók a betű egyes részeinek megnevezései.

Betű anatómiája: a betű szerkezeti fölépítését tanítja és megmutatja azokat a törvényeket is, amelyek az egyes betű formájából a többire, az ábécé egész családjára érvényesek.

Betűcsalád: az egyazonos elvek szerint készült betűk sorozata, melyet a nyomdász rendszerint garnitúrának (l. o.) mond.

Betűfajták osztályozása: többféle módon történhetik. Egyik ilyen osztályozás a betű alkalmazása szerint való. E szerint vannak folyó-, kiemelő-, cím-, akcidens-, reklám- és egyéb célokra alkalmazható betűk. A két fő betűcsoport, a latin (antikva) és a fraktúr számos alfajtára, betűsorozatra osztódik. Így latin változatok: medievális, antikva, estienne, írógépbetűk és kőírás, a kurzívok és a kézírás-jellegűek, mint a rond- és a sokféle változatú írottbetűk. Ezekből az alnemekből származtathatók az ú. n. «modern betűfélék» sorozattömegei, melyek előnyös szép rajzukból folyó jó olvashatóságukkal különböznek a régiektől. Továbbá nagy mennyiségben az átmeneti típusok is. A betűsorozatok, garnitúrák tartozékai pedig az alaptípusból kiépített közönséges (világos), félkövér, kövér, keskeny világos, keskeny félkövér, keskeny kövér, széles világos, széles félkövér, széles kövér, világos, félkövér és kövér kurzív, valamint a díszváltozatokból állanak. A maguk elszigeteltségében hasonlóképpen fejlődtek ki a fraktúr, middolin, schwabachi, kanzlei és gótikus betűk alfajtái. ta

Betűfém: A kifejezetten betűfém 67% ólom, 28% antimon és 5% ónnak összeolvasztásával nyerhető. Az olvasztás, helyesebben az ötvözés öntöttvas üstben légszesz, pirszén vagy – mint újabban – villanyfűtéssel történhetik. Az üst űrtartalmának és a fém keverési arányának megfelelően felolvasztják a puha ólmot, melyhez folytonos keverés közben hozzáadják az apróra tört antimont, majd pedig az ónt. A betűfém előállításához csakis teljesen tiszta, finomított, más fémektől ment nyersanyagok használhatók fel. Elengedhetetlen ez két okból is. Először, mert csak az ilyen jó és tiszta ötvözetből önthetők kifogástalan minőségű betűk, másodszor pedig, mert az öntöde érdeke: a könnyebb, gyorsabb, tehát mennyiségileg is kielégítő termelés csak tiszta és jó ötvözettel érhető el. Miután ez a szabály a többi nyomdai fémekre is vonatkozik, fontos tudni, hogy e célra ólomból csakis a 99,9%-os puha hutaólom használható fel, amennyiben ez már ment minden más fémtől. Antimonból jobbik a kb. 99,5%-os csak ólom- és legfeljebb 0,2% arzénmaradvánnyal. Ónból csakis az elektrolitikus úton tisztított, finomított 99,9%-os banka-ón jöhet számításba. A betűfém fizikai tulajdonsága összetétele szerint változó, így pl. az általánosságban használtaké a következőkép mutatkozik:

a) Betűfém: 67% ólom, 28% antimon, 5% ón, olvadáspont 348 C fok.

b) Kizárásfém: az 1, 1½ és 2 pont szélességű kizárásoknál: 86% ólom, 2% ón, 12% antimon, olvadáspont 244 C fok, míg a 3 pont és vastagabb kizárásoknál, valamint a négyzeteknél és ürtöltőknél 83% ólom, 1% ón, 16% antimon, olvadáspont 270 Cº.

c) Tömöntödei fém: 80% ólom, 3,5% ón, 16,5% antimon, olvadáspont 274 C fok.

Szedőgépfémek:

d) Typograph: 85,5% ólom, 1,5% ón, 13% antimon, olvadáspont 254 C fok.

e) Linotype és Intertype: 82,5% ólom, 4% ón, 13,5% antimon, olvadáspont 258 C fok.

f) Ludlow: 78,5% ólom, 9,5% ón, 12% antimon, olvadáspont 250 C fok.

g) Monotype: 79% ólom, 5,5% ón, 15,5% antimon, az olvadáspont 260 C fok.

A fentebbi fémek összetételének ellenőrzését megfelelő vegyi, fizikai és optikai analízisek útján végzik. ls és ta

Betűfémpróba: l. Átolvasztás.

Betű fiziológiája: azt tanítja, hogy miképpen éli életét társai nagy sokaságában a betű, hogyan felel meg rendeltetésének a legjobban; fontos része ennek az ismeretanyagnak az olvashatóság kérdése is.

Betűhézag (németül Bunzenweite): az egyes betűk (n, m stb.) lábai között fehéren maradó hely. Régebbi korban betűöntői szabály volt, hogy a két-két betű közti hézagnak is pontosan annyinak kell lennie, amennyi mondjuk az m lábai közti hézag. Ma már nem sokat törődnek ezzel a figyelemre méltó ritmikai tényezővel.

Betű húsa: a betűtörzsnek a betű képén kívül eső vak része. Lehet a betűkép alján, fölsején, sőt a két oldalán is. Nagysága a nagy betűk (A, B), illetőleg a hosszú (h, g) és alacsony (a, e) betűk közötti aránytól függ. Tekintetbevétele igen fontos a ritkítás megállapításakor, valamint a szedés alárakásakor.

Betű képe: a betűtörzsön levő tulajdonképpeni betű. Néha egy kicsiny része attól eláll, például a nagy betűk (Á, Ö, Ü) ékezetei, az f fölső és a j alsó, pontban végződő kanyarulatai s az írásbetűk elnyúló részecskéi.

Betűkép mélysége: l. Nyomozó tű.

Betűk legalvanizálása: betűöntödék gyártmányainak galvanoplasztikai úton való matricázása. A betűknek ez a sokszorosítási módja csak az esetben van megengedve, ha a betű nem törvényileg védett gyártmánya valamely betűöntödének.

Betűk növése: a helytelen stereotípiai kezelés következménye az, hogy a betűk magasságuk irányában megnyúlnak, növekednek. Elkerülhető, ha a túlmagas hőmérséklet alatt tartott, szorosan zárt formát a matricaszárítási procedúra befejeztével kivéve a prés alól, a szedést záró keretet azonnal megnyitjuk.

Betűkopás: A betűk időelőtti kopása történhetik a stereotipáláskor való helytelen matrica-préselés és kalanderezés által is. Továbbá a korrektúra-levonat készítésekor, a kéziprés nyomása következtében, ha a formát keret nélkül tették a tégely alá. Gyorssajtónál a nyomóhenger helytelen borítása, a kopott csapágyak, valamint a szilárd alap hiányában vibráló gép és a szerkezeti hibák következtében, de ugyanúgy megtörténik az alacsony «smicléc» használata vagy annak teljes mellőzése által, az olló módján működő tégelyes sajtóknál a labilis vagy elhúzódott tégely által. ta

Betűk reszelése: A betűk úgynevezett húsából – főleg arányosításuk (l. o.) okáért – gyakran el kell távolítanunk valamicskét. Ezt a munkát a legtöbb szedő reszelővel szokta végezni, holott hasonlíthatatlanul gyorsabban éri el a kellő eredményt, ha jó élesre köszörült lapos vésővel dolgozik. A betűt nekitámasztja valami fadarabnak, esetleg a regálisnak, s a ráfektetett vésőt ide-oda mozgatva meglehetősen egyenletes rétegeket szed le a betű húsából. A vágás fölületének elsimítása végett aztán utólag tehetünk egy-két reszelőhúzást is a betűn. Ha valami oknál fogva nem dolgozhatunk vésővel, s e helyett a reszelő segítségéhez kell folyamodnunk: satuba kell szorítani a betűt. A reszelőt vízszintes irányban kell ide-oda húzogatnunk, mert ha reszelés közben előre-hátra hajlítgatjuk: a megreszelt fölület a közepén kidomborodóvá lesz.

Betűk súlyegységei: Egy ciceró négyzet- (Geviert) nagyságú betű súlya normális magasságban kb. 4 gramm, tehát egy a betűöntödék által szállított 24 × 48 ciceró nagyságú betűoldal súlya ennek alapján 24 × 48 = 1052 × 4 = 4,60 kg. Könyvbetűk megrendelésénél tehát a szükséges mennyiség ez egyszerű számítás útján megállapítható. Figyelemmel kell lenni arra, hogy a legjobb beosztásnál is a betűk egy része a szedésnél a szekrényben marad, tehát a számítás alapján megállapított súlymennyiség 10–15%-kal felemelendő. 1 kg betű, szám vagy körzet (normál-magas) az alábbi darabszámot, hosszúságot, illetve sort tartalmazza (a darabszámok ½ négyzet szélességű betűkre, számokra, illetve körzetekre vonatkoznak, a hosszúság ciceróban és a sorok 24 ciceró hosszú sorokban értendők): ls és ta

Fokozat

Darab

Hossz

Sor

4 pont

4622

768

32

5 pont

2896

624

26

6 pont

2054

536

21½

7 pont

1510

432

18

8 pont

1150

384

16

9 pont

914

348

14½

10 pont

740

312

13

12 pont

514

258

10¾

14 pont

378

216

9

16 pont

288

192

8

18 pont

228

186

7⅓

20 pont

186

154

24 pont

128

132

28 pont

94

120

5

36 pont

56

96

4

48 pont

32

72

3

Betűmagasság: A betű mai nyomtatástechnikai értelemben vett célszerű magasságát már úgylehet maga Gutenberg határozta meg, legalább is a reánk maradt leírásokból erre lehet következtetni. Ennek a magasságnak nemcsak nyomtatás-, hanem betűgyártó technikai okokból is megvolt és megvan még ma is a maga célszerűsége. E célszerűség szabta magasságot még eddig nem sikerült az általánosnak ismert mérettől lényegesen eltéríteni. A lényegesen hosszabb betű az ezzel előidézhető gyártási nehézségeken kívül elvesztené merevségét és még azt a kevés rugalmasságát is, amellyel különben bír. A rendesnél lényegesen alacsonyabbat oldalsíkjaiban nem lehetne oly pontosan párhuzamra kigyártani és megmunkálni, hogy az nagy tömegben keretbe zárva a nyomtató-fölületet kedvezőtlenül ne befolyásolná. Az Európában (Anglia kivételével) szabványosnak, s általában «normális»-nak nevezett betűmagasság 62⅔ pont, ami egyenlő 23,566 mm-rel (20 Cº-nál). Az angol-amerikai ugyancsak szabványos betűmagasság 23,32 mm, egyenlő 0,918 hüvelykkel. Az európai kontinens nyomdáiban a betűmagasság még nem egységes. A nyugati államokban kb. 90%, Magyarországon és a Balkán-államokban kb. 35–45%-a a nyomdáknak bír csak szabványos (normális) betűmagassággal. Az ismert betűmagasságok közül legalacsonyabbak az angol-amerikai (23,32 mm) és legmagasabb a dánországi (25,20 mm). A 23,32 mm-es legalacsonyabb magasságtól 0,05 mm-es emelkedésekkel van beosztva a gyakorlatban szereplő 38-féle nem-normális magasság. Magyarországon igen gyakori a 23,69 mm (63 pont) és a 23,75 mm (63,168 pont) magasság, amelyek a mai szabványos magasság megállapításáig az akkori idők normális magasságának feleltek meg. ls és ta

Betűmatrica (anyaminta, mater): többféle módon készül. Készülhet az acélpatricának vas- vagy vörösrézpálcikába, a szedőgépmatricáknál különleges ötvözésű sárgarézlemezkékbe vagy sávba való besajtolása útján, továbbá ólomvésetekről galvanoplasztikai úton és végül géppel mechanikai úton kimaratva. Az első esetben egy kis rögzítő készülék igénybevételével a patricát a fém- v. vaspálcika csiszolt síkjának előre kijelölt helyére illesztve, sajtó segélyével bepréselik. A sajtolás által a meglehetősen deformálódott pálcika a további szerelési, kellősítési munkálatok által megkapja használathoz feltétlenül szükséges pontos alakját és méreteit. A galvanoplasztikai eljáráshoz kell egy eredeti ólomvéset (egy betűfémtönkön a betűnek vállfölületétől képfölületéig terjedő, kézzel vagy géppel kidolgozott része), melynek pozitív, kidomborodó képrészére csapatják elektrolitikus úton a vörösrezet vagy nikkelt. Az ólomvésetről könnyen leváló fémcsapadékot öntés útján horganyba foglalják, majd pontos méretre és alakra kellősítik. A matricának gépi úton történő előállításához legelső sorban egy ú. n. sablónra van szükség. A betűkép körvonalait pantográf útján egy megfelelő nagyságú, 2 mm vastagságú sárgarézlemezre kb. 20 ciceróig terjedő nagyságban felrajzolják, majd a vonalakat vésővel a fémbe mélyítve megrögzítik. Az így elkészült sablónt a marógép jobb oldalára szerelt sablón-asztalkára rögzítik. A vas- vagy bronz-ötvözetből vett, pontosan derékszögűre megmunkált fémpálcikát pedig a gépnek balkéz felé eső részén levő munkaasztal satujába fogják be. A gép mechanikai marással végzi a betű képének elmélyítését. A marótengely a fejjel és maróval a munkaasztal fölött függőleges elrendezésben van elhelyezve. Az egész marófejrész a szükséghez mérten fel- és leállítható. A munkaasztal egy kereszt járatú szupportra van építve, a szupport pedig a pantográffal van erősen egybekötve. A pantográfnak ellenkező vége a vezető-pecekkel a sablón-asztalka fölött végződik. A pantográf gólyacsőrének beállítása és a gyors mozgásban levő marónak a fémbe történő süllyesztése után megkezdődhetik a maratás, amelynek vezérlése a pantográf-pecek hegyének a sablón kontúrjai között, valamint annak mélyületében való vezetésével történik. A vezető-pecek minden mozdulatát, melyet a rajz megkíván, átviszi a pantográf minden mozdulatát követő, ide-odacsúszó munkaasztalra, miközben fölötte a nagy sebességgel forgó maró a fémtömböcskébe dolgozza a betű képét. A marás rétegenként a marónak fokozatos süllyesztésével történik s tart mindaddig, míg el nem érik a kellő mélypontot, amely a betű képfölületét fogja adni. ls és ta

Betűművészet: a kancelláriákban a középkorban virágzott. A nyomdai betűk tervezését Gutenberg János és közvetlen utódai igen magas fokra emelték (l. Betűöntés és Könyvnyomtatás története), de ez a művészet idővel a legtöbb helyt ellaposodott. Újabban a java betűket ismét világhíres betűművészek tervezik. A kezdeményezés még az angol Morrisnak az érdeme, akinek példáját rögtönösen követték: az amerikai De Vinne, a francia Grasset és Auriol, a német Eckmann, Hupp s társaik. Most már egész művészgárdák dolgoznak a betűöntők számára mindenfelé: Németországban Koch Rudolf, Kleukens F. W., Bernhard Lucian, Ehmcke F. H., Tiemann Walter stb. Igen szép számmal van betűművésze a többi nagy nemzetnek is, de csakis ezeknek, mert a kicsinyeknél nem élhetnének meg.

Betű nyúlványai: l. Betű szeme.

Betűöntés: Gutenberg nagymesterünk találmányának egyik legfontosabb részlete a mozgatható betű. Eleinte fatáblákról nyomtatott, majd ezeket szétvagdosta, hogy az egyes betűkből újabb sorokat alakíthasson. De ez sem felelhetett meg céljainak, mert hiszen a fából készült betűk könnyen sérültek, törtek, nem lehettek tartósak. Kutatása, kísérletei a fémtechnikához vezettek. A kínálkozó legjobb lehetőség a fövényöntési eljárás (Sandgussverfahren) volt és hogy Gutenberg ehhez folyamodott: bizonyítják a fennmaradt munkáin végzett vizsgálatok. Ekkor még továbbra is fába metszette ugyan karakterisztikus barát-betűit, de már nem azért, hogy ezekről nyomtasson, hanem hogy ezek egyenként mint modellek szolgáljanak a fövénybe való benyomás, illetve bepréselés útján való munkához. Ebbe a fövényformába öntötte ólomból betűit. Ez a munka igen körülményes és nem a legbiztosabb volt. Hiszen minden egyes öntés után, bár egyszerre 10–15-féle betűt is önthetett, újra és újra el kellett készítenie a fövényformát. Nem maradhatott meg tehát ez eljárási módnál és a Gutenberg-kutatók következtetései szerint a famodellekről készített fövényformába nem ólomból, hanem rézből öntött betűket, majd ezeket véső és reszelő segítségével megmunkálta, azért, hogy azokat betűmodellként (patricaként) használja fel. Belepréselte ezt a rézmodellt ólomtömbbe, avagy öntés útján készített erről negatívot és ekként nyerte el az első betűmatricát. Ezzel az eljárással megtalálta a betűöntés részére az utat a mulandó fövényformától az állandó szilárd fémformához. Miután így a betű képének megfelelő szélességű ólomtömböket használhatott, adva volt a lehetősége annak, hogy a betűk képét egyenlő vonalba állíthassa és ezek törzsének szélességét, vagyis a betűközöket a célnak megfelelően szabályozhassa. Öntőformául két sarokvasból álló kis szerszám szolgált, amit úgy raktak össze, hogy belső feleivel egymással szembeállítva, egy a betűtestnek megfelelő hasábszerű forma képződjék. Így összeállítva, egy rúgóvas tartotta össze a sarokvasakat; ezt a matricára reáhelyezve, beleöntötték az ólmot.

Ebből az egészen egyszerű öntőformából alakult ki később, kiegészítve az öntőcsapot adó résszel, a kézi öntőkészülék, melyet már faborítással is elláttak és ez a 19. század elejéig általánosan használatban volt, sőt a matricák gyártásánál a próbaöntések készítésére még ma is használják. E készülékkel, 12 órás megerőltető munkával, körülbelül 5000 betűt öntött az akkori betűöntő.

A Gutenberg-kutatók nem tudták még eldönteni, hogy maga a mester, avagy későbbi követőinek egyike volt-e az, aki a fából készült betűmodellek helyett vasból vagy acélból készítette el elsőnek az eredeti betűmodelleket (a patricát), hogy ezeket azután rézből készült tömbökbe sajtolva, tartós és egyenletes betűmatricát nyerjen. Ilyen módon készült matricáknak már a 15. század közepéről nyomait találták. Az a körülmény azonban, hogy Gutenberg aranyművesekkel is dolgoztatott, arra mutat, hogy ezeket vésnöki munkához használta, tehát a valószínűség szerint a patricák elkészítéséhez.

A 19. század elején került felszínre az öntő-szivattyú (Giesspumpe) nevű készülék, a szívó-nyomó dugattyú rendszerén alapuló pumpás üst, mely készülék fölöslegessé teszi a fémnek kanállal való kimérését. Az öntő készülékét az öntőszájhoz szorítja, s egy nyomással beléfecskendezi a megolvadt fémet. Ezáltal az öntés művelete nemcsak hogy meggyorsult, hanem egyben tökéletesebb is lett, amennyiben az így készült betűk képe jóval tökéletesebb, élesebb lett. Az ebből az öntési módszerből nyert tapasztalatok felhasználásával készítette 1838-ban New-Yorkban Bruce David első kézihajtású betűöntő gépét, amelyet azután Brandt Laurids Svendborgban (Dánia) tökéletesített. E géppel kezdetben 10 órás munkaidő keretben már 8–10.000 drb, később 18–20.000 drb garmond betűt öntöttek. Ezen gépen előállított betűk, ugyanúgy mint a kéziöntésűek, még nem voltak használatra készek, hanem ezeket kézzel, homokkövön, vagy finom reszelőkön minden oldalon le kellett csiszolni, s most már csak a kellősítés kiküszöbölése, valamint a gép erőművi meghajtásának lehetővé tétele foglalkoztatta a haladni akarókat. Ilyen úton haladó kísérletek hamarosan eredményre is vezettek, s 1862-ben már megalkotta két angol, névszerint Johnson Robert és Atkinson Stains az első kész betűt öntő, bár nem egészen tökéletes, komplett betűöntőgépet, amely hibái mellett mégis meglehetősen elterjedt. 1883-ban jelenik meg a már teljesen kész betűt öntő, Foucher francia gépgyár által előállított, mondhatnók tökéletes betűöntőgép. Majd rövidesen, 1885-ben követi ezt a hasonló alapokon szerkesztett német Küstermann-rendszerű öntőgép. Mindkét géptípus nagyon elterjedt. Közülük még ma is igen sok gép van üzemben, velük napi 8 óra alatt átlag 20–25.000 drb garmond betű készíthető. A tovább fokozódó betűszükséglettel a gépek teljesítményét is fokozni kívánták, amit részben sikerült is keresztülvinni a lényegesen javított komplett öntőgép-típusokkal, az úgynevezett gyorsöntőgépekkel, mint amilyen például a lipcsei-berlini Böttger-Gursch-féle, a frankfurti Stempel-féle dupla öntőgép, a párizsi Foucher-féle Universal-Rapid gyorsöntőgép és mások. Mindezek a régebbi öntőgépeknél jóval egyszerűbbek és szerkezetileg annyira tökéletesek, hogy velük a régebbi rendszerű gépeken elért termelési maximum megduplázható.

A betűöntödék a betűket, körzeteket, jeleket stb. képpel ellátott anyagokat, amelyeket rendszerint raktáruk részére öntenek, olyan úgynevezett raktári magasságra készítik, hogy ebből legyalulás után az összes létező magasságok kihozhatók legyenek (l. Betűmagasság). A betűöntöde tehát a megrendelt betűket, ha ezek raktáron vannak is, nem szállíthatja azonnal, mert azokat előbb le kell gyalulnia a megrendelő nyomda betűmagasságára, amely munkálat igen-igen elmés és abszolút pontossággal működő marógépeken történik, de végezhető kézi gyalukészülékkel is.

A kitöltő anyagok, ezek között még az ürstégek is, olyan komplett öntőgépeken készülnek, hogy ezek az anyagok már a géptől teljesen készen szállíthatók.

A vésnöki műhely és a nikkel-galvanoplasztika a matrica-gyártást szolgálja, míg a finom mechanikai műhely biztosítja az öntöde sok és sokféle gépének pontos működését és a betűöntödei anyagok méreteinek abszolút pontosságát. ls és ta

Betűrendszer: a nyomdabetűk betűtörzsbeli nagyságfokozatainak a rendszere. A könyvnyomdászat föltalálásának legelső idejében, mikor a nyomdász még maga volt betűinek előállítója s öntője is, leginkább az írott könyvek betűi szolgáltak nagyság-mintául. A betűnagyságok szaporodásával az együtt használhatóság szempontja bizonyos rendszernek a kialakulását tette szükségessé, ami a betűöntés és könyvnyomdászat két külön mesterséggé való fejlődésével még inkább érezhetővé vált. Megnehezítette a dolgot, hogy abban az időben egységes mértékről még egyetlen ország határán belül sem volt szó. Más volt a bécsi láb, a badeni láb, a rajnai láb, a francia vagy angol láb mérete. Ama gondolat megszületéséhez, hogy a betűrendszernek olyan alapméretet adjanak, aminő a német eredetű negyedpetit, vagy a francia eredetű pont: több száz esztendő kellett. Addig sokféle kísérlet történt. Nagy időbe telt, míg reájöttek, hogy a tercia betű 2 petitből, a textus 2 garmondból, a cicerós 2 nonpareille-ből stb. álljon; a négyszögek, térzők, tágítók, ürtöltők nagyságrendje nem a betűtörzs négyzetéből, hanem egységes méretből vezettessék le.

A 17. és 18. században már többféle betűrendszer volt honos Európában. Angliában a yardra alapított rendszert használták, Németországban a frankfurti meg lipcsei szisztéma járta, Ausztriában és minálunk főleg a bécsi Lobinger, majd később a prágai Haase-rendszer volt igen elterjedt, Franciaországban pedig a zseniális Fournier munkálkodása nyomán pontokban kezdtek számítani.

A 19. század hetvenes-nyolcvanas éveiben legnagyobb nyomdáinkban is kétféle betűrendszer járta: a Haase-féle (közönségesen házinak nevezett) meg a Didot–Berthold-féle, ami magától értetődően tömérdek bajra adott alkalmat. A betűk magassága (l. o.) is kétféle volt. Sok pénzbe és fáradságba került az egységesítés.

Most minálunk, Ausztriában, Németországban és általában amaz országokban, hol a métermérték van bevezetve, a francia Didot által a 19. század elején kieszelt és a német Berthold által 1878-ban Förster csillagász segítségével a métermértékre átdolgozott pontrendszert használják és normális rendszernek nevezik. Ennek alapja a tipográfiai pont. Egy méter = 2660 tipográfiai ponttal, 30 centiméter = 133 nonpareille = 798 pont. A pontrendszerünk és a métermérték közt való átszámítási táblázatot illetően l. Tipométria.

Berthold normális rendszere:

Gyémánt

4 pont

Gyöngy

5 pont

Nonpareille

6 pont

Kolonel

7 pont

Petit

8 pont

Borgisz

9 pont

Garmond

10 pont

Ciceró

12 pont

Mittel (mediális)

14 pont

Tercia

16 pont

Textus

20 pont

Kétcicerós

24 pont

Kétmitteles

28 pont

Háromcicerós

36 pont

Négycicerós

48 pont

Angliában, az angol gyarmatokon, Amerikában és általában ott, ahol az angol láb (304,79 mm) mint hosszmérték van bevezetve, az angol-amerikai pontrendszer a betűrendszer alapja. Egysége a «point» = 0,94 normális pont.

Az angol-amerikai (1886) pontrendszer, összehasonlítva a méterrel, a normális rendszerű pontokkal, valamint a régi angol Caslon-féle (1841) betűrendszerrel, a következő oldal táblázatán látható.

Az ürtöltők (stégek) és a többi vakbetűnek nevezett anyag magassága régebben 4½ ciceró volt. A gyakorlat azonban azt mutatta, hogy az 51 pontos = 4¼ cicerós magasság jobban megfelel, nemcsak azért, mert így több mint 5% súlymegtakarítás érhető el, hanem főként a tömöntött lemezek alárakhatása végett. A tömöntött lemezek igen sokszor 12 pont = 1 cicerós vastagságúak. A betűmagasság 62,70 pont. Tehát az ezzel alárakott lemez kb. betűmagasságú. schj

Amerikai
megnevezés

Amerikai
pontok

Nagyság
milli-
méterekben

Nagyság
normális
pontokban

Angol Caslon-
rendszer (1841)
normális
pontokban

1 point

1

0,351

0,94

0,527

1,41

2    „

2

0,703

1,87

Excelsior

3

1,054

2,80

Ruby

1,230

3,28

Brillant

4

1,406

3,75

3,95

Diamond

1,581

4,22

4,55

Pearl

5

1,757

4,69

Agate

1,933

5,16

Nonpareil

6

2,108

5,62

5,62

Emerald

2,284

6,08

Minion

7

2,460

6,56

6,65

Brevier

8

2,811

7,50

7,30

Bourgeois

9

3,163

8,44

7,90

Long Primer

10

3,514

9,38

9,10

Small Pica

11

3,865

10,32

9,75

Pica

12

4,257

11,25

11,25

English

14

4,920

13,13

12,65

Columbian

16

5,622

15,01

15,90

Great Primer

18

6,325

16,88

Paragon

20

7,028

18,76

19,50

Double Pica

24

8,434

22,50

22,50

Double English

28

9,840

26,26

25,30

Fourline Brevier

32

11,244

30,02

Twoline Great Primer

36

12,651

33,76

31,80

Double Paragon

40

14·056

37,52

42 point

42

14,759

Canon

48

16,867

45

45

54 point

54

18,975

5-line Pica

60

21,084

56,25

56,25

6-line Pica

72

25,301

67,50

67,50

Betűszedés: A könyvnyomdai sokszorosítások a nyomtatóformákról történnek, amelyeket a szedések képeznek. A szedést vagy közvetlen nyomtatásra használják, vagy különböző technikai eljárással más és más módon felhasználható nyomtatóformát készítenek róla (tömöntvény, galvanoplasztika, fotomechanikai eljárással, átnyomással vagy maratás útján). A szedés előállítása kétféle szedési anyagból történik: a) egyenlő magasságú betűt vagy egyéb ábrázolást magán viselő anyagból, amely a reá felhordott festéket átviszi a nyomtatandó fölületre; b) kizáró anyagból, amely alacsonyabb az előbbinél, így tehát festék nem éri, a szóközöket és a nyomtatvány egyéb üresen hagyandó helyeit képezi. A szedés kizárására felhasznált anyag a szedést az előírt területen megrögzíti. Erre a célra a szedőnek már ⅓ milliméter vékonyságtól különböző vastagságú anyag áll rendelkezésére, de adott esetben még az említettnél is vékonyabb anyagot, papiros-szeleteket használ célja elérésére. Ha a nyomtatóformát képező szedés nincs pontosan kizárva, az nyomtatás közben meglazulva károkat okoz. A szedés vagy egyéb a nyomtatóformát képező anyag helyes kizárása a betűszedő egyik legfontosabb teendője. A szedés elkészültének sorrendje: a kézirat kiszedése, erről kefelevonat készítése; a kefelevonat átolvasása a korrektor által, a kefelevonatban kijelölt hibák kijavítása a szedésben. Műveknél, lapoknál a szedés megtördelése az előírt alakra. A rendelőnek küldendő levonat lehúzása. A szerző által kijelölt hibák kijavítása, változások keresztülvitele a szedésben. A nyomtatógépből adott géprevízió, annak ellenőrzésére, hogy a kijelölt hibák kijavíttattak, esetleges rossz betűk kijelölése a revizor által, és végül a revizor által kijelöltek keresztülvitele a nyomtatógépben levő szedésben.

A betűszedés főbb csoportjai:

1. Sima szedés: Könyvekben, lapokban vagy egyéb sajtótermékeken alkalmazott szöveg kéziszedéssel, betűket tartalmazó szekrényből szedve vagy szedőgépen előállítva. Egyes szövegrészek ritkítva, dűlt vagy kövér betűvel szedve, léniával aláhúzva (kiemelés) az olvasó figyelmének lekötésére. Oszlopos szedés: ha az egyes sorok szövege szélességben több részre van elosztva és az egymást követő sorokban ugyanilyen beosztású a szöveg. Képletek: a tudományos művekben vegyi vagy mértani meghatározások, melyek a görög betűk és tudományos jelek ismeretét igénylik a szedő részéről. Tömör szedés: ha a sorok tömören és egymásután következnek. Ritkított szedés: ha a sorok között vékonyabb vagy vastagabb térzők alkalmaztatnak a sor teljes szélességében. A sorszedő- és soröntőgépeknél a betűtestnek nagyobb alakra öntése képezi és teszi fölöslegessé a külön ritkítást. Ritkított szöveg: szavaknak vagy szövegrészeknek kiemelése olykép, hogy a betűk közé szükség szerint vékonyabb vagy vastagabb kizáró anyagot szednek.

2. Táblázatos szedés: A vonalakkal rovatokra felosztott szedés. Részei: fej, láb, vonalak és a lábba esetleg beszedett szöveg. A fej rovataiban elhelyezett szöveg határozza meg, hogy az illető rovat mit tartalmazzon, űrlap esetén mivel töltendő ki. A láb a fejben meghatározott szöveget tartalmazza. A felülről lefelé haladó, a rovatokat elválasztó vonalak a függőleges vonalak, a szélességben haladók a harántvonalak. Ha a függőleges vonalak közé a harántvonalak be vannak szedve, beszedett harántvonalú táblázat, ha a harántvonalak külön szedést képeznek, külön harántvonalú a táblázat. Az előbbinél igen sok apró léniát és kizáró anyagot kell szedni, ami időt rabló és csak akkor érdemes, ha azt a nagy példányszámú nyomás kívánja. A szedő a táblázatnak szánt össztérfogatból az egyes rovatok terjedelmét úgy állapítja meg, hogy azok, a felveendő szövegeket szem előtt tartva, céljuknak megfelelhessenek. Az egyes rovatokat vastagabb, kettős vagy vékonyabb vonallal választják el.

3. Hirdetés-szedés: céget, intézményt vagy szolgáltatást ismertető szöveg, melynél a különböző fokú és rajzú betűk fejezik ki a fontosabb vagy alárendelt szövegrészeket. A betűkön kívül a szükség szerint ábrák, díszítések, vonalak kötik le az olvasó figyelmét. A kéziszedők speciális munkaköre, mely különösen napilapoknál hozzáértést és nagy gyakorlatot igényel.

4. Akcidens (merkantilis) szedés: Az ipari, kereskedelmi, egyesületi és családi élet értesítései, vagy a propagandát szolgáló sajtótermékekhez szükséges szedés, pl. árjegyzék, cégkártya, prospektus, meghívó. A szedő a készítendő nyomtatvány rendeltetését szem előtt tartva, a szedést kisebb-nagyobb, egyszerűbb vagy díszesebb betűkből szedi ki, szükség szerint a kiszedett szöveget rendelkezésére álló vagy saját készítette díszítő vagy figyelmet ébresztő anyaggal egészíti ki egy- vagy többszínű nyomtatásra. A szöveg és egyéb anyag csoportosítása fokozza a nyomtatvány hatását. Hozzáértésének fokát – ha nem előírt rendelői utasításra kell dolgoznia – a nyomtatvánnyal elért eredmény igazolja. Nélkülözhetetlen a szedő rajzolási képessége és jó ízlése.

5. Falragasz-szedés: Nagyobb méretű (fa-, réz-) betűket, körzeteket és vonalakat igénylő sajtótermékei a könyvnyomdáknak, amelyeket ma már a litográfia és mélynyomtató eljárás mindinkább kiszorít e munkakörről. A csak sima szöveget tartalmazó falragaszoktól eltekintve, a szedő linoleum- vagy ólommetszésekkel igyekszik tehát a nyomtatóformát tarkítani, hogy a figyelmet a nyomtatványra, vagy annak egy részére fölhívja.

A szedés kivitelezésénél nagyon fontos, hogy az üzem változatos, az idők ízlésének megfelelő anyaggal legyen felszerelve és hogy az jó karban tartott legyen. Az ügyes szedőnek egyszerűbb anyagból is sikerül tetszetőset összeállítania, de viszont ha mindig ugyanazt használja az üzem, úgy nyomtatványai egyhangúságot mutatnak, ha pedig kopott az anyag, elhasznált: az a nyomtatványon kifejezésre jut. Tehát a szedési anyag állandó felfrissítést, ú. n. modern kiegészítést igényel. sza1

Betűszedő: A betűszedés többféle ágazattal bíró ipari tevékenység, mely ágazatok mindegyike külön-külön speciális tudást és gyakorlatot igényel művelőjétől. A főbb ágazatok: merkantilis szedő, tördelő, gépszedő, korrektor. A betűszedői munkálkodás alapföltétele a tökéletes nyelvismeret és széleskörű olvasottságon alapuló általános műveltség. A betűszedő tanulási ideje főképpen a technikai fogások és a szedési anyag ismeretének elsajátításával telik el. Segédkorában folytatnia kell technikai és elméleti ismereteinek kibővítését, különben alkalmatlanná válik. A kereskedelmi és ipari szakmák propagandájának fejlődése, valamint a tudomány mind szélesebb körökben való terjedése, az olvasottság emelkedése mind nagyobb igényeket támasztanak a nyomdászattal és így elsősorban a betűszedővel szemben; ezek kielégítésére széleskörű és általános, ú. n. lexikális ismeretekkel kell felkészülnie. Míg a merkantilis szedő munkájánál bármely ipari, kereskedelmi szakma vagy tudományos pálya sajátosságait fel kell ismernie, ízléssel, rajzkészséggel kell rendelkeznie, hogy a célnak megfelelőt alkothasson, addig a gépszedőnek és korrektornak, akiknek tudományos és szépirodalmi szövegeket kell sokszorosításra alkalmassá tenniük: a tökéletes nyelvtani tudáson kívül alapos és általános tudással kell rendelkezniük, hogy munkájukat jól végezhessék el. Bármi téren szereplő egyéniségek neveiben jártasságot követel munkájuk; politikai, gazdasági és tudományos eseményeket tehát figyelemmel kell kísérniök; művészet, földrajz, történelem: mind olyan terület, amelynek általános ismerete nélkül nehezen tudnak megfelelni hivatásuknak. Igen sokszor kéziratok fogyatékosságait és hibáit is jóvá kell tenniök. Hatványozva vonatkozik mindez a napilapszedőkre és a korrektorokra. A hirdetés vagy propaganda-sajtótermék szedője a szedésre adott anyag megfelelő ízléses és szemfogó csoportosításával, egyes szedésrészek feltűnőbb kiemelésével éri el az olvasó figyelmének kívánt lekötését, tehát a nyomtatvány célját. A betűszedőnek a foglalkoztató üzem anyagát alaposan kell ismernie, hogy a különböző sajtótermékek szedéséhez a legmegfelelőbbet alkalmazhassa. Egészséges szervezete mellett különösen fontos a nagyon jó látóképesség és kézügyesség. Munkaképességét igen emeli az idegen nyelvek ismerete. A betűszedők képzéséről tanuló-korukban Budapesten a Sokszorosítók Ipartestülete által fenntartott szakiskola, segédkorukban pedig a Magyarországi Könyvnyomdai Munkások Egyesülete által fenntartott különböző továbbképző tanfolyam gondoskodik. sza1

Betű szeme: az a nagyság, amelyet a nyúlvány nélkül való betű (a, e, o stb.) az ólomtörzsökön elfoglal. Az olasz betűmetsző Bodoni volt az, aki három részre osztotta a betűtípus törzsének a magasságát: egy részt vett föl a betű szemére, egyet a fölső és egyet az alsó kinyúlásra. Az m betű magassága tehát egy egységnyi volt, a b-é kettő, a g-é szintén kettő. Igen kedvelt arány volt a régi betűöntőknél a 3:5:7-es is, amikor három egység esett a betű szemére, s kettő-kettő pedig az alsó-fölső kinyúlásokra. (Az m betű tehát 3, a b és g 5–5 egységre terjedt.) Az ezen arány szerint készült betűsorozatokat nagyszemű betűknek nevezték. A gót és a fraktúr betű általában nagyszemű. Nagyszemű e Lexikon «De Vinne» antikvája is.

Betűtár (franciául: dépôt): l. Depó.

Betűtörzs (Kegel): a betűnek ama térfogata, amelyet a betűkép irányában elfoglal (a szélességgel ellentétben), tehát a szorosabban vett betűnagyság.

Betűzagyvalék: a német «Fisch» szó fogalmára ajánlható jó magyar szó.

Bevezetés: az olvasót általánosságban tájékoztató rövidebb része ez egyes könyveknek. Mint a neve is mutatja: a könyv elejére kerül. Minálunk, a franciáknál és a németeknél római számokkal lapszámozzák; az angoloknál pedig újabban többnyire arab szám a paginája.

Bewick Tamás: angol fametsző és rajzoló (1753–1828). Ő a fametszés újjáalakítója, mert ő kezdte meg az ájóvéső használatát, aminek a tónusos fametszés elterjedése lett a következménye.

Beys Gilles (Le Bé): antwerpeni könyvnyomtató, Plantin Kristóf veje és párizsi fióknyomdájának vezetője.

Bhisotype: szedőgéppel kapcsolatos öntőgép; 1908 óta sokat emlegették. A szedőgép kilencven betűtartó csatornája mindig automatikusan telítődött meg. Az egyszer lenyomtatott betűt nem osztották el, hanem újra beöntötték, ami annál természetesebb volt, mert a föltaláló, az indiánus professzor Bhisey S. A. szerint nem kevesebb mint száznegyvennégyezer betűt lehetett az öntőgépen óránkint önteni.

Biblia-betű: a tercia betűnagyság (16 pont) neve 1600 előtt; valószínűleg Schöffer Péter 1462-ben készült mainzi bibliájáról kapta a nevét, amelynek betűi nagyság dolgában megegyeznek a terciával.

Biblianyomtató-papiros: 25–45 gr súlyú, legtöbbször gépsima kivitelű és halványsárga színezésű, igen vékony papiros bibliák, imakönyvek, gyüjteményes törvénytárak részére; az áttetszőség csökkentése céljából nagy a hamutartalma (kb. 15%) és ennélfogva igen lágy. Ha 100%-ig rongycellulózból készül, valódi biblianyomtatónak nevezzük. df

Biblia Pauperum: a. m. szegények bibliája. Fatáblákról nyomtatott, nagy számban elterjedt kicsiny könyv a 15. század első felében, tele van újtestámentumi képecskékkel.

Bibliofil: a. m. könyvkedvelő. – L. még Magyar Bibliofil-Társaság.

Bibliofilia (görög): annyi mint könyvek szeretete, könyvkedvelés, általános értelemben: könyvgyüjtés. Nem minden könyvgyüjtés bibliofília; ahol a gyakorlati cél irányadó, ahol tehát a könyveket használat céljából gyüjtik (például közkönyvtárakban), ott nem lehet bibliofíliáról beszélni. A bibliofíliának legfőbb jellemvonása a könyvnek nem (vagy nem csupán) tartalmáért, hanem egyéb, külső tulajdonságaiért való megbecsülése. Amióta könyv van, van bibliofília is. Mindig voltak és lesznek kiadók és könyvnyomtatók, akik a tipográfiára, a papiros megválasztására, az illusztrálásra, a kötésre stb. olyan gondot fordítanak, hogy ezáltal a kiadvány – irodalmi mondanivalóján túl – mint művészi termék is jelentőséghez jut; és mindig voltak és lesznek emberek, akik az ilyen könyvekért nem sajnálták és nem sajnálják a pénzt. A könyv történeti fejlődésének során az eszközből cél lett: a tartalom háttérbe szorult s a legfőbb értékelési szempontnak a különleges, művészi kiállítást tekintették. Mátyás király hírneves Korvinái közt jelentéktelen műveket is találunk fejedelmi köntösben, ma pedig egy-egy pompás bibliofil kiadványnak tartalma gyakran valamely közömbös írás és csak arra szolgál, hogy a könyvművészet rajta teljes virágzásában megnyilatkozhassék. A könyvgyüjtés sok irányú lehet. Vannak gyüjtők, akiket csak ősnyomtatványok (l. o.) vagy egyes korokban (például a szabadságharc alatt) megjelent könyvek érdekelnek, mások csak bizonyos írók műveit és a rájuk vonatkozó irodalmat gyüjtik. Egyesek csak első kiadásokat szeretnek; másokat csak illusztrált könyvek lelkesítenek; van, aki a kötésre fekteti a fősúlyt; egy híres párizsi gyüjteményben pedig csak parányi alakú könyvecskék foglalnak helyet. Eleinte a bibliofília csak koronás fők fényűzése volt (Lorenzo de Medici, Mátyás király, I. Ferenc és II. Henrik francia király stb.), később megjelennek a főúri, majd a polgári bibliofilek is. Gróf Széchenyi István atyjának, Ferencnek gazdag gyüjteménye a Nemzeti Múzeum könyvtárának az alapja lett; példátlanul bőkezű bibliofil volt gróf Teleki Sámuel, a marosvásárhelyi Teleki-téka alapítója; gróf Apponyi Sándor, a legnagyobb és legtudósabb magyar gyüjtő magyar vonatkozású külföldi műveket, Elischer Boldizsár és Baracs Károly Goethe-irodalmat gyüjtött, dr. Szalay József (Szeged) mindent felkutat, ami klasszikusainkkal, elsősorban Petőfivel függ össze. Önként következik, hogy a könyvkedvelő számára nem mindegy, milyen állapotban van a könyv. Mindenekelőtt teljesnek kell lennie, nem szabad belőle sem szövegnek, sem képnek, de még üres lapnak sem hiányoznia. Sérült vagy foltos lapok, csonka metszetek, erős körülvágás, nem eredeti kötés, késői kiadás: csupa olyan tényező, mely az érték megállapításánál súlyosan latba esik. Az igazi könyvgyüjtőnek széleskörű ismeretekkel kell rendelkeznie, általános irodalmi és történeti műveltségen kívül otthonosan kell mozognia a könyvészeti szakirodalomban és figyelemmel kell követnie a világ minden táján lefolyó aukciókat, ahol a ritka és értékes könyvek gazdát cserélnek. Majdnem minden országban működnek bibliofil-társulatok és folyóiratokat, évkönyveket, szép munkákat adnak ki. A hazai szakirodalomból megemlítendők a Magyar Könyvszemle (1876 óta), a Könyvtári Szemle és a Magyar Bibliophil Szemle c. folyóiratok, valamint a Magyar Bibliophil Társulat (l. o.) kiadványai. A világszerte mutatkozó elszegényedést természetesen a bibliofília is nagyon megsínyli, ezért a könyvek ára, kivéve egyes megingathatatlan értékű kategóriákat, meglehetősen alacsony. Azonban mindinkább kialakul a bibliofil-könyveknek új válfaja: az, mely a tömegtermelésen belül, a modern gépüzem nagyszerű lehetőségeit hirdetve, valósít meg művészi törekvéseket s így a kispénzű ember által is elérhető. kj

Bibliofóbia (görög): annyi mint könyvgyűlölet, iszonyodás a könyvektől.

Bibliográfia: a. m. könyvészet (l. o.).

Bibliográfus (görög): az ókorban könyvmásolót, a könyvnyomtatás föltalálása után nyomdászt jelentett; ma könyvismerőt, könyvészt jelent.

Bibliománia: a. m. könyvéhség, túlságba hajtott könyvkedvelés.

Bibliotéka: a könyvtár görög neve.

Bibliotekonómia: a könyvtárak történetére és a könyvészetre vonatkozó ismeretek összefoglaló neve.

Bibliotheca Corviniana: l. Korvinák.

Biedermeier-stílus: a napoleoni idők empire-stílusa után, tehát kb. 1815 és 1850 között uralkodott díszítőstílus. Főleg a polgárság lakásberendezésében és ruhaviseletében nyilvánult meg, de a könyvművészetben is erősen érvényesült.

Bikfalvi Falka Sámuel: lásd Falka Sámuel.

Bilance (francia): a. m.: kereskedelmi mérleg.

Bildungsverband der Deutschen Buchdrucker: a német könyvnyomdai munkások szakkulturális egyesülete. Központja Lipcse, majd Berlin volt. A régi helyi «Typographische Gesellschaft»-ok és «Graphische Vereinigung»-ok összevonásából keletkezett, s taglétszáma 1932-ben a 30.000 felé járt. A kebelében működő, hasznos és szép könyveket kiadó «Büchergilde Gutenberg» tagjainak száma a százezret is meghaladta. Havonkint megjelenő szaklapjai a Typographische Mitteilungen és a Graphischer Betrieb. Elnöke Dressler Bruno volt, 1933 tavaszán az új politikai éra elsöpörte a vezetőséget, s nagy változásokat idézett elő az egyesület belső szervezetében is.

Bilingvis (lat.): a. m. kétnyelvű; olyan kiadvány, mely azonos szöveget tartalmaz két nyelven.

Billentyűzet (klaviatúra): rendszere, beosztása és a billentyűk száma szedőgépenkint változik. Bővebben lásd az illető címszóknál.

Billet (francia): a. m. jegy, cédula.

Binder Ferenc: nyomdavezető 1818-tól 1842-ig a nagyszebeni Hochmeister-nyomdában.

Biográfia (görög): a. m. életrajz.

Birkholz Ágoston: kőnyomdával is fölszerelt tipográfiája 1878-ban keletkezett a Nádor uccában. Később Hamburger és Birkholz céggel a Csáky uccába költözött, ahol részvénytársaság lett belőle.

Biró Dezső: szül. Budapesten 1880-ban, megh. 1932-ben. A könyvkötő-mesterséget tanulta ki. A könyvkötők és rokonszakmabeli munkások és munkásnők szakszervezetének elnöke és a Könyvkötők Lapja felelős szerkesztője volt. A szociáldemokrata párt lapjának, a Népszavának 29 évig volt alkalmazottja. A kommün bukása után emigrált. Három és fél évi távollét után került ismét Magyarországra. Visszaérkezése után a Népszavánál ismét elfoglalta régi helyét. 1925-től a törvényhatóság bizottságának és a Beszkárt igazgatóságának tagja volt egész elhalálozásáig.

Biró Mihály: 1752–53-ban a debreceni városi nyomdában provizor. Később – 1754-től 1757-ig – Pap Istvánnak társa volt a nagykárolyi nyomda vezetgetésében.

Biró Miklós: a Hungária-Nyomda igazgatója, szül. Erdőteleken 1886-ban. A nyomdászmesterséget 1899–1903-ban Hevesen, az Adler József nyomdájában tanulta. Innét Budapestre kerülve, a Rigler- és Károlyi-nyomdákban dolgozott. 1905-ben vándorútra indult s Amerikába került, ahol rövidesen vezetője lett a newyorki Népakarat-nyomdának. Az akkor megalakult Amerikai Magyar Nyomdászszervezet titkára, az «Amerikai Typographia» szerkesztője, 1908-ban újból idehaza, választmányi tagja a Szakkörnek, látogatója az Iparrajziskola grafikai osztályának. 1910-ben önállósította magát. Munkáit gyakran közölték mellékletül a hazai és külföldi szaklapok. 1916-tól könyvkiadványai jelentek meg. Tíz éven át, 1920-tól 1930-ig szerkesztette és kiadta a «Magyar Grafiká»-t. 1921-ben nyomdáját eladta a Globus-nyomdának, amelynek egyidejűleg átvette az igazgatását. 1927-ben újból saját nyomdája van, míg 1931 óta igazgatója a Hungária-nyomdának. 1933-ban szerkesztette és kiadta a «Magyar Grafikai Almanach»-ot. 1936-ban egyik szerkesztője és kiadója a «Nyomdászati Lexikon»-nak.

Birota-eljárás: kliséknek rotációs gépeken nyomtatott ujságokba való alkalmassá tétele. Lényegében nem egyéb, mint vékony «relief-klisé» (l. Egyengető eljárások 3.).

Bissontípia: l. Szemcsés autotípiai eljárások.

Bisticci Vespasiano: olasz kódexművész a 15. században. Firenzében volt a szinte gyári arányú könyvmásoló műhelye. A pápák, fejedelmek, bíborosok stb. is a rendes vásárlói körébe tartoztak.

Bittermann Károly: óbudai születésű tipográfus, a Trattner–Károlyi-nyomdának a neveltje. 1844-ben szabadalmat kapott Szabadkán való nyomdanyitásra. A szabadságharc idején való nyomdászi tevékenységéért az 1849-es év végén börtönbe került. Meghalt 1869-ben. – Egyik fia, Nándor, 1864-ben nyomdát alapított Zomborban; egy másik fia, Andor, később Zentán nyomdászkodott.

Bizalmiférfiak rendszere: l. Nyomdai bizalmiférfiak rendszere.

Bizmut (bismuthum): vöröses-fehér fényű, igen törékeny fém; fajsúlya 9,9, olvadáspontja 270º C. A levegőn közönséges hőmérséklet mellett nem változik, de magasabb hőben könnyen oxidálódik. Öntvényekre való alkalmazását főleg könnyű olvadásának köszönheti. A betűöntők is használnak kevés bizmutot az öntés könnyítésére, de ez nem válik a betűanyag javára, mert általa a fém nagyon törékennyé lesz. Lelőhelye: Dobsina, Csehszlovákia, Szászország, Anglia és Norvégia.

Bizomány: áru, amelyet a könyvkereskedő nem vásárol meg visszavonhatatlanul a kiadótól, hanem azzal a föltétellel veszi át eladás céljából, hogy csupán akkor fizeti ki, ha sikerült eladnia; viszont ha nem sikerül, akkor a termelő visszafogadja. A bizományi áru tehát a vevőre nézve nem jelent semminemű kockázatot. A könyvkereskedelemben kiadó és könyvkereskedő közt kétféle üzletkötés szokásos: 1. szoros számlára, amikor is a könyvkereskedő a kiadótól készpénzért vagy hitelben, esetleg cserejoggal (l. o.) de facto megvásárolja az árut; vagy 2. bizományi számlára, rendszerint alacsonyabb rabattal (l. o.), mely esetben a fentvázolt helyzet áll elő és az áru továbbra is a kiadó tulajdonában marad. (Ezt nevezik bizományi árunak.) A bizományi áruval a megállapodás szerinti időpontokban el kell számolni; ha más kikötés nincs, akkor a könyvárus április hó végén (régi szokás szerint még ma is húsvéti vásárnak, rövidítve H. v.-nek nevezik) bizományi elszámolást ad. Ez úgy történik, hogy értesítést küld az el nem adott áru mennyiségéről és nettó értékéről, a megmaradt árut vagy visszaküldi a kiadónak (remittenda, l. o.) vagy a következő elszámolásig továbbra is raktáron tartja (diszponenda, l. o.); azt az egyenleget pedig, mely a remittenda és a diszponenda értékének a bizományi számla összegéből való levonása után adódik, kiegyenlíti. A bizományt «a. c.» jellel is jelölik. – Ha az író maga adja ki művét (l. Magánkiadó), akkor terjesztőjének rendszerint szintén bizományba adja a kiadványt; kettejük közt ugyanaz a viszony áll fenn, mint kiadó és könyvkereskedő közt; ily esetekben szokott a kiadványokon az a felirat szerepelni, hogy «X. Y. bizománya» (vagy: főbizománya).

Bizományi számla: l. Bizomány.

Bizományi elszámolás: l. Bizomány.

Bizományos (németül: Komissionär): a könyvkereskedelem egyik ágának folytatója; összekötő kapocs könyvkiadó és könyvárus között. A vidéki könyvkereskedők egy része nem közvetlenül a kiadóknál rendeli meg napi szükségletét, mert ezáltal több céggel kellene leveleznie és küldeményeit, mivel több helyről érkeznek, nagyobb portóköltség terhelné, hanem egyesített rendeléseit a bizományoshoz küldi. Az szerzi be számára a különböző kiadóktól kívánt árut és rendszerint ki is fizeti helyette. A különböző szolgálatokért (beszerzés, csomagközvetítés, számla beváltása, remittendák kezelése stb.) a bizományos megállapodás szerinti bizományosi költséget számít fel. A legtöbb vidéki könyvkereskedőnek a fővárosban bizományosa van, azonban fenntarthatja magának azt a jogot, hogy a kiadóval közvetlenül (direkt) is érintkezhessék. A külfölddel összeköttetésben álló nagyobb könyvkereskedések külföldi bizományosokat szoktak igénybevenni; német nyelvterületen ezt a hivatást évszázadok óta a lipcsei bizományosok látják el. kj

Bizonyos pénz (németül: Gewissgeld): a betűszedők körében régebben sűrűn használt, németes ízű megjelölése a «heti bér» fogalmának, ellentétben a «számolásban dolgozás»-sal, vagyis akkordmunkával.

Biztosíték (politikai lapoknál): lásd Lapóvadék.

Biztosító léniák (assurée-vonalak): a csekklapokon, váltókon stb. látható s az összegnek betűvel való kiírására szolgáló párhuzamos sűrű vonalak. Az a rendeltetésük, hogy a beleírt szövegen az utólagos vakarás és változtatás megnehezüljön.

Blaeu Vilmos: az amsterdami Blaeu-nyomdászdinasztia megalapítója, született 1571-ben, megh. 1638-ban. Európa egyik legszebb nyomdája volt az övé. Ő végezte az ősi kézi sajtón az első jelentékenyebb javításokat. A tégelyt emelgető srófot például, amely azelőtt fából volt. mint a sajtónak minden más része, sárgarézből, majd vasból csináltatta. Éppen úgy a forgattyúkat is, a taliga meg a tégely azonban fából való maradt az ő préseinél is. Halála után fia János, 1673-tól fogva pedig két unokája, Péter és János nyomdászkodott tovább. Nagy könyvnyomtatónk, Tótfalusi Kis Miklós náluk tanulta a művészetét.

Blanc fixe: fehér fémfesték; kénsavas só és báriumsó keverékéből áll. Permanens fehérnek is nevezik.

Blanketta: kitöltésre váró kisebb űrlapok franciás elnevezése (ilyen például a könyvtári blanketta is.)

Blankó-előnyomatok: diplomaféle, nagy gonddal készült, többnyire többszínű nyomatok, amelyekbe esetről esetre valamely nevet és más szöveget nyomtatnak bele.

Blaschke János: magyar rézmetsző (1763–1833). Több mint harminc év alatt számtalan metszvény került ki a műhelyéből. Dolgozott vonalas és pontozó modorban.

Blickfang: nyomdász- és művészkörökben használt német szó az olvasó figyelmét felköltő s őt a szövegrész olvasására is rávezető, többnyire igen föltűnő rajzbeli vagy szedési elemeknek a fogalmára. Ilyen például valamely hirdetésben alkalmazott óriási kérdőjel, fölkiáltójel, iniciálé és sok más egyéb.

Blokálás: 1. magyar szóval alig helyettesíthető betűszedői mesterkifejezés. A betűk fejtetőre-állítását jelenti valamely betű hiánya vagy a kézirat valamelyik szavának olvashatatlansága esetében. – 2. A kollektív szerződést be nem tartó vagy a nyomdaipar erkölcsi követelményei ellen más módon vétő nyomdák kiközösítése az olyan nyomdaintézetek sorából, amelyekben szervezett munkás munkát vállalhat.

Blokkfűzés: l. Tömbfűzés.

Blokknyomatok: 1. a. m. fatáblanyomatok (l. o.); – 2. a. m. mozaikos nyomatok (l. o.).

Boccardino Vecchio: 15. századbeli olasz könyvdíszítő művész; Mátyás királyunk számára is dolgozott.

Bocskay György: kiváló magyar szépíró a 16. században, II. Rudolf titkára; szép iniciálékkal díszített betűskönyve jó emléke a régi kancelláriák művészetének.

Bodoni Giambattista: olasz könyvnyomtató, szül. 1740., megh. 1813-ban. 1758 óta mint szedő a propaganda műhelyében munkálkodott, 1766-ban a parmai nyomda igazgatója lett, melyből egyebek között görög, római, olasz és francia klasszikusok pompás kiadásai kerültek ki. 1790-ben saját nyomdát állított fel. A betűmetszésben volt különösen mester s 143-féle antikva és kurzív betűfajtát vésett. Életleírása Giuseppe de Lama-tól (2 kötet, 1816) és Bernarditól (1873) jelent meg.

Bod Péter: a magyar irodalomtörténetírás apja, született 1712-ben, megh. 1769-ben. Ő nevezte el «Erdélyország főnixének» Tótfalusi Kis Miklóst, a legnagyobb magyar betűmetszőt.

Bogár Ignác: tisztviselő volt a világháború idején. 1919-ben Budapest egyik népbiztosa lett, majd cserefogolyként Moszkvába került, ahol egy nagyobb nyomda igazgatását bízták reá. A harmincas évek elején meghalt.

Bojkott: l. Kiközösítés.

Boldini György: a múlt század harmincas-negyvenes éveiben a Landerer és Heckenast pesti nyomdájának gépmestere. A Boldini és Poldini nyomdászcsaládok törzsapja. Meghalt 1846-ban.

Bolgár szedés: A bolgár nyelv a délszláv nyelv keleti tájszólásából fejlődött. Az orosz hatás igen érezhető rajta. Ábécéjének alapja – a szerbével meg az oroszéval együtt – a cirill vagy ószláv alfabéta.

Bolti ár: a könyvkereskedelemben a könyvnek a kiadó által előírt eladási ára. Míg a legtöbb szakmában a kereskedő, a beszerzési árhoz hozzáütve hasznát, az eladási árat maga állapítja meg, addig a könyvkereskedelemben a könyv bolti árát mindenkor a kiadó határozza meg és abból a viszontárusítónak bizonyos engedményt, (rabattot, l. o.) nyujt. A szolid könyvkereskedő legfeljebb állandó vevőinek nyujt bizonyos megengedett csekély engedményt. A bolti ár megváltoztatását a könyvkiadó vállalatoknak hivatalosan közzé kell tenniök.

Bolton-féle szedőgép: 1880 körül sokat beszéltek róla; föltalálója Bolton angol mechanikus volt; a gép logotípiákkal is dolgozott, de minden különösebb eredmény nélkül.

Bolyai Farkas: világhírű matematikus, szül. 1775-ben, megh. 1856-ban. Egyidőben fölügyelője volt (typographiae inspector) a marosvásárhelyi ref. kollégium által fenntartott nyomdának is.

Bolygó: Frecskay János ajánlotta a német «Fisch» (betűzagyvalék) fogalmára.

Bolygókerekes járat: l. Planétás járat.

Bomberg Dániel: 16. századbeli velencei tipográfus, egyike az elsőknek, akik pontozással szedték a héber szöveget. A Talmudot 12 kötetben adta ki, de ezenfölül is nagyszámú zsidó könyvet nyomtatott. Lesser szerint 200 nyomdászt meg zsidó hittudóst foglalkoztatott a nyomdája.

Bong Rikárd: Betűszedő volt. 1872 végén Berlinben fametsző-intézetet alapított, s kitűnő művei révén csakhamar jó híre támadt. A kimúlóban levő színes fametszést ő keltette új életre. Idővel nyomdát is alapított s megindította híres vállalatait: «Zur guten Stunde» és «Moderne Kunst».

Book-plate: az exlibris angol elnevezése.

Bordás henger, azaz dob: nyomtatás után az ívet átveszi a nyomóhengertől és a kirakó szerkezethez továbbítja.

Borgisz: a 9 pontos betűnagyság elnevezése. A francia «bourgeois» (l. o.) szóból eredt.

Borítás (nyomtatóhengereké): a magasnyomtatásban minőségileg a gépen nyomtatásra kerülő munkáktól függ. Finomabb munkáknál, ahol a kvalitás a fontos: keményebbnek kell lennie, míg ha igénytelenebb a munka, úgy puhább legyen. A kemény borítás és egyengetés eredménye, hogy szép tiszta, éles nyomatot ad, de gondosabb egyengetést kíván a puha borításnál, melynél a betű képe erősebben belefekszik, szinte ágyat csinál a borításba, illetőleg az egyengetésbe és így a betű éles körvonala elvész; ennek fejében jóval kevesebb egyengetés is elégséges. Szoktak gumi vászonkendőt is borításnak használni, amelynek előnyei tömör formáknál, valamint a betű megkímélése szempontjából elvitathatatlanok, de ritkás szövegnél csak abban az esetben használhatók, ha fölébe kemény egyengetés jön. A borítás vastagságánál arra kell vigyáznunk, hogy sem több, sem kevesebb ne legyen a kellőnél. Ha több: úgy a nyomtatóhenger kerülete megnövekszik és gyorsabban halad, mint a forma – a levonat hosszabb lesz, mint a szedés, s egyszersmind a szedés a nyomtatóhenger felé dűl – így az egyengetés könnyen leszakadhat. Kevesebbnél az ellenkező jelenségek mutatkoznak, de mindkét eset abnormális és különböző bajoknak – ú. m. «spísz», mázolódás («smicc»), a betűanyag időelőtti kopása stb. – az előidézője. A mélynyomtatásban csak az ívnyomtató gépeknél van borítás, még pedig minden formánál a formahenger vastagsága szerint változó mennyiségű fénykéregpapiros, amely fölé gumikendőt feszítünk. nli

Boríték: a fűzött könyveknek rendesen színes, vastagabb papirosra nyomtatott címlapja. A boríték mintegy köntöse a könyvnek, tehát rendesen feltűnő modorban, olykor ábrákkal ékesítve, díszes betűkkel s néha több színben is nyomtatják.

Borítékgyártó gépek: l. Levélboríték.

Borítékpapiros: l. Papiros formátuma.

Bornemann Ernst: német betűtervező művész; bőven kivette részét az iparművészeti oktatásból is.

Bornemisza Péter (Abstemius): református püspök, író és könyvnyomtató, szül. Pesten 1535-ben, meghalt valószínűleg Rárbokon 1585-ben. Hite miatt sokat üldözték. 1573 elején semptei lelkész lett. E helységben Mancskovics Bálint nyomdásszal társulva, több jeles művét nyomtatta véle. 1579-ben innen is elűzetve, a pozsony-megyei Detrekő várába menekült Balassa Istvánhoz. 1584-ben Rárbokra, birtokára vonult vissza, ahol szintén több könyvet írt és nyomtatott.

Boschitz István: kassai tipográfus 1677-től kezdve; ő nyomtatta valószínűleg Thököly Imre proklamációját is 1684-ben.

Boston-sajtó: a tégelyes nyomtatósajtók egyik legegyszerűbb típusa, amely a kisformátumú, egyszerű nyomtatványok előállítására szolgál és kevés kivétellel kézi meghajtású. A gép formaalapja a függőlegesben fixen áll és festékezése 2–3 felhordóhengeres, tányéros eldörzsölésű. Teljesítőképessége átlagosan 500 nyomtatás óránként. ll

Botanikusnyomat: a milánói Pademontanus primitív többszörösítő eljárása. Simára préselt falevelet, egyszerű virágot (vagy csipkét is) grafittal vagy festékkel behengerelve: levonatokat készített róluk.

Bou-mágia: árnyképek előállítására szolgáló, 18. századbeli primitív eljárás. Az életnagyságú árnyképet gólyaorral kicsinyítették, bádogból kivágták, s ezt a bádoglapot nyomtatólemezül használták föl.

Bourgeois (francia) a. m. polgári: A 9 pontos betűnagyság elnevezése. (A chicagói tipométria kilenc pontos «bourgeois» betűnagysága a mi rendszerünkben 8,44, az angolországi pedig csak 7,90 méterpontot tesz ki.) A «bourgeois» szó minálunk és a németeknél «borgisz»-szá nyomorodott. Az elnevezés valószínűleg a 16. századbeli Tory Geofroy hírneves francia származású könyvnyomtatótól ered, aki a nemességnek szánt pompás kiadásokon kívül a polgárság számára is nyomtatott könyveket.

Bozsik István: szül. Gyöngyösön 1870-ben, ugyanott szabadult fel 1887-ben; eleinte több vidéki városban kondicionált. 1892-től 10 éven át a Rudnyánszky, illetve Nagy Sándor-nyomdában dolgozott. Ezután 23 évig a Franklin-Társulat fióknyomdájának volt osztályvezető-revizora. A nyomdásztársadalomban mint az Ébredés dalkör pénztárosa kezdte meg tevékenységét. Majd a Szakkör is pénztárosául választotta s ezt a tisztséget a háború kitöréséig viselte. Pénztárosa volt rövid ideig a Jótékonysági Körnek, néhány évig a Grafikus Művezetők Egyesületének. A Korrektor-Kör vagyonát fennállása óta (27 éve) kezeli. A nyomdászdalkör elnöke.

Böhm Béla: szül. 1836-ban, megh. 1907-ben. 1848-ban beáll betűszedő gyakornoknak a budai egyetemi nyomdába. Két év után a pozsonyi Wiegand-nyomdában folytatja és 1854. július 9-én fejezi be tanulási idejét. Majd a Schreiber (később Angermayer)-féle nyomdában dolgozik másfél évig. Ekkor lejön Pestre Számwald-Emichhez, innen Heckenasthoz megy át. Közben Aradon Réthy Lipótnál 8 hónapon át művezető. 1862 végén Bécsben belép Holzhausenhez; itt mint akcidensszedő, magyar korrektor, revizor közel öt évet tölt. 1867-ben hazatérve, Pest különböző nyomdáiban szedő, korrektor, majd művezető; közben 2 hónapon át Pécsett Madarász Endrénél művezető. 1872-ben az Athenaeumban tisztviselő lesz; később a nyomda üzletvezetői tisztét tölti be haláláig. A nyomdászok társadalmi életében élénk tevékenységet fejtett ki nemcsak Bécsben, hanem idehaza is. Itthon a Segélyző Egyesület választmányi tagja, rövid ideig ellenőre az Önképző Egyesületnek, az Athenaeum dalárdának egyik alapítója, majd elnöke. Az egri Tóth István szerkesztette Gutenberg című, első magyar nyomdászszaklapba, majd pedig a helyi Typographiába írogatott. szd

Bölcsőnyomtatványok: a német «Wiegendruck» szolgai fordítása, l. Inkunabulák.

Bőrhántoló gép: a könyvkötői nagyipar segédgépe, amellyel a bőrkötésre szánt bőrdaraboknak a széleit vékonyítják.

Bőrhenger: puha bőrrel bevont festékező henger, a kőnyomtatásban, offsetnél, bádog- és fénynyomtatásnál használják.

Bőrkötésű az olyan könyv, amelynek födele és gerince bőrrel van bevonva. Francia kötésűnek is nevezik.

Bőrnyomatok: a 13. századbeli szövetnyomtatók készítették amúgy mellékesen, fadúcokról. Voltak köztük nagyobb terjedelmű bibliai és egyéb ábrázolatok is. Az ilyen bőrnyomatokat tapétákul használták; a legszebb ilyen emlékek a svájci Sion városkában maradtak meg.

Bradford William: az első philadelphiai nyomdász. Ő alapította a newyorkvárosi első tipográfiát is 1693-ban.

Brailletípia: könyvek és ujságok készítése a vakok számára, még pedig a hat pont (:::) kombinációjából álló Braille-féle betűkkel. Tulajdonképpen festék nélkül való domború nyomtatás. Kis készülék segedelmével előbb bádoglapba préselik a betűket, s erről történik aztán a papirosban való domborítás.

Brand-féle szedőgép: l. Monoman

Brant Sebastian (Franck is): a 16. század egyik nevezetes alakja. Eredetileg pap volt, de 1528-ban otthagyva a parókiáját, fölváltva lett író, szappanfőző meg könyvnyomtató Ulm városában. Munkái a legnépszerűbbek s egyszersmind a legtilalmasabbak voltak Európában; Bajorországban például halálbüntetés várt arra, akinél valamely Brant-könyvet találtak. «Bolondok hajója» című könyvéhez ő maga készítette a furcsa, megdöbbentő hatású, de művészi értékű fametszeteket.

Brassai Major Márton: l. Major Márton.

Braun Ottó: kőnyomdászból lett porosz miniszterelnök, szül. 1872-ben. Fölszabadulása után eleinte szakszervezeti téren tevékenykedett. 1913-ban tagja lett a porosz országgyűlésnek. 1919-ben porosz földművelésügyi miniszter, majd miniszterelnök.

Braun Vilmos: évek hosszú során át volt a Grafikai Intézet (l. o.) igazgatója, majd vezérigazgatója; jelenleg (1936) a Seidner-féle plakát- és címkegyár élén áll. Sok tartalmas előadást tartott a különböző nyomdászi körökben, munkatársa volt a Magyar Nyomdászatnak és a Grafikai Művészetek Könyvtárának. E Lexikonba a síknyomtatásról szóló cikkek egy részét írta.

Breitkopf Bernát Kristóf: német könyvnyomtató s kiadó, a Breitkopf és Härtel lipcsei cég alapítója, szül. 1695-ben, megh. 1777-ben. 1732-ben már Németország első nyomdászai közé tartozott. 1762-ben fiának, János Teofil Immánuelnek (1719–1794) adta át az üzletet, aki azt olyan magas színvonalra emelte, hogy a német nyomdászat regenerátorának nevezték. Ő volt az első, aki mozgatható hangjegyeket alkalmazott. Szakmunkái: «Ueber den Druck der geographischen Karten» (1777); «Ueber die Geschichte der Buchdruckerkunst» (1779). Fő munkája: «Kritische Geschichte der Buchdruckerkunst» befejezetlenül maradt kéziratban.

Bresma-nyomtatás: könyvek, kóták stb. offset- vagy mélynyomtatásos utánnyomtatására szolgáló eljárás. Valamely könyvet (szétszedetlenül) a Breslauer Max önműködő fotografálógépével – tetszés szerinti nagyságban – oldalról oldalra az igen érzékeny brómezüsttekercsre fotografálunk. Automatikus előhívás stb. után a negatívokat szétdarabolva és lehúzva, nyomtató-ívekké állítják össze. Szükség esetén krómos tojásfehérjével bevont fémlemezekre másolva, főleg offset-sajtón való nyomtatáshoz alkalmasak.

Bret Harte Francis: nyomdászból lett amerikai író, szül. 1840-ben, megh. 1902-ben. Előbb aranyásó, majd 18 éves korában nyomdász lett San-Franciscóban; később hírlapíró, egyetemi tanár s az Egyesült Államok angolországi követe. Egyes novelláinak anyagát a «vad nyugat» nyomdászéletéből merítette.

Breton Viktor: könyvnyomtató, a franciák legjelentékenyebb szakírója, Belfortban tanult a nagybátyja nyomdájában. 1862. évben vándorútra kelt s bejárta Franciaországot. 1874-ben belépett a párizsi híres Chaix-nyomdába s attól fogva egyre-másra nyerte meg a mesterszedésekre kitűzött pályázatok díjait. Később a párizsi École Estienne-nek lett tanára s a francia akadémia tiszti szalagjával ékesítette föl. Ő volt a párizsi könyvmúzeumnak is az alapítója.

Breve: a 15. században egyoldalasan nyomtatott egyes lapot jelentett, tekintet nélkül a tartalmára. Breve avagy levél volt tehát a szentkép, a játszókártya, a bűnbocsátó levél és sok más is.

Breviárium: latinul a. m. rövid foglalat. Régebben több jelentése volt: jogszokások és törvények összefoglalása, kivonat nagyobb művekből. Breviáriumnak nevezik ma a katolikus papok imádságos könyvét, az irodalomban pedig egy-egy író vagy bölcselkedő műveiből vett szemelvények, idézetek gyüjteményét (pl. Goethe-, Ady-breviárium).

Brevier: Angolországban és Amerikában a petit betűnagyság (8 pont) elnevezése. A chicagói tipométria 8 pontja a mi rendszerünkben 7,505, az angolországi tipométriáé pedig csak 7,3 méterpontot jelent.) A «brevier» elnevezés valószínűleg onnan ered, hogy papi breviáriumot nyomtattak véle először.

Brewer: nyomdászcsalád. Legnevezetesebb tagja Lőrinc, ki Schultz Dániel lőcsei műhelyében tanult. Önálló nyomdát 1623-ban nyitott, szintén Lőcsén, s ezt már 1641-ben görög betűkkel is felszerelte. Ő adta ki 1664-ig a lőcsei kalendáriumokat is. Halála után fia, Sámuel vette át a nyomdát, melyhez az új betűanyagot a külföldről szülővárosába visszatért János nevű testvére szerezte be. Ez időtől kezdve a lőcsei nyomda hazánk legkedveltebb nyomdái közé tartozott. Sámuelnek 1699-ben bekövetkezett halála után neje, Zsófia vette át a nyomda vezetését, majd 1705-ben gyermekei Brewer Sámuel örökösei néven.

Brillánskék: l. Festékkeverés.

Brillant: betűnagyság megjelölése a Caslon-féle amerikai pontrendszerben. Megfelel három amerikai pontnak, vagyis a mi rendszerünk 2,8 méterpontjának.

Brito János: brüggei könyvnyomtató a 15. században. Híres levélfestő is volt egyszersmind; 1493-ban halt meg. Nyomtatványain nincsen évszám, s ezért eddig az 1480-as évek körül megjelentek közé számították azokat. 1898. esztendőben a brüggei levéltáros, Gilliodts van Severen, könyvet írt róla, amelyben őt tartja a könyvnyomtatás föltalálójának. Szerinte Brito már az 1445. évben nyomtatott volna Brüggében francia nyelvű könyvet, még pedig a Gerson János professzor híres orvosi munkáját 32 oldal terjedelemben. Mi ezt a munkát fatáblanyomatnak véljük.

Brocario: spanyol nyomdász; 1517-ben Alcala városában többnyelvű bibliát nyomtatott Ximenes bíboros költségén.

Brochure (francia): a. m. kis fűzött röpirat; füzet.

Brockhaus: német könyvnyomtatócsalád. Legnevesebb tagja: Frigyes Arnold, ki 1808-ban megvette a lipcsei vásáron a Löbel-féle Konversations-Lexikont és ezt 1809–11-ben befejezetten kiadta.

Bródy László dr.: a Hungária-nyomda vezérigazgatója. Gödöllőn született 1889-ben. Középiskolai tanulmányai elvégzése után németországi egyetemeken a gazdászati pályára készült. 1922-ben került a Hungária Hírlapnyomda kötelékébe. A vezetése alatt álló lapüzemnek munkaterületét kibővítve, sikerült a Hungária Hírlapnyomda termelésébe beiktatnia a minőségi munkák készítését. Szakmai munkásságával az ipari közösség gazdaságpolitikai irányításában élénk részt vesz s ennek érdekében szaklapjainkban gyakran jelennek meg írásai. A Nyomdai Munkaadók Egyesületeinek Szövetsége 1935-ben Utrechtben rendezett nemzetközi kongresszusán ő képviselte a Grafikai Főnökegyesületet, amikor is értékes előadást tartott az árszabályozás kérdéséről. E Lexikon munkatársa.

Brómezüstös másolópapiros: a kilencvenes esztendők elején kezdték gyártani, s nagyfokú érzékenysége révén csakhamar lehetővé tette az u. n. «rotációs fotografálást» (l. o.) is.

Bromográf: fotográfiai másológép. Teljesen automatikusan készít el fényképmásolatokat 24:30 cm alakig, vagyis négy levelezőlapot egyszerre. A gép alig háromnegyed négyzetméter területet foglal el, mótorral vagy kézierővel hajtható. A fotográfiai fölvételt magukon foglaló üveglemezeknek a gépben való elhelyezése után bevezetik a fényérzékennyé lett hengerelt papirost vagy kartónt és a gépet megindítva, ez automatikusan másolja a képeket a papirosra, előhívja, fixirozza, kimossa és szárítja azokat, úgyhogy a teljesen kész képeket adja ki.

Bronzfestékkel való nyomtatás a magasnyomtatásban: fekete festékkel beigazítjuk a formát, megmosatjuk a gépet, a hengereket pontosan beállítjuk és a finomra őrölt bronzport az e célra gyártott kencével összekeverjük, de valamivel hígabbra, mint a más festéket. Gépünk ha megáll, a hengereket azonnal meg kell mosni, különben a bronzfesték rászárad és hengerünk hasznavehetetlenné lesz. A forma is gyakrabban mosandó. nli

Bronzfestékkel való nyomtatás a mélynyomtatásban: azonos módon történik, mint a rendes mélynyomtató festékkel való nyomtatás, csak a festéket gyakran kell kevergetni, hogy a nehezebb fajsúlyú bronzpor ne rakódhassék le a festékvályu aljára. A forma előkészítésekor jóval mélyebbre kell maratni a szokottnál és ajánlatos durvább rasztert venni, hogy több festék férjen el a raszter mélyedéseiben. A festék hígítása toluollal (xilollal) történik, de ha a nyomat képe száradás után mázolódik, úgy bronzkencével pótoljuk a kötőanyagot, de óvatosan, mert túlzott mértékben használva: elveszi a bronzfestők fényét. Az ezüst-, aluminium- és más fémporral kevert festékeinknél az eljárás ugyanaz. nli

Bronzkék: l. Festékkeverés.

Bronzkönyvek: A rómaiak idejében a törvényeket és fontosabb rendeleteket bronzlapba vésték, s így valóságos bronzkönyvek keletkeztek. Ilyen bronzkönyvet találunk a lyoni múzeumban is; Claudius császár egy 48-ban elmondott beszédét foglalja magában.

Bronzlevonatok készítése a mélynyomtatás számára: a szöveg átviteléhez szükségesek. A tükör szerint pontosan tördelt szedést beemeljük, inkább tégelyes, mintsem gyorssajtóba. A normális egyengetéssel középerősségű nyomást adva – ha kész a revízió –, simított ívet feszítünk, melyre üresen engedünk. Berakjuk a cellofánpapirost és ugyancsak átengedjük a gépen, úgyhogy a cellofán mindkét oldalán kielégítő festékmennyiség legyen a bronzpor megkötésére. Finomra őrölt vörös bronzzal kétoldalt bedörzsöljük. Külön e célra gyártott tömör, fekete tollfestéket használjunk, vigyázva a festékmennyiségre, hogy szép éles, de jól fedő nyomatot kapjunk. nli

Bronzológép: a kézi bronzolás helyettesítésére szolgál, s ennél is, mint általában minden más bronzolásnál először alapnyomattal kell a nyomtatványt ellátni, amelyre a bronzpor jól tapad. A bronzológép a kézi bedörzsölést mechanikusan utánozza és szőrhevederekből készült végnélküli szalagokkal dolgozik. Két főrészből áll: úgymint felhordó és leporoló szerkezetből. A fel nem használt por szűrőszerkezeten át exhaustor segítségével egy gyüjtőszekrénybe jut, újból való feldolgozás céljából. ll

Bronzolt alapra nyomtatás: többnyire nem elegendő az egyszeri nyomtatás a tiszta szín eléréséhez. Tehát: 1. vagy előnyomatot készítünk a formáról fedőfehérrel és annak tökéletes megszáradása után nyomtatunk rá a kívánt színnel; 2. vagy a festéket – mely csakis jól fedő lehet – megmelegítjük és folytonos kevergetés közben (már előbb összeolvasztott) viasz-gyantakeveréket öntünk hozzá, amitől már egyszeri nyomtatás útján is tökéletesen fedett nyomatot kapunk. Porolt bronzalapra igen jó és olcsó, ha 1 rész magnéziumporhoz 3 rész bolognai krétát keverünk és tiszta kencével eldörzsölve, fedőfehér helyett használjuk. nli

Bronznyomtatás: fekete festékkel beigazítjuk a formát, gépet mosatunk, hengereinket utánanézzük, majd kiválasztjuk a papiros minőségének, színének megfelelő festéket. Az általában használt festékek a következők:

világos papirosnál

arany-bronzhoz: sárga-geránium-lakk

ezüst-bronzhoz: fehér-milorikék és kevés meleg kencében oldott viasz

színes papirosnál

arany-bronzhoz: okker vagy terra di Siena

ezüst-bronzhoz: fehér-milorikék; ha a papír vöröses: úgy sárga kell még belé

sötét papirosnál

arany-bronzhoz: terra di Siena és kevés meleg kencében oldott viasz

ezüst-bronzhoz: fehér-milorikék, kevés sárga és meleg kencében oldott viasz

Minden festékhez a megfelelő mennyiségű szárítót keverjük. Simított papiroshoz finom, simítatlanhoz pedig durvább szemcséjű bronzport használjunk. A festék savmentes legyen, valamint – ha a nyomat fölragasztásra kerül – a ragasztóanyag szintén, mert a savak a bronzport megbarnítják (oxidálják). Dús festékezéssel nyomtatunk és vatta, bronzkefe, vagy bronzológép segítségével a friss nyomatra rávisszük a bronzport, melynek a fölöslegét vattával letisztítjuk. Többszínű munkáknál lehetőleg a bronzolást végezzük először; ha ez nem lehetséges, úgy az előre nyomtatott színeknek teljesen szárazaknak kell lenniök, különben a bronzpor rájuk tapad. Esetleg a már száraz nyomatot bolognai kréta és magnéziumpor keverékével óvatosan átdörzsölhetjük, hogy ne tapadhasson semmi bronzpor rá. nli

Bronzpor: a kívánt színnek megfelelően rézből, cinkből, cinnből vagy aluminiumból, őrlés és iszapolás útján állítják elő. A rézből a sötétsárgát, vöröset, réz és cink keverékéből a sárgát, cinnből, cinkből, aluminiumból a világosakat (ezüst, aluminium). A zöldet a sárga-bronz oxidációja révén nyerik. Hevítés vagy anilinfestékkel való színezés útján is állítanak elő különböző árnyalatokat. Az egészségre mind igen ártalmasak.

Brosúra: rövid, kevés ívre terjedő könyv, különösen röpirat.

Broussonetia papyrifera: a. m. papiroseperfa. Főleg Japánországban otthonos, ahol fűzfa módjára nevelik, hogy kétéves hajtásainak háncsából papirost kalapáljanak.

Brózsa Ottó: elsőrendű akcidensnyomdát állított a Váci körúton 1882-ben; jeles faktora volt ez időtájt Kleinmann Frigyes.

Bruce Dávid: a betűöntőgép feltalálója, szül. Newyorkban 1801, megh. 1892-ben. Előbb betűszedő, később betűöntő volt; gépe kezdetben 80. később megjavítva, 170 betűt öntött percenként.

Brumiller László: született 1891-ben Budapesten. 1905-ben a Franklin-Társulat nyomdájába ment szedőtanulónak, ahol 1909. julius 25-én szabadult fel. Több fővárosi nagy nyomdában, a Franklin, Apostol, Athenaeum és az Egyetemi Nyomdákban dolgozott, utóbbi helyen mint korrektor, később pedig mint gépszedő. 1925. augusztus 31-e óta a Typographia felelős szerkesztői tisztségét tölti be a nyomdai munkásság bizalmából. 1925 óta tagja az Országos Bizottságnak, a fővárosi és vidéki közös árszabálytárgyaló bizottságnak, a paritásos békéltető bizottságnak és lapbizottságnak. A Nyomdász-Szakkörnek megalakulása óta elnöke. A szociáldemokrata párt országos végrehajtó bizottságának elnöke 1934 óta. A Természetbarátok Turista-egyesülete alapító tagja, később alelnöke, majd országos elnöke volt. Irodalmi munkássága: A «Természetbarát» és a «Munkássport és Kultúra» című időszaki lapok munkatársa, illetve társszerkesztője volt.

Brune Guillaume (1763–1815): nyomdászból lett francia marsall. A Bourbonok visszatértekor Avignonban meggyilkolták.

Brücke színköre: l. Színkörök.

Brücke-társaság: a világháború kitörése előtt Németországban keletkezett tudósi szövetkezés, élén a Nobel-díjas Ostwald Wilhelmmel. Az energetikai filozófia elveit igyekezett a gyakorlati életbe átvinni. Hatalmas lendületet adott a grafikus ipart is erősen érintő normalizáló mozgalomnak, így a papiros- és könyvformátumok egységességét illetően; megteremtette az «ido» világnyelvet, a legmodernebb és valószínűen értékálló Ostwald-féle színelméletet és formatant.

B. T. F. Typesetting Machine: Londonban konstruált szedőgép; egyideig – közvetlenül a világháború előtt – a «Morning Post»-nál használták.

Bubenka Jónás: magyar fametsző. Lőcsén tanárkodott. Az 1679-ben megjelent «Orbis pictus»-ban másfél százra menő metszete volt.

Buchinger Manó: szül. 1875-ben Nyitrán. Négy középiskola elvégzése után a Posner-féle üzleti könyvek gyárában megtanulta a könyvkötő-mesterséget. Fölszabadulása után azon iparkodott, hogy a könyvkötőket és a rokon szakmabeli munkásokat és munkásnőket egy modern szervezet részére megnyerje. Munkástársai előtt feltűnt Buchinger nagy képzettsége, s ezért mint egészen fiatal munkást a könyvkötő-szervezet vezető tagjává választották. 1905. évben már a szociáldemokrata párt titkárának választották meg. 1917-ben a stockholmi szocialista béke-konferenciának egyik magyar küldöttje volt. Az 1919-iki berni szocialista kongresszuson, melyen a szocialista békeköveteléseket tárgyalták, a magyar delegáció előadója volt. 1920. február 17-én emigrált és csak 1929. november 7-én jött ismét Magyarországra. Ez időtől ismét a szociáldemokrata párt vezető soraiban fejt ki tevékenységet. 1931-ben szocialista programmal képviselőnek választották. Megírta a könyvkötő-munkásság szervezkedésének történetét, s ezenkívül több szocialista agitációs füzetet is írt. A Népszava és a szociáldemokrata pártkiadványok állandó munkatársa. fs

Buckram: durva len- vagy gyapotszövetű könyvkötő-vászon.

Bucsánszky Alajos: könyvnyomtató, szül. Egerben 1802-ben, meghalt Budapesten 1883-ban. Mint könyvkötő 1849-ben Pesten alapított könyvnyomdát. Nevét legjobban ponyvairodalmi termékei tartották fenn. Üzletét veje, Rózsa Kálmán folytatta, majd a Stephaneum olvasztotta magába.

Budaházy Tamás: beregszászi tanár; 1870 körül foglalkozott valami betűszedőgépnek eszméjével. Hogyan képzelte el a dolgot: nem tudjuk, mert följegyzései és modelljei elkallódtak.

Budai Krónika: igazi nevén «Chronica Hungarorum», az első impresszumos, Magyarországon készült könyv. Hess András nyomtatta, 1473-ban jelent meg.

Budapesti Betű- és Tömöntők Köre: alakult 1883-ban abból a célból, hogy egy táborba tömörítse a betűöntőket, majd később a tömöntőket is, hogy tagjai kölcsönös érintkezését előmozdítsa, a szaktársi szeretet és összetartozás érzetét fejlessze, a tagok anyagi érdekeit előmozdítsa és megvédje, továbbá, hogy lehetővé tegye a tagok szakmabeli és szellemi továbbképzését. A Kör ezenkívül taglétszámához viszonyítva igen jelentős szociális missziót teljesít azzal, hogy csaknem alakulásától kezdődően az átutazó betű- és tömöntőknek, valamint segélyre szorult tagjainak rendes és rendkívüli segélyeket is nyujt. Az 1933. évi taglétszám 250. A bevételekből fedezett kiadások 75%-ig segélyezések. Az évi elszámolások szerint az utóbbi években ilyen címen teljesített kifizetések legmagasabb összege az 1931. évi, amely összeg meghaladta a 10.000 pengőt. ta

Budapesti Hírlap: 1883-ban alapították. Kezdetben Rudnyánszky Antónia, majd Nagy Sándor papnövelde-uccai nyomdájában készült; később új, szép tipográfiát rendeztek be számára a Rökk Szilárd uccában.

Budapesti Hírlapszedők Köre: hosszas kísérletezés után 1884. február 2-án alakult meg. A Kör megalakulását szükségessé tették azok a rendezetlen állapotok, amelyek úgy a munkaidő, mint a munkáltatási feltételek és a munkabérek tekintetében voltak divatban az akkori időkben a hírlapoknál alkalmazottakat illetően. E rendezetlen állapotok feljavítása és a vasárnapi munkaszünet kivívása volt a Hírlapszedők Körének főfeladata. Hosszú évek fáradságos munkájába került, amíg az újonnan létesült Kör hathatós támogatásával sikerült is ezekben a kérdésekben a magyar nyomdai munkásságnak eredményeket elérnie. A Kör a gazdasági vonatkozású kérdéseken túl kulturális tevékenységet is fejt ki, sőt 1929 vége óta rátért az alapszabályszerű rendszeres segélyek folyósítására is. Az egy pengő heti járulék ellenében napi 1,20 pengő munkanélküli segélyt folyósít a Kör 140 napig tagjai részére, ezenkívül ötévi tagság után 250–250 pengő végkielégítést nyujt a Kör a rokkantállományba menők részére és az elhalt tagok hátramaradottainak. A Kör a fenti alapszabályszerű segélyeken kívül évente nagyösszegű rendkívüli segélyeket is fizet. 1935-ben felépítette a Kör a Római-parton lévő nyomdász-strandtelepen impozáns üdülőjét, mely 23 szobából és a szükséges egyéb helyiségekből áll. A Kör első elnöke Marich Ágoston volt, jelenlegi elnöke – 1924-től fogva – Schmidt Béla. ge

Budapesti Korrektorok és Revizorok Köre: 1908. december 18-án alakult. Első elnöke Schwind Béla, első jegyzője Grócz Ernő volt. 1934-ben ünnepelte 25 éves fennállását Kirsteier János elnöksége idején. Ezidőszerint Lévai Sándor a Kör elnöke. A Kör céljai: tagjai anyagi érdekeinek védelme és szakbeli továbbképzése. Munkanélküli tagjait rendkívüli, húsvéti, karácsonyi és házbérsegélyben részesíti. Télen havi szakmai és tudományos felolvasásokat rendezett, eleinte önállóan, majd a Hírlapszedőkörrel együtt, míg a közös oktatásügyi bizottság ezt a feladatot át nem vette. 1929-ben kiadta dr. Balassa József «Egységes magyar helyesírás szabályai és szótára» című művét. hs

Budapesti Könyvkötők Védőegyesülete: 1911-ben alapították a fővárosi könyvkötőmesterek. Első elnöke Leszik Károly volt.

Budapesti Könyvnyomdászok és Betűöntők Hitelszövetkezete: 1886. szeptember 19-én alakult. Első elnöke Falk Zsigmond, első pénztárosa Gawel Gyula volt. Kettejük, Darvas Adolf és Wolff Antal érdeme a Szövetkezet megalapítása. A Szövetkezet ügyésze alakulásától a mai napig dr. Gold Simon kormányfőtanácsos, aki mindig a legmelegebben képviseli úgy a Szövetkezet, mint a tagok érdekeit. A pénztárosi tisztet Gawel Gyula 33 éven át töltötte be, azóta Boros Miksa a pénztáros. A mai igazgatóság elnöke Gang Károly, aki 1910 óta tagja az igazgatóságnak. A Szövetkezet személyi és bekebelezett kölcsönöket folyósít. 1934. december 31-én 346 tagnak 34.820 pengő betétje és 38.904 pengő kölcsöne volt. bm

Budapesti Napilapok Testülete: l. Ujságkiadók egyesületei.

Budapesti Papírgyár R.t.: l. Papirosgyáraink.

Budapesti Sokszorosítók Ipartestülete: az 1884:XVII. tc. az 1922.XII. tc. és az 1932:VIII. tc. rendelkezései alapján megalakult kényszertársulás, amelynek az összes budapesti, a sokszorosító szakmát gyakorló iparosok tagjai. Az ipartestületi autonómiát az ipartestületi közgyűlés alkotja. Az Ipartestület vezetőségét egy huszonnégytagú elöljáróság és az ennek élén álló, egy elnökből és három alelnökből álló elnökség képviseli. Az Ipartestület számviteli tevékenységére egy háromtagú számvizsgáló bizottság felügyel. Az Ipartestületet harmadik személyekkel szemben az Ipartestület elnöke és jegyzője együttesen képviseli. Sokszorosító ipar alatt a törvény 13. §-ának 63. tétele alatt felsorolt következő iparok értendők: könyvnyomtatás, kőnyomtatás, betű- és tömöntés, fotokemigráfia, fotolitográfia, fénynyomtatás, mélynyomtatás, cinkográfia, fametszés. Az elsőfokú iparhatósági teendőknek egy részét a törvény az ipartestületre ruházza. Az 1932:VIII. tc. az ipartestületek tevékenységét gazdasági téren mélyíteni óhajtja és e célból a törvény 26. §-a az Ipartestületi Munkaügyi Bizottság felállítását teszi lehetővé. Ezt a bizottságot az ipartestület a tagjainál foglalkoztatott alkalmazottak bevonásával választja meg és ennek a bizottságnak célja a munkaviszonyból származó közös érdekű ügyek megbeszélése és együttes megállapodások létesítése. Ugyancsak paritásos intézménye az ipartestületnek az Ipartestületi Békéltető Bizottság, amelynek munkaadói részről tagjai az elöljáróság tagjai, ugyanannyi munkástagot pedig a tagoknál alkalmazott munkások külön választanak. Az Ipartestületi Szék az üzleti, a kari tisztesség és az ipartestületi fegyelem követelményeinek érvényesítését van hivatva szolgálni. Az Ipartestület jelenlegi elnöksége: elnök: Pápai Ernő, alelnökök: Tranger József, Székely Artúr és Neufeld Dezső. Jegyző: Lehner Rezső. lr

Buda város kőnyomdája: közvetlenül a litográfia föltalálása után, 1799 körül alapította meg Laszlovszky József budai polgármester. A kis kőnyomdát a város később eladta az 1803-ban alapított «Vizivárosi nyomda» cégű magánvállalatnak. Az 1859. évben új litográfiát rendezett be Buda város tanácsa.

Buday György: fametsző-művész, 1935 óta a szegedi egyetemen a grafikai sokszorosítás lektora, született 1907-ben. Eleinte Erdélyben dolgozott, majd Szegedre kerülve, megszervezte a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumát. Az itteni ifjúság tanyai mozgalmának ma is a vezetője. «Boldogasszony búcsúja» című s több más fametszetes könyve a külföldön is megjelent.

Bug-féle ívberakó: kaucsuk-ujjakkal, légszívással, meg fúvással működött az 1880-as években.

Bugra: a német «Buchgewerbe und Graphik» (könyvipar és grafika) betűösszevonásból származott rövidítése; az 1914-i lipcsei nemzetközi könyvipari és grafikai kiállítás idején használták először. A lipcsei tavaszi vásárt azóta is Bugra-vásárnak mondják.

Bui-betűk: l. Plakátbetűk.

Bukaresti grafikai iskola: 1932-ben alakult. Igazgatója Cunescu Stavri munkaügyi főfelügyelő. Tanerői: Dumitrescu Traian R., Krainich József és Nánási Gábor. Három szakosztályból áll: 1. szedők és gépmesterek kurzusa. Tanidő két év. Az oktatás elméleti és gyakorlati. 2. Könyvkötői tanfolyam, heti három estén, egy-egy hónapig. 3. Linotype gépszedői tanfolyam, négy hónapig tart. – Alapfeltétel a román nyelv tökéletes tudása. Tandíj havi 500 lej. A kurzus sikeres elvégzése után a hallgatókat esetleg kondícióba helyezik. ls

Buktatás (ném.: Umschlagen): az egyoldalon kinyomtatott ívnek a hátsó nyomtatáshoz való olyatén megfordítása, hogy az alsó illesztékekhez rakott oldal ismét odakerüljön, míg az oldalmértékhez rakott oldal a gép másik oldalára.

Bullock-gép: a Bullock Vilmostól 1863-ban feltalált rotációs gép, amellyel először nyomtattak a papirostekercs mindkét oldalára stereotípekkel. Különösen Amerikában volt elterjedve. Óránként kb. 10–12.000 ívet nyomtattak.

Burger Zsigmond: l. Szegedi könyvnyomtatás.

Burg-féle szedőgép: nagyon hasonlít a Monotype-hez, de a perforált kartónszalag után nem önti, hanem szedi a betűket.

Burgonya-csiriz: l. Ragasztó-szerek.

Burkoló: a könyv táblájára, fedelére ráhajtott védőboríték. Régebben üres papirosba burkolták az értékesebb könyveket, újabban azonban a legtöbb (főleg szépirodalmi) könyvet ellátják burkolóval és a címen kívül képpel is díszítik. A burkolónak kettős célja van: védi a könyvet a piszkolódástól, rongálódástól és feltűnő szedésével, színességével magára vonja a kirakatban a közönség figyelmét. A burkolóban rejlő nagy propagandaértéket csak a háború után fedezték föl; azóta a gyakorlati grafikának jelentős ága lett a burkoló tervezése és szerepet kapott művészi kiképzésében a fényképezés is. A hatásos burkoló valóságos hirdetése, plakátja a könyvnek és ezért rendszerint több színben nyomtatják és gyakran lakkozzák is. Fontos, hogy ú. n. «blickfang»-ja legyen, vagyis legyen rajta olyan grafikai vagy tipográfiai elem, mely a szemet megragadja. Az utóbbi években különösen Végh Dezső, Kner Albert, Radó György burkolói tűntek fel. A burkoló behajtását a könyv rövid ismertetésére, valamint reklámszövegek elhelyezésére használják fel. kj

Buschmann Ferenc: szül. 1837-ben, meghalt 1917-ben; alapitója volt a Magyarországi Könyvnyomdai Munkások Egyesületének és az Önképző Egyesületnek, utóbbinak első elnöke (1866). Az 1869-ben megindult Typographiának első szerkesztője volt, amely tisztségét csak rövid időn át töltötte be. Később a Bucsánszky-nyomda faktora lett, majd 1872-ben a Mezőssy-féle nyomdát vette meg. A kollektív szerződésnek leglelkesebb hívei közé tartozott és az ennek alapján létesített első budapesti békéltető bizottságnak is tagja volt.

Buschmann Gusztáv: Ferenc édesapja; Potsdamban született és 1839-ben került Pestre. 1848–49-ben a viszontagságos sorsú Banknyomda nyomtatómunkása. Több esztendőn keresztül vezette a budapesti nyomdászegyesület törzskönyvét, s egyszersmind buzgó pénzbeszedője volt az egyesületnek. Megh. 1886-ban, 77 éves korában.

Butkovszky Bertalan: sokfelé dolgozgatott akcidens-szedő; utoljára a Stádium-nyomdában faktoroskodott. 1905-ben a betűszedők szabadkézi rajzoktatásáról jelent meg egy kis könyvecskéje. 1900-ban «Kulacs» címen nyomdászoknak való vicclapot indított. Ennek címe később megváltozott: «Nyomdászok Élclapja», majd meg «Satyr» lett belőle.

Buyer Bartholomaeus: Lyon városának legelső könyvnyomtatója. 1473-ban állította föl itt a tipográfiáját.

Búza-papiros: a kínaiak már hosszú évszázadok óta készítik ezt a papirost a búza szalmájából.

Bűnbocsátó levelek: Gutenberg János 1454 körül, a negyvenkétsoros biblia nyomtatása közben, majd meg 1461-ben is készített «akcidenciája». A Mainzban székelő pápai főágens, Chappe bízta meg ennek a nagyobb példányszámú egyoldalas nyomtatványnak az elkészítésével.

Byller Márton: a nagyszombati nyomda ügyvezetője 1664–1674-ig.



C

Cahier (francia): a. m. füzet.

Calendoli-féle szedőgép: egy dominikánus barát, Calendoli által föltalált, példátlanul reklámozott gép. Fő-fő része egy fémcső-csoport; a csövek szorosan egymás mellé vannak illesztve, s négy elrekesztett csoportra oszlanak, egyenkint harmincegy csővel. E csövek mindenike százötven-kétszázötven betűt tartalmaz. A csőcsoport elektromos összeköttetésben áll a billentyűszerkezettel. A kizárásnak a jegyei a billentyűszerkezet mellett sorakoznak, s pedálnak a nyomogatásával vitetnek a kellő helyekre. Calendoli betűi nagyban különböznek a nyomdai ólomtípusoktól. Magasságuk mintegy 6 milliméter, vastagságuk a borgisznak felel meg, s a talpukból fölfelé nyúló horony üregessé teszi őket. Ennél a horonynál fogva vezetődtek a betűk arra a lécre, amelyen a kizárás történik. Midőn a szedő a billentyűt megérinti, az alkalmazott elektromos áram hatása következtében a megfelelő csövecskéből egy betű esik a vezető lécre, hornyával beléje kapaszkodva; villámgyorsan végigfut rajta s megállapodik egy másik lécen, ahol a kizáró anyag pedál és billentyű segítségével rakatik az immár sorokká nőtt szedésbe. A különleges formájú betűtípusokat külön öntőgép állítja elő és tömködi a szedőgép csöveibe. Calendoli gépének gyártására nagy tőkeerejű társaság alakult Párizsban, de a gépek – a föltaláló ötvenezer betűre tette az óránkint való munkaképességüket – csak nem akartak elkészülni. A világháború idejére elfogyott a pénz, s elhallgattak a csudagéppel is.

Calonne vicomte: logotípiás rendszer föltalálója. 1878-ban ilyen szisztémára rendezte be a párizsi Soleil nyomdáját. Az eredmény az óránként való szedésmennyiség jelentékeny megnövekedése volt; az osztás mennyisége azonban a rendes mennyiségnek egyharmadára csökkent, ami értéktelenné tette a vicomte találmányát.

Calonstípia: a fotográfiai negatív használata nélkül való fotolitografáló eljárás. Pauzáló-papirosra készült rajz után negatívot állítanak elő szépia-papiroson, s a fotolitografálás ez után történik.

Cambric-papiros: gépi úton előállított, könyvkötők számára való olyan fedélbevonó papiros, amelyet fekete avagy színes kazeinréteggel vontak be, s aztán ripacsossá sajtoltak.

Camelot (francia): a. m. rikkancs, ujságárus.

Cancellaresca Romana Cursiva: a 15. század vége felé Olaszországban divatozott kancelláriai írás. Ennek nyomán vésette meg Manuzio Aldo az első kurzív típust.

Canevas (francia): a. m. vázlat, irodalmi művek vázlatos terve.

Canoncino: a 24 pontos betűnagyság neve az olaszoknál.

Canone: a 32 pontos betűnagyság neve az olaszoknál.

Caput (latin): a. m. fejezet.

Caractères (francia): a. m. nyomdabetűk.

Carbo Johannes: egy 16. századbeli vándor könyvnyomtató; 3 esztendeig Bécsben is dolgozott, görög és zsidó könyveket nyomtatva.

Carentia: latinul a. m. várakozási idő (németesen: karenc-idő); az az időmennyiség, amelynek el kell telnie, amíg valamely egyesületbe belépő tagnak az egyesületi segélyekre való joga megnyílik.

Carpenter-féle szedőgép: l. Logotyper.

Carreaugráfia: amerikai találmány, a kemigráfiában tónusok előállítására használják. Minálunk inkább «tangirozó eljárás» néven ismerik. Akkor használják, ha nagyobb fölületre kiterjedő tónusra van szükség, például élclapokban, ahol a rajz elevenebbé és markánsabbá tétele okáért az egyik alaknak ruházatát ilyen, a másikét meg amolyan szemcsézetűvé teszik. Az ilyen tónus könnyű előállíthatása okáért farámába feszíthető vékonyka zselatinlapokat készítettek, kidomborodó szemcsézetű különböző mintázattal, úgy hogy fölületük befestékezhető, s átnyomat készíthető róluk.

Carte (francia): a. m. lap, étlap.

Cartouche: a barokk ízlésből vett keretek, melyeknek szélei cikornyásan behajlanak. Általában minden keretalakú befoglalás.

Caslon: angol betűöntő-család. Neves tagja Vilmos (1692–1766), kinek antikva betűit az angol tipográfusok még ma is széltében használják. Caslon Type Foundry-nak nevezik a londoni betűöntödék egyik legnagyobbikát, s az angol betűmagasságot is őróla nevezték el.

Caslon-féle betűrendszer: l. Betűrendszer.

Castaldi Pamfilio: született Olaszország Feltre városában, meghalt 1470 körül. Olasz könyvnyomtató volt. Honfitársai szerint ő találta volna föl 1442-ben a könyvnyomtatást. Szülővárosában szépművészeti iskolát alapítván, ez úton ismerkedett volna meg Gutenberggel, mások szerint Fusttal, kik tőle lesték el állítólag a szétszedhető betűkkel való nyomtatást. 1868-ban Feltrében szobrot emeltek emlékének.

Castaline: az amerikai Holt és Horton ily nevű soröntőgépe; csak azt bizonyítja, hogy minő képtelenségek tömkelegébe téved a «föltaláló», ha kellő szakismeret és előtanulmány nélkül fog bele valamibe. A most szóban levő gépnél egy szedő kézzel szedegette össze a matricákat, a gép ezekről sort öntött, s egy másik szedő megint széjjelrakosgatta a matricákat a maguk helyére...

Castotype: a baltimorei Fowler által 1902-ben szabadalmaztatott egyes betűket öntő, szedő s a szedett sort kizáró gép. E gép kizárást végző szerkezete összenyomható fémspáciumokkal dolgozott.

Catholicon: Gutenberg új nyomdájában 1460-ban nyomtatott monumentális munkája. Teljes címe: «Joannis de Janua Summa quae vocatur Catholicon. 746 oldalra terjed. Az eleje négyfejezetes latin grammatika; ez összesen 128 oldalt foglal el, s utána latin szótár következik – mint ötödik fejezet – egészen a könyv végéig.

Cavalier: 47:60 cm-es papirosnagyság a franciáknál.

Caxton William: Angolország legelső könyvnyomtatója, szül. 1410 körül, megh. 1492-ben. Kereskedő volt, majd követségbe küldték. Később Kölnben megtanulta a nyomdászatot, s 1471-ben fölállította Londonban az első könyvsajtót. Nyomtatványainak számát 94-re teszik, s ezek nagyrésze roppant értéket képviselő bibliográfiai ritkaság.

Cédille: kicsiny farkacska, amelyet ha a francia a c betű alá ír, a c betű sz-nek hangzik az a, o, u betűk előtt is (például a «garçon» szóban). A lengyelben hasonló gamót raknak némely a és e betű alá, amikor ezek a betűk orrhanggal párosulnak.

Cégér: régi magyar üzleti, műhelyi vagy mesterségi jelző kiugróan az ucca falára erősítve. Például a lakatosé kulcs, a borbélyé réztányér, a bort fenyőág, a sört háncs jelentette.

Cégkártya: rendes magassága 75–120, szélessége 120–170 milliméter. Németországban 1930 elején normalizálták, azóta levelezőlapnagyságú: 105:148 milliméter. A cégkártya változata tömérdek, s még az azonos célt szolgáló varietásainál is más-más szempontok irányadók. A szobrászműterem kártyáját például egészen más módon kell szednünk, mint a csizmadiamesterét. Azonfölül némely cégkártyán szinte névjegyszerűen kevés a szöveg: másokon pedig bőséges szöveg mellett érmeket, udvari szállítói címert, mesterséget jelző vignettát is látunk. A régebbi idők praktikus nyomdászembere legföljebb ha három csoportra osztotta a cégkártya szövegét, a csoportokat vonalakkal és gyöngéd ornamentumokkal választva el egymástól. Ha több a csoport: nehezebb az áttekintés. Mindenik ily csoportnak meglehet esetleg a maga megfelelő nagyságú címsora is. A csoportok tömegbeli arányát illetően a kártya optikai közepére a fő-fő címsort, meg az ezzel kapcsolatos szövegrészt szokták tenni. Újabbban – főkép tömbös szedéssel kapcsolatosan – nagyobb üres fölületekkel is igyekeznek dekoratív hatást elérni. A cégkártya keretezéséről főkép akkor lehet szó, ha klisék is vannak a szöveg közepette és a sorcsoportok különben széjjelesők volnának. A keretnek azonban nem szabad nehézkesnek s tolakodónak lennie; legjobb az egyszerű lénia-kombinációs bekerítés.

Cellofán: a pergamenhez hasonló, de teljesen átlátszó, s főleg csomagolóul meg könyvburkolatul használt papirosféle. Sokáig őrölt tiszta cellulózból készül, glicerin és egyéb anyagok hozzáadásával. Nyomtatásához igen gyorsan száradó, különleges festéket kell venni.

Celloidinpapiros: fotográfiai másolópapiros; klórezüstös kollódiumréteggel van bevonva. A nyolcvanas években találták föl.

Celluloidklisék nyomtatása: a celluloidklisét kellősítjük, azaz valamire felragasztjuk. És pedig ha fára, úgy az előkészített dúcot acetonnal (vigyázat: tűzveszélyes!) leöntjük, a celluloidlemezt gyorsan ráhelyezzük és lepréseljük. Az aceton oldja a celluloidot és a fa szövetrendszeréhez köti. Ólomlapra ragasztáskor egy ív kemény papirost teszünk a celluloid és ólomtömb közé, halenyvvel ráragasztva pár órán át a présben hagyjuk. Száradás után ugyanúgy nyomtathatunk róla, mint bármely más kliséről. Természetesen a celluloid tulajdonságait figyelembe kell venni; például spiritusszal nem mossuk le a formát, mert az lággyá teszi a celluloidot. nli

Celluloid maratása: ahányféle eljárás, annyiféleképpen történik. Általában a raszterhálózatos klisék készítéséhez 75% amilacetát és 25% amilalkohol keverékét, míg a vonalas klisékhez acetont használnak.

Celluloid-metszés: a legnehezebb a metsző-technikák között s éppen ezért csak éles, hegyes szerszámokkal fogjunk hozzá. A fára való fölragasztásnak nagy óvatossággal kell történnie, mert a celluloidlap egy-kettőre lepattanhat, leválhat nyomtatás közben a talpáról. Ezt elkerülendő, ragasztás előtt a celluloidlap és fa aljára ferde vonalakat karcolunk. Acetonban egy kevés celluloidhulladékot oldunk föl, ezzel bekenve a fa- és celluloidlapot, egymásra szorítjuk és ezután présbe tesszük. A fölragasztott lapot pedig semmiesetre sem vesszük ki teljes száradás előtt a présből. Mindezt gyorsan kell végeznünk, mert az aceton hamar beszárad. A rajzot ceruzával is rávisszük a fölületre, ajánlatos azonban a fényes felületet először kremsi fehérrel vékonyan áthengerelni; így maradandóbb a ceruzanyom. Egyenes vonalakat a háromélű karcolótűvel húzunk bele, szabálytalan görbéket pedig a három mm-es lapos vésővel, úgy mint az ólom vésésénél; vagy szilvavésővel csináljuk meg a kontúrt s azután nagyolunk. Mint a többi metszés, ez is a németektől ered, nálunk azonban kevésbé használatos az anyag meglehetősen nehéz megdolgozása miatt. dk

Celluloid-stereotípia: Jannin párizsi szobrász a föltalálója. A «klisirozandó» fametszetről előzőleg sárga ólomoxid és glicerinből előállított anyamintát készítenek, s erre megszáradása után rápréselik a tésztalágyságúvá tett celluloidot. Az anyamintát úgy csinálják, hogy az ólomoxidból és glicerinből kétféle sűrűségű pépet kevernek; előbb a folyósabbat kenik a fametszetre, aztán a sűrűbbet, amíg 3–4 cm vastag réteg nem keletkezik rajta. Az egészet azután présben gyönge nyomásnak teszik ki. Az így 10–20 perc alatt megkeményedő anyamintát ekkor leveszik s képével fölfelé hidraulikus sajtológépbe teszik, a már előbb 115 C fokon megpuhított celluloid-lemezt pedig reá helyezik. A sajtoláshoz 120–130 atmoszféra nyomás szükséges; a sajtót és formát ez alatt 120 C fokra melegítik. A sajtolás megtörténte után hideg vizet engednek a sajtóba, hogy a forma mentől gyorsabban hűljön le. A celluloidlemeznek a formán kell addig maradnia, amíg teljesen meg nem hűlt. Jól használhatók egy színben való nyomtatásra a lemezek, többszínűre azonban már kevésbé, mert keményedésük közben összehúzódnak. Minthogy éppen oly könnyen hajlíthatók, akár a kartonlemez, rotációs gépen való nyomtatásra is alkalmasak.

Cellulóz: a papirosgyártásnak növényi, illetve faneműekből kémiai úton előállított nyersanyaga. Minden organikus élő lény sejtekből, illetve sejtcsoportokból áll, mely sejt maga egy külső sejtfalból áll, ami a sejt belsejét, a protoplazmát körülveszi. A sejtfal anyaga a cellulóz és a cellulózgyártás feladata ennek feltárása. Ezek szerint minden növényből, illetve fából lehet cellulózt előállítani, gyakorlatilag azonban csak a tűlevelűek, elsősorban a luc- és jegenyefenyő és a lombfák csoportjából a nyárfa, a növények közül a rozsszalma és az afrikai alfa-fű jön tekintetbe. Már 1770 körül történtek kísérletek növényi rostoknak papirosgyártás céljaira való felhasználására, azonban csak 1854-ben vezettek az első kísérletek eredményre, mikor Mélier francia kémikusnak sikerült nátronlúg segítségével szalmából cellulózt előállítania. Hougthon angol kémikus 1857-ben az eljárást fára is alkalmazta. 1866-ban Eckmann, Tilghman, Minscherlich a nátronlúgot szulfitlúggal helyettesítették. Ma már csak speciális célokra (mint nátronpapiros) használnak nátronlúggal főzött cellulózt, az író- és nyomtatópapirosokhoz kizárólag szulfitcellulózt, mely könnyebben fehéríthető, lágyabb nyersanyagot ad. A cellulóz-gyártás lényege abból áll, hogy fatönköknek külső kérgét gépi vagy kézi erővel letisztítják, majd hatalmas tárcsás balták segélyével gyufaszálvékonyságú kis lapokra aprítják és samottal bélelt óriási kazánokban 10–20 óráig 2–6 atmoszféra-nyomás mellett nátron- vagy szulfitlúgban főzik, úgy hogy teljesen laza, rostszerű anyag kerül ki a kazánokból, mely már csak erőteljes mosást és gyenge foszlatást kíván. A cellulóz cca 70:100 cm alakú, 10–15 mm vastagságú táblákban kerül forgalomba. df

Cennini: olasz könyvnyomtató-család. Legidősebb tagja Bernát eleinte aranyműves volt, később pedig nyomdásszá lett. 1471-ben Firenzében Vergilius-magyarázatokat nyomtatott. Fiai Domokos és Péter szintén a könyvnyomtatói mesterséget űzték.

Cenzúra: a sajtóközlemények előzetes vizsgálata az erre kijelölt hatósági személy, a cenzor által. Az egyházi cenzúrát X. Leó pápa vezette be 1515-i bullájával, s példáját csakhamar követték a világi hatalom urai is. Nálunk 1570-től kezdve volt érvényben a cenzúra. Az 1848-i sajtótörvény eltörölte; a háború alatt s még jóval utána is a kivételes hatalomról szóló törvény (1912:LXIII. tc.) alapján gyakorolták. L. még Admittitur és Szabadalom.

Cérnafűzőgép: l. Fonalas fűzőgép.

Ceremoniale: katolikus szertartáskönyv.

Cerográfia: régi lemezkészítő eljárás; viaszréteggel bevont fémlemezre rajzolnak, s erről galvanót készítenek.

Ceruza: A 17. század végéig a leghíresebb rajzolók, így Holbein, Dürer és mások, ólom-ónkeverékkel készült szerszámmal rajzoltak. 1665-ben az angolországi Borowdaleben grafitot fedeztek föl, amely rajzolásra kitűnően bevált. A grafitot óvatosan repesztették a bányákban, négyszögletes vékony rudakra fürészelték és fapálcikákba foglalták. Kezdetben ezeknek a belsejét is tüzes dróttal fúrták ki, vagy pedig két darabból készítették és a grafit helyét kivájták vagy kiégették és így tették bele a grafitrudacskát. Hogy ide-oda ne mozogjon, megenyvezték a grafitot és úgy ragasztották bele a fába. Később a grafitot megőrölték, kénnel és enyvvel, vagy vizahólyag-oldattal keverték és így összenyomva pálcákká alakították. Az ilyen anyagokból más országokban, Francia- és Németországban is kezdtek ceruzát gyártani. A ceruza-ipar azonban mégis csak 1761-ben kezdett fölvirágozni, amikor Faber A. W. Steinben gyárat alapított. Majd később, 1795-ben Hardtmuth J. Budweisban megalapította ismeretes gyárát.

Ceruza hosszúsága: A jó rajzolói tempó elsajátíthatása okáért nagyon ajánlatos mindig olyan ceruzákat használnunk, amelyeknek hosszúsága nagyjából egyforma. A rövidke ceruzát ugyanis egészen máskép tartjuk a kezünkben, mint a teljes hosszúságút. A rövidebb ceruzát ezért fémből készült ceruzameghosszabbítóba helyezzük.

Ceruza keménysége: ennek jelzése a kereskedelemben vagy számokkal történik (pl. a Hardtmuth- és Faber-féleknél is), amikor az 1-es számú ceruza a legpuhább és a 6-os a legkeményebb; vagy pedig betűkkel, mint a kitűnő és kiadós Koh-i-noor gyártmánynál, amikor a H betű a keménységet, a B a puhaságot és vele együtt a feketeséget is jelzi (BBBBBB a legpuhább és legfeketébb, valamint HHHHHH a legkeményebb).

Ceruza-nyomat: cink- vagy aluminiumlapokról készülhet. Például a sima avagy szemcsézett aluminiumlapot foszforsavas gumival maratják és az így keletkezett oxidrétegbe belekarcolva egészen az alapjáig a rajzot: olajjal beeresztik s aztán nyomtatnak róla.

Cezúra: a. m. sormetszet, amely a verssort kétfelé osztja.

Chaix: francia könyvnyomtató-család. Alapítója Napoleon 1845-ben nyitotta meg kicsiny nyomdáját s könyvkereskedését Párizsban. 1865-ben történt halála után fia, Albans (1832–1899) vette át a vállalat vezetését s azt nagyra fejlesztette. A vállalat egyszersmind híres szakiskolát is tart fönn.

Chaix-féle szedőgép: a szedőgépek egyik őse. 1844-ben szabadalmaztatták Párizsban. Szerkezete olyanforma volt, mint a Delcambre-féléé. Chaix azonfölül olyan külön gépet is szerkesztett, amely a szedők által szétosztott betűket a szedőgépben való újabb használhatás végett talpra állítgatta s egymás mellé sorozta.

Chapel (angol): a. m. kápolna. Az angol nyomdász-segédek a mult századokban így nevezték maguk közt a nyomdát. Belső ügyeikben az egyes «kápolnák» emberei ítélkeztek. Amit a személyzet többsége ítéletileg kimondott, megföllebbezhetetlen volt; «a kápolna nem tévedhet», mondja egy régi tipográfus-példabeszéd.

Charles Victor Philarète: francia betűszedőből lett író és nyelvtudós, szül. 1796-ban, megh. 1873-ban. Még betűszedősködése idején megnyerte a francia akadémia által nyelvtörténeti műre kiírt pályázat nagydíját. Később regények és nyelvészeti, valamint irodalomtörténeti művek sokaságát írta.

Chaucer-Type: Morris Williamnek, a modern könyvművészet megteremtőjének a középkori nagy angol költőről elnevezett gótikus betűje.

Chevreul színköre: l. Színkörök.

Chiaroscuro: a színes fametszetek készítésének az a módja, amikor az egyik dúc a kép körvonalait, egy másik, esetleg több más, az árnyékolást adja. Az utóbbi dúcokról régebb időkben rendesen a szépiafesték különböző árnyalataival nyomtattak.

Chierico Francesco: egyik legjelesebb könyvdíszítő művész a 15. században. Zománcos finomságú miniaturákat festett. Mátyás király számára is dolgozott.

Chiffre (francia): a. m. számjegy, szám, titkos írásjegy.

Chrastina Dániel: zsolnai, majd később puchói nyomdász 1713-tól 1730-ig.

Chronica Hungarorum: az első magyarországi nyomtatvány. (Chronicon Budense-nek is nevezik, de nem ez az igazi címe.) 1473. június 5-én jelent meg. 67 oldalra terjed, s vastag fehér papirosra van nyomtatva. A magyarok történetét ismerteti két részben, a honfoglalástól Mátyás király koráig. Kolofonjának latin szövege a következőképpen hangzik: «Finita Bude Anno dni M.CCCC.LXXIII. in vigilia penthecostes: per Andream Hess».

Church-féle szedőgép: A szedőgépek egyik őse. A birminghami Church William mérnök 1822-ben szabadalmaztatta. Egyes betűket sorozott egymás mellé. A sorok kizárása kézzel történt. Osztó szerkezetről nem volt szó a szabadalomban.

Cianotípia: fényképek előállítására és rajzok másolására alkalmazott eljárás, amelynek keresztülviteléhez a vörös vérlúgsót és egy vasoxidsó oldatát használják. Ez oldatoktól itatott és aztán megszárított papiroson a fény a vaskloridot vasklorürré változtatja, amelynek vörös vérlúgsóval való vegyülete berlini kéket ad. Ezt az eljárást Herschel 1840-ben találta fel, azóta akkép egyszerűsítették, hogy a papirost vörös vérlúgsóval és citromsavas vasoxid-ammóniákkal itatják. Így aztán közvetetlen úton kék képet nyernek, amelyet vízzel mosva állandósítanak.

Ciceró: a 12 pontos betűnagyság megjelölése. Az elnevezés Schöffer Péter idejéből datálódik, aki 1462-ben ilyenforma nagyságú betűkkel nyomtatta ki a nagy római szónok leveleit. Ausztriában meg Svájc némely vidékein egyszersmind számítási egység; egyebütt a számítás ponttal történik.

Cicero összerakható betűi: A nagy római szónok (Kr. e. 106–43) egyik művében összerakható csontbetűket ajánl a gyermekek játékául. Ebben az ötletben már benne van a másfél ezer évvel későbben testet öltött gutenbergi gondolat is.

Cie vagy Co., Comp.: a Compagnie (társaság) vagy Compagnon (társ) szó rövidítése.

Ciklográf: Steinbach Józseftől feltalált nyomtató készülék, amely hivatva lett volna a gyorsírást helyettesíteni. A készülék körforgású korongon alapul (innen a neve is, amely magában foglalja a betűket, s rendkívüli gyorsaságánál fogva 2000 fordulatot tehet percenként. A szónok mérsékelt gyorsaságú beszéd mellett percenként 6–700 betűt mondhat el és így a készülék 6–700 fordulattal képes volna ilyen szónoklatot szóról-szóra lemásolni. A készülék tehát ez esetben az összes elmondott betűket kirakván, befestékezi, a papirosra lenyomtatja, megmossa és helyére visszavezeti, elosztja. E szerint tehát a ciklográf mindenki által olvasható, nyomtatott betűkkel helyettesíthetné a sztenográfiát, ha ugyan már teljesen készen volna. Erről azonban egyelőre még nem lehet szó.

Cím: az irodalmi mű neve, jelzése. Néha egy szó, vagy név, máskor egész mondat, sőt régebben, különösen a barokk-korban, több sorra terjedő, alcímekkel ellátott cikornyás szerkezet. A jó, vonzó cím előmozdítja a könyv kelendőségét.

Címbetű: minden olyan betű, amely a könyvekben, ujságokban stb. előforduló címek szedésére alkalmas.

Címek közti beosztás: a sor- és sorcsoport-közi beosztásokra különös gondot kell fordítanunk. A legszebben alakított sorok hatását is tönkre teheti a hibás beosztás. A soroknak nem szabad sem egymás nyakán ülni, sem pedig túlságosan messzire esniök egymástól. A lipcsei könyvcímszedési szabályok részletesen intézkednek a beosztás mértékéről. Az ezek alapján dolgozgató szedő a «kiemelkedő» sorok számát veszi alapul. Ez azt jelenti, hogy az apró sorocskák (A, Az, És, Irta stb.) nem számítanak. A szignet, monogram is egy sort számít; olyan könyvcímeknél azonban, amelyeknél ilyesmi nincs, avagy csak lénia van a helyükön: ez a hely, illetőleg lénia 2 sornak vevődik. A sorcsoportok 1–1 sort számítanak. Az összes számításba jövő soroknak a magasságát összeadva, ezt a kolumna magasságából levonva, s a megmaradt hely terjedelmét a számításba jöhető soroknak a számával elosztva: megkapjuk a «beosztási egység»-et, amelyből minden számításba jövő sor közé kerül egy-egy. Például: Egy szignet nélkül való könyvnek a címében van 7 számításba jöhető sor, illetőleg sorcsoport, s ezenfölül 2 sort számít a cím lába fölötti üres térség (a szignet helye); ez összesen 9 sor. A cím magassága 43 ciceró, ebből a 9 számba jött sor összesen 16 cicerót foglal el; marad 27 ciceró. Ezt a 9 sorral elosztva (27:9 = 3), a beosztási egység 3 ciceró lesz, vagyis 3–3 ciceró kerül mindenik sor, illetőleg sorcsoport közé (a cím lába előtti tér tehát a beosztással 3 egységnyi lesz) és 1-szer 3 ciceró az első sor elé. – Más példa: 43 cicerós könyvcímről van szó, 5 sorral, illetőleg sorcsoporttal s egy 5 cicerós monogrammal. Az 5 sor meg az 1 sort számító monogram összesen 19 cicerónyi teret foglal el, marad tehát a beosztásra 24 ciceró. Ezt a sorok számával, 6-tal osztva: 4 ciceró lesz a beosztási egység; ennyi kerül a monogram alá és fölé is. Megjegyzendő még, hogy a betűnek ú. n. húsát beosztáskor mindenkor bele kell számítani a beosztási egységekbe.

Címező gépek: olyan szerkezetek, amelyek segítségével rendszeresen széjjelküldésre kerülő levélborítékok címeit nyomtatják, mégpedig előre elkészített lemezkékről. Vannak különböző rendszerű ilyen gépek; az egyik sablonokról nyomtat, a másik kidomborodó betűjű fémlemezekről; van olyan is, amely nyomdabetűkkel sokszorosít, s vannak szénpapirost átütő eljárással dolgozók is. A munkamenet valamennyinél annyiban azonos, hogy az egyik oldalon fölhalmozott lemezekből emeltyű megnyomására – egy-egy leválik, a levélborítékra reányomódik, s azután a másik oldalon megint fölhalmozódik. A különböző speciális célokhoz képest vannak olyan automatikus, félautomatikus stb. címező gépek, amelyek hengerpapirosról nyomtatnak például címszalagokat és mingyárt enyvezik is azokat.

Címiroda: vállalat, amely foglalkozási ágak, városok vagy községek lakóinak címeit összegyüjti, osztályozza és ezeket a címeket borítékra, címszalagra vagy külön jegyzékre másolva eladja.

Cím-ív: az a nyomtatott ív. mely a főcímet foglalja magában. Rajta van még a szennycím, az ajánló és esetleg a gyüjtőcím is, valamint az előszó.

Címke: l. Vignette.

Címkép: valamely könyvben annak fő tárgyára vonatkozó ábrázolás. Rendesen a címlap mellé kötik. Kisebb terjedelmű címkép néha a címoldalra is kerül, a tulajdonképpeni cím és a kiadó neve közé.

Címkiadás: egyes munkának olyan ú. n. új kiadása, midőn a kiadó a könyvet új címlappal és új évszámmal ellátva, mintegy új köntösben másodszor hozza piacra, többnyire mérsékeltebb áron. Oly címkiadást rendezni, mely a «javított» vagy «bővített» jelzővel is el van látva, nem illik s ez ellen a szerző is tiltakozhatik. Olyan könyvből, melynek készletét más kiadó a tulajdonjog nélkül megvette, az új tulajdonos címkiadást nem rendezhet; épúgy ellenkezik a tisztességes eljárással, ha a kiadó valamely munka példányainak egy részét az eredeti címtől eltérő címlappal látja el. Ez a művelet büntetendő cselekmény tárgya is lehet.

Címlap: a könyv címét, szerzőjének nevét, rendszerint a kiadó nevét s a kiadás helyét és évét, valamint egyéb adatokat tartalmazó oldal a könyv élén. Hátlapja a nyomda impresszumát és a copyright-et tartalmazza. Több műből álló sorozatnál baloldalt áll a sorozat gyüjtő címlapja, jobboldalt az egyes műé. A címlap előtt az ú. n. «szennycím», az utána következő lapon pedig a dedikációs cím vagy ajánlásos oldal szokott helyet foglalni. A címlap tipográfiája hű tükre a kor művészi és nyomdászati ízlésének; érdekesen mutatja ezt ki Kner Imre «A tipográfiai stílus elemei» című tanulmányában (Magy. Grafikai Almanach 1933). Régebben metszetekkel (vignettákkal) szokták díszíteni, ma a kiadó szignetje ékesíti. A címlap szövege rendszerint megismétlődik a könyv fedelén. kj

Címsorok nagysága: l. Rubrikák.

Címszalag: a hírlapkiadásnál használatos papirosszalag, melyre az előfizető neve és lakása (legtöbb esetben az előfizetési időszak is) van nyomtatva. Az ilyen címszalag alatt küldött hírlapok postaszállítási kedvezményben részesülnek. A címszalagok a hírlapok expedícióiban postajáratok, vasúti vonalak, vidékek és városok szerint vannak erre való fiókokba beosztva.

Címszedés: l. Mesterszedés és Rubrikák.

Címtábla: kereskedelmi, ipari vállalatok helyiségeinek külső falhomlokzatán üvegből, fémből, fából, vászonból vagy világító testekből készített tábla, amely a cégnevét, mesterségét jelzi.

Cink (horgany): kékes-szürke, a levegőn oxidálódó fém; olvadási hőfoka 420 C-fok. A sokszorosítóiparban nagy a jelentősége: a nehéz litográfiai kőnek pótlására használják. Az offset-nyomtatásnál s mert a rotációs gép formahengerére ráhajlítható: korszakot alkotó jelentőségű. A kemigráfiában pedig általában a cinket használják klisé-készítésre.

Cinkfehér (horganyfehér): tiszta cinkoxidból áll; kevésbé föd, mint a kremsi fehér, rosszabbul is szárad, festékező ereje is kisebb, de bármely festékkel keverhető.

Cinklemez kezelése (a litográfiában): l. Strecker dr. eljárása.

Cinklemezről való autografálás: ez úgy történik, hogy a zsíros tintával készült írást a tiszta cinklemezre átnyomtatják, gumizzák, jól behengerlik, s gumi, csersav, salétromsav és foszforsav keverékével maratják. Ha a nyomtatással elkészültek: terpentinnel, lúggal s vízzel lemossák a lemezt, majd pedig újra való használhatás miatt könnyedén lecsiszolják.

Cinkléniák: l. Léniák.

Cinkográfia: így nevezik: 1. a cinklemezről való litográfiai nyomtatást; 2. a kemigráfiai (l. o.) eljárásokat s az ezek útján készült könyvnyomdai kliséket.

Cink-oxid: kliséink és egyéb nyomtatólapjaink veszedelme. Ellene vazelinnel, aszfaltlakkal való bevonással védekezhetünk. Gyakran régi, már használt cinkklisék kerülnek a gépmester kezébe, olyanok, amelyeken immár kétségtelen nyomai mutatkoznak az oxidációnak. E nyomok, különösen ha autotípiáról van szó: főkép abban nyilvánulnak meg, hogy vagy csak szürkésen, vagy pedig nagyon is feketén tűnnek elő a levonaton. E nyomoknak természetesen ugyanolyan foltok felelnek meg a klisé felületén. Már most a legtöbb gépmester úgy véli a klisét kireparálhatni, hogy nekiáll benzinnel, terpentinnel meg kefével, s dörzsöli az illető helyeket, amennyire csak tudja. Valami különös eredménnyel természetesen nem járhat ez, tehát a legtöbb esetben csiszoló vászonnal folytatja a dörgölést, addig, amíg a klisé csakugyan végképpen tönkre megy. Pedig ilyenkor többnyire volna mód a segítésre, amennyiben az oxidáció eleinte csak a klisé fényét, politúrját semmisíti meg, s azután megállapodik. Ebben a stádiumban a baj még nem komoly, mindössze, hogy a festék az illető helyeken nem akarja megfogni a klisét. Terpentinnel, benzinnel való mosás ilyenkor nem használ, hanem annál sikeresebb eredményt láttunk a törlőgumival való ledörzsöléstől. A gumi olyan alaposan eltávolítja a klisé vékony oxidrétegét, mint semmi más különben. Persze, hogyha az oxidáció helyenként már mélyre marta a klisét: a gumival való ledörzsölés sem használ. A cinkoxidot sokan azonosnak vélik az ólombetű ritkábban előforduló oxidálódásával, illetőleg azt hiszik, hogy a betű oxidálódásának a betűfémbe keveredett cink volna az okozója. (L. Oxidáció.) Ez aligha lehetséges, mert a cinknek már igen csekély mennyisége – néhány ezrelék is – annyira «megmérgezné» a betűfémet, hogy azt többé semmiféle eszközzel vagy géppel földolgoztatni nem lehetne.

Cinkotípia: a fotográfia segítsége nélkül készült könyvnyomdai vonalas klisé.

Cinksárga (horganysárga): krómsavas cinkoxid. Mint nyomdafestéknek nem nagy a jelentősége, mert a struktúrája durvább, a kisebb betűt meg az autotípia ponthálózatát hamar teletömi. Kénes festékkel keverhető.

Cinkszulfitfehér (horganykénegfehér): könnyebb fajsúlyú festék, mint a kremsi fehér, eléggé födőképes, bár fehérségre mögötte áll a kremsi fehérnek. Bármely tarkaszínű festékkel keverhető.

Cinóber: a természetben is előforduló, de újabban majdnem kizáróan kénesőből gyártott szép vörös festék. Meglehetősen drága. L. még Festékkeverés.

Cirill betűk: összefoglaló neve az oroszok, szerbek és bolgárok betűinek. Az oroszok térítőjéről, Szent Cirillről nevezték el.

Cirillika: a. m. cirill betűk.

Cirkalom: l. Körző.

Cirkuláré (franciául: lettre circulaire): a. m. körlevél, vagyis valamely ügyben sokakhoz intézett azonos szövegű nyomtatvány.

Cirkuláris-betűk: l. Körlevelek szedése.

Cissarz Johann Vinzenz: német grafikusművész; szül. 1873-ban. Mint plakát- és könyvművész európai hírű. Betűtervezéssel is foglalkozott.

Citatum (latin): a. m. idézet.

Citoantipor: a gyors-stereotipáló szerkezetek körébe tartozó ú. n. félautomatikus gépkombináció. A nürnbergi Kempe-Werk készíti.

Citokrómia: a. m. gyors színes nyomás. Így nevezi a müncheni Albert Ede egyik találmányát. Ennek segedelmével négyszínű nyomatok egyetlen nyomással állíthatók elő. Citokrómiás nyomtatáskor először valami preparált fekete festékkel nyomtatódik tele egy lemez, erre aztán a fotográfiai úton készült három lemezről nyomtatódik át a három alapszín, de a mostanitól eltérő nüanszirozásban.

Citokrómiai gyorssajtó: Albert E. dr. citokrómia nevű négyszínnyomtatásához gépet is szerkesztettek Párizsban. Négy cilindere volt, s a nyomtatás egy munkamenettel történt rajta a színek következő sorrendjében: fekete, vörös, kék, sárga.

Citoplate: gyors-stereotipáló gép. Középső részét egy négyezer kilónyi fémet magába foglaló kazán teszi; ennek három oldalán 1–1 különböző formátumra berendezhető komplett stereotipáló készülék van, a negyedik oldalról pedig a fűtés történik. Az öntőműszerbe illesztve a matricát, a szerkezetet lecsukják, majd meghúzva az ú. n. öntőfogantyút: az öntőpalack néhány másodperc elteltével megtelik folyós fémmel. Eleresztve a fogantyút: hideg víz hűti le az öntvényt, mely ekkor egy hengerre kerül, ahol a matrica leválasztódik róla, majd a csingák levágódnak, a szélek «facettásra» gyalulódnak stb., szóval a lemez teljesen készre, vagyis nyomtathatóvá szabatosítódik.

Clair-obscur: francia neve az olasz chiaroscuro-nak (l. o.).

Clarendon: az egyptienne betűnemnek alfajtája; szöveg kitüntetésére és címek nyomtatására való.

Clarendon Press: nagyhírű könyvnyomtatóműhelye Oxford városának. Alapíttatott Clarendon lord által 1713-ban.

Classohn A.: az 1848–49-i, viszontagságos sorsú Banknyomda vésnöke.

Claviatura (latin): a. m. billentyűzet (l. o.)

Cliché: l. Klisé.

Cloche-normande: 35:52 cm-es papirosnagyság a franciáknál.

Closius György: 1830-ban vette át a nagyszebeni Barth-féle nyomdát, amely 1892-ben való megszűnéséig családja birtokában maradt.

Clymer György: a Columbia-sajtó feltalálója. Meghalt 1834-ben Londonban.

Co., Comp.: l. Cie.

Cochin Nicolas: francia betűmetsző, egy kicsinyszemű, a tizennyolcadik század szellemét lehelő könyvtípusa «Sonderdruck-Antiqua» néven terjedt el a kontinensen.

Codex rescriptus: l. Palimpszesztosz.

Codicelli (latin): a. m. könyvecskék. Így nevezték a római világban azokat a papiruszra készült írásokat, amelyeket bőrszíjakkal leporello-album mintájára fűztek egybe.

Codignola: olasz szedőgép-föltaláló. A gép a Westcott-féléhez hasonlított; egyes betűket öntött s azokat végnélküli acélszalagon szállította a gyüjtőhelyre.

Cogger-sajtó: l. Kézi sajtó.

Cohras-nyomtatás: annyi mint batiknyomtatás (l. o.)

Colard Mansion: kitűnő németalföldi őstipográfus; 1476-tól fogva dolgozott Brüggében. Érdekes szemigót betűje volt, s nyomtatványait önmaga illusztrálta.

Collator: l. Ügyelő.

Colonel: 7 pontos betűnagyság neve a hollandusoknál.

Coloris: francia neve a koloritnak, magyarul színezettségnek.

Colt’s Armory sajtó: az első párhuzamosan nyomtató és hengeres festékező készülékkel ellátott tégelyes sajtó.

Columbian: betűnagyság megjelölése a Caslon-féle amerikai pontrendszerben. Megfelel 16 amerikai pontnak, vagyis a mi rendszerünk 15,01 méterpontjának.

Columbia-sajtó: l. Kézi sajtó.

Columna: l. Kolumna.

Comma: tulajdonképpen a. m. az üstökös feje; átvitten, a helyesírásban a. m. vessző.

Commelin Jeromos: könyvnyomtató, meghalt 1598 körül. Református volt, s Genfbe, majd pedig Heidelbergbe költözött. A görög és római klasszikusokat adta ki.

Compactor Bálint (Gevers): 17. századbeli magyar könyvnyomtató. Könyvkötő volt és vezetéknevét is a mesterségétől nyerte. Mint vándorlegény került Kassára, hol 1642-ben már mester volt. 1653-ban megvette a város nyomdáját, melyet magyar és német betűkön kívül görög betűkkel is fölszerelt.

Compleo: a Würzburgban gyártott gyors-stereotipáló gépezet segédszerkezete (vájoló készülék, gömbölyű gyalu meg eszterga összetétele).

Composite Typobar: a brooklyni Brott Lucien egyes betűket öntő és szedő és aztán sorrá forrasztó érdekes találmánya. Annyi öntőformája volt a gépnek, ahány betű van az ábécében. Az itt öntött igen kurta betűtípusok a szedőszerkezetnek csatornáiba vezetődtek, ahonnan a billentyűzés következtében mindig egy-egy megfelelő betű nyomult ki a sorjázóba. A sorok zárása rövidke acélékekkel történt; ha a sor készen volt: fölemelődött egy öntőkészülékhez, ahol pillanatnyi idő alatt rendes nyomdai betűmagasságra kiegészítő, a spáciumos hézagokba is behatoló tömör lábat kapott a sor.

Compositeur (francia): a. m. betűszedő.

Congregatio de propaganda fide: missziós társulat Rómában; mindenféle exotikus betűkkel fölszerelt, máig is meglévő nyomdájának alapjait még X. Leó pápa rakta le 1516-ban.

Congreve-nyomtatás: a 19. század elején terjedt el, de valószínű, hogy már Schöffer Péter is így nyomtatta zsoltáros könyvét. A szedésforma egyes részeit – például az iniciálékat – minden egyes nyomat elkészítése előtt kivették a formából. A szedést külön, a kiemelt részt külön, más-más színnel befestékezve visszahelyezték és úgy nyomtattak színes munkát. nli

Conlegner Károly: kitűnő poligráfiai technikus; 1848–49-ben Landerer Lajos mellett ő volt a viszontagságos sorsú Banknyomda (l. o.) ügyvezető igazgatója.

Conté-kréta: a nagyvonásos szabadkézi vázlatozásnál fontos eszköz; fehér és fekete színben, különböző keménységű fokozatokban árusítják.

Converse-féle szedőgép: a mult század vége felé találták föl Amerikában; a sorzárás ékformájú acélspáciumokkal, automatikusan történt rajta. Kurzívot és a magazinok cserélgetése útján hétféle betűnagyságot is lehetett a gépen szedni.

Cooper Oswald: német grafikusművész; nevét főképpen az ecsetvonalas reklámbetűi tették ismertté nyomdászkörökben.

Cooper-sajtó: l. Kézi sajtó.

Cope-sajtó: a. m. Albion-sajtó (l. o.).

Coptotype: a szedőgépek egyik, a francia Armengaud és Gallien által föltalált ősi szerkezete. A mechanostereotípiai gépek csoportjába tartozott. A betű képe ugyanis gyűrű módjára hengerre csavart cinkreglettába lett belesajtolva. A sajtolás egy a szélén matricákkal ellátott koronggal történt, amely mindig úgy fordult, hogy a szükséges matrica kerüljön alul. A reglettákat nyomtatás után újra beöntötték, s ekképpen osztásra nem volt szükség.

Copyright (angol): annyi mint valamely nyomtatott mű fordításának és utánnyomtatásának a joga. (Nemzetközi viszonylatban az 1886-i berni konvenció határozmánya.) A magyar törvények szerint a szerző halála után művei 50 esztendeig védve vannak a jogosulatlan kiadás ellen.

Coquille: 45:56 cm-es papirosnagyság a franciáknál.

Corale: a 40 pontos betűnagyság neve az olaszoknál.

Corey és Harper szedőgépe: az öntödei betűket egymás mellé sorzó gépek közé tartozott, s a sorok megteltekor egy skála mutatta rajta, hogy mennyi és minő spácium kell a sor zárásához. Ezeket aztán kézzel dugdosták közbe.

Corpus: l. Korpusz.

Corpus Juris Hungarici: a. m. a magyar törvények összessége. Legelső kiadását a bécsi Singrinius nyomatta ki 1516-ban.

Correctis corrigendis imprimatur: a. m. a hibák kijavítása után nyomtatható.

Corrigenda (latin): a. m. sajtóhiba-helyesbítés.

Corvina: a Magyar Könyvkiadók és Könyvkereskedők Országos Egyesületének közlönye. Egyidős az egyesülettel, 1878 óta jelenik meg. Első szerkesztője Aigner Lajos volt (l. o.). 1919 óta Keéri-Szántó Andor dr. szerkeszti (l. o.).

Corvina: e címen 1892-ben részvénytársaság alakult a Schlesinger Ignác Károly kaszárnyabeli ujságnyomdájából. A következő évben a Révay uccába költözött; itt nyomtatták egyebek közt a «Honvéd», a «Neues Politisches Volksblatt» meg a «Népszava» (1895) című napilapokat is. Vállalataiba belebukva, helyében később a Korvin testvérek nyomdája keletkezett.

Corvinus: az Első Magyar Betűöntödének századeleji, igen elterjedt dekoratív könyvbetűje.

Coster Laurens Jaanszoon: hosszú ideig a könyvnyomtatás föltalálójának tartották. Állítólag mint első, 1434-ben Haarlemban faragott volna fából betűket. Ez a legenda ma már hitelvesztett.

Cotta: német kiadó- és nyomdászcég. 1659. évben alapították meg Tübingenben. 1798. szept. 9-én indította meg e cég Augsburgban a híres «Allgemeine Zeitung»-ot, mely lap 1882 óta Münchenben jelenik meg.

Couleur (francia): a. m. szín, színezet.

Couronne: a 36:46 cm-es papirosnagyság neve a franciáknál.

Couvert: franciául a. m. boríték.

Cox-féle szedőgép: Negyvenöt év előtt volt Amerika szenzációja. A chicagói Cox Paul találta föl; a gép már automatikus kizáró szerkezettel volt kapcsolatos; a neve is erre utal: «The Cox Selfspacing Typesetting Machine». A sorzárás először hullámos ólomlemezkékkel történt, később azonban már ékeket szedtek a szavak közé; ezeket az ékeket a sor megteltekor a szükséghez képest kijjebb húzták avagy beljebb tolták.

Cramoisy Sebastien: tudós francia tipográfus a 17. században. Richelieu bíboros a «Typographia Savariana» elnevezésű nagyszerű nyomdát «királyi nyomda» címmel a Louvre-ba telepítve át, annak vezetőjévé Cramoisyt tette meg. Ennek halála után (1669) unokája lett a nyomdavezető.

Cranach Lukács: fametsző, festő és könyvnyomtató. A 16. század húszas éveiben Wittenberg városban nyomdát alapítva, egyebek közt Luther német és latin bibliáját is kinyomtatta. 1553. október 16-án halt meg. A németországi fametszés és festészet legnagyobb mesterei közé tartozik.

Crane Walter: a modern könyvnyomtatás egyik útmutatója, született 1845-ben, meghalt 1915-ben. Nem tanult semmiféle iskolában sem. 1862 óta főképpen a könyvillusztrálásnak szentelte a tehetségét.

Cranmer-biblia: 1550 körül nyomtatta ki a londoni Grafton Richard. Három-négy év mulva, a Katolikus Mária uralkodása idején, már halállal büntették az olvasóit; fordítóját, Cranmer Tamást meg is égették érette. Máriának utóda a királyi székben, Erzsébet azonban már erre a bibliára esküdött föl, s ezt csókolgatta Londonba bevonultakor.

Crantz Martin: az első párizsi könyvnyomtatók egyike. 1470-ben került oda Gering Ulrich-hal és Friburgerrel. 1478-ban visszatért hazájába, Németországba.

Crapelet Charles: francia nyomdász (1762–1809), Párizsban tanulta a nyomdászatot és 1789-ben saját nevére nyomdát alapított. Művésznyomatai voltak. A nyomda különben sokat szerepelt a francia forradalomban. Fia, Georges Auguste (1789–1842) nyomdásztörténeti író is volt; munkája: Des progrès de l’imprimerie en France et en Italie au XVe siècle (1836).

Crato János Henrik: nyomdász; 1590-ben kezdte meg önálló működését a Nagyszebenben felállított és jól felszerelt nyomdájában. E nyomda azonban csak rövid ideig állott fenn a neve alatt, mert 1596-ban már Fabricius János váltotta fel őt.

Crayongravűr: krétarajzos hatású rézmetszetek készítése egy pontozó acélgörgő (úgynevezett ruletta) segedelmével.

Crayontípia: az üvegraszter föltalálása előtt kísérletezett véle Zucatto, aki átnyomtató festékkel bevont gaze közbetételét próbálta meg a kemigráfiai átvitelkor.

Crêpe-papiros: kínai eredetű, puha papiros.

Crocker-toll: a tasmaniai Crocker S.-től föltalált toll; könyvnyomtatósajtón nyomtatható üvegklisék előállítására való. Bensejében viasz van, s ha megmelegítjük, e viasszal tinta módjára írhatunk. A nyomtató-lemez úgy készül, hogy a negatív rajzot vastag üvegtáblára a megmelegített tollal rárajzoljuk, s aztán fluór-hidrogénsavat öntünk rája. Az üvegnek viaszos helyei ekkor változatlanul maradnak, a többi része pedig mélyre maródik. Az üvegtáblát ekkor vastalpra enyvezve, igen nagy számú nyomást áll ki.

Cronenberg-féle eljárás: l. Topográfia.

Crown: a 38,1 : 50,8 cm-es papirosnagyság Nagy-Britanniában.

Cruda: l. Krúda.

Cul de lampe: szokottabb francia neve a vignettának.

Cultor: deákos elnevezése a betűszedőknek Erdélyországban.

Custos: a. m. őrszó, vagyis a lap végére írt szótag, amellyel a következő lap kezdődik. Ma már ez nem használatos.

Czakó Elemér (szentiváni): h. államtitkár, kultúrpolitikus és művészeti író, szül. Szolnokon 1876-ban. Már 1902-ben könyve jelent meg a könyvmívességről, feldolgozta a magyarországi sokszorosító művészet történetét, az Egyetemi Nyomda történetének könyvművészeti vonatkozásait, számos cikket írt és előadást tartott kulturális, esztétikai, muzeális, valamint grafikai kérdésekről. Mint az Iparművészeti Iskola igazgatója megszervezte a magasabb nyomdászati szakoktatást, a legkiválóbb szakerőket maga köré gyüjtvén. Tíz éven át igazgatta az Egyetemi Nyomdát, nagysikerű tankönyveket hozott létre («Betűország»), általában mint esztétikus a magyar nyomdászművészetet állandóan igen hathatós módon támogatta. szi

Czéh Sándor: 1836-ban kezdte meg nyomdászi működését Magyaróváron. Nyomtatványainak tisztaságáért, szabatosságáért országszerte nagy híre kelt. Ugyanilyen nevű fia 1867-ben Győrött alapított nyomdát.

Czeschka C. O.: német betűművész; 1914 körül rézmetszetes finomságú új könyvbetűsorozattal tette nyomdászkörökben is ismertté a nevét.

Czettel Dániel: szül. 1850-ben, megh. 1913-ban. Iskolai tanulmányainak befejezése után kereskedői pályára lépett, majd Amerikába ment és ott egy grafikai szaküzletben nyert alkalmazást. 1881-ben tért vissza Budapestre, ahol grafikai szaküzletet alapított és betűöntödei képviseletet vállalt. 1888-ban ez üzlete keretében egy kis betűöntödét rendezett be. Az 1890. évben alapította meg Falk Zsigmond lovag, Czettel Gyula és Bródy Sándorral az Első Magyar Betűöntöde Rt.-ot, a berlini W. Woellmer betűöntöde közreműködésével. Jó szakember és tág látókörű kereskedő volt, aki vállalata útján igen hasznos szolgálatokat tett a magyar nyomdaiparnak. 1910-ben vonult vissza a betűöntöde igazgatói állásától, amikor is érdemei elismeréséül a vállalat elnökévé választották. ls

Czettel Gyula: szül. 1843-ban. Inasidejét nagybátyja, Posner Károly Lajos üzletében töltötte, további kiképzését Németország, Francia- és Angolországban nyerte, honnan visszatérve, nagybátyja gyárigazgatójává nevezte ki. Ő hozta Magyarországba az első kőnyomdai gyorssajtót. 1887-ben elhagyta állását, hogy cégtársával, Deutsch Adolffal a Deutsch-féle műintézetet átvegye. A Magyarországi Könyvnyomdászok és Betűöntők Segélyző Egyesületének hosszabb ideig elnöke volt.

Czetter Sámuel: rézmetsző. Metszvényei alá rendesen odavéste a születése helyét is: Orosházi fi.

Czizek Nikodémus: trencséni tipográfus 1655-től 1663-ig. Betűi szépek és tiszta nyomtatásúak.

Csak Szorosan: a magyar könyv- és zeneműkereskedői alkalmazottak országos egyesülete. 1873-ban alakult; 1901-ben megindította a hasonló című lapot, újabban a «Könyves» c. folyóiratot adja ki. Elnöke 1933 óta Benedek Rezső. A «Csak Szorosan» név a könyvkereskedelemben szokásos «szoros számla» (l. o.) kifejezésre utal, de jelképesen a szoros összetartás fogalmát is idézi.

Csáktornyai János: a debreceni városi nyomda provizora 1590-től 1593-ig. Ő nyomtatta az első debreceni kalendáriumot is az 1593. esztendőre.

Csalánpapiros: a kínaiak már évszázadok óta foglalkoznak a készítésével. Olyan csalánféleséget használnak hozzá, amelynek nincs fulánkos szőre.

Csapágyak: a forgó tengelyek alátámasztására szolgálnak. Nagyon fontos a kifogástalan működésük minden gépnél, ezért kenésükre nagy gondot kell fordítani, hogy a forgás okozta súrlódás minimális legyen. Kenés hiányában fölmelegszik, berágódik, üzemképtelen lesz és géptörésre vezethet. A súrlódás csökkentésére készülnek a golyós csapágyak, melyeknél a súrlódás jóval kisebb. nli

Csapágyfém: a csapágycsésze bélelésére szolgáló, cinkben, cinnben vagy ólomban gazdag lágy ötvözet, melynek alacsony az olvadási pontja; ezáltal az elkopott csapágybélés könnyen kiolvasztható és megfelelő új béléssel pótolható.

Császárkék: l. Festékkeverés.

Csáthy György: a debreceni városi nyomda provizora 1804-től 1817-ig. Trattner Mátyás pesti nyomdájában tanulta meg a könyvnyomtatást és Kiliánnál a könyvárusságot. Majd három esztendeig dolgozott a pozsonyi Landerer-féle tipográfiában.

Csavar: a csavarvonal erőátvivő tulajdonságát használja föl. Található gépeinken mint rögzítő csavar, vagy pedig mint csavarjáratú mozgató rész igen sok változatban.

Csavaros járat: előnye az, hogy a nyomó-alapot messzire ide-oda tolhatja; hátránya pedig, hogy nagy dörzsölődése következtében sok üzemerőt fogyaszt. A szerkezet hengeres dobból áll, amelynek köpenye mélyített s egymásba visszatérő csavarmenetekkel van ellátva. E csavarmenetekben fut a csapjával az alappal összeköttetésben álló siklódarab.

Csebrenyák József: betűszedő; a kilencvenes években a lapbizottság tagja és a Typographia rendes cikkírója, az első Népszava-napilapnak 1895-ben egyik szerkesztője volt. 1898-ban a Bánffy-kormány kiutasította, s azóta Bécsben él.

Cseh szedés: A cseh nyelv a szláv nyelvcsaládhoz tartozik és sokban megegyezik közvetlen rokonával, a tót nyelvvel. Régebben fraktúr betűkkel írták, vagy száz éve azonban majdnem teljesen kiszorította e betűket az antikva. A cseh nyelvben sokféle ékezet meg egyéb írásjel fordul elő, így az összes éles ékezetű magánhangzók: á, é, í, ó, ú, ý. Az ékezet itt hangbeli nyujtást jelent. Egyéb betűk még č (cs), ď (gy), ě (je), ň (ny), ř (rzs), ą (s), » (ty), ů (ou), ľ (zs).

Csehszlovákiai Grafikai Grémiumok Szövetsége: (A csehországi, morvaországi és sziléziai grafikai grémiumok központja.) Székhelye: Prága. Elnök: Leschinger Eduárd prágai nyomdatulajdonos. Hivatalos közlönyei a «Grafické Listy» (a cseh nyelvűek számára) és a «Graphische Blätter» (a német nyelvűek számára). Megjelennek havonként. Mind a kettőt Jan Cejka szerkeszti. A grafikai grémiumok tagjai az árszabályközösséghez tartozó nyomdaüzemek. ne

Csehszlovákiai Könyvnyomdászok Szövetsége: a világháború utáni első években alakult. Azelőtt ez országban csupán nyomdászegylet (Typografická Beseda) állott fenn és ez a morvaországi, sziléziai, valamint a felső- és alsóausztriai nyomdászegyletekkel a Bécsben székelő osztrák nyomdász-szövetséghez tartozott. A jelenleg (1935) Prágában székelő szövetséget alanti egyesületek alkotják: 1. Csehországi könyvnyomdászok és betűöntők egyesülete. Székhelye: Prága. Helyi csoportjainak száma: 46. Taglétszám: 6696. Nyomdák száma: 741. Az árszabályközösséghez tartozik: 686 (92,83%). Szedőgépek száma: 864. Ezekből Linotype 431, Intertype 167, Typograph 182, Monotype 84. – 2. Morvaországi könyvnyomdászok és betűöntők egyesülete. Székhelye: Brünn. Helyi csoportjainak száma: 11. Taglétszám: 1634. Nyomdák száma: 207. Az árszabályközösséghez tartozik: 195 (88,64%). Szedőgépek száma: 177. Ezekből Linotype 107, Intertype 32, Typograph 29, Monotype 9. – 3. Sziléziai könyvnyomdászok egyesülete. Székhelye: Troppau. Helyi csoportjainak száma: 6. Taglétszám: 345. Nyomdák száma: 52. Az árszabályközösséghez tartozik: 36 (69,23%). Szedőgépek száma: 36. Ezekből Linotype 16, Typograph 20. – 4. Szlovenszkói és podkarpatszkaruszi grafikai munkások egyesülete. Székhelye: Pozsony. Helyi csoportjainak a száma: 19. Taglétszám: 947. Nyomdák száma: 225. Az árszabályközösséghez tartozik: 165 (73%). Szedőgépek száma: 84. Ezekből Linotype 65, Intertype 11, Typograph 8. – A CsKSz össztaglétszáma: 9622, ami az összes nyomdai munkások 96%-át teszi ki. A nyomdásztanoncok száma: 1526. A szövetséghez tartozó egyesületek területein még működést fejtenek ki a nyomók köre, a gép- és hírlapszedők köre, a korrektorok és revizorok köre és a tanoncszervezet, továbbá ide sorolandók a nyomdász dalkörök és szakmai kultúrszervezetek. A tanoncszervezet helyi csoportjai főként a szakmai téren nevelik tagjaikat, szaktanfolyamok, előadások, valamint kirándulások útján. A továbbképzésről az egyes országos egyesületek kebelében alakult szakkörök gondoskodnak. A Typografia-szakképző tagjai számára a magas nívón álló cseh nyelvű «Typografia» havi szakfolyóiratot adja ki tagdíj ellenében. A németajkúak szakképzését a Deutsche Graphische Bildungsvereinigung látja el. E két szakképző egyesület fenntartásához a CsKSz heti 10 fillérrel járul hozzá minden tagilletékből. A szövetség hivatalos közlönyei a következők: «Veleslavin», megjelenik Prágában cseh nyelven, 6700 példányban. «Gutenberg», megjelenik Prágában német nyelven 3500 példányban, valamint a «Typografia» (l. o.). A cseh és szlovák tanoncok a «Dorost knihtiskarsky» prágai lapot kapják. Megjelenik 1600 példányban. A német nyelvű tanoncok a Prágában megjelenő «Jungbuchdrukker»-t kapják. Példányszáma 530. A CsKSz hivatalos közlönyei összesen 13.400 példányban jelennek meg. A kollektív szerződés szempontjából külön árszabályközösséget alkot egyrészt Csehország, Morvaország és Szilézia, másrészt Szlovenszkó és Podkarpátszka-Rusz területe. A szakszervezetek munkanélkülisegélyéhez az idevonatkozó törvény alapján az állam is hozzájárul. ne

Cserejog: a könyvkereskedelemben a viszontárusítónak az a joga, hogy a szoros számlára (l. o.) vásárolt árut bizonyos határidőn belül más kiadványra cserélheti be. A cserejog mérsékli a viszontárusító kockázatát.

Csernoviec György: az első orosz könyvnyomtató. 1493-ban nyomtatta cirillbetűs első munkáit Csernigov városában. A betűmetszésnek kitűnő mestere volt.

Csiksomlyói nyomda: a ferencrendi barátok itteni kolostorában 1676-tól látjuk működni ezt a kis tipográfiát, amelynek első nagy terméke Kájoni János közel 800-oldalas katolikus énekes könyve volt. Első könyvnyomtatóul Kassai András van megnevezve.

Csillag (*): jegyzetek jelölésére használjuk, még pedig zárójellel [*)] vagy anélkül. Az utóbbi mód valamivel modernebb. A kolumna első jegyzetét egy csillaggal (*), a másodikat (**), a harmadikat hárommal (***) jelöljük. A negyedik jegyzethez négy csillag helyett egyetlen keresztet (†) teszünk, az ötödikhez kettőt (††), a hatodikhoz pedig hármat (†††). A jegyzetek ily jelölése tehát, ha egy-egy oldalon bőven van, meglehetősen nehézkes és ízléstelen, azért újabban inkább felső törtszámokat (3) alkalmazunk.

Csillagászati naptár: az 1447. évben nyomtatta Gutenberg János. Töredékét 1901-ben fejtették ki egy wiesbadeni könyvtáblából.

Csillag Ferenc: szül. Pápán 1881-ben; az ottani Reform. Főiskolai Nyomdában tanult 1893-tól 1896-ig. Későbbi kondíciói: Franklin-Társulat, Athenaeum (5 év), Pallas (22 év); közben szoc.-dem. párttitkár volt 6 esztendeig. Nyomdásztársadalmi munkássága: tevékeny munkásságot fejtett ki a szakszervezeti és pártszervezeti mozgalomban, ismételten alelnöke a Budapesti Hírlapszedők Körének, a Helyi Bizottságnak; állandó munkatársa a Typographiának. Megírta – mint társszerző – a Hírlapszedőkör ötven éves történetét. Hat éven keresztül tagja volt Budapest törvényhatósági bizottságának.

Csillámos nyomatok: olyan kőnyomatú üdvözlőkártyák, amelyeknek föliratai mintha jégkristályokból volnának. Előállításuk a bronzolás módjára történik, különböző színű csillámporral való telehintéssel.

Csinga: Frecskay János mesterszava a betűk öntőcsapjára. L. Kézi betűöntőgép és Dúcmásolás.

Csiriz: l. Ragasztó-szerek.

Csiser János: 1693-ban ő alapította meg az első papirosmalmot Poprádon. Hosszú időn át ez volt a legjobb hírű papirosmalom az egész Fölvidéken.

Csiszológépek: l. Kő csiszolása.

Csomagolás: lásd Nyomtatványok szállítása.

Csomagoló-sajtó: olyan emeltyűs vagy csavaros présféle, amellyel az igen laza és nagy helyet foglaló anyagokat – például papiroshulladékot – könnyen kezelhető és szállítható formákba sajtolják össze.

Csomófogó: a papirosgyártásnál s a cellulóz kikészítésénél használt gép, melynek segítségével a durvább részek meg összegumósodott szálak különválaszthatók.

Csomóírás: a gondolatközlésnek és az események közlésének igen kezdetleges módja. Peruban és Közép-Amerikában volt otthonos a spanyol hódítás előtt.

Csontenyv: l. Enyvezés.

Csonttan: a művészeti anatómiának az a része, amely az ember csontozatának a leírását adja. A csontváztól függ a test körvonalainak fő-fő alakulása, s e körvonalak az izomzat által nyernek kiegészítést.

Csoportos hajtás: több, rendszerint azonos fajtájú gépnek egyetlen transzmissziós tengelyről való hajtása. Ellentéte az egyes hajtás, amikor külön-külön mótorok hajtják az egyes gépeket.

Csukló: kevéssé használt magyar neve a facette-nek (l. o.) vagy a közönséges kiejtés szerint fazettának.

Csulik-féle szedőgép: régi szedőgép; 1846-ban szerkesztette meg a cseh Csulik. A billentyűnek megnyomásával megindított betű ú. n. végnélküli láncra került, ahol kampók ragadták meg és a kellő helyzetbe állították. A kizárást külön kellett végezni.



D

Dadan János: jó hírű zsolnai nyomdász 1664-től kezdve. Több tót nyelvű munkát nyomtatott. Évről évre magyar-tót kalendáriumot is nyomtatott.

Daguerrotípia: abból állt, hogy a föltaláló simára csiszolt ezüstlemezt jódgőzök fölé tartott, s azt ekképpen fényérzővé tette; majd pedig beletéve ezt a lemezt a sötét kamrába: «fotografált» véle. A kép persze még nem volt látható; ez csak akkor következett be, amikor Daguerre a lemezt higanygőzök fölé tartotta; ekkor a jódezüst ugyanis a fény által ért helyeken egyesült a higanymolekulákkal. Ezután az «előhívás»-nak nevezett munkafolyamat után Daguerre nátriumhiposzulfittal a képet meg is rögzítette. Amit fölvételnek, expozíciónak mondanak a fotográfiában: az bizony még elég soká, olykor fél óráig is eltartott a daguerrotípiánál, s nem is voltak valami tartósak a képek. Később maga Daguerre eljárását annyira megjavította, hogy az exponálás ideje két percnyire szorult.

Dallastípia: Dallas Duncan által még 1873-ban feltalált eljárás domború felületű lemezek készítésére.

Dalmatinus György: magyar származású őstipográfus; 1480 körül Velencében nyomdászkodott.

Dalosköreink: ezek elseje volt az 1867-ben alakult pesti «Buchdrukker-Liederkranz», amely azonban «Nyomdász-Daloskör» címen csakhamar megmagyarosodott. Éppen úgy az 1871-ben Budán alapított «Typographia» dalkör. A pécsi nyomdászoknak «Dalkoszorú» című daloskörük volt már 1873-ban, a pozsonyiaknak 1875-ben. Budapesti nyomdászi dalegyesületek voltak még: a «Gutenberg-Szövetség» (1875), az «Összhang» (1880), «Egyetértés» (1879), «Athenaeum» (1881 és 1889) meg még néhány «házi dalárda», majd a «Budapesti Könyvnyomdászok és Betűöntők Dalköre» (1884), az «Ébredés» (1886) és a Szakegyesület dalosköre (1898) és most a «Budapesti Könyvnyomdászok Dalköre (karnagy: dr. Ujj József).

Daltonizmns: a.m. színvakság (l. o.).

Daniell-elem: a legegyszerűbb és a szükséges áramot önmagában fejlesztő galvanoplasztikai készülék. Fő része jókora üvegedény; ebben áll a lyukacsos agyaghenger, melybe hígított kénsavat öntenek. Az agyaghenger és az üveg falazata közti űrt tömény rézgálicoldat tölti meg. A kénsav gerjeszti az agyaghengerbe állított foncsoros cinkhengert. A keletkező áram megbontja a rézgálicoldatot és a kiváló rezet a formákra rakja.

Däniker F.: zürichi nyomdász; a 19. század közepe táján szedésgyorsító logotípiás rendszert dolgozott ki. Csak tizenkét logotípiát használt, s kiszámította, hogy e módszerrel évenként jó háromszázezer fogást takarít meg, ami kilenc nyolcadrétű ívnek felelne meg.

Danse macabre (francia): a. m. haláltánc (l. o.).

Danszki-papiros: fölülmúlhatatlanul tartós és szívós papiros. Japánországban készül a Broussonetia papyrifera kéteszendős hajtásainak háncsából.

Darabolás (tágítóké): l. Ritkítás.

Darvas Adolf: könyvnyomtató, született Apostagon 1857-ben. 1871-ben állott be a Pesti Könyvnyomdába szedőinasnak. – 1880-ban a Franklin-Társulatnál előbb a vasúti munkák főszedője, majd pedig a társulat tisztviselője lett. A nyomdásztársadalomnak hosszú időn át egyik vezető embere, az 1885-iki mozgalom egyik fő-fő irányítója, a kerületi betegsegélyző pénztárnak 3 éven át alelnöke volt.

Datum (latin): a. m. keltezés.

Davis osztó-eljárása: azon alapul, hogy olyanféle folyadékot talált föl, mely a vizet az ólomnál nehezebbé teszi. Már most az a fontos, hogy minden betűnek más-más legyen a súlya; például az i, l, t, f, j stb. betűk súlya is különbözzék egymástól. Az osztani való szedést ekkor vízzel telt hordóba döntik, s az említett folyadékból egy keveset a vízbe öntenek. Ekkor a legkönnyebb betűk (például az i-k) rögtön a víz fölszínére emelkednek, úgyhogy onnan lefölözhetők s a szekrény megfelelő rekeszébe rakhatók. Ha ismét egy kevés folyadékot öntenek a vízhez: a hordóban maradt betűk legkönnyebbjei (például az l-ek) szállanak föl; és így tovább. Ilyen módon az egész szedés szépen széjjelosztható.

Daye John: kiváló angol könyvnyomtató a 16. században. Szép új betűket metszett.

Day John: az északamerikai Cambridge városában könyvnyomtatóskodott 1638-tól kezdve.

Deberny Alexandre (1808–1881): a harmincas években kezére került a nagy francia író Balzac betűöntödéje, s az idők folyamán naggyá és világhírűvé fejlesztette.

Deblokálni: a blokálás ellentéte, tehát a helyes betűk beillesztése a szedésbe.

Debreceni könyvkötés: már a 16. században nagy híre volt, s az ottani kompaktorok bízvást megállhatták volna a versenyt a legjava németekkel is. Ez a jeles művészi színvonal az idők folyamán még emelkedett is, mindaddig, amíg az indusztrializmus le nem csökkentette a könyvkötés művészi tartalmát.

Debreceni könyvnyomtatás: A magyar könyvnyomtatás történetében magyarsága és könyvnyomtatóinak kiváló egyénisége révén Debrecen városáé a legfényesebb szereplés. Debrecen produkálta az 1711-ig terjedő időszakban a legtöbb magyar nyelvű könyvet: 282-t (110 latin nyelvű munka mellett). A könyvnyomtatást a nagyhírű reformátor, Huszár Gál honosította meg Debrecenben 1561-ben. Huszár Gál rövid idővel később Nagyszombatra távozott. Utána 1563-tól 1567-ig Debrecenben Török Mihály nyomdászkodik. Vele egyidőben a vándor könyvnyomtató Hoffhalter Ráfael is nyomtatott Debrecenben. Török és Hoffhalter Ráfael után következik Komlós András (Lupinus) 1569-től 1575-ig. Halála után egy évig özvegyének impresszumát látjuk a nyomtatványokon. Komlós Andrást Hoffhalter Rudolf, Ráfaelnek fia váltotta föl. 1576-tól 1587-ig Debrecenben nyomdászkodott, de közben Nagyváradon is megfordult a sajtójával. Ezután Csáktornyai János dolgozott Debrecenben 1590-től 1593-ig. Utána Lipsiai Rheda Pál következett (1596–1619). Ettől fogva a debreceni városi nyomda élén állottak: ifj. Rheda Pál és Péter (1620–30), Fodorik Menyhért (1632–63), Karancsi György (1663–75), Rozsnyai János (1677–83), Töltési István (1683–86), Kassai Pál (1686–94), ennek özvegye (1694–96), Vincze György (1697–1704), Miskolczi Ferenc (1705–23), Viski Pál (1723–35), Hargitai János (1736–52), Biró Mihály (1752–1754), Kállai Gergely (1756–1759), Hargitai István (1759–84), Huszti Riskó Sámuel (1788–97), Szigeti Mihály (1798–1804), Csáthy György (1804–15), Tóth Ferenc (1816–32), Tóth Lajos (1832–42), Tóth Endre (1845–53), Fodor Ruben (1853–59), Frics József (1859–1899), Keresztessy István (1899–1928).

Decker: német könyvkereskedő- és könyvnyomdász-család, melynek őse György (szül. 1596-ban), utolsó képviselője pedig Lajos Rudolf (1804–1877) volt Berlinben. Halálakor könyvnyomdája a porosz államnyomdával olvadt egybe.

Defektus (magyarul: hézagos, hiányos): 1. ha valamely betűből kevesebb öntetett s szedés közben egyes betű teljesen kifogy, míg a többiekből sok van a szekrényben: akkor a betűmennyiség hiányos, defektus; – 2. ha a szedés betűinek szétosztásánál, a könyv tárgyánál fogva a betűszekrény rekeszei nagyon megtelnek egyes betűvel: e betűket is defektusnak nevezzük s hogy a szétosztás további folyamán a másik rekeszbe ne ömölhessenek, papir-zacskóba csomagolva, vagy e célra készült külön szekrénybe rakatnak; – 3. a könyvkereskedelemben defektusnak mondják a sérült, hibás, nem kifogástalan könyvpéldányt.

Dekalkománia: a. m. lehúzó-képek készítése. Ez az eljárás nagyjelentőségű a díszműiparban meg az olcsóbb porcellánedények színes virágokkal, képecskékkel való díszítésekor. Lényege abból áll, hogy a képet keményítő-csirizzel vékonyan bevont papirosra nyomtatják, még pedig a közönséges kromolitográfiákhoz képest fordított színezési sorrendben. Gyakran még fehér födőfestékkel alapot is nyomtatnak a színek fölé, amely a későbbi lehúzáskor alul kerülve: emeli a színek élénkségét. Ha az ily lehúzó-kép színnyomatos fölületét kencével bekenik, s az ugyancsak kencével bekent fa-, üveg- vagy pedig fémtárgyra ráborítva, a kence kiszáradása után a képet hátulsó oldaláról megnedvesítik: a papiros keményítőrétege föloldódik és a papiros a tárgyra ragadt színes rétegről könnyedén lehúzható.

Dekameron (görög): a. m. tíz nap történetének elbeszélése; Boccaccio (1313–1375) tíz napra fölosztott száz elbeszélése. Átvitten elbeszélés, gyüjtemény jelentősége is van; ilyen például Jókai «Kis dekameron»-ja.

Del. (deleatur): rövidítése a dele-nek (töröld), deleatur-nak (töröltessék) a korrektúrákon; rézmetszetek alatt a. m. delineavit: rajzolta.

Delcambre és Young szedőgépe: l. Pianotype.

Delejesség: l. Nyomtató-papiros.

Dembour: metzi vésnök, 1834 körül zsíros lakkfestékkel vitte át a rajzait vörösrézre, s azután kidomborodó képűre maratta őket, úgy hogy könyvnyomdai sajtón nyomtatni lehetett róluk.

Dement-féle szedőgép: Az amerikai Dement századvégi szedőgépe elég különös volt: az írógépszerű szerkezetnek patricás talpú kereke volt, s ez végtelen papirosszalag fölött forogva, a billentyű megnyomása következtében litográfiai festékkel egy-egy betűt reányomott a szalagra. A szalagot azután egyforma hosszúságú darabokra vágták, s litográfiai kőre avagy cinklemezre átnyomták és ezáltal az maratható lett. A kizárás úgy történt, hogy a teljes sorok szóközeinél a szalagot szétvágták s aztán széjjeltolták.

Demotikus írás: a. m. népies. Az óegyiptomiaknak a hieroglifákból egyszerűsödött formája, melyben immár mindössze csak százötven a szótagjegyeknek és vagy kétszáz a hangok jelzésére való jegyeknek a száma.

Demy: 44,4 : 59,1 cm-es papirosnagyság Nagy-Britanniában.

Denk Johannes: az újrakeresztelők nyomdászból lett apostola; megh. 1527-ben. Mint vándorló könyvnyomtató 1522-ben Baselbe érkezett, ahonnan Oecolampadiusnak tanácsára Nürnbergbe ment rektornak. Innen – amikor tanait kezdte hirdetni – kivesszőzték. Hasonlóképpen járt Sankt-Gallenben, Augsburgban és Strassburgban. 1526-ban visszatért barátjához Oecolampadiushoz Baselbe, itt azonban csakhamar elragadta a fekete halál.

Depó (franciául: dépôt): a szedőszekrényekbe már nem férő betű- és kizáróanyagok, valamint az álló szedések, matricák, öntvények és klisék raktára. A könyvnyomdai üzem szedőosztályának nagyon fontos kelléke. Tanácsos, hogy ennek a raktárnak a kezelője (nyomdásznyelven: depozitőr) oly kéziszedő legyen, aki már huzamosabb ideig van az illető üzem alkalmazásában és jól ismeri az üzem idevágó anyagát és berendezését. A depóban elhelyezett anyagról kartoték vagy könyvjegyzék vezetendő, melyben gondosan jegyezzük fel: 1. a depóállványnak melyik számú polcában és rekeszében van a fölös betűanyag; 2. a kiadás alkalmával mikor, kinek, mit és mennyit adtunk ki belőle; 3. visszatétel alkalmával a visszatevés tényét rögzítsük meg. A depóban levő klisékről levonat készítendő és dossziéba teendő. Minden klisé levonata mellé írjuk oda, hogy a klisé-regális melyik számú fiókjában található és kölcsönzés esetén: kinek és mikor adtuk kölcsön. Ugyanúgy kell nyilvántartani a matricákat és öntvény lemezeket is. Mindehhez szükséges, hogy a depó-állvány polcait és rekeszeit megszámozzuk, úgyszintén a klisé-, matrica- és öntvénylemez-regális fiókjait is lássuk el számokkal, mert csak így biztosítható a keresett betű- vagy kliséanyag gyors megtalálása. – A kliséket elraktározásuk előtt gondosan be kell zsírozni, hogy oxidálódásukat amennyire lehet megakadályozzuk.

Depozíció: a posztulátum letételével, vagyis a segéddé avatással összefüggő ünnepség a 15–18. században. Rendszerint valami vígjátékszerű mókával vette kezdetét s lakomával fejeződött be és annak költségeit természetesen a fölavatásra kerülő ifjú nyomdász – a kornutusz – fizette meg. A depozíció cerimóniája maga meglehetősen mély értelmű és szép volt, de később – a harmincéves háború okozta elvadultság idején – sok durvaság és sikamlósság csúszott belé, ami több helyt a hatóságok közbelépését is szükségessé tette.

Deputátum: régebben olyan művek vagy hírlapok szedésénél, melyek nem a szedett betűk mennyisége szerint, hanem meghatározott heti fizetés szerint állíttattak elő, néhol deputátumot adtak a szedőknek (még inkább az inasoknak); ez annak a meghatározása volt, hogy óránként vagy naponként hány sort kellett szedniök.

Derékszög: 90-fokú szög: pl. akkor keletkezik, ha valamely vízszintes vonalat függőleges vonallal metszünk. – Derékszög (Winkel): gondosabb kidolgozásban a betűöntő által is használt szerszám. A betűk és egyéb nyomtatóalapul szolgáló eszközök, valamint azok tartozékainak derékszögű ellenőrzésére szolgál. ta

Derített szín: az, amelyet valamely világosabb színnel halványítunk.

Dermatográfia (dermográfia): ritkábban használt, bár találóbb elnevezése az autográfiának.

Dermatoid: a. m. műbőr (l. o.).

Derriey Charles: francia betűöntő (1808–1877), 1839-ben bélyegvéső- és betűöntő-műhelyt állított Párizsban. Betűöntvényei révén világhírre tett szert. Találmányai közül felemlítendők: egy csingatörő és betűcsiszoló gép, egy számozó gép bankjegyek készítéséhez, s egy új hangjegy típus-rendszer.

Derriey-féle rotációs: l. Rotációs gépek.

Desatype: a fényszedőgépekre emlékeztető amerikai készülék, mely szöveget szállít az offsetmarató avagy a fotolitográfus számára. Szerkezetét még titkolják.

Descendiaan: a 10 pontos betűnagyság neve a hollandusoknál.

Dessin: minden művészeti és műipari célra szolgáló rajzot így neveznek a franciák.

Dethleff-féle egyengetés: ragasztószer és festék keverékével 4–5 levonatot készítenek a kliséről vékony papirosra. A nedves levonatokat sellakporral telehintve, összeragasztják és kivágás helyett használják.

Dettó-jel: árjegyzékek szedésekor gyakran így nevezik az egymás alatt álló idézőjeleket.

Deutsch Dávid: a Világosság-nyomda igazgatója, szül. 1872-ben Budapesten. A betűszedést a Légrády Testvérek nyomdájában tanulta, s 1888-ban szabadult föl. Élénk részt vett a nyomdászmunkások társadalmi mozgalmaiban. Több ízben tagja volt a Szakegyesület és a Segélyző Egyesület választmányának. Főbb kondíciói: 1903 körül a Fővárosi Nyomda Rt.-nál a Magyar Pénzügy tördelője, 1905-ben tördelője a Világosság-nyomdában készülő lapoknak, majd a nyomda művezetője, 1921 óta pedig a nyomdának technikai igazgatója.

Deutsch Julius: nyomdászból lett ausztriai munkásvezér, szül. 1884-ben. Először nyomdászatot tanult, majd gyári munkás lett, nappal dolgozott és éjszaka középiskolai vizsgákra készült. 1919–1920-ban osztrák hadügyi államtitkár, vagyis hadügyminiszter volt.

Deutsch Mór: a hatvanas évek elején alapított litográfiát Pesten; 1865 év körül nagyszabású könyvnyomdai berendezéssel bővítette az üzemét, úgy hogy az ujságok egész tömegét nyomtathatta ott. Itt készült például Lázár Kálmán gróf «Pesti Hírlap» elnevezésű politikai napilapja is 1867-ben. A kiegyezés után a nyomda addigi «Gyurián és Deutsch» cége előbb «Deutsch Testvérek»-re, később «Czettel és Deutsch»-re változott.

Devanagari-ábécé (általánosságban szanszkritnak mondják): az arám szíriai alfabéta egyik régibb formájából keletkezett.

De verbo ad verbum: főleg nyelvészeti dolgokat tárgyaló kéziratokon a. m. szóról szóra, betűről betűre (szedendő).

De Vinne Theodore Low: Amerika legjelesebb szakírója, szül. 1828-ban. 1850-ben a newyorki Francis Hart Co. nyomdájában korrektor, majd faktor; 1859-ben cégtárs, 1877-ben pedig a nyomda egyedüli tulajdonosa lett. A szakirodalom terén legjelesebb munkái: «The invention of printing» (New-York 1876); «Historic printing types» (1886); «Cristopher Plantin and the Plantin-Moretus Museum at Antwerp» (1888); «The practice of typography (1900). Megh. 1914-ben.

Devocionáliák: összefoglaló neve a katolikus vallás kegyszereinek. A régibb időkben főleg a szentképekre és a misekönyvekre értették.

Dextrin: burgonya- és gabonakeményítő pirítása útján nyert ragasztószer. Mint ilyen, a gummi arabicumot helyettesítheti, kivéve természetesen a litográfiai forma kezelése körül.

Dézsi Lajos: szegedi egyetemi tanár, szül. 1868-ban. Sokat foglalkozott a régi magyar irodalommal, bibliográfiával és a könyvnyomtatás történetével. 1899-ben jelent meg tőle: «Magyar író és könyvnyomtató a 17. században», Misztótfalusi Kis Miklós és Pápai Páriz Ferenc legmegbízhatóbb, nagy gonddal és kitűnő történelmi érzékkel készült életírása. Egyszersmind pompás kis korrajz.

Diafánia: áttetsző-nyomtatásos eljárás; célja oly nyomatoknak az előállítása, amelyek az ablakra tapasztva, bizonyos mértékig az üvegfestmény hatását keltik. Az eljárás nyitja az, hogy olyan papirosra nyomtatnak, amelynek az egyik oldala izlandi moha és kevés zselatin keverékével van bevonva. A festék elkészítésekor a kence használatát mellőzik és a követ minden befestékezés után megszárítgatják, mert a fönt említett módon preparált papiros a vizet nem tűri. Nyomtatás után lakkozzák a papirost, még pediglen mind a két oldalán külön-külön.

Diafragma: a lencsén áthaladó fénynyaláb átmérőjének szabályozására szolgál. A sugárnyaláb útjának szűkítésével a tájnak élesebb képét nyerjük. A rácsos (raszteres) fotográfiánál a fényérzékeny lemezen képződő pontok alakja, nagysága a diafragma-nyílás alakjától és nagyságától is függ. A diafragma területének nagyságával együtt változik az időegység alatt áthaladó fénymennyiség, melynek révén a raszteres negatív vagy pozitív karaktere befolyásolható. ts

Diagonális vágás: l. Papiros formátuma.

Diagonális vágású papiros: l. Levélboríték.

Diagráfia: sokszorosító eljárás. Lényege, hogy a nehezebb fajtájú rajzot gumizott tafotára pauzálják, s erről litográfiai kőre átnyomják. Különösen építőipari és topográfiai rajzok sokszorosítására ajánlatos.

Dialektus: a. m. nyelvjárás, tájszólás (a magyarban például a palóc, a székely meg a göcseji). Az angolban és a németben a nyelvjárásoknak jelentős irodalmuk van, a magyarban a tájszólásokat csak néha juttatják szóhoz.

Diamand: a 4 pontos betűnagyság neve a hollandusoknál.

Diamant: a 4 pontos betűnagyság neve a németeknél. – A franciáknál a «Diamant» jelölés csak 3 pontos betűt jelentett.

Diamond: betűnagyság megjelölése a Caslon-féle amerikai pontrendszerben. Megfelel 4 és fél amerikai pontnak, vagyis a mi rendszerünk 4,22 méterpontjának. Az angolországi «Diamond» csak 3,93 méterpontos betűnagyság.

Diapozitív: valamely fotográfiai negatívnak másolata filmre avagy fényérző réteggel bevont üveglapra. Megvilágítási viszonya tehát a negatívval szemben helyesre fordított. Az ú. n. vetített képek és moziképek vetítése diapozitívon át történik.

Diazotíp-eljárás: a diazo-vegyületek fényérzékenységén és festékké alakíthatóságán (kapcsolás = kopulálás) alapuló fotográfiai másoló eljárás.

Didot: francia könyvnyomdász- és könyvkereskedő-család. Az üzlet alapítója Ferenc (szül. 1689-ben) volt. Ennek jeles utóda Ambrus Ferenc, ki különösen a nyomdászat terén tűnt ki, s nyomdájának számos terméke tipográfiai ritkaság becsével bír. Öccse Ferenc Péter (1732–1795) követte, aki kiváló érdemeket szerzett a nyomdászat, betűöntés és papirosgyártás terén. Fia Péter (1760–1853) nemcsak kiváló nyomdász volt, de irodalmilag is működött. Egyik fia, Saint-Léger volt a végnélküli papiros föltalálója; egy másik fia, Péter folytatta az üzletet, míg a legfiatalabbik, Gyula (1794–1871), Brüsszelben alapított nyomdát, de ezt a nyomdát csakhamar eladta a belga kormánynak s visszatérve Párizsba, ott uj nyomdát rendezett be. Ambrusnak egyik fia, Firmin (1764–1836), átvette atyjának betűöntödéjét s a betűöntést nagy tökélyre emelte; mostani betűrendszerünknek ő a megalapítója.

Diepold Floridus: budai könyvkereskedő, 1788-tól 1812 utánig működött, kezdetben Landauer Jánossal együtt.

Dikaszteriális papiros: a hármas papirosnagyság (37:53 cm) régi elnevezése.

Diktafon: a fonográfhoz hasonló irodai készülék, amelyet nagyobb vállalatoknál szoktak használni. A gyorsírást takarítják meg véle.

Dimetil-oldat: l. Papirosvizsgálat.

Dinamógép (generátor): indukción és mechanikai meghajtáson alapuló elektromos áramot termelő gép.

Din-formátumos gyorssajtó: A stopcilinderes gyorssajtókat napjainkig ahány gépgyár: annyiféleképpen építette, aminek a gép ára s működésének gazdaságossága tekintetében olykor meglehetősen káros következményei voltak. Németországban az ipari normalizáló választmány újabban arra törekszik, hogy egyelőre legalább a formátumuk tekintetében egységesítse a gyorssajtókat. Kiindulási pontul természetesen az új «Din»-formátumos arányszámokat vette a választmány, s a gépgyárosokkal való megállapodás értelmében az újabb papirosformátumokhoz jövőre már a gyorssajtóalakok megállapításakor is alkalmazkodni fognak. Idővel pedig ez a normalizálás nyilván ki fog terjedni a gyorssajtó alkotórészeinek legfontosabbjaira is.

DIN: a Deutsche Industrie-Normen, vagyis a német ipari szabványok elnevezésének rövidítése. (Lásd: Szabvány.)

Di-oldat: Wurster német papírtechnikustól összeállított reagens annak megállapítására, hogy valamely papirosban van-e faanyag, vagy sem. A floroglucinnál megbízhatóbb, mert a színes papirosokat is csak faanyag megléte esetén festi vörösre.

Diósgyőri Papírgyár Rt.: l. Papirosgyáraink.

Diotype: a Monotypehez hasonló szedő-öntőgép. Föltalálója a francia Pinel H. Írógépes készülékének munkáját jól el lehetett olvasni, akárcsak az Elektrotypographét. A gép, ha kellett, párosával is öntötte a betűt; innen is kapta a «Diotype» nevet.

Diplomatikus írás: a középkori okiratok írása. A régi magyarországi okleveleken kitűnően tanulmányozhatók az írásbeli stílusok. A kapitális és unciális, a kurzív meg a minuszkula betűk egyaránt megtalálhatók ezeken az okleveleken.

Direkt litográfiai eljárások: ezeknél közvetlenül állítják elő a nyomás alá kerülő rajzot a kövön; így például a tollrajzos, krétarajzos, vésetes litográfia, meg a kőkarc esetében.

Direktotípia: l. Offset.

Discotype: 1916-ban Angliában föltalált szedőgép, mely egyes betűket önt, s aztán azokat sorokká forrasztja össze.

Dísz (latinul ornamentum): mindaz, ami a tárgyakat, vagy ezek bizonyos, a rendeltetésüket szolgáló részeit a maga szépségével kellemetesebb hatásúvá teszi. – A könyvnyomtatásban fő-fő díszítő elem maga a betű. Magának a betűnek díszesítése azonban csak nagyon szűk határok között történhetik.

Díszbetűk: így nevezi a nyomdász az akcidens-betűk közül azokat, amelyeket különbözőféle árnyékolással, rovátkolással, kivéséssel, körülvéséssel stb.-vel dekoráltak.

Díszléniák: l. Léniák.

Díszműnyomtató festékek: l. Könyvnyomdai festékek.

Diszponenda: a könyvkereskedelemben a bizományba adott árunak az az eladatlan része, melyet elszámoláskor a könyvkereskedő a kiadónak nem küld vissza, hanem annak hozzájárulásával raktáron tart a legközelebbi elszámolásig, anélkül, hogy értékével «szoros számlán» megterheltetnék. (Lásd még Bizomány és Szoros számla.)

Disszertáció: tudományos értekezés; az a munka, melyet az egyetemek a doktori cím elnyeréséhez megkövetelnek. A legtöbb egyetem megkívánja a disszertációk kinyomtatását, azonban e munkáknak a példányszáma olyan alacsony, hogy a disszertációk nem szoktak könyvkereskedelmi forgalomba kerülni; pedig tudományos jelentőségük néha rendkívül nagy.

Dittmar-féle szedőgép: a hetvenes-nyolcvanas évek szenzációját látták benne. Valósággal csudagép volt, praktikus érték nélkül. Önműködően szedte és osztotta a betűket. Segédgéppel előállított grafikon kellett hozzá, amelyen több ember is dolgozhatott.

Dittokromográfia: a kettőstónusú festékkel való nyomtatás. E festékek pigmentjéhez valamely más pigmenttel kevert kence van keverve, amely nyomtatás után szétterjed, s alapnyomat hatását teszi.

Divald: könyvnyomtató-család. Az első szereplő tagja: János Márton 1776-ban vette meg a ferencrendiek ismeretlen időben alapított eszéki nyomdáját. 1819-ben Divald Márton Alajos, majd özvegye kezére került a nyomda. 1847-ben Divald Károly lett a tulajdonosa. Őtőle Lehmann Károly vette azt át az 1850-es évek elején.

Divatlapok: a mult században főleg nőket érdeklő szépirodalmi ujságok gyüjtőneve és címe. Újabban inkább a ruhadivat propagandáját szolgáló, divatképekkel, szabásmintákkal, háztartási receptekkel megtöltött időszaki lapok.

Divatos pontok: l. Oszlopos szedés.

Divíz: l. Kötőjel.

Divizórium: a szedők tenákulumjának villa-formájú része, mellyel a kéziratot leszorítják.

Dob (Tympan, a régi debreceni könyvnyomtatóknál: tempó): a kézi sajtó födelének hátán alkalmazott, vászonnal bevont ajtóforma rész. Egyengetés alkalmával a dobot kinyitották s papirosívek betételével vagy kivételével a nyomás erejét szabályozták. A gyorssajtókon ugyancsak dob az a henger, mely a nyomóhengertől átveszi az ívet, hogy tovább adja a kirakószerkezetnek.

Dobay János: gyulai könyvnyomtató. Az ötvenes évek vége felé nyitotta meg jól fölszerelt tipográfiáját. Tanay Józsefnek ő volt a tanítómestere.

Dobay Sándor: a hatvanas évek derekán alapított könyvnyomdát Nyíregyházán.

Dobner Sebestyén Nándor: 1692-ben állított nyomdát Sopron városában. Nyomtatványai fölötte ritkák, bár a tipográfia 1731-ig virágzott.

Doboz és dobozgyártás: A mai fejlett dobozipar a könyvkötői iparból indult ki. A század elején a dobozokat a könyvkötőipar készítette kézi munkával; a század közepétől kezdve nagyot fejlődött a dobozipar és önálló szakmává lett. Talán ebben a szakmában van a legtöbb munkagép. A dobozkereslet állandóan fokozódik. Ma nem képzelhető el cukorka, csokoládé, szivar, cigaretta, szappan, parfőm, gyógyszeráru, levélpapiros stb. dobozcsomagolás nélkül. Nagy a fogyasztás hajlított dobozokban (Faltschachtel), melyek laposan szállíthatók, kis helyet igényelnek, ami nagy előny a kész dobozokkal szemben. A hajlított dobozok természetesen nem használhatók fel minden cikk adjusztálására, mert pl. cipőt, kalapot, inget, nyakkendőt stb. csak kész, kemény dobozba lehet csomagolni. – Dobozok sokféle kivitelben készülnek és különféle célokra használhatók fel. A dobozipar a következő dobozokat készíti: Nyers dobozt: minden bevonás nélkül, külső dobozolásra és postai szállításoknál használják. Borított dobozt: ezek jobb kivitelűek, fehér, színes és mintázott papirosborítással, nyomtatással is. Hullámdobozt: ezt speciális gépen állítják elő; van kész és hajlított doboz, különféle belső beosztással (rekeszekkel), tojás, gyümölcs, villanykörte, üvegek stb. adjusztálására; ezek a dobozok igen alkalmasak törékeny áruk szállítására, mert a dobozok a hullámozás miatt igen ruganyosak. Gyógyszerdobozok: ezek szegletes, gömbölyű és hosszúkás alakban készülnek, szép és tiszta kivitelűnek kell lennie; sok rajtuk a kézimunka; a gyógyszertárak kisebb mennyiségben rendelik, rendesen céges címkével. Ékszerdobozok: ezeket speciális szakemberek készítik nem lemezből, hanem fából, különféle anyaggal, mint papirossal, vászonnal, pergamoiddal és bőrrel bevonva, arany díszítéssel és céggel, belül selyemmel, plüssel és bársonnyal bélelve és olyan formákban, amint azt a cikkek megkívánják. Díszdobozok: ezeket a dobozokat olyan cikkek adjusztálására használják fel, amelyeket a vevők ajándékba adnak; a legfinomabb borítópapirossal vonják be őket és képdíszítéssel is kerülnek forgalomba; használják parfőm, cukorka, csokoládé, levélpapiros, szivar és cigaretta csomagolására, de üresen is. Hajlított doboz (Faltschachtel): ennek a használata igen nagy mértékben emelkedett, a kivitele igen célszerű és csinos s készítésével nemcsak a dobozipar foglalkozik; a kő- és könyvnyomdai üzemek igen tetszetős nyomtatással szállítják ezeket a dobozokat, a nyomtatáson kívül ők végzik a dobozok kivágását, esetleg a ványolást, hajlító vágásokat és esetleg a ragasztást is; a hajlított dobozok különféle nagyságú és idomú késekkel készülnek; ehhez a munkához úgy a szedőnek, mint a gépmesternek nagy gyakorlattal kell bírnia; a kivágások rendesen erős nyomó- és gyorssajtón készülnek; doboznagyüzemek egészen a lemeznagyságig (70:100 cm) rendelkeznek hajlított dobozkivágó géppel; ez a berendezés csakis tömegmunkára alkalmas. Húzott dobozok: készítésük speciális gépen történik, melegítéssel; a lemezeket bizonyos nagyságokra előre kivágják és speciális gépen hajlítják. Kartoték- és irodai dobozok: ezeket még ma is a könyvkötőipar készíti. Maché-dobozok: költséges berendezéssel, költséges szerszámokkal lehet csak előállítani; a dobozokat különféle színűre festik, lakkozzák és külön e célra konstruált kályhában szárítják; machéból nemcsak dobozok, hanem különféle háztartási és irodai célokra használt tárgyak is készülnek. – A dobozgyártáshoz sokféle gép szükséges: kivágókések, csákozóformák és szerszámok, sokféle anyag és ezenfölül nagy szakismeret. tj

Dobozy Lőrinc: l. Grafikai Munkások Szakegyesülete.

Dobrovszky Mátyás: pesti szedő; 1854-ben Wolf János betűöntővel Vácon rövidéletű könyvnyomdát alapított.

Doby Jenő: rézmetsző, szül. Kassán 1834-ben. A rézmetszés mesterségét Fuchsthaler Alajostól tanulta Pesten. 1884-ben az Iparművészeti Iskola szaktanára lett, s mint ilyen több jeles rézmetszőt nevelt. Megh. 1907-ben.

Documentum (latin): a. m. okirat.

Dolet Etienne: francia könyvnyomtató, szül. 1509-ben. Lyonban Gryphius nyomdájában foglalatoskodott. Az 1537. évben saját nyomdát állított Lyonban, melyből többféle értékes kiadvány került ki. Szabadelvű nézetei miatt sok zaklatásnak volt kitéve, majd 1546-ban Párizsban máglyahalálra ítélték. Emlékének 1894 körül szobrot állitottak Párizsban.

Dollan János: egyik alapítója 1861-ben a kolozsvári nyomdászegyletnek. Meghalt 1900-ban.

Domborító sajtó: a könyvkötő aranyozó sajtója, amelyen a könyv födelének domborítása is történik. L. Aranyozó-sajtó.

Dombornyomtató gépek: masszív, igen erős nyomást kifejteni bíró tégelyes sajtók fűthető nyomólappal.

Domborúnak látszó képek: Ezek lemezei rendszerint a domborúan másoló géppel készülnek. Ennek helyettesítésére irányuló fotomechanikai eljárást talált föl és szabadalmaztatott az 1901. évben a mainzi Scholz József, aki különben egyszersmind az algráfiának is föltalálója. Eljárásához két lemezre van szüksége: az egyik az illető kép pozitívja, a másik a negatívja. A nyomtatás egymásutánban történik a két lemezről, de más-más festékkel, és úgy, hogy a két lemez nem illeszkedik tökéletes pontossággal egymásra, vagyis a negatív sötét helyei nem esnek a pozitívnek éppen a világos helyeire, hanem kissé eltolódottan nyomtatunk a második lemezről. Ilyenformán rendkívül finom vonalközök állanak elő, s ezek a képet plasztikus hatásúvá teszik.

Domború nyomtatás: a betűknek, ábráknak, bélyegzőknek reliefszerű kidomborítása a papirosból. Vésett vagy maratott anyamintát készíttetünk kemény fémből (cink, réz, acél); kellősítés után megzárjuk, beemeljük, pontos soregyent állítunk és előkészítünk borítást – lehetőleg a nyomóhengerre felragasztva – a patricakészítéshez, amely lehet többféle anyagból, ú. m.: áztatott kéregpapiros, spanyolviasz, guttaperka, szarvasbőr, gipszes selyempapiros-rétegek, halenyv és iszapolt kréta keveréke, Mäser- vagy Viktória-matricapor, ólomöntvény stb. Hogy mikor mit használjunk: az a körülményektől, úgymint: példányszám, papiros, formanagyság, mélység, finomság, valamint a géptől függ. Például bélyegzőkhöz az ólomöntvény a legmegfelelőbb, amelynek készítése a következő: Egy vaslemezre, ürtöltőkkel körülzárt részre ólmot öntünk, melybe belecsapjuk az anyamintát. A megkeményedés után az így formálódott patrica hátsó oldalát lecsiszoljuk és a pontosan regiszterbe állított anyamintába helyezve, halenyvvel bekenjük. Ha a gépet nyomtatásra engedjük: a patrica ráragad a nyomóhengerre, ahol vékony, de erős papirossal megerősítjük és rövid száradás után már nyomtathatunk is véle. Nagyobb alakú vagy jobban kidomborodó munkákhoz az iszapolt kréta és halenyv keveréke ajánlható, amiből a következőképpen készül a patrica: a regisztert és borítást pontosan előkészítjük; az iszapolt krétát halenyvvel jól átgyúrjuk és elhelyezzük a nyomóhengeren; selyempapirossal letakarjuk és többszöri nyomásnak tesszük ki, a selyempapirost folyton cserélgetve. A fölös részeket eltávolítva, hosszabb száradás után nyomtathatunk. nli

Donatus: az ilyen nevű, a 4. században élt grammatikusról elnevezett 15. századbeli fatáblanyomatok. Olvasókönyvek s nyelvtani kivonatok voltak. Alig maradt néhány darabjuk reánk. Gutenberg egyik első nyomtatványa is egy ilyen 1446 körül, de már fémbetűkről nyomtatott Donatus volt.

Doodsworth: amerikai föltaláló, ki oly gépet mutatott be az 1876-i philadelphiai világkiállításon, mely villaformájú csipesszel kapkodta ki a szekrényből a betűtípusokat.

Doppelmittel: a 28 pontos betű nagyság neve a németeknél.

Doré Gustave: kiváló francia rajzolóművész, szül. 1833-ban, megh. 1883-ban. Merész fényhatásokkal dolgozott. Pisan, Piaud és Pannemaker nevű kitűnő fametszőivel egyetemben ő volt az, aki 1855 körül az akkor már a tollrajz határáig elfinomodott fakszimilés fametszésben a franciáknál is diadalra vitte a tónusos technikát.

Dorsalis: latinul a. m. hátirat, az iratok hátán levő írás.

Dossier (francia): a. m. iratcsomó, levélrendező.

Double Crown: 58,8 : 76,2 cm-es papirosnagyság Nagy-Britanniában.

Double Demy: 57,1 : 88,8 cm-es papirosnagyság Nagy-Britanniában.

Double Foolscap: 43,2 : 68,6 cm-es papirosnagyság Nagy-Britanniában.

Double Pica: betűnagyság megjelölése a Caslon-féle amerikai pontrendszerben. Megfelel 24 amerikai pontnak, vagyis a mi rendszerünk 22,5 méterpontjának. Az angol Double Pica csak 19,50 méterpontot tesz ki; az amerikai mérettel a Two-line-Pica egyezik meg.

Double Post: 49,6 : 60 cm-es papirosnagyság Nagy-Britanniában.

Double Pott: 39,4 : 62,5 cm-es papirosnagyság Nagy-Britanniában.

Double Royal: 62,5 : 101,6 cm-es papirosnagyság Nagy-Britanniában.

Double Super Royal: 69,9 : 104 cm-es papirosnagyság Nagy-Britanniában.

Dörzsgumi: l. Radírgumi.

Dörzsöléses kalander: lásd Tapétanyomtatás.

Dörzsölőhenger: a nyomtatógépek festékező szerkezetének fontos egysége. Szorosan véve az acél dörzsölőhengereket értjük ezek alatt, azonban vannak masszából való dörzsölőhengerek is. A dörzsölőhengerek meghajtásukat normális gyorssajtóknál a nyomóalapról, kéttúrás gépeknél a nyomóhengerről kapják közvetítő hengerek segítségével. A dörzsölőhengerek oldalmozgással bírnak, amelyek rendszerint 0 mm-től 60–80 mm-ig állíthatók.

Dörzsöny: kevéssé ismert magyar szó a német «Wischer», meg a francia estompe fogalmára.

Drakópia: autotípiai magasnyomtatóformák készítésekor a cinklemezre másoláskor használják. A fényérzékeny kromátkolloid (zselatin, enyv, gummi arabicum) és a fém közé egy saválló (aszfalt-) réteget iktatnak. Ha a vonalas vagy autotípiai kromátkolloid másolat készen van: organikus oldószerekkel a szabaddá lett aszfaltterületeket a cinklemezig kioldják. Az így (közvetett úton) nyert saválló kép lehetővé teszi a tisztán kromátkolloidokkal készített másolatoknál elmaradhatatlan beégetés mellőzését és így a drakópia útján készült autotípiai magas nyomtatóforma a cink eredeti rugalmasságával és keménységével rendelkezik. ts

Drakorapid eljárás: a magas fényérzékenységű kromátkolloidokkal dolgozó drakópiai eljárás.

Drapéria: így nevezi a rajzoló a függönyt, szőnyeget, az emberi testen lévő ruhát, szóval mindent, ami ráncokat vet.

Dritzehn András: Gutenberg János strassburgi tanítványa. 1436-ban megkérte Gutenberget, hogy jó pénzért tanítsa meg valamelyik művészetére. Gutenberg vállalkozott erre. Dritzehn 1438-ban meghalt, s helyét bátyja, Jörg akarta a titokzatos társulatban elfoglalni. Föltalálónk ebbe nem egyezett bele, s a dolog pörre került. Az 1439. dec. 12-én tartott törvényszéki tárgyaláson szóba került a közben elsikkadt nyomtató-sajtó meg a nyilván betűöntői kísérletekre szolgált ólom meg egyéb fém dolga is.

Drôlerie (francia): a. m. bohóság. Így nevezik a kódexművészetben a lapszélek aprólékos díszítő motívumait gyakran az iniciáléból kifutó díszt is. A szatírának, persziflázsnak olykor bőséges lerakodóhelyét találjuk ezekben az apró rajzocskákban.

Drótfűzőgép: l. Fűzőgép és Könyvkötés.

Drotleff József: 1850-ben alapított Nagyszebenben új tipográfiát.

Dubbelde Augustin: 28 pontos betűnagyság a régibb hollandus tipográfiában.

Dubbelde Descendiaan: 20 pontos betűnagyság a hollandusoknál.

Dubbelde Mediaan: 24 pontos betűnagyság a hollandusoknál.

Dubióza (latin): annyi mint kétes, alig behajtható követelés.

Dúc: az a puszpángfa-darab, amibe a fametsző a képet metszi. Gyakran magát a kész fametszetet is dúcnak nevezik.

Ducale: a 44 pontos betűnagyság neve az olaszoknál.

Duclerc Charles: betűszedőből lett francia kormányelnök; született 1812-ben, meghalt 1883-ban. Apjának bagnièresi kis nyomdájában tanult. Az 1848-i forradalom idején pénzügyminiszterré lett. III. Napoleon uralkodása idején emigrációban élt. 1871-ben visszatért Párizsba, ahol a baloldali köztársasági párt elnöke és vezére volt. 1882-ben kormányelnök lett.

Dúcmásolás: kliséről másodpéldány készítése. Az eljárás abból áll, hogy a matricát – ez esetben klisét – papirosra öntött, s éppen pépszerű sűrűségre hűlt olvasztott betűfémbe a képes felével beleütjük. Így megkapjuk a matricának hajszálnyi pontosságú mását, ami a közönséges stereotipálás mellett – különösen nagyon sűrű rajzolatú dúcokat illetően – nem mindig sikerül. Az ilyenformán készült lemezt betűmagasságúvá pedig a következőképpen tehetjük: Az egészet szépen körülgyalulva és széleit eltávolítva, híg sósavval vagy amint közönségesen mondják: forrasztó-vízzel bekenjük s aztán becinnezzük, ezt követően pedig képével fölfelé fordítva a vasból való zárólapra tesszük és betűnyi magasságú rézléniákkal körülrakjuk. Ezt a bezárt teret azután vaslappal lefödve s egy kis nyíláson át forró ólommal teleöntve: kész a betűmagasságú klisé, mindössze, hogy az öntés okozta fémfüggeléket, az úgynevezett csingát kell még róla lereszelnünk.

Duden Konrád: német filológus, született 1829-ben, meghalt 1911-ben. Több mint 10 kiadást ért híres munkája: «Orthographisches Wörterbuch». A német egységes helyesírás eme szótárának előírásait Németország, Ausztria, valamint Svájc nyomdái kötelezően elismerték. Hasonló magyar mű a Budapesti Korrektorok és Revizorok Köre megbízásából dr. Balassa József tanár szerkesztette «Az egységes magyar helyesírás szótára és szabályai», melyet nevezett kör 1929-ben adott ki és amelyet «Magyar Duden»-nek is szoktak nyomdászkörökben nevezni. sza2

Duernák: az ívrétben nyomtatott, de egymásba folyó szövegű ívek, melyekből két ívet mindenkor az ábécé egy verzális betűjével jelölnek és bekötéskor egymásba dugnak. Ha azonban az egymásba dugás 3, 4, 5 vagy 6 ívből áll, úgy nevök: triterna, quaterna, quinterna és sexterna. Ez eljárást a könyvnyomtatás feltalálása előtt a formametszők, majd a könyvnyomtatás feltalálásának első századaiban a nyomdászok is követték, most már azonban csak rendkívüli esetekben alkalmazzák. Az ívek sorrendjét manapság ugyanis számokkal szokás jelölni.

Dukai Károly: mesterszedő-grafikus, szül. Budapesten 1888-ban. Több nagy nyomdában volt mesterszedő, művészeti tanácsadó és tervező grafikus. Négy esztendeig járta az Iparművészeti Iskola tanfolyamait, ahol Benczúr Béla, továbbá Gróh István, Sándor Béla, Mihalik Dániel voltak a tanárai. Első jelentős sikerét az 1909-i Évkönyv-pályázaton aratta, ahol 68 jó munka közül nyerte el a tízaranyas első pályadíjat. Azóta a bel- és külföldi pályázatoknak hosszú sorából került ki győztesként. Szakirodalmi dolgozatai a Magyar Nyomdászatban és a Grafikai Szemlében jelentek meg. Novák Lászlóval egyetemben írta a Grafikai Sokszorosító Művészetek Könyvtára IV. kötetét («Grafikai rajz és metszés»). A továbbképző szaktanfolyamokon tíz esztendő óta tanító. A Grafikai Szemle művészi kollégiumának tagja. Kiállításokat rendezett és előadásokat tartott Pécsett, Győrött, Szegeden, Debrecenben, Szombathelyt, Sopronban és más városokban. Ennek a Lexikonnak is munkatársa.

Duktor: a festéktartóban forgó acélhenger, amelyhez hozzáfekszik a festékmennyiséget szabályozó festéklénia és amelyről a nyalóhenger szedi a festéket.

Dumont János: belgiumi szakíró és könyvnyomtató. Brüsszelben végezte tanulmányait. 1872-ben megalapította a brüsszeli könyvnyomtatók beteg-és rokkantsegítő pénztárát, s ennek hat esztendeig elnöke is volt. A belga nyomdászok lapját, a «Typographe»-ot is ő szerkesztette. 1888-ban az ő buzgólkodása következtében alapították meg a brüsszeli szakiskolát. Több szakmunkát írt; ezek legnevezetesebbje a széltében elterjedt és ismert «Vademecum du Typographe».

Duodec (latin): a. m. tizenkettedrét, vagyis olyan ív, amely 24 oldalt tesz.

Dupla festékezés: l. Stop-rendszerű tégelyes sajtók.

Dupla gép (kettős gyorssajtó): egy formáról 2 nyomóhengerrel nyomtató, megálló nyomóhengerű régibb sajtó. A formaalap előre mozgásakor az egyik, visszamozgásakor a másik nyomóhenger nyomtatott. A két nyomóhenger között volt a festékmű, amely minden nyomtatás előtt csak egyszer festékezte a formát. A forma nagysága csak bizonyos méretek között mozoghatott és «minőségi» munkát egyáltalán nem kívánhattak e – ma már jóformán csak muzeális értékű – géptől. nli

Duplex-autotípia: főkép rézkarcok könyvnyomdai reprodukálásakor használt eljárás. Két autotípiai lemez kell hozzá: az egyik rendes, a másik 30 foknyi szögben elforgatott fölvétel után készül; az egyik a főlemez, a másik a kevesebb részletet tartalmazó segítőlemez: az elsőről sötétebb, a másikról pedig világosabb árnyalatú festékkel nyomtatnak.

Duplex-festék: az autotípiának azt a színezetet adja, mintha két színben volna nyomtatva. Ez onnan ered, hogy a festék egy tömöttebb, rendesen sötétebb főfestékből áll, amely erős lenolajkencében van dörzsölve, s ehhez adnak egy sokkal csekélyebb mennyiségű, zsírsavban meg könnyű kencében oldott anilinfestéket. Mikor nyomtatás közben a kész duplex-festék a papirosra kerül, a pontocskák tetején a gyorsan oxidálódó erősebb festék hamarabb szárad s a maga helyén nem engedi érvényesülni a könnyebben kifutó, de lassabban száradó anilin-hozzáadást. Ez a könnyebb festék tehát elhelyezkedést keres s kifut a raszterpontocskák közt lévő szabad térre, megfestvén a papirosnak eme részecskéit világosabb, az eredeti tömött festéktől eltérő színnel. A duplex-festékkel nyomtatott íveket legalább is háromszor huszonnégy óráig kell belőve, azaz közberakott papiroslapok között hagyni.

Duplex-nyomtatás: az autotípiai klisét egyszeri lenyomtatása után kevéssel eltolva, halványabb színnel újra fölülnyomtatják. Így bizonyos karakterű képeknél igen szép hatást érnek el.

Duplicatum (duplum, latin): a. m. másodlat, második példány.

Durchschlag: a gépírásban széltében használt német szó; átütést jelent, vagyis az egy munkamenettel készülő második stb. példányt.

Durchschuss (ném.): l. Ürtöltők.

Dux-féle ívlerakó: kaucsukkorong (dörzskerék) által a fölső ív a tapintókig előretolódik, ahonnan gumikerekek továbbítják az illesztőkig. Általános használatban lévő, meglehetősen jól működő készülék.

Dünne Hans: strassburgi kereskedő; ő szállította a Gutenberg betűöntői kísérleteihez szükséges ólmot meg más fémeket. Az 1439-i nagy pör alkalmával 32 más tanuval egyetemben őt is kihallgatták.

Dürer Albrecht: a grafikus művészetek magyar származású édesapja, szül. 1471-ben, megh. 1528-ban. Nürnbergi kis tipográfiája szép schwabachi metszésű betűiről s remek képnyomatairól volt híres, ami különben is Dürernél magától értetődik.

Dürer-sajtó: lemezes mélynyomtató gép.

Dvorák-féle ívberakó: régibb érdekes apparátus: a papiroscsomó felső ívét egy ragasztóanyaggal ellátott henger emelte föl és adta át a görgőknek, melyek az illesztékekhez továbbították.



E

Eau-forte: a rézkarcnak széltében használatos francia elnevezése.

Eberus Balázs: bécsi könyvnyomtató; 1573-ban az első prózai regényes elbeszélést adta ki: «Poncianus históriája» címmel magyar nyelven.

Éble Gábor: történetíró. Egyebek közt a nagykárolyi nyomda történetét is megírta (Budapest 1892).

Eckmann Otto: német iparművész, a Morris megindította könyvreformáló mozgalomnak egyik vezérlő egyénisége Németországban, szül. 1865-ben, megh. 1902-ben. Japanisztikus hatás alatt tervezett ecsetvonalas betűi 1899 körül ismertté tették nevét az egész világ nyomdászsága előtt.

Écrasé-bőr: a könyvkötészetekben használt olyan eredetileg ripacsos bőr, amelyet simítással fényes fölületűvé tettek.

Écriture financière: l. Rondbetűk.

Écu: 40:52 cm-es papirosnagyság a franciáknál.

Ecset: ezek jobbjai vidra-, nyest- avagy teveszőrből készülnek. Az utóbbiak olcsóbbak valamivel. Bevásárláskor az ecsetet mindig ki kell próbálni: vízbe mártjuk és aztán hüvelykujjunk körmére rányomjuk, majd pedig hüvelyk- és mutatóujjunk segítségével összenyomjuk; ha így megvizsgálva a szőrözet egyik esetben sem válik széjjel: az ecset jó. Egyes elálló szőröket pörköléssel távolítunk el a kissé nedves ecsetről. Az apró ecsetek használata nem ajánlatos; a nagyobbfajta jó ecsetek is egészen alkalmasak a finomabb munkákhoz, s ezenfölül nagyobb felületek befestését gyorsabban végezhetjük velük, ami elvégre is igen fontos dolog, már csak a tónus egyenletessége okáért is. Az ecseteket használat után jól ki kell öblögetnünk.

Ecsetbetűk: az olyan, főleg akcidensbetűk, amelyeknek vonásai ecsetkezelésűek.

Édes: a számoló szedőnek az a szedése, melyért a bérét még nem kapta meg.

Edictum (latin): a. m. rendelet, hirdetmény.

Editio (latin): annyi mint kiadás (könyvé).

Editio princeps (latin): a. m. valamely műnek a legelső kiadása. Könyvgyüjtők szemében lényegesen értékesebb ugyanazon mű későbbi kiadásainál.

Editor (latin és angol): annyi mint kiadó (ujságé, könyvé).

Effmurdt Jakab (lignicei): a gyulafehérvári fejedelmi nyomda német származású (liegnitzi) tipográfusa 1629-től 1632-ig.

Egalizálás: a. m. arányosítás (l. o.).

Egenolff Christian: majna-frankfurti nyomdász és betűöntő a 16. század első felében (1555-ben halt meg). Betűöntödéjéből ő látta el szépmetszésű betűkkel a németországi nyomdák jórészét.

Egenolff Emmel: frankfurti könyvnyomtató. 1615-ben – már rendes hetilapként – megindította a mai napig is élő «Frankfurter Journal»-t.

Egész-automata öntőgépek: l. Stereotípia.

Egész rét: olyan könyvalak, amelynek minden lapja ívnagyságú.

Eggenberger-féle könyvkereskedés: hazánk legrégibb könyvesboltja. Őse Maus Gellért, az első hivatásos pesti könyvárus; az ő jogosítványát vette át 1770-ben Weingand János Mihály s 1800-ban társául fogadta, majd örökösévé tette meg alkalmazottját, Eggenberger Józsefet. Így jutott az üzlet az Eggenberger-család birtokába. Tulajdonosainak sorából kimagaslik Hofmann Alfréd (született 1838-ban, meghalt 1905-ben). 1916-ban Rényi Károly vette át; jelenlegi tulajdonosa Rüdiger. A cég könyvkiadói működést is kifejt; főleg orvostudományi műveket ad ki.

Eggestein Heinrich: strassburgi ősnyomtató. 1466-ban szép kiállítású bibliát nyomtatott.

Egreder József: szül. 1872-ben Budapesten. Fölszabadult 1889-ben Budapesten. 1908 óta a Franklin Társulat nyomdájában mint Monotype-gépszedő dolgozik. 1908-ban a Segélyző Egyesület felügyelő bizottságának tagja, 1912 óta pedig elnöke.

Egri érseki nyomda: 1756-ban alapította «püspöki nyomda» címén Barkóczy Ferenc gróf, egri püspök. 1761 óta a nyomdát érsekinek nevezik. Royer Ferenc Antal volt első nyomdásza, ki azonban csak két esztendeig tartózkodott Egerben. Őt rokona Bauer Károly József követte a nyomda vezetésében 1764-ig. A nyomdának újabbkori vezetői közül Tóth István a nevezetes, ki 1865-től 1867-ig ebben a nyomdában állította elő az első magyar nyomdász-szaklapot «Gutenberg» címmel.

Egyengetés: a magassági különbözetek kiegyenlítése nyomtatáskor. Ha a beemelt formáról, akár tégelyes sajtón, akár gyorssajtón levonatot készítünk, úgy azon nagyon eltérő folytonossági hiányok és foltok láthatók. Az egyengetés célja tehát az, hogy ezeket a hiányokat eltüntessük, azaz megfelelő nagyságú és vastagságú papírfoltokkal az egyengetőíven, ráragasztással pótoljuk. De ha az egyengetőíven erősebben nyomtatott részek mutatkoznak, azokat kitépéssel vagy kivagdosással kell eltávolítanunk. Két-három ilyen egyengetőíven történt kiragasztgatás, illetve kivagdosás után a nyomóhenger a formának minden részére egyenlő nyomást gyakorol, úgy hogy most már a nyomat mindenütt egyenlő képet mutat. Az egyengetés elengedhetetlen föltétele a formán szükséges minden előmunkálatnak, ú. m. soregyen-igazítás, esetleges változtatás a beosztásban, s ha illusztrációs formáról van szó: a klisék kellősítésének előzetes elvégzése. Az egyengetést a nyomóhenger állandó borítása fölött levő ívre ragasztjuk. A fölragasztást lehet több darabban is eszközölni, de a darabnak csak a felső részét (az ívfogók felé eső szélét) szabad odaragasztani. A nyomóhengernek borítása nem minden gyártmányú gépnél egyenlő, de hozzávetőlegesen 15–25 középerős ív között mozog. Az egyengetéshez 8–9 ívet számítunk, a többi mint állandó borítás szerepel. Az állandó borítás legcélszerűbb, ha félkemény összeállítású. Mert arra, hogy a borításnak keménynek, félkeménynek vagy puhának kell lennie: nincsen törvény, hiszen a legtöbb esetben amúgy is egyéni dolog. Tehát az egyengetés az állandó borítás fölött, 8–9 ívben nyer kiképzést és pedig a következő sorrendben: Az állandó borítás fölé ragasztunk egy ívet, erre ragasztjuk az első egyengetést. Ismét egy ívet ragasztunk, erre jön a második egyengetés. E fölé megint ragasztunk egy ívet és ez íven végezhetjük az utánasegítést. Most az egészet egy erősebb papirossal beborítva, fönt-lent kifeszítve leragasztjuk. A kifeszített íven még mindig eszközölhető kisebb javítás és az egész fölé ragasztjuk az olajos ívet. Az egyengetési időt előre megállapítani csak hozzávetőlegesen lehet, hisz az annyira változó, amennyire változatos a formák mineműsége. Vannak formák, amelyeken az egyengetés napokig tart. Éppen ezért az egyengetés igen drága és nagy időt igénylő munka, annál is inkább, mert igen gondos és precíz kidolgozást követel. A könnyelmű, felületes munka vagy hozzánemértés könnyen eredményezheti az egész egyengetésnek megismétlését. Igen sok függ természetesen a géptől és az anyagtól is, mert egyenesen elképesztő időkülönbség figyelhető meg az új és az évtizedeken át használt gépeken végzett egyengetési munkák között. rs

Egyengetés (a stereotípiában és a galvanoplasztikában): A stereotíplapok az öntéssel, galvánlemezek a csapadék hátsó felöntésével még nem készültek el teljesen. Ezek hátoldalának teljesen párhuzamosan kell haladnia a feltételezhető egyenes nyomtatófölülettel, hogy gépbe-emelésükkor a gépmesternek mentől kevesebb egyengetnivalója legyen rajtuk. Ezt a mechanikai műveletet esztergapadon, hátgyalu vagy hántológép segélyével végzi a stereotipőr, illetőleg galvanoplasztikus. ta

Egyengetés (a mélynyomtatásban): csak ívnyomtató gépeken lehetséges, bár elvben itt is fölösleges. Igen ám, de ehhez tökéletes csiszolású formahengerre és puha, kevés nyomást igénylő papirosra volna szükség, ami nincs mindig megadva. Például: ha egyenlőtlen a formahenger csiszolása, úgy nem erős nyomással, hanem nagyvonalú egyengetéssel kell azt ellensúlyozni. Vagy ha erős nyomást igénylő papirosra kell nyomtatnunk, úgy a gép kímélésének szempontjából, valamint a tónusképződés meggátlására csak azokon a részeken adunk erősebb nyomást, hol ábra van és a kötőhelyeket, fehéren maradó részeket gyengébben hagyjuk. Ezt úgy érjük el, hogy erősebb kartónból két levonatot készítünk, az egyikből kivágjuk – cicerónyi margót ráhagyva – a nyomást igénylő részeket, majd ráragasztjuk a másik kartónra és az egészet a gumi és borítás közé ragasztjuk. A borításnak minden esetben csak oly nagynak szabad lennie, amekkora a nyomat képe. nli

Egyengető eljárások (mechanikaiak): Évtizedeken át kísérleteztek a klisék egyengetéséhez szükséges kézi kivágás mechanizálásán. A rengeteg próbálkozás közül négyféle rendszerű megoldásról számolunk be. 1. A fotomechanikai eljárások közül megemlítjük: a Husnik és a Häusler kemigráfusok találmányát, mely a krómos zselatin cserződő tulajdonságán alapul. Krómos zselatinnal bevont papirosra rámásolták fotomechanikai úton a képet és a fényt nem kapott részeket kimosták. A fényt kapott részeken tudniillik a krómos zselatin nem oldódik. Megszárítva reliefet kaptak, amit kivágás helyett használtak. – 2. A porzó eljárások közül Dethleff eljárása a kiemelkedő. Ragasztóanyag és festék keverékével 4–5 levonatot készített a kliséről, s azokat sellakporral hintette be és összeragasztotta. – 3. A reliefklisé a müncheni Albert dr találmánya. A rendes, nyomtatásra szánt klisén kívül – kartónvastagságú cinkre – egy második túlmaratott klisét készít, melyet meleg úton az első klisé alsó lapjához présel, úgy hogy ezáltal a sötét, erősebb nyomást igénylő részek kidomborodnak a kliséből. Ma is használják, különösen rotációs gépekhez készülő stereotípiáknál. – 4. A kréta-relief Schwärzler és Lankes találmánya, melyet ma általában használnak. A krétaréteggel bevont papirosra különleges – a kőnyomdai átnyomóktól használt – festékkel levonatot készít (esetleg kétoldalast), amit klórlúggal kimarat. Ahol több a festék, azaz sötét tónust ad a nyomat: ott később támadja meg a klórlúg a krétát, mert a festék megvédi és ily módon reliefet alkot.

Nemcsak klisé, hanem főleg a szöveg számára használatos mechanikai egyengető eljárás a Lingner-féle. Az egyengetéshez «lehúzott» íveket ugyanúgy ki kell rajzolni, mint a kézi egyengetéshez, csak a papirosdarabkák ráragasztása helyett egy aerográfhoz hasonló permetező készülékkel gyorsan száradó gumis masszát fecskendeznek az egyengető-ív erősebb nyomást kívánó helyeire. Meglehetősen körülményes eljárás. nli

Egyes hajtás: az egyes gépeknek külön-külön mótorral való működtetése, ellentétben a transzmissziós hajtással, amikor több gépet egy közös erőforrásból hoznak mozgásba.

Egyessy Géza: író és nyomdatulajdonos; szül. 1844-ben. A nyolcvanas-kilencvenes években az Országgyűlési Értesítő szerkesztője s az erről elnevezett, később pedig a Franklin-nyomdába olvadt nyomda tulajdonosa volt. 1892–93-ban az Anyaegyesület elnöki tisztét töltötte be.

Egyesületi Könyvnyomda (Első Magyar): ezt a szép tipográfiát az 1861-i nyomdászsztrájk fekete listára tett vezető emberei (Büchler Döme, Nagy Sándor, Fanda József, Frohna György és Heller) alapították meg 1862-ben.

Egyetemes betűvonal (németül Normal-Schriftlinie): Az egyetemes betűvonal rendszerét a Genzsch & Heyse hamburgi betűöntöde kezdeményezésére és tervei alapján a német betűöntödék és a nyomdatulajdonosok szövetségei által megalakított bizottság 1905-ben kidolgozta. Ez a rendszer azóta szabvánnyá lett. Az ábra egy betű felosztását mutatja: T = betűtörzs hosszúsága; K = a betűkép legnagyobb hossza a törzs felső szélétől számítva; B = a betűvonal; A = az «Abstand» vagyis a betűtörzs alsó szélétől a betűvonalig terjedő hosszúság. Az egységes betűvonal rendszerét az alábbi táblázat mutatja:

A törzs

A normális képű betűk vonala

A nagyképű betűk vonala

megnevezése

pont

a betűkép
legnagyobb
hossza
pontokban

a betűvonal
(Abstand)
pontokban

a betűkép
legnagyobb
hossza
pontokban

a betűvonal
(Abstand)
pontokban

Gyémánt

4

3,1

0,9

Gyöngy

5

4,1

0,9

Nonpareille

6

4,6

1,4

Kolonel

7

5,1

1,9

5,6

1,4

Petit

8

6,1

1,9

Borgisz

9

6,6

2,4

7,1

1,9

Garmond

10

7,6

2,4

8,1

1,9

Ciceró

12

9,1

2,9

Mittel

14

11,1

2,9

Tercia

16

12,1

3,9

Text

20

16,1

3,9

Kétciceró

24

18,1

5,9

19,1

4,9

Kétmittel

28

22,1

5,9

23,1

4,9

Kéttercia

32

24,1

7,9

26,1

5,9

Kánon

36

28,1

7,9

30,1

5,9

Nagy kánon

42

32,1

9,9

34,1

7,9

Misszále

48

36,1

11,9

40,1

7,9

Nagy misszále

54

42,1

11,9

44,1

9,9

Szabon

60

46,1

13,9

50,1

9,9

Nagy szabon

66

50,1

15,9

54,1

11,9

6 cicerós

72

54,1

17,9

60,1

11,9

7 cicerós

84

64,1

19,9

70,1

13,9

8 cicerós

96

72,1

23,9

80,1

15,9

E rendszer elfogadása óta a betűöntödék erre a betűvonalra öntik újabb gyártmányú betűiket, úgy hogy pl. az egyik öntöde garmond (vagy másfokozatú) betűje a másik öntöde ugyane fokozatú betűjével vonalban áll. Ezenkívül pedig a kisebb és nagyobb fokozatok egymással is vonalba állíthatók szisztematikus kitöltő anyagok segítségével. Mint a táblázat mutatja: a betűvonal egytized pont híján egész- vagy pedig félpontokra megy ki. Ez az egytized pont kevesbítés azért alkalmaztatott, hogy a betűk mellé szedett fínom vagy pontozott lénia, mely 2 pontos törzsön 0,1 pontos képvastagsággal bír, a betűk alsó szélével, tehát a betűvonallal vonalba állítható legyen. Mint a táblázat mutatja: kétféle betűvonal állapíttatott meg: a normális és a nagyképű betűk részére. Azok a túlzottan nagyképű reklám- és hirdetésbetűk, amelyeknek rajzbeli konstrukciójánál a b, k, f, h, k betűk felső szára és a g, j, p, q, y betűk alsó szára aránytalanul rövid azért, hogy a betűkép minél nagyobb lehessen és jobban kitöltse a betűtörzset: természetesen nem önthetők a két betűvonal egyikére sem. ls és ta

Egyetemi Nyomda: Magyarország legrégebbi folyamatosan működő nyomdája. Alapja a bécsi jezsuitáknak Telegdi Miklós esztergomi nagyprépost által 1577-ben megvett, 14 év óta szünetelő nyomdája volt. Ez a Nagyszombatba szállított nyomda a nagyprépost által saját házában felállíttatván, virágzásnak indult, főleg Rudolf király 1584. augusztus 15-i rendelete folytán, mely szerint a könyvnyomdai szabadalom királyi jog, az ily szabadalommal nem bíró nyomdák tehát bezárandók. Telegdi Miklós 1586-ban történt halála után a nyomda 12 évig az esztergomi káptalané volt. Ekkor Forgách Ferenc hercegprímás a jezsuitáknak adományozta. Ezek fennhatósága alatt működve, 1635-ben a Pázmány Péter által felállított nagyszombati akadémiához csatolták. Berendezése időközben a Forgách Ferenc hercegprímás által 1604-ben Pozsonyban felállított érseki nyomdával gyarapodott. Ez ugyanis 1644-ben a nagyszombatihoz csatoltatott. 1773-ban a Jézus-társaság eltöröltetvén, nagyszombati javait – köztük a nyomdát is – Mária Terézia királynő 1775. február 13-án kelt kiváltságos levelével az egyetemnek adományozta. Az egyetem áttétetvén 1777-ben Budára, ide került a nyomda is. A Nagyszombatban eltöltött 200 év alatt 497 latin, 180 magyar, 17 német, 17 szláv, összesen 711 könyvet adott ki. Budán a nyomda több kiváltságos szabadalmat nyert. 1779. november 5-én Mária Terézia királynőtől a Magyarországban létező nyilvános iskolák számára a kormány által rendelt tankönyvek kinyomtatására és egyben terjesztésére, 1811. április 26-tól I. Ferenc királytól a Breviariumra, valamint a Missale Romanumra; szabadalmat nyert továbbá a Ritualéra, a Corpus Juris Hungaricire (30 év tartamára) 1822. szeptember 13-án. Berendezése pedig gyarapodott Novakovics István udvari ügynök budai román-illír intézetének megvételével; mely megvételt Ferenc király 1805. január hó 23-án kiadott kegyelemlevelével nemcsak megerősítette, de felruházta a nyomdát az illir és román könyveknek kiadásával is. A nyomda nem szorítkozott a szabadalmai által biztosított munkák kiállítására; kiadványai felölelték a tudomány minden ágát és a szépirodalmat. Az 1882-ben Budapesten megtartott könyvkiállításon házi könyvtárából az 1777–1877. év alatt megjelent könyvekből 484 latin, 803 magyar, 283 német, 4 francia, 3 olasz, 4 görög, 46 tót, 10 horvát, 283 szerb, 23 rutén, 9 bolgár, 9 vend, 87 román és 100 héber nyelvű könyvet állított ki, amelyek közt az iskolai és vallásos tárgyú könyveken kívül filozófiai, jogi, történelmi és szépirodalmi művek is nagy számmal vannak. A tizennégyféle nyelven készített könyvek szembeszökően bizonyítják: mily fontos kultúrmissziót teljesített az intézet, de bizonyítják azt is, hogy a nyomda berendezése nemcsak hazánkban volt más nyomdák által el nem ért magaslaton, hanem hogy a külföld jelesebb intézeteit is sok tekintetben felülmúlta. Nemcsak könyveket készített a közönségnek, hanem öntvényeket, betűket is más könyvnyomtatóknak. Nyomtatványainak szabatos kivitele azt bizonyítja, hogy nemcsak a betűk elkészítésére, de a nyomtatás végzésére is voltak mesterek az intézetben. Könyveken kívül készítette az intézet a helytartósági, a kiegyezés évétől, 1867-től fogva 1870-ig (a M. kir. Állami Nyomda felállításáig) az összes minisztériumok ügykezelési és egyéb hivatalos jellegű nyomtatványait. Az 1779. november 5-én nyert szabadalmat már az 1851. év március 14-én kelt legfelsőbb elhatározás megszüntette ugyan, de az intézetet eredeti rendeltetésétől el nem vonták. Munkaköre ma is felöleli a minisztériumok, közhatóságok, hivatalok és nyilvános intézetek nyomtatványait. Az intézetnek két osztálya van, műszaki és könyvkiadói. A műszaki osztályban 180–200 személy van foglalkoztatva, a könyvkiadói osztálynak pedig 50-nél több az alkalmazottja. Az intézet az egyetemi alap (egyetem) tulajdonát képezi s mint ilyen, a vallás- és közoktatásügyi minisztérium felügyelete alatt áll, 1926-ban olvasztotta magába a Tudományos Társulatok Sajtóvállalatát. 1927-ben alapításának 350. évfordulóját ünnepelte, mely alkalommal kiadványaiból és munkáiból nagyszabású könyvkiállítást rendezett a Magyar Nemzeti Múzeumban. A kiállítás igen szép bizonyítékát adta egyrészt az intézet három és félszázados kulturális tevékenységének, amely szerint a magyar tudományon és szépirodalmon túl a szerb és román nyelv irodalmi nyelvvé fejlesztésének is bölcsője az Egyetemi Nyomda volt, másrészt műszaki felkészültségének, ami által termékei úgy a régmúlt időkben, mint mindenkor elsőrendűek. Berendezése az utóbbi évtizedekben soröntő, valamint egyes betűket öntő szedőgépekkel is bővült. schj

Egyptienne: széltében elterjedt, nagyon hasznavehető cím- és kiemelő betűfajta. Ki az alkotója: homályos; némelyek szerint Didot Firmin. E betűfajtát az jellemzi, hogy vékony vonásai alig vannak, s a betűk vonalai pusztán csak a csúcsok felé vékonyodnak el. Ez különbözteti meg e betűtípust a «groteszk» betűfajtától, melynek minden vonása végig egyforma vastag.

Egységes helyesírás: l. Helyesírás.

Egységek a margó elosztásakor: l. Szedéstükör.

Egységrendszer a könyvbeli címeknél: l. Rubrikák.

Egyszerű gyorssajtók: a mindennapi «werk»-munkákhoz használatos egyszerű, «stopcilinderes» gyorssajtók.

Egyszerű könyvvitel: l. Könyvelés.

Egytúrás gyorssajtó: folyton forgó nyomóhengerű gyorssajtó, melynek a nyomóhengere igen nagy volt, s csak egyik fele végezte a nyomtatást; a másik fél fordulata a forma visszamenetelének idejére esett. Ma már nemigen használják. nli

Együttes (Sortiment): A nyomdász úgynevezett öntőjegyzék alapján önteti az egyes könyvbetűk mennyiségét. Ez az öntőjegyzék megmondja, hogy pl. 50 kg (mintegy 50.000 betű) borgiszban mennyi legyen az e, m stb. betű. E hányas arány szerint készült betűk összességét nevezzük együttesnek.

Ehmcke F. H.: német betűművész; medievális könyvbetűjét és akcidensbetűit széltében kedvelik.

Eldográf: a pantográfhoz hasonló másoló gép (képek másolására).

Eldográfia: Eckhardt régi eljárása könyvnyomdai lemezeknek készítésére. A rajzot valami saválló anyagba (aszfalt- vagy gyantaoldat, kence, nyomtatófesték) mártogatott tollal rárajzolják a cinklemezre, s ezt aztán maratják.

Einhorn Mór: szül. 1881-ben. A Pallas-nyomdában tanult (1894–1898). Későbbi években az Athenaeumnál, a Breuer-nyomdában, majd Sonnenfeldnél Nagyváradon dolgozott, ahol faktori teendőkkel is meg volt bízva. Visszakerülve Budapestre, ismét a Pallas-nyomdába lépett be, ahol ma művezető. Már ifjú korában is részt vett a nyomdai munkásság minden megmozdulásában; az Anyaegyesület és Szakegyesület választmányi tagja, majd hosszú időn át országos ellenőrző bizottsági tag volt. A Grafikus Művezetők Szakosztályának 10 év óta elnöke. Szakcikkei főleg a Grafikus Művezetők Évkönyvében jelentek meg. E Lexikonnak is munkatársa.

Einstand: l. Introitus.

Eisenfels Rudolf: könyvnyomtató, született Pesten. Néhány esztendőt Amerikában töltvén, hazajövet Pesten rendezett be nyomdát, amelyre 1848 tavaszán, a sajtó fölszabadulásánál fogva, sok munka hárult. Minthogy Eisenfels, mint Amerika-látott ember nem igen cenzoroskodott a kéziratok fölött: megjelent nyomdájában sok mindenféle, amiért azután 1849 elején bebörtönözték. Eleinte a budai várban senyvedett; áprilisban a közelgő magyar sereg elől elvitték (Batthyány Lajos miniszterelnökkel együtt) Laibachba, onnan Pozsonyba, Olmützbe, majd a pesti Újépületbe, amely utóbbi helyen három esztendei várfogságra ítélték. 1850 nyaráig ismét Olmützben raboskodott; ekkor amnesztiát kapott. Kiszabadulván, Emich Gusztávval társulva 1852-ig nyomdászkodott, amikor kivált a cégből.

Eitzenberger Antal: a pesti nyomdaalapító Ferenc Antal egyik fia. 1782-ben átvette a nyomda vezetését édesanyjától. Az 1786. évben Csáky püspök a jól fölszerelt tipográfiát megvette, s a váradi szemináriumi nyomdát megbővítve, véle Eitzenberger Antalt is levitette oda faktornak. 1797-ig találjuk nevét a váradi impresszumokon.

Eitzenberger Ferenc: a pesti első tipográfus Ferenc Antalnak másik fia. 1778-tól 1782-ig a Károlyi grófok nagykárolyi nyomdájának volt az ügyvezetője.

Eitzenberger Ferenc Antal: Pest városnak nagyszombati származású első könyvnyomtatója. 1756-ban állította fel sajtóját, egy sereg latin és német könyvet nyomtatva. Halála (1776) után özvegye vezette a nyomdát 1782-ig.

Ékezetek: azok a legtöbbnyire ékalakú jegyek, amelyek a hangsúly helyét és módját (görög, olasz), a magánhangzó hosszúságát (magyar) vagy a mássalhangzó lágyulását (cseh, tót, lengyel) jelölik. A görög ékezeteket bizánci Aristophanes, alexandriai grammatikus találta föl Kr. e. a 3. században, de már a régi indiai grammatikusok is megjelölték a hangsúlyokat vízszintes vagy függőleges vonáskákkal a sor fölött vagy alatt (sőt a betűket keresztezve is). A héber szövegekben szintén van sokféle jel a különféle hangsúlyokra.

Ékezetek letörése a betűkről: Föltételezzük, hogy a betűmetsző és a betűöntő jó alapot adott a verzális betűk ékezeteinek s ezért ilyen esetek csupán ott fordulnak elő, ahol a betűkkel nem bánnak kellő kímélettel. Ez rendszerint a nyomtatóformának fatönkkel történő leveregetése közben történik, ha a gépmester erre nem fordít kellő gondot s figyelmet. Továbbá nyomtatás közben, ha a festékező hengereket nagyon mélyre állították. ta

Ékírás: az ókori asszír-babiloni birodalmak népeinek sziklába vésett avagy vályogba préselt s aztán kiégetett írásmódja. Képírásból fejlődött szótagírássá és – a régi perzsáknál – kezdetleges hangírássá.

Ektipográfia: l. negatív képű magasnyomtatásos lemezek készítésére való, részben már elavult eljárás. Ma legföljebb a vakok számára való Braille-írásos könyvek előállításakor használják. Az ektipográfiás lemez lehet bárminő olyan fém, amely jól maratható. Símára csiszolás után viasszal egyenletesen bevonjuk, s a rajzot ebbe a viaszrétegbe karcoljuk. Ha ez megtörtént, ugyancsak viaszból töltést csinálunk a rajz körül, s valami marató folyadékot öntünk a körül tapasztott rajzra. Kisvártatva leöntjük a savat, telifestékezzük a már elég mélyre mart helyeket, majd a festék megszáradása után a maratóalapot lecsiszoljuk, s a fémet a festékes vonalak körül lemaratjuk. Ha ez is bekövetkezett: a már kész lemezt terpentinnel megtisztogatjuk. Ha az ektipográfiai lemezről galvanoplasztikai úton pozitív képű másolatot készítünk: ezt glifográfiának nevezzük. – 2. Ektipográfiának nevezik különben a vakok számára való, Braille-betűs nyomtatást is. Az ábécét hat pontból kombinálták, amelyeket puha papirosba kidomborodóan nyomtatnak. – 3. Maratóalappal ellátott fémlapra rézkarc módjára rajzolunk, befestékezzük, majd pedig a maratólapot lecsiszolva, a festékes rajzot domborúra, könyvnyomdai sajtón nyomtathatóvá maratjuk.

Eladási ár: az az értékesítési ár, amelyben már a haszon is benne van. Ezt úgy állapítjuk meg, hogy az önköltségi árhoz megfelelő, esetleg százalékszerűen megállapított hasznot ütünk hozzá.

Elbemühl: 1874-ben alapított osztrák papirosgyártó s nyomdai részvénytársaság; bécsi nyomdáiban több mint 600 embert foglalkoztat.

Electric Compositor: a clevelandi Bellows Benjamin mérnök soröntő gépezete, amelynek különösen a matrica-elosztó szerkezete újszerű és érdekes, a nagy vasúti állomások vágányrendszerére emlékeztető. A matricák oldalán kis lyukacskák vannak, s acéltűk tapogatják ki rajtok, hogy melyik matrica melyik vágányra való.

Electro: így nevezi az angol nyomdász a galvanót (l. o.).

Elefante: 66:96 cm-es papirosnagyság az olaszoknál.

Elektrobázis: az elektromos áramnak folyadékokon át való vezetéséből eredő vegyi bomlás.

Elektróda: elektrokémiai folyamatoknál az a vezető, amelyen át az áram egy másnemű anyagból vagy másnemű anyagba lép át.

Elektrográfia: 1. a Röntgen-sugaras nyomtatás egyik, Green-féle módjának elnevezése; – 2. olyan képek, amelyek elektromos kisülések segítségével állíttatnak elő fotográfiai lemezeken; – 3. galvanokausztikai klisé-készítő eljárás (a németországi Rieder találmánya).

Elektrokémia: az elektromos áram vegyi hatására vonatkozó ismeretek összefoglalása.

Elektrokemitípia: a karlsruhei Joss mérnök találmánya, aki a galvanoplasztika segedelmével készített magasnyomtatásos lemezeket.

Elektrolit: az a folyadék, amelyet galvánikus árammal széjjelbontanak.

Elektrolízis: vegyületeknek alkotórészeikre bontása villamos árammal.

Elektromágnes: a dinamógépek és elektromótorok egyik leglényegesebb alkotórésze.

Elektromágneses hatás: a mágneses testeknek az a jellegzetessége, hogy bizonyos mágnesezhető testeket, mint pl. vasrészecskéket, magukhoz vonzanak s azokat fogva is tartják.

Elektromágneses hullám: A rádiótechnikában az adókészülék útján gerjesztett elektromágneses rezgéseknek az éterbe való jutása után az éterben a fény sebességével tovaterjedő elektromágneses hullámok keletkeznek, amelyek a rádiótechnikában a jelzések továbbítására használtatnak.

Elektromágneses indukció: az a jelenség, amely szerint valamely vezetőben a körülvevő mágneses erővonalak megváltoztatása folytán elektromos erő keletkezik.

Elektromos erőátvitel (munkaátvitel): valamely helyen meglevő elektromos energiának elektromos vezetőkön át más helyre való átvitele.

Elektromosság: a leghatalmasabb és évezredeken át a legtitokzatosabb természeti erőknek egyike, amelynek egyes jelenségeit már az ókorban is észlelték. Így a görögök tapasztalták, hogy ha a borostyánkövet megdörzsölik, úgy az apró tárgyakat magához vonz. Hosszú idők teltek el azonban, amíg ez elektromos jelenségek mibenlétét, törvényeit, természetét felderítették és azoknak gyakorlati alkalmazási lehetőségeit megállapították. Az elektromosság komoly gyakorlati alkalmazása alig 100 évre tekint vissza. Ami azelőtt történt, inkább az elektromosság felhasználására irányuló igyekezet egyes állomásainak tekinthető. Így a vas elektromágneses tulajdonságán alapuló iránytűk használata a tengeri hajózásban 700 éves. A villámhárító felfedezése közel 300 évre nyúlik vissza. Azt a tüneményes utat, amelyet az elektromosság törvényeit rendszerbe szedő és a gyakorlati életre alkalmazó elektrotechnika az elmúlt 100 év alatt befutott és ami nélkül tudomány, ipar, közlekedés, kultúra a mai nemzedékre szinte elképzelhetetlen, csak akkor méltányolhatjuk kellően, ha elgondoljuk, hogy Galvani Luigi híres békacomb-kísérlete volt a kiinduló pontja a róla elnevezett galván-áramnak, melynek mesterséges előállítása Volta Alessandro érdeme, aki erről az 1800. évben számol be. A Volta által mesterségesen előállított galván-áram volt az igazi elindítója az elektromosság diadalútjának. A következő 30 év kutatásai rendkívül sok értékes találmányt hoztak napvilágra. Az elektromos áram nagyszabású termelésére és mind szélesebb körökben a legkülönfélébb célokra való felhasználására a lökést 1830-ban Faraday, a nagynevű angol tudós adta meg az elektroindukció fölfedezésével. Ugyanezen időbe esik az elektromos távírótechnika kifejlődése is, amelynek első sikerei Gauss, Weber, Morse nevéhez fűződnek. – A modern elektromos áramtermelő gépek kialakulása lassú fejlődést mutat, amíg 1867-ben Siemens, Wheatstone és a magyar Jedlik Ányos a dinamó-elvet kb. egyidőben feltalálták. Röviddel rá az elektromos erőátvitel alapelveit odáig fejlesztették, hogy az 1873-i bécsi világkiállításon már az elektromótor működésben volt látható; 1879-ben bemutatásra kerül az első elektromos vasút, 1890-ben pedig az első nagyszabású elektromos munkaátvitel 175 km távolságra (Lauffen–Frankfurt) és ugyanezen évben a Niagara-vízesés erejének elektromos erővé való átalakítása és elosztása. Az elektromos áramnak világításra való fölhasználása a mai formájában ugyancsak hosszú évtizedeken át tartó lassú fejlődést mutat, amíg az ív fénytől az izzólámpáig eljutottak 1879-ben találta fel Edison Thomas az izzólámpát, amely az azóta eltelt több mint félszázad óta mind tökéletesebbé lett. – Az elektromos áram egyéb gyakorlati fölhasználása: a távirda, a telefón, az elektrokémia, a rádiótechnika, az elektroterápia stb. éppen olyan hatalmas alkalmazási területét képezik az elektromos áramnak, mint az erőátvitel és világítás. – Az elektromos energia termelése, elosztása és alkalmazása körül az elmult században kifejtett hatalmas munkából magyar föltalálók is derekasan kivették a részüket. Így Jedlik Ányos nevéhez fűződik a dinamó-elv feltalálása, Zipernovszky, Bláthy és Déry nevéhez a transzformátor-rendszer gyakorlati kiépítése és Kandó Kálmán nevéhez az elektromos lokomotív kiképzése.

Elektromos világítás: a legkényelmesebb és leghigiénikusabb valamennyi világítási mód között, bármely világítási célra legjobban alkalmazható. Ucca, lakás, műhely vagy reklámvilágítási célokra a legváltozóbb effektusok érhetők el. A fényenergia egysége a «Lumen» (Lm). A megvilágítás egysége a Lux, vagyis az a világítás, amelyet 1 Lm. fényenergiamennyiség 1 m2 felületen előidéz. Legfinomabb munkákra, pl. szedők munkájánál az átlagos világítás 90–250 Lux-nak kell hogy megfeleljen.

Elektromótor: villamos erővel működő hajtómű.

Elektrón: a legújabb tudományos kutatások s teória szerint az anyagok atómjai nem oszthatatlanok, hanem atómanyagból és a körülötte keringő elektrónokból állanak. Ezek az elektrónok, mint az elektromosság legkisebb részei, tovább már nem oszthatók.

Elektróncső (vagy elektrónlámpa): a mai rádiótechnika egyik legfontosabb készüléke.

Elektróncsöves adó: olyan adókészülék, amelynél a nagyfrekvenciájú áramot elektróncső állítja elő.

Elektrotechnikai mértékegységek és ezek rövidítései: Ampère (A vagy Amp) az elektromosság mennyiségének mértékegysége; Volt (V) az elektromosság feszültségének mértékegysége; Ohm (O) az elektromos ellenállás; Watt (W) az elektromos teljesítmény (az elektromosság mennyiségének és feszültségének összesítése) mértékegysége; Kilowatt (Kw); Hektowatt (Hw); Voltampère (VA); PS vagy HP: lóerő.

Elektrotypograph: Mérai Horváth Károly és Rozár szedőgépe. A Monotypehez hasonlóan két részből áll: egy írógépszerű szerkezetből, amelyen a szedés történik, s egy öntőgépből, amely a betűket önti meg. Az írógépen való billentyűzés következtében fölül írógépes nyomat, oldalvást pedig négyszögletes lyukacskákkal perforált szalag készült, amely lyukacskáknak kitapogatása révén az öntőgép olyanformán önti meg a betűket, mint a Monotype. Mérai Horváth első szabadalmai visszanyúlnak egészen 1885-ig, tehát megelőzik a Monotype-éit is. A gép azonban lassan készült: harminc esztendőn túl dolgoztak rajta. Általában a jövendő idők szedőgépének tartották még a legjava szakkörökben is, különösen amikor a nürnbergi Schuckert-féle elektromossági gyár vette kezébe a találmány ügyét, egyre-másra szabadalmaztatva rajta mindenféle praktikus újításokat s javításokat, mindamellett nem hozták kereskedelmi forgalomba a gépet a világháború küszöbéig sem, amikor aztán elhallgattak véle.

Elementáris tipográfia: részben az orosz példák nyomán, részben a német «Bauhaus» művészcsoport hatására keletkezett irányzat. Elve, hogy lehetőleg maga a szöveg legyen a nyomtatvány dísze is egyszersmind. Ornamensül csakis elemi – «elementáris» – díszítő egységeket: pontot, vonalat, kockát meg téglányt, kört és háromszöget szabad e divatnál használni. Betűből csak a lapidárisat (helytelen nyomdászi elnevezéssel: groteszket) tűri meg; színezése egyszerű, de erővel teljes, rendesen a fekete meg a vörös kontrasztjára szorítkozó. L. még Mesterszedés.

Elephantini libri: a régi római világban elefántcsont-táblácskákból álló könyvek, melyekbe a császárokra vonatkozó szenátusi határozatokat jegyezték be.

Élessarkú minuszkulák: egyes paleográfiai író így nevezi a gótikus stílusú betűfajtát.

Életkor (nyomdászoké): l. Szakszervezet.

Elforgatás (németül: Umstülpen): az egyik oldalon nyomtatott papiros hosszirányban való megfordítása a hátsó nyomtatás végett, úgy hogy az ívnek alsó illesztékhez rakott oldala most az ellenkező (fölső) oldalra kerül, míg az oldalsó mérték marad.

Élítve vágó gép: könyvkötői segédgép: a könyvtábla széleinek élesen ferde vágására való.

Elka Vertikal: l. Nyomtató automaták.

Ellentétes színek: l. Festékkeverés.

Ellinger: könyvnyomtató-család. Első ismert tagja, János József, 1788-ban állította föl Kassán a nyomdáját, s azt a felvidék legkeresettebb nyomdái közé emelte. Fia, István, lett az utóda 1810 körül; ettől 1842-ben Jánosra szállott, kinek cége 1876-ig állott fönn.

Ellövés: így nevezik a könyvnyomtatásban azt a tévedést, mikor a könyv, ujság stb. nyomásra kerülő oldalait nem olyan csoportosításban állítják be a sajtóba, hogy az ív összehajtása után az oldalszámok sorrendben következzenek.

Előfizetés: átvételi kötelezettség vállalása valamely hírlap, folyóirat stb. megrendelése által. Ha a kiadó a maga programszerű igéreteit nem teljesíti: a könyvkereskedői usance-ok szerint őtőle követelhető kárpótlás, nem pedig a közvetítő könyvkereskedőtől.

Előhívás: a mély- és fénynyomtatásban, de általában minden kromátzselatinnal dolgozó eljárásnál az a munkamenet, mikor víz (a mélynyomtatásban meleg, a fénynyomtatásban hideg) segélyével kimossuk a kromátzselatin fényt nem kapott, tehát oldható részeit, úgy hogy a fényt kapott rész reliefszerűen marad vissza. nli

Előívfogó (németül: Vorgreifer): a modern, folyton forgó nyomóhengerű gépeknél (kéttúrás, mélynyomtató, offset) veszi el az ívet a berakóasztalról és adja át a nyomóhengernek. Pontos regisztert biztosító újítás. nli

Előlépő színek: ezek az úgynevezett meleg színekkel általában azonosak: a meleg vörös például az előtérbe ugrik a hideg kék mellől. A tiszta színek is előlépők a kevertekkel szemben: éppen úgy a világos színek a sötétekhez képest.

Előszó: könyvekben a szerző álláspontját jelző bevezetésféle. Bárminő legyen is a cím csoportosítása, az előszónak mindig páratlan számú oldalon kell kezdődnie, még pedig a könyv egynegyedének megfelelő előtéttel. Az előszót gyakran nagyobb betűvel szedik, mint a könyv tulajdonképpeni szövegét, vagy pedig megritkítják, ha az utóbbi tömörszedésű.

Előtét: azok az ürtöltők (stégek), amelyeket a könyv kezdő kolumnáinak első sora elé rakunk, s amelyek ¼ –⅓-át foglalják el az oldalnak. Az előtétbe tartozik a széltében használt fejléc is.

Elrajzolás: hamis arányok, elhibázott távlat főleg az alakrajzban.

Elsner Béla: betűszedőből lett hegedűművész, szül. Budapesten 1894-ben. Rózsa Kálmán és Neje budapesti nyomdájában tanult 1907-től 1911-ig. Dolgozott a Wodianernél, a Korvin Testvéreknél, az Athenaeumban és a Világosság-nyomdában. A Gutenberg-Társaság zenekarának megalakulásától (1920) kezdve karnagya.

Elsődleti tábla: a számítgatás megtakarítására való olyan tábla, amelyből a könyvek minden ívének első oldalszáma megtudható. Ha meg akarjuk tudni, milyen oldalszámmal kezdődik valamely nyolcadrétű könyvből például a 17-ik ív, megkeressük a táblázat első hasábján a 17-es számot s a nyolcadrétű szedésformát mutató hasábon az ezzel egy sorban álló számot. Az utóbbi a keresett.

Elsődleti tábla, melyből minden ívnek első oldalszáma megtudható:

Ívszám

Az ívnek első oldalszáma


2o

4o

8o

12o

16o

24o

1

1

1

1

1

1

1

2

5

9

17

25

33

49

3

9

17

33

49

65

97

4

13

25

49

73

97

145

5

17

33

65

97

129

193

6

21

41

81

121

161

241

7

25

49

97

145

193

289

8

29

57

113

169

225

337

9

33

65

129

193

257

385

10

37

73

145

217

289

433

11

41

81

161

241

321

481

12

45

89

177

265

353

529

13

49

97

193

289

385

577

14

53

105

209

313

417

625

15

57

113

225

337

449

673

16

61

121

241

361

481

721

17

65

129

257

385

513

769

18

69

137

273

409

545

817

19

73

145

289

433

577

865

20

77

153

305

457

609

913

21

81

161

321

481

641

961

22

85

169

337

505

673

1009

23

89

177

353

529

705

1057

24

93

185

369

553

737

1105

25

97

193

385

577

769

1153

26

101

201

401

601

801

1201

27

105

209

417

625

833

1249

28

109

217

433

649

865

1297

29

113

225

449

673

897

1345

30

117

233

465

697

929

1393

31

121

241

481

721

961

1441

32

125

249

497

745

993

1489

33

129

257

513

769

1025

1537

Első Magyar Betűöntöde: alapíttatott 1890-ben. Az első igazgatóság tagjai voltak: Falk Zsigmond lovag, Bródy Sándor, Czettel Gyula és Czettel Dániel (ügyvezető). A vállalat közel két évtizeden át jól prosperált. Czettel Dániel az akkori időkhöz mérten bőséges és jó betű- és díszítmény-választékkal látta el a vállalatot, s több új betűsorozatot (Corvinus, Góliát) is készített. Később legyöngült a vállalat és 1910-ben bankérdekeltség vette át a részvénytöbbséget, amikor is Czettel Dániel visszalépett az ügyvezetéstől és a vállalat elnöke lett, míg az ügyvezető-igazgatói állásra a bank György A. Ákost nevezte ki. Az 1916. évben a frankfurti D. Stempel Betűöntöde Rt. vette át a banktól a részvénytöbbséget, s az öntödét modern gépekkel és nagy választékú új matricákkal szerelte fel. 1923-ban hívták meg Löwy Salamont ügyvezető igazgatóvá. 1924-ben átépítették és kibővítették az öntödét, s újból több modern öntödei és rézlénia gyártási géppel és matricákkal tökéletesíttetett az öntöde műszaki berendezése. 1927-ben érdekeltséget vállalt az öntödénél a berlini H. Berthold A.-G. betűöntöde is. Az említett két nagy német betűöntöde érdekeltsége alapján hazai betűöntödénk többek között ama nagy előnyhöz jutott, hogy úgy ezek az öntödék, mint pedig azok német és svájci testvérvállalatai betűinek Magyarországon való öntésére jogosítványt nyert és ezzel betűválasztéka egyenrangúvá vált a legnagyobb öntödékével. A vállalat tökéletes rézléniákat gyártó osztállyal bír és az összes európai nyelvek betűinek, úgyszintén héber, görög és nagy választékú cirill betűk szállítására is be van rendezve.

Első Magyar Kartónlemezgyár Rt.: l. Papirosgyáraink.

Elszámolási levonat (németül: Beleg): a számoló szedő összegyüjtött s a korrektor vagy más megbízott aláírásával hitelesített levonatai, amelyekkel keresetét a hét végén igazolja.

Elszegődés: A 15. sz.-ban a nyomdászsegédek szegődtetése egész esztendőre szólott; később a félévre szóló szerződés jött szokásba, s az ilyen félesztendős kondíciók rendszere megmaradt a 19. század elejéig.

Elszínlés: Frecskay János így nevezi a fény és árnyék fokozatos fogyását fametszeteken stb.

Elválasztás: Elválasztás szón a sorvégi elválasztásokat értjük. Van az elemi iskolákban tanított szótagoló elválasztás, pl.: fi-ú, le-ány, ö-vé-i, e-se-tek stb. és van tipográfiai szabály szentesítette elválasztás, amely szerint egy betű nem hagyható a sor végén és két betű nem vihető át a másikba, kivéve a keskenyalakú sorokat; az összetett szavakat pedig összetételüknél kell elválasztani, így: fel-adat, rendőrség, vas-utas, szám-adás stb. Az idegen összetett szavak is összetételüknél választandók el, amennyiben ezt kiérezzük: atmoszféra, de-fláció, mikro-szkóp, embléma, dia-gnózis, neur-asthenia, an-emia, ana-mnezia stb. A több szóból összetett szavak értelmére különösen ügyelni kell. Pl. helytelen: kormányfő-tanácsos, cseppkőbarlang, front-harcosmozgalom, stb. Tehát így helyes: kormányfőtanácsos, ill. cseppkő-barlang, frontharcos-mozgalom stb. A gépszedés gyors munkája közben, sajnos, ezek a tipográfiai szabályok legtöbbször elsikkadnak. bs

Elzevir: a leghíresebb könyvnyomtató-családok egyike. A család másfél századon át virágzott Németalföldön. Ősapja Elzevir Lajos 1540–1613. Leydenben telepedett meg 1580-ban. A család azután Frankfurtban, Párizsban, Rómában és Nápolyban könyvkereskedéseket is alapított s innen terjesztette több mint 2000 különféle kiadványát, melyeket az amatőrök még ma is keresnek, mint becses könyvészeti ritkaságokat. A család nevezetesebb tagjai még: Izsák (1596–1651), Dániel (1626–80), Lajos (1604–70); az utóbbi 1638-ban Amsterdamban alapított virágzó nyomdát, amely azonban halála után nemsokára idegen kézbe került. A leydeni nyomda Elzevir Ábrahám idején, aki öregapjától azt még 100.000 forint értékben vette át, annyira hanyatlott, hogy 1712-ben bekövetkezett halála után örökösei 2000 forintért adták el.

Elzevir-betűk: ilyen nevű könyvnyomtató-családról elnevezett verzális betűfajta.

Email (francia): a. m. zománc.

Email-mélynyomat: a prágai Husnik eljárása. Autotípiai diapozitívet krómozott halenyvvel preparált vörösrézlemezre másolunk, előhívjuk, beégetjük, majd pedig vaskloriddal maratjuk.

Emballage (francia szó; anbalázsnak ejtik): a papiros-szállítmányok burkolata, göngyölege.

Emberi test arányai: l. Figurális aránytan.

Embléma: a díszítő művészetben minden jelképi jelentőségű ékítmény. Így a horgony a remény emblémája, mert jelképezi a hajós szerencsés megérkezését a kikötőbe; a szfinx a hallgatagságé, a mérleg az igazságé, a pálmaág a békéé. A griff vagy sas karmai közé adott sorjázó a betűszedésnek, az egymásra helyezett két festékező-labda a nyomtatásnak az emblémája.

Emeltyűs járat: különösen az angolok és franciák olcsóbb fajta gépeinél szokásos. Az emeltyűt a forgattyútól hajtott tolórúd tartja mozgásban, s az emeltyű viszont húzórúddal kapaszkodik a nyomóalapba.

Emendatio: újabb szövegkiadásokban való javítások latin neve.

Emich Gusztáv (idősb): könyvárus és könyvnyomtató, szül. Pesten 1814-ben, megh. 1869-ben. 1841-ben «nemzeti könyvkereskedés» címmel nyitotta meg Pesten üzletét, mely igen gyakran gyűlőhelye volt a politikai tekintélyeknek. Ő adta ki Petőfi költeményeit is. 1850-ben Eisenfels Rudolf könyvnyomtatóval társult s megalapította a «Pesti Napló»-t. Lassan, de biztosan fejlődött a nyomdai vállalat s a könyvkiadó hivatal, mely nemcsak több nagyértékű munkát, hanem számos díszművet is állított elő; az utóbbiak a külföldi kiállításokon is feltűnést keltettek. Ezek közül megemlítendő a «Bécsi Magyar Krónika», melynek kiállítása 14.000 forintba került s mely az 1867-iki párizsi kiállitáson nagy aranyérmet nyert. Könyvesboltját 1856-ban Pfeifer Ferdinánd vette át, kiadóvállalatából alakult 1868-ban az Athenaeum. kj

Emich Gusztáv (ifjabb): az előbbinek fia, szül. 1843-ban, megh. 1911-ben. A nyomdászatot atyja nyomdájában sajátította el; Németországban nyomdászati tanulmányokat végzett. Két cikluson át országgyűlési képviselő, több bel- és külföldi tudós társaság tagja. Természettudományi cikkeket írt magyar, német, francia szaklapokba. Szabó József nyomdász tanítómesterével közösen írta és fölszabadulására ő is szedte ki a «Könyvnyomtatás története Magyarországon» című munkát, amelyet a pesti könyvnyomdászoknak 1860-ban tartott János-napi visegrádi kirándulására adott ki. Az Athenaeumnak alapításától igazgatósági tagja, 1891-től igazgatója. 1893-tól elnök-igazgatója, 1902-től haláláig elnöke. Jónevű bibliofil hírében állt; könyvtárát egy Corvina is díszítette.

Empire: a nyolcvanas években igen nevezetes szedőgép. Föltalálói az amerikai Green és Burr voltak. A szedőgép a Fraser-féle rendszeren alapszik, az osztást végző készülék eszméje sokban eredeti. A betűk mindenikének más-más a szignatúrája, s ezek révén automatikusan történik a széjjelosztódásuk. Az osztani való szedést hajóra teszik, amelyről emeltyű szedegeti le soronként s viszi a gépbe, ahol egy másik emeltyű a betűket gyors egymásutánban átadja a széjjelosztó mechanizmusnak. Ez a betűk szignatúráinak megfelelő tűkből áll, melyek – ha a szignatúrába beleillenek – beeresztik a betűt a maga csatornájába. A sorzárás úgy történik, hogy szedés közben ideiglenesen ékek kerülnek a szavak közé; ezeket az ékeket a szedő később spáciumokkal cserélgeti ki. Az Empire gépből Angolországban százhetven darab került használatba, s különösen a gép osztószerkezetét nagyon dícsérték.

Empire-stílus: az I. Napoleon idején uralkodó, a római császárság korának ízlését aprózó és utánzó francia díszítő stílus. Pompázatosabb volt, mint a tagozódást erősen hangsúlyozó klasszicizmus. A könyvművészetben is szerepe volt.

Empreinte (francia): annyi mint nyomat, lenyomat.

Emulzió: igen finom elosztású szilárd anyagok föloldása valamely folyadékban. A fotográfiai szárazlemezeket, filmeket, másoló és előhívó papirosokat például olyan emulzióval való bevonással állítják elő, amely a fényérző brómezüstöt zselatinban tartalmazza.

Encadrement (francia): a. m. keret, körülfoglalás.

Enciklopédia (görög): annyi mint tudománykör. Most rendszerint olyan könyv, amely a fontosabb tudományágakat vagy egymással összefüggően tárgyalja, vagy pedig az egyes műkifejezéseket szakokra való tekintet nélkül betűrendben tárgyalja. Ilyen volt a Pusztai-féle «Nyomdászati Enciklopédia» s ilyenek a lexikonok is, például a mi Lexikonunk.

Endtner Márton: az 1690-es években a lőcsei Brewer Sámuelnek saját nevelésű faktora. Későbbi időben önállósította magát.

En face: valamely szemközt álló arckép, ellentétben az «en profil»-lal, az arc oldalnézetével.

Engelen-féle betüvájó gép: negatív képű patricákkal vágta betűmagasságú fatönkbe a betűket, úgyhogy a tönkről közvetlenül lehetett nyomtatni, ámbár nem valami tisztán.

Engel és Mandello: jónevű pestvárosi kőnyomda a hatvanas évek felé.

Engel József: Pécs város első tipográfusa 1772-től 1796-ig. Holta után özvegye Krisztina folytatta tovább a nyomdászkodást 1808-ig, amikor veje Knezevics István a szép kis nyomdát átvette.

English: betűnagyság megjelölése a Caslon-féle amerikai pontrendszerben. Megfelel 14 amerikai, a mi rendszerünk 13,13 méterpontjának. Az angolországi English betűnagyság pedig csak 12,65 méterpont.

English Mercurie: az első angol hivatalos lap. 54 száma jelent meg 1588-ban.

Enisson-féle sorzáró gép: 1897-ben napvilágra pattant amerikai találmány. A szedőgépen leszedett kizáratlan sorokból kiágaskodó ideiglenes spáciumokat egy kis számláló készülék vette számba, s összeadva meg elosztva a még szükséges záróegységek mennyiségét: kellő billentyűzésre a gép maga tolta a végleges ólomspáciumokat a szavak közé.

Enkausztikus galvanográfia: könyvnyomdai avagy mélynyomtatásos klisék készítése a galvanokausztika segedelmével.

Enluminure (francia): könyvet, iratot ékesítő színes kép, miniatűr.

Enschede: németalföldi könyvnyomtató-család. Ősapja Izsák (született 1681-ben), ki 1703-ban Haarlem városában alapított nyomdát, mely fia János (1708–1781) alatt lett nagyhírűvé. János a nyomdát betűöntödével szerelte föl és 1768-ban kiadta első betűmintakönyvét, mely leginkább gazdag írás- és gót betűivel tűnt ki. Az Enschede & Zonen néven Haarlemben még mai napig is fönnálló nyomda nagy gyűjteményét őrzi a korábbi századokból reámaradt betűpatricáknak és matricáknak.

Entrefilet (francia): a. m. vonalközi közlemények. Rövid kompressz szövegek, a laphasábok üres helyeinek kitöltésére szolgálnak. Rögtönzések vagy nagy gondolkodók szavainak az idézetei.

Enveloppe (francia): a. m. boríték (levélboríték), födél.

Enyedi Mihály: született Bonchidán (Kolozs megyében) 1881-ben. 1896-tól 1900-ig nyomdásztanuló volt Szamosujvárt (Gherla) a Todorán-nyomdában, majd Budapest, Kassa, Dés az állomásai, jelenleg pedig Kolozsvárt a Minerva-nyomdában dolgozik. Háború előtt a dés–szamosújvári szakcsoportnak volt elnöke. 1919-től a Romániai Grafikai Munkások Szövetsége ellenőrző bizottságának az elnöke.

Enyészőpont: perspektívikus rajzoláskor az a pont, ahol két párhuzamos vonal látszólag egymásba olvad. (Ilyen eset például az is, amikor vasúti sínek mentén végignézünk.)

Enyv: bőrből, csontból, inakból stb. állítják elő. Hatóanyaga a glutin. Anyaga szerint bőr-, csont- és halenyvet különböztetünk meg. Legjobb a bőrenyv; ennek van a legnagyobb ragasztóképessége. Amit folyékony enyvnek neveznek, az nem más, mint közönséges enyv, amit különféle sókkal tettek meg nem alvadóvá. Ilyen az ú. n. szindetikon is. L. még Ragasztó-szerek.

Enyvezés: A növényi sejtek (cellulóz, faköszörület) erősen higroszkópikus, nedvszívó anyagok, miért is a belőlük készülő papiroslapok enyvezés nélkül sem írásra, de még nyomtatásra sem használhatók, mert teljesen enyvezetlen papiroson az írás szétfolyik, a nyomdafesték pedig erősen beszívódik és átüt. Az enyvezésre használt anyagok kétfélék, ú. m. növényi (fenyőgyanta) és állati (csontenyv) eredetűek. A mult század elejéig kizárólag állati enyvvel enyvezték a papirost, ami úgy történt, hogy minden egyes, már kész papiroslapot híg, folyékony enyvbe mártottak és azután szárították. Ez a fölületi enyvezés, amit bizonyos speciális papirosoknál, melyektől nagy keménységet és csengő hangot kívánnak, még ma is alkalmaznak. (Bankjegy-, rajz-, bankposta-papirosok.) 1806-ban találta föl Illig német papirosgyáros a mai napig is használatos fenyőgyantával való enyvezést, amely eljárás abból áll, hogy a gyantát kb. 10% szóda hozzáadásával elszappanosítják és az így nyert gyantaszappant vízzel erősen felhigítják (gyantatej) és a hollandi foszlatóba adagolják, a kénsavas agyagfölddel együtt. A kénsavas agyagföld megbontja a gyantaszappant és az így keletkező szabad gyanta kitölti a sejtek közötti üregeket és finoman elosztott állapotban a sejtekre rakódva, a papirost egész tömegében enyvezetté teszi. df

Enyvező készülék: azonos a gumizó készülékkel (l. o.).

Enyvtípia: a prágai Husník eljárása könyvnyomdai klisék készítésére. Vastag kromátzselatinrétegre vonalas avagy autotípiai negatívról képet másolnak, s ezt krómsóknak vizes oldatával kidomborodóvá teszik. A nyomtatás közvetlenül erről történik.

Eperi István: szül. 1899-ben. Fölszabadult 1917-ben Budapesten. Tagja volt a budapesti Helyi Bizottságnak és a Segélyző Egyesület felügyelő bizottságának. Jelenleg tagja az Országos Bizottságnak és a Segélyző Egyesület választmányának. Több évig működött mint gyakorlati szakoktató. Tagja volt a «Gépmester» szerkesztő bizottságának. 1934 óta a Gépmester-Egyesület intézője.

Eperjesi nyomda: 1573-ban már volt e városban könyvnyomtató, a nevét azonban nem tudjuk. Egy latin nyelvkönyvet nyomtatott.

Epigráf (görög): a. m. fölirat (például könyvön, épületen).

Epilógus (görög-latin): annyi mint utóhang.

Episcopius: a 16. században híres nyomdász- és könyvkereskedő-család Baselben. A család alapítója, Miklós (1501–1564), feleségül vette Frobenius János hírneves könyvnyomtató leányát és sógorával, Frobenius Jeromossal alapítottak nyomdát, mely akkoriban híres volt a görög és latin klasszikusok szép és korrekt kiadványairól. Holta után fiai vezették tovább az üzletet.

Epistola (görög-latin): annyi mint levél, költői levél (franciául: épitre).

Epitáfium (görög-latin): a. m. sírfölirat, valakinek emlékezetét hirdető írás.

Epitheton (görög): a. m. jelző, díszítő jelző.

Epitome (görög): a. m. valamely terjedelmesebb műnek a kivonata.

Erbar J.: német betűművész; 1922 körül készített antikváját sokfelé használják.

Erdélyi Bernát: magyar származású őstipográfus; 1478-ban Padovában nyomtatott.

Erdélyi Mór: betűszedőből lett közgazdasági politikus, szül. 1877-ben. A század elején a Pesti Könyvnyomda Rt.-nál szedősködött. 1904-ben egyik megalapítója volt az Általános Fogyasztási Szövetkezetnek, s annak rövidesen igazgatójává lett. 1918-ban a közélelmezési minisztérium kormánybiztosa, majd államtitkára. A tanácsköztársaság idején közélelmezési népbiztos lévén, 1919 augusztusában emigrálnia kellett. 1928 januárjában tért vissza, újból kezébe véve az Általános Fogyasztási Szövetkezet ügyeinek irányítását; az intézmény fejlesztésében azonban csakhamar megakadályozta korán – 51 éves korában – bekövetkezett halála.

Erdélyi Tamás (Thomas Septem Castrensis de Civitate Hermanni): Olaszországban működött magyar könyvnyomtató. Mint neve is mutatja, szebeni származású. 1472-től 1480-ig Burster vagy Wurster nevű társával Mantovában, 1482-től pedig Joannes Franciscusszal és a hírneves Jenson Miklóssal Modenában nyomtatott.

Erdősi János (Sylvester): magyar születésű könyvnyomtató, született Szinyérváralján 1504 körül. Krakkóban és Wittenbergben tanult. Hazajötte után, valószínűleg a reformációhoz hajlása következtében, vagyonát elvesztve, kénytelen volt a Perényi János pártfogása alá húzódni. Ettől 1534 májusában Újszigetre (igazában Sárvárra), a Nádasdi Tamás birtokára ment, hol tanítással és irodalommal foglalkozott; az utóbbit jelentékenyen elősegítette a Nádasdy által 1537-ben ott felállított sajtó. A nyomdát 3 esztendeig ő kezelte, s egy Strutius nevű gyönge betűszedő segítségével ő maga nyomtatta saját művét: a «Grammatica Hungaro-Latina»-t 1539-ben. 1540-ben Abádi Benedek vette át tőle a nyomda kezelését s kinyomtatta Erdősi Jánosnak a másik művét is: «Új testamentom magyar nyelven». Erdősi azonban mihamar elhagyhatta Újszigetet, mert 1542–1543-ban a héber nyelv, 1552-ben a történelem tanárául említik a bécsi egyetemen. További adalékok szerint a század hetvenes éveiben tanító lett volna Debrecenben, majd 1577 végén prédikátornak ment volna Lőcse városába; valószínűbbnek látszik az a másik verzió, hogy még a bécsi tanárkodása idején, 1554-ben halt meg.

Eredeti (originális): a kemigrafálás, fametszés stb. alapjául szolgáló kép közönségesen használt megjelölése.

Eredeti fametszet: l. Fametszés.

Ericus Erich (Erichson): svéd származású magyar könyvnyomtató. 1669-ben vette át Türsch Dávid kassai nyomdáját, melyet 1676-ig maga vezetett, míg az ugyanabban az évben Seiderlich János tulajdonába ment át.

Errata (latin): a. m. sajtóhibák jegyzéke.

Értékrendszer a könyvcímeknél: l. Rubrikák.

Espartó-papiros: egy árvalányhajféle növényből készített papiros. Az espartó-fű déli Európában és északi Afrikában honos; 40–45% benne a rostanyag.

Essai (francia): a. m. tanulmány; rövidebb tudományos vagy irodalmi értekezés.

Estienne (Stephanus): híres francia nyomdász-család, mely a 16. és 17. században Genfben és Párizsban élt. Törzsatyja Henrik 1500 körül alapított nyomdát Párizsban. 1520 körül halt meg s örökét 17 éves fia Róbert vette át. Kiadványait ő maga látta el előszóval és jegyzetekkel, s azok hibátlanságukkal, valamint szövegüknek szép szedésével, tetszetős alakjukkal minden addig nyomtatott könyvet fölülmultak. A Sorbonne folytonos izgatásai azonban arra kényszerítették őt, hogy 1550 vége felé Genfbe költözzön, ahol a kálvinista vallásra térve, élénk összeköttetésbe lépett a reformátorokkal. Meghalt 1559-ben. Fiai közül hárman ismertek mint könyvnyomtatók: Henrik, Róbert és Ferenc, kik közül Henrik (szül. 1528-ban) volt a család legnevezetesebb tagja. Míg sokat üldözött apja svájci polgár maradt, ő ismét Párizsba költözött, ott apjának szabadalmára hivatkozva, újabb nyomdát állított. Igen sok klasszikus és vallásos művet adott ki. 1572-ben készült el nagy szótára: Thesaurus linguae Graecae (5 köt., folio), melyen 12 esztendeig dolgozott tudós nejével s egy Scapula nevű betűszedővel egyetemben. Az utóbbi azonban visszaélt bizalmával, mert alig hogy megjelent a Thesaurus, ő már annak olcsóbb és igen ügyes kivonatával jelent meg a könyvpiacon. E csapást nem tudta Henrik kiheverni; elhagyta hazáját és kóbor életre adta magát. 1576-ban Magyarországon is járt. A könyvnyomtatás története 17 tagját sorolja föl az Estienne-családnak, akik mintegy 170 évig nyomdászkodtak. Az utolsó sarja a családnak, Antal, királyi könyvnyomtató (typographus regius) volt Párizsban és 1674-ben halt meg.

Esti világítás (színeknél): l. Színek fölismerése.

Estompe (németül: Wischer): szén-, pasztell- és egyéb ilyenféle rajzoknak egyenletes árnyékolására való; bőrből vagy papirosból készül.

Eszperantó: szó szerint a. m. reménylő; újabb időben széleskörű elterjedtségre jutott kisegítő nyelv («világnyelv»).

Esztétika (görög): annyi mint a szépről szóló tan.

Etimológikus elv a helyesírásban: az, amely helyet enged a szófejtésnek; ellentéte a fonetikus elv, amely a kiejtést veszi alapul.

Etiópiai ábécé: a himjarita (régi arábiai) írásfajtából fejlődött ki; Abesszíniában használatos.

Etiquette: a. m. fölirat, kis cédula, melyet árukra, üvegekre stb. ragasztani szoktak, részint, hogy az áruk külső kiállítását szépítsék, részint pedig, hogy azok minéműségét, szállítójuk cégét szimbolikusan jelezzék.

Etty William: nyomdászból lett híres angol festő, született 1787-ben, megh. 1849-ben. 21 éves korában terelődött a nagy angol művész, Lawrence figyelme az akkoriban még betűszekrény mellett dolgozgató Ettyre, akit tanításával és pártfogásával világhírű festővé képezett.

Étude (francia): a. m. tanulmány. A zenében inkább gyakorlatot jelent.

Euriszkóp: l. Objektív.

Európa: irodalmi és nyomdai részvénytársaság. 1894-ben alapították meg mai helyén, az Ó uccában. Itten készült 1896–98 körül a «Hazánk» című magyar napilap és a «Budapester Tagblatt» is.

Eutektikai olvadási pont: az ólom és antimon ötvözetének legalacsonyabb olvadási pontja. Az ólom 621, az antimon 1166 Fahrenheit-foknál olvad; ha 1% antimont adagolunk az ólomhoz: az olvadási pont 621o alá száll; ha 2%-ot, még lejjebb. Ez így tart egészen 12–13%-ig, amikor 475 Fahrenheit-fok az olvadási pont (ezt nevezik eutektikai pontnak). Ha tovább adagoljuk az antimont: az olvadási pont följebb kezd szállani.

Evangelista Szent János Testvérisége: híres céhforma alakulat 1454 körül – s azután is még sokáig – Brügge városában. Tagjai voltak a másolók, tanítók, könyvkereskedők, könyvkötők, képírók és képfaragók, illuminátorok, formametszők, levélnyomtatók és a fametszetek nyomtatói.

Excelsior: betűnagyság megjelölése a Caslon-féle amerikai pontrendszerben. Megfelel 4 amerikai pontnak, vagyis a mi rendszerünk 3,750 méterpontjának.

Exchange Telegraph Company: londoni gazdasági és tőzsdei távirati ügynökség.

Excudit (lat.): a. m. metszette. Régi rézmetszeteken a metszőnek neve előtt áll. Ha a metsző egyszersmind a kiadója is a rézmetszetnek, így: «sculps. et excud.: N. »; ha pedig a rézmetszeten ez áll: «X. sculps., Y. excud.», az annyit jelent, hogy X. a metsző és Y. a kiadó.

Exempláris: közhasználatú latinos szóval a. m. példány.

Exhausztor: a. m. szívó-szellőztető készülék; főképpen szedőgépes üzemekben használják az ólmos gőzök eltávolítására.

Ex libris: könyvtárjegy. Régebben a könyvészetben nagyban használt kifejezés, mellyel a tulajdonos a saját könyvébe beírta, hogy az az övé. A középkorban divatozott kézzel írott jelzéseket a 15. század vége felé fa- vagy rézmetszetű, illetőleg nyomtatott cédulák váltották föl. E cédulákon a tulajdonosnak némelykor csak a kezdőbetűkkel jelzett vagy más módon rejtett nevén kívül többnyire jeles mondatok, címerrajzok stb. is voltak, melyeket némelykor híres művészek készítettek és ezért művészeti tekintetben is becsesek; különösen fontosak azonban egyes könyvek és könyvtárak történetére nézve. Az újabb időkben gyüjtik is őket.

Explicit: a római papiruszokon e szóval jelezték a könyv befejeztét. Ezt a szokást a régi könyvnyomtatók is átvették.

Exponálás: a fotográfiában és fotomechanikában a. m. a fényérző lemez megvilágítása.

Expressz hirdetés: apróhirdetés, de ellentétben a régi apróhirdetéssel, nem kompressz sorokkal, hanem címbetűkkel van szedve. Tarifáját nem szavanként, hanem milliméterenként számítják.

Expressztípia: így nevezi a pasingi (München mellett) Cronenberg az 1896-ban föltalált s azóta tökéletesített szemcsés autotípiai eljárását, amelyet a hálózatos autotípiánál jóval egyszerűbbnek, olcsóbbnak és gyorsabbnak tartanak, amellett pedig a képet nem teszi egyhangúvá az alapját tevő pontok egyformasága.

Eyre és Spottiswoode: angol udvari nyomda Londonban. Az 1750 körüli években alapították. A nyomdászattal összefüggő összes iparággal foglalkozik.

Ezüstkódex: a legrégebbi germán nyelvemlék, Ulfilas gót püspök bibliafordítása a 4. századból. Enkausztikus képírási eljárással készült, vagyis úgy, hogy az olaj és viasz keverékével bekent pergamenlapra arany- vagy ezüstfüstöt terítettek, s az újtestamentum szövegének a betűit egyenként, fölmelegített bélyegzőkkel nyomtatták rája.

Ezüstnitrát (argentura nitricum, népiesen pokolkő, lápisz): ezüstnek salétromsavban való oldása és az oldat kikristályosítása útján nyerik. Vízben, alkoholban oldódik. Szerves anyaggal érintkezve a fény hatására fínom eloszlású fémes ezüst kiválása folytán megfeketedik. A fotográfiai eljárásoknál a brómezüst, klórezüst és jódezüst előállítására szolgál. ts

Ezüstnyomtatás: ugyanúgy történik, mint a bronznyomtatás (l.o.).



F

Faanyag (faköszörület, facsiszolat): mechanikai úton előállított papirosanyag. Keller nevű német takácsmester találmánya (1846) és lényegében abból áll, hogy fenyőhasábok vízszintes tengelyen mozgó, nagy malomköveken, bő víz hozzáadása mellett leköszörültetnek, ami által a fa elemi sejtekre forgácsolódik. Modern facsiszoló 1–1½ méter széles hasábokat köszörül és lóerőszükséglete egységenként kb. 1000–1500 lóerő. A faköszörület magában foglalja a fa összes tisztátalanságait, nevezetesen a lignint, mely a levegőn oxidálódik; ezért a faanyagot csak közönségesebb, az ú. n. fatartalmú papirosok előállításához használják fel. (A rotációs ujságpapiros kb. 70% faköszörületet tartalmaz.) df

Faber Mihály: könyvnyomtató volt. Ágoston József szerint 1676-ban állította föl Pozsonyban műhelyét, mely azonban az ott már évtizedek óta működő jóhírű Zerweg-féle nyomdával nem versenyezhetvén, még ugyanabban az évben megszüntette működését.

Fabetűk: A plakátszedéshez használatos nagyobb betűfajtákat a könnyebb kezelhetőség okáért fából készítik, még pedig a fametszéshez hasonlatos eljárással. Éppen úgy, mint a fametszeteket: a fabetűket is óvnunk kell a nedvességtől.

Fabricius János: könyvnyomtató. 1557-ben vette át előde és mestere Crato János nagyszebeni műhelyének vezetését, új betűkkel szerelve föl azt. Mindamellett a már hanyatlásnak indult nyomdát új életre ébreszteni nem volt többé képes s annak működése már 1598-ban véget ért.

Facette (fazetta): stereotíplapoknak és maratott kliséknek ferdére gyalult széle, amelynél fogva fára avagy más alátétre erősítik a klisét.

Facsimile: l. Fakszimile.

Factor (latin): tulajdonképpen a. m. tényező; átvitten a. m. nyomdai művezető, továbbá valamely kereskedelmi telep teljes-hatalmú megbízottja. L. még Faktor.

Factura: l. Faktura.

Fajtalan közlemények: a büntető törvénykönyv ezeknek közzétételét vétségnek minősíti. Ha azonban a fajtalan közlemény a nyomtató tudtával jelent meg, úgy a minősítés és ezzel egyetemben a büntetés súlyosabb. Az 1912. évi L. törvénycikk a fajtalan közleményeket illetően a párizsi nemzetközi egyezményt iktatta törvénybe. E törvénycikk gondoskodik az országonként való kölcsönös értesítésekről, a fajtalan közlemények behozatalának megakadályozásáról és a központi erkölcsrendészeti hatóságok fölállításáról. Ezt a nemzetközi szerződést a trianoni békeszerződés hatályában fenntartotta. A törvénycikkel összefüggő rendeletek száma: 5932/1912, 1294/1913, 245700/1922, 4602/1923 és 8269/1923.

Fakszimile (latin): a. m. tégy hasonlóan; magyarul hasonmás: a könyv, kóta, kézirat, okmány stb. teljesen hű másolata sokszorosítás útján. A fakszimiléket leginkább műmellékletnek alkalmazzák, azonban vannak teljes fakszimile-kiadások is, főleg régi, illusztrált kéziratos könyvek után. Újabban a Hungária Nyomda készített ilyen fakszimile-kiadást a Szent István királyunk törvényeit tartalmazó «Admonti kódex»-ből (1935).

Fakszimile-nyomtatás: lemezkészítő eljárás, melyet a lipcsei Waldow Alexander talált fel. Síma zselatinlapra krómos timsó-oldattal rajzolt, s hideg vízben duzzasztva a lemezt, galvanót csinált róla.

Fakszimilés eljárás: a. m. az eredetihez teljesen hív sokszorosítás (pl. a fametszésben a tónusos eljárással ellentétben).

Faktor (Frecskaynál: látómester): a. m. nyomdai művezető. Ilyen értelemben Schöffer Péter (1425–1502) nyomdájában találkozunk véle először.

Faktúra: a. m. árujegyzék az árak megjelölésével; számlázott szállítólevél.

Falk Zsigmond (idősb): szül. 1831-ben, megh. 1913-ban. Beimelnél, majd az egyetemi nyomdában tanult. Fölszabadulása után tördelőképpen dolgozott, majd a szabadságharc lezajlása után Bécsbe ment, ahol csakhamar nyomdaigazgató lett. 1868-ban tért vissza Pestre, hogy a Pesti Könyvnyomda Részvénytársaság igazgatóságát átvegye. 1869–70-ben és 1882-től 1890-ig a Nyomdász-Egyesület elnöke volt.

Falk Zsigmond dr: az előbbinek fia és a Pesti Könyvnyomda igazgatásában utóda. A nyomdai adminisztráció munkája mellett a szépirodalom műveléséből is bőségesen kivette a részét. Megjelent ötkötetnyi útleírása, kilenc kötet regénye és elbeszélése, sok kritikai cikke és néhány zenekölteménye. Váradi Antallal közösen közel harminc esztendőn át szerkesztette az Ország-Világot. Megh. 1935-ben.

Falemez: l. Papiroslemez.

Fali kárpit nyomtatása: l. Tapétanyomtatás.

Falka Sámuel (Bikfalvi): betűmetsző, tömöntő és rézmetsző, szül. 1766-ban, megh. 1827-ben. Bécsben tanulta a betűvetést és öntést. 1798-ban 16 esztendőre szóló privilégiumot kért a bécsi udvari kancelláriától valami általa javított stereotipáló eljárásra. Kérelmével azonban elutasították. Még ez évben a budai Egyetemi Nyomda betűöntőosztályának vezetője lett, s kitűnő eredménnyel művelte a stereotípiát is. Mint rézmetsző is jeleskedett.

Fallot Gustave: betűszedőből lett francia nyelvtudós; szül. 1807-ben, megh. 1837-ben Besançonban tanulta a nyomdászatot. Később korrektor lett. A besançoni akadémia tagjai figyelmessé lettek a tizenkét nyelven olvasó fiatal emberre és tanulmányútra küldték, aminek eredménye szépszámú nyelvészeti értekezés lett. Sajnos, a nyomdászbetegség korán végzett az ifjú tudóssal.

Falragasz (plakát, hirdetmény): Az emberiség kultúrtörténetének abban a differenciálódásában, mely a primitív életközösségtől a társadalom fogalmához vezetett, hamarosan helyet talált a gondolat: az államhatalom és vallás parancsait, rendeleteit kőbe vagy ércbe vésett formában a nagy nyilvánosságnak átadni. A mai falragasz ősei politikai eszközül szolgáltak az ókori Athénben, Rómában egyaránt. A pápai ediktumokat a Szent Péter-templom kapujára kifüggesztett plakátokkal nyilvánították ki, és hirdetménnyel veszi kezdetét az újkor küszöbét jelentő reformáció is, Luthernek 1517. október 31-én a wittenbergi vártemplom ajtajára kiszegezett 95 pontjával. – Falragaszon a középkoron át a legújabb korig általában valami olyant értettek az emberek, ami nem jót jelent: háborút, forradalmat, dögvészt vagy legalább is valami újabb adót avagy egyéb rendszabályozó förmedvényt. Nem is követi napjainkban az ipar, a kereskedelem és a művészet, de még a politikai propaganda sem ezt a konvencionális régi értelmű falragaszformát. A szín és a vonal nyelvén szól ma az ucca közönségéhez, a szedett falragasz pedig mindinkább a hatóságok rendeleteinek kifejezésmódja marad. A plakátok technikailag háromféleképpen készülnek: tipográfiai és litográfiai, jelesül offsetnyomás útján és zománcozott bádogból. A plakátkészítésnél fontos annak szem előtt tartása, hogy a falragasz mint olyan, az uccakép tarka-barkaságában fog megjelenni, tehát tárgya, ötlete és last but not least: ízlése válogatja a formát, a színt, a hatásos térelosztást vagy a hirdetőoszlopba helyezett kivilágítást. Nem egy plakáttervezőnk, plakátszedőnk hökkent már meg azon, amikor a tervezőasztalon vagy a formadeszkán oly «hatásos»-nak vélt produktumát az uccaképben viszontlátta. Nem számolt az ucca «mozgásával», annak sajátos dinamikájával. kui

Falragasz (sajtójogi vonatkozások): Nem ragaszthatók vagy függeszthetők ki falragaszokként a közrendet vagy a közerkölcsiséget sértő, úgyszintén más oly sajtótermékek sem, amelyeknek uccai vagy házaló terjesztése nem engedélyezhető. A falragaszokat ki lehet függeszteni: 1. a hatóságok által kijelölt helyen; 2. bárhol, ha a tulajdonos beleegyezik; e beleegyezés hallgatólagos is lehet. Az objektum tulajdonosa bármely módon kifejezheti tilalmát. Azt a falragaszt, amelyet valaki oly helyen függeszt ki, ahol ahhoz joga nem volt, vagy amely a fentiek szerint kifüggeszthető nem volt, el lehet távolítani; büntetés alá azonban csak az esik, aki falragaszt oly helyen függeszt ki, ahol a tulajdonos kifejezetten megtiltotta. Budapest székesfőváros területén bármely képes ábrázolású falragaszt annak kifüggeszthetésének engedélyezése céljából négy példányban, 2 pengő bélyegilleték mellett, a polgármesteri IV., közjogi ügyosztálynak be kell mutatni; a Hirdető Vállalat csak az ily módon láttamozott plakátokat ragaszthatja ki. Impresszum, felelős kiadó megnevezése feltétlen kelléke a falragasznak. – Köteles példányok szolgáltatandók be: a kir. ügyészségnek (az illetékes kerületi elöljáróságnak csak kimutatás havonta), az Országos Statisztikai Hivatalnak, a Tudományos Akadémiának, a Magyar Nemzeti Múzeumnak; az Országgyűlés Könyvtárának pedig negyedévenként. kui

Falragaszpapiros: l. Plakátpapiros.

Faludi Ferenc: nagy magyar írónk, szül. 1704-ben, megh. 1779-ben. Ő volt a nagyszombati nyomdának prefektusa, vagyis igazgatója az 1748. évtől fogva 1750-ig.

Falz: német elnevezése a gyűrődésnek (l. o.).

Famentes papiros: kizárólag cellulózból, vagyis faköszörület, facsiszolat nélkül készült papiros. Minthogy a cellulóz kémiailag tiszta anyag, a famentes papirosok idők folyamán elváltozást egyáltalában nem, illetőleg alig szenvednek. (Lásd a sok száz éves, középkorban készült papirosokat.) df

Fametszés (xilográfia): az a művelet, amikor a falapra írt rajzot akként metszik ki, hogy annak vonalai ékeket képezzenek, amelyek festékkel bekenve és papirosra nyomtatva, a rajz mását adják. A fametszést már a 10. században ismerték a kínaiak; Európában az első, dátummal ellátott fametszet 1423-ból való. Nagyszerű magaslatra emelkedett e művészet Dürerék és Holbeinék idejében. Nálunk az újabb időkben Morelli Gusztáv (1848–1909) volt a legkiválóbb mestere. Fametszőink a 19. század derekától kezdve majdnem kizáróan a keresztbe vágott puszpángfát használják munkaanyagul; azelőtt a hosszanti irányban fűrészelt körtefa járta. A metszőeszköz régebben kisebbfajta tollkés volt, most általában különböző vésőkkel dolgozik a xilográfus. A puszpángdúcot – ha nagyobb fametszetre van szükség – több kisebb darabból enyvezik össze. A dúcot mindenekelőtt cinkfehérből és gumiból való világos alappal vonják be, hogy a ceruzás előrajz jól lássék rajta. Ha a dúcot aztán a rajzolóművész maga vési ki, munkájának «eredeti fametszet» címet ad. De lehet a képet akár rá is fotografálni a dúcra, amikor fotoxilográfia az eljárás neve. Persze, hogy fotográfiai negatívval másolatot vihessünk át a dúcra: fényérzővé kell tenni a fölületét. Ez úgy történik, hogy kremsi fehérből, zselatinból és tojásfehérjéből vékony réteget húznak a dúcra, ezt ezüstnitrát és glicerin oldatával fényérzővé teszik, s aztán negatív alatt másolnak rája. A fixálás alkénessavas nátronnal történik, ami után rövid ideig öblögetni kell a dúc fölületét. – Erős nappali világításnál, a szemébe esetleg nagyító üveget csíptetve, a dúcot homokkal töltött párnára helyezve dolgozik már most a fametsző. Nagyolva kezdi a munkát, s úgy halad a részletek felé. Ha a dúcra vetett rajznak minden vonalkáját pontosan követnie kell: fakszimile-fametszet a munkájának a neve. Ha azonban a tusrajznak vagy fotográfiai képnek nyomtatásra alkalmas vonal- vagy ponttónusokká való fölbontását a fametszőre bízták, akkor színező, tónusos, avagy vonalas metszetről van szó. E tekintetben a különböző fametszőiskoláknak különböző modoruk is van. A tiszta fakszimile és a tónusos metszet között való átmenetet színező fakszimile-metszetnek nevezik; nem azért, mintha többszínű volna, hanem mert némely részét fakszimile-módra, pontosan a rajz szerint metszették, más részeit pedig többé-kevésbé homogén tónusrészletekre kellett szétbontani. A tónusok metszésének sajátosságai természetesen attól is függnek, hogy minő technikájú művészmunka (például olajfestmény, tusrajz, akvarell stb.) szolgál a fametsző munkájának alapjául. – Bár a fametszés a fotomechanikai sokszorosító eljárások roppant térhódítása következtében elvesztette régi legfőbb terrénumát, az ujságillusztrációt, két irányban még ma is nagy a jelentősége. Egyik a művészi, máskép eredeti fametszet, amelyet mind szélesebb körben kezdenek fölkarolni, s amelynek egyszínű vagy kétszínes (chiaroscuro), avagy több színben nyomtatott bársonyosan matt produktumait a grafikai tárlatokon csodálják. A másik a technikai fametszet, amely a legbrilliánsabb hatással képes ábrázolni különösen a gépeket s egyéb fémtárgyakat, s éppen ezért a fotomechanikai eljárásokkal szemben is meg tudta állni a helyét, főképpen mert a fametszőnek módjában áll hol kidomborítani, hol pedig elhanyagolni egyes részleteket, s azonfölül a perspektívához sincs úgy kötve, mint a fotomechanikus. Az ilyen technikai metszeteknél – de a tónusoknál is – nagy szerepe van a litográfiai guilloche-gép alapeszméje szerint épült fametsző- vagy vonalzógépnek is, amely megfelelő beállítások után gyorsan s a legteljesebb pontossággal metszi ki a különböző visszatérő rovátkolásokat, árnyékelmosódást s hasonló dolgokat. A fametszet százezernyi nyomtatást is jól kibír, de nagyobb példányszámok esetén – hogy kíméljék – galvanoplasztikai mását veszik, s erről nyomtatnak.

Fametszetek nyomtatása: l. Illusztrációk nyomtatása.

Fanche-Borel Louis: svájci betűszedő, szül. 1768-ban, megh. 1829-ben. A francia forradalom és a napoleoni uralom idején a Bourbonok kalandos életű politikai ügynöke.

Faraday Michael: minden idők egyik legnagyobb fizikusa; szül. 1791-ben, megh. 1867-ben. Fiatalságában könyvkötő volt.

Fára-nyomtatás: főleg szivaros dobozoknál jön számításba. Rendesen különleges sajtókkal (esetleg ú. n. beégető sajtókkal), újabban rotációs gépekkel is történik.

Farkas Imre: hányatott életű protestáns könyvnyomtató. 1610-ben tűnik föl a sopronmegyei Németkeresztúron. 1626-ban Csepregen találjuk. Sajtója itt is, ott is a hitvitázó irodalmat szolgálta. Ágoston József szerint 1641-ben halhatott meg.

Farkas Sándor: szül. Aradon 1879-ben; ugyanott megtanulta a könyvkötő mesterséget. Fölszabadulása után Marosvásárhelyre, onnan Kolozsvárra ment dolgozni; majd Budapestre jőve, több cégnél volt alkalmazásban. Budapestről külföldre utazott és hat évig tartózkodott különféle országokban. A könyvkötő-szervezetnek 12 évig volt főpénztárosa; az 1914-gyel kezdődő háborús időkben titkára lett a könyvkötők szervezetének, majd bevonult katonának. A világháború után a szociáldemokrata párt alkalmazottja lett. Biró Dezső elhalálozása után a könyvkötők szervezete elnökének és a Könyvkötők Lapja szerkesztőjének választották meg munkástársai.

Fasciculus (latin): a. m. füzet, köteg, iratcsomó (franciául: fascicule).

Fasol Károly: szül. 1815-ben, megh. 1892-ben. Betűszedést Landerernél tanult. Pontokból, vonalkákból összeszedett képeivel: «stigmatípiáival» európai hírnevet vívott ki. Főmunkája «Album der Buchdruckerkunsts» címen öt füzetben folió-alakban megjelent.

Fatáblanyomatok: a mechanikai úton való könyvcsinálás első állomása Európában a 15. század elején. A falapba késsel metszették a kidomborodó képű formát, s ezt aztán befestékezve, papirost borítottak rája. Ezt a papirost azután addig dörzsölték, amíg a festékes kép a papiros másik oldalára szépen át nem nyomódott. Az 1450 előtti fatáblás nyomatokat a hátulsó oldalakkal összeragasztották, s ezért anopisztografikus (egy oldalukon telenyomtatott) nyomtatvány volt az elnevezésük. A magasnyomtatásos kézi sajtónak Gutenberg által való föltalálása lehetővé tette a fatáblákról való kétoldalas nyomtatást is. Összesen vagy 30-féle olyan könyvecskét ismerünk, amelyet fatáblákról nyomtattak; köztük legnevezetesebbek a «Donatus»-nak nevezett nyelvgyakorló könyvecske; aztán a «Szegények bibliája» meg a «Meghalás művészete».

Fattyúsor (Frecskaynál: árva sor): az oldalak kezdetén álló kimenetsor, ami a könyvnyomtatószabályok szerint megengedhetetlen. Az előző oldalak valamely kimenetének összevonásával kell segíteni rajta.

Faulmann Károly: író és könyvnyomtató, szül. Halléban 1835-ben, megh. Bécsben 1894-ben. Előbb szedő volt, de serény szorgalommal fáradozott önművelésén. 1854-ben a bécsi államnyomdába került, hol főleg gyorsírással és gyorsírói típusok szedésével foglalkozott. 1861-től haláláig a gyorsírás tanára volt. Van saját gyorsírászati rendszere, melyet fonográfiának nevezett, ez a fonetikán alapszik, s melyet több művében ki is dolgozott. Egyéb munkái: «Buch der Schrift» (1878); «Illustrierte Geschichte der Schrift aller Völker der Erde» (1879); «Illustrierte Geschichte der Buchdruckerkunst» (1882); «Handbuch der Buchdruckerkunst» (1884); «Die Erfindung der Buchdruckerkunst».

Faulstich-féle eljárás: lásd Monogutta-szemcsézet.

Fa vetődése: főleg kliséknél gyakori, ha nedvesség éri őket. Ugy segíthetünk az ilyen bajon, hogy sima és vízszintes lapra néhány csöpp tiszta vizet öntünk, ujjunkkal ezt kissé széjjelkenjük s a fadúcot képével lefelé fordítva rájafektetjük. Körülbelül egy óra hosszat hagyjuk a fadúcot ebben a helyzetében. Megterhelni, présbe szorítani a fametszetet nem ajánlatos; a kiegyenesedés erőszakolása bajt is okozhat. A dúc anélkül is kiegyenesedik, legföljebb ha egyszer-kétszer meg kell ismételnünk a fönt ismertetett eljárást.

Favilla testvérek: 15. századbeli olasz könyvdíszítő művészek; Mátyás király számára is dolgoztak.

Fawkes Williams: londoni ősnyomtató; az 1504. évben «regius impressor»-nak tették meg, ami azt jelentette, hogy egyedül volt joga a kormányhatóságok munkáinak a kinyomtatására.

Fazetta: l. Facette.

Fazettáló gyalu: l. Stereotípia.

Fecit (rövidítve: fec, latin): a. m. csinálta. Festők, rézmetszők művein olvasható a névaláírásuk előtt.

Fecskekék: l. Festékkeverés.

Fedél: a fűzött könyv vagy füzet papirosból vagy kartónból való táblája; drótkapoccsal, cérnafűzéssel, enyvezéssel (beakasztás) erősítik a könyvtesthez. Többé-kevésbé ugyanazt a szöveget tartalmazza, mint a belső címlap. Bár a fedelek kiállításában mindig megnyilvánult bizonyos művészi szándék, művészi kiképzésükre a könyvművészetet új fejlődésnek indító szecesszió irányította a figyelmet. A század elején a legjelentősebb művészek (W. Crane, Th. Th. Heine, H. v. d. Velde) rajzoltak könyvfedeleket; nálunk új, magyaros ízlést honosítottak meg a háború előtt Falus Elek munkái. A fényképezés fejlődésével a fénykép és az: ú. n. fotomontázs is szerepet kapott a könyvfedél tervezésében. A könyvkiadók ma már tisztában vannak a könyvfedél nagy reklámos értékével és ezért különös súlyt helyeznek szép és hatásos nyomdai kivitelére. kj

Fedorov Iván: az első orosz könyvnyomtató. Rettenetes Iván cár parancsára 1563-ban a moszkvai Kremlben nyomdát állított, de csakhamar menekülnie kellett, mert a kenyerüket vesztett másolók által fölizgatott nép, varázslónak vélve őt, halálra kereste. Nehéz viszontagságok után Osztrogba került Fedorov, s itt készült el az első orosz biblia nyomtatásával 1583-ban.

Fedő festékek (takaró festékek): l. Könyvnyomdai festékek.

Feger Theobald: budai könyvárus 1484 és 1494 között; 1488-ban az augsburgi Ratdoldt tipográfusnál kinyomtatta Turóczi János ítélőmesternek «Chronica Hungarorum»-át.

Fehér festékek: l. Festékkeverés.

Fehérítés: Úgy a cellulóznak, mint a faköszörületnek sárgás-fehér a színe, ezért is az anyagot fehéríteni kell, ha fehér papirost kívánunk. A fehérítéshez általában véve klórt használunk különféle formában. Maga az eljárás oxidációs folyamat, amely akkor a leghatásosabb, ha a fehérítendő anyagokra az oxigén a keletkezés pillanatában hat. A leginkább használatos módszer a klórmésszel való fehérítés, amely abból áll, hogy kb. 35% hatékony klórt tartalmazó klórmész vizes oldatát és a fehérítendő anyagot a csempével kirakott, úgynevezett fehérítő hollandiban állandó mozgásban tartjuk. A levegőben lévő szénsav hatására felszabaduló klór felbontja a vizet, sósav és oxigén keletkezik és ez a felszabaduló oxigén a keletkezés pillanatában szétrombolja a festőanyagokat, sőt mi több: egy részüket vízben oldhatóvá teszi. A fehérítésnél felhasznált klór mennyisége és a fehérítés időtartama a fehérítendő anyag színezettségétől függ. A fehérítés jellemző adatai: 1–12% klórmész használata, 3–10 órai időtartam és 3–6% fehérítési veszteség. A fehérítés időtartama megrövidíthető, ha az anyag hőfokát 30–40 C-fokra emeljük és ha csekély mennyiségben hígított kénsavat adunk a fehérítendő anyaghoz. Fehérítés után az anyagot klórtalanítani és savtalanítani kell. Ezt a célt szolgálja a mosás, esetleg a klórt elvonó anyagnak, antiklórnak az adagolása. A faköszörületnek gyártás közbeni fehérítése hengerszitás gépen történik, ahol a köszörületet teljes szélességében nátrium-biszulfitos oldattal locsolják. A fehérítésnek határt szab az a körülmény, hogy az oxigén a cellulózzal úgynevezett oxicellulózt alkot. Ez rideg és törékeny anyag és így a túlságos fehérítés a papiros tartósságát igen károsan befolyásolja. df

Fehérítő hollandi: lásd Hollandi foszlató.

Fej: így nevezik az ujságok címét és a táblázatok rovatcímeit. L. Táblázatszedés.

Fejes vonalzó (rajz-sín): A vízszintes vonalak meghúzásakor alig lehetünk el nélküle. Fontos, hogy a feje pontos derékszögben álljon a léniás feléhez. Hogy ez tényleg megvan-e: úgy tudhatjuk meg, hogy a vonalzó fejét először a tábla jobb oldalához szorítva húzunk meg egy vonalat, s aztán a bal oldalhoz támasztva a rajz-sín fejét, ugyanazon a helyen egy másik vonalat igyekezünk húzni. Ha a két vonal egymást födi: a fejes vonalzó pontosan derékszöges beállítottságú.

Fekete Béla: szül. Budapesten 1884-ben, megh. az orosz fronton kapott halálos sebében Sátoraljaújhelyt 1916-ban. A betűszedést a Pallas-nyomdában tanulta 1898-tól 1902-ig. Fölszabadulása után rövidesen az Athenaeumba kerül; közben szorgalmasan látogatja az Iparművészeti Iskola esti tanfolyamát, majd tagja lesz a Nyomdászati Tanműhelynek, még később a betűvetést tanítja az Iparművészeti Iskolán. Oktat a szakirányú tanonciskolában is. Ekkoriban Károlyi György szép nyomdájában, majd a Pallasban dolgozik. 1915-ben besorozzák, 1916 nyarán haslövés éri Lemberg közelében. Nemes, higgadt irányzatnak volt a képviselője a mesterszedésben.

Fekete Géza: szül. Budapesten 1886-ban. Tanulóéveit a Hornyánszky-nyomdában töltötte. Még tanulókorában beiratkozik az Iparművészeti Iskola esti tanfolyamára, s e tanulmányait segédkorában is folytatja. Fölszabadulása után ifj. Kellner Ernő nyomdájában dolgozik, majd visszatér a Hornyánszky-nyomdába, ahol a háborús távollét után Bárány Nándor örökébe lépett. 1919-ben a Bethania-nyomdába ment át faktornak, ahol alkalma volt megmutatni, hogy szegényes berendezéssel, kis helyen is lehet művészit alkotni. Öt esztendő multán Pápai Ernő műintézetébe kerül faktornak, ahonnan csakhamar elhívták a Fébé-nyomda megalapításához. Itt 10 évet töltött. Jelenleg rokkantállományban van.

Feketehalmi Holló András: nyilván magyar származású olaszországi őskönyvnyomtató. 1476-tól 1486-ig volt műhelye Velencében.

Feketehalmi Márton: magyarországi származású őstipográfus; 1481-ben Velencében nyomdászkodott.

Fekete művészet: szűkebb értelemben a rézmetszésbeli hántoló eljárást nevezik így, tágabb értelemben olykor az egész nyomdászatra értik.

Fel- kezdetű címszavak esetleg a föl- kezdetűek közt találhatók.

Feladó hengerek: l. Alsó hengerek.

Felállítás: a nyomtatásra szánt papirosnak («Auflag») a gépre helyezése, aminek önberakó készülékek használatakor, ha azt akarjuk, hogy a készülék jól működjön: igen gondosan kell történnie.

Félanyag-hollandi: lásd Hollandi foszlató.

Félárnyék: Ha az égő lámpás mellé valamely tárgyat, mondjuk könyvet állítunk, s ennek árnyékát fehér papirosra fölfogjuk, azt tapasztaljuk, hogy a vetett árnyéknak sötét tömegét egy felényi sötétségű árnyékkeret veszi körül. Ennek félárnyék a neve, s többnyire keskeny világosabb csík választja el az árnyék sötétebb részétől, magvától.

Fél-automata öntőgépek: l. Stereotípia.

Félbőrkötésű: az olyan könyv, melynek tábláját a gerincen és sarkokon bőrrel borították; egyebütt többnyire vászonnal, de lehet papirossal is.

Felelős üzemvezető: amennyiben valamely képesítéshez kötött ipar özvegyi vagy árva jogon folytattatik és az így folytatott üzem nem haladja meg a kézművesipari kereteket, képesítéssel bíró üzletvezető alkalmazandó és ez esetben úgy az ipartörvényben, valamint az ezzel összefüggő rendeletekben megállapított összes szabályzatok betartásáért a felelősség az üzemvezetőt terheli. mk

Félfamentes papiros: l. Nyomtatópapiros.

Felfogó villa: a megálló hengerű, normális gyorssajtók legjellegzetesebb alkatrésze. Célja a nyomóhenger indítása és megállítása a nyomóhengeren levő görgő útján, a gép főkörhagyói segítségével. A felfogó villának a nyomóhengerrel és meghajtó szerkezettel való pontos és kifogástalan összműködése adja a gép regiszterét, ami különösen színes munkák elvégzésénél elengedhetetlen. ll

Félfrancia kötés: németesen így is nevezik a félbőrkötést (l. o.)

Félig enyvezett: a nyomtatópapirosok legtöbbje. «Egészen enyvezett» a levélpapiros, enyvezetlen az itatós papiros. Ami e tekintetben a kettő közé esik: általában félig enyvezettnek mondható.

Félkövér: németes megjelölése a kiemelésre szánt olyan betűtípusnak, amelynek vonásai vastagabbak, mint az ugyanolyan metszésű folyóbetűké. További vastagítással a «kövér» betűváltozat áll elő. – A vonalakat illetően félkövérnek nevezik azt a kétpontos törzsökű léniát is, amelynek képvastagsága rendszerint 1 pont.

Félnégyzet (németül: Halbgeviert): az a sorzáró egység, amely szélességi irányban valamely betűnagyság törzsökének felét teszi ki. A 6 pontos nonpareille betűnek félnégyzete tehát 3 pontnyi szélességű.

Felöntés. A fémklisék öntés útján történő fémes feltöltése, dúcozása ú. n. felöntő-készülék segélyével történik. A készülék lényegében a stereotípiai öntőpalackhoz hasonlít és csak méretében különbözik, jóval kisebb. Az alap és a felnyitható és lezárható fedőlap között ugyanúgy helyezkednek el a betűmagas derékszögek. Ezek közül az egyik le van rögzítve, míg a másik a felöntendő klisé nagyságához mérten állítható. A klisé hátsó oldala, hogy a dúcról való leválása elkerülhető legyen, beónozható vagy ráforrasztható néhány laposfejű facsavar vagy sas-szeg, majd pedig így elkészítve behelyezhető a felöntő készülékbe, melynek beállítása után a csaknem zárt keretbe foglalt klisé a megolvadt fémmel felönthető. Újabban készítettek már ez alapon oly felöntő-készülékeket, amelyekkel lehetővé válik 0,5 mm-es erősségű cinklemezeket ciceró vastagságú köríves alakra felönteni. ta

Felső hengerek: festékdörzsölő hengerek; mint a név is mutatja: a feladó hengerek fölött vannak elhelyezve. A festék eldörzsölésére szolgálnak.

Felső metszet: a könyv felső szélének színezése avagy aranyozása. Mostanában meglehetősen divatos. Előnye, hogy leporolása könnyebben és alaposabban történhetik, mint a színezetlen felső szélűeké.

Felső szalag: meg-megálló nyomóhengerű gépeknél az ív kivezetésére szolgál.

Felt Charles Wilson: amerikai gépész; 1860-ban egy a Hattersley szedőgépéhez hasonló készüléket szerkesztett. Ő volt az első, aki a sorok mechanikai kizárásának a kérdésével foglalkozott. A géppel szedésnek ezt a legnehezebb problémáját olyanformán próbálta megoldani, hogy szedés közben a szavak közé ideiglenesen hosszabb, onnan kiágaskodó pálcikák kerültek. A sor zárásakor a mechanizmus ezeket a pálcikákat kilökdöste, s helyükbe spáciumokat dugdosott mindaddig, míg a sor egészen meg nem telt.

Feltisztogatás: csúnya germanizmussal az osztásnak azt a nemét nevezik így, amikor táblázatokat, mestermunkákat, szóval oly szedést kell elosztanunk, melyben többféle betű, kizáró anyag, vonal stb. fordul elő. Ezeket – hogy ne kelljen minden darabkával az illető szekrényekhez fáradnunk – előbb a szedődeszkán osztályozzuk, s csak a szedés teljes szétszedése után rakjuk a helyükre.

Féltónusos kép: valamely színes tárgy képének egyetlen szín fokozataival való visszaadása; féltónusos kép tehát a «lavírozott» tusrajz meg a fotográfia; annak mondják közönségesen az autotípiát is, bár itt – mert nem zárt fölületű a képe, hanem apró pontokból áll – valami «álféltónusos kép» elnevezés volna a helyes.

Fél-unciális betű: a rómaiak unciális írásából fejlődött, annak további egyszerűsödése.

Felületek aránya (színeké): l. Színfölületek aránya.

Félvászon: az olyan kötés, amelynél a gerinc meg a könyv sarkai vászonnal, egyéb fölületei pedig papirossal borítvák.

Felvázolás: rajzos munkában a fő-fő kontúrok lerakása. Ilyenkor végén fogjuk a ceruzát, kidolgozáskor pedig a közepén, de sohase az eleje felé, úgy, mint az írótollat szokás.

Fémdúcok: A 15. században a frissében éledező fametszés mellett különböző fémekbe is metszették a magasnyomtatásos ábrázolatokat. Ezeknek a kidomborodó vonalzatú fémmetszeteknek ismertetőjele, hogy a keretvonalaik itt-ott elgörbültek, ami pedig a fadúcoknál lehetetlen valami volna. A 15. századból különben eredeti fémdúcok is maradtak reánk, ami azt bizonyítja, hogy a fémdúcok használata legalább is egyidős a fadúcokéval.

Fémpapiros: ráborított fémfüsttel avagy bronzpor segedelmével állítják elő, s azután simítják, esetleg sajtolással mintázzák is.

Fémpróba: l. Átolvasztás.

Fémsalak: így nevezik a megolvadt fém fölületén képződő hártyát, majd ennek egész durva réteggé történő szaporulatát, amely a levegő bomlasztó, oxidáló hatására áll elő. Bomlásról lévén szó, tehát fémveszteséget is jelent, ami csak egyszeri átolvasztás esetében, normális körülmények között, mennyiségileg 3–10%-ot tesz ki. Hogy salak formájában milyen fémek semmisültek meg túlsúlyban, az a hőmérséklettől függ. Rendes körülmények között, amikor a fém hőmérsékletének maximuma nem lépi át az olvadásponton felülit 10%-kal: csaknem arányosan salakosodik; de ha ettől eltérünk és alacsonyabb vagy magasabb hőmérséklettel alkalmat adunk a fémnek a különválasztódáshoz, az ólom, antimon és ón fajsúly szerinti leülepedéséhez, úgy az ólomnál sokkal több antimon és ón salakosodik el. A salakot a szedő- vagy az öntőgépek üstjének vagy kohók fémszintjéről lekanalazzák. Az ilyen leszedett salakos fémből újbóli fölolvasztás útján – megfelelő salakkiválasztó szerek igénybevételével – a salak a fémnek káros túlhevítése nélkül is poralakban kiválasztható. A salak mennyisége a fém minőségétől is függ. Silányabb fémből rövidebb idő alatt több salak válik ki. ta

Fenéklap (fundamentum): a nyomtató sajtó taligájának az a fémből való vízszintes lapja, melyen a forma nyugszik.

Feniciai ábécé: A hangírásos betűjegyek legősibb formái. Belőle fejlődtek az óhéber, szamaritánus és görög betűkön keresztül mai betűjegyeink.

Fennálló betűk: lásd Lettres supérieures.

Fényállóság: A festék színének ellenállása az időjárás változásaira különböző. Van olyan festék, mely a ködös, füstös levegőt nem bírja, míg a másik a napfény hatására többé-kevésbé megfakul. Pl. az anilin- és kátrányfestékek igen gyorsan fakulnak, azaz nem fényállóak, míg a föld-, ásványi és koromfestékek állandóak. Tehát nyomtatványainkhoz mindig válogassuk meg a festéket e szempontból is és a napsütésbe kerülő plakátoknál stb. ne anilinfestéket vegyünk. Füstös, romlott levegőjű helyiség, pályaudvarok számára pedig ne nyomtassunk sohasem kremsi fehérrel kevert színeket, mert a füst hatására a kremsi fehér megsárgul, majd megbarnul és a véle kevert színeket piszkossá, szürkévé teszi. Bronzfesték a nedves levegőn oxidálódik, megbarnul. A festékgyárak különben gyártmányaikon a fényállóságot is jelzik. nli

Fényállóság megvizsgálása: házilag úgy történik, hogy egy közepes festékadagolással készült nyomatot deszkára szögezünk, s annak felét sötét papirossal, kartónnal letakarva, kitesszük a napra. Huszonnégy óra mulva a letakart részt felnyitjuk és akkor megláthatjuk, hogy a napfény mily mértékben változtatta meg a le nem takart oldal színét. nli

Fényezés a mélynyomtatásban: l. Lakkozás a mélynyomtatásban.

Fénygravűr: a német Eckstein fotolitográfiai színlemez-bontó eljárása főkép térképészeti célokra.

Fényképészeti sokszorosítás (másolás): Talbot Fox találta föl még 1841-ben, egyelőre csak papirosnegatívon keresztül. Ezüstlemez helyett jódezüsttel preparált papiroslapot használt a fölvétel alkalmával, s ezt azután vasvitriollal, majd meg csersavval kezelte, míg végre megkapta az átlátszó papirosnegatívot; ennek a segítségével csinálta aztán klórezüsttel preparált papirosra a saját másolatait. Eljárásának «talbotípia» volt a neve.

Fényképezés: l. Fotográfia.

Fénymásolás: 1. építészeti rajzok többszörösítése másolókeretben. Két fő fajtája van: a negatív és a pozitív eljárás. A negatív eljárásos másolatokon a rajz vonalai fehérek kék alapon, a pozitív eljárással készültekéi pedig kékek fehér alapon. A negatív eljáráshoz való papirost ferridammonium-citrát és ferriciánkálium vizes oldatával preparáljuk. A pozitív eljárás papirosát már gumi arabicum, ferridammonium-citrát és vasklorid keverékével kell bevonnunk és sötét helyen szárítanunk. Megszáradása után tüstént másolhatunk rája. Megvilágítás után a másolatot ferrociánkálium 20 százalékos oldatával hirtelenében beecseteljük, mire a rajz világoskék alapon, valamivel sötétebb kék vonalakkal rögtön előtűnik. Utána tiszta vízzel kell a másolatot leöblítenünk, de vigyázva, hogy a papiros hátulja meg ne nedvesüljön. Végezetül higított sósavval mossuk le a rajzot, amely ekkor már sötétkék színű fehér alapon. – 2. Fénymásolásnak szokták nevezni a fotolitográfia meg az offset (l. o.) körül fölmerülő másolóeljárásokat is.

Fénynyomtatás (Lichtdruck, albertotípia, artotípia, kollotípia, fotokollotípia, fotográfiai nyomtatás, heliotípia, kollográfia, fotokollográfia, üvegnyomtatás, zselatinográfia): igen szép sokszorosító eljárás, a reagens nyomtatási eljárások egyik faja. A nyomóforma üvegen, celluloidon vagy aluminiumon rétegezett zselatinfölület, glicerines oldattal nedvesített (duzzasztott) állapotában. A nyomóforma a bikromát-oldattal érzékenyített és megfelelő hőmérsékleten megszárított zselatinrétegre féltónusú negatívról másolás útján készül. A zselatin fölületén a fény hatására a negatív tónusainak megfelelően különböző vastagságú cserzett réteg keletkezik. A száraz krómzselatin a fény hatására vízfölvevő képességét és így nedvesíthetőségét is a fényhatástól függő mértékben veszti el. Ha csak a megvilágítás a kelleténél hosszabb ideig nem tartott, úgy a megcserzett rétegek alatt mindig maradnak olyan zselatinrészek, melyek vízfelvétel útján nagymértékben földuzzaszthatók. A fénymásolást követő előhívásnál ez történik. A megfelelően temperált vízbe tett lemez meg nem cserzett zselatinrészei duzzadás közben olyan nagy erőt fejtenek ki, hogy a felső cserzett réteget a cserzettség fokától és a hőmérséklettől függően apró részekre (szemcsézetre) szaggatják. Az alsó rétegekből kibuggyanó cserzéstől mentes zselatinrészek glicerines vízzel a festékezés és nyomtatás közben is nedvesen tarthatók, miáltal a zsíros festék rajtuk meg nem tapad, a szemcsékké szakadt cserzett zselatin fölületrészei pedig nem nedvesíthetők, de a zsíros festéket festékezés közben felveszik. – A nyomtatáshoz szükséges kézi-, illetve gyorssajtók nagyjából megegyeznek a kő-, illetőleg a cink- és aluminiumnyomtatáshoz alkalmazott gépekkel. Olyan kombinált gépek is vannak, melyeken mindkétfajta nyomtatás keresztülvihető. A nedvesítés a glicerines oldattal kézisajtós nyomtatásnál (a papiros felszívóképességétől függően) 20–30, a gyorssajtónál pedig 50–200 példányonkint válik szükségessé. Mivel a nyomófesték igen kemény és szívós, továbbá, mert a zselatinhoz is igen erősen tapad a nyomópapiros, a nyomtatáshoz a papiros fölszakadásának elkerülése céljából jól enyvezett hosszú szálú papirost használnak. A nyomtatófelület rugalmasságánál fogva érdes fölületű papiros is feldolgozható. A fénynyomtatás minőség dolgában elsőrangú reprodukciók készítésére is alkalmas. Hátránya, hogy a nyomtatóforma állandóan változó nedvességtartalma következtében a nyomatok egymás között nem egyforma erősek és karakterükben is különböznek. A nyomtatás a kőnyomtatáshoz viszonyítva lassú is. ts

Fénynyomtatásos gyorssajtó: már a hetvenes években is készítettek ilyent Németországban. Nagyjából hasonlított a litográfiai gyorssajtóhoz, de már a nyomás erősségének ennél az eljárásnál viszonylag igen csekélynek kellett lennie; a nedvesítgető szerkezet pedig el is maradhatott rajta, mert a fénynyomtatásnál a nedvesítésnek ritkábban, átlagosan nyolcvan-kilencven példányonként kell történnie, ezt pedig kézzel is meg lehet csinálni. A nedvesítő szerkezet helyett azonban egy másik, enyvmasszából való hengerekkel dolgozó festékező művel látták el a fénynyomtató gyorssajtót. A dupla festékező szerkezet alkalmazásának az volt a célja, hogy a festékezés alaposabb legyen. Először az első festékező szerkezet kemény, a lemez szemcsézetének csak a legtetejét érintő bőrhengerei futottak végig a fénynyomati lemezen, főképpen az árnyékos, sötétebb részleteket látva el festékkel; utánuk a puhább, az enyvmasszából való hengerek gördültek végig a formán, ránehezedve a finomabb részletek, középtónusok s világosabb helyek szemcsézetére is.

Fenyőgyanta: l. Enyvezés.

Fényszedőgép: többféle legújabb szerkezetű kísérletezés. Eszméje régibb keletű, s az offsetmunka és a rotációs mélynyomtatás mind rohamosabb fejlődésének láttára, az ujságok, könyvek stb. e nyomtató módozatok útján sokszorosíthatása célzatával vált újabban aktuálissá. Arról van szó, hogy az ujságok stb. szövegét a máig is használt öntött betűtípusok nélkül állíthassák elő, valami, mondjuk a Linotypehez hasonló olyan gépen, amely matricák helyett a betűknek fémkeretbe foglalt apró üvegnegatívjaival avagy diapozitívjaival dolgozik. Ezek a betűképek billentyűzés következtében sorakoznak egymás mellé. Ha a sor megtelt, megkezdődik a fotográfiai kamara szerepe: fénysugár fut át a sor betűin, s a fölvétel készen áll a celluloidfilmen. Következik a második, harmadik stb. sor billentyűzése s átfotografálása. Ha egy hasábra való ilyen «szedés» együtt van: előhívóba kerül a film, majd rögzítik, kimossák, ami után esetleg már át is másolható a cinklemezre vagy a mélynyomtatásos vörösrézhengerre.

Fényszűkítő: a. m. diafragma (l. o.).

Ferdeszélű ürtöltők: ezek a különböző hosszúságú, négycicerós vastagságú, betűmagas, tömör öntésű, egy oldalon ferde szögben lecsapott élű vas- vagy ólomstégek a stereotípiákban nyernek alkalmazást, s ezekkel zárják körül a formát. Ferde szélükkel a forma felé fordítva, hogy a ferdeséggel képzett csatornával az öntvénynek befejezést adjanak, továbbá széles fölületükkel az úgynevezett öntősarok fölfekvésének helyét adják meg s végül, hogy a matricázó vagy szárító sajtó nagy nyomását ezek vegyék fel, nehogy a forma épségében kár essék. ta

Ferenczfi Lőrinc: királyi titkár a bécsi udvarnál 1610 és 1640 között. Szép kis privát nyomdája volt, amelyben az ország törvényeit nyomtatta. A nyomda később vétel útján a pozsonyi érseki tipográfia birtokába került.

Ferenczi Zoltán: az egyetemi, majd az akadémiai könyvtárnak igazgatója, született 1857-ben. Egyebek közt írta: «A kolozsvári nyomdászat története»; «Tótfalusi Kis Miklós, az európai hírű magyar nyomdász» c. műveket.

Ferrográfia: a. m. vasmetszés, illetőleg vasmaratás. Dürer Albrecht találmánya; a rézmetszéstől csak az anyag tekintetében különbözik.

Ferrotípia: pozitív képű bádogfotográfiák készítése a negatív-eljárás kikapcsolásával.

Festék: így nevezzük általánosságban mindazokat a színes anyagokat, amelyek akár oldott, akár szilárd állapotban más anyagok festésére alkalmasak és használatosak. Származásuk szerint megkülönböztetünk: I. természetes festékeket: a) állati eredetűeket (bíbortetű), b) növényi eredetűeket (indigó, buzérvörös), c) ásványi eredetűeket (okker, umbra); II. mesterséges festékeket: a) fémfestékek (krómsárga, berlinikék), b) szerves festékek (anilin vagy kátrányfesték elnevezéssel).

Festék-adagolás: l. Nyomtatás.

Festék eltartása: Ha festéket a dobozból kiveszünk, a visszamaradt rész fölületét mindig lesimítjuk; e fölületet legjobb, ha ricinusolajba mártott pergamenpapirossal födjük le, s a dobozt légmentesen elzárjuk, vagy legalább is a tetőt a dobozra jól reászorítjuk. Nyitva hagyott dobozokban, vagy a festéklapáttal a doboz közepén ejtett hézagnak el nem simítása következtében nagy festékfölület marad a levegőben lévő oxigén befolyásának kitéve, s ilyenformán hamar bőrösödik. Ez a bőrös rész pedig többé nem használható. A festéket meleg helyen ne tartsuk, mert ennek következtében túlságosan gyorsan szárad. nli

Festékezés: «A jó festékezés fél egyengetés» mondja a német közmondás és ez teljesen igaz, mert bármily jól is van valamely munka egyengetve, a rossz festékezéssel tönkre tehetjük; míg a nem tökéletesen egyengetett formát a jó festékezés elfogadhatóvá teheti. Tehát a festékezésre mindig nagy gondot fordítsunk. Minden munkánál már előre állítsuk be hozzávetőleg a festékező szerkezetet és ügyeljünk a végig egyenlő, jól takaró, de nem túl vastag festékezésre. Ha a festék kevés valamely munkán: az vérszegény, sápkóros hatást ád, míg ha sok, úgy kenődik, a betű képe megvastagszik, lehúzódik és bizony még csúnyább, mint amikor kevés a festék. nli

Festékező hengerek beállítása: Fő dolog ilyenkor, hogy a hengerek kellő magasságban álljanak. Ezt úgy tudjuk meg, hogy betűmagasságú tönköket teszünk jobbról-balról a nyomólapra s ezt a henger meg a nyomólap közt áthúzzuk; a tönknek e közben nem szabad szorulnia, mert különben az esetleg rosszul zárt festékező henger nyomtatás közben könnyen kivetődhetik az ágyazatából vagy nekifekhetik a dörzsölő hengernek, ami szintén nem kívánatos. A hengerek nagyon szorosan való megerősítése nehezíti a gép járását, s azonkívül rontó hatással lehet magára a hengerre is; túlságosan laza helyezésük pedig hiányos festékezéssel bosszulja meg magát.

Festékező hengerek gondozása: A festékező hengerek jó állapotban tartása a jó munka egyik legfontosabb föltétele. Száraz, hűvös helyen tartsuk őket, mert a nedvesség beléjük szívódik; a meleg, túlszáraz helyen meg a glicerin szárad ki belőlük. Igen üdvös a tartalék hengereket valami savmentes zsiradékkal bekenni száradás ellen. Hosszabb használatnál hengereink a mosószerektől megkérgesednek és elvesztik rugalmasságukat, tapadóképességüket; ezen segít és meghosszabbítja a hengerek használhatóságát, ha este gépmosás után glicerinnel egyenletesen bedörzsöljük őket, ami reggelre beléjük szívódik. nli

Festékező labdák: lószőrrel bélelt, juhbőrrel bevont nyeles labdák; a könyvnyomtatónak a 19. század második negyedéig használt festékező szerszáma. Nagyon kényes szerszám volt; helyes megszerkesztésétől függött nagyrészben a festékezés egyenletessége. Hetenkint legalább is kétszer széjjel kellett ezeket a labdákat szedni, s szőrrel újra jól megtömködni. A labda bőrének a preparálása pedig szinte mesterségszámba ment.

Festékező szerkezet: a nyomtatógépek egyik legfontosabb része. Aszerint, hogy a festékvályúból fölvett festék szétdörzsölése sík lapon hengerek által, vagy csak a hengerek közt végződik: asztali dörzsölésről, vagy hengeres dörzsölésről van szó. A fontos az, hogy a festék, mire a formára kerül, teljesen egyenlő vastag rétegben legyen a hengereken. A festékmű áll: festékvályúból (Farbzeug); festékadó acélhengerből (Duktor), melyhez hozzáfekszik a csavarokkal állítható festéklénia, ami a festékmennyiség szabályozására szolgál; a masszanyalóhengerből (Heber); majd oldalmozgást is végző dörzsölő acél- és masszahengerekből (Reiber) – az asztaldörzsölésű szerkezetnél a sík lap hengerekkel –; és a feladó hengerekből (Auftragwalze), melyek a formára viszik az ily úton szétdörzsölt festéket.

A mélynyomtatásban, mivel az folyékony festékkel dolgozik, igen egyszerű a festékező szerkezet: áll a festékvályúból, melyben egyes gépeknél massza- vagy nemezzel bevont feladó henger forog, míg más gépeknél a formahenger benne fekszik a festékben. Rákel az a szorítóléniák közé fogott vékony acéllap, mely lekaparja a formahengerről a fölös festéket és melyről az visszafolyik a festék vályúba. nli

Festékkeverés: A pigmentek, vagyis festőanyagok egymással való gyakorlati keverése igen kifinomult színérzéket és szépérzéket kíván. A vele foglalkozó szakembernek tisztában kell lennie a színeknek mind a színtani, mind pedig a vegyi sajátosságaival. Az alapszínek: a sárga, piros, kék; ezek sem elméletileg, sem gyakorlatilag nem keverhetők ki semmi más színből, de ebből a három alapszínből – elméletileg – minden más szín kikeverhető. Két alapszín keverése adja a másodrendű színeket – a zöldet, ibolyát, narancsot –, de ha az egyik alapszínből többet veszünk, mint a másikból: úgy már harmadrendű színt kapunk. Ha a három alapszínt megfelelő mértékben összekeverjük, úgy – legalább is elméletileg – feketét nyerünk; míg ha a három alapszín közül valamelyikből kevesebbet vegyítünk közéje, úgy a tört színeket – a szürkés-barnás színek rengeteg változatát – kapjuk. Festékkeveréskor a színharmóniára is súlyt kell helyezni, valamint a hideg-meleg, sötét-világos színek egymást kiemelő, vagy egymással szemben visszahúzódó tulajdonságaira. Például ha nyomtatványunkon valamit ki akarunk emelni, úgy azt megfelelő kontrasztos színnel, vagy a világos-sötét színek tulajdonságainak felhasználásával nagyszerűen elérhetjük. Kontrasztos, azaz ellentétes (másként: kiegészítő) színek a színkörben az egymástól legtávolabb eső színek, de a legnagyobb kontrasztot a fekete-fehér adja. Mindenesetre, amennyire lehetséges, törekedjünk a komplementér hatásokra, azaz mind a három alapszín, hacsak a legkisebb mértékben is, de együttesen érvényesüljön a nyomtatványunkon, hogy nyugodt hatást kapjunk. Ha valahol a három alapszín közül valamelyik egyáltalán nincs képviselve, úgy az szemünkre bántólag, hiányosan hat. Valamily szín kikeverésénél mindig a rokon színeket keverjük. Például a zöldet zöldeskékből és zöldessárgából, ha tiszta színt akarunk. Ha nem kívánunk tiszta színt, úgy megvizsgáljuk a kívánt színt, felbontjuk magunkban részeire és lehetőleg két színből – esetleg fekete vagy fehér hozzáadásával – keverjük ki. Igen fontos, hogy a keverés a világos színből induljon ki, azaz a világos színhez keverjük a sötétet, nem pedig megfordítva, mert így kevésbé áll fenn a lehetősége a túlkeverésnek, azaz több festék kikeverésének, mint amennyire szükség van. Színes papirosra való nyomtatásnál a különböző festékeknek különböző fedő vagy áttetsző voltát ne hagyjuk figyelmen kívül. Abszolút fedőfesték a nyomdászatban használt festékek közt a bronzfestékeken kívül nincsen, de általában jól fedő festékek a föld- és ásványi festékeink. A lakkfestékek nem oly jól fedők, hanem lazúrosak, azaz áttetszők. Fehér festékeink közül jól fedő a kremsi fehér, de tompítja, megtöri a színt, míg a keverő fehér lazúros, de a színt nem tompítja. Alaptónusok keverésekor többnyire e két fehér festéket használjuk 50–50 százalékos arányban keverve, megfelelő mennyiségű kence hozzáadásával. A festék sűrűsége a papirostól és a formától függ; ha túlságosan sűrű a festékünk, úgy szakít («rupfol») és foltos lesz a nyomat, míg, ha túlságosan híg: úgy gyöngyözik és kinyomódik a betű vagy kép széleire, amelyek ennek következtében festékesebbek lesznek és piszkolódnak.

Festékeinket vegyi tulajdonságuk szempontjából is válogassuk meg a keverés idején és például kénfestéket ólomfestékkel soha ne keverjünk, mert azok megtámadják egymást. Ilyen kénes festékek például a kádmiumsárga, cinóber és ultramarin, ez utóbbinak a változatai oriens-, azur-, brilliáns- és császárkék néven is kerülnek forgalomba. Ezek a rézklisét is megtámadják, de mivel lúg- és savállók, szappancsomagoló papiros nyomtatására igen alkalmasak. Ólmos festékeink: a kremsi fehér, krómsárga, krómnarancs, anticinóber, melyek kéntartalmú festékkel nem keverhetők és füstös, rossz levegőjű helyiségben megbarnulnak. Fémfestékeink közül nem lúg- és saválló a milorikék, melynek fajai: az acél-, bronz-, párizsi-, fecske-, kínai-, berlini- és poroszkék. Ezeket szappancsomagoló papiros nyomtatásához ne keverjük, mert a lúg és sav behatása piszkossárgára változtatja őket. Ideálisan keverhető festékek a lakkfestékeink, de a fényállósága nem mindnek jó. A festékgyárak jelzésére azonban nyugodtan rábízhatjuk magunkat. nli

Festék melegítése: Télen előfordul, hogy az éjszaka kihült helyiségben a nyomtatás – ugyanazzal a festékkel, mellyel előző nap semmi baj sem volt – nem megy. Nem dörzsölnek jól a hengerek és a festék felszakítja a papiros szálait («rupfen»). Ilyenkor meghigítjuk a festéket, de még jobb, ha megmelegítjük. Amint azonban a gépterem fölmelegszik: a további higítást és melegítést abba kell hagyni, különben az a nyomtatvány rovására megy. Több külföldi nyomdagépgyár gyárt oly gépeket, amelyeken az acélhengerek szükség esetén fűthetők is.

Festékőrlő gépek: A nyomdai festékeknek az őrléséhez legtöbbnyire a 3, 4, 5 és 6-hengeres őrlőgépeket használják. Ezek hengerei acélöntésűek, egészen simára csiszoltak és legpontosabban egymáshoz illeszkednek. A festék őrlése úgy történik, hogy a hengerek forgósebessége különböző, pl. egy háromhengeres gépnek a hátulsó hengere forog a leglassabban, az előtte lévő második, mely a harmadikkal szemben forog, valamivel gyorsabban. Eme két henger fölé van a festéktartó szekrény helyezve, amelybe az őrlendő festék kerül. Az első henger, mely a másodikkal ellenkező irányban forog, forog a leggyorsabban. Ez elé van egy leszedő kés helyezve, amely az első henger gyorsabb forgása következtében a második hengerről áthozott festékanyagot leszedi. A 4, 5 és 6-hengeres gépeken az őrlési folyamat ugyanaz, mint az előbb ismertetett 3-hengeres gépen. (A 6-hengeres többnyire egybeépített két 3-hengeres ikergép.) E hengeres őrlőgépek között vannak olyanok, melyek vízhűtéssel vannak felszerelve oly módon, hogy a hengerek üresek belül és azokban állandóan hideg víz kering, ami az őrlés következtében felmelegedő hengereket lehűti. A hengeres őrlőgépeken kívül használatban vannak még tölcséres gépek. E típusokat azonban csak a mélynyomtató festékek gyártásánál alkalmazzák. Az őrlési folyamat e gépeken úgy történik, hogy a szilárdan álló tölcsér szélesebbre kiképzett alsó széleihez súrlódik a befelé domborodó forgó fenék. A tölcsérben lévő festék, mely a fenék és az oldalfal széle között kifelé törekszik, e surlódás következtében őrlődik. sr

Festékpuhító anyagok: ilyenek a kő- és könyvnyomdai krém és az offsetpaszta. Ezek fő alkatrésze a paraffinmentes amerikai vazelin. Továbbá a vazelinolaj, offsetol, lenolajkencék és lenolajos szárítókencék mind alkalmasak a festékek puhítására. Festékpuhítót legtöbbnyire abban az esetben kell használni, ha a papiros enyvezése vagy a műnyomtató papiros krétarétege nem megfelelő (különösen a vékony és olcsó műnyomtató papirosnál) és a festék tapadóképességénél fogva a papiros szálait, illetve a krétarétegét felszakítja. Alkalmazásuk – különösen a vazelinos puhítóknál – nagy óvatosságot igényel, mert a festék száradását esetleg károsan befolyásolják. Ezért a festékpuhítók alkalmazását mindig a papiros minőségéhez és a nyomtatvány természetéhez kell mérni. Igen sok esetben a puhítót szárítóval vegyesen kell használni. sr

Festékréteg vastagsága: mindig a festék és a papiros minőségétől függ. Jól simított papirosra jó festékkel sokkal vékonyabb réteg is elegendő a takaráshoz, mint simítatlan papirosra kevés pigmenttartalmú rosszabbfajta festékből.

Festékszárító anyagok: a szárítópépek (paszták) és a folyékony szárítókencék egész sorozata. A szárítópépek és kencék alkotórészei: a bórsavas mangán, mangánoxid, preparált gyanták, kobaltok, mangánoldatok stb., melyeket kencékben vagy különleges olajokban oldanak, vagy kencével keverve, őrlőgépeken őrölnek. Hogy mikor, mennyi és milyen szárítót használjunk: az egyrészt a festék sajátos száradóképességétől, de főképpen attól a papirosfajtától függ, melyre nyomtatni kívánunk. Egyes különleges papirosoknál, mint a pergamen, «silberweiss», cellofán-, fém-, chagrin-, parafinált, «paus»- stb. papirosoknál legtöbbször nem elégséges, ha a rendes kő- és könyvnyomdai festéket valamely szárítóval keverjük. Ezért használjuk az ily papirosokhoz a külön célra gyártott festékeket. Vannak lassabban és vannak igen radikálisan szárító anyagok. Radikális szárítónak használatakor ajánlatos csak annyi festéket előkészíteni, amennyi egy munkamenet alatt feldolgozható, mert huzamosabb állás esetén a festék megbőrösödik és nyomtatáskor kellemetlen zavarokat okoz. A munka befejezésekor az ilyen festék a hengerekről lemosandó. sr

Festék színező erejének megvizsgálása: úgy történik, hogy bizonyos mennyiségű festéket ugyancsak megmért mennyiségű kremsi fehérrel összekeverünk. Eltesszük állandó mintának és adott esetben az ugyanilyen arányban kevert megvizsgálandó festékkel összehasonlítjuk.

Festékszükséglet kiszámítása: csak hozzávetőlegesen lehetséges, mert a festékfogyasztást a nyomtatóeljárás, a festék maga és a papiros minősége szabja meg. A festékek közül például a könnyebb fajsúlyú áttetsző festékekből 1 m3 tömör felület nyomásához kevesebb kell, mint a nehezebb félig fedő vagy még nehezebb egészen fedő festékekből. A papirosok közül pedig a jól enyvezett és simított tömör papirosok kevesebb, a kevésbé simított és ritkább szövetű papirosok több festéket kívánnak. Ezért egy bizonyos kulcsot megadni a festékszükséglet kiszámításához igen nehéz. A legegyszerűbb megoldást úgy találjuk meg, ha igen pontos érzékeny mérlegen lemérünk egy ív eredeti papirost nyomtatás nélkül és egyet (az eredeti festékkel) nyomtatással. Az így kapott súlykülönbözet alapján kiszámíthatjuk a festékszükségletet. sr

Festék tapadóssága: a felhasználandó pigmentanyag és kence viszonyától függ. A hosszúszálú kencével kevert festékek tapadósabbak, mint a rövidszálúval készültek, amelyeket rotációs és egyéb gyorsjáratú gépekhez, valamint vékony vagy simítatlan papiroshoz használhatunk. Tehát a tapadósabbat, a hosszúszálút autotípiákhoz, valamint a nehezen száradó anyagú festékekhez használjuk. Ilyenek a kéklakk, viridinlakk, ultramarin, cinóber, terra di Siena, okker stb., melyekhez híg kencét vagy zsiradékot adni nem szabad, mert tapadóképességüket elvesztik. Ha a festék túltapadós, azaz «húz»: úgy rövid kence, vagy paszták segítségét vegyük igénybe. nli

Festék tisztasága: A festőanyag, azaz pigment előállításakor és a kötőanyag, vagyis kence gyártásakor különböző vegyi utakon, iszapolással, főzéssel eltávolítják azokat a tisztátlan és savas anyagokat, amelyeknek a távollététől függ a festék tisztasága.

Festékválasztó: a festékvályúba illeszthető fa- vagy fémdarab, ennek akkor van szerepe, ha egyszerre két színben nyomtatunk.

Festékvályú: a nyomtatógépek festékező szerkezetének az a része, amelybe a nyomtatófestéket helyezzük. A vályú áll egy duktorhengerből, egy festékkésből, valamint ez utóbbit szabályozó számos állítócsavarból. Azonfelül van két nagy állítócsavar, amelyekkel a festékezés távolságát a hengerekhez lehet beállítani. ll

Festőanyag: l. Pigment.

Festus János: Kassán könyvnyomtatóskodott 1615–1622-ig. Ő nyomtatta az Alvinczi Péter kassai református prédikátor által írt: «Querela Hungariae, Magyarország panasza» című híres politikai röpiratot, Bethlen Gábor erdélyi fejedelem 1619-i zászlóbontásának a megokolását.

Feuilleton (francia): a. m. hírlapi tárca. Közönséges beszédben gyakran «főtó»-nak ejtik, illetőleg rövidítik.

Fey András: a kolozsvári jezsuita nyomda ügyvezető tipográfusa az 1747 körüli időkben.

Feyerabend Sigismond: a 16. században élő majna-frankfurti tipográfus. Főképpen korrekt szedésű illusztrációs művek nyomtatásával jeleskedett.

Fiat lux: a. m. legyen világosság! Gutenbergnek tulajdonított mondás.

Fichet Guillaume: a párizsi egyetem priorja, a nyomdászat meghonosítója Franciaországban. 1470-ben három német nyomdászt hozatott Párizsba: Gering Ulrichot, Friburger Michaelt és Crantz Martint, akiknek segedelmével a Sorbonneban szép nyomdát rendezett be. Kezdetben egy a Jenson-típushoz közel álló antikva betűvel nyomtattak; később áttértek a gótikus formára. Fichet tanuságot tett egy 1472-i írásával Gutenberg föltalálói mivolta mellett.

Fiedler Gottfried: a marosvásárhelyi református kollégium nyomdájának ügyvezetője volt 1808-tól 1828-ig.

Field John: londoni biblianyomtató a 17. század közepe tájt. Közmegvetés tárgya lett nyomtatványai hibásságáért. Egyik bibliájában nem kevesebb, mint 3600 hibát találtak.

Figurális aránytan: az ember és a nagyobb állatok főbb testrészeinek egymáshoz való arányait tanítja. A régibb akadémiai rajzoktatásban igen fontosnak tartották. Ismerete képessé teszi a rajzolót arra, hogy a való életben mutatkozó arányokat biztosabb szemmel lássa. Polykleitos görög szobrásznak köszönhetjük különben az emberi test aránymeghatározásait. Az általa készített «Doryphoros» (lándzsahordozó) című szobor szolgált formabeli arányok tekintetében mintául a későbbi görög szobrászoknak. A felnőtt ember fejhossza az ő megállapítása szerint a testmagasságnak nyolcadát teszi ki, s e fejhossz veendő a többi testrészek arányainak meghatározásakor alapul. Így például az álltól lefelé számítva az emlőbimbóknál végződnék a második, s a köldök fölött három ujjnyira a harmadik fejhossz. A negyedik fejhossznak alsó határvonala a szeméremcsont volna és így tovább. A fejhossz és ennek töredékei adják meg a mértéket az emberi test egyéb részeire vonatkozóan is.

Figurális rajz: l. Alakrajz.

Figurális szedés: a mult század modorossága, amikor némely java betűszedő azzal igyekezett pályatársainak csodálatát kivívni, hogy vonalas rajzoknak pontos mását állította össze hajlított ólomléniákból.

Filagramm (a filigran szó elrontott alakja): vízjel a papiroson; azonkívül a víznyomat elkészítésére való, drótból font és a papirosformában elhelyezett minta.

Filet: 1. a francia könyvnyomtató így nevezi a szedésbeli léniákat. 2. A könyvkötésben az aranyozáshoz és a díszeknek a könyvtáblára viteléhez használt, bélyegzőforma nyeles szerszám.

Film: zselatinból, celluloidból stb. való vékony, átlátszó lapocska; a fényképészetben az üveglap pótlásául használják. Hajlíthatósága és tartóssága révén új lehetőségek útját nyitotta meg a fotografálásban, így például a mozgó fényképezést is lehetővé tette.

Filmes fénynyomtatás: a legújabbkori próbálkozás; arra irányul, hogy a fénynyomatot az előkészületekkel járó hosszadalmas pepecselés nélkül, bármily magasnyomtatásos sajtón is elő lehessen állítani. A merev üveglapot hajlékony filmmel helyettesítik, s egyszersmind a képréteg érzékenységét az atmoszférikus hatások ellenében is csökkentik. A Berlinben levő Agfa-gyár például olyan zselatinos filmmel próbálkozik, amelyen a fénynyomtatáshoz szükséges ráncos szemcsézet gyárilag van előállítva, s amelyet csak használatbavétel előtt kell fényérzővé tenni. A nyomtatás itt is glicerinnel való nedvesítgetéssel történik, de ezt a nedvesítgetést elég, ha 300 példányonkint végezzük. A filmről könyvnyomdai gyorssajtón is végezhető nyomtatás, még pedig úgy, hogy a filmet celluloidlap közbetételével betűmagasságúra szereljük, s aztán úgy nyomtatunk róla, mint a finomabb autotipiáról, még pedig lehetőleg krétás egyengetéssel. – A filmes fénynyomtatással újabban az offset területén is próbálkoznak. nli

Filmlapokra nyomtatás: ilyenkor számítanunk kell arra, hogy a szöveg képe majdan nagyítva lesz s éppen ezért léniák összeszedését a szerzőnek, szedőnek kerülnie kell vagy ha már éppenséggel nem tudja elkerülni: hát a legpontosabb kapcsolásra kell törekednie. Nyomtatáskor pedig ne vegyünk pusztán csak fekete festéket, mert ez sohasem föd annyira, hogy nagyított vetítéskor hézagok ne látszódjanak a betűk fölületén, hanem kellő alapnyomtatás után inkább ezüstbronzzal igyekezzünk a szöveget teljesen át nem látszóvá tenni. A munkafolyamat különösen ilyen esetben a következő: Alapnyomtatáshoz jóféle festéket véve, tégelyes sajtóban lenyomatot készítünk a filmlapokra, de nagyon gondos nyomás-szabályozással, mert erős nyomás esetében a lap megreped, vagy a legjobb esetben is a festék a betűk szélein kitolódik. A még nedves nyomatot a legfínomabb ezüstbronzzal beporozva, egy ideig száradni hagyjuk s aztán a fölösleges bronzot egészen tiszta vattával letöröljük róla.

Filosofia: a 11 pontos betűnagyság neve az olaszoknál.

Filtsch Sámuel: 1825-ben alapított Nagyszebenben tipográfiát. Később Krafft Vilmos lett e nyomda tulajdonosa.

Firnisz: l. Kence.

Firtinger Károly: könyvnyomtató, szül. 1847-ben, meghalt 1903-ban. Pesten lett nyomdászinas 1860-ban. 1870-ben Aradon Barabás Péterrel megalapította a munkásegyesületet, amiért 1871-ben elfogták s hűtlenségi pört támasztottak ellene, de öt hónapig tartó vizsgálati fogság után fogolytársaival együtt szabadon bocsátották. 1872-től a Typográphiának volt szerkesztője. 1884-ben írta «Adatok a budapesti nyomdász-testület társas-életéből, az ipartörvény módosítása alkalmából» című kis munkáját. 1886-ban Ács Mihály társaságában «Esquisse sommaire de l’état actuel et passé de l’imprimerie en Hongrie» című kicsiny munkát írt. 1896-ban megjelent tőle: «Magyarország nyomdászattörténeti térképe». Sokat dolgozott a nyomdász-szaklapokba; a Grafikai Szemlében két hosszabb tanulmány jelent meg tőle «Hazánk könyvnyomtatói Hunyadi Mátyás korától 1848–49-ig» és «Ötven esztendő a magyarországi könyvnyomtatás közelmultjából».

Fisch: eddig kiirthatatlan német szó a nem a maga helyén levő betű és a betűzagyvalék fogalmára. Frecskay János 50 esztendő előtt a «bolygó» szót ajánlotta helyette, de – mint köztudomású – teljesen hiába.

Fischel Fülöp: az 50-es években alapított Kaposvárt jól fölszerelt könyvnyomdát. Rövid idő múlva Nagykanizsán is nyitott tipográfiát.

Fischer és Mika: budapesti betűöntő cég. Mika János alapította 1874-ben. 1912 elején részvénytársasággá alakult át, majd pedig beolvadt az Első Magyar Betűöntödébe.

Fischer János: Kassa város első könyvnyomtatója; 1610-ben állította föl jól fölszerelt műhelyét, melyet 1620-ban bekövetkezett haláláig vezetett.

Fischer Manó: született Apostagon 1886-ban. A Franklin-Társulatnál tanulta a betűszedést 1898-tól 1902-ig. Nyomdászi működésének további állomásai: Posner-nyomda, Pester Lloyd, Világosság, több évig Kecskeméten nyomdatulajdonos, hadifogságban a középázsiai Andizsán város nyomdájának vezetője, majd lapszedő a Globusnál, Budapesti Hírlapnál. 1930 óta a Hungária Hírlapnyomda Rt. művezetője. Tizennyolc éves kora óta vesz részt az egyesületi és szakszervezeti mozgalomban. Több cikluson keresztül választmányi tagja, jegyzője a Szakegyletnek és a Segélyző Egyesületnek; tagja volt a Helyi Bizottságnak, az Országos Bizottságnak és a budapesti Békéltető Bizottságnak. A Typographiának sok éven át munkatársa. 1935-ben megjelent «Sokat kibír az ember» című hadifogoly-regénye, amely úgy szakmai körökben, mint a sajtóban meleg fogadtatásban részesült. E Lexikonnak is munkatársa.

Fischfach: magyar szedők által is széltében használt német neve a betűszekrény négyzetes rekeszének, ha szedés és osztás alkalmával az idegen fajú vagy sérült betűket nem teszik nyomban a megfelelő helyre, hanem e rekeszbe dobják. De lehet egy-egy szekrényben több «fischfach» is, ha ugyanis szedés alkalmával a kisebbméretű térzőket és egyéb kizáróanyagokat a szekrénynek különböző – leginkább baloldali – rekeszeibe teszik és a munka végeztével nem távolítják el az oda nem való anyagokat. Főként a számolószedés virágkorában volt e tekintetben nagy a rendetlenség, amit pedig gondosan vezetett nyomdában nem volna szabad megtűrni.

Fischfach-Társaság: így nevezik a budapesti nyomdatulajdonosoknak csütörtöki asztaltársaságát. Ápolja a kari szolidaritást és társadalmi érintkezést. Minthogy mentes a hivatalos formáktól, leginkább itt alakul ki a szakmai közvélemény. Egyszersmind a nyomdatulajdonosok takaréktársasága. Tagjainak előadásokkal, családias jellegű estékkel és társas vacsorákkal nyujt szórakozást. Kedvelt találkozóhelye a budapesti nyomdafőnököknek.

Fisch József: szül. 1898-ban. A Korvin Testvérek nyomdájában tanult gépmesterséget; fölszabadult 1916-ban. Azóta dolgozott Hornyánszkyéknál meg a Világosságban. 1926 óta a nyomdásztanulók iskolájában óradíjas szakoktató. 1936 tavaszán megjelent «A színkeverés kézi könyve» c. munkája.

Fiumei nyomda: 1531-ben járt ott egy ismeretlen tipográfus, két horvát könyvet nyomtatva.

Fixálás: l. Rögzítés.

Fiziotípia (más néven: autoplasztika): csipkét, falevelet, miegyebet puha ólomba préselnek, s erről azután mélynyomtatásos galvanót csinálnak.

Flamm-féle szedőgép: 1867-ben találta föl a párizsi Flamm Pierre; ez tulajdonképpen mechanostereotípiai készülék volt, aminél azonban a sorok zárásánál mutatkozott leküzdhetetlen nehézség. Úgy oldotta meg a dolgot Flamm, hogy a sorok vége felé hajszálnyi spáciumokat rakott a betűk közé, csak hogy a sorokat egyforma hosszúságúakká tegye. Ezt a megoldást persze a tipográfusok nem fogadhatták el.

Flander Matthias: a spanyolországi Zaragoza város első nyomdásza 1475 körül.

Fleischmann J. M.: németalföldi betűmetsző. 1740-ben metszett gótikus betűje «Old English» néven elkerült Angliába, s ott mostanáig is széltében használják.

Fleuron: a könyvnyomtatásban kis arabeszkek és egyéb kisebb ékítmények, címerpajzsok és effélék elnevezése.

Floroglucin: l. Papirosvizsgálat.

Flórposta-papiros: általában véve 100% cellulózból, ritkán kevés faköszörülettel gyártott, 40–42 gr m2-súlyú, jórészt simított, ritkán gépsíma papiros, mely ott kerül alkalmazásra, ahol a papiros vékonysága különös szerepet játszik. df

Fodorik Menyhért: 1631-ben vette át a debreceni városi nyomda vezetését, s a várossal ez iránt 1633. ápr. 13-án körülményes szerződést is kötött.

Fodor Ruben: a debreceni városi nyomda provizora 1853–1859-ig.

Fogalomírás: a szorosabb értelemben vett írás régibb formája, a képírásnak egy fejlődöttebb foka, nagyobb írásbeli gyorsaság elérhetése okáért egyszerűsített formája. A tárgyakat bizonyos jelek által állítja elénk, s így közvetlenül hat az értelemre.

Foglalkozási betegségek: l. Balesetbiztosítás.

Fokozatos felelősség: l. Sajtótörvény.

Folger János: 1773-tól a nagyszombati nyomda faktora és gondnoka. 1777-ben, a nyomda áttelepítésekor, Budára is elkerült. 1783-tól fogva már igazgatója volt a budai Egyetemi Nyomdának.

Fólia-nyomtatás: könyvkötészeti eljárás. Nagyjából olyan, mint az aranyozás, csakhogy aranyfüst helyett ú. n. fóliákat – vékony rétegecskékké lapított különböző színű festékeket – vesznek hozzá. Az ilyen festéklapocskák egyszeri nyomtatással is jól födnek.

Folió: a legnagyobb könyvforma, magyarul ívrét, mely az ívnek két rétre való összehajtásából származik. A könyvnyomtatás föltalálása idején ilyen formában állították elő a könyveket, melyeket aztán foliánsoknak is neveztek.

Folium: a könyv lapja; folium rectum: az előoldal, ellentétben a folium versum-mal, mely a hátlapot jelenti.

Folthatás: ennek kifogástalansága egyik titka a grafikai munka sikerültének. A jó folthatás örök példái a kézzel írott kódexek. A tipográfiai folthatás zavartalanságának – az általános értelemben vett elrendezésben, nagyságbeli stb. aránytalanságon felül – igen fontos föltétele a szóközök egyenletessége is.

Folttisztítás papirosból a következő szerekkel történhetik: Gubacstinta heresónak vízben való 1:7-es arányú oldatával vehető ki. – Növényfestékek, gyümölcsnedvek, italok: klórkálium-oldattal, ami után kevés nátront tartalmazó vízzel való mosogatás, majd pedig itatós papirossal való szárítgatás következik. – Zsírok, olajok: benzinnel, kénéternek melegített itatós papiroson való fölhordásával, esetleg száraz állapotban fölrakott mészporral.

Folyó betűk (könyvbetűk): a petit, garmond, ciceró, általában azok a betűk, melyeket nem címek, hanem könyvek és ujságok szedésére használnak.

Folyóirat: a naponkint megjelenő sajtótermékek (hírlapok) megjelenési idejétől eltérően, határozott vagy meg nem határozott időközökben megjelenő, állandóan ugyanegy címet viselő és gondolatkörben vagy tárgyban egymás folytatását képező nyomdatermék, amelynek egy bizonyos megszabott ára van. A «Magyar Sajtó Évkönyve» (szerk. dr. Sziklay János és Szász Menyhért) 1935. évi adatai alapján Magyarországon összesen 740 folyóirat van éspedig: politikai és külpolitikai időszaki lapok 26, várospolitikai lapok 20, szervezetek, szövetségek, testületeknek hivatalos lapjai 68, pénzügyi, közgazdasági szaklapok és az idevágó érdekképviseletek lapjai 71, ipari és kereskedelmi szaklapok és az idetartozó érdekképviseletek lapjai 159, mezőgazdasági lapok és ezek érdekképviseleteinek lapjai 24, idegenforgalmi és közlekedési lapok 13, tudományos folyóiratok 101, nevelésügyi, orvosi, jogi és más kulturális lapok 64, irodalmi, kritikai és művészi folyóiratok 51, ifjúsági és gyermeklapok 27, sportlapok 27, egyházi és felekezeti lapok 89.

Fonalas fűzőgép: könyvkötészeti segédgép; a könyvek stb. fonállal való fűzésének gépi úton való keresztülvitelére szolgál. Munkája sok tekintetben hasonlít a varrógépéhez; a fonalat a hajtogatott íven és a fűző-gazen át vagy pedig a fűzőszalag körül vezeti.

Fonetikus írás: a m. hangírás, amikor minden hangnak külön jegye van, mint például a magyarban is.

Foolscap: 34,3:43,2 cm-es papirosnagyság Nagy-Britanniában.

Fordító-átnyomtató gép: l. Wendum.

Forgách Ferenc: érsekprímás, a pozsonyi első állandó nyomda megalapítója 1608-ban. A nyomda sokáig együttműködött a Nagyszombatból odamenekült tipográfiával, 1666 körül azonban egészen megszűnt.

Forgattyús járat: az ilyen nyomóalappal ellátott gépek nagyjából hasonlítanak az emeltyűsekhez. Amerikában használják őket akcidens-gyorssajtóképpen.

Forma: állhat szedésből, klisékből vagy más lemezekből. A teljes ívek nyomtatásakor külső és belső formát különböztetünk meg. Rendesen azt nyomtatják előbb, amelyiknek kolumnái teljesek, vagyis nincsenek közöttük kezdőkolumnák és vakoldalak, amelyek a soregyen s az alakzat meghatározásánál a nyomót könnyen megzavarhatnák.

Formaállvány: fenyőfából készült 90–100 cm magas, rekeszes állvány. Arra való, hogy a formákat belé dugva, azok a portól és összedobódástól amennyire lehet, megvédessenek.

Forma átzárása: lásd Táblázatok nyomtatása.

Formadeszka: nagyobb formáknak a gépbe vitelére szolgál. Rendesen szilárd deszkák összerovásával készül, s azokon a szélein, amelyek a forma belövésekor a sajtó fundamentumával érintkeznek: erős vasalással van ellátva.

Formahordó: l. Kerékhajtó.

Formametszés: a fametszésnek legrégibb ágazata Európában; a szövetnyomtatók számára készítettek véle már a 12. században is nyomtatóformákat. A 13. században az addig használt lenvásznon és selymen kívül bőrre is nyomtattak, még pedig gyakran nagyobb terjedelmű bibliai és egyéb ábrázolatokat is.

Formamosás: zárt formák tisztogatása nyomtatás előtt, nyomtatás közben és nyomtatás után. Nyomtatás előtt, hogy a formát a rajta lévő piszoktól, portól és egyéb idegen anyagoktól mentesítsük. Nyomtatás alatt, hogy a papirosból munka közben az egyes betűkbe, de különösen a klisékbe lerakódó por eltávolíttassék. A gyorsan száradó festékkel való nyomtatáskor szintén igen szükséges a gyakori formamosás. Végül meg kell mosni a formát nyomtatás után, hogy az elosztás alá kerülő anyagok tiszta állapotban jussanak vissza a helyükre. A formák mosásához csak azok a szerek alkalmasak, amelyek könnyen oldják a festéket; ilyen a benzin és a terpentin. Vannak a két anyagnak a pótlására igen jól bevált mosószerek is. Petróleumot és egyéb zsírt tartalmazó mosószereket föltétlenül mellőzni kell. A formamosás leghelyesebb módja az, ha először kevés terpentinnel, utána lúggal lemossuk és végül alaposan vízzel leöblítjük a formát. A formamosáshoz legcélszerűbb a lószőrkefe; minden mosószerhez külön-külön kefe álljon rendelkezésre. A formát csak köröskörül jól megtámasztott vagy zárókeretbe szorított állapotában szabad mosni. rs

Formazárás: a nyomtatásra kész szedés vagy az erről készült stereotíp-lemezek stb. zárókeretbe helyezése és ürtöltővel, valamint szorítóvassal körülrakása. Minden nyomtatványnak a szedése vagy lemezei formazáráskor kapják a helyes beosztásukat. Ha több oldalból áll a forma – pl. regényeknél vagy egyéb műveknél –, akkor történik a végleges kilövés, valamint a kötőhézag, fej és margó beosztása is, pontosan a megadott papiros alakjához mérten. Ha az oldalak között a beosztás megtörtént: további ürtöltőkkel kitöltünk minden a zárókereten belül lévő helyet, annyira, hogy utolsónak még a szorítóvasak is beférjenek. Ügyelni kell, hogy a forma már a záráskor megkapja a helyes beosztást, mert az utólagos beosztási változtatással igen sok idő vész kárba. Szakszerűen elhelyezett ürtöltők és a szorítóvasak pontos alkalmazása esetén a forma nem lazulhat meg és az esetleges maszatképződés is csökkenthető. rs

Formázás (matricázás): a nyomdaiparban a klisé vagy nyomtatóforma sokszorosításának az egyik munkafolyamata. Papiros, guttaperka, viasz, gipsz stb. anyagnak a nyomóalapra történő sajtolása avagy öntése a célból, hogy az így készült mélyített képű formáról stereotípiai úton öntéssel vagy galvanoplasztikai úton galvános csapadékkal újból magasnyomtatásra alkalmas klisé, illetőleg lemez készíthető legyen. ta

Formica Máté: bécsvárosi könyvnyomtató a 17. század első felében. Több magyar munkát nyomtatott, többek közt Pázmány Péter számára is.

Forster Rezső: 1878-ig a budapesti Légrády-nyomdának volt művezetője; ekkor Rácz Ádám miskolci nyomdáját vette meg. A hírlapkiadók társadalmi életében kiváló szerepet vitt. Az 1901-ben alakult Vidéki Nyomdatulajdonosok Országos Szövetségének első elnöke volt.

Foster-féle szedőgép: a szedőgépek őse. Föltalálója a londoni Foster Benjamin volt. 1815 körül már emlegették a találmányát. Ő maga azonban sok költségeskedés után beleúnt ebbe a vállalkozásába, s a jobban kifizetődő festékgyártásra adta magát.

Foszlató: l. Hollandi foszlató.

Fotoantrakotípia: Sobacchi fénymásoló eljárása; l. Antratípia.

Fotoarchetípia: fotomechanikai sokszorosító eljárás, egy római festő találta föl. A nagyjából a fénynyomtatás elvén alapuló eljárás segedelmével közvetlenül a fotográfiai negatívról pozitív nyomatok készíthetők s ezek művészies hatás tekintetében a heliogravűrökhöz hasonlítanak. Szemcsézetet még közönséges nagyító üveggel sem lehet rajtuk fölfedezni. Egy-egy negatívról állítólag 300 nyomat készíthető. Kísérleteihez a föltaláló valami különleges fotográfiai szárazlemezt használt.

Fotobróm-képek: a brómezüstös fotográfiákat utánzó szürkeszínű fénynyomatok elnevezése.

Fotocinkográfia: 1. kemigráfiai úton, a fotografálás segítségével készült könyvnyomdai lemezek; – 2. fotografálás segedelmével előállított cinklemezről való litográfiai nyomtatás.

Fotogalvanográfia: mélynyomtatásos előde a későbbeni fénynyomtatásnak. A bécsi Pretsch Paul a föltalálója. Az eljárásnál két rész enyv, tíz rész víz, erős ezüstnitrát-oldat, gyönge jódkáliumoldat és kettőskrómsavas kálium keveréke kerül a síma erős üveglapra; a fotográfiai képet aztán rájaviszik, kimosással megduzzasztják, majd jól megszárítják és galvanoplasztikai mását veszik. A fényérző réteg fölületén – a sajátságos összetétel, valamint a kezelés módja következtében – a fínom szemecskék nagy sokasága keletkezik, amelyek féltónusossá teszik a nyomatokat.

Fotoglífia: a. m. heliogravűr (l. o.).

Fotogliptika (woodburytípia): a fotomechanikai úton készült s kőkeményre száradt zselatinreliefet ólomba préselik; erről a később galvanizált domborműről a mélynyomtatás elvei szerint lenyomatokat készítenek, még pedig festék helyett színezett folyós zselatinnal. Az eljárás gyönyörű képeket ad, de hosszadalmas és komplikált.

Fotográfia: alapja, hogy némely vegyület a fény hatására átalakul, s a véle bevont lapon ez átalakulás következtében világosabb és sötétebb foltok váltakoznak, aszerint, amint a fényérző réteget gyöngébb vagy erősebb fényhatás érte. A fotografálás sötét kamara (camera obscura) segítségével történik; ennek a tárgy felé eső oldalán ú. n. objektív (l. o.) van, amely a tárgyról visszaverődő fénysugarakat összegyűjti és a kamara hátsó oldalán levő fényérző lapra vetíti. A fényérző lapot azután vörösvilágítású helyiségben ú. n. előhívó fürdőben áztatjuk, majd pedig nátrium-tioszulfátban állandósítjuk. Az így készült lap a negatív (l. o.). – A fotografálásnak napról napra növekvő fontos szerepe van a sokszorosításban (l. Fotomechanikai sokszorosító eljárások).

Fotográfiai műnyomat: a könyvkiadóktól használt új grafikai mesterszó. Egyszerűen fénynyomatot jelent.

Fotográfiai nyomtatás: A nyomtató-eljárásoknak három csoportja (magas-, mély- és sík- vagy lapos nyomtatás) mellett sokan film- vagy fotográfiai nyomtatás címen egy negyedik csoportot is fölállítottak, belesorozva a fénynyomtatást is.

Fotografikus szedőgép: l. Fényszedőgép.

Fotogramm-képek: az ibolyaszínű fotográfiai tónussal készült fénynyomatok itt-ott használt neve.

Fotogravűr: 1. a heliogravűr (l. o.) igen gyakori elnevezése; 2. a franciák gyakran így hívják az autotípiát (l. o.) is.

Fotogravűr-utánzat: a könyvkiadók körében forgalomba került új grafikai mesterszó. Egyszerűen fénynyomatot jelent, amelynek papirosára előzetésen rásajtolták a heliogravűrt jellemző mélyített keretet.

Foto-guilloche: gyakran így nevezik az addírozó másológépek (l. o.) munkáját.

Fotokemigráfia: az az eljárás, amikor a fotográfiai negatívról fényérző papirosra pozitív képet másolunk, s ezt a cinklemezre átnyomva, a kemigráfia megszokott módján könyvnyomdai klisét készítünk. Lehet a pozitív képet közvetlenül a lemezen is előállítani, ebben az esetben azonban az utóbbinak kell fényérző réteggel bevonva lennie.

Fotokollográfia, fotokollotípia: a fénynyomásnak főkép a franciáknál használt megnevezése.

Fotokolor: a fotomechanikai úton-módon készült színes képek gyakori elnevezése.

Fotokróm-eljárás: a zürichi Orell, Füssli & Co. műintézetének egy a fotolitográfiai technikák csoportjába sorozható eljárása. A szemcséssé tett követ aszfaltoldattal vékonyan bevonják, s a fölvételhez használt negatív alatt megvilágítják. E másolás tartama a kép karakterétől és a fény erősségétől függ. A képet azután benzinnel kevert petróleummal avagy terpentinolajjal előhívják, majd pedig begumizzák a követ s maratással a nyomtatásra alkalmatossá teszik. Ugyanilyen módon, ugyanannak a féltónusos negatívnak a fölhasználásával s különböző idejű exponálásával készülnek a színtónusok is. Az ilyenforma módon készült képek igen fínom szemcsézetűek és a színes fénynyomatokhoz hasonlóak voltak.

Fotokrómia: a bécsi Angerer és Göschl cég példájára így nevezik sokan az autotípiákról való színes nyomtatást.

Fotokromográfia: a fotográfia segedelmével készülő színes litográfia.

Fotokromotípia: a három- és négyszínnyomtatásnak és citokrómiának összefoglaló elnevezése. A nyomtatás autotípiai színlemezekről történik. Ezek fölbontása a fotografáláskor színes fényszűrőkkel történik; a violaszín szűrő például csupán a kép sárga részeit engedi a fölvételi lemezre hatolni, a zöldszínű a vörös és a narancsszínű szűrő a kék részleteket.

Fotoliptofono: a. m. beszélő könyv. 1935-ben mutatták be az angol sajtó képviselői előtt; olyan új készülék, amely gramofónlemezek helyett közönséges ujságpapírtekercsre veszi föl a beszédet vagy zenét. Hogy a papiros ne romoljék, a lejátszáshoz tű helyett villamos fénysugarakat használnak, amely fényérző cellát hoz működésbe, mialatt a papiros a fémhengeren forog. Egy 45 × 50 centiméter papirosfelületet 5–6 percig lehet játszani. A fölvételek készítése olyan egyszerű és olcsó, hogy lehetővé teszi majd a «beszélő könyvek» tömeges készítését, amelyekben minden szereplő egyéni hangon beszél majd.

Fotolitográfia: a litográfiabeli indirekt eljárások gerince. Lényege, hogy a zselatinnal bevont s azután krómozott papirost valamely fotográfia üvegnegatívján át megvilágítják, majd zsíros festékkel jól behengerlik, langyos vízben előhívják – amely alkalommal csak a fény érte helyeken marad meg a festék – s aztán a litográfiai kőre, cinkre vagy aluminiumra átnyomtatják. A «zsíros kópiának» eme használatához különböző aprólékos újításokat és javításokat jelentő sokszáz szabadalom tapad. Újabban a fotolitográfia helyébe az offset (l. o.), különösen ennek egy fajtája, a kolor-offset ígérkezik lépni. bv

Fotolízis: vegyületeknek fényhatásra beálló bomlása.

Fotomechanikai egyengetés: lásd Egyengető eljárások.

Fotomechanikai sokszorosító eljárások: Történetük elválaszthatatlan a fényképészetétől. Az első lépést ennek fölfedezése terén a német Schulze tette, aki 1727-ben a klórezüstnek a fény iránt való érzékenységét felfedezte és megállapította, hogy a nap fénye az egyes kémiai anyagok színét megváltoztatja. Egy további lépést tett Wedgewood akkor, amikor a kamera obszkura segítségével az annak nyílásán át behatoló fénykévét ezüstsóval bevont papirosra vetítette, melyen a felveendő képről behatoló és különböző erősségű fénysugarak, habár homályosan is, de mégis felismerhető képet létesítettek. A képek rögzítésének módját a francia Nièpce 1827-ben találta fel. 1851-ben az angol Fry a nedves kollódium-eljárassal lepi meg a világot. Ez eljárás szerint a kollódiumot különféle jód- és brómsókkal keverték s ezt üveglemezre öntve és egyenletesen elosztva megdermedni hagyták. Az így előkészített üveglemezt ezüstfürdőben érzékenyítették. A kamera obszkurában elhelyezett és a fény hatásának kitett üveglemezt exponálás után vegyi eljárásokkal előhívta, erősítette és állandósította. A kemigráfiai iparban ez az eljárás mind a mai napig használatos, de az így kikészített lemez csekélyebb érzékenységénél fogva kizárólag csak vonalas rajzok (fototípia) fényképezésére alkalmas. E lemezek kizárólag a kék, illetve a viola sugarakra érzékenyek és ép ezért csak fekete-fehér rajzok sokszorosítására használhatók. A nedves eljárás kisebb érzékenysége miatt tökéletlen volt és a fotokémikusok arra törekedtek, hogy egy érzékenyebb réteget száraz állapotban állítsanak elő. Ezt a törekvést siker koronázta és 1871-ben az angol Maddox feltalálta a brómezüst-emulziót. A fotokémiai találmányoknak tökéletesítését a fényképezőgépek tökéletlen optikai berendezése hátráltatta. Petzval József magyar születésű tanárnak sikerült legelőször a fotográfia céljainak megfelelő lencsét (objektívet) szerkesztenie. A szerény tudós találmánya a német Voigtländer céghez jutott és ez azt tökéletesítette; ez még ma is alapja a fotográfia céljait szolgáló objektív-szerkezeteknek. A fényképezésnek a kémigráfia szolgálatába állítása az 1870-es évben az osztrák államnyomda szolgálatában álló Angerer Károly nevéhez fűződik. Miután a vonalas rajzok fényképezése és klisírozása a nedves eljárás útján megoldatott és már zavartalanul folyt, a következő kérdés az volt, hogy miképpen lehetne valamely fényképet vagy féltónusos rajzot úgy lefényképezni, hogy arról a magasnyomtatás céljaira alkalmas klisét lehessen előállítani. Az első kísérletet az angol Talbot végezte oly módon, hogy egy posztó-szálakból készült, rendkívül finom hálón keresztül egy diapozitívet fémre másolt, miáltal sikerült elérnie, hogy a diapozitívok tónusait pontokra bontotta fel. Ezzel az autotípia alapelvét megoldotta. Természetesen a gyakorlatban ez a kezdetleges eljárás még nem volt átültethető. Akadtak úttörők, akik különböző kísérletekkel eljutottak egy papiroson húzott vonalas hálóhoz, amelyet lefényképezve, az üveglemezen így egy hálót nyertek. Ezt az üveglemezt fényképezőgépben a fényérzékeny lemez elé csatolták és azon keresztül fényképezték le a tónusos eredetit. Az ily módon készített hálók azonban csak egy irányban haladó vonalakból állottak. Az angol Swan volt az első, aki az ilyen vonalas hálót oly módon alkalmazta, hogy a megvilágítás (expozíció) idejét ketté osztotta. Az első félidőben a hálót úgy állította, hogy annak vonalai a vízszintes, míg a második félidőben a függőleges irányban húzódtak. Az ilyen módon készített autotípiai fölvételek hosszú ideig voltak használatban, míg nem Lévy M. (Philadelphia) az üvegrasztert forgalomba nem hozta. Lévy ezt a problémát a következőképpen oldotta meg: egy automatikus gép segítségével két különálló üveglemezre ellentétes irányban menő vonalakat vésett, az üveglapokat összeragasztotta és így a még ma is használatban levő üveghálóval (raszter) gazdagította a kémigráfiát.

1880-ban sikerült dr. Albertnek (München) egy emulziót előállítania, amellyel nagyszerű eredményeket ért el. Az emulzióval készült felvételeknek a nedves eljárással szemben előnye, hogy lényegesen érzékenyebb és ezáltal tökéletesebb és nyugodtabb képet ad. Lényegesen élesebb a raszterképződés, a másolás fedése sokkal ellentállóbb és végül az emulziónak színérzékenysége, «ortokromiája» lehetővé teszi a három- és négyszínű kliséhez szükséges részfelvételek készítését is. Az emulzió, melynek rétege brómezüstből áll, nem sokkal érzékenyebb, mint a nedves eljárás jódezüstrétege. Ezért az emulzió használata csak érzékenyített (szenzibilizált) állapotban lehetséges. Fényérzékenysége így 10–12-szer nagyobb, mint a nedves kollódiumé. – Az autotípia tökéletesítésével lépést tartott a három- és négyszínű klisék előállítása is. Dr. Albert volt az, aki ezt a kérdést 1876-ban megoldotta. A három részlemez fotografálásához a nyers emulziót különféle festékanyagokkal színezte. A háromszínű nyomtatás alapelve, hogy a színes eredeti után három felvétel készül, melyek közül az egyik a sárga, a másik a vörös és a harmadik a kék részt állítja elő. A színek jobb elválaszthatósága végett a három részlemezt a lencsébe illesztett színszűrőkön át fotografáljuk. A színszűrők feladata, hogy csak bizonyos fénysugarakat engedjenek át, hogy azok a fényképlemezre hatással lehessenek, viszont másokat abszorbeáljanak (elnyeljenek), hogy a lemezre csak részleges hatást gyakorolhassanak. A kék részlemez készítésénél, a vörös színek iránt érzékeny emulziót, vörös szűrővel használunk. A vörös részlemez készítésénél a zöld színek iránt érzékeny emulziót zöld szűrővel használunk. Sárga részlemeznél kék, illetve lila szűrőt használunk. A három részfelvételről készült, sárga, vörös és kék színekre bontott klisék egymásra nyomtatva, a három alapszín keverékével, az egyes színek különböző erőssége és intenzitásával adják az összes többi színeket és így a sokszorosítandó kép hű mását. A három alapszín mellett gyakran még egy negyedik, a fekete szín is kívánatos. Ebben az esetben a negyedik részlemezt is el kell készíteni, amely az eredeti rajznak semleges szürke és fekete tónusait van hivatva visszaadni. A kemigráfia részére autotípiai felvételeket, az utóbbi években tökéletesített szárazlemezekkel is lehet kifogástalanul előállítani, ezek azonban magas áruknál fogva nem igen használatosak. Egyetlen nagy előnyük az emulzióval szemben, hogy a fényképész már a kész lemezeket kapja és megtakarítja a lemez preparálását és az ezzel járó munkát. fzs

Fotométer: a fényerősség mérésére szolgáló készülék.

Fotomezzotinto: l. Fotogravűr.

Fotómontázs (photomontage): fotográfiai részleteknek olyan módon való összeszerelése, hogy a több fotográfiából álló kép egyetlen egységes képnek lássék. Ügyelni kell ilyenkor a kép tónuskülönbségeire, hogy az egybeolvadjon a körülötte lévő tónusokkal. Az erős kontraszthatások keverése is ugyanakkor előfordul. A fotomontázs az 1920 körüli forradalmi idők nyugtalanságából fakadt, amely megbontva a fénykép egyhangúságát, mozgást, frisseséget igyekezett belevinni a fotóba. Oroszországból indult ki, azonban a németek voltak az elsők, akik átvették. Az oroszok hatásosabban, bátrabban alkalmazták. Nálunk is szép számban látni művészi fotomontázst. dk

Fotostereotípia: a fotográfiai zselatinreliefről gipszmatricát készítenek, s ezt a stereotípia szokott módján kiöntik. Ritkán alkalmazott eljárás.

Fotosztigmográfia: az autotípiánák egyik, ritkábban használt elnevezése.

Fototípia: a fotográfia segedelmével készült vonalas klisék általánosan használt összefoglaló elnevezése. Franciaországban a fénynyomást nevezik így.

Fototopogravűr: a párizsi Noï fotolitográfiai eljárása; főleg térképek nyomtatására alkalmazták.

Fotoxilográfia: A fényképészet föltalálása könnyebbséget hozott a fametszés technikájába, amennyiben azóta a fametszőnek az előnyomatképpen szolgáló rajzot egyszerűen csak rá kellett fotografálnia a fényérzővé tett fadúcra. Régebben le kellett azt rajzolni, s azután fáradságos, hosszadalmas eljárással újból átmásolni a fára. Ha a fametsző munkája közben az említett módon segítségül hívja a fotográfiát is: az eljárásnak fotoxilográfia a neve.

Foucher-gép: l. Komplett betűöntő gép.

Fowler-féle mechanostereotípia: a baltimorei Fowler által 1895-ben föltalált matrica-sajtoló szerkezet, amelynél az acélbélyegek kemény ólomlapba préselődtek, s ez ólomlapról készült azután a stereotípiai lemez.

Főbizalmi-téstület: l. Nyomdai bizalmiférfiak rendszere.

Födő festékek (takaró festékek): l. Könyvnyomdai festékek.

Főgépmester: a nyomdai gépterem fölügyeletével és az ottani munka vezetésével megbízott, rendszerint jelesebb szakképzettségű gépmester.

Föl- kezdetű címszavak esetleg a «fel»- kezdetűek közt találhatók.

Fölhúzás: valamely kollégának oktalan bosszantgatása; éppenséggel nem nyomdászi specialitás, habár a nyomdákban is erősen divatozott. A lipcsei nyomdászrendtartás már a 17. században tilalmazta az ilyen «fölhúzást» és 2 forintnyi bírsággal büntette.

Fölületi arány (színeké): l. Színfölületek aránya.

Fönix-lapok: a Komáromy Mihály ügyvédtől föltalált, a hektográfmasszához hasonló anyaggal bevont másoló-lapok.

Fönnálló betűk: l. Lettres supérieures.

Főnökegyesület (angol, a 16. században): l. Stationers’ Company.

Fővárosi Könyvnyomda: 1893 a Podmaniczky uccai «Fővárosi könyvnyomda, vonalozó és könyvkötő részvénytársaság» megalapításának az ideje. A világháború után Róvó Aladár könyvnyomdájával egyesült s Lovag uccai saját házába költözött. Róvó Aladár most a vezérigazgatója.

Fragmentum (latin): a. mint töredék, valamely irodalmi műnek része.

Fraknói Vilmos: címzetes püspök, történetíró; szül. 1843-ban, megh. 1924-ben. Nagyarányú történetírói munkássága keretében sok nyomdászattörténeti adalékot tárt föl; ő derítette ki, hogy az első magyarországi nyomdát nem Geréb László, hanem Karai László alapította meg, nagy áldozatkészséggel hozva föl Rómából Budára a tehetséges tipográfus Hess Andrást. Zaklatott életű őstipográfusunkról, Huszár Gálról is értékes tanulmányt írt.

Fraktúr betű: annyi mint törött betű; a francia eredetű gót betűből német talajon keletkezett éspedig úgy, hogy a gótikus betűre biggyesztett fejecskéket meg lábacskákat oldalt görbítették.

Francesco da Bologna: velencei rézmetsző a 15. század végén. Ővele metszette Manuzio Aldo az első kurzív betűtípust. Némelyek szerint Francesco ekkor Petrarca kezeírását vette alapul a művéhez, mások szerint csak az akkoriban Rómában divatozott kancelláriás írást utánozta.

Franc-Tireurs de la Presse: így nevezték a párizsi komműn szedőkből és ujságírókból alakított zászlóalját. Az 1871 májusi harcokban egy szálig elhullottak.

Frankenthali gépek: az ilyen nevű nyomdagépgyár gyártmányainak közös és általános elnevezése. Találkozunk velük a nyomdaipar minden ágában.

Frank Lajos: szül. 1867-ben Szencen, Pozsony megyében, Pozsonyban tanulta a betűszedést; 1886 elején szabadult föl. Könyvalakban megjelent önálló munkái: «Az idegen szavak elválasztása» és a «Szedőgépek»

Franklin Benjámin: az Egyesült Államok egyik legnagyobb államférfia. 1706-ban született, s a könyvnyomtatás mesterségét tanulta. 1728-ban ő maga is nyomdát nyitott Philadelphiában. Államférfiúi dicsősége delelőjén is büszkén mondotta magát nyomdásznak. Megh. 1790-ben.

Franklin-Társulat: magyar irodalmi intézet és könyvnyomda Budapesten. A nyomdai vállalatnak a közel 150 esztendeig virágzott Landerer-család (l. o.) pesti tipográfiája az őse. A kiadói vállalatot Wigand Ottó alapította Kassán 1816-ban, ugyanő folytatta 1827. évtől Pesten; 1832-ben Heckenast Gusztáv vette át, 1840-ben Landerer Lajos belépésével a vállalkozás cége Landerer és Heckenast lett s az volt 1863-ig. Innen kezdve 1873-ig Heckenast Gusztáv egyedül volt főnök. 1873-ban a nyomdavállalat Franklin-Társulat címmel részvénytársasággá alakult. A nyomda vezetője ekkor a kitűnő szakember Hirsch Lipót (l. o.) lett. Mostani vezérigazgató: Péter Jenő (l. o.).

Fraser-féle szedőgép: a hatvanas években szerkesztette meg az edinburgi Fraser Alexandre. Két különálló részből áll: a szedő- és osztógépből. A szedőgép három fő részre oszlik: az első a gép felső részén vízszintesen elhelyezett betűtartó, amelyből a billentyű megütésére egy tolóhenger a kívánt betűt a gép második szakaszába, a függőlegesen álló lantformájú betűtovábbítóba tolja. A harmadik rész a gyűjtő, ahol a betű talpra állítva sorzódik egymás mellé, amíg a sorjázóforma szerkezet meg nem telt. Ekkor a szedés hajóra emelendő s a rendes kézi szedés módjára kizárható. Az osztógép e szerkezetnek a fordítottja. – A Fraser-féle gépek főleg Angliában meg Amerikában kerültek használatba. Ötven-hatvan példány működésben volt belőlük még e század elején is.

Fratres Vitae Communis: a. m. közös életre egyesült testvérek rendje. A középkorban a kéziratok másolása, később pedig a könyvnyomtatás terén nagy tevékenységet fejtett ki Hollandiában és Németország több városában. Gutenberg eltvillei nyomdája is az ő kezükre került a Bechtermünze testvérek halála után. A rend alapítója Groote Gerhard volt 1370 körül.

Frauenheim János Henrik: Kassán 1723-tól 1736-ig könyvnyomtatóskodott.

Frautlinger Gergely: Heltai műhelyében sajátította el a nyomdászat mesterségét s Wintzler Márton halála után (1576-ban) Heusler Márton nagyszebeni nyomdásszal együtt működött; majd ezt követőleg 1578-tól 1580-ig önállóan.

Frecskay János: magyar nyelvtudós. Az akadémia megbízta 1886-ban a «Mesterségek szótára» megírásával. Megjelentek – egyebek közt – a könyvnyomtatás, betűöntés, fametszés és formametszés mesterszói.

Frekvencia: a különféle rendszerű elektromos áramok egy időegységre, rendszerint 1 másodpercre eső periódus-számát jelenti.

Freund Jenő: a Világosság Könyvnyomda Rt. ügyvezető igazgatója. 1898-ban érettségizett. 1899 elején Pollák Simon mellett a Fővárosi Könyvnyomda Rt. tisztviselője lett. 1905-ben irodavezetőnek lépett be az akkor alapított Világosság-nyomdába. Később cégvezetője, 1921-ben pedig igazgatója lett a vállalatnak. A Nyomdász-Egyesület szaktanfolyamain értékes előadásokat tartott. 1927-ben megjelent szakkönyve: «Papiros a grafikában» (a Grafikai Művészetek Könyvtára VI. kötete). Lexikonunknak is munkatársa.

Frey János György: a nagyszombati nyomda vezetője 1695 körül.

Friburger Michael: Párizs legelső nyomdászainak egyike. 1470-ben ment oda Geringgel és Crantz-cal. 1478-ban visszatért hazájába, Németországba.

Frics József: Besztercebányán született. Tóth Lajos miskolci tipográfiájában tanult 1842-től; majd Pesten dolgozott Kozma Vazulnál. 1849-ben Debrecenben, Szegeden, Aradon a hivatalos «Közlöny»-nél; 1854-től Herz János faktora volt; 1859 vége felé a debreceni városi nyomda provizora lett. Teljes 40 esztendeig állott e nyomda élén.

Friebel Theodor: német betűmetsző. A hetvenes években spirálisokból, kicsiny levélkékből és mindenféle pirinyó mértani figurákból álló olyan sorozatot tervezett, amely alkalmas volt az egyszerű nyolcadpetites vonal képének a megélénkítésére. Friebel példáját csakhamar követték mások is, s a kilencvenes évek közepén már mindenik betűöntődének megvolt a maga ilyesféle sorozata.

Friedl Ádám János: a nagyszombati nyomda ügyvezetője 1690-től 1693-ig.

Friesner Andreas: Lipcse város őstipográfusa. Korábban Nürnbergben dolgozott a szintén tudós Sensenschmid nyomdásszal. 1479-ben a lipcsei egyetemre a teológia tanárának hívták meg, s nyomdát is vitt oda magával. 1504-ben halt meg.

Frigyes (II.): dán király, született 1534-ben, megh. 1588-ban. Szabad idejét nyomdászkodással töltötte a maga jól berendezett kis tipográfiájában. Példáját követték a dán nagyurak is, s csakhamar az ilyen műkedvelés célját szolgáló nyomdáknak egész sora keletkezett.

Frikciós kalander: l. Tapétanyomtatás.

Frikciós nyomtatás: a tapéta-nyomtatásban tulajdonkép fényesítő eljárás; a tapétát különböző gyorsasággal forgó acél- és papiroshenger közt eresztik át, amitől a nyomatnak igen szép fénye lesz.

Frisch Árpád: szül. 1883-ban Budapesten, ahol 1900-ban szabadult föl. Hosszú ideig tartó vándorlás után a fővárosba tért vissza, ahol élénk részt vett a szervezeti életben. Állandó munkatársa lett a Typographiának; több tanulmánya jelent meg más lapokban is. Alelnöke volt a Korrektorok és Revizorok Körének. 1919 óta mint a Népszava belső munkatársa munkálkodik.

Frisch-féle ívberakó: Gerő Lajos, a Pallas nyomda volt igazgatója szabadalmaztatta 1896 körül. Légszívó karok vitték az ívet az ívfogókig.

Fríz: szalagos dísz; lehet figurális vagy ornamentális. A könyvnyomtatásban ilyen a homlokléc (l. o.) is.

Frobenius Johannes: tudós nyomdász a svájci Baselben 1491 óta. Betűöntödéje európaszerte híres volt; a nonpareille fokozatú betűtípusokat ő öntötte meg először. 1527-ben történt halálakor az üzemet fia, Jeromos vette át, apja szellemében dolgozva 1563-ig, közben sógorát, Episcopius Miklóst is társául fogadva.

Frontispiece (angol): a. m. épületoromzat. Illusztrált műveknek az első lapját, mely többnyire a műben foglaltakra vonatkozó jelképes ábrázolásokkal van díszítve, szintén frontispiecenek hívják.

Froschauer Kristóf: hírneves zürichi könyvnyomtató a 16. században; tömérdek szép könyvet nyomtatott hosszú élete folyamán. Az ő nyomdájából lett a most főképpen értékpapiros- és bankónyomatairól nevezetes Orell, Füssli & Co. cégű nyomda.

Fröhlich Samu: szül. Budapesten 1878-ban. Fölszabadult Budapesten. Több fővárosi nyomdában való kondicionálás után a Világosság nyomdába került, hol jelenleg is működik mint gépmester. Igen élénk szakkulturális tevékenységet fejtett ki a megszűnt Szakkörben, tagja volt a Grafikai Szemle és a Gépmester szerkesztő bizottságának. 1918-tól a Segélyző Egyesület egyik könyvtárosa.

Fuchs János: Benknerrel és Honter János könyvnyomtatóval megalapította az első erdélyországi papirosmalmot 1546-ban. Papirosán hol Brassó város címerét, hol pedig egy róka körvonalait látjuk vízjegyképpen.

Fuchs Zsigmond: szül. 1853-ban. 1870-ben mint gépmester szabadult föl a pesti Deutsch-féle nyomdában. 1872 és 1873-ban Bécsben, majd Budapesten a Légrády-, később a Schlesinger-féle nyomdában dolgozott. 1888-tól a Pallas-nyomdában volt főgépmester. Elnöke volt a Gépmesterek Szakbizottságának, alelnöke a Könyvnyomdászok Szakkörének és a Grafikus Művezetők Egyesületének. A Szakkör szaktanfolyamán 1901 óta rendszeresen tanított. Szerkesztette a «Gépterem» című monumentális könyvet. Önálló műve: «Színes festékek a nyomdászatban». Nagyszámú értékes szakdolgozata jelent meg a Magyar Nyomdászatban, Grafikai Szemlében, Magyar Nyomdászok Évkönyvében, Nyomdász-Évkönyv és Úti Kalauzban és a Szakbizottsági Értesítőben. Meghalt 1931-ben.

Fugger Wolfgang: 15. századbeli neves német szépíró, Rockner Vinzenz tanítványa.

Fundamentum: l. Alapváz és Nyomóalap.

Fúrógép: a betűmatrica készítéséhez újabban használt igen finom és érzékeny eszköz, amely egy az eredeti betűrajzról csinált sablon után – félig-meddig automatikusan dolgozik.

Fust János: Gutenberg üzlettársa; valószínűleg a 14. sz. végén született, megh. Párizsban 1466-ban. 1450-ben szövetkezett Gutenberggel, hogy őt a 42-soros biblia elkészítésében anyagilag támogassa, de mikoriban a mű befejezéséhez közeledett, kiszorította Gutenberget a közös nyomdából, hogy azt Schöffer Péterrel, aki időközben nőül vette leányát, tovább folytassa. Az elkészült bibliával azután Párizsba utazott, hol azt jó áron eladta. Tévedésből őt sokan azonosították Faust János doktorral, a híres bűvésszel. Párizsban be is zárták az ördöggel való cimborálás gyanúja miatt, mert sok példányban eladásra kínált bibliájáról nem hitték, hogy emberi kézzel lehetett azokat elkészíteni. Csak amikor fölfedte az új találmányt, bocsátották szabadon.

Futurizmus: századunk elején az olasz Marinetti által megindított széleskörű művészeti áramlat. Abból a fölfogásból indul ki, hogy az élet értelme a folytonos változás, a szakadatlan mozgás, az előretörés, a jövő felé törtetés.

Függőleges gyorssajtó: l. Nyomtató automaták.

Fülöp József: szül. Miskolcon 1891-ben; ugyanott tanulta a gépmesterséget a Forster-féle nyomdában. 1908-ban történt fölszabadulása után élénk része volt a nyomdásztársadalmi mozgalmakban. A miskolci nyomdaipari továbbképző szaktanfolyamnak előadója is volt.

Füstkép: a fametszetekről vett próbanyomat.

Fűthető hengerek: l. Festék melegítése.

Fűzés: a hajtogatott ív összekapcsolása fonállal vagy dróttal abból a célból, hogy az ívek maguk között is és a könyvtömbben is egyesítve legyenek. A fűzés előmunkálata a kötésnek avagy brosürozásnak, mely esetben az íveket gaze-ra, szalagra vagy kötőfonálra fűzik. Az úgynevezett hollenderezéskor az íveket csak önmagukban fűzik, de egymással nem kötik össze.

Fűződrót, fűzősodrony: a könyvkötészeti fűzőgépek munkájánál alkalmazott különböző vastagságú drót. Jól cinnezettnek kell lennie, hogy a véle fűzött könyvben meg ne rozsdásodjék, ami a könyvkötői csiriz, a nedvesség és a papirosban is meglévő szabad savak hatására túlontúl gyakran megtörténik.

Fűzőgépek: a könyvek fűzését mechanikus módon, dróttal vagy fonállal végző, részleteikben különböző könyvkötészeti segédgépek. L. még Fűzés, Fűződrót és Fonalas fűzőgép.

Fűzőláda: a kézi könyvkötéskor használt eszköz. Keményfából való deszkalap, amelybe két csavarmenetes oszlop van függőlegesen beleerősítve; fölötte keresztben elhelyezett lécet látunk, amely le és föl mozgatható és amelyre a függőlegesre feszített fűzőszalagok vannak erősítve. A hajtogatott ívet hátsó élével a szalagokhoz tolják, s fonállal a szalagokhoz varrják.



G

Gabor: betűnagyság régi megjelölése. Stenglin Jeremiás augsburgi betűöntő 1693-ban megjelent árjegyzékében van szó róla. A mai tipográfiai számítással vagy 48–52 pontnyi nagyságú betűtípus lehetett.

Gábor Döme: szül. Aradon 1868-ban. Szedőtanuló 1880–84-ig Réthy Lipót aradi nyomdájában. 1893-ban Budapestre ment és 1905-től 1920-ig a «Népszava» szedője. A Jótékonysági Kör, a Szakegyesület és Anyaegyesület választmányi tagja és jegyzője. 1899-től 1905-ig az országos végrehajtó bizottság tagja, 1905-től kezdve a Budapesti Hírlapszedők Köre alelnöke és két ízben elnöke, 1919-ben az árszabálytárgyaló 10-es bizottság előadója. 1921 óta a Romániai Grafikai Munkások Szövetségének tisztviselője.

Gábriel József: szül. 1862-ben Temesvárt. 1874–78-ig ugyanitt volt szedőtanuló. Temesvárról csakhamar Bécsbe ment, honnan visszatérve, évtizedekig tevékeny irányítója volt a bánsági nyomdászmozgalmaknak. Évekig szerkesztője volt az «Arbeiter-Zeitung» temesvári munkás napilapnak. 1920-ban Temesvár szenátorává választották s 1922-ig képviselte a szociáldemokrata pártot a román parlamentben. 1928-tól 1932-ig városi tanácsos. 1891-ben megírta a temesvári nyomdászat 40 éves, 1911-ben 60 éves történetét, 1928-ban pedig a Bánság munkásmozgalmának 50 éves történetét. Évtizedekig titkára, majd pedig elnöke volt a temesvári szervezetnek. Jelenleg nyugalomban van.

Gábriel Károly: szül. Budapesten 1877-ben. 1890–93-ig gépmestertanuló a pesti Heisler-nyomdában. Dolgozott a Kosmos, Czettel és Deutsch, Hamburger és Birkholz cégeknél: 1900-ban Drottleff József nagyszebeni könyvnyomdájába ment főgépmesternek. 1912 óta állandóan Kolozsvárt dolgozik. Már 1908-ban elnöke volt a nagyszebeni kerületnek, 1912-től a kolozsvári kerületnek, 1919-től pedig a Romániai Grafikai Munkások Országos Szövetségének az elnöke.

Gaidosch Rudolf: szül. 1883-ban Bukovinában. 1901-ben mint szedő szabadult föl. Dolgozott Teschenben és Németország több városában. 1905-től Csernovicban lakik, ahol a bukovinai szervezeti élet szálai az ő kezébe futnak össze.

Gaillarde: a 8 pontos betűnagyság neve a franciáknál.

Gaillardotípia: l. Szemcsés autotípiai eljárások.

Gál Benő: szül. Budapesten 1879-ben. Mohácson tanulta a betűszedést 1893-tól 1897-ig, majd Budapesten dolgozott több nyomdában. 1911-től 1917-ig az OTI tisztviselője. 1909-től 1918-ig a Szövetkezeti Értesítő szerkesztője. 1917–1918-ban a Magántisztviselők szövetségének hivatalnoka. 1923-tól a Szakszervezeti Tanács titkára. 1920 óta ő készíti a drágasági indexet. 1925 óta városatya. Szépszámú szociális tartalmú írása jelent meg. Lexikonunknak is munkatársa.

Galjart: a 8 pontos betűnagyság neve a hollandusoknál.

Gallaschek Georg: a bécsi állami nyomdának szedője. Több mint 100 esztendeje valami «egyesített gyorsan szedő, nyomtató és osztó apparátuson» dolgozott, amelyről bővebb adatok azonban hiányzanak.

Gál László: Kapronczai Nyerges Ádám halála után, 1786-tól ügyvezetője a marosvásárhelyi ref. kollégium nyomdájának.

Gall Frigyes: felelős faktora 1717-től 1731-ig a nagyszombati nyomdának.

Gallien: francia mechanikus, az első matricasajtoló gép, az 1844-ben bemutatott «Coptotype» (l. o.) társföltalálója.

Gally Merrit: a róla elnevezett tégelyes sajtó föltalálója. 1873-ban matrica-sajtoló gépet szerkesztett. Ő volt az első föltaláló, aki a sorok zárását ékforma egységekkel próbálta megoldani. Ez a Kolumbus-tojásra emlékeztető találmánya döntő jelentőségű lett a későbbi betűket szedő és sorokat öntő gépek sikerülténél. 1898-ban Gally ismét megpróbálkozott egy szedőgépfajta konstruálásával: ezzel az újabb szedőgépével egyes betűket öntött, amelyeket sorrá egyesítve: tömör lábat öntött aztán alájuk.

Gally-rendszerű tégelyes sajtók: Az 1869-ben föltalált Gally-sajtó sokkalta erősebb és tömörebb a Libertynél, vagyis az ú. n. amerikai sajtónál. Főképpen az különbözteti meg tőle, hogy szedésfundamentuma függőlegesen s mozdulatlanul áll; a tégely pedig majdhogy nem vízszintes helyzetéből munka közben előbb függőleges állásba helyezkedik s aztán siklik csak neki a fundamentumnak. Ez a szedést hordó fundamentum a gép alapzata egybe van öntve, ami maga is egyik biztosítéka a gép szilárdságának. A Gally-rendszerű tégelyes sajtóknak újabban már igen sokféle fajtáját gyártják; népszerűségüket főleg annak is köszönhették, hogy autotípiák, kisebb-nagyobb terjedelmű színes tónusok, tipográfiai dombornyomatok előállítására, sőt a nagyobb sajtók cartonnage-munkára is elég alkalmasak.

Galván-elem: az első- és másodrendű vezetőknek olyan kombinációja, mely zárt körben elektromos áramot ád.

Galvanó: l. Galvanotípia.

Galvanoglífia: régi találmány a lemezkészítésre. Abból áll, hogy valamely mélynyomtatásos vésetet hengerrel befestékeznek, de úgy, hogy a mélyedésekbe ne jusson festék. Közbeeső megszáradások után a befestékezést 8–10-szer is megismétlik, vagyis mindaddig, amíg a rajz nem eléggé mély ahhoz, hogy könyvnyomtató sajtón sokszorosítható galvanoplasztikai mását vehessék.

Galvanogliptika: a guilloche-gép valamely mélynyomtatásos vésetet hengerrel befestékezzük, de úgy, hogy a mélyedésbe ne jusson festék. Közbeeső megszáradások után a festékezést sokszor megismételjük, mindaddig, amíg a rajz elég mély ahhoz, hogy könyvnyomó sajtón jól nyomtatható galvanoplasztikai mását vehessük.

Galvanográfia: a müncheni Kobell Fr. eljárása. Lényege a következő: Ezüstözött rézlemezre sötét festékkel – mondjuk okker és lenolaj keverékével – ráfestik a sokszorosításra szánt kép pozitív mását, s mikor ez megszáradt: begrafitozzák; ezután a lemezt befüggesztik a galvános rézfürdő katód- (negatív) sarkára, s bekapcsolják az áramkört. Midőn a lemezre már elég réz rakódott le: kiveszik a fürdőből, s óvatosan leválasztva róla a vörösréz-réteget, ezt ólommal aláöntik. A másolat mélyebb részei az ezüstös lap festékkel bevont, a kiemelkedők pedig a festetlen felületeinek felelnek meg. A másolatos lemezről mélynyomtató sajtón pár száz jó levonat készíthető.

Galvanokausztika: magasnyomtatóformák maratása megfelelő sóoldatok és elektromos áram (egyenáram) segítségével.

Galvanókról való nyomtatás: ilyenkor a festékünk valamivel tömöttebb legyen, mint az eredeti autotípiai lemezről való nyomtatás alkalmával, mert a galvanónak nem egészen olyan mélyek a pontközei, mint az eredeti klisénél, s a puha festék ennélfogva hamar piszkítana, a raszterközöket betömné.

Galvanométer: oly készülék, amellyel elektromos áram jelenlétét és irányát lehet megállapítani.

Galvanoplasztika: a Jacobi föltalálta eljárás, mikor valamely formának elektromos áram segítségével másolatát készítjük. Valamely fémsó (rézgálic avagy vasgálic) oldatát használjuk erre a célra, s az áramnak mindkét pólusát az oldatban (fürdőben) lévő elektródákhoz vezetjük. A pozitív pólussal összekötött elektródát anódnak (l. o.), a negatívval összekötöttet katódnak nevezzük. Az utóbbin történik a fémlecsapódás. Áramfejlesztőül a legalkalmasabb az ú. n. Daniell-elem (l. o.). A galvanoplasztikai művelet különben három munkamenetből áll. Első a forma elkészítése, mely fémlemezes, guttaperkás, viaszkos stb. pontos lenyomatból áll. A második a forma vezetővé tétele, ami például grafitporral való bevonással történik. Végül a harmadik a formának a fürdőbe helyezése. A fémfürdők anyaga a kívánt célhoz képest más és más (réz, nikkel stb.) lehet. Ha a csapadék a szükséges vastagságot elérte, kiveszik a fürdőből, a viaszt stb. leolvasztják róla, majd sztaniol-lapocskát forrasztanak alája, végül pedig – ha kliséről van szó – ólommal egy cicerónyira aláöntik. A galvanó 4–5-szörte annyi nyomást bír ki, mint a stereotípiai lemez.

Galvanosztégia: a galvanoplasztikában az a munka, amikor cinkkliséket vékony vörösréz- vagy nikkelréteggel futtatnak be, hogy ilyenformán nagyobb legyen a nyomásbírásuk.

Galvanó tartóssága: A vörösréz-galvanó tartóssága tekintetében az az általános vélemény, hogy annak legalább háromszor annyi nyomást kell megbírnia, mint a stereotípiai lemeznek. Ez teljesen igaz, sőt a jól készített, ¼ milliméter vastag rézzel födött galvanó olykor félmilliónyi nyomást is megbír. Gyakran megesik azonban, hogy a galvanó már néhány ezernyi nyomás után teljességgel használhatatlan lesz; például vagy lyukacskák keletkeznek benne, vagy pedig egyszerűen leválik, leleveledzik az alapjáról. Az ilyen bajoknak az okát rendesen a vörösrézcsapadék hiányos voltában találjuk meg. Gondos elkészítés mellett a galvanó-lemezen ilyesminek nem szabad megesnie. Néha pedig a vörösréz alá öntött fém olyan puha, hogy szinte a körmünkkel benyomhatjuk. Természetes azután, hogy az ilyen galvanó nagyobbszámú nyomtatást nem igen bír meg, mert az alapjának sincs meg a kellő ellenálló-képessége.

Galvanotípia: A galvanoplasztika meg a galvános maratás segedelmével előállított magasnyomtatásos lemezeknek összefoglaló neve: galvanotípia (rövidítve galvano is). Az ebbe a sokszorosító művészeti csoportba tartozó eljárások azonban jobbára igen költséges berendezést igénylők és hosszadalmasak, s ma már inkább csak históriai érdekességűek.

Gámán János: kolozsvári nyomdáját 1860-ban alapította, de már 1867-ben meghalt, örökösei a tipográfiát 1914-ben Schmiel Dávid építésznek adták el, ki megvette az Ujhelyi-nyomdát is.

Gamba Bartolommeo: olasz nyomdász és nyelvtudós, szül. 1776-ban, megh. 1841-ben. Remondini gróf bassanói nyomdájában tanult és dolgozgatott tíz esztendeig; majd Padovában könyvkereskedést, Velencében nagyobb nyomdát alapított, közben sorra adogatva ki a maga nyelvtudománnyal foglalkozó, igen kapós könyveit.

Gamble William (1864–1933): jeles angol szakíró, a Penrose’s Annual kiadója. Élte utolsó éveiben a fényszedőgépeket propagálta.

Gang Károly: szül. 1871-ben. A Franklin-Társulat nyomdájában tanult, majd akcidens-szedőképpen dolgozott különböző nyomdákban. Később 14 esztendeig faktoroskodott Biró Miklós, May János és mások nyomdáiban. Jelenleg a Légrády Testvérek korrektora. A nyomdászegyesületek jórészének huzamosabb ideig vezetőségi tagja volt; a Budapesti Könyvnyomdászok Hitelszövetkezetének 1911 óta elnöke.

Garamoncino: a 9 pontos betűnagyság neve az olaszoknál.

Garamond Claude: kitűnő francia betűmetsző a 16. század elején, Tory tanítványa. A tízpontos betűnagyságot őróla nevezzük garmondnak. Egész sorát metszette az igen jól olvasható, szép betűtípusoknak; ezeknek egyikét nemrégiben elevenítették föl, s hozták újra általános forgalomba. Antikva könyvtípusain kívül görögöt, hébert stb. is metszett és öntött.

Garamone: a 10 pontos betűnagyság neve az olaszoknál.

Garay Simon: magyar származású őstipográfus; Velencében nyomdászkodott 1491 körül.

Gárdonyi Albert: történettudós és 1914 óta Budapest székesfőváros főlevéltárosa, szül. 1874-ben. A magyar könyvnyomtatás s könyvkereskedelem történetét érintő munkái részben önállóan is meg-megjelentek; ilyenek: «Magyarországi könyvnyomdászat és könyvkereskedelem, a 18. században» (1917) és «Régi pesti könyvkereskedők» (1930) sok értékes új adatot tartalmaz.

Garmond: a 10 pontos betűnagyság neve. Elnevezése a hírneves betűmetsző: Garamond Claude tiszteletére történt a 16. század első felében. Az északnémetek garmond helyett a «Korpus» megjelölést használják.

Garnitúra: az egyrendszerű betűk sorozata; hozzátartozik minden különbözőképpen vastagított, vékonyított, szélesebbre avagy keskenyebbre vett, megdöntött vagy esetleg valami módon dekorált változata is valamely egyazonos elvek szerint készült betűfajtának.

Gaucsolás: a 18. és 19. századbeli könyvnyomtatók fölszabadulási ünnepének egyik igen nevezetes epizódja. Állott pedig ez az aktus abból, hogy a ceremóniamester szerepét betöltő könyvnyomtató jeladására a fölszabadultat fölkapták s a korrigálószéken levő vízzel telt szivacsra háromszor egymásután reáültették. A markos nyomók, kik a nyersebb tréfát szerették, rendszerint az áztatóteknőbe ültették áldozatukat, miközben alkalmi dalokat énekeltek, s félig tréfás, félig komoly fölavató beszédeket mondottak. A fölszabadult végül is megvendégelte szaktársait; aminek megtörténtével teljes érvénnyel föl volt véve körükbe.

Gauffrage: Az újabb magyar levélbélyegeken lyukacskákat látunk háromszögben elhelyezve. Hasonló, bár másforma alaprajzolatú lyukasztást vehetünk észre más országok levélbélyegein. Ennek a szitaszerű kilyuggatásnak a neve: gauffrage, s arra való, hogy általa az értéktelenítési bélyegző festéke jobban belevegye magát a bélyegbe, s az ismételten való fölhasználás lehetetlenné váljék. Mert bizony néhol egészen iparszerűen foglalkoznak azzal, hogy az elhasznált bélyegeket összeszedve, bizonyos vegyi szerekkel azokat kimossák, s azután újra értékesítsék. A gauffrage ezt lehetetlenné teszi, mert az értéktelenítési bélyegző festéke – a szitaszerű lyukacskák oldalfalain át – annyira beleveszi magát a papiros rostozatába, hogy nincs az a praktika, amellyel el lehetne onnan távolítani.

Gaze: ritka-szövésű, vékony, mindamellett erős és szívós vászonféle, amelyre a könyvkötő az íveket dróttal vagy fonállal fűzi.

Gazetta (franciául gazette): a. m. ujság; az időszaki irodalom legrégibb formája. A «gazetta» szó minden valószínűség szerint a velencei «gazza» pénzdarab nevétől származik. Egy-egy gazza volt ugyanis az ősi ujságpéldány eladási ára.

Gázfűtés (szedőgépeké): l. Szedőgépek gázfűtése.

Gázregulátor: l. Szedőgépek gázfűtése.

Gebrauchsgraphik: nagyon fölkapott új német szó a kereskedelmi grafikának (l. o.) tágabb fogalmára.

Ged Vilmos: angol technikus, a gipsz-stereotípia feltalálója, aki 1749. okt. 19-én halt meg. Aranyműves-mesterséget tanult és Edinburgban dolgozott, de már 1725-től fogva fáradozott azon, hogy szedésről gipszlenyomatot készítsen és ennek segítségével nyomtatható lemezeket állítson elő. Az 1729. évben Feuner betűöntő és James építész társaságában Londonban nyomdát nyitott s a cambridgei egyetemtől szabadalmat nyert bibliák és imádságos könyvek stereotipikus nyomtatására. A vállalat a munkások ellenséges indulatával találkozott, mire Ged visszatért Edinburgba s fia segítségével találmánya segedelmével két imádságos könyvet nyomtatott, azonfelül Sallustiusnak műveit.

Geich János Henrik: könyvnyomtató, a nagyszombati akadémiai nyomda vezetője 1712-től 1716-ig.

Gelatine: l. Zselatin.

Gelatinográfia: l. Zselatinográfia.

Gelléri Mihály: szül. 1861-ben, 1872-ben a Bába testvérek szegedi nyomdájába ment inasnak, honnan a nagy árvíz után a fővárosba jött, s 1880-tól a Pesti könyvnyomda részvénytársaságnál működött. A Magyar Nyomdászok Évkönyve 1894., 1895. és 1896-iki évfolyamait ő szerkesztette. 1896-ban önállósította magát.

Gellért Andor: reklámfőnök, üzemorganizátor és szakíró; szül. Budapesten 1896-ban. Évekig külföldön dolgozott. Reklámfőnöke és reklámtanácsadója több budapesti nagyipari vállalatnak és nyomdának. Megjelent szakmunkái: «Az ujsághirdetés» (1934); «A körlevél-reklám» (1935). Munkatársa a Nyomdászati és Révai Lexikonoknak. Szerkesztője a «Reklám és szervezés» c. folyóiratnak.

Genoux: francia betűszedő, a papírstereotípia föltalálója. Az 1829. évben Lyonban szabadalmaztatta találmányát, melyet főnökének: Rusaudnak adott el. Találmánya csak a krimi háború idején kezdett elterjedni.

Gensfleisch: a könyvnyomtatás föltalálójának, Gutenberg Jánosnak tulajdonképpeni családi neve. A nagy föltaláló édesapja a mainzi Gensfleisch Frielo volt, aki feleségül vette a szintén mainzi Gutenberg patricius-család utolsó sarját, Elsét. A házasságból két fiú született: az idősebbik Frielo és az ifjabbik János (Johannes, Henne). Az utóbbi volt a föltaláló.

Geometrikus dísz: az olyan, amely egyenes és szabályos görbeségű vonalakból van összeszerkesztve. L. Mértani dísz.

Geomontográfia: a féldomborművű térképeket sajtoló s egyszersmind színesen nyomtató eljárása Bauer-Kellnernek.

George Henry: nyomtatómunkásból lett amerikai szociálreformer és közgazdasági író; szül. 1839-ben, megh. 1897-ben. Tizennyolc éves korában otthagyta a nyomtatóprést és elment aranyásónak Kaliforniába. Nem boldogulva, San Franciscóban telepedett meg, s lapot indított. Majd megírta «Haladás és szegénység» című művét, amely milliónyi példányban terjedt el világszerte. A georgizmus és a vele kapcsolatos földértékadó elmélete ma is élénk viták központja.

Georgiai ábécé: a görög alfabétából fejlődött ki; Tótfalusi Kiss Miklós volt a megjavítója a 17. század vége felé.

Gépek hajtása: l. Szíjhajtás.

Gépek karbantartása: A gépeknek rendszeres olajozása, tisztítása, időnkénti átvizsgálása, hogy valami nincs-e meglazulva, kinyílva. Igen fontos a gépekkel dolgozók számára, mert sok kellemetlenségtől szabadulnak meg, valamint a gép élettartama is meghosszabbítható ilyen gondossággal.

Gépkönyv: l. Könyv és Könyvművészet.

Gépmester: a nyomtatósajtók kezelésével megbízott szakember, aki a szedők által elkészített szedést nyomtatásra előkészíti és kinyomtatja. Ma, a géptechnika fejlődése során a különböző sajtók, ívberakók változatossága nagy technikai s a festék, a papiros stb. használandó anyagok különbözősége révén egyéb szakismereteket is kíván e nagy felelősséggel dolgozó szakmunkástól, akinek igen fejlett szép- és színérzékkel kell bírnia.

Gépmester-Egyesület: alakult 1883-ban mint Gépmester-Kör azzal a célkitűzéssel, hogy a magyar gépmestertársadalom szakbeli nevelését elősegítse. A megalakulás szükségszerűségének legelső hangadója néhai Fuchs Zsigmond volt, akinek a kezdeményezésére Mussil, Protschkó, Urschitz, továbbá Lang, Baurek, Krause, Stegl, Bauer, Hoffmann, Kalhanek, Hell gépmesterek mint alapítók voltak első vezetői a Körnek. A Gépmester-Kör 1883-tól 1928-ig Budapesten fejtette ki tevékenységét és ezen idő alatt a szakkultúrális tevékenységén túl az önsegélyezés módszereivel (pl. rokkantsegély is) igyekezett a géptermek munkásait szorosabb egységbe kovácsolni. 1929-ben a Kör országos jellegű lett és ezután már a vidéki gépmestereket is fölvette tagjai sorába. Ez időben a Gépmester-Kör Gépmester-Egyesületté alakult át és azóta rendszeres munkanélküli-, valamint rokkant- és halálozási segélyt nyujt tagjainak alapszabályszerű heti tagdíjak fejében. Az Egyesület pénztári forgalma 1917 óta 1935 végéig a következő: Bevétel: 700.000 pengő; segélyekre kifizetve ez idő alatt 500.000 pengő, kulturális ügyekre és szaklapra 55.000 pengő. – Az Egyesület szakkulturális kiadványai között a «Gépterem» című mű, valamint az Egyesület 25 éves fennállása alkalmából kiadott történelmi emlékkönyv bír jelentőséggel. Ez a két munka Fuchs Zsigmond szerkesztésében jelent meg és maradandó értéket jelent a szakirodalomban. – 1928 óta 1935 végéig megjelent a «Gépmester» c. szakfolyóirata, amely hasábjain állandóan ébren tartva a gépmesterek szakmai és kulturális kérdéseit, amellett a fiatalság számára szakoktatás szempontjából értékes útmutatóul szolgált. A lap ezidőszerint szünetel megjelenésében. Szerkesztője Bauer Henrik volt, aki ezt az örökséget Illyésy Istvántól vette át. A Gépmester-Egyesület ezidőszerinti vezetősége: Elnök: Wellisch Géza. Alelnökök: Schillinger Lajos, Huszár István. Titkári teendőkkel is megbízott intéző: Eperi István. Jegyző: Weisz Béla. ei

Gépolaj: a nyers petróleum lepárlásakor nyerik. A jó gépolaj nehezen szárad, világos színű és szagtalan.

Géprevízió: a gépbe beemelt szedésről az utolsó korrektúra az esetleg bentmaradt vagy a formazárás közben előadódó hibák kiküszöbölése végett.

Gépsímaságú papiros: l. Papirosgyártás.

Gépszedő (angolosan: operátor): a szedőgépen dolgozó munkás. Századunk elején kezdődött a szedőgépek elterjedése Magyarországon is. 1901 végén 20 ilyen gép dolgozott nyomdáinkban, 1914-ben 216, 1934-ben – a már csonka területen 489. Ennek következményeképpen természetesen új szedői kategória alakult ki a nyomdászatban: a gépszedőké (1934 végén 783-an voltak), akik kevesebb fizikai erőfeszítéssel végzik munkájukat ugyan, mint a régi «kompressz», vagyis ujság- meg könyvszedők, de viszont átlag háromszoros mennyiségű kézirattömeget kell földolgozniuk agyukban a régihez képest. Az ilyen szedők tevékenysége tehát fokozottabban szellemi, mint volt a betűszekrény mellett munkálkodó elődeiké. Magasabb színvonalú általános tudás, jó nyelvérzék és hibátlan helyesírási tájékozottság teszi tehát a jó gépszedőt. Ha nem érti azt, amit szed, s a hibák sűrű tömegét ejti a szedésében: munkája nem fizetődik ki; az úgynevezett «házi korrektúra» elvégzésére fordított időmennyiség legföllebb ha öt-hat százaléka lehet a szedés idejének. A virtuozitásig menő hibátlanságon túl természetesen a gépét is jól kell ösmernie a gépszedőnek, s esetleg igen halk zörejekből is észrevennie, hogy valami nincs egészen rendén a gépen, s idejekorán segíteni kell rajta.

Gépzsír (vagy tavottazsír, vazelin): a szén desztillálásakor és a petróleum tisztításakor marad vissza. Az ártalmas savaktól megtisztítva gépkenésre használják.

Gerebenes járat: Nagy rázkódással működik, ami annál fokozottabb, minél gyorsabban nyomtatunk. Ez a rendszer különben a legrégibbeknek egyike, de főleg csak az igen nagy formátumú sajtóknál, meg a kéttúrás gépeknél használják. Ezeknél ugyanis más rendszerű járat rendkívül nagy és nehézkes volna, míg a gerebenes még ekkor is kicsiny helyet foglal el. Mozgatása úgy történik, hogy a gereben- vagy inkább vízszintesen fektetett létraforma vasszerkezet fokain a nyomó-alapot vezető fogaskerék végig kapaszkodik, s ha a végére jutott, alája kerülve folytatja pályáját. Működésénél nagy szerepe van természetesen a tolórúdnak is.

Geréb László: budai prépost és királyi alkancellár, 1476-tól erdélyi püspök, Mátyás királynak anyai ágon rokona, megh. 1502-ben. Wallaszky és Szabó Károly nyomán a legújabb időkig őt tartották Hess András Budára telepítőjének és ezzel a könyvnyomtatás meghonosítójának Magyarországon. Fraknói Vilmos mutatta ki, hogy kultúránk e hőse nem Geréb, hanem Karai László (l. o.) volt.

Gerinc: l. Könyvgerinc.

Gerincgömbölyítő gép: Régebben a könyv már összefűzött bensejének gerincét az ívek további rögzítése végett beenyvezték, majd pedig satuba fogva a könyvet: kalapács segélyével gömbölydedre verdesték a gerincet. Ezt a munkát most a könyvnyomdai tégelyes sajtóhoz hasonló gerincgömbölyítő gép végzi.

Gerincpárkány-alakító gép: a nagyobb könyvkötői üzemekben alkalmazzák; óránként 100–120 darab könyvet is meg lehet vele formázni.

Gerincráspolyozás: újabbkeletű eljárás a könyvkötészetben; a fűzés munkáját akarják vele megtakarítani. Az összerakott ívek gerincoldalából levágnak annyit, hogy minden egyes lap külön álljon; a gerincoldalt ezután leráspolyozzák, majd pedig enyvvel bekenik és végezetül barchenttel vonják be.

Gering Ulrich: Párizs városának egyik legelső nyomdásza. 1470-ben hívták meg Fichet és Heynlin párizsi professzorok a francia fővárosba két társával együtt, ahol az egyetem épületében rendezte be szép tipográfiáját. 1474-ben francia állampolgárrá lett, s haláláig Párizsban maradt. Megh. 1510-ben.

German: betűnagyság megjelölése a Caslon-féle amerikai pontrendszerben. Megfelel másfél amerikai pontnak, vagyis a mi rendszerünk 1,407 méterpontjának.

Gerotype: a legrégibb szedőgépek egyike; Gaubert párizsi matematikus találta föl, ki 1826-ban osztó-, 1845-ben pedig szedő- és osztógépre kapott szabadalmat. Szedőgépe 3 részből állott: fölül voltak a betűtartók, középütt volt a billentyűs szerkezet, s alul a betűk fölvételére való sorjázóféle. A betűknek egymáshoz való sorzódása a billentyűzés sorrendjében történt; a nehezebb betűk nem eshettek le gyorsabban a könnyebbeknél. Minden betűnek más-más volt a szignatúrája, ami az elosztódáskor volt fontos.

Gerő Lajos: szül. 1858-ban. 1883-ban ügyvédi oklevelet szerzett s a rákövetkező esztendőben a Pallas Irodalmi és Nyomdai Rt. egyik alapítója, majd pedig igazgatója lett. Az ő eszméje volt a Pallas Nagy Lexikonának megalkotása, mellyel a hazai tudományos körökben régen érzett szükségletnek kívánt megfelelni. Hosszú időn át igazgatósági tagja volt a budapesti kerületi munkásbetegsegélyező pénztárnak. Kezdeményezője és első elnöke volt a Budapesti Könyv- és Kőnyomdai Főnökegyesületnek. Az ezredévi országos kiállítás sokszorosító ipari csoportjának előadója volt. Élénk tevékenységet fejtett ki a párizsi kiállítás előmunkálataiban is. Eredményes és buzgó munkát fejtett ki a szakma terén is, s egyebek közt önműködő ívberakó készülék feltalálásán is tevékenykedett. 1900-ban kivándorolt Amerikába s ez idő óta nem hallottunk hírt felőle. ei

Gersonidák: prágai zsidó könyvnyomtató-család a 16. század elején. A könyvnyomda alapítója, Gerson ben Salomo Kohen az első volt Prágában, aki héber betűkkel nyomtatott.

Gerstenlauer-Reisacher-féle eljárás: l. Offset.

Gespan (német): l. Tanítómester.

Geuch János Henrik: a nagyszombati nyomda felelős faktora 1704-től 1712-ig. A kurucoknak is sokat dolgozott.

Geviert: közhasználatú német neve a négyzetnek (l. o.).

Geyer Raoul: szül. 1899-ben, megh. 1932-ben. A Hungária-nyomdában tanult, majd Székely Artúr Uránia-nyomdájában dolgozott. A világháború után vándorútra kelt. Párizsba kerülve, sok mindennel megpróbálkozott, míg végre az Agence Havas hirdetőirodájának megbecsült tervezőjévé lett. Szépszámú dolgozata jelent meg a francia lapokban és a Typographiában meg a Magyar Grafikában.

Ghelen: nyomdász-család. Vesztfáliából került Antwerpenbe, ahol 1520 és 1528 között Ghelen Hans könyvnyomdász volt, fiát Jánost pedig 1555 és 1560 között udvari könyvnyomtatónak címezték. Ghelen Jakab (megh. 1721-ben) volt a család bécsi ágának megalapítója. I. Lipót az egyetemi és olasz udvari könyvnyomtató címeket adományozta neki. Ghelen indította meg 1703-ban az első bécsi hírlapot «Wiener Diarium» cím alatt.

Giesecke Frigyes Keresztély: 1819-ben Schelter Gottfried Jánossal betűöntödét alapított Lipcsében. Utódai nyomdával és nyomdai gépek gyárával bővítették az öntödét.

Gigantográfia: a frankfurti származású Klimsch találmánya; a plakátok autotípiai úton való készítésére való. Ez a dolog addig tömérdek nehézségbe ütközött a kép előállításához szükséges rács nagysága miatt. A fotográfiai készülék arányait ugyanis a rács nagyságához képest kellett volna növelni, ami rengeteg összegbe került volna. Klimsch úgy járt el, hogy olyan diapozitívot készített, aminőt a rendes vetítő eljárásoknál használunk és ezt a diapozitívet az érzékeny üveglemezre vetítette. A tónust széjjelbontó rácsot azonban nem a lemez elé, hanem a diapozitív mögé tette, s ilyenformán nagyításkor a rácsot is nagyította. A negatívot aztán a megszokott módon készítette elő és nyomtatta vagy másolta át aluminiumlemezre. A nyomtatás tehát az algráfiai sajtón történt. Ezzel az eljárásával Klimsch igen szép egy négyzetméteres plakátokat állított elő.

Gillotage: 1. a kémigráfia régibb, Gillot által praktizált módja; 2. a párizsi Petitnek féltónusos képek előállítására irányuló eljárása; 3. így neveztek egy az ifjabb Gillot által még a müncheni Meisenbachot megelőzően föltalált féltónusos lemezkészítő eljárást is.

Gipkens Julius: német betűművész; könyvbetűül is alkalmas akcidensbetűket tervezett.

Gipsz: kénsavas mész; a kőnyomtatásban arra használják, hogy a sokszoros csiszolás következtében alacsonyakká lett jófajta litográfiai köveket gyöngébb minőségűekre való «rágipszelés» útján kellő magasságúakká tegyék.

Gipsz-stereotípia: Tömöntési célra régebben gipszből matricákat készítettek. Ma ezt az eljárást kizárólag ruggyanta-bélyegzők előállításánál alkalmazzák.

Gisal-nyomtatás: Gisevius B. negatív használata nélkül való fotolitográfiai eljárása. Valamely aluminiumlemezt vékony fényérző réteggel vonunk be, épúgy, mint az az autotípiák s fototípiák készítése idején szokásos. Amíg azonban autotípiák meg fototípiák készítésekor a fényérző lemezt negatív alatt világítják meg, a gisal-nyomtatásnál a pozitív alatt történik a megvilágítás; a pozitívet pedig maga az eredeti rajz képezi. A megvilágítás eredményekép a fénytől ért helyek megkeményednek, s vízzel nem is moshatók le többé. A megvilágítás után a rajz vonalai a megkeményedett alapból kimoshatók, s a kimosott helyeken az aluminiumlemez egészen szabadon tűnik elő. A lemez egész fölületét ekkor valami zsíros masszával hengerelik be, de úgy, hogy nemcsak a rajz vonalainak a helye, hanem a megkeményedett alap fölülete is teljesen födve legyen. Ebben az állapotban a lemezt valamely olyan sav hatásának tesszük ki, amely a rajz vonalain levő zsíros anyagot nem támadja meg, egyebünnen azonban elmarja azt. E savfürdő által tehát a rajz alapja megszabadul a rajta levő mindkét rétegtől (a fényérzőtől meg a zsírostól), s az aluminium a maga egész tisztaságában tűnik elő, a rajz pedig zsíros massza alakjában marad meg rajta. Ez a massza hirtelenében annyira összekötődik a lemezzel, hogy a síknyomtatás minden manipulációjának bátran ellenállhat. A lemezzel ezután már úgy bánnak, mint az a litográfiai meg cinkográfiai nyomtatási módozatoknál általában szokásos, vagyis: gumizzák, lemossák, maratják, behengerlik stb., ami után a lemez a sajtón való nyomtatáshoz már alkalmas is.

Gisztl Pál: szül. 1882-ben Komáromban. Fölszabadult 1900-ban Budapesten. Mint szedő hosszabb ideig dolgozott a Székesfővárosi Házi-Nyomdában, majd az Athenaeum-nyomdában. Tagja volt a budapesti Helyi Bizottságnak, az Országos Bizottság ellenőrző bizottságának és a Segélyző Egyesület választmányának. 1929 óta a paritásos munkaközvetítő hivatalnoka, a Kéziszedők Körének elnöke, a Typographia munkatársa.

Giunta-család: másfél századon át virágzott nyomdászdinasztia Firenzében, Velencében és Spanyolország különböző városaiban. Fínom ízlés, gondos, tiszta nyomtatás jellemezte valamennyi munkáját. Betűi szépség dolgában versenyeztek a Manuzio-félekkel.

Glass Franz Paul: német betűművész; 1913 körül könyvbetűül is alkalmas zsinórvonalas antikvát tervezett.

Glicerin: a sztearin- és szappangyártásnál nyert színtelen, olajos folyadék. Igen nehezen párolog, s ezért a kőnyomtatásban tartósan száraznak maradó átnyomtató-papirosok készítésénél és a törölgető-vízhez való hozzátételül alkalmazzák. A könyvnyomdai festékező hengereknek is alkotórésze.

Glifográfia: karcolt, valamint maratott fémlapról domborúképű galvánmásolat vétele s erről könyvnyomósajtón való nyomtatás. A londoni Palmer 90 esztendős találmánya.

Glifokord: irodai sokszorosító eljárás.

Gliptográfia: gyöngéden domború nyomat, barna festékkel nyomtatva.

Globus Torna-Egyesület: l. Sportalakulatok.

Glóbusz-nyomtatás: egy kölni műintézet által kidolgozott gyorssajtói mélynyomtató eljárás és ennek produktumai.

Glória-papiros: l. Nyomtató-papiros.

Glossza (görög): a. m. nyelv; eredetileg a nehezen érthető kifejezéseket, később azok magyarázatát, majd általában a jegyzeteket jelentette. Régi kéziratokban előforduló glosszáknak néha nagy tudományos értékük van, pl. az ú. n. Schlägli Glossza egyik legelső latin magyar szótárunknak tekinthető, mert egy 15. század elejéről származó latin szójegyzékhez hozzájegyezve a megfelelő magyar kifejezéseket tartalmazza. A ritkábban használatos, homályos értelmű kifejezések magyarázó jegyzékét glosszáriumnak nevezik.

Glover Jesse: Északamerika legelső könyvnyomtatója. 1638-ban állította föl sajtóját Cambridge városában, de mingyárt a munka kezdetén elhalt. Segédje, Day John vette át a föladatát.

Glück Béla: született Esztergomban 1872-ben. Légrády Testvérek nyomdájában tanulta a betűszedést 1885-től 1889-ig. Ugyanott volt aztán szedő, majd korrektor, revizor, később faktor, azután pedig nyomdaigazgató. A Könyvnyomdászok Szakkörének vezetőségi tagja az 1900-as években, később tagja a Magyar Nyomdászat szerkesztő-bizottságának. A «Magyar Nyomdászok Társasága» egyik alapítója. 1913-tól 1919-ig a Pesti Hírlap kiadóhivatali igazgatója, s mint ilyen, közreműködésével a magyar napisajtó papirosellátását a háború egész ideje alatt hatékonyan előmozdította.

Goebel-féle jegynyomtató gép: lásd Menetjegyek nyomtatása.

Goebel Tivadar: német szakíró. A «Journal für Buchdruckerkunst» szerkesztői állását 1872-ben vette át, amely lap a német szaklapok legöregebbje. Fő művei: «Friedrich König und die Erfindung der Buchdruckerkunsts» (1883) és «Die graphischen Künste der Gegenwart» (1892).

Goethe színköre: l. Színkörök.

Golden Type (arany típusok): Morris Williamnek, a modern könyvművészet megteremtőjének antikva betűi.

Goldscheider Henrik: jónevű aradi könyvnyomtató a 19. század ötvenes éveitől kezdve. 1867 után az «Aradi Lapok» című napilapot is ő adta ki.

Gólyaorr: l. Pantográf.

Golyós csapágy: l. Csapágyak.

Gondos Ignác: betűszedő; 1911-ben jelent meg «Kereskedelmi nyomtatványok» című kis műve Budapesten. Egyideig a Főnökegyesület tisztviselője volt, majd kivándorolt Amerikába, s onnan irogatta a Magyar Grafikának szakcikkeit.

Gondos József: szül. Galambokon, Zala megyében 1865-ben. A betűszedést a Légrády Testvérek nyomdájában tanulta 1880 és 1884 közt. Sokáig dolgozott a Pesti Könyvnyomdában, Riglernél, Globusban, Nagybecskereken, legutóbb a Pallasban (11 évig). Fiatalabb korában tevékeny részt vett a nyomdásztársadalmi mozgalmakban. A szociáldemokrata párt rákospalotai csoportjának és a Munkásotthonnak 1921 óta elnöke. 1923 óta városi képviselőtestületi tag. A Népszava munkatársa.

Gordon-rendszerű tégelyes sajtó: nagyjából hasonlít a Libertyhez, de a szedésfundamentum s a tégely nem közös ágyazású, hanem külön-külön tengelyre van szerelve. Nyomtatás után széjjeltávolodva, a Gordon-gép fundamentuma majdnem függőleges helyzetű marad, nem úgy, mint a Libertyé, amely csaknem vízszintesre nyílik. A Gordon-sajtó föltalálása a Libertyével jóformán egyidőben történt, s egyidőben e között a két géptípus közt folyt a nagy versengés Angliában és Amerikában. A Liberty egyszerűbb és olcsóbb, a Gordon-gép gyorsabb működésű és erősebb.

Gót betűstílus: A középkori minuszkulákból Franciaországban keletkezett a 13. sz. folyamán, mégpedig az építőművészeti stílusváltozással kapcsolatban. Ekkoriban ugyanis az építőművészetben a háromszög meg a hegyes-szög jutott uralomra, s ennek megfelelően a betűk is éles-szélűek és hegyes-szögűek lettek. Az ősi gót népeknek e betűk stílusához semmi közük.

Gott grüss’ die Kunst (a. m. Isten áldja meg a művészetünket): világszerte elterjedt, évszázadok óta dívó német nyelvű nyomdászköszöntés. Az utazó nyomdászoknak mintegy bemutatkozó jelszava.

Gottlieb Antal (máramarosi): a váci Ambró-nyomda faktora volt, s a gazda halálakor, 1792-ben meg is vásárolta ezt a nyomdát. 1803-ban bérbevette a nagyváradi papnevelő intézet nyomdáját is, sőt ugyanebben az esztendőben Máramarosszigeten is állított tipográfiát. 1817 körül halt meg.

Gouache-festés: födő vízfestékekkel való festés, ellentétben az akvarell-festéssel, amihez áttetsző (lazúros) vízfestéket használnak, s amelynél a papiros fehérsége adja a legvilágosabb részleteket. Gouache-festéskor az ilyen legvilágosabb részleteket, vagyis «fény»-eket födőfehérrel rakják föl.

Gömbsarokvágó gép: nagyobbszabású könyvkötői üzemekben használják a könyv sarkainak gömbölyítéséhez.

Göncz Mihály: szül. Budapesten 1885-ben, megh. 1925-ben. Pécsett tanulta ki a betűszedést és a nyomdászügyek iránt való élénk érdeklődésével már fiatal korában feltűnt. Fölkerülve Budapestre, munkástársai egymásután választották be a szervezet különböző bizottságaiba, majd az Egyesület választmányába. A Hírlapszedők Körének elnöke is volt. Az Ujságüzemben gépszedő, majd korrektor és ebben a minőségében a Korrektorkör elnökségében is helyet kapott. 1924-ben a Typographia szerkesztőjévé választották meg. Tagja volt a közös tárgyaló- és békéltető bizottságnak is, míg a szervezetében elhatalmasodott kór korai halálát nem okozta.

Göngyölt papiros: l. Rotációs papiros.

Görög ábécé: a feníciaik betűiből keletkezett. Kezdetben 16 betűből állott, s csak jóval később bővült 24-re. A betűk sémi elnevezését nagyjából a görögök is megtartották: alef-ből lett alfa, bét-ből béta stb. Eleinte jobbról balra írtak a görögök; követte ezt az írásmódot az ú. n. szántó írás, amikor az első sort jobbról balra írták, a másodikat balról jobbra, a harmadikat ismét jobbról balra, s így tovább.

Görög betűjegy

Neve

Kiejtése

A α

alfa

a

B β

béta

b

Γ γ

gamma

g

Δ δ

delta

d

E ε

epszilon

e (rövid)

Z ζ

zéta

z

H η

éta

é (nyujtott)

Θ θ

théta

th

I ι

ióta

i

K κ

kappa

k

Λ λ

lambda

l

M μ

m

N ν

n

Ξ ξ

kszi

ksz

O ο

o mikrón

o (rövid)

Π π

p

P ρ

rhó

r

Σ σ ς

szigma

sz

Τ τ

tau

t

Υ υ

üpszilon

ü

Φ φ

f

X χ

chí

ch, kh

Ψ ψ

pszí

psz

Ω ω

o mega

ó

Mindezeken a betűjegyeken kívül az egyes magánhangzók különböző ékezetekkel is el vannak látva.

Gött János: a brassói ősi Honter-nyomda jónevű tipográfusa 1835-től; szül. Németországban 1810-ben, megh. Brassóban 1888-ban. A nyomdászatot Frankfurtban tanulta, majd kétesztendei vándorolgatás után Brassóba került s itt az egykori Honter-, akkor Schobeln-féle nyomda faktora lett. Megvásárolva az ósdi nyomdát, friss vérkeringést vitt abba. Idővel a város polgármestere lett.

Gőzölés (a papirosé): l. Áztatás.

Gráfia: a görög «gráfo» igéből; a. m. írok.

Grafička Radnik: a jugoszláv grafikai munkások szövetségének 10 naponként Zágrábban megjelenő hivatalos közlönye.

Grafička Revija: a jugoszláv grafikai munkások szövetségének negyedévenként Zágrábban megjelenő szakkulturális folyóirata.

Grafika: a szlovenszkói és kárpátaljai grafikai grémiumok országos szövetségének (főnökegyesület) magyarnyelvű hivatalos közlönye. Szerkesztője Angermayer Károly (Pozsony).

Grafikai Főnökegyesület (teljes címén «Magyarországi Grafikai és Rokoniparosok Főnökegyesülete): 1895. február hó 12-én alapíttatott «Budapesti Könyv- és Kőnyomdafőnökök Egyesülete» elnevezéssel. Első elnöke dr. Gerő Lajos, alelnöke Hirsch Lipót, főtitkára Zilahy Simon volt. Tagja a megalakulás alkalmával 49 budapesti nyomda volt. Miután később az egyesülethez a fővárosi kémigráfiai és könyvkötő munkaadók is csatlakoztak: 1907-ben címe «Budapesti Grafikai és Rokoniparosok Főnökegyesületé»-re változott. 1921-ben a «Vidéki Nyomdatulajdonosok Országos Szövetsége» beolvadása után az egyesület újra megváltoztatta címét, amennyiben a «budapesti» szót «magyarországi»-val cserélte fel. Az egyesületnek 1935 végén 358 tagja volt. Az egyesület célja a grafikai és rokonipari ágaknak fejlesztése, a közös ipari érdekek előmozdítása, általános érvényű üzleti elveknek megállapítása, az egyesületi tagok és azok munkásai közötti viszony szabályozása, a termelési költségek szakszerű kiszámítási módozatainak megállapítása, továbbá a kartársi szellem, valamint a szakismeret fejlesztése, végül a tagok közös érdekeinek hatóságok előtti képviselete. E feladatkör teljesítése során az egyesület létesítette az első magyarországi kollektív szerződést (1897), amely a budapesti nyomdaipar munkáltatási kódexe volt és amely azóta is – megfelelő időközi változtatásokkal – életben van. E szerződést csakhamar követték az egyesületbe tömörült többi szakmáknak ilynemű megállapodásai, hogy a munkaadók és munkások közötti viszony e rendezési módját később egyik-másik, a grafikai iparoktól távolálló ipar is átvegye. A grafikai iparok kollektív szerződéseit a háború idején és az azt követő nehéz viszonyok közepette még kiegészítették a különféle rendkívüli megállapodások, amelyek a szükséghez képest időközi pótrendelkezéseket tartalmaztak. E pótrendelkezések legfontosabbjai bizonyára azok voltak, amelyeket a munkaidő leszállítása ügyében hoztak a szerződő felek, hogy ezáltal a munkanélküliek túlságos fölszaporodásának gátat vessenek.

Az egyesület belső szerve az elnökségből, a választmányból és az egyesületben tömörült szakmák autonóm jogkörrel bíró szakosztályaiból áll. Utóbbiak, ügyeiknek vitele céljából, különféle bizottságokat tartanak fenn, amelyek közül különösen a munkásokkal együtt működő munkabérszabálytárgyaló bizottságok és békéltető bizottságok említendők föl mint olyanok, amelyek a kollektív szerződéseket megkötik és az esetleges munkaviszályokat kiegyenlítik. A vidéki szakosztályon belül, mint a vidéki békéltető bizottságok föllebbviteli fóruma, a munkássággal paritásos alapon működő «Országos Vidéki Bérszabályzati Bizottság» fejt ki tevékeny működést. Az egyesület 1920 óta a könyvnyomdai, litográfiai és kémigráfiai munkások szakszervezeteivel közösen «Paritásos Munkásközvetítő Hivatal»-t tart fenn, amelynek élén a munkaadók és munkásokból álló közvetítő bizottság áll. Az egyesületnek megalakulása óta dr Gerő Lajost követően elnökei voltak: emőkei Emich Gusztáv és Schwarz Félix, akik mellett igen jelentékeny szerepet töltött be nyugalombavonulásáig örményesi Hirsch Lipót alelnök. A Főnökegyesület jelenlegi vezetője Péter Jenő elnök, a Franklin-Társulat vezérigazgatója, ki hosszú éveken keresztül társelnöki tisztséget töltött be Schwarz Félix mellett és ugyanakkor elnöke volt a nyomdai békéltető bizottságnak. Jelenlegi társelnöke az egyesületnek Kertész Árpád, alelnökei: Havas Ödön, Herrmann Sámuel, dr. Báthory-Hüttner János, Radvány Miklós, Török Sándor, Tranger József, Várnay Dezső; főtitkára Székely Artúr, helyettes főtitkára Szász Győző; a pénztárosi tisztet Pápai Ernő tölti be. Az egyesületnek első és egyetlen örökös dísztagja Kner Izidor, az 1935-ben elhalt gyomai nyomdatulajdonos volt. Az egyesület adminisztratív vezetését 1925 óta Magos Kálmán igazgató, volt nyomdatulajdonos végzi. mk

Grafikai Intézet és Számlakönyvek Gyára R.-T.: a Deutsch Mór (l. o.) által a hatvanas évek közepe táján alapított nyomdából keletkezett. Az 1911. esztendő végén az Athenaeumba olvadt.

Grafikai Munkások, Munkásnők és Rokonszakmák Országos Szakegyesülete: 1892-ben alapította a grafikai munkások betegsegélyző és temetkezési egyesületének néhány tagja, belevonva a kőnyomdákban alkalmazott és ezideig szervezetlen munkásnőket és segédmunkásokat is. A Szakegyesület alapszabályait 1894-ben hagyták jóvá, amikor is Kramer és Lehnert lettek az egyesület elnökei. Az alapszabály jóváhagyását követő évben megalakította a Szakegyesület a maga szabad szervezetét és segélyző egyesületének keretében rendszeresítette a munkásközvetítést. 1896-ban a Szakegyesület átalakult országos szervezetté. Az 1899-iki árszabály keretében a szervezet a kőnyomdai munkásság részére intézményesen biztosította a napi 9 órás munkaidőt, németajkú tagjai részére a Senefelder-Egyesület bevonásával magyar nyelvtanfolyamot rendezett és rendszeresítette az özvegy és árvasegélyt, megkezdvén egyben a rokkantsegély folyósítását. 1904-ben a Szakegyesület elérkezettnek látta az időt arra, hogy fölszaporodott tagjai erejére támaszkodottan megindítsa a grafikai munkások szaklapját, a «Lithographia»-t, amelyhez később «Senefelder» címen német mellékletet is adott. 1905-ben az egyesület keretében megalakult a kemigráfiai munkások szakosztálya, amelynek első teendője a kollektív szerződés megkötése volt. 1907-ben, amikor a Szakegyesület végre abba a helyzetbe jutott, hogy helyiséget bérelve, rendes hajlékhoz jutott, 11 hétig tartó munkabeszüntetés után biztosította a kőnyomdai munkásoknak a nyolcórás napi munkaidőt, mely azonban az akkor létesített megállapodás alapján csak 1909 augusztusában lépett életbe. A magyar munkásság mozgalmában ez az időpont nagy jelentőségű, tekintettel arra, hogy ezzel az egyezménnyel ismertetett el Magyarországon elsőízben a napi nyolcórás munkaidő. 1911-ben a Szakegyesület átvette a Senefelder-Egyesülettől a munkaközvetítést, a szaklapot és a könyvtárt és a Senefelder-Egyesület ettől kezdve kizárólag a segélyezési ügyekkel foglalkozik. A háborús és forradalmi idők során a Szakegyesület igen fontos feladatkört töltött be, midőn tagjai érdekében az idők követelményeinek figyelembevételével a legkülönfélébb munkaidő- és munkabérmegállapodásokat kötötte. E megállapodások egyike 1919-ben az addig egyesületi munkásközvetítést a munkaadókkal közösen fenntartott szervre bízta. 1929-ben megalakult a Szakegyesületen belül a mélynyomói szakma műtermi munkásainak szakcsoportja, mely 1930 októberében kötötte meg első kollektív szerződését. – 1931-ben az Egyesület rokkantalapja javára megvásárolta jelenlegi székházát, amelyben három év mulva elhelyezést nyert az Egyesület mindén intézménye és itt tartatnak meg a munkásság részére rendezett oktató- és szakelőadások, itt folyik az ingyenes nyelvoktatás, az ingyenes orvosi rendelés és itt van a fogorvosi tanácsadó. – A Szakegyesület elnöke Stignitz Attila, vezető titkára és egyben az árszabálybizottság elnöke Vészi (Weisz) Gyula kőrajzoló-térképész, ki 1907 óta vesz tevékeny részt az egyesület munkájában. Az egyesület szaklapját, a «Lithographia»-t Dobozy Lőrinc kőrajzoló szerkeszti. A Szakegyesület tisztviselőinek mindegyike aktív munkása az iparnak és egyesületi tevékenységéért díjazásban nem részesül. vgy

Grafikai Művészetek Könyvtára: 1926. év őszén indult meg Novák László szerkesztésével. 14 kötete jelent meg: I: «Grafikai sokszorosító művészetek»; II–III: «Betűművészet» (Löwy Salamonnal); IV: «Grafikai rajz és metszés» (Dukai Károllyal); V: «Színek világa» (Walter Ernővel); VI: «Papiros a grafikában» (írta: Freund Jenő); VII–XIII: «Nyomdászattörténet»; XIV: «Betűszedés».

Grafikai sokszorosító művészetek: összefoglaló neve a szellemi és a művészeti termékek mindama mechanikai sokszorosító módjainak, amelyeknél a sokszorosítás nem közvetlenül egy eredeti műről történik, hanem közvetve: az eredetinek alapján készült nyomtatóformáról. Megkülönböztetnek: fotográfiai és nyomtatóeljárásokat. Ez utóbbiak ismét a magas-, mély- és síknyomtatás (l. o.) osztályaira tagolódnak.

Grafikai Szemle: szakkulturális folyóirat; a Könyvnyomdászok Szakköre kiadásában megjelent 1891 januárjától a világháború kitöréséig, majd Wanko Vilmos kiadásában 1928–1929-ben, s legújabban a Könyvnyomdai Munkások Egyesülete kiadásában 1936 januárjától. Szerkesztői voltak: Tanay József kezdettől fogva – időközben Novák Lászlóval egyetemlegesen – 1910-ig; utána 1911-től 1914-ig, majd 1928–1929-ben (Novák Lászlóval mint társszerkesztővel) Wanko Vilmos, 1936 januárjától Novák László. – A folyóirat főmunkatársai: 1896-ig Bauer János Márton; utána Firtinger Károly 1903-ig, utána Novák László.

Grafikon: a statisztikai adatoknak vonalakkal és görbékkel ábrázolása. Áttekinthetőbb, mint a számokkal jelzés.

Grafikus Művezető: a Grafikus Művezetők Szakosztálya hivatalos lapja. A grafikus művezetők társadalmi életét és a sokszorosító ipari szakmába vágó cikkeket tartalmazó, havonta megjelenő szaklap. Az első szám 1927. május 1-én jelent meg Müller Sándor szerkesztésében. Jelenleg (1936) szerkeszti Venkovits Károly. 1935 végéig Karátsony Imre szerkesztette.

Grafikus Művezetők Egyesülete: alakult 1908. április 12-én, célja: a grafikus művezetők társadalmi és anyagi érdekeinek megvédése, szakmai továbbképzése, a szakirodalom fejlesztése és nyomtatványkiállítások rendezése. Az egyesület első elnöke Griesz Ede, alelnöke Wózner Ignác volt. Az Egyesület már a háború előtt is szép működést fejtett ki; többek között megvette a «Magyar Nyomdászat» című szakfolyóiratot, nagyobb terjedelemben és sokkal nívósabb kivitelben havonta jelentetve meg azt; nyomtatványkiállításokat rendezett Debrecenben, Miskolcon és Bécsben, nagy sikerrel. A háború után a kommunista népbiztosság az Egyesületet minden vagyonával beolvasztotta a Magántisztviselők Országos Szövetségébe; a tagok erre lassan valamennyien elmaradoztak. A kommunizmus bukása után azonban újból összejöttek s az Ujságkiadók Otthona helyiségében megalakították a Grafikus Művezetők Társasköré-t. Akkor kialakult az önsegélyezés gondolata s 1925-ben, az autonómia feladása nélkül, 5 évi tagság beszámításával kooperált a Magántisztviselők Országos Szövetségével. Itt a tagok az erkölcsi támogatáson kívül tekintélyes állásnélküli, betegségi, halálozási és egyéb segélyezésben részesülnek. Itt működik ma is «Grafikus Művezetők Szakosztálya» címen, melynek vezetősége: elnök: Einhorn Mór, alelnökök: Fürth Mór és Karátsony Imre, titkár: Schneider Jenő, jegyző: Klein Ernő, pénztáros: Schwartz Mór, ellenőr: Hegedűs Artúr, vezetőségi tagok: Győri Aladár, Kovács József, Retter Illés, Riczkó Sándor, Schopp János, Schwetz Willibald, Stärk Adolf, Venkovits Károly, Vértes Jenő. 1933-ban ünnepelte az egyesület fennállásának 25 éves jubileumát, amely alkalommal az Iparművészeti Múzeumban nagyszabású nyomtatványkiállítást is rendezett. em

Grafikus Művezetők Szakosztálya: l. Grafikus Művezetők Egyesülete.

Grafit: tiszta szén, épúgy mint a gyémánt, de ritkán kristályosodik. A galvanoplasztikában – jó vezető lévén – nagy a szerepe. Fontos alkalmazása még a ceruza-készítés. A porrá őrölt grafitot finom agyaggal vesszőkké gyúrják, s e vesszőket kiizzítják. A ceruza keménysége attól függ, hogy mennyi agyagot kevernek a grafithoz. (L. Ceruza.)

Grafológia: a. m. az írásvizsgálat tudománya. A törvényszéki grafológia az íráshamisítások földerítésével foglalkozik, az újabban a társaságokban divatos grafológia pedig a kézírásból a jellemre következtet, sőt jövendőt is mond belőle.

Grafotípia: egy Clinton Hitchcock nevű newyorki fametszőnek eljárása, amellyel kréta-anyagból álló, Mäser-lemez-szerű kliséket állított elő. A krétalemez fölsejére keményítő folyadékkal (pl. sellakoldat) ecsetelik a rajzot; a környezetét pedig vízbe mártott ecsettel mélyítik. Majd galvanót készítenek a lemezről.

Grafton Richard: londoni könyvnyomtató a 16. század elején. Híres nyomtatványa a még ma is használt Cranmer-biblia.

Gramm: a. m. írás.

Grammatika: a. m. nyelvtan, a nyelv anyagának, szerkezetének, fejlődési törvényeinek leírása.

Granberg Per Adolf: svéd betűszedőből lett nagyhírű költő, szül. 1770-ben, megh. 1841-ben. Már inaskodása idején megnyerte egy költeményével a stockholmi akadémia pályadíját. Később a történetírásban is jelentős nevet szerzett.

Grand-aigle: 73:102 cm-es papirosnagyság a franciáknál.

Grand-colombier: 62:90 cm-es papirosnagyság a franciáknál.

Grand-jésus: 56:75 cm-es papirosnagyság a franciáknál.

Grand-raisin: 50:65 cm-es papirosnagyság a franciáknál.

Granotípia: a szemcsés autotípiai eljárások egyike.

Granulotípia: l. Szemcsés autotípiai eljárások.

Graph... kezdetű szavakat lásd «graf...»-nál.

Graphotype: a Monotype egyes betűket szedő és öntő gép egykori versenytársa; a század vége felé öt millió dolláros alaptőkéjű társaság is alakult a gyártására. A «Graphotype» tulajdonkép hármas szerkezetből állott: írógépből, perforáló- meg öntő-apparátusból. Az írógépen kézirat készült, a perforáló szerkezet ezt ugyanakkor automatikusan meglyuggatta, s az öntőgép az egyes betűket a perforált lyukrendszer nyomán ugyancsak automatikusan kiöntötte.

Grasset Eugène: francia festő, iparművész és betűtervező, szül. 1846-ban, megh. 1917-ben. A század elején napvilágot látott Grasset-típus mindmáig a legsikerültebb betűalkotások közé tartozik.

Gratulációs kártyák: l. Üdvözlőlapok.

Grave ékezet: főleg a franciában (à, è, ù) és az olaszban (à, è, ì, ò, ù) fordul elő. A «grave» szó különben súlyosat jelent.

Graveur: a. m. vésnök (l. o.).

Gravura: a litográfiai vésetés munka közönségesen használt neve. Az eljárás a következő: A követ feketére színezett gumialappal bevonják, majd pedig karcolótűvel belékarcolják a rajzot, de természetesen megfordított képpel. E munka következtében a kő fölső, gumis rétege a rajz vonalainak helyéről eltávolodik, s így a kő ezeken a helyeken a festéket fölveszi, míg a kőnek gumis fölszíne, a «plánium» megtartja vízszívó képességét, s a zsíros festéket mintegy visszalöki. Az ilyen vésett kövekről a nyomtatásnak puha meg nedves papirosra, nagy erőkifejtéssel kell történnie, akárcsak a mélynyomtatásnál. A festékezést is úgy végzik, mint a mélynyomtatásos munkánál: pamacsok segítségével, s aztán letörölgetve a plániumot, hogy a festék csak a rajz vonalainak a mélyedéseiben húzódjék meg. A nyomtatáshoz szükséges nagy erőkifejtés miatt a kővésetről magáról csak ritkán nyomtatnak ötvenet-hatvanat túlhaladó példányszámot; e helyett többnyire többszörös (esetleg ú. n. multiplikációs) átnyomatot készítenek a kővésetről, s ez átnyomatok alapján csinálják meg a tulajdonképpeni síknyomtatásos nyomtatóformát.

Gravűr: közönséges szóhasználattal oly mélynyomtatásos lemez, amelyet fotokémiai úton állítottak elő. Ilyen például a heliogravűr. Az ily lemezekről készült levonatot is gravűrnek nevezik.

Great Primer: betűnagyság megjelölése a Caslon-féle amerikai pontrendszerben. Megfelel 18 amerikai pontnak, vagyis a mi rendszerünk 16,885 méter pontjának. Az angolországi Great Primer csak 15,90 méterpontot tesz ki. A «primer» szó ábécés vagy imádságos könyvet jelent angolul.

Green-féle nyomtatás: ez az angol Green W. F.-től föltalált, de még nem eléggé tökéletes sokszorosítási eljárás. Az előzetesen kémiailag preparált nyomtatópapirost az errevaló gépbe teszik, mire a forma és a papiros elektromosan érintkeznek. Ennek következtében aztán a papirosnak a formával érintkező fölületén megbomlik a preparált vékony rétegecske, s a forma képe tisztán tűnik rajta elő.

Gregoriis testvérek: olasz nyomdászok; a művészetek nagy barátjának, II. Gyula pápának segítségével alapították meg fanói szép nyomdájukat. Az első arabbetűs könyvet ők nyomtatták 1514-ben.

Grémium (latin): a. m. kollégium, társaság. Ausztriában grémiumnak nevezik a nyomdász-ipartestületeket is.

Grethokrómia: a Turati-féle színkrómiához hasonló eljárás. A forma festékpálcikákból állott itt is, a nyomtatás azonban nem közvetlenül erről történt, hanem egy a nyomtatóformánál jóval nagyobb felületű hengernek a közvetítésével.

Greus György: Nyirő János után, 1583 körül, a brassói Honter-féle nyomda tipográfusa. 1588 táján Szebenbe ment át könyvnyomtatónak.

Griesz Ede: szül. 1856-ban. 1868-ban állott be nyomdászinasnak Réthy Lipót aradi nyomdájába. Fölszabadulása után dolgozott az államnyomdában, Légrády Testvéreknél, Buschmann Ferenc nyomdájában, majd Bécsben, azután a Franklin-társulatnál és a Hungária-nyomdában, 1884-ben a Pallas nyomdába hívták másodüzletvezetőnek. Igen sok alapos – bár többnyire névtelenül írt – nyomdászattechnikai s egyéb cikke található a Pusztai Ferenc szerkesztette «Nyomdászok Közlönyé»-nek 1883. és 1884-iki, meg a «Magyar Nyomdászat» 1888-tól megjelent évfolyamaiban.

Griff: közhasználatú német szó a betűszedésben fogás, tempó (l. o.) fogalmára.

Griffon: 35:45 cm-es papirosnagyság a franciáknál.

Grill-féle könyvkereskedés: egyike a főváros legrégibb és legnagyobb könyvkereskedéseinek. Geibel Károly Frigyes alapította 1841-ben; 1862-ben lépett a cégbe Grill Károly. A könyvkiadással is foglalkozó vállalat 1905-ben ketté vált és a kiadócéget Strasser Lipót és Bertalan «Grill Károly könyvkiadóvállalat» címmel folytatta, míg a könyvesbolt Benkő Gyula, majd Gergely Rezső birtokába ment át.

Grimm Vince: századközépi elsőrendű litográfus. Az 1848–49-i viszontagságos sorsú Banknyomda 30–40 kőnyomót foglalkoztató litográfiai osztályának ő volt a vezetője.

Griswold William Rufus: betűszedőből lett északamerikai költő; szül. 1815-ben, megh. 1857-ben. Költeményei már 1856-ig is 17 kiadást értek meg.

Grobe Kanon: 40 pontos betűnagyság a régibb német tipográfiában.

Grobe Misszál: 64 pontos betűnagyság a régibb német tipográfiában.

Grócz Ernő: szül. 1859-ben. A szentesi Cherrier Jánosnál tanult 1871-től 1875-ig. 1876-tól Budapesten dolgozott. A Pesti könyvnyomda Rt. személyzetének 1884-től fogva volt tagja. Sokat írt a Typographia, Nyomdászok Közlönye, Nyomdászok Lapja és a Graphica című szaklapokba, valamint a Magyar Nyomdászok Évkönyvébe. Írta és kiadta a «Betűszedés kátéja» című szakmunka I. és II. füzetét.

Grolier Jean: francia könyvgyüjtő, szül. 1479-ben, megh. 1565-ben. Magas tisztségeket viselt. Könyvtára a korabeli legjobb kiadványok művészi kötésű példányait foglalta magában. Grolier nevével szokásos jelölni az olyan kötést, melynek tábláját arannyal nyomtatott szalagfonat díszíti.

Groote Gerhard: a Fratres Vitae Communis (l. o.) rendjének alapítója, szül. Deventerben 1340-ben. Rengeteg munkásságot fejtett ki a jó könyvek másolása körül.

Groote Kanon: 40 pontos betűnagyság a régibb hollandus tipográfiában.

Gropius Walter: a legújabb művészeti törekvések úttörője, így a nyomdászatbelieké is; szül. 1883-ban. A Weimarban 1919-ben megalapított (és 1933-ban föloszlatott) «Bauhaus» igazgatója volt.

Gros-Parangon: 22 pontos betűnagyság a régibb francia tipográfiában.

Gros-Romain: a 16 pontos betűnagyság neve a régibb francia tipográfiában.

Grosse (francia): a. m. nagy tucat, vagyis 12 tucat = 144 darab (például tollból).

Gross Hermann: szül. 1877-ben a szabolcsmegyei Petneházán. 1892–1896-ig szedőtanuló a kolozsvári Ajtai-nyomdában. Már fiatalon résztvett a szakszervezet életében, melynek több éven át elnöke volt. Ő volt a kezdeményezők egyike, ki sürgette, hogy az impériumváltozással elszakadt nyomdászegyesület helyett a romániait alakítsák meg. Az alakuló kongresszus a titkári állást neki ajánlotta fel, de ő azt visszautasította. Jelenleg a Record Grafic c. betéti társaság egyik főnöke.

Grossl-sajtó: A bankónyomtatáshoz speciális gépeket is gyártottak. A szentpétervári államnyomdában, az úgynevezett «Expedició»-ban, már vagy harmincöt esztendővel ezelőtt fölállították az Orlov-sajtókat, melyek az offset-gépek őseinek, még pedig csodálatos tökéletességű őseinek tekinthetők. Onnan kopírozta le ezt a találmányt Natherny Artur, az Osztrák-Magyar Bank bécsi nyomdájának későbbi igazgatója, s jórészt az ő útmutatásai nyomán rövidesen meg is szerkesztették az úgynevezett Grossl-sajtókat. A háborús milliárdok előteremtésekor ezek a sajtók hatalmas munkát végeztek.

Gros-Texte: a 14 pontos betűnagyság elnevezése a franciáknál.

Grosz Ernő: szül. Budapesten 1899-ben. A betűszedést a Korvin Testvérek nyomdájában tanulta, összesen 17 esztendőt töltve e már megszűnt jeles nyomdában. Dolgozott 2 évig a Világosságban is; 1931 óta a Hungária-nyomda gépszedője. Nyomdásztársadalmi és szakirodalmi munkássága: 1923–1932-ig a Budapesti Helyi Bizottság tagja, néhány évig jegyzője; 1932-től az Országos Bizottságnak tagja; 1932-től a Nyomdaipari Paritásos Munkaközvetítő Bizottság elnöke; a Magyarországi Nyomdai Munkások Egyesülete választmányának 1926 óta tagja, 1929 óta jegyzője; a Békéltetőbizottság, a Lapbizottság, a Tárgyalóbizottság tagja; a Typographia munkatársa, időnként szerkesztőjének helyettesítője. Több szakirodalmi dolgozata jelent meg az Évkönyvben és egyéb szakmai folyóiratokban. E Lexikonnak is munkatársa.

Groszmann Miksa: szül. 1872-ben, megh. 1913-ban. A betűszedést tanulta. Fölszabadulása után sokat járt külföldön. Az 1895. évi nagy sztrájk alkalmával a Pester Lloyd személyzetének bizalmi férfia és a mozgalom egyik vezetője volt. Ezután a Boruth-, Neumayer- és Krakauer-nyomdákban dolgozott. 1896-tól 1907-ig a szociáldemokrata párt vezetőségi tagja, 1898-tól 1907-ig a Volkstimme szerkesztője, 1898–1903-ig a Nyomdász-Szakegyesület elnöke volt. 1907-ben az Országos Munkás-Betegsegélyző és Balesetbiztosító Pénztár aligazgatójává választották.

Groteszk: francia szó; furcsát jelent. A nyomdászatban – elég logikátlanul – a legegyszerűbb lapidáris betűnek a neve.

Grund-féle litográfia: a 19. század közepétől fogva virágzott Pesten, a Molnár ucca tájékán; főleg az angol kézírásos betű volt a specialitása.

Grundírozás: közkeletű német szó a sokszorosító technikában. Magyarul: alapozás (l. o.).

Grünberg-féle szedőgép: a hamburgi föltalálója 1882-ben szerkesztette meg; nyomdai típusok szedésére és osztására szolgált. Gyönge kompilációja volt a Kastenbein és Sörensen gépeinek.

Gründer Gottfried: «typothaeta haereticus» vagyis evangélikus könyvnyomtató 1669-ben Pozsony városában. Sokat zaklatták vallásáért, mire katolikussá lett. Azonban így sem boldogulhatott; 1673-ban vége szakadt működésének.

Grünenberg Johannes: wittenbergi nyomdász a 16. században; egyike volt kora legjelesebb tipográfusainak.

Grüngras Simon: Nagyszebenben nyomdászkodott 1601-től fogva néhány éven át.

Grüninger: jeles strassburgi tipográfus a 16. század elején.

Grünn Orbán: 1801-ben Szeged városában alapított nyomdát, mely csakhamar jó hírre vergődött. Később betűöntödével is kibővítette üzemét. 1828-ban meghalt s özvegye Borbála vezette tovább egy-két évig a nyomdát, majd pedig fia János lett annak tulajdonosa.

Grüs Paul: a svédországi Upsala város legelső nyomdásza a 16. században. Károly Gusztáv svéd király a könyvnyomtatót annyira tisztelte benne, hogy egy egész lovagi uradalom minden jövedelmét rendelkezésére bocsátotta.

Grynaeus György: budai könyvkereskedő a mohácsi vész előtti időkben. Ugyanebben az időben volt egy Ruem György nevű könyvkereskedő is Budán. A két György közül valamelyiket protestáns volta miatt a könyveivel egyetemben megégették, mint az Burgio pápai követ és Luther Márton írásaiból is kitűnik.

Gryphius Sebastien: hírneves lyoni könyvnyomtató (1528–1566); roppant számú latin és görög klasszikus könyvet nyomtatott.

Guilloche-gép: főképpen értékpapirosok sokszorosításakor használt olyan gép, amely hullámos, íves avagy körös léniadíszt metsz az alája tett litográfiai kőbe avagy fémlemezbe.

Guirlande (francia): a. m. virágfüzér. A régibb könyvnyomtatói ornamentikában nagyban használták.

Gulyás Pál: bibliográfus és irodalomtörténetíró, egyetemi tanár, a Nemzeti Múzeumnak igazgató-őre; szül. 1881-ben. Sokat írt a könyvnyomtatás történetéről (főleg a Magyar Könyvszemlében), meg a könyvkötői mesterség művészetéről és technikájáról.

Gumibélyegző: a gumi vulkanizálásának föltalálása óta tudják előállítani. Egy kis szedésráma kell hozzá, amelynek a feneke hajószerű és két oldalán csavaros szorítókkal van ellátva, hogy a belehelyezett szedések zárva legyenek. A ráma négy sarkán két centiméter magasságú szögek állnak ki, amelyekre a gipszráma fölsejét a négy sarkán lévő lyukakba illeszthetjük. Hogy a fölső ráma elálljon, rugókat helyezünk a szögekre, amelyek csak nyomásra engedik le a felső rámát. A gipszráma belseje fél centiméter mélységű, hogy a belehelyezett gipszréteg egy síkban legyen a fölülettel. A szedés képét megolajozzuk és vékony japán papirossal fedjük. A gipszbe ¼ résznyi dextrint keverünk, átszitáljuk és vízzel péppé készítjük. Olyan kemény legyen, hogy a fölületén ne legyen vizes. Nyugodtan dolgozhatunk, mert a gipsz megkötését a dextrin hátráltatja. Most a gipszrámát a szedés fölé helyezzük és olyan nyomást adunk, hogy a szedés a papiroslappal dombokat képezzen a gipszben. Fölemeljük, a papirost levesszük, most a második nyomásnál a betűk süllyednek bele a gipszbe 2–3 mm mélyen. Mind a négy sarkán egyenlő nyomás mellett szép, tiszta, pozitív képet kapunk. A gipszet késsel körültakarítjuk a szedésnél és félretesszük száradni. Nagyon lassan melegítjük, mert a keletkezett gőz könnyen kirobbantja az egész gipszet a rámából. A forrpont fölötti hőmérséklet után, ha már nem gőzölög, fokozatosan lehet hevíteni egész 180o C-ig. Ráhelyezzük a bekénporozott gumilapot és a présbe keményen becsavarjuk. Továbbmelegítve a gumi beleolvad a betűk helyeibe és vulkanizálódik. Több példányt önthetünk, mert a gipsz csontkeménnyé válik és a betűk barnára sülve rugalmasak és élesek lesznek. Gyári előállításkor az aranyozóprést használják, amellyel alul és felül egyenlő hőfokon gyors eredményt lehet elérni és több lap egyszerre helyezhető el benne: egy öntéskor 15–20-féle is készül.

Guminyomtatás: 1. tisztán fotográfiai eljárás; a nyomtatáshoz semmi köze; – 2. a németek gyakran így nevezik az offset-nyomtatást is. – 3. Vulkanizált gumiformákról való primitív nyomtatás. Főleg papiros-zacskókat állítanak elő ily módon, amelyek földes-göbös papirosanyaga különben egykettőre tönkre tenné a szedést, klisét avagy stereotípiai lemezt. Külön rotációsrendszerű sajtókat is építenek erre a célra; a gumiformát ezeknél ráragasztják a hengerre.

Gumizó készülék: a papirosívek szélének gumizását végzi. A legegyszerűbb fajtája egy keményfa deszkalapra helyezett két darab vas-«winkel»-ből áll, amelyek egyrészt a gumizandó papiroscsomó támasztékául szolgálnak, másrészt ezekre erősítik rá két csavarral a gumit magában foglaló keskeny kis rézvályút, amely a «winkel»-vasaktól tetszés szerinti távolságokban állítva be, rajta fekszik a papiroscsomón. A vályú alsó része akként van csatornákkal és lyukakkal megfúrva, hogy az alóla kihúzott papirosívnek a vályút érintő fölületét teljesen befödi a ragasztószerrel. A néhány percig tartó beigazítás után a papirosíveket tetszés szerinti gyorsan s hibátlanul gumizva kihúzogathatjuk a vályú alól.

Gummi arabicum: némely forróföldövi ákácféleség kérgének izzadmánya, vagyis gyantája. Általában ragasztószerül használják, de nélkülözhetetlen a litográfiában a kő nyomtatásra-előkészítésekor is.

Gummiarabicumos nyomtatás: a litográfiából vették át. Ha a betűt, avagy rajzot gummiarabicumba mártott tollal papirosra vetik és megszáradása után az egészet vagy egy részét festékréteggel vonják be: tiszta vízbe mártott szivaccsal való lemosás után a gumi fölületéről a festék leválik és a rajz fehéren jelenik meg. Az eljárást reklámtáblák és kevés példányszámú más nyomtatvány készítésekor használják.

Gustafson-féle szedésgyorsító: még 1889-ben szerkesztette meg Gustafson amerikai svéd mechanikus, még pedig Lagerman nyomán. Az ára csak hatvan forint volt, de csupán néhány amerikai nyomdában került használatba.

Gutenberg: nyomdászlapok. 1. 1865. október 15-től 1867 decemberéig Tóth István egri nyomdaigazgató szerkesztésében ilyen címmel egy szakkérdésekkel foglalkozó lap jelent meg. Ez volt az első szakkulturális lap Magyarországon, de amelynek semmiféle vonatkozása sem volt a később megjelent «Gutenberg»-gel. – 2. A Typographia német melléklete volt 1885. augusztus 14-től 1919. augusztus 1-ig. Az összeomlás után a békefeltételek következtében a német nyelvterületeket elvesztettük és ennek folytán a lap megszünt. A lap szerkesztői a következők voltak: Hölzel József, Dobes Ignác, Stösser Adolf, Preusz Jakab, Lipp Károly és 1901–19-ig Rothenstein Mór. 1885 előtt a Typographiának német melléklete nem volt, hanem magyarul és németül jelent meg. 1874-ig a német rész szövegéről a Typographia szerkesztője gondoskodott. 1875. január 1-től Antensteiner Ferenc, 1876. január 1-től 1882. június 2-ig Bauer J. M. szerkesztette a Typographia német részét. brul

Gutenberg «Donatus»-a: 14-oldalas, oldalanként 27-soros latin nyelvgyakorló füzet; 1447 körül nyomtathatta a nagy föltaláló. Két pergamenlapját őrzik a párizsi nemzeti könyvtárban. Fordított betűk vannak benne, ami abszolút bizonyítéka a szedett voltának. Betűinek egyrésze teljesen megegyezik a 36-soros bibliáéval.

Gutenberger: Fischer és Langen századvégi szedő- és osztógépe. A szedőgép Kastenbeinéhoz hasonlított, az osztógép pedig a Thorne-féle gépnek az osztószerkezetéhez. A gépekből öt példány a berlini Büxenstein-nyomdában dolgozott egy ideig. Kellett hozzá 3 ember.

Gutenberg fabetűi: a nagy föltaláló kitűnő fémtechnikus létére ilyesmivel aligha kísérletezhetett sokat, hiszen ugyanazzal a fáradsággal fémbe is bele tudta vésni a betűtípust. A korábbi századokban szokás volt a mainzi tipográfusoknál, hogy ha valamelyik tanítványuk fölszabadult: fából faragott úgynevezett Gutenberg-típust adtak néki emlékül. Ezek a fabetűk semmiesetre sem származhattak Gutenbergtől.

Gutenberg János: a könyvnyomtatás föltalálója, szül. Mainzban 1395 és 1400 között, megh. 1467. nov. 23. és 1468. febr. 24-e közt. (Származását illetően l. Gensfleisch.) Élete körülményei sok tekintetben homályosak. 1421-ben családjával együtt elhagyta Mainzot és a harmincas évek elejéig valószínűleg a németalföldi iparosvárosokat járta, s ott szerezte széleskörű mechanikai ismereteit. 1434-ben Strassburgban élt az Arbogast-kolostorban. Ekkor már titokzatos dolgokkal foglalkozott. 1436 körül egy Dritzehn András nevű strassburgi lakos megkérte, hogy jó pénzért tanítsa meg őt valamelyik művészetére. Gutenberg tanítványául fogadta őt is, meg másokat is. Dritzehn András 1438 karácsonyakor meghalt és öccse, György jogutódja akart lenni. Gutenberg erről hallani sem akart, s 1439 decemberében törvényszék elé került az ügy. A pör aktái szerint Gutenberg ez időben «termékek» előállításával foglalkozott, melyeket az 1439-iki aacheni búcsún akart elárusítani. Hogy mik voltak ezek a termékek, szorosabban nincs meghatározva, de lehet, hogy fametszetekről nyomtatott képecskék voltak. Úgy látszik, hogy Gutenberg 1444 körül otthagyta Strassburgot s visszatért Mainzba, ahol nagybátyjának, Gensfleisch Hennének házában, a «Hof zum Jungen»-ben állította föl nyomtatóműhelyét. Itt készítette első nyomtatványait: az utolsó ítéletről szóló versezetet, a csillagászati naptárt és a Donatust (lásd Gutenberg «Donatus»-a), s talán még a «harminchatsoros bibliát» (l. o.) is. Tapogatódzásaira és találmányi sorozatának egymásutánjára nézve nagyon eltérők a vélemények (l. Betűöntés, Gutenberg fabetűi, Könyvnyomtatás története). 1450-ben szerződést kötött Fust János aranyművessel, amelynek értelmében Fust János adott pénzt a negyvenkétsoros biblia (l. o.) kinyomtatásához. A szerződés néhány esztendő mulva fölbomlott. Fust túlságos követelésekkel állott elő s a dolog pörre került, melynek az lett a vége, hogy Gutenberget 1455 novemberében kizárták a nyomda tulajdonjogából. Gutenberg mindazonáltal Humery Konrád mainzi tanácsos segélyével ismét fölállított egy könyvnyomtató sajtót s ezen nyomtatta a bűnbocsátó leveleit, egy 1460-ra szóló kalendáriumot és a nevezetes «Catholicon»-t (l. o.). 1465-ben a már elöregedett Gutenberg Adolf nassaui érsek szolgálatába lépett s azt székhelyére, a közeli Eltvillebe követte. Emlékének szobrot állítottak Mainzban, Strassburgban, M. m. Frankfurtban, Bécsben, Lipcsében és egyebütt is sokfelé.

Gutenberg-képmások: egyik sem hiteles. Még az a strassburgi arckép sem, amelyet sokáig hitelesnek tartottak, s amely a város 1870-i bombázásakor elpusztult. Az újabb időkben azt is kétségbe vonják, hogy Gutenberg szakállt viselt volna. A tizenötödik században a Rajna mellékén ugyanis a patricius-emberek nemigen viseltek szakállt.

Gutenberg-Múzeum: 1900-ban alapították Mainzban; célja a Gutenbergre és találmányaira, valamint a könyvnyomtatás fejlődésére és elterjedésére vonatkozó adalékoknak a legszélesebb mederben való gyüjtése. A múzeummal szorosan kapcsolatos a nyomdászattörténelmi kiadványairól nevezetes Nemzetközi Gutenberg-Társaság.

Gutenberg-nyomda: lásd Bechtermünze és Hewmann.

Gutenberg-Otthon: a Magyarországi Könyvnyomdai Munkások Egyesülete székháza (Budapest, VIII., Sándor-tér 4. sz.), amelyben az Egyesületen és egyéb nyomdászintézményen kívül 42 lakás és 17 üzlethelyiség van, azonkívül a három uccára szóló hatalmas épülettömb teljes szélességében fekvő gyönyörű díszterem, melyben jelenleg az Omnia-mozgó előadásait tartja. A telek nagysága 527 négyszögöl, vételára 346.000 korona volt. Az ötemeletes épületet Vágó József és László műépítészek tervezték. A telken álló régi egyemeletes épület lebontása után 1906 június elején kezdődött meg az építkezés, amely 1913 október elején fejeződött be. A ház építési költségei 939.000 koronára rugtak, a telekáron kívül. Az ünnepélyes avatás 1913. október 13-án folyt le a bel- és külföldi munkásegyesületek, a főnökök egyesülete, valamint az irodalmi és gazdasági élet reprezentánsainak részvételével. A Gutenberg-Otthon az első magyarországi munkásegyesületi székház. ha

Gutenberg-Otthon Erdélyben: Aradon, Kolozsvárt, Nagyváradon, Nagyszebenben, Temesvárt van. E székházak a romániai grafikai munkások szövetsége tulajdonai. Ez otthonokban van az illető kerületnek hivatalos helyisége is.

Gutenberg sajtói: nem maradt meg belőlük semmi sem. Azok a J. MCDXLI. G. fölírásos elkorhadt présdarabok, amelyeket 1856-ban ástak ki a «Zum Jungen» elnevezésű régi mainzi épületben: hamisítványok.

Gutenberg-Társaság: Alakult 1892 körül. Igen élénk tevékenységet fejt ki kulturális téren műkedvelő gárdája révén. 1920-ban zenekart is alakított, mely ma mint a Gutenberg-Társaság Zenekara egyik legjobb és legismertebb munkászenekar működik. Elnöke: Propper Jenő, karnagya: Elsner Béla.

Gutgesell Dávid: könyvnyomtató. 1578-ban állította föl kitűnő hírű sajtóját Bártfán, melyből 1599-ig számos latin, magyar és német nyelvű könyv került ki.

Gutkeled-biblia: a 11-ik századból való legrégibb kódexünk; betűi erősen unciális karakterűek; bizánci stílusú ornamentumok és tarka, föltűnően jó rajzú miniatúrák díszítik egyes oldalait. Így nevezik azért, mert a Gutkeled nemzetségbeli Márton comes adhatta az általa alapított csatári apátságnak. Mikor 1250 táján az apátság kegyura, Vid mester ezt a bibliát zálogba adta Farkas vasvári zsidónak: két faluval kárpótolta érte az apátságot.

Guttaperka: hátsóindiai fák megszilárdult tejnedve. A galvanoplasztikában – grafittal bevonva – formaképelésre használják.

Guttmann Jakab: szül. Nagyváradon 1876-ban. Ugyanott tanulta a betűszedést öt éven át, 1887–1892. Dolgozott Nagyváradon, Kolozsvárt; majd Budapestre jőve, itt a Globus, Pallas, Ujságüzem nyomdákban volt az Egyetértés, majd meg a Világ tördelője; jelenleg a Pester Lloydot tördeli. Nyomdásztársadalmi munkássága: Nagyváradon 1905-ben már vezetőségi tag volt. Budapesten először ellenőrző bizottsági tag, azután az Országos Bizottság tagja; 17 évig volt a Békéltető Bizottság tagja, 25 év óta az árszabálytárgyaló bizottságban foglal helyet, az Országos Vidéki Bérszabályozó Bizottságnak tagja, 15 éve a Világosság-nyomda igazgatóságának elnöke; az Országos Bizottságnak 16 éve elnöke, a Hírlapszedő Körnek 12 éven át elnöke, a Typographiának pedig kiadója. Sok cikket írt a Typographiába, többet a Magyar Grafikába.

Guttmann János Pál: a váradi papnevelő intézet nyomdájának ügyvezetője 1799-től 1802-ig.

Gyalui Farkas: író. Egyebek közt írta: «Az első erdélyi magyar hírlap» (1890): «Tótfalusi Kis Miklós siralmas panasza» (1892).

Gyalulás (betűé): l. Magasságra gyalulás.

Gyantaolajkence: l. Kence.

Gyantaszappan: l. Enyvezés.

Gyapotpapiros: kínai találmány, ez Európába is átkerült, mégpedig egy időben a rongypapiros gyártásával.

Gyárfás Dezső: nyomdászból lett színész; szül. 1882-ben, megh. 1921-ben. A Pester Lloyd nyomdájában kitanulta a betűszedést, majd színésznek csapott föl. Egy ideig a Fővárosi Orfeum komikusa volt, majd a Magyar Színház tagja lett.

Gyémántbetű (Diamant): 4 pontos betűnagyság. A régi könyvnyomtató ezzel az elnevezéssel valószínűleg e betűnagyság értékes és technikai tekintetben igen bravúros voltára akart utalni.

Gyorsbetűöntőgépek: Lényegében azonos az egyszerű komplett öntőgéppel, azonban a gyorsöntőgépnél olyan szerkezeti módosításokat vittek keresztül, amelyek lényegesen fokozták a gép gyorsaságát. Legelőször a Böttger-Gursch-féle (Lipcse–Berlin) gépek szerkesztőinek sikerült a gyorsaság fokozását gátló löketszerű szerkezeti alakításokkal egyenletessé tenni. Továbbá sikerült a hasonlóan gátlólag ható závárzatszerűen működő fedőrész hosszú útját jelentékenyen csökkenteni. Ezekkel és még sok apró és lényeges átalakítással sikerült lehetővé tenni a gépeknek a fizikai lehetőségig való maximális kihasználását. A már említett típust követte a Küstermann-féle (Berlin), a Stempel-féle (Frankfurt) dupla öntőgép, a Foucher-féle (Párizs), «Rapid Universelle» és még mások. ls és ta

Gyorsírás: olyan írásmód, amely a közönséges ábécétől eltérő betűk és jelek alkalmazásával lehetővé teszi a folyó beszéd követését is. Gyorsírási rendszert az idők folyamán sokfélét állítottak össze. Két csoportba oszlanak: 1. geometrikus, 2. grafikus rendszerek. Az előbbieket főleg az angolok és amerikaiak használják (Taylor-, Pitman-féle); az utóbbiakat a kontinensünk népei (Gabelsberger-, Stolze- és a nyomdász Faulmann-féle). A Pitman-féle könyveket ólomtípusokról nyomtatják. Hivatalos gyorsírás nálunk a Gabelsberger-rendszeren fölépült Radnai-féle.

Gyorsrajzolás: a formák beidegzésén alapul, éppen úgy, mint a zenedarabok «kívülről» való megtanulása, vagy a bonyodalmasabb névaláírások. Valamely figurát néhány százszor papirosra vetve, annyira megszokottá lesz az a kezünknek, hogy koromsötétségben is teljesen szabatosan, hiba nélkül tudjuk lerajzolni. Az ilyen gyorsrajzolás egymagában még nem művészet; a művészetben a technikán túl is van tényező: az elképzelés, a gondolat, legfölső fokon az ihlet.

Gyorssajtó: a mótorikus erővel hajtott nyomtatógépek összefoglaló neve.

Gyors-stereotipáló gépek (automata és félautomata gépek); l. Stereotípia és Autoplate.

GyOSz: l. Munkaadói szervezetek.

Gyöngybetű (Perl): 5 pontos betűnagyság. Az elnevezésből kiérzik a régi tipográfusok elismerése e betűnagyság megöntésének technikai nehézsége iránt.

Gyöngyösi Sándor: színész-családból született 1854-ben, megh. 1913-ban. 1883 körül a Franklin-beli Egyetértésnél, majd 1890-ig a Pallasban dolgozott; később a Rózsa-nyomda művezetője volt. A nyomdásztársadalmi életben is jelentős szerepet vitt; az Anyaegyesületnek négy ízben volt első alelnöke, az Ébredés Dalkörnek pedig hosszú időkön át ügyvezető alelnöke, majd elnöke.

Gyöngyözés: l. Festékkeverés.

Győrffy István: a marosvásárhelyi református kollégium nyomdájának ügyvezetője 1795-től 1808-ig.

Győző Andor: könyvkereskedő és könyvkiadó (szül. 1874-ben). Kiadványai közül különösen a szaklexikonok nevezetesek: Irodalmi Lexikon (1928), Technikai Lexikon (1928), Színházi Enciklopédia (1930), Művészeti Lexikon (II. kiadás 1935) és Zenei Lexikon (II. kiadás 1935).

Gyulafehérvári fejedelmi nyomda: 1619-ben alapította meg Bethlen Gábor. A nyomda első ügyvezetője Válaszúti András volt. 1658-ban a nyomdát a tatárok teljesen elpusztították.

Gyulafehérvári kódex: ritka szép kódexünk a tizennegyedik század végéről. Steft Henrik, csukárdi plébános másolta s illusztrálta Imrefi János pozsonyi kanonok megrendelésére. A kódex szövege már barátbetűs; kezdőbetűi hol az ír szerzetesek iniciáléira emlékeztetnek, hol meg unciális karakterűek; gyönyörű keret- és lapszéli dísz, nemkülönben művészi miniatúrák díszítik.

Gyulafehérvári román nyomda: I. Rákóczi György alapította 1640 táján. A nyomda célja volt: a protestáns hitigazságoknak megismertetése a «szuperstíciókkal eltelt oláhsággal». Simionu Stefán püspök közremunkálásával több vallásos román mű készült e tipográfiában 1658-ig, amikor a tatárok nagy pusztítást vittek véghez benne.

Gyurián József: 1833-tól 1847-ig volt társa Bagó Márton budai nyomdásznak. Ugyanakkor a Trattner-Károlyi-nyomdában mint faktor működött. Az ötvenes években önállóan nyitott nyomdát, de 1862-ig tönkre ment vele. Ezután jobbára abból élt, hogy a nevét csekély díjazás fejében odakölcsönözte oly nyomdatulajdonosoknak, kik nem lévén tanult nyomdászok, az akkor nálunk érvényes osztrák ipartörvény értelmében nem űzhették volna iparunkat. Így lett cégtársa Noséda Gyulának, majd Deutsch Mórnak.

Gyürey Rudolf: szül. 1874-ben Szegeden. Ugyanott szabadult fel 1890-ben mint nyomdai gépmester. Fiatalon kapcsolódott a nyomdai munkásság gazdasági mozgalmába és egyike volt azoknak, aki a kollektív szerződés elismertetése érdekében sokat fáradozott a vidéken. 1903-ban a szegedi csoport elnöke lett, 1904 június havában pedig a Szakegyesület ellenőrévé, majd később a szervezet levelezőjévé választatott. Hosszú évek óta tagja a fővárosi és vidéki árszabálytárgyaló bizottságnak, a paritásos békéltető bizottságnak, amelynek 1932 októbere óta az alelnöke, ugyancsak hosszú évek óta alelnöke, illetve elnöke a Jótékonysági Körnek. Alelnöke volt a Segélyző Egyesület helyi választmányának. Több mint 15 évig volt a Gépmester-Kör intézője. Több cikke jelent meg a Typographiában. A szociáldemokrata párt vezetőségének 1924 óta, Budapest törvényhatósági bizottságának pedig 1925 óta tagja.

Gyűrődés: az íveknek nyomtatás közben való ráncosodása vagy gyűrődése. A könyvnyomdászatban leginkább keretezett formáknál és a nyomás befejező részein lép fel, de előfordul kevertszedésű formáknál, autotípiáknál és tónusos formákon is. Megjelenésének oka legtöbbnyire a papiros helytelen kezelése, élére állított bálák, vagy a papiros egyenlőtlen száradása, amikor a papiros szélein száraz, belső területe pedig nyirkos. A baj elhárításának módja ebben az esetben az ívek belövése vagy papiros előzetes tárolása abban a helyiségben, ahol a nyomtatás eszközöltetik. A gyűrődés keletkezhetik még helytelen nyomóhengerburkolat, helytelen egyengetés és az ívfogók rendellenes beosztásából is. bh



H

Haase: prágai nyomdász-család. A nyomdaalapító Haase Gottlieb volt (1763–1824). Ő vetette meg az alapját a nyomda virágzásának. Fiai a nyomdát kibővítették s papiros- és gépgyárral kötötték össze; specialitásuk volt az ó-szláv (glagolita) betűs nyomtatványok előállítása. 1871-ben a nyomdát a Bohemia részvénytársaság vette meg, de ennek fölosztása után (1879) ismét visszakerült az a Haase-család kezére.

Haas V.: jeles baseli betűöntő a 17. században.

Habberton John: betűszedőből lett népszerű amerikai író, szül. 1842-ben, megh. 1921-ben. Főleg gyermekhistóriákkal hódította meg a közönségét.

Habent sua fata libelli: régi latin idézet. Annyit jelent, hogy a könyveknek is megvan a maguk sorsa.

Hadl Rikárd: a lipcsei Drugulin-nyomda magyar származású igazgatója, szül. 1877-ben. Mint grafikus főleg a bibliofil illusztrációt műveli.

Hagar-sajtó: l. Kézi sajtó.

Hagel Benjamin Lőrinc: trencséni nyomdász 1647-től 1655-ig. Főleg latinul nyomtatgatott.

Hagemann-féle szedéspótló: a bécsi Hagemann Heinrich 1883. évi mechanosztereotípiai találmánya. Gépe háromféle nagyságú patricákkal volt fölszerelve. A szedő a kissé terjedelmes és nehézkes gép előtt állva, akként dolgozott, hogy bal kezével a patricákat dirigálta, jobb kezével pedig a megfelelő helyre szorított patricán, illetőleg az azzal kapcsolatos fogantyúrúdon egyet nyomott; ilyenformán kéregpapirosból való matrica s vele egyidejűen korrektúra-levonat készült. A korrigálás úgy történt, hogy a hibás betűket a matricából kivágták s másokat ragasztottak helyökbe.

Haggada: a zsidó imakönyv egy része. Így nevezik a bibliai anyagnak erkölcsi, valamint történelmi motívumok szerint való előadását is.

Hagiographia (görög): a. m. szent írások; az ó-szövetség egy része a bibliában.

Hahn Fr.: lipcsei nyomdafaktor és betűtervező; nevezetes betűalkotása a «Salamander» típus.

Hajduk August: német betűművész; 1912 körül készített antikváját sokfelé használják.

Hajó: a betűszedő amaz eszköze, amelyre a tömör szedést kiemeli, rajta a különféle szedésfajtákat alakítja, tördeli. Régebben fából, ma erős cinklemezből készülnek, szögletvasból ráerősített kerettel. Normális alakjuk: oktáv 16:24 cm, kis kvart 21:29 cm, nagy kvart 24:32 cm, kis fólió 26:39 cm, nagy foliók 28:40, 32:48, 42:58. 48:64 cm; hasábhajók 8:42, 11:42, 13:42, 13:50 cm, de készülnek ezek bármilyen más méretben is. Vannak még különleges szedőhajók zárókészülékekkel és behelyezhető választóvasakkal, amelyekkel a hajó több részre osztható. ls

Hajszál-spácium: közönségesen így nevezik az 1 pontos sorzárót.

Hajtás: l. Szíjhajtás.

Hajtogató gép: a gyáriparszerű könyvkötésnél az ívek összehajtásának munkáját végzi. Ilyen hajtogató gépeknek első megjelenésüktől, 1851-től fogva igen sok, egyszerűnek, kettősnek stb. nevezett fajtájuk készült; az ívek hajtogatását föl- s alájáró penge végzi rajtok.

Hajtószíjak: l. Szíjak.

Halász Alfréd: a Könyvnyomdai Munkások Egyesülete ügyvezető titkára, szül. Bécsben 1889. ápr. 12-én. A középiskola négy osztályának elvégzése után 1904. okt. 30-tól 1907. dec. 28-ig tanulóskodott a Globus-nyomdában. Innen 1909 végén kilépve, 9 évig Hornyánszkyéknál, másfél évig Lehner Rezső nyomdájában, 2 esztendeig a Metropolitain-nyomdában, 9 évig a Világosságnál dolgozott, jobbára korrektori minőségben. A világháború idején – hosszas frontszolgálat után – a hetedik hadsereg nyomdájának üzemvezetője volt Máramarosszigeten, majd Kolomeában és Odesszában. Az Országos Bizottság, az anyaegyesületi választmány stb. tagja már régebbi idő óta, valamint a Szakszervezeti Tanácsé is. 1925 óta székesfővárosi bizottsági tag. Az 1932. évi kongresszuson a Könyvnyomdai Munkások Egyesülete elnökévé választották. Lerner Dezső halála (1934) óta az Egyesület ügyvezető titkára. Irodalmi dolgozatai a Typographiában, Nyomdász-Évkönyvben, Grafikai Szemlében és a Társadalmi Lexikonban jelentek meg. Szerkeszti 1934 óta a Nyomdász-Évkönyv és Uti Kalauzt. A mi Lexikonunknak is munkatársa.

Halauska Antal: szül. 1853-ban. megh. 1899-ben. Apja az olmützi egyetem könyvnyomtatója volt, s fiát is annak nevelte, ki 1881-ben Halleinben akcidens-nyomdát nyitott. 1895-ben Salzburgba költözött, ő volt a modern mesterszedés egyik megteremtője, s remek munkáiért sokszorosan kitüntették. Ő találta föl a szelenotípiát is. Szerkesztője volt a «Technisches Jahrbuch für Buch- und Kunstdruck»-nak.

Halleini papiros: l. Plakátpapiros.

Háló: l. Autotípia.

Halotti beszéd: l. Pray-kódex.

Halvány nyomat: l. Árnyalat változása.

Hamakrómia: a. m. egyidejű színezés; a nyomdászatban az az eljárás, midőn a nyomtatás egyidejűleg több színben történik.

Hammer Viktor: német betűművész. Főleg modern unciális betűiről nevezetes.

Hangírás: amelynél minden hangnak külön jegye van: úgy mint a magyarban is.

Hangjegyek: a zenei hang írásjegyei. Kezdetben, a görög időktől fogva, betűkkel, majd számokkal is jelölték a zenei hangot. A 10. század körül kezdődött meg az ú. n. neuma-jegyek írása, amelyet Arezzói Guidó tökéletesített a 11. század elején.

Hangjegymetszés: A hangjegyek nyomtatása általában a kőnyomdák munkakörébe tartozik. Senefelder is ezzel kezdte meg a munkálkodását. Évtizedek során át jobbára autografálgatva csinálta a litográfus a maga kottáit, amelyek azonban gyakran többé-kevésbé primitívek voltak, mígnem a hatvanas évek vége felé újabb technika ékelődött bele az eljárásba: a hangjegymetszés technikája. Az eljárás a következő: A fínoman legyalult és simított cinklemezen körzővel kimérik s a kéziratnak megfelelően rárajzolják a hangjegyeket s azután patricákkal beléverik azokat, meg az itt-ott előforduló szövegrészt is. A sok kalapálástól egyenetlenné vált lemezt ekkor üllőn egyengetik meg, s ezután következik a szó szoros értelmében vett metszés. Kézi véséssel készülnek a hangjegyek (¼, ⅛ stb.) szárvonalai, valamint az ütem- és segítővonalak is. A szárvonalak végén levő zászlócskákat ismét kölyükkel verik a lemezbe. A lemezt ezután simító pengével megsimítják, a vonalakat még egyszer utána húzzák s az egészet csiszolóval (smirgel) kifényesítik. Az esetleges hiba javítása úgy történik, hogy a lemez hátulsó felének illető helyét visszakalapálják, miáltal a cink az első oldal felé domborodik s a hibás hangjegy egészen eltűnik. Helyére aztán a helyeset verik a lemezbe. Az ilyen módon kiponcolt és kivésett cinklemezről átnyomatot készítenek a kőre, s a tulajdonképpeni nyomtatás is csak erről történik.

Hangjegynyomtatás. A legrégibb ismeretes hangjegynyomat 1473-ból származik. Kezdetben sima falapokra metszették, majd – a könyvszedés módjára – mozgatható hangjegyekből állították össze azt. Az utóbbi eljárás föltalálójának az olasz Petruccit tartják Fossombronéból (1466–1539), de ilyen nyomtatványai csak 1502–03-ból ismeretesek. A litográfia föltalálása a hangjegynyomtatást is föllendítette. A tulajdonképpeni hangjegymetszés (l. o.) csak a 18. század közepén kezdett elterjedni.

Hangjegyszedés: Van egynéhány nyomdánk, ahol hangjegytípusok is vannak, amelyekkel egyszerűbb kótákat lehet összeszedni. E típusok sokasága (összesen közel négyszázféle kell a teljes berendezkedéshez) és ezzel kapcsolatos drágasága, meg a litográfiai munkának viszonylag sokkalta olcsóbb volta miatt azonban a valamikor igen népszerű hangjegyszedés újabb időkben mind ritkábbá válik még a külföldön is.

Hangjelölés: l. Pánortográfia.

Hansard Luke: szül. 1752-ben, megh. 1828-ban. Norwichban tanulta a nyomdászatot s fölszabadulása után Londonba ment Hugh parlamenti könyvnyomtatóhoz, aki 1799-ben társul fogadta, egy esztendővel később pedig a nyomdát reáruházta. Hansard halála előtt kevéssel nagyszabású menedékházat alapított szegény, elaggott nyomdászok számára.

Hántoló eljárás: rézmetszői technika, l. Mezzotinto.

Hántoló litográfia (Schablitographie): manap már meglehetősen ritkán alkalmazott eljárás. A követ szemcséssé téve, vékony aszfaltréteggel vonják be, amely, tudvalevőleg a zsíros festéket fölveszi, de a vizet nem. Ha már most a sötétből a világos felé haladóan különböző tónusokat hántolnak a szemcsézetbe: kikerekedik a kövön a tusrajzokra emlékeztető nyomtatóforma. Mennél többet vesznek el ilyenkor a szemcse-kúpocskákból: annál több fölület nyílik meg a savval kevert gumi későbbeni maró hatása számára.

Han Ulrich: római őstipográfus. Torquemada bíboros hívta meg a saját munkái nyomtatására berendezett külön kis nyomda mesteréül 1467-ben. A fametszésben is jeleskedett. Megh. 1478-ban.

Harangozó (Hubert) Antal: született 1900-ban. Számos szakcikke jelent meg a «Magyar Grafika» és a «Grafikai Szemle» hasábjain az üzemvezetés és nyomdásztörténet tárgyköréből. 1928-ban az újonnan életre keltett «Exkíze» című nyomdászélclap szerkesztője volt. Utóbbi időben szépirodalommal foglalkozik. Versei és novellái a fővárosi napilapokban és folyóiratokban jelennek meg rendszeresen. «Szólok hozzád, Bánatasszony» címen 1933-ban verses kötete jelent meg.

Harántszedés: l. Táblázatszedés.

Haraszti József: szül. 1863-ban, megh. 1933-ban. Esztergomban, majd a 90-es évek elejétől Budapesten dolgozott. Sok kisebb-nagyobb, főleg nyomdászattörténeti tárgyú cikket írt a Magyar Nyomdászatba, Grafikai Szemlébe, Magyar Grafikába és a Typographiába.

Háring: nyomdásznyelven a. m. megrovás.

Harminchatsoros biblia: Gutenberg Jánosnak a negyvenkétsoros biblia mellett egyik legmonumentálisabb munkája. Évszám nincs a könyvön. 1762 kéthasábos oldalra terjed. A könyv első ívein még bizonyos határozatlanság tapasztalható: a nyomtatás igen erős. S a regiszter sem pontos. Ebből az következik, hogy Gutenberg ezt a művét 1450, a negyvenkétsoros biblia munkálatainak megkezdése előtt nyomtatta. Némely szaktörténészünk viszont azt hiszi, hogy a harminchatsoros bibliát a mainzi nagy pör elvesztése és a Fusttal való szakítás után nyomtatta 1458 körül.

Harmónia: a. m. összhang.

Háromszínű fotografálás: a háromszínű nyomtatás lemezeinek előállítási módja; l. Autokrómia és Fotomechanikai sokszorosító eljárások.

Háromszinű nyomtatás: a három primér alapszín (vörös, sárga, kék) egymásra-nyomtatása útján végzett színes sokszorosítási eljárás, amelynek nyomtatóformái színkiszűrés és körülményes kézi beavatkozás (retus) útján készülnek.

Az ily fotomechanikai eljárással készült lemezekről, ha nyomtatunk: a formák előkészítése ugyanolyan, mint az illusztrációk nyomtatásakor. Háromszínű nyomtatásra csak azok a gépek alkalmasak, melyek fölépítésüknél fogva eléggé ellentállóak. Amíg ugyanis a szedésről való nyomtatáshoz 15–18 atmoszférányi nyomásfeszültség is elég, a nehéz autotípiai formákról való nyomtatás 45–50-et is megkíván. Még fontosabb követelmény, hogy a gép soregyent biztosító illesztékei és ívfogó szerkezetei pontosan működjenek. Ha a klisék kellősítését befejeztük, a levonatról meg kell győződnünk, hogy kellő helyen állanak-e a klisék. Ugyanekkor olyanformán segítünk a nyomat egyenlőtlenségein, hogy minden képet kivágunk az ívből és ezeken a lapocskákon a finom levegőrészeket eltávolítjuk, a sötétebb részeket pedig megfelelő vastagságú papirosfoltocskák ráragasztásával emeljük. Ezt a lapocskát ragasszuk aztán közvetlenül a klisélemez hátlapjára. Csak ezután szögezzük le a klisét végérvényesen. Mivel a sárga festékkel készült levonaton az egyengetés igen bajos, ezért az egyengetés befejezéséig végezzük ezt fekete vagy más sötétszínű festékkel és csak amikor az egyengetést teljesen befejeztük, vegyük elő a sárga festéket. Majd előkészületeket tehetünk a továbbnyomtatáshoz. A végleges nyomtatás megindulása előtt állapítsuk meg a festékadagolás pontos határát: ennek alapjául szolgáljon elsősorban a kemigráfus által elkészített próbanyomat. Ha ez nem áll rendelkezésünkre: a festékadagolást addig kell fokozni, amíg a klisében levő raszter ezt megengedi és nem tömődik tele. Egyébként ez a legjobb fokmérő mind a három színnek a nyomtatásakor. A sárga forma kinyomtatása után készítsünk silányabb papiroson, a szükségelt mennyiségben regiszteríveket. A további színek beállítását aztán ezeken az íveken végezhetjük anélkül, hogy az eredeti papirosból kellene elvennünk. Majd sor kerül a vörös forma beigazítására. Mindaddig, míg a regiszter nem egyezik, a vörös klisét nem szabad végérvényesen leszögezni. A szögeket félig beütjük és a még kiálló felüket a kalapács fanyelével kifelé hajlítjuk. Így módunkban van a klisét, ha kell, bármely irányban igazítani mindaddig, míg pontosan nem födi az előbbi nyomatot. Egyidejűleg végezhető a klisélemez alatt szükséges egyengetés is, s csak aztán lehet a lemezt végleg leszögezni. Az egyengetés befejezése után a nyomtatás folytatható, most már a vörös festékkel. Ennek befejezése után kerül sor az utolsó, tehát a kék formára. Itt is mindenben követendő az a szabály és sorrend a munkamenetben, mint az előbbeni formák nyomtatásánál. A háromszínű nyomtatáskor nem mindenkor első szín a sárga forma, kezdhetjük olykor a vörös színű forma nyomtatásával is. De ebben az esetben külön erre a célra gyártott, úgynevezett áttetsző, lazúros sárga festéket kell használni. Ennek kétségtelen előnye az, hogy a vörös szín adagolása könnyebben határozható meg. De különösen hálásnak mutatkozik ez a sorrend a második, tehát ebben az esetben sárga formának a nyomtatásánál. Az egyes színek nyomtatása között legalább 24 óra időközt hagyunk, hogy a festékeknek idejük legyen a papiroson megszáradni. Nyomtatás közben ügyelni kell arra, hogy mennyi lehet az a mennyiség, amely egymásra rakható anélkül, hogy a belőtt papiros hozzáragadjon a frissen nyomtatott ívekhez. Mennél tömörebb képek vannak a nyomtatványon, annál inkább fenyeget ez a veszély. A bekövetkezett bajon segíteni már igen nehéz. Mindenképpen tanácsos az «auflág»-ot a második és harmadik nyomtatás előtt kissé fölrázni. Súlyosabb esetekben az egész «auflág»-ot óvatosan, részletekben, hengerformára fölgöngyölítjük és ismét símára engedjük. Így még lehet remény arra, hogy az összeragadt ívek széjjelváljanak. – A háromszínes nyomtatáshoz való festékeket külön erre a célra gyártják, tehát nem mindegy, hogy milyen sárga, vörös vagy kék festéket használunk. A nyomtatást lehetőleg nappali világítás mellett végezzük, mert a mesterséges világítás nem alkalmas a színek – különösen a sárga szín – pontos meghatározására. Jó gépen, jó anyaggal az ebben gyakorlott gépmester csodát művelhet, ellenkező esetben nagyon kétséges az eredmény. rs

Háromszög: a síknak három egyenes által határolt része. Oldalaik szerint meg lehet különböztetni egyenlőoldalú, egyenlőszárú és általános, szögeik szerint pedig hegyes-, derék- és tompaszögű háromszögeket.

Hasábléniák: l. Kolumna-cím.

Hasábmilliméter: az ujsághirdetés mérték- és díjszabás-egysége: egy milliméternyi magasság, az illető lap hasábjának szélessége mellett. Pl: 3 hasáb széles, 10 mm magas hirdetés = 30 hasábmilliméter.

Hasábszedés: A betűk kézirat szerint való egymás mellé szedése szavakat alkot. Az egymás mellé szedett szavak képezik a sort és a sorok egymásra való emelésével nyerjük a hasábot. A hasáb egyéni élete a szerzői korrektúra elvégzése után megszűnik, mert akkor darabokra felosztva, oldallá formálva rendeltetési helyére kerül. A hasábszedés pontossága és rendessége egyik előfeltétele a mű kifogástalan készítésének. A hasábokat rendszerint egyforma sormennyiségből állítjuk össze és pedig úgy, hogy egy hasáb körülbelül két oldalra férő anyagot foglaljon magába. Ha ez túlságosan hosszú hasábot alkotna, akkor csak másfél oldalas hasábot állítunk össze. Ezzel elérjük azt, hogy állandóan könnyen ellenőrizhetjük a szedés mennyiségét. A hasábokat erős papirosra (porte-page) téve, egymásra helyezzük, úgy hogy az így egymásra helyezett hasábok kb. egy ív anyagát foglalják magukba. A hasábokat sorrendben megszámozzuk, ami által percek alatt a keresett hasábhoz juthatunk. Ha elégséges formadeszka áll rendelkezésünkre, akkor a hasábokat egymás mellé rakjuk és a deszkák sorrendjét is megszámozzuk. A hasábokban előforduló címeket rendes beosztással látjuk el, nehogy a beosztás hiánya miatt a terjedelemre nézve hamis képet nyerjünk. A hasábok utolsó sora lehetőleg elválasztott szó legyen, ami jó ellenőrzése a folytonosságnak és akadálya az eltördelésnek. A szóelválasztással végződő hasábszedést a hírlapszedésnél okvetlenül be kell tartani. A hasáb fő kelléke akár gép-, akár kézi szedésről van szó, hogy minden sor egyenletesen legyen kizárva. A hasáb rendetlenül kizárt sora a kézi szedésnél a nyomásban megdűlve, rosszul olvashatóvá válik, a gépszedésnél a sorok egyenetlensége pedig azt idézi elő, hogy a hasáb egyik oldala egy-két ponttal erősebb lesz, mint a másik, ami az egész oldal megdőlését és a nyomtatás akadályozását vonja maga után. Ha a gépszedés hasábjánál ezt az egyenetlenséget tapasztaljuk, erre haladéktalanul hívjuk fel a gépszedő vagy szerelő figyelmét. A hasábok korrigálásánál a kézi szedésnél ügyelni kell arra, hogy a betűket meg ne sértsük, a gépszedésnél pedig a hibás sort félig kitolva, helyezzük be a javított sort, hogy ezáltal a sorok felcserélését elkerüljük. Egy gyors pillantással fussuk át az új sort, nehogy azzal másik hiba kerüljön a hasábba. Csakis rendes és pontosan előkészített hasábszedéssel lehet minden munkát előírásszerűen betördelni és nyomtatásra alkalmassá kikészíteni. fm

Hasábszedő: a tördelő mellé beosztott szedő, ki csak a puszta sorokat szedi, míg az összeállítást és beosztást a tördelő végzi.

Hasábvonalak: hasábozott oldalak (ujság stb.) hasábjait elválasztó vonal. Vastagsága a betűk és a kolumna nagyságától, meg annak ritkított vagy ritkítatlan voltától függ. Nyolcadrétes szedésben rendesen nonpareillenyi, negyedrétes meg nagyobb oldalakon cicerónyi szélességű.

Haske Ferenc: rézmetsző, szül. 1834-ben, megh. 1894-ben. Lipcsében Payne intézetében réz- és acélmetszővé képezte ki magát. 1860-ban elfogták, mert fölkelésre hívó nyomtatványokat akart Magyarországba csempészni. 1861-ben szabadon bocsátották, s ekkor földijével Werferrel társulva kő- és könyvnyomdát alapított Pesten. Vállalkozásukkal azonban kudarcot vallottak. Haske ettől fogva a «Vasárnapi Ujság» meg egyéb lapok számára rajzolgatott, mígnem a hetvenes években az államnyomda rézmetszője lett. Különösen nevezetes a Margit-szigetről való tíz metszete.

Használati grafika: szolgai fordítása a német «Gebrauchsgraphik»-nak; l. Kereskedelmi grafika.

Hátgyalu: l. Stereotípia.

Háti szignatúra: l. Szignatúra.

Hatórás munkaidő: l. Rövidített munkaidő.

Hattersley-féle szedőgép: a manchesteri jeles gépészmérnök még 1857-ben készült el ezzel a szedőgépével, amely különben az Aldenével szemben eleinte nem igen állta meg a sarat. A buzgó föltaláló azonban addig javítgatta és egyszerűsítgette találmányát, mígnem az kora legnevezetesebb szedőgéptípusainak egyikévé nem lett. Egy ideig a bécsi «Neue Freie Presse» nyomdájában is használták. – A gépen a szedés billentyűzéssel történt. A gép sorzójabeli sorokat azonban a szedőnek magának kellett egyforma szélességűekké alakítania, mert a feltaláló Hattersley a mechanikus sorzárást még nem ösmerte. – Az osztógépen lassabban ment az osztás, mint azt bármely szedő is gép nélkül megcselekedte volna. Minden egyes sort külön bele kellett emelni egy osztó szerkezetbe, s egy fésűfélén ide-oda tologatni, amíg a különböző vastagságú betűk a maguk nyílására nem találtak.

Hauck András János: a nagyszombati nyomda művezetője 1869 körül.

Havas Charles: 1835-ben alapította a róla nevezett párizsi távirati ügynökséget, melyet fia, Auguste továbbfejlesztett, s amely 1879-ben részvénytársasággá lett.

Havas Mór: szül. 1870-ben. 1887-ben szabadult föl Deutsch M. bálványuccai nyomdájában. 1892-ben az akkori Kosmos- (most Globus-) nyomdába került, ahol idővel a napilapok hirdetéseinek tördelését bízták reá, majd pedig művezetővé, Krausz Soma vezérigazgató belépésekor üzemvezetővé lett. Később műszaki aligazgatói, majd üzemigazgatói kinevezéssel honorálták munkásságát. Évekig választmányi tagja volt a Nyomdász-Egyesületnek; elnöksége alatt alakult meg 1912-ben a Globus Sportklub.

Hazai Papírgyár Rt.: l. Papirosgyáraink.

Hazánk: irodalmi és nyomdai részvénytársaság, 1893-ban Budapesten alakult, hatszázezer koronányi alaptőkével. Főleg a gazdaközönség irodalmi szükségletének födözésére lett volna hivatva. A helytelen irányítás miatt azonban a társaság már a következő évben bajba jutott, s a vezetőségét jó részben ki kellett cserélni. Ekkor «Pátria» lett a vállalat címe, s az alaptőkét is leszállították. Az erélyes szanálási akció sikerrel járt, s a «Pátria» azóta a főváros legjelesebb nyomdai intézetei közé számítható.

Házi korrektúra: valamely szedésnek a nyomdai korrektor által javított első korrektúrája.

Házi nyomdák: 1. a betűöntödék által mintafüzeteik előállítására berendezett kis nyomdák. – 2. Nagyobb kereskedelmi és ipari vállalatoknak a tulajdon nyomtatványaik saját rezsijükben való elő állítására felszerelt, rendesen csekély kapacitású nyomdái. – 3. Így nevezik Budapest székesfővárosnak saját nyomtatványai elkészítésére állított nagyszabású nyomdavállalatát is; l. Székesfővárosi Házi Nyomda.

Házi ortográfiák: l. Helyesírás.

Házi öntöde: nagyobb nyomdáknak saját használatukra dolgozó betűöntödéje, amelyben a maguk számára szükséges betűket és egyéb ólomanyagot állíttatják elő.

Heath Charles: angol rézmetsző. A 19. század elején föltalálta az acélmetszést (l. o.).

Heckenast Gusztáv: könyvkiadó és könyvkereskedő, szül. 1811-ben, megh. 1878-ban. Sógorának, Wigand Ottónak (l. o.) könyvkereskedését vette át 1832-ben. Több mint 900 magyar kiadványt hozott forgalomba, közte Berzsenyi, Bajza, a két Kisfaludy, Jósika, Jókai, Toldy Ferenc és más irodalomtörténelmi nevezetességű írók műveit. Ő alapította a Vasárnapi Ujságot is. 1840-ben a Landerer-nyomdával társas viszonyba lépett; a Landerer és Heckenast cég nyomdájából került ki a szabad sajtó első terméke: Petőfi «Nemzeti dal»-a. A vállalatot 1873-ban az akkor létesített Franklin-Társulat szerezte meg.

Hegedüs Sándor: született 1872-ben Sárközujlakon. Könyv- és papírkereskedő volt. 1905-ben Sándor Imrével társulva, átvette a debreceni Telegdy-féle könyv- és papírkereskedést és az egy amerikai tégelysajtóval fölszerelt tipográfiát. 1918-ban cégét részvénytársasággá alakította át Hegedüs és Sándor Rt. elnevezéssel és egyidejüleg megvette Hoffmann és Kronovitz nyomdáját. Mint a debreceni egyházmegye főbizományosa, a könyvkiadás terén igen élénk működést fejtett ki, de igen tevékeny részt vett a vidéki nyomdaipar közügyeinek intézésében is. 1929-ben a Grafikai Főnökegyesület alelnökévé és a vidéki szakosztály elnökévé választották meg. Megh. 1934-ben.

Hegyes szög: az olyan szög, amely a derékszögnél, vagyis 90 foknál kisebb.

Heilmann Andreas: strassburgi papírmalmos, Gutenberg társa a maga «titkos és csodálatos művészeteiben». Dritzehn Andrással közösen 250 forint tanulási és részvételi díjat fizetett Gutenbergnek, s ezenkívül kivette részét a fölmerülő fizikai munkából is.

Heimerl Mátyás József: Temesvár első nyomdásza 1769-ben.

Heimler Kálmán: szül. 1890-ben. A nyomdászatot Győrött tanulta ki. Dolgozott Budapesten, Ausztriában és Németországban. Hosszú időn át tagja volt a Főnökegyesület békéltető bizottságának és választmányának, valamint a bérszabályzatot tárgyaló bizottságnak. A Sokszorosítók Ipartestületének megalakulása óta elöljárója; hét év óta a Sokszorosító Ipar szerkesztője.

Heinemann-féle szedőgép: németországi föltalálója a hetvenes évek vége felé hozta ki a piacra. A különben elmés szerkezetű gépnél a kizárásnak külön kellett történnie. A gép ára mintegy kilencszáz forint volt.

Hektográf: zselatin és glicerin keverékéből álló massza-lapról való másolás. Az átnyomandó írásnak sűrűn folyós és sok anilint tartalmazó tintával kell készülnie.

Hektowatt-óra: 100 watt-óra, az elektromos munkamennyiségnek (volt X amper) mértékegysége 1 órára vonatkoztatva.

Heldenheim Wolf: zsidó nyomdász és kiadó; megh. 1832-ben. Tudós társával, Baschwitz Sámuellel, a Majnai Frankfurt melletti Rödelheimben nagyszerű héber nyomdát rendezett be, s onnan árasztotta el Európát vallásos könyvekkel és héber klasszikusok hibátlan kiadásaival.

Helias Helie: az első svájci tipográfus. 1470-ben alapította meg a beromünsteri apátságban műhelyét.

Heliográfia: 1. Mariot E.-től föltalált mélynyomtatásos eljárás; 1867 körül már nagyban gyakorolgatták a bécsi földrajzi intézetben. A vonalas negatívról pigmentpapirosra másolva, az utóbbit ezüstözött vörösrézlapra vitték át, s meleg vízben előhíva, az ekkor kapott domborműfélét megszárították, majd pedig begrafitozva, a galvanoplasztika rendes munkamódozata szerint leformázták. – 2. Heliográfia a neve egy vonalas képek sokszorosítására használt, ma már elavult fotomechanikai eljárásnak is. – 3. Heliográfiának is nevezik – főleg a francia irodalomban – a fotomechanikai sokszorosító eljárásokat.

Heliogravűr: kézi festékezésre és kézi sajtón való nyomtatásra szánt fotomechanikus úton készült mélynyomtató forma elkészítése. A róla való sokszorosítás, valamint a reprodukció maga is a heliogravűr nevet viseli. A heliogravűr az összes fotomechanikus sokszorosító eljárások közül a legnemesebb reprodukciókat adja. A nyomtatóforma előállításához polírozott rézlemezre arra alkalmas szekrényben fínom aszfaltport rétegeznek, amelyet azután ráolvasztanak. A gyantaszemcsékkel borított rézlemezre diapozitívról másolt pigmentpapirost visznek át. A másolt képet meleg vízzel zselatinképre hívják elő. A zselatinképrelief megszáradása után az aszfaltszemcsék között lévő rézfölület maratásakor az ezt eszközlő vasklorid-oldatok áthatolásával szemben a vasklorid koncentrációjától és a zselatinréteg vastagságától és cserzettségétől függően több-kevesebb ellenállást gyakorol. A szemcsék közötti rézfelületekhez a tónusértékektől függő mennyiségű vasklorid jut és ott ugyancsak a tónusértékeknek megfelelő térfogatú mélyedéseket hoz létre. Festékezéskor e mélyedéseket tamponok segítségével, melegítés által, megfelelően higított kencés festékkel töltik ki. ts

Heliokrómia: összefoglaló neve a színes fotografálásnak, valamint az ezzel kapcsolatos nyomtatóeljárásoknak; beletartozik tehát az ú. n. háromszínű nyomtatás (trikrómia), négyszínű nyomtatás és a citokrómia is.

Helioplasztika: 1. a fotogalvanográfiának a francia Poitevin által föltalált és gyakorolt módja. – 2. Acélból való domborító formáknak a fototípia eljárása segedelmével történő előállítása.

Helio-Sadag-eljárás: egy genfi műintézetben kidolgozott, részleteiben igen titkolt gyorssajtói mélynyomtató eljárás. «Helio-Sadag»-nak nevezik az ennek alapján készült páratlanul szép nyomatokat is.

Heliotint: a mélynyomtatásos gyorssajtói eljárásnak Münchenben és Berlinben Meisenbachék által gyakorolt módja.

Heliotípia: a bécsi Angerer így nevezte régebben az autotípiát; de gyakran így nevezik Franciaországban a fénynyomtatást is.

Heller János: a váradi papnevelő intézet nyomdájának ügyvezetője 1769 körül.

Helmasperger Ulrich: mainzi városi jegyző. Fust Jánosnak Gutenberg elleni pörét és az ítéletet 1455 novemberében ő foglalta írásba. Ez az irat legfontosabb okmánya a könyvnyomtatás föltalálása történetének.

Heltai Gáspár: író és könyvnyomtató, meghalt 1579 körül. Wittenbergben tanult, 1545-ben Kolozsvárt protestáns lelkésszé választották. 1550-ben pedig Hoffgref György könyvnyomtatóval szövetkezve, fölállította Kolozsvárt a legelső, fölszerelését tekintve méltán elsőrangúnak nevezhető nyomdát. Mint Agendájának előszavában mondja: Hoffgref György tűrhetetlen természete miatt közös viszonyuk nem lehetett tartós, szakított vele s így 1553-ban már csupán a Heltai név alatt jelentek meg művei. 1554-ben ismét egyességre lépett Hoffgreffel és teljesen reá ruházta a nyomda vezetését, ki is 1558-ig önállóan és csakis saját cége alatt működött. Ekkor Heltai ismét szakított vele és 1574-ig maga vezette a nyomdát, e mellett nagy irodalmi tevékenységet fejtve ki. Viruló nyomdájának – Scherburg nevű faktorával – vezetésében özvegyét 1582-ben fia, ifjabb Heltai Gáspár váltotta föl, ki azt 1601-ig vezette. Holta után sógora, Láng Tamás (1621-ig), majd testvére, Heltai Anna lesz a nyomda tulajdonosa, aki azt a lányával hozományképpen Ravius (Szőrös) Mátyásnak adja. Ennek a Raviusnak két fia volt: Mátyás és János. A nyomda faktorai voltak 1616-tól kezdve: Makai Nyirő János (megh. 1622-ben), Szilvási András (1630-ig), közben Válaszúti András is (1624 körül), majd pedig Abrugyi György (1630-tól 1660-ig).

Heltzdörfer Mihály: a brassói Seuler-nyomda (l. o.) vezetője 1703-tól 1739-ig.

Helybeli Sándor: szül. 1891-ben; fölszabadult 1909-ben Budapesten. Több mint két évtizede tagja a Betűöntők Köre vezetőségének. 1920 óta az Országos Ellenőrző Bizottság tagja, 1926 óta pedig elnöke; a Világosság-nyomda felügyelő bizottságának elnöke.

Helye (Helias): svájci könyvnyomtató, szül. 1400 körül, megh. 1475-ben. 1470 táján Beromünsterben (Aargau) nyomdászkodott. Őt tekintették Svájc első könyvnyomtatójának, addig, míg reá nem akadtak egy 1468-ban készült baseli nyomtatványra, amelyet hanaui Ruppel Bertholdnak, Gutenberg egyik tanítványának tulajdonítanak. (Ez a Ruppel és bizonyos Kefer Henrik voltak Gutenberg tanui a Fusttal való pörösködésben.) Helye valószínűleg Baselben tanulta a könyvnyomtatást.

Helyesírás: A könyvnyomtatás terjedése óta minden művelt nemzet arra törekszik, hogy nyelvének írásmódja lehetően egységes legyen. Nálunk az Akadémia 1830-ban történt megalakulása után nyomban egybeállította a helyesírás főbb szabályait. Egymásután jelentette meg újabb és javított helyesírási füzeteit. A régebbi és újabb füzetek összehasonlításából láthatjuk, hogy a magyar nyelv állandóan fejlődik és helyesírásunk is közeledik az egységesség célja felé. Az Akadémia 1901-ben kiadott füzetében még cz-t, a kit, a mit ír elő és a kétjegyű mássalhangzók nyujtását (melylyel, veszszük, nagygyal stb.) látjuk, míg az 1922-ben kiadott füzetben már magáévá tette az 1903-ban Wlassics Gyula közöktatásügyi miniszter rendeletére kiadott úgynevezett «iskolai helyesírás» egyszerűsítéseit (c, aki, ami, mellyel, vesszük, naggyal stb.). Az Akadémiát a gyakorlati élet késztette erre, mert hiszen lépést kellett tartania az iskolai nyelvtanítással, ha nem akarta, hogy kétféle helyesírás növelje a zavart. Minthogy azonban még ezen felül is minden nyomdának más és más «házi» helyesírása volt, sőt egyes írók a maguk egyéni helyesírását kényszerítették rá a nyomdákra, a Korrektorok Köre (l. o.) az érdekeltek testületeivel folytatott tanácskozás után megbízta dr Balassa József tanárt az egységes magyar helyesírás szabályai és szótára szerkesztésével. A szótárt a Kör 1929-ben adta ki. Ez a szótár néhány eltérés kivételével az akadémiai helyesírást fogadta el alapul. Az eltéréseket Balassa tanár művében feltünteti, úgyhogy e könyv forgatója akár az Akadémia, akár Balassa helyesírása szerint szed, tájékozódást nyer belőle. Megnehezíti az egységesség felé törekvést és ezzel a nyomdászok munkáját, hogy még ma is vannak nyomdák, amelyeknek külön «házi» ortográfiájuk van és vannak írók, akik semilyen helyesírási szabályt nem tartanak tiszteletben. Az egységes helyesírás terjedésének akadálya az is, hogy az úgynevezett hosszú ortográfiát (í, ú, ű) egyes nyomdák és egyes lapok szerkesztőségei idegenkedéssel fogadják, ami főként a szedőgépes üzemben leli magyarázatát. hs

Hengeranyag: zselatin, glicerin és cukorból készül oly módon, hogy a rövid ideig vízben áztatott és megpuhult zselatint bizonyos százalék cukorral 90 Co-ot meg nem haladó meleg, sav- és mészmentes glicerinben állandó keverés közben feloldják. Teljes oldás után az anyagot megszűrik és ha tiszta, áttetsző és léghólyagoktól mentes: táblákba öntik és így kerül forgalomba. A hengeranyag összetétele a kívánt keménységi foktól függ. Lehet 20–50% zselatin, 70–40% glicerin, 1–10% cukor. A hengeranyag jósága főképpen a hozzá felhasznált zselatinnak a minőségétől függ. A hengeranyag feloldását csak vízfürdőbe helyezett üstökben végezhetjük. sr

Hengermosás: A festékező hengereket nem maró, erősen oldó, gyorsan illanó mosószerrel kell mosni, mint aminő például a valódi jó terpentin. Erősen old a benzin, a benzol, de ezek csakhamar megkeményítik a henger fölületét; a petróleum nem eléggé old, mert zsíros, több kell belőle; azonfölül tompává is teszi a henger fölületét.

Hengermű: könyvkötészetben használt segédgép. A könyvvé összerakott íveket azelőtt nehéz kalapáccsal verdesték, hogy összébb álljanak; e munkára most nagy üzemekben a hengermű nevű gépet használják.

Hengernyomtatás: szövetek és kárpitok nyomtatása homorú vésetű hengerekkel. (L. Szövetnyomtatás.)

Hengeröntés: A nyomdagépek festékező hengereinek túlnyomó része zselatinos hengeranyagból készül (l. Hengeranyag). Ezt a hengeranyagot meleg vízfürdőbe helyezett üstben feloldják, miközben a hengeröntő-hüvelyt és hengertengelyt az öntéshez előkészítik, mégpedig úgy, hogy azokat alaposan megtisztítják, előmelegítik és a hüvely belső falát gondosan bezsírozzák (birkakörömzsírral), hogy a hengerek öntés és kihűlés után a hüvelyből kihúzhatók legyenek. Ha ezek az előkészületek megtörténtek, a már feloldott hengeranyagot megszűrik és azután vagy alulról légnyomással, vagy felülről kézzel megöntik a hengert. Több órai hűlés után a kész hengert a hüvelyből kihúzzák. A már használt hengerek átöntése ugyancsak a fent leírt módon történik azzal a különbséggel, hogy a hengerek felső megkeményedett rétegét eltávolítják, azután a többit is lefejtik a tengelyről, a szükséges mennyiségű új anyag hozzáadásával feloldják és a már ismertetett módon előkészített hüvelyekbe beleöntik. sr

Hengerpapiros: l. Rotációs papiros.

Henliff Konrád: a faktorok őse. Schöffer Péter alkalmazta helyetteséül 1460 körül.

Hentschel-lemez: alapnyomatok készítésére való, s fémes anyagokból készül betűmagasságra. Így aztán mind a két lapja használható. A szedő úgy dolgozza ki, akár a Mäser-lemezt. Jó oldala, hogy nem hámlik és nem zsugorodik össze a nedvesség hatására. Nyomásbíróságát 25.000 példányra teszik.

Heptameron (görög): a. m. 7 nap eseményeinek elbeszélése. (L. még Dekameron is.)

Hercen Alexander Ivanovics: orosz nyomdász és forradalmár, szül. 1812-ben, megh. 1870-ben. Diák volt Moszkvában; 1834-ben Szibériába száműzték, ahol öt esztendeig nyomdászkodott. Londonban 1854-ben megalapította a «szabad orosz nyomdát», melyben a «Kolokol» (Harang) című radikális szocialista újságját is nyomtatta, melyet tömegesen csempésztek át Oroszországba.

Herhan Louis Etienne: a stereotipálás egyik föltalálója, l. Stereotípia.

Herkotípia: Herkomer Hubert londoni festőtől föltalált eljárás réznyomtató-lemezek készítésére. Az eljárás – mint neve is (festő által való vésés) mutatja – arra való, hogy a festő a fotográfustól függetlenül maga is elkészíthesse képének a lemezét, vagy valamely régi festménynek másolatát. Első sorban finoman csiszolt ezüstözött vörösrézlemezre van szüksége; erre a lemezre aztán a könyvnyomtató festékéhez hasonlító masszával rajzol, még pedig akár vonalas, akár tusrajzos modorban. Ha a rajz elkészült, ennek sötétebb részein jobban kidomborodik a festékréteg, mint a világosabb részein. A még meg nem száradt festékre azután valami porfélét szór s a lemezt hátulról veregeti. E veregetésnek az az eredménye, hogy a nagyobb porszemek a jobban kidomborodó helyeken, a fínomabbak pedig a mélyedésekben gyűlnek össze. A lemez ekkor a galvánfürdőbe kerül, ahol vékony vörösréz-réteggel vonódik be. Ezután ugyancsak galvanoplasztikai úton másolatot vesznek róla, amelyről aztán a réznyomó-sajtón a rajznak tökéletesen megfelelő lenyomatok készíthetők.

Herkules: sorokat öntő szedőgép. L. Victorline.

Hermann-féle eljárás: Hermann Gáspárnak még a kísérletezés stádiumában levő amaz eljárása, amelynek célja a mélynyomtatásos formának az offset-sajtón, nedvesítgetés nélkül való nyomtatása.

Hermann Mihály: igen tevékeny brassói tipográfus. A nagymultú Honter-nyomdát 1638-ban megvásárolva, azt fölújította, s szépszámú java nyomtatványt készített 1666-ig.

Hermelius János: 1691 körül Nagyszombaton könyvnyomtató volt.

Hermes: a kereskedelem és közlekedés istene a görögöknél (a rómaiak Mercur néven tisztelték). Nyomda- és ujságcímekben gyakori.

Herrmann Sámuel: született Budapesten 1861-ben. A kereskedelmi iskola elvégzése után 1874-ben gyakornoki minőségben a Posner-cég szolgálatába lépett. Rövid idő mulva a főkönyvelői teendők elvégzésével bízták meg. 1891-ben az intézet igazgatójává és Posner Alfréd elhalálozása után, az intézetnek részvénytársasággá átalakulása alkalmával, vezérigazgatójává lett. 1911-ben a Grafikai Főnökegyesület alelnökévé választotta. 1924 óta alelnöke a Posner-Nyomda Rt-nak. 1934-ben ünnepelte a Posner Rt.-nál eltöltött szolgálata 60 éves jubileumát.

Herz János: Miskolcról származott Pestre; 1841-ben Kossuth Lajos «Pesti Hírlap»-jának tördelője volt a Landerer-nyomdában; 1854-ben megvette Lukács László jóhírű nyomdáját; sok lapot meg egyéb nyomtatványt állítva elő benne főleg a hatvanas években. Megh. 1893-ban.

Herzog Salamon: szül. Szereden (Pozsony m.) 1876-ban. A Hungária-nyomdában tanult 1890-től 1894-ig. Később Hornyánszkyéknál, majd az Athenaeumban, a Globusban, az Európában és a Világosság-nyomdában dolgozott; jelenleg a Hungária-nyomda korrektora. A Grafikai Szemle szerkesztőbizottságának tagja. Első cikkei a Typographiában álnéven 1902-ben jelentek meg, de neve az 1912-iki Nyomdász-Évkönyv és Útikalauzban megjelent pályanyertes tanulmánya (Munkaközvetítés) révén vált ismertté. Ekkor választották meg a Helyi Bizottságba, a Szakkör, az Egyesület, a Szakegyesület választmányába. Jegyző volt az Egyesületben, a közvetítő bizottságban, Korrektorkörben és munkatársa valamennyi szakfolyóiratnak, a Nyomdász-Évkönyv és Útikalauznak. Szaktanfolyami oktató volt. Hosszú idő óta a Jótékonysági Kör alelnöke.

Hess András: könyvnyomtató, akit Karai László (l. o.) budai prépost, Mátyás király tudós alkancellárja hívott meg Rómából Budára, ahol is aztán Karai áldozatkészségéből állította és szerelte föl nyomdáját. Ez volt hazánknak az első nyomdája és felállításával több nyugati, kedvezőbb kulturális viszonyok között fejlődő országot megelőztünk. A budai nyomda híres szép terméke, a «Chronica Hungarorum» megjelenése 1473 pünkösd napjára esik. Hatvanhét lapra terjed és szép fehér, erős papirosra nyomtatták. Ebből a felette értékes nyomdászati ritkaságból Ballagi szerint tizenhárom darab maradt reánk. Második és utolsó terméke volt a valószínűen nyomdájából származó «Magni Basilii de Legendis Poetis» c. munka. Több nyomtatványát nem ismerjük. A nyomda megszűnését sokan Hess halálának tulajdonítják, valószínűbb azonban Ballagi Aladár felfogása, amely szerint valami elemi csapás, talán tűzveszedelem pusztította el a nyomdát, mert ha a budai nyomda szerelvénye meglett volna, úgy hihetőleg találkozott volna Hess távozása után is valami vándortipográfus a nyomda folytatására. A budai nyomda megszűnése után jó hatvan esztendőn át nem volt nyomdája Magyarországnak.

Heusler Márton: Wintzler Márton társaságában ő volt Nagyszeben első nyomdásza, 1575-től kezdve.

Hewmann Friedrich: 1508-ban az egykori Gutenberg-, majd Bechtermünze-nyomdát megvásárolva, s Mainz városába visszatelepítve, 1535-ig nyomtatott véle. A 36 soros biblia betűi végesvégig kimutathatók nyomtatványainak címsoraiban.

Hexameron: olyan novellagyüjtemény, amely 6 nap eseményeit mondja el. (L. Dekameron.)

Heyl Quirinus: német tipográfus. 1689-ben nyomdát akart állítani az összelődözött, félig-meddig romokban heverő Budán, de a kormány nem adott rá engedélyt.

Heynlin Jean: a párizsi Sorbonne professzora; nagy része volt a nyomdászatnak Franciaországban 1470-ben való meghonosítása körül.

Hialoglífotípia: az üvegből való nyomtatólemezek előállítása maratás útján. A melbournei Crocker külön tollat is talált föl az eljáráshoz. E toll bensejében viasz volt, s a tollat melegítve, a viasszal tinta módjára írhattak az üveglapra. A maratás fluórsavval történt.

Hialográfia: a. m. üvegnyomtatás. Az üveglapot a rézkarc módjára födő réteggel vonják be, s a rajzot ebbe belekarcolják. Az üveglapot aztán fotográfiai negatív módjára használják.

Hialokrómia: 1. a. m. színes fénynyomtatás; – 2. kromolitográfiai lehúzóképek átvitele üvegre és abba való beégetése.

Hialotípia: régi eljárás lemezeknek fény segedelmével, de fotográfuskészülék nélkül való előállítására. Üveglapot viasszal bevonva, tompa tűvel karcolták ebbe a rajzot, úgyhogy az üveget azután másolásra használhatták föl. Éppen úgy, miként a fotográfiai negatívot; – 2. üvegből való könyvnyomdai lemezeknek a kemigráfia módjára való előállítása; a maratás fluórsavval történik.

Hiányjel (görögül: aposztróf; franciás helyesírással: apostrophe): írásjel; kihagyott betűk, avagy szótagok helyére teszik; például: gazd’ uram, adj’ Isten. A franciában és olaszban gyakoribb a használata; az angolban a szó elején is előfordul (‘t was).

Hideg stereotípia: amikor a kefével lepacskolt matricát mingyárt amúgy nedvesen le is húzzák a szedésről, s úgynevezett szárítókeretbe téve, a száradás tartamára meleg helyre akasztják. Főleg akkor alkalmazzák ezt az eljárást, hogyha valamely a hevítést nem tűrő eredeti fametszet is van a szedésformában.

Hideg színek: l. Meleg színek.

Hideg tű (franciául: pointe sèche): a rézmetszés egyik ismert fajtája; abban különbözik tőle, hogy a rajzot nem vésővel, hanem karcolótűvel (rubintű) karcolják bele a rézlemezbe; ezért rézkarchatású. Már a 15. században kísérleteztek vele, de csak Rembrandt fejlesztette ki. A vonalak nem elég mélyek és ezért kevés jó nyomatot ád egy-egy lemez.

Hidrotípia: ma már alig használt egyszerű fotográfiai másoló eljárás.

Hieratikus írás (a. m. papi írás): Az óegyiptomi hieroglif írásnak egy gyorsabban végezhető kurzív fajtája. Míg az álló hieroglífákat rendszerint kőbe, fába, szóval keményebb anyagba vésték: a hieratikus írással papiruszra írtak, mégpedig ecsettel.

Hieroglífák (görög): a. m. szent vésetek; az óegyiptomiak képes írása.

Higiéné (nyomdai): l. Szakszervezet.

Higrolfestékek: a síknyomtatás számára újabban forgalomba került festékek. Jellemzőjük a jelentős arányú glicerinhozzátétel, aminek következtében a forma nedvesítgetése mellőzhető vagy legalább is nagy mértékben csökkenthető.

Higroszkópikusság: a papiros ama tulajdonsága, hogy nagy mértékben vízszívó, s nedves levegőben megnyúlik, a száraz levegőn pedig összébb zsugorodik. Színes munkák nyomtatásakor vigyázni kell tehát, hogy a papiros néhány nappal a nyomtatás megkezdése előtt már a gépteremben legyen, s ennek a temperatúráját fölvegye. Ha ezt elmulasztjuk, s a papiros különben is lazább konstrukciójú, kellemetlen meglepetésekben lehet részünk. Előfordul például, hogy a próbanyomatok elég jól sikerülvén, megkezdjük a sárga színnel a nyomtatást. E nyomtatás alatt – de lehet, hogy csak későbben, a második, a vörös szín nyomtatásakor – a papiros apródonkint néhány pontszélességgel megnyúlik, tágul, s egyszeriben vége a pontos egymásra való nyomtatásnak («passzer»-nek). – A fotomechanikus eljárásoknál is számolni kell a fotográfiai fölvétel zselatinpapirosának száradáskor való különböző arányú megnyúlásával és összehúzódásával. Ennélfogva még nem igen merik megtenni, hogy a zselatinpapirosos másolatokat közvetlenül használják a hálózatos negatívok készítéséhez. Ezért rendesen diapozitíveket szoktak közbeiktatni.

Hildebrand Kristóf: nagyszebeni könyvnyomtató 1657-től 1665-ig.

Himjarita ábécé: ókori arábiai néptörzs írásjegyei; belőle származott az etiópiai (abesszíniai) és líbiai írás.

Hirdetésbélyeg: 1900. június 30-ig bezárólag az összes magánügyleti hirdetmények (plakátok) és a hetenkint legalább egyszer megjelenő belföldi hírlapok és más iratok hirdetései bélyegilleték alá tartoztak. A plakátok után járó illeték, ha a papiros nagysága 1250 négyzetcentimétert meg nem haladt: 2 fillér, ha ezt meghaladta: 4 fillér volt laponkint. A hírlapokba iktatott minden egyes hirdetés bélyegilletéke számonkint 60 fillér volt.

Hirdetési táblák: l. Plakátragasztás.

Hirdetés-szedés: l. Mesterszedés.

Hirdetmény: l. Falragasz.

Hírlapmanka: legjellemzőbb tulajdonsága a gyorsaság. A modern kor eszközeit: a telefónt, a drótnélküli távirót, rádiót és a gyorsjáratú repülőgépet követni kell gyorsaságban a hírlapmunkának is, ami eszköze a tömegek gyors hírszolgáltatásának. A hírlapmunka órák alatt végzi azt, amit más munkáknál napok alatt lehet elvégezni. Főkelléke minden perc kihasználása és minden munkahelynek a legmegfelelőbb munkással való betöltése. A hírlapmunka első embere a tördelő és ennek helyettese, a segédtördelő. A kettő összmunkája a kéziratok kezelése, beírása és felvágása, valamint az oldalaknak betördelése. Ügyelniök kell arra, hogy elsősorban az az anyag kerüljön kiszedésre, amelyet először lehet oldallá formálni és pedig a színház, sport, regény, közgazdaság stb., szóval olyan anyagok, melyek legtöbbje nem az utolsó órában fut be. A későbbi kéziratokat úgy kell beosztani, hogy azokból egy-egy szedőre minél kevesebb jusson, hogy az egész cikk minél előbb legyen az oldalba elhelyezhető. Vigyázniuk kell a leadott kéziratok mennyiségére, hogy az ne lépje túlságosan túl a rovatokban és az oldalakban elhelyezhető mennyiséget. Ügyelniök kell arra, hogy a lap folyószáma és megjelenésének ideje pontosan szerepeljen a lapon. A megjelenő hirdetéseket előre el kell helyezni az előírt helyekre, hogy azok a munka lázában rossz helyre ne kerüljenek, vagy ki ne maradjanak. A hírlapoknál alkalmazott címszedőknek gyors áttekintéssel kell megállapítaniok, milyen betűfajból szedjék a cikkek címeit, hogy azok az előírt hasábszélességre beférjenek és hogy a címsorok ízléses szedése már előre megragadja az olvasó figyelmét. A hírlapmunkánál foglalkoztatott gépszedőnek széleskörű ismeretekkel kell bírnia, hogy az egész világról szóló tudósításokban kiismerve magát, hibátlan szedéssel segítse elő a gyors előállítást. Az oldalak sorozatos leadása lehetővé teszi a matricák rendes kidolgozását és megkönnyíti az öntők nehéz munkáját. A kliséknek jó helyen és jó (szép) oldalakon való elhelyezése nemcsak díszére válik a hírlapmunkának, hanem meggyorsítja a gépmester munkáját is. A tördelők, gépszedők, korrektorok, kéziszedők, öntők és gépmesterek egymást megértő és támogató munkája tehát a hírlapmunka. Eredménye: az ízléses hírlap. fm

Hírlap-óvadék: l. Lapóvadék.

Hirsch Lipót: 1841. március 13-án született Budapesten. Szobrásznak készült, de a művészi pályát a nyomdászival cserélte fel. Sok külföldi városban folytatott vándorutat, majd pedig itthon a Pester Lloydnál talált munkahelyet. 1868-ban a Pesti Könyvnyomdának művezetője, 1873-ban a Franklin-Társulat megalapításakor ennek nyomdavezetője, 1834 óta igazgatója és mindhaláláig, 1920. február 2-ig igazgatósági tagja volt. Fiatal éveiben tevékenyen vett részt a szociális mozgalmakban, később helyet foglalt a Magyarországi Grafikai és Rokoniparosok Főnökegyesülete elnökségében, hol a munkabérszabályzati megállapodások létesítésénél szorgos tevékenységet fejtett ki. A magyar nyomdászat fejlesztése körüli érdemeiért a király 1912-ben «örményesi» előnévvel a magyar nemességet adományozta neki. mk

Hivatalos szabvány: l. Szabvány.

Hochmeister Márton: 1773-ban alapított Nagyszeben jól fölszerelt könyvnyomdát. – Fia, ifj. Hochmeister Márton (szül. 1767-ben, megh. 1837-ben) 1789-ben átvette apja üzletét. Mint nagyszebeni és kolozsvári nyomdász nagy érdemeket szerzett. 1790-ben megindította az Erdélyben megjelenő első magyar nyelvű ujságot, az «Erdélyi Magyar Hírvivő»-t, mely később Kolozsvárt «Erdélyi Híradó» címen jelent meg. Kolozsvári könyvnyomdáját az ottani kat. líceumnak ajándékozta.

Hoffgref György: Heltai Gáspárnak kitűnő szakavatottságú társa az 1550-ben alapított kolozsvári nyomdában. Neve 1554-től 1558-ig egyedül szerepel a nyomda termékein. Ez időből nevezetes munkája a még ma is sokat emlegetett énekes könyv és Tinódi Sebestyén krónikája. Mind a kettőben bőven vannak fába metszett hangjegyek. 1559-től nem találkozunk többé a nevével.

Hoffhalter Ráfael (1555-ig családi nevét, a Skrzetuski-t használta): hányt-vetett életű vándor könyvnyomtató. Lengyel ember volt; protestáns volta miatt a szülőföldjéről menekülnie kellett, s Hollandiában elsőrangú tipográfus művésszé képezte ki magát. Majd Svájcban élt, ahonnan a kálvinizmus főemberei az 1555-ös évben Bécsbe küldték. Itt nagyszerűen felszerelt nyomdát rendezett be, s 31-féle könyvet nyomtatott, mígnem 1562-ben menekülnie kellett. Három esztendeig tartó lappangás után 1565-ben Debrecenben bukkan föl, ahol két szép könyvet nyomtatva, Váradra költözik. Innen János Zsigmond Gyulafehérvárra hívja «királyi könyvnyomtató»-nak. Ekkorára már nyilt hivévé szegődött az unitárizmusnak, s egy a szentháromságot Cerberus képében ábrázoló fametszetével nagyon magára zúdította a kálvinisták haragját. «Hirtelen» halállal halt meg 1568-ban.

Hoffhalter Rudolf: a Ráfael fia, apjához méltóan nagyszerű szakképzettségű nyomdász. 1570-ben Váradon dolgozik; 1573-ban a zalamegyei Alsólindván találjuk; később: 1574-ben Zrinyi György pártfogásával a muraközi Nedelicen dolgozgatott, ahonnan két-három esztendei kóborlás után Debrecen városába jutott el. 1587-ig tevékenykedett itt, csupa java munkával szolgálva a magyar kultúra ügyét.

Hoffmann F. József: a stereotipálás egyik föltalálója; l. Stereotípia.

Hohenwang Ludwig: Ulm városának legelső nyomdásza 1469 körül. Író, rajzoló, fametsző és tipográfus volt egy személyben. Arról nevezetes, hogy hallatlanul sok rövidítést használt a folyó szövegben. (Például egy 32 soros kolumnán több mint 300-at.)

Hoke-féle eljárás: a klisék készítésének egy módszere. Sima acéllapot mintegy nonpareillenyi vastagságban valami celluloid-forma anyaggal vonnak be, s a rajzoló erre veti ceruzájával az arcképet, vázlatot vagy akárminő vonalas rajzot is. Ezután ő maga vagy ha ő nem: valami vésnök a ceruzavonások nyomán egészen az acéllemezig kivési a réteget, úgy hogy olyan negatív klisé áll elő amelynek minden legcsekélyebb vonalkája egyforma mélységű. E klisét most átadják a stereotipőrnek, aki azt leöntve, kész a könyvnyomtató-sajtón való nyomtatásra alkalmas klisé.

Holdke szedőgépe: hatvanas évekbeli érdekes kísérletezés. A «Pester Lloyd» egy akkori számában találunk róla adatokat. Ezekből megtudhatjuk többek között azt is, hogy a gép a szedést mechanostereotípiai úton állítja elő. A gép billentyűinek nyomogatására acélpatricák verődnek az alattuk levő plasztikus anyagba, amiről aztán – megkeményedése után – a stereotípia megszokott eljárásainak valamelyike szerint lemez önthető.

Holdvilágos nyomat (Mondscheindruck): a könyvkiadóktól használt új grafikai mesterszó. Egyszerűen fénynyomatot értenek rajta.

Hollandi foszlató: a papirosgyártás legfontosabb segédgépe, amelyet több száz évvel ezelőtt elsőízben Hollandiában használtak és innen származik az elnevezés. E foszlatók munkája a sejtek felbontásában és azoknak szükség szerinti rövidítésében áll. Rendeltetésüknek megfelelően háromféle típust különböztetünk meg: 1. félanyag-, 2. fehérítő- s 3. készanyag-hollandikat. – 1. A félanyag-hollandi foszlató lényege egy eliptikus alakú, betónból vagy vasból készült válaszfallal ellátott kád, amelynek egyik ágában a késes dob, a másikban a mosódob van elhelyezve. A késes dob tengelyirányú acélkésekkel van felszerelve és e dob alatt az alapmű nyer elhelyezést, amely szintén acélkésekből tevődik össze. A dobkések és az alapműkések egymás közötti távolságának változtatásával, amit a dob emelésével vagy süllyesztésével érünk el, különféle módon tudjuk az anyagot rövidíteni és a sejteket felbontani. A dob és alapmű kései (egymáshoz viszonyítva hegyes szögben vannak elhelyezve, szemben a készanyag-hollandival, ahol a kések párhuzamosak) végzik a tulajdonképpeni munkát, vagyis az anyagot körforgásban tartják, a sejtcsomókat feloszlatják, felbontják és megrövidítik. 2. A fehérítő hollandi nagyméretű, csempével kirakott, mosódobbal ellátott, de alapmű nélküli hollandi, amelynek munkája a sejtcsomók szétoszlatása és azoknak intenzív keverése, hogy a klórmész vizes oldata a fehérítés munkáját elvégezhesse. 3. A készanyag-hollandi szerkezetileg teljesen azonos a félanyag-hollandival, azonban mosódobja nincsen. Mindenféle papiros gyártásához használatos félanyagot kész anyaggá őröl. A dob és alapmű késanyaga lehet rozsdamentes acél, bronz vagy bazaltláva az őrlendő papiros sajátosságainak megfelelően. Attól függően, hogy a sejteket a kések keresztirányban nyírják, vagyis a sejtek hosszát rövidítik, avagy zúzással hosszirányban hasítják, a parázs- (rösch) s a zsíros (schmierig) anyagot nyerjük. A parázsanyag nagy dobnyomást, híg behordást, éles késeket és rövid őrlési időt igényel. A zsíros anyag fokozatosan emelkedő kisebb dobnyomást, sűrű behordást, tompa késeket és hosszabb őrlési időt igényel. Természetesen a különféle papirosfajtáknál a fenti elvek variációja és a sejtek rövidebb vagy hosszabb volta mértékadó a felhasználandó alapanyagok sajátosságai mellett. A készanyag-hollandiban megy végbe az anyag tömegben való enyvezése, a töltő anyagok adagolása és az anyag kifestése. df

Holl Leonhard: ulmi ősnyomdász. Az 1460-as években kártyagyára volt e városban, s áruival Konstantinápolyig is elkereskedett. A következő időkben térképcsinálásra adta magát, megjelentetve Ptolemaios kozmográfiáját 32 oldalon. A városok stb. neveit szedett betűkről nyomtatta bele a fametszetes mappákba.

Hollós András (Andreas Corvus de Corona, Raab): magyar származású velencei könyvnyomtató. A jóhírű Rotweil (Rotuil) Ádám német nyomdásszal 1476-ban, később földijével, Feketehalmi (Burciensis de Czeidino) Mártonnal dolgozott itt. «Breviarium Olomucense» című könyvét – mint kolofonja mutatja – 1484-ben fejezte be.

Holt kolumna-cím: l. Kolumna-cím.

Holtpont: l. Nyomóhenger.

Holzhausen Adolf: 1858-ban alapított bécsi nyomdájában sok magyar tipográfus is dolgozott.

Homeográfia: az anasztatikai átnyomó eljárásnak egy Boyer nevű nîmesi vegyésztől föltalált módja.

Homeokróm: így nevezzük a rokon színekkel (például párizsi kékkel és ibolyával) festett tárgyat.

Homlokléc: geometrikus és leveles ékítményeket, fejeket és más alakzatokat foglal magában s az oldalak felső részére, különösen pedig fejezetcímek elé teszik. A reneszánsz-korban kezdték ezeket használni Német- és Olaszországban. Újabban különösen a modern könyvornamentikában nagy a szerepe.

Homogén nyomtatás: a német Hermann Kaspar érőben levő találmánya. Spirituszban oldott emailból álló tusfélével festi a képet szemcsézett cinklemezre. A tus erősebb vagy gyöngébb fölhordása adja meg a nyomtatásbeli tónusok modulációit.

Homokstereotípia: l. Stereotípia.

Hónig Ferenc: szül. 1883-ban Tengődön (Tolna m.). Fölszabadult 1900-ban Tolnatamásiban. Tagja a budapesti Helyi Bizottságnak és a Segélyző Egyesület választmányának. Igen tevékeny tagja volt annak a bizottságnak, mely a szigeti nyomdászstrandot létrehozta, majd a Római-parton lévő «Nyomdászotthont» felépítette.

Honter János: brassói könyvnyomtató, az erdélyi szászok reformátora, szül. 1498-ban, megh. 1549-ben. A nyomdászatot Baselben tanulta Frobeniusnál; ugyancsak Baselben jó kartográfussá, valamint ügyes fametszővé képezte ki magát. Frobeniustól nyomdakészletet vásárolva, 1533-ban hazajött Brassóba és szépszámú német és latin munkát nyomtatott. Honter János korának egyik legkiválóbb egyénisége volt. Tudós, tanító, térképrajzoló, ügyes fametsző, nagyszerű nyomdász, kiváló nyelvész, valamint mélyértelmű bölcsész, államférfi és pedagógus, kitűnő szónok és költő, iskola- és könyvtáralapító, vallásreformátor és egyházalapító. A brassói szászság hálája jeléül 1845 óta minden év júliusában ünnepet áldoz emlékének. 1857-ben emléktáblával jelölték meg szülőházát. 1898. augusztus 20-án, születésének 400 éves fordulója alkalmából szobrot is emeltek. A szobrot Harro Magnussen berlini szobrász mintázta meg. ls

Hooker: londoni betűszedő és föltaláló; szedőgépe a hetvenes években készült és egyike a legelmésebbeknek, s a villamosságnak is tekintélyes szerepe van a működésekor. Klaviatúráján a billentyűk helyett vékony vörösrézlapocskák vannak, s ezeket villamos áram köti össze a betűtartókkal. Ha már most a szedő a negatív pólussal összekötött, fába foglalt s így kezében tartható dróttal megérinti a vörösrézlemezecskét: egy-egy betű ugrik ki a betűtartóból, hogy végtelen szalag segedelmével a gyűjtőhelyre kerüljön.

Hopkinson-sajtó: l. Kézi-sajtó.

Horák Egyed: 1846 körül Kozma Vazul pesti nyomdájának faktora; az ötvenes évek elején Beimel József esztergomi nyomdáját bérelte, de 1856-ban már saját nyomdája volt. 1867 körül a gondos tipográfus Buzárovits Gusztávé lett e nyomda.

Horgany: l. Cink.

Horganyedzés: annyi mint kemigráfia (l. o.)

Horizont: a perspektívikus látóhatár közönségesen használt elnevezése; l. Szempont.

Hornyánszky Viktor: író és nyomdászmester, szül. 1828-ban, megh. 1882-ben. Fiatalabb korában Hegyeshalmon volt tanító; Pestre kerülve, ujságíróskodott, majd meg nyomdát nyitott. Főképpen protestáns vallásos iratokat nyomtatott mindenféle nyelven: magyarul, németül, tótul. Jó ideig az angol biblia-társulatnak is ő volt a magyarországi tipográfusa. A hetvenes évek nyomdásztársadalmában nagyon népszerű ember volt; sokáig a Könyvnyomdászok és Betűöntők Segélyző Egyesülete elnöki tisztét is viselte.

Hornyánszky Viktor, ifj.: szül. 1863-ban, megh. 1935-ben. Érettségi letétele után belépett atyja nyomdájába, s annak vezetését atyja halála után, 1882-ben át is vette. A nyomda, különösen a világháborút megelőző időben, Magyarország legjobb hírű üzemei közé tartozott; munkáit a tipográfia példaképeként szokták szakkörökben is emlegetni. A háború után már csak rövid pár évig működött az intézet mint magáncég és amikor beolvadt a Globus-Nyomda Rt. érdekeltségébe, részvénytársasággá alakult át.

Horográf: egyszerű irodai másoló eljárás.

Horváth Endre: betűszedő és korrektor; 1912-ben a «Magyar nyelv helyesírási szabályai és szótára» címen jól használható, terjedelmes könyvet szerkesztett és adott ki.

Horvát István: történetíró és nyelvész, a Széchenyi-könyvtár rendezője, szül. 1784-ben, megh. 1846-ban. Forrásmunka-számba menő dolgozatokat írt az eperjesi, abrudbányai és varasdi régi nyomdákról.

Hosszú betűk: a középkori okleveleink bevezető szavainál használt keskeny és igen hosszú betűk. Ilyen hosszúbetűs bevezetést találunk már Szent István 1001-i, I. András 1055-i és II. András 1222-i okiratain.

Hozzálék (Pusztai Ferenc faragta szó; németül: Zuschuss): nyomtatáskor a példányszámon felül való ívtöbblet, melyet avégből adnak, hogy a nyomtatás közben selejtessé váló ívek pótoltassanak.

Hölzl Emil: frankfurti betűművész; a róla elnevezett medievális betűit könyvszedésre sokfelé használják.

Hörmann János András: a nagyszombati nyomda faktora 1694-től fogva. 1704-ben Bercsényi kurucai elől elmenekült, s csak 1715-ben tért vissza a nyomda élére, még két esztendeig intézgetve annak ügyeit. Működése idején jócskán föllendült a tipográfia.

Hörnyéky Kálmán: született 1892-ben Bácsalmáson. Fölszabadult 1912-ben Budapesten az Athenaeumban, ahol jelenleg is működik mint gépmester. Tagja volt a budapesti Helyi Bizottságnak, az Országos Bizottság ellenőrző bizottságának és a Gépmester szerkesztő bizottságának. Ezidőszerint az Országos Bizottság tagja és a Segélyző Egyesület alelnöke.

Höschtípia: a fotokróm-eljáráshoz (l. o.) hasonló fotolitográfiai munkametódus.

Hrusza János: Landerer és Heckenast pestvárosi nyomdájának jeles akcidens-szedője 1842 körül. A későbbi időkben Bécsbe telepedett át.

Humanisták: a reneszánsz-kornak – tehát úgy körülbelül a könyvnyomtatás föltalálása idejének – a görög-latin klasszikusokon felépült írói, szónokai, tudósai, kik szoros szellemi kapcsolatban éltek, s származásra való tekintet nélkül mind testvéreknek tekintették egymást. Minálunk Zrednai Vitéz János prímás és Csezmicei János (Janus Pannonius) pécsi püspök voltak a legkiválóbb humanisták, de közéjük számítható Karai László is, aki a budai nyomdát teremtette meg.

Humery Konrad: jómódú mainzi városi tanácsos; a nagy pör elvesztése után ő állott segítségére Gutenbergnek, hogy új nyomdát rendezhessen be.

Hummel-féle rotációs: l. Rotációs gépek.

Hungária Hírlapnyomda Rt.: alapította 1873-ban Bródy Zsigmond, a főrendiház tagja. Első üzemhelyisége a lipótvárosi Templom téren (a mai Szent István téren) volt. Három Sigl-féle gyorssajtóból állott és főmunkája a Neues Pester Journal előállítása volt. A lap fejlődésével a nyomdának is növekednie kellett és 1878-ban átköltözött a Tükör ucca 5. alá és ott felállította még ugyanabban az évben az első, gőzgéppel hajtott nyolcoldalas körforgó gépet, a Maschinenfabrik Augsburg-Nürnberg gyártmányát. 1887-ben a nyomda mai helyére, a Vilmos császár útra költözött. Ez volt az első ujságpalota. A nyomda hajtóerejét egy 50 lóerős Langen és Wolff gőzgép szolgáltatta. A tipográfia vezetője Bródy Sándor volt és sok kitűnő nyomdász nevelkedett a Hungáriában. A nyolcvanas és kilencvenes években főleg plakátnyomtatványai voltak elismertek. A 90-es években már Wörner-gyártmányú magyar körforgógépek álltak a nyomdában. 1914-ben 12 Linotypeot állított fel a nyomda. A háború utáni években a Neues Pester Journal és testvérlapjának jelentősége erősen csökkent és a nyomda stagnált. 1922-ben dr Bródy László vette át a nyomda vezetését. Az utóbbi években a nyomda ismételten bővítette és modernizálta berendezését. Jelenleg 23 Linotype-szedőgéppel, 4 rotációs géppel, 13 gyorssajtóval és 4 tégelyes sajtóval, automatikus öntödével van berendezve és 250 munkást foglalkoztat. A lapokon és folyóiratokon kívül a legnagyobb gondot a legmagasabb kvalitású nyomtatványok készítésére fordítja. Könyvkiadással is foglalkozik. E Nyomdászati Lexikon is a Hungária-nyomdában készült.

Hungária Papírlemez- és Papírgyár Rt.: l. Papirosgyáraink.

Hungaricum: latinul minden olyan régi nyomtatvány s kézirat, melynek magyar vonatkozása van.

Hún-magyar írás: Már az 5–6. századbeli görög történetírók emlegetik, hogy a húnoknak külön, rovásírásos betűjegyeik voltak. Szólott ezekről Kézai Simon mester, majd meg Bonfini is. Telegdi János pedig 1598-ban külön munkácskát írt erről az ősi írásmódról. Őutána sokan foglalkoztak a hún-magyar, illetőleg hún-székely betűjegyekkel, s vagy tizenkét, részleteikben eltérő ábécét is állítottak össze.

Hunter és August szedőgépe: l. Monophoto.

Hunyadi Mátyás: irodalmi és könyvnyomdai intézet; 1871-ben kezdte meg működését a Zöldfa (most Váci) uccában. Tulajdonosa Lonkay Antal, igazgatója pedig a városatya s jó nyomdász Kurfürst Miksa volt. A vállalat idővel beolvadt a Stephaneumba.

Hupp Ottó: német betűmetsző, a Morris megindította könyvrenaissance-i mozgalomnak Németországban egyik úttörője. Nevezetesek: a schwabachi betűtípus megreformálásával 1900-ban tervezett «újnémet» betűi, 1909 körül készült antikvája s unciális könyvbetűje.

Hurwitz-féle sokszorosító: l. Opalográf.

Husnik-féle papiros: zselatinréteggel bevont papiros, melyet bikromát-oldatban fürösztve preparálunk meg s ez száradás után fényérzővé válik. A fényérző Husnik-papirost negatívra helyezve, a negatívon keresztül világítjuk meg. A megvilágított részeken a krómsóval érzékenyített zselatin fölület megcserződik, vízben nem duzzad és anyaga oldhatatlan. A kopirozott Husnik-papirost vékony, zsíros festékréteggel vonjuk be és ezt vízbe helyezzük. A víz a papiroson és a festékrétegen áthatolva a fényt nem ért helyeken beleszívódik s megduzzasztja a zselatint, míg az ábrát alkotó megcserzett részeken a zselatinréteg szilárd és kemény marad. Ha a vízben kiáztatott másolatot nedves gyapottal átmossuk, a víztől duzzadt helyeken a zsíros festék nem tapad s letörülhető, míg a cserzett helyeken szilárdan megtapad. Az ilyen másolat jól használható litográfiai vagy kémigráfiai nyomtatáshoz. ts

Huszár Antal: a marosvásárhelyi református kollégium nyomdájának ügyvezetője 1793 körül.

Huszár Gál: reformátor és könyvnyomtató. Bécsben 1557 körül tanulta meg Hoffhalter Ráfaeltól a könyvnyomtatást, sőt nyomdát is vásárolt, hihetőleg magyar pártfogóinak anyagi támogatásával, s azt Óvárt berendezte. A győri káptalan 1558-ban Ferdinánd királynál bevádolta mint eretnek könyvek nyomtatóját. A fenyegetett helyzetbe jutott Gált a kassai városi tanács hívta meg magyar lelkésznek. Itt 1560 október közepén elfogták, de december 27-én a nép feltörte a börtön ajtaját, s Gált kiszabadította, aki másnap álruhában elmenekült Debrecenbe. Itt szívesen látták a menekült nyomdászpapot. Másfél évig tartózkodott itt köztiszteletben, nyomtató műhelyét felállította, s nagy szolgálatot tett az irodalomnak a magyar alföld központján. 1562 őszén Révkomáromban, majd ezt követőleg 1564-ben Nagyszombatban reformátorkodott; innen is, onnan is futnia kellett. Végre ghimesi Forgács Imre bárónál, Trencsén vármegye főispánjánál talált hatalmas védőkarra, ki Komjátiba (Nyitra vármegye) helyezte állandó hitszónokul, hol nyugalmasabb éveket tölthetett, s nyomdászként is működhetett. Nemcsak a maga munkáit adta ki, hanem Bornemisza Péter Postilláinak is megkezdte nyomtatását. Élete végén (1574) a virágzó pápai református egyház lelkészévé hívták meg. Egy év sem telt el, a pestis elragadta 1575-ben. Fia Dávid, aki odavaló pap volt, örökölte a nyomdáját.

Huszár Vilmos: szül. 1872-ben Munkácson, megh. 1931-ben. Betűszedést tanult. Fölszabadulta után érettségit tett, majd beiratkozott az egyetemre. 1898-ban középiskolai tanár lett, 1903-ban a műegyetemen a magyar irodalom előadója. Francia nyelvű hetilapot is szerkesztett itt Budapesten. Igen sokat fordított spanyolból, franciából és a provençal nyelvből.

Huszka Lajos: betűszedő és fametsző a hatvanas években. Autodidakta volt a metszés dolgában: a szedőszekrénytől hazaszabadulva, esténként szentképeket metszegetett ólomba. Az ötvenes években Riedl Károly Ágostonhoz kerülve, egészen szegre akasztotta a tipográfiát. Fölszabadulta után a saját kezére kezdett dolgozni; a «Vasárnapi Ujság» és «Üstökös» metszeteit, meg egy sereg nyomdának mindennemű könyvdíszét leginkább ő csinálta a segédeivel.

Huszonnégyes rendszer (margó-elosztáskor): l. Szedéstükör.

H. V.: a «húsvéti vásár» rövidítése; H. V.-kor (körülbelül április végén) ejtik meg a könyvkereskedelemben a bizományi elszámolásokat.

Hübschenberger József: szül. Báta községben, Tolna megyében. Gépmestertanuló 1899–1903-ig Budapesten. Dolgozott Fritz Árminnál, Hamburger és Birkholznál és a Hungária-nyomdában. 1910-ben Nagyváradra költözött. 15 éve a váradi kerület elnöke. Az árszabálytárgyaló bizottság állandó tagja.



I

Ibarra Joakim: spanyol származású könyvnyomtató, szülelett 1726-ban, megh. 1785-ben. Az általa kiadott munkák valósággal remekei a spanyol könyvnyomtatásnak.

Ibolyántúli sugarak (ultraviolettsugarak): a színkép ama sugarai, amelyek szabad szemmel már nem láthatók, de a fotográfiai lemezre még igen erősen hatnak.

Ideális hengerek: Amerikában az újabban föltalált olyan festékező hengerek, melyeknek anyaga nem a zselatin és glicerin összetétele, mint a könyvnyomdai hengereké, sem bőr- avagy gumibevonatúak, mint a síknyomtatásban, hanem vulkanizált olaj. Az offset-munkában állítólag már jól be is váltak.

Ideal-szedőgép: a Linotype egyszerűsített formája. A Mergenthaler-féle társaságokat a konkurrencia kényszerítette arra, hogy kisebb s ennélfogva olcsóbb Linotypeket is gyártsanak. Így keletkeztek az egyszerűbb «Ideal» és a többmagazinos «Multi-Ideal» soröntő gépek. Ezek alacsonyabbak a Linotypenél, s a magazinjukban húsz-húsz helyett csak tizennégy-tizennégy a matrica. E kis gépeket az idők folyamán csakúgy ellátták oldalsó magazinokkal és egyéb újításokkal, akárcsak a nagyokat. A 13-as «Multi-Ideal»-nak harmincnéggyel több a billentyűje, mint amennyi a közönséges Linotypeé és szótárak, katalógusok háromszorosan-négyszeresen kevert szedéséhez is jól használható.

Ideográfia: a. m. jelképes vagy gondolatírás, olyan író-rendszer, melyben az ábécé egyes jegyei nem hangok jegyeiből, hanem a kifejezett személyek és tárgyak képéből állanak. Ilyen a kínai írás és több más ábécé, de különösen az egyiptomi hieroglífok.

Ido: mesterségesen készült világnyelv, az eszperantó versenytársa; főleg németországi tudományos körökben van keletje. Jelentése: leszármazott, utód.

Ihrlinger Antal: betűszedőből lett munkásvezér. 1873-ban kis nyomdája volt a Külső Dob uccában. (Tulajdonosa tulajdonképpen az általános munkáspárt volt.) Ihrlinger korai elhalálozása után, 1890-től, a nyomda Ferenczy József nevén volt.

Ikerrotációs: két egységes egésszé összetett rotációs gép, amelynek fele kikapcsolható, esetleg felényi gyorsasággal járatható. Az ily gépek lényeges tértakarítással és a kézi meg a gépi munkának is jelentékeny megtakarításával járnak. Így példának okáért egyetlen hajtogató készülék hajtogathatja készre az egész ujságpéldányt. Vannak hármas ikrek, sőt több egységből állók is, amely esetben «aggregátum» a gépcsoport neve.

Ikonográfia (ikonológia): a híres emberek képmásait, szimbólumokat gyüjtő tudomány.

Ikonotípia: 1. a mannheimi Heutschel J. alapnyomati lemezeinek kidolgozását nevezik így; –2. valamely lemeznek pasztózus anyaggal (pl. dextrines csirizzel) való telerajzolása, s aztán erről való stereotíplemez készítése.

Illesztékek: a gyorssajtó berakóasztalán oldalt elhelyezett szerkezet, amelynek berakáskor az ívet nekitolják. L. Alsó illesztékek.

Illuminátor: a középkori kódexművészet munkamegosztásában az a művészember, aki a könyv lapszéli díszeit és a nagyobb iniciálékat festette meg. Olykor miniátornak avagy piktornak is nevezték, különösen ha a könyvet fél-vagy egészoldalas művészi festményekkel, «miniatúrákkal» díszítette.

Illusztráció: rajz, festmény, fénykép, illetőleg ezek sokszorosítása szöveg díszítése, sok esetben értelmesebbé tétele céljából. A legrégibb kéziratos könyvekben époly általános, mint a legmaibb nyomdatermékben. A 13. századig a könyvillusztráció volt, a freskóművészet mellett, a festészet megnyilatkozási területe. Ebben a korban úgy a Keleten, mint a keresztény világban az egyszerű könyvdísztől kezdve, a gazdag kezdőbetű-kiképzésen át (iniciálé) egészen a sok-alakos, egész oldalt betöltő képkompozíciókig az illusztráció minden fajtáját megtaláljuk. A csodálatos finomságú perzsa miniatúrák, a bizánci képes kéziratok, az élő alakot nem ismerő mohamedán könyvek szegélyrajzai és fölületkitöltései, a fantasztikus állatelemeket felhasználó ír munkák, a 11., 12. és 13. század kincseket érő német és francia kódexeinek egész összefüggő sorozatokat tartalmazó illusztrációi (a világ teremtése, Krisztus élete stb.) a képzőművészetnek ezt az alkalmazott ágát a középkorban a tökéletesség legmagasabb fokán mutatják. Mikor a 15. században megcsikordultak Európaszerte a könyvnyomtató-sajtók, az illusztráció fejlődése két irányban haladt tovább: egy ideig a nyomtatott könyveket még kézzel díszítették és színezték, ugyanakkor azonban bevonult a könyv lapjaira a fametszet is. Később a kézzel való illusztrálás teljesen megszűnt és a fametszetet már a 16. századtól kezdve mindinkább kiszorította a rézmetszet. A 19. század elején az acélmetszet jött divatba, de csakhamar el is tűnt, ellentétben az ugyanakkor feltűnő kőrajzzal, mely ma is kedvelt fajtája a könyvillusztrálásnak. – A művészi illusztráción kívül mind nagyobb jelentőségre tesz szert napjainkban az ujságok, folyóiratok, kereskedelmi nyomtatványok, prospektusok, árjegyzékek illusztrálása. Ezen a téren (de a könyvillusztrációban is) nagy lépést jelentett a fénykép alkalmazása és rendkívüli elterjedése. A ma alkalmazott legáltalánosabb illusztrációs technikák: a könyvnyomdai klisé, litográfia, offset, mélynyomtatás. (L. az egyes címszók, valamint az «Illusztrációk nyomtatása» alatt.) kj

Illusztrációk elhelyezése: nagyobb gondot és gyakorlatot kívánó művelet, amely mindenkor a papiroson elhelyezett szedésoldalak arányaihoz igazodik. Az illusztrációk elhelyezésénél általános szabályként elfogadhatjuk a gyakorlott szem kiegyensúlyozódási elvét, azaz a jobb és a bal látóidegek egyenletes megterhelését. Természetesen különböző elbírálással kell lenni az egyes vagy a páros oldalakon elhelyezett illusztrációknál. Nagyban befolyásolja az illusztrációk elhelyezését egy nagyobb terjedelemmel bíró mű összhangjának a keresése, annak szövegmennyisége, valamint az alkalmazandó betűfajták nyugodtsága. Az illusztrációk méretei mellett azok félesége: fénykép után, ceruza, kréta, szén, olaj, akvarell stb. módon rajzoltak nagyban befolyásolják a klisék előállítását, vagyis azok lehetnek raszteresek, háttérnélküliek vagy csak vonalasak, kis- vagy nagyfigurájuak. Minden esetben más térviszonyokhoz igazodóak. Az egyedül álló lapokon elhelyezett illusztrációk megoldásánál figyelemmel kell lenni a papiroslap összehajtására, valamint, hogy az a szöveggel együtt nyomtatódik-e vagy külön. Vannak leragasztott illusztrációk is. Általában helyes elv a szedésoldalakra való előzetes felragasztás útján való helykeresés. Gyakorlattal bíró illusztrátorok maguk jelölik meg a képek beosztásának helyét. szi

Illusztrációk nyomtatása: az autotípiáról vagy fametszetről történő nyomtatás. A fametszeteket ma már úgyszólván teljesen kiszorította a cinkbe vagy sárgarézbe maratott autotípia, mert lényegesen olcsóbb és sokkal gyorsabban állítható elő. A kemigráfiai ipar gyors előretörése óriási hatással volt a nyomtatási technika fejlődésére. Ez a fejlődés késztette a nyomdagép-, valamint a papír- és festékgyárakat arra, hogy a fokozott követelményeknek megfelelő gépek, papír- és festékanyagok gyártásával az igényeket kielégítsék. Az illusztrációk nyomtatásának sikere megköveteli a jó és erős gépet, valamint a szerencsésen megválasztott minőségű papirost. Mert akármilyen ügyes és szakmáját jól értő gépmester legyen is az ember, ezek nélkül hiábavaló minden igyekezete és tudása. Az illusztrált forma gondos előkészítése a legtöbb esetben igen nagy időt vesz igénybe. Éppen ezért a forma zárását és kellősítését jóval a beemelést megelőzőleg kell munkába venni. Ha az illusztrált formáról sok példány készül, vagy a klisé képfelülete nagyterjedelmű, tanácsos a klisét a fadúcról levenni és külön erre a célra készült vasalátétre szerelni. Mert a legjobb minőségű fadúc sem ád olyan biztos alapot a klisének, mint a vasalátét. Ez természetesen csak a cink- és sárgaréz-lemezekbe maratott autotípiákra vonatkozik. A fametszetekből álló illusztrált formánál a dúcokat csak kellősíteni kell. Úgy a formazárásnál, mint a kellősítésnél eltöltött idő, bármennyire is hosszadalmas, búsásan megtérül, mert az itt elkövetett hibáknak végzetes következményei lehetnek nyomtatáskor («spísz» és nyomtatást hátráltató egyéb bajok). Az egyengetés előtt készítünk egy levonatot, amelyen megnézzük a klisék állását, a kilövést stb. Ha valamely klisénél magassági különbözeteket látunk, úgy azokat az előbb említett módon pótoljuk. A vasalátétre felszerelt kliséket most már végérvényesen leszögeljük és csak ezután kezdődhet az egyengetés. Az első egyengetés általános jellegű, amelyen a betűk és képek egyszintre hozását végezzük. Ezt megelőzően azonban ideiglenesen fölragasztjuk a kivágásokat. A második és esetleg a harmadik egyengetésen dolgozzuk ki a részleteket. Miután az ideiglenesen fölragasztott kivágásokat levettük, az egész egyengetést egy feszített ívvel borítjuk le. A feszített ívre ragasztjuk most már végérvényesen a kivágásokat. Készítünk egy levonatot és ugyancsak pótoljuk a még mutatkozó hiányokat, vagyis elvégezzük az utánsegítést. Most ismét leborítjuk az egészet egy erre alkalmas vászonnal, gumizott vászonnal vagy puhább papirosívvel. Ez utóbbiakra azért van szükség, hogy az egyengetés és a kivágások által előidézett éles határvonalakat eltüntessék. Az olajos ív fölragasztása után előkészületet tehetünk a továbbnyomtatáshoz. Mondanunk sem kell, hogy elsőrendű követelmény a jó festék és a jól beállított hengerek. A festék összetétele alkalmazkodjék a papiros minőségéhez, mert ha a papiros rosszul enyvezett, vagy ha silány a minősége: akkor az erős összetételű festék például a papiros felületét megtépi. Mivel a képek nem egyenlő árnyalatúak: a festék adagolásakor arra kell törekednünk, hogy eltaláljuk azt a középutat, amelyen belül mozoghatunk. Illusztrációk nyomtatásakor az ívnek belövése elkerülhetetlen, mert csak ez biztosíthatja, hogy a nyomtatvány tiszta marad. rs

Illyésy István: szül. 1869-ben. Nagyszöllősön tanulta a gépmesterséget 1883-tól 1887-ig, majd az ország különböző városaiban dolgozott 1902-ig, amikor végleg Budapesten telepedett meg. Itt élénk része volt a nyomdászszervezet és a gépmesterek társadalmi mozgalmaiban. Szakirodalmi tevékenysége: szerkesztette a gépmesterek Szakbizottsági Értesítőjét, majd pedig a Gépmestert; főmunkatársa volt a «Gépterem» című monumentális műnek. A szaktanfolyamokon is tanított.

Imádságos könyvek: előállításuk a világháború előtti időkben szinte gyári ipar volt, amelynél különösen a könyvtáblák készítésén volt a súlypont. A magyarnyelvű imádságos könyvek nagyrésze is Csehországban készült.

Image (francia): a. m. kép, ábrázolás.

Imperiál: a 11-es papirosnagyság (54:76 cm) régi elnevezése.

Imperial: 55.9:76.2 cm-es papirosnagyság Nagy-Britanniában.

Imperiale: 61:81 cm-es papirosnagyság az olasz nyomdászatban.

Imperiale: 56 pontos betűnagyság neve az olaszoknál.

Imperialino: 54:76 cm-es papirosnagyság az olaszoknál.

Impressio (latin): a. m. nyomtatás.

Impression Typograph: Rogers John amerikai mérnök mechanosztereotípiai készüléke. Ez maga nem sokat ért, de annál fontosabb volt a benne alkalmazott sorzáró ékek szabadalma. Rogers e szabadalom átengedéseért horribilis összeget fizettetett a Linotype gyártását finanszírozó társasággal.

Impresszionizmus: hatalmas erejű művészeti irány, mely közvetve a grafikában is éreztette hatását. A könyvnyomtatásbeli «szabad irány» (l. o.) genézisében például határozottan kimutatható a kilencvenes évek impresszionizmusának termékenyítő ereje.

Impresszum: a nyomtatványt készítő sokszorosító vállalatnak a nyomdatermékeken használt cégjelzése. Ha az impresszum nem a nyomtatványt készítő sokszorosító vállalat nevét tünteti fel, akkor álimpresszum esetével állunk szemben. Az impresszum alkalmazása nemcsak ipari szokásjogon alapszik, hanem annak törvényes bázisa is van. Az 1914. évi XIV. tc., az úgynevezett sajtótörvény ugyanis sajtórendészeti szempontból 5. §-ában a következőképpen rendelkezik: «Az ország területén előállított minden sajtóterméken a nyomtatás vagy más többszörösítés helyét és a nyomda- vagy más többszörösítő vállalat tulajdonosának, valamint a sajtótermékek kiadójának nevét, időszaki lapokon pedig még a felelős szerkesztő nevét is ki kell tenni.» Az impresszum alkalmazásának elmulasztása kihágást képez és ehhez képest üldöztetik. Impresszumnak szokták nevezni nyomdaipari körökben az úgynevezett nyomdajegyet (szignet) is, holott az nem tekinthető annak, különösen nem akkor, ha azt jogi személy vagy társas cég alkalmazza. A sajtótörvény életbeléptét követő idevágó rendeletek ugyanis ily esetben olykép intézkednek, hogy az impresszumnál feltüntetendő a sokszorosító vállalatért felelős egyén neve is. mk

Imprimatur: a. m. nyomtattassék ki. A szerző rendesen e szóval bocsátja a kijavított íveket sajtó alá.

Imprimerie (francia): a. m. könyvnyomtatás, nyomda.

Impurum (latin): a. m. tisztátalan; még le nem tisztázott fogalmazvány.

Imreh Sándor: szül. 1830-ban, megh. 1895-ben. A marosvásárhelyi református kollégium nyomdájának igazgatója volt. 1879-ben írta: «Gyakorlati utasítások a nyomdászfiatalság számára»; 1886-ban: «Múlhatatlanul szükséges-e a kötőjel használata?»; 1895-ben: «A kötőjel kérdéséről mégegyszer».

In albis (latin): a. m. fehér lapokban. Így nevezik a könyvnek nyomtatott íveit, amidőn azok még nincsenek sem kötve, sem fűzve, hanem csupán egyszer összehajtva.

Inasregulák: l. Tanítómester.

Inasskála: l. Tanoncskála.

Incipit liber (latin): a. m. itten kezdődik (a könyv): a kódexeknek meg a legelső nyomtatványoknak rendesen ez volt a kezdő két szavuk.

In continuo (latin): a. m. folytatólagosan (szedni valamit).

Index: mutató, jegyzék, tartalomjegyzék. «Indexre tenni» átvitt értelemben annyit jelent, mint tiltottnak nyilvánítani. Ugyanis az 1559 óta megjelenő Index librorum prohibitorum (tiltott könyvek jegyzéke) azoknak a könyveknek címét tartalmazza, amelyeknek olvasását a római katolikus egyház nem engedi meg híveinek.

Indexmegállapodás: A világháború idején, a megélhetési viszonyok folytonos drágulása következtében a grafikai iparok munkássága mind gyakrabban volt kénytelen megélhetése védelmében a munkabéremelés iránti követelésekkel fellépni. Az ismételt béremelések bekövetkezte után, melyeknek mértéke tekintetében heves viták folytak a szerződő felek közt: dr Légrády Ottó javaslatára a Főnökegyesület és a vele szerződéses viszonyban álló szakszervezetek 1918 február havában megállapodtak abban, hogy a fontosabb élelmi és ruházkodási cikkek árának nyilvántartásával fogják megállapítani a megélhetési körülmények drágulását és ennek alapján fogják a béremelések mértékét meghatározni. A drágulást nyilvántartó e táblázat volt az index, az ahhoz fűzött megállapodás az indexmegállapodás. Később a Pester Lloyd c. napilap közgazdasági rovatvezetője is szerkesztett ily indextáblázatot és a grafikai iparok ettől az időponttól kezdődően a mindenkori drágulás lemérését emez indexnek az alapján állapították meg. mk

Indirekt litográfiai eljárások: azok, amelyeknél a kövön való nehézkes munka helyett papiroson stb., csinálják meg a képet, s a roppant jelentőségű átnyomtató eljárások (l. o.) valamelyikének segedelmével viszik át a kőre. Az átnyomtatásos munkának a fejlődés során mind nagyobb szerepe lett a litográfiában, sőt még azon túl is: a kemigráfiában, a fotomechanikában és a mélynyomtatásban. Nélküle például az újabban nagy jelentőségűre jutott offset-munkáról sem igen lehetne szó.

In duplo (latin): a. m. kétszeresen, két példányban.

In extenso: a. m. teljes szélességre. Többhasábos műveknél a szedőnek szóló utasítás szokott lenni.

Iniciálé (kezdőbetű): Amikor még kézzel írták a könyveket, már használták az iniciálékat egyszerűbb avagy díszesebb kivitelben, gazdagon ékesítve, miniatúrákkal kapcsolva, növényi és figurális díszekkel körülvéve. A régi könyvekben a legváltozatosabb kivitelben található, évszázadokon át változva ugyan, de minden korban megtartva uralmát, mint szép és jó díszítő-elem. A betűöntödék a legkülönfélébb stílusú és karakterű iniciálékat hozták piacra, de ezek nagyrésze, ha szép volt is, stílusban rendszerint nem egyezett a könyv betűivel, kivéve azokat, amelyeket már a betűművészek rajzoltak az általuk tervezett betűk stílusában. – Az iniciálék általában két csoportra oszthatók fel: zárt és nyitott képűekre. Az előbbiek valamilyen mintázat vagy dísz közé vannak foglalva és általában véve kocka- vagy téglány-alakúak. A nyitott képűek vagy egyszerűen a könyv betűinek valamely nagyobb fokozatából vevődnek, ahogy ezt a legújabb korban stílszerűen és helyesen használják, vagy pedig szabadabban kezelt rajz veszi körül a betűt. Mint további osztályozás említhető meg, hogy pozitív vagy negatív képűek-e az iniciálék. Az előbbieknél a betűképe fekete, míg az utóbbiaknál a betűkép fehér és a környező dísz fekete. ls és ta

Inkunabulák: a. m. ősnyomtatványok (l. o.).

In originali (latin): a. m. eredetiben (szedni valamit; pl.: kéziratot a maga eredeti helyesírásával).

Insistoris Gábor: nemesi származású könyvkötőmester, aki 1792-ben magyar nyelvű könyvekből kölcsönkönyvtárt és könyvkereskedést nyit Pesten. Fia, Károly 1814-ig tartotta fenn a céget.

Instruktor (latin): a. m. oktató, útbaigazító (például a szedőgépeknél).

Instrumentum: a betűöntők kézi öntőműszerének közönségesen használt neve.

Intaglio: így keresztelte el a bécsi Löwy-féle műintézet a maga mélynyomtató gyorssajtón készült műlapjait.

Intaglio-nyomtatás: egyszerűsített heliogravűr-eljárás az angoloknál.

International Specimen Exchange: l. Mintacsere.

Interlineáris jegyzet: l. Jegyzet.

Interpunkció (latin): a. m. az írásjelek (pont, vessző stb.) alkalmazása.

Intertype: szedőgép. Mind az alakjára, mind pedig a működésére nézve szinte teljesen mása a Linotype-szedőgépnek. Egy Scudder Wilbur Stephen nevű amerikai mérnök, a Monoline-szedőgép feltalálója állította össze egyrészt a Linotype alkatrészeinek lejárt szabadalmaiból, másrészt pedig a saját konstrukcióiból. Az Intertype-nek több modellje van, úgymint egy-, kettő- és hárommagazinos. De ezeken kívül gyártják e gépeket egy-, két-, sőt háromoldalmagazinos formában is. Az Intertype-on ma már 60 pont vastag és 40 ciceró hosszúságú sorok is előállíthatók. Bár matricái csak kétbetűsek, a gép működése az egyszerű magazinváltás és a több magazinba egyszerre való automatikus osztás által minden tekintetben megfelel a hárombetűs matricákkal való szedésnek. Az első példányok e szedőgépből 1913-ban jelentek meg. Magyarországon 1934 végén 57 Intertype volt üzemben. L. még: Mixer. ge

Introduktio (latin): a. m. bevezetés.

Introitus: eredetileg a. m. fölvételi díj. A 15–18. században az idegenből jött nyomdászsegédnek az új nyomdahelyen igazolnia kellett kollegiális tisztesség szempontjából a multját, s ha azután új kollégái nem találtak rajta kifogásolni valót, lefizettették véle az introitust, s ettől fogva hűséges segítő társai lettek a jövevénynek. Az introitust a németek idővel «einstand»-ra fordították, s egyszerűen az új kollégák bőséges megvendégelése lett belőle.

Inventálás (latinosan) a. m. leltár (l. o.) készítése.

Ipartestület: l. Budapesti Sokszorosítók Ipartestülete és Munkaadói szervezetek.

Ipartörvény: A magyar iparügyek törvényes szabályozását elsőízben az 1884. évi XVII. tc. foglalta össze, amelynek kodifikátora dr Matlekovits Sándor volt, aki e törvényalkotással alapvető munkát végzett. E törvény alapján intéződött az iparügyek közigazgatása 1922-ig, mikor is életbelépett a jelenleg érvényben lévő 1922. évi XII. tc., az úgynevezett új ipartörvény, melynek megalkotása dr Jezsovits János nevéhez fűződik. Ez az új jogalkotás nem helyezte teljesen hatályon kívül az 1884. évi ipartörvényt, habár számos oly rendelkezése van, mely alapvetően megmásítja az addig fennállott helyzetet. Az 1922. évi XII. tc. azonfelül, hogy összefoglalta az 1884. évi ipartörvény óta kibocsátott, az ipar szabályozását érintő miniszteri rendeleteket, kiterjesztette a képesítéshez kötött iparok számát is. Ez alkalommal kerültek a képesített iparok közé a grafikai iparok is. – Az ipartörvény az iparűzést három csoportba osztja és pedig a képesített, az engedélyhez kötött és a szabad iparokra. Képesített iparnak jelzi a törvény azt, amely kézművesjellege következtében vagy pedig a munka természeténél fogva csak megfelelő szakképzés és hosszabb gyakorlat útján sajátítható el és amelynek gyakorlása csak abban az esetben engedélyezhető, ha e kellékek fennforgását igazolják. Engedélyhez kötött iparok azok, melyek gyakorlása közszempontból külön meghatározott feltételek igazolása alapján űzhető. A törvény felsorolja, melyek az ezen alapfogalmak szerint osztályozott képesítéshez és engedélyhez kötött iparágak és minden fel nem sorolt egyéb iparűzést olyannak jelez, mint amely szabadon gyakorolható, külön engedély kikérése nélkül. Ez alapelvre támaszkodottan szabályozza a törvény az iparűzés feltételeit a legkülönbözőbb szempontokból (külföldiek, jogi személyek iparűzése, több képesített ipar együttes gyakorlása, gyárszerű iparűzés stb.). szabályozza a törvény a tanonctartást, a tanoncképzést, a segéd- és mestervizsga föltételeit és az iparűzéssel összefüggő egyéb kérdéseket. Végül felöleli e törvény az iparűzés körül felmerülő hatósági feladatkör szabályozását és az ezek áthágásából származó büntető rendelkezéseket. Az 1922. évi ipartörvény végrehajtási utasítása a 78000/1923. számú K. M. rendelet, mely 1923. évi június hó 26-án adatott ki és ugyanaz évi november 1-én lépett életbe. mk

Írás (németül: Schrift): a könyvnyomdai öntött betűre alkalmazva (például: «garmond írás») csúnya germanizmus; helyes magyarsággal «betű»-t mondunk az ilyen esetben is (például: «garmond betű»).

Írásjelek: Használatukat az akadémiai helyesírás füzete így határozza meg: «Az írásjelek vagy szünetjelek arra valók, hogy a mondatok szerkezetét világosabban feltüntethessük, részint pedig, hogy megjelölhessük a hanghordozást és a szüneteket, melyekre a helyes felolvasásban ügyelnünk kell.» A mindennapi életben használatos írásjelek a következők: pont (.), vessző (,), kérdőjel (?), felkiáltójel (!), pontosvessző (;), kettőspont (:), gondolatjel (–), félbeszakítójel (...), zárójel [()], idézőjelek („ ”, » «), kötőjel (-), hiányjel (’), csillag (*), szakaszjel (§). Helyes használatukat minden helyesírási és nyelvtankönyv tárgyalja, bár általában nem elég tüzetesen. hs

Irisznyomtatás (Frecskay János jó magyar, de a közhasználatba eddigelé még át nem ment mesterszavával: «szivárványos nyomtatás»): lényege az, hogy egyetlen hengerkészlettel többszínűre festékezzük a formát, s aztán természetesen többszínűre nyomtatunk róla, mégpedig a következő módon: A festékvályúba alul szélesebb, fölül keskenyebb festékválasztókat tesznek, még pedig egymástól olyan távolságra, mint aminő széleseknek kell lenni az illető festéksávoknak. A nagy festékhengernek oldalvást való mozgását ezután majdnem a minimálisra kell csökkenteni, mindössze egy-egy cicerónyira szabad annak nyomtatás közben eltolódnia. Ekkor a festékválasztók közét megtöltik az illető festékekkel, s a festékező hengereket igen óvatosan befestékezik. A nagy festékhengernek egy-egy cicerónyira oldalt való mozgása lehetővé teszi a színek keveredését és egymásba átmenő gyönyörű tónusok előállítását. Különösen fametszetes és autotípiai tájképekhez készülnek így igen kedves alkonyati meg egyéb, egymásba fokozatosan átmenő tónusok.

Irodai félív: l. Papírszabványosítás.

Irón: l. Ceruza.

Írópapiros: így nevezték régebben azt a papirosfajtát, amelyen tintával lehetett írni, megkülönböztetésül attól a papirostól, amely kizárólag nyomtatási célra szolgált és amely gyöngén volt enyvezve, úgy hogy rajta a tinta elfolyt. Újabban ez az elnevezés kiment a használatból, mert ma már egész sorozata van az olyan papirosoknak, amelyeken tintával írni lehet és ezek a papirosok a saját külön nevükön szerepelnek a forgalomban. – Írópapirosok a mindennapi használatban: a fogalmi, félfamentes, famentes, a bankposta stb. papirosok. Az írógépek elterjedése egy új típusú papirost teremtett: az írógéppapirost, amely kevesebb enyvet tartalmaz és simítatlan a felülete, hogy az írógép betűi élesebben rajzolódjanak reá. fj

Írószedőgépek: l. Szedőgépek VI. és Typar.

Íróvászon: olykor a rómaiaknál is használták írásra; Aurelianus római császár naplója például vászonra van írva. Az ó-egyiptomiak múmiáikat csavarták ilyen teleírott vászonba.

Irradiáció: Az ú. n. kiemelkedő színek nemcsak hogy kifelé emelkedőknek, vagyis mintegy felénk közeledőknek látszanak, de ezenfölül még az úgynevezett irradiációs tüneményt is széltében tapasztalhatjuk rajtuk. Ez abból áll, hogy nemcsak előre, hanem oldalsó, alsó meg fölső irányban is terjeszkedni látszanak.

Isengrin Mihály: baseli nyomdászmester a 16. század első felében; makulátlan Aristoteles-kiadásáról volt híres.

Iskolai füzetek: l. Papiros-szabványosítás.

Istvanovici Mihály: gyulafehérvári román könyvnyomtató 1699 körül.

Itinerarium (latin): a. m. úti napló, úti kalauz.

Ívberakó készülékek: A papiros mechanikai úton való gépbe illesztése (berakás) már régi álma volt géptervezőinknek. Newton A. 1870-ben, Fuller Benjamin 1872-ben kísérleteztek vele, de az első valamire használhatót Ashley készítette 1875-ben. Igen sok típussal próbálkoztak azóta, kezdve a tűs készülékkel, melynél egy éles kés apró bevágást eszközölt az azon a ponton nyirkosított papirosra; e bevágásba tű nyomult és fölemelte a papirost. Majd ragasztószerrel bevont emelővel próbálkoztak, míg kialakultak a ma használatban lévő s kitűnően bevált, dörzsöléssel vagy szívással működő önberakók. A simítókerékkel működő ívberakók közül az ismertebbek a Rotary, Dux, Augusta, Stapel-Dux, de vannak a legújabb találmányok között olyanok is, melyek óránként 6000 ívet raknak be minden akadály nélkül. A légszívással dolgozók közül az elterjedtebbek: a régi Kleim–Ungerer-féle Universal, a Spiess-fajták (melyek a papirosnak csak a két sarkát emelik) és a legmodernebb: Sauger, Universal-Rapid, Winkler, Favorita, Victoria stb., melyek a legkényesebb regiszteres munkát is tökéletes pontossággal rakják be és könnyen s gyorsan kezelhetők. nli

Íves mélynyomtatás (egyes íveket nyomtató mélynyomtatás): a legfinomabb «minőségi» munkáknak a nyomtatására is alkalmas. Azt a sokféle típusú gépet, amilyeneket gépgyáraink e célra gyártottak, háromféle csoportba oszthatjuk a formahengerek szerint: hüvelyesekre, amikor a formát oly rézhüvelyre készítik, melyet a gépben maradó «mag»-ra húznak rá beemeléskor; tömör hengerűekre, melyeknél formacsereléskor a formahengert teljes egészében ki- és beemelik; lemezesekre, melyeknél a formát az offsethez hasonlóan vékony rézlemezre maratják. (L. lemezes mélynyomtatás.) A természeténél fogva folyton forgó nyomóhenger, a kéttúrás gépekhez hasonlóan – a modern gépeknél előívfogóval – veszi el az ívet a berakóasztalról és viszi nyomtatás alá. A nyomtatóhenger borítása megfelel a forma nagyságának és kerületének, mely felett gumikendő feszül, ami alá kerül az egyengetés (l. o.). A formahenger a festéket a föladóhengerről veszi fel, mely festékben forog. A fölösleges festéket a «rákel» (l. o.) tisztítja le a formáról. A nyomtatott íveket szárító berendezés veszi át a nyomóhengertől és géptípusok szerint különböző módokon, hol fúvás, hol melegítés és fúvás segélyével megszárítva, rárakja a kirakóasztalra. Ma már vannak oly íveket nyomtató mélynyomtató gépek, melyek óránkénti legnagyobb nyomtatási teljesítménye – igen kedvező körülmények közt a 6000 ívet is eléri. nli

Ivestípia: az autotípia megelőzője volt; az amerikai Ives találta föl. A zselatin-relief képét Angerer- vagy egyébféle szemcsés papirosra nyomta át, innen pedig kőre vagy cinklemezre vitte át.

Ivoirit-nyomtatás: a bécsi Sieger eljárása elefántcsontintarziák hatását adó nyomtatványok előállítására. A fehér papirosra készült fekete litográfiai nyomatot kollódiumban feloldott gyantákkal többszörösen bevonja és közben csiszolja.

Ivorytípia: áttetsző színekkel átfestett közönséges fotográfiai képek.

Izambard Georges: a Röntgen-sugaras nyomtatás föltalálója. L. Aktinográfia.

Izográfia: a párisi Magne-nak egy az anasztatikai átnyomtatáshoz hasonló eljárása.

Izokróm: így nevezzük az olyan tárgyat, amely bár egyszínű, ebben az egyetlen színében fokozatok, árnyalatok vannak (ilyen pl. a fa lombja).

Izokromatikus eljárás: izokromatikus vagy ortokromatikus, vagyis olyan lemezekkel való fotografálás, amelyek a színek világossági fokozatait úgy fogják föl, mint az emberi szem.

Izomtan: a művészeti anatómiának az a része, amely az emberi izmok pihenés és mozgás közben való helyzetét és formáját adja. Más a testidomok alakulása nyugalomban, s más a mozgás alkalmával.

Izzólámpa: az elektromos áramnak világítási célokra szolgáló készüléke, amely az elektromos energiát fénnyé alakítja. Az izzólámpa ma használatos formája hosszú, évtizedes fejlődésnek az eredménye. A bambuszrost légüres térben és hasonló anyagokból készült szénszálaknak izzóvá hevítésétől a mai – különféle gázokkal töltött – fémszálas lámpákig: nagy és nehéz volt az út. A tökéletesítés útja azonban még mindig nincs lezárva és az ily irányú munkálkodás szinte szünet nélkül folyik.



J

Jacob-Krausse-Bund: a német kézi könyvkötők 1912-ben alapított művészi egyesülete. Nevét Ágoston szász választófejedelem (1526–1586) hírneves udvari könyvkötőművészéről kapta. Az egyesület tagjai csak önállóan komponálni tudó könyvkötőművészek lehetnek és azok is csak az elnökség meghívására.

Jacoby-Boy Martin: német betűművész; erősen szalagvonásos «Bravour» betűivel tette ismertté nevét.

Jacquard Joseph-Marie: a szövőszék föltalálója; szül. 1752-ben, megh. 1779-ben. Fiatalkorában könyvkötő volt.

Jäger Bertalan: lásd Sárospataki könyvnyomtatás.

Jakab Elek: történetíró, az erdélyi nyomdászat történetének kutatója, szül. 1820-ban, megh. 1897-ben. Királyhágóntúli nyomdászatunk históriájáról a nyolcvanas évekbeli Typographia hasábjain is jelentek meg dolgozatai.

János mester: 15. századbeli magyar könyvfestő; II . Ulászló királyunk 1492-ben a szép munkájáért nemességre emelte.

Janovics Ferenc: szül. Edelényben 1869-ben. A betűszedést Miskolcon tanulta 1882-től. Itt művezető volt, majd osztályvezető az Athenaeum szedőgépeinél, műszaki igazgató a Magyar Könyvnyomda Rt.-nál, s az ebből alakult Révai-nyomdában, később a Stádium Rt.-nál, majd ezt követőleg a Pesti Könyvnyomda Rt.-nál. A Főnökegyesület árszabályt tárgyaló bizottságának s a békéltető bizottságnak tagja volt. Szerkesztette a Magyar Nyomdászatot és a Grafikus Művezetőt, írogatott a Grafikai Szemlébe. Szakkiállításokat rendezett és előadásokat tartott a vidék nagyobb városaiban a Művezetők Egyesülete megbízásából.

Janson Anton: lipcsei betűművész, élt 1670 táján; a régente hollandus antikvának nevezett betűit újabban ismét fölkarolták.

Jansson János: amsterdami könyvnyomtató. 1618-tól 1664-ig Stockholmban is volt fióknyomdája. 1645-ben Hollandiában tanuló magyar deákok rábeszélésére utánnyomatokat készített Károli Gáspár bibliájából.

Japán fametszés: termékei Európában csak a 19. század közepe óta kezdettek ismeretessé válni, s a bennök megnyilvánuló fínom színérzék, impresszionista fölfogás és a díszítő elemek aszimetrikus volta mind több és több hívet és utánzót szerzett magának. A japanizmus termékenyítő ereje megérzett később az úgynevezett szecesszión, a Jugend-stíluson és a dekoratív művészet minden ágazatán, még a nyomdászaton is. Figyelemre méltóbb japáni fametszetek legelsei a tizenhetedik század közepe táján keletkeztek. Ezekbe a technika dolgában még mindenesetre kezdetleges fekete nyomatokba a színeket (többnyire csak sárgát és vöröset) utólagosan festették bele. E tónusoknak nyomtatás útján való előállításával csak a tizennyolcadik század elején próbálkoztak meg. A tizennyolcadik század első és a tizenkilencediknek második fele volt aztán a japán fametszés fénykora. E korban a japánok nem ismerték még a perspektíva törvényeit. Nem használták a keresztbe rakott vonásokkal való árnyékolási módot sem. A kalligrafikus lendületű körvonal egymagában volt hivatva arra, hogy kifejezővé tegye a képet; a többnyire csekély számú lazúros szín lehelt belé ezenfölül életet. A rajzot a japán fametsző rendszerint a körtefából hosszanti irányban vágott dúcra ragasztotta és ennek alapján késsel végezte a fa kimunkálását. A vízben oldható festéket nem labdákkal avagy hengerek segítségével, egyenletes rétegben vitte föl a formára, úgy mint nálunk, hanem sörteecset igénybevételével, gondos ecseteléssel. Az ecsetelés révén előálló egyenetlen festékfölrakás bizonyos frisseséget vitt bele a képbe. A nyomtatás maga nagyon egyszerűen történt: a kemény és hajlós papirost nyirkosítva tették a dúcra, s azután kézzel szépen rányomogatták. Az újabb időkben Japánország is belesodródott a modernizmus áramlatába, de a sok tüneményes vívmány és haladás mellett veszendőbe mentek ott valódi értékek is. Köztük a japán fekete meg többszínű fametszés.

Japán írás: A régi japánok eredetileg a 3. századot és a kínai befolyást megelőzőleg képírással éltek. Ezt a kezdetleges írásmódot a kínai betűk váltották föl, s ebből alakították aztán minden valószínűség szerint a buddhista papok a 8. sz.-ban a «mandzseokannát» (a tízezer levél írása), így nevezve a «Mandzsefuszifu» (tízezer levél) címet viselő régi költeménygyüjteményről, mely ezekkel a betűkkel van írva. Jelenleg a leghasználtabb írások Japánban az egyszerű «katakanna» 48 szótagjellel és a nehéz «firakanna». Újabb időben többen az európai latin írásnak akartak híveket szerezni; sokat tett e tekintetben az angolos ortográfiát követő «Romadzsikai» társaság, mely lapot is adott ki az új írás terjesztésére. Az újabb nemzeti fölbuzdulás sokat ártott ennek a törekvésnek.

Japán papiros: többféle anyagból készül kézi merítéssel. Igen szívós és szinte elpusztíthatatlan papiros. Némely már 1200 esztendő előtt készült ily papiroson alig látszik nyoma az idők múlásának.

Járat: A nyomó-alap mozgató mechanizmusa, vagyis az a szerkezet, mely a nyomó-alapot a rajta levő formával egyetemben majd a festékmű, majd pedig a nyomóhenger alá tolja: többféle lehet. Legkedveltebbek eddig a körjáratú meg a vasutas járatú gépek. Az elsőnek működése biztosabb, az utóbbié – egyszerűsége mellett – könnyebb. Vannak még ezenkívül szánkós, emeltyűs, forgattyús, gerebenes, csavaros és planétás járatú nyomó-alappal ellátott gépek.

Járdafestés: egy- vagy többszínű reklámszövegnek vagy képnek az aszfaltra való tartós festése. Kivágott bádogsablónok után, olajfestékkel mázolják az aszfaltra.

Jaschik Álmos: grafikus, illusztrátor és szakíró, szül. Bártfán 1885-ben. Írásai közül nevezetes a «Könyvkötő-mesterség» című alapos, jól illusztrált könyve, mely Budapesten 1922-ben jelent meg.

Jászai Samu: szül. 1859-ben, megh. 1927-ben. Betűszedést tanult, s fölszabadulása után sokat vándorolgatott a külföldön. Hazajőve, az Egyesületi Könyvnyomdában, később a Gutenberg-, majd pedig a Krakauer-, Neumayer- stb. nyomdákban dolgozgatott, élénken véve részt a nyomdászság egyesületi életében. 1894-től fogva tagja volt a Lapbizottságnak, az árszabályt tárgyaló bizottságnak; 1897-ben a Szakegyesület elnöke, 1899-ben Teszársz Károllyal megalapította a Szakszervezeti Tanácsot, melynek vezető titkára volt halála napjáig. 1922-ben nemzetgyűlési képviselővé választották. A Nemzetek Szövetsége mellett működő Nemzetközi Munkaügyi Hivatalnál a magyar munkásságot képviselte. Munkásügyekkel foglalkozó több könyvet és számos cikket írt.

Játszókártya: valamennyi nyomtatványfajtánk közt a legrégibb: a fametszés és a rézmetszés részben ennek a sokszorosításával töltötte el a csecsemőkorát. A litográfia kibontakozása óta ide vándorolt át a kártyakészítés is, s különösen a drágább és finomabb minőségűeknek litográfiai sajtón nyomtatódik mind a két oldaluk. A síknyomtatásos litográfia azért is alkalmas erre, mert a festékrétege nem tapintható ki; nem úgy, mint a könyvnyomdai nyomatoknál, melyeknek vonalai bemélyedők, vagy a mélynyomatoknál, amelyeknek festékrétege kidomborodik. A játszókártyák tarka színeit rendesen előbb nyomtatta a litográfus, s csak azután tért át a körvonalas rajz nyomtatására.

Jaune brillant: l. Nápolyi sárga.

Javítnok: rosszképzésű magyar szó a «korrektor» helyébe.

Jean de Sedan: híres francia betűmetsző a 17. század elején. A körülbelül a gyémánt típusnak megfelelő «parisienne» betűjéért európaszerte csodálták.

Jegynyomtató gépek: l. Menetjegyek nyomtatása.

Jegyzet: rendszerint tudományos és szakmunkákban előforduló kiegészítés, magyarázat, forrásidézés, az alapszövegtől elkülönítetten elhelyezve. A régi kéziratos művekben vagy a sorok közt (interlineáris jegyzet) vagy a lap szélén (marginális vagy széljegyzet) található. Nyomtatott művekben a jegyzeteket vagy a lap alján (lábjegyzet) vagy a mű végén, esetleg az egyes fejezetek után helyezik el.

Jegyzetek szedése: Ezeket egy-két fokkal kisebb betűvel szedjük, mint amekkora a szövegbetű. Így tehát ciceró- és garmondbetűs szöveg alatt petitből, petitbetűs alatt nonpareilleből szedődjék a jegyzet. Ha azonban a jegyzetben «aljegyzet» fordul elő: ennek betűje nem kisebbedik tovább. A jegyzetbeli bekezdés hézagának éppen akkorának kell lennie, mint amekkora a szövegbekezdés. Szokás a jegyzeteket egytől négyig terjedően csillagokkal (*), ezentúl keresztekkel (†), majd pedig a csillagok és keresztek kombinációival (*† stb.) jelölni, újabban azonban inkább felső törtszámokat (1 stb.) veszünk ehhez. Akár csillag, akár kereszt avagy törtszám a jegyzetjel: zárójelet teljesen fölösleges melléje tenni. Ha valamely könyvben nagyon sok a kisebb-nagyobb jegyzet: legajánlatosabb ezeket folytatólagos törtszámozással a könyv végén elhelyezni. Ehhez természetesen a szerző beleegyezése is szükséges. Ha a csupán egy-két szóból álló jegyzeteknek s ennek következtében a kolumna egységét megbontó kimeneteknek a száma igen nagy: leghelyesebb az összes jegyzeteket folytatólagosan szedni, mínuszokkal választva el őket egymástól. Kéthasábos műnél az ilyen összevont jegyzetek átfutóan is alkalmazhatók. A hosszabb jegyzetek megtörhetők és átvihetők a következő kolumnákra. Ilyen esetben elég, ha három-négy szövegsor marad egy-egy kolumnán, s a többi fölületet jegyzet borítja. – A jegyzetet a szövegtől elválasztó rövidke lénia fölösleges. A modernebb könyvekben ha már használják is az elválasztó léniát: többnyire keresztülfuttatják az egész kolumnán.

Jelinek Vencel: a nagyszombati tipográfia nyomtató munkása; ezen nyomda nagyrészének Budára vitele után, 1777-ben, maga állított Nagyszombatban nyomdát.

Jenson Miklós: velencei ősnyomdász, az antikva nyomdatípusnak a megteremtője. A franciaországi toursi pénzverőintézet bélyegmetszője volt, s 1463 körül királya Mainzba küldte a könyvnyomtatás tanulmányozására. Jenson ennek a megbízatásnak annyiban eleget is tett, hogy elsőrendű tipográfussá és betűmetszővé képezte ki magát; de aztán a helyett, hogy Franciaországba tért volna vissza, Velencébe ment, s itt nagyszerű nyomdát alapítva, nagy megbecsülésben és közszeretetben élt 1481-ben elkövetkezett haláláig. A pápa is méltányolta nyomdászi érdemeit, s ezért az őrgrófi rangra emelte.

Jerett Mór: szül. 1882-ben. Fölszabadult 1899-ben Budapesten. Hosszabb időt töltött Nyitrán és Miskolcon. Választmányi tagja volt a Szakegyesületnek, a Segélyző-Egyesületnek és a Hirlapszedők Körének. Könyvtárosa is volt a Szakegyesületnek. Tagja volt az 1905-ös árszabálytárgyaló bizottságnak, mely az első gépszedő-árszabályt megalkotta. 1908 óta a Segélyző Egyesület tisztviselője, a Jótékonysági Kör és a Hirlapszedők Köre pénztárosa.

Jessen Péter: német iparművészeti író. 1894 óta könyvtári igazgatója volt a berlini iparművészeti múzeumnak. Számos munkája közül a «Grundzüge einer Formenlehre für Buchdrucker» ránk nézve a legnevezetesebb.

Jésus-musique: 54:70 cm-es papirosnagyság a franciáknál.

Jezsuita nyomdák: volt ilyen a 16. századtól kezdve mindenfelé: Keletázsiában Goában, Trankebarban, a délamerikai Limában (1585-ben). A bécsi jezsuita nyomda volt a magva (1577-ben) a nagyszombati akadémiai, majd budai Egyetemi Nyomdánknak. Voltak ezenfelül jezsuita nyomdáink Kassán és Kolozsvárt is.

Jiddis: zsidó-német romlott nyelv; alapja a német, de héber betűkkel írják és nyomtatják. Lengyelországban és Észak-Amerikában tekintélyes irodalma van. 1890 körül nálunk is volt jiddis napilap.

Jitzhák Salamon: az első héberbetűs könyv nyomtatója a calabriai Reggio városában, 1475-ben.

Johnson-féle szedőgép: a Monotype egyik őse 1875 körül; egyes betűket öntött és sorzott egymás mellé. A kéziratról írógépfélén egy másik kéziratot csináltak, még pedig lyukasztó patricákkal, amelyek minden betűnek megfelelően más-más formájú lyukat vágtak az alájuk vezetett papiros-szalagba. Ezt a szalagot bevezették aztán a gépbe, amely a betűk öntését és sorbarakását önműködőleg végezte.

Johnson J.: angol szakíró; 1824-ben jelent meg «Typographia, or the Printer’s Instructor» című kétkötetes szakmunkája, amely Hansard hasonló tárgyú munkájával egyetemben nagyot lendített az angol nyomdászok szakkultúráján.

Johnston-Die-Press: l. Acélmetszetnyomtató sajtók.

Johnston-féle ívberakó: 1880 körül próbálkozott vele amerikai föltalálója. A papirost egy apró kés egy nyirkosított ponton bevágta, ebbe a bevágásba egy tű hatolt, fölemelve az ívet, melyet kaucsukból való tolók vittek tovább.

Johnston-nyomtatás: újabb időben nagyon fölkapott mélynyomtatás; acéllemezekről, különleges ú. n. «Johnston Die»-sajtón történik.

Joly: 6 pontos betűnagyság elnevezése a hollandusoknál.

Jónás Jakab János: Temesváron volt könyvnyomtató 1792–1806-ig.

Joó János: az egri érseki líceumi nyomda ügyvezetője a 19. század harmincas és negyvenes éveiben.

Jordáky Lajos: szül. 1886-ban. A Romániai Grafikai Munkások Szövetségének kezdetben ügyvezető alelnöke. A «Typograph»-ot is szerkesztette 1924-ig. 1920-tól a «Gutenberg» nyomda igazgatója, később bérlője.

Jost Bogoszláv: a jugoszláviai grafikai munkások szövetségének titkára hosszú éveken át, szül. 1881-ben, megh. 1934 októberében. A világháború után nehéz munkát végzett a szerb, horvát és krajnai nyomdászszervezetek egyesítésével, s – különösen szerb területen – árszabályos állapotok teremtésével.

Jótékonysági Kör: 1882. június hó 1-én kezdte meg működését. Az alapítók főképpen azt tűzték ki céljául, hogy a nyomdászárvákat karácsonykor felruházza és a betegség vagy munkanélküliség által sújtottaknak időközönként segítséget nyújtson. A Kör szerény keretek között kezdte meg működését, ezek azonban idővel mindjobban kibővültek. Különösen a háború után beállott és évek óta tartó rendkívül súlyos gazdasági válsággal járó nagy munkanélküliség késztette a Kört fokozott tevékenységre. A nyomdai munkásság példás áldozatkészsége a Kört abba a helyzetbe juttatta, hogy a rendkívüli segélyezést az egész ország területére kiterjeszthette és segélyben részesíti nemcsak az árvákat, hanem azokat is, akik munka nélkül vannak és rendes segélyüket kimerítették. Ezeknek a segélyeknek az összege évenként több százezer pengőt tesz ki. A Kör elnöke 1936 tavaszán Gyürey Rudolf, pénztárosa Jerett Mór.

Journal (francia): a. m. napló, napilap, hirlap.

Jugoszláviai Grafikai Munkások és Munkásnők Szövetsége: székhelye Zágráb. A szövetség 1921. január 1-én kezdte meg működését, öt kerületre van felosztva; ezek székhelyei: Zágráb, Belgrád, Novisad, Sarajevo és Ljubljana. A szövetség segélyezi tagjait munkanélküliség, betegség és rokkantság esetén, de folyósít temetkezési, árva- és özvegysegélyt is. A szövetség tagjai a nyomdászokon kívül a litográfusok, cinkográfusok és a könyvkötőmunkások, valamint az ezekhez tartozó segédmunkások és munkásnők. Jelenlegi taglétszám 4665. A szövetség szakkulturális tevékenységet is fejt ki és ennek érdekében kiadja a «Graficka Revija» című szaklapot. A szövetség 10 naponként megjelenő hivatalos közlönyének a címe «Graficki Radnik». A jugoszláv nyomdai munkásoknak számos dalosköre és zenekara, valamint sportklubja van az egyes kerületekben. sj

Jugoszláviai Nyomdász-Szövetség: munkáltatói szövetség; székhelye Zágráb. Ez a szövetség azonban nem egyesíti magában az összes grafikai munkáltatókat. Tevékenysége saját tagjai érdekeinek védelmén kívül a kollektív szerződések megkötéséből áll. Fenti szövetségen kívül az 1931-es törvény értelmében megalakultak Jugoszláviában az úgynevezett kényszeregyesületek; ezek hasonlatosak az ipartestületekhez. Ilyen kényszeregyesület az ország több városában van, úgymint Zágrábban, Osijeken, Novisadon, Ljubljanában és Belgrádban. Ahol nincs ilyen külön egyesület, ott a nyomdai munkáltatók az általános iparosegyesületnek a tagjai. sj

Jumanca József: szül. 1893-ban. Fölszabadult Budapesten 1911-ben a Birautiu (Poporul Român) nyomdában. Később a Világosság-nyomdában a román-nyelvű munkáslapot szedte. 1918–1919-ben a romániai kormányzótanács tagja és munkaügyi miniszter, 1924–1926-ig a «Typograph» szerkesztője, ezután a Kolozsvár-kerületi Munkakamara elnöke és az összes erdélyi munkakamarák választott szenátora.

Jungfrauschrift: a németeknél a petit betűnagyság (8 pont) régibb elnevezése.

Junior Autoplate: leegyszerűsített formája az Autoplate elnevezésű gyors-stereotipáló gépnek. Van közös olvasztóüstből dolgozó kettős formája is, amely «Autoshaver» nevű segédszerkezetével igen jelentékenyen fokozza a stereotíplemezek öntésének gyorsaságát.

Jusztórium: a betűöntöde egyik ellenőrző szerszáma. Alakra nézve olyan szedősorjázóra hasonlít ez, melyről levettük a változtatható sorzáró részt. Kis támasztója van, s így asztalra állítva a belehelyezett betűkkel megdőlten áll. Nagyságra nézve különböző aszerint, hogy milyen nagyságú betűk kerülnek vizsgálat alá. Alkalmazásakor a betűöntő balkeze ujjai közé veszi ezt a szerszámot, úgyhogy hüvelykujjával a belehelyezett betűket a vizsgálat alatt lefoghassa, azokat a mintabetűkkel egyszinten tarthassa, hogy a vonal és távolság mérését, ellenőrzését a vonalozó lemezzel végezhesse. A jusztóriumban a magasság ellenőrzése egy végmércének a betűk mellé helyezésével történik, s e végmércére helyezett vonalozó lemez éle mutatja a méret azonosságát vagy különbözetét. ls és ta

Juxta-cédula: a. m. szelvénylap (részvényeken).

Jüngling István: Nagyszeben városában volt könyvnyomtató 1666-tól 1691-ig.



K

Kábel: Az elektromos áram elosztásához vezetékek, kábelek szükségesek. A kábeleknél két főcsoportot különböztetünk meg, ú. n. az erősáramok és a gyengeáramok vezetésére szolgáló kábeleket. A két rendszer között a főkülönbség az, hogy a nagyobb árammennyiség vezetéséhez jóval nagyobb vezető keresztmetszet és a nagyobb feszültséggel arányosan gondosabb szigetelés szükséges.

Kaczander Gyula: született 1844-ben, megh. 1917-ben. Neves munkásvezér a hetvenes években. Az 1871-i «hűtlenségi pör» egyik fővádlottja volt, de fölmentették. Később a Munkás-Hetikrónikát ő szerkesztette. A nyomdászegyesületnek hosszú időkön át alelnöke is volt.

Kádár József: a máramarosszigeti «Kincstári Nyomda», majd a «Cs. kir. Státusnyomda» ügyvezetője a múlt század negyvenes és ötvenes éveiben.

Kádmiumsárga: fémfesték; jól föd és jól állja a fényt, de kissé drága. L. még Festékkeverés.

Kájoni János: csíksomlyói könyvnyomtató, szül. 1629-ben, megh. 1687-ben. Földhözragadt jobbágycsalád gyereke volt, kit egy ferencrendi kolduló barát hozott be a kolozsvári kolostorba. Írni, olvasni is itt tanították meg. Rendkívül gyors felfogását hamarosan felismerve, továbbtanulásra a nagyszombati Pázmány-egyetemre küldték, s itt módjában állott a nyomdászatot is megtanulnia. Férfikora delén került vissza Csíksomlyóba. A Ferenc-rendnek csakhamar erdélyi rendfőnöke (custos provincialis) lett. Ezenkívül irodalmilag is dolgozik. A régi egyházi énekeket összegyűjti és újakkal bővíti. 1675-ben hozzáfog a nyomda felállításához. A vasrészeket rajzai után megrendeli nagyobb kovácsműhelyekben, a fasajtót pedig maga építi meg. Betűit valószínűleg Nagyszombatból rendelte. A szedésre, nyomtatásra is maga tanította be szerzetestársait. Első műve az 1676-ban megjelent «Cantionale Catholicum» (katolikus énekek) 786 oldalas negyedrétű könyv. Impresszuma: «A csiki klastromban nyomatott Cassai András által 1676-ban». Ez a Cassai csak felvett név lehet. Szerepel ugyan egy Kassai András a bártfai nyomda hitvitázó kiadványán, de ez a Kassai református érdekeket véd és évtizedekkel előbb szerepel. A nyomda anyagát először 1743-ban frissítik fel a Nagyszombatból hozatott «1100 drb nagyobbfajta betűvel». Később Nürnbergből hozattak garmond és ciceró könyvbetűket. A csíksomlyói nyomda kiadványait Glósz Miksa csíksomlyói főgimn. tanár állította össze és adta ki. A nyomda 1907-ig volt üzemben. A fasajtó utolsó mestere Lázár fráter volt, ki 1907-ben, 81 éves korában halt meg. Az imponáló külsejű fasajtót, könyvkötői felszerelést, másfél méter hosszú betűszekrényeket s a teljes nyomdai komplexumot, számtalan fa- és rézmetszet kíséretében 1910-ben Kolozsvárra hozták és a renovált kolostor egyik földszinti helyiségében helyezték el. 1924-ben négy mázsa betűt átöntöttek. 1926-ban a Szent Ferenc-rend Kájoni ünnepélyt rendezett, mely alkalommal kiállításra került az ősnyomda is a termékeivel. ls

Kakográfia (görög): a. m. helytelen írás, vagyis a helyes írásmódnak, az ortográfiának ellentéte.

Kalander: l. Simítógép és Préselő kalander.

Kalapcsomagoló: l. Papiros formátuma.

Kalendárium: l. Naptár.

Káli József: a marosvásárhelyi ref. kollégium nyomdájának ügyvezetője 1828-tól 1835-ig.

Káli Simon: a marosvásárhelyi református kollégium nyomdájának ügyvezetője 1835-től 1866-ig.

Kalkográfia: 1. a. m. rézmetszés (l. o.). – 2. Valamely rajz pontos másolatának készítése. Ez többféleképpen történhetik. A rajzra áttetsző papirost, vásznat vagy zselatint teszünk és arra rajzoljuk a másolatot. Vagy pedig a papirosra, melyen a másolatot előállítani akarjuk, másolópapirost teszünk azzal az oldalával lefelé fordítva, mely könnyen elváló festékanyaggal van bevonva, a másolópapirosra pedig a lemásolandó rajzot fektetjük és hegyes szerszámmal gyöngén megnyomjuk a rajz vonalait. E nyomástól a közben levő papirosról a festékanyag leválik és az alatta levő papirosra tapad, úgyhogy a rajzot tünteti föl. Ennek az eljárásnak az a hiánya, hogy a nyomás kárt ejt a lemásolandó rajzon.

Kalkokemigráfia: Toifel eljárása a magasnyomtatásos lemezek előállítására. Fémlemezt vízben oldható réteggel bevonva, s ebbe a képet belekarcolva, az egész fölületet fényérző aszfalttal vonják be. Vízbe téve már most a lemezt, a kettős réteg mindenünnen leázik, csak a karc vonalainak helyén marad meg, úgyhogy a környezetük elmaratható.

Kalkotípia: a fametszetek helyettesítésére irányuló galvanoplasztikai lemezkészítő eljárás. Az angol származású Spencer nyomán Heims találta föl Berlinben. Különben az ektipográfiának és a galvanoglífikának kombinációja.

Kalkoxilográfia: a bécsi Siegländernek egy eljárása, amelyben a fametszést a rézmetszéssel kötötte össze.

Kalkuláció: az elvégzendő munka előrelátható költségeit iparkodik megállapítani. Ezeken az adatokon nyugszik a nyomda által a rendelőnek adott árajánlat. Az előrelátható költségeket a kalkulátor állapítja, illetve becsüli meg. A kalkulációnak tartalmaznia kell az illető munka előállításához szükséges papiros megjelölését és árát a hozzálékkal együtt, az egyes nyomdaosztályokban előreláthatólag felmerülő munkaórák számát részletezve, az önköltségi árral megszorozva, valamint az olyan munkák árát, melyek nem az üzemben készülnek (pl: klisé, kötés) egy bizonyos haszon hozzáütésével. Az így nyert végösszeghez a kívánt hasznot hozzáadva kapjuk meg az ajánlati árat. A kalkulátor a végzendő munkaórák számát megbecsüli, esetleg a művezető, előmunkás bevonásával. Az egyes munkateljesítmények árát vagy egy a közösség által kiadott tarifa tételeiből veszi a kalkulátor, vagy ami helyesebb, az üzem maga állapítja meg az egyes munkaórák, az 1000 n, az 1000 nyomtatás önköltségi árait és a kalkulátor ezeket veszi alapul. A kalkulátor tevékenysége igen fontos, mert alacsony kalkuláció veszteséget okoz, magas kalkuláció pedig lehetetlenné teszi a munka vállalását. dr bl

Kalkulációs könyv: A kalkuláció egy erre a célra fölfektetett, sorszámmal ellátott könyvben történik. A kalkulációs könyvben feltüntetendő a dátum, a megbízó neve, a kérdéses munka pontos leírása, a példányszám és kivitel, a szükséges papiros pontos mérete, súlya és ára. A kalkulációs könyvben a kérdéses munka elvégzéséhez szükséges részmunkálatokat egyenként sorolja fel a kalkulátor (l. Kalkuláció) és a részmunkák általa megbecsült önköltségi árainak összege adja a teljes munka önköltségi előállítási árát. A megajánlott árnak ezenfelül a kívánt hasznot is tartalmaznia kell.

Kalkulációs tanfolyam: A Magyarországi Grafikai és Rokoniparosok Főnökegyesülete fölkérésére a Nyomda- és Rokonipar szerkesztősége 1925-ben nyomdaipari kalkulációs tanfolyamot rendezett a Főnökegyesület tagjai és azok művezetői részére. E tanfolyam megtartását szükségessé tette az, hogy azidőben a nyomdaipar árképződése arra mutatott, hogy sok esetben az árajánlatok egészen irreális alapon történtek az ipari közösség kárára és így nem látszott feleslegesnek oly szeminárium megtartása, amelyben az árképződés minden vonatkozása az ahhoz legjobban értő szakemberek által világíttatik meg. Az érdeklődés e tanfolyam iránt oly nagy volt, hogy az első előadássorozat befejeztével azt meg kellett ismételni. A tanfolyam előadói Braun Vilmos, dr. Engel Kornél, Löwy Salamon, Markovits Kálmán, ifj. Markovits Kálmán, dr Nagy Béla, Radnai Mihály, Révész Zsigmond, továbbá Szász Győző, Székely Artúr és Tausz Sándor voltak, kiknek előadásait azután a Nyomda- és Rokonipar könyvalakban külön is kiadta. Jórészt e könyvnek mint vezérfonálnak a használatával a Nyomdászegyesület továbbképző szaktanfolyamának 1933/34-i szemeszterén is folytak kalkulációs előadások. mk

Kál Lajos: szül. 1897-ben Budapesten. Fölszabadult 1915-ben Budapesten. Tagja volt az öntőkör választmányának és árszabálybizottságának, a budapesti Helyi Bizottságnak és az Országos Bizottságnak. Az Öntőkör árszabálybizottságának elnöke, a Segélyző Egyesület felügyelő bizottságának tagja.

Kállay Gergely: a váradi papnevelő intézetnek 1745-ben alapított nyomdájának volt első ügyvezetője. 1752-ben Debrecenbe került a városi nyomda provizorául.

Kalligráfia: a. m. szépírás.

Kallitípia: fotográfiai másolóeljárás. A papirost vasoxidsókkal teszik fény érzővé; az előhívás ezüstnitrát, nátriumcitrát és ammóniák oldatával történik.

Kalmár Henrik: született 1870-ben, megh. 1933-ban. A pozsonyi Alkalay-nyomdában tanulta a betűszedést. Később Pozsonyban szociáldemokrata párttitkár volt s a Westungarische Volksstimme szerkesztője, Budapestre jőve, az itteni Volksstimme szerkesztőségében dolgozott.

Kalocsai érseki nyomda: Batthyány József gróf érsek alapította 1749-ben. Első technikai vezetője valószínűleg Royer Ferenc Antal volt. 1765-ben a kegyesrendiek kezébe került a nyomda; művezetői voltak: Wagner János József (1766), Neuner Frigyes szerzetes (1782-től 1797. június 2-ig) és Prandtner Lipót szerzetes, a matematika tanítója és képzett nyomdász (1799-től 1803-ig), 1803. január 1-től fogva Tomencsek János, a pesti Landerer-nyomda volt művezetője veszi bérbe 10 évre évi 200 forintért. Végre 1816-ban a nyomda megszűnik s vétel útján Trattner birtokába kerül, ki azt fővárosi üzletével egyesíti.

Kalotípia: egyszerű fotografáló eljárás.

Kamera obszkura (camera obscura): l. Fotográfia és Fotomechanikai sokszorosító eljárások.

Kammersberger Gyula: pesti betűöntő; l. Schmidl Károly.

Kanavász: négyszögletes recéjű vászonszövet, némely fajtáját könyvek bekötésére is használják.

Kancelláriák írásművészete: a 15. században érte el csúcspontját. Kancellária volt az ókortól kezdődően minden fejedelmi udvarban, s az adománylevelekben stb. igen érdekes és gyakran művészies emlékét láthatjuk az illető korok betűstílusának.

Kancelláriás nyomdabetűk (németül: Kanzleischrift): a 18. században keletkezett elnevezés a fraktúr típusnak egy cifrázattal túlterhelt változatára.

Kánon: 36 pontos betűnagyság. Az elnevezés nyilván onnan származik, hogy ilyen tárgyú könyvet nyomtattak véle. A régibb nemet «kleine Kanon» 32, a «grobe Kanon» pedig 40 pont volt.

Kaosztípia: tipográfiai alapnyomati lemezeket adó stereotípiai eljárás. Vízzel megnedvesített itatóspapirost teszünk az öntőpalackba, s hosszú rúdra erősített öntőkanállal öntjük beléje a betűfémet. Így olyanforma lemezeket nyerünk, mint a szelenotípiával.

Kapcsoló jel (accolade,{ ): több sornak összefoglalására szolgálnak. Vannak egyetlen darabból öntöttek is, de tagadhatatlanul az összeszedhetők a praktikusabbak.

Kapi Gábor: tudós jezsuita, a nagyszombati nyomdának huzamosabb időn át volt prefektusa, vagyis igazgatója a 18. század elején. Megh. 1728-ban.

Kapitális betűk: a régi rómaiaknak főleg a kőbe vésett föliratokon használt verzálisai; körülbelül megegyezik azzal a mai betűtípussal, amelyet a tipográfus «román medievális verzális» néven ismer. A régi könyvekben és diplomákban jobbára csak cím- és fejezetkezdő sorokul alkalmazták; a könyv szövegbetűje általában az unciális volt.

Kapitälchen: a latin betűk egyik fajtája, amely a verzálisok (nagybetűk) formájára van öntve, de a betű képe nem nagyobb, mint a kurrensé (kis betű). Legtöbbnyire verzális kezdőbetűvel használják.

Kapronczai Nyerges Ádám: l. Nyerges Ádám.

Kapy Gábor: a kilencvenes években Eperjesen, Kassán, majd Budapesten dolgozott betűszedő. «Panaszom» című költeményes kötete, egy színdarabja és a fölvidéki lapokban elszórt sok jó verse látott még 1900 előtt napvilágot. 1908 körül Amerikába vándorolt.

Karacs Ferenc: rézmetsző és térképész, szül. 1771-ben, megh. Pesten 1838-ban. Mint debreceni tanuló megtanulta a rézmetszést s 1813-ban Teleki László gróf támogatásával kiadta Magyarország térképét négy lapon, majd 1830-ban Európa térképét 24 lapon.

Karádi Pál (székesfehérvári): unitárius pap, később alföldi püspök, jeles nyomdász. 1569-ben Abrudbányán nyomtatott, amint ezt egyetlen, híres nyomtatványa, a «Komédia Balassi Menyhárt árultatásáról» című műve bizonyítja.

Karai László: budai prépost, az első magyarországi nyomda megalapítója, a somogymegyei Kara helységből való volt. 1455-ben a bécsi egyetem deákja lett, majd az egyházi pályára lépett. Ekkoriban került a királyi kancelláriába. Mátyás királyt több útján elkísérte, így 1467 augusztusában is és a király szeretetét és bizalmát teljes mértékben megnyerte. 1468 elején budai prépost lett, 1470 elején az alkancellári tisztségre nevezte ki a király, 1470 nyarán pedig követül Rómába küldte. Római tartózkodása idején ismerkedett meg a könyvnyomtatással Sweynheym (l. o.) és Pannartz (l. o.) nyomdájában, átlátta annak roppant jelentőségét és mert jó magyar ember is volt, ennek a művelődési lehetőségnek az áldásában a maga magyar népét is részesíteni kívánta. A római nyomdának egyik alkalmazottjával, a valószínűleg német származású Hess Andrással (l. o.) egyességet kötött és meghívta Budára, hogy alapítson ott nyomdát, magára vállalván a költségek teljes fedezését. A nyomda felszerelése kétezer ezüstforintjába került a tudós papnak. 1473 pünkösd ünnepére készült el Hess a Budai Krónikával, amelyet Karai Lászlónak ajánl szépen megírt dedikációs levelében. Karai László valóban megérdemli, hogy mélységes szeretettel gondoljon rá minden magyar ember, főleg pedig minden igaz magyar nyomdász. Fraknói Vilmos mutatta ki, hogy Karai Lászlót illeti meg a könyvnyomdászat hazánkban való meghonosításának dicsősége és nem Geréb Lászlót, mint addig hitték.

Karancsi György: 1661-ben vette át Fodorik Menyhért örököseitől a debreceni nyomdát. Nyomtatványai annyira piszkosak, hogy az ócska, pecsétvető betűt sokáig Karancsi-betűnek hívták.

Karátsony Imre: szül. Székelyhidán 1889-ben. Felszabadult Nagyváradon 1908-ban. Több vidéki városban dolgozott mint betűszedő. 1911-ben gépmesterré minősíttette magát Debrecenben, ahonnan 1912-ben Budapestre költözött, 1914-ben belépett az Athenaeum testvérvállalatához, a Grafikai Intézet Rt.-hoz, majd mint rotációs gépmester átlépett az Athenaeum nyomdába, ahol 1918 óta mint művezető dolgozik. 1936-ig a Grafikus Művezető szerkesztője.

Karbantartás: l. Gépek karbantartása.

Karc (a mélynyomtatásban): lásd Rákelsávok.

Karcoló gép: a litográfiában karcolásra és vonalzásra használják. Négyoszlopos keretbe szerelt kettős gép. Alsó felében a litográfiai kő befektetésére való, itt minden irányban tologatható szánt látunk; e fölött pedig egy szintén bármely irányban eltolható karcoló-tű apparátusát.

Karcoló-tű: a rézkarcos művésznek és véső litográfusnak fő-fő szerszáma. Ceruza vastagságú, de a grafitpálcika helyett egy acél drót van beléeresztve, amelynek hegyét a szükséghez képest különböző formára köszörülik.

Karcsú Arzén: egyháztörténeti író. Többek közt írta: «A váci könyv nyomdászat története» (1875).

Karenc-idő: l. Carentia.

Karikatúra (olasz) a. mint torzkép.

Karletzky Lőrinc: a nagyszombati nyomda szedője; a nyomda Budára helyezése után Fiúméba ment, s ott megalapította a város első tipográfiáját 1785-ben.

Karolingi irás: a Nagy Károly frank császár udvarában divatozott írás; a római egyenesen álló minuszkulákból fejlődött ki. Nehézkes olvasású, különös ritmusú írás.

Károlyi István: királyi táblai ügyvéd, Trattner Mátyás veje. 1828-ban vette át apósa jelentékeny, több mint száz munkással dolgozó tipográfiáját és amelynek «Trattner-Károlyi nyomda» volt a neve 1867-ben való megszűntéig. Károlyi István 1840-ben országgyűlési követe volt Pest városának. Az első gyorssajtót ő hozatta Pestre 1838 körül, s 1840-ben gőzerőre rendezte be a nyomdáját. 1863-ban halt meg.

Kárpitnyomtatás: l. Tapétanyomtatás.

Karrikatúra: l. Karikatúra.

Kartofília: a. m. képes levelezőlapok gyűjtése.

Kartográfia: térképkészítést jelent.

Kartón: több papirosív összeragasztásából áll elő. Eszerint van kétszeres, háromszoros, négyszeres stb. kartón. A minőséget az összeragasztott ívek minősége határozza meg. A kromó-kartónon a fölső réteg fölülete krétázva van. A szokottabb kartonnagyságok nagyságát milliméterekben és cicerókban l. a 361. oldal táblázatán.

Kartotéka (gör.): följegyzések, címek stb. gyűjteménye egyes lapokon, betűrendben vagy szakok szerint csoportosítva.

Kartotípia: a. m. magasnyomtatásos úton való térképkészítés.

Kártya: l. Játszókártya.

Kártyafestők: a nyomdászok ősei, akik rajzolt, majd kontúros fametszetekről készült játszókártyákat színeztek. Ulm városában 1410-ben már céhforma egyesülésük volt a kártyacsinálóknak és kártyafestőknek, akikhez 1441-ben a formametszők is csatlakoztak.

Kártyagyár: l. Piatnik Ferdinánd.

Kassai András: a csíki kolostor legelső könyvnyomtatója 1676-tól kezdve.

Kassai jezsuiták nyomdája: a 17. század hetvenes éveiben alapították; mintegy fióknyomdája volt a nagyszombatinak.

Kassai Pál: 1686-tól 1696-ig volt a debreceni városi nyomda vezetője.

Kassai városi nyomda: 1635 körül került a város tulajdonába a korábban Schultz Dániel birtokában volt tipográfia. A város tanácsa Gevers, másként Kompaktor Bálintot bízta meg a tipográfia kezelésével, aki később meg is vásárolta a műhelyt.

Kassza-skontó: a. m. készpénzfizetés esetére való árengedmény.

Kastenbein-féle szedőgép: tulajdonképpen egy tüdőbajos német betűszedőnek volt a találmánya, aki még halála előtt közölte terveit Kastenbein kasseli kereskedővel, s ennek aztán sikerült a közlés alapján a gépet megszerkeszteni. A gép kezeléséhez négy munkás kellett: egy aki billentyűz, egy aki kizárja a sorokat, egy aki oszt, s egy segédmunkás, aki a minduntalan kiürülő lapos betűtartó csöveket kicserélgeti. Ezen csövekből sorzódnak a betűk a négysoros klaviatúra gombjainak nyomogatása következtében egymás mellé. A géppel bárminő nyomdai betű szedhető; külön-szignatúrás öntés nem kell hozzá. Az osztógép tulajdonképpen szintén szedőgép, amennyiben az osztás kézzel történik, s a gép csupán rendbe rakosgatja a betűket, hogy a lapos betűtartó csöveken át a szedőgépbe juttathatók legyenek. A Kastenbein-féle szedőgépet főleg Dániában és Angliában használták; magánál a londoni «Times»-nél 28 darab volt belőle működésben, egészen 1908-ig, mikor a Monotype, majd meg a sorokat öntő gépek kerültek helyükbe.

Katalikotípia: fotográfiai másolóeljárás.

Katalógus (gör.): jegyzék; könyvjegyzék, gyakran árjegyzék is.

Katalógusok szedése: l. Oszlopos szedés.

Katatípia: egy tisztán fotográfiai eljárás elnevezése.

Kategóriák: l. Spárták.

Katholikon: l. Catholicon.

Katits Antal: szül. 1848-ban, megh. 1918-ban. Tördelő volt a Franklin-Társulat nyomdájában. 1893-ban főleg az ő buzgólkodására alakult meg a «Magyarországi Munkások Rokkant- és Nyugdíj-Egyesülete», amelynek vezetőségében mindig nagy számmal voltak nyomdászok is. Az Egyesület első elnöke Katits volt; 1904-ben igazgatóvá választották.

Katód: a galvanoplasztikában az áramot kivezető, negatív fémsarok.

Katolikus Írók és Hirlapírók Országos Pázmány-Egyesülete: lásd Sajtóegyesületek.

Katolikus kötés: a 16. században így nevezték a könyvek olasz-francia ízlésű kötését. Az olaszok és franciák hagyományos könyvszeretete ugyanis a lehető legszebb köntösben kívánta látni kedves szellemi csemegéit. Azonban a németeknél és angoloknál ezzel szemben a komor puritánizmus a könyvek külsején is megnyilatkozott. Ezért az utóbbiakat «protestáns kötésűeknek» hívták.

Katonai térképek: ezek fő-fő lemezeit a heliográfia útján állítják elő, amely mélynyomtatásos formát ad. A tónusok most általában offset-sajtón készülnek.

Kauder Vilmos: zsolnai nyomdász 1713-ig.

Kaym Orbán: budai könyvárus az 1503. és 1519. évek között; ő látta el külföldről behozott templomi szertartáskönyvekkel az itteni katolikus papokat.

Kefer Heinrich: l. Helye.

Kék hétfő: a korábbi századokban a német nyomdászoknál meglehetősen elterjedt szokás. A napi munkaidő szabályozása és az ivószokások tünedezése következtében ma már alig fordul elő.

Kék László: jóhírű rozsnyói nyomdász a 19. század negyvenes éveitől kezdve. 1855 körül átköltözött Balassagyarmatra.

Kék szín: a leghidegebb és egyszersmind legjobban bemélyedő szín; természetes feketeségtartalma a legnagyobb valamennyi tarka szín között. Mesterséges világításnál rendesen sötétebbnek látszik, a fehérrel derített árnyalata pedig világosabbnak. Ez a tulajdonsága a festői művek kiállításain sok zavart okozhat. Hatása a szemre nyugodt és kellemes és ezért nagyon sűrűn használják a többi szín megtörésére.

Keller Gottfried: német föltaláló. 1845 körül fenyőfából előállította a cellulózt, amely most a papirosnak a legfontosabb alkotó része. Kellert a maga sikeres kísérleteire a rongyanyagnak már akkortájt is igen erősen érezhető hiánya késztette.

Kellősítés (betűmatricáé): A betűmatrica anyagául felhasznált négyzet alakú vörösréz- vagy vaspálcika a patricával történt besajtolása következtében deformálódik. Úgy az ilyen, mint pedig a nikkel- vagy a vörösréz-szemes, cinkkel körülöntött matrica-pálcikát mind a hat síkján gondosan és pontosan meg kell munkálni. Hosszirányban mind a négy síknak pontosan párhuzamosnak, oldalsó irányban pedig derékszögűnek is kell lennie, amellett az elmélyített képfölületet és annak fekvését a megmunkálásnál a matrica oldalsíkjaival párhuzamos helyzetbe kell hozni. Mindezeken kívül a képfölületnek egyöntetűen pontos mélységűnek, magának a matricának pedig a képhez mért vastagságúnak, valamint méretre szabott hosszúságúnak kell lennie. A kellősítési munkálatoknál, melyek részben marógépek igénybevételével és – reszelők segélyével – kézzel végeztetnek, ezeket a szabályokat a vele foglalkozónak mind figyelembe kell vennie, mert enélkül nem lehetne a betűképnek derékszögű nyomtató-fölületet adni, de meg a kép helyzete, fekvése is bizonytalan lenne. A munkálatok ellenőrzésére sík-, vastagság-, párhuzam-, derékszög, mélységmérő és egyéb műszerek is szolgálnak. ls és ta

Gépmesteri szempontból kellősítés annyi, mint a kliséknek a nyomtatáshoz való előkészítése. Mielőtt a formát beemeljük vagy arról levonatot készítünk, a beállított dúcok magasságáról kellőkép tájékozódnunk kell. Szóval egyenkint megvizsgáljuk azokat. Szükséges, hogy a képnek alsó tere, vagyis alapzata egész terjedelmében vízszintesen álljon. Sok gépmesternek az a szokása, hogy ha a kép mozog, egyszerűen csak a sarkokat rakja alá, nem számolva azzal, hogy a nyomóhenger egész súlyával nehezedik a dúcra s így könnyen okozója lehet a dúc nyomtatás közben való mozgásának, valamint a körötte levő szedés spíszelésének. Gyakran előáll az az eset is, hogy az egyengetés ezáltal más helyzetbe jut s használhatatlanná válik.

Kelmscott Press: Morris Vilmostól 1891-ben Londonban alapított kisded nyomdaintézet. A modern könyvnyomtatásra vonatkozó törekvések innen indultak ki. Kézi sajtóin nyomtatta Morris az ő világszerte híres könyveit.

Keményítő csiriz: l. Ragasztó-szerek.

Kemény ólom: az olyan ólom, mely már 14–20% antimonnal van ötvözve.

Kémiai nyomtatás: a. m. litográfia.

Kemiglífia: Palmer glifográfiáját a maga idejében kemiglífiának is nevezték.

Kemigráfia: összefoglaló neve a nyomtatólemezeket készítő eljárásoknak. L. Fotomechanikai sokszorosító eljárások.

Kemitípia: a dánországi Piil Károly találta föl még az 1843. esztendőben. Könyvnyomdai lemezeit eléggé körülményes módon állította elő: a maratóalappal bekent fémlemezbe belekarcolva a rajzot, ezt mélyre maratta; ezután – mint ő maga mondta – a rajz mélyedéseit valami saválló fémmel, úgy látszik bizmúttal, töltötte tele, majd pedig e körül mindent elmaratott.

Kempe-matricák: l. Stereotípia.

Kence: a nyomdafestékek kötőanyaga. A fekete festékeknél ez részben tiszta lenolajkence, részben pedig lenolaj- s gyantaolajkencének keveréke, avagy csupán gyantaolajkence. A jobb akcidens-, ábra- meg dísznyomtató festékek tiszta lenolajkencével készülnek, minthogy az egyébfajta kencék ezeket a festékeket nehezebbekké, fénytelenebbekké tennék, míg az ujság és műfestékeket tisztán lenolajkencével nem lehet előállítani, mert az előállításuk egyrészt drága volna, másrészt meg nem is felelnének meg a céljuknak, mert hiszen e festékeknek lazább állapotúaknak kell lenniök, mint aminők az ábra- és dísznyomtató festékek. A német «kurze Farben»-nek nevezi őket, mert az ezekhez a festékekhez használt kencék «rövidek», vagyis meregetéskor nem eresztenek hosszú szálat. Az ilyen rövid- avagy hosszúszálú kencének nagy jelentősége van a különböző nyomtatási eljárásoknál. Minél könnyebb, finomabb a porfesték, annál vékonyabb, illetőleg rövidebb szálú lehet a kence; minél durvább struktúrájú, nagyobb súlyú a porfesték, annál erősebb, hosszabb szálú, tapadósabb lehet a kence. A fekete festékeknél ellenkezőleg: minél durvább és közönségesebb a korom, annál gyöngébb kencét kíván, míg a finomabb kormok erősebb kencében dörzsölendők.

Kenderpapiros: jórészt tisztán fehérítetlen cellulózból készült, vékony (35–40 gr súlyú) sárgás színű, simított, keményfogású papiros, melyet átírókönyvek, továbbá számla- és iratmásolatok céljára használnak. df

Kénes-festékek: l. Festékkeverés.

Kenőolaj: Származásukhoz képest növényi, állati meg ásványi olajokat különböztetünk meg. A két előbbi olajfajta nem felel meg teljesen a nyomdai célnak: rövid időn belül meggyantásodnak, a fémet megtámadják, s ezenkívül még a hőmérsékleti változásoknak is nagy hatásuk van reájuk. Kenő-célokra tehát az ásványolajak a legalkalmasabbak. Ezeket kő- meg barnaszénből, valamint turfából desztillálás útján állítják elő. A desztilláció nyomán visszamaradt melléktermékek képezik a tulajdonképpeni kenőolajokat. Ezek egyrészt olcsók is, másrészt pedig a hőmérsékleti változásokat is kitűnően állják. Esetről esetre változó kémiai összetételüktől függ a speciális tulajdonságuk, illetőleg a sűrűn folyós vagy híg voltuk. Ezért kenőolaj vételekor nemcsak az általános jó minőségre, hanem a használati célra is tekintettel kell lennünk. Sűrű olaj használata pl. könnyebb tengelyeknél nincs helyén, hígabb olaj viszont az erősebben terhelt csapágyakhoz való használatra alkalmatlan. A kenőolajok használhatósága tekintetében való megvizsgálása tulajdonképpen a kémikusok dolga volna, de annyira-mennyire a könyvnyomtató is megítélheti a jóságukat és kiadósságukat. Fekete pléhlapot kissé ferdén állítunk, s néhány csöpp olajat csurgatunk rajta végig a megvizsgálásra vett különböző fajtákból. A legtartalmasabb és legtovább folyékonynak maradó olajfajta adja a leghosszabb csurgási vonalat.

Kenyérírás: csúnya germanizmus, a német «Brotschrift» szolgai fordítása. A német azért nevezi már századok óta így a könyv- vagy szövegbetűket, mert ezeket használják leggyakrabban, s így ezek juttatnak bennünket kenyérhez.

Képek elhelyezése: l. Illusztrációk

Képesítés: Az 1884. évi XVII. törvénycikkbe iktatott Ipartörvény módosításáról szóló 1922. évi XII. tc. I., az iparűzésről szóló részének I. fejezet 1. §-a szerint: «Az az ipar, amely kézművesjellegénél vagy a munka természeténél fogva csak megfelelő szakképzés, hosszabb gyakorlás útján sajátítható el, s amelynek gyakorlása az ebben a törvényben megállapított igazoláshoz van kötve, képesítéshez kötött ipar». Az 1922. évi XII. tc. ez alapon a grafikai iparokat is a képesítéshez kötött iparágak közé sorolja. Az említett igazolás a törvény 89. §-a alapján az ott meghatározott tanidő kitöltésére, továbbá a törvény 19. § 2. pontja alapján arra terjed ki, hogy a tanidő eltelte után a képesített ipart önállóan űzni kívánó, valamely szakbavágó üzletben vagy üzemben legalább 2 évig szakbavágó munkát végzett. A grafikai iparokra nézve a tanidő tartamát az 1925. évi 62924/XII. sz. K. M. rendelet külön szabályozza, amennyiben azt a tanonc iskolai képzettségéhez mérten 2–4 évig terjedően állapítja meg. mk

Képírás: a gondolatközlés kezdetleges módja; az amerikai indián, a mexikói toltékeknek, aztékeknek könyvtáraik, állami levéltáraik voltak ilyen képiratokból. A Kr. e. harmadik évezredben a kínaiaknál is igen el volt terjedve. A képiratok különben meglehetősen hasonlítanak a kicsiny gyermek rajzaihoz.

Képletek: l. Matematikai szedés.

Kerámiai nyomtatás: annyi mint a beégetésre szánt lehúzó-képek előállítása; ezek most speciálisan berendezett üzemekben készülnek. Az efféle képekhez ugyanis festékekül többnyire olyan fémkompozíciókat használnak, amelyek tulajdonképpen csak a későbben következő beégetés során kapják meg a színüket. Gyakran a nyomtatás többszörösen is történik, hogy a festék rétege vastagabb legyen, s ezenfölül közben-közben porozzák is a nyomatokat. A kerámiai nyomtatás további munkafolyamata az, hogy a megszáradt lehúzó-képeket velencei terpentinnel s gyantaoldattal ragasztják, majd gumihengerrel rögzítik az illető porcellántárgyra, mely aztán egy arravaló kályhába kerül, ahol a festékréteget elválaszthatatlanul beleégetik a fölületébe.

Kérdőjel: a kérdést jellemző írásbeli jel. Rendesen a mondat után áll, ami – Simonyi szerint – logikailag semmikép sem igazolható, tekintettel arra, hogy a kérdő mondat hanglejtése egészen más és így fontos lenne már a mondat olvasásának kezdetekor tudni, vajjon kérdő-e vagy sem. E feltűnő anomália a spanyoloknál helyes megoldást nyert, mert azok a kérdőjelt a kérdő mondatnak elején is, végén is kiteszik (az elején felfordítva). Néha rekeszjelben megkérdőjelezünk valamit aminek kétes voltára akarjuk felhívni az olvasót.

Kéregpapiros: l. Papiroslemez.

Kerékhajtó: régebben azokban a nyomdákban, hol nem mechanikai erő, hanem emberek hajtották a gyorssajtót: ezeket kerékhajtóknak nevezték: a motorral hajtott gyorssajtók segédmunkásai már formahordó nevet kaptak. Újabban széltében a «segédmunkás» elnevezés a szokásos.

Kerekotzki Ferenc: 1555 körül nyomtatott magyarnyelvű könyveket Krakkóban.

Keresdi nyomda: Bethlen Elek állította föl 1683-ban a család ősi várában, hogy elhalt bátyjának históriai művét kinyomtassa. A nyomda tipográfusa Székesi Mihály volt.

Kereskedelmi grafika (a német Gebrauchsgraphik rossz fordításakép használati grafikának is mondják): a grafika mind nagyobb jelentőségre jutó modern ágazata, amelynek – elnevezéséhez képest – a reklám és kereskedelmi propaganda a fő-fő tárgya.

Keresztcsík (a mélynyomtatásban): l. Rákelsávok.

Keresztvágógép: a papirosgépről lekerülő tekercseknek ívekre való felvágására szolgál. Újabb típusai hengeres késekkel vannak ellátva és egyszerre több alaknak felvágását is lehetővé teszik.

Kertbeny Károly: családi nevén Benkert Károly, szül. 1824-ben, megh. 1882-ben. Hányatott életet élt, mint könyvkereskedő is működött, nagy irodalmi és műfordítói tevékenységet fejtett ki, magyar írókat (elsősorban Petőfit) megismertette a külfölddel és könyvészeti munkákat is írt («Magyarország legrégibb drámairodalma»; «A magyar és nemzetközi irodalom könyvészete»; «Magyarországi német könyvészet 1801–1860»).

Kertész Ábrahám (szenci): 1640-ben állította föl nyomdáját Nagyváradon, Bethlen István gróf bőkezű támogatásával. Termékei a Hollandiából hozatott szépmetszésű betűk s a tiszta nyomtatás révén előnyösen váltak ki az abban az időben hanyatlófélben levő többi nyomda munkái közül. 1660-ban, mikor a török ostrom alá fogta Nagyváradot, Kolozsvárra, majd pedig (1663) Nagyszebenbe költözött, hol 1667-ben meghalt.

Kertész Árpád: könyvnyomtató, Budapesten született 1871. jún. 23-án. Nyomdászpályáját atyja, Kertész József nyomdájában kezdte meg 1888 nyarán tett érettségi vizsgái után; tanoncéveit is ott végezte és kitűnő nyomdász-atyja kívánságára résztvett a nyomda minden munkájában, méltó alapot nyervén így további nyomdászpályájára. Édesatyjának 1895-ben bekövetkezett halála után az alapító nemes nyomdászfelfogásának szellemében vezette tovább öccsével, Loránddal együtt az akkor már negyedszázad óta létező nyomdavállalatot, amely az első és éveken át az egyetlen volt, amely munkásainak (1903 óta) fizetéses szabadságot adott. 1917 november havában Légrády Ottó dr. meghívására elvállalta a Légrády-nyomda vezetését. Sok jó nyomdász került ki keze alól. Megírta atyja életrajzát, töméntelen új adattal gazdagítván nyomdásztörténelmünket. A Főnökegyesületnek megalapítása óta tagja, jelenleg társelnöke, 1910-ben résztvett a munkaidő- és munkabérszabályzat alapvető nagy tárgyalásaiban és azóta is tagja a közös tárgyaló bizottságnak. A nyomdász- és öntő-békéltető, valamint a lapbizottság elnöki székében igazságszeretetével és pártatlanságával hosszú idő óta végez érdemes munkát, «Az írás megszületésétől a fényszedőgépig» című kultúr- és nyomdásztörténelmi hatalmas műve a «Sajtó» című folyóiratban jelent meg folytatásokban. Elnöke volt a Budapesti Sokszorosítók Ipartestületének is néhány évig és ez idő alatt megteremtette és megalapozta az azóta is derekasan működő szakirányú tanonciskolát. E könyvünk egyik szerkesztője.

Kertész József: könyvnyomtató, a modern magyar nyomdászat egyik megteremtője, szül. Győrött 1837. április 30-án, megh. 1895. december 27-én. Nyomdászpályáját 1848. június 1-én kezdette a Beimel J. és Kozma Vazul-féle nyomdában, ahol 1852. szeptember 6-án felszabadulván, 1854. december 81-ig működött mint segéd. Rövid időre az Emich-nyomdába lép át, majd pedig visszatér Beimel és Kozmáékhoz, ahonnan még 1855-ben elmegy Bécsbe és a Sommer Lipót-nyomdában 1⅓ évig, majd 1¾ évig a mechitharisták nyomdájában dolgozik, kezdetben mint szedő, későbben mint korrektor. A mechitharisták nyomdáját és Bécset otthagyva, Pesten ismét az Emich-nyomdába lép be, ahol kezdetben mint szedő, majd mint korrektor működik; későbben a kiadóhivatal a «Sürgöny» c. hivatalos lap kezelését bízta reá. Kertész József 1863 elején nyitotta meg szakértelemmel berendezett nyomdáját. A kiegyezés idejébe megindult lapoknak nagy része nyomdájában készült, így: Rákosi Jenő és Kaas Ivor Reformja, Kecskeméthy Aurél Magyar Politikája, Huszár Imre Középpártja, Áldor Imre Hunniája, báró Podmaniczky Frigyes Hazánkja, Tóvölgyi Titusz Magyar Hirlapja, Helfy Ignác és Mende Bódog Nép-Zászlója, Kecskeméthy Aurél és Kovács Lajos Függetlenje és Vas Gereben Népbarátja. Nyomdáját 1878-ban eladta, de 1881-ben már újra nyomdát alapít mintaszerű berendezéssel. Az ő nevéhez fűződik ezen időből a mesterszedés megteremtése hazánkban. Élén részt vett a nyomdásztársadalmi mozgalmakban is és Emich Gusztáv lemondása utcán a Pesti Nyomdásztestület (főnökök egyesülete) elnökévé választotta. A nyomdász-önképzőegylet könyvtárának alapját ő vetette meg. Halála után fiai, majd későbben unokái vezették a vállalatot, amely 72 évi fennállás után 1935 május végével megszűnt.

Készanyag-hollandi: lásd Hollandi foszlató.

Kész formátum: a 126.014/1930. KM. számú kereskedelemügyi miniszteri rendelet 2. § második bekezdése értelmében «a szabványokban megadott méretek alatt a kész papíráru (papiros, nyomtatvány, könyv stb.) méreteit kell érteni.» Készformátum alatt tehát a szabványméreteket értjük, amelyek a már elkészített, feldolgozott papirosra, papirosárura vonatkoznak. (Lásd: Papír szabványosítás és Nyersformátum.)

Kétszín-nyomtatásos gyorsajtó: a lapos formáról nyomtató cilinderes sajtók közé tartozik. A hetvenes években élte virágkorát. Akkoriban ugyanis még nyirkos papirosra nyomtatták a kalendáriumokat s egyéb színes nyomtatványokat, s a két színt egy munkafolyamattal lenyomtató gépekre a regiszter biztosítása okából volt szükség. Különben háromféle típusa lehetséges éspedig: a) egyetlen stop-cilinderrel, b) két kéttúrás cilinderrel és c) egy kéttúrás cilinderrel, egy lapos meg egy hengeres formahordozóval fölszerelve.

Kettős anasztigmát: l. objektív.

Kettős festékezés: l. Stop-rendszerű tégelyes sajtók.

Kettős gyorssajtó: kétcilinderesgép. Harminc-negyven év előtt még meglehetős nagy számban voltak mindenfelé. Gyönge oldaluk volt, hogy a formát minden nyomtatás előtt csak egyszer érte rajtuk a festék. Terhes volt ezenfölül az egyengetésnek kétszeres, vagyis két cilinderen való munkája is. Azóta a kettős gyorssajtók kétcilinderes fajtái általában eltűntek a nyomdákból. Ide-odalengő cilinderrel ellátott «reakciós» fajtáikat még ma is gyártják Bernben, s ott most «Winkler-sajtó» a nevük. Lengő cilinderrel dolgozó gépeket különben a legújabbkori ú. n. nyomtató automaták (l. o.) között is találunk.

Kettős könyvvitel: l. Könyvelés.

Kettős tégelyes sajtók: ezek a nagy formátumokat nyomtató tégelyes sajtók amerikai eredetűek s ma már teljesen kiszorultak a használatból Adams és Napier alkottak ilyeneket a 19. század első felében, később pedig, a nyolcvanas évek elején az oberzelli König és Bauer cég is megpróbálkozott e gépek egy új alakjával, a kettős tégelyes gyorssajtóval. Nagyjából e gépek a mi közönséges gyorssajtóinkhoz hasonlítottak, azzal a különbséggel, hogy nem henger eszközölte a nyomtatást, hanem jókora tégely ereszkedett le mindannyiszor az alája tolódott nyomóalapra, csak úgy, mint a kézi sajtón való nyomtatáskor. Annál a roppant nyomásfeszültségnél fogva, amelyet nyomtatás közben e gépeknek ki kellett fejteniök: nem is lehettek praktikusak.

Kéttúrás gép: eredetileg még König Frigyes találta föl, s a kilencvenes években Miehle Róbert chicagói gépgyáros elevenítette föl újra. E gépek folytonosan egy irányban forgó cilinderének működése olyan, hogy a fundamentum befelé vonulásakor végzi az első fordulását meg a nyomtatást, a visszavonulás idején pedig a második nyomtatást, ami közben a formáról fölemelődik. A cilindernek e második fordulata nagyon előnyös a kéttúrás gépeknél kizáróan alkalmazott elül való kirakás munkájára, amelynél a friss nyomat elmaszatolódása teljesen ki van zárva, amennyiben az ívnek nyomtatott fele kivezetéskor sem szalagokkal, sem pedig a kirakó pálcikákkal nem érintkezik. A folytonosan forgó cilinder ugyanis az ívet kifelé hajtja. A kéttúrás gépek gyors járása következtében szükségessé vált egy olyan különleges festékező műnek megszerkesztése, mely a tömörebb festékek alapos szétdörzsölését és a forma kellő befestékezését a rendelkezésre álló idő rövidsége mellett is biztosíthatja. Az elül való kirakásra szolgáló mechanizmus azonban nagyobb átméretű hengerek alkalmazását lehetetlenné teszi, s ezért a hengeres festék-eldörzsölést asztalival kellett kombinálni.

Keufer Auguste (1851–1924): a francia nyomdászszövetség főtitkára. 1935-ben Párizsban uccát neveztek el az emlékezetére.

Keverés: l. Festékkeverés.

Kevert szedés: az olyan, amelyben a folyószöveg típusán kívül egyéb betűféleség is előfordul, így kurzív betű, félkövér stb. is. Kevert színek: általában szokás megkülönböztetni tiszta és kevert színeket. Az előbbiek csoportjába tartoznak a telített színek, valamint a fehérrel derítettek is, az utóbbiakéba a más-színű tarka pigmenttel avagy feketével kevert színek. A német e kevert színeket «trübe Farben»-nek mondja, amit sokan «zavaros színek»-nek próbáltak fordítani. Ez az elnevezés azonban legkevésbé sem találó, mert hiszen a színkeverékeknek eme csoportjában olyan gyönyörű árnyalatokat találunk, amelyekre a «zavaros» jelzőt éppenséggel nem lehet ráhúzni. Ilyenek a különféle barna árnyalatok is.

Kezdőbetűk: a legtermészetesebb és leghálásabb könyvnyomdai dísz. Eredete a kódexek világában keresendő. L. Iniciálé.

Kézi betűöntőgép (kézi hajtású öntőgép): A kézi öntés módszeréből nyert tapasztalatok felhasználásával készítette Newyorkban 1838-ban ifj. Bruce Dávid első kézi hajtású betűöntőgépét, melyet nem sokkal később Laurids Brandt (Svendborg) tökéletesített. Németországban még további javításokat végzett a kézigépen Kisch és Küstermann. A két részből álló öntőkészüléket úgy erősítik fel két karra, hogy az a vele összeköttetésbon álló hajtókar forgatására nyílik és zárul. Hasonló mozgást végez a harmadik irányban elmozduló, a készülék elé helyezkedő, egy kisebb karba foglalt matrica is. Minden a kéziöntésnél az öntő által végzett munkát a gép végez el. A hajtókar forgatásával a készülék zárul és ezzel egyidejűleg a beállított matrica mindig egyenlő állásban zárja a készüléket, s ugyanekkor a teljesen zárt készülék az öntőszáj elé illeszkedik, majd pedig a forgattyúkar további forgatásával feloldódik a dugattyú-húzó rugója és a készülék betűformáját erős nyomással kitölti a megolvadt fémmel. A további forgatással megnyílik a készülék és a készüléken elhelyezett kivetőkampó kiadja a betűt, az öntést. A gép a forgattyúkarnak minden fordulatával egy betűt önt. Az öntvény szószerinti értelemben véve még nyers. Az öntőcsapját kézzel kell letörni, továbbá minden betűt törzsi és vastagsági oldalain meg kell csiszolni és végül sorzóra rakva egy tömeget, magasságra gyalulni. Ilyen gépen már a kezdeti időben napi 10 órás munkaidő alatt 8000–10.000, később pedig a gép tökéletesítése után 18.000-20.000 darab garmond betűt öntöttek. A kézi öntőgépeket kereskedelmi öntödékben csak nagyon ritkán veszik igénybe, mert ma már a legkülönfélébb betűtípusok és díszítőanyagok öntését is komplett öntőgépen végzik. ls és ta

Kézi betűöntő készülék: Hogy milyen volt az első öntőkészülék, az csak a régi képes ábrázolásokból és fogyatékos leírásokból következtethető. Ezek szerint ez két darab vas vagy bronz derékszögből állott, melyek egy bizonyos pontos magasságra voltak szerelve. A betűvastagság a két egymással szembe állított derékszögnek egymásba tolása vagy széthúzása által jött létre. E részek a kellő beállításban való rögzítése csavarok által történt. A készülékről az öntőcsapot adó részek még hiányoztak (lásd az ábrán az első öntési módot). A matricával úgy került érintkezésbe, hogy a készüléket az ólom vagy sárgarézmatricákra ráerősítették. És tovább következtetve, feltételezhetjük, hogy Gutenbergnek az eszközeiben is sikerült biztosítania eljárásának zökkenéstől mentes folyamatát. A későbbi, 16. és 17. században használt készülékeken már megtaláljuk az öntőcsapot képző részt, tölcséres része teljes betűszélességben fekszik a készülék lábrészének peremén (lásd az ábrán a későbbi alakot). Később a készüléknek öntőcsapot képző részei beljebb kerülnek, úgyhogy a zárt forma csaknem teljesen ketté osztódik, a tölcséres rész kisebbik nyílása a betű talprészének egyharmadára zsugorodik össze. Ez a harmadik megoldás megmaradt mind a mai napig, de nem nélkülözhetik ezt a modern betűöntőgépek sem. A századok folyamán még több javításon és tökéletesítésen ment keresztül, míg a mai matrica-kellősítésnél, meg ellenőrző öntéseknél használt kézi öntőkészülékek mechanizmusát elnyerte. A kézi betűöntő készülék a kézi gép megjelenéséig, kb. 1839-ig volt alkalmazásban. A készülék két fél részből áll, a csavarokkal fölerősített oldalvezető részekkel (pofákkal), melyek a készülék pontos összeilleszthetését biztosítják. A törzset adó magok csavarokkal vannak jó erősen lerögzítve. A betű vastagsága a pofák oldalirányában történő állításával változtatható. A matrica a pofák oldalrészén fekszik fel, rögzítése egy rugós pecekkel történik. A készüléket fával burkolták, hogy az öntő bal kezével foghassa, miközben jobb kezével egy kis öntőkanállal a folyékony fémet a készülékbe önti. Tömör öntést és kellő éles képet az öntő csak úgy kaphatott, ha a készüléket a matricarögzítő rúgó körívével a bal combjához ütötte. A fém megdermedése után a nyomórúgó feloldása által a kis bőrcsíkon függő matrica szabaddá lesz és a készülék szétnyitható. Az öntés kiemelése a készülék burkolatára rögzített kampó segélyével történt, majd pedig a következő öntéshez a készüléket már újólag össze is lehetett állítani. Ilyen módon kellő gyakorlattal és megerőltetéssel napi 12 órai munkaidő alatt 5000 darab betűt is öntöttek. ls és ta

Két színt mutató festékek: l. Könyvnyomdai festékek.

Kézi-merítésű papiros: l. Papirosgyártás.

Kézi matrica: azok a szedőgépmatricák, amelyek a rendes folyószedésnél ritkábban fordulnak elő és mivel a magazinban (Typograph-gépnél a kosárban) nincs hely a számukra, azon kívül tartatnak. Szükség esetén kézzel kell ezeket a kézi matricákat a gépbe helyezni, amiket azután a gép osztószerkezete kiválogat és nem a magazinban, hanem egy külön erre a célra készült helyen gyűjt össze. A kézi matricák rendszerint az idegen ékezetes betűk, a különféle matematikai, számtani és egyéb jelek. A magyarban még a hosszú ékezetes verzális betűk is ilyen kézimatricák. ge

Kézai-kódex: Kézai Simon mester, Kun László udvari káplánja krónikájának egy másolata a 15. századból; most Bécsben van. Vörösbetűs címsorok meg kékre pingált gyönyörű nagy iniciálék díszesítik.

Kézi matricák: a szedőgépek billentyűzetéből hiányzó, de olykor mégis szükséges matricák (például francia ékezetes betűk, törtszámok és némely matematikai jelek). A billentyűzettől jobbra, egy kis ládikában tartjuk őket.

Kézírásos betűtípusok: főleg a múlt század vége felé a könyvnyomtatásban igen népszerű, többnyire alávágásos öntött betűk. Különben minden betűfajtának kézírás az őse. Az első kurzívot Petrarca kézírása nyomán vésette Manuzio Aldo a 16. század elején; a bécsi Trattner 1787. évi betűskönyvében már fraktúr kézírásos betűt is találunk.

Kézirat: így neveznek minden nyomtatás végett a nyomdába adott dolgot. A «Kézirat gyanánt nyomtatva» jelzés (pl. színműveken) azt jelenti, hogy a nyomtatvány nem a nagy közönség számára készült. E jelzés ez esetben egyszersmind azt is jelenti, hogy a kiadó tulajdonjogát fönntartja.

Kézirat kiszámítása: mindennapos föladat a nyomdákban. A faktor vagy tördelő megállapítja, hogy egy írott oldal a nyomtatásban mennyit ád, s ennek alapján könnyen kiszámítja, hogy mennyi lesz a – mondjuk – 200 oldal terjedelmű kézirat szedése. Ennek egyszerűbbé és biztosabbá tételére oly u. n. kéziratkiszámítási táblázatot tartunk kéznél, aminő itt látható.

Ha az
írott
sor ad

Nyomtatott
sort

Akkor

10

20

30

40

50

60

70

80

100

írott sor ad nyomtatásban

2 =

1

5

10

15

20

25

30

35

40

50


3

15

30

45

60

75

90

105

120

150


4

20

40

60

80

100

120

140

160

200


5

25

50

75

100

125

150

175

200

250


6

30

60

90

120

150

180

210

240

300

3 =

1

3,3

6,6

10

13,3

16,6

20

23,3

26,6

33


2

6,6

13,3

20

26,6

33,3

40

46,6

53,3

66


4

13,3

26,6

40

53,3

66,6

80

93,3

106,6

133


5

16,6

33,3

50

66,6

83,3

100

116,6

133,3

166


6

20

40

60

80

100

120

140

160

200

4 =

1

2,5

5

7,5

10

12,5

15

17,5

20

25


2

5

10

15

20

25

30

35

40

50


3

7,5

15

22,5

30

37,5

45

52,5

60

75


5

12,5

25

37,5

50

62,5

75

87,5

100

125


6

15

30

45

60

75

90

105

120

150

5 =

1

2

4

6

8

10

12

14

16

20


2

4

8

12

16

20

24

28

32

40


3

6

12

18

24

30

36

42

48

60


4

8

16

24

32

40

48

56

64

80


6

12

24

36

48

60

72

84

96

120

6 =

1

1,6

3,3

5

6,6

8,3

10

11,6

13,3

16


2

3,3

6,6

10

13,3

16,6

20

23,3

26,6

33


3

5

10

15

20

25

30

35

40

50


4

6,6

13,3

20

26,6

33,3

40

46,6

53,3

66


5

8,3

16,6

25

33,3

41,6

50

58,3

66,6

83

Kézi szedés: a gépszedéssel ellentétben, öntödei betűknek egymás mellé rakosgatása útján előálló szedés.

Kéziszedők Köre: alakult 1930-ban a kéziszedők különleges érdekeinek védelmére. 1935-ben bevezette a munkanélküliek segélyezését. Első elnöke Propper Jenő volt, mostani elnöke: Gisztl Pál, titkára: Kramer Dezső.

Kézi sajtó: fából vagy vasból való nyomó gépezet. Két fő rész különböztethető meg rajta: a taliga a fenéklappal (fundamentum), az a rész, melyre a szedést helyezik s a nyomótalp (tégely), mely a fordító rúd segítségével bizonyos határig leereszthető. A taliga forgattyúval való hajtás következtében előre és hátra mozog; a rajta levő szedést kézi hengerrel festékezve, ráhajtják a nyomtatópapirost magában foglaló sajtófödőt (fedőlap), mire a taligát a nyomótalp alá gördítik, s ennek leeresztésével megtörténik a nyomtatás. – Gutenberg az ő fasajtóját legalább öt-hat esztendei kísérletezés után alkotta meg; e sajtó annyira tökéletes volt, hogy egészen a 19. századig használatban maradt. Mindössze a németalföldi Blaeu és a párisi Didot javítottak rajta egyet-mást. A 19. század elején már terjedni kezdett Stanhope lord vasból való kézi sajtója, s nyomában egész sora keletkezett a jobbnál jobb, többnyire angol meg amerikai gyártmányú vassajtóknak. Amerikaiak voltak: a Ruthwen- és a sasos Columbia-sajtó; angolok: a Cooper-, Hopkinson-, Cogger- és Hagar-féle kézi sajtók. Uralmuk azonban nem soká tartott, mert a König Frigyestől föltalált gyorssajtók már a 19. század harmadik negyedében teljesen kiszorították őket. Azóta csak nagyobb nyomdákban használatosak, még pedig próbalenyomatok készítésére.

Kézi színezés: az az eljárás, amikor egyszínű klisényomatokat vízfestékkel – szabadkézi úton vagy bádog- vagy papirossablónok segedelmével – kiszínezünk. A színes nyomtatás elterjedése óta általánosan alkalmazták; a párizsi divatlapok képeinek jórészét még ma is ilyen módon színezik.

Kézvédők: a tégelyes sajtókon egyre-másra történő balesetek már régebben is szükségessé tették bizonyos védelmi szerkezetek alkalmazását. Ezek legegyszerűbbike egy a tégely fölső részére szerelt vaskengyel, amely a tégelynek lecsukódása előtt a berakó munkásnő kezét eltolja a veszedelmes helyről. A legbiztosabban működő kézvédő szerkezet olyan, amely rögtönösen elállíthatja a nyomtatást; az ily szerkezet azonban nem minden tégelyes sajtóra alkalmazható. A Viktória-sajtókon egy a tégely meg a henger-szán között lógó rácsozat védi a munkás kezét balesettől. A tégely csukódásakor a rácsozat leereszkedik a tégely széléig, mindössze keskeny rést hagyva ott szabadon; ha a munkás keze oda közbekerül: a sajtó azonnal megáll. Ha a kézvédő rácsozatot leveszik a Viktóriáról: a gép el sem indítható. A Phönix sajtókon egy a fundamentum elé szerelt kengyel óvja meg a munkást az elszerencsétlenedéstől; ennek érintésére a kritikus pillanatban ugyanis a lendítő kerék kikapcsolódik és a gép működése egyszeriben megszűnik.

Khor Gyula: l. Wein János.

Kiadódás (Aussatz): a gyorssajtó nyomóhengerének vagy a tégelynek az a tökéletessége, hogy a papirost még az egyengetés előtt is egyenletesen nyomtatja a formára (guter Aussatz). Ha pedig a forma közepe tája nem nyomódik le (schlechter Aussatz), a gyorssajtó nyomóhengerének megfelelő helyére papirosfoltokat kell ragasztanunk, kézi sajtónál pedig a formát takaró födőbe papirosíveket rakunk.

Kicsinyítés: a betű fotográfiai vagy pantográffal való erős kicsinyítés következtében gyakran elveszíti az eredeti karakterét: néhol a vonalak torlódásától aránylag erősebbé válik a betűnek ez vagy amaz a része, másutt szinte elvesznek a vonalak. Ép ezért a fotografikus szedőgépeknél nincs értelme annak, hogy például textus nagyságú betűt mondjuk petitre kicsinyítsenek.

Kiegészítő színek: l. Additív színkeverés.

Kiemelkedő sorok: l. Címek közti beosztás.

Kiemelő-betűk: minden olyan betűtípus a könyvnyomdában, mely a szövegbeli fontosabb részletek kihangsúlyozására szolgál, tehát a félkövér meg a kövér betű, tágabb értelemben a verzális, a kapitälchen, meg a kurzív is.

Kihajtani (németül: austreiben): germanisztikus ízű, de közhasználatos szó a betűszedő ama mesterkedésére, hogy a szóközök tágantartásával a szedés szövegét egy avagy több sorral terjedelmesebbé tegye. Frecskay János a «kituszkolás» szót ajánlja a «kihajtás» helyett.

Kihúzó-toll: használatkor papirosszeletke segedelmével töltjük meg tussal. Kihúzáskor teljesen függőlegesen kell tartanunk e tollat, s az igazító-csavarjának kívülre kell esnie.

Kikötés: betűszedői mesterszó, a német «Ausbinden» fordítása; l. Körülkötés.

Kiközösítés: félelmetes fegyvere a 15–18. századbeli nyomdászmunkásságnak. Alkalmazták olyan a közösség ellen vétő segédekre, akiknek a fajtáját később, a 19. század folyamán, «suszter» szóval volt szokás megbélyegezni; de kiközösítették a csalókat, könnyelmű adósságcsinálókat is. A 17. sz. nyomdászrezolúciók egyes pontjai: «Amely segéd valamely posztulátumot nem tett kontárnál munkát vállal, ki kell csapni a nyomdászközösségből.» «Tisztességes nyomdászsegédnek nem szabad 14 napon túl valamely kiközösített ember mellett dolgoznia.» «Előfordult, hogy valamely könyvnyomtató-segéd kondícióbaléptekor előleget vett föl, avagy egyéb módon – ruhát, kosztot stb. illetően – adósságot csinált, s aztán megszökött a városból; az ilyen hitvány embert a nyomdászok közösségének kötelessége kinyomozni, s lehetetlenné tenni, hogy bárhol is dolgozhasson; aki az ilyen becstelen fráterek elszöktetésében valami módon részes: maga is becstelennek tekintendő.» Az európaszerte ide-oda csatangoló vándor könyvnyomtatók voltak a nyomdászegyesületek határozatainak pontos és gyors hírvivői, ők értesítették a szélrózsa minden irányában dolgozó kollégákat, ha valamely nyomda avagy nyomdász bojkott alá került.

Kilométeres fotográfia (vagy rotációs fotográfia): l. Rotofot-képek.

Kimenetes sor: a szövegszakaszok végére eső nem teljes szélességű sor. A kimenetsor szövegének legalább akkorának kell lennie, mint amekkora a bekezdésé. Különben nincs csúfabb valami a túlságosan rövid kimenetsornál. A kimenetes sorokban az apró sorzáró egységek, főleg a spáciumok mindig a szöveg mellé osztandók be.

Kínai kék: l. Festékkeverés.

Kínai könyvnyomtatás: A könyvnyomtatást sokkal előbb találták föl a mennyei birodalomban, mint minálunk: Kr. u. 700 körül. Eleinte fatáblákba vésett betűkről nyomtattak, de már 1041-ben egy Pi-Sing nevű kovács mozgatható betűket talált föl. Ez az újítás azonban nem talált pártolásra s így a fatábla-nyomás mellett maradtak, amely 1205-ben Japánban is meghonosult. Kang-hi császár a hittérítők biztatására rézbetűket öntetett s egy ötezer kötetes enciklopédiát nyomtattatott velök. Újabban 1771-ben készítettek mozgatható kínai betűket Pekingben s ezek mai napig használatban is maradtak.

Kínai papiros: főleg rézmetszetek nyomtatására használt puha és rendkívül tartós papiros. Igen különböző a nyersanyag: az északi tartományokban főleg a papiros-eperfának a háncsa, Fo-Kim tartományban fiatal bambusznádból, Kiang-Nam területén pedig selyemgubó-hulladékból készítik a papirost. Ennek ezüstösen csillogó felülete onnan van, hogy a kínaiak a papirost faggyúnak és timsónak keverékével jól beecsetelik.

Kinematográf: a. m. mozgófénykép.

Kipontozott szedés: l. Oszlopos szedés.

Kirakó szerkezet: minden nyomtatógépen, de igen sok más papirosipari gépen is van. A nyomtatógépek kirakó szerkezete azt a célt szolgálja, hogy a gépben levő papirosívet a szerkezet önmaga úgy rakja ki, hogy az ívek egymásra rendbe rakva, lehetőleg a lehúzódás veszélye nélkül, gyűrődésmentesen kerüljenek ki a gépből. A normális gyorssajtóknál a kirakás – kevés kivétellel – a nyomóhenger ívfogó szerkezete, kirakó dob, pálcás kirakó szerkezet és természetesen megfelelően vezetett zsinórok útján történik. E kirakási módnak a hátránya, hogy a frissen nyomtatott ívek a szalagokon, kirakó pálcákon könnyen lehúzódnak. Ezt kiküszöbölendő, mindjobban terjed az ú. n. front- (elöl-) kirakó szerkezetek alkalmazása, amelyek az íveket a nyomattal fölfelé hozzák ki a gépből, tehát a lehúzódás teljes kizárásával. Alkalmazásuk főkép a kéttúrás gépeken bizonyult eredményesnek. ll

Kiriák tipográfus: román ember volt. 1689-ben Apafi Mihály támogatásával és részben a gyulafehérvári román tipográfia romjainak fölhasználásával nyomdát állított, s román imádságos könyvet nyomtatott.

Kirsteier János: szül. 1873-ban. Már kora ifjúságában szerkesztője volt a pécsi «Munkás»-nak. Budapestre kerülve, élénk részt vett a nyomdásztársadalmi mozgalmakban. Tagja volt a kilencvenes évek lapbizottságainak, majd az Anyaegyesület választmányának, továbbá a Helyi és Országos Bizottságoknak, az árszabályt tárgyaló fórumoknak, békéltető bizottságnak. A Nyomdász-Egyesületnek évek hosszú során át tisztviselője, a Korrektorok Körének tíz esztendőn keresztül elnöke. Jelentős része volt a Balassa-féle «Egységes magyar helyesírás szótára» megjelentetésében is.

Kis bélyegpapiros: a nullás papirosnagyság (34:42 cm) régebbi elnevezése.

Kísérleti nyomda: a Könyvnyomdászok Szakköre tanfolyamainak kiegészítő része volt 1904-től 1908-ig. A tanfolyamok színhelye akkoriban a tavaszmezőuccai órás- és mechanikai iskolában volt. A szaktanfolyamok és nyomda vezetése e Lexikonunk egyik szerkesztője. Novák László kezébe volt letéve. A szakrajzi s vázlatkészítőgyakorlatokat, meg az elméleti előadásokat a tantermekben tartották, a szedési és nyomtatási gyakorló tevékenység a külön nyomdai helyiségekben történt. Volt négy regálisuk, néhány szekrényre való különböző folyóbetűjük, jókora választékú címbetűjük, valamint ornamensük, egy tégelyes sajtójuk, s egy Wörner-féle kis gyorssajtójuk. A hallgatóság száma 150 felé járt.

Kis lajstrom: a 4-es papirosnagyság (40:50 cm) régi elnevezése.

Kis medián: a régi 6-os papirosnagyság (45:55 cm) elnevezése.

Kispest-Szentlőrinc és Környéke Grafikai Munkások és Munkásnők Társasköre: 1936. márc. 29-én alakult meg. Célja a kollegiális élet fejlesztése.

Kis regál: a 8-as papirosnagyság (47:60 cm) régi elnevezése.

Kiss István: pesti könyvkötő és könyvárus a 19. század legelején, ő is, hasonló nevű fia is főleg magyarnyelvű könyvekkel foglalkozott.

Kisszántói Pethe Ferenc: l. Pethe Ferenc.

Kituszkolás: Frecskay János mesterszava a «kihajtás» fogalmára.

Kiszolgáltatás: a német Auslieferung szolgai fordítása, könyvkereskedelmi üzletág. Sok könyvkiadó vállalat nem szolgálja ki egymaga a könyvkereskedőt, hanem kiadványainak a könyvkereskedőhöz való eljuttatását és mindazt, ami ezzel összefügg, közvetítő cégre bízza. Ilyenkor azt szokás mondani, hogy «X. Y. kiadóvállalat kiadványait N. N. cég szolgáltatja ki.» A kiszolgáltatás lehet részleges: ha a kiadó fenntartja magának a jogot, hogy közvetlenül is eladjon a könyvkereskedőnek – s lehet kizárólagos: ilyenkor az egész üzletet átengedi a kiszolgáltató cégnek és a beérkező megrendeléseket is annak adja át elintézés végett.

Kivonó színkeverés: a. m. szubsztraktív színkeverés (l. o.).

Kizárás: a szedésben a szavak között használt, a betűknél alacsonyabb fémpálcikák, amelyek a nyomtatásban nem látszanak és azt a célt szolgálják, hogy egyrészt a szavak között térközt adjanak, másrészt pedig, hogy ezek segélyével az egyes sorokat pontos méretre kizárhassa a szedő. A kizárások 4–28 pontig terjedő törzsön, 54 vagy 51 pont magasságban és kétféle rendszerű beosztásban készülnek. A régi, általánosan elterjedt beosztás az, hogy az egyes fokozatokhoz 1/1, ½, ⅓, ¼ stb. négyzet-törtrész szélességű kizárás van alsó fokon 1 pont szélességgel. Ennél a beosztásnál előfordul tehát, hogy ½, ⅓, ⅔ vagy ¾ pontra megy ki valamelyik kizárásdarab. Ahol a négyzetdarab ilyen törtrészekre való osztása mellett nem adódik 1½, 4, 6, vagy 8 pont széles kizárás, az öntödék ezt kívánságra külön szállítják. Az 1930. évben a német grafikai normalizáló bizottság a kizárások beosztását akként normalizálta, hogy a 4–7 pontos kizárásoknál az 1/1 és ½ négyzeten kívül csak 2, 1½ és 1 pont széles kizárást ad, míg a 8 pontos és nagyobb kizárásoknál már 1/1, ½ és ⅓ négyzet mellett 6, 4, 3, 2, 1½ és 1 pont széles kizárások vannak. Tehát ezen új beosztásnál az ⅓, ⅔ és ¾ pontra kimenő kizárások elhagyattak. – A kizárások egyébként a következők:

Diamant, 4 pont,

1 kg-ban van 34 sor 24 ciceróra:

1/1 négyzet

4 pont

1 kg

2400 drb

½ négyzet

2 pont

1 kg

4800 drb

négyzet

1⅓ pont

1 kg

7200 drb

¼ négyzet

1 pont

1 kg

9600 drb

1½ pontosból

1 kg

6400 drb


Perl, 5 pont,

1 kg-ban van 27 sor 24 ciceróra:

1/1 négyzet

5 pont

1 kg

1700 drb

½ négyzet

2½ pont

1 kg

3400 drb

négyzet

1⅔ pont

1 kg

5100 drb

¼ négyzet

1¼ pont

1 kg

6800 drb

1/5 négyzet

1 pont

1 kg

8500 drb

2 pontosból

1 kg

4250 drb

1½ pontosból

1 kg

5660 drb


Nonpareille, 6 pont,

1 kg-ban van 23 sor 24 ciceróra:

1/1 négyzet

6 pont

1 kg

1100 drb

½ négyzet

3 pont

1 kg

2200 drb

négyzet

2 pont

1 kg

3300 drb

¼ négyzet

1½ pont

1 kg

4400 drb

1/6 négyzet

1 pont

1 kg

6600 drb


Kolonel, 7 pont,

1 kg-ban van 21 sor 24 ciceróra:

1/1 négyzet

7 pont

1 kg

800 drb

½ négyzet

3½ pont

1 kg

1600 drb

négyzet

2⅓ pont

1 kg

2400 drb

¼ négyzet

  pont

1 kg

3200 drb

2 pontosból

1 kg

2800 drb

1½ pontosból

1 kg

3725 drb

1 pontosból

1 kg

5600 drb


Petit, 8 pont,

1 kg-ban van 17 sor 24 ciceróra:

1/1 négyzet

8 pont

1 kg

600 drb

½ négyzet

4 pont

1 kg

1200 drb

négyzet

2⅓ pont

1 kg

1800 drb

¼ négyzet

2 pont

1 kg

2400 drb

1/8 négyzet

1 pont

1 kg

4800 drb

1½ pontosból

1 kg

3200 drb


Garmond, 10 pont,

1 kg-ban van 14 sor 24 ciceróra:

1/1 négyzet

10 pont

1 kg

425 drb

½ négyzet

5 pont

1 kg

850 drb

négyzet

3⅓ pont

1 kg

1275 drb

¼ négyzet

2½ pont

1 kg

1700 drb

1/5 négyzet

2 pont

1 kg

2125 drb

1/10 négyzet

1 pont

1 kg

4250 drb

1½ pontosból

1 kg

2430 drb


Ciceró, 12 pont,

1 kg-ban van 11½ sor 24 ciceróra:

1/1 négyzet

12 pont

1 kg

275 drb

½ négyzet

6 pont

1 kg

550 drb

négyzet

4 pont

1 kg

825 drb

¼ négyzet

3 pont

1 kg

1100 drb

1/5 négyzet

2 pont

1 kg

1650 drb

    1/8 négyzet

1½ pont

1 kg

2200 drb

   1/10 négyzet

1 pont

1 kg

3300 drb


Mittel, 14 pont,

1 kg-ban van 10¼ sor 24 ciceróra:

1/1 négyzet

14 pont

1 kg

200 drb

½ négyzet

7 pont

1 kg

400 drb

négyzet

4⅔ pont

1 kg

600 drb

¼ négyzet

3½ pont

1 kg

800 drb

1/7 négyzet

2 pont

1 kg

1400 drb

1/14 négyzet

1 pont

1 kg

2800 drb


Tercia, 16 pont,

1 kg-ban van 9½ sor 24 ciceróra:

1/1 négyzet

16 pont

1 kg

150 drb

½ négyzet

8 pont

1 kg

300 drb

négyzet

5⅓ pont

1 kg

450 drb

¼ négyzet

4 pont

1 kg

600 drb

     1/8 négyzet

2 pont

1 kg

1200 drb

1/16 négyzet

1 pont

1 kg

2400 drb

6 pontosból

1 kg

400 drb


Másfélciceró, 18 pont,

1 kg-ban van 8 sor 24 ciceróra:

1/1 négyzet

18 pont

1 kg

120 drb

½ négyzet

9 pont

1 kg

240 drb

négyzet

6 pont

1 kg

360 drb

¼ négyzet

4½ pont

1 kg

480 drb

     1/9 négyzet

2 pont

1 kg

1080 drb

1/18 négyzet

1 pont

1 kg

2160 drb

4 pontosból

1 kg

540 drb


Text, 20 pont,

1 kg-ban van 6¾ sor 24 ciceróra:

1/1 négyzet

20 pont

1 kg

105 drb

½ négyzet

10 pont

1 kg

210 drb

négyzet

6⅔ pont

1 kg

315 drb

¼ négyzet

5 pont

1 kg

420 drb

     1/5 négyzet

4 pont

1 kg

525 drb

1/10 négyzet

2 pont

1 kg

1050 drb

1/20 négyzet

1 pont

1 kg

2100 drb

6 pontosból

1 kg

350 drb


Kétciceró, 24 pont,

1 kg-ban van 6 sor 24 ciceróra:

1/1 négyzet

24 pont

1 kg

66 drb

½ négyzet

12 pont

1 kg

132 drb

négyzet

8 pont

1 kg

198 drb

¼ négyzet

6 pont

1 kg

264 drb

1/6 négyzet

4 pont

1 kg

394 drb

    1/8 négyzet

3 pont

1 kg

528 drb

   1/12 négyzet

2 pont

1 kg

792 drb

   1/24 négyzet

1 pont

1 kg

1584 drb


Kétmittel, 28 pont,

1 kg-ban van 5 sor 24 ciceróra:

1/1 négyzet

28 pont

1 kg

50 drb

½ négyzet

14 pont

1 kg

100 drb

négyzet

9⅓ pont

1 kg

150 drb

¼ négyzet

7 pont

1 kg

200 drb

1/7 négyzet

4 pont

1 kg

350 drb

1/14 négyzet

2 pont

1 kg

700 drb

1/28 négyzet

1 pont

1 kg

1400 drb

Kizáró ékek: l. Gally Merrit és Schuckers W. J.

Kizáró karikák: l. Typograph.

Klapka Károly József: temesvári könyvnyomtató 1807-től 1830-ig, Klapka György honvédtábornok édesapja. 1826-tól kezdve Aradon is volt nyomdája. 14 éven át polgármestere, 1825-ben és 1832-ben országgyűlési követe is volt Temesvár városának.

Klasszicizmus: az antik formák megvalósítására törekvő művészeti irány. A mesterszedésben (l. o.) a lipcsei szabályokhoz való ragaszkodást értik alatta. A tipográfiai klasszicizmust általában a szimmetrikus sorelhelyezés, valamint a szellősségre törekvés és egyszerűség jellemzi.

Klatsch-nyomat: a. m. átnyomat.

Klaviatúra: a. m. billentyűzet (l. o.).

Kleemann József: a Károlyi grófok nagykárolyi nyomdájának a provizora 1783-tól 1794-ig.

Kleine Kanon: 32 pontos betűnagyság a régibb németországi tipográfiában.

Kleine Missal: 52 pontos betűnagyság a régibb német tipográfiában.

Klein János: kassai nyomdász 1691-től kezdve.

Kleinmann Frigyes: fiatalon elhúnyt nyomdászati szakíró, a Brózsa-féle nyomda faktora; a kilencvenes évek elején elnöke volt a Könyvnyomdászok Szakkörének és szerkesztette a Magyar Nyomdászok Évkönyvét.

Klein Samu: a miskolci Klein, Ludvig és Szelényi nyomdának volt egyik társtulajdonosa, majd pedig a nyomdának részvénytársasággá alakulása után annak vezetőigazgatója. A vidék nyomdaiparának egyik vezetőegyénisége volt 1929. július 2-án bekövetkezett haláláig. A Vidéki Nyomdászok Országos Szövetségének alelnöke volt és amikor bekövetkezett a háborút követően az ország szétdarabolása, ő tartotta együtt a vidék nyomdatulajdonosait a magyarnak maradt területen, ő szorgalmazta legintenzívebben a vidéki nyomdaiparosok egyesületi szövetkezését a fővárosi nyomdaiparosokkal és az egyesülés megtörténtekor ő lett a Főnökegyesület vidéki nyomdász-szakosztályának valóban hivatott elnöke, egyben a Főnökegyesület egyik alelnöke. mk

Klerikus: a középkorban így nevezték a papi iskolát járó, de még föl nem szentelt ifjakat. Az őstipográfusok egyrésze ezek sorából került ki.

Kleukens F. W.: német betűművész; sikerült alkotása a «Ratio-Latein», kicsinyszemű átmeneti típus a francia és angol könyvbetűk között. A nevéről elnevezett másik antikva betűsorozatát is széltében használják.

Kliccselés: az «Abklatsch»-csal rokon, közhasználatú német szó a dúcmásolás (l. o.) fogalmára.

Klics Károly: prágai származású föltaláló. 1870 körül a Borsszem Jankó népszerű rajzolója volt Pesten. 1879 táján föltalálta a heliogravűr és fotogravűr néven ismert gyönyörű sokszorosító eljárást. Ekkor Lancasterben lakott, ahol a Hembrandt Type Company főkép az ő találmányának a kiaknázására alakult. Megh. 1926-ban.

Klicsotípia: 1. a pigmentkép átvitele és domborúra maratásának egy módja; 2. a heliogravűrhöz hasonló igen szép mélynyomtatásos eljárás.

Kliegl József Péter: magyar szedőgépföltaláló, szül. Baján 1795-ben. megh. Pesten 1870-ben. 1833-ban szerkesztette első szedőgépét. Hogy mifélét: nem igen tudjuk, mert szabadalmi leírás vagy ábra nem maradt fönn róla. Működését illetően annyi bizonyos róla, hogy a betűk saját súlyuk következtében igazodtak benne a helyükre, ami meglehetős sok zavarral s fönnakadással járhatott. Osztógépet is csinált Kliegl, s gépeit folytonosan tökéletesítve, az 1839–40-iki országgyűlés idején ki is állította azokat Pozsony városában. Az ősi városban összegyűlt karok és rendek 1400 forintot is gyűjtöttek a föltaláló támogatására, József nádorispán pedig hatezer forintot utalványoztatott ki Klieglnek a kincstárból, de csak havi kétszáz-forintos részletekben. 1842-ben Pulszky Ferenc és mások «Kliegl-könyv»-et is adtak ki, amelyet Garay János szerkesztett. Ennek a jövedelme is Klieglnek jutott. A szabadságharc után a föltaláló azonban nagy nyomorba jutott. Gépe 1860-ban a Nemzeti Múzeum lomtárába került. Halála előtt az öreg föltaláló új gépet hirdetett, ami azonban jórészben csak a tervezgetés stádiumában maradt. A rendkívül komplikált gépnél már az elektromosságnak is akadt volna szerepe. Szerkezete klaviatúrás, különben is az egész gép zongoraformájú lett volna.

Klimsch & Co.: majna-frankfurti kiadócég: sok, a sokszorosító technikát tárgyaló könyvet adott ki. Nagyon elterjedt kiadványai: a «Klimschs Jahrbuch des Graphischen Gewerbes» és ezenkívül a «Klimschs Anzeiger».

Klinger Julius: sokoldalú német művész; 1914-ben rendkívül nagyszerű, sok tekintetben új könyvbetűt tervezett.

Klinkhardt Bruno: 1857-től 1861-ig nyomdászinas volt Lipcsében. Fölszabadulása után apja időközben alapított nyomdájának lett a vezetője s egyszersmind a modern mesterszedés egyik megteremtője. Apja halála után a nyomdát fokozatosan nagyobbította, s litográfiát, betűöntödét és galvanoplasztikai intézetet, rézléniagyárat, fametsző-intézetet és könyvkötészetet kapcsolt hozzá. Fia Viktor szintén könyvnyomtató.

Klisé (cliché, dúc): összefoglaló neve mindenféle nyomtatásra való lemeznek. De szűkebb értelemben klisé-készítésnek (klisírozásnak) nevezik azt az öntési eljárást, mikor vignetták vagy egyebek anyamintájáról lapos öntvényt készítenek, s ezt ólomlapra forrasztják vagy fára szögezik. A szöglyukakat fúróval kell előzetesen megfúrni, s a szögeket a klisé fazettáján jól be kell verni, nehogy nyomtatás közben fölemelkedve, maszatolódást okozzanak.

Klisé megsérülése: Ha a fametszet nyomtatás közben akár a papirosban levő keményebb darab, akár más valami következtében megsérül, s nyomtatásban e hely fehéren marad: esetleg segíthetünk rajta, föltéve, hogy a sérülés nem mély. A sérült helyet megnedvesítjük és tüzes vasat tartunk föléje, amire az illető rész megdagad. Természetesen az egyengetésen is kell egyet-más igazgatnunk ilyenkor. Ha cinklemezeken esik ilyen sérülés, akkor alulról való trébeléssel segíthetünk rajta.

Klisé-raktár: l. Depó.

Klisétalp: Ennek szilárdsága és pontos egyenszögűsége rendkívül fontos a nyomtatásban. Gyakran fatalpat használnak, ennek azonban az a rossz oldala, hogy könnyen megvetül, különösen ha silányabb minőségű fából való. A legtömöttebb még a körtefa. A csuklók (l. o.) és a vastalpak a legjobbak s különösen a féltónusos klisék alá: szinte nélkülözhetetlenek. Újabban a vastalpak részekre osztva, formába szedhető darabokban is kaphatók. A külső, zárókészülékkel ellátott darabok 8 × 8 ciceró nagyságúak, a szintén vasból való töltelékdarabok 2, illetőleg 4 ciceró szélesek és különböző hosszúságnak. A talpdarabok 2½ mm-rel alacsonyabbak a betűmagasságnál.

Klopfer Béla: a Hungária-nyomda aligazgatója; szül. 1872-ben. A győri Surányi-nyomdában tanult 1885-től 1888-ig. 1890-ben Budapestre jőve, a Posner-nyomdában volt akcidens-szedő. 1895-ben került ugyanilyen minőségben a Hungária-nyomdába, ahol néhány éven belül művezető lett.

Klotz-féle nyomtatás: l. Malertípia.

Klösz Jakab: 1598-ban vette át az addig Gutgesell Dávid által vezetett hírneves bártfai nyomdát s azt elsőrangú nyomdáink sorába emelte. 1614 körül, rövid ideig, Lőcsén is volt tipográfiája. Hosszú ideig élt, impresszumait még az 1657. esztendőből is megtalálhatjuk.

Klösz Pál: szül. Budapesten 1874-ben. Középiskolai tanulmányait befejezve elvégezte a bécsi grafikai főiskolát is. Majd édesapjának Klösz Györgynek cinkográfiai és litográfiai műintézetében működött; később pedig társa lett a Klösz György és Fia cégnek, még későbben egyedüli tulajdonosa és m. kir. kormányfőtanácsos. A Grafikai Főnökegyesületben a litográfiai osztály elnöke, a Budapesti Sokszorosítók Ipartestületében az elöljáróság tagja: itt is, ott is számos bizottság tagja.

Kner Albert: szül. Gyomán 1899-ben. Tanulmányait a bécsi és lipcsei grafikai főiskolákon, majd a Globus-nyomdában végezte. Működésének főbb állomásai: Globus (1924), Helikon nyomda (Temesvár 1925), Hungária-nyomda (1926-tól). A Magyar Grafikának főmunkatársa volt, a tanonciskola tanműhelyének 1935-től fogva tanára. Grafikai munkáival számos bel- és külföldi kiállításon jó sikerrel szerepelt. Sok könyvet és folyóiratot illusztrált és tipografizált. Főbb munkái: «Pancsa-tantra» és «A török hodzsa tréfái» (Kner-kiadás), fametszetekkel. E Lexikonnak is munkatársa.

Kner Erzsébet: könyvkötő-iparművésznő. Kner Izidor leánya, szül. Gyomán 1900-ban. Édesapja üzemében és a grafikai sokszorosító művészetek lipcsei akadémiáján tanult, majd könyvkötészeti műhelyt alapított Budapesten, amelyben iparának főleg a művészeti felét ápolja.

Kner Imre: született Gyomán 1890-ben. 1902–04-ben tanuló volt atyja nyomdájában, 1904–05-ben a lipcsei Mäser-féle Technikumot látogatta: 1905-ben hazatért atyja nyomdájába, aki 1906-ban a «Röpke Lapok» című meghívó-mintakönyv szerkesztését, 1907-ben üzeme technikai és művészi vezetését, 1911-től kezdve a közigazgatási nyomtatványraktár vezetését és a «Közigazgatás Mintatár» szerkesztését, 1912-ben a «Könyv a könyvről» című könyv szerkesztését, 1916-tól kezdve könyvkiadó vállalata vezetését bízta rá. A háború után kísérletet tesz Kozma Lajos építész támogatásával arra, hogy a magyar barokk könyvművészet és a magyar szedési hagyományok s a modern könyvtechnika összekapcsolásával olyan tipográfiai irányt fejlesszen ki, amely új egységes magyar tipográfiai hagyomány kiindulópontjává válhasson. E kísérletek eredményeit a Kner-nyomda 1919. évi Almanachja, s a Király György szerkesztésében megjelent «Három csepke könyvek», «Kner-Klasszikusok» és «Monumenta Literarum» című kiadványok tükrözik, világnézleti alapvetésük pedig az 1922-ben megjelent Kner-Almanachban Király György, Kozma Lajos és Kner Imre három cikkében van lefektetve, amelyek «Neue Bahnen ungarischer Buchkunst» címen az «Archiv für Buchgewerbe» 1922. évi karácsonyi számában német nyelven is megjelentek. Egyik alapítója a Magyar Könyv- és Reklámművészek Társaságának, levelezőtagja volt a Verein Deutscher Buchkünstler című egyesületnek. Cikkei 1907 óta az összes magyar szaklapokban és a Könyvnyomdászok Szakköre évkönyveiben, a háború után a mainzi Gutenberg-Jahrbuchban, német szaklapokban, hazai és német évkönyvekben és alkalmi kiadványokban jelentek meg. Részt vesz a Magyarországi Grafikai és Rokoniparosok Főnökegyesülete vidéki szakosztályának munkájában; 1927-ben, 1928-ban és 1930-ban rendezte három nemzetközi könyvművészeti kiállítás magyar csoportjait Lipcsében, Kölnben és Párizsban. E Lexikonnak is munkatársa.

Kner Izidor: született Gyomán 1860-ban. Szolnokon a könyvkötőmesterséget tanulta: felszabadulás után dolgozott többek között Aradon, Egerben, Budapesten, Komáromban, Tatán, majd a székesfehérvári Számmer-féle nyomdában. 1882 nyarán megalapította egyetlen kézi sajtóval és 75 forint tőkével nyomdáját, amelyet rendkívüli szorgalommal, páratlan üzleti érzékkel és Magyarországon új, korszerű modern propaganda-munkával a vidék egyik legnagyobb nyomdájává fejlesztett, amely a modern akcidencia és a könyvek nyomtatása terén hamarosan elérte a fővárosi nyomdák színvonalát is. Fő munkaköre volt a községi közigazgatási nyomtatványok készítése, amelyeket 1898-tól kezdve kiadott nagy «Közigazgatási Mintatára» útján propagált és újításait már az 1902. évi nagy közigazgatási reformnál a közigazgatási szakkörök is tekintetbe vették. 1900 körül kezdte kiadni «Röpke Lapok» című, báli meghívókat mutató mintakönyvét, mely a háború kitöréséig vagy tíz kiadást ért meg. Ezeket a meghívókat szöveg nélkül külföldre is szállította és velük a lipcsei Bugrán 1914-ben aranyérmet nyert. A háború előtti utolsó évben már cca 3500 bálra 1.350.000 példány báli meghívót adott el és ezzel a vidéki nyomtatványfogyasztó közönség ízlésének nevelésében úttörő munkát végzett. Kezdettől fogva foglalkozott könyvek nyomtatásával és kiadásával is, s ezt a munkáját a háború alatt és után intenzívebben folytatta. A nyomdásztársadalmi mozgalmakban is élénk részt vett és egyik úttörője volt a vidéki árszabályközösségnek. Már 1898-ban engedélyezett személyzete minden tagjának egyheti fizetett nyári szabadságot és rendezte korszerűen üzeme munkáltatási viszonyait. Éppen a vidék munkaviszonyainak rendezése érdekében vállalt vezető szerepet a Vidéki Nyomdászok Országos Szövetsége megszervezésében és vezetésében már a győri kongresszustól kezdve. Számos cikke jelent meg ebben az irányban és egyéb nyomdászati vonatkozású kérdésekben (a hirdetési bélyeg eltörlése stb.) a Szőllősy Mihály szerkesztette Graphicában, majd a Grafikai Szemlében és a vidéki Nyomdászok Országos Szövetségének hivatalos lapjában, a «Nyomdaipar Magyarországon»-ban. Fővárosi lapokban sokat foglalkozott közéleti kérdésekkel is és élénk részt vett községe és megyéje közéletében is. 1932-ben, vállalata ötvenéves jubileuma alkalmából vármegyéje törvényhatósági bizottságának örökös tagjává, a Magyarországi Grafikai és Rokoniparosok Főnökegyesülete tiszteletbeli tagjává választotta. Összegyűjtött szakcikkeinek egy részét 1907-ben megjelent «Eszmék és viaskodások» című könyvében adta ki, 1931-ben pedig kiadta «Félévszázad mezsgyéjén» c. könyvében önéletrajzát és vállalata ötvenéves történetét, amely érdekes rajzát tartalmazza a múlt század vége és a jelen század eleje nyomdászati viszonyainak is. Nyomdászati szakirodalmi működése mellett nevet szerzett magának mint humorista és aforizmaíró is; számos könyve jelent meg és állandóan dolgozott több fővárosi lapban is. Elhúnyt 1935. augusztus 19-én.

Kobaltkék festék: aluminiumhidrátból és foszforsavas kobaltból áll, mely keveréket órákon át fehérre izzítják, amikor is a tiszta kék szín előáll. A kobaltkéket magas ára miatt nemigen használják a nyomdászatban, bár különös kékje az égboltozat és a világos gyönge árnyalatok nyomtatására nagyon alkalmas.

Kobell-féle eljárás: l. Galvanográfia.

Koberger Antonius: nürnbergi ősnyomdász és könyvkiadó. 1473-ban alapította meg nagyszabású tipográfiáját. Nem kevesebb, mint 24 sajtót foglalkoztatott, s alkalmazottainak száma a 100-at is túlhaladta. Megh. 1513-ban.

Koblinger Stephanus: bécsi származású ősnyomdász. 1479 és 1480 közt az olaszországi Vicenzában nyomtatott, majd hazatért Bécsbe, s 1486-ig dolgozott itt.

Koch Rudolf: német betűművész, megh. 1934-ben. Pompás antikva betűit sokfelé használják, nemkülönben «Neuland» elnevezésű vaskos «metszett» betűit is.

Kocsi Sándor: a debreceni városi nyomdában tanult. 1840 felé Bécsbe került, s huzamosabb időre ott is maradt. 1846 körül Pestre jőve, itt a Kozma Vazul nyomdájának lett a gépmestere, később üzletvezetője. Az 1848-iki árszabálymozgalomban vezére volt a nyomdászmunkásságnak. A kiegyezés ideje felé Érkövi és Galgóczi közgazdasági írók társaságában nyomdát alapított. 1866-tól 1868-ig elnöke volt a nyomdászegyesületnek, 1883-ban halt meg, 74 éves korában.

Kódex: a könyvnyomtatás népszerűsödése előtti könyvek elnevezése. Jellemzőjük, hogy írva voltak, s amennyiben többszörösítésükre került a sor, ez sem mechanikai munkával, hanem írásos másolással történt.

Kokusi-papiros: a japánok készítik a papiros-eperfa kétesztendős hajtásainak háncsából. Fölülmúlhatatlanul szívós és tartós.

Kolb Antal: budai nyomdász-segéd. 1766-ban nyomdát akart nyitni Temesvárt. De hogy eredményes volt-e a folyamodása: nem tudjuk.

Kolb Jenő: írói nevén Nyilas-Kolb Jenő, művészeti író és kritikus, szül. 1898-ban. «A könyv» című könyvkiadói és könyvkereskedői szemle első felelős szerkesztője. E lexikonnak is munkatársa.

Kollacionálás: összeolvasás, egyeztetés; a könyvkötészetben az ívek sorszám szerint való összehordása és a helyes sorrend ellenőrzése.

Kollektív reklám: érdekközösségek vagy szakmai csoportok együttes reklámozása. Nem egy céget és annak az áruját reklámozzak, hanem egy szakmának az áruját igyekeznek népszerűsíteni. Például: ékszer, tej, sör kollektív reklámja. Másik fajtája, amikor egy kerület vagy egy utca kereskedői reklámoznak együtt; pl: királyuccai vagy belvárosi kereskedők.

Kollektív szerződés: a nyomdatulajdonosok és a nyomdai munkások érdekképviselete – a Grafikai Főnökegyesület és a Szakszervezet – között létrejött ama szerződés, amely meghatározott időre megállapítja a két szerződő fél számára a munkaviszonyt: a munkabért, munkaidőt és egyéb jogokat és kötelezettségeket szabályozza. A nyomdaiparban kollektív szerződés 1901 óta áll fenn és a korábbi állapothoz képest a két fél viszonyában javulást jelent. Már korábban is létesültek ugyan megállapodások a nyomdaiparban, de azok mindaddig nem lehettek komoly értékűek és mindaddig nem szolgálhatták a kitűzött célt: egymás jogainak tiszteletbentartását, amíg a szerződő felek szervezetei megfelelően meg nem erősödtek és tagjaikra a szükséges fegyelmező hatást nem gyakorolhatták. Továbbá amíg nem létesíttetett olyan paritásos fórum, amely a felmerülő differenciák, sérelmek vagy panaszok ügyében kizárólagos hatáskörrel bíráskodik és hozza meg döntéseit, amelyeket a felek respektálni tartoznak. Ez 1901-ben következett be. Ekkor létesült a paritásos békéltető bizottság, amely azóta a hozzáfűzött várakozásokat igazolta. Ma már (1935-ben) mindenki tisztában van azzal, hogy a paritásos békéltető bizottság intézménye nélkül hiányos volna a kollektív szerződés és ezért határozataiba mindenki belenyugszik és azokat tiszteletben tartja. Kezdetben a kollektív szerződésnek számos ellenzője volt, mégpedig mindkét oldalon. Ezek téves megítélésből kiindulva hátrányosnak tartották, hogy megkötöttségük miatt a jobb konjunktúrát nem tudják majd kihasználni. Az illetők azonban elfelejtették a multat, hogy nemcsak jó, hanem rossz konjunktúrák is vannak, amelyet a felek rendszerint igyekeztek a maguk javára kihasználni és így a munkabér állandó hullámzásnak volt kitéve. Elfelejtették, hogy a konjunktúra állandó hullámzása egyben állandó harcokat jelentett és konszolidált viszonyok helyett bizonytalanságot és nyugtalanságot idézett elő és hogy az állandó harcok az érdekeltek erejét felőrölték. Ezeknek a mindkét félre egyaránt káros hatásoknak a felismerése vezetett tulajdonképpen a kollektív szerződés megalkotásának a gondolatához. A kollektív szerződésnek a lényege és értéke a munkaadókra és munkásokra éppen abban van, hogy a szerződés tartama alatt bérhullámzások és harcok ki vannak küszöbölve. Ezt a célt szolgálja a paritásos békéltető bizottság, amely őrködik a kollektív szerződés betartása fölött, kiküszöbölte az önbíráskodást, biztosította a munka folytonosságát és a reális kalkuláció lehetőségét. A békéltető bizottság határozatainak tiszteletbentartását elfogulatlan bíráskodása és az a körülmény eredményezte, hogy azt a szerződő felek teljes erkölcsi súlyukkal alátámasztották. A nyomdaiparban kötött kollektív szerződések történetében külön megemlítést érdemel az 1910-ben kötött szerződés, amely alapvető munkát jelentett és hosszú időre alapozta meg a további fejlődés lehetőségét. Az ekkor lefolytatott tárgyalások nagyarányú munkáját híven mutatja be az a jegyzőkönyv, amely gyorsírói följegyzések alapján készült, 832 oldalra terjed és még ma is forrásmunkául szolgál. Jelenleg (1935-ben) a nyomdaiparban két kollektív szerződés van érvényben. Az egyik a fővárosra és környékére, a másik a vidékre vonatkozik. A fővárosi szerződés 260, a vidéki 152 pontból áll. wv

Kollektor: a betűszedő régebben – főleg a nagyszombati nyomdában – használt elnevezése.

Kollmann József: bécsi nyomdász, a jezsuita rend föloszlatása (1773) után a rend kolozsvári nyomdájának bérlője.

Kollográfia: a fénynyomtatás egyik elnevezése.

Kollotípia: a fénynyomtatás egyik neve.

Kolofon: régi könyvekben a könyv végén elhelyezett hosszabb impresszumféle: a nyomdász nevét, a nyomtatás helyét és idejét mutatta, s esetleg a nyomdász egyéb megjegyzéseit. Többnyire tölcséralakban szedték. Belőle fejlődött ki a könyvcím.

Kolonel: 7 pontos betűnagyság.

Kolorit (franciául: coloris): a. m. szín, színezettség.

Kolor-offset: l. Offset.

Kolozsvári Gépszedők Köre: alakult 1933 végén. Célja: a szolidaritás, fegyelem és kollegialitás ápolása, a tagok anyagi helyzetének javítása és általános érdekeiknek előmozdítása, szakszerű kiképzés fejlesztése, továbbá a segélyre szorult tagok támogatása. A körnek tagja lehet a kolozsvári kerületben dolgozó bármely gépszedő, aki a romániai Grafikai Munkások Szövetségének tagja. Tagsági díj a mindenkori szövetségi díj 20%-a. Hasonló alakulatok vannak Aradon, Temesvárt, Nagyváradon és Szebenben. ls

Kolozsvári könyvnyomtatás: e város első nyomdásza Heltai Gáspár (l. o.) volt, ki a szakképzett Hofgreff Györgyöt fogadta társképpen maga mellé. 1670 táján az unitáriusok is alapítottak nyomdát Kolozsvárt, amelynek működése azonban nem soká tartott. Az ev. ref. főiskolai nyomdát 1672-ben állíttatta föl Apafi Mihály fejedelem részben a Heltai-nyomda maradványaiból, részben a Szebenből 1667-ben idehozott Kertész-nyomda fölszereléséből. Később jelentékenyen megnagyobbodott a nyomda Tótfalusi Kis Miklós üzemének berendezéséből, amely a nagynevű könyvnyomtató halála után szintén a főiskola tulajdonába ment át. A jezsuiták nyomdáját 1737-ben alapította Antalfi János erdélyi püspök. – 1790-ben Hochmeister Márton szebeni tipográfus alapított Kolozsvárt fióknyomdát s 1809-ben ezt a katolikus líceumnak adta.

Kolozsvári könyvkötés: a 16. század közepe táján már egészen magyaros irányba terelődik; legalább is a préselt bőrborítékok dombornyomásos keretében foglalt emberi figura mindmegannyi magyaros karakterű: csupa bajuszos, prémkalpagos vagy sisakos olyan harcosalak van ezekbe a keretekbe foglalva, aminő a külföldi kompaktorok könyvein semerre sem található.

Kolozsvári Nyomdai Munkások Temetkezési Alapja: 1935. márc. 31-én létesült. Célja: tagjainak elhalálozása esetén a hátramaradottak segélyezése és a temetési költséghez való hozzájárulás. Illeték hetenként 3 lej, amelynek ellenében halál esetén a hozzátartozók 5000 lej azonnali segélyt kapnak még az esetben is, ha az elhalt munkanélküli volt. Munkanélküliség esetén a tagdíjfizetés szünetel.

Kolozsvári tanonc-iskola: 1896-ban Ruzicska Gyula kezdeményezésére nyílt meg. A heti tanórák száma kilenc volt, amiből négy esett a tulajdonképpeni szakoktatásra. E tanórák keretébe föl volt véve egyebek közt a francia, latin, görög és román nyelv elemeinek tanítása és a vázlatkészítés.

Kolumna (lat.): a.m. oszlop; nyomdászi nyelven a. m. szedésoldal.

Kolumna-cím: a régi nyomdászember megkülönböztetése szerint lehet «élő» és «holt». Ezen az utóbbin azt értik, amely pusztán az oldalszámból áll, esetleg jobbról és balról valamicske dísszel, vagy minusszal (– 84 –). Olykor léniácska is van alatta. Az «élő» kolumnacím az oldalszámon kívül az író nevét, a fejezet címét stb. is magában foglalja, szóval valami címszerű szöveg is foglaltatódik benne. – Akár oldalszámról, akár pedig kolumnacímről van szó: a páros számnak mindenkor a kinyitott könyv bal, a páratlannak pedig a jobb oldalára kell esnie. Leghelyesebb, ha az oldalszám nagysága olyan nagy, mint a szövegbetű. Az egyszerű oldalszámot lehet a kolumnának élére meg aljára is tenni; keretes oldalon azonban jobb, ha alul van. Az oldalszám meg kolumna-cím s a szöveg közötti hézagnak legalább is egy sorszélességűnek kell lennie. Valamicskével több is lehet ez a hézag, de kevesebb semmiesetre sem. Az oldalszámokból, kolumna-címekből legjobb, ha több ívre valót is előre leszed a tördelő. Így gyorsabban s biztosabban dolgozhat. Általános szabály, hogy a kolumna-cím középre zárt szövege ne tapadjon reá az oldalszámra, hanem legalább is kétcicerós hézag legyen közöttük; különben egy fokkal kisebb betűjű is lehet, mint amekkorából a könyv szövege szedve van (újságok oldalaira azonban egy fokkal inkább nagyobb legyen); ha alatta lénia van: az esetleg többhasábos szedésű szöveget elválasztó hasáb-léniának neki kell futnia.

Kolumna magassága: lásd Szedéstükör.

Kombinációs nyomtatás: több sokszorosító eljárás kombinálása egy nyomtatványon, például: könyvnyomdai autotípiáé kromolitográfiai alapnyomatokkal.

Kombinatív művészetek: azok, melyek megadott egységek, aprólékos elemek összerakosgatásából teremtik elő a művészi egészet. Ilyen például a szőnyegszövés és ilyen lehet a betűszedés is.

Komlós András (Lupinus): könyvnyomtató, 1569-ben lett a debreceni városi nyomda provizora. 24 könyvet nyomtatott, de betűi már meglehetősen kopottasak voltak. 1576 körül halhatott meg.

Komma (coma): a. m. vessző (l. o.)

Kompakt (lat.) a. m. tömör; betűszedői nyelven vaskos, «kövér» betűt jelent.

Kompiláció: idegen művekből összefoldozott irodalmi vagy tudományos termék. A kompilátor semmit sem, vagy csak keveset ad hozzá a maga tudásából; munkája kizárólag a kompilálásra szorítkozik.

Komplementáris színek: l. Optikai fehér szín.

Komplett (franciául: complet): a. m. teljes.

Komplett betűöntő gép: Nevét onnan kapta, hogy a képével derékszögben álló betűk ilyen gépeken «kompletten», kellő magasságra, tehát már szedésre készen használható kivitelben önthetők. A legelterjedtebb betűgyártó gépek a praktikus párizsi Foucher-féle komplett betűöntő gépek. A történeti leírásokban találhatjuk, hogy az idők során milyen sok fajta öntőgépet szerkesztettek és készítettek. Miután azonban a lényeget, az öntőforma szerkezetét megváltoztatni nem lehetett, a már említett Foucher-rendszerű gép szerkezetét ismertetjük, melyből minden öntőgép mechanizmusára lehet következtetni. Az öntőgép két részre osztható. Az egyik az öntőforma és a szerelés mechanizmusa, a másik a megolvadt fémet fecskendező pumpa szerkezete. Az öntőgép öntőformáját könnyen elképzelhetjük, ha magunk elé fektetünk egy betűt, úgyhogy képe felénk legyen fordítva, a szignatúrája pedig oldalra, tőlünk jobbra vagy balra essék. Ha az öntőgép elé állunk, ilyen helyzetben találjuk az öntőformát. Az így fekvő betű oldalsíkjai, a szignatúraval lefelé, függőleges irányban haladnak. A felső síkot egy ezt keresztező, sík pályán mozgó, úgynevezett felső zárórész adja meg. Az ezzel ellentétes sík a két o