« BÁRÁNYNÉ OBERSCHALL MAGDA: AZ IPARMŰVÉSZET IRÁNYVÁLTOZÁSA. KEZDŐLAP

Tartalomjegyzék

ÖTÖDIK KÖTET AZ ÚJ MAGYARORSZÁG. »

HARASZTI EMIL
A BAROKK ZENE

Az ellenreformáció romantikája, a barokk, az irodalomban, képző- és iparművészetekben egységesen áthatott szellemben jelentkezik, összekapcsolva a rendiségben élő társadalmi rétegeket. A Bécsen keresztül Magyarországra áradó barokk zenei megnyilatkozásában ellentétes stílusok keverednek, homogén formanyelvvé sohasem tömörülnek, sőt az egész korszak folyamán szembeötlően megőrzik önállóságukat. Míg a lélek többi formájában a harcos egyházi jelleg, a katolikum uralkodik, a barokk hangszeres és énekes műfajaiban elhalványul a világi művészet bő gazdagsága mellett, mely az aufklärizmus idején szinte forradalmi akcentusokban tör ki. A kor idegen művészetet ültet a magyar földbe. A talajtalan dísznövények között a magyar népdal mezei virága is feltűnik, de a nyugati ornamentika szinte megfojtja ékítményeivel és sallangjaival. A barokk hungarizmusok idegen kertészet üvegházi termelvényei, csak nehezen lehet bennük ráismerni a magyar dallamcsírákra, mégis a kényes palántát addig fogják oltogatni és ápolni, míg másfélszázad mulva életképes virággá fejlődik.

Magyarország zenei élete a XVIII. században egészen Bécs hatása alatt állott. Irányítói az uralkodó család mellett magyar és cseh főurak, német stíluselemek elütő hangulatait árasztotta. A két zeneszerző császár, I. Lipót és I. József alatt külföldi zenészek özönlik el a birodalom fővárosát. A házassági kapcsolatok és az olasz tartományok csak fokozták a bécsi zenei élet italianizmusát. Metastasio a császárvárosban él. Az olasz stile nuovo és az italianizáló, de már ibériai vonásokkal és színfoltokkal jellegzetes spanyol zene mellett a francia klasszikus művészet is erősen érezhető. Ez a Napkirály művészete, az art classique, patétikusan hősi és deklamáló muzsika. Az esprit classique Corneile és Racine levegőjében csiszolja a hangszeres és énekes műfajokat. Szigorú formáiban a cartesianizmus geometriai vonalai kristályosodnak ki. Hangulata merő tagadása a szenvedélyes olasz barokknak, az effeto stravagante-nak. Ez a francia zene Bécsben jóval megelőzi a francia gondolat térhódítását. A két Barokk századon át a francia zene annyira vezet, hogy a legnagyobb német mesterek, mint Bach sem vonhatják ki magukat hatása alól. A XVIII. század folyamán újabb francia hullám érkezik: a régence halk, fojtott szenvedélyű, rokokó művészete, Watteau-Couperin hangulata: a style galant. Cirádás, rocaille-os miniatürjei a bécsi levegőben átitatódnak olasz érzelmességgel és német érzelgősséggel.


A magyar tánc. Hántolt rézmetszet a XVIII. század elejéről.[1]
(Országos Széchenyi-Könyvtár.)


Magyar katonák tánca a XVIII. század első felében.
(Történelmi Képcsarnok.)

Ezt a nyugati stílusegyveleget közvetíti Bécs Magyarországnak és Erdélynek, ugyanakkor elárasztja német zeneszerzőkkel (Rauch András), akik a magyarországi német mesterekkel (Spielenberg, Strattner) együtt a bécsi barokk szellemet terjesztik. De mikor a magyarság szembekerül a Habsburgokkal és francia politikai orientációban keres menedéket, közvetlen kapcsolat is keletkezik az ország [NYUGATI, FRANCIA HATÁSOK] és a francia kultúra között. Terjesztői a Rákóczi udvarában időző francia polgári és katonai missziók. Az udvari zenekar vezetője, Cédron Imre is alkalmasint francia. Bercsényi Miklós fiát, Lászlót, a későbbi francia tábornagyot, Kassán francia zeneszerző, Jacuqes Deplume „instruálja kétféle muzsikában”.


Operaelőadás az eszterházai kastély színpadán Haydn vezénylete alatt. Egykorú vízfestmény.[2]
(Müncheni színházi gyüjtemény.)

A magyar társadalmi osztályok kiválasztják az érzésüknek és szociális helyzetüknek megfelelő zenei stílust vagy műfajt. A dúsgazdag főúr a dekoratív udvari vagy színpadi muzsikának hódol; hiúságának, pompakedvelésének hízelgő látványosság, díszes ruházatú zenészeivel, ragyogó tablóival. A nemesség műveltsége, ízlése, hajlama és vagyoni viszonyai szerint idegen muzsikusokat tart, vagy megelégszik a cigánnyal. De főúri kastélyban, nemesi kúrián, vagy városi polgár házában már egyaránt nagy a divatja az otthoni zenélésnek. A XVII. században még a lant a legkedvesebb házi hangszer. Rákóczi egyik kapitánya, Adami „egyformán kiváló a tüzelésben és lantban”. Az ungvári vár leltárában is szerepelnek „lantocskák”. De a régence idején a lantot már kezdi kiszorítani a virginál; mechanikája magyar földön közelebb áll az olasz cembalohoz, a francia clavecinhez és a német spinéthez, mint a hangszer ősi angol típusához, Erzsébet királynő virgináljához. Halkan vibráló, merengő hangja ábrándozásba bódítja az érzékeny lelket. A magyar virginál-zene rokokó, hangszeres dalirodalom, melyet később népiesség árnyal. Hangulata egybefogja a társadalmi osztályokat.


Dudás a XVIII. század elejéről.
Színezett fafaragvány.[3]
(Magyar Nemzeti Múzeum.)


Magyar ezredsipos a XVIII. század első feléből.
(Országos Széchenyi-Könyvtár.)

A nyugati divat szerint Magyarországon is egyre többen énekelnek, zenélnek és táncolnak. Lettner Jakab pestbudai zenész századvégi feljegyzéseiből sok „muzsikális akadémia”, énekes mise, bál és zenés temetés emléke elevenedik meg. A magyar szalonok legkedvesebb időtöltése a muzsika. Hoffmannsegg gróf úti naplójában (1793) elragadtatással szól a budai zenekultúráról, mely lehetővé teszi Haydn és Beethoven budai szereplését is. Akad az előkelő társaságban olyan is, aki vezérkönyvet játszik zongorán és operákat emlékezetből kísér. Kiváló műkedvelő előadásokról is tudunk. A budai Ungarische Staats und Gelehrte Nachrichten 1787 február 10-i száma elmondja, hogy a budai új színházban műkedvelők előadták Kempelen Farkas darabját, az Androméda és Perzeusz című melodrámát, Kempelen fia és leánya közreműködésével. Erdélyben is a magyar főúri kastélyok valóságos zenei központok. Lent a mélyben, a paraszt és cigány lelkében a magyar történet viharainak ihletése alatt a népzene folyamata sem akad meg. A másfélszázéves török uralom visszaállította a magyar zene keleti jellegét, melyet a kereszténység nemcsak elhomályosított, de letörölt. A török zenészfoglyok és cigányok felébresztették a szunnyadó keleti primitivizmust, az őshazából a Duna völgyébe érkező magyarság zenéjének jellemző vonását. Nyugati technika és keleti melódia sokszor közelednek egymáshoz, de csak a barokk alkonyán találkoznak, hogy végül egybeolvadva az új korszak magyar zenéjét kialakuláshoz segítsék.


Verbunkos-dudás a XVIII–XIX. század fordulóján.[4]
(Országos Széchenyi-Könyvtár.)

[UDVARI ÁS TÁBORI ZENE] A kor zenekultúrája sokrétű. Kiterjed csaknem az összes formákra és magában foglalja a nemzet valamennyi rétegét.

A rezidenciális zene a XVII. század főúri udvartartásának szerves alkotórésze. Elsősorban trombitásokat találunk mindenütt. A trombitás már a renaissance idején reprezentatív zenész, a barokk idején pedig a legkedvesebb muzsikus. Dicsőség és ragyogás árad a trombita ezüstfényű hangjából, mely annyira illik a magyar katona vitézi jelleméhez. A trombita szimbólum lesz, az államhatalom jelképe. A főurak igyekeznek lépést tartani az udvari élettel. A barokk kitenyészti az „adelich-ritterlich” trombita-virtuózokat. A sokféle trombitanóta-átirat az egykorú cembalo- és virginálirodalomban szintén a trombita népszerűségét bizonyítja. Esterházy Pál nádor jegyzékében: „Énekek, Táncok s Nóták száma kit az virginán ki tudok verni”, két trombita nóta is akad. A barokk hanyatlásakor a trombitát a cigányzenekarban is megtaláljuk, még a sváb rezesbandák alakulása előtt. Mint XIV. Lajos zenészei, a magyar főurak muzsikusai is háromféle munkakört láttak el: asztalit, táborit és egyházit. A magyar zenekari együttes külföldi minták után igazodott, csak szegényebb keretek között mozgott. A legtöbb fejedelmi udvarban vagy főúri kastélyban állandóan szerződtetett zenészek játszanak, mégis, az alkalmi követelményekhez mérten, az együttes többnyire rögtönzött jellegű. Az asztali és tábori zenészeket bizonyos esetekben, isteni tiszteletben, névnapi mulatságon, egyesítették.

A tábori zenészek főként síposok, azaz oboások, vagy a Stadtpfeiferek mintájára kornétások, zinkenisták. Bercsényiről tudjuk, hogy Bécsbe küldött „huboisták”-ét. Rákóczinak francia, solesmesi siposai is voltak. A török síp, a hadi oboj, éles, átható, nazális hangú, „tárogató”, a németek Heerpfeife-nek nevezték. Az egykorú forrásokban azonban a tárogató kifejezési skálája annyira változatos, sőt ellentétes, hogy egy hangszer aligha tudta volna megszólaltatni, különböző hangszerek gyüjtőneve lehetett. A közfelfogás tárogatónak nevezett minden egyenesszárú fuvóhangszert, mely nem készült hajlítási technikával. Neves magyar dobos emlékezetét is megőrizték, Rákóczi „famosus tympanistajá”-ét, Dobos Andrásét, akinek képe a krasznahorkai várban maradt fenn. Lelkesítően verte ki hangszerén a „Jó Urunkra feltámadtunk” indulót.

A duda a XVI. század első felében nálunk főkép katonai hangszer, huszárok hadi muzsikája. A XVII. században nyugaton már nagyvilági hangszer s mint ilyen, nálunk is hívekre talál az arisztokrácia és a fejedelmi udvarok körében (Apaffy Mihály). Légzsákját selyemből készítik, drága dús hímzéssel. Komoly irodalma van: sonatilles galantes. A barokk bukolikus líra kedvelt hangszere. Faludi Ferenc tavaszi alkonyatkor elmélázik Corydon dudája, Mopszus furulyája mellett. Mikor az előkelő világ elfelejti, cigányzenekarokban él tovább, mint paraszt hangszer. Esterházy Franciska grófnő és Zichy Károly gróf cseklészi esküvőjén (1801) a magyarbéli cigánybandában „voltak két kipróbált dudások is”. Az utolsó „nemzeti” dudavirtuóz, az 1781-ben született Román József, Bihari bandájának s az Esterházy ezred toborzó zenéjének dudása, szép kecskefejű, „külön módosítású” hangszere színházban, bálban népszerű (Dudás Galop).

A magyar főúri zenekarok emlékezetét nemcsak családi és egyéb levéltárak örökítették meg, de egykorú külföldi zenei évkönyvek, folyóiratok is. Az Esterházy hercegek közül különösen Miklós, Antal és Fényes Miklós neve összeforrt a világhírű kismartoni és bécsi zenekar eseményszámba menő hangversenyeivel, az eszterházai opera nagyszerű előadásaival, marionet daljátékával, Haydn és Beethoven nevével. Előbbi udvari karmester, Beethoven a kismartoni kastély vendége s a nagy magyar mecénás számára komponál. Mária Terézia szívesen rándult le Eszterházára, melyet Rohan herceg, XV. Lajos bécsi követe második Versaillesnek nevezett. Ha jó operaelőadást akarok látni, Esterházára jövök, mondotta a királynő. Máskor meg az egész eszterházai társulatot felvitte schönbrunni kastélyába. Miklós herceg nagyszerű művészi gárdával dicsekedik. Első hegedűse, Mestrino megelőzi Paganinit technikai újításokban s csak Páris kedvéért hagyja el Magyarországot. Igen jól látszik a herceg a viola di bordone-n, Haydn számos darabot írt e hangszere urának. Esterházy Ferenc kancellár s a két Esterházy János gróf zenekart tart a császárvárosban. A galánthainak Wranitzky Pál a karmestere, aki a Szent Korona visszahozatalára írja „A magyar nemzet öröme” című háromtételes [FŐÚRI, FŐPAPI ZENEKAROK ] szimfóniáját. Az idősebbik Esterházy János gróf bécsi palotájában Mozart dirigál (1788), Esterházy Ferenc gróf zenetermében Philipp Emmanuel Bach, Pergolese, Händel kórusait éneklik. Halálára Mozart gyászzenét ír. Grassalkovich Antal herceg zenekarának Druschetzky György, a híres tartományi dobos (Landschaftspauker) a karmestere, szimfónikus művek, balettek, melodrámák szerzője, később József nádor kamarazenekarának igazgatója. Grassalkovich és sógora, Esterházy Antal herceg egyesített zenekara játszik II. Lipót pozsonyi koronázásán. Styrum Limburg gróf simontornyai zenekarának Frantz Krommer, Ferenc császár későbbi kamara-karmestere a vezetője. Széchényi Ferenc gróf, a Nemzeti Múzeum alapítója, Kiscenken nyolctagú „harmóniás udvari kart” (fúvóegyüttest) tart Dorfmeister bécsi zeneszerző vezetésével, 1778-tól 1784-ig. Maga a gróf is muzsikus, Lajos a fia szintén. Leányától, a későbbi Batthyány Miklós grófnétól, a barokk egyházi muzsika egyik legfontosabb énekgyüjteménye, a Passy-féle Orgeltöne három dalt közöl. A Pálffy grófi család ezernél több művét őrzi Giovanni Battista Sammartininak, a prebeethovenizmus kiváló mesterének.


Haydn Három szimfóniája. Esterházy Miklós hercegnek ajánlva.[5]
(Országos Széchenyi-Könyvtár.)


Haydn József arcképe I. E. Mansfeldtől.[6]
(Történelmi Képcsarnok.)

A barokk főpapok ugyancsak kiveszik a részüket a zenei életből. Esterházy Imre hercegprímás zenekarát már a nagytekintélyű Mattheson említi Francisci Mihály pozsonyi karigazgatónak, Bél Mátyás barátjának ismertetése alapján. Gróf Csáky Imre bíboros udvartartásában két tenorista, két altista, több muzsikus van, köztük Barna Mihály, a híres cigányprímás, valamint külön fúvóskar egyházi célokra. Batthyány József gróf hercegprímás 40 tagú zenekart tart Pozsonyban. Karmestere külföldön is jónevű zeneszerző: Zimmerman Antal.

Bécsben is vannak magyar főúri színházak, – ismerjük gróf Károlyi Antalné kerti teatrumát – ahol operákat mutatnak be. Gróf Balassa Ferenc „tsászári királyi komornyik” palotájában „egy különös tudós társaságban énekes ünneplés tartatott Karolina Főhertzegasszony kisaszonykának születésére, gróf Arrivabene János úrnak eredeti olasz muzsikájából, opera (énekes játék) formájában”. Magyarra Kreskay Imre fordította. A szereplők allegorikus személyek: Hir, Böltsesség stb. istenasszonyai. A dalműelőadások terén mégis Magyarország vezet. A Bessenyei Györgytől „Eszterházai Vigasságok” címen megénekelt olasz és francia opera- és balettelőadásokra, melyeken Noverre és táncosnői is résztvesznek, nemcsak a bécsi udvar, az egész Európa felfigyel. Pozsonyban Erdődy János gróf rendez palotájában operaelőadásokat, melyek szociális jelentősége, hogy a hét bizonyos napján a polgárság számára is hozzáférhetők. Karmestere Chudy József, az első magyar opera: „Pikko hertzeg és Jutka Persi” szerzője. Az operai előadások kedvelői között főpap is akadt; br. Patachich Ádám nagyváradi püspök az ország keleti felében éleszti a magasabb zeneművészet szeretetét és saját költségén színházat tart fenn székhelyén. Haydn Mihály, majd Dittersdorf az udvari karmestere, utóbbi három operát is ír a nagyváradi színpadnak. Dittersdorf önéletrajzában részletesen szól a nagyváradi operáról, melynek tizenkét tagú zenekarában külföldön is elismert virtuózok foglaltak helyet. A verebi földesúr, Végh Ignác kúriája négy nemzedéken át híres zenei életéről. A bécsi udvari színházak élén magyar főúr áll: Pálffy Ferdinánd, a nagy életművész. Hangszervirtuózok, zeneszerzők fölös számban akadnak a magyar főurak között: Herceg Esterházy Miklós; Csáky Lajos, Esterházy Károly, Sztáray Mihály, Zichy Péter grófok és mások sokféle hangszeren játszanak. Teleki Sámuel gróf Baselben tanul „furuglyálni”.


Herceg Esterházy Miklós, Haydn pártfogója. (1765–1833!),
Kininger metszete Isabey festménye után.[7]
(Történelmi Képcsarnok.)


Wraniszky Pál Nagy Szimfóniája. 1790.

(Országos Széchenyi-Könyvtár.)

A XVIII. század derekáig az udvari zenészek legfőbb hivatása az asztali zene. Versaillesi mintára, az étkezés a barokk világban szertartássá fejlődött, melyet zene kísér. E századbeli mestereknél gyakran olvassuk a [BAROKK TÁNCZENE] musique de table, servizio di tavola, Tafelmusik elnevezést; benne ugyancsak francia mintára a vonósok voltak túlsúlyban. Az asztali műsor táncdarabokból állott: menuet, polonaise, angloise, gavotte, bourrée, musette stb., esetleg néhány olasz, német vagy lengyel tánc. Később suite-ben sorakoznak egymás mellé. Asztali eredetre mutat a Tracht, a Tafelconfectek fogásnótája is. Daniel Speer, a Magyarországon sokszor megfordult német muzsikus, aki szatirikus regényeiben (Ungarische Wahrheitsgeige, Ungarischer oder Dazianischer simplicissimus) a magyar életet vaskos német humorral gúnyolta ki, azt találta ki a magyar világ nevetségessé tételére, hogy a magyar kastélyokban „káposzta és pecsenye szonátákat” játszottak étkezés alatt. A felszolgált ételek s az előadott zenedarabok között nem volt eszmei kapcsolat sem nálunk, sem másutt.


Gróf Zichy Péter költő és zeneszerző.[8]
(Történelmi Képcsarnok.)


Pesten tartott operaelőadás címlapja 1795 szeptember 28-ról.[9]
(Országos Széchenyi-Könyvtár.)


Magyar operaszövegek a XVIII. század végéről.
(Országos Széchenyi-Könyvtár.)

Az asztali és a hadi vagy tábori zene között nincs lényeges különbség: mind a kettő tánczene. A tánc és a menetelés közös alapja a ritmus. Ezért alkalmazzák a táncdarabokat a hadi zenében. Ez a divat Magyarországon is elterjedt. Czegei Vass György írja naplójában, hogy 1690-ben „Thököly a Bozzán hadait mind rendelt seregbe állítván… napestig mind futtatta a paxamétát”, ami a passamezzo elkorcsosított neve. A hadi jelzések, a szignálok, szintén idegenek. Rákóczi francia tisztjei magukkal hozzák, mint a hadi technika kiegészítő részét. A vadászjelzések (sonnerie) szintén mindenütt franciák.


Úrhölgy hárfával a XVIII. század második felében.[10]
(Országos Széchenyi-Könyvtár.)

Az idegen zenével együttjár az idegen tánc. Németország két évszázadon keresztül hódolt a francia táncnak, melyet a kuruc vezérek is igen kedveltek. Levelezésükben többször előfordul a „paspüct” (passepied) más francia táncokkal együtt. Apor Péter is így kiált fel: vonjad az német, francia, tót táncot. Czinka Panna sírfeliratából megtudjuk, hogy a cigányművésznő egyforma tökéletességgel játszott stájer, német, francia táncot. Csokonai Dorottyájában hosszú sora akad a divatos táncoknak: minét, langaus, kontratánc, lengyel, stájer, galoppáta, strassburger, hanák, valcer, mazurka, szabács stb. A lengyel chorea világszerte kedvelt. Hogy magyar földön is szívesen járták, bizonyság rá Koháry István, aki a kurucoktól elszenvedett munkácsi fogságában is emlegeti a lengyel táncot. Herceg Esterházy Pál nótalistáján pedig polepsi szerepel.

A magyar táncról nemcsak az itthoni, de a külföldi források is részletesen tájékoztatnak. Paul Lucas, XIV. Lajos ügynöke, aki ura megbízásából felkeresi Thököly Imrét Bythiniában, a virágok mezején, naplójában csodálattal emlékezik meg a fejedelem majordomusa feleségének, a szép Szöllösy Katalinnak táncáról, melyet nem talált a nyugati tánccal egyezőnek. A magyar barokk tánc kedvelt formája a „vermummte Bauernhochzeit”, a népies parasztlakodalom, mikor főúri párok, néha az uralkodó család is, parasztruhában „nemzeti táncot” járnak.


Fuvolás a XVIII. században. Kupeczky János festménye.[11]
(Szépművészeti Múzeum.)

XIV. Lajos halála után Németországban és Ausztriában a zenekari színekben pompázó barokk mellett erősen kezd hódítani a régence rokokó művészete, szordinós érzései a virginál-darabokban élik ki magukat. Majd a nemesi virginál helyét a polgári klavir foglalja el, mikor a zene a városi polgárságot meghódítja. A XVIII. század magyarja, főúr, köznemes és polgár egyaránt szerette ezt a gáláns stílust. Steffan, Mária Antoinette Hofklaviermeister-je, a magyar érzékeny szíveket is magával ragadja. Ányos Pál kisasszonya megkísérti „kedvének felserkentésére mulató eszközén Steffan és Haydn remek munkáit, hogy felébressze magát ízetlenségéből”. Ez a műfaj új előadóstílust fejlesztett ki magyar földön. Gáti István műve: „A kótából klavirozás mestersége” (1801) az egyetlen forrás, mely megőrizte számunkra a kor énekes praxisát, hogyan kellett érzékenyen énekelni. „Kótai Ur nagy áriájából – írja Gáti – a kóták közül tsak az elsőre kell a versből syllabát mondani, a többi kótákat pedig azon syllabával kipihentetni, pl. ezt: Ez érzékeny szív kivánsági el mulnak, nótával így kell énekelni”:


Schreier János Bútsú-Vétel című szerzeményének címlapja. 1791.
(Országos Széchenyi-Könyvtár.)

[ROKOKÓ DALKÖLTÉSZET] Népies színezetű, rokokó dalokat jegyez fel a XVIII. század második felében a Vietorisz énekeskönyv „Notae hungaricae Variae” című fejezetében „Mint sír a fehér hattyú, Égő lángban forog szívem”; ezek szalonvirágénekek. A Lilia cor mio canzonetta hangulatot áraszt, a Bergamasca a bécsi olasz táncokat idézi. Az olasz-francia ritmikai képletek kezdenek dalainkban, táncnótáinkban is jelentkezni, a keleti, bővített szekundos „cigány skála” a török cigányok útján érkezik hozzánk. Barokk zenei emlékeink között azonban a legérdekesebb egy magában álló munka, a már többször emlegetett Esterházy Pál nádornak „Harmonia Coelestis” című műve (1711). Eszterházy ízig-vérig muzsikus, kitűnő virginás, zenekart is tart. A Harmonia Coelestis félszáznál több kompozícióját tartalmazza. Uralkodó formájuk a barokk kantáta: negyven magánénekre írt darab, zenekarkísérettel, kettősök, kórusok szintén zenekarral: vonósok (hegedű, viola, violone), theorba, hárfa, fuvola, fagott, trombita (clarin fekvésben). Szereti a közjátékot, melyet szonátának vagy ritornellnek nevez. Kezdetleges ellenpontozással is kísérletezik. Színkeverésén a bécsi olasz mesterek palettája érzik.


Schreier János ajánlólevele gr. Palm Jozefához.

(Országos Széchenyi-Könyvtár.)

Szembetűnő a barokk hatás magyar egyházi zenén, a katolikus népéneken. A XVIII. század énekgyüjteményeiben (Szegedi Ferenc, Náray György) már számos magyar egyházi dal, magyar miseének van. II. József alatt megkezdődik a német egyházi dallamok magyarországi térfoglalása (Rakoványi, Roskoványi). Amadé László bárónak „Buzgó Szivnek Énekes Fohászai” című kötetében (Bécs, 1775) kiadott néhány dallama német szellemet tükröz. Jozefinus levegője van Bozóki Mihály Katolikus, Karbeli Kótás Énekeskönyvének is. A magyar prozódiával nem törődik. Általában a magyar népi anyag kiszorul a templomból. A protestánsok francia hugenotta zsoltárokat énekelnek, a katolikusok német egyházi éneket intonálnak. De az egyházi zenébe, a népénekbe behatolnak néhol nagyon is világi melódiák. Karácsony ünnepi miséjén a Gloriát és Credót táncnótára éneklik s az orgona úgy szól, mintha duda volna. Ez már a templomi ének népies magyarosodása.


Markotányosné tekerőlanttal a XVIII. század első feléből.[12]
(Országos Széchenyi-Könyvtár.)

A barokk-rokokó levegő ihleti meg Verseghy Ferencet is. Először idegen dalokra, így Steffan dalaira alkalmaz magyar szöveget. A Magyar Aglája, A Magyar Hárfás című gyüjteményeiben. Steffan s Haydn dalai vannak túlsúlyban. Eredeti dalai, melyek szövegét és zenéjét is ő írja, a német strofikus és átkomponált dalt követik. Magyar költők verseit is német dallamra fogja. Elméleti képzettsége teljesen német. „Rövid értekezései a musikáról” Sulzer alapján írja. Verseghy nyomán haladnak az előrenyomuló, német műveltségű középosztály kedveltjei, a germanizáló magyar és magyarországi dalköltők. Okolicsányi János „Lavinia történetének maradékai”-hoz négy dalt mellékel. A morva földről hozzánk származott Schreier János kolozsvári piarista Rajnis József szövegére írja a „Bútsú-vétel Anakreon rendi szerént” dalát bécsi stílusban. Ugyanő Bolla Márton szövegére az 1791. évi [A NÉPDAL] erdélyi országgyűlés megnyitására „Éneki szerzeményt” ír „beszélő dallal” (recitativo), melyet öt főúri hölgy ad elő, bizonyságául a barokk vokális kultúrának.


Cigányzenekar a XVIII–XIX. század fordulóján.[13]
(Országos Széchenyi-Könyvtár.)

A barokk műzene mögött a népzene tovább éli röghöz kötött életét, várva a felszabadítót, aki majd beviszi a nyugati technika útvesztőjébe. A népdal azonban korántsem lesajnált paraszt muzsika. Poglietti Bécsben már a XVII. században a Böhmisch Dudelsack, Bayrischer Schalmey, Steyermarkher Horn mellett az Ungarische Geige-t is megszólaltatja Rossignolo című suitejében (1677). A főúri műkedvelők írásaiban sokszor előfordul a magyar tánc, a magyar dal, de mégis csak elszigetelt különlegesség marad.

Rákóczi Ferenc és a kuruc vezérek muzsikája idegen. Az ungvári és a munkácsi vár termeiben nem hangzott kuruc nóta, ott nem a cigány muzsikált; idegen zenészek játszottak francia, olasz vagy német darabokat. Amit ma kuruc zene néven ismerünk: háromféle anyagból származik. Az előző korszak dallamterméséből, a magyar szabadság tragédiája nyomán a XVIII. századi néplélek gyönyörű zenei reflexeiből, végül a XIX. századvégi neoromantika szellemében „restaurált” egykorú vagy későbbi dallamtöredékekből. A kuruc zene nem „kuruc” zenészek alkotása, hanem egykorú és posthumus népművészet. A magyar kurucnóta közé a Rákóczi zászlaja alatt harcoló nemzetiségek: tótok, oláhok, rutének stb. dallamkincse is belevegyült. Csinom Palkó nótáján szláv vonás érzik, mint a juhász táncon és a belőle fejlődött hajdu táncon. A kuruc zene emlékeiből számos dalt megőrzött Pálóczi Horváth Ádámnak, a XVIII. század nagy népdalamatőrjének Ötödfélszáz éneke (1813) és néhány más gyűjtemény.


Bengraf József XII. Magyar Tántzok című szerzeményének címlapja.
(Országos Széchenyi-Könyvtár.)

A korabeli népdal, méginkább a népies dal a református kollégiumok [A CIGÁNY SZEREPE] dallamgyüjteményeiben, a melodiáriumokban maradt fenn. A kollégiumokban a kisnemesség, a középosztály, az értelmiség fiai tanultak, hazulról magukkal hozták a föld, a falu, az udvarház levegőjét, műveltségét, a dalt, melyet otthon, a birtokon hallottak, vagy a családban énekeltek. Mikor a debreceni Maróthi György külföldről hugenotta műveltséggel hazatérve, kiadja Goudimel zsoltárait Szenci Molnár Albert szövegével (A Soltároknak négyes nótájik), melyet követett „A Harmoniás Éneklésről való rövid tanítás”: a kollégisták az új, négyszólamú francia gyakorlatban éneklik a magyar dalokat a cantus praeses is így jegyzi le, akármilyen kezdetlegesen, de mégis csak kóruspartiturában, a cifrázott előadás melizmáival. Ma már ismerjük a legfontosabb melodiáriumok – köztük a sárospataki és a debreceni dalgyüjtemények – anyagát. Modern, folklore-értelemben vett parasztdal kevés akad köztük, annál több népies és műdal, a rokokó népiesség termékei, melyeket a századfordulón a németes jambus-dallamok fognak kiszorítani.


Magyar verbunkos.
(Országos Széchenyi-Könyvtár.)

A XV. század óta a cigány fontos szerepet tölt be a magyar zenekultúrában. Beatrix és II. Lajos zenész cigányairól nem tudjuk, mennyire jutottak közelségbe a magyar népi dallammal, de kétségkívül a népdalból táplálkozott a török cigányok és zenész foglyok játéka, melyet a Magyarországon járt német utazók „more barbarico”-nak neveznek. A barokk fénykorában a nyugati divat kiszorítja a cigányt az előkelő helyekről. A cigány kezd demokratizálódni, majd elparasztosodni. Némely helyen, mint gróf Csáky Imre bíboros udvarában, még ott van, de mint „kultúrcigány”, aki nyugati zenét játszik. A kastélyokban felszabadult itthoni „inasok”, Nyugat-Magyarországon a Kammervirtuos-ok foglalják el helyét. Egyre jobban szaporodnak a rezidenciális zenekarokban a németek, a főúri családokban, még az erdélyiekben is, a német és cseh zenetanítók. A cigány visszatér a nép közé, a faluba, ahonnan elindult. Mikor 1702-ben a bécsi udvar elrendeli Rákóczi javainak elkobzását, a tokaji uradalom élő és holt felszerelésének leltárában felemlítik a cigányokat, akik vásárkor a népnek zenélni tartoznak.

A magyar cigány műsoráról Gvadányi József gróf tudósít legkimerítőbben. Az olasz eredetű magyar lovasgenerális temperamentumát a cigány mellett éli ki, a török muzsika, a fúvós katonazene hidegen hagyja. Emlegeti a szegedi, szatmári, galántai, badalói, fehérvári cigányokat. A XVIII. század-végi cigánybandában nemcsak vonós, de fúvó-, sőt ütőhangszerek is akadtak. „Ditters concertyát” is játsszák, „a frantzia marsot is vonják”, sőt „hogy hallattassanak, szájukkal is mondják”. De mégis csak a magyar muzsika az igazi elemük. Gvadányi eljátszatja velük Rákóczi, Bercsényi nótáit, meg a nagyidait. Putyu húzza a „régi magyarok palotástáncait, a lassú nemes tántzot” is. Majd a generális reá kiált: „húzzad magyarosan”, mire Putyu neki kezd „a cigány cifrának”, az ural-altáji népzenei variálás és a nyugati koloráló technika e bizarrul érdekes keverékének.

A huszár és a cigány teremti meg a verbunkost. Már Mária Terézia alatt cigánnyal verbuválják a magyar legényt a császár zászlaja alá. Osztrák-cseh katonabandával nem tudják felpezsdíteni a magyar paraszt vérét. Így keletkezett a táncban, énekben, zenében improvizációs jellegű verbunkos, melyhez hasonló jellegű műfajt a szomszéd népek koreografiája, folklore-ja nem ismer. Tudunk hazai szász verbunkos táncosról, de a szászok is magyar cigány muzsikája mellett, magyar módra járták. Legfeljebb koreografiai leszármazást kereshetünk a juhász tánc – hajdu tánc – verbunkos figurái között. A verbunkos népszerűségét bizonyítja az énekelt verbunkosok nagy száma. Gvadányi mindjárt kész egy „verbunkost penderíteni”. Az eredeti verbunkos hamisítatlan magyarságáról irodalmi kútfőink tanúskodnak. Az egykorú zenei átiratok, nemcsak az idegeneké, de a magyaroké is, agyontűzdelik a dallamot rokokó cikornyákkal és sallangokkal, melyekkel a „cigány cifra” kótára alig szedhető, irracionális hangjegyértékeit akarják kifejezni. A nyugati ornamentika, a túlzsúfolt figuráció kiforgatja lényegéből a büszke, explozív keleti dallamot, mely a magyar huszár ihletése alatt a magyar cigány vonóján született, élt és halt.

A barokk kezdett érdeklődni a monarchia nemzetiségeinek zenéje iránt. Kétségkívül politikai okokból is, mint azt a bécsi udvari színházak ünnepi előadásain a nemzetiségek szerepeltetése bizonyítja. De ez egyúttal a barokk romantikus nosztalgiája az exotikumra, hogy új, ismeretlen tematikát [A MAGYAR NÉPI ZENE DIVATJA] cicomázhasson fel. Sok magyar zenész fordul meg Bécsben. Lavotta János fiatalságában még ott hegedül. A magyar cigány népszerű, a kitűnő verbunkos táncos székely huszár szintén. Bengraf József pesti regens chori papírra veti Ballet Hongrois címmel a székely huszárok táncát (1785). Magyar figurák jelennek meg, magyar szólások hangzanak, magyar nóták csendülnek meg a bécsi, majd a pesti német színpadon. A kismartoni Weigl József Huldigung c. udvari balettjében magyaros dalt szólaltat meg. A bécsi olasz és francia balettmesterek észreveszik a magyar néptáncban rejlő koreografiai lehetőségeket. Musarelli még az udvari táncosnőkkel is verbunkost járat, amit a bécsi Magyar Kurir élénken megbírál. A bécsi de Bach cirkusz paripái magyar nótára táncolják a magas iskolát. A verbunkost először idegen zenére ropják, majd magyar dallamra, melyet a külföldi muzsikus eltorzít. Az osztrák közönség érdeklődésének központjába kerül az Ungarische Nationalmelodie és az Ungarischer Nationaltanz. Haydn, Beethoven, Schubert Ongarese-ket írnak. A bécsi hangjegykiadók a XVIII. század utolsó évtizedeiben megkezdik a magyar nóták kiadását. Ekkor jelennek meg Tost Ferenc pozsonyi toronymester új magyar táncai francia címmel. A századvég inszurrekciós hangulata árad Aufruf an Ungarns’ edle Söhne című kantátéjából (1796), melyet Csokonai fordított magyarra Serkentés a nemes magyarokhoz címmel.


A népies magyar tánc a XVIII–XIX. század fordulóján.
(Országos Széchenyi-Könyvtár.)

Itthon is kezd alábbhagyni a germanizáló divat. Verseghy Ferenc dalaiba is bevonul a népies elem, sujtásos figuráival. (A megaggott világ emlékezete).

A sűrű német ködön egyre gyakrabban villámlanak keresztül a magyar verbunkos hősi akcentusai. Mind többet muzsikálnak Magyarországon, egyre több „muzsika eszközt” készítő idegen mester vándorol be magyar földre. Már a hangszerkészítők között is van magyar: Rózsa Lőrinc Kolozsvárott orgonát készít, Nagy János hegedűi külföldön is keresettek. Weigand és Köpf 1774-ben megkezdik Pesten a hangjegyárusítást s néhány év mulva a hangjegykiadást.

A barokk idegen zenei arculatán tehát magyar vonások is akadnak. A kor vége felé magyar dallam és idegen technika vére egymásra találnak, hogy többé sohase szakadjanak el. A magyar zenei újjászületés, a magyar zenei romantika s az eljövendő magyar műzene anyaga a barokk idején halmozódik fel. A napoleoni századfordulón formálódik Bihari János, a nagy cigány művészete. Vonója a XVIII. század dallamaiból robban ki, a wagrami csata idején, a világ leggyujtóbb muzsikája: a Rákóczi-induló.


[1] A felső metszet a magyar tánc iránti érdeklődés bizonyítéka, azonban kérdéses, hogy a táncolás módját illetőleg értékkel bír-e. Hogy a magyarok nővel járt piros táncban kardot forgattak volna, ez egy képen kívül semmi sem mutatja. Az alsó kép (eredetije 29×12.3 cm) színezett rézmetszet s valószínűleg a két Engelbrecht testvér, Márton és Keresztély kiadványa az örökösödési háború idejéből, amikor Mária Terézia félelmetes pandurjai annyit foglalkoztatták a német rajzolókat és rézmetszőket. A táncoló alakok közül a zacskós-süvegűek magyarok, a többi határőrvidéki horvát és szerb. Táncuknak félreismerhetetlenül kolojellege van. A felírásban említett Lerchhausen a hannoveri Lerchenhausennel, Hausbourg pedig Hausbruchhal, vagy a keletporoszországi Hausberggel azonosítható.

[2] Az itt kisebbített alakban bemutatott guas-festmény Joseph Haydn L’incontro improviso (A véletlen találkozás) című daljátékának egyik jelenetét ábrázolja, úgy, ahogy azt a szerző személyes vezénylete alatt az eszterházi udvari színpadon előadták. A gyöngyház-betétekkel díszített, rendkívül finom képecske eredetileg bizonyosan herceg Esterházy Miklós számára készült, hihetőleg a dalmű első előadásának emlékére. Később idegen kézbe jutott s e században egy bécsi műbarát birtokában bukkant fel. Újabban a müncheni színházi gyüjtemény szerezte meg. Először a Bücken-féle Handbuch der Musikwissenschaft egyik kötetében (Haas, Aufführungspraxis der Musik) jelent meg. Kitűnő színes nyomatunkat közvetlenül az eredeti után a müncheni Bruckmann-intézet készítette.

[3] A fent látható kb. egynegyed életnagyságú fafaragvány talán korcsmacégérül szolgálhatott. A dudásnak fehér darócruhája van, süvege fekete, lábain bocskort visel. A talapzatául szolgáló voluta aranyozott. – Az alsó kép a 26. lapnál ismertetett kiadványból van véve. Alatta a következő felírás és vers olvasható: Ein Königl. Ungarischer Feld-Pfeiffer.

Wan[n] uns der Oberist ins Feld thut com[m]andire[n]. So musz der Tambour dan[n]. – So läszt Husar, Pandur zugleich den Sabel blitze[n]. – Ich pfeiff dazu den Marsch, wann all’ zu Pferde sitzen.

[4] Bikessy rajza; lásd a jegyzetet a 159. lapnál. Aláírása: Egy Magyar Verbunkos-Dudás. – Ein ungarischer Werbungs-Dudasch.

[5] Megjelent 1787-ben. Miután eredeti példányát nem találtuk gyüjteményeinkben. Georg Kinsky, Geschichte der Musik in Bildern c. munkájából közöljük.

[6] A kép jelzése: J. E. Mansfeld inv. et – sc. – Viennae apud Artaria Societ.

[7] A hallatlan fényűzése miatt Fényes melléknévvel illetett Esterházy Miklós herceg legjobbnak ismert rézmetszetű képe. Aláírása: Nicolas Prince Esterhazy de Galantha. Jelzése: peint par Isabey – gravé par Kininger 1814.

[8] Olajfestmény, mérete 79×91 cm. Eredetileg a Magyar Nemzeti Múzeum képtárában. A nagyműveltségű főúr 1674-ben született, fiatalon zsámbéki várkapitány és szabolcsi főispán, majd belső titkos tanácsos, 1707-ben főasztalnok s 1724-ben a hétszemélyes tábla bírája. Elhúnyt 1726-ban. Versei és szerzeményei még kiadatlanok.

[9] Hasonmásunk pontosan az eredeti méretében készült.

[10] A következő munka címképe: Barátságos Oktatás, Hogy Kellessék Egy Ifju Asszony Embernek magát a’ díszes erkölcsökben méltóképpen formálgatni. Irattatott német nyelven Meyer András által … magyarra fordította és … bővítette Szerentsi Nagy István. Posonban és Budán… 1783.

[11] Mérete 71×89.5 cm. Helytelenül szokták mint kuruc tárogatóst említeni. Viselete magyaros ugyan, de már nem kuruckori, hangszere pedig nem tárogató, hanem u. n. Bockflöte.

[12] Lásd a 26. laphoz szóló jegyzetet.

[13] Bikkesy rajzaiból: lásd a 159. laphoz szóló jegyzetet. Aláírása: Muzsikáló Czigány Magyarországon, illetőleg: Vigan tántzoló Magyarok.

« BÁRÁNYNÉ OBERSCHALL MAGDA: AZ IPARMŰVÉSZET IRÁNYVÁLTOZÁSA. KEZDŐLAP

Tartalomjegyzék

ÖTÖDIK KÖTET AZ ÚJ MAGYARORSZÁG. »