Előszó

Schwächter Ernő nem sajnált időt, fáradtságot, költséget, se nem riadt vissza az ezzel járó lelki szenvedéstől, hogy eleget tegyen egy mély belső kötelesség-érzetnek: emléket állítani az Udvarhely és vidéke zsidó mártírjainak.

Nem elégedett meg az udvarhelyi temetőben felállított emlékművei. írásban akarta megörökíteni a SOA-ban odaveszett szeretettjeink emlékét.

A SOA a zsidó nép több, mint harmadának elpusztítása nem csak nemzeti tragédia, amely az egész zsidó nép tudatában él. Gyermekeinknek, unokáinknak első forrásból kell tudniuk közeli rokonaik szörnyű sorsát. Személyes, egyéni, közeli, közvetlen kapcsolaton keresztül fogják tudni igazán azonosítani magukat a felfoghatatlannal, az érthetetlennel. Nem elég a nemzeti gyász, a nemzeti tragédiával való együttérzés. Ezen emlékek messzi leszármazottjaink tudatában is majd nem csak, mint a világtörténelem példátlan tragédiája, nem csak, mint voltaképpen elviselhetetlen családi csapás, hanem, mint egyéni, személyes gyász kell, hogy éljen.

Ez jár szeretettjeink emlékének és része kell legyen mindnyájunk családi tradíciójának.

A magyar-náci rezsim üldözései, kegyetlensége, valamint számos egyén embertelen, túlbuzgó megalázásai és végül az Udvarhely és vidéke zsidó közősség nagy többségének elpusztítása, természetesen része a nemzeti tragédiának, de számunkra, talán elsősorban családaink, barátaink szerencsétlen, tragikus sorsán keresztül, személyes trauma.

Ebben a szellemben vállalta magára Schwächtet Ernő ezt a nehéz, fájdalmas, önkínzó feladatot.

Vele együtt szeretnék bízni abban, hogy mind ez nem lesz hiába, gyermekeink, unokáink elolvassák majd, és így együttérzéssel fognak gondolni szüleik és nagyszüleik megkínzott szeretettjeire. Talán így több megértéssel fogják látni a zsidó nép védtelen, tehetetlen sorsát a galutban, és megerősödve izraeli gyökereikben erősebben fogják érezni és értékelni, hogy mit jelent otthon lenni. Ernőnek kollektív köszönet jár tőlünk, a kevesektől, akik átéltük a vészkorszakot és megadatott nekünk megélni a nemzeti megváltást, hogy helyettünk és nevünkben is ezt a rettenetes tanúskodást írásba foglalta.

Gottesmann Bandi (Méir) 1993. július