« Megjegyzések. Elmélkedések. KEZDŐLAP

Tartalomjegyzék

Megjegyzések. Elmélkedések. »

k) A hadművészet állapota és fejlődése Kálmán király idején.

Már fentebb említettük, hogy Kálmán uralkodásának az 1099-től 1102-ig terjedő békés időszakát főkép törvényhozói munkálkodással töltötte el. E törvények között, sajnos, csak egyet találunk, amely a honvédelmi és hadügyi viszonyokra, illetve a haderő kiegészítésére vonatkozik. A világi törvények 40. pontja (Decretum Lib. c. 40.) szerint ugyanis: „Ha az ispánoknak saját jószágukon annyi szabad emberük van, hogy ezektől lovakat kapnak és 100 pensányi[1] jövedelmet húznak, saját költségükön egy páncélos lovast kötelesek a királynak állítani; ha csak 40 pensányi, egy páncélnélkülit, ha még annyit sem, akkor mentesek minden hadiszolgáltatás alól“. Ez az intézkedés tehát gyökeres változást jelentett a hadkiegészítés tekintetében, amelynek alapját most már nem az egyén, hanem a földbirtokkal járó jövedelem képezte. A lényeges különbség abban rejlik, hogy amíg eddig minden szabad embernek joga és kötelessége volt a katonáskodás, (lásd a III. r. 29. oldalán), addig most már csak a tehetősebbek járultak hozzá a királyi hadsereg létszámának kiegészítéséhez, míg a szegényebb sorsúak teljesen mentesíttettek az ingyenes katonai kötelezettség meglehetősen súlyos terhei alól. Ezáltal a személy- és birtokjog még igazságosabb viszonyba került a honvédelmi kötelezettséghez, amennyiben a nagyobb javakkal és kiterjedtebb jogok felett rendelkezők intenzívebben voltak kötelesek a honvédelemben részt venni, mint a kevésbé tehetősek, illetve az alkotmány által kevésbé kegyeltek, ami mindenképen igazságos rendelkezésnek mondható. Igaz ugyan, hogy a kevésbé vagyonosak hadmentessége folytán a sereg létszáma kisebbedett, de felszerelés, fegyverzet, kiképzés és hadijártasság tekintetében jóval magasabb fokra emelkedett. Eszerint most már a középkori lovagrendszer az ő sokféle páncélos, vasas, paizsos, vértes, sisakos vitézeivel, ami mellesleg mondva felette meg is drágította a felszerelést és annak révén a hadviselést,[2] a magyar hadseregben is fokozatosan mindig kiterjedtebb polgárjogot nyert, egyelőre azonban annak csak egy részében, a királyi zsoldos hadseregben és az idegenek, a hospesek kontingenseiben. A várkatonaság továbbra is megtartotta eredeti magyar könnyű-lovas jellegét.

Később a nyugati európai lovagok nehézkes párbajszerű harcmódja nálunk is mindjobban tért nyer és fokozatosan mindig jobban háttérbe szorítja az évszázadokon át bevált ősi harcmodort, ami aztán a tatárjárás idején erősen megbosszúlta magát. Fokozta a bajt és veszedelmet, hogy a lovagrendszer egyik igen bevált intézményét, a városi és várerődítést, amelyet a nyugati államok éppen a magyar betörések ellensúlyozására gondoltak ki,[3] mi nem vettük át és nem kultiváltuk oly mértékben, hogy az a tatár hordákkal szemben lakosságunknak a kellő menedékhelyet és védelmet biztosította volna s csak midőn megtörtént a nagy katasztrófa, látott hozzá IV. Béla királyunk a várépítés minél nagyobbfokú fellendítéséhez.


[1] 100 pensa kb. 540 aranykoronának felel meg.

[2] Pauler id. m. I. 334. szerint: „Egy páncélinget – még 80–100 év mulva is – 5 eke földdel vagy 1000 darab kősóval, vagy 3–4 rabszolgával, vagy összevéve: két cselédleánnyal, 8 igás ökörrel, 30 báránnyal, egy lóval egyenlő értékűre becsültek“.

[3] Lásd az I. rész 91. old.

« Megjegyzések. Elmélkedések. KEZDŐLAP

Tartalomjegyzék

Megjegyzések. Elmélkedések. »