« Megjegyzések. Elmélkedések. KEZDŐLAP

Tartalomjegyzék

Megjegyzések. Elmélkedések. »

4. A harmadik litván hadjárat 1354-ben.

Igéretéhez és elhatározásához képest Lajos király 1354 tavaszán hatalmas sereget állított talpra, melyhez a keresztes hadjárat jellegét öltött háború[1] sikeres viselhetése érdekében Csehországból, Németországból és Olaszországból oly sok harcos csatlakozott, hogy a krónikások ennek a seregnek az erejét, bizonyára erősen túlozva, 200.000 főnyi erejűnek mondják.[2] Ezzel a sereggel Miskolcz–Sárospatak–Munkácson keresztül Halicsba vonult előre, ahol Kázmér király lengyel hadseregével egyesült.

Halicsból a sereg több, de legalább két nagy csoportban indult tovább és a krónika csupán azt jegyezte fel, hogy a litvánok a Dnjester és Bug között, mely utóbbi alatt alighanem mind a két Bugot kell értenünk, ismételten megveretvén, nemcsak Lodomériát kénytelenek átengedni, hanem Podoliát és Volhiniát is kiürítették.

Ezek után Lajos és Kázmér királynak újból egyesült serege a keleti Bugon átkelvén, a kipcsaki tatárok országába tört be, ami ott nagy kavarodást és megütközést idézett elő, melynek hatása alatt a tatár csapatok részint a Dnjeper, részint az Alduna irányában rebbentek szét.

A Laczkfi Endre által 1352-ben lefejezett Athlamos utóda, valószínűleg a fiatal Tünü khán, ily körülmények között sikeres és komoly összeütközésre nem is gondolhatván, követség útján ama kérelmének adott kifejezést, hogy személyesen szeretne Lajos királlyal beszélni.

Utóbbi eleget tett a kívánságnak és barátságosan fogadta az eléje járuló fiatal tatár fejedelmet, aki a krónika szerint a király, de talán még inkább a hatalmas sereg láttára megdöbbent és elfogultan azt a kérdést intézte Lajos királyhoz, hogy miért indított ellene háborút, miután ő erre nem szolgáltatott okot és tulajdonképpen mit akar ezzel elérni? Lajos erre azt felelte, hogy őt pogánysága miatt támadja meg és a háborúval azt akarja elérni, hogy a tatár khán neki adófizető hűbérese legyen.

A fiatal fejedelem különösnek találta ezt a választ és furcsának az adófizetésre vonatkozó követelést, mintha a magyarok királya volna a győztes, még mielőtt egymással megmérkőztek volna. Mert hátha a szerencse neki kedvezne és a csatából ő kerülne ki győztes gyanánt?! „Miután azonban – így fejezte be beszédét a tatár khán – én országom nagyjaival együtt már régebben elhatároztuk a keresztény hitre való áttérést, elfogadom a hűbéri viszony iránti kívánságodat, sőt azt is igérem, hogy évente, adót ugyan nem, de ajándékot küldök a tőled élvezendő pártfogásért és védelmezésért.” Végül arra kérte Lajos királyt, juttassa ezt a pápa tudomására és további teendőire nézve adjon neki utasításokat.

Lajos király hitelt adott a fiatal khán szavainak, szövetséget kötött vele és általa a tatár birodalom határáig kísértetvén, visszavezette seregét Magyarországba, Kázmér pedig a magáét Lengyelországba.[3]

A tatárok tömeges áttérése a keresztény hitre ugyan elmaradt, de tény, hogy ezentúl se Magyar-, se Lengyelországot többé nem háborgatták.

Kázmér, Lajos királynak ezévi nagylelkű segítségét azzal hálálta meg, hogy az ország rendeinek hozzájárulásával a trónöröklésre vonatkozó szerződést olyanformán egészítette ki, hogy a trónutódlás jogát Lajos király öccsének, Istvánnak, aki előbb Erdély, majd utóbb Horvátország hercege volt, elhalálozása folytán annak János fiára is kiterjesztette. Ennek ellenében Lajos király viszont Lengyelországnak összes jogait és szabadságát, mind a maga, mind János herceg nevében megerősítette.[4]


[1] VI. Incze pápa ugyanis 1353 november 10-én keresztes háborút hirdetett Magyar-, Cseh- és Lengyelországban a litvánok és tatárok ellen.

[2] Villani Matth. Hist. Neapol. IV., 5.

[3] Villani Matth. Hist. Neapol. IV. 5.

[4] Fejér, Cod. Dipl. IX/2., 405., 412. – Dlugoss Hist. Polon. IX. 1101.

« Megjegyzések. Elmélkedések. KEZDŐLAP

Tartalomjegyzék

Megjegyzések. Elmélkedések. »