« c) A török fölmentő kísérlet. Az esztergomi csata 1595 augusztus 4.-én. KEZDŐLAP

Tartalomjegyzék

e) A vörösvári rajtaütés 1595 augusztus 27.-én. »

d) Esztergom ostromának folytatása.

A csatát követő napon, augusztus 5.-én Mansfeld és Pálffy a vár védőit megadásra szólították fel, de azok tagadólag válaszoltak. Erre augusztus 7.-étől kezdve a 7 ütegsáncból az ágyútüzelés újból kezdetét vette s éjjel-nappal szünet nélkül folyt a vár, a Viziváros és a rondella ellen, ahol a Dunához vezető kapu volt.

„Az oszmánok – írja Gömöry [1] – a heves tűz ellen a legkitartóbb vitézséggel védekeztek. A vár falai már sok helyt nagyon meg voltak rongálva, sőt romokba is lőve; a törökök már nem mutatkoztak a mellvédeken, mert a szt.-tamáshegyi lövegek elsöpörték onnan őket; de a keresztényeknél is nagy volt a sebesültek száma. Amint a tüzelés némileg csökkent, a törökök hangyabolyhoz hasonlóan azonnal ellepték falaikat és azok kijavításán fáradoztak.“

Ugyanaznap az erdőszélen ismételten néhány száz török lovas mutatkozott, akik a keresztények nyugtalanítására néha-néha lövöldöztek is és azt híresztelték, hogy ők az újonnan érkező fölmentő sereg előhírnökei.[2]

Augusztus 9.-én több alvezér azt tanácsolta Mansfeldnek, rendelje el a vár ellen az általános rohamot, de ő az ezzel járó nagy emberáldozatok elkerülése végett még egy kísérletet tett a várnak békés úton való megszerzésére, micélból Pálffyt küldte ki a tárgyalások felvételére. Felszólítására maga az öreg Kara Ali bég jelent meg a vár falain, aki azonban a hosszas kapacitálás után, megköszönve azt, hogy Mansfeld a török védőrségnek szabad elvonulást igért, kijelentette, hogy „véleménye szerint még nem érkezett el az ideje annak, amikor kötelességsértés nélkül a várat elhagyhatná.“

Erre a vár és különösen Viziváros lövetését erélyesen folytatták, mert Manfeldnek az volt a véleménye és terve, hogy a legközelebbi napok egyikén a Vizivárost rohammal beveszi, mely esetben a vár összeköttetése a Dunával megszünvén, az őrség talán hajlandóbbá válik a megadásra. Ez most már két okból sürgőssé kezdett válni. Először, mert a keresztény sereget a sok, részint nem eléggé mélyen elásott, részint pedig a szőlőkben temetetlenül rothadó hullákból eredő bűz és fertőzés által előidézett vérhas erősen fogyasztotta, másrészt pedig azért, mert híre járt, hogy a Magyarország számára kinevezett új helytartó Szófi Szinán pasa tetemes erősbítésekkel Belgrád alá érkezett.

Augusztus 10.-én a már néhány nap óta vérhasban szenvedő Mansfeld herceget Komáromba szállították, de állapota ott sem javult s tevékeny élete augusztus 24.-én véget ért.

Manfeld távozása után az ostromló sereg főparancsnokságát ideiglenesen Burgau Károly őrgróf és Pálffy Miklós vették át, akik a Viziváros megrohanását határozták el. Ennek előkészítésére a keresztény sereg összes ágyúi az augusztus 12.-ikéről 13.-ára hajló éjjel hatalmas tüzet fejtettek ki a vár, a Viziváros és az onnan a várba vezető fedett út ellen. Augusztus 13.-án reggel a roham végrehajtására kijelölt bajor, sváb és frank gyalogság és a magyar hajdúk készen állottak. A rohamot a Viziváros keleti bástyájára, valamint a győri és szigeti kapu ellen kellett végrehajtani. Sorshúzás útján döntetett el, hogy az első rohamot a bajor ezrednek a keleti bástyára (rondellára), a hajdúknak pedig a fentemlített két kapu ellen kell végrehajtaniok. Ez az első kísérlet azonban nem sikerült. Erre „a frank és sváb katonák, valamint a magyar nemesek habozás nélkül, bátran megkísérelték a második rohamot a nagy kapu ellen s fejszéikkel a palánkokat átvágva, feltartóztathatatlanul előre nyomultak. A tűzérség az egész roham tartama alatt tüzes golyókat röpített a Vizivárosba s azt, valamint a várba vezető utakat folytonosan lőtte. – Reggel 7 órakor a győri kapu a keresztények kezében volt. – A törökök bátor ellenállást fejtettek ki s valóságos hősiességgel küzdöttek. Minden egyes házat rohammal kellett bevenni és csak kilenc órai harc után sikerült az utolsó házat és a bástyákat elfoglalni. Este 6 óra volt, midőn a Viziváros háborítatlanul a császáriak birtokába jutott. Burgau őrgróf rettenthetetlen bátorságot tanúsított. Példája mindenütt, ahol megjelent, új bátorságot és kitartást öntött katonáiba; senkisem menekülhetett ellenségeik közül és 600-nál több török maradt halva a harc színhelyén. A házakban, az utcákon mindenütt holttestek feküdtek. A keresztények vesztesége 60 halott és számos sebesült volt. – Míg a harc a házakért folyt, a német zsoldosok barbár módon garázdálkodtak. Nemcsak a fegyveres törököket, de még a nőket, gyermekeket és tehetetlen aggokat is lemészárolták, úgy hogy a következő napon a török harcosokon kívül még 250 nő, gyermek és agg holtteste is borította az utcákat“.[3]

Pálffy e kegyetlenkedést meg akarta szüntetni; a magyar nemesek Pálffyt támogatták, a bajorok azonban nemcsak hogy sem Pálffynak, sem Burgau őrgrófnak nem engedelmeskedtek, hanem a megfékezésükre rendelt magyar és frank katonáknak is ellenálltak, úgyannyira, hogy a törököktől alig elfoglalt utcákban máris keresztények törtek egymásra“.[4]

„Midőn a Vizivárosban lévő törökök látták, hogy ottmaradásuk lehetetlenné vált, a várba vonultak vissza, de velük együtt oda benyomulni a keresztény csapatoknak nem sikerült. 40 magyar és német foglyot visszahagytak a Vizivárosban s azok a császári csapatokhoz csatlakoztak… Midőn a várbeliek látták, hogy a Viziváros számukra elveszett, … azt tüzes golyókkal árasztották el… Az utcákon szétszórva heverő puskapor tüzet fogott, mely mindinkább elharapózván, az oltást lehetetlenné tette. Egy negyed óra alatt mindenfelé tűzoszlopok emelkedtek és az épületekben roppant károkat okoztak. A tűznek sok marha és élelmikészlet is áldozatul esett.“

A Viziváros bevétele azzal a nagy előnnyel járt, hogy ezzel a várkapu és a várfalak közvetlen megközelítése éretett el és szükség esetén még a várfalaknak aláásása is lehetővé vált.[5]

Augusztus 14.-én Kara Ali bég, Esztergom várparancsnoka, tudatta, hogy megbeszélés végett a keresztény hadak vezéreivel találkozni szeretne. A találkozásra kijelölt helyen, a Szent-György mezőn a keresztények részéről Burgau Károly őrgróf és Pálffy Miklós jelentek meg, akik azt hitték, hogy a törökök most már hajlandók lesznek a várat átadni, azonban csalatkoztak. Kara Ali bég, 82 éves aggastyán csak azt kérte, hogy a várban lévő asszonyok és gyermekek minden poggyász nélkül szabadon elvonulhassanak Budára, minek ellenében a várban lévő összes foglyok szabadonbocsátását igérte. Ezt az ajánlatot azonban a császári vezérek nem fogadták el, mivel ezáltal a várban lévő fogyasztó egyének száma lényegesen csökkent és az őrség ellenálló képessége aránylagosan fokozódott volna. A tárgyalások eredményre nem vezetvén, az öreg Kara Ali a következő kijelentéssel távozott a megbeszélés színhelyéről: „64 év óta küzdök hitemért és császáromért; teljes életemben megbecsülésben részesültem és mint becsületes ember akarok sírba szállni is. Ti nekünk és a lakosoknak fegyvereinkkel, holmijainkkal szabad elvonulást igértek; de előttünk kincsek, fegyverek, de még életünk is kevesebbet érnek, mint becsületünk.“

Fél óra múlva a török ágyúk újból megszólaltak, golyóikat a Vizivárosban a vár felé eső erődítéseken dolgozó keresztényekre irányítván. Majd még ugyanaznap, valamint augusztus 15.-én a törökök ismételt kirohanásokat intéztek a Viziváros ellen, ami arra kényszerítette a császáriakat, hogy annak védelmére oda nagyszámú csapatokat rendeljenek, amelyek nagyon is ki voltak téve az ellenséges ágyútűz hatásának. Ezért az augusztus 15.-éről 16.-ára hajló éjjel a vár felé futóárkokat kezdtek ásni, melyek őrségei a vár ágyúinak hatása ellen biztosítva, a török kirohanó osztagok oldalait fenyegették, ami nagyon megnehezítette, sőt hova-tovább lehetetlenné is tette a törökök kirohanásait.

Augusztus 16.-án a vezérek haditanácsra gyűltek össze. Pálffy általános roham végrehajtását indítványozta, Burgau őrgróf azonban Mátyás főherceg beérkezése előtt semminemű vállalat felelősségét sem akarta magára vállalni. A roham ennélfogva elmaradt, de vár lövetését tovább folytatták.

Augusztus 17.-én egy ágyúgolyó Esztergom hős védőjének, Kara Ali bégnek karját leszakította, ami nemsokára halálát is okozta. Vele egy valóban fenkölten gondolkozó katona szállt sírba. Nemesszívűsége mellett tesz tanúságot, hogy míg a keresztények akkoriban a sebesülten a harctéren maradt törököket mind egy szálig lefejezték, addig ő mindig emberségesen bánt a hatalmába került hadifoglyokkal; azok bántalmazását nem engedte meg és úgy élelmezte őket, mint saját harcosait.[6]

Augusztus 18.-án megérkezett Mátyás főherceg és átvette az ostromló sereg felett a parancsnokságot; főhadiszállását a szigeten ütötte fel, miután a táborban oly bűzös volt a levegő, hogy rövid ott tartózkodása után gyomra erősen émelyegni kezdett. A következő napra a főherceg rohamot tervezett, de egy hirtelen támadt felhőszakadás a futóárkokat annyira megtöltötte vízzel, hogy az az őrök derekáig ért s így a tervezett roham is elmaradt. Egy e napon kézre került török fogoly megerősítette Kara Ali bég halálának hírét és azt is közölte, hogy az elmúlt viharos éjjelen két ember a várból Budára ment, azzal az utasítással, hogy segítséget kérjenek s ha arra kilátás nem volna, azt egy magas hegyen gyújtandó tűzoszlop által adják a várőrség tudtára. És a következő esték egyikén a tűzoszlop csakugyan feltűnt a láthatáron.

Augusztus 22.-én Don Aldobrandini alatt 16.000 főnyi pápai és olasz segélyhad érkezett a táborba.

Augusztus 23.-án végre kiderült az idő, mire a császáriak tűzérsége újból megkezdte tevékenységét, a csapatok pedig futóárkaikat a várfalakig tolták előre.

Augusztus 24.-én beérkezett Nádasdy huszárjaival és a sváb lovasság, mire Mátyás főherceg Burgau őrgróf kérelmére beleegyezett, hogy a következő napon általános roham intéztessék a vár ellen. Augusztus 24.-én jutott az ostromlók tudomására, hogy a török őrségnek egy titkos útja volt, mely a szabadba kivezetve, lehetővé tette az összeköttetést Budával és a környékkel. Ezt az utat természetesen azonnal eltorlaszolták.

Augusztus 25.-én délelőtt 11 órakor a keresztény tűzérség élénk tüzelést kezdett a Szt. Tamás hegyről és Párkányból a vár ellen, melyet nemsokára a Pálffy és Don Medicis János által végrehajtott roham követett. Elsőnek Pálffy magyar és német csapataival egy már megrongált rondella mellett intézett támadást, de határozott és bátor ellenállásra találván, nem igen tudott előbbre jutni s amikor már-már visszavonulni kényszerült, Don Medicis ezt észrevéve, segítségére sietett. Igy aztán egyesült erővel sikerült ugyan két tornyot elfoglalni, de utóbb azokat a törökök ismét visszafoglalták. Ez a harc majdnem két teljes óráig tartott, melyben a keresztények tetemes veszteségeket szenvedtek, de a törökök közül is majdnem 400 ember esett el. A rossz, sikamlós utak és talaj, a sűrű kődobások és a fegyveres ellenhatás végre a keresztény csapatokat visszavonulásra kényszerítették s Mátyás főherceg kénytelen volt a vállalat végrehajtását későbbi időpontra elhalasztani.


[1] Id. m. 657.

[2] Bécsi hadilevéltár iratai. Fasc. VII-4.

[3] Gömöry id. m. 660. – Kápolnai id. m. 1001.

[4] Kápolnai id. m. 1001.

[5] Khevenhiller, Annales Ferdinandei, IV. 1390.

[6] Kápolnai id. m. 1002.

« c) A török fölmentő kísérlet. Az esztergomi csata 1595 augusztus 4.-én. KEZDŐLAP

Tartalomjegyzék

e) A vörösvári rajtaütés 1595 augusztus 27.-én. »