« b) A titeli ütközet 1697. augusztus 28.-án. KEZDŐLAP

Tartalomjegyzék

d) A zentai csata 1697. szeptember 11.-én. »

c) További események a zentai csatáig.

XVII/1. számú melléklet.

Savoyai Jenő herceg a Titel elestéről szóló hírre odafelé vezetett hadával augusztus 31-én Ó-Becséig, szeptember 1-én pedig zentai táborába vonúlt vissza. Közben ejtett foglyok egész határozottan és egybehangzóan azt állították, hogy a szultán Pétervárad megvételét határozta el. Ezért Jenő herceg gróf Bussy-Rabutin lovassági tábornoknak meghagyta, hogy bár tudja, hogy csapatjai fáradtak, legkésőbb szeptember 2-án okvetlenül vonúljon be a zentai táborba.

Ezalatt a török sereg augusztus utolsó napjaiban Kovilig nyomúlt előre, ahol elsáncolt táborba szállt. Miután a törökök e mozdulata kétségtelenűl elárúlta, hogy a szultán tényleg Pétervárad felé gravitál, Jenő herceg szeptember 2-án szintén odafelé indult seregével és aznap Ó-Becse tájékáig jutott. Szeptember 3-án Szent Tamáshoz érve, az ottani mocsaras vidéken egy erősebb ellenséges lovastest útját akarta állni a császáriak további előnyomúlásának, de ezek erélyes támadása csakhamar visszavetette a török lovasságot. Szeptember 4-én a sereg körülrajozva ellenséges lovasok által, teljes harckészültségben, egy további menetnyire, egészen Zsablyáig folytatta útját Pétervárad felé, 5-én pedig itt pihenőt tartott. Szeptember 6-án a sereg hosszúkás négyszögalakú alakzatban, teljes harckészültségben és a kellő biztosítással folytatta menetét,[1] helyenként a kovili ellenséges tábortól nem nagyobb távolságra 3–4 kilóméternél, miközben az ellenséges lovasság hol az élre, hol a középre, hol az oszlopok végére intézett támadást, de ezek a támadások komoly jelleget nem öltöttek s így a sereg este 6 és 10 óra között szerencsésen megérkezett a Péterváraddal szemben, a mai Ujvidék tájékán kijelölt táborba.

A török sereg ezalatt, a lovasság egy részét kivéve, a kovili táborban tétlenűl vesztegelt és mivel most már az egész keresztény sereg Pétervárad oltalmára annak közelében rendelkezésre állt, a szultán lemondott a vár megtámadásáról és ehelyett ismét a felső-magyarországi, illetve erdélyi terv megvalósítását vette célba, miből kifolyólag szeptember 7-én reggel, elindította seregét a Tisza mentén fölfelé Szeged irányában. Erről Jenő herceg legelőször egy huszár,[2] majd egy átszökött szpáhi útján még aznap értesűlt, s miután ennek vallomását a hírszerzésre kiküldött lovasság további jelentései is megerősítették, seregét szeptember 9-ikére menetkész állapotba helyezte. Közben a török sereg szeptember 8-án Szent Tamásig, 9-én pedig Zentáig, a keresztény sereg pedig utóbb említett napon Szent Tamásig, 10-én pedig Ó-Becséig jutott. Itt a herceg megtudta, hogy a török sereg Zentánál előkészületeket tesz a Tiszán való átkelésre, ami szinte hihetetlennek látszott. Másnapra a herceg a seregnek 12 oszlopban, teljes harckészűltségben való további előnyomúlását rendelte el, hogy az, ha kell, gyorsan harchoz fejlődhessen.[3]


[1] Feldzüge des Prinzen Eugen id. h. 139: „Die Armee formierte ein langgestrecktes hohles Viereck, dessenvorderes und rückwärtiges Ende meist durvh Reiterei, der mittlere Theil durch die Infanterie gebildet wurde. Die Artillerte und die Munitionswagen, welche nicht bei den Truppen eingetheilt waren, marschierten in der Mitta zwischen den beiden Infanterie-Colonnen. Die leichte Reiterei deckte die linke Flanke. Der gesammte Train marschierte unter Bedeckung von 580 Reitern auf der wetlichen Seite.”

[2] Ezt a kiválóan fontos hírt Deák Pál (így nevezi a herceg, de igazi neve Mihályi Pál deák) ezredének egyik huszárja hozta. (Feldzüge des Prinzen Eugen, II. Pótfüzet, 52.)

[3] Feldzüge des Prinzen Eugen id. h. 145: „Mit Anbruch des 11. September … brachen die Truppen aus dem Lager auf und setzten ihren Marsch in der Richtung nach Szegedin fort … F. M. Prinz Eugen ordnete das Heer in zwölf, und zwar in 6 von Infanterie, und 6 von Cavallerie gebildete Colonnen; zwischen beiden die nicht bei der Infanterie und den Dragonern eingetheilte Artillerie. Die sämmtliche fahrende und „reitende Bagage folgte unter Bedeckung von einigen Hundert Pferden unmittelbar hinter den Colonnen.”

« b) A titeli ütközet 1697. augusztus 28.-án. KEZDŐLAP

Tartalomjegyzék

d) A zentai csata 1697. szeptember 11.-én. »