« HARMINCNEGYEDIK FEJEZET. A délvidéki események. 1849. május közepétől augusztus elejéig. KEZDŐLAP

Tartalomjegyzék

Ujvidék pusztulása. 1849. június 11-én. »

A kátyi ütközet.
1849. június 7-én.

Jellacsics hadának zömét június 4-ig a titeli fensíkon egyesítvén, s miután a déli sereg hadrendjét a 29. fejezetben említett módon[1] megállapította, már a következő napra, június 5-ikére, a Bácska belseje felé irányuló támadólagos műveletek megkezdését rendelte el. Ehhez képest az utóbbemlített napon a titeli fensík megszállására visszahagyott Knicsanin-dandárt kivéve, az egész had útrakelt s 6-án a balszárnyoszlopot képező Gramont-dandár Kátyig, a nagyobbára lovasságból és a tüzértartalékból álló közép Ottinger alatt a kátyi erdőig, a jobbszárnyoszlop Józseffalváig s végül a gyalogság zöme Szent-Ivánig és Gyurgyevóig jutott. A Kovilra irányított Puffer-dandár ugyane napon gőzhajón a Duna jobbpartjára kelt át, hogy a 4-iki harcokban rendetlenségbe jutott Hallavanya körülzáró dandárt felváltsa, mely utóbbi ellenben a működő sereg körletébe Kátyra vonatott.

Ezzel szemben Perczel előbb említett elhatározásához képest június 7-én 8 zászlóaljjal, 5 század Ferdinand- és Hunyady-huszárral és 4 üteggel még hajnali szürkület előtt elindult támadó útjára, mihez erejét 3 hadoszlopba osztotta; a jobbszárny Gaál alatt Kovil felé tartott, a közép Perczel személyes vezetése alatt a Kátyi erdőnek vette útját, míg a Mihalovics alezredes alatt álló balszárnynak a Szent-Ivánra vezető úton kellett előnyomulnia; egyidejűleg Czintulának nagyobbára nemzetőrségből álló dandárának Csurogról Józseffalva felé tüntetőleg kellett viselkednie. Reggel 4 és 5 óra között érkezett Perczel a kátyi erdő elé, mely ellen, miután azt az osztrák előörsök megszállva tartották, azonnal felvonultatta tüzérségét. Ottinger eleinte Perczel ütegeivel szemben csupán csak egyik lovas ütegét szólaltatta meg s annak közelében 3 lovas századát állította fel; hadának többi része ezalatt az erdő által fedve csoportosult a támadáshoz.

Ezalatt Gaál oszlopa is valamelyik kisebb ellenséges osztagra bukkant s ez elől kényszerítő ok nélkül lassan Perczel felé húzódott vissza. Ezt látván Ottinger, készenlétben álló lovasságának parancsot adott a támadásra. Ehhez képest Fejérváry tábornok 4 század Wallmoden-vértessel, 2 század Schwarzenberg-dsidással és 1 lovagló üteggel a Perczel-harccsoport bal-, Zstavnikovics vezérkari százados pedig 3 század szász- és 2 század Wallmoden-vértessel, továbbá 1/2 lov. üteggel annak jobboldala ellen tört meglepőleg előre, mialatt Ottinger a Hardegg-vértes és a Császár-dragonyos ezreddel arcban foglalkoztatólag működött közre. A kombinált lovastámadás oly szabatosan, gyorsan és ügyesen hajtatott végre, hogy a szinte elámult magyar had egyensúlyát vesztve, különösen pedig a lovasság és tüzérség, hanyatt-homlok rohant vissza Ujvidék felé. Így történt aztán, hogy Ottinger lovassága a szintén rendetlenségbe jutott magyar gyalogság soraiban szinte hallatlan pusztítást vihetett véghez; legtöbbet a 8. honvédzászlóalj veszített, melynek legénysége részint lekaszaboltatott, részint szétszóratott, úgy hogy a zászlóalj parancsnoka, Barcza őrnagy este azt jelentette Perczelnek, hogy teljesen zászlóalj nélkül maradt. Sokat vesztett még a Tursky-ezred zászlóalja is, az összes veszteség pedig holtakban és sebesültekben 800 főre, szétszórtakban és eltüntekben 1500 emberre rugott. Ellenben Jellacsics vesztesége igen jelentéktelen volt, Raming szerint mindössze 2 halottból és 12 sebesültből állott.

A császáriak enapi fényes győzelmét tisztán csak Ottinger lovassága vívta ki; Gramont dandára, bár 7-én reggel intézkedésszerűen a római sáncok felé kellett volna előnyomulnia, alighogy menetét megkezdte, a jobbjában elhangzott ágyúdördülés hallatára, attól való félelmében, hogy esetleg a többi hadoszloptól elvágatik, ismét kiinduló helyére tért vissza.

Az üldözés befejezte után a bán Stauffer ezredest a Hardegg-vértesezreddel, az ezt kocsin követő 5. vadászzászlóaljjal, továbbá 1/2 lov. és 1/2 röppentyű üteggel a Petrovácon jelentett nagymennyiségű élelmikészletek behozatalára rendelte ki, ami a következő napon meg is történt. Ezalatt a sereg balszárnya a tüzértartalékkal Kátynál maradt, a közép ellenben Jarekig, a jobbszárny pedig, melyhez időközben Rastics is bevonult 6 zászlóalj és 2 ütegből álló dandárával, Temerin és Goszpodincéig nyomult előre. Perczel az ütközet után hadának romjaival az ujvidéki táborba tért vissza, ahová 8-ikán reggel a szétszórt csapatok egyrésze ismét visszatért. Innen aztán, nehogy Jellacsics további útját elvágja, még 8-ika folyamán Kulpin felé vonult vissza, miközben Stauffer harácsoló különítményével jelentéktelen összeütközése is volt; Kulpinból aztán zavartalanul folytathatta útját a Ferenc-csatornáig, ahol Verbász mellett tábort ütött. Innen csapatait még az éj folyamán az Ó-Becsétől Zomboron át Bezdánig terjedő kordonszerű felállításba vonta széjjel, miként a június hó 11-én kelt s a kormányhoz címzett következő jelentéséből kivehető: „655. szám. A két hadosztálynak, a bácsinak és a bánságinak az ellenség mozdulatai következtében szükségessé vált egyesítése Kohlmann és Gaál ezredesek vezetése alatt tegnap megtörtént. Miután június 8-án, dacára az ellenség azon mesterkedésének, hogy engem körülzárjon, szerencsésen kitörtem, előrenyomultam s azután a római sáncok mögé visszavonultam: bácsi hadosztályom (Gaál) Földvártól Zomborig és Bezdányig a Ferencz-csatorna mögött erős állodást vett. Áll ezen hadosztály: Czintula őrnagy mozgó dandárából (Földváron és Szent Tamáson) – 3000 rendesekből Verbászon, 3500 rendesekből Kulán, - megintelen egy mozgó dandárból, a Gfeller századoséból Cservenkán, Zomboron és Bezdányban, - mindössze 7000-nyi rendes és 4000-nyi mozgó csapatból és 58 ágyúból, melyek közül 48 darab jól fel van szerelve. Az ellenség a mai napig nem merészelt az ujvidék-kéri-vonalon átkelni. – A bánsági hadosztály (Kohlmann) (közte 2500 mozgó és alig 2500 erdélyi rendes katona, úgy hogy a Bem altábornagytól átvett csapat alig számlált többet 5000 embernél 18 ágyúval) a Dunát és a Tiszát tartja megszállva Pancsovától Perlaszon át Becséig. Ezenkívül Török-Becse egy 3000-re menő erdélyi csapat által van megszállva[2], mely egy ellenséges betörés esetében, mellyel Temesvár felszabadítása céloztatnék – vagy az ellenség előrenyomulása esetén az ellen a bácsi hadosztállyal egyesítve fog működni. – Arról tehát, hogy fölfelé nyomuljunk, ily körülmények közt szó sem lehet; és Pétervárad biztosítására még kicsiny hadtestemből is egy zászlóaljat, a 7-iket, otthagytam. – A szegedi sáncművek legnagyobbrészt készek; a minapában elhódított 7 ágyú is oda küldetik; s így 15 darab lesz. Ezenkívül a hadihajón még van két darab 12 fontos, két darab 7 fontos és két darab 3 fontos. Perczel s. k.”

Már ebből a felállításból is látható, hogy Perczel mindennemű támadólagos szándékkal felhagyva, egyelőre tisztán védőleges, illetőleg megfigyelő magatartást követett.


[1] Lásd e kötet 32. oldalán.

[2] Pereczy dandára, melyet Bem hagyott a Bánságban vissza.

« HARMINCNEGYEDIK FEJEZET. A délvidéki események. 1849. május közepétől augusztus elejéig. KEZDŐLAP

Tartalomjegyzék

Ujvidék pusztulása. 1849. június 11-én. »