« Szeptember 16-ika. KEZDŐLAP

Tartalomjegyzék

Szeptember 17-ike. »

Megjegyzések.

A szeptember 16-iki harchelyzet annyiból érdekes, hogy míg az 5. hadsereg és a 6. hadsereg jobbszárnya e napon elég nehéz harci küzdelmeket vív, addig az utóbb említett hadsereg balszárnyának, a XV. hadtestnek, elég szépen sikerült továbbra is tért nyernie.

A szerbek térnyerése bosnyák területen és elég intenziv fellépése a 6. hadsereg jobbszárnya ellen, Potiorek táborszernagyot elég kellemetlenül érintette, oly annyira, hogy a 6. hadsereg jobbszárnyának még radikálisabb visszakanyarításában kívül, mint ahogy azt a XVI. hadtest parancsnoka kontemplálta s ami a frontnak 11 kilométerrel való megrövidítését eredményezte – egyidőre frontjának döntő részén, az egész 6. hadsereg körletében minden támadó mozdulatot beszüntetett, nem számítván arra, hogy ezzel az 5. hadsereg helyzetét, melyet a Krauss-csoport egyelőre még nem nagyon támogathatott, még jobban megnehezíti.

Bármennyire érthető és bizonyos tekintetben méltánylandó is Potiorek táborszernagy ama törekvése, hogy a támadás az egész fronton egyszerre, egységesen hajtassék végre, talán mégis jobb lett volna legalább Loznica környékén az elég szépen előre haladó támadásnak szabad folyást engedni.

A Potiorek táborszernagyéval egészen ellentéte volt a szerb hadvezetőség álláspontja. Ennek annyi erő nem állván rendelkezésre, hogy az egész vonalon egységes, erős támadást hajtson végre, az egyes csoportokra bízta, hogy ahol és amikor csak lehet, szorítsák vissza a szemben levő ellenséget, miből, mindt alább még inkább kiderül majd, az egyes magaslatok birtokáért a legelkeseredetebb harcok egész sorozata keletkezett.

« Szeptember 16-ika. KEZDŐLAP

Tartalomjegyzék

Szeptember 17-ike. »