« BÁCS-BODROG VÁRMEGYE KÖZSÉGEI. Irta Iványi István, kiegészítette Virter Ferencz. KEZDŐLAP

Bács-Bodrog vármegye I.

Tartalomjegyzék

ZOMBOR. Irta Trencsény Károly. »

181SZABADKA SZAB. KIR. VÁROS.
Irta Iványi István
Szabadka szabad királyi város Bács-Bodrog vármegyének éjszaki szélén, a Telecskának nevezett fennsíkon fekszik, Szegedtől 41, Zombortól 58 km. távolságra.
Történelme.
Szabadka keletkezésének idejét legvalószínűbben a XIII. sz. közepe tájára tehetjük. Ha nem előbb, bizonyosan a tatárpusztítás után, IV. Béla idejében alakúlt, szab. kir. jobbágyokkal telepítve s ez magyarázza meg a város nevét is. Szabadka első okírati felemlítése 1391-ben történik, a midőn az oklevél egy "furem Augustinum de Zabotka" (Ágoston nevű szabadkai tolvajt) említ a Bodrog vármegyei gonosztevők közt. 1429-ben még határozottabb adatunk van Szabadkáról. Egy ez évi okmány bizonysága szerint Szabadka akkor királyi szabad helység volt, melynek kir. lakosai a vastoroki jobbágyokkal állottak viszályban. A város gyors fejlődéséről tanúskodik az a tény, hogy mikor Albert király 1439-ben Szabadkát, Tavankutat, Madarast s Halast Hunyadi Jánosnak zálogba adta, Szabadkát már mezővárosként (oppidum) említik. Nem lehetetlen, hogy a Hunyadiak ekkor vagy ezután ide várat is építettek, mert már 1504-ben "castrum Szabadka" néven említik. Hunyadi kormányzó 1449 febr. 14-én Szabadkán volt s itt kelt egy nyugtája, mely szerint Tőttöstől 52 aranyat vett fel.
Hunyadi János halála után, 1456-ban, sógoráé Szilágyi Mihályé lett Szabadka, majd három év múlva, ennek halála után, Mátyásra szállott át. Mátyás király sem tartotta azonban sokáig birtokában Szabadkát, mert már 1464-ben Pongrácz János erdélyi vajdának adományozta. 1476-ban utódja fia, Mátyás lett, a kinek a kalocsai érsekkel támadt kellemetlenségei miatt Szabadkát egyházi interdiktummal sújtották, s erről az érsek 1496-ban Lukács szabadkai plébánost is tudósította. 1501-ben Korvin János lett Szabadka földesura, a ki már előbb is nagy birtokosa volt e környéknek. 1504-ben Korvin János Szabadka várát Madaras, Tavankút stbi helységekkel együtt Enyingi Török Imre nándorfehérvári bánnak, mint kedves emberének adta s bár Korvin özvegyének második férje György brandenburgi őrgróf, többször megkísérelte Szabadka visszavételét, ezután is sokáig Török Imre birtoka maradt.
Az ezután következett pórlázadás idejéből Szabadkára vonatkozólag nincs adatunk, bár valószínű, hogy nem kerűlte ki annak borzalmait.
Török Imre halála után fia, Bálint örökölte apja tisztét és birtokait s bár Nándorfehérvár eleste után 1521-ben kegy- s birtokvesztett lőn a király előtt, később mégis bocsánatot nyert, birtokait visszakapta s a mohácsi csatamezőn már Tomorival együtt sietett a király seregéhez csatlakozni. A mohácsi vereség után a török Budára, majd innen a Bácskába vonúlt le pusztítva, rabolva. Szabadkának s környékének lakossága a nagy mocsaraktól jól védett várba sereglett össze s oly erélyesen védekezett, hogy a török eredmény nélkül kényszerűlt elvonúlni.
Az első szerb települők.
A török okozta zavarokban mások is siettek kalandor módon fölszínre kerűlni. Szapolyai még Tokajban volt, midőn híre járt, hogy egy Czerni Jován nevű alacsony származású ember fölfegyverzett paraszt-haddal a szent hit jelszava alatt pusztít a Bácskában. Koholt fejedelmi származással kérkedett, bitorolta a szerb despota czímet s földijeit bő hadizsákmány igéretével nagy számmal 182maga köré gyűjtötte. Ezek voltak e vidéken az első szerbek s az itt maradt kevés magyar nép nem igen szegűlhetett ellen az új jövevényeknek, ezek tehát könnyű szerrel foglalhatták el Szabadkát s az egész vidéket.
Szapolyai János Jovánt, Ferdinánd ellen felhasználhatni vélvén magához hívatta Tokajba, a hol Jován Szapolyainak hűséget esküdve, most már királyi jóváhagyással folytatta terjeszkedését, elfoglalta a gazdag tájat, székhelyét Szabadkára tette Török Bálint várába s a lassanként visszaszállingózó lakosság s az ő fegyveres népei között még ezután is sokáig napirenden volt a rablás, gyilkosság és verekedés. Mindezek ellen Szapolyai semmit sem mert cselekedni, a magyarok követségét folyton ígéretekkel tartotta, de határozottan nem lépett fel Jován ellen.
Igy volt ez mindaddig, mígnem Török Bálint 1526-ban Szapolyaitól Ferdinándhoz nem pártolt, 300 lovassal megtámadta s vissza is vette Szabadkát s most már maga maradt itt népével békességben. Jován ekkor Szegedre tette át székhelyét. Ez alatt Ferdinánd király Jovánt is meg akarta nyerni pártjának, a mi sikerűlt is néki. Jován ezek után Törökkel is szeretett volna kibékűlni, de Török engesztelhetetlen maradt. "Jól van, - úgymond - de Jován mégis az én kezem által fog meghalni."
Szapolyait roppant felingerelte Jován kalandorsága s ezt megbosszulandó, hadat indított ellene; ismételt csaták után 1527 júl. 15-én Jován seregeit leverte, a súlyosan megsebesített Jovánt pedig emberei a Zenta melletti Tornyosra vitték. Ide sietett Török Bálint is, de Jovánt már halva találta s bosszúját nem elégíthette ki. Levágta tehát Jován fejét s mintha maga ölte volna meg, Szapolyaihoz küldte, a ki e feletti örömében Törököt ismét kegyébe fogadta. Mikor azonban Török hamissága kiderült, ez ismét Ferdinándhoz pártolt, de már 1536-ban megint Szapolyai híve lett s ennek egész életében békében marad e vidék.
1541-ben Török Bálint török fogságba kerűlt, a hol Szabadka ura a Héttoronyban nemsokára meg is halt. A két trónkövetelő párt közé pedig befészkelte magát a török s újra szomorú korszak borúlt e vidékre s az egész országra.
A török hódoltság.
A szultán Magyarországon még 1543-ban török hódoltságot alapított s így Szabadka is török fönnhatóság alá kerűlt. Közigazgatásilag a török a meghódított országot helytartóságokra (ejalet), ezeket kerületekre (szandzsák), s ezeket ismét járásokra (nahije) osztotta. Különben e vidékre vonatkozólag e korból kevés adatunk van. Szabadka valószínűleg Szegeddel egy időben 1542-ben adta meg magát a töröknek. Szabadka, mint nagyobb helység, melyben erőd is volt, a szegedi szandzsákság egyik járásának főhelye lett. A szabadkai nahije egész Szenttamásig terjedt s mintegy 31 helység tartozott körébe. A sokféle adótól, vad portyázóktól kifosztott nép Szabadka környékéről a messze terjedő pusztákra menekűlt s ott földbevájt üregekben (zemunicza) rejtőzött. Az itthonmaradtak pedig sínylették a sok kapuadót, tizedet, fejadót, fűpénzt s az örökös büntetéspénzeket.
A szegény nép nemcsak háború idejében, de békében is ki volt téve az örökös háborgatásoknak. Ilyen volt többek között a nőrablás is, a mivel a török igen félelmessé tette magát. Ezért a leányokat s az egész lakodalmi menetet ilyenkor fegyveres kiséret vette körűl s oltalmazta esetleges megtámadtatások ellen, a minek emlékéűl napjainkban is divatban van a bunyevácz lakosságnál a musztulundzsia (lovas vőfélyek).
A földesurak itteni birtokaikból bár kiszorúltak, mégis igyekeztek legalább jogczímöket megőrizni s ezért beérték a legcsekélyebb adóval is. Hogy épen Szabadkának magyar földesura: Török Bálint fia s örököse, Ferencz legalább csak annyiban is gondoskodott volna e helyről, hogy jogát érvényesíthesse, erre semmi adatunk sincsen. Igy Szabadka hihetőleg csak a töröknek adózott.
A súlyos adózás s robotolás elől a lakosság lassanként eltávozott a városból s ezek helyét új népek, a szerbek foglalták el, a kik terméketlen hazájukat szívesen cserélték fel a bőtermő magyar síksággal, mint a milyen Szabadka s vidéke is volt. A török szívesen befogadta őket, mert volt, a ki a földeket részére mívelje, mivel maga csak katona lévén, a gazdasággal épen nem törődött, a földmívelésben nem lelte örömét.
Igy pusztúlt a másfélszázados török uralom alatt a magyar Alföld s vele Szabadka magyar lakosságával, míg végre 1686-ban elkövetkezett Magyarország felszabadulása s a félhold uralma lehanyatlott.
183A felszabadulás.
1686. szept. 2-án az egyesűlt magyar és császári seregek Budát a töröktől visszavíván, okt. 5-én már Szeged is meghódolt. Ezek után már a gyengébb Szabadka várában sem tarthatta magát sokáig a török őrség, de hogy mikor s miképen vonúlt ki? erre részletes adataink nincsenek. Így tehát a Bácska lassanként felszabadúlt a török iga alól s a nagyrészt elnéptelenedett vidéket újra kellett betelepíteni. Szabadka is mértföldekre terjedő puszták közepén elszigetelve állott, pedig hajdan a falvak sűrű sora vette körűl.
Betelepülők.
Szabadka környékén és a pusztákon elszórva élő nép, legnagyobb részben g. kel. szerbek, még 1686-ban visszaszállingóztak a városba, hogy egyesűlt erővel jobban elentállhassanak a török esetleges támadásainak.
Ekkor jelentek itt meg, mintegy ötezren, a dalmatáknak nevezett r. k. bunyeváczok, kik még ma is kiegészítő részét teszik a Bácska lakosságának s legtömörűltebben Szabadkán laknak. Honnan és mikép kerűltek ezek új hazájukba, erre nézve elfogadható adattal nem rendelkezünk. Valószínű, hogy Boszniából és Dalmácziából költöztek ide 18 ferenczrendű szerzetes vezetése alatt. Szabadkára érkezvén, a városban telepedtek le, a barátok pedig visszatértek Boszniába.
Igen érdekes, hogy már 1686. decz. 1-től vannak egyházi anyakönyveik vagy matrikuláik. Ezeken kívűl még a helybeli barátklastrom feljegyzései is érdekes adatokat szolgáltatnak Szabadka történetéhez.
A város lakosságának sorsa azzal, hogy a török innen kivonúlt, még korántsem volt biztosítva. A Tiszán túli rész még mindíg török kézen volt, egy ideig még Titel s Pétervárad is. A török ezután is nem egy alkalommal csapott a béke ölén némileg rendezkedő népre. Az 1692. évről is azt írják a barátok, hogy a török itt lakott a várban. Ez években történhetett az is, hogy a közeledő veszély hírére a lakosság a pusztákra menekűlt s a ludasi rétben rejtőzött el. Naphosszig állottak a nád között s a közeledő ellenség zajára a víz alá merűltek, szájukban nádat tartván, melyen át levegőt szívtak, hogy meg ne fulladjanak. Ugyancsak a barátok feljegyzései szerint e helyet a nép szorongatott helyzetében többször is felkereste, a hol a szegedi barátok látták el őket élelemmel s lelki vígasztalással. Mihelyt módjukban állott, hálából ők is pénzt, gabonát s egyéb ajándékot vittek a szegedi barátoknak, a mi az utóbbiak feljegyzései szerint többek között 1694-ben is megtörtént.
Végre elérkezett a sokat szenvedett vidékre a rettegés utolsó éve is. Szavolyai Jenő zentai győzelmével, (1697. szept. 11.) Szabadka lakossága is visszatért s fellélegzett a most már állandó béke reményében.
Uj szervezkedés.
Ezek után újra megkezdődött a szervezkedés nagy munkája. Szabadka utolsó földesurának, Török Bálintnak családja kihalván, ezt a helyet is a kir. udv. kincstár vagy kamara foglalta le, mint általában az egész Bácskát és az alakítandó határőrvidék részére a katonai kormánynak engedte át. A Bácskának tiszamelléki helységeiből alakúlt tiszai határőrvidékhez tartozott Szabadka és Zombor is, mint katonai sáncz. Szabadkán már a XV. század óta fennálló kis erőd volt a város magva; közelében telepedett meg a köznép, míg bent a várban a kapitányok laktak. E tisztséget többnyire a Szuszics család tagjai töltötték be.
A törökösen kúlá-nak nevezett régi vár egy kis szobájában lakott állítólag 1686 óta egy ferenczrendi barát is s itt volt egy földszinti nagyobb szoba kápolnává átalakítva. A vár szilárd anyagból épűlt háromemeletes épület volt, éjszaki és déli sarkán egy-egy toronynyal. 1730-ban az egészet templommá alakították át, az éjszaki tornyot lebontották, a délit pedig magasabbra emelték s ebből lett a mai templom tornya. A várat két nagy árok vagy sáncz vette körűl. A belső közvetlenűl a vár körűl kanyarodott, a külső sáncz a Rogina bara (mostani vasúti indóház környéke) s a szerb templom mellett húzódott el s folytonosan katonák őrködtek mellette.
E korszakban egy három cm átmérőjű köralakú pecsétet használt a város. Ebben egy balra ágaskodó nagy oroszlán bal lábában egyenes kardot tart, jobb lábával egy S. betűvel jelölt pajzsra támaszkodik, fejét pedig hátrafordítja. A körírat: "Sigil. Comun. Milit. In Sabatka".
A Rákóczi-féle mozgalmakban jó hasznát vette a dinasztia a szerb határőröknek. Rákóczi hadai többször megjelentek e vidéken a császárral tartó szerbek megbüntetésére. 1704-ben Rákóczi maga vezette le seregét a Bácskába. Jöttének hírére Szabadka védtelen lakossága is megréműlve, Kovács József szerzetessel Péterváradra menekűlt s több hónapig volt távol a várostól.
184S Szabadka sorsa még így is elég tűrhető volt. A szabadkai miliczia különben nemcsak a török háborúkban vett részt, hanem a monarkia külföldi háborúiban is; így az 1740-41. évi sziléziai hadjáratba Szabadkától két lovas és gyalogszázad vonúlt ki.
Szent Mária mezőváros.
A város ez érdemeiért a bunyeváczok utánjárására 1743-ban, midőn a katonai sánczok megszűnvén, polgári hatóságnak adták át, szabadalmazott kamarai mezővárossá lett. Május 7-én bocsájtotta ki Mária Terézia Prágában a szabadságlevelet, mely szerint Szabadkát katonai érdemeiért s hűségeért a polgáriasításon fölűl még szabadalmazott kamarai mezővárossá tette, czímerrel ajándékozta meg s nevét Szt. Máriára változtatta. Biztosította továbbá a várost ma is határához tartozó 12 pusztájának birtokában, s a városé lett a Kőrös-ér és a Palics-tó. A várost mindezekért bizonyos földesúri adó fizetésére kötelezték, t. i. a nagy-dézsmát természetben adta, a kis-dézsma, kilenczed-adó és a földbér, valamint a mészárszéki jog megváltásáért évente 3000 forintot fizetett a kincstárnak, a kocsmák és sörházak haszonbére fejében pedig 2000 frtot.
A mezővárosi korban használt pecsét vízszintesen két mezőre van osztva. A felső kék mezőben a város védő szentje: Szent Teréz apáczaruhában az előtte álló, piros ruhával födött oltáron levő feszület előtt imádkozik. A feszület mögött könyv áll. Az alsó piros mezőben kettős farkú, ágaskodó oroszlán, jobb lábában kardot tart. A körírat: "Sigillum Regio Privilegiati Oppidi Szent Maria 1743."
A szerb katona osztály kiköltözése.
A szerbek, bár kisebbségben voltak Szabadkán, továbbra is katonák akartak maradni, egyenetlenkedést és zavarokat okoztak. Végre is a hadi tanács kijelenti, hogy a kik a polgári hatóságot el nem ismerik, hanem továbbra is katonák akarnak maradni, más helyre fognak költöztetni. Nemsokára a határidőt is kitűzték a szerbek kiköltözésére: 1745 nov. 1. Mindamellett nem ekkor, hanem a következő évi aratás után történt meg a kiköltözés, a mikor aztán Szabadka is bekebeleztetett a vármegyébe. Csak néhány család maradt vissza, de az elköltözöttekből is sokan visszakívánkozhattak, úgy hogy négy év alatt nagyrészöket már ismét Szabadkán találjuk. Ekkor a tanács engedelmével lassanként magyar lakosok is jöttek a városba és néhány német iparos is költözött ide. - 1751-ben épűlt fel az első városháza a mainak helyén téglából és vályogból. 1773-ban a kalocsai érsek az eddig itt lelkészkedő ferenczrendi szerzetesektől a plébániát elvette s világi papokat küldött ide.
Törekvés a szab. kir. városi jogra.
Alig feledte el a város a szerbek pártoskodását, már is újabb viszályokba keveredett a nemesekkel, a kamarával, majd végűl a vármegyével, az 1750-es években pedig a dézsmaszedő kincstári tisztekkel; hogy utóbbiakat lerázza, a város 1771-ben 12 évre megváltotta a dézsmát évi 5000 forintért. Az ezek útján szerzett tapasztalatok érlelték meg benne a vágyat, mindeme bajtól, ha lehet, egy fordulással szabadúlni. Megkísérelte, vajjon megnyerhetné-e a szabad királyi városok jogait? A városnak eddig is önálló teljes magisztrátusa volt, az összes bel- s külterületen maga igazgatott, bíráskodott, sőt adóját is közvetlenűl fizette a hadi pénztárba. A teljes szabadsághoz így tehát csak a föld személyes tulajdonjoga s a szab. kir. város czím hiányzott.
A királynőhöz 1764-ben először intézett folyamodványra, valószínűleg a vármegye akadékoskodásai következtében, semmi válasz nem érkezett vissza. Erre egy másik folyamodványt is intéztek Bécsbe, melyben újabb igéreteket tettek az esetre, ha a város a szab. kir. város czímet megkapná. Bécsben azonban még ekkor sem méltatták figyelemre a város kérelmét. Állandó ágensei sem tudtak semmit elérni s ezek, bár "privatim egy füstölt hússal vagy sós hallal" igyekeztek megnyerni az urak jóindulatát, sokáig nem értek czélt.
Mária-Theresiopolis szab. kir. város.
E közben még újabb kellemetlenségei is támadtak a városnak a szerbekkel. Az 1749. évi kamarai szerződés ugyanis a már tényleg itt lakó szerbeken kívűl újabb jövevényeket nem engedett a városba befogadni. A városi tanács ezután négy szerbet a külső tanácsba vétetett fel. Most a királynőhöz intézett folyamodványukban felsorolták panaszaikat, de abbeli erőfeszítésök, hogy a belső tanácsba is bejussanak és a város főterén is vehessenek házakat, sok ideig eredménytelen maradt. A küzdelem a vármegyével és részben a szerbekkel mintegy 15 évig elhúzódott, míg végre 1779 jan. 22-én a királynő teljesítette Szabadka hő óhaját s Szent Mária kamarai mezővárost Mária-Theresiopolis néven szab. kir. várossá emelte.
185Szabadka e ténynyel határára nézve valóságos tulajdonjoggal felruházott birtokos lőn, felszabadúlt a kamara hatósága alól, saját czímert s pecsétet, egyházi patronátust, vámszedési és vásártartási jogot kapott; joga lett továbbá az országgyűlésre két, utasítással ellátott követet küldeni. A privilégium a szerbeket nem engedte ez új város polgárai közé felvenni, csak városi lakosok maradhattak. A város földbirtokában megmaradt a 12 puszta, névszerint: Csantavér, Verusity, Tompa, Ludas, Zobnaticza, Nagyfény, Vámtelek, Györgyén, Bajmok, Tavankút, Sebesity, Kelebia. Kötelezték a várost, hogy Bajmokot és Csantavért minél előbb rendes falvakká telepítse, hogy a város lakossága az előfogatok terhe alól felszabadúljon. Mindeme jogokat 266,666 frt 40 kr. váltságdíj fejében kapta a város, melyet hat év alatt tartozott a királyi kincstárba letörleszteni.
Czímer.
Az új privilégium némi változtatással meghagyta az eddigi czímert. A felső kék mezőben t. i. felhők közűl Szűz Mária tűnik elő skarlátszínű ruhában, karján a kis Jézussal, előtte Szt. Teréz karjait Jézus felé terjeszti ki. Az alsó mezőben kettős farkú, aranyszínű oroszlán ágaskodik, jobb felé kardot tartva. A czímer fölött korona van. A körírat: "Sigillum Liberae et Regiae Civitatis Maria Teheresiopolis." Ez a pecsét most is használatban van, de a körírat magyar.
Miután Vlassics András királyi biztos a szabadalomlevelet 1779 szept. 21-én ünnepélyesen kihirdette, megalkotta a város bírájából s a 12 tanácstagból álló városi hatóságot. Az első új bíró Vojnics Lukács lett. A tanács most azon volt, hogy minél több iparos és úri népet édesgessen a városba, hogy némi városias színt adjon ennek a leginkább földmíveléssel foglalkozó falusi helységnek. Ezért a telepedést főleg az iparosoknak és kereskedőknek nagyon megkönnyítik, majd a kalocsai káptalan vezetése alatt 1780 jan. 10. és következő napjain az új szab. kir. város közönségét az egész földterület birtokába is beiktatták. Ez alkalommal a szomszédos birtokosok több óvást emeltek, de ezeket a kamarához utasították.
A város ezekután a váltságdíj beszerzése végett a földbirtokot mind összeíratván, kisebb-nagyobb részletekben örök áron a városi polgároknak adta el és pedig a városi telket négyzetölenként 6 dénárért, egy kapa szőlőt 1 frtért, külső földek lánczát 3-4 forintért. A jó föld olcsósága vidéki és főrangú urakat is édesgetett ide, a kik terjedelmes földbirtokokat vásároltak. Igy vett báró Orczy Ludas pusztán, Redl Ferencz pedig Kelebián nagyobb birtokot.
A város gondjai.
A beiktatás után 1779 decz. 13-án a vármegyénél is kihirdették a privilegiumot. A felszabadulásnak örvendő város nyugalma azonban nem volt állandó. A vármegye a két falu telepítése után sem akart tágítani az előfogatok ügyében. A városnak a roppant váltságdíj lefizetése is sok bajt okozott, melyet fokozott még az 1778-79-iki szűk termés s a marhavész, mi miatt igen nehéz volt a II. József török háborúinak idejében húzamos ideig itt tartózkodó katonaság ellátása. De más bajok is voltak a városban. A pénztári kezelés, a tanács ügyrendjei, a közrendészet oly zavart volt, hogy csak a kiküldött királyi biztos szorgos munkája segíthetett már ezen és sok más bajon.
Nemsokára újabb mozgalmak színhelye lett a vármegye s ezzel együtt Szabadka is, II. József török háborúi idejében. Az átvonuló és megszálló katonaság számára élelmet, lakást, fát, fuvart kellett adnia a városnak, bármint is tiltakozott ez a paraszti terhek szolgáltatási kötelessége ellen.
Maga II. József uralkodása idejében háromszor fordúlt meg Szabadkán. Először 1786-ban, midőn a bácskai telepítéseket tekintette meg; másodszor 1788 márcz. 1-én Futakra mentében egy napig pihent itt s végűl 1789 okt. 22-én szintén egy napot töltött a városban, honnan Halason át Bécsbe tért vissza.
Az 1790 jún. 6-ra II. Lipót által egybehívott országgyűlésen Szabadka, mivel a vármegyék akadékoskodásai miatt nem volt beczikelyezve a szab. kir. városok sorába, nem jelenhetett meg s csak decz. 7-én mondotta ki a rendek többsége Szabadka ülési és szavazati jogának beczikkelyezését, mire aztán megválasztották a város első orsz.-gyűl. követeit is Parcsetics Antal bíró és Szucsics János tanácsos személyében.
Szabadka története a következő években ismét alig említhet fel egyebet, mint a hadi adók és önkéntes segélyezések előállításában s a nemesi felkelésekben kifejtett küzdelmeit s áldozatkészségét. A vármegye nem lévén megelégedve Bajmok és Csantavér betelepítésével, még egy harmadik telepítést is kívánt; 186végre hosszas alkudozások után megegyeztek abban, hogy a városhoz közelfekvő Sándor-dűlőt, bár 100 telek nem fér el rajta, mégis telepítsék be, akkor a várost az előfogatok terhe alól teljesen felmentik. Erre a város 1786-ban megkezdette a falu telepítését, a mely azonban csak hosszú pörlekedések után 1800-ban ért véget, a mikor azután a betelepített falut Szabadkától elvették s a vármegyéhez kapcsolták. Minthogy ez a falu a szabadkai határ közepében feküdt s így a vármegye területével nem érintkezett, újabban a közigazgatási szolgálat, valamint Szabadka város egészséges fejlődése igen sok esetben meg volt nehezítve. Czélszerűnek látszott tehát Sándor község visszakebelezése, illetőleg Szabadkával való egyesítése, a mi hosszú utánjárás és küzdelmek után sikerűlt is s az 1904. évi XIX. t.-cz. értelmében ismét Szabadka területéhez jutott s most a városnak egyik külvárosa.
Közben a franczia világháború is sok kellemetlenséget okozott a városnak s rengeteg sok természeti és pénzbeli áldozatába, számtalan emberéletébe kerűlt.
A város fejlődése megindúl.
A béke helyreálltával a város végre saját beléletének gondozására fordíthatta figyelmét, a mire már épen szükség is volt, mivel művelődési viszonyai szab. kir. városi rangjával nem voltak összeegyeztethetők. Különösen szánandó állapotban volt a nevelés ügye. A nemrég emelt gimnáziumot kevesen látogatták s 1820-ban még egy latin irnokot is idegenből kellett behívni. A javítás és nevelés terén a tanács nézete szerint legtöbbet tehet a papság s a vallás. Miután tehát a Szt. Teréz főplébániát már 1798-ban felszentelték, most 1820-ban megkezdették a két külvárosi (kéri és zentai) templom építését, elemi népiskolák építését vették tervbe, 1818-ban pedig a városháza mellett gimnáziumot is emeltek. Elrendelték, hogy minden polgár fia látogassa az elemi s a "gramatikális" iskolát s a legjobb hat tanulóifjúnak 100-100 frt. jutalomdíjat tűztek ki. Ugyanakkor fontos rendeleteket hozott a tanács a közbiztonság s erkölcsiség érdekében is. 1816-ban a tanács kijelölte azokat az utczákat, melyekben a zsidók házakat vehettek, t. i. templomuk környékében, a mai Magyar- s Erdő-utczákban. Ezért találjuk ma is a zsidók zömét e környéken a város-erdő felé.
Szabadka haladását azonban, az 1825. évi orsz.-gyűléssel fellendülésnek indúlt nemzeti élet idején, részben a meg-megújuló személyes belharczok, részben az 1831. évi kolera akasztották meg, mely utóbbinak Szabadkán mintegy 3000 áldozata volt. Az eddig ismeretlen pusztító nyavalya nemcsak a hatóság gondját vette igénybe, de a társadalmi életet is megdermesztette. Ily körűlmények között az országgyűlés megnyitását 1832 decz. hóra halasztották el. A nemzet színejava szép eszmékért küzdött s ama törekvésben, hogy a magyar nyelv minden téren természetes jogaiba lépjen, igen buzgó részt vett Szabadka is. A kezdeményezés és sürgetés a városi tanács érdeme volt. 1839. év elejétől kezdve már az összes ügykezelés magyar nyelven folyt s többé nem Mária Theresiopolisban, hanem Szabadkán. Idegen nevét a szomszédhatóságok Mária Terézia Város-ra fordították, míg végre 1845 márcz. 27-én törvényesen is engedélyt kapott a városi czímer latin köríratának magyarra fordítására és a régi Szabadka név használatára.
Az 1825. évi országgyűlés óta felmerűlt reform-mozgalmak Szabadka polgárságának körében is élénk visszhangra találtak. De az anyagi érdekek előmozdítása czéljából is több közhasznú intézkedés történt. Így 1828-ban végezték be az új emeletes városháza építését. Az épület tornyába harangot is tettek s tűzőrt is rendeltek oda fel. 1841-ben megkezdették a házszámok és utcza nevek kitűzését. 1844-ben behozták újra az éji őrök intézményét, mely már 1780 körűl is fennállott, de a tanács ok nélkül beszüntette volt. Ekkor veszi kezdetét itt az egyleti élet is. 1840-ben alakúlt meg a német polgárok "Polgári Kaszinó"-ja s ugyanez évben nyílt meg a Nemzeti Kaszinó is. 1741-ben a "Nemzeti nyelven munkálkodó társulat" alakúlt az irodalom fejlesztésére a helybeli egyetemi ifjúság körében, mely nemsokára politikai tendencziákat is vallott, 1843-ban demokratikus alapon Olvasókörré, majd "Baráti körré" változott. 1847 szept. 16-17-én díszes ünnepet tartott a város. József nádor utódját, István főherczeget üdvözölte falai között s fogadására 200 tagú díszőrséget is szervezett, melynek őrnagya Spelletics Bódog ügyvéd lett.

Szabadka. - A tervezett új városháza.

Szabadka. - A régi városháza.

Szabadka.
1. A Szt. György templom.
2. A gör. kel. templom.
3. A Ferencziek régi temploma.
4. A Mária Terézia templom.
5. A zsinagóga.
6. A Szt. Rókus templom.
Szabadságharcz.
Ily viszonyok s törekvések között érték Szabadkát az 1848 márcziusi napok, a midőn riadó örömmel fogadta a város a független magyar felelős minisztérium kinevezését s a nemzeti szabadságnak békés úton történt kivívását. Márcz. 19-én 191rendkívüli nyilvános közgyűlést tartottak, melyen felolvasták s megmagyarázták a pesti 12 pontot, a közbéke fenntartására pedig 500 gyalogosból és 200 lovasból polgárőrség alakúlt.
Majd, midőn a kamarilla által felbújtott nemzetiségek ellen fegyvert kellett ragadni, a honvédseregbe is több szabadkai ifjú felcsapott, elsőnek Vojnics Géza, kit főleg az úribb osztályból többen követtek s számuk júniusban már 54-re emelkedett. Az állam pénzszükségletén segítendő, Szabadka népe vetekedve vitte ékszereit, drágaságait, arany s ezüst asztali eszközeit a városháza előtti emelvényre, úgy hogy november hó végén már mintegy 10,000 frt. érték gyűlt egybe, melyhez még a város fényes ajánlata is járúlt, hogy az évi 40,000 frtnyi adón felűl honvédelmi adó czímén még egyszer annyit fog beszolgáltatni a kincstárba. A rendkívüli kiadások s a zavaros idők következtében a városi nagyvendéglő és a színház már elkezdett építése is bizonytalan időre abbamaradt.
A nemzetőrök ez időtől fogva egész nyáron s őszön át a vármegye déli részeiben a betörni készülő vad hordák ellen őrködtek különféle helyeken, mint: Szenttamás, Bács, Ókér, Novoszeló, Futak. Ugyanekkor a város katonai kórházakúl a helybeli és polgári kórházakon kívűl a gimnázium, leány- és rajziskola épületeit is lefoglalta, szeptember közepén pedig már a barátok klastromának felső szobáit is betegek számára kellett berendezni, míg a barátok egy része a városba ment ki lakni.
A szabadkai nemzetőrök júl. 16-17-én Ófutaknál érték el legszebb sikeröket, a hol 20-30 huszárral és egy század Don Miguel gyalogkatonával egyesűlve védték meg a dunai átjárást a ráczok ellen. Hogy pedig a vármegyében garázdálkodó ráczok Szabadkát is meg ne támadják, a tanács már előre gondoskodott és intézkedéseket tett a város védelmére s deczember végén a hadügyminiszter által kiküldött Laval mérnök vezetésével megkezdették a város körűlsánczolását.
Hogy a zavaros idők bénítólag hatottak a városra, az önként érthető. A sok katonaszállítással, élelmezéssel, szállásadással annyira igénybe volt véve a város lakossága, hogy az aratásra nem értek rá s a város folyton változó táborhoz hasonlított. Mégis, a nagy terhek ellenére, lakosság oly lelkesedéssel látta el az átvonuló csapatokat, hogy gróf Károlyi István nemzetőr főkapitány aug. 13-án nem győzte eléggé dícsérni Szabadka áldozatkészségét.
Az 1849. évben még mozgalmasabb események színhelye volt a város s buzgón készülődött a szerb támadók elleni védelemre, mivel a zombori ráczok Szabadkán át akartak egyesűlni a császáriakkal s így e várost minden áron el akarták foglalni. Bár a ráczok hajlottak volna a békés alkudozásokra, Szabadka mégis elhatározta, hogy utolsó csepp vérig megvédi tűzhelyét.
1849 márcz. 4-én érkezett meg a 4-5,000 főnyi szerb sereg Szabadka határához, a kaponyai csárdához, de Gál ezredes vezérlete alatt a következő napon Szegedről érkezett honvédség s a helybeli nemzetőrség által visszaveretve, három ágyújok, közöttük a híres Csicso hátrahagyásával futásban kerestek menedéket. A kaponyai hősök emlékezetére a csata ötvenedik évfordulója alkalmából díszes obeliszket emelt a város a Nemzeti Kaszinó palotája előtti téren, Paganini József honvédtűzér-százados sírját pedig 1866-ban külön emlékkővel jelölte meg.
Az 1849 ápr. 14-iki függetlenségi nyilatkozatot Szabadkán is kihirdették s közörömmel fogadták, a Buda vára bevételénél megsebesűlt honvédek javára pedig a lakosság körében 662 frt és két arany gyűlt össze.
A fegyverletétel után.
Ezek után az országos események folyása rohamosan siet a végkifejlés felé. Az ügyek rosszrafordúltak s a magyar szabadság végórája ütött. Szabadka őrsége Szeged védelmére vonúlt s így júl. 30-án Ramberg ellentállás nélkül vonúlhatott be a városba. Közeledésének hírére maga a polgármester is, több kompromittált tanácstaggal elmenekűlt, magával vivén a város pecsétjét s kulcsait. Ramberg négy napig tartózkodott Szabadkán, azután Horgas felé távozott; a bújdosó polgármester azonban csak aug. 20-án mert visszatérni a városba. Ramberg bevonulásával Szabadkát, valamint az egész országot ostromállapotba helyezték. A városnak újra sok baja s kellemetlensége származott a katonaság elszállásolásából s élelmezéséből. A helybeli zsidóság pedig nemzeti érzésének nyilvánításáért büntetésűl 12,500 bakancsot tartozott beadni két hónap alatt a szegedi térparancsnoksághoz; utóbb azonban a zsidóknak, képtelenek lévén e szolgáltatásra, ezt a büntetést nagyrészben elengedték.
192Abszolutizmus kora.
1849 márcz. 4-én Szabadkát még az a csapás is érte, hogy az akkor kiadott birodalmi alkotmány alapján az ország testéből kiszakított szerb vajdaságba jutott s élére Majerhofer Ferdinánd kerűlt, mint tartományfőnök. Az új kormány a városi tanácsnak a forradalmi korszakban tett s mostanáig is kihatott intézkedéseit mind megsemmisítette s elrendelte, hogy fölfelé kizárólag a német, a jegyzőkönyekben a német és dalmát nyelvet használják. Zomborcsevics Ferencz tanácstag erélyes fellépésére azonban legalább a jegyzőkönyvek magyar nyelvét mégis visszaállították.
1850 szept. hóban egy másik, szintén ideiglenes szervezetet hoztak be, mely a törvénykezést a közigazgatástól teljesen elkülönítette. Ez ideiglenes állapot tartama alatt hozták be a telekkönyv intézményét, a pénzügyőrséget s a csendőrséget. Utóbbiak azonban csak 1853-ban kerűltek be Szabadkára s az iskolaépületben kaptak szállást. 1857-ben telekkönyvi törvényszéket is állítottak fel a gimnázium épületében és kataszteri földbecslő-biztosok is működtek itt a földek osztályozása czéljából.
1853 májusban ismét egy újabb szervezet lépett életbe. A szerb vajdaság és temesi bánság számára Temesvárott kir. és csász. helytartótanácsot állítottak fel, élén egy katonai kormányzóval. A tartomány öt kerületre s ezek ismét járásokra oszlottak; így a zombori kerület alkotórésze volt a szabadkai járás is. Az igazságszolgáltatást Szabadkán és környékén külön járásbíróságra bízták.
A város fejlesztése.
A városi tanács e szomorú időkben is lázas tevékenységet fejtett ki, hogy csak némileg is kiemelje a várost elárvúlt helyzetéből s a kor színvonalára állítsa. 1853-ban készűlt el a Pest városhoz czímzett szálloda, a melyet még a szabadságharcz előtt kezdettek építeni és a következő évben a színház is; decz. 16-án Latabár Endre a "Két Barcsai"-val nyitotta meg az előadások sorát. 1856 nov. hóban az utczavilágítást kezdték meg 137 petróleumlámpával. 1858-ban állították fel az első kisdedóvót s ugyanekkor határozták el az algimnáziumnak főgimnáziummá való emelését.
Midőn 1860 júl. 18-án Bigot de St. Quentin kormányzó meglátogatta a várost, Mukics János községtanácsos nagyszámú küldöttség élén 200 aláírással ellátott kérvényt adott át néki, hogy a szerb vajdaság megszüntetését s visszacsatolását kérelmezze. A kérelem teljesítése nem sokáig váratott magára. A szerencsétlen olaszországi háborúk legközelebbi eredménye volt az abszolut kormány bukása Bécsben s még ugyanez év decz. 27-én a császár elrendelte a vajdaság és bánság visszacsatolását. Szabadka város mindjárt első közgyűlésén, 1861 márcz. 12-én kimondotta, hogy az 1848-as törvények szerint fog eljárni s megtartotta a tisztújítást is.
A nemzet törvényes és jogos kivánalmait azonban még mindíg nem teljesítette a császár. Miután a függő jogkérdések megoldása a bécsi központosító kormány kivánsága szerint nem sikerűlt, az országgyűlés aug. 22-én feloszlott. Szabadka közgyűlése még néhány hónapig szabadon kifejezésre juttathatta alkotmányos érzületét, de egy nov. 5-én kelt rendelet a városi képviselő-testületeket feloszlatván, Szabadka közgyűlése is feloszlottnak jelenti ki magát, a tisztikar pedig önként lemondott.
Provizórium.
Az alkotmányos élet tehát ismét megszűnt, helyébe új állapot lépett: a provizórium. Szabadka város Bács vármegye hatósága alá kerűlt, a városi helyhatóságot egy bizottmány vitte Mukics János, később Flatt Endre polgármester vezetése alatt, a városi képviselőket pedig a kinevezett községtanács helyettesíti.
Különben a honfibú s gyász mellé nem csekély országos csapás is járúlt: az 1863. évi ínség. Ennek enyhítésére Szabadka 300.000 frt kölcsönt vett fel, minthogy saját pénztárai is kiürűltek a sok segélyadástól. Hogy a nép keresethez jusson, a tervezett alföldi vasút építését megkezdették 1864 tavaszán.
Kiegyezés.
Az áldatlan politikai küzdelmeknek végre Deák "Húsvéti czikk"-e vetett véget. A régóta sürgetett kiegyezés végre ténynyé vált s 1867 febr. 17-én a király elismervén a nemzet jogfolytonosságát, kinevezte a felelős minisztériumot. Midőn a belügyminiszter ápr. 8-án kelt rendelete, mely a tisztújítás megejtésére hatalmazta s szólította fel a várost, leérkezett, rövid idő alatt két párt alakúlt ki: a Deák- (később szabadelvű) és a balpárt. Ezek küzdelmével Szabadkán lüktető élet kezdődött s bár a helyi politika sokszor igen heves harczokba keverte, mégis csakhamar számottevő helyet vívott ki magának mind szellemi, mind anyagi téren, a mint azt a következők igazolni fogják.
193A város közvagyona.
A nagy gazdagság hírében álló Szabadka kétségen kívűl tekintélyes vagyon felett rendelkezik. A város közvagyona nagykiterjedésű földbirtokaiból áll (szántóföldek, erdők, legelők, tavak stb.), melyeknek jövedelmei adják bevételi forrásainak legfontosabbikát; épületekből, melyeknek nagy része (templomok, plébániák, városház, iskolák) jövedelmet nem hoz; kötvényekből; a város földesurai jogaiból, javadalmaiból (italmérési jog, vásári és piaczi jövedelem, halászat, letelepedési díj, melyekhez régebben a kocsmák, mészárszékek, só- és dohányárúsítás jövedelmei is járúltak) stb. E közvagyon összes értéke 1907. évgén 45,642.309 K 91 f, evvel szemben a város szenvedő vagyona 6,971.118 K 32 f, jövedelme 1907-ben 3,067.795 kor. 07 fillér volt. E mellett jelenleg még városi pótadót is vet ki a szükséglet szerint. Ez most az állami egyenes adó 39%-a.
Szabadkának 1907-ben 2,919.538 K 02 f kiadása volt. Csak közművelődési és iskolai czélokra adott a város 531.179 koronát. E kiadások ellenértékét mutatja is Szabadka csinos külsejével, számos közintézményeivel, melyeknek költségét s évi ellátását, a földmíves-iskola és az állami tanítóképző kivételével, állami támogatás nélkül, a maga erejéből fedezi.
Az ősi Szabadka helység birtokterülete alig lehetett nagyobb, mint a mai városi belterület s az ezt körűlvevő ugarok és szőlők, mert az ezeken túl elterülő puszták hajdan maguk is falvak voltak. Ez az állapot azonban a török uralom alatt megváltozott, a falvak elpusztúltak s midőn lakosaik Szabadkán húzódtak össze, magukkal hozták az általuk használt földeknek jogát is, a miért az egész környéket már 1702-ben Szabadkához tartozónak tekintették s az elnéptelenedett roppant terület az 1743 és 1779. évi privilégiumok alapján törvényesen is Szabadka területéhez kapcsolódott.
A város fekvése.
Az egész területnek majdnem a közepén van maga a város, mely Sándorral együtt 9 kerületre oszlik, éjszaki oldalán a városligettel s a szerb temetővel, az éjszaknyugati sarokban az izraelita temetővel, beljebb a római katholikus temetővel. A várost három oldalról szőlők veszik körűl, a melyeket a hozzájuk vezető utakról bajai, buczkai, halasi, majsai és szegedi szőlőknek neveznek. Nyugatról és délről a napnyugati és a Tuki ugarok, továbbá a régi Sándor falu, most külváros, határolják a várost, míg ezeken túl a puszták terűlnek el. Ezek éjszak felé Tompa, nyugatra Kelebia, ez alatt Sebesity és Tavankút, ezek mellett, kelet felé Verusity és Vámtelek, ez alatt Györgyén, Nagyfény és Zobnaticza, a várostól keletre pedig, a Palics-tón túl, van Ludas puszta.
A város pusztái hajdan parlagon hevertek s kizárólagosan legeltetésre használták őket s így a város napi járásnyira volt egyéb lakott helyektől. Ez az állapot Bajmok és Csantavér pusztáknak és Sándor földrésznek betelepítésével, és azzal, hogy többi pusztái is meglehetősen be vannak népesítve, megváltozott; Ludas már valóságos falu, Kelebia, Tompa és Tavankút pedig már egész házsorokkal, templommal s iskolával dicsekedhetnek.
A város pusztái.
Bajmok már 1462-ben faluként szerepel Mátyás király anyjának, majd 1484-ben Korvin Jánosnak a birtokában. Fel van sorolva az érseki dézsmákban s a török defterekben is. A következő években elpusztúlt s 1702-ben hivatalosan Szabadkához kapcsolták. 1705-ben betelepítették s önálló falu lett. Szabadka mint földesúr, jókora nagy uradalmat tartott vissza magának (5552 hold) s patronátusi jogait most is gyakorolja a falu fölött. Bajmok határában van az ú. n. kaponyai csárda, a hol 1849 márczius 5-én Gál alezredes fényes győzelmet aratott a szerbeken.
Csantavérnek is hasonló története van, mint Bajmoknak. 1783-ban telepítették be, Szabadka akkor az új falu éjszaki részén 4204 holdat foglalt le a maga számára uradalmi földnek.
Györgyén pusztát is 1462-ben említik először, sorsa közös volt Bajmokéval. 1598-ban szerb lakosai Esztergom vidékére költöztek, a török kor után a szabadkaiak foglalták el. 1904-ben 1896 róm. kath. és két izr. lakott e pusztán.
Nagyfény 1462-ben szintén falu volt, de a következő években elpusztúlt s 1702-ben kerűlt Szabadkához. 1890-ben 1791 lélek lakott e pusztán, 180 házban. 1905. év végén a leendő templom körűl 16 lánczot házhelynek adtak el 600 négyszögöles részletekben.
Zobnaticza puszta szerb nyelven zabföldet jelent s 1543-ban említik először. Keleti részét a nép Kukorik-nak nevezi s e nevet a hajdan állítólag 194itt volt fajdkakasok kukorékolásáról vagy az itt termett sok pipacsról (szerbűl kukorik) magyarázza. A 8939 láncznyi területen 1880-ban 1160 lélek lakott.
Vámtelek is 1543-ban szerepel először s Bornemisza Pál birtoka volt. 1598-ban elpusztúlt és szerb lakosai Esztergom vidékére költöztek. 1880-ban 1278 lélek lakott e pusztán, területe 6818 láncz.
Verusity régi neve Vörösegyház volt. Előbb az óbudai apáczák faluja volt, később a Koroghi családé, majd Korvin Jánosé lett. Utóbbi 1504-ben Török Imrének adta, utána Bornemisza Pálé lett. 1880-ban 3091 lakos volt e pusztán.
Tavankutat már 1439-ben városnak mondják a Hunyadiak birtokában. 1658-ban Serényi Pál kapta a nádortól. Templomhegy nevű határrésze a mostani iskola mellett a hajdani város emlékét tartotta fent. 1880-ban 3041 lakosa volt.
Sebesity hajdan a Hunyadiak birtoka volt Sebesegyháza néven. 1639-ben Lósi István, 1640-ben pedig Milojkovics Miklós kapta. 1880-ban 3444 lélek lakott e pusztán, melynek határában az 1880-as években egy Bosznia nevű kis telep keletkezett.
Tompa egy 1572. évi összeírás szerint régi kún szállás volt. Története Sebesityével közös. Tompa puszta déli részében vannak a város körüli régi szőlők és Radonovácz szántóföld. Tompa puszta területén elszórva 1890-ben közel 7400 lélek lakott 1629 házban.
Kelebia szintén régi kún szállás volt. A puszta jelenlegi legnagyobb birtokosa a báró Redl család, a mely itt impozáns kastélyt és 1905-ben szép gótstílű templomot építtetett. Az uradalmi cselédség s a sok kertésznép lakóhelye már egész falu. Területe 11801 láncz, lakosainak száma kb. 5000.
Csikéria nem önálló történeti múlttal bíró falu neve, hanem a Sebesity és Verusity pusztákon át a Tiszába ömlő Csík-ér körüli földrész elnevezése.
Ludast már 1335-ben említik először Ludasegyház néven s nevéről is ítélve, falu lehetett. A török uralom után kerűlt Szabadkához s azóta a lakosság itt annyira megszaporodott, hogy 1832-ben iskolát s templomot, 1862-ben pedig rendszeres lelkészséget is kapott. 1880-ban 4129 lélek lakott e helyen, melynek csak neve "puszta", de valójában egy falu színvonalán áll. Nevezetessége a ludasi tó, melynek nádasai között a szabadkai nép a török elől futva, gyakran biztos menedékhelyre talált.
Palics fürdő.
A városnak közegészségügyi szempontból is igen fontos határrésze Pality (Palics) nyaralóhely és gyógyfürdő, mely a várostól keletre, 3/4 órányira az alföldi vasút és a szegedi országút mellett Sándor faluig terűl el. A környéken levő földek: Tompa és Ludas puszta és az ú. n. tuki ugarok. Hajdan önálló terület volt. Már 1462-ben említik Bajmok, Csantavér stb. falvakkal Palij néven, melyet Mátyás király sok mással együtt anyjának adományozott. E pusztából ezután Pálegyháza falu lett. A török defterek a szabadkai nahijében 1580-82-ben említik fel Pálegyházát 10 adófizető házzal. E Pálegyházából lett a mai szlávosított Pálity vagy Palics, a mely azonban most csak a tavat illeti. Midőn a török hódoltság után Szabadkához kerűlt, nem említik külön pusztának. Az 1743. és 1749. évi kamarai szerződések is, melyek Szabadka földbirtokait felsorolják, csak a Pality tavat ismerik. A Pality tó és neve már a XVII. század végén ismeretes volt. Marsigli 1690. évi térképén az alsó Duna-Tisza közében egy Piligo palust tüntet fel, a mi alatt az olasz mérnök bizonyosan csak Palicsot érthette, mert e tavat a mai Palics tó helyére is rajzolja. Jenő herczeg serege is 1697 szeptember 28-án a Zenta-Kiskanizsa közötti táborából kivonúlt és délben a palicsi tónál újra tábort ütött, de iható víz hiányában másnap tovább vonúlt a sereg Szabadka mellett el egészen Mélykútig. E tó, melynek éjszaki végéhez Szabadka városa az 1850-es években fürdőhelyiségeket és vendéglőt épített, az országnak nagyságra nézve harmadik tava és hivatalosan is gyógyfürdőnek van elismerve. Van gyógyszertára, posta- és távíró-hivatala, iskolája. 1883-ban épűlt itt egy magánkápolna és itt van a városnak mintaszerű földmíves-iskolája. A környéken levő földeken és szőlőkben számos díszes nyárilak épűlt. Magában a tóban a város jövedelmező halászatot is tart. Ujabban Szabadka város Palics gyógyfürdő díszes átépítését vette tervbe.
Új telepek.
Az 1880-as évek óta a város vonalán kívűl néhány új telep is alakúlt szegény emberekből. Igy a zombori kapun kívűl az ú. n. Vucsidol vagy Farkasvölgy; a majsai kapun túl és a halasi kapun kívűl egy munkástelep; a szegedi szőlőkön túl, a vasúti sínek mellett, Reiniczfalva, a hol 1903-ban 203 római kath. 195lélek lakott. Legújabban még a palics út melletti u. n. szegedi szőlőkben is sok szép ház épűlt s remélhető, hogy a város ez irányban is hamar ki fog terjedni.
A város határa.
Szabadka birtokterületének nagyobb részét, nevezetesen a várostól éjszakra, keletre és nyugatra, futóhomok fedi, a melyet idővel részben erdőkkel s szőlőkkel beűltetve, megkötöttek. Alkotórészeire nézve a homok itt háromféle, ú. m. fekete, sárga és futó-homok. Felszíne általában hullámos, kavics és csiga kevés fordúl elő benne, míg szíksótartalma igen nagy. Belterületi talajfelülete igen szaggatott jellegű, a mennyiben éjszak-déli irányban domblánczolatok vonúlnak rajta keresztűl, melyek a város belterületét eredetileg több völgyre osztották. Az egyik, a Rogina bara, közvetetlen a vasúti állomás előtt terűlt el, de csatornázás útján innen a vízet elvezették, mocsaras helye sokáig sertéspiacz volt, mígnem 1888-ban teljesen feltöltötték s parkozták, többi részét pedig házhelyeknek adták el s így a város legszebb részeinek egyike lett. A Mlaka és Jaszi bara nevű lapos völgyek még most sincsenek feltöltve.
Az erek száma szintén nagy, de csak három, a Csík-, Kőrös- és a Krivája-ér érdemel figyelmet, a többiek sekélyek s csak esőzéskor van bennök víz.
Szabadka tavai közt legnagyobb a Palics-tó 996 kat. holdnyi területével. Szíksós vize görvélykóros betegségek ellen jó eredménynyel használható. Vizében sok hal is van, nevezetesen kárász és ponty; a tó szélei náddal vannak benőve, kivéve az éjszaki partját. Palics tavának lefolyása a tőle keletre fekvő Vér taván át történik, a honnan a fölös víz ismét egy árkon át folyik le a tőle keletre fekvő Ludas tavába, a hol igen jó nád terem. Vizének sós ízétől kapta nevét a Ludas tavától nyugatra fekvő Sós-tó, melynek kiszáradásakor nagymennyiségű szíksó borítja medenczéjét, melyet azelőtt söpörtek is. A várostól éjszak-nyugatra mintegy öt kilométernyi távolságra a kb. 100 holdnyi területű Kelebiai tó fekszik. Fölös vize a várostól éjszak-nyugatra húzódó Nagyréten át Palicsra vonúl.
Mezőgazdaság.
Szabadka város birtokterülete Sándorral együtt 171,000 hold. E rengeteg birtokon fő jövedelmi forrás a mezőgazdaság. A határ legnagyobb része szántóföldekből áll. A lakosság nagyrésze, az intelligens osztály, ép úgy, mint az iparosok, földbirtokba fektetik vagyonukat, ez a fő jövedelmi forrásuk s egyúttal büszkeségük is, mert Szabadkán "lánczczal mérik az embert" s figyelemre sem méltatják azt, a kinek kevesebb, vagy semmi földje sincsen.
Mégis a latifundium ismeretlen Szabadkán, hat-nyolcz földbirtokosnak 1500-1600 holdnyi birtoka van. 100 kat. holdon felűl 1900-ban 168 birtokost találtak Szabadkán. A föld termőképességét mutatja, hogy egy kat. hold átlagos termése 900 kg. szem és 1500 kg. szalma.
A földmívelésen kívűl az állattenyésztésben is óriási tőke fekszik Szabadkán. A nagyarányú állattenyésztésre különben mintegy rá is utalja a gazdákat a több mint 20,000 kat. holdnyi városi közlegelő. A szarvasmarha-tenyésztés szép sikereket ér el a palicsi földmíves iskolában s a nagyobb magánbirtokosoknál, így Piukovics József, Vojnics Simon, Halbrohr Adolf, Regényi Lajos, Törley Gyula gazdaságában. A tenyésztés főága a világhírű magyar szarvasmarha.
A lótenyésztés is szépen virágzik. Minden gazda vetekedik e téren s nemcsak magánhasználatra, de kivitelre is van elég, úgy hogy Szabadka ma a délvidék lókereskedésének főpiacza, a hol az orosz, angol, franczia, német s szerb ügynökök egész falka lovakat vásárolnak össze a katonaság számára.
A sertéstenyésztés jó sokáig kizárólag a helyi fogyasztás kielégítésére irányúlt, újabban azonban mintegy 30 hízlaló és számtalan kereskedő foglalkozik sertésekkel s ezeket Kőbányára, kis részöket a helyi piaczra szállítják. 1907-ben egy sertésvágó-telep létesűlt itt, mely a helyi sertés-tenyésztés felvirágzását bizonynyal maga után fogja vonni.
Óriási arányu Szabadka baromfitenyésztése is, melynek termékei egy itteni nagy czég (Hartmann és Cohnen) közvetítésével Párizsig, sőt Londonig is eljutnak. Így a tojás is nevezetes kiviteli árúczikk.
Már sokkal kevesebb sikerrel űzik Szabadkán a juhtenyésztést, míg a kecsketenyésztés egyáltalában nem is tudott itt lábra jutni.
Erdőket a város 1768-ban kezdett már űltetni a futóhomok megkötése czéljából, fűzfával, nyárfával s akáczczal és kisebb-nagyobb eredménynyel fejlesztette folyton, míg 1844-ben már 5498 kat. hold erdeje volt beűltetve a városnak. 1885 óta a város erdőit, rendszeres erdőgazdasági ütemterv szerint kezelték. 1895-ben pedig állami felügyelet alá kerűltek. Az erdők kihasználása 196nagyrészben tűzi és szerszámfa-termelésre szorítkozik, rendes építőfát nem igen készítenek. Külsejöket tekintve, a városi erdők sok kisebb-nagyobb, összefüggés nélküli darabból állnak. Az egyes részek nevei: Deszkás, Tölgyfás, Radanovácz, Hajdújárás, Zsdráló, Földijárás, Szkenderjárás, Zsíroskút, Sáskalapos, Alsó- és Felső-csikéria. Az egész erdőterület 9603 kat. hold s évenként kb. 25-30,000 korona hasznot hoz a városnak.
Egy más nevezetes mívelési ág a szőlő- és gyümölcs-termelés. A szabadkai szőlőterület meghaladja a 8000 holdat. A szőlőtermelés helyes irányát a gazdáknak a földmíves-iskola adja meg, melynek mintegy ötven hold homoki szőlőtelepe van. A jelenlegi bortermelés mennyisége 90-100,000 hektóra tehető, mely nagyrészt helyben fogy el, sőt e mennyiséget még tekintélyes behozatallal is kell növelni. A Szabadkán termett gyümölcsök közűl különösen nevezetes a szercsika-alma, mint helybeli különlegesség, mely nagy kivitelnek is örvend.
Általában a mezőgazdasági élet föllendítésének, részben átalakításának fontos tényezője az 1908-ban megnyílt földmíves-iskola, mely a kor igényeinek megfelelőleg van felszerelve s a legmagasabb ígényeket is kielégíti.
Ipar. Kereskedelem.
Szabadka mai iparának s kereskedelmének megítélésénél nem szabad figyelmen kívül hagyni annak sajátos fejlődését. Bár már 1748-ban volt itt néhány iparos és kereskedő, a helybeli lakosok nem igen vásároltak tőlük, mert szükségleteiket maguk készítették; úgy árúlni sem szoktak, csak a marhatenyésztésből volt vásárjuk. 1743 óta rendszeres országos és heti vásárok kezdik élénkíteni némileg az adás-vevést s 1766 után néhány szabó, kovács, czipész, bognár, lakatos és köteles is jött a városba. Midőn pedig a város 1779-ben szabad királyi város lett, lassan-lassan megindúlt az iparos-élet, úgy hogy már 1816-ban két gyógyszertáron kívül 45 iparágat találunk 560 mesterrel képviselve. 1842-ben már nyomda is volt a városban, az első könyvkereskedés pedig 1853-ban nyílt meg. Nagyobb arányú lendületet azonban a város ipari és kereskedelmi életének csak a Budapest-Szabadka-Zimony közötti vasútvonal kiépítése adott. Ezzel Szabadka az egész Bácska góczpontja lett s kereskedelme eddig nem is sejtett forgalomra emelkedett. Ez idő szerint a következő vasútvonalak futnak szét Szabadkáról különböző irányban:
1. Budapest felé Halas érintésével.
2. Belgrád felé Újvidék, Zimony állomásokkal.
3. Nagyvárad felé Palics fürdő, Szeged, Hódmezővásárhely érintésével.
4. Villány felé Zombor, Gombos, Dálya, Eszék állomásokkal.
5. Titel felé Zenta, Óbecse és az egész Tiszapart érintésével.
6. Baja felé.
7. Gombos-Palánka felé.
Az ipar legújabb fejlődését legjobban az 1900. évi népszámlálás mutatja, mely szerint Szabadkán ekkor legtöbb munkás foglalkozott a szabó (551) és czipész (309) iparral; a faipar 288, az élelmezési 571, az építő 416, a vas- és fémipar 466, a műipar 58, a vegyészeti 49, a gépgyártás 166 iparosnak adott munkát.
Az utóbbi években nagyarányú emelkedést mutat az építő-ipar s vele karöltve a műipar is. Utóbbi téren az asztalosok, lakatosok, fa- és kőfaragók, szobafestők, bádogosok díszmunkáikkal mindinkább kitűnnek. Szép fejlettséget ért el a nyomdász-ipar, a város területén működő öt nyomda közűl egyik-másik már díszmunkák előállítására is alkalmas.
A gyáriparban is örvendetes haladás mutatkozik s egymás után emelkednek Szabadkán is a haladás fegyverei, az ipartelepek s gyárak kéményei.
A Szabadkai tégla- és czementgyár részv. t. nagy körkemenczéje évi öt millió gyártási képességgel bír. Mellette még három tégla- és egy fedélcserépgyár is említést érdemel. A város lisztszükségletét mintegy tiz gőzmalom látja el.
Megemlítendők a Rottmann-féle vasbútor-gyár, egy keményítő- s egy bútorgyár, a Brummer-féle czukorkagyár, a vattagyár, a Reiter-féle mezőgazdasági gépgyár, a kőfaragó és márványipar részvénytársaság ipartelepe, a Klotild-féle műtrágyagyár, Montallion József híres műszövője, a Hartmann-féle jéggyár és a sertésvágó-telep, a czelluloidáru-gyár, a vasgyár s az újabban alakúló Faipar részvénytársaság gyára.
A légszeszgyár a város utczáinak s egyes magánházaknak világításához szükséges légszeszt állítja elő s kokszot is termel. A villamos vasút és világítás áramfejlesztő telepe a szegedi úton van. A villamos világítást még csak a magánházakban 197alkalmazzák. A világítás 1897-ben 800 lámpával kezdődött s ma már a 6000-et is meghaladja.
Házi iparral Szabadkán leginkább a bunyevácz s szerb nők foglalkoznak. Különösen kitűnnek ízléses hímzéseikkel. Foglalkoznak azonkívűl len- és gyapjúfonással, vászonszövéssel és fehérítéssel. Nevezetes a padlószőnyegnek s asztalterítőnek használt házilag készűlt tyilim nevű török ízlésű tarka szövet s az élénk színváltozatú kötény, pregacsa, mely jelentékeny kiviteli árúczikk is kezd lenni.
Pénzintézetek.
A kereskedelem segédeszközei a pénzintézetek. Régebben a szabadkai pénzesgazdák a barátok klastromában egy ládába zárva tartották a pénzöket; így Szuszics Jakab is, a szabadkai miliczia kapitánya 1744-ben, s ha pénzre volt szüksége, csak a kulcsot küldte el a gvárdiánhoz s ez azután kivett annyit, a mennyire Szuszicsnak szüksége volt. Mások egyes kereskedőknek adták át megőrzés végett pénzöket, sőt sokan egyszerűen szalmazsákba rejtették. Az első pénzintézet Szabadkán a takarékpénztár és népbank, 1869-ben alapították s már 1880-ban díszes palotát épített magának, a hol utóbbi időkig a postahivatal is helyet kapott. E takarékpénztár szerencsés gyarapodása után több más pénzintézet is alakúlt, úgy hogy most már számuk 16-ra tehető. Folytonos szaporodásuk legbiztosabb jele a forgalom emelkedésének.
Villamos vasút.
A városi forgalom s közlekedés kifejtésében fontos helyet foglal el a Szabadka és Palics-fürdő közt közlekedő villamos vasút, melynek még magában a városban az állomásra s a főutczákon át a római katholikus temetőbe is van elágazása. Ez 1897-ben nyílt meg s különösen Palics-fürdő forgalmát nagyban emelte. Vonalhossza 11.5 km. Nemkülönben fontos tényező e téren a posta, telefon- és távíróhivatal is, mely 1906-ig a Népbank épületében volt elhelyezve, most pedig vele szemben külön épületben rendezkedett be.
A város lakossága.
A mai Szabadka csak 1686-tól kezdett újból, új lakossággal szaporodni; a török időkben elpusztúlt magyar lakosság helyébe nagyrészt róm. katholikus bunyeváczok s némi kis számmal gör. keleti szerbek jöttek. Mindamellett 1748-ban már mintegy 60 magyar család volt itt, 1809-ben pedig már az egész lakosság 3/10 része, most pedig több, mint fele magyarokból áll. 1823-ban még csak 28,892 lakosa volt a városnak, míg az 1890. évi népszámlálás már 72,737 lelket tüntet fel Szabadkán.
A város lakossága, a pusztákat és Sándor külvárost is beleértve, 1900-ban 83,593 volt s így népesség tekintetében az ország városai közt a harmadik helyet foglalja el. Anyanyelv szerint a lakosság így osztályozható: 46,262 magyar, 2141 német, 166 tót, 6 oláh, 1 kisorosz, 26 horvát, 3459 szerb, 31,533 egyéb. Vallás szerint: 75,541 római katholikus, 220 görög katholikus, 3273 görög keleti, 373 ág. evangélikus, 1028 református, 10 unitárius, 3026 izraelita, 122 egyéb. Magyarúl beszélni 61,220, írni és olvasni 35,025 lélek tud.
A lakosságnak mintegy fele a pusztákon lakik, és pedig a magyarok tömegesebben Radonováczon, Ludason, Tompán, Csíkérián s Tavankúton, míg a többi pusztákon a bunyeváczok vannak nagyobb számmal. Szerbek leginkább Kelebián találhatók. Bent a városban is minden nemzetiség képviselve van, de mégis úgy vannak elhelyezkedve, hogy a II. és III. körben kizárólag bunyeváczok laknak, a IV. és V. körben bunyeváczok és magyarok vegyesen, a VI., VII. és VIII. körben magyarok, a szerbek a VIII. és részben a VII. körben, a zsidók is a VII. körben laknak tömegesebben. Az I. kör az intelligenczia és a kereskedelem középpontja.
A lakóházak száma 1900-ban 12,781 volt. Ezek közűl kőből vagy téglából 2405, kőből és vályogból vegyesen 690, vályogból vagy sárból 9052, fából s egyéb anyagból 634 épűlt. Cseréptetőzete 1252, zsindelytetőzete 3418, nád és zsupfedele 8211 háznak volt.
A r. kath. egyház.
Szabadka lakossága egyházi szempontból a mohácsi vész előtt a szegedi esperességbe volt beosztva s világi papok gondjaira volt bízva. A helység akkora volt, hogy külön templommal s plébánossal bírt. A templom azonban a török időkben nyom nélkül elpusztúlt s a lakosság templom s külön lelkészek nélkül élt, csak néha jöttek át vigasztalásukra Szegedről ferenczrendi szerzetesek.
1686 óta már állandóan itt tartózkodott egy Bertalan nevű szerzetes s ő, valamint utódai, matrikulás könyvet is vezettek. Lakásuk és kápolnájuk a "kúlá"-nak nevezett régi vár alsó részében volt, míg a felső részt a miliczia kapitánya 195foglalta el. 1710-ben már véglegesen a ferenczrendi szerzeteseket rendelték ide lelkiatyákúl. A lakosság szaporodásával több lelkészre is volt szükség s így a kastélyban levő régi lakóhely elégséges nem lévén, a kastély mellett vályogból is rezidencziát építettek. 1724-ben pedig, midőn a milicziai kapitányok a kastélyból kiköltözni kényszerűltek, a haditanács ezt a barátoknak engedte át. Erre ők 1730-ban hozzáfogtak az átalakításhoz, a közfalakat lebontották, bolthajtásokat építettek s az egészet templommá alakították át. E munkával hat év alatt készűltek el. 1736-ban a templom mellett egy új klastrom építéséhez is hozzá kezdettek.
1773-ban nagy változás állott be, a mennyiben a plébániát elvevén a barátoktól, világi papokra bízták s már október 1-én az első világi pap-plébános kezdette meg itt működését s addig is, míg az új plébánia templom felépűlne, a mostani Deák Ferencz-utczában 1738-ban épűlt Rókus-kápolnát alakították át templommá. A szent Teréznek szentelt templom építése még ez évben megkezdődött ugyan, de igen lassan haladt s bár még be sem volt fedve, 1778 április 26-án már misét tartottak benne. A templom ünnepélyes felszentelése 1798-ban ment végbe. A paplak alapkövét 1806-ban tették le s 1809-ben teljesen elkészűlt, de 1888-ban újabb átalakításokat s újításokat végeztek rajta.
1786-ban a lakosság szaporodtával a plébánia felosztásának eszméjével kezdett foglalkozni a tanács, azonban a terv pénz hiányában egyelőre nem volt megvalósítható. Csak 1820-ban vették ismét elő e tervet s 1829-ben a szentgyörgyi és a rókusi városrészekben ideiglenes templomhelyiségeket építettek. Ezek azonban nem voltak elégségesek a hívek befogadására; az ügy sokáig húzódott, végre csak 1896-ban épűlt fel az új díszes szt. Rókus s két év múlva a Szt.-György-templom, mindkettő külön-külön plébániával. 1832-ben már Ludas is templomot kapott, 1860-ban plébánosa is lett. Újabban több pusztai templom építését is tervezik.
Az első r. kath. temető a mai Rókus-kápolna helyén volt, mely akkor még a városon kívűl esett. A város terjeszkedésével a temető helyét is mindíg kifelé tolták. 1777-ben már öt temető volt a városban: egy a zombori, egy a zentai és egy a zimonyi-út végén, külön egy szerb temető a városliget keleti oldalán s külön egy zsidó temető a halasi kapunál, a hol azok ma is elterűlnek. Azóta az első három temetőt használja a város r. kath. lakossága, és pedig a bajait a főplébánia, a zentait a Szt.-György s a zimonyit vagy kérit a Szt.-Rókus plébánia. E három helyre temetkeznek a protestánsok is. E temetők között az ú. n. bajai temető főképen a város úri osztályának temetkező-helye, igen sok sírbolttal s mintegy tizenöt díszes sírkápolnával.
A gör. keleti egyház.
A gör. kel. vallású lakosságnak már idetelepedése után lehetett kis temploma vagy kápolnája. Jelenlegi templomuk 1725 körűl épűlhetett; 1777-től kezdve a város pártfogását is megnyerték, előnyöket kaptak s lelkészöknek a város évi 216 frtot s a szerb iskola fenntartására 150 frtot ígért fizetni. 1869 óta évenkint 700 forintot, legújabban pedig 1588 kor. segélyt kap az egyház a várostól.
Izraeliták.
A zsidók, kik tömegesebben 1786-ban telepedtek le Szabadkán, eleintén egyik-másik hitsorsosuk házában gyűltek össze vallásgyakorlataikra. Zsinagógájuk 1802 körűl épűlhetett az Erdő-utczában saját telkükön, a hol még ma is az udvar közepén áll. Mostani alakját azonban egy, az 1850-es években végzett restauráczióban kapta. 1905-ben a Széchenyi-tér elején épűlt az új pazarfényű zsinagóga. A zsidók hitközségük összes költségeit mindenkor maguk fizették. Csak 1869-ben fordúltak aziránt kérelemmel a tanácshoz, hogy tekintve azt, hogy 1500 lélekszámmal a város lakosságának 1/40-ed részét teszik, a város a r. kath. templomra évenkint fordított 10.000 forintnak is 1/40-ed részét, azaz 250 forintot szavazzon meg számukra. A városi közgyűlés ezt az összeget méltányosság szempontjából 350 frtra egészítette ki, mihez 1871-ben még 25 láncz szántóföld és évi hat öl tűzifa járúlt. Jelenleg 784 koronával segélyezi a város a hitközséget.

Szabadka. - 1. A városi szinház.

Szabadka. - 2. A szabadságszobor és a Nemzeti Kaszinó.

Szabadka. - 3. A honvédlaktanya.

Szabadka. - 4. A honvédhuszár-laktanya.

Szabadka. - 1. Eötvös-utcza.

Szabadka. - 2. Kállay Albert-utcza.

Szabadka. - 3. Batthyány-utcza.

Szabadka. - 4. Parksor.

Részletek a Palics fürdőből.
Protestáns egyházak.
Protestánsokat először 1805-ben találunk Szabadkán és pedig öt evangélikus és nyolcz református lakost. Az egyház ideiglenesen azonban csak 1863-ban alakúlt meg s az első isteni tiszteletet Szilády Áron halasi lelkész tartotta a Pest szálló nagytermében. Ugyanekkor az evangélikus iskola is megnyílt, a hová azonban r. kath. ifjak is jártak s ezért rövid időre bezárták. A rendszeres egyesülés még sokáig eltartott. 1880 óta a polgári leányiskola egy tantermében tartották 203isteni tiszteletöket. 1883 febr. 3-án tartották meg a rég óhajtott alakuló űlést, de már 1885-ben a reformátusok kijelentették különválásukat, mire a következő évben, decz. 25-én az evangélikus hitközség is újra megalakúlt. Azóta mindkét vallásfelekezetnek külön temploma s lelkésze van.
Népnevelés. Közoktatás.
Szabadka város hatósága a népnevelés fontosságát már régóta belátta s a kisdedóvó-intézettől kezdve egész a tanítónőképzésig gondoskodott róla.
Már 1843-ban volt itt egy magánóvoda, a város pedig 1859-ben állította fel első két óvodáját. Számuk azóta kilenczre szaporodott s mintaszerű épületekben helyezték el őket.
Elemi iskolákról már a XVIII. század közepe óta van említés s azóta rendszeres fejlődés útján ma már 11 belvárosi és 31 szállási (pusztai) népiskola áll 107 tanítóval a népnevelés szolgálatában. A pusztai iskolákat, a melyeknek a száma legújabban tízzel gyarapodott, 1908-ban az állam vette át. E községi népiskolákon kívűl az apáczák négy osztályú leány-, a zsidó és a gör. kel. hitfelekezetek négy-négy osztályú leány- és fiú-iskolát tartanak fenn, a tanítónőképző intézetben pedig 1871 óta szintén van egy négy osztályú gyakorló leányiskola.
Az elemi oktatás fejlődésének következménye volt a polgári iskolák felállítása, melynek kérdésével Szabadka sem késett soká s már 1875-ben polgári leány- s 1892-ben négy osztályú polgári fiúiskola nyílt meg. Néhány év múlva ez intézeteket is modern épületekben helyezik el. 1905-ben az előkelőbb családok leányai számára, a magasabb műveltség elsajátítására "felsőbb leányiskola" nyílt meg, mint magániskola, egy éves tanfolyammal, a miből a mostani állami felső leányiskola fejlődött.
Az állami tanítónőképzőt 1873-ban nyitották meg a Kossuth-utcza régi háromemeletes épületében, de ez szűknek s alkalmatlannak bzonyúlván, 1898-ban a város 310,000 korona költséggel bennlakásra is berendezett kétemeletes palotát épített számára.
Több mint egy század előtt, 1782-ben vetette meg már alapját Szabadka a városi magyar főgimnáziumnak, melyet 1859-ben Czorda Bódog indítványára, nyolcz osztályúvá egészített ki. Első épülete a városház melletti kis raktár volt s ennek helyén 1818-ban épűlt fel a mai régi gimnázium. 1898-ban költözött át a 350,000 korona költséggel felépített új kétemeletes palotájába. Tanári kara jelenleg 20 tagból áll, Szeged után az egész alvidéknek legnépesebb középiskolája, melynek rendes nyolcz osztályán fölűl még négy párhúzamos osztálya is van teljesen állami mintára szervezett berendezéssel, a város saját pénztárából állami vezetés alatt fenntartva. Évi fenntartása kb. 85,000 korona.
Szakiskolák szempontjából a város még igen szegényes helyzetben van. Alsófokú iparos és kereskedelmi tanoncziskoláján és nőipari magániskoláján kívűl egyedűl az állami földmíves-iskola jelentékenyebb alkotás, mely Schmausz Endre főispán és Mamuzsics Lázár polgármester idejében, 1898-ban nyílt meg Palicson. A város 1905-ben 73.200 koronát költött reá. Két év előtt nyílt meg a város támogatásával a középkereskedelmi fiú-iskola, a melynek leányok részére is van egyéves tanfolyama.
Művészi oktatást egyedűl a városi zeneiskola nyújt, melynek alapját 1873-ban vetette meg a város. Jelenleg egy igazgatója és három tanárja van. A város kb. 8400 koronát fordít évenkint ez intézetére.
Társadalmi élet.
Szabadka társadalmi élete csak az utóbbi években kezd kialakúlni. Az eddigi késedelem okát nem annyira az intelligenczia kevés száma, mint inkább a közszellem hiánya okozta. De ha magasabb társadalomról szólni még nem is lehet, mégis eléggé feltűnik Szabadka kultúrális haladásának törekvése, bár e korszerű haladás is még csak a látszatot elégíti ki; társadalmi intézményei s egyesületei sokszor csak külső keretükben állanak fenn.
Régebben Szabadka lakossága szórakozását és mulatságát a városház előtti téren s a piaczra nyíló űzletekben találta fel s volt eset rá, hogy szórakozásúl a piacz-téren egy szabadonbocsájtott nyúlra agarásztak, máskor az utczán kifeszített kötéllel tréfálták meg az arra menőket. Már az 1830-as években érezték a műveltebb társasélet hiányát, melyet még az 1787-ben megnyílt első kávéház s az 1830-as években megnyílt sörház sem pótolhatott. Rendes szinházi előadásokat már 1780 óta tartottak itt a gimnázium épületében, majd a "Fekete sas" czímű vendéglőben, 1854 decz. 16-án pedig az új színházépületben kezdődtek meg az előadások. Ez lett Szabadka első kultúrális intézménye. Deszkáin hazánk legkitűnőbb 204színművészei fordúltak meg, így: Egressy Gábor, Lendvay, Szentpéteri, Szerdahelyi, Bulyovszkyné, Komlóssy Ida s az országosan ünnepelt Sz. Prielle Kornélia. Itt nyerték első kiképzésöket Blaha Lujza s Hegyi Aranka is, kikből később a fővárosi színházak elsőrangú művésznői lettek. Hogy a város jelenleg is mily áldozatkészséggel viseltetik a magyar színművészet iránt, azt legjobban mutatja az, hogy évi 4120 korona szubvencziót, a színház díjtalan használatát s fűtőanyagot szolgáltat a választott színigazgatónak. Legújabban ismét tetemes befektetést tett, modern berendezéssel látván el a színházat s az eddigi gázvilágítás helyébe a villamosvilágítást hozta be. A színügyet évenként választott 21 tagú színügyi bizottság vezeti.
A város egyéb kultúrtényezői között első helyen kell megemlékezni a városi közkönyvtár és múzeum-egyesületről, mely 1892-ben alakúlt s ma már mintegy 7000 kötete van. Kellő vezetés, alkalmas helyiségek s részvét hiányában ez intézmény már évek óta el van zárva a közönség elől.
A Nemzeti Kaszinó 1840-ben nyílt meg. 1895-ben építette szép, ízléses, kényelemmel berendezett új palotáját, melyben külön értékes könyvtár is van. Kebelében alakúlt a Szabad Liceum-egyesület is, mely kéthetenkint tudományos és népies felolvasásokat tart.
Egyéb egyesületek, melyek még némi munkát fejtenek ki társadalmi téren: a Katholikus Kör, Katholikus Legényegyesület, Népkör, M.Á.V. altiszti kör, a bunyevácz Pucska Kaszina stb.
A város zenei életében az 1888-ban alakúlt "Szabadkai Dalegyesület" visz vezérszerepet. Mellette az Iparosok és Katholikus Legényegyesület dalárdái és a Szerb dalegyesület is szép eredményeket érnek el. Ujabban egy "Filharmóniai Társaság" is dicséretesen működik.
Meg kell még emlékeznünk a Délmagyarországi Magyar Közművelődési Egyesületről, melynek ipari osztályát 1908. májusában báró Podmaniczky Endre elnöklése alatt szervezték.
A közművelődést terjeszti még a helyben megjelenő négy hírlap is, melyek annál inkább kelendők még a köznépnél is, mivel az amúgy is gyakori szenvedélyes pártélet a czikkírókat nem egyszer heves túlzásokra ragadja. Bár így a város hírlapjai majdnem kizárólag, mint pártközlönyök tartják fönn magukat, mindamellett hozzájárúlnak a társadalmi irányzatok tisztázásához is.
Irodalmi élet.
Városunk fiatalabb intelligencziája már az 1840-es években munkálkodott irodalmilag a Baráti körben s a fővárosi lapokba beküldött publiczisztikai dolgozatokban s ez irányban Zomborcsevics Ferencz még Kossuth Lajos elismerését is kivívta. De önálló tudományos munkával is többen léptek fel Szabadkán. Így Szárics Jenő már 1848-ban tudományos munkát adott ki itt "Lélektan az agytani rendszer nyomán" czím alatt. - Báró Rudics József Bács vármegyei főispán költői tehetségéről az 1857 és 1870-ben megjelent "Hervatag fűzér" két kötet versgyűjteménye tanúskodik. - Jámbor Pál (írói néven Hiador) jeles költő 1861 óta, a midőn Szabadkán gimnáziumi igazgatónak választották, itt adta ki több jeles művét. - Reinicz Márk volt helybeli ügyvéd "Uriel" czímű drámai költeményét adta ki Szabadkán 1868-ban. - Sziklai Soma 1880-ban Mirza Shaffy dalait, 1895-ben Gnómáit adta ki. - Milkó Izidor országos hírű tárczaíró művészi útleírásokat, társadalmi és művészettörténeti tanúlmányokat ad ki. - Molnár Gyula költeményeket s színdarabokat ír. Legújabban egy szabadkai tárgyú történeti színművét, a "Névtelen (kaponyai) hősök"-et a szabadkai színház 50 éves fennállása alkalmával 1905-ben adták elő. - Sziebenburger Károly volt gimn. tanár ötletes tárczáiban Colorádé álnév alatt kedvesen festette a szabadkai élet jellemző vonásait. "Bottyán generális" czímű tört. színművét és "Bankóprés" czímű vígjátékát is a szabadkai színházban adták először elő. - Iványi István megírta Szabadka történetét két kötetben. Ezenkívűl egész sorozatát adta ki a Bács-Bodrog vármegye történetére vonatkozó köteteinek. - Toncs Gusztáv, mint pedagógiai és irodalomtörténeti író munkálkodik. Főműve "Mikes Kelemen élete s levelei". - Loosz István szintén kiváló irod. tört. író és esztétikus. Érdekes tanúlmányokat készít báró Kemény József regényeiről.
Művészetek.
Adott Szabadka a zeneirodalomnak s a képzőművészetnek is néhány tehetséget. Gaál Ferencz volt zenedei igazgató különböző zenedarabokat szerzett; így György A. Mór is, az "Udvari kaland" czímű operett szerzője. - Bodrogi Károly egy énekkönyvet s gróf Apponyi Albertnek ajánlva, egy indulót 205adott ki. - Szirmai Antal, Bencze Ferencz s Mesterházy Kálmán, mint festők, Telcs Ede, mint szobrász, a képzőművészet terén képviselik szülővárosukat.
Közjótékonyság.
A város és a társadalom karöltve buzgólkodnak a szűkölködő lakosok nyomorán enyhíteni. Ez intézmények között első helyen áll a Városi Szegényház, melyet a város 140,000 korona költséggel 1897-ben emelt vagyontalan és elaggott polgárai befogadására. 1904-ben az állam gyermekmenhelyet is épített itten a palicsi országút elején. A Szeretet-ről czímzett Nőegylet 1898-ban építette fel új árvaházát. Egyéb jótékony tettek gyakorlását tűzték ki czéljokúl a "Szabadkai első Nőegylet", mely az apáczák iskoláját segélyezi; a "Szt. Antal kenyere"; a "Katholikus népkonyha"; a "Fehérkereszt-Egylet"; a "Vöröskereszt-Egylet" fiókja; az "Izraelita nőegylet", a mely vallásfelekezet nélküli népkonyhát tart fenn; a különböző hitfelekezetek jótékonyságot gyakorló egyesületei; több betegsegélyző és temetkezési egyesület.
Tűzrendészet. Közegészségügy.
A város tűzrendészeti és közegészségügyi intézményei:
1. A "Szabadkai Önkéntes Tűzoltó-Testület", mely 1888-ban kezdette meg működését s több országos tűzoltó-versenyen első díjat nyert. Működő tagjainak száma 89, van azonkívűl 21 tagú zenekara is.
2. A hivatásos "Városi Tűzőrség" szintén mintaszerű berendezéssel s szervezettel.
3. Az Önkéntes Tűzoltó-Testület kebelében alakúlt "Önk. Mentőegyesület", mely 1896-ban kezdette meg működését kezdetleges felszereléssel, mígnem 1898-ban a városi hatóság a csapatot megfelelő mentő- és halottszállító kocsival, fertőtlenítő géppel s egyéb szükségletekkel látta el.
4. A testgyakorlás különböző nemeit a "Szabadkai Sport-Egyesület" s a "Bácska" kultiválják s évente több nyilvános versenyt is rendeznek, melyen a főváros atlétái is részt szoktak venni.
5. A város gyógyintézetei között első helyen említendő az 1893-ban 280,000 frt költséggel felépített "Mária Valéria-közkórház" 7 1/2 kat. hold területen 12 külön részből álló épületcsoportjával. Ezenkívül már 1886 óta tart a város egy mintaszerű járványkórházat, Sánta György dr. pedig 1906-ban nyitotta meg Lenkey-utczai magánszanatóriumát.
6. Az egészségügyi szolgálatokat Szabadka összes területén mintegy 40 magán- és tisztiorvos látja el. 1907 óta pusztai orvosi állásokat is szerveztek.
7. A gyógyszerszükségleteket a belterületen kilencz, Palics-fürdőben egy gyógyszertár szolgáltatja. Az első gyógyszertárat 1780-ban, a másodikat 1814-ben állították fel, a többi nyolczat pedig az 1850-ben évek óta engedélyezték.
8. Szabadkának Palics-fürdőn kívűl 1879-ig más nyilvános fürdője nem volt. Ez évben épűlt fel nagy áldozatkészséggel a Joó Dezső-féle "Artézi gőz- s kádfürdő", mely az utóbbi időkben újabb modern berendezést kapott. Ezenkívűl a Heiszler dr.-féle "Magán vízgyógyintézet"-nek van sok látogatója.
A város leírása.
Ha az idegen vasúton jön Szabadkára, már a pályaházban tanúja lehet a nagy forgalmi életnek, melyet a hét irányból érkező és ugyanannyi irányba induló utasok s vonatok keltenek. Bár e pályaház a folyton fejlődő város keretébe már sem külsejénél, sem szűk terjedelménél fogva nem illik bele, s bár Szabadka nem egyszer kísérelte meg az állam támogatását egy új pályaudvar építésére megnyerni, eddig kifejtett törekvése sikertelen maradt. A pályaházból kilépve, nagyobb térre jutunk, melynek helyén a pályaudvar területével együtt hajdan a Rogina barának nevezett mocsár éktelenkedett, mígnem az 1880-as években Mamuzsics Lázár polgármestersége idejében feltöltötték. E tért jobb oldalról több díszes, palotaszerű épület, bal oldalról pedig a Mária Terézia-park szegélyezi. A park déli oldalán áll a magy. kir. törvényszék palotája, tőle föllebb a közös huszárság és a katonai kórház épületei, majd folytatásban a zentai úton az új honvéd-laktanya, vége felé pedig a vaj- s gázgyár, az ú. n. zentai temető s ezen túl az új vágóhíd következnek. A parknál a Kossuth-utczába befordúlván, majdnem fővárosi utczát látunk magunk előtt elegáns új épületekkel. Az utcza végén a Szentistván vagy piacz-térre, a város szívébe érünk. Itt magaslik ki díszes korintusi oszlopaival a Pest Szálloda, melynek oldalán a renovált Városi Színház foglal helyet. E téren volt a tornyos városháza s a vele híddal összekötött gimnázium régi épülete, a melyeket már leromboltak, hogy helyet adjanak a tervbe vett monumentális, új városházának. E térről jobbra egy kis utcza a Teleki-térre visz, a melyen a hajdani várból átalakított Szt. Ferencziek 206temploma s klastroma áll. Az előbbit a múlt évben kibővítették és egy második tornyot is emeltek fölibe.
A Főtérről a Deák-utczába térve be, a kéttornyú Szt. Teréz-templomhoz s plébániához érünk, a mely előtti téren újabban díszes park készűlt. Innen a Zombori (újabban Rákóczi) út vezet tovább, melynek végén a Kálvária van szép kápolnájával s az ú. n. bajai temetővel. Innen villamoson visszatérve, ismét a Főtérre, gyalog folytatjuk sétánkat a Széchenyi-utczába, melynek mindjárt elején szembe tűnik az új díszes zsinagóga hatalmas kupolájával, vele szemben a főgimnázium palotája emelkedik; majd később az apáczák klastromához s az ú. n. Kakas-iskolához jutunk. Innen az Erdő-utcza vezet a városi erdőbe. Ugyancsak a főtérről indúl ki a Wesselényi-út is, melynek elején a Nemzeti Kaszinó palotája s előtte a kaponyai hősök emlékoszlopa, továbbra az evangélikus templom és a Szt. György-templom láthatók, végén pedig a Mária Valéria-közkórházhoz s a Városi Szegényházhoz jutunk. Innen a Zimonyi úton a városba visszaindúlva, útközben a gót stílben épűlt Rókus-templomhoz jutunk, mellette a községi népiskola emeletes épületével. Majd bekanyarodva a Damjanich-utczába, a városi tűzoltók laktanyája, az áll. tanítónőképző palotája és a belvárosi elemi iskola előtt haladunk el, míg végre az új postaépületnél az Eötvös-utczába fordúlhatunk, melynek nevezetességei a római stílben épűlt takarékpénztári palota s a régi törvényház, hol a Városi közkönyvtár és Múzeum van. Ezután ismét a főtérre érünk, melynek még az éjszaki oldalából nyíló Batthyány-utczát tekintjük meg, a hol a Joó-féle gőz- és kádfürdő-intézet, a szép magyar stílű izr. paplak és a Magyar-Osztrák Bank palotájának megtekintése után visszatérünk a főtérre s itt villamosra űlve, a Kossuth-utczán át, a törvényszéki palota előtt s a vasúti átjáró alatt áthaladva, az ú. n. szegedi szőlők között, a hol sorban egymás mellett után következnek a Villamos telep, az áll. Gyermekmenhely, a Jéggyár és a Honvédhuszár-laktanya, Palicsra juthatunk, hogy hosszú sétánk után az erdő árnyas fái alatt kellemesen pihenhessük ki fáradalmainkat.
Bár már az 1870-es években s ezek után is többször alkotott a város rendszabályokat a középítészetre s ezeket érvényesíteni is iparkodott, mégis sokáig nem sikerűlt eltüntetni a hajdani rendetlen építkezés nyomait. A város rendezése és szépülése csak igen lassan haladhatott előre s ily irányú intézményeinek magvai, bár részben már Mukics János polgármestersége alatt megérlelődtek, kifejlődésük teljességét a mocsáros Rogina bara feltöltésével, új utczák nyitásával, az útak rendszeres kövezésével, a járdák aszfaltozásával (1891 óta), ártézi kútak fúrásával, csatornázással, a közterek s a szabadka-palicsi 7 kilométeres országút befásításával, két új templom, szegényház, közkórház, közvágóhíd, gimnázium stb. felépítésével, a gázvilágítás behozatalával (1891 óta) s más hasznos alkotásokkal Schmausz Endre főispáni és Mamuzsics Lázár (1884-1902) polgármesteri munkájával érték el. Az utczák kövezése hozta magával az általános építkezési kedvet s ma már a sok díszes középület mellett számos csinos magánház s bérház ékeskedik.
A jelenlegi polgármester, Bíró Károly szintén több hasznos és sürgős munkálatot tervez, így egy új városháza építését, Palics fürdő kiépítését, újabb kövezéseket, aszfaltozást, csatornázást és vízvezetéket, valamint a pusztákon alapítandó kultúrális intézményeket (templom, paplak, iskola, orvos, csendőrség stb.)
Szabadka városa majdnem kizárólag önerejéből fejlődik s halad, idegen segítséggel nem igen dicsekedhetik s ha a haladásnak igazán átérzett szüksége nem engedi majd a várost megállapodni, még egy-két évtized alatt oly átalakuláson fog átmenni, hogy mindenki előtt a jelenkor kívánalmainak megfelelő város színében fog feltűnni. Szabadka sajátságos előnyei, gazdagsága, roppant területe s nagy népessége már előre biztosítják a szép sikert s remélni engedik, hogy a város ideálisabb czélra is fog törekedni, arra t. i., hogy anyagi jóléte mellett a vidék társadalmi és szellemi központjává is felküzdje magát.
Források:
Szabadka város levéltára. - Országos levéltár. - Szabadka sz. kir. város ismertetése. Szerkesztette id. Frankl István Szabadka 1899.

« BÁCS-BODROG VÁRMEGYE KÖZSÉGEI. Irta Iványi István, kiegészítette Virter Ferencz. KEZDŐLAP

Bács-Bodrog vármegye I.

Tartalomjegyzék

ZOMBOR. Irta Trencsény Károly. »