« ZEMPLÉN VÁRMEGYE TÖRTÉNETE. Irta ifj. dr. Reiszig Ede. KEZDŐLAP

Zemplén vármegye

Tartalomjegyzék

AZ ELNYOMATÁS ÉS FÖLSZABADULÁS KORA. (1850-1867.) Irta Dongó Gy. Géza. »

440A LEGÚJABB KOR. 1815-1849
Irta Matolay Etele
I. Ferencz.
Napoleonnak két évtizednél tovább tartó háborúi Európának minden nemzetét a kimerülésig zaklatván, a béke megkötése általános örömet keltett, s ezért még a bécsi kongresszusnak minden nemzetet méltán felháborító határozataiban is érzéketlen egykedvűséggel megnyugodtak. A nagy háborgásra mély csend következett. Ez időben Zemplén vármegyében sem volt a történetíró tollára méltó nagy esemény, noha az alkotmány fölött őrködő Karok és Rendek tevékenységét időnként mégis fölébresztették oly fejedelem - I. Ferencz - kormányának kísérletei és rendeletei, a ki az alkotmányt annyira gyűlölte, hogy környezetének a constitutio szót, még orvosi értelemben is, kiejteni megtiltotta és országgyűlés mellőzésével kísérelte meg az ország korlátlan kormányzását. A vármegye rendeinek az alkotmány fölött való féltékeny őrködése csakhamar megnyilatkozik az 1815 február 23-án tartott közgyűlésen. Történt ugyanis, hogy a királyi helytartó-tanács egyszerűen tudomására adta a vármegyének, hogy a király a háború alatt a franczia birodalomhoz Illyria nevezettel csatolt tartományokat - miután azok most Ausztriához visszacsatoltattak - a Magyarországgal való kereskedésre nézve ugyanazon törvények alá veté, mint az ausztriai tartományokat. Erre a rendek felírtak a királyhoz és megilletődésüket hangoztatták a sérelmes határozat fölött, a mely a portoréi és fiumei kikötőket, valamint Horvátország részeit a hazától elszakította és az ausztriai német tartományokhoz csatolta; kérik tehát ezeknek a hazához való visszacsatolását. Hasonló felirat ment az udvarhoz több más vármegyétől is, míre ezeket a részeket tudvalevőleg utóbb csakugyan visszacsatolták.
Közmívelődési mozgalmak.
Zemplén vármegye azonban a zavaros viszonyok mellett sem feledkezett meg a közmívelődés kívánalmairól, a minek élénk bizonysága, hogy Pest vármegye megkeresésére az 1815 február 23-án tartott közgyűlés készségesen elrendelte a gyűjtést a Nemzeti színház építésére. Nehány hónappal később - május 25-én - a gyűlésen jelenvolt és hazafias bőkezűségéről ismert báró 'Sennyey Jánost fölkérték, hogy Dókus László főügyészszel és a főszolgabírákkal egyetértve, a birtokosokat személyesen buzdítsa adakozásra. Augusztus 22-én ez a küldöttség bemutatta a bodrogközi járásban rendezett gyűjtés eredményét: 2006 forint készpénzt, a melyhez maga báró 'Sennyey ezer frttal járult. A vármegye ekkor, a gyűjtés gyorsítására, minden járásba külön küldöttséget rendelt ki. Utóbb, 1817 április 22-én, erélyes utasítást küldtek a főszolgabírákhoz, hogy a Miskolczon építendő színház javára szintén rendezzenek gyűjtést a birtokosok között. Ugyanebben az évben gyűjtöttek a Nemzeti Múzeum részére is, melyre a vármegye, mind a gyűjtésből befolyt, mind az insurrectionális kasszából vett több rendbeli összeget küldött fel, 'Sennyey János pedig becses régiségeket adományozott.
A főjegyző jelentésére elhatározták a levéltár rendezését is s erre a Kazinczy Ferencz táblabíró, Dókus László főügyész és Fekete Károly aljegyzőből alakult bizottságot küldték ki.
Királyi rendeletek. A vármegye ellenállása.
Az 1815 május 22-iki közgyűlésen felolvasták ő felsége saját aláírásával kiadott s a főispánhoz intézett parancsát, mely szerint, a húsz évig tartott háborús idő nagyobb áldozatokat követelvén, a vármegyéből 3508 441pozsonyi mérő búzát, 18960 p. m. kétszerest, 20331 p. m. és 134 p. m. zabot, 110 darab fuvarozásra való és 51 darab teherhordó lovat, természetben, vagy pénzértékben, továbbá 934 katonát követel; a követelés fele október 15-ig, másik fele pedig november 15-ig állítandó ki. Erre a parancsra a közgyűlés határozatilag azt a választ adta, hogy az ország sarkalatos törvényei minden segedelemnek adását az országgyűlés határozatára bízzák; nehogy tehát ellenkező szokásnak vesse meg az alapját, a vármegye ezúttal mit sem ajánl fel a követelésekből, azonban igenis feliratban arra kéri a királyt, hívja össze az országgyűlést. Ugyanez év augusztus 24-én a főispán elnöklete alatt tartott közgyűlésen felolvasták a királynak a kanczellár útján a főispánhoz intézett sajátkezűleg aláírt parancsát, a melyben, válaszul a vármegye feliratára, immár felhívja a főispánt: kövessen el mindent, hogy a kívánt segedelmeket megadják. A főispán buzdító beszédet intézett a rendekhez; de hasztalanul, mert azok, ragaszkodván előbbi határozatukhoz, most is tagadó választ adtak. De hogy ő felsége iránt való hűségüket megmutassák, megengedik azt, hogy a kit főispán, vagy az alispánok egyike külön levélben arra felkér - minden ebből vonható következés nélkül - tehetségéhez mérten, önkéntes ajánlást tegyen s azt augusztus 15-ig az első alispánhoz juttassa. A más vármegyékben lakó zempléni birtokosok névsora az illető vármegyéknek megküldetvén, azok ott felhívandók, hogy nyilatkozzanak és válaszukat szeptember 15-ig küldjék be. Az összes nyilatkozatokat azután az első alispán felterjeszti a főispánhoz.
Ez volt tehát a kezdete annak az alkotmányos nagy küzdelemnek, a melyet a vármegye az adónak országgyűlésen kívül való fölemeltetése és a meg nem szavazott újonczok kiállításának kérdésében a kormánynyal szemben vívott. Ez a küzdelem 1823-ban érte el a tetőpontját, 1825-ben pedig a diadalát. Voltak ugyan vármegyék, a melyek a parancsnak több-kevesebb ellenállással meghódoltak; de az adóemelés kérdésében tíz vármegye - névszerint: Komárom, Nógrád, Nyitra, Sopron, Trencsén, Ungvár, Vas, Veszprém, Zala és Zemplén, az újonczállítás kérdésében pedig nyolcz, névszerint: Nográd, Nyitra, Sopron, Trencsén, Varasd, Veszprém, Zala és Zemplén - az ellenzésben mindvégig kitartott és csak a fegyveres erő kényszerének engedett, úgy hogy végül a királynak mégis egybe kellett hívnia az országgyűlést.
Az 1816 márczius 4-én tartott közgyűlésben ismét tárgyalás alá került a helytartó-tanács újabb leirata, mely az előbbi újonczállításnál hátralékban maradt hiánynak egy hónap alatt való pótlását és újabb, fele részben még e tél folyamán kiállítandó 30000 újonczot követel. Erre a rendek utasították az első alispánt, hogy a hiányt a főszolgabírákkal állíttassa ki; de az újonnan követelt katonaállítás kizárólag az országgyűlésre tartozván, felkérik a helytartó-tanácsot, eszközölje ki az országgyűlés egybehívatását. Július 16-án érkezett a helytartó-tanács válasza, a mely azt mondja, hogy ő felsége a katonai követeléstől egyelőre eláll. 1819-ben azonban ismét felmerül a tengeri kigyó. Az első alispán a július 10-én tartott közgyűlésen bejelenti, hogy a királyi levelek emlékeztetik a vármegyét arra, hogy a kívánt subsidiumok be nem érkeztek és az 1815 márczius 29-én kívánt segedelemről jelentés nem tétetett, miért is "meghagyatik a surrogatus alispánoknak, hogy a segedelembeli restantiák iránt való jelentésüket adják be." Minthogy pedig a márczius 29-én kívánt segedelemre tett önkénytes ajánlások nem megfelelők, a hat főszolgabíró "mindenkit újabban serkentsen".
Az 1817-iki éhinség.
Ez időben azonban még más baj is nehezedett a vármegyére, még pedig első sorban az 1817-iki éhinség, melynek bekövetkezése már két évvel előbb sejthető volt. A helytartó-tanács már ekkor jónak látta, az előző évi szűk termés miatt, a gabonából való pálinkafőzést megtiltani, a mit a vármegyei rendek az 1815 február 23-iki közgyűlésen szivesen is fogadtak és kellőleg utasították a főszolgabírákat. A mikor azonban a helytartó-tanácsnak tudomására jutott, hogy Nagymihályban a tilalom ellenére gabonából főznek pálinkát, az illetők megbüntetését rendeli el. Az 1816 május 9-iki közgyűlésen a zempléni járás szolgabírája jelentette, hogy a járást inség fenyegeti; de a panasz az egész vármegyében általános lévén, a vármegye felírt a helytartótanácshoz, hogy a nép szegénysége miatt a vármegyében elhelyezett katonaságot 442nem élelmezhetik, minélfogva eszközölje ki a csapatok elhelyezését, vagy legalább annyit, hogy a katonaság részben a kincstári raktárból élelmeztessék; gabona különben sem lévén, a vármegye kénytelen lesz árpával élelmezni a katonaságot. De egyébként sem volt a teherviselés arányos, miért is azt határozták, hogy 1. az erre kiküldött bizottság vonja a teherviselésbe azokat a zselléreket is, a kiknek földjük, rétjük, vagy szőlejük van; 2. irassanak össze a kuriális telkek és zsellérek is, mert "a föld a személyt nem nemesíti"; 3. vegyenek részt a zsidók is a teherviselésben, nehogy azonban a bírák túlságos terhet mérjenek reájok, határozatilag úgy szabályozták ezt a megosztást, hogy "minden zsidó, a ki 4 forint taksát fizet, szolgáltasson egy kenyeret s egy adag zabot és szénát, a ki pedig 8-12-16-20-24-28 frt, vagy még nagyobb taksát fizet az 2-3-4-5-6-7 és több kenyeret, széna- és zab-adagot".
A nádorispán a szűk termés következtében összeírást és felvilágosító jelentést követelt arról, vajjon a termés elegendő lesz-e újabb vetésre, a nép háziszükségletére, a katona-tartásra, és netalán másoknak felsegélésére is? Ez a kérdés a november 6-iki közgyűlés elé terjesztetvén, a főszolgabírák utasítást kaptak, hogy járásaikba azonnal kimenvén, töltsék ki az első alispántól kiadott rovatokat s azokat két hét alatt adják be. Egyszersmind e hó 28-ra kis-gyűlést tűztek ki, a nádornak küldendő jelentés tárgyalására. Határozatot hoztak továbbá arra nézve, hogy: 1. a pálinka- és serfőzés mindennemű mezei termékből, még burgonyából is, tilos; - 2. szőlő- és más munkásoknak s mesterembereknek a napi béren felül italt adni nem szabad; - 3. paraszt-lakodalmaknál, vagy egyéb alkalmaknál, tilos a zene és a táncz; - 4. a szolgabíró ügyeljen, hogy a nép az őszit elvesse, és 5. ügyeljen az élelmiszerekkel uzsoráskodókra, akár zsidók, akár keresztények legyenek azok; - 6. ha a cselédtartó gazdának nincs elegendő gabonája, cselédjének árpát is adhat.
A november 27-iki közgyűléstől gróf Csáky Antal és László, Hoyos Antónia grófnő és a zempléni zsidó bérlők azt kérik, hogy a pálinkafőzést legalább zabból és burgonyából engedjék meg, valamint a szaladnak más megyébe való kivitelét. A báró Fischer család pedig arra kér engedélyt, hogy a tilalom előtt őrölt 300 köb. pálinka-szaladját kiégettethesse. A vármegye azonban valamennyi kérést elutasította. Ellenben megengedte gróf Török Józsefnek, hogy a tűzből kimentett és semmi egyébre nem használható életből pálinkát főzhessen.
Deczember 12-én megjött a helytartó-tanács válasza a május 9-iki feliratra, a katonai élelmezés tárgyában. Ez a válasz pedig azt jelentette, hogy a katonai élelmezés nem illeti a kamarát, de élelmi szerek nem is adhatók a katonai raktárakból, hanem igenis buzdítsa a vármegye a földesurakat a segélyadásra. Minthogy a vármegye november hóban e tárgyban újra felírt, az ügyet az arra érkező határozatig felfüggesztette.
Az éhezők összeírását az 1817 április 21-iki közgyűlés nem találván megfelelőnek, mert a rendelkezésre álló pénz az összeírottak számára kevés lenne, utasítja a főszolgabírákat, hogy csak olyanokat vegyenek fel az éhezők listájába, a kik valóban élet-halállal küzdenek, s ezt az újabb összeírást május 15-ig az első alispánnak adják be, a ki akkor a pénzt járásonként kivetvén, azonnal oszsza szét. Minthogy pedig a 20.000 frt mindenképpen kevés lesz, az első alispán az összeírás vétele után hívjon össze kisgyűlést.
E közben érkezett a helytartó-tanács rendelete, a melylyel megengedi, hogy - a vármegye tagadó határozata ellenére - a báró Fischer család a szaladját pálinkává kifőzethesse. A rendek azonban, azzal az indokolással, hogy jobban ismerik a körülményeket, korábbi határozatukat megújítják. Ez alkalommal jelentés érkezett arról is, hogy a munkásoknak néhol, a határozat ellenére, pálinkát adnak; a szolgabírák utasítást kapnak, hogy ezt kinyomozva, az illetők neveit jelentsék be.
A helytartó-tanács értesítette a vármegyét, hogy a nép megkönnyítésére, az itt tanyázó katonaság egy osztályát (két század) addig, míg az oda rendelt huszárok megérkeznek, Szabolcs és Szatmár vármegyébe helyezteti át. A vármegye rendeinek május 3-iki közgyűlése ezt ugyan nagy örömmel vette, de egyszersmind felkéri a helytartó-tanácsot, hogy az itt elhelyezett katonaság 443egy részét ne csak ideiglenesen, de egyszersmindenkorra helyezze át; az ideiglenesen áthelyezett csapat pedig október hó végénél előbb ne vezényeltessék vissza.
Miután az éhezők összeírását az első alispán a királyi biztosnak adta át, az október 7-iki közgyűlés felhívja az alispánt, hogy a lajstrom egy példányát szerezze vissza; az ő felségétől kölcsön kapott 50.000 frtról pedig individuális számadást mutasson be.
Nem lesz érdektelen ide iktatni egy egykorú író följegyzését az 1817-diki inségről: "A Hegyalján 4 év óta nem volt jó bortermés, ára sincsen. A szőlők pusztulnak, az, hogy lapályokban fekvő szőlőinket homlítgatjuk kifelé derekasan s helyébe az áldott krompélyt! A tetőn fekvőket elhagyjuk cserének s erdőnek. A hegyek derekán valókat jó reménység fejében meghagyjuk és kínozzuk, míg az idő jobbra nem tanít... Sok szegény van, a ki csak másnál lát kenyeret, maga az egész télen sem evett meg a magáéból csak kettőt is... Félő, hogy (krompély) vetni valónk sem lesz elég. Lett volna pedig bizonyosan T. Zemplén vármegye előre néző rendelése szerént, a hol még csak a pálinkafőzés is megtiltatott krompélyból. De mi haszna? a szomszéd vármegyékben nem tiltatott... A zsidók egy-két garas nyereségért úgy kitakarították azt tőlünk, hogy az országutak egész télen krompélyos szekerekkel voltak megrakva, valamíg csak eladó találtatott." ... 1817-ben a gabona (rozs) 32-36 frt, a búza 42-48 frt volt.
November 27-én érkezett a helytartó-tanács rendelete, a mely meghagyja, hogy - az éhinség az aratással megszünvén - a katonaságnak a rendes kenyér- és lótáp-porczió adassék.
A helytartó-tanács 1818 május 19-én tudatja, hogy az élelmi szereknek az országból való kivitele meg van engedve. Ugyanekkor az éhezők számára adott kölcsönök és kamataik visszafizetését sürgeti. Az első alispán pedig ugyane tárgyban jelentést tesz és számadását bemutatja, melynek felülvizsgáltatását elrendelik. Minthogy az orvosok, seborvosok és birtokosok az éhezők segélyezése körül sokat fáradoztak, felkéretik a helytartó-tanács, hogy az orvosoknak 4 frt, a többieknek 2 frt napidíjat engedélyezzen. A helytartó-tanács azonban erre október 15-én azt válaszolta, hogy nem enged az orvosoknak kétszeres napidíjat adni.
A helytartó-tanács az inségesek számára kölcsön adott 50.000 frt visszafizetését sürgetvén, a július 15-iki közgyűlés meghagyta az illető 15 szolgabírónak, hogy a pénzt beszedje s azt Pilisy Antal albeszedőnek beszolgáltassa. Minden kölcsön adott egy véka gabonáért és tengeriért 12 frt, árpáért 10 frt, zabért 6 frt 15 kr. számítandó; kivéve a hegyaljai járást, a mely készpénzben tartozik 3198 frtot fizetni.
A nádorispán abbeli felhívására, hogy a vármegyétől 1813-ban önként állított velites (könnyű lovasok) pótlására minden akkor állított négy és fél lovas után még egy lovast állítson, fegyveren kívül mindennel felszerelve, - a vármegye 1815 július 24-én azt a választ adta, hogy 1813-ban állított ugyan 191 lovast, de azok pótlását nem vállalta, az új kivánságot (mintegy 45 lovast) tehát megtagadja. Különben is alapos remény lévén most már a békére, a lovasokra szükség nem lesz. Nehogy azonban úgy lássék, mintha a békére vezető eszközöket a vármegye megtagadná, kész beszolgáltatni a könnyű lovasok áraként megállapított összeget (530 frtot). Ez összeg behajtására az első alispán kap megbizatást, hogy az egyes telkekre eső részt az illetőkkel tudassa s azt szeptember 15-ig befizessék. Az ügy ilyetén elintézésébe felsőbb helyen is belenyugodtak, mert további nyoma nincs a jegyzőkönyvekben.
Az 1809-iki győri ütközetben elesett nemesi felkelők emlékére, addig is, míg a szolgabírák gyűjtéséből a megfelelő összeg együtt lesz, a felkelők eladott lovainak árából, az 1815. július 26-iki közgyűlés 2500 frt kölcsönt utalványoz.
Az 1815-iki dicalis conscriptió.
Az adót és közmunkát abban az időben dikák szerint vetették ki. Az 1815 deczember 2-iki közgyűlés a dikák összeírását (conscriptio dicalis) elrendelvén, a másod-alispán az eddig elfogadott kulcs helyett azt javasolja, hogy a szolgabíráknak 1812-ben tett propozicziója fogadtassék el, mely szerint a telkek száma a vármegyében 5456, a zsellérségeké pedig 5013-ban állapíttassék 444meg, a telkesek minden napot 2 frt 30 krral, a zsellérek pedig 30 krral váltanának meg, a mi összesen 16.146 frtot tenne. A javaslatot egy évre elfogadták, azzal a feltétellel, hogy a hegyaljai zsellérek, nagyobb napszám mellett dolgozván, többet is fizethetnek, munkájokat tehát naponként 1 frttal váltsák meg.
A zsidó-kérdés.
A zsidó-kérdés is fölmerült ez időtájt. 1815 deczember 14-én érkezett a helytartó-tanács leirata, a melyből kitünik, hogy már előbb történt intézkedés a Gácsországból beözönlő zsidók kiutasítására. A helytartó-tanács azt kérdezte a vármegyétől, minő határnapot tűzött ki a kiutasítandó zsidók számára? A vármegye erre azt jelentette, hogy a téli fagyra való tekintettel, tavaszig meghagyja őket. A kiutasítás különben nem nagy szigorral történhetett, mert másfél évvel később a szolgabírák még egyre-másra kapják a rendeleteket, hogy írják össze valahára a zsidókat és utasítsák ki az eliminandusokat (a kiutasítandókat). Ez az intézkedés természetesen nem zsidógyűlöletből történt, hanem nemzetgazdasági tekintetből, mert hiszen ma is kötelesek a határszéli járások főszolgabírái a Gácsországból beözönlő, munkát kereső és vagyontalan zsidók kiutasítására, nehogy az idegen emberáradat a magyar munkás elől a munkát elvegye. Vámbérlettől a zsidók általában a legújabb időkig el lévén tiltva, a szolgabírák a helytartó-tanács rendeletére 1818 április 2-án utasítást kaptak, hogy erre különösen ügyeljenek és ha valahol zsidó vámbérlőt találnak, erről nyomban jelentést tegyenek.
A vallási türelemről tanúskodik a következő eset. A helytartó-tanács 1818 október 15-én közli a vármegyével ő felsége rendeletét, a mely 1. a vármegyének hibáúl rója fel, hogy nemesi jószágoknak zsidókra való átruházását hathatósan nem ellenezte, 2. zsidók ezentúl nemesi birtokokat, sem zálogba, sem haszonbérbe ne vehessenek, sem azok kezelésébe személyesen, vagy mások révén be ne folyhassanak; az ilyen kötéseket előttemező, vagy azokba befolyó tisztviselők hivatalaiktól elmozdíttassanak, 3. a felekkel már megkötött és fennálló ilyen szerződéseket jó móddal bontsák fel, 4. ő felsége azonban nem idegen attól, hogy a regale beneficiumok bérlésében meghagyassanak. A vármegye erre hozott határozata szerint "fájdalmasan esett a megyének" ő felsége rosszalása, holott sem a törvény, sem felsőbb rendelet a nemteleneket és zsidókat nem tiltotta a birtok zálogba, vagy haszonbérbe vételétől. Sőt a vármegyének joga sem volt ahhoz, hogy magánosok között kötött szerződéseket felbontson, annál kevésbbé, mert az 1802. 22. t.-cz. a nem nemeseket is a birtokukba visszahelyeztetni rendeli, ha abban megháboríttattak. Zsidókat a törvényczikk külön nem említ, sőt több zsidó felsőbb helyen repositiót is nyert. Más részről hálával fogadja a vármegye ő felsége atyai gondosság keresztény adófizető jobbágyai iránt, a mennyiben - tapasztalván, hogy a zsidó haszonbérlőktől a jobbágyok sok méltatlanságot szenvednek - az ezektől való megoltalmazás czéljából, a zsidók a faluknak, vagyis a keresztény jobbágyoknak kiárendálásától eltiltattak. Egyébként utasította a vármegye a szolgabírókat, hogy a királyi rendeletet hirdessék ki, a már megkötött szerződéseket hagyják érintetlenül, de azokat - nehogy a kikötött időn túl terjesztessenek - írják össze. Tapasztalván továbbá, hogy a zsidók, különösen a dézmánál sok visszaélést követnek el, a dézma bérletétől is eltiltatnak.
A deczember 14-iki közgyűlésen egyik főszolgabíró bemutatja a kiutasított gácsországiak névsorát, melyet azután a helytartó-tanácshoz küldöttek. Ugyanekkor tárgyalták a zsidóság kérelmét, a melyben közbenjárást kérnek ő felségénél, hogy zsidó is bérelhessen nemesi birtokot és vásárolhasson aszúszőlőt. A vármegye azonban ezt a kérelmet megtagadta.
A 1819 márczius 12-iki jegyzőkönyv szerint a sárospataki főszolgabíró jelenti, hogy a pataki uradalomban zsidó az inspector. A főszolgabíró erre utasítást kap, hogy azt ettől, büntetés alkalmazásával, tiltsa el. Deczember 13-án az összes szolgabírák bemutatván a birtokot bérlő zsidók összeírását, megtiltatott az illetőknek, hogy a bérletek lejárta után, jövőre birtokot, vagy dézmát béreljenek.
Az 1815 november 28-iki jegyzőkönyvből tudjuk, hogy Kribel János przemisli kerületi főnök Magyarország történetének megírásával foglalkozott s ezért a nádorispán felszólította a vármegyéket, hogy Kribelnek abban segítségére 445legyenek. Zemplén vármegye erre Kazinczy Ferencz elnöklete alatt küldöttséget rendelt ki. Ez ügynek azután további jegyzőkönyvekben nyoma vész.
Hogy 1816-ban Zemplén vármegyében - nyilván Nagymihályban - katonanevelő intézet volt, kitűnik a levéltárban őrzött közgyűlési jegyzőkönyvből. De hogy tényleg Nagymihályban volt-e? s mikor szűnt meg? azt nem tudtuk kipuhatolni.
Közigazgatási intézkedések 1817-től.
Az 1817 május 2-iki közgyűlés egy tűzeset alkalmával azt a határozatot hozta, hogy a házakat, különösen a keskenyebb házhelyeken ne építsék keresztbe, a tűzveszedelmes, rossz kéményeket pedig a szolgabírák azonnal huzassák le.
Érdekesek azok a feljegyzések, a melyek arról tesznek bizonyságot, miként állapították meg 1816 végén a vármegyei tisztviselők napidíjait és utazási költségeit. A deczember 13-iki jegyzőkönyvből látjuk, hogy az alispán 3, a többi tisztviselő 2 postaló-díjat számíthat fel; a kocsis borravalója mérföldenként, kocsijavítás czimén 15 kr., két mérföldenként pedig hájra 17 kr. Napidíjak tekintetében következő volt a beosztás: a főispán 13 frt, az első alispán 8 frt, a másodalispán 6 frt, a főjegyző, főszolgabírák, főügyész és főbeszedő 5 frt, számvevő, levéltárnok, aljegyzők, ügyész, szolgabírák, albeszedők, orvos, mérnökök 4 frt, esküdt, biztos, seborvos, irnok, vármegye hadnagya, várnagy, ménlovak inspektora, bábák 2 frt. Ezek - átszámítva - a mai korona értékben: a főispán napidíja 11 korona 15 fillér, az első alispáné 6 kor. 31 fill. és így tovább.
Abban az időben nem annyira a ragadozó madarakat, mint inkább a magevőket tekintették kártevőknek, s ilyen irányban intézkedtek, olyképpen, hogy az 1817 deczember 2-án hozott határozattal, nyílván régebbi intézkedés szigorításául, minden községnek kötelességévé tették, ugyannyi csóka, szarka és varjúfejet, továbbá két annyi verébfejet, a hány forint adót fizet, márczius 1-ig bemutatni. Az a biró, a ki ezt nem teljesítené, testileg is megfenyíthető; a farkasokra pedig, ha a földesúr nem teszi, a szolgabírák rendezzenek vadászatot.
1818 április 3-án a helytartó-tanács közli a vármegyével ő felsége parancsát, hogy tisztviselőkké csakis jó birtokos nemesek választassanak és ezek a tiszt elvállalására törvényes büntetéssel is kényszeríttessenek. Hogy erre a rendeletre miért volt szükség, az nem tűnik ki a jegyzőkönyvből, de 1819 május 10-én a helytartó-tanács ismét oly leiratot közölt a vármegyével, mely a vármegye autonom jogába ütközött s azt követelte, hogy egyes tisztviselők választásánál ne felkiáltással, hanem egyenként szavazzanak. A vármegye erre a rendeletre felírt ő felségéhez és ősi jogára hivatkozva, megtagadta az újítás elfogadását.
A erdőbénye-baskói zendülés.
1818-ban Erdőbénye és Baskó helységek között bizonyos "Felhegy" nevű terület miatt villongás támadt. Kölcsönösen behajtották egymás marháit, sőt oly verekedést rögtönöztek, melyben nehány embert agyon is lőttek. Az első alispán beavatkozására, az erdőbényiektől fogvatartott baskói lakosokat szabadon bocsátották, elhajtott marháikat és egyéb elrablott jószágukat visszaadták. A június 3-iki közgyűlés, a másodalispán elnöklete alatt elrendelte, hogy küldöttség menesztessék, a helyszinére s azokat, a kiket a bizottság bűnösnek talál, küldje be a vármegyei börtönbe, azokon kívül, a kik már ott vannak. Erről a szomszéd Abaúj vármegyét értesítették és jelentést tettek a kanczelláriának. A kanczellária július 9-én válaszolt is, értesítvén a vármegyét, hogy az erdőbényiek példátlan erőszakosságának megbüntetésére királyi biztosul Malonyay Nep. Jánost, a kir. tábla bíráját küldi ki, a kinek érkezéséig az ügy függőben tartandó. Ugyanekkor felolvasták a kir. biztos levelét, melylyel bejelenti, hogy e hó 13-án Újhelybe érkezik; felolvasták továbbá a főispán levelét, melyben az eset fölött való sajnálatát és fájdalmát fejezi ki és Fekete Károly vármegyei jegyzőt, a ki abban részt vett, hivatalától elmozdítja. Dókus József alszolgabíró jelenti, hogy nevezett jegyzőnek az elmozdító levelet kézbesítette, irományait elvette és hajdúját a hajdúk hadnagyához utasította. A két vármegyéből összeült vegyes bizottság augusztus 21-én a kir. biztos elnöklete alatt 273 vádlott fölött ítélkezett. A bíróság 12 szabadságos katonát a főparancsnokságnak adott át, 48 vádlott nemest egy hó és öt év között terjedő börtönre (ezek között Fekete Károly elmozdított aljegyzőt 4 446évre) a nemteleneket, testi büntetéssel szigorított, 3 hótól 3 évig terjedő börtönre, némelyeket csupán testi büntetésre ítélt, másokat felmentett. A kir. tábla egyesek testi büntetését börtönre változtatta, vagy más változtatást tett az itéleten, a hétszemélyes tábla pedig megerősítette a kir. tábla ítéletét.
Báró 'Sennyey János végrendelete.
Az 1820 január 27-iki közgyűlés tárgyalta báró 'Sennyey János végrendeletét, a melynek fő czélja a család fenmaradásának és fényének biztosítása. Ezért fél millió forintos hitbizományi alapítványt tesz oly feltétellel, hogy a hitbizomány örököse a tőke kamatainak csak felét költhesse el, másik fele folyvást tőkésítessék, a míg az az egy milliót eléri, a mikor azután a kamatok a család összes férfitagjai között megosztassanak. A végrendelet jótékonyczélú hagyományokkal a tébolyodottakról, szegény árvákról és más szerencsétlenekről is megemlékezik. Az egész intézkedést a vármegye felügyeletére bízza, sőt felhatalmazza a vármegyét arra is, hogy ha a leszármazás szerint, a hitbizomány hivatott örököse arra érdemtelennek bizonyulna, azt a vármegye a hitbizományból elmozdíthassa és a család többi tagjai közül a legérdemesebbet helyezze a birtokba. Egyízben a vármegye ezt a jogát érvényesítette is, a mikor 1849-ben a császáriakkal tartó báró 'Sennyey Pált a hitbizományától megfosztani és helyette abba Lajos bárót helyeztetni rendelte. Az utóbbi azonban a 6-ik (Württemberg) huszárezredben az ellenség előtt állván, a hitbizomány átvételére haza nem jöhetett; a szabadságharcz után eddig e határozatot foganatosítani többé nem lehetett s így a vármegye határozatának csak a jegyzőkönyvben maradt nyoma. A hitbizomány örököse jelenleg báró 'Sennyey Pál idősebb fia: Béla.
Az 1820-iki tisztújítás.
Ebben az időben a vármegye hat járásra, a hat járás pedig tizenhét kerületre volt osztva; tehát hat fő- és tizenegy alszolgabírája volt. A közeledő tisztújítás alkalmából, hogy a visszaéléseknek elejét vegyék, a vármegye rendjei május 29-én számos pontra terjedő határozatot hoztak, szabatosan igyekezvén megállapítani, kit illet meg a szavazati jog. A 7-ik pont szerint a birtokos nemesek özvegyei meghatalmazott által szavazhatnak, de kettőnél többnek a meghatalmazását elfogadni tilos. A nemes árvák helyett a gyámjuk szavaz. A 16. pont szerint a szavazásra rendelt szobák ajtajához a főispán táblabírót rendel, hogy a szokásban volt besúgásoknak elejét vegye. A 17. pont szerint a két szoba között a szavazók járások szerint osztatnak be.
Tisztújítás.
A Szent István napján megtartott tisztújítás gróf Esterházy József főispán elnöklete alatt ment végbe. Küldöttségek jöttek Ungvár, Szabolcs, Abaúj, Borsod, Heves, Pest, Nógrád, Bereg vármegyékből és a Hajdúvárosokból. A megválasztott tisztikar a következő volt: első alispán (ismét) Szemere István, másodalispán (ismét) Szögyényi Ferencz. A főispán kinevezte főjegyzőül (ismét) Szirmay Ádámot. Tovább megválasztották hadi főbeszedőül Szirmay Józsefet, házi főbeszedőül Bodó Lajost, főügyészül (ismét) Dókus Lászlót. Főszolgabírákul a tokaji járásba Kaszner Jánost, a bodrogközibe Szentivány Károlyt, az újhelyibe Kolosy Józsefet, a sztropkóiba Bydeskuthy Mihályt, a homonnaiba Mauks Mihályt, a göröginyeibe Tomsics Istvánt. Alszolgabírákká: a pataki kerületbe Dókus Józsefet, a szerencsibe Pálóczy Mihályt, a zétényibe Bárczy Gáspárt, a gálszécsibe Görgey Antalt, a zemplénibe ifj. Bernáth Jánost, a sztropkóiba Bekes Antalt, a dobraiba Füzesséry Jánost, a nagymihályiba Vass Antalt, a sztakcsiniba Kolosy Károlyt, a zsalobinaiba Szemere Józsefet, a papinaiba Horváth Antalt; számvevővé Nemthy Gábort; alügyészekké, miután Szikszay János és Nagy Lázár egyenlő számú szavazatot kaptak, a főispán előterjesztésére első alügyésznek Szikszay Jánost, másodiknak Nagy Lázárt jelentették ki. Albeszedőkké a hegyaljai járásba Kozák Károlyt, a bodrogközibe Görgey Józsefet, az újhelyibe Marsalkó Józsefet, a sztropkóiba Mészáros Antalt, a homonnaiba Zelvey Istvánt, a göröginyeibe Vályi Antalt. Aljegyzőkké a főispán a rendek teljes megelégedésére a következőket nevezte ki: Kossuth Andrást első, Reviczky Jánost másod, Szemere Pétert harmad-jegyzőnek. Esküdtekül a hegyaljai járásba Kozma Andrást, Szentmarjai Imrét, Gergelyi Mátét; a bodrogközibe Lacsnyi Jánost, ifj. Boronkay Zsigmondot; az újhelyibe Kozma Miklóst, Balázsházy Tamást, Olcsváry Miklóst; a sztropkóiba Szeghy Imrét, Pandák Lászlót, Kulin Menyhértet; a homonnaiba Stépán Lászlót, Bernáth Józsefet, Füzesséry Dánielt; a göröginyeibe Ormos Károlyt, Záborszky Gáspárt, Vladár Pált. Szeldmájer 447József fő- és Kassay Sámuel allevéltárnokot a főispán hivatalukban megerősítette. Utak inspektorává kinevezte Körtvélyessy Istvánt, a vármegye alsó részében pedig Inczédy Sámuelt megerősítette. Továbbá megerősítette az eddigi csendbiztosokat; Nagy Józsefet és Makláry Mihályt. Végre kinevezte Püspöky Ferenczet t. alszolgabíróvá. Bodzay Sámuelt, a hajdúk hadnagyát és Geőcze Ferencz várnagyot hivatalukban megerősítette. Említésre méltó, hogy a főispán a tisztújítás első napján tiszteletbeli aljegyzővé nevezte ki gróf Mailáth Antalt (később Zemplén vármegye főispánja és kanczellár). A táblabírákká kinevezettek között találjuk Fábry Ignácz püspöki titkárt, utóbb kassai püspököt, továbbá Bernáth Zsigmondot, Szerencsy Istvánt, a ki később királyi személynök lett, Pálóczy Lászlót, báró Barkóczy László miskolczi plébánost, utóbb székesfehérvári püspököt, báró Bémer Antalt, a későbbi nagyváradi püspököt.
A november 29-iki gyűlésen felolvasták a király sajátkezűleg aláírt rendeletét, melylyel a főispánt saját kérelmére a hivatalától felmenti, de a czímét meghagyja s a teendők elvégzésére főispáni helytartóul báró Vicsapi Malonyay Nep. János kir. kamarást, táblai bírót nevezi ki.
1821 márczius 22-én felolvasták a helytartó-tanács figyelmeztető iratát arra nézve, hogy a vármegye a tisztújítás alkalmával tartsa magát ő felségének 1819 február 16-án közölt rendeletéhez s a helyett, hogy attól csak a legcsekélyebb mértékben is eltérjen, inkább hagyja abba a tisztújítást; a többi tisztségeket töltse be helyettesítéssel a főispán. Ennek a királyi rendeletnek világos volt a czélzata: közfelkiáltással való szavazás helyett azért rendelt névszerint való szavazást, hogy a választók, megúnva a hosszas szavazást, elszéledjenek és akkor már csak a hatalom emberei döntsenek; vagy pedig, hogy ürügy legyen a tisztújítás megszakítására s a tisztségeket a főispán tetszés szerint tölthesse be. A rendek még annak idején - 1819-ben - felirattal feleltek erre a rendeletre, hivatkozva arra, hogy bár semmi okuk sincsen bizalmatlankodni a főispán iránt, mégis évszázados szokásukba ütközik ez az újítás s ezt a rendek nem fogadhatják el. A korábbi feliratot tehát a rendek megismételték s újra kijelentették, hogy ragaszkodnak régi jogaikhoz és nem tűrhetik a főispán ilyetén önkényeskedését. Talán azért is történt a főispán felmentése, mert nem a helytartó-tanács rendelete szerint vezette a tisztújítást. Az akkori rendek már ennél a kérdésnél is megmutatták, hogy nem hunyászkodnak meg szolgailag még a király sajátkezű aláírásával adott parancsra sem; de nemsokára még újabb bizonyságát adhatták, sokkal fontosabb esetben, hogy készek az alkotmányt mindenek ellen megvédeni, ha azt valaki megtámadná.
Katonai követelések.
Ferencz király 1821 április 4-én, 4298. sz. a. sajátkezű aláirásával kibocsátott rendeletével katonát követelt a vármegyétől. A helytartó-tanács ezt a rendeletet leküldvén a vármegyének, a közgyűlés tárgyalás alá vette. A közgyűlési jegyzőkönyv elmondja, hogy Szemerei Szemere István kir. tanácsos, első alispán, az elnöki székből "szívre ható ékes szólással" ajánlá a rendeknek, hogy teljesítsék a rendeletet. Erre a rendek közül többen felállván, hosszas beszédekben figyelmeztették egymást, hogy noha igaz az, hogy az 1813. és 1815 években országgyűlésen kívül adtak újonczot, a mire praecedensként most a helytartó-tanács hivatkozik, de akkor háborús idők jártak s a rendek a saját akaratukból hozták meg azt az áldozatot és ő felsége is igérte, hogy az alkotmányt különben épségben tartja; fájdalmas tapasztalat azonban azt mutatja, hogy ez nem teljesült. A hazának azt a részét, a mely az 1808-iki békekötéskor az ország beleegyezése nélkül az ellenségnek adatott át, de utóbb törvényes fejedelméhez önként visszatért, a törvény ellenére az országtól elszakították, más tartományok törvényei szerint igazgatják és az ottani nemeseket megadóztatják, a kik így a saját hazájokban mintegy számkivetésben élnek. De egyébként is az ország beleegyezése nélkül új pénzügyi rendszerek hozatnak be, a só árát országyűlésen kívül felemelik, sőt oszággyűlést már egyáltalán nem tartanak. Ha tehát a vármegye meghajolna a király parancsa és a helytartó-tanács rendelete előtt, az alkotmánynyal jönne ellenkezésbe, a mitől minden hazafinak rettegnie kell, annál is inkább, mert ilyen eszközökkel forgatták fel 448más országokban az alkotmányt, veszedelembe döntve a trónokat és népeket. Különben sem tűnik ki a rendeletekből a mulhataltan szükség, a mely miatt az ügy az országgyűlésre ne volna halasztható. Az 1815-ben hozott határozat is az országgyűlésre kívánta halasztatni az újoncz-megajánlást. A rendek tehát most is azt határozzák, kéressék fel ő felsége az országgyűlés egybehívására. Az ő felségéhez intézett feliratban nem hallgatták el a rendek azt a fájdalmukat sem, hogy épen a törvény és az alkotmány védelmére felállított dicasterium (a helytartó-tanács) nem figyelmeztette ő felségét az 1791. 14. t.-cz.-re és nem intette a királyt a hadsereg kiegészítésének törvénytelen módjától. A feliratot felsőbb helyen ugyan nem vették figyelembe, de ez nem törte meg a rendek ellánállását.
A győri ütközetben elesettek szobra.
A július 9-iki közgyűlésen az első alispán előterjeszti, hogy a győri (1809) ütközetben elesett zemplénvármegyei nemesi felkelők emlékszobra elkészült, illő volna tehát, hogy azt ugyanazon napon leplezzék el, a melyen az újonnan kinevezett főispáni helytartót a hivatalába iktatják. Az indítványt elfogadták és az ünnepély sorrendjét következőleg állapították meg: 1. A kik az akkori felkelők közül még életben vannak, az ünnepélyre személyesen meghívandók, hogy akkori egyenruhájukban, ha az még megvan, jelentkezzenek Kandó Gábor hajdani ezredesöknél. 2. A közgyűlés bevégeztével, a melyen a főispáni helytartót beiktatják, a volt felkelők három században, Körtvélyessy István, Katona Sámuel és Marschalkó József akkori századosaik vezetése alatt, az oszlopot három oldalról körülállják s a főispáni helytartót és a vármegyei rendeket ott bevárják. 3. A vármegye nevében a főjegyző ünnepi beszédet mond, a volt felkelők nevében pedig a volt ezredesük beszél. 4. A tolongás elhárítására a vármegyei hajdúk tartják fenn a rendet s az ünnepély kezdetén és a beszédek végén salvet (sortüzet) adnak. 5. Az ünnepély bevégeztével a volt fölkelők ugyanolyan rendben, a mint jöttek, a volt sóházhoz (a mostani régi kórház emeletes épülete) mennek, a hol ebédet kapnak. 6. Este a vármegyeházát és az átellenes házakat, valamint az emlékoszlopot kivilágítják. 7. Az ezredes és a kapitányok vigyázzanak, hogy az insurgensek jól viselkedjenek.
Elkövetkezvén augusztus 6-ika, a főispáni helytartót küldöttségek fogadták. A vármegye határán, Szerencsen, Sárospatakon, Sátoraljaújhelyben és a vármegyeháza előtt Borsod, Abaúj, Sáros, Ungvár, Bereg és Szabolcs vármegyék küldöttsége ékes szavakkal üdvözölte. A közgyűlés végeztével a volt felkelők a vármegye zászlóit átvették s az oszlop mellé felállottak, az ünnepély pedig az előre megállapított sorrendben ment végbe. Ezen a közgyűlésen az első alispán előterjesztésére elhatározták a rendek, hogy a nagy terembe karzatot építenek.
Az 1815 évi újonczhátralék ügye.
A deczember 10-diki közgyűlésen az elnöklő új főispáni helytartó bemutatja az 1813. és 1815. évi újonczhátralékok ügyében ő felsége saját aláírásával adott válaszát, mely szerint ő felsége kedvetlenül vette azt, hogy a vármegye rendjei az újonczkiállítást az országgyűlésre kivánják halasztani, sőt még bírálatba is bocsátkoznak. Elrendeli ennélfogva ő felsége, hogy a kérdés újabb tárgyalás alá vétessék és a parancsot teljesítsék. A főispáni helytartó beszédet is intézett a rendekhez, hogy azokat a királyi parancs teljesítésére bírja, ámde a rendek - noha hálával vették azt a nyilatkozatot, hogy a felség az alkotmányt sérteni nem akarja - még sem tértek el a törvénytől. Az újonczállítást illetőleg, úgymond, tudnia kell ő felségének, hogy azt csakis országgyűléssel szerezheti be. A rendek praecedenst sem akarnak alkotni az ellenkezőjére. Elszomorítá a rendeket ő felsége leiratának az a része, a mely azzal vádolja őket, hogy nem teljesítik elég készséggel polgári kötelességüket; e szerint tehát ő felsége azt veti szemökre a rendeknek, hogy a törvényekhez ragaszkodnak. Ismételve kéri tehát a vármegye ő felségét, méltóztassék országgyűlést egybe hívni. E beszédek alatt a főispáni helytartó többször is közbeszólt és legalább arra igyekezett rábeszélni a rendeket, hogy az 1813-ról elmaradt újonczok kiállítását határozzák el; de a rendek sem ezt, sem az 1815-iki újonczokat nem szavazták meg és az elmondott beszédek szellemében intéztek feliratot ő felségéhez. A vármegye tehát másod ízben tagadta meg az engedelmességet az alkotmánysértő rendelettel szemben.

Báró Vay Miklós.
(Eredetije a zempléni vármegyeház nagytermében).

Gróf Andrássy Gyula.
(A zemplénmegyei vármegyeház nagytermében levő eredeti festmény után).
449Törvénytelen adóemelés.
Minthogy ezzel a kérdéssel párhuzamosan járt az adónak országgyűlésen kívül, királyi rendelettel megkísérlett felemeltetése, tárgyaljuk itt ezt a kérdést is.
Az 1822 szeptember 15-iki közgyűlésen az elnöklő főispáni helytartó felolvasta ő felsége parancsát, melylyel az eddigi váltóczédulában szedett adót ezentúl pengő pénzben rendelte szedetni, (tehát 100 frt helyett 250 frt) minek ellenében ő felsége megengedi, hogy a vármegye tiszviselői is pengő pénzben szedjék a fizetésüket, a köznépnek pedig az utóbbi országgyűléseken felemelt adó az 1823. és 1824. évekre eső részét elengedi. Erre a királyi parancsra azt válaszolták a rendek, hogy az adófelemelés az országgyűlés elé tartozik; ha tehát ő felsége több adót kiván, hívja össze az országgyűlést.
A deczember 13-diki közgyűlésen ismét felolvasták a király újabb rendeletét az adófelemelésről s ez alkalommal már azt parancsolta ő felsége, hogy a vármegye "azonnal és minden halasztás nélkül fogjon hozzá megváltoztathatatlan felséges czélzásának és akaratjának teljesíttetéséhez." A vármegyét azonban az ismételt királyi rendelet sem térítette el az elvétől és feliratában hangsúlyozván, hogy a conventiós pénz, különösen itt a Felvidéken, oly ritka, hogy azzal adót fizetni nem lehet, sőt a papiros-pénz is oly kevés, hogy minden készségök mellett, a melylyel ő felségének "a törvénynyel megegyező és a lehetetlenség által meg nem akadályozott atyai kivánságait és kegyelmes parancsolatjait teljesítették és teljesíteni kivánják, illendőbbnek és a jobbágyi hűséggel inkább megegyezőnek vélvén azt, a minek a lehetetlenség határ szab, inkább nem is ajánlani", feliratban kérik tehát ő felségét, hogy a míg a conventiós pénz folyó-pénzért be nem váltható, a mostani fizetési módot meghagyni kegyeskedjék, annál is inkább, mert az adó tárgya az országgyűlésre tartozik, melyet is mentül hamarabb összehivatni kérnek.
Az 1823 május 21-diki közgyűlésen a főispáni helytartó előterjeszti, hogy ő felsége az ismételt feliratok ellenére is föltétlenül ragaszkodik megváltozhatatlan akaratához és annak végrehajtására őt rendelte ki királyi biztosként. Felkéri tehát a rendeket, teljesítsék ő felsége akaratát. Válaszul a rendek arra kérték a főispáni helytartót, hogy mielőtt az újabban érkezett királyi rendeleteket felbontanák, vesse magát közbe és eszközölje ki ő felségénél, hogy terjeszsze ezeket az ügyeket az egybehívandó országgyűlés elé. Ha pedig ezt el nem érhetik, "eddigi álláspontjukhoz ragaszkodva, egyszersmind hűségüknek azon pontján állanak, melyből tulajdon közügyök mellett dicsőségesen országló felséges királyuknak is királyi székét s ennek állandó felmaradását is megvédelmezik; ellenben pedig a veszedelmes újításokat ... a közrendnek s igazgatásnak felforgatására ... bal javaslatokat incselkedéseket megvetik s tántoríthatlanul hűségökkel ostromolják, mindezekért engedetleneknek, hűségteleneknek és ellenállóknak nem tartathatván, semmi esetben sem szűnnek meg ő cs. kir. felségének atyai szívét közelebbről is kéréseik és könyörgéseik által mind addig jobbágyi alázatossággal környül venni, míg a mértéket szinte már betöltő igaz sérelmeiket s közkesreveiket a minél elébb tartandó országgyűlésen orvosolni nem méltóztatik." A főispáni helytartó azonban semmilyen feleletbe, vagy tanácskozásba nem ereszkedvén, a két parancsot a jegyzői hivatallal felbontatni s teljesítés végett kihirdettetni rendelte. Felolvasták tehát a két királyi parancsot, melyeknek végrehajtása a főispáni helytartó, mint királyi biztos feladata, a ki - kijelentvén, hogy a fölött tanácskozásnak helye nincs - a közgyűlést berekesztette - "székéről felkele s az első alispánt is felszólítá, hogy kövesse és a midőn ez felkelt, a mozdulatlanul együtt maradott rendek őt törvényes hivatalának szentségére figyelmeztetvén, felszólíták, hogy az elnöki széket foglalja el, a mit ő meg is tevén, a rendek kinyilatkoztaták, miszerint fájdalommal váltak meg a főispáni helytartótól királyi biztossá kineveztetése miatt, a kihez mindvégig bizalommal ragaszkodtak."
Immár tárgyalás alá vétetvén a két királyi rendelet, azokra a következő határozatban állapodtak meg: Tapasztalván, hogy utóbbi felirataik óta magát a törvényes alkotmányt és szabadságot is legnagyobb veszélylyel fenyegető sérelmek fordultak elő, újabb felirattal kérik ő felségét, álljon el 450a királyi biztosokal való kormányzástól és hívjon össze országgyűlést. Ennek támogatására és kieszközlésére pedig a nádor is kéressék fel. Legnagyobb sérelmet abban látnak a rendek, hogy a királyi parancsolatok különösen a tisztikart hívják fel a rendeletek végrehajtására, miért is a rendek, a tisztviselőkkel egyetértve, kinyilatkoztatják, hogy a tisztek is a rendek alatt értetnek, egymás között külömbséget nem ismernek, egymástól elválaszthatatlanok és így lehetetlen, hogy a tisztviselők a rendek határozata nélkül, vagy éppen annak ellenére, bármely rendeletet végrehajtsanak; a tisztviselők pedig kijelentik, hogy attól a testülettől, a mely őket megválasztotta, soha el nem válnak, de a törvényhez és a vármegye határozatához ragaszkodnak. Ez a nyilatkozat közmegelégedéssel vétetvén, követendő példa gyanánt a késő maradékok számára a jegyzőkönyvben megörökíttetik.
Malonyay János főispáni helytartó királyi biztosként való kiküldetése sikert nem aratván, vagy maga kérte a fölmentését, vagy egyszerüen félretolták és helyette királyi biztosul Lónyay Gábor ungvármegyei főispánt és beregi főispáni helytartót nevezték ki, a ki augusztus 18-ra hívta össze a rendek közgyűlését, a melyre nemcsak a vármegyebeliek teljes számban, de más tizenkét vármegyéből is számosan megjelentek, sőt Erdélyből eljött báró Wesselényi Miklós is. A megelőző napon a királyi biztos nagy ebédet adott, a melyre azonban a meghívottak közül sokan nem mentek el, sőt egyenesen visszautasították a meghívást. Majd előleges konferencziára hívta meg a rendeket, a kik azonban arra sem mentek el, azzal indokolva elmaradásukat, hogy megjelenésükkel a királyi biztos küldetésének törvényességét ismernék el. Másnap, a kitűzött közgyűlés napján, az első alispán a zsúfolásig megtelt nagyteremben megjelenvén, az elnöki széket a királyi biztos számára üresen akarta hagyni, mire a rendek az elnöki szék elfoglalására kényszerítették őt. Ekkor az első alispán bemutatta a királyi biztos kinevezési rendeletét és a partitionalis (engedelmességet parancsoló) rendeletet; továbbá jelentette a rendeknek, hogy a királyi biztos a partitionalis rendelet kihírdetése után jelentést vár. A rendeletek felolvastatása után közakarattal kijelentették a rendek, hogy a királyi biztos elnöklete alatt e tárgyban tartandó gyűlést törvényesnek el nem ismerik, abban részt venni nem óhajtanak és a királyi biztosnak meghívás nélkül való megjelenését a feliratukra érkezett válasznak tekintik. Egyébként az érdekelt tárgyak vitatásába nem bocsátkoznak, de előbbi határozataikat ez alkalommal is megerősítik. Hogy pedig elveiket az egész ország előtt demonstrálják, ezt a határozatot minden vármegyének megküldik. Ha a királyi biztos a gyűlésre bejönne és a királyi parancs kihírdetése után a gyűlést folytatni akarná, a rendek inkább tüntetőleg távoznak a teremből. Ha pedig a királyi biztos távozna, a gyűlést az első alispán elnöklete alatt folytatják. Mialatt ezek a tárgyalások folytak, a terembe váratlanul benyitott a királyi biztos. Az első alispán készségesen igyekezett neki az elnöki széket átadni, de a királyi biztos nem juthatott székéig, mert a rendek, az elnöki szék köré gyűlve, ezt megakadályozták. A királyi biztos, látva a helyzetet, a közgyűlést feloszlatottnak nyilvánította és eltávozott, a mi a jegyzőkönyv tanúsága szerint, a rendeknél nagy megütközést keltett és noha az ő elnökletét törvényesnek el nem ismerték, még sem akarták a történteknek azt a látszatot adni, mintha a királyi leiratokat nem engedték volna felolvastatni; kiküldték tehát a királyi biztoshoz a főjegyzőt, hogy ezek előadásával a történtet csak véletlen esetenként mentegesse. A főjegyző csakhamar azzal a válaszszal tért vissza, hogy a királyi biztos "szívbeli fájdalommal vette a történteket, mert azzal ő felsége hatalma és méltósága sértetett meg, a mennyiben ő az elnöki székhez nem juthatott, de épen ezért sem ebben az űlésbe vissza nem jöhet, sem azt holnapra el nem halaszthatja". Erre a rendek kijelentették, hogy "nem ismerik el, mintha a királyi biztost az elnöki székhez való jutásban szándékosan megakadályozták volna, vagy hogy e véletlen esettel ő felsége legforróbban szeretett királyunk megsérthető lett volna". Szétoszlanak tehát azzal a meggyőződéssel, hogy a vármegyei tisztviselők ezentúl is meg fognak felelni a beléjök helyezett bizalomnak. Ezen a közgyűlésen Matolay Gábor ügyvéd és báró Vécsey Pál bodrogszerdahelyi birtokos táblabírák vitték a vezérszerepet.
451A királyi biztos, zempléni kudarcza után, Ung vármegyében akart küldetésének megfelelőleg rendet csinálni; de az ott lakó számos zempléni birtokos annyira felizgatta az ungváriakat, hogy a királyi biztos ott is hasonló ellenszegülésre talált. A két vármegyében követett eljárásról együttesen tevén jelentést, felmentését kérte. Azonban a kanczellária, vagyis inkább a király ragaszkodott ahhoz, hogy e két vármegye makacsságát ő törje meg, a királyi biztosi tisztről való lemondását tehát el nem fogadta és deczember 15-ére újabb közgyűlést tűzött ki, melyre a királyi biztos már fegyveres kísérettel (egy zászlóalj Geppert ezredbeli gyalogsággal és két század Vilmos huszárral) jött el. A terembe lépvén, felbontotta a királyi rendeleteket és azokat a főjegyzővel felolvastatta. Az első királyi levél ezt mondta: "Miután a rendek sem ő felsége atyai intései, sem más vármegyék dícséretes például után a királyi rendeleteket nem teljesítették, sőt felirataikat az alkotmánynyal ellenkező anarchiára czélzó elvekkel támogatják, a főhatalom végrehajtói jussait kérdésbe venni bátorkodtak, magoknak tulajdonítsák, hogy ezen és némely más vármegyéket az engedelmességre keményebb eszközökkel visszahozni kénytelen. Ezen teljesen elhatározott két dologban álljanak el a további felírástól és várják nyugodtan, míg ő felsége jónak látja az országgyűlést egybehívni."
Felolvastak továbbá egy másik, ugyanazon kelet és szám alatt kiadott királyi levelet, a mely rosszalását fejezi ki, hogy a rendek május 21-én, noha a királyi biztos a gyűlést feloszlatta, azt az első alispán elnöklete alatt folytatni és tisztviselőiket kötelességüktől elvonni merészelték. De "legnagyobb neheztelését jelenti ki ő felsége azért, hogy augusztus 18-án a mostani királyi biztost el nem ismerték, őt az elnöki székhez való jutásban megakadályozták és tiltott levelezés útján határozatukat minden vármegyével közölni elhatározták. Ezennel tehát, feltartván azok indítói ellen a törvényes büntetést, meghagyja a királyi biztosnak, hogy az említett határozatokat nyilvánosan széjjel szakítsa és a végrehajtáshoz fogjon hozzá, az indítók ellen nyomozást tartson s a koholókról és eszközlőkről jelentést tegyen".
Ekkor a királyi biztos a május 28. és augusztus 18-iki határozatokat széttépte, a közgyűlést feloszlatta és a tisztviselőknek megparancsolta, hogy őt a szobájába kövessék. (Az eddig felsorolt adatokat a vármegye levéltárában őrzött jegyzkőkönyvekből vettük, ettől kezdve azonban 1824 július 8-ig nincsenek jegyzőkönyvek, mert gyűlések sem voltak; az alkotmányos küzdelem további lefolyásának adatait tehát más forrásokból kellett merítenünk.)
Fegyveres erőszak a vármegye tisztikara ellen.
A tisztviselők a királyi biztos szobájában is megtagadván az engedelmességet, a királyi biztos a fegyveres erő parancsnokát, Gorzkowski tábornokot felszólította, hogy csapataival vonuljon a vármegyeháza elé és az összes tisztviselőket tartóztassa le. A letartóztatott tisztviselőket külön-külön szobába zárták, hogy sem egymással, sem a külvilággal ne érintkezhessenek. 24 órai fogság után a királyi biztos megkérdezte a két alispánt, felhagynak-e az ellenszegüléssel? Az alispánok, némi készséget ígérve, kijelentették, hogy csakis akkor tehetnek valamit, ha tiszttársaikkal értekezhetnek. A királyi biztos erre engedélyt is adott, mire a tisztviselők, tanácskozásra összegyűlve, kijelentették, hogy a fegyveres erő kényszerének engednek és teljesítik a parancsot. Így győzött a fegyveres erő a tisztviselők fölött, de magát a vármegyét nem győzte le. Zemplén vármegye osztozik Bars és Nógrád vármegyékkel abban a dicsőségben, hogy legállhatatosabb volt az alkotmány megvédésében és nehány vármegye támogatásával végre is elérték azt, hogy a király 1825-ben mégis egybehívta az országgyűlést.
Folytassuk azonban a korábbi események felsorolását, a melyektől e nevezetes kérdés miatt eltértünk.
1822-1825 között.
Az 1822 április 22-iki közgyűlés elhatározta, hogy a vármegye a keleten utazó Kőrösi Csoma Sándor segélyezésére begyűlt összegeket rendeltetési helyére küldi s a hátralékos főszolgabírákat megsürgeti.
Április 23-án a vármegye kéri a nádorispánt, hogy a "Ludovica" intézet megalkotását szorgalmazza. A helytartó-tanács kérdésére jelenti a vármegye, hogy a m. kir. testőrséghez ajánlott Dessewffy Arisztid, az angol király nevét viselő huszárezrednél hadnagyi rangot visel. (A későbbi honvédtábornok, a kit 1849 október 6-án Aradon kivégeztek.)
452A helytartó-tanács leküldvén a zsidóság folyamodását a tolerantialis adóhátralék elengedése és az adó újabb kivetése iránt, a május 3-iki közgyűlés határozata értelmében azt a vármegye pártolja és ily értelemben felír a tanácshoz.
A nagygéresi tűz alkalmából, a vármegye, a november 25-iki közgyűlés határozata szerint, több pontból álló tűzrendőri szabályzatot szerkeszt.
A deczember 3-iki közgyűlés elhatározta, hogy ezentúl a nemesi és egyéb bizonyítványok magyarul adassanak ki, valamint az ítéleteket is magyar nyelven szövegezzék, még akkor is, ha a pör deák nyelven folyt.
Az 1823 április 4-iki közgyűlésen tudatják, hogy a főispáni helytartó gróf Mailáth Antalt tiszteletbeli főjegyzővé nevezi ki. Ugyanezen gyűlés határozatát már magyar nyelven terjesztette fel a vármegye a helytartó-tanácshoz.
Április 26-án közlik, hogy gróf Csáky László püspök 12000 frt alapítványt tesz a vármegyei kórház javára. Az orvos fizetését 420 frtban, a seborvosét 300 frtban állapítja meg, azzal a kikötéssel, hogy az orvost az alapító, ennek halála után pedig az örökösök nevezzék ki.
Az újra megnyílt közgyűlések.
1824 július 8-ig a közgyűlések be voltak tiltva, és július 8-tól október 4-ig is csak kisgyűléseket tartottak. Az október 4-iki rendes közgyűlésen felolvasták azt a rendeletet, a mely megszorítja a határon át való dohánykereskedést, továbbá elrendeli, hogy a harminczad-tisztviselőknek karhatalom adassék, a szabályok áthágóit pedig szigorúan megbüntessék. Erre a rendeletre a vármegye felírattal válaszolt, a melyben fájdalommal panaszolta a kereskedelemnek ily módon való megszorítását, a magyar termények kivitelének megakadályoztatását és ezzel "a pénz visszafolyásának gátoltatását", a míg a felettes hatóság épen harminczad-tisztségeinek visszaéléseit nem gátolja meg. Az közgyűlés kéri tehát e sérelmek orvoslását.
Az október 8-diki közgyűlésen a levéltár rendbehozatalával megbízott Kazinczy Ferencz tesz e tárgyban javaslatot.
Az újonnan kinevezett főispáni helytartó, Szilassy József septemvir fogadtatása 1825 május 9-én volt. A küldöttségek között voltak a kassai káptalan, a hajdú-kerület, Debreczen városa, a helybeli gimnázium, Pest, Heves, Nógrád és Bereg vármegyék.
A kir. táblához kinevezett Szirmay Ádám helyébe, a főispáni helytartó főjegyzővé Dókus László főügyészt, továbbá első aljegyzővé Reviczky János másod-aljegyzőt, másod-aljegyzővé, Szemere Péter harmad-aljegyzőt, helyébe pedig Füzesséry Ágostont nevezte ki, első tiszteletbeli aljegyzővé pedig báró Vay Miklóst. Továbbá főügyészszé helyettesíti Kossuth András I-ső aljegyzőt és másod alügyészszé a lemondott Nagy Lázár helyett Bodó Tamást.
Július 8-án bemutatták a termésről szóló jelentéseket; ezekből kitűnt, hogy akkor is rendkívüli szárazság sújtotta a vármegyét, minek következtében a vármegye kéri, hogy a területén tanyázó katonaságból legalább két lovas-század onnan elvitessék.
Követválasztás és követi utasítások.
Ő felsége a király, Bergamóban, július 3-án kelt meghívó levelével az országgyűlést szeptember 11-re Pozsonyba kitűzvén, követekül közfelkiáltással gróf Schmiddegh Ferencz kir. kamarást és Szemere István kir. tanácsos első alispánt választották meg. A követi utasítás kidolgozásával a főispáni helytartó elnöklete alatt küldöttséget bíztak meg. A követi utasításokból kiemeljük a következő pontokat: "1. pont. A követek a nádorispán bölcs tanácsát kérjék ki. A királyi előadásokat - a nélkül, hogy tárgyalásukba ereszkednének - rendkívüli postával küldjék meg. 4. pont. Mondjanak köszönetet azért, hogy az országtól elszakított részeket ő felsége visszacsatolta. Kérjék Kraszna, Zaránd és Középszolnok vármegyéknek és Kővár vidékének visszacsatoltatását. 5. pont. Terjeszszék elő azon legfőbb sérelmeket, hogy országgyűlés jóval a törvényes időn túl nem tartatott, s az 1791. 19. t.-cz. ellenére segedelmek az országgyűlés nélkül követeltettek, udvari parancsolatokkal az 1813. és 1815. újonczok kiállíttatása s az adó aranyban és ezüstben való fizettetése követeltetett, ez több vármegyében fegyveres erővel végre is hajtatott, az igazságszolgáltatás szent helyeit katonaság szállotta meg, a haza polgárai és a testvér vármegyék egymással összeütközésbe hozattak, a vármegye tisztviselői a vármegye rendeitől elválasztattak, személyes és nemesi szabadságuk megsértésével, kényszerítő hatalom és fegyveres erő alá vettettek, a megyék 453levelei elfogattak, gyűlések nem tartathattak, hiteles jegyzőkönyvek összeszaggattattak, a vármegye rendei engedetleneknek és hűségteleneknek állíttattak, más megyékben a tisztviselők a tiszteiktől megfosztattak, más részről a rossz tanácsadók büntetés nélkül maradtak; de nem annyira ezek fájdalma emlékét kivánják feszegettetni, mint az ilyenek újabb megtörténtét törvénynyel lehetetlenné tétetni s így a katonafogadásról, segedelemről, országgyűléstartás helyéről és idejéről, és akik ezeket megsértik és áthágják, azok büntetéséről szóló törvényeket megújíttatni, hogy a három éven túl nem haladható országgyűlés idejét az országgyűlés tűzze ki, és hogy ez meg is tartassék, és a kik ily sajnos dolgokra okot szolgáltatnak, azonnal meg is büntettessenek; a törvényeket, különösen az I. Rész 9. czím, 1687. 3., 1715. 3. és 14., 1723. 7., 1790. 12., 123., 19., 1681. 12., 1599. 23., 1741. 8., 1791. 26., 807. 5. törvényczikkeket - a nélkül, hogy a törvényhozás útján kívül más parancsolatok és rendeletek által magyaráztathassanak - fentartani; minthogy az adókérdés az országgyűlés elé tartozik, az ott tárgyaltassék; a katonaság száma pedig leszállíttassék. 7. pont. A pénzügyekben az országgyűlésen kívül történvén intézkedések, jelentsék ki a követek a hazának és törvénynek ebben is történt nagy sérelmét; hozassék tehát törvény, hogy ilyen a jövőben ne történhessék és olyan törvény, mely a bíróságoknak a magán viszonyokban biztos alapot szolgáltasson. 8. pont. Úgy a kanczellária, mint a helytartó tanács törvénybe ütköző rendeleteket adtak ki, tehát sérelmet okoztak, nevezetesen: a harminczadok és vámok aranyban és ezüstben fizettetése, a tisztújításoknál a szavazatszedés módja, mértékek egyformasága, az 1807. 22. t.-cz felfüggesztése, külföldi újságok eltiltása, királyi városok szaporíttatása, idegeneknek az ország nemesi közé felvétele, a legfelsőbb bíróságok itéletének is felforgattatása, földesúri jogok megszaporíttatása, az alispáni hatalom csonkíttatása, az által, hogy a száraz vámokra hozott határozata a törvényszékhez rendeltetett áttétetni és azon újonnan felvett szokás, hogy a törvényhatóságokhoz pecsét alatt titkos rendeletek küldetnek, a melyek mindenütt csak ugyanazon egy napon bonthatók fel. Ezek és a többi sérelmek orvosoltatását, valamint az 1791. országos küldöttségek már szinte elavult munkálataik felvételét szorgalmazzák. 9. pont. A rövid úton való visszahelyezési pereknél sérelmet látnak abban, hogy az 1802. 22. és 1807. 13. t.-cz. ellenére az itéletek végrehajtása felfüggesztetik, a pereket a kanczellária újra felülvizsgálja, ő felsége elébe terjeszti és gyakran ugyanazon ügyben különböző parancsolatokat adatnak ki. Különösen hozzák fel a követek erre nézve a Kormáromy-féle esetet. 11. pont. A vármegyék egymás között való levelezése az 1790. 14. t.-cz. ellenére megtiltatván, sőt épen a katonaállítás és az adókérdésben felforgott fontos tanácskozások alkalmával ilyen levelek el is fogatván, eszközöljenek e részben újabb törvényt. 15. pont. Minthogy ez az egektől megáldott ország elszegényedett, mindazon akadályok, melyek a nemzeti szorgalomnak e hazában, mely különben a külső tudósítások és újságlapok szerént, az országoknak többé számában sem fordul elő, okai valahára háríttassanak el; magyarországi terméseknek szabad s meg nem szorított kivitelök engedtessék meg, a harminczadok oly eszközökké, melyek által a magyarok munkás iparkodása mintegy zabolán és féken tartatik, ne válhassanak s a többiek is, melyek ezen ország és a határos külső tartományok között vannak, az ország közereje s tehetsége öregbítésének ártalmára ne legyenek." A 16. pont a borkereskedést tárgyalja. "Az ezen megyét egészen elöntő zsidóságnak utolérhetetlen s több próbatételek után is meg nem gátolható fortélyai által egészen megcsökkent s a szőlők már pusztulni kezdenek, a követek tehát eszközöljék, hogy e tárgy az országgyűlésen mulhatatanul felvétessék, a bor a többi tartományokba és más államokba szabadon vitethessék, a zsidók a Hegyaljáról kitiltassanak, vagy legalább a vármegye 1820. november 10-iki határozatai foganatosíttassanak." A 17. pont a magyar nyelvre vonatkozik s a követeknek kötelességévé teszi, hogy a törvénykönyv magyarra való fordíttatását kieszközöljék. A 18. pont a köznevelést tárgyalja s a köznép gyermekeinek a tanulásra való kényszerítését kivánja. 20. pont. A királyi fiscusra szállott jószágokat a kamara idegen kézre juttatja, a miért is az 1741. 19. t.-cz. megújíttatását és szoros megtartását szorgalmazzák. 21. pont. Hajdan virágzó családok külföldön pazarolván 454jövedelmüket, a birtokok idegen kézre kerülnek s így a vérszerinti rokonok jogaikban csorbulnak, igyekezzenek tehát a követek ezt törvény által meggátolni. A 22. pont a katonai nemzeti főiskola megnyitását sürgeti. A 23. pont országos tébolyda felállítását kivánja. A 26. pont azt kivánja, hogy a görög ünnepek egyesíttessenek a római kath. ünnepekkel. 30. pont. "A mely tárgyakra jelen utasítás nem terjed ki, azokba a követek újabb utasítás kikérésére és bevárása nélkül ne ereszkedjenek, hanem mind azokra, mind közönségesen az országgyűlés egész folyamatára nézve legfeljebb is minden 14 napok alatt, a haladást nem szenvedő tárgyakban pedig addig is hitelesen tudósítsák a megyét; és átalján fogva díszes követségökhöz s a törvényhozó test méltóságához képest a megye bizodalmának megfelelve, többi követtársaik iránt is hazafiúi egyetértéssel legyenek."
Az 1825 szeptember hó 26-án tartott közgyűlésben felolvasták az országgyűlési követek első jelentését; ennek alapján a vármegye rendei utasítják követeiket, hogy az 1791-iki országos küldöttségek munkálatait, továbbá az adóra és katona-állításra vonatkozó 1793-iki munkálatot igyekezzenek azonnal érdemleges tárgyalás alá vétetni és ne engedjék meg, hogy azokat ismét küldöttségeknek adják ki. A pénzügyi kérdésben igyekezzenek a kényszer-forgalmú papiros-pénz eltöröltetését és annak arany- és ezüstre való felváltását keresztül vinni.
A legközelebbi közgyűlést október 19-re tűzték ki. Az esetre azonban, ha időközben is szükség volna a követeket újabb utasítással ellátni, ezt húsz tagból alakított küldöttségre bízták, a melynek Ujházy László is egyik tagja lett. Az októberi közgyűlésen a követeket figyelmeztették arra a sérelemre, hogy országgyűlésen kívül történtek honfiúsítások.
Minthogy a fegyveres fölkelés a nemesség kötelessége s ez az alkotmány megerősítésének főeszköze, a nemzeti lelket és buzgóságot eleveníti, az ifjúságot az elpuhulástól és a közrendű nemességet az elaljasodástól megmentheti és felemelheti, a nemzetnek pedig díszt, tekintélyt, méltóságot szerezhet, a királyi széknek erejét és felséges voltát gyarapíthatja: azt kívánják a rendek - kellő óvatosság mellett - hogy a nemesség évenként három héten át fegyverben gyakoroltassék. A birtokosok pedig buzdíttassanak ménes-tartásra, lovak nemesítésére, hogy - a mikor kell - a szegényebb nemesek alá lovat adhassanak.
Ismételve figyelmezteti a vármegye a követeket, hogy utasítás nélkül tárgyalásokba ne ereszkedjenek. A só árának mázsánkénti két krajczárral történt leszállíttatása nem kielégítő, fontokra szét sem lehet vetni: sürgessék tehát a követek annak a törvénybe iktatását, hogy a só ára fölött kizárólag az országgyűlés határozhat.
Az időközben érkezett királyi leirat pénzt és újonczot követelvén a vármegyétől, a rendek kijelentik, hogy arra magukat kötelezetteknek nem tartják, ajánlásba nem bocsátkoznak, sőt ellenkezőleg, az adó leszállítását kívánják. A törvényekhez való ragaszkodás miatt több vármegyébe kirendelt királyi biztosságok megszüntetését kívánják. A katona-állítás iránt adott parancsok vonassanak vissza és jövőre nézve ez ellen törvény hozassék. A helytartó-tanács köteles legyen a törvénynyel ellenkező rendeletet felfüggeszteni és az ellen felírni; az ilyenekre szolgáló tanácsadók, biztosok, vármegyék, tisztviselők büntettessenek meg.
A deczember 13-án tartott közgyűlésben felolvasták a leérkezett követjelentést arról, hogy a nádor sikeres közbenjárására a király oly leiratot bocsátott ki, mely szerint országgyűlésen kívül segélyt és katonát szedni Ő Felségének czélja nem volt (?). Ez a leirat a rendek aggódását némileg enyhíti; de hogy aggodalmuk teljesen megszűnjék és a jövőre ilyen elő ne fordulhasson, azt kívánják, hogy "minden legkisebb kétség és összeütközhetés felhagyatása nélkül 's jövendőre semmi magyarázatokra alkalmatosságot nem szolgáltatható világossággal a' Törvények Táblái közzé is beiktattatni." Továbbá "nehogy a' most újabban érkezett visszaírás egyedül csak a közbenjárásra és kérésre, nem pedig a' törvénynek törvényes ősi alkotmánynak egyenes és világos következésében adatott volna ki, hasonlóképen beiktathatni 's feljegyeztetni kívánják a' megye Rendei."
455A követek 1826 február 14-én felolvasott jelentésükben tudatják, hogy a fentebbi utasítást német fordításban Metternichnek megküldték. Meghagyatott a jegyzői hivatalnak, hogy a sós-források betömésére vonatkozó iratokat a levéltárból előkerestetvén, időnyerés végett eredetiben küldjék meg a követeknek. Az utasítás tárgyalásánál felhozták, hogy miután Magyarország és a hozzá tartozó részek területe a birodalom többi tartományait meghaladják és csak népesedés tekintetében maradnak azok mögött: a puszták birtokosai serkentendők, hogy lakatlan területeiket, földesúri joguk sérelme nélkül, benépesítsék, a posványokról a vizeket lecsapolják, csatornákat ássanak és erre országos biztosság is rendelendő, a mely meghatározná, kinek szerezne hasznot a lecsapolás, ki viselje tehát a költséget. Idegen települők - ha egésze községet alkotnak - tíz évre, hazabeliek hat évre adó- és katonamentesek lennének. Mindemellett a zsidókat a Hegyaljáról kiutasíttatni kívánják; további bevándorlásukat a harminczadi tisztek is akadályozzák meg, a benmaradók pedig bizonyos életmódot válaszszanak, vagy mezei munkára kényszeríttessenek; a nemesi jószágok és jobbágyok bérbevétele, sőt korcsmai bérlése zsidóknak meg ne engedtessék; gyermekeiket magán úton ne taníttathassák, hanem keresztény iskolába járassák és a kik ilyen iskoláztatásban nem részesültek, ne is házasodhassanak. Szerződéseken zsidó írás meg ne engedtessék. A zsidók katonai szolgálatra is kényszeríttessenek. Mindamellett nem vélik helyesnek a rendek, hogy az itt megtűrt zsidók türelmi adót fizessenek; a kiutasítandók azonban fizetésért s tűressenek meg.
A földesúri jogok szabályozása.
Utóbb ismét foglalkozván a rendek a követeknek adandó utasításokkal, az úrbér ügyében az 1790-iki országos küldöttség munkálatánál a következő észrevételeket tették: ha az elköltözni akaró jobbágy, vagy zsellér, megkapta az alispáni bizonyságlevelet, a földesúr ne hátráltathassa. A házhelyek eladatásánál szokásos taksák töröltessenek el. A ki telekhez tartozó földet vesz, veszítse el a pénzét. Adás-vevéseknél és korcsma-bérlésnél a földesúri elsőséget nem tartják helyesnek. Az úrbéri legelő állandóan adassék ki. A tartható marhaszám telkek szerint határoztassék meg. Az úrbéri legelőn a földesúr ne legeltethessen, a jobbágy pedig azt bármire szabadon használhassa. A vízimalom ugyan kizárólag földesúri jog, de szél- és száraz-malmot, taksa mellett, bárki állíthasson. A vásári taksákat a földesuraság részére a vármegye állapítsa meg. A földesúri hatalommal visszaélő, kegyetlenkedő földesúr, csekélyebb esetekben száz frt bírsággal, súlyosabb esetben tömlöczczel büntettessék. A jobbágyi árván állapotát és gondviselését mutató lajstromot a földesúr - a helytartó-tanácshoz leendő felküldés végett - félévenként mutassa be. A munkára nézve azt kívánják kimondatni, hogy a jobbágyok ugyanannyi és ugyanolyan marhával teljesítsék azt, mint mikor maguknak dolgoznak. Szakmány-munkára a jobbágyokat ne szorítsák. Munkájokat csak természetben dolgozzák le, megváltásra ne kényszeríttessenek, csak ha makacsságból nem dolgoznának s ez esetben a munka árát a vármegye határozza meg. Ha ellenben többet dolgoznának, azért nem a bizonyos esetekre meghatározott 20, illetőleg 10 krajczárt, de a vármegyétől meghatározandó illő árat kapják. Ha a földesúr jobbágyát egy év alatt, tartozásán túl 1/4 részen felül kényszerítené munkára: ellene fiscalis actio indíttassék. A hosszú fuvar legfeljebb 10, jövet-menet 20 mföldre vehető igénybe; azon túl csak alku szerint.
A május 22-én tartott közgyűlésben a követek jelentése került tárgyalás alá, mely szerint a király megengedi ugyan a törvények magyar szövegét a törvény tábláiba iktattatni, de azt hitelesnek nem tartja. Ezt a rendek szomorúan veszik tudomásul és utasítják a követeket: követeljék erélyesen, hogy a magyar szöveg tartassék hitelesnek.
A nem annyira a vidék adófizetőinek tehetségéhez mérten, mint inkább az ország rendeinek nagyobb buzgóságából megajánlott négy millió pengő forint adó aggodalmat kelt a vármegyében, igyekezzenek tehát a követek, hogy legalább a királyi válaszokban igért kedvezmények adassanak meg.
Az 1826 augusztus havi közgyűlésre leérkezett a helytartó-tanácsnak a hegyaljai zsidóság panaszára kelt rendelete, a melylyel a "törvényen kívül kirótt büntetéseket" felfüggeszti. A vármegye e rendeletet sérelmesnek 456találta és feliratában kijelentette, hogy ragaszkodik a határozataihoz, mert fel sem tehető, hogy nem a törvényes szokás szerint szabná ki a büntetéseket, holott igazságszolgáltatásában zsidó és keresztény között különbséget sem tesz.
A vármegye rendei ismételve felszólalván azon sérelem ellen, hogy az adóösszeírásba az úrbéri telekkel bíró nemesek felvételét is elrendelték, követeik ez ellen szóló tiltakozásukat jegyzőkönyvbe vétették. Hasonló tiltakozással élt Nógrád vármegye is, de ennek az lett a következménye, hogy oda királyi biztost küldtek. Zemplén vármegye közgyűlése ennek hírére azt az utasítást adta a követeinek, hogy "mivel a vármegyék testvéri szeretettel egybekapcsolt testet" alkotnak és a király biztosság, melynek megszüntetését több ízben sürgették, éppen az országgyűlés együttléte alatt újabban is kineveztetik, ezzel pedig a szólás és határozás szabadságát megszorítják, eszközölje ki a követek, többi követtársaikkal összeállva, a nógrádi királyi biztosság megszüntetését. A sérelmek tárgyalása alkalmával hozott határozatok közül kiemeljük a következőket: a só felemelt árának hovafordításáról kimutatást kívánnak; a piaristák dotácziója állandóvá tétessék; a katonatisztek kihágásai fölött katonai és polgári vegyes bizottság ítéljen. Miután a magyar nemesi alkotmányt gúnyoló iratok jelentek meg nyomtatásban, az ezeket czáfoló munkák kinyomatása is engedtessék meg. Minthogy megdorgáltatás végett a király elé való idézést büntetésnek minősítik, hozassék törvény arra nézve, hogy előleges kihallgatás nélkül ez ne történjék. A görög ünnepek egyesíttessenek a római katholikusok ünnepeivel és a sátoros ünnepeken kívül, a többit vasárnapra tegyék. A vegyes házasságból született gyermekek az apa vallását kövessék, a törvénytelenek az anyáét; a lelencz pedig annak a vallását, a ki megkereszteltette, vagy a meg nem keresztelt azét, a ki gondviselésébe veszi. A kiváltságok megszűntetendők. A zsidó türelmi taksák, a hátralékokkal együtt, töröltessenek. A városok is magyarul intézzék az ügyeket. A vármegye szabadon választhassa a jegyzőit.
Arra a jelentésre, hogy a nádor külön tanácskozáson igyekezett rábírni a követeket az 1790-iki adó megadására, a rendek aggodalommal látják, hogy ilyen fontos kérdést az országgyűlés nyílt tanácskozásától el akartak vonni. Fájlalják, hogy a király a törvénytelenül behajtott adót nem számíttatja be a megszavazott adóba s kijelentik, hogy teljességgel nem hajlandók négy milliónál többet megajánlani. A vármegye figyelmezteti a követeket arra a sérelemre, hogy az alispáni hatalmat a száraz vámok fölötti udvari parancsokkal akarják korlátozni.
1827-ben azt jelentik a követek, hogy a testőrök gyarapítására megajánlott 100.000 frt. ellen felszólaltak s azt jegyzőkönyvbe is vétették. Jelentik továbbá, hogy a királyné koronázási ajándékából Zemplén vármegyére 1024 3/4 arany, a testőrseregre tett ajánlásból pedig 2049 frt 21 1/8 kr. esik. Ez alkalommal a rendek ragaszkodnak utasításaikhoz és követeiknek elismerést szavaznak.
Az országgyűlésről hazajött követek nevében, a szeptember 20-án a főispáni helytartó elnöklete alatt tartott közgyűlésen, gróf Schmiddegh Ferencz mondott köszönetet a maga és követtársa nevében a bizalomért; a másodalispán pedig visszaadta a visszaérkezett első alispánnak a vármegye pecsétjét. Schmiddegh Ferencz ez alkalommal követi díjaiból ötszáz frtot a felállítandó kórház javára, a többit pedig a szolgabíró és esküdtek által a saját jobbágyai között akként kérte felosztatni, hogy az tőke gyanánt kezeltessék, kamatai pedig tetszésök szerint jó czélra fordíttassék.
A nádor értesítvén a vármegyét, hogy a koronázási ajándék, arany helyett, ezüstben és bankóban is fizethető, de ez esetben minden száz frtra még öt frt adandó; ezt a rendek a jövő országgyűlésre sérelemül jegyzik elő, mert az arany-pénz a külföldre vándorol. Kivánják továbbá a rendek, hogy a pótlék követelése vonassék vissza, de a fizető hivatalok utasíttassanak, hogy aranyakat 4 1/2 frtjával minden nehézség nélkül adjanak ki.
Királyi kézirat értesítette 1830 április 26-án a vármegyét, hogy gróf Esterházy József főispán elhalván és Szilassy József a helytartói állástól feloldoztatván: főispánná gróf Mailáth Antal helytartósági tanácsost nevezték 457ki. Erre 38 tagú küldöttséget s köztük 13 főrendet bíztak meg azzal, hogy a főispánt hivatalának mennél előbb való elfoglalására kérjék fel. A főispán beiktatása, Mailáth György kir. személynök elnöklete alatt, augusztus 5-én ünnepséggel ment végbe, a melyen a zemplénvármegyeieken kívül Hont, Szabolcs, Borsod, Abaúj, Ung, Sáros és Szepes vármegyék, Kassa, Eperjes városok és a helybeli kegyesrendi gimnázium küldöttségeik is részt vettek. Az ünnepi közgyűlésen táblabírákká neveztettek ki: Mailáth György, gróf Teleky József és László, Bónis Sámuel, gróf Dessewffy Emil és Marczel, Ürményi József.
Augusztus 11-én érkezett a király levele, a melylyel az országgyűlést szeptember 8-ára Pozsonyba ismét összehívja. Első követül egyhangúlag báró Vay Miklós első alispánt és követtársul ifj. Szirmay Antal táblabírót választották meg. Az utasítás kidolgozására nagyszámú küldöttséget alakítottak, melynek Kossuth Lajos táblabíró is tagja lett. Az uj követi utasítások között a következőket találjuk; a vallásszabadságról szóló 1790/1: 26. t.-cz. a Dalmát-, Horváth- és Tótországokban lakó evangélikusokra is kiterjesztessék, a megkoronázandó trónörökös lakjék az országban, a nemesség fegyverben gyakoroltassék; az újonczállításra nézve megjegyzik a rendek, hogy az 1715: 8. és 1741: 60 t.-cz. szerint az ország állandó katonaság fentartására nem köteles, az 1802: 8. t.-cz. is csak három évre vállalata, azt nem tiltják azonban, hogy a követek az újonczajánlásba bocsátkozzanak, de a kiállítás módjára várják be az újabb utasítást. Sürgessék a több helyen állítandó katona-nevelőintézeteket. Hozzák föl sérelmül a követek, hogy a papirpénzt nem vonták be, sőt még újabbakat is kibocsátottak. Kivánjuk továbbá, hogy a vámokat szüntessék meg, Pesten országházát építsenek és az országgyűlést ott tartsák; a nemzeti szinház ügyét pedig karolja fel az országgyűlés.
Az első és második követjelentés alkalmából a következő utasításokat adta a vármegye: "Az országtól elszakított részek, ezek között Dalmáczia, Galiczia, Lodoméria visszacsatolására az országgyűlés küldöttséget nevezzen ki. Hozassék törvény, hogy a király halála esetén féléven belül országgyűlés hívassék össze. A most megkoronázott király lakhelyére országosan ajánlatok tétessenek és áldozatok hozassanak. A vármegye helyesli ugyan, hogy az 1790 országos küldöttségi munkálatok kinyomatásáért és közöltetéséért köszönetet mondottak; de nehogy ebből jövőjére következtetés vonathassék, jegyzőkönyvbe iktattani kivánják, hogy az országgyűlésen minden ilyen tárgy csak akkor vétethessék tanácskozás alá, ha azt előbb a vármegyékkel is közölték, mert ezzel vélik az országgyűlés függetlenségét is biztosítani. A megajánlott adóra nézve pedig annak a kimondását kivánja a vármegye, hogy az adó csak három évre - sőt ha előbb hívatnék össze újabb országgyűlés - csakis addig van megszavazva. A követek csak 28.000 újonczot szavazzanak meg és háború esetére se igérjenek semmit. Az iskolai és kerületi igazgatókra gond fordíttassék, hogy tanulják meg a magyar nyelvet. A sérelmek tárgyában a legméltóbb bánat, közfájdalom és elkeseredés fogván el a vármegye rendeit, hogy a királyi válasz a sérelmekre oly kevéssé kielégítő, ezt a követek hathatósan terjeszszék elő, hogy a legnagyobb hűség, készség és buzgóság bebizonyítása után szomorúan tapasztalt megtagadó válasz más részről is hasonló megtagadást származtat s ezért újabb hathatós előterjesztést tétessék Ő Felségének; és hozassék törvény, hogy a királyi előterjesztések ezentúl elő ne vétessenek, míg a sérelmek nem orvosoltatnak és addig az adóajánlás is függesztessék fel." A kir. kincstár szüntesse meg a kis lutrit.
1831 január 24-én a követek, megbizatásuk lejártával haza térvén, személyesen tesznek jelentést és bemutatják írott jelentésöket is. A rendek az újonczállításnál jobban szerették volna "a humánusabb sorshúzás általános behozatalát, de mivel ennek előkészítése több időt kiván, maradjon az eddig mód; a szerencsi kerületben azonban a már eddig is követett sorshúzás tartassék fenn."
A közelgő újabb országgyűlésre kidolgozandó utasítás tárgyában nagy számú küldöttséget választanak. Végre a követek, megköszönvén a beléjök helyezett bizalmat, az első követ, úgyis mint első alispán, búcsút vesz a vármegyétől, mert főispáni helytartóvá nevezték ki Borsodba.
458Köztudomásra jut, hogy az újonczmegajánlási kérdésben báró Vay Miklós, a vett utasítás ellenére, a kormánynyal szavazott s ekként az utasítás szerint szavazó Szirmay Antal követtársának szavazatát ellensúlyozva, a vármegye szavazatát megsemmisítette. A vármegye rendei ezért elhatározták, hogy országgyűlési követnek mágnást többé nem küldenek. Szerencsére ezt a határozatot 17 évvel később, vagyis 1847-ben már elfeledték, a midőn néhai gróf Andrássy Gyulát egyhangúlag követnek választották. Vay akkor a kivánt újonczokat feltétlenül akarta megajánlani, Szirmay pedig nyilván a többséggel szavazott, a mely azt kivánta, hogy a korona kellőleg indokolja a kivánságát, mert fegyverkezésre nem látszott semmi ok.
Az 1827-iki inség.
A gyér aratás 1827-ben éhinséget okozott, minek következtében a rendek felírtak a helytartó-tanácshoz, hogy a vármegyében elhelyezett katonaságból legalább két lovas századot más vármegyébe helyeztessen át; továbbá intézkedtek, hogy a szolgabírák a termés mennyiségét és a lelkek számát írják össze, a korcsmai zenélést tiltsák el, lakodalomtartást huszonnégy órán túl ne engedjenek. A katonaság elhelyezését a rendek újra megsürgették 1828-ban. Az éhinség ezalatt egyre terjedt; márczius 12-én küldöttség jelentette, hogy a sztakcsini, dobrai, sztropkói és papinai kerületekben már elviselhetetlen az éhség. Az inségeseket, a kik gyors segítségre szorulnak, össze is számlálták, még pedig a sztakcsini kerületben 1550, a dobraiban 844, a sztropkóiban 548, a papinaiban 677, a homonnaiban 87, összesen 3706 lelket, ide nem számítva a göröginyei és zsalobinai inségeseket, a kik a nemesi felkelési alapból már 10.000 frtot kaptak. A sztakcsini kerület részére 4000, a sztropkói részére 1400, a dobrai részére 2000, a papinaira 1250, a homonnaira 150 frtot irányoztak elő. Az éhinség terjedésével a betegségek is járványszerűekké váltak, miért is az orvosok és seborvosok utasitást kaptak, hogy a járásokat beutazzák és tapasztalataikról jelentést tegyenek. Ujabb felirat ment a helytartó-tanácshoz, hogy a királynál is közbe járjon és a katonaság elvitelét eszközölje ki. De a helytartó-tanács válaszában községenkénti kimutatást kivánt és a földesurakat adakozásra serkentette. A küldöttségek javaslata következtében a vármegye így határozott: "Éhség idején csak harmadnapos kenyeret szabad enni. Életneműből pálinkát főzni tilos. Jó termés idején minden egész telkes 2-2 köböl, minden zsellér egy véka életet adjon közraktárba és ha szükség nem áll be, aratáskor ez vissza adassék. Burgonyát jókor kell beszerezni s kemenczében szárítani, nehogy megromoljék. Mindenféle répát reszelve kell szárítani s harmad részt liszttel keverve, abból kenyeret sütni. Az éhezőknek Rumfold-levest kell főzni. Bikkmakkból liszttel, vagy magában is, pogácsát kell sütni. Őszkor galagonyatermést szedni s hordóban fülleszteni; azután meleg kemenczében megszárítani, őrölni s harmad részt liszttel keverve, kenyérnek sütni. Bikkmakkból olajat ütni és azzal enni." Úgy látszik, hogy egy évi szünet után az inség veszélye ismét fellépett, mert 1830. őszén a főispán figyelmezteti a vármegyét a rossz termés miatt várható szükségre, melynek elhárítására a korábbi intézkedéseket megújították.
Az árvizeken és kétszeri inségen felül ez időben a vármegyét még más csapás is sújtotta: ú. m. a marhavész és az 1825. évi nagy jégverések. A pestis csak ijesztgetett, környékezett, de be nem jött Zemplénbe.
Az 1826-27 évi tisztujitások.
A tisztújításokról következő feljegyzéseink vannak ez időből: 1826 április 11-én, az időközben lemondott Nemthy Gábor helyére, számvevővé Kolosy Károly alszolgabírót, ennek helyére pedig a sztakcsini kerületbe alszolgabíróvá Kozma Miklóst, míg tiszteletbeli aljegyzővé Lónyay Gábort nevezték ki. 1827 május 1-én a főispáni helytartó báró Vay Miklóst tiszteletbeli főjegyzővé nevezte ki. Ugyanekkor a rendek arra kérték a főispáni helytartót, hogy - miután a három év kétszer is letelt - tartson tisztújítást, a mit a főispáni helytartó az országgyűlés utána megígért.
Május hó 4-én a főispáni helytartó Kossuth Lajost, ugyanezen évi szeptember 20-án pedig Lónyay Gábort, a fentebb többször említett királyi biztos fiát táblabíróvá nevezte ki.
A régóta sürgetett tisztújítást október 15-ére tűzték ki és erről a szomszéd vármegyéket is értesítették.
459Geőcze Ferencz lemondása következtében a főispáni helytartó Marschalkó József albeszedőt nevezte ki várnagygyá, kapitányi czímmel, mert a nemesi felkelésben is kapitány volt. A várnagyi hivatalt akkor a hajdúk hadnagyának hivatalával egyesítették.
Elérkezvén a tisztújítás napja (1827. október 15.), Szemere István eddigi első alispán a tisztikar nevében lemondván, a maga részéről véglegesen is lemond és jelölését is mellőzni kéri. Első alispánná, öt jelölt közül, báró Vay Miklós tiszteletbeli megyei főjegyzőt választották meg. Közvetetlenül ezután a főispáni helytartó Dókus Lászlót főjegyzővé nevezte ki. Az eddigi másodalispán, Szögyényi Ferencz is véglegesen lemondván, az ő helyébe Szirmay József eddig főbeszedőt választották. A hadi főadószedőnél szavazásra lévén szükség, ez három helyen történt, járásonként beosztva. Megválasztották Dókus Józsefet. Ház főbeszedővé ismét Bodó Lajost, főügyészszé Kossuth Andrást. Főszolgabíróvá a hegyaljai járás tokaji kerületébe Szemere Pétert, a bodrogközi kerületbe Szentivány Károlyt, az újhelyi járásban Tomsics Istvánt, sztropkói főszolgabíróvá, Bydeskúthy Mihály lemondása kővetkeztében: Kolosy Károlyt, a homonnai járásba Vass Antalt, a göröginyeibe Szemere Józsefet. Számvevővé Wiczmándy Jánost, első alügyészszé Szikszay Jánost, másodikul Pap Istvánt. A hegyaljai járás pataki kerületébe alszolgabíróvá Lónyay Gábort, a szerencsibe Draveczky Alajost, az újhelyi járás zempléni kerületébe Balásházy Jánost, ugyanazon járás gálszécsi kerületébe Bekes Antalt, a bodrogközi járás zétényi kerületébe Rhédey Lászlót, a sztropkói járás dobrai kerületébe Füzesséry Jánost, a sztropkói kerületbe Kulin Menyhértet, a homonnai járás nagymihályi kerületébe Kozma Miklóst, a sztakcsiniba Füzesséry Ágostont, a göröginyei járás zsalobinai kerületébe Reviczky Györgyöt, a papinaiba Horváth Antalt. Aladószedőkké Szabó Gábort, Lacsny Jánost, Vályi Antalt, Szentléleky Antalt, Zelvey Istvánt, Füzesséry Dánielt. Esküdtek lettek: Szabó Sámuel, Szentmarjay Imre, Rozgonyi József, Klobusiczky András, Révész János, Köröskényi Ferencz, Pilisy László, Szepsy János, Stépán László, Stépán Dániel, Kossuth Imre, Záborszky Gáspár, Malonyay Tamás, I'sépy László, Szeghy Imre, Tersztyánszky Illés és Oláh János. A főispáni helytartó első aljegyzővé Reviczky Jánost, másodikká Bodó Tamást, harmadikká Kazinczy Andrást, levéltárnokká és lajstromozóvá Kassay Sámuelt, segédjévé Sztankó Lászlót; továbbá tiszteletbeli aljegyzőkké Závody Pált, Pilisy Menyhértet, Melatinszky Istvánt, Szeghy Istvánt, Péterffy Ferenczet, Ocskay Istvánt és alügyészekké Eperjesy Gábort, Stépán Lászlót, Füzesséry Józsefet, Dobos Istvánt, Vékey Károlyt, Pálfy Istvánt, Balogh Ádámot, Geőcze Károlyt, tiszteletbeli alszolgabírákká Nagy Ádámot, Gergely Mátét, úti felvigyázókká Körtvélyessy Istvánt, Inczédy Sámuelt nevezte ki. Mérnökök lettek: Stainer Ádám, Fundanics György; tiszteletbeli mérnökök: Fortmayer János, Zanger Ignácz. Főorvosok: Meczner Pál, Csernák Márton; tiszteletbeli orvosok: Őri Filep Sámuel, Danielis János. Járási seborvosok: Somogyi Simon, Fortmayer János, Báter Ádám, Trefort Ignácz, Csiky János, Szabó Ferencz, Fekete András; tiszteletbeli seborvosok: Tótpápay Dániel, Moravcsik Zsigmond, Tamaska János. Csendbiztosok: Kovács Flórián, Putnoky Pál, Horváth Péter, Demjén Gábor, Ujfalussy József. Tiszteletbeli esküdtek: Szenczy András, Kozma Pál, Székely Elek, Lasztóczy Mihály, Vékey Ferencz, Sztankó László, Székely József, Somogyi István, Vásárhelyi László, Balásházy József, Német József, Somogyi János, Juhász Lajos, Rácz János, Ujfalussy József, Balog János, Stépán Károly, Szabó Károly. Kiadó: Somogyi István. Irnokok: Juhász Lajos, Sátor Ferencz, a levéltárnál Vásárhelyi László.
Az előbbi időszakban olvastuk, hogy felsőbb rendelet érkezett, a mely a tisztújításokon, eltérőleg a gyakorlattól, a közfelkiáltással való választás kizárásával, minden egyes helyet szavazással rendel betölteni, és hogy a vármegye rendei ez ellen ismételve felírtak s az eddigi gyakorlathoz ragaszkodtak. Így tartották meg az imént leírt tisztújítást is, a melyen, mint láttuk, csak egy helyet töltöttek be szavazással. A tisztújítás után érkezett a helytartó-tanács irata, mely szerint az országgyűlés kivánságára megengedtetett, hogy a tisztújításokat az eddigi módon gyakorolják.
4601829 július 4-én, a főispáni helytartó az időközben lemondott Szirmay József helyett, másod-alispánná az első helyen felterjesztett Soós Pál főszolgabírót helyettesíti 1830 márczius 12-én a főispáni helytartó Gergely Máté tiszteletbeli alszolgabírót, a ki hivatalának meg nem felelt s az előtte folyamatban volt pereket abba hagyta, hivatalától felmentette. Ugyanez évi október 18-án Lónyay Gábor és Balásházy János alszolgabírák hivatalukról lemondanak. Lemondásukat elfogadták és utasították az illető főszolgabírákat, hogy a szolgabírák helyének betöltéséig azok kerületeit is ellássák.
Az 1826. évi statárium.
Levéltári adataink nem mutatnak ugyan fel egyes oly merényleteket, a melyek a közbiztonságot megzavarták, de bizonyára nem ok nélkül volt szükség arra, hogy 1826 május havában a nádor Zemplén vármegyének a nyomban büntető hatalmat (statáriumot) megadta. A nádor levelét közzé tették, de csakhamar - még azon évi augusztus hóban - már meg is szüntették a statáriumot azzal a megjegyzéssel, hogy azt minden vármegye visszavonta és az esetben, ha erre szükség lenne, a vármegye egyenesen a királyhoz folyamodjék e jogért.
Kästenbaum Márton hagyatéka.
Gácsországból még suhancz korában, krajczár nélkül bevándorolt Magyarországba, mint ezernyi sok más, Kästenbaum Ráfael, a ki későbben Mártonnak hivatta magát. Itt megvagyonosodott, és Pelejtén, a mostani gálszécsi járásban, telepedett meg. Kétszer nősült, de gyermeke egyik házasságból sem született és a második házasságban sem érezvén magát boldognak, második feleségétől is elvált s azon túl magányosan élt. Az 1825. évben elkészítvén végrendeletét, azt a vármegye levéltárába tette le és 1827 november 27-én, közeledni érezvén halálát, felhatalmazta ügyvédjét, Reskó Mihályt, hogy végrendeletét a vármegyének mutassa be. Másnap Kästenbaum meg is halt. A végrendelet a következő nemes adományokról szól: tömeggondnokának, ügyészének fizetésére és más hasonló, vissza nem térülő költségekre 30.000 frtot hagyott Kästenbaum; a visszatérülő költségekre 2000, a vármegyei kórházra 20.000, az Újhelyben felállítandó zsidó-iskolára 10.000, rabbik fizetésjavítására 10.000, rokonai segélyezésére 100.000 frt tőkét és 300 frtot a három keresztény ispotályra hagyományozott. Akkor a forgalomban levő pénz a váltó czédulában számított rénes, azaz 60 kros forint volt. A végrendelet végrehajtására az előző alispán elnöklete alatt álló küldöttséget rendeltek ki; minthogy azonban a kötelezvények átvizsgálása alkalmával sok tételt találtak behajthatatlannak, a vármegye elhatározta, hogy a kórházra, iskolára, rabbik fizetésére és a rokonok javára tett hagyományok felére szállíttassanak le, mindaddig míg a többi kamatokból ezek is kiegészíthetők lesznek. Az első tömeggondnokot maga Kästenbaum nevezte ki a végrendeletében és pedig Richter Ferencz táblabírót, a ki ellen azonban a vármegye azt az igazságtalanságot követte el, hogy a hátralékban maradt kamatokat is bevetteknek és tőkésítetteknek tekintvén, őt 47.318 frt 35 1/2 kr. hiányban elmarasztalta és nemcsak elmozdította a gondnokságtól, de minden vagyonát is elárvereztette. Az ő helyére gondnokul megválasztott Vass Antal táblabíró e tisztet csak azon feltétellel vállalta el, hogy a be nem fizetett kamatokat hátralékként számolhassa el, a mit el is fogadtak. A tömeg csonkulásához járult még az is, hogy a végrendelkező volt ügyvéde, Reskó Mihály, utólagosan oly pótvégrendelettel állott elő, mely neki jutalmul 30.000 frtot hagyományoz. A vármegyei levéltározó küldöttség ugyan perre utasította őt, mert az iratot gyanúsnak találta, de ő a pert megnyerte. Állítólag a pótvégrendeletben eredetileg számokkal csak 3000, de szóval harminczezer volt írva, mert Kästenbaum, a ki olvasni nem tudott, a számokat ismerte; az ügyvéd azonban, mielőtt bemutatta, a számokhoz oda szúrta a negyedik zérust. A tömeg további történetéről és gyarapodásáról a következő időszakokban értesülünk.
Az 1831. évi kolera és a pórlázadás.
A kolera tényleges behurczoltatását iszonyú híre jóval megelőzte. A vármegye rendeinek már az 1831 január 24-én tartott közgyűlésen alkalmuk volt a kérdéssel foglalkozni. A helytartó-tanács értesítette a vármegyét, hogy a kolera a gácsországi tarnopoli kerületben terjed. Sáros vármegye tudatta, hogy az ország határán őröket állított fel; az elnöklő másod-alispán pedig jelentette, hogy királyi biztosul gróf Mailáth Antalt, a vármegye főispánját nevezték ki. Erre két küldöttség alakíttatott; az egyiket Szacsúrban, a másod-alispán 461elnöklete alatt, hét táblabíró, aljegyző, alügyész, két szolgabíró és egy orvos; a másikat a középpontban, Szögyényi Ferencz táblabíró elnöklete alatt 9 táblabíró (ezek között Kossuth Lajos), a főjegyző, alügyész, két szolgabíró és esküdt, továbbá az alvidéki főorvos alkotta. Határozathozatalra négy táblabíró jelenléte elegendő. Négy felvidéki főszolgabírót utasítottak, hogy Oroszruszkán, illetőleg Alsójablonkán, Vidrányban és Sztropkón állandóan jelen legyenek s az intézkedéseket pontosan hajtsák végre. További intézkedésig a Gácsországból ide vezető utakat zárják el, csupán a vidrányi és sztropkói kivételével, de ezeken is az utasok csak oly bizonyítványnyal bocsáthatók be, hogy egészséges helyről és egészséges helyen át jönnek. Az árúikat hátukon hozó zsidók útlevéllel sem bocsáthatók be. Ungvárig, Eperjesig és Szacsúrig, kijelölt helyeken, két-két lovas állítandó fel, hogy ha az egyiket levéllel el is küldik, a másik rendelkezésre álljon. Azon felül Újhelyben, Velejtén, Vécsén és Szacsúrban egy-egy lovas huszár is legyen. Ung vármegye megkerestetik, hogy Kaposon és Szobránczon, Sáros vármegye pedig, hogy Bisztrán és Komásnyikon hasonló intézkedést tegyen, valamint a gácsországi szomszédos kerületek is. A kisgyűlés ez intézkedéseit a következő közgyűlés is jóváhagyván, az említetteken kívül még Őrmezőn, Homonnán, Koskóczon, Szinnán és Oroszruszkán is rendelt két-két lovast állítani. A királyi biztos felkéretetett, hogy az elzárandó útakhoz és a levelezéshez katonaságot is adjon segítségül. Vesztegházakat a másod-alispán, a királyi biztos utasítása szerint, a főszolgabírákkal építtessen. A felvidékre főorvos és seborvosok azonnal a véghelyekre utazzanak. A királyi biztos kéretik, hogy legalább két orvos kiküldetését eszközölje ki a királyi kincstár terhére. A járványra vonatkozó intézkedések a templomokban kihirdetendők. Az állandó küldöttségek szolgabíró jelenléte nélkül is határozhatnak.
Az 1831. év különben háromszoros csapást mért a vármegyére: az előző évi szűk termést, kolerát és parasztlázadást.
Hogy a szűk termés okozta szegénység sem volt csekély, ennek tanúsága a helytartó-tanács február 21-én érkezett rendelete, a mely megengedte, hogy a katonaság élelmére adatni szokott gabonát részben árpával pótolják, a melynek hegyét azonban előbb le kellett tisztíttatni; márczius 3-án pedig a bodrogközi járás főszolgabírája jelentette, hogy a zétényi kerületet és különösen Karád községet az éhség fenyegeti s ez utóbbi baján rögtön kell segíteni, mert később, az árvíz bekövetkeztével, megközelíthetetlen lesz. A minden tavaszszal beállott árvíz a két Czigándot és Karádot úgy körülvette, hogy csak csónakkal voltak megközelíthetők. Április 11-én a szerencsi kerület szolgabírája jelentette, hogy immár beállott a szükség, minek következtében a földesurak felhívattak a szűkölkődök segítésére. Ugyane hó 27-ére tudatta a helytartó-tanács, hogy a vármegye feliratára egy század katonaságot Abaúj vármegyébe helyeztek át.
Az 1831-iki tisztújítás.
Az inséget azonban csakhamar fölülmúlta a másik két csapás: a kolera és a parasztlázadás. De közbejövén a tisztújítás, szükségesnek véljük előbb nagyjából a megválasztott tisztikart ismertetni, mert annak kiválóbb szerep jutott a csakhamar bekövetkezett szomorú eseményekben, sőt egyik tagja áldozatul is esett a pusztító kórnak. A tisztújítást gróf Mailáth Antal főispán május hó 4-én tartotta. Első alispánul, nagy szavazattöbbséggel Dókus László főjegyzőt, másod-alispánná pedig közfelkiáltással Szent-Ivány Károly főszolgabírót választották meg. Hogy a tisztújítás további során már főjegyzője legyen a vármegyének, a főispán a választás megszakításával Kolosy Károly főszolgabírót főjegyzővé nevezte ki. Főügyészszé Kossuth Andrást, hadi főbeszedővé Vass Antalt, ház főbeszedővé Füzesséry Jánost, hegyaljai főszolgabíróvá, szavazattöbbséggel, Szemere Pétert, újhelyi főszolgabíróvá Tomsics Istvánt, bodrogközinek Rhédey Lászlót, homonnainak Wiczmándy Jánost, sókútinak Reviczky Jánost, göröginyeinek Horváth Antalt választották meg. Alszolgabírák lettek: a szerencsi kerületben Draveczky Alajos, a patakiban Nagy Ádám, a gálszécsiben Bekes Antal, a zempléniben Szögyényi Imre, a zétényiben Lacsny János, a sztakcsiniban Füzesséry Ágoston, a nagymihályiban Kozma Miklós, a dobraiban Péterffy Ferencz, a sztropkóiban Kulin Menyhért, a zsalobinaiban Reviczky György, a papinaiban Stépán László. Alügyészek lettek: Szikszay János és Pap István. 462Aljegyzőkké a főispán Bodó Tamást, Kazinczy Andrást, és Pilisy Menyhértet nevezte ki. Orvosok maradtak: Meczner Pál és Csernák Márton. Járási seborvosok: Fortmayer József, Somogyi Simon, Bátor Ádám, Trefort Ignácz (Trefort Ágoston miniszter apja), Csiky József, Szabó Ferencz, Fekete András.
Intézkedések a kolera ellen.
A kolera ellen való védekezésben a kormány jónak látta rendkívüli hatalommal ellátott királyi biztost kinevezni. Ilyen királyi biztosul gróf Mailáth Antal főispánt nevezték ki. A kór behurczolása ellen legfőbb, vagy talán egyedüli óvszernek akkor az érintkezés teljes megakadályozását s a közlekedés elzárását tekintették. Gácsország határszélére polgári biztosokat küldtek, a kiknek napidíjait, minthogy nemcsak Zemplén vármegyét, de az egész országot védték a járvány behurczoltatása ellen, a vármegye királyi kincstárból kérte fedeztetni, ez azonban megtagadtatván, az ügy az országgyűlésre sérelmül feljegyeztetett. Időközben azonban kedvezőbb hírek is érkeztek a járványról. Így május 5-én arra a hírre, hogy a kolera Gácsországban a határtól távolabb, Bukovina felé terjed, a közlekedési utakat megnyitották és a határőrizetet megkönnyítették. Ugyanakkor a helytartó-tanács értesítvén a vármegyét, hogy a járvány a tarnopoli kerületben megszünt, ott is felszabadították a közlekedést. Június 25-én azonban gróf Mailáth Antal királyi biztos azt az értesítést küldte, hogy az epekórság (így nevezték akkor a kolerát) a gácsországi Stry kerületből fenyeget; július 11-én pedig a helytartó-tanács értesítette a vármegyét, hogy a járvány már az ország többi részeiben is kiütött. A szolgabírák utasítást kaptak, hogy állandóan a kerületeikben lakjanak. Ugyanekkor a helytartó-tanács egy orvostudort és két seborvost küldött. Július hó közepén a járvány már Velejte vidékén és a Bodrogközön is terjedt. E hó 21-én a Velejtén tartott kisgyűlésen jelentették, hogy a közlekedéstől elzárt Újhely nemcsak a betegségtől, de az elzáratás miatt is sokat szenved; azért az újhelyi kolera-bizottság, melynek legtevékenyebb tagja Kossuth Lajos volt, a nyomor elhárítása és a támadható lázadás leküzdhetése végett pénzbeli segítséget kért s a várost - miután a járvány a körülfekvő községekben amúgy is dúl - az elzáratástól felmenteni kérte. Véleménye szerint a tehetősebb gazdáktól tíz pengő forintjával legalább 4000 p. frt segély szedendő a mit szüret után visszatérítenének. A bizottság különben a felelősséget a legrémítőbb következésekért magától elhárította. A rendek, noha meghatotta őket Újhely szomorú helyzete, nem menthették fel a várost az elzáratástól, mert azzal Újhely mit sem nyerne, míg ellenben a járványt a még addig nagy részben egészséges környékre rázúdíthatnák; felhívták tehát az újhelyi küldöttséget az Istenben való bizalomra és férfiúi állhatatosságra.
Újhelyben az első koleraeset június 28-án fordult elő. Hogy ez volt-e az egész vármegyében is az első eset, erre nézve nem találunk feljegyzést. A járvány-kórházakat Újhelyben szeptember 22-én szüntették meg; az iskolák megnyitását azonban a helytartó-tanács csak november elsején engedte meg, október 1-én pedig tudatta, hogy a Magyar- és Lengyelország között való veszteglést húsz napról tíz napra szállítja le.
Az első alispán az 1832. január 18-án tartott közgyűlésen jelentette, hogy a vármegye területén 40.439 kolera-eset fordult elő, s ezek közül 18.672 halálos volt.
Az 1831-ki parasztlázadás.
A kolera felléptével szinte egyidejűleg támadt a parasztlázadás, annak a tévhitnek a révén, hogy az urak, a zsidók, sőt a papok is, mérgezik a népet. A védelmi előintézkedésekből is azt magyarázták, hogy azért tudták az urak, hogy jön a pestis, mert ők idézték elő. Még az a hit is járta, hogy a vármegye az orvosoknak és zsidóknak minden megmérgezett emberért öt-tíz forintot fizet. Efféle ráfogások a népet dühös gyülöletre ingerelték az értelmiség és a zsidók ellen, s a midőn Lőrinczfy József útbiztos megjelent Szécskeresztúrban, hogy a halottas-házról és új külön temetőről gondoskodjék, holott e községben ekkor még megbetegedés elő sem fordult, az asszonyok jajveszékelni kezdtek, a férfiak pedig megrohanták a biztost, a vesztegházba zárták és csak az este hazaérkezett lelkész közbevetésére bocsátották szabadon. A mikor ezért másnap a főszolgabíró vizsgálatot akart tartani a községben, a pórnép be sem engedte a faluba. Ugyanez idő tájban 463Rákóczon Horváth Antal főszolgabírónak nemcsak az engedelmességet tagadták meg, hanem fadorongokat emeltek ellene; a főszolgabírót csak férfias magaviseletet és az mentette meg, hogy fegyverhez nyúlt. Szentmarján pedig a biztost és az urasági ispánt megkötözték, verték, vallatták, és csak a csendbiztos közbejöttére bocsátották el. Izsépen, 31-én este, egy kis leány azon állítására, hogy látta, a mint egy zsidó valamit a kútba szórt, a pórnép a zsidókat összeterelte, Lőrinczfy biztost elfogták, a minek hírére sokan a szomszéd községekből is oda sereglettek. Egy Pauk nevü, írástudatlan, de ravasz izsépi paraszt, szervezte a lázadást, oly utasítással, hogy azokat az urakat üldözzék legjobban, a kik a néphez legjobbak, mert azok a legveszedelmesebbek.
Augusztus 2-án támadt a lázadás Mihályiban és Terebesen. Dókus László első alispán, a ki ekkor éppen Velejtén tartózkodott, maga intézkedett a lázadás elfojtására. Az alispán kisgyűlést hirdetett Mihályiba e hó 2-ára és elsején Toronyán akart hálni, de oda be sem bocsátották és így Csörgőn töltötte az éjtszakát. A pórnép itt őrökkel figyeltette és másnap Mihályiba be sem bocsátották, hanem nagy fenyegetéssel körülfogták. Az alispánt erélyes beszéde, de még inkább a több nemesi felkelésben részt vett öreg Galambos Antal bátorsága mentette meg a veszedelemből, mely után kocsijára ülve - a már forrongó Lasztócz és Legenye elkerülésével - Újhelybe sietett, a hol azonnal kisgyűlést hívott össze, a mely felső helyre jelentést tett a lázadásról és katonaságot kért segítségül. Balásházy János szolgabírót és Inkovits János újhelyi görög kath. lelkészt és esperest, a lázadóknak jó móddal való lecsendesítésére rendelték ki; egyszersmind felszólították az Újhely határszélén, Csörgő irányában táborozó Tomsics Imre százados kapitányt, hogy századával néhány órával a nevezett kiküldöttek után menvén, őket - ha kell - erővel is kiszabadítsa és a lázadókat fogassa el. A küldöttek 3-án hajnalban Terebes felé indultak. Utaztukban feltűnt, hogy sehol sem látnak a mezőn foglalkozó embereket. A mikor kilencz óra tájban Terebesre érkeztek, megtudták, hogy a lázadók ott foglyokat őriznek. A városháza előtt levő téren sok ember lévén összecsoportosulva, Balásházy főszolgabíró megállította a szekerét és hangosan kérdé, ott vannak-e a bírák? Az igenlő feleletre elrendelte, hogy azonnal küldjék őket a görög kath. parochiára, mert a király nevében közölni valója van. Csakhamar ott voltak nem csak a bírák, de az egész nép. Ekkor a szolgabíró felszólítására az esperes tapintatosan beszélt a néphez; de a beszédet csakhamar megzavarták a zajongók. A szolgabíró csendet parancsolt és kijelentette, hogy ha a rend helyre nem áll, a délután érkező katonaság ágyúkkal lövi halomra a várost. Egyúttal elrendelte azt is, hogy az érkező katonaság részére húst és kenyeret készítsenek, különben életökkel lakolhatnak. A nép, bár még egyre zajongott, lassanként mégis eltakarodott. A főszolgabíró ezután átment Ábrahámy Károly huszárfőhadnagyhoz, a kinél Lőrinczfy biztost találta, egy másik megkínzott fogolylyal. Tomsics József uradalmi igazgatót, a ki már 48 óra óta a kastély kéményében rejtőzött, két huszárral kiszabadította. Az óhajtva vár katonaság azonban még esti hét órakor sem érkezvén meg, a helyzet igen válságossá vált s az urak, a huszárokkal együtt mintegy negyvenen, előkészűleteket tettek a védelemre. A helyzetet nagyon súlyosbította az, hogy az elfogott zsidók és a katonák közül is többen kolerában megbetegedtek. A toronyba állított őr végre nyolcz óra tájban jelentette, hogy a terebesi határ szélén katonaságot lát. A csapat fél óra mulva csakugyan meg is érkezett; a szolgabíró és társai tehát nyugodt éjtszakát tölthettek. Másnap, a vármegye határozata értelmében, Mihályiba indulván, a Terebes és Velejte között fekvő Komár-csárdánál vasvillákkal és dorongokkal felfegyverzett parasztokat találtak, a kik az összeterelt zsidókat kínozták. Komár és Kelecseny között az egész út el volt lepve velök. A megkínzott zsidókat Kelecsenybe vitték, a hol egy rosszlelkű nemes-asszony, Szenczy Jánosné, született Pallay Anna ingerelte fel a köznépet, sőt erre férjét is rávette, a kinek vezérlete alatt azután a nép az urasági házakat, többek között az Ilosvayét is, kirabolta. Ilosvayt és gyermekeit megkínozták, sőt az egyik Ilosvay fiút halálra gyötörték. Az Ugró-csárda udvarán a szolgabíró újabb fegyveres embereket talált, ezek azonban nem támadták meg. A parasztok Kozma Ferencz gercselyi közbirtokosra lestek, a kiről azt mondták, hogy Gercselyben 464egy parasztot közülök lelőtt, többeket megsebesített, azután lóra kapva, elmenekült. Velejtén találták utasaink Kulin Péter alügyészt, a ki Hegyiből menekült oda. Az alügyészt azután magokkal hozták Újhelybe, a hova megérkezvén a főszolgabíró elmondta a Terebesen tapasztaltakat és bejelentette, hogy a lázadó tótok a Hegyalját készülnek feldúlni, Újhelyt megsarczolni s az itteni szabókra 2000 nadrágot, a csizmadiákra 4000 csizmát vetettek ki. Erre a hírre a polgárok erős ellenállásra szervezkedtek, 400 ember pedig fegyveres szolgálatra vállalkozott, Barthos András nyugalmazott őrnagy parancsnoksága alatt.
Izsépről Terebesre úgy harapódzott át a lázadás, hogy a terebesiek, meghallván az Izsépen történteket, tizenegyen átlovagoltak oda, hogy tudakozódjanak a zendülés okáról. A mikor a terebesi parasztok meghallották, hogy Lőrinczfy biztos hat-nyolcz falu számára orvosszerrel van ellátva, ebből azt magyarázták, hogy az orvosszerekkel Lőrinczfy a falvak népét akarja megmérgezni. Ezzel a hírrel azután fellázították a terebesieket is. Ez történt augusztus 1-én. Másnap hajnalban a körülfekvő falvakból már mintegy két ezren a városba jöttek s Ábrahámy főhadnagy kérdésére kijelentették, hogy a vármegye felsőségét többé el nem ismerik és az uradalmi tiszteket, orvosokat stb. megölik. A főhadnagy intette a zendülőket, a kik végre engedtek és megigérték, hogy kiszemelt áldozataikat nem ölik meg, hanem a tiszt őrizete alá adják. Terebes akkori birtokosát, özv. gróf Szápáry Péternét szül. Csáky Júliát (néhai id. Gróf Andrássy Gyula külügyminiszter anyai nagyanyját) Ábrahámy mentette meg akként, hogy két huszárt állított a kastély elé, megparancsolván nekik, hogy senkit be ne bocsássanak; a lázadók pedig úgy értelmezték ezt, hogy a tiszt a grófnét is fogolyként őrizteti. Éjtszakának idején azután a grófnét Fáy Ferenczhez Kazsuba, (a Jagerdorfnál elesett Fáy Gyula atyjához) kísérte át, a hol többen lévén a fegyveresek, az úrnő mégis nagyobb biztonságban lehetett. Ábrahámy megtudván, hogy a szerencsétlen foglyok a városház egészségtelen pinczehelyiségébe vannak összezsúfolva és közöttük sok a sebesült is, valamennyit a maga szállására hozatta és a kassai hadi-parancsnoksághoz jelentést tevén, onnan erős segítséget kért, Patakról pedig töltényeket hozatott.
Weingaszner százados, a ki a nevét később Szöllényire változtatta és a ki a szabadságharczban ezredes lett, történetesen éppen a pórlázadás idejekor töltötte szabadságát Migléczen Kandó Gábor ezredesnél, a kinek Zsuzsánna nevű leányát utóbb feleségül vette. Hírét vevén a Terebesen történteknek, egyenruhájába öltözött és császári biztosként mutatkozott be a lázadóknak; a pórok - a kik már éppen arról tanácskoztak, miként végezzék ki a foglyaikat - hittek neki, ő pedig, a mikor 48 órával később a segítségül kért katonaság megérkezett, a lázadást elfojtotta. ("Adalékok Zemplén vármegye történetéhez" 1899. évi 10. számában.)
Augusztus 4-én Bodzásújlakon, Kisztén, Gercselyben és a nagymihályi kerület több községében is kitört a lázadás. Bodzásújlakról egy ember gyógyszerekért Terebesen járván, az ott hallottakat otthon elbeszélte, mire a nép összefogdosta a zsidókat s kegyetlenül összekötözte őket. Szakállukat szálanként kitépték és az ekként megsanyargatott foglyokat szalmából rakott máglyán akarták megégetni. A jegyző fia azonban azt tanácsolta a lázadóknak, hogy jobb lesz a zsidókat Terebesre vinni, a hol majd ítélnek felettök. Ezt a tanácsot meg is fogadták és másnap reggel Terebesre kísérték a foglyokat. A bodzásújlakiak ezután Kisztére mentek, ott is összefogdosták a zsidókat, majd a kiszteiekkel egyesülten Gercselyre rontottak, itt Kozma Ferencz lakására törtek, a ki önvédelemből a lázadók vezérét lelőtte, többeket megsebesített, majd lóra kapott s áttörve az ostromlók tömegén, segítségért ment. Este felé vissza is tért két huszárral. Felesége, Gosztonyi Borbála, állítólag hősiesen segítette az urát és míg az távol volt, egymaga védelmezte meg a házat.

Kossuth Lajos.
(A zemplénmegyei vármegyeházán levő eredeti festmény után).
A nagymihályi kerületben, Kisráskán, a terebesi hírektől föltüzelt parasztok augusztus 2-án elfogták a község orvosát, de Kozma Miklós főszolgabíró hamarosan lecsendesítette őket. Mindamellett a ráskai parasztok is elküldték embereiket Terebesre újabb hírekért s ezek azzal jöttek vissza, hogy ott már a főispán, alispán is fogva és katonai őrizet alatt van. Ennek hallatára a 465bírák, a hegyiekkel és szalókiakkal egyesülve, az említett orvost elfogták, a kocsija bakjára kötötték s maguk is kocsira ülvén, behajtattak Kisráskára, a hol oly nyilatkozat aláírására kényszerítették az orvost, hogy számos e vidéken lakó úri ember meg akarja mérgeztetni a népet. Ezt a kicsikart nyilatkozatot a körülfekvő községekkel közölték, mire Deregnyőn, Szalókon, Nagyráskán, Abarán és Butkán nyolcz úri embert és az összes zsidókat összefogdosták, és megkínozták. Példájukat követték Dubróka és Szelepka községek is.
A butkaiak, miután elfogták az esküdtet és a jegyzőt, Wiczmándy János szolgabíró házához mentek; midön azonban a szolgabíró harmadmagával fegyveresen jött eléjök, a támadók megfutamodtak, de a szolgabíró lovait mégis elhajtották s így ő nem menekülhetett Butkáról. Este a lázadók arra kényszerítették foglyaikat, hogy a kolerában elhaltakat koporsóba tegyék, eltemessék s a földet kézzel hányják rájok. Ezután megrohanták a szolgabíró házát. A szolgabíró az istálló padlásán húzódott meg; rejtekhelyét azonban a majorosa elárulta. Ekkor a szolgabíró a padlásról leereszkedvén, hirtelen az ostromlók között termett, a kik nyomban megrohanták. A szolgabíró a fején megsebesülvén, elesett és csak nehány hű emberének küzdelmes védelmével menekült meg a haláltól. Első dühök lecsillapultával a lázadók a városházára vitték a szolgabírót s ott kötelet vetvén a mestergerendára, fel akarták akasztani, de néhány jobb lelkű ember ezt is megakadályozta. Utóbb felszólították, hogy imádkozzék s készüljön a halálra, de ő nagy lélekjelenléttel beszédet intézett hozzájuk, melynek hatása alatt a pórok, megbánván tettöket, már oszladozni is kezdtek, a mikor Kisráskáról az az üzenet jött, hogy vigyék a foglyokat Terebesre, mert ott a mérgezők fölött ítéletet hoznak. Ekkor a foglyokat, mintegy hetven ember kíséretében, Terebes felé indították, a terebesi malomnál újólag erősen megkötözvén őket. Terebesen a város szélén megállapodtak s két embert beküldtek tudakozódni. A két küldöttet azonban Terebesen elfogták és fél század gyalogság töltött fegyverrel sietett Wiczmándy és társai megszabadítására. A katonák a lázadókat hirtelen körülvették s ezek egyike, ki akarván szabadulni, botjával, a vezénylő százados vállára ütött, a mire a százados kardjával arczul csapta, a mellette levő katona pedig lelőtte. A lövésre a többi katonák, azt hivén, hogy a tiszt tüzet vezényelt, sortüzet adtak. A lázadók közül 11 holtan esett el és számosan megsebesültek. ("Az 1831-ik esztendői felső Magyarországi zendüléseknek történeti leírása." Kiadta Balásházy János, a nemzeti tudós társaság rendes tagja. Pest, 1832.) Ennek a vérengzésnek a hírére a lázadók mindenütt kegyelemkérésre fordították a dolgot. A Terebesről megfutamodottak találkozván azokkal, a kik Ráskáról kísérték az ott elfogottakat, ezek is elbocsátották áldozataikat és haza szaladtak.
Voltak azonban a józanságnak is példái s ezek megérdemlik, hogy nevöket a feledéstől megóvjuk. Gerőcs András lazonyi báró a lázításra küldötteket kiűzte a faluból és a lakosokat csendben tartotta. Csicseri Mihály nagyráskai bíró - noha a szomszéd községbeli lázadók felgyújtásával fenyegették a házát - a zendüléstől visszatartotta faluja népét. A nagymihályi bírák, a lázongókat be sem bocsátván, szintén elfojtották a veszedelmet. Így cselekedtek Sztára, Kisbári és más községek bírái is.
E közben a sókúti kerületben (most varannai járás) sokkal dühösebben lépett fel a lázadás, még pedig a terebesitől függetlenül. A mérgezés hírét ide is Kassáról hozták. Zamutón egy asszony azt híresztelte, hogy látta, a mint egy Skrovely nevű csavargó porokat szórt egy csűr köré. Erre a csavargót elfogták és kínzásokkal arra a vallomásra bírták, hogy őt Rákóczon Szulyovszkynál kilencszer megeskették és úgy kényszerítették, hogy a mérget szórja a kutakba s ezt senkinek el ne árulja. A kierőszakolt vallomás szerint akkor Rákóczon Szulyovszky Józsefen kivül jelen voltak még Hunyor, Reviczky főszolgabíró, Szeghy Imre, és mások. A bírák e vallomásra összecsődítették a szomszéd falvakat Zanutóra, hogy az igazat megtudják. Reggelre mintegy tizenöt falu népe verődött össze, a kik előtt Skrovenyt a mestergerendára kötötték, lánczczal és tövissel verték s így vallatták. Ezután Klobusiczky József kastélyába törtek s ott a Klobusiczkyvel egy szobában levő Hunyor József és Mikovinyi László ügyvédeket leütötték és a bíró házához hurczoltak. Még kegyetlenebbül bántak el a tiszttartóval, 466a ki sebeibe csakhamar bele is halt. Klobusiczkyt utóbb egy hűséges jobbágya megszöktette.
Az e kastély színterén lezajlott dráma, megkapóan érdekes fejezete a pórlázadás történetének. Hunyor József ügyvéd, az egyik áldozat előadásából így örökítették meg a zamutói kastély ostromát a jegyzőkönyvek:
Legelőbb a tiszttartót vitték a bíró házához, azután Hunyor Józsefet és Mikovinyi Lászlót, valamennyit összeverve. A tiszttartó csakhamar meghalt. Mikovinyi ájultan feküdt s ők is holtnak hitték. Hunyort, mindegyre kínozva, vallatták: kik a mérgezők? de a legborzasztóbb kínokkal sem tudtak belőle hamis vallomást kicsikarni. "Kezetekben vagyok - mondta - megölhettek, de sem magamat, se mást hazugsággal terhelni nem akarom." Utóbb Klobusiczkyt is oda hozták és verték. Egyik jobbágya védelmére azonban abbahagyták a kínzást és immár csak Hunyor ellen fordultak. A bíró fiának sikerült Klobusiczkyt a kamrába vezetni, a melyből a kerten át Vehéczre menekült. Ott elbeszélvén a Zamutón történteket, a vehéczi urak felfegyverkeztek az őket is fenyegető támadás ellen, Klobusiczkyt pedig Szacsúrba küldték, a honnan Terebesre menekülhetett.
A halottnak vélt Mikovinyit a lázadók a bíró udvarán hagyták, a hol éjjel magához térve, valami Prochnavi Mátyás nevű ember támogatásával, az eperjesi úton át, az erdőben lakó királyi erdőmesterhez jutott.
Hunyort késő estig kínozták, azután egy paraszt házában hagyták, hat ember őrizete alatt; majd az urasági kályhafűtőt is elfogván, hozzákötözték. Másnap, 6-án, a nép Csáklyóra és Varannóra ment rabolni; onnan este visszatérvén, Hunyort az utczára hurczolták, ruháit letépték és így korbácsolták, kardlapozták s kövekkel hajigálták. Hunyor könyörgött, hogy inkább öljék meg; de kínzói azt felelték, hogy ennél ő többet érdemel és másnap elevenen fogják eltemetni. Egész éjtszakára meztelenül egy oszlophoz kötötték, de 7-én, hajnalban, könyörgésére, a karjait kiszabadították a kötelékekből és csak a derekát lánczolták az oszlophoz. Nyolcz óra tájban kapákkal jöttek hozzá s fenyegették, hogy ha maga nem ássa meg a sírját, agyon verik. Ekkor azonban egy legény jelentette a lázadóknak, hogy a pálinka-házban elkészült a pecsenye, a melyet az uraság sertéseiből sütöttek. Erre a hívásra a parasztok abbahagyták Hunyor kínzását, azt mondván, hogy úgy is vasárnap van, délután illik temetni. A mikor a parasztok Hunyort magára hagyták, egy asszony ételt hozott neki. Ebben a perczben a gyermekek és asszonyok kiáltozni kezdtek: itt vannak a katonák! Csakhamar betoppant tíz katona egy tizedes vezetése alatt, a kiket Dedinszky százados küldött Zamutóra. Hunyor tehát megmenekült; a katonákat a kastélyba vezette s ott megvendégelte őket. Ő maga enni nem tudván, a patakhoz ment, hogy sebeit kimossa; itt azonban két paraszt megrohanta Hunyor Józsefet és kővel hatszor főbe ütötték, hogy ne tanúskodhasson ellenök. Bizonyára agyon is ütötték volna, ha a kastélyból három katona gyorsan ott nem terem a megmentésére. Hunyor most már semmiképen nem érezte magát biztonságban a kevés számú katonaság védelme alatt, lóra ült tehát és három katona fedezete mellett Sáros irányába menekült, két katonát pedig Terebes felé küldött, hogy a falvakban szállást és élelmet rendeljenek, mintha nagyszámú katonaság készülne a vidékre. Ez a fogás némileg féken tartotta a garázdálkodókat. Hunyor több órai keserves lovaglással a királyi erdőmesterhez ért, a hol szobát adtak neki; minthogy azonban a ragálytól féltek, senki se közeledett feléje, sőt alig feküdt le, azzal a hírrel jött hozzá a kocsis, hogy meneküljön a házból, mert a parasztok fölfedezték a rejtekét. A sokat zaklatott Hunyor tehát kénytelen volt ismét útra kelni; a kocsis lóra ültette őt, de a katonákat nem engedte előhívatni, hanem elvezette a menekvőt a sötét erdőbe s ott letette egy völgyben, azt igérvén neki, hogy másnap visszahozza a lovat és a katonákat is ide kíséri. A magára hagyott sebesült kínos éjtszakát töltött az erdőben; felkelni nem tudott, félt a vadállatoktól, de tartott attól is, hogy hátha reggel rá sem akadnak. Másnap már a nap is magasan állt, de a kocsis nem jött; ekkor már az éhenhalás is rémítgette Hunyort. Végre nyolcz óra tájban megjött a kocsis a katonákkal, a kik ismét lóra ültetvén őt, visszavitték Zamutóra, a hol a pálinka-házban puha ágyba fektették. Ekkor, 8-án délelőtt, Terebesről egy század gyalogság 467és 40 lovas érkezett, hogy a lázadókat összefogdossák. Hunyort Szacsúrba, onnan pedig szüleihez Homonnára vitték, a hol négy hónapi ápolás után is alig tudták az életnek megtartani. Állítása szerint a zamutóiak csak a tiszttartót kínozták, őt és Mikovinyit a rudlyóiak bántalmazták.
A zamutói kastély kirablása után, augusztus 6-án éjjel, a jesztrebiek, az izsépiek és társaik, Jesztrebnél tábort ütöttek s azt határozták, hogy hajnalban Mernyikre mennek, a hol Szulyovszky József kastélyában Reviczky főszolgabíró, Tersztyánszky Illés esküdt és mások tartózkodnak. Hajnalban a mernyikiekkel is egyesülvén, csakugyan ostrom alá vették a kastélyt. Az ostromlottak a támadók közül kettőt lelőttek, de soká nem védhették magukat s a kastély megnyílt a csőcselék előtt. A lázadók előbb a méhesben rejtőző cselédeket ütötték le, azután a ház ellen fordultak. Sulyovszky és Tersztyánszky felfegyverkezve várták a támadókat, de a főszolgabíró ellenezte a lövést, sőt a fegyvereket is eltette. Szulyovszky azonban egy embert, a ki az ajtót feszegette, és egyet, a ki a nyitott ablakon át hegyes karóval Tersztyánszkyt megsebesítette, lelőtt. Tersztyánszky a ház másik oldalát védelmezte az ostromlók ellen, a kiket sikerült is visszavernie; a mikor ismét visszajött társaihoz, Szulyovszkyt már nem találta ott, mert az Reviczky állítása szerint megszökött. Erre Tersztyánszky is megkísérelte a szökést s mezítláb, öltözetlenül, úgy, a mint az ágyból kelt, egy urasági kerülőt útbaigazítása mellett, a hegynek indult; három lovas ugyan utólérte, de ezeket a fegyverével visszariasztotta. Rosszabbul járt Szulyovszky, a ki az ablakon kiugorván, az istálló felé tartott, a hol jótéteményeivel elhalmozott kedvencz jobbágya, a kit a katonaságtól is kiváltott, leütötte, mire a többiek vérszemet kapván, Szulyovszkyt agyonverték. Ekkor a lázadók a házba törtek, a hol Reviczky főszolgabírót, egy jegyzőt, két asszonyt és Szulyovszkynak állítólag rendkívüli szépségű fiatal, természetes leányát, továbbá a kasznárt a feleségével és egy szolgaleányt találtak. Legelőbb Reviczkyt verték agyon, azután a jegyzőt; az asszonyok összeölelkezve sírtak, de a lázadók őket is hamar kivégezték. Szulyovszky leányát előbb durván összeverték, majd vadállati kegyetlenséggel karóba húzták. E sorok írója e hajmeresztő vérengzés helyén, a szoba padlóján, a vértől maradt foltot, ifjúkorában, a negyvenes években, még látta. A kasznár a ház tetejére menekült, de onnan lecsalták azzal, hogy neki megkegyelmeznek; de azután agyonverték. Ugyanígy járt a felesége, a kit a kemenczéből húztak elő. Egyedül a szobalány menekült meg a vérengzésből, a ki szintén pór eredetű volt. Mindezek után a leölt nyolcz embert a kolera-halottak számára ásott gödörbe hányták és kirabolták a kastélyt. A mernyiki ág. h. ev. lelkész Csicsóka felé akart menekülni, de a mindenfelől összesereglett lázadók űzőbe vették s a mikor fegyverével közülök többeket megsebesített, a komaróczi parasztok elfogták, agyonütötték és a kastélybeli halottakkal egy gödörbe vetették.
Ugyanaz a paraszt, a ki Szulyovszkyt leütötte, Tersztyánszky Illés fejére száz frt jutalmat tűzött ki. Tersztyánszky az erdőben rejtőzött és Bisztrára igyekezett a családjához, a lázadók azonban rátaláltak. A mikor Tersztyánszky észrevette, hogy rejtekhelyét fölfedezték, elásta a puskáját, melynek úgy sem vehette volna hasznát, és bolondnak tetette magát; virágot szedett s azt nevetve mutogatta az üldözőinek, a kik így rá sem ismertek s nem is bántották. Este Bisztrára érkezvén, megtudta, hogy aznap az ottani urakat is kirabolták s egyest csaknem halálra is vertek; az ő családja pedig: anyja, felesége és gyermekei, sárosvármegyei erdőbe menekültek. Hű cselédei tanácsolták, hogy meneküljön ő is, mert a fellázadt nép őröket állított az udvarába. Tersztyánszky előbb lenyírta a bajuszát, azután parasztruhába öltözve, Eperjes felé menekült, útközben szökött katonának mondva magát. Pálvágásán, szökött katonaként el is fogták és bekísérték Eperjesre. Ott éppen vármegyei kisgyűlést tartottak, ahol Tersztyánszky azonnal jelentkezett; elmondta a Zemplénben történteket és így alkalmat adott a sárosiaknak, hogy a pórlázadás ellen készülődjenek. Tersztyánszky családja ez idő alatt két napig étlen-szomjan rejtőzött az erdőben; a kisebbik gyermek éhen is halt.
468Mernyikről a lázadók még az nap - augusztus 6-án - Csáklyóra mentek és útközben, Csicsókán, egy urat megöltek. Ugyanakkor érkeztek Csáklyóra a zamutói, rudlyói, sókúti és agyagosi parasztok, miután a sókúti lelkészeket és zsidókat kirabolták, Sókúton az oltárhoz menekült plébánost a templomból kihurczolták s a templomban tüzet raktak. Csáklyón a helybeliekkel együtt megrohanták özvegy báró Meskóné kastélyát, a bárónő vejét, Szeghy Imrét, iszonyú kínzásokkal kivégezték, a kastélyt kirabolták s a bútorokat összetörték. Csáklyóról a lázadók délután Varannóra menvén, ott előbb az Eperjesy Góbert házát rohanták meg, de Eperjesyt hű szolgája parasztruhába öltöztetve, megszöktette. Ezután a gyógyszerészt rabolták ki. Végre a gróf Forgáchné kastélyát rohanták meg s rabolták ki. A grófné a Csillag-utczában rejtőzött el, onnan egy ember hazacsalta azzal, hogy a rablók már elmentek. A grófnő azonban kastélyát a lázadóktól megszállva találta és noha mindenkor a nép jóltevője volt, most mégis ütlegekkel kényszerítették, hogy a kincseit előadja. A kastély kirablása után a csapat háromfelé oszlott; egy részök visszament Csáklyóra, a csemernyeiek Vehéczre, a melyet szintén kiraboltak, a harmadik csoport pedig Majoróczkára vonult, a hol Vladár Józsefnét a hűséges cselédje rejtette el. Innen a lázadók csak pénzt és ezüstneműt vittek el.
A mikor a lázadók Mernyikről Csáklyóra vonultak, a tapolyizsépiek tőlük elválván, hazamentek, kirabolták az ottani urasági épületeket és Feketepatak, Bisztra és Mogyoróska helységeket is fellázították. A lázadás már a göröginyei és homonnai járásokba is átcsapott és a csőcselék Kelcsét akarta a hatalmába keríteni, de báró Saalhausen nyug. ezredes, hűséges embereit felfegyverezvén, visszaverte a támadókat.
Mialatt a lázadók Csáklyón garázdálkodtak, báró Meskóné a leányával és a Mernyiken megölt Reviczky főszolgabíró ki is fiával együtt, a kastélyból kiszökve, a major udvarán álló boglyák között bújkált. Utóbb egy Brányi nevű huszárhadapród hősiessége mentette meg, a ki öt huszárral Kandó Gábor nyug. ezredes oltalmára érkezett Migléczre, honnan Ábrahámy főhadnagy 7-én valami más ügyben Hrabóczra küldte. Éppen ekkor garázdálkodtak a lázadók Varannón és vidékén. Gróf Forgáchné egyik szolgája megtudván, hogy Hrabóczon katonaság van, oda sietett; ott ugyan csak az említett hadapródot találta egy szál huszárral, de addig könyörgött, míg azok végre elindultak vele Varannóra. Útközben többször találkoztak lázadókkal, de azokon áttörve, Varannón termettek. Előbb, a grófné kértére, a parasztoktól elhurczolt uradalmi kasznár megszabadítására siettek; a két vitéz utólérte a lázadókat, erős küzdelemmel többeket közülök lelőttek, a kasznárt megmentették és visszahozták. Ezután a két huszár a szomszédos Csáklyóra ment, a hol báró Meskóné és hozzátartozói voltak veszedelemben. Csemernyén és Csáklyón a paraszthad vasvillákkal és fejszékkel állotta el útjokat, de a két katona keresztül tört a lázadókon s többeket leterítvén, a kastélyhoz jutott. A bárónét és a többi ostromlottakat kocsiba ültették és Varannó felé kísérték őket. Csáklyón nagy tömeg állította meg a menekvőket, fejszékkel és vasvillákkal a kocsira támadva; de a két vitéz közibük ugratott és a támadók közül többeket földreterített. Csemernyén ismét ellenállásra találtak, de ezeket is szétugrasztván, a kocsit szerencsésen átkísérték; Csemernye és Varannó között azonban ismét meg kellett verekedniök. Itt egy paraszt rá lőtt Brányira, de elhibázta, mire ez hozzá ugratott és támadóját lelőtte. Ez volt az utolsó akadály: megérkeztek a kastélyba s ekkorra a nagy számmal érkezett katonaság már Varannón is helyreállította a biztonságot. Végre Homonnára is megérkezett a gácsországi határról egy fél század gyalogság. A városon kívül nagy számmal összegyűlt lázadók az őrt álló katonára tüzeltek, a mikor azonban a katonaság sortüzet adott s a városban levő katonaságot is összedobolták, a lázadók megfutamodtak. Gróf Mailáth Antal főispán, királyi biztos intézkedésére még több oldalról is jött a vármegyébe katonaság, mire az öldöklések és rablások megszüntek s a csend helyreállott.
A pórlázadás leveretése után ismét rendben folytatódnak a vármegye közgyűlési jegyzőkönyvei, a melyekből a történetíró az események chronologikus rendjét állítja össze.
469Az 1831 június 23-iki közgyűlési jegyzőkönyv szerint, Bars vármegye fölhívására, Zemplén vármegye feliratot intézett a királyhoz a lengyel nemzet érdekében. A felírat elkészítésével küldöttséget bíztak meg, melynek egyik tagja Kossuth Lajos volt. Bars vármegyének pedig sajnálatát fejezi ki a vármegye, hogy ebben az ügyben Zemplént megelőzte és köszönetet mond Bars vármegyének, hogy ezt a kérdést szőnyegre hozta.
A főispán november 28-án a sókúti járás főszolgabírájává, a lázadóktól megölt Reviczky János helyére, Szemere Józsefet nevezte ki; a kolerában elhalt Trefort Ignácz helyére pedig seborvosul Homonnára Herczka Jánost.
A bodrogközi járás főszolgabírája jelentvén, hogy ott a rablók elszaporodtak, a vármegye rendei elhatározták, hogy - mivel a helytartó-tanács ez iránt tett felirataikra nem válaszolt - most azt be se várva, utólagos jóváhagyás reményében, a vármegyében öt csendbiztost állítanak fel, a másodalispán pedig tegyen javaslatot, hány pandur fogadtassék fel?
Az 1834-iki követi utasitások.
Az országgyűlésre kiküldött követek 1834-ben azt az utasítást kapták a vármegyétől: eszközöljenek ki oly törvényt, hogy a városokban lakó nemesek is a városi bíróságnak legyenek alávetve; a vármegyékben pedig állandó törvényszékek állíttassanak fel, választott tagokból, a kik ne legyenek időnként új választásnak kitéve. Ezeket a javaslatokat azonban az országgyűlés többsége nem fogadta el. A hitbizományok eltöröltetéséhez a rendek hozzájárultak, de ha az kivihető nem lenne, igyekezzenek a követek azt akként megszoritani, hogy száz telken felüli hitbizományok ne engedtessenek meg. Ezeken kivül részletes utasítást nyertek a követek a magyar nyelv terjesztése ügyében.
Ez időben Erdély alkotmánya felfüggesztetvén, a vármegye e tárgyban közvetetlenül a királyhoz feliratot intézett, még pedig ez alkalommal először magyar nyelven.
A báró Wesselényi Miklós esetében súlyos sérelmet szenvedett szólásszabadság érdekében, minthogy a követi tábla felirata a főrendiház ellenzése miatt nem juthatott a király elé, Zemplén vármegye rendei közvetetlenül intéztek felíratot a királyhoz.
A követek abbeli jelentésére, hogy már a főrendek is megnyugodtak abban, hogy a király V. Ferdinándnak czímeztessék, Zemplén vármegye utasította a követeit, hogy ha az ily értelmű felterjesztésre válasz érkeznék, akkor a királyhoz intézett feliratok név nélkül következőleg czímeztessenek: "Ő császári és Apostoli Királyi Felsége"; az országgyűlés elhalasztásába pedig csak oly feltétel alatt egyezzenek bele, hogy az Pestre és bizonyos napra tétessék át, a melyen a követek újabb királyi meghívás nélkül jelenjenek meg. Különben ellenezzék az országgyűlés feloszlatását, míg a küldöttségi munkálatok letárgyalva nincsenek. Eszközöljék ki a Határőrvidéknek a katonai hatóság alól való függetlenítését és polgári szervezetök visszaadatását.
1836 június 16-án az országgyűlésről visszatért követeknek elismerést és köszönetet szavazott a vármegye. A követek jelentették, hogy a szólásszabadságon ejtett két nagy sérelem ügye a jövő országgyűlésre halasztatott; a praeparandiák, a népnevelés s a magyar nyelv terjesztése ügyében nyert tagadó királyi válasz okozta elkeseredésben a Ludovicára tett ajánlást visszavonták és a katonai intézet felállíttatását akkorra halasztatották, "a mikor az ország tulajdon költségén felállítandó intézetben a nevelés szabályait is maga fogja megtehetni". A főrendek ellenzése miatt elintézetlenül maradt a szólásszabadságon és vármegyei levelezésen ejtett sérelem is és tizenhét rendbeli üzenet után sem mehetett ebben a kérdésben felirat a királyhoz.
A leérkezett törvényczikkeket a július 5-én tartott közgyűlésen hirdették ki. Járásonként küldöttséget alakítottak a törvények magyarázatára és az úrbér behozatala óta elpusztult telkek összeírására.
Pest vármegyének a felségsértéssel vádolt ifjak ügyében kelt levelére, Zemplén vármegye felíratban kérte a királyt, hogy kivételes intézkedések mellőzésével, a lefogott ifjakat a katonai őrizet alá adatni, védőiket a titoktartási, vagy egyéb eskü alól feloldani és nekik a teljes szabadságot megadni méltóztassék.
A Kästenbaum-ügy.
Az 1833 január 9-én tartott közgyűléshez leérkezett helytartó-tanács válasza, mely a vármegyének a Kästenbaum Márton-féle hagyaték ügyében 470tett intézkedéseit jóváhagyja. A rendek erre azt a választ küldték a helytartó-tanácsnak, hogy a vármegye intézkedéseit nem jóváhagyás, hanem csak tudomásul vétel végett terjesztették fel, mert ezt az ügyet a vármegye ezentúl is csak saját felügyelete alatt kívánja tartani. A helytartó-tanács leérkezett intézvényére 1834. évi november 29-én a vármegye újból felírt, hogy ez ügyben a helytartó-tanács rendelkezési jogát el nem ismeri, és miután a vármegye már intézkedett, újabb intézkedésnek helye nem lehet. Ez elvéhez a vármegye később is következetesen ragaszkodott és az 1839 február 18-án tartott közgyűlésében a helytartó-tanács leiratára, a melyben az a Kästenbaum tömegről jelentéstételt kívánt, azt válaszolá, hogy a tömegnek kegyes közczélokra, az iskolára és kórházra tett hagyatékáról készségesen felterjeszti évenként a számadást; a tömeg többi részére nézve azonban, a végrendelet egyenesen a vármegyét tevén pártfogóvá, a helytartó-tanács bíráskodási jogát el nem ismerheti és így a jelentést csak tudomásul vétel végett mutatja be. Ennek az alapítványnak későbbi történetéből feljegyzünk egy adatot. A tömeg 1842. évi számadásában a gondnok saját két kötelezvénye is előfordulván, jövőre a gondnok eltiltatott attól, hogy a tömegből kölcsönt vehessen. Minthogy azonban őt maga az örökhagyó bízta meg, el nem mozdítható; de jövőre csak olyant választanak gondnokká, a kinek legalább húszezer pengő forint értékű tehermentes vagyona van és arra a biztosíték betábláztatik. A számadások alapján tetemes összegben elmarasztalt Richter Ferencz gondnok, a zár alá vett vagyonának feloldását, vagy legalább annak a megengedését kérte, hogy vagyona egy részét, a zárgondnokkal egyetértve, eladhassa és így a terhektől szabaduljon. Erre a zárgondnok utasíttatott, hogy a gondnok vagyonát vegye át tulajdoni joggal és azt a kerületi szolgabíró előtt adja át Vass Antal újonnan megválasztott tömeggondnoknak.
Az 1833. évi inség.
A rossz termés okozta inség az 1833. évben is sanyargatta a vármegyét. Deczember havában a helytartó-tanács értesítette a vármegyét, hogy a katonai kormánynyal lett megállapodás szerint, az inség miatt a lovas katonaságnak csak fél részlet széna adandó, a másik négy fontot tevő szénarészlet helyett 5 6/10 font árpaszalma, vagy zabszalma. A következő 1834. év október havában pedig a helytartó-tanács értesítette a vármegyét, hogy az inség enyhítésére a vármegyében tanyázó lovasságból fél századot Ungvármegyébe, ellenben Hevesből fél század és Sárosból is fél század Zemplén vármegyébe helyeztetett át. A vármegye tehát, az eddiginél még fél századdal túlterheltetvén, feliratilag kérte a helytartó-tanácsot, hogy legalább azt az újabban idehelyezett fél századot helyeztesse át más vármegyébe. Ugyanekkor a vármegye, a takarmány-szűke miatt, a fuvar-(előfogat-)pénzt is felemelte, az elnöklő másodalispán meg november hó 29-én előterjesztette, hogy az ez évi szárazság miatt beállott rossz termés a felső járásokat a legnagyobb szükséggel fenyegeti, miért is elrendelte az inségesek összeíratását; a közgyűlés pedig elrendelte, hogy a szolgabírák a zenélést, dorbézolást tiltsák el és a korcsmárosok két forinton felül ne hitelezzenek. A sztropkói kerület szolgabírája az 1835-iki tavaszi közgyűlésre bemutatván az éhezők összeírását: a kért segély megadatott, oly utasítással, hogy ha az nem elég, a szolgabíró segítsen, a hogy tud. A májusi közgyűlésen több szolgabíró bemutatta az éhezők részére gyűjtött összegeket, melyeket Ujházy Lászlónak, mint az ez ügyben alakított küldöttség elnökének adtak át; a többi szolgabírákat pedig a gyűjtés buzgóbb folytatására serkentették. A deczemberi közgyűlésen Boronkay Albert táblabíró beszámolt az éhezők részére begyűlt 1296 frtról, jelentvén, hogy a fenmaradt 121 frtot a hadi pénztárba tette. Ugyanígy beszámol a gálszécsi kerület esküdtje 472 vf. 31 krról. A felelősség terhe alól mind a ketten feloldatván, a letett pénzeknek alkalmilag biztos helyen kamatra való kiadatását rendelték el.
1840 június hóban ismét felkérte a vármegye a helytartó-tanácsot, hogy a lovasságból legalább két századot helyeztessen át más vármegyébe; de a válasz ekkor is késett.
A kórházi küldöttség 1834 márczius 1-én bemutatott oly jelentésére, hogy a kórház már megnyílt, a vármegye a kórházalaphoz csatolta a néhai báró 'Sennyey Jánostól a szegények részére adott 10.000 frtot és az 471elmebetegek részére letett 5000 frtnyi alapítványokat is; a szolgabírák pedig felhívattak, hogy az ajánlott, de még be nem fizetett összegeket szedjék be, és további adományokra is szólítsák fel a birtokosokat. A kórház igazgatósága három táblabíróból alakult. Ezek jelentése alapján az 1836-iki tavaszi közgyűlés a napi élelmezési díjat - az orvosszereken kívül - a téli hónapokban húsz és a nyári hónapokban 16 1/2 krban állapította meg.
Az 1835. évi tisztujitás.
Az 1835 február 18-án tartott tisztújítás alkalmával a főbb tiszti állásokra a következőket választották meg. Első alispán, közfelkiáltással, ismét Dókus László; másod-alispán, nagy szótöbbséggel, Szent-Ivány Károly lett. A főispán főjegyzővé kinevezte Kossuth Andrást. Másnap, 19-én, folytattatván a választások, hadi főbeszedő lett: Füzesséry János, házi: Tomsics István, főügyész: Kazinczy András, első alügyész: Pap István, második: Eperjesy Góbert. Főszolgabírák: a hegyaljai járásban Draveczky Alajos, az újhelyiben Rédey László, a bodrogköziben Bodó Tamás, a homonnaiban Wiczmándy János, a sztropkóiban Szemere József, a göröginyeiben Kozma Miklós. Számvevő: Kulin Menyhért. Alszolgabírák: Szabó Gábor, Rozgonyi József, Péterffy Ferencz, Szögyény Imre, Klobusiczky András, Reviczky György, Füzesséry Ágoston, Lehoczky Menyhért, Füzesséry Dániel, Stépán László, Ocskay István. A főispán kinevezte első aljegyzővé Pilisy Menyhértet, másodikká Somogyi Istvánt, harmadikká Jantó Sándort; tiszteletbeli aljegyzővé Kolosy (utóbb Cseley) Jánost; tiszteletbeli alügyészekké: Spilenberg Gábort, Szirmay Józsefet, Nyeviczkey Józsefet; selyemtenyésztési felügyelővé: Fodor Józsefet, és táblabírákká: Melczer Istvánt, Hedry Ernőt. A tisztújítási eljárás erős bírálat alá vétetvén, kimondatott, hogy a tiszteletbeli szolgabírák előtt perek nem indíthatók és a már folyamatban levők azoktól elveendők s a választott szolgabírák elé vitessenek.
A gr. Butler-féle alapitvány.
Gróf Butler Jánosnak a Ludovikára tett alapítványáért a vármegye köszönetet szavazván, az 1835 szeptember 4-én tartott első választáson nyolcz pályázó közül Matolay Gábor táblabíró Viktor nevű fiát választották meg 17 szótöbbséggel a Ludovicába való küldetésre. Minthogy erre számosan jelentkeztek, utasíttották a követeket, hogy e nagy vármegye számára igyekezzenek még egy helyet kieszközölni; az első alispán pedig indítson gyűjtést új alapítványokra, hogy a vármegye több ifjút küldhessen a magyar katonai intézetbe. Az év végén különben a nádorispán értesítette a vármegyét, hogy a Ludovika Akadémia csak a jövő 1836/7. tanévben nyítható meg. Gróf Butler János a maga alapítványának Zemplén vármegyét illető részét, 6.666 frt 20 krt, a vármegye kezeihez lefizette, mely összeg, köszönettel vétetvén, a hadi pénztárba letétetett és a vármegye határozata szerint az alapitvány kamatai, addig is, míg a mult évben megválasztott ifjú a Ludovikában tényleg felvétetnék, annak neveltetésére fordíttassanak. Ellenértékül a kamatok élvezetéért a megválasztott Matolay Viktor - minthogy a Ludovika nemcsak 1836/7-ben, de 1848-ig sem nyílt meg - magánúton tanulta a katonai tudományokat és azokból vizsgázott is, s e körülmény hozzájárult ahhoz, hogy 1848-ban a "zempléni önkéntes zászlóaljban" hadnagygyá választották. A hadjárat alatt Matolay Viktor egy ideig Görgey Arthúr tábornok vezérkarában, a térképrajzoló osztályban volt alkalmazva; utóbb pedig Kossuth Sándor ezredesnek és ennek megsebesülése után Posta alezredes hadosztályparancsnoknak a segéde volt, immár századosi ranggal.
Az 1835. deczember havi közgyűlésen a sztropkói kerület szolgabírája jelentette, hogy a 34. számú Benczúr-gyalogezred egyik csapatával átvonuló Wolkwiczky főhadnagy Sztropkón garázdálkodott s minthogy a megrendelt előfogata késett, a tiszt a bírót elfogatta, megbotoztatta, a barátok szekerét önhatalmúlag elvette, a zárdafőnökkel az utczán gorombáskodott. Miután Tállyán és Terebesen is hasonló esetek fordultak elő, azok orvoslása végett a vármegye felírt a helytartó-tanácshoz; de a kért elégtétel elmaradt.
Kossuth András főjegyző a tiszántúli kerületi táblához neveztetvén ki, 1839 április 15-én a főispán Szemere Pétert főjegyzővé, Eperjessy Józsefet első alügyészszé, másod-alügyészszé pedig Füzesséry Józsefet nevezte ki. Ugyanekkor egy leérkezett királyi kézirat tudatta a vármegyével, hogy a főispán, mint alkanczellár, nagyon el lévén foglalva, főispáni czímének és méltóságának fenntartásával a főispáni teendőktől felmentetett és helytartójául 472Siskovics József, eddigi baranyai alispán, neveztetett ki. A helytartó a beiktatását május hó 13-án tartotta meg.
Miután június hó 2-ára királyi meghívó levéllel Pozsonyba országgyűlést hírdettek, a követválasztó közgyűlést Zemplén vármegyében május hó 16-ára tűzték ki, mely alkalommal Lónyay Gábor 524, Fáy Ferencz 519, ifj. Szirmay Antal 15, Péterffy Károly 7 szavazatot kapván, Lónyay Gábort első követül jelentették ki. Második követté, közfelkiáltással, Péterffy Károlyt választották meg.
Viharos alispánválasztás.
A Dókus Lászlónak királyi táblai bíróvá történt kineveztetése miatt megüresedett első alispáni szék három év óta betöltetlen lévén, a vármegye fölkérte a főispáni helytartót a tisztújítás napjának kitűzésére. Ez a tisztújítás, a mely kellemetlen emlékezetű, 1839 november 14-én tartatott meg. Az akkori törvényes gyakorlat szerint az alispánságra mindenkor négy egyént kellett kijelölni, még pedig úgy, hogy azok között római katholikus és protestáns is legyen. Ha a megválasztott első alispán római katholikus volt, a másodiknak protestánsnak kellett lennie, vagy megfordítva. A főispáni helytartó az első alispánságra Szent-Ivány Károlyt, Szirmay Tamást, Kolosy Józsefet és Vass Antalt jelölte ki. A felkiáltásokból a főispáni helytartó Szent-Ivány Károly nevét értvén, őt megválasztott első alispánnak jelentette ki. Ebből azonban rengeteg kavarodás támadt; a rendek Lónyay Gábort óhajtották megválasztani, a kit viszont a főispáni helytartó nem akart. A zűrzavarban a fölháborodás annyira fokozódott, hogy a főispáni helytartót csak Marschalkó József várkapitány mentette meg a tettleges inzultustól. A nyomban feloszlatott közgyűlés terméből a főispáni helytartó a szobáiba menekült és éjtszaka titkon elutazott. E jelenet következményeként királyi biztos jelent meg a vármegyében, a ki azonban simán elrendezett mindent. A királyi biztos, Tajnai Tajnay János árvamegyei főispán, 1840 január 15-ére előleges közgyűlést hívott össze, a mikor mindenekelőtt az előbbi csonka tisztújításon megválasztott első alispánnal letétette a hivatali esküt, a tisztikar többi tagjait pedig a tisztújításig hivatalaikban megerősítette; a gyűlés' folytatását pedig másnapra tevén át, annak további vezetésével az alispánt bízta meg. Másnap - a történtek hatása alatt - a rendek utasították a követeket, hogy még ezen az országgyűlésen eszközöljenek ki törvényt a tisztújításokra; a királyhoz pedig kérő felirat ment hogy a királyi biztosságot szüntesse meg s az annak támogatásául iderendelt katonaságot távolíttassa el, a vizsgálatot pedig bízza a vármegyére. A felirati kérelem támogatására felkéretett a kanczellár főispán, valamint a királyi biztos is, a kit még arra is fölkértek, hogy a magával hozott katonaságot nyomban távoztassa el. A királyi biztos kedvező választ adott. A közgyűlés során még azt a határozatot is hozták a rendek, hogy ha az országgyűlés Pestre tétetik: a vármegye készséggel fedezi a szállásbéreket, ellenben ha tovább is Pozsonyban tartatik, megtagadja.
E közgyűlés alatt érkezett a királyi leirat, a mely megengedte, hogy a hozzá intézett feliratokat ezentúl magyar nyelven irhassa a vármegye.
Az 1840 február 4-én tartott követválasztáson Fáy Ferenczet választották meg, kinek utasításul adatott, hogy a budapesti állandó hídon nemes és nemtelen egyenlően részesüljön szabad átkelésben.
Az 1840 június hóban tartott közgyűlésen a fogságából már kiszabadúlt Kossuth Lajos is résztvett. Ezen a gyűlésen az első alispán jelentvén, hogy az országgyűlést a múlt hó 13-án a király berekesztette, a követek is megjelentek a rendek előtt és személyesen tettek jelentést.
1840 június 24-én este óriási szélvihar látogatta meg a vármegyét, különösen a Hegyalját, a hol egész fedeleket tépett le házakról és sodort több ölnyi távolságra. Olaszliszkán és Olasziban minden torony tetejét lerombolta a vihar. A Felvidéken, a szélvészszel vegyes jégeső és zápor, mintegy ötven község lakosságát mindenétől megfosztotta. A bodrogközi járásban fél millióra becsülték a kárt.
Az 1840-iki tisztújítás.
1840 augusztus 4-én Piukovics József főispáni helytartó ismét megjelenvén, az előző év november 14-én félbeszakadt tisztújítást folytatta. A másodalispánságra Kazinczy András és Rhédey László között szavazást rendelt el, melynek eredményeképpen Kazinczy András választatott meg. 473Másnap hadi főbeszedővé Draveczky Alajos, házi főbeszedővé Kulin Menyhért, főügyészszé Szögyényi Imre, tokaji főszolgabíróvá Szabó Gábor, újhelyi főszolgabíróvá Stépán László, a bodrogközi járásba Szerdahelyi János, a hommonaiba Füzesséry Ágoston, a göröginyeibe Füzesséry Dániel, a sztropkóiba Szemere József választattak meg. Főjegyzővé a főispáni helytartó Szemere Pétert nevezte ki, a mi ellen a rendek - minthogy hajdan a jegyzőket is szabadon választották - óvást emeltek; mire viszont a főispáni helytartó kijelentette, hogy elnöki jogairól le nem mondhat. E két részről tett nyilatkozatok a jegyzőkönyvbe vétettek. A további választások során számvevő lett Geőcze Károly, első alügyész Reviczky György, második Szirmay József. Alszolgabírák lettek: Füleky György, Szentimrey Miklós, Szepsy János, Dobos János, Füzesséry József, Isépy László, Szilágyi Pál, Szirmay László, Horváth László, Kolosy János, Brjanovics Frigyes. A főispáni helytartó kinevezte első aljegyzővé Pilisy Menyhértet, másodiknak Somogyi Istvánt, harmadiknak Fantó Sándort; végül tiszteletbeli jegyzővé, a többi között, ifj. Dókus Józsefet.
Az augusztus 26-án tartott közgyűlésben a rendek Deák Ferenczet táblabíróvá választották, illetőleg felkérték a főispáni helytartót, hogy nevezze ki. A kinevezés meg is jött a novemberi közgyűlésre. Feltűnő, hogy a míg a vármegyei rendek egy részről ragaszkodtak ahhoz, hogy csak a maguk választotta bírák előtt perlekedjenek, és féltékenyen őrizték a vármegye gyűlésein a kormánynyal szemben az alkotmányt; ugyanakkor a táblabírák kineveztetését, a kik pedig mind a közjogi tárgyalásokban, mind a vármegyei törvényszéki bíráskodásban a főszerepet vitték, a kormány közegének engedték át.
Minthogy a tisztújításkor katonaságot helyeztek készenlétbe, a vármegye feliratot intézett a királyhoz, hogy a jövőben ez meg ne ismétlődjék. Az esetet különben az országgyűlésre sérelemképpen feljegyezték. Az iránt is történt felszólalás, hogy jövőre a pertári elnököt ne a főispán nevezze ki, hanem a rendek válaszszák. Szemere Péter főjegyző időközben elhalván, helyébe a novemberi közgyűlésen Rhédei Lászlót nevezték ki.
Az 1840 augusztusi közgyűlésből feliratot intéztek a királyhoz, hogy az előző évi tisztújításkor történtek miatt többek ellen indított pert szüntesse be. E feliratra az 1841 január 15-én tartott közgyűléshez érkezett meg a kanczellária útján a tagadó válasz. A rendek újabb feliratot menesztettek a királyhoz, de arra is tagadó volt a válasz. Ekkor azt kérték a rendek, hogy a per vitelénél ne mellőzzék a vármegye választott bíráit és ne bízzák külön kinevezett bíróságra ennek az ügynek az elintézését, a mire nem is volt ok; a király azonban, az 1842 szeptember 5-iki közgyűléshez leérkezett válaszában, ezúttal is ragaszkodott mind a per folytatásához, mind pedig a kinevezett bírosághoz. A rendek e választ fájdalommal vették és minthogy a tett intézkedések az 1805. V. t.-cz. 6. §-a ellenére történtek: ezt a jövő országgyűlésre sérelmül jegyezték fel. Most azonban a per folytatását nem hátráltathatván, az ügyet kiadták Malonyay Imrének, mint a kinevezett bíróság elnökének, oly felhívással, hogy abban mentül előbb járjon el. A Tajnay királyi biztostól vezetett vizsgálat alapján azonban csak két egyént fogtak perbe: Lónyay Gábort és Nagy Gedeont. Az előbbit azzal vádolták, hogy maga vágyott az első alispánságra és minthogy nem is jelölték, bosszúból Szent-Ivány Károly ellen izgalmat támasztott. Nagy Gedeont pedig azzal vádolták, hogy a mikor a zavargók már csillapodni kezdtek, szónoklatával újra felizgatta őket és a főispáni helytartót sértésekkel illette. Lónyay Gábor ellen a pert 1840 márczius 9-én indították meg; a vádat Eperjessy Góbert tiszti alügyész vitte, míg a védelemről Buday András gondoskodott. Negyvenhárom tanút hallgattak ki, kiknek nyilatkozatai alapján a törvényszék 1843 január 16-án hozott ítéletével a vádlottat felmentette és ezt az ítéletet a királyi tábla egyszerűen helybenhagyta. Nagy Gedeon pere 1842 deczember 13-án kezdődött; Reviczky György tiszteletbeli alügyész volt a vádló és Gót-Pápay Zsigmond a védő. Az ítélet ebben is felmentő volt.
Az 1831-iki parasztlázadásnak érdekes epilógusát találjuk 1840-ben. Sok adófizető "józas magokviseletével tűnvén ki" a parasztlázadás alkalmával, ezeket részint ezüstéremmel, részint megdícséréssel jutalmazták. Az ezt 474tartalmazó rendelet az 1840 június havi közgyűlésre leérkezvén, a királyi kegyelmet a szolgabírák és lelkészek közhírré tették, a kitüntetett egyéneket pedig 40 kr. napidíjjal berendelték egy jövő közgyűlésre, hogy az érdemjel kiosztása és a nyilvános megdícsérés ünnepélyes legyen. Ez az aktus az 1840 augusztus 28-án tartott közgyűlésen ment végbe, a mikor is az első-alispán alkalmi beszédet mondott és három kitüntetettnek maga tűzte fel az érdemrendet, a többieknek pedig a király megelégedését tolmácsolta. További jutalmul még valamennyiöket felmentették az útmunka kötelezettsége alól.
Ugyanez a közgyűlés hozta azt a határozatot, hogy az új törvényeket kerületenként a szolgabíró, egy táblabíró jelenlétében, kihírdesse és megmagyarázza. Az új törvényekkel a szolgabírói teendők megsokasodtak, miért is a vármegye a szolgabírák számát huszonegyre emelte.
Az újhelyi járás főszolgabírájának a halálakor azt az elvi határozatot hozta a vármegye, hogy a helyettesítésért folyamodók közül csak a legérdemesebbek kérvényét terjeszti föl és ezeket is abban a sorban, a melyben őket az érdem minősíti. Ezt az eljárást a főispáni helytartó sem kifogásolta.
Siskovics József főispáni helytartót 1841 november 29-én a tisztétől felmentették és azzal a megjegyzéssel, hogy gróf Mailáth Antal kanczellár főispán a vármegye ügyeibe ezentúl is közvetetlenül beleavatkozhassék, - segítségére, főispáni helytartóvá gróf Péchy Manót nevezték ki, a ki ugyanez évi deczember 13-ára tűzte ki beiktatását.
Az abban az időben híres "szatmári 12 pontot" Zemplén vármegye rendei 1842-iki október hóban vették tárgyalás alá és azt a határozatot hozták, hogy az ősiséget fenntartani óhajtják, de azzal a módosítással, hogy az a hitelnek, iparnak akadálya ne legyen. Az országgyűlési ügyekkel foglalkozó választmányt utasították, hogy a kérdést az özvegyi, házastársi, hitbéri és más hasonló kérdésekkel gondosan egybevetvén, mutassa be a véleményét; de már akkor kimondták, hogy nem nemesek nemesi jószágot az ahhoz kötött kiváltságokkal, nem birtokolhatnak, legfeljebb csak zálog czímén. A fiscus örökösödése kártalanítás nélkül nem levén megszüntethető, az ez iránt való egyezkedésre az országgyűlés lesz hivatva. A jobbágyok kényszermegváltását ellenzik és a mostani törvény mellett kívánnak maradni. Nem nemesek minden más hivatalra alkalmazhatók, csak bírói hivatalokra nem. A czéhek eltörlendők. A mészárszék-, hús- és kenyérszabás, az eddigi gyakorlat szerint, a vármegye felügyelete alatt maradjon. Az egyházi javakat a népnevelés czéljaira elkoboztatni nem kivánják, iskolának telket a földesurak adjanak, a tanítónak pedig féltelki illetőséget. Az egyházi javadalmak intercalaris jövedelme a népnevelés czéljaira fordítandó. Előleges könyvvizsgálat csak az újságokra és röpiratokra szorítassék, könyvek szabadon nyomathassanak. A vármegyék egymás között való levelezése gátoltatván, ez külön törvénynyel biztosítandó. Bírói hivatalokra csak olyanok alkalmaztassanak, a kik a törvénytudományból vizsgát tettek. A királyi biztosok megszüntetendők. Azt azonban a rendek nem pártolják, hogy a közügyekbe az egész népnek befolyása legyen. Mind a protestáns, mind a gör. kath. lelkészeknek a római katholikus lelkészekével egyenlő szavazatot adnak.
Az 1843. év tavaszán a zágrábi tisztújításon előfordult események révén, Gömör, Nógrád, Tolna, Liptó és Veszprém vármegyék figyelmeztetnek a nemzetiségek között terjedő muszka izgatásra. Gömör minden összeköttetést megszakított Zágrábbal, Zemplén pedig ez alkalomból is feljegyzé a közelgő országgyűlésre küldendő követek számára utasításul, hogy a nemesség fegyvergyakorlatait szorgalmazzák.
1843 április 20-án kihirdettetvén az országgyűlés, első követté Lónyay Gábort és második követté Draveczky Alajost választották meg. Tapasztalatszerzés végett a követek mellé tíz ifjút választottak 48 kr. napidíjjal.
Az 1843-iki tisztújítás.
Elkövetkezvén a tisztújítás határnapja - szeptember hó 19 - a főispáni helytartó mindenekelőtt a 42 évet szolgált Szent-Ivány Károly első alispántól vett búcsút, a ki már tovább szolgálni nem kívánt. A tisztújítás során első alispánná közegyetértéssel Kazinczy Andrást választották meg. Másodalispán lett Szögyényi Imre. Főjegyzővé a főispáni helytartó továbbra is Rhédei Lászlót nevezte ki. Hadi főbeszedő lett Draveczky Alajos, házi: Somogyi 475János. Főszolgabírák: a hegyaljai járásban Szabó Gábor, a bodrogköziben Szerdahelyi János, a terebesiben Pilisy Menyhért, a varannaiban Reviczky György, a homonnaiban Füzesséry Ágoston, a nagymihályiban Füzesséry Dániel. Főügyész lett Buday András, számvevő Geőcze Károly. Első alügyész lett ifj. Szirmay József, tiszteletbeli főügyészi czímmel; második: Rozgonyi József. Kerületi alszolgabírák: a patakiban Füleky György, a gesztelyiben Szepesy Péter, a szerencsiben Zbáráczky László; újhelyi központi szolgabíró Rásonyi Pap Ferencz, a gálszécsiben Szepsy János, a zempléniben Dobos János, a lelesziben Balásházy József, a helmecziben Stépán Mihály, a deregnyeiben Stépán Dániel, a rákócziban I'sépy László, a mezőlaborcziban Szirmay László, a sztakcsiniban Szilágyi Pál, a zsalobinaiban Reviczky Imre, a dobraiban Tersztyánszky Illés, a sztropkóiban Horváth László. A főispáni helytartó tiszteletbeli főjegyzővé nevezte ki báró 'Sennyey Pált, első aljegyzővé Somogyi Istvánt, másodikká ifj. Dókus Józsefet, harmadikká Gógh Antalt; tiszteletbeli aljegyzőkké a többi között gróf Sztáray Viktort, gróf Andrássy Gyulát és Fáy Gyulát, tiszteletbeli esküdtté pedig Barthos Jánost. Táblabírákká Komáromi Józsefet, Hedry Ernőt, Kazinczy Gábort, Kolosy Jánost. Draveczky Alajos országgyűlési követ hadi főbeszedővé választatván, az egyik tisztéről le kellett volna mondania; de az iránta megnyilatkozott közbizalomnál fogva, nála kivételt tettek, olyképen, hogy arra az időre, míg a követséget viseli, főbeszedői fizetését nem húzhatja.
A vármegyéknél jelenleg dívó alispáni évnegyedes jelentéstétel szokását Zemplén vármegyében az 1845 április havi gyűlés határozta el, egyszersmind utasítva a főszolgabírákat, főjegyzőt, főügyészt, főbeszedőket, számvevőt és a pertári elnököt, hogy a saját hatáskörükhöz tartozó ügyekről évnegyedenként jelentésüket az első alispánnak nyújtsák be, a ki azokat a maga jelentése számára fölhasználja. A szeptemberi közgyűlésen az a kifogás merült fel, hogy időközben a főispáni helytartó a törvényszéken is elnökölt. A főispáni helytartó ugyan számos törvényre hivatkozott, hogy ebbeli jogát és kötelességét biztonyítsa, de a rendek ezt az érvelést nem fogadták el és megmaradtak tiltakozó álláspontjuk mellett. E szeptemberi közgyűlés során nevezték ki többek között táblabírákká gróf Széchenyi Istvánt, ifj. Mailáth György, baranyai főispáni helytartót, Moga János dandárnokot, báró 'Sennyey Pált, gróf Andrássy Gyulát, Sárosy Gyulát, Nyeviczkey Józsefet, Évva Andrást.
Nem tartjuk érdektelennek megemlíteni, hogy az 1843-44. évről felvett népszámlálás szerint a vármegye lakossága 199,187 volt.
Az 1846-iki inség.
1846-ban, különösen a Felvidéken oly silány volt a termés, hogy a következő évben ismét drágasággal és inséggel kellett a lakosságnak megküzdenie. A bajok orvoslására kiküldött állandó választmány működésének nyomát a márczius havi közgyűlés jegyzőkönyveiben találjuk; de az augusztus havi közgyűlés is foglalkozott e tárgygyal; október hóban pedig a helytartótanács is intette a vármegyét, hogy a nyomasztó inség alkalmából gondoskodjék a lakosságról.
1847 márczius 8-án a főispáni helytartó bejelentette a közgyűlésnek József nádor halálát; ugyanekkor felolvasták a helytartó-tanács értesítését, hogy a király István főherczeget nevezte ki királyi helytartóvá. Az augusztus havi közgyűlésen a főispáni helytartó előterjesztette, hogy a királyi helytartó szeptember havában teendő körútja alkalmával Dargón át Sárospatakra jön és ott egy napot szándékozik eltölteni; erre a vármegye elhatározta, hogy Dargón díszes küldöttséggel várja és kíséri a főherczeget Patakra, a hol egy második díszes küldöttség üdvözöli és elutazásakor a vármegye határáig kíséri. A dargói küldöttséget az első-alispán, a patakit pedig a főispáni helytartó vezetésére bízták, míg a benderiumot nemes ifjakból alakították.
Ez évi márczius 12-én az eddig két kerületből álló bodrogközi járást is három kerületre osztották és pedig tiszaira, bodrogira és latorczaira.
Az 1847-iki tisztújítás.
1847 augusztus 3-án a vármegye tisztújítást tartott. A választó közönség politikai pártokra oszlott. Többségben volt az ellenzék, melynek tagjai tömegesen jöttek a vármegyeházához, melyet azonban a konzervativ, vagyis a kormánypárt tagjai ekkor már elfoglalva tartottak. A két ellentábor között csakhamar verekedés támadt. A többségben levő ellenzékiek kiszorítván a 476konzervativeket, a nagytemplomig üldözték őket, azután a vármegyeház termét maguk foglalták el, ekként döntő befolyást gyakorolva a választásokra.
Első-alispánná közfelkiáltással Kazinczy Andrást, másod-alispánná pedig Szögyényi Imrét választották meg. Főjegyzővé a főispáni helytartó ismét Lehoczky Lászlót nevezte ki. Hadi főbeszedő, Draveczky Alajos lemondásával Szabó Gábor lett, házi adószedő pedig Somogyi János. Főügyész: Buday András. Főszolgabírák: a homonnai járásban Füzesséry Dániel, a nagymihályiban ifj. Szirmay József, a varannaiban Kolosy János, a bordogköziben Kazinczy Gábor, a terebesiben Dobos János és a hegyaljaiban Füleky György. Alszolgabírák: Pop Ferencz, Stépán Mihály és Zalay Imre. Számvevő: Rozgonyi József. Másnap folytatódott a választás; első alügyész lett közfelkiáltással Gönczy Gedeon. A másod-alügyészi állás betöltésekor szavazással kellett dönteni, melynek eredményeképpen Matolay Viktor 522 szótöbbséggel győzött Görgey Miklós ellen. Alszolgabírákká: Zábráczky Lászlót, Szepesy Pétert, Kossuth Pált, Molnár Józsefet, Soltész Károlyt, báró Luzsénszky Józsefet, Szirmay Lászlót, Reviczky Imrét, Tersztyenszky Illést, Horváth Tamást, Vass Gyulát, Balásházy Józsefet választották. Albeszedők lettek: Szilvásy József, Fűzy Ferencz, Diószeghy József, Horváth Bertalan, Oroszy László, ifj. Körtvélyesy István. Esküdtek: Horváth Pál, Nagy Imre, Kossuth Sándor, ifj. Szabó Gábor, Hidegkövy Antal, Stépán József, Kazinczy Bálint, Fodor István, Lehotay Andor, Kiss Ferencz, Csernel Dániel, Horváth Mihály, Füzesséry Ádám, Füzesséry László, Nedeczky Pál, Albert Pál, Retteghy István, Juhász Gábor, Fűzy Károly, Kígyósy Albert és Vadászy Dániel. A következő napon folytatott közgyűlésen a főispáni helytartó első aljegyzővé Somogyi Istvánt, másod-aljegyzővé ifj. Dókus Józsefet, harmad-aljegyzővé Gógh Antalt, tb. aljegyzővé Molnár Istvánt, tb. alügyészszé Karsa Endrét, továbbá selyemtenyésztési felügyelővé báró Luzsénszky János, főorvosokká Breznay Istvánt és Fortmayer Nándort nevezte ki. Táblabírákká a többi között gróf Zichy Zsedényi Edét gróf Sztáray Ferdinándot és Viktort, gróf Scherr-Thoss Arthurt, Zichy Henrik, mosonyi főispánt, Hedry Ernőt, Bánó Miklóst, Hodosy Edét, ifj. Dókus Józsefet, Barthos Jánost, Petőfi Sándort és számos katonatisztet. A tisztújítás befejeztével a főügyész óvást emelt a vármegye szabad választási jogának védelmére, a fő- és aljegyzők kineveztetése ellen, a mit a főispáni helytartó válaszával együtt, jegyzőkönyvbe foglalt.
A november 7-ére Pozsonyba összehívott nádor-választó országgyűlésre Zemplén vármegye követeivé Lónyay Gábort és gróf Andrássy Gyulát választották. A követválasztás kapcsán a főispáni helytartó előterjesztette, hogy az országgyűlési iratok kinyomattatása, az ú. n. "dictaturá"-t a jövőben fölöslegessé tevén, a követeknek többé nem lesz szükségük annyi irnokra, mint a múltban és így ezek szállásbérei és napidíjai nem fogják a nemesi pénztárt tovább terhelni.
A vármegyei rendek azonban, azzal az indokolással, hogy az ifjakat nemcsak az írásbeli munka végzése miatt küldik fel a országgyűlésre, hanem tapasztalatok szerzése végett is, újból tíz ifjút és egy kiadót küldenek ki, megválasztatásukat pedig nagyobb számú küldöttségre bízzák. Utóbb nem tíz, hanem tizenegy ifjút választottak meg (többek között jelen sorok íróját is) 48 pengő krajczár napidíjjal. A kiadónak egy forint és 30 kr. napidíjat szavaztak meg.
A zempléniek, az ungvári követválasztáson.
Ez időben a szabadelvű fiatalság, Kazinczy Gábor és gróf Andrássy Gyula elnöklete alatt politikai társulattá tömörült, oly czélból, hogy az ellenzék eszméit mind itthon, mind - ha lehet - a szomszéd vármegyékben is diadalra juttassa. Zemplénben a követválasztás teljesen ellenzéki szellemben sikerült; Ung vármegyében pedig a választás néhány nappal későbbre lévén kitűzve, tudták, hogy ha Ung vármegyét magára hagyják, ott Horváth Simon királyi tanácsos, kormánypárti lesz a követ; elhatározták tehát, hogy a követválasztásra elmennek. El is mentek mintegy hetvenen, gróf Andrássy Gyula vezetése alatt. Az itteni czigányzenekart - mely ilyen alkalmaknál igen fontos tényező - másfelé lévén lefoglalva, nem vihették magokkal, hanem csak egy kürtöst - a ki, midőn Ungvárra értek, kürtölésével nagy feltűnést keltett. Így foglalták el a "koronához" czímzett emeletes fogadót 477tanyául és midőn a Horváth Simon párt egy része zeneszó mellett előttük elvonúlt, a czigánybandát ügyes fogással elkanyarították tőlük s magokhoz bevitték. Ettől kezdve a korteskedés már sikeresebben folyt. Egyszerre csak, midőn a fogadó nagy termében javában szól a zene és ropog a táncz, nagy tömeg élén, megjelenik Szilágyi csendbiztos, hogy őket megostromolja. A zemplénieknek alig volt idejök a kaput bezárni s a lépcsők védelméről gondoskodni, mert a támadók már megérkeztek. Nagy kövekkel zúzták be az ablakokat, a kaput betörték s már a lépcsőt ostromolták, a hol Kazinczy Bálintot le is ütötték, a ki azonban utóbb magához tért. A védelemben legjobban kitűntek: Marschalkó Tamás, utóbb honvédőrnagy; Zöldi Antal, utóbb százados; Éles Géza, utóbb honvédhadnagy; Bajusz József, utóbb honvédfőhadnagy és mások.
Ez ostrom alatt gróf Andrássy Gyula véletlenül nem volt közöttük; de megtudván, hogy a zempléniek veszedelemben forognak, hamarjában embereket fogadott s azokkal az ostromlottak segítségére sietett. Az ostromlók ekkor már felhagytak meghiúsult kísérletökkel és a zempléniek maradtak a helyzet urai, még a másnapi választásnál is, habár még ekkor is ólmosbotok és kések ellen kellett védekezniök. Bosszujokban még azt a különben talán kissé gyermekes tréfát is elkövették, hogy a "patkány-prémes konsiliariust", mint Horváth Simont nevezték, a vármegyeháza udvarán állott kád vízben mártogatták meg.
Az eredmény az lett, hogy Horváth Simon megbukott s mind a két párttól felkarolt népszerű Tabódy Pál mellett, a szabadelvű Bernáth Zsigmondot választották meg követté. Egyúttal tárgyalás alá vétetvén a követutasítások, ezek is a zempléniek szellemében készültek és adattak át a megválasztott követeknek.
Deczember 6-án olvasták fel a közgyűlésben a követek első jelentését, a mely elmondja, hogy a király magyar beszéddel nyitván meg az országgyűlést, nádorrá István főherczeget választották.
Az 1848-iki márcziusi események hatása.
Az 1848 márcziusi eseményeket, mint országszerte mindenütt, Zemplén vármegyében is rajongó örömmel fogadták.
A helytartó-tanács márczius 16-án kelt intézvényével értesítette a vármegyét, hogy Pest városában nyugtalanság keletkezett, a mit leginkább a czenzúra okozott. Minthogy pedig a czenzúrát a fővárosban megszüntették, azt a vármegyében is eltörli. Ezt a leiratot a vármegye tudtára adta a hat főszolgabírájának, a követeket pedig utasította, hogy a sajtó-vétségek jövőben leendő megfenyítésére mielőbb eszközöljék ki az esküdtszék eszméjével összekötendő törvény alkotását.
Ugyanezen hónap 27-én örömmel fogadták gróf Batthyány Lajos miniszterelnök levelét s a nép megnyugtatására és felvilágosítására minden kerületbe egy-egy táblabírót küldtek, oly utasítással, hogy a szolgabíróval és esküdttel együtt, de előre megállapítandó egyöntetűséggel járjanak el. Ugyanekkor azt a határozatot hozta a vármegye, hogy a rendiség megszünvén, minden értelmes polgárnak a közügyekbe való részvétel és befolyás már most megadassék. A vármegye házára és a tornyokra zászlók tűzessenek, a vármegye háza előtt levő korlát nemzeti színre festessék. Továbbá feliratot intézett a vármegye a királyhoz, hogy az összes olasz és lengyel katonai és politikai foglyokat bocsássa szabadon. Ennek a feliratnak ugyan nem volt sikere, de utóbb a magyar kormány kibocsátotta a foglyokat. Így szabadúlt a munkácsi várból a lengyel Auffenbert, a ki azután Ormai Norbert név alatt, magyar honvéd-vadászezrednek lett az ezredese, megszabadúlt továbbá a szegedig várból sok olasz, a kikről azt sem tudták, miért voltak elzárva; ezekből alakult nagyrészt az olasz legió.
Kossuth Lajosnak, a vármegye nagy szülöttének arczképét ez a közgyűlés rendelte megfestetni a vármegyeház nagyterme számára.
Megérkezvén az új törvények hiteles kiadványa, ezeket az első-alispán a május hó 10-én tartott közgyűlésen hirdette ki és a követeknek az országgyűlésen tanúsított hazafias és sikeres közreműködésökért, a vármegye közönsége nevében, köszönetet mondott. A főjegyző pedig ékes alkalmi beszédében főleg azt emelte ki, hogy a nemesség a tőle eddig elválasztott polgártársait keblére szorítja.
478Az új törvényeket a vármegye ünnepélyes kihírdetéssel adta tudtára a lakosságnak, különösen a földmívelő népnek, melyre nagy változást hozott az új rend, a mennyiben az eddig általuk megmunkált úrbéri földek most saját tulajdonukká lettek.
Gr. Andrássy Gyula főispán. Az 1848-iki követválasztás.
Május 10-én érkezett a vármegyéhez a belügyminiszter rendelete, melylyel gróf Andrássy Gyulát főispánná nevezi ki, a kit az ünnepélyes beigtatástól fölmentettek. Csak küldöttség ment érte és gróf Andrássy nyomban meg is jelent a közgyűlés előtt.
A május 10-iki közgyűlés állapította meg az új képviselőválasztó kerületek beosztását, mely szerint a vármegye nyolcz választókerületet kapott.
Az országgyűlés, vagyis a mint akkor, megkülönböztetésűl a régi rendi országgyűléstől mondták: a nemzetgyűlés, július hó 2-ára Pestre hivatván össze: a választásokat június hó 24-re tűzték ki mind a nyolcz kerületben. Megválasztattak: az újhelyi kerületben Kazinczy Gábor főszolgabíró, a megyaszaiban Lónyay Gábor, a mádiban Buday András tiszti főügyész, az olaszliszkaiban Szirmay Ödön, a királyhelmecziben báró 'Sennyey Pál, a terebesiben Molnár József alszolgabíró, a nagymihályiban Szirmay József főszolgabíró, a homonnaiban verekedés miatt a választás meghiúsult, utóbb azonban báró Luzsénszky János nyerte el a mandátumot.
A vármegye ugyanekkor elhatározta, hogy minden hétfőn bizottsági gyűlés tartassék. (A levéltárban őrzött jegyzőkönyvekben itt hiány van. Az 556-563. számú határozatokat "a német kormány 1851 július hó 20-án kivette és megsemmisítette".)
A Hivatalos Közlöny tárgyában érkezett belügyminiszteri rendeletre a vármegye azzal a felterjesztéssel válaszolt, hogy a nép még nincs a műveltség azon fokán, hogy a hozzá közvetetlenül intézett kormányrendeleteknek foganatot szerezzen. De ez ellenkeznék is a III. t.-cz. 26. §-ával, a mely a vármegyék hatóságát továbbra is fenntartja.
Katonák toborzása.
Ezidőtájt rendelte el a miniszterelnök 10.000 "mozgó nemzetőr" felállítását. (Ezekből lett később az első tíz honvéd-zászlóalj). A miniszterelnök rendeletének foganatosítására, a főispán előterjesztése alapján) Fáy Gyulát megbízta a vármegye, hogy négy lelkes ifjút maga mellé vegyen és azonnal kezdje meg megyeszerte a toborzást; a beállott újonczokat pedig küldje Kassára, - a hol a 9-ik zászlóaljat szervezték - és Miskolczra. A toborzásnak oly sikere volt, hogy a hadfogadó parancsnokság nemsokára értesítette a vármegyét, hogy a létszám betelt s így a toborzás megszüntetendő.
De Zemplén vármegye ifjúságából nem azok ajánlották fel életöket elsőkül a hazáért, a kik a 9-ik zászlóaljba állottak be; mert már az első felhívásra számosan siettek fel a fővárosba és az első honvédzászlóaljba soroztatták be magokat. Ezek között voltak: Marschalkó Tamás, a hadjárat végén őrnagy és dandárparancsnok, utóbb magyar királyi honvédezredes, továbbá Molnár István, jelenleg szolgálaton kívüli magyar királyi honvédőrnagy, Zemplén vármegye nyugalmazott főispánja és még számosan.
A toborzás költségeit Zemplén vármegyében a nemesi pénztár viselte. A nemzetőrség őrnagya Belolosits Ignácz sárospataki lakos lett.
Zemplén vármegye már korábban 500 példányban nyomott felhívással buzdította a polgárokat: hozzanak áldozatot a haza oltárára. Az önkéntes adakozások azonban nagyon gyéren folytak be, minek következtében elhatározták, hogy előlegképen a november hó elsejétől esedékes adóra minden nemes és nem nemes, a Homonnáig terjedő részben holdanként négy-négy ezüst-krajczárt, Homonnán felül pedig két krajczárt fizessen, az erdőségből husz holdat egy hold földnek számítva. A városi házakra, iparosokra stb. a közzépponti választmány dolgozzon ki kulcsot. Minthogy pedig a mult évi inség enyhítésére a nemesség 40.000 frtot ajánlott fel, de némelyek a magok részét még be nem fizették, az inség azonban megszünt, ezek a hátralékok tehát azonnal beszedendők és a haza védelmére fordítandók.
Minthogy a tiszti főügyészt, két főszolgabírót, egy alszolgabírót képviselővé választottak, állásaikra a vármegye pályázatot hírdetett. Ez ellen azonban Buday András főügyész felszólalt, mire a belügyminiszter kimondotta, hogy a megválasztott képviselők előbbi állásaikról nem kötelesek véglegesen lemondani és így a vármegye csak helyettesítésökről gondoskodjék.
479E közben, július hó 2-án, Pesten megnyílt a nemzetgyűlés. A főispán, mint a főrendiház tagja és titkárjaként e sorok írója is, oda utaztak.
A főispán, ki a főrendiház jegyzője volt, a válaszfeliratot elkészítette s azzal annyira eltalálta az országgyűlés közhangulatát, hogy utóbb a képviselőház is, a mely az irat szerkesztésével Kazinczy Gábort bízta meg, teljesen hasonló feliratot terjesztett fel.
A főispán a zempléni képviselőkké megválasztott négy tisztviselő helyét következőleg töltötte be: főügyészszé Gönczy Gedeon első alügyészt, nagymihályi főszolgabíróvá Stépán Mihály deregnyői szolgabírót, bodrogközi főszolgabíróvá Balásházy József tiszai szolgabíró, gálszécsi alszolgabíróvá Fáy Gyulát helyettesítette. Utóbb Fáy Gyula helyére Szemere Józsefet választották meg.
A porosz herczeg nevét viselő 34-ik gyalogezred fölhívta a vármegyét, hogy jelöljön ki két ifjút, a kik tiszti rangra emelhetők. Erre a vármegye titkos szavazással első helyen Marschalkó Tamást, a második helyen pedig Schmidt Károlyt ajánlotta, a ki már akkor az ezrednél szolgált. Arra az esetre pedig, ha ezek valamelyike a kinevezést el nem fogadná, Bárczy János volt testőrt és Füzesséry Menyhértet jelölte a vármegye. Ez utóbbi még nagyon fiatal lévén, kijelenté, hogy ha tisztnek be nem válnék, közlegényként kíván az ezredbe felvétetni.
A levéltárban őrzött jegyzőkönyvekben itt ismét hiány van: az 1189-1195 számú határozatokat a német kormány 1851 július hó 20-án megsemmisítette. Ez iratok között 1189. szám alatt van a pénzügyminiszter rendelete, mely szerint, mivel az osztrák pénzügyminiszter az ottani közpénztárakat a magyar bankjegyek elfogadásától eltiltotta, viszont ő is eltiltja az itteni közpénztárakat az ausztriai egy és két frtos bankjegyek elfogadásától. Az 1192. számú irat pedig az önkéntes nemzetőrségről intézkedik, olyképpen, hogy annak kötelezettsége csak egy évre terjed; továbbá az igazságügyi miniszter felkéretik, hogy a háború idejére minden perlekedést függeszszen fel, a kormány pedig szólítsa fel az egyházi hatóságokat, hogy a papok és tanítók állását, abban az esetben, ha honvédeknek állanak is, visszatértükig fenntartsa és a megüresedett helyeket csak ötven éven felül levő egyénekkel helyettesítse. Az 1296-1305. számú jegyzőkönyvek szintén megsemmisültek. Az ezekre vonatkozó iratok azonban csak magánügyeket tárgyalnak.
A zempléni önkéntes zászlóalj.
Minden kerületbe küldöttséget rendeltek, a katonaságra alkalmas oly egyének összeírására, a kik ez év szeptember 5-én tizenkilenczedik életévöket meghaladták. A miniszterelnök az önkéntes mozgó nemzetőrséget - az úgynevezett zempléni önkéntes zászlóaljat - Szolnokra rendelte és Görgei Arthur őrnagy parancsnoksága alá helyezte. Ugyanekkor megérkezvén Görgei Arthur őrnagy levele is, a vármegye elrendelte, hogy az összes önkéntesek szeptember hó 11-én Patakon gyülekezzenek és akkorra a zenekar is ott legyen, továbbá, hogy a tűzér-, útász- és hidász-szolgálatra alkalmas egyéneket az őrnagy számára azonnal küldje Szolnokra. Az önkéntesek itthon hagyott családai számára - ha szegények - naponként húsz pengőkrajczárt utalványozott a vármegye.
A lovas önkéntes csapat őrnagya, Vay Ferencz, az összevonás helyének és napjának a meghatározását kérte, valamint a vármegye házánál őrzött kardok és pisztolyok kiadását. A vármegye ennek a csapatnak is Patakra és 11-ére rendelte az összevonását, de utóbb e hó 19-ére, Terebesre küldte. A kardok és pisztolyok kiadatását szintén elrendelték. A Vay Ferencz lovacsapatát később Erdélybe vezényelték, a hol gróf Sztáray Ferdinánd parancsnoksága alatt részt vett a deési ütközetben, a melyből azonban az egész csapat - néhánynak kivételével - haza szaladt és a hadjáratban többé részt sem vett. Ott maradtak és rendes huszár-ezredbe osztattak be báró 'Sennyey Lajos, Vass Gyula és még néhányan.
A tisztviselők közül önkéntesek lettek: Horváth Tamás, Zábráczky László, Zalay Imre, Szepesy Péter, Kossuth Pál, Vass Gyula szolgabírák, Matolay Viktor alügyész, Diószegi József albeszedő, Fodor István, Fűzy Károly, Balog Sándor, Albert Pál, ifj. Kossuth Sándor, Nyitray József, Hegymegi Soma esküdtek, Kossuth Gusztáv irnok. Érdekes, hogy midőn 480ezeknek a helyeit betöltötték, a Kossuth Pál szolgabíró helyére atyját, Kossuth Jánost bízták meg a helyettesítéssel. - A vármegye az önkéntesek nyolcz krajczárnyi napidíját feljebb kívánta emeltetni, de a miniszterelnök ezt - az egyenlőség tekintetéből - nem engedte meg.
Az önkéntesek, századokba osztva, szeptember 17-én, a melyen a nagyobb ünnepélyesség végett, az alispán is jelen volt, magok választották tiszteiket. A 740 emberből álló csapat három századra oszlott. Az első század patakiakból telt, a másodikat az újhelyiek, bodrogköziek és az összes felvidékiek alkották, míg a harmadik század az alvidékiekből került ki. Az első század Pálkövi Antal főiskolai tanárt választotta századosul, főhadnagygyá Sebeczky András szűcsmestert, hadnagyokká Kun Dánielt és Balog Lipót ügyvédet. A második század századossá Farkas Lajos ügyvédet, főhadnagygyá Erős Ferencz szabolcsi birtokost, hadnagyokká pedig Kandó Tamást és Matolay Viktort; a harmadik század megválasztotta századossá Mezősy László tolcsvai közbirtokost, főhadnagygyá Zábráczky Lászlót, hadnagyokká Szepesy Pétert és Tan Gusztávot. A csapatot azonban csak október 4-én indították el és a mikor négy napi utazás után a három század szekereken Szolnokra ért, ott már sem Görgei őrnagyot, sem más tiszáninneni csapatot nem talált; minthogy pedig időközben Jellasics horvát bán az országba tört, az önkéntesek már nem a ráczok, hanem Jellasics ellen küldettek és vasúton érkeztek Pestre. Itt a csapat a budai fegyvertárból új gyutacsos fegyvereket kapott. A parancsnokságot, Belosics nemzetőri őrnagytól, gróf Andrássy Gyula főispán vette át és néhány erdélyi és nagybányai önkéntes csatlakozása után, a csapatot négy századra osztva, zászlóaljjá alakította. Pestről a zászlóaljat hajó vitte Gönyőig, úgy hogy a tisztek a gőzösön és a legénység két vontatott hajón volt elhelyezve, közöttük e sorok írója is. Gönyöről gyalog Győrbe érvén, a negyedik századot itt alakították meg. A szükséges tiszti helyeket most már kinevezéssel töltötték be. A negyedik század parancsnoka lett gróf Bethlen Ferencz százados, főhadnagya Kandó Tamás, hadnagyai Karsa Endre és Kossuth Pál.
A zászlóalj először a schwechati ütközetben volt tűzben és az ellenség előtt bátran állotta meg a helyét; de mivel a legénység nagy része, az előőrsi szolgálat fáradalmait és az időjárás viszontagságait, hideget, nélkülözéseket megúnta, a csapatot 1849 február hónapban feloszlatták.
A vármegyei agarász-egylet összes pénzét a haza oltárára ajánlotta fel és azt a vármegye a lovas önkéntes csapat felszerelésére fordította.
A német kormány 1851 július 20-án az 1617-1634. számú jegyzőkönyveket is megsemmisítette; megvan azonban az 1620. számú jegyzőkönyvi határozatnak az első alispán részére kiadott példány. Ez a miniszterelnöknek a főispánhoz intézett abbeli rendeletére kelt, hogy indítson azonnal toborzást a honvéd-zászlóaljak szaporítására; mire a vármegye azt határozta, hogy addig is, míg a vármegyére eső részt a kormány tudatná, másfél annyi újoncz állíttassék ki, mint a legutóbbi katonaállításnál volt kivetve és a számvevő számítsa ki, mennyi esik ebből kerületenként, mind a zsidókra, mind a keresztényekre és tudassa az illető szolgabíróval, a ki azután a kerületére eső számot az egyes községekre kiveti. A zsidók a rájuk eső számot csak saját hitsorsosaikból állíthatják ki.
Ugyanakkor megsemmisültek az 1660-1681. számú jegyzőkönyvek. Az 1660. számú azonban megvan a Kazinczy András első alispán példányában, a melyben őt kormánybiztossá nevezték ki. Megvan még az 1664. számú jegyzőkönyv is, a mely elmondja: miután az összes katonák és önkéntesek a vármegyéből ellenség elé küldettek, alakíttassék a belső biztonság őrizetére egy vadászcsapat, id. Bernáth József parancsnoksága alatt, a ki erre önként késznek nyilatkozott. A csapat 200 emberből álljon és abból száz felváltva mindenkor Gálszécsen legyen készenlétben.
Szeptember hóban a gróf Hardegg nevét viselő vértes-ezred - részben Zemplén vármegyén át - Baranyából Gácsországba ment. Ugyanekkor a porosz herczeg nevét viselő gyalogezred néhány százada Gácsországból Pest felé, és a gróf Leiningen nevét viselő gyalogezred két zászlóalja Gácsországból Temesvárra ment. Ez utóbbi azután ellenünk harczolt. A menettervek ekkor 481- a magyar hadügyminiszter alatt - még a vértes-ezred részéről is magyarul voltak kiállítva. A Vilmos-huszárokat innen Szolnokra vezényelték.

A zempléni millennáris bandérium képe.
(Boruth Andor eredeti festménye Zemplén vármegye számára.)
Kolosy János varannai főszolgabíró a lovas önkéntes csapatba lépvén, helyére közfelkiáltással Szemere Józsefet választották meg.
A kassai püspök helynök oly intézkedést bocsátván ki, melynek czélja a plébánosoknak és egyházi személyeknek a honvédségbe való belépéstől való eltiltása volt, a vármegye a vallásügyi miniszterhez e tárgyban feliratot intézett.
Vay Ferencz őrnagy jelentette, hogy lovas önkéntes csapata 62 főből áll, még pedig kizárólag zempléniekből, de a hozzá beosztott többi vármegyékből egy sem jelentkezett. Az illető vármegyéket nem nevezi meg, de e sorok írójával egy táborban voltak Ungvár és Bereg vármegye önkéntes lovasai.
Az 1700-1714. számú jegyzőkönyveket is megsemmisítették. Az 1700. számú, az akkori első alispánnak kiadott példánya, miniszterelnöki rendeletet tartalmaz, mely szerint a vármegyére azonnal kiállítandó 4624 újoncz vettetik ki; de a lelkészek, segédlelkészek, fegyverben álló határőrök, a család fenntartására szükséges egyének és az alkalmatlanok ki vannak véve.
Ujabb katonaállítás.
Erre a vármegye azt határozá, hogy azonnal csak másfél annyi újonczot állít ki, mint a legutóbbi katonaállításkor; a többit majd utóbb. Az 1703. számú jegyzőkönyv a báró Luzsénszky János képviselővé választása ellen beadott kérvényt tárgyalja. Az 1713. számú jegyzőkönyv elmondja, hogy - miután a vármegyéből minden fegyveres erőt kivittek, az alispánok pedig nagyon el vannak foglalva - a Felvidékre Boronkay Albertet, az Alvidékre Szabó Károlyt biztosokul rendelték ki, azzal a hatalommal, hogy a hová kell, nemzetőri csapatot rendeljenek és a pánszláv lázítókat fogassák el. A többi megsemmisített határozat magánügyekre vonatkozik. Megsemmisítették még az 1765-1772, 1783-1800, 1803-1811, 1819-1866, 1875-1907, 1966-1978, 2057-2059, 2083-2114 és 2155-2205. számú jegyzőkönyveket. Ezekből a következők voltak megtudhatók: Az 1765. számú az akkor alakíttatni rendelt 16 honvéd-zászlóaljról rendelkezik, melyből a vármegyére esett 1370 újoncz azonnal kiállíttatni határoztatott. A szükséges ruházatot a hadi pénztár terhére szerezték be; a mennyiben pedig ez a költségeket nem győzné, vagy valamely czikk helyben meg nem szerezhető, biztos küldessék Pestre, hogy ott a hadügyi kormánynyal érintkezésbe lépve, a szükségletet szerezze meg és eszközöljön ki a kormánytól e czélra 45.000 frtot. Minden helység újonczait két pár fehérruhával lássa el, nemcsak az ezentúl kiállítandókat, de a már kiállítottakat is. Ha toborzás útján a kivetett szám ki nem telik, az haladék nélkül sorshúzás vagy kor szerint kiállítandó. Minden utas kellő útlevéllel legyen ellátva, mert az útleveleket szigorúan ellenőrizték.
November hónapban Madarasy Miklós a vármegye felterjesztésére őrnagygyá neveztetvén ki, Bellosits Ignácz őrnagy a harkányi, liszkai és újhelyi, Madarasy Miklós pedig a terebesi, nagymihályi és kövesdi századok parancsnoka lett. Ugyan e hóban a Hartmann-gyalogságnak Gácsország felől várt betörése elle, a varannai járás nemzetőrsége készségesen vállalkozott védelemre. - Sulyok Ede főhadnagy vezetése alatt lovastul 156 és Új Imre főhadnagy alatt lovak nélkül 97 Coburg-huszár érkezett a vármegyébe, Gácsországból Pest felé vonulva. - Ezidőtájt már Boronkay Albert teljhatalmú kormánybiztosként intézkedett. A vármegye meg is kereste őt, hogy - miután a nemzetőrséget nem gyakorolják fegyverben - az őrnagyokat kötelességök teljesítésére utasítsa.
1849.
Az 1849. év Zemplén vármegyében sokkal mozgalmasabb volt az előbbi évnél. Gróf Schlick osztrák tábornok az első hadtesttel Gácsországból a duklai hágón át betörvén, az elébe küldött csekély és még kellőleg be nem gyakorlott csapatainkat előbb Pulszky Sándor ezredes, utóbb Mészáros Lázár tábornok hadügyminiszter alatt Kassánál legyőzte és Tokajt választotta műveleteinek középpontjául, hogy itt, a Tiszán átkelvén, a Pestről Debreczenbe költözött országgyűlést elfogja, vagy szétűzze, a mivel egész ellenállásunkat megtörni és megsemmisíteni remélte.
A hátráló magyar csapatok ugyanez okból nem Miskolcz és a főváros, hanem Tokaj felé húzódtak és a főparancsnokságot az őrnagyból ezredessé 482kinevezett Klapka György vevén át, szervezetök is tökéletesedett. Ugyanekkor az egész magyar hadsereg hadtestekbe osztatván, a Klapka vezérlete alatt álló sereg alkotta az első hadtestet. Így az osztrák I. hadtesttel a magyar I. hadtest került szemközt.
Schlick előnyomulása alkalmával hadtestének egy részét Újhelyre és Liszkára vezényelte, hogy a magyar csapatokat jobbról oldalba támadják.
Az osztrák parancsnokok, Pergen és Herzmawski Újhelyben a még vadászatra sem használható díszfegyvereket is elkoboztá. Január hó utolsó napjaiban csatára kerülvén a dolog, a magyar csapatok Klapka ezredes, Dessewffy Arisztid, Bátori Schulz Bódog, Bulharin, Thorznicki ezredesek alatt vívták ki az első jelentősebb győzelmet a rendes osztrák hadak felett. Shclick tehát kénytelen volt ismét Kassa felé visszavonulni. Az ütközet előtt Klapka a tokaji szép fahidat elégette, a minek a szükségét a harcz eredménye igazolta. Márczius 13-án azonban a híd ismét készen állott.
A honvéd-újonczok felszerelésére Boronkay Albert kormánybiztos kezéhez 30.000 pengő frt utalványoztatott.
Időközben feloszlatták a vármegyei bizottságot s az első-alispánt és a főjegyzőt hivatalaiktól elmozdították, minek következtében április hó 2-án felirat ment a honvédelmi bizottmányhoz, hogy az előbbi bizottmányt állítsa helyre, az első-alispánt és a főjegyzőt is állítsa vissza hivatalaikba. A kormány a kérelem első részének helyt adott.
Miután a zempléni önkéntes zászlóalj feloszlatásával nagyobb részben haza jöttek azok a fiatalabb tisztviselők, a kiknek a hivatalaikat fenntartani ígérték, a vármegye visszahelyezte őket előbbi hivatalaikba, köszönetet mondva eddigi helyetteseiknek. Ugyanezen a közgyűlésen olvasták fel Szögyényi Imre másod-alispán lemondását, a melyet elfogadtak ugyan, de oly kikötéssel, hogy még az imént megalakított küldöttségben vegyen részt. Az április 16-iki közgyűlés előtt olvasták fel a főispán levelét, a melyben a megüresedett hivatalok betöltéséről intézkedik. E szerint másod-alispán lett Cseley János; főszolgabírák pedig, Varannón: Szemere József, Homonnán: Reviczky Imre; első alügyész: Marschalkó Leó. A többiek között Cseley János, Vékey Gedeon, Szepesy Péter, Horváth Tamás, Albert Pál a táborból visszatért önkéntesek voltak.
Az 1848-49. telén, a midőn Klapka ezredes Tokajban tartotta főhadiszállását és Szemere Bertalan teljhatalmú országos kormánybiztos is itt időzött: Bajusz József a 43-ik zászlóalj hadnagya (most ügyvéd és kedvelt költő Sátoraljaújhelyben) kiküldetést nyert arra, hogy Bellosits Ignácz őrnagyot, a ki időközben Schlick osztrák tábornokhoz szökött át, elfogja. Bajusz hadnagy Sárospatakon, a mikor Bellosits őrnagy egy este Kassáról magánügyeinek rendezésére odajött, a szökevényt kézrekerítette és úgyszólván az osztrák csapatok között áthozta Tokajba, a magyar táborba. Rövid idővel később Bajusz hadnagy másik ilyen megbizatást is kapott, ez alkalommal Ottstett Adeodat százados elfogatására, a ki a vármegyeházát és abban a vármegye pénztárát elfoglalta. Bajusz hadnagy, Oroszhegyi Józsa önkéntes csapatbeli tisztet maga mellé véve, Sátoraljaújhelyben, a mostani Andrássy-utczán kerítette kézre Ottstett századost. Még egy harmadik századost is elfogott Újhelyben, a kit Pergen tábornok hagyott hátra, hogy az Újhelyre kivetett sarczot beszedje.
Az 1849-iki tisztujitás.
Május hó 15-én tartották meg a főispán elnöklete alatt a részleges tisztújító közgyűlést, a melyen a megüresedett helyeket töltötték be. Első-alispánná közfelkiáltással Cseley (előbb Kolosy) Jánost, másod-alispánná Horváth Tamást, főjegyzővé Évva Andrást, első aljegyzővé Dókus Józsefet, másodikká Vályi Istvánt választották meg. Hadi főbeszedő közfelkiáltással Füleky György lett, a bodrogközi járásban főszolgabíró Kossuth Pál, a hegyaljaiban Szepesy Péter, alszolgabírák: Fogarasy György, Vadnay György, Fekete Pál tiszteletbeli főszolgabírói czímmel, a gálszécsi járásban szolgabíró Albert Pál, a gesztelyiben Kún Dániel, a zempléniben Diószegi József, a zsalobinaiban Jekelfalusy Sándor lettek.
Az újabb honvéd-zászlóaljak állításakor a sátoraljaújhelyi 42. zászlóalj vezetését Szende Béla, későbbi honvédelmi miniszter vette át.
483Az éjszak felől várható betörések ellen az éjszaki határon hadmegyéket alakítottak. Ezek egyikét Bereg, Ungvár és Zemplén vármegyék együtt alkották és hadmegyei parancsnokká Lázár Vilmos utász-őrnagyot nevezték ki. Segédje e sorok írója lett.
Ekkortájt jött Beniczky Lajos ezredes - a losonczi hős - Kassára, Gácsországból pedig Vogel osztrák tábornok nyomúlt Sárosba és már Eperjest is elfoglalta. Beniczky tehát kérte Lázárt, hogy hozzon neki segítséget és jőjjön hozzá a Vogel elleni hadműveletek megbeszélésére. Lázár őrnagy Nagymihályon és Gálszécsen át egy osztály (azaz 2 század) 35-ik zászlóaljbeli honvéddel, egy csapat vadászszal és 3 három fontos ágyúval Kassára ment, a hol Beniczkyvel megbeszélte a tervet és másnap a vadászokkal visszatért Zemplénbe, segédcsapatúl ott hagyva a Zrinyieket (ezt a nevet viselte a 35-ik zászlóalj), a kik azután csak hetek múlva kerültek vissza hozzá. Az Eperjesre intézendő támadás napján Lázár a Zrinyi-zászlóalj többi részét, Burián János százados vezénylete alatt, Varannóról a zamutói hegyeken át Sóvár felé küldte, azzal az utasítással, hogy az osztrák sereget balról oldalba támadja, de csak akkor, ha ágyúzást hall. Burián azonban hiába várta az ágyúzást, Kakasfalvánál a tervezett támadás elmaradt, de szerencsére el nem árulta magát és így a járatlan hegyi utakon bántatlanul jöhetett vissza.
Mialatt Lázár Varannón várta az Eperjes elleni hadművelet hírét, magánlevelet kapott egy 22-ik zászlóaljbeli honvéd-altiszttől, a ki arról értesítette, hogy Basko osztrák tábornok Gácsországból Beregbe ütött és az ott parancsnokló Martini Frigyes őrnagy hátrál előle. Beregben Bangya Miklós és Martini Frigyes őrnagyok voltak, emez a 22-ik, amaz a 35-ik Zrinyizászlóaljjal. Ők azonban duzzogtak, hogy Lázárt nevezték ki hadmegyei parancsnokká: Bangya beteget jelentett, Martini pedig nem tett Lázárnak hivatalos jelentést. Az említett levél következtében Lázár minden összeszedhető csapattal Bereg felé indult, Ungvárról csapata egy részét, Pribék Miklós őrnagy vezérlete alatt ágyúk nélkül a hegyeken át Polenára irányította, hogy a szembe támadott ellenség hátába kerüljön, esetleg visszavonulási útját elzárja, maga Lázár pedig Szerednye felé sietett; de elkésett, mert időközben Martinit mégis rábeszélték az ellenállásra és Podheringnél Baskót legyőzvén, ez az országból sietve kitakarodott.
A kormány most - elég szerencsétlenűl - gróf Dembynski Henrik altábornagyot nevezte ki és az ő rendeletére Lázár őrnagy kisebb dandárt alkotó csapatokkal a hadmegyéből kivonulva, Szvidniken, Sáros vármegyében, az ő táborához csatlakozott.
Magyar csapat ez után a vármegyén már nem vonult át, csak a 89-ik zászlóalj egy osztálya, Zöldi Antal százados vezérlete alatt, a ki Forrótól 2 négyfontos, úgynevezett selmeczi ágyúval küldtek ki Tokaj megszállására, vagyis inkább azért, hogy a Scseodajeff hadtestének, a IV. orosz hadtestnek, a Tiszán való átkelését, a meddig lehet, akadályozza meg. Feladatának meg is felelt emberűl; két ágyújával oly sűrűn tüzeltetett, hogy az ellenséget néhány órán át feltartóztatnia sikerült és csak a midőn egy kozákcsapat a Tisza vizén át a tulsó partra igyekezett, volt kénytelen meghátrálni, de Lázárhoz többé nem csatlakozhatott. Két század magyar gyalogság két ágyúval állott tehát egy egész orosz hadtesttel szemben. A "Feldzug in Ungarn und Siebenbürgen" osztrák mű a 181 és 186. lapon az ottani magyar erőt 3-400-ra teszi, az oroszokét eddig 48.500 emberre, 176 ágyúval. Az orosz hadtest egy része Zemplén vármegyén át Tokaj felé vonult, a hol azután igen sokan haltak el kolerában. Újhelyben is több napon át időztek.
Zemplén vármegye ekkor már az egész hazával együtt szomorú időket élt: a nemzeti zászlókat a tornyokból gyakran kellett bevonni és sárga-feketét tűzni ki helyettük, míg végre a világosi fegyverletétel híre érkezett, Sátoraljaújhelyt megszállotta egy gyalog-zászlóalj a Fürstenwärther ezredből bizonyos Puchiera őrnagy parancsnoksága alatt és ezzel kezdetét vette a honfiak üldözése.

Mailáth Antal.

'Sennyey Pál.

« ZEMPLÉN VÁRMEGYE TÖRTÉNETE. Irta ifj. dr. Reiszig Ede. KEZDŐLAP

Zemplén vármegye

Tartalomjegyzék

AZ ELNYOMATÁS ÉS FÖLSZABADULÁS KORA. (1850-1867.) Irta Dongó Gy. Géza. »