Bevezetés (részlet)

"A víznevek fontossága rendkívül nagy" - írja KÁLMÁN BÉLA a több kiadást megélt, névtudományt népszerűsítő munkájában a vízneveket bemutató fejezet nyitómondataként (1973: 129). Hogy ez a tömör megállapítás valóban megállja a helyét, nemcsak az ő fejezetnyi indoklása támaszthatja alá, hanem az a tény is, hogy a névtannal és nyelvtörténettel foglalkozó kutatók időről időre szívesen fordulnak a víznevek tanulmányozása felé.

Ennek egyrészt az lehet az oka, hogy nagyobb folyóink - s általában a nagyobb, KISS LAJOS szavaival élve a "nemzetközi tulajdonban" lévő vizek (1994: 19) - nevei a helynevek legarchaikusabb rétegét képezik. Másrészt a változásokkal szemben is ez a névfajta tűnik a leginkább ellenállónak: ezek a nevek vannak talán a legkevésbé kitéve a kulturális-politikai-ideológiai hatásoknak, és nyelvi felépítésük tekintetében is nagyfokú állandóságot mutatnak. Ez a két tényező együtt eredményezi azt, hogy vízneveink a nyelvi változások "történeti dokumentációi"-nak tekinthetők, azaz vizsgálatuk segítségével jól figyelemmel követhetők azok a fonológiai és morfológiai változások, amelyek az oklevelek víznévi (és általában helynévi) anyaga által megismerhető nyelvemlékes korban mentek végbe.

A vizet jelölő helyek magyar neveinek rögzítését elsősorban a birtokok határainak leírása hívta életre, de fontos szerepük volt a halászati jogok rögzítésében is; a folyók, patakok, tavak stb. megnevezésének szükségességét azonban leginkább a közösség hétköznapjaiban betöltött szerepük indokolhatja: a víz egyszerre szolgált például élelemforrásként és közlekedési lehetőségként. KRISTÓ GYULA pedig a középkori magyarság tájszemléletéről írott monográfiájában a vízneveknek a lokalizálásban játszott fontosságát emeli ki (2003). Ezt a térszervezési módot - vagyis azt a szemléletet, hogy elsősorban a vizek szolgálnak tájékozódási pontokként - a nomád kor hagyatékának mondja, ami szerinte az itatóhelyek fontosságával is összefüggésben lehet.

A nagyobb vizek neveinek az általános nyelvtörténeti értéke mellett a Kárpát-medence kisebb, leggyakrabban magyar nevet viselő vízneveinek a kutatása a magyar nyelv- és nyelvjárástörténet kevésbé kiaknázott területének számít, noha a jól lokalizálható víznevekben szereplő szavak a területi vizsgálatok számára megfelelő alapot szolgáltathatnak (vö. BENKŐ 1982: 179, KÁLMÁN 1967: 348). Meg kell jegyeznünk ugyanakkor azt is, hogy az okleveleinkben található helynevek, s így természetesen a víznevek is esetenként a lejegyző nyelvi, nyelvhasználati jellegzetességeit is magukon viselhetik (erről lásd bővebben HOFFMANN 2004).

A víznévkutatásnak ugyanakkor nem csupán a nyelv- és nyelvjárás-történeti vizsgálatokban van jelentős szerepe, hanem a vízneveknek az egész névrendszerre gyakorolt hatása folytán az "önelvű" névtudomány is fontos kutatási területként tekint erre a helynévfajtára, "a lakosság életében legfontosabb szerepet játszó folyók, tavak stb. nevét ugyanis igen gyakran felhasználják más objektumok elnevezésére, önállóan és megkülönböztető elemként egyaránt" (BÍRÓ 1999: 36).

[...]