Bevezetés

Tisztelettel közeledjünk e sok dicsőséget és még több nyomorúságot látott helyhez!

Emeljük meg fövegünket előtte, mert megérdemli szegénységében is tiszteletünket. Megérdemli azért, mert égbe nyúló sziklás bérceinél és bőségesen termékeny erejénél fogva azoknak az ősöknek adott kedves, kellemes és biztos lakóhelyet, akik vezetők voltak nem csak akkor, amikor a mi számunkra élethalál harccal tejjel-mézzel folyó hazát szereztek, hanem akkor is, amikor ezt a hazát meg kellett védelmezni és amikor megvédeni kellett tulnyomó erőkkel szemben az édes hazában azt a fönséges szabadságot, a mely Istenen kivül egyedül tehet boldoggá embert és országot.

Ugy van! Hiszen az erdélyi részeknek itt valaha központja vala s vajdák és fejedelmek innen intézék okosan sorsát és védelmét s hogy egyebet ne említsünk, nem ismeretlen előttünk, hogy a mikor a mohácsi csatatéren kiesett a kard a nemzet kezéből s török és német versengett Magyarország birásáért - -, hogy a mikor ez a két nagyhatalom megosztván fiaiban és területében édes hazánkat, duló tatárcsordákkal és Karaffákkal törekedett letiporni nemzetünket: akkor, azokban a nehéz időkben mint a szabadságnak rendíthetetlen sziklája állott Erdély Gyulafehérvárral mint központtal, és a benne élő vezető ősök másfélszáz éven át védték erejökkel, fedezték testükkel azt a magyar szabadságot, azt az árvát, a mely ide, a mi földünkre mint menedékhelyre visszahúzódott. - És védték addig, mig a nagy Magyarország részei egyik ellenségtől megszabadulva egyesülhettek, s szabadságukat a másik oldalon annyira-mennyire biztosították.