 |
társadalom |
 |
|
társadalom |
|
Az ember megismerő rendszerei nem pusztán gondolatokból, képzetekből és vágyakból állnak, vagyis magukban kavargó elemekből, hanem valóban rendszerek: viszonylag lassan változó korlátaik és kereteik vannak. Az egyedi megismerési aktusok 100 millisecundum és 2 másodperc közötti világához képest stabil, éveken, életeken át érvényes, s évmilliók, illetve évezredek alatt keletkezett jellemzők ezek, amelyek evolúciósan kialakulva a környezeti alkalmazkodás feladattípusaira jöttek létre.[1] Az 1. táblázat azt mutatja, hogy az idői sávot tekintve a biológiai eredetű szerkezeti megkötések igen gyorsak működésükben, ugyanakkor kialakulásukban a biológiai evolúció lassú útját vették igénybe. Az olyan társas rendszerek viszont, mint a gondolkodás szociális elvárási rendszerei, lassú működésűek, kialakulásuk viszont évszázados léptékű (pl. a mai tisztasági szokások) vagy legfeljebb évezredes (logika, írás). Az architektúrák nehezen változó része mellet van egy változékonyabb, lágyabb rész is.
1. táblázat Az emberi cselekvés idői skálája Newell értelmezésében
| Működési sáv | Működési idő | Kialakulási idő egyénnél | Kialakulási időrendszer | Műveleti rendszer |
| Biológiai | 10-2 - 10-4 sec | hónapok-évek | évmilliók | neuron és hálói |
| Kognitív | 10-1 - 10 sec | évek, órák | századok | aktus, művelet |
| Racionális | percek, órák | évek | századok | feladat |
| Szociális | napok, hetek | századok | évek | feladatok |
Pszichológiai tartalmában és rendszertani felépítésében olyan keretekre kell itt gondolni, mint a viszonylag állandó környezeti mozzanatok viselkedésirányító szerepét biztosító hosszú távú emlékezeti rendszer s a viselkedés pillanatnyi, rövid távú összehangolására szolgáló munkaemlékezeti rendszer kettőssége. Ilyen architekturális mozzanat az is, hogy megismerésünkben vannak (többnyire a biológiai sávban gyökerező) gyorsan működő, egy-egy területre specializálódott, ismétlődő, az élet korai szakaszaitól jelen levő helyzetekben érvényes, ősi megismerési feladatokat - térlátás, arcfelismerés, társas összehangolás stb. - megoldó ún. moduláris rendszerek és van egy viszonylag lassabb működésű, átfogó, a gondolkodás koherenciáját biztosító központi gondolkodó rendszer, mely a racionális és a szociális sávnak felel meg,[2] s az egyes alrendszerek egymáshoz kapcsolását és összehangolását biztosítja.
Nem világos persze, hogy hogyan kell elképzelnünk ezeknek a stabil szerveződéseknek a belső rendszerét, de minden elmélet úgy tartja, hogy fel kell tételeznünk őket. A 2. táblázat érzékelteti, hogy az erre vonatkozó tudományos felfogások egyben a gondolkodás hajlékonyságával, a tanulás szerepével kapcsolatos állásfoglalásokat is képviselnek. A mai kultúra átalakulásainak lehetséges hatásával kapcsolatban a harmadik felfogás a releváns. E szerint a kultúrák, különösen ami az információ kódolás mechanizmusait illeti, miközben tanult és megkonstruált rendszerek, évszázadokig érvényes jellegük révén a hagyományt mint sajátos életszemléletet örökítik át,[3] vagy ahogy a kognitív kutató Tomasello[4] fogalmaz, mint sajátos nézőpontok összességét. Ennek révén miközben a biológiai sávhoz képest a szociális sávnak megfelelő kulturális minták hajlékonyak és az egyén élete során elsajátítandóak, a klasszikus bölcsészet megfogalmazásában korlátozást jelentenek. A mesterség korlátai ezek, a kognitív szemlélet megfogalmazásában pedig az evolúciósan kialakultra ráépült architekturális megkötések, amelyek döntő információszervezési változásokat tükröznek.
2. táblázat: Három felfogás a megismerés építkezéséről és a tapasztalat és kultúra szerepéről
| Alapképlet | Architektúra | Tapasztalat és kultúra helye | Fő képviselő |
| Modulok plusz általános megismerés |
Specializált ÉS általános rendszerek |
Az integráció folyamatai másodlagosak |
Fodor[5] |
| Konnekcionizmus: semleges kapcsolatok |
Egyetlen átfogó architektúra érvényes |
Minden gondolkodás egynemű szokásrendszer |
Elman és mások[6] |
| ősi ÉS másodlagos modulok egyaránt |
Evolúcióra ráépülő kultúra IS architekturális |
A kultúra tanult rendszer, de mindent áthat |
Donald[7] Cole[8] |
Ennek a "ráépülő" architektúrának, az egymással kölcsönhatásban levő szociális, racionális és kognitív sávnak éppen hajlékony jellege révén különböző fajtái vannak. A 3. táblázat Donald[9] felfogását kiterjesztve mutatja be, hogy milyen architektúrákat épített ki a kultúra, s milyen újabb architektúrák jelenhetnek meg ma. Az emberi kultúra eredendő kialakulása és későbbi formálódása során "reprezentációs forradalmakról" beszélhetünk, hasonlóan ahhoz, ahogyan John Maynard-Smith és Szathmáry Eörs értelmezésében[10] az evolúció döntő fordulatai az információszerveződésben megtestesülő radikális átmenetek: az élet fejlődésében az újdonságot az új kódolási elvek jelentik. Az emberi fordulatok viszont Donald felfogásában[11] onnan indulnának el, ahol a saját idegrendszer önmagába zárt világában a múlt megjelenítésére képes epizodikus kultúrát (1. sor a táblázatban) felváltaná a szociális szemantika megjelenése a megosztott tapasztalatokkal (2. és 3. sor). A testi leképezésen alapuló, s a fejlettebb, gyorsabb nyelvi reprezentációt egyaránt egy szociális háromszög-séma jellemzi az epizodikus kultúra lineáris szemantikájával szemben, miként az 1. ábra érzékelteti.
3. táblázat A nagy kulturális változások mint kognitív architektúrák
| Kultúra típusa | Korszak | Tudásszerveződés közlés |
Átadási mód |
| Epizodikus | főemlősök, 5 m év | események | nincsen |
| Mimetikus | h. erectus 1.5 m | testtel reprezentál, gesztussal közöl |
lejátszás, utánzás |
| Mitikus | h. sap. sap 50 e | nyelvi reprezentáció | történetek és kategóriák |
| Teoretikus | modern ember 10 e | belső és külső memória megosztás |
írás-olvasás, rögzített tárak |
| Gutenberg | nyomtatás | tömeges gondolatterjedés | személytelen autoritás |
1. ábra : A reprezentációs rendszerek változásai
és a társas szemantika megjelenése
A teoretikus kultúra fennkölt névvel Donald az írás megszületését illeti. Ennek fontos mozzanata a szellemi közösségek szerveződésében - mint az eszmetörténet és a közlési rendszerek kapcsolatát vizsgálva legvilágosabban Nyíri[12] rámutat - az objektív tudás eszméjének megszületése, az a gondolat, hogy önmagunk és a szociális szemantika által kifeszített személyközi helyzet világán túl is létezhet bizonyosság, amit a könyvek hordoznak.
Ez a váltás a megismerési erőforrások szerveződésében, a tudás társadalmi megoszlásában, a gondolatok gyorsabb terjedésében is gyökeres változásokkal jár - hiszen az írás révén eszméket most már nemcsak interakciós helyzetben tudunk átvenni. Határozott változás jelenik meg az erőforrásokkal történő gazdálkodásban - mint sok elemzés hangsúlyozza - az egyén szintjén is. Olyan gondolkodásmód jön léte, amely abban az értelemben elvontabb, hogy minden helyzetben és a kontextusoktól függetlenül koherenciára törekszik, s mindenütt s mindenkor alkalmazni képes a logikai következtetési sémákat.[13] Donald értelmezésében[14] ennek az átalakulásnak döntő eleme a tudás szerveződése szempontjából a testen belüli emlékezeti rendszer és a testen kívüli emlékezeti tárak (a könyvek) közötti új munkamegosztás. Ezzel egy új architektúra jön létre: a belső emlékezet állandóan számít a külső tárakra, s onnan frissíti magát, ezzel sokkal gazdaságosabbá válik.
A szomatikus, belső és a külső emlékezeti rendszerek eltérnek egymástól a hatékonyságukban és ökológiai tulajdonságaikban is - lásd a 4. táblázatot. Ezek a vonások a külső rendszerek fölényét jelzik: ne feledjük azonban, hogy a belső rendszernek is van egy nagy előnye: hordozhatósága. Emlékeink és műveltségünk mindig velünk van, míg könyveink nincsenek velünk, miként a táblázat utolsó sora mutatja. A klasszikus iskolázás alapvető célja ezzel kapcsolatban az volt, hogy a háttértudásból minél többet zsúfoljon bele a hordozható rendszerbe, a memoriter világába. Tulajdonképpen a mai hálózatos információs technológiák, s az újabb mobil információhozzáférési utak nagy újdonsága éppen az, hogy a körülményes könyvtárral szemben a külső tárakat a hozzáférhetőségi utak révén virtuálisan hordozhatóvá teszik. Ennek nagy lépése már az Internet, s a használó korlátlan mozgékonysága révén újabb lépés a mobil közlési rendszerek belépése a tudáshozzáférés világába.
4. táblázat: A kétféle tárolási rendszer néhány eltérése
| Szomatikus emlékezet | Külső emlékezet |
| korlátozott kapacitású | korlátlan kapacitású |
| megszabott formátum | változékony formátum |
| gyors halványulás | nincsen elhalványulás |
| rögzített hozzáférés | változékony hozzáférés |
| hordozható | rögzített |
Az emberi gondolkodás előtörténetek visszagöngyölítése pusztán öncélú intellektuális kirándulásnak tűnhet. Valójában azonban új rátekintést enged meg saját korunkra is. Az írásnak a megismerési architektúrát átszervező szerepe rámutat arra, amit tágabb összefüggésben, a kultúra egészére úgy emleget Bruner,[15] mint a kultúra nyújtotta állványzat kérdését. Az egyéni szocializáció során éppen a kultúra adná meg az architektúra - magam ehhez hozzátenném, a másodlagos architektúra - kereteit. Ilyen keret az elbeszélések és a kategoriába-sorolás, mint alapvető értelmezési elvek megléte, a tudásnak a könyvek és az iskola képviselte autoritáson alapuló formája, mely feltételezi, hogy mindig van biztos tudás s annak vannak elfogadott letéteményesei.
Ebből a szempontból a hálózati információhordozókra nézve az alapvető lélektani kérdés az, hogy - a puszta metaforákon túl - létrejöttük elindít-e egy újabb reprezentációs és architektúra-szervezési forradalmat? Mint sok elemzés rámutat, ennek egyik vezető kérdése, hogy a hipertext-szerveződéssel és a képek elárasztó jellegével megváltozik-e a gondolkodás szekvenciális, egyközpontú, lineáris rendje, mely úgymond az íráshoz kapcsolódott volna.
Nem mindenki hiszi így. Vannak felfogások, amelyek szerint a lineáris és kijelentésszerű (propozicionális) szerveződés valójában a legalapvetőbb, biológiai, nem hajlékony architektúrák közé tartozik.[16] Ezek a viták - "mennyire változtatja meg az embert az információs technológia?" - tulajdonképpen egy tradicionális kérdést is érintenek: a gondolati rend forrásainak kérdését. Hagyományosan él az emberi gondolkodás szervezettségéről a mondhatni belülről-indítottság felfogása, amely a racionalitást kiindulópontnak tekinti, a döntő mozzanatnak a képzeteket (a reprezentáció világát) tartva, szemben a másik felfogással, amely a belső rendet kívülről építi fel. Ennek kiindulópontja az interakció és a kommunikáció, ez lesz mind a személyiség, mind a logika forrása.[17] A "gépi determinista felfogások" ennek a kívülről befelé építkező elképzelésnek egyik változatát adják. Olyan változat ez, mely szerint nemcsak a Popper értelmében vett szellemi objektivációk, hanem a magunk alkotta eszközök is alakítják gondolkodásunkat. Ez az a determináció, amit a brit percepciókutató tiszteletére a Gregory-féle lények kérdésének nevez Dennett.[18] A mentális világot, a készségek világát a tárgyakban megtestesülő tudások alakítják, mint már Vigotszkij[19] is hirdette, s a döntő kérdés ma az, vajon az új információs technológiák is új módon szervezik-e meg belső világunkat. Amikor ezzel kapcsolatban kételkedők vagyunk, igazából a kívülről determinált emberkép általános sémájával is küzdünk.
A kételyekkel együtt érdemes végignézni, milyen új mozzanatokat eredményezhet logikájában az új tudáshordozók világa. Az 5. táblázat erről mutat egy összehasonlító elemzést.
5. táblázat Lehetséges új mintázatok a mai kommunikációs tudáshordozókban
| Hagyományos | Hálózati |
| évtizedes kód-tanulás | kevesebb iskola kell |
| lassú hozzáférési utak, körülményesség |
gyorsabban el lehet jutni |
| linearitás | egyidejűségek |
| keresési utakat tanítják | keresési utakat keressük |
| együtt-lét | virtualitás |
| tudás-tulajdonlási viszony | tudás megosztott |
| bizonyosság kiharcolt erény | bizonyosság kérdéses, éppen keressük |
A mai világ új módon mutat rá a készségek kiemelkedő jelentőségére: éppen azáltal, hogy explicit tudásokat könnyen hozzáférhetővé tesz, újra felveti explicit és implicit tudások viszonyát.
1. Az olcsóvá vált (könnyen tárolható és kereshető) lexikai tudással szemben felértékelődik a készség. Mivel sok minden elérhető a hálózati világban, előtérbe kerül mindaz, ami nem érhető el. Ez lenne a készségek világa, amit például csak interperszonálisan lehet tanítani. Ez az új pragmatikus tudás-felfogás nem egyszerű kérdés azonban, hiszen gondoljunk csak akár a mai orvosra: intuíciójára támaszkodik az orvos a gyógyszer dózisában vagy kiszámítja azt? Honnan tudja, mennyi kell? Ez ma már nem intuitív készség, hanem forrása a könyv, ahol propozicionálisan tároljuk.
2. Rendszereink ugyanakkor olyanok, amelyek tételes (propozicionális) tudást feltétételező készségeket működtetnek. A sokat emlegetett kerékpározásnál érdekesebb példa a műtéti tudás, vagy az anatómia tudása, ahol perceptuális, motoros készségek és kijelentésbe szervezett tudások áthatják egymást.
3. Maga a hálózati típusú információ használata is felveti, hogy új készségek születnek az új rendszerekkel. Új típusú kereséseket, bizonyossági elveket, időgazdálkodást is el kell sajátítanunk az új közegek világában.
Kitüntetett kérdés - különösen a mobil információs kultúrában - a tér és idő problémája a hozzáférhetőség megváltozott világában. Hosszú évezredek eljárásai alakultak ki a tudás, a személy és a közlés viszonyának értékelésére. Ezek az eljárások a modern európai típusú kultúrában távolságon és időn átívelve megbízhatóak. Olyan eljárások ezek, amelyek etológiai tekintetben a potyázás és a szélhámosság kivédői. Áttekinthető közösségen belül a megbízhatóság fontos távlati stratégiája az embereknek. Hiszen holnap is ugyanonnan fogunk kölcsönkérni, ugyanoda nem megyünk el s így tovább. A mai kihívó kérdés az, vajon a közlés és hozzáférés állandó lehetősége nem vezet-e a megbízhatatlanság megjelenéséhez?
Érdemes vázlatosan áttekinteni, hogyan is változtak ebből a szempontból a közösségszervezési módok! Ezeket persze, akárcsak a hagyományos kulturális közösségeket, úgy kell tekinteni, mint a megelőző képleteket magukban foglaló viszonyokat. Az együttélő közösségek integrációs világa például mindig megmarad: jóllehet a mobil világban lecserélhetjük egész közösségünket, mégsem tudjuk levetkezni azt az antropológiai jegyünket, hogy közösségünk van.
Ez a megbízhatóság világa, hiszen mindannyiunknak mindig ugyanoda kell visszamennünk. A pillanatnyi előnyökért nem kockáztatom azt, hogy az adott áttekinthető közösség úgy kezeljen, mint aki nem tartja be a szavát, mint aki nem követi a kölcsönösséget s így tovább. Úgy viselkedünk, mint akik feltételezik, hogy van holnap s van csoportemlékezet, mégpedig egy stabil csoport emlékezete, mely szankcionálja a csoportlétben oly fenyegető potyázást.
Második szakasz: Lassú idői integrációjú kulturális közösségek
Ígéretek teszünk levélben, értekezleten, az élet szokásai révén, ismeretlenek között is betartjuk azokat stb., ahogyan az ismerős a mi technologizált világunkból.
Ebben a viszonylag lassú integrációban vannak pontok, ahonnan nem lehet visszafordulni: kommunikációs értelemben azért, mert már nem elérhető a másik és kölcsönösen számítunk egymásra. Saját idővilágomban számíthattam a másik idővilágának stabilitására, annak kiszámíthatóságára.
Ennek egyik megfogalmazása Popper[20] neves Compton-problémája. Miért menjek a napfényes Itáliából el az esős Yale Egyetemre, miközben eredeti megállapodásunkhoz képest megváltozott az élethelyzetem? Mert megígértem, hogy előadást tartok: az erkölcsi parancs a kommunikatív elkötelezettségekben jelenik meg.
Az új technológiák viszont felajánlják a teljes és állandó hozzáférhetőséget. Ezzel relativizálódhat az ígéret és a megbeszélés érvényessége. Új idői architektúrák jelenhetnek meg a technika révén: bármikor átszervezhetek, lemondhatok dolgokat s e mellett az idő és a kapcsolat privilegizáltsága új machiavelliánus stratégiákhoz is vezethet.
Egyik oldalon ott van az elérhetőségre támaszkodó megbízhatatlanság veszélye, a másik oldalon az elérhetetlenségre támaszkodó manipuláció. A kommunikációs hozzáférhetőség a megbízhatóság új kódjait veti fel, éppen azért, mert technikailag ma már mindig módunk van lemondani dolgokat.
A mozgékony világ s a nemzetközi rendőrök réme az utazó szélhámos, miként már Balzac is látta Vautrinben. Olyan helyre megy, ahol nem ismerik, ahol nem kötelezi a szervezeti múlt és a közösségi emlékezet. Ez a probléma rég velünk van a nagyvárosi életben: emiatt védekezik az akadémiai világ például az ajánlólevelekkel. Itt csupán a sebesség változik. Ma azonban megjelenik az idői szélhámos: arra számít, hogy bármikor lemondhatja kötelezvényeit.
Izgalmas lesz megfigyelni, hogyan állítjuk vissza itt is majd az eredeti etológiai rendet. Az időgazdálkodási szélhámosságokat és potyázásokat is ki fogjuk védeni, mint befektetés nélküli haszonszerzést.
Sajátosan alakul a klasszikus és a mai tudásszervezés a használó és a tudáshordozó kölcsönös helyi viszonyait tekintve. A klasszikus tudásszerzés világában az ember van stabil helyen, ide jön a könyv, az információ. Ennek kiterjesztése az Internet: én maradok, a könyv odajön.
Ezzel szemben viszont a futurológiailag elképzelt mobilizált világban az ember mobil helyen van, ehhez képest az elérhetősége stabil. Ennek megfelelően az ember mozog, s az információ követi.
Mindennek az adja különös érdekességét, hogy az ember sajátos módon érzékeny a helyekre. Tudásaink elválnak a helytől, mindegy, hol tanultunk a mohácsi vészről, az információk szemantizálódnak. Ugyanakkor magukat a funkciókat helyekhez kötjük, s az új világ, már az internetezéssel is, elszakít a helyektől. Érezzük ugyanakkor, mennyire kapcsoljuk ahhoz a tényleges sarokhoz az információt, ahol számítógépünknél ültünk. Kérdés, milyen mértékben vagyunk képesek erről leszokni.
Nemcsak etikettnek kérdése a "hol mobilozunk", hanem annak is, hogy elszakadhat-e funkcióitól s helyeitől a közlés. Korábban is megfontoltuk, hogy hol mit olvasunk!
A mobil technikáknál ez úgy jelenik meg, mint annak kérdése, hogy
Az efféle kérdésekről ki fog derülni, hogy nemcsak etikett-kérdések, hanem új oldalait jelentik a hely kölcsönös figyelembe vételének egy olyan paradox helyzetben, ahol maga a személy helytől függetlenül hozzáférhetővé válik.
Minden kommunikációnak van az instrumentális mellett fatikus, kapcsolattartó szerepe is. Ezt a mozzanatot az internetes közlési helyzetekben világosan látjuk. Nem véletlen, hogy - amint arra a fatikus közlés és az elsődleges közösségek etológiai jelentőségét hangsúlyozó teoretikus, Robin Dunbar rámutat[21] - a csoportképződés antropológiai szabályszerűségei a virtuális térben is reprodukálódnak.
A mobil telefonnál ez felerősödik.
Mindezzel persze az új technika nem új dolgot talál ki: a mobil technika ugyanúgy részévé válik az ember egyik központi mozgató rendszerének, a függőségnek és kötődésnek, mint minden egyéb.
Az emberi gondolkodásban bizonyosan létrejött egy gyökeres új állványzat az írás, majd a könyvnyomtatás megjelenésével. Nincs még elég távlatunk, hogy megítéljük, vajon a mai világban hasonló változások indulnak-e el. Az egyik lehetséges új architekturális jelölt a hálózati információ-tárolás. A tudásról való új reflexió, a linearitást felváltó egyidejűségről folyó meditációk mellett a készségek új típusú kultivációját is eredményezheti ez, és új célkijelölést az explicit és a készségszerű tudások viszonyában. A radikálisan mobilis közlés és információ- hozzáférés további izgalmas kérdéseket vet fel. Nem fognak-e ezek az idő- és helyszétbontó technikák zavarokat okozni helyhez kötődő tudásmozgósításunkban, s vajon milyen új közösségek és új szabályok alakulásához vezetnek? Lesz-e a mobil etikettből új időszemléletű mentalitás?
JEGYZETEK
