Nemzetközi kapcsolatok
A Zombi gúnynevű sváb
robotika professzor és Jani a legmenőbb magyar szoftverkalóz
keményen birkóztak egymás angoljával, hogy a technikai kérdéseket
megbeszéljék. A legújabb automata traktor, a békabarát légi eke
kifejlesztésén dolgoztak. A kutatást a Zöldek és a Madártani
Egyesület is támogatta.
Ez alatt a biztonsági
szakemberként alkalmazott amerikai nindzsa az orosz vodkával
ismerkedett. A maffia kapcsolatokkal gyanúsított olasz jogász és a
francia pezsgő csak későbbre jelezte érkezését.
A svéd szőke lány
zavart mosollyal állt meg az ajtóban. Nem volt biztos benne, hogy jó
helyen jár. Az amerikai először megtekintette a bárszekrény
készletét, aztán biztosította a lányt, hogy ez egy jó hely. Később,
mikor a lány az italoktól kiterült, megpróbálta szájon át
lélegeztetni. Az eredmény páros fuldoklás után kissé heves zihálássá
szelídült.
Az olasz jogász ekkor
érkezett meg a francia pezsgővel. A pezsgő már nem tartózkodott az
időközben elveszett üvegben, felszabadult a nyomás alól, viszont a
jogász került nyomás alá. A fesztelen jogász dalra fakadt, és ebből
némi feszültség támadt. Gyorsan elhallgattatta egy szájába
becsempészett kubai szivar, mely füstölögve, de beismerte fojtogató
szándékát.
Zombi szokás szerint
bambán bámult, míg Jani ablakot nyitott és beemelt rajta egy kínosan
vigyorgó kínai ipari kémet, ki iparkodott kiszabadulni, mielőtt
elszabadulnak az indulatok. Indult is volna, de a kiürült vodkás
üveg elnyugtatta, levihették a biztonsági cellába a rab arab mellé
társaságnak. Visszafelé a szőke lány kétszer eltévedt. Egyszer az
amerikaival, egyszer az olasszal, végül angolosan távozott a
fizetőpincér tárcájával és egy görögdinnyével az olasz kocsiján.
Ezt hívják potyolinónak,
és a dinnye ráfizet. Az olasz dühe fortyogott.
A szőke után jött a fekete... brazil kávé, úgy egy vödörnyi.
Kijózanító keserű kortyok.
Jani kenyeret kent, a
dán vajra párizsi és prágai sonka került. Holland sajt, magyar
paprika és bulgár paradicsom volt legfelül. Zombi bámult, Janihoz
ült, néhány hatalmas szendvicset befalt. A nindzsa a heverőn
hortyogott. Az olasz aztán gyorsan intézkedett, telefon, rendőrség,
műholdas nyomkövetés. Hamar jött a jó hír, a kocsi megvan, ment is
érte. A tetthelyen dinnyehéj és az üres tárca meg két rendőr várta.
A szőke lány a cirkuszba menekült, és ott eltüntette a hindu fakír.
Maradt a kaukázusi kefir. Az olasz vöröset látott, de az akrobata,
fellépése lesz az este, nem ad randit ma. A bengáli tigris persze
szívesebben ismerkedne.
Az olasz sietett
vissza, s esküdözött, svéd szőke nővel és francia pezsgővel többé
egyszerre nem barátkozik. Ezen, ma már senki nem csodálkozik.
Zombi és Jani egy
rajzon mutogatott és hosszan vitatkozott. A nindzsa a hűtőben
kutatott, de zsákmánya mindössze néhány elfeledett kubai narancs.
Sovány vigasz az égő gyomornak. Jani székely káposztát javasolt.
Zombi evvel egyetértett, de annyit hozzátett, a földszinti
étteremben biztosan lesz, s jól eshet utána pár tiroli rétes,
esetleg egy albán krémes. Rémes! Az olasz kavargó
gyomorral a tv elé ült, híreket nézni némi pihenésül.
A gyűrűs férgek szétgyűrűző mozgalma aranygyűrűhöz juttatott néhány
bennfentest.
Erről meg az inflációról titkosították az információt. A góré
kukoricát tárolt és tarolt a piacon. A tőzsdén jól jött ki
az alkalom. A békákat Kvák Rebeka képviselte a tótalálkozón meg a
korzón. Megemlítették még, hogy újabb kutatások szerint az izlandi
ludak száma és a fizetés is csökken. Zombi ettől besokallt, és
benyakalt némi portóit. Altatónak bevált. Jani így elérte a pécsi
gyorsot, elcsípett még egy locska barnát. Köszönte az ilyen
társakat és a munkát.
Jobb, ha nem tör senki borsot az orra alá. Viszlát, békák! Az utolsó
adja le a kulcsot.
|