A KÖNYVNYOMTATÁS
JELENTŐSÉGE ÉS SZEREPE
GAZDASÁGI ÉLETÜNKBEN



ÍRTA
DR MIHALIK GUSZTÁV



KÜLÖNLENYOMAT A VÁROSI SZEMLE XXVII. ÉVFOLYAMÁBÓL





BUDAPEST SZÉKESFŐVÁROS HÁZINYOMDÁJA

Budapest székesfőváros házinyomdája 1941 - 6136
Felelős nyomdavezető: Kurfürst István vezérigazgató.




TARTALOM

A könyvnyomtatás kultúrtörténeti jelentősége
Átpillantás a nyomdászat fejlődésének útján és a nyomdaipar specializálódásán
Nyomdaipar és gazdasági élet
Az írott ujságtól a nyomtatott ujságig
A modern ujságkiadás útja
Egy és más az ujság gazdasági jelentőségéről
A magyar könyv és könyvnyomtatás kialakulásának rövid története
A hazai könyvtermelés és nyomdaipar néhány fontosabb számadata





A könyvnyomtatás kultúrtörténeti jelentősége

Az 1940-ik esztendőnek különösen fontos kultúrtörténeti jelentőségű évfordulója volt.

Ötszáz éves fordulója volt annak, hogy a középkor végét jelző felfedezések és találmányok legjelentősebbike, az összerakható betűkkel való könyvnyomtatás megszületett s ezzel az egyetemes kultúrának és a gazdasági életnek leghatalmasabb fejezete megnyílott.

A nyomtatott betű lett a kultúrához vezető út ajtója és kapuja, ezen kell áthaladnunk mindenféle tudáshoz. A történelem során egy találmány sem hatott úgy az emberi társadalomra, mint a nyomtatott betű az idők határtalanságában. A betűelőtti korban az emberek gondolatai velük együtt múlottak el s örökségképpen csak a mind homályosabbá váló szájhagyományok maradhattak a következő nemzedékre. A nyomtatott könyv azonban most már a generációk szoros kapcsolatát teremtette meg, amely elvezet a mind magasabb kultúrához. Az idők végtelenségében az ember élete igen rövid. Amit az ember kigondol, a nyomtatott könyv megőrzi s csak az analfabéták enyésznek el minden írott nyom nélkül. Valóban, nem lehetett volna jobb fokmérőt találni az egyes nemzetek kultúrájának összehasonlításánál, mint a betűk ismerőinek és nemismerőinek arányszámát.

A könyvtárak megrakott polcain büszkén szemlélhetjük a nagy emberi elmék ránkmaradt műveit, melyek nekünk tudást és nemes szórakozást adnak. De milyen magasztos teljesítmény is az, ha valaki egy élet fáradságos munkájával tanít - elsősorban a könyvek által -, egész generációkba átültetve a maga tudását és idealizmusát.

Mert mi is a nemes értelemben vett szerepe a nyomtatott betűnek? A betű: »Isten legfőbb ajándéka az Evangelium terjesztésére«, az ember összes szellemi megnyilvánulásának legtökéletesebb közvetítője, világosító fáklyája az emberiségnek.

Milyen felséges érzés volt nekünk például trianoni megpróbáltatásaink alatt egy-egy hatalmas megnyilatkozás, egy-egy ujságcikk, amely a leközölt beszéddel megvilágította, szinte belekiáltotta a világ lelkiismeretébe a velünk szemben elkövetett szörnyű igazságtalanságot. És ezek a világ minden részében olvasható nyomtatott betűk tevékenyen szolgálták a magyar revízió szellemi mozgalmát, melynek jogosságát most már kétségbevonni nem merik.

Az, ami bennünket küzdelmeinkben felemelhet, nem utolsósorban: a kultúra, ennek szolgálatában pedig a betű elsőrangú fontosságú.

A mainzi nyomdásznak, Johannes Gensfleisch Gutenbergnek nagyszerű találmánya lett most ötszáz éve az az eszköz, melynek rendeltetése, hogy minél nagyobb körben világítson, hogy a nyomtatott betűvel megvilágosító szellem, a tudomány, a művészet hasson át az emberiség küzdelmeinek minden korszakain!

A nyomdászat jelentőségéről szólva, joggal idézhetjük Adalbert Stiftert: »A betűvel, a könyvnyomtatással hódította meg tulajdonképpen az emberi szellem a világot«.

Bármennyire is mechanizálódott félezer év alatt a nyomdászat, Gutenbergnek prometheusi küldetéssel megteremtett művészete, annak alapgondolata ma is ugyanaz. A mai betűszedő - a kéziszedő - ugyanúgy szedi a betűt betű mellé sorzójában, mint az ötszáz év előtti első könyvnyomtatók.

Gyorssajtó, szedőgép, rotációs: ezek a csodálatos gépek a modernebb életviszonyokhoz alkalmazkodva hatalmasan felfokozhatták a termelést, de a betűöntésnek, szedésnek, nyomtatásnak gondolata mégis az Altmeisteré, aki egyszerű és mégis tökéletes találmányával megnyitotta a lehetőségét minden továbbfejlődésnek, szellemi és technikai előrehaladásnak.

A mesterségek mesterségének, a nyomdászatnak munkaterülete ötszáz év alatt ma már szinte beláthatatlan lett és könnyen elérhető kulturális kincset ad annak, aki egyszer megismerte a betűt, akinek lelkében ott szunnyad a tudásvágy szikrája. A gondolatközvetítés, a nyomdászat szép hivatás, mert lehetővé teszi, hogy általa felvérteződhessünk az élet kemény harcához és küzdelmeihez.

*

A városi kultúrának, a nagyobb művelődési központoknak elmaradhatatlan velejárói kezdettől fogva a nyomdák, úgy, hogyha nyomdáról, nyomdászatról beszélünk, önkéntelenül is a várost kell látnunk magunk előtt. Nem véletlen az, hogy első »nyomdavárosunk« Mátyás király birodalmi székvárosa, Buda lett 1472-ben, a legelső magyarországi könyvnyomtató műhellyel.

Budapest székesfőváros, az ország természetes és szellemi központja ma is híven tükrözi vissza kulturális és gazdasági vezetőszerepét már csak abban a tényben is, hogy az ország nyomdáinak nagyobb súlya, nyomdagépeinek nagyobb száma itt van s mind termelési kapacitásban, mind nyomdászatunk nagyszerű fejlettségében a mi székesfővárosunk egyben első nyomdavárosunk is.



Átpillantás a nyomdászat fejlődésének útján és a nyomdaipar specializálódásán

A XVIII. századig a gazdasági fejlődést az jellemzi, hogy az erőgép maga az ember. A munkaeszközök, a gépi jelleggel bíró eszközök is emberi munkaerővel dolgoznak.

Az emberi munkaerőnek ez a domináló szerepe a nyomdaiparban kezdettől fogva jellemző tünet, végigkíséri a középkor félig-mesterember, félig-művész nyomdászán át, ahol az egész ipar az egyéni munkán nyugodott, a reformáció vándorló könyvnyomtatóin, majd a későbbi, békésebb korszakbeli nyomda-officinák patriarchális szervezetén túl, szinte napjainkig.

A középkori nagyipar szervezete, a manufaktúra, a nyomdaiparban szerephez csak jóval később jutott. Manufaktúra alatt értve az első nagyüzemeket, melyek nagyobb munkáslétszám mellett, elemi gépi erő nélkül dolgoztak.

Az első nyomdászok igen sokoldalú, képzett emberek voltak. Nyelveket, ortográfiát, irodalmi műveltséget, ezenfelül a szorosan vett technikai tudást: betűmetszést, betűöntést, nyomtatástechnikát követelt meg tőlük az ipar, de ezzel szemben azután nagyobb megbecsülésben is volt részük. Tudományos mesterségük különféle privilégiumot biztosított, sok egyetemen pedig kebelükbe tartozóknak tekintették őket.

A céhrendszer hanyatlásával, ez az akkor új iparág abban már nem is vett tevékeny részt. Eleinte, míg kevesen voltak, nem akartak kiváltságaikon csorbítani; szabad egyesüléseket alkottak, vagy legfeljebb más előkelőbb foglalkozásbeliekkel, festőkkel, aranyművesekkel társultak közös egyesülésekbe.

Jóllehet a technika az évszázadok folyamán a nyomdaiparban is bámulatos fejlődésen ment át s a találmányok sorozata termékenyítette meg és tette sokrétűbbé azt, a nyomdaipar ma sem vált teljesen gépi üzemmé, ma sem válhatott gyárrá.[1] Az ember itt még mindig fontosabb, mint a gép, melynek teljesítményének, alkalmazásának, mint eszköznek, az emberi elme értelme és az emberi kéz gyorsasága szab határt. Talán ez a körülmény és a tradíciónak a nyomdaiparban való nagy hatása idézi elő azt az általános jelenséget, hogy a nyomdaipar napjainkban is inkább kisebb személyzeti létszámmal dolgozó üzemekből áll. A nyomdaipar egyike a munkaintenzív iparoknak.[2]

A gazdasági élet versenyében a nyomdaipar is az általános szabályt követi. Az a nyomdász, aki fejlettebb technikával, olcsóbban, jobb gépi segítőmechanizmussal tud versenyezni, jobban boldogul, mint az, aki eszközben, mechanizmusban hátramaradt.

Balzac, aki egyébként éveken át nyomdász is volt, remek típusát adja egyik regényében a multhoz, a rozzant fasajtójához görcsösen ragaszkodó nyomdásznak, a másikkal szemben, aki versenytársát új gépi eszközzel, az akkoriban feltalált Stanhope-féle vas kézisajtóval legyőzi.

Embereknek, gépeknek szünet nélkül felújuló, ádáz harca, viaskodása ez, ahol Proudhon szavai beigazolódnak: »A verseny megöli a versenyt«.

A gépeknek a termelőmunkába való ügyesebb, hatékonyabb beállítása a nyomdai termékek árát az idők folyamán annyira leszállította, hogy azok a legszélesebb néprétegek számára is elérhetők lettek. A mind nagyobb ütemű verseny most már ezen a széles piacon folyt, a mindjobban sivárabbá váló, a verseny koncessziói alatt egyre selejtesebbé lett nyomdai produktumok elhelyezéséért.

Azok részére, akik a tömegfogyasztás céljaira szánt egyhangú nyomdatermékeket vásárolni hajlandók nem voltak, kiváltódott a nyomdaipari termelésnek másik pólusa: a kézi munkának és a nyomdai technikának a legmagasabb művészi fokig való fejlesztése.

A könyvnyomtatás története: a nyomdai technikáknak, újabb nyomtató-eljárásoknak a régibbel való viaskodása, ezeknek az emberi-gépi harcoknak a láncolata.

Egy-egy találmánya a grafikai iparnak a földrengés hatásával járt: rombolt is, épített is, majd a tektonikus erők stabilizálódásával, miként a természetben is, nyugalmasabb idők is jöttek, hogy azokat újból és újból felrázza az örök változás...

Ha kezünkbe veszünk egy-egy német, olasz, francia, angol vagy amerikai képes folyóiratot, ezeknek szemkápráztató kiállításában a reprodukáló eljárásoknak olyan sokfélesége tárul a szemünk elé, hogy azokon a legjobb szakembernek sem könnyű eligazodni. A könyvnyomtatás családfája az egykor zsenge csemetéből igen nagyon kiterebélyesedett...

Nézzük például a könyvnyomtató-technikák fejlődésének útját az illusztrációs nyomtatás történetének tükrében:

A magasnyomtatásban, ahol a nyomtatás relief-szerű formáról történik, a könyvnyomtatás előképe a fametszés (xilográfia) volt. Jóval a könyvnyomtatás előtt, a X. században már ismerték a kínaiak, Európában a XI. században már szintén fellelhető a nyomuk. A könyvnyomtatás jelentősége a fametszéssel szemben a betűknek összerakhatóságában volt. A fametszés művészete a könyvillusztrációban jutott évszázados uralomra. Művészi magasságokra való emelkedésében a magyar származású Dürer Albertnek, később pedig Morelli Gusztávunknak jutott nagyszerű szerep. Legmagasabb fejlettségre a XIX. század elején jutott, amikor már az előnyomatként felhasználandó rajzot nem kellett fáradságos munkával lerajzolnia puszpáng- vagy körtefadúcra, hanem egyszerűen ráfotografálták azt. Ez volt az ú. n. fotoxilográfia. A fametszés ma szinte kizárólag művészi ágában maradt fenn, hogy szépségeivel csodálatra bírja a művészi tárlatok látogatóit, vagy a kispéldányszámú amatőrkiadások illusztrációinak lapozgatóit.

A fametszéssel ellentétben, nem a metsző- és véső-munka, hanem a kémiai eljárásoknak alkalmazása jutott szerephez a kémigráfiában, mely eljárásoknak első maradandó szerepe az Eberhard által 1804-ben feltalált cinkográfiának jutott. Itt a nyomólemez a vonalas rajzokról való átnyomás, utána pedig többszörös maratás útján készül.

A fotomechanikai eljárások a nyomdaiparban nagy változásokat idéztek elő. A fototípia és autotípia abban különböznek a régi értelemben vett cinkográfiától, hogy a rajzot, illetve fényképet stb. nem másolják, hanem a lemezre fotografálják, a rajz körüli helyeket pedig kimaratják. Az autotípia szabadszemmel is látható hálózatra van bontva.

A jelentéktelenebb, inkább csak nyomdászat-technikatörténeti emlékű »gráfiáknak«, »típiáknak« hosszadalmas felsorolása helyett meg kell említeni még a magasnyomtatásban nagy szerepet játszó stereotípiát és a galvanoplasztikát.

A stereotípia az az eljárás, amellyel a mozgatható betűkből álló szedéstestről matrica útján lemezt készítenek, amely lemezről történik azután a nyomtatás. A stereotípia hosszú fejlődése után, mai tökéletességében különösen az ujságnyomtatásban nélkülözhetetlen eljárás. Feltalálója betűszedő szakember, a francia Genoux volt (1829).

A galvanoplasztika valamely fém sójának (rézgálic, vasgálic) oldatában elektromosárammal idézi elő a viaszmatricára történő fémlecsapódást, amely eljárással a stereotípiai lemeznél 4-5-szörösen nagyobb nyomást is elbíró fémlemezt nyerhetünk.

A síknyomású eljárás Senefelder találmányával, a litográfiával indult meg és a háromszínrendszerű tipográfiai nyomás, a trikrómia feltalálásáig a könyvnyomdai eljárások legveszedelmesebb versenytársa volt. Hátránya a sok pepecselő kézimunka. A fénynyomás (alberttípia) abban különbözik a litográfiától, hogy míg a litográfiában kőről vagy cinklemezről nyomtatnak, a fénynyomtatásnál ez üveglapról történik. Alapelve mind a kettőnek azonos: az a fizikai sajátság, hogy a víz és az olaj nem keveredhetnek egymással. A litográfiai kő (lelőhelye: Solnhofen, anyaga: agyaggal és kovafölddel kevert szénsavas mészpala) egyik helyén csak az olajos festéket, másik helyén csak vizet vesz fel és ad vissza, aszerint, amint azt vízzel vagy festékkel itatják. A fénynyomtatásnál üveglapra megfelelő összetételű zselatinréteget kennek, mely megvilágítva azzal a tulajdonsággal bír, hogy csakis olajos festéket vesz fel, míg a meg nem világított részek arra nem reagálnak. Nevezik ezt a nyomtatási eljárást fentieknél fogva heliotípiának, fotokollotípiának és zselatinográfiának is. A litográfiának e gyüjtőfogalom alatt kisebb-nagyobb eltéréssel számos variánsa akadt az idők folyamán, kiegészítő-tökéletesbítő műveletek, túlságos nagy jelentőség nélkül. Ilyenek pl. a fotolitográfia, kromolitográfia, Orell Füssli eljárása, oleográfia, dekalkománia, lithoheliogravür, autográfia stb. címen ismeretes nyomtatóeljárások.

A síknyomással azonos elméletű az újabban nagy jelentőségre szert tett offset-nyomás, mely nyomtatási mód mind mennyiségileg, mind pedig minőségileg túlszárnyalja a litográfiát. Különbség közöttük annyiban van, hogy míg a litográfia a papirosra közvetlenül ad nyomást, addig az offsetnyomási körforgógép hengeralakú horganylemeze előbb átadja a nyomást a gumival borított nyomócilindernek és erről a gumilapról történik közvetlenül a papirosra való nyomás. Ez a nyomtatási eljárás különösen a színes plakátok, prospektusok és hasonló modern nyomtatványok készítésénél jutott nagy szerephez. Az offset-nyomás technikája még nem lezárt, a jövő nyomtatástechnikájában a nyomdaiparra nézve még sok meglepetést tartogathat.

A nyomtatóeljárások harmadik elágazása a magas- és a síknyomású eljárásokkal szemben a mélynyomásos eljárás, melynek őse a könyvnyomtatással körülbelül egyidős rézmetszés. Eredettől fogva művészi illusztrációs eljárás, kiváló mesterek foglalkoztak vele minden korban.

A rézmetszésnél és minden mélynyomásos eljárásnál az a lényeg, hogy a nyomtatás olyan lemezekről történik, melyeken a festék a rajz vésett mélyedéseiben marad meg és az a nyomás következtében onnan a papirosra tapad. A modern mélynyomtatás, melyet a napilapok mellékleteiből mindenki ismer, ugyancsak a fotomechanikai eljárásoknak a nyomdaiparra gyakorolt sokrétű fejlődésével jutott el mai nagy népszerűségéhez. Jellemzi az árnyalatok utánozhatatlan mélysége és gazdagsága, mellyel ez az eljárás az illusztrációs nyomtatásban a további fejlődés legszebb eredményeit fogja még produkálni.

A nyomtatótechnikáknak ez a curriculum vitae-je a nyomtatási elveknek nem öleli fel a teljességét és még távolabb van attól, hogy az egyes nyomtatóeljárások keretében ezerfelé specializálódott technikáknak, mesterségbeli újításoknak részletesebb lényegét ismertesse. A technika örök fejlődésének végtelen láncolatát az emberi lelemény a gazdaságossági elv és a művészi hatás irányában lendíti előre és ebben a küzdelemben nyomdatechnikák sorvadnak el, hogy újabbaknak adjanak helyet, majd régen elfelejtett technikák kelnek új életre, hogy a modern mechanika és kémia csodáival társulva álljanak be ismét a nyomdaipar küzdőterére.

A magasnyomtatás, síknyomtatás és mélynyomtatás ipari viaskodásában ma az offset- és mélynyomtató-technikáké az elsőség. A magasnyomtatás technikája stagnáló állapotba jutott. A magasnyomtatás igazi terrénuma a könyv és a könyv ma szintén válságát éli... Ez az egyik ok, a másik pedig abban keresendő, hogy a gyáripari jellegű nyomdák, amelyek offset- és mélynyomtató technikára is be vannak rendezve, e két technika szolgáltatta helyzeti előnyüknél fogva kiszorítják a versenyből a kis nyomdaüzemeket, melyek csak magasnyomtatásos eljárású technikára vannak berendezve. Vigasztalásul marad a kisnyomdáknak, hogy az offset- és mélynyomtatás nem minden nyomdai munka elvégzésére alkalmas és ha mégis azon végzik el, nem mindenki ízlését elégíti ki.

A nyomdaipari termelés fokozásának a másik frontja: a szedésnek, az ólomkatonák sorbaszedésének, illetve sorbaöntésének a művelete. A technika fejlesztésének ezen a téren is alapgondolata és főkövetelménye a minél nagyobb gyorsaság elérése volt. A könyvnyomtatásnak, különösen az ujságnak ma már nélkülözhetetlen munkaeszköze a szedőgép.

Magyar szedőgépfeltalálónk is van, akinek tragikus feltaláló-sorsa volt.

Kliegl József bajai születésű (1795) mérnököt teljesen rabul ejtette a XVIII. század elején fellobbant nagy nemzetközi érdeklődés a szedés munkatechnikájának meggyorsítása iránt. Egész Magyarország érdeklődése kísérte erőfeszítéseit a betűszedő-, illetve betűosztógép feltalálása, azoknak megalkotása körül. A Kliegl-gép ügye állandó hírlapi polémia tárgya, »közügy« volt, amelyért mindenki lelkesedett. A szabadságharc, majd az utána következő bajok azonban véget vetettek a nagy érdeklődésnek s ami még rosszabb, a gyér anyagi támogatásnak is... Kliegl gépeit nem tudhatta befejezni, tökéletesíteni és amikor más nemzetek hallatlan összegeket áldoztak hasonló gépek megszerkesztésére saját feltalálóiknak, a mi Kliegl Józsefünk elárvereztetve, nagy nélkülözések között, koldusszegényen tengette életét. Méltatlanul elfelejtve, 1870-ben halt meg.

A mai szedőgépeknek, a Monotype-nek, Linotype-nek formáiban a két főtípus áll előttünk: az egyes betűket öntő Monotype, mely tulajdonképpen két, egymástól különálló gépből áll, ú. m. az írógépszerű billentyűző-gépből (a tasterből) és az öntőgépből, míg a Linotype-típus a két funkciót, a szövegbillentyűzést és a soröntést egymaga végzi el. Az előbbi a könyvszedésnek, utóbbi pedig az ujságszedésnek a mai szedőgépe.

Azóta, hogy a német Mergenthaler Ottmár Linotype-ja idestova 57 év óta megjelent, a gépszedés mai módja a nyomdaiparban már ismételten ipari forradalmat okozó fotomechanikai és újabban elektrotechnikai felfedezésekkel kombinálva látszott veszélyeztetettnek. Ezek az új találmányok már nem részletkérdések megoldására, hanem az egész jelenlegi nyomtatási eljárások átalakítására törekszenek és a mai ember szemében ezeknek egyike-másika már a mese határán mozog. A jövőnek ezek a ma még kísérleti stádiumában levő fényszedőgépei az öntött betűtípusok helyett fotografálandó üvegnegatívokkal dolgoznának. Ha az egymás mellé billentyűzött sorok készen vannak, ezek átfotografálás után kerülnének a filmszalagra, onnan pedig átmásolás után az offset- vagy mélynyomó-sajtó hengerére.

Ezek az újrendszerű szedőgépkonstrukciók eddig inkább az elmélet terén mozogva, lassan érnek valósággá. A kísérleti laboratóriumokból azonban mind gyakrabban szivárognak ki olyan riasztó hírek, amelyeknek ismételt elültével mégis újból és újból feltámad az »ólomkatonák«-ba vetett optimizmusunk, jóllehet tudjuk, hogy ezen a téren is a jövőnek beláthatatlan a perspektívája...

Ebben a perspektívában a filmnek, a fénynek a művészete révül mégis elénk a jövő homályából, a fénynek a művészete, mely valóban méltó lenne a nyomdászat nemes hivatásához, ahhoz, hogy beteljesedjen Gutenberg mondása: »Es werde Licht!«



Nyomdaipar és gazdasági élet

Amikor Gutenberg ötszáz éve megnyitotta a mainzi nyomdát s kinyomtatta latin bibliáját, aligha tudta volna elképzelni, hogy a szerény kezdetű »schwarze Kunst« későbbi ipari és közgazdasági jelentősége századok mulva hová fejlődik.

Mert új utakat, lehetőségeket nyitott a nyomdászat feltalálása: a kulturális jelentőségén túl a forgalom intenzitását nagyban fokozta, mintegy meggyorsította az események menetét. Hatalmas lendületet adott iparnak, kereskedelemnek, az egész szellemi és gazdasági életnek.

De Gutenbergnek nemcsak az a halhatatlan érdeme, hogy munkatársaival együtt olyan technikát juttatott tökélyre, amely a művészi sokszorosítás követelményeinek eleget tudott tenni, hanem az is, hogy a különböző nagyságú és karakterű betűket az ólombaöntés útján gazdaságosan, nagy mennyiségben tudta előállítani és így alapjában véve Gutenberg a betűöntés technikájának feltalálásával az első tömegprodukció megteremtőjének is tekinthető. Sőt találmányával egy, napjainkban nagyszerű tökéletességre jutott modern iparágnak, a fínommívű géptechnikának is első ösztönzője lett.

Gutenberg az ő kézi nyomtatósajtójának típusát a szőlőprés nyomán tervezte meg s azt Sasbach Konrád strassburgi ácsmesterrel készíttette el 1437-ben. Ez az első, primitív nyomdai sajtó egészítette ki voltaképpen találmányát, az összerakható és szétszedhető betűkből álló szedést.

Ez a fajta faprés alig-alig változtatva-tökéletesítve, egészen a XVIII. század végéig volt használatban. 1800-ban jelentős fejlődést hozott a Stanhope lord és Walker mechanikus által megszerkesztett vasból készült kézisajtó, amely a nyomtatási munkateljesítményt már lényegesen fokozta, hogy ez a kézisajtó aztán a hetvenes évek első primitív gyorssajtóival felvegye a versenyt, amely a nyomdaiparban is ezidőtájt bontakozott ki.

Ugyanis a könyvnyomdászat is azok közé a kevésszámú iparágak közé tartozik, amelyet Sombart szerint legelőször okkupált a kapitalizmus, mint olyan ipart, mely a céhek érdekkörébe új ipari jellegénél fogva valójában nem is tartozott, ahol tehát ezzel az átalakulással szemben ellenállásról tulajdonképpen nem is lehetett szó.

A korai kapitalizmus itt is a kézműipari jellegű tevékenységből fejlesztette ki lassan a társas nagyüzemet, majd a technika további fejlődésével és az ujságvállalkozáshoz szükséges tőkekoncentrációval a nyomdaipari nagyvállalatot.

Ha már most a szellemi és gazdasági élet bármely területét nézzük: ott találjuk a nyomdaipar valamely termékét. Valóban, a nyomtatvány, a könyv, a prospektus, az üzleti reklám számtalan fajtája, mely vasúton, hajón, repülőgépen végigkísér bennünket, mind-mind megnyilvánulásai Gutenberg nagyszerű művészetének. A nyomtatott betű magának az ezerrétű életnek a szívdobogása, mely annál lüktetőbb, egészségesebb, minél jobban lüktet maga a szellemi és gazdasági, ipari, kereskedelmi és technikai élet.

Pillantsuk át kissé a modern nyomtatvány szerepét közgazdasági életünkben.

Amint a XIX. század elején felszabadul az ipar megkötöttségéből a termelő, a gyáros nemcsak megrendelésre, hanem raktárra is termel. Tömegtermelés és elszórt egyéni szükséglet áll egymással szemben. A kapcsolatot termelő és fogyasztó között a kereskedelem igyekszik létrehozni. Ennek a kapcsolatnak érdekében a kereskedő a reklámhoz fordul. Csak így tud az egyre fokozódó termeléssel és konkurrenciával lépést tartani. A szociális, emberbaráti, vallási, tudományos, művészeti, testnevelési és egészségügyi propaganda, a politikai agitáció, az egyéni reklám főbb problémái, a gazdasági toborzás elhatárolt területe: a reklám, a hírverés.[3]

A kereskedelmi reklám új szükségletek felébresztésével, valamint már meglevő szükségletek fokozásával és irányításával való tervszerű vevőszerzés és vevőtartás.

Azon az új gazdasági terrénumon is, melyet új vándormozgalomnak, idegenforgalomnak neveznek, mily nagyszerű, teljesen nélkülözhetetlen szerep jutott a plakátok, prospektusok révén a nyomdaiparnak!

Ma már ismert alakja mind Budapestnek, mind pedig a világ bármely idegenforgalmi jelentőséggel bíró pontjának a kezében prospektust lobogtató idegen, akiben életre kelt egy kissé a vándorkedv, a »csavargás« láza,hogy megtekintse a prospektus által művészien bemutatott szépségeket és érdekességeket, melyek a művészi grafika és nyomdatechnika révén őt elindulásra bírták... Ebben a nagy utazási lázban, korunknak ebben a gazdaságilag üdvös epidémiájában nyomdaiparunk a fő-fő bacillusterjesztő, csábos plakátjaival, soknyelvű remek prospektusaival, számolócéduláival. Budapest például évente egymaga körülbelül 200 métermázsa ilyen anyagot küld széjjel a világ minden tája felé... S ez nem hiábavaló munka!

Budapest Székesfőváros Idegenforgalmi Hivatalának 1936. évi jelentésében olvashatjuk, hogy mintegy 35 millióra tehető az az összeg, melyet a külföldiek Budapesten hagytak, az egész országnak pedig közel 40 milliót jövedelmezett az azévi idegenforgalom...

A vendéglátó-iparosok és a nyomdaipar egymásrautaltságát, szoros együttműködését mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy éppen a legfejlettebb idegenforgalmú országokban, mint például Svájcban és Olaszországban tartották szükségesnek olyan nyomdaüzemek speciális berendezését, amelyben semmiféle más munkát nem vállalnak, mint idegenforgalmi jellegű nyomtatványokat: turisztikai, fürdő-, utazási stb. prospektust, plakátot.

A mai értelemben vett illusztrált plakát 1865-ben indult világhódító útjára, amikor egy fiatal, addig ismeretlen művésznek, Jules Chéretnek eszébe jutott, hogy a tömeg figyelmét illusztrált, színes plakátokkal hívja fel egy színielőadásra, melyben Sarah Bernhard játszotta a főszerepet. Ez a plakát hallatlan sikerrel debütált és megteremtője lett a mai modern plakátművészetnek.

Amint látjuk, a nyomdaipar régi ágai mellett a sokszorosítóipar újabb ágai, a reklámmal együtt a mai kereskedelmi élet differenciálódott nyomtatványszükségletével, az ú. n. üzleti grafikával, rendkívül széles munkaterületet nyitott meg a nyomdászatnak.

A nyomdaipar munkaterülete szinte határtalan, a nyomdaipar mindenki részére dolgozik! Azt mindenkinek igénybe kell venni!

A nyomdaiparnak a szerepe: vetni, ezerfelé, minden szeleknek szórni a sokszorosított gondolatot, a reprodukált művészetet, hogy az mindenkinek javára szolgálhasson, abból mindenki arathasson.

Dacára a nyomdaipar e nélkülözhetetlen fontosságának, a mi gazdasági életünkben a nyomdaipar - a papirosipar mellett - még mindig a legszerényebb iparágak egyike.

A gyáripari jellegű nyomdaipart számbavevő gyáripari statisztika 1936. évi adatai szerint az e statisztika keretébe tartozó 114 nyomdaüzem 7000 átlagos összmunkáslétszámmal összesen 46 millió pengőt alig meghaladó értékű nyomdaterméket állított elő, a 2.582.485.000 pengőt kitevő azévi gyáripari összes termelésünk csak mintegy 1,78%-át. 1939-ben a sokszorosító- és műipar 52,8 millió pengő értékű termelést produkált, a magyar gyáripari termelés 3608 millió pengős termelési értékének 1,46%-át.

Amikor ezeknek az aránymutató számoknak szembeötlően parányi volta felett elgondolkozunk, önként feltolul a kérdés: honnan veszi ez az iparág - a nemzeti termelés értékében, összegszerűségében fennálló minden viszonylagos súlytalansága mellett is - nemzetgazdasági életünkben mégis olyan fontos szerepét?

Nem lehet kétséges, hogy a nyomdaipar nem utolsósorban a sajtó, az ujság nemzetpolitikai jelentőségénél fogva bír azzal a fontossággal, amellyel magának súlyt és tekintélyt szerez.

Mert a nyomdaipar, nyomdatechnika olyan eszköz, amely voltaképpen nem is anyagi, hanem szellemi szükségleteink kielégítésének szolgálatában áll. Éppen ebben, a kultúrától szétválaszthatatlan mivoltában van a nyomdaiparnak különös érdekessége és jelentősége közgazdaságunkban.



Az írott ujságtól a nyomtatott ujságig

A mai ujság ősét, helyesebben: a mai hírszolgálat nyomait a régi Rómában kereshetjük. Éppen 2000 évvel ezelőtt, K. e. 59-ben, január 1-én Julius Caesar teremtette meg az első »ujságot«, amelyet Acta diurna publica populi Romani névvel ismerünk a történelemben. Ezeket az »ujságokat« kézzel sokszorosítva állították elő. Szerepük az volt, hogy a birodalom közigazgatási hírein kívül főleg a légiók hadi dicsőségét hirdessék a legtávolabbi provinciában is. Ez az »ujságkiadás« azonban ezen az úton nem fejlődött tovább, Julius Caesar halálával ez is eltűnt. Ezt a hivatalos jellegű ujságot felváltotta Augusztus császársága alatt a már színesebb szerkesztésű másik római ujság, az Acta diurna Urbis, a maga friss napi »szenzációival«.

A középkor első évszázadaiban a hírszolgáltatás nem volt olyan rossz, mint ahogy a »sötét középkort« emlegetők tábora ebben a korszakban mindent hajlandó sötét színben látni. Kereskedők, diákok, de legfőképpen a troubadourok vitték a híreket szerte az országban. Írott ujság kiadása ebben az időben nem látszott gazdaságosnak, mert a népesség nagyobb része írni, olvasni nem tudott, jóllehet iskolák már szép számmal voltak. Úgylátszik, a troubadourok, a Sängerek hősi énekei, élő krónikái jobban kielégítették az akkori publikumot. Ezek az énekesek voltak a középkor »vándor ujságírói«.

A nagy kereskedelmi utak elágazásai mellett tartott búcsúk és vásárok kitűnő alkalmat nyujtottak a hírek diffúziójához. Csak később, amikor az olvasás tudománya már szélesebb körben elterjedt, gondolhattak az írott ujság kiadására. Erre impulzust ezenkívül az egyre fejlettebb gazdasági élet adott. Az augsburgi Fuggerek megszervezik maguknak a nemzetközi hírszolgálatot. Egyelőre ezek is írott ujságok voltak, alkalomszerű megjelenéssel, majd ez az alkalomszerű megjelenés periodikussá vált, hogy azután megszülethessen később a nyomdai eljárással előállított, nyomtatott ujság.

A mai értelemben vett ujságot megelőzték az »almanachok«, a »chronológok«, a »mercurok«, mint előfutárai az ujságkiadásnak.

1536-ban Velencében írott hírlap jelent meg, a »Gazetta«, mely a törökök és velenceiek háborújáról adott tudósításokat. A XV. évszázad folyamán, amint a fejedelmek, a városok és az egyetemek rendszeres hírszolgálati kapcsolatot teremtettek, megszületett az írásos tudósításoknak az a faja, melyet Zeitungsbriefen név alatt ismerünk a gazdaságtörténelemben. Ebben az időben a főbb kereskedelmi centrumokban, mint pl. Nürnbergben, Frankfurt a. M.-ban, Kölnben, Breslauban és Leipzigben már hivatásos »Nachrichtenschreiber«-ek voltak, akik híreiket megszabott díjért küldték megrendelőiknek. Természetesen ezek az írott tudósítások nem terjedhettek el nagyon széles körben. Egy-egy ilyen hírvivő pl. Kölnből Antwerpenbe öt nap alatt juthatott el, míg pl. Nürnbergből Velencébe húsz nap is kellett neki. Csak a XVI. század elején, a Taxis-féle postajáratokkal állott be javulás a hírszolgálat terén. A posta megszületése tehát szinte egybeesett az ujság megszületésével.

Az első, mai értelemben vett hírlap Antwerpenben jelent meg 1605-ben, A. Verhoeven kiadásában, aki erre szabadalmat kapott. Ennek a hírlapnak a címe Nieuwe Tijdingen volt és úgylátszik, nagy népszerűségnek örvendett, mert Verhoeven szabadalmát 1620-ban megújították. A Nieuwe Tijdingen 1610-től 1629-ig terjedő komplett évfolyamait Brüsszelben őrzik.

A magyar hírlapok őse: a Mercurius Hungaricus, vagy teljes nevén: Mercurius Veridicus Ex Hungaria. II. Rákóczi Ferenc szabadságharca alatt, a külföld tájékoztatására szerkesztette herceg Esterházy Antal generális 1705-től 1711-ig. Rendszertelenül, időről-időre, majd Kassán, majd Bártfán vagy Lőcsén jelent meg ez az első hírlapunk. A második hírlapunk, szintén latin nyelvű, a Bél Mátyás szerkesztette Nova Posoniensia volt (1721). Ezeket követte a már német nyelven megjelent Pressburger Zeitung 1764-ben. Csak 1780 január 1-én jelent meg az első magyar nyelvű hírlapunk, a Magyar Hírmondó, Paczkó Ferenc pozsonyi nyomdász kiadásában és Ráth Mátyás szerkesztésében. Hetenként kétszer jelent meg, megindulásakor 318 előfizetője volt, de a cenzurával való állandó küzdelem kimerítette és pártolás hiányában 1788-ban megszűnt.

Magyar napilapok csak 1844-től kezdenek megjelenni, szinte közvetlenül a szabadságharc előtt. Kossuth Lajos teremtette meg a modern magyar hírlapirodalmat az 1841-ben megindult Pesti Hirlap-jával. Ennek a példájára formálták át az akkori hírlapok mind alakjukat, mind pedig száraz, egyhangú tudósításaikat színesebbé, élénkebbé.

A szabadságharc elnyomása után majd elnémult a magyar sajtó, csak a Magyar Hírlap jelenhetett meg a magyar lapok közül. Mint hivatalos lap, az osztrák kormány rendeleteit és a cenzúra által jóváhagyott híreket közölhette. Előzetes cenzúra nélkül újból 1850-ben jelenhettek meg a lapok.

1866-ban a sajtószabadságról szóló 1848: XVIII. t.-c. újból feléledt és a magyar hírlapirodalom ettől kezdve indult rohamos fejlődésnek.

Megjelent Magyarországon az

1873. évben    201 napilap és időszaki lap[4]
1879. évben    324 napilap és időszaki lap
1882. évben    571 napilap és időszaki lap
1886. évben    516 napilap és időszaki lap
1894. évben    868 napilap és időszaki lap
1910. évben 1.823 napilap és időszaki lap.

Budapest szerepe az ország időszaki sajtójában[5] már a békeévekben is nagyjelentőségű volt, de még inkább azzá lett megcsonkíttatásunk után, ahol Trianon óta olvasóközönsége jelentős részéről megfosztottan, túlméretezve teljesítette feladatát a magyar kultúráért vívott küzdelmében.

Az 1914 március 1-én az anyaországban, Fiuméval együtt, megjelent 1808 időszaki sajtótermékből 852 jelent meg Budapesten, 404 a szűkebb határok közti vidéken, tehát 1256 az ország trianonutáni területén. Eszerint Budapest részesedése a régi területen 47,1%, a trianoni területen 67,8%[6] volt.

A Központi Statisztikai Hivatal az időszaki sajtótermékekről négyévenként gyüjt adatokat. Az első 1926. évi hivatalos felvétel 934, az 1930. évi 1230, az 1934. évi pedig 1477 időszaki sajtóterméket mutatott ki. Az 1934. évi összeírás Budapesten 1003 időszaki sajtóterméket talált, a vidék részesedése tehát csak egyharmadrész (32,1%). A vezető vidéki városok: Debrecen 30, Szeged 26, Miskolc 19, Győr 18, Újpest 17 sajtótermékkel. Egy időszaki sajtótermékre országos átlagban 5985, Budapesten 1024 lélek jut. Az időszaki sajtótermékek kétharmadrésze (66,4%) országos érdekű. A termékek közül 890 olyan volt, amely 1921 óta indult meg. A nem magyar nyelvű termékek aránya 2,8%. A hirdetést közlő időszaki sajtótermékek aránya 73,7%. Lapjaink 39%-a a külföldön is talál olvasót.[7]



A modern ujságkiadás útja

Az ujságkiadás fejlődése mindig szorosan együtthaladt a technika fejlődésével. Láttuk, hogy a mai ujságírás középkori őse, a XVI. század kézzel másolt levelei, közgazdasági szerepet töltöttek be a kereskedelmi centrumokban. Kereslet volt tehát a piacon, a technikának kellett segítségül jönni, hogy a modern hírszolgálatot megszervezve, a szükségletet kielégíthesse az ujságkiadás mechanizálásával. Ez a kereslet a piacon mint mennyiség jelentkezik. Ezt a mennyiséget előállítani a technika kérdése volt, erre kellett törekedni, annál is inkább, mert az előállított tömeg és annak eladási ára fordított viszonyban állanak egymással. Mennél többet vesz fel egy ujságból a piac, annál olcsóbban lehet azt eladni. Viszont a technika elébesietett a keresletnek is: sokat termelt, hogy a lehető legalacsonyabb határár mellett is, a keresletre ösztönzőleg hasson. Természetesen ez nem csak a technika fejlődésével mozdítható elő, hanem a modern lapszerkesztés szellemi részének sokrétűsége, ötletessége is nagyban hozzájárul a hírlap piacának kiterjesztéséhez. A Marshall megfogalmazta keresleti és kínálati ár itt tehát a csak egy bizonyos ár melletti keresletet, illetőleg kínálatot jelenti, a valóságos ár, jelen esetben a hírlap ára, viszont igen sok alkotórészből tevődik össze.

A könyvnyomtatás és ezzel kapcsolatban a hírlapelőállítás terén évszázados stagnálás után csak a XIX. század elején váltotta fel a kézierővel hajtott »tégelysajtót« a König Frigyes által feltalált, gőzerővel hajtott gyorssajtó.

König Frigyes 1803-ban a németországi Suhl városkában alkotta meg első nyomtatógépét, az ú. n. Suhl-sajtót. Ez fából és kovácsoltvasból volt szerkesztve (Németországban akkor még nem volt öntöttvas-eljárás). Ez a gép még teljesen a kézisajtó-elven konstruáltatott, fogaskerékátvitellel gépiesítve. A következő funkciókat végezte már a gép: a festékezést, be- és kihajtást, nyomást és a nyomott ívek kirakását. Sem Bajorországban, sem pedig később a bécsi államnyomdában, majd pedig Szentpéterváron sem sikerült Könignek további kísérletezéseihez anyagi támogatást szereznie, Londonba ment tehát, hogy az iparibb és kapitalisztikusabb fejlettségű Anglia segítse őt terve megvalósításában. 1810-ben a 3321. számú angol patenttal szabadalmazott új gépét már F. A. Bauerral állította üzembe. Ez még mindig a »Suhl«-gép elvén épült meg, de már nem fából, hanem teljesen vasból állott. Óránkénti teljesítménye már 400 nyomás és első munkájaként az »Annual Register 1810« 3000 példányban nyomott íve volt. A siker még nem volt megfelelő, mert a kézisajtónak óránkénti 250 nyomásával szemben a nyomdai gép óránkénti 400 nyomása még nem tudta ellensúlyozni a gép magas előállítási költségeit. König tehát új utakon indult el és a számára Surrey-ben berendezett műhelyben alkotta meg 1811-ben a 3496-os szabadalmi számmal azt a modellt, melynek alapján 1812 decemberében megépült az első »cilinderes« gyorssajtó, minden idők gyorssajtójának őstípusa. Óránkénti nyomásszáma ennek a gépnek 800. Ezután a gép után már Walter, a Times kiadója is érdeklődni kezdett, sőt két gyorssajtóra Könignek megrendelést adott. Két évig tartott ezeknek a »Times-gépeknek« az elkészítése, melyen 22 ember dolgozott állandóan, alaposan igénybe véve a Bensley, König, Taylor és Woodfallból álló társaság tőkeerejét.

1814 november 28-ról 29-re virradó éjjelen a titokban felállított két gyorssajtó gőzerőhajtással, König, Bauer és Walter jelenlétében a Times teljes kiadását óránkénti 1100-as nyomásszámmal abszolválta. Míg a gépek titokban működtek, a Times nyomói kézisajtóik mellett várakozva azt hitték, hogy a nyomóformák valamely fontos hír miatt késnek...

A Times aznapi vezércikke jelentette be, hogy Gutenberg óta ez volt a legnagyobb nyomtatástechnikai haladás, mely következményeiben egy szinte beláthatatlan új korszakot nyitott az ujságkiadás történetében.[8]

A nyomtatástechnika újabb, nagyjelentőségű fejlődése már nemcsak a világhírre szert tett német nyomdagépgyártáshoz fűződik. A rotációs nyomdagépet az amerikai Bullock William találta fel és alkalmazta először üzemében. Ennek a nyomdagépnek lényege az, hogy ezeknél a szedésforma nem lapos, hanem egy vagy több, a nyomócilinderrel szemközt levő úgynevezett formahengerre van ráerősítve. A mozgási irány itt nem változik, az állandóan egyirányú körforgás a gyorsaság hallatlan fokozását jelentette, annyira, amennyire azt a »végnélküli papiros« szakadási ellenállása csak megengedi. A lapos szedésformának a nyomóhengerre való átöntését a sztereotípiai eljárás végzi, amely eljárás már a rotációs gép előtt is ismert volt ugyan, de valódi jelentőségéhez csak a rotációs nyomtatásnál jutott. Lényege, hogy a pozitív betűtestről papíranyagba nyomott negatív betűképet nyerünk és ezt a »matricát« olyan cilinderalakú formába hajlítjuk meg, amely forma a rotációsgép nyomóhengerének felel meg. Két ilyen félhenger ólomból kiöntve adja meg a teljes nyomófelületet, melyet a rotációsgépre felerősítenek és erről nyomnak.

A napilapok mechanizálódásában fontos szerep jutott a soröntő szedőgépnek is, amely nélkül már elképzelhetetlennek tetszik a modern ujságkiadás. Természetes, hogy lapnál alkalmazták először a soröntő szedőgépet, a német Mergenthaler Ottmár szerkesztette »Linotype«-ot. 1884-ben alkotta meg első mintagépét; a New York Tribune című napilapnál alkalmazták először. Ma már 60.000 darabnál több Linotype működik a világ minden táján.

A nyomdászat feltalálását követő időkben és jóval azután is Európa, de főleg Németország állott vezető helyen a nyomdászat terén. Ma már nem könnyű feladat annak eldöntése, hogy melyik kontinensé és melyik országé ezen a téren az elsőség. Amerika nagy lépésekkel haladt előre az utóbbi időben mind a nyomdai termékek, mind pedig a technikai megoldások, de főképen a nyomdagépek tökéletesítése terén. Persze, ott könnyebb is a fejlődés, mert a szükséglet állandóan növekszik, a nyersanyagellátás pedig szinte zökkenésmentes fejlődést biztosít. Ma még mindig a gyorsaság fokozása a cél, jóllehet az egyes amerikai nyomdákban levő rotációsgépek teljesítménye már eddig is jóval felülmúlja az európai országok körforgógépeinek teljesítményét. Ennek a fejlődésnek két tényezője van: az egyik a szükséglet növekedése a kereslet oldalán; a másik: a kínálati oldal kísérleti intézeteinek tudományos kutatásai, hogy helyet, időt és a kiadásokat, az előállítási költségeket csökkenthessék, viszont a minőséget, az előállítás színvonalát emelhessék. Az elért eredmény akkor lesz bámulatos, ha egy rövidke összehasonlítást teszünk az újabban bevezetett munkaeljárások és a régiek között.

A kísérleti laboratóriumok működése előtt egy bizonyos idő alatt 30 darab öntőlemezt produkáltak az egyik nyomdában, ma ott 120 darabot állítanak elő ugyanannyi idő alatt. A körforgó-nyomdagépek átlagos teljesítménye 24.000 nyomás volt óránként és gépenként, ma az egyik géptípussal 50.000-nél is több nyomást lehet elérni, melyet a közeljövőben 70.000-re szándékoznak felfokozni. A körforgó-papírtekercs elfogyásakor mindig el kellett állítani a gépet, hogy belehelyezhessék az új papírtekercset; ma ezt a műveletet a gép működése közben végzik el, viszonylagosan sok időt takarítva meg ezáltal. A festékezőszerkezetek tökéletesítése, a vágó-, hajtogató stb. apparátusok módosítása mind hozzájárulnak a termelés fokozásához.

Amint ezen a téren is látjuk, a technikának örök törekvése és fejlődésének iránya az, hogy a gépnek a termelés szempontjából meddő mozgásait minél jobban kiküszöbölje. A folytonosan egyirányú mozgásnak, a rotációs elvnek megnyilatkozása ez, melynek egyik legimpozánsabb megvalósulása éppen a nyomdaiparban, az ujságnyomtatás révén közismert »rotációs« gép, szemben a Sombart-említette »hin und her, oder auf und ab«-mozgású gépekkel, amelyekkel a termelés - Sombart és más közgazdák szerint is - még embrionális kifejlődésében van ahhoz az eljövendő technikához képest, ahol, mint a nyomdai rotációsgépnél, a munka már szünet nélkül »folyik«.

A termelés szempontjából meddő értékű, mintegy statikus jellegű energiát folyton termelő, dinamikus energiává változtatni, kikapcsolni azokat a mozgásokat, melyek a végeredmény szempontjából feleslegesek, ezek adják meg jellemző technikai vonásait a mai ujságnyomtatásnak is.

Nyomdai gépi technika, könyv- és ujságkiadás, mint láttuk, az idők folyamán egymásra kölcsönösen hatottak és hatnak ma is. Az ujságok, tömegszükségletté válva, példányszámuk a fejlett nyomtatástechnika nyomán folytonosan nő, hogy azután a sajtó, mint »nagyhatalom«, visszahasson a közvéleményre, vagy újból, a kettősség elvénél fogva, a közvélemény hatása alatt módosuljon, fejlődjék tovább az ujság is.



Egy és más az ujság gazdasági jelentőségéről

A földkerekség sokmilliónyi ujságolvasója, amint több-kevesebb elmélyedéssel »végigfutja« napi ujságjának címeit, ahogy az aktualitás izgalmától hajtva, az őt érdeklő cikket gyorsan elolvassa, tulajdonképpen a mai élet ritmusának tesz kényszerűen eleget.

Hogy ebben az élettempóban oly nélkülözhetetlen ujság mit jelent szociológiai vagy nemzetpolitikai szempontból, az ma már mindjobban ismert tény lett. Annál kevesebb ujságolvasó gondolkozik el azonban az ujságnak gazdasági jelentősége felett, pedig a sajtó kimondhatatlanul fontos kulturális szerepe mellett, igen jelentős helyet foglal el gazdasági életünkben is.

Egy mai ujságüzem lázasan lüktető munkatempójával nemcsak gazdasági szempontból imponáló jelenség. Már nagyszerű organizációjánál fogva is, az mindenkire szinte lenyűgözően hat.

Aki még sohasem volt valamely modern ujságvállalat munkatermeiben és nem látta a rotációskolosszusok diktálta szédítő munkairamot, a szedőgépeket, sztereotípiát ésatöbbieket, az nehezen tudná elképzelni a modern technikának ezt a csodálatos működésű organizációját, ami egy-egy ilyen nagy ujságvállalatot szinte lázas permanenciában tart.

A világ minden tájáról áramlanak a hírek, jelentések, képtáviratok a szerkesztőségek felé, a telefonok és minden más hírszolgálati eszköz útján. Majd azután bámulatos rövid idő alatt az ujság hasábjain feldolgozva hagyják el ismét a nyomdát, hogy mindig újabb és újabb tartalommal hatoljanak el a társadalomban mindenhová és mindenkihez.

A berlini Deutscher Verlag-nál például naponta átlagosan 50.000 távolsági és helyi telefonkapcsolás mutatja - a csőposta, a jelzőcsengők tömege és többszáz küldönc mellett - ennek a lázas munkának az arányait.

Ez az üzem egymaga 10.000 lélekszámon felüli alkalmazottnak: szerkesztőknek, munkásoknak, kereskedelmi alkalmazottaknak, rajzolóknak, ujságkihordóknak stb.-nek ad kenyeret. És így, amint látjuk, előttünk áll a maga saját repülőgépeivel, távirati ügynökségeivel, reklámirodáival, a legmesszibb országokban is dolgozó munkatársaival, mint egyike azoknak a nagy nyomdavállalatoknak, melyek az egész gazdasági élet egyik legfontosabb termelési ágát képviselik.

Vagy nézzük a gigantikus példányszámú new-yorki és londoni napilapokat. Ezek az ujságok a rotációsmammutok tucatjain naponta egy-egymaguk is hosszabb papirosfolyamot űzetnek végig, mint a Duna, forrásától a torkolatáig![9] Hogy ehhez a tempóhoz a gazdasági életnek milyen anyag-, erő és értékforgalma szükséges, és az közgazdasági szempontból mit jelent, bővebben fejtegetni aligha kell.

Ezek a kontúrok is mutatják azt a klasszikus gazdasági egységet, mely felkelti érdeklődésünket: a hatalmas nyersanyagfogyasztás mellett a sok-sok kiművelt agy a szerkesztésben, a sok intelligens munkás a termelésben, az előállított nélkülözhetetlen szükségleti cikknek terjesztéséhez pedig a világnak legfürgébb organizációja, mely percek lázas izgalmában röpíti széjjel az ujságot a tömegeknek, mint a termelési szervezet egyik fontos tényezőjének.

A modern ujságkiadás csak hatalmas tőkefelhasználással, tőkekoncentrációval jöhet létre és csak a nagy tömegek minél gyorsabb és jobb kiszolgálása mellett boldogulhat.

Az ujságkiadás roppant kifejlődése a mult század második felében a nyomtatástechnika újabb és újabb találmányával vette kezdetét, amikor az ujság olcsóságát az óriási példányszáma révén lehetővé tette.

Ez a technikai előretörés Angliából indult ki és hatása a kontinens országaiban, nálunk is, kiváltotta a hasonló, a tömegelvre alapozott fejlődést.

Az angol ujságkiadás fellendülésének a különféle adók eltörlése volt a rugója. Ezek az adók addig szinte megbénították az ujságkiadóipart és fejlődését lehetetlenné tették.

Az adótörlések után a lapok ára fokozatosan lejjebb szállott. Majd ezt az olcsóbbodást még jobban elősegítette a fából készült papír használata, a papírgyártógépek tökéletesedése, párhuzamosan a nyomtatástechnika mind bámulatosabb fejlődésével.

Az olvasók tábora is nőttön-nőtt azzal, hogy az egyre fokozódó urbanizációs politika folytán a népesség mindjobban a nagyvárosok felé tömörült. Ez az új, inkább ipari-kereskedelmi agglomeráció jobban törődött a közügyekkel, szüksége volt a sajtóra. Az ujság nélkülözhetetlen lett!

Majd lassan megváltozott az addigi, úgynevezett irodalmi szellem a lapokban és az irodalmi jelleget okkal-móddal átváltva, változatosabbá tették az ujságot.

Megindul az ujságkiadásban a küzdelem, hatalmas vagyonok keletkeznek, vagy tűnnek el egy-egy lap sikere vagy sikertelensége következtében. A londoni ujságnegyedben közel 100.000 ember él az ujságiparból. A közönséget minden technikanyujtotta lehetőséggel kiszolgálják. Sokszor előfordult, hogy egy-egy eseményt, de főleg sporteseményt 10 perccel annak kihirdetése után már leközöltek a lapok.

Az ujságok betűerdejének illusztrálása, a modern hírszolgálatnak ez a kapcsolt ága a fametszetek alkalmazásával kezdődött. Már a XVII. század elején A. Verhoeven antwerpeni nyomdász felhasználta lapjában a fametszetes illusztrációit. Úgy látszik, ezeknek a nagyon primitív ujságillusztrációknak sikerük volt, mert ez a szokás gyorsan elterjedt.

Persze, ezek az ábrázolatok a maguk kezdetlegességében igen távol estek a hitelesség követelményeitől, de ez nem is volt fontos. Mint valami sablónt, időről-időre újból felhasználtak egy-egy képet hasonló eseményeknél és »képünk azt a jelenetet ábrázolja« bevezetéssel, szóban pótolták a rajz fogyatékosságait.

Ez a szokás még nem is olyan régen, a békeévekben nálunk is fellelhető volt. A minden évben, pontosan az »uborkaszezón« kezdetét jelentő »fiumei cápa«-kép is feltűnően hasonlított az előző évek képeihez, akárcsak a »megfagyott muzsikus«, vagy a borzalmasan »jégbeszakadt farsangi lakodalmasok« ujságillusztrációi...

Még körülbelül 70 évvel ezelőtt a fametszők nagyszerűen kerestek az ujságok részére szolgáló illusztrációk készítésével. A közönség annyira megszokta ezeket, hogy később a klisék korának kezdetén még fénykép után is fametszet-technikával igyekezett megvédeni a xilográfia azt a pozícióját, amelyet az új ipar, a kémigráfia, halálosan megtámadott fototípiáival és autotípiával.

Ma már expresszvonat, autó, repülőgép és drótnélküli képtávíró röpíti célhoz a leglehetetlenebb helyzetben, mindenféle agyafurtsággal eszközölt fényképriportot.

Az ujságok illusztrálásához kapcsolódnak a hirdetésekben közölt képek és rajzok.

Ezek a sokszor igen érdekes, grafikusművészektől tervezett művészi hatású hirdetések nemcsak a lapkiadóknak jelentenek fontos bevételi forrást, de megélhetést nyujtanak egész sor embernek is.

Az amerikai hetilapokban, a többszínű nyomással készült hirdetések a legfigyelemreméltóbbak. Ugyancsak borsos árat fizetnek is érte! »Odaát« rendkívül sokat áldoznak az ilyenfajta hirdetésekre. Például Ford egymaga évenként 4.000.000 dollárt ad ki hirdetésekért...

A hetenként többmilliós példányban megjelenő, a még Franklin-alapította Saturday Evening Post című lapban megjelenő hirdetéseket sokszor több hónappal kell mégis előjegyezni. Erre nálunk aligha volt még példa!

Mennyire igazat adnak itt a német Kropf-nak, hogy »az ujsághirdetés az ipari fejlődés tényezője, mely jólétet, kultúrát teremt és terjeszt, egyszóval: az élet színvonalát emeli«.

Az amerikai Filene az ujsághirdetésnek valóságos társadalomgazdasági himnuszát zengi. Rámutat arra, hogy a hirdetési üzlet nagy jövedelmei semmiesetre sem jelenthetnek közgazdasági szempontból tékozlást. Ellenkezőleg, azoknak hallatlan nagy szociális és gazdasági jelentőségük van, úgyhogy az ujsághirdetés szinte a forgalmi gazdaság egyik alapkérdésévé nőtte ki magát.

Az amerikai gazdasági élet eredményei, üteme mindenesetre igazolják a jó ujsághirdetés közgazdaságilag fontos szerepét. A hirdetési üzlet által előteremtett hatalmas bevételek pedig a nyomdatechnika fejlesztésén kívül nem egyszer az ujság anyagi megerősödéséhez, boldogulásához is hozzájárulhatnak.

Legtöbb az ujság az U. S. A.-ban, de ha az ujságok számát a lélekszámmal hasonlítjuk össze, akkor Dánia kerül a legelső helyre. Magyarország eléggé előkelő helyet tölt be a nemzetek sorrendjében. A magyar ujságkultúra nemzetközi viszonylatban magasra értékelendő.

A nyomdaipar, amint látjuk, már csak az ujság révén is a legerőteljesebben vesz részt az emberi haladásnak, a kulturális és gazdasági ismereteknek, az egész emberi művelődésnek gyorsabb ütemű terjesztésében. E funkciója mellett maga is hatalmas nyersanyagmennyiségeknek,[10] üzemanyagoknak, nem utolsó sorban pedig az értékes emberi munkaerőnek felhasználója, úgy hogy a nyomdaipart méltán sorozhatjuk nemzetgazdaságunk legfontosabb tényezői közé.



A magyar könyv és könyvnyomtatás kialakulásának rövid története

A magyarság ősi írása a rovásírás volt. Az írásrovó balkezébe puhafát fogott, jobbjába kést szorított és jobbról balra menve véste betűit a fába. Mikor aztán népünk a kereszténységgel együtt a latin betűket is megismerte, ez a pogány magyar betűrovás lassan feledésbe ment.

Első könyvtáraink - mint iskoláink - a monostorok mellett nyíltak. A XI. században a pécsváradi, pannonhalmi és bakonybéli monostorokban 30-80 kötetnyi kéziratkönyvtárak állottak. Szent Gellértről olvashatjuk a róla szóló legendában, hogy nagy munkássága közben könyveket is másolt. A könyvmásolás kultúrájában elsősorban a bencések és a ciszterciták vezettek.

Hazánkban, a nyugati kultúrnépek javarészét megelőzve, már 1472-ben alapították az első könyvnyomdát.

Karai László, előbb veszprémi, majd budai prépost, Mátyás király alkancellárja Rómában járva látta, hogy miként készül a nyomtatott könyv. Ez annyira megfogta kultúrvágyakozását, hogy az egyik nyomdászt, Hess Andrást mindjárt Budára invitálta.

A Chronica Hungarorum kinyomatását azonban nem Mátyás, hanem a legendával ellentétben, Karai finanszírozta.[11] A világhírű budai könyvtár gyűjtőjének, Mátyás királyunknak mindvégig jobban tetszettek a Budán és Flórencben készített csodálatos szépségű Corvina-kódexek, mint az új találmány hasonlíthatatlanul szerényebb termékei.

Mátyás királynak körülbelül félezerkötetes gyűjteménye mellett, gazdag humanista püspökeink, Janus Pannoniussal az élen, rengeteg összeget költöttek kéziratos könyvtáraik gyarapítására, a püspökségek a könyveknek valóságos múzeumai lettek. Majd jött a mindent elsöprő Mohács...

De a mohácsi temető után is megmutattuk, hogy a legnagyobb balsorsban is, nemzetünk mindig összeszedi életerejét. A nyugat védelmében, a kelet felől áradó török végveszéllyel fenyegetett magyarság nem hagyta el magát. A nyomdászat szerepe itt kapcsolódik mélyen a nemzet életébe, mikor a nemzeti és vallási eszme küzdő eszközévé válik.

A könyvnyomtatás hatalmas fegyvere volt a hitújítás korszakának. Eleinte külföldön nyomták a magyar könyveket. A legrégibb magyarnyelvű szöveget 1527-ben nyomták Krakkóban. Komjáti Benedek Szent Pál leveleinek fordítása ugyancsak Krakkóban jelent meg.

A reformáció sajtója közönségét a széles néptömegben keresi. A nyomdákat ebben a korban papok, tanítók, írók és agitátorok vezetik. Az idők mozgalmasságához képest sok volt akkor a vándornyomdász. Betűkészletükkel, sajtójukkal városról-városra jártak. Az akkori nyomdász nemcsak igehirdető, hanem író, betűmetsző és szedő, nyomtató, könyvkötő és könyvárus is volt egy személyben. Ha az ellenség közeledett, a nyomdásznak primitív szerszámaival menekülnie kellett. A töröktől megszállott területeken nyomda nem működött.[12]

Minden felekezet igyekezett magát nyomdával ellátni, mivel ez már erősebb hatású volt, mint a szószék vagy iskola. Nagyszebenben 1529-ben, Brassóban pedig 1533 táján alakult meg az első nyomda. A brassói könyvnyomtató, a tudós, művész és bölcsész, nyelvész, pedagógus és vallásreformátor Honter János, korának egyik legérdekesebb egyénisége volt. Gróf Nádasdy Tamás 1537-ben rendeztette be Erdősi Sylvester Jánossal a sárvári (újszigeti) nyomdát, ahol az első hazai magyarnyelvű könyveket nyomták.

Nagyszerű nyomdász volt a XVI. században Hoffhalter Rafael, a lengyel származású bécsi tipografus, aki munkásságát jórészben Magyarországon fejtette ki, előbb Debrecenben, ahol Huszár Gál már 1561-ben meghonosította a híres debreceni könyvnyomtatást, innen költözött Nagyváradra, majd 1567-ben Gyulafehérvárra. Itt János Zsigmond királyi könyvnyomtatójaként működött. Ő nyomtatta Werbőczi törvénykönyvét és a debreceni Bibliát is.

Telegdy Miklós püspök 1577-ben állíttatta fel az ellenreformáció szolgálatára a nagyszombati tipográfiát. A nyomda Pázmánynak, Káldinak a munkáit nyomtatta. Ez a nyomda az őse a mai budapesti m. kir. Tudományegyetemi Nyomdának.

Kolozsváron működött a legnagyobb magyar betűmetsző és nyomdász, egyben magyar nyelvtudós, a világhírű Tótfalusi Kis Miklós (1650-1702).

Tótfalusi Kis Miklós élete tragikusan magyar küzdelem volt. A kolozsvári temetőben levő sírkövén Pápai Páriz Ferencnek, a híres nagyenyedi professzornak verssorai hirdetik a tudós tipográfusnak, »Erdély Főnixének«, a magyar géniusz egyik képviselőjének örök emlékezetét.

A XVII. és XVIII. században a reformáció viharainak eltűntével a cenzúra miatt a könyvnyomtatás nem virágozhatott fel túlságosan hazánkban.

A XVIII. század végétől a kiegyezésig való stagnálás után óriási technikai fellendülés köszöntött végre nyomdászatunkra.

Egy 1817. évi statisztika szerint 52 nyomda működött az országban, amelyek közül a nevezetesebbek Debrecenben, Pozsonyban, Kassán, Szegeden, Temesvárt és Nagyszebenben voltak. 1867-ben Budán és Pesten a nyomdák száma összesen 17.

A kilencvenes években a budapesti nyomdák száma az 1880. évi 75-ről 149-re emelkedett. Vidéki nyomdavállalatunk a kiegyezést megelőzően 89 volt. Ez a szám 1900-ig 531-re, vagyis hatszorosára szaporodott.[13] Ez a nagy emelkedés azonban nem volt egészséges jelenség. Következménye volt annak a korabeli felfogásnak, mely a nyomdászatot is szabad iparrá nyilvánította. Vállalkozó szellemű, de műveltség és szaktudás nélkül való kontároknak lett a nyomdaipar is kísérleti terrénuma.

A nemesebb tipográfiát művelő magyar nyomdaipar azonban már-már megküzdött ezzel az akadállyal is. Bámulatos fejlődésének további útja elé azonban végzetes gátat vetett a világháború. Inter arma silent Musae...

A háború és a forradalmak szinte megsemmisítették a nyomdaipart hazánkban. Nyomdáink jórésze megszűnt, a működő nyomdák pedig személyzetüknek és gépállományuknak csak egy töredék részével dolgozhattak, a jobb jövő reményében. Letakart szedőgépek, letakart rotációsmammutok, csendes munkatermek... Trianonnak végtelen szomorúsága lett úrrá nyomdáinkban is.

Hallatlan élniakarás, nagy lelki összeszedettség és hit kellett ahhoz, hogy ez az elesettség újból alkotó energiává kovácsolódjék bennünk.

Hogy ez az energia és élniakarás megvolt és megvan a magyar nyomdaiparban, annak az 1937. év kettős bizonyítékát szolgáltatta. Az egyik az volt, hogy gazdag és hatalmas nyomdaiparral rendelkező államok vetélkedése mellett is az V. nemzetközi nyomdászkongresszust Budapesten tartották meg, a másik pedig a magyar nyomdaipar nagy seregszemléje, a jelentőségében felbecsülhetetlen értékű Magyar Nemzeti Nyomtatványkiállítás, mely a magyar nyomdászat, sajtó és papírgyártás egész multját és jelenét mutatta be.

Ez a kiállítás alkalmat nyújtott a magyar nyomdaiparnak arra, hogy a kongresszusra érkezett külföldieknek, a nyomdászvilág reprezentánsainak bemutathassuk magas kultúránkat, mint nemzeti létjogosultságunk egyik fontos tényezőjét.

R. A. Austen Leigh, a nyomdatulajdonosok nemzetközi szövetségének elnöke záróbeszédében annak a reményének adott kifejezést, hogy Magyarország, kultúrájához méltóan, ismét vissza fogja nyerni régi nagyságát. Albert Frisch, a német delegáció elnöke pedig kijelentette, hogy nagy reménnyel jöttek Budapestre, de amit itt találtak, az várakozásukat jóval felülmúlta!



A hazai könyvtermelés és nyomdaipar néhány fontosabb számadata

Minden nemzet kultúrértéke jórészt irodalmának fejlettségében tükröződik és így lesz kultúrájának fokmérője a könyv és az ujság. Az olvasási kedv felébredése a tömegekben a könyvet és ujságot elsőrendű életszükségletté tette.

Egynéhány év hazai könyvtermelési statisztikáját az alábbi adatokkal illusztrálhatjuk:


1933. évben[14]

1934. évben[15]

1935. évben[16]

Megjelent művek

2.563

3.920

3.246

Ebből Budapesten

1.947

3.152

2.614

    vidéken

578

699

508

    külföldön

38

69

124

Ezekből magyarnyelvű

2.402

3.699

3.142

    németnyelvű

85

105

54

    egyébnyelvű

76

116

50

    eredeti

2.218

3.317

2.743

    fordítás

345

603

503

    nem különlenyomat

2.508

3.862

3.114

    48 oldalon felüli

1.600

2.921

2.324

A nemzetközi könyvtermelés statisztikai adatai szerint a lakosság számához viszonyítva a legtöbb könyv Dániában jelent meg. Utána Lettország és Németalföld következnek, de Magyarország helye is igen kiemelkedő: Franciaországot, Nagybritanniát és az Egyesült Államokat is megelőzi. Az 1935. évi adatok szerint Magyarországon minden 10.000 lakosra 4,4 új könyv jut. Romániában ugyanakkor ez az arányszám csak 2,4 volt, Bulgáriában 3,1. Feltűnő az Egyesült Államok alacsony arányszáma (0,7), aminek az az oka, hogy az amerikaiak elsősorban ujságolvasók és csak másodsorban forgatnak könyvet.

A Magyar Könyvkiadók és Könyvkereskedők Országos Egyesülete által kiadott Magyar Könyvészet nyomán összeállított és a Magyar Statisztikai Szemle által közreadott statisztika szerint 1936-ban 3392, 1937-ben pedig 3328 mű jelent meg hazánkban (a zeneművek nélkül). Ebből az utóbbi 3328-ból azonban 87-et külföldön nyomattak.

Érdekesek azok a számok, melyeket a fenti statisztika adataiból véve, a könyvtermelés megoszlásának tekintetében szemlélhetünk:

Könyvkiadásunkban a szépirodalom a túlnyomó: 30%; a földrajzi tárgyú könyvek: 3,4%; a történelmi tárgyú könyvek és memoárok 4,3%; a sportkiadványok pedig 0,8%-kal szerepelnek. Műszaki irodalmunk kezdeti stádiumát mutatja, hogy csak 27 ilyen tárgyú könyv jelent meg 1937-ben, a filozófiai művek (40) után a legkevesebb. Társadalomtudományi, jogi és közigazgatási irányú könyveink 11,6%-kal tartják a rangot, a vallásos témakör pedig 10%-os mutatószámmal áll utána. Tankönyvkiadásunk 6,2%-kal; közgazdasági és mezőgazdasági könyveink 5,5%-kal; ipari, kereskedelmi és közlekedési munkáink 4,9%-kal; míg nyelvészeti és irodalmi műveink 4,6%-kal szerepeltek.

A világháború előtti és a Trianon utáni könyvnyomdai statisztikánk dr. Elekes Dezső idézett munkájában (a Nyomdász Évkönyv és Útikalauz adatfelvételei nyomán) a következő adatokat tárja elénk:

A nyomdák munkáslétszáma[17]

Év

Szedő
és korrektor

Gépmester

Gépszedő

Segédmunkás

Munkásnő

Betű- és
tömöntő

Tanonc

Együtt,
tanoncok
nélkül

Mindössze


Magyarország

1913[18]

5.708

1.233

-

881

2.207

254

1.874

10.283

12.157

1922

2.868

771

-

620

1.439

212

378

5.910

6.288

1929

2.174

821

729

543

1.420

229

1.285

5.916

7.201

1930

2.017

783

722

534

1.420

201

1.272

5.677

6.949

1931

1.715

692

654

481

1.144

169

1.183

4.855

6.038

1932

1.639

649

649

474

1.087

165

999

4.663

5.632

1933

1.682

670

688

445

1.123

172

924

4.780

5.704

1934

1.851

673

742

478

1.209

182

1.053

5.135

6.188

1935

1.926

798

727

469

1.207

192

1.013

5.319

6.332


Budapest[19]

1913

3.217

675

-

537

[20]1.323

160

505

5.912

6.417

1922

2.138

584

-

528

1.167

206

158

4.623

4.781

1929

1.535

614

604

448

1.059

219

748

4.479

5.227

1930

1.398

586

585

436

1.052

192

694

4.249

4.943

1931

1.208

516

540

402

852

160

647

3.678

4.325

1932

1.169

495

543

402

853

159

516

3.621

4.137

1933

1.217

507

590

362

896

167

472

3.739

4.211

1934

1.336

521

625

397

957

175

551

4.011

4.562

1935

1.381

568

601

398

924

184

511

4.056

4.567


Budapest Magyarország %-ában

1913

56,4

54,7

-

61,0

59,9

63,0

26,9

57,5

52,8

1922

74,5

75,7

-

85,2

81,1

97,2

41,8

78,2

76,3

1929

70,6

74,8

82,9

82,5

74,6

95,6

58,2

75,7

72,6

1930

69,3

74,8

81,0

81,7

74,1

95,5

54,6

74,8

71,1

1931

70,4

74,6

82,6

83,6

74,5

94,7

54,7

75,8

71,6

1932

71,3

76,3

83,7

84,8

78,5

96,4

51,7

77,7

73,1

1933

72,4

75,7

85,8

81,3

79,8

97,1

51,1

78,2

73,8

1934

72,2

77,4

84,2

83,1

79,2

96,2

52,3

78,1

73,7

1935

71,7

71,2

82,7

84,9

76,6

95,8

50,4

76,3

72,1

A nyomdagépek száma[21]

Év

Nyomógép

Szedőgép



Intertype

Linotype

Monotype

Typograph

Együtt

Magyarország

1913[22]

2.836

-

141

63

67

271

1922

2.228

-

174

56

53

283

1929

2.182

53

274

83

73

483

1930

2.413

53

281

85

75

494

1931

2.454

57

284

85

84

510

1932

2.319

64

261

87

71

483

1933

2.402

64

264

85

65

478

1934

2.461

57

289

79

64

489

1935

2.439

61

282

78

69

490

Budapest (Budapesti árszabályterület)

1913

1.389

-

104

57

30

191

1922

1.408

-

155

47

37

239

1929

1.327

51

234

75

37

397

1930

1.469

48

236

77

37

398

1931

1.521

53

238

77

42

410

1932

1.364

60

217

79

34

390

1933

1.464

60

216

80

32

388

1934

1.477

53

243

71

25

392

1935

1.471

57

233

70

32

392

Budapest Magyarország % -ában

1913

49,0

-

73,8

90,5

44,8

70,5

1922

63,2

-

89,1

83,9

69,8

84,5

1929

60,8

96,2

85,4

90,4

50,7

82,2

1930

60,9

90,6

84,0

90,6

49,3

80,6

1931

62,0

93,0

83,8

90,6

50,0

80,4

1932

58,8

93,8

83,1

90,8

47,9

80,7

1933

60,9

93,8

81,8

94,1

49,2

81,2

1934

60,0

93,0

84,1

89,9

39,1

80,2

1935

60,3

93,4

82,6

89,8

46,4

80,0

Magyarország nyomdaipara, amint látjuk, a világháború után túlnyomórészben Budapesten található. A Nyomdász Évkönyv 1913. év június 28-án felvett statisztikája az ország 1217 nyomdájából 279-et jelez Budapesten, ami 22,9%-nak felel meg. Trianon után, 1922-ben az összes hazai nyomdáink száma 600, amelyből Budapesten volt 268 (44,7%). Budapest egyre növekvő súllyal szerepel a további években is, úgyhogy 1935-ben már a 723-at elérő összes nyomdáink közül 336 van Budapesten (46,5%). Budapestnek nyomdaiparunkban kimagasló szerepét a gyáripari jellegű nagynyomdák domborítják igazán ki. Gyáripari jellegű nyomdaiparunkba némi betekintést a következő táblázat nyújt.

A gyáripar jellegű magyar nyomdaipar néhány fontosabb adata 1913-1936

Megnevezés

1913[23]

1925

1932[24]

1935

1936

Az ipartelepek száma

107

103

113

111

114

     Ebből szünetelt

.

.

2

-

-

     Az üzemnapok száma

.

.

32.862

32.602

34.242

     Egy ipartelepre esett átlag üzemnap

.

.

296

294

300

Munkanapok száma

.

.

1.937.909

2.044.241

2.105.829

A munkaórák száma (milliókban)

.

.

.

13,8

13,8

Munkáslétszám:






     férfi

.

.

4.568

4.888

5.003

     

.

.

1.922

2.130

2.154

     együtt

9.230

6.834

6.490

7.018

7.157

Átlagos évi munkáslétszám

.

.

6.599

6.860

7.008

Személyi kiadások összege (ezer P-ben)

18.767

18.749

.

19.553

19.590

     Ebből: a művezetők

.

.

.

474

494

     az elő-, szakmunkások, napszámosok, tanoncok

.

.

.

15.469

16.652

     az otthon dolgozó munkások

.

.

.

3

-

Egy munkás átlagos évi keresménye (P-ben)

.

.

2.364

2.255

2.233

Az erőgépek lóerőszáma

.

.

532

508

414

A villamosmotorok összes száma

.

.

6.706

6.604

6.149

     Ezek közül: saját áramfogyasztású

.

.

109

116

130

     idegen áramfogyasztású

.

.

6.597

6.488

6.019

Szénfogyasztás (métermázsában)

.

33.062

38.623

49.413

44.707

A termelésnél felhasznált nyersanyagok értéke (ezer P-ben)

.

8.806

10.019

12.300

13.432

Tüzelő- és világítóanyagok értéke (ezer P-ben)

.

1.401

1.366

1.339

1.331

Az előállított összes iparcikk értéke (ezer P-ben)

49.420

36.409

44.065

46.623

[25]46.049

Ebből levonva a személyi kiadások összességét, a nyersanyagok, valamint a tüzelő- világítóanyagok értékét, marad (ezer P-ben)

.

.

.

13.431

11.696

Viszonyszámok

Ha a munkásfizetés = 100, akkor a személyi kiadások összege

.

.

.

126

117

Az előállított összes iparcikkek értéke a nyersanyag %-ában

.

.

440

370

345

A nyers gyártási többlet a munkabér %-ában

.

.

.

87

71

A termelvények hány %-a a személyi kiadás

.

.

.

41,8

42,8

Nyomdavárosaink száma az 1938. évi 157 várossal szemben az 1938/39. évi visszacsatolások következtében 171-re növekedett. Ugyanakkor nyomdáink száma 731-ről 787-re emelkedett. Ebben az időben a magyarországi nyomdák száma 787, amelyből Budapesten és környékén 328 üzem működött.

Erdély visszatért részeivel, az IPOK adatai szerint, 156 nyomda, 4 litográfia, 1 betűöntőde, 1 fabetűgyár került hozzánk. A betűöntődét, amely Szinérváralján van, még 1896-ban alapították. Kolozsvárott 36 nyomda, Marosvásárhelyen 10, Nagyváradon 19 és Szatmáron 10 nyomda van. A visszatért területen 51 napilap jelent meg. A hetilapok száma 102, a különböző folyóiratok és szaklapok száma pedig 228 volt. Ezek közül magyarnyelvű 121, német 22, román 85. A napilapok közül magyar volt 29, német 9, román 13. A hetilapok közül 39 magyar, 19 német és 44 román.

*

A könyv elsősorban szellemi, immateriális produktum, amely megfogható áruvá a nyomdai munka által lesz. Elsősorban a szellemit tekintjük benne s csak talán azután az előállításnál felhasznált anyag minőségét. A könyv, a »jó« könyv szerény, de ízléses kiállítása mellett is jó könyv marad, míg értéktelen szellemi termék a legkitűnőbb papíron nyomva és díszesen kötve is a legtöbb esetben nehezen eladható áru lesz csak.

Természetes, hogy az értékes szellemi tartalommal telített könyvnek művészi külsőt adni Gutenberg óta ambicionálta nyomdászainkat, akik az elmélyedő könyvdíszítés nemes örökségét még a középkori kódexmásolóktól és illuminátoroktól vették át. A könyv tehát minden időkben híven tükrözte vissza korának művészi felfogását is, mindig megmutatja, hogy tervezőjét, a nyomdászt mennyire töltik el a könyvművészet nemes esztétikumának örök szabályai s mennyire képes ennek a célnak érdekében szolgálatába állítani a nyomdatechnikát, amikor stílusosan szép, jó és olcsó könyvet kell előállítani.

Korunkat a fejlett géptechnika jellemzi, ennek egyik produktuma a gépkönyv is. Össze kell egyeztetnünk a műszaki fejlettséget a klasszikus tipográfia szépségeivel. Azt kell adni, ami a tartalmi, mesterségbeli és anyagbeli tökéletesség mellett, olcsósága dacára, a művészi ízlésnek is megfelel.

Az ilyen jó és szép könyv, ha amellett még a nagyobb példányszámánál fogva nem is drága, a legjobb, leghatásosabb nemzeti könyvpropaganda. Ezeknek a magyar könyveknek kell az ország minden zugába eljutni, hogy kimunkálhassák az egész nép minél magasabbfokú kultúráját.

A nyomdászat félezeréves fordulóján ezt a könyvpropagandát kell elindítanunk, amikor Gutenberg szellemének áldozva, elismételjük magunkban Goethe fohászát: »Gott segne Kupfer, Druck und jedes andere vervielfältigende Mittel, so dass das Gute, was einmal war, nicht wieder zugrunde gehen kann!«





JEGYZETEK


1 Werner Sombart: Gewerbewesen, I. Organisation u. Geschichte d. Gewerbes, Walter de Gruyter & Co. Berlin, 1929. 27. oldal: »Objektivierung des Produktionsprozesses, seine völlige Loslösung von dem lebendigen Menschen, seine Übertragung auf ein System leblosen Körper, die durch Mitteilung einer künstlich erzeugten Kraft gleichsam mit Leben erfüllt werden. Schöpfung eines bei tätig wirkenden, an die Stelle des Menschen tretenden Mechanismus, das ist es nicht klär, was uns vorschwebt, wenn wir von einer Fabrik sprechen oder was wir doch wenigstens uns gewöhnen sollten in den Begriff hineinzulegen, da dieser dann erst seine spezifisch klare und wertvolle Bedeutung für das System der Betriebsformen erhält.«

2 A nyomdaipari termékek áralakulása szempontjából a nyomdaiparnak érdekes sajátsága, hogy itt a legfontosabb áralakító tényező a munkabér, mely jelentőségével a kalkulációban minden más komponenst túlszárnyal.

3 Urbányi János: A reklám kézikönyve. Budapest, 1930.

4 La Hongrie d'hier et d'aujourd'hui. - Kun A. - Radisics E.: Le livre, la presse. Paris. 1932., 153. oldal.

5 Az ujság fogalma alatt ma általában a hírlapokat és a folyóiratokat szokták érteni, az időszaki sajtó gyűjtőelnevezéssel. A magyar sajtótörvény időszaki lapnak a legalább havonta egyszer megjelenő sajtóterméket tekinti, míg a hivatalos statisztika az egy hónapnál tágabb időközökben megjelenő lapokat is az »időszaki sajtó« elnevezés alá sorozza.

6 Dr. Elekes Dezső: »Budapest irodalmi termelése« c. tanulmánya Város Szemle XVIII. évfolyamából.

7 Hungaria. A Magyar Statisztikai Szemle Szent István király emlékezetére kiadott számából. 1938., 205. és 206. oldal. Dr. Elekes Dezső: Szellemi élet.

8 G. Naumann: Und einhundert Jahre gingen ins Land. - Schnellpressenfabrik König & Bauer A.-G. Würzburg, 1933. König Frigyes halálának 100 éves fordulója alkalmából kiadott emlékkönyv 10. s köv. oldal.

9 Wirtschaftliche Nachrichten. Wien. 1928. Dr. H. E. Braum: Wirtschaft u. Presse.

10 Dr. Elekes Dezsőnek a Statisztikai Közlemények 1938. évi kiadványsorozatában megjelent »Budapest szerepe Magyarország szellemi életében« című munkájából valók az alábbi adatok: Energiatermelő anyagot a gyáripari statisztika keretébe tartozó nyomdáink 1935-ben 1.339.000, Budapesten 1.194.000 pengő értékben használtak fel, ami 89,2%-nak felel meg. Nyersanyagokat, félgyártmányokat és üzemi segédanyagokat 1935-ben mintegy 12.000.000 pengő értékben fogyasztottak. Gyáripari jellegű nyomdáink 1934-ben 280.000 métermázsa papírt használtak fel 13,1 millió pengő értékben. Ebből a budapesti nyomdákra 271.000 métermázsa, 12.400.000 pengő (94,6%) esett.

11 Dr. Fitz József: Hess András, a budai ősnyomdász. Budapest, 1932. 81. oldal.

12 Dr. Fitz József: A könyv története. Budapest, 1930. 68-69. oldal.

13 Novák László: A magyar nyomdászat története. VI. kötet. 16. oldal.

14 Magyar Stat. Évkönyv XLI., 1934., 323. oldal.

15 Ugyanaz, XLII., 1935., 326. oldal.

16 Magyar Stat. Szemle, 1936. 7. sz., 635. oldal.

17 Dr. Elekes Dezső: »Budapest szerepe Magyarország szellemi életében« c. művéből. Statisztikai Közlemények. 1938., 157. oldal.

18 Régi országterület Horvát-Szlavonország nélkül.

19 Budapesti árszabályterület.

20 Az országos adatból Budapest és a vidék részesedése becslés alapján számítattak ki.

21 Dr. Elekes Dezső: »Budapest szerepe Magyarország szellemi életében« c. művéből.

22 Régi országterület Horvát-Szlavonország nélkül.

23 Az első két oszlop adatai: Statisztikai Havi Közlemények, 1926. 7-9. füzet, 123. és 126. old.

24 Az utolsó három oszlop adatai: Nyomda- és Rokonipar, 1937. szept. 15. - dr. Móricz Miklós cikkéből - (a Stat. Negyedévi Közlemények adatai nyomán).

25 Magyarország 1936. évi gyáripari termelésének összértéke szembeállítva ezzel 2.582.485.000 P.