AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR KIADVÁNYAI
II.

SZERKESZTI
JAKUBOVICH EMIL ÉS RÉDEY TIVADAR




RÉGI PESTI KÖNYVKERESKEDŐK



IRTA
GÁRDONYI ALBERT







BUDAPEST
KIADJA A MAGYAR NEMZETI MÚZEUM ORSZ. SZÉCHÉNYI-KÖNYVTÁRA

BUDAPEST
STEPHANEUM NYOMDA ÉS KÖNYVKIADÓ R. T.
Budapest., VIII., Szentkirályi-utca 28. - Nyomdaigazgató: Kohl Ferenc
1930.





TARTALOM

Bevezetés

I.
Müller Jakab

II.
Weingand és Köpff

III.
Trattner János Tamás és utódai,
Pauer János Mihály, id. és ifj. Kiss István

IV.
Lindauer János és utódai, Institoris Gábor és Károly,
Szubuly György, Wigand Ottó

V.
Kilián testvérek

VI.
Id. és ifj. Leyrer József

VII.
Hartleben Konrád Adolf

VIII.
Müller József

IX.
Ivanics Zsigmond

X.
Heckenast Gusztáv

XI.
Geibel Károly

XII.
Emich Gusztáv

Die ältesten Buchhändler der Stadt Pest






BEVEZETÉS

A könyvkereskedelem a kultúra természetes fokmérője: amilyen irányú a kultúra elterjedése, ugyanolyan fejlődési fokon áll a könyvkereskedelem is. A könyvnyomtatásról nem mondhatjuk el ugyanezt, mert a könyvnyomtatás mecénások áldozatkészségéből is táplálkozhatik a nélkül, hogy nagyobb arányú kultúrát követelne, ezzel szemben a könyvkereskedelem csupán ott tud megállani, ahol könyvfogyasztás s ennek előfeltételeként kultúra van. Sőt a könyvkereskedelem annyira kapcsolatos a kultúrával, hogy a könyvkereskedelem jellege mindenkor a kultúrigényekhez igazodik. Ha tehát nemzeti kultúránk fejlődési irányait óhajtjuk megállapítani, nem szabad mellőznünk a magyarországi könyvkereskedelmet, mert itt találjuk meg a legbiztosabb támpontokat, amelyek nyomra vezetnek.

A magyarországi török hódoltság terjedésének egyik következménye volt, hogy a magyarországi kultúrélet nyugat felé tolódott el s csak mikor a török hódoltság nyomai lassankint elenyésztek, tért vissza fokról-fokra az ország központjába. A XVIII. század nagyobb felében még Pozsony és Nagyszombat vezetőszerepet töltenek be a magyarországi kultúrélet terén s az ország természetes központja, Pest csupán a XVIII. század végén kezd feléjük közeledni. Ezt a legjobban a könyvkereskedelem állapotával tudjuk igazolni, mert Pozsonynak már virágzó könyvkereskedelme volt, amikor Pesten még a könyvkötők uralkodtak e téren. A XVIII. század utolsó évtizedeiben jelenik meg a hivatásos könyvkereskedelem Pesten s lépésről-lépésre erősödik a mult század negyvenes éveiig, amikor is a pesti könyvkereskedelem az ország könyvkereskedelmének élére emelkedett.

Az 1686. után megindult kulturális kibontakozást tehát csupán akkor lehetne teljes egészében feltárni, ha Pozsony és Nagyszombat könyvkereskedelmével kezdve rajzolnók meg a pesti könyvkereskedelem fejlődését. Ehhez nincs megfelelő levéltári anyagunk, mert ha SENNOWITZ Adolf módszere szerint bibliografiai adatok alapján kisérelnők meg e feladat megoldását,[1] akkor nem jutnánk el a kívánt eredményhez. SENNOWITZ módszerével tudniillik csupán a könyvkereskedők könyvkiadói tevékenységét lehet megrajzolni s ez csupán részletkérdés, a melyet nézetem szerint nem is szabad csupán a könyvkereskedőkkel kapcsolatosan vizsgálni, mert a könyvnyomtatók a könyvkereskedőknél több könyvet adtak ki s így a magyar könyvkiadás történetének megírásánál a könyvkereskedők és könyvnyomtatók működése együttesen vizsgálandó.

Nem tartjuk indokoltnak SENNOWITZ azon elméletét sem, mely az 1831. évet a magyar könyvkereskedelem számára határesztendőül állítja fel azért, mert akkor indult meg a német könyvkereskedők hivatalos lapja, a Börsenblatt, melyben hiányos adatokat lehet találni a magyar könyvkereskedelemről is. Ezzel véleményünk szerint egyáltalán nincs indokolva e korszak kettéosztása, a mely joggal nevezhető a szabadalmak korszakának, a mikor is engedély nélkül sem könyvnyomdát, sem könyvkereskedést alapítani nem lehetett, tehát a fejlődésnek mesterséges akadályai voltak.

Ez alapon mi a Pesten keletkezett könyvkereskedések fejlődéstörténetét egészen 1848-ig törekedtünk vázolni s vizsgálatunkat levéltári adatok alapján végeztük el. Ezzel szemben SENNOWITZ már idézett művében kizárólag a bibliografiai adatokra támaszkodott, a munka eredményeképen nem a könyvkereskedés, hanem a könyvkiadás történetét adta. Budára azért nem terjesztettük ki vizsgálatainkat, mert a pesti könyvkereskedelemmel szemben a budai olyan jelentéktelen volt, hogy sok vidéki város fölötte állott (Pozsony, Debrecen) s minden budai kereskedőnek az volt a törekvése, hogy Pestre helyezze át üzletét, mert itt nagyobbak voltak az érvényesülési lehetőségek.

A magyarországi könyvkereskedelemnek kezdettől fogva az a jellegzetes tulajdonsága, hogy nem magyar. Könyvkereskedőink idegenből vándoroltak be s idegen, túlnyomóan német nyelvű könyveket szállítottak. Megállapítja ezt már VITKOVICS Mihály «A magyar könyvnek terjesztéséről» írott cikkében, mely a Tudományos gyüjtemény 1821. évfolyamában jelent meg. (VITKOVICS Mihály prózai művei 211. s kk.) Ezt a megállapítást bőségesen indokolják azok az adatok, melyeket a pesti könyvkereskedelem multjából a következőkben felsorolunk. A magyarországi könyvkereskedelem tehát idegen, nevezetesen német kultúrát képviselt a XVIII. század második és a XIX. század első felében s hogy csaknem egy egész évszázadon át fenn tudta magát tartani, annak okát a német kultúra fölényében kell keresnünk. A nemesség és papság latinos kultúráját az ébredő nemzeti kultúrák háttérbe szorították s a városi polgárság megerősödése városaink nemzetiségi viszonyai következtében a német kultúrát vitte előre, amely Mária Terézia és II. József uralkodása alatt a nemesség körében is elterjedt. Ennek eredménye volt, hogy német könyvekkel nagy forgalmat lehetett elérni Magyarországon s a német könyvkereskedők igyekeztek ez előnyt a maguk javára kihasználni oly módon, hogy ideköltöztek s virágzó könyvkereskedéseket alapítottak.

VITKOVICS Mihály is elismeri idézett cikkében, hogy «nincsenek magyar könyveink»; ennek okát azonban nem abban találja meg, hogy németek vásároltak könyveket, hanem a magyar olvasóközönség kedvezőtlen elhelyezkedésében. Azt írja ugyanis, hogy a magyar olvasóközönség «mezővároskákban, de leginkább a falukban» lakik, s itt legjobb esetben a könyvkötők foglalkoznak könyvárusítással, ezek pedig «többnyire ájtatos és iskolai könyvekkel s kalendáriumokkal tudnak bajlódni». Abban valósággal igaza volt, hogy a könyvkötők figyelme túlnyomóan a nevezett tárgykörre irányult; de sajnálattal kell ezzel szemben megállapítanunk, hogy még a könyvkötők is vásárolták a német könyveket s ugyanazon mederben haladtak, mint a városi könyvkereskedők.

Érdekes VITKOVICS Mihálynak a magyar irodalom sikeresebb terjesztésére felvetett azon terve, hogy a magyar könyvek terjesztésére a vármegyei levéltárnokok lennének felkérendők, akik a vármegyei gyűlések alkalmával a magyar nemesség, papság és ifjúság körében terjeszthetnék azokat. Figyelemreméltó végül VITKOVICS azon megállapítása, hogy Pozsonyban és Pesten egyaránt 4-4 könyvkereskedő volt 1821-ben; akkor tehát Pozsony egyenlő erős versenytársa még Pestnek a könyvkereskedelem terén s csupán 1821. után következett be az eltolódás Pest javára.

Lényegében ugyanaz volt a helyzet 1848-ban is, mert a század elején Pesten megtelepedett idegen származású könyvkereskedők a kezükben tartották a könyvpiacot s a német könyvkereskedelemmel fennálló összeköttetésük egyáltalán nem gyengült. Pedig a magyar tudományos akadémia már második évtizede működött akkor s EGGENBERGER József és fia «pesti magyar tudós akadémiai könyvárusok»-nak nevezték magukat 1845. évi könyvjegyzékükön, amely címre mint az akadémiai kiadványok főbizományosai tartottak számot.

Kétségtelen, hogy a magyar kiadványok száma ez időben lényegesen nagyobb volt már, de az egyetlen Emich Gusztáv kivételével a többi pesti könyvkereskedő még mindig a német könyvekre helyezte üzlete súlypontját. Kiviláglik ez MAGYAR Mihály tudós pesti könyvárusnak «A magyar könyvkereskedés és irodalom ügyében» című cikksorozatából, mely a Pesti Divatlap 1848. évfolyamában jelent meg. Azt írja ugyanis, hogy «Magyarhonban csaknem mindenütt merő német könyvárusok vannak», akik hirdetik ugyan a «magyar és német» könyvárus cimet, mindazonáltal csaknem kizárólag az utóbbira fordítják figyelmüket. Ebből azon következtetést vonja le, hogy Magyarországon még mindig nincs magyar könyvkereskedés, hanem «idegen könyvkereskedésekben magyar könyvek is árusíttatnak» (id. h. 257. l.).

Ezt a szomorú valóságot bőségesen igazolják azok az adatok, melyek a pesti könyvkereskedők származására és életpályájára vonatkoznak. A német irodalomnak olyan nagy volt a befolyása a magyar kultúrára, hogy még a magyar irodalom klasszikus termékeit is érdemes volt németre lefordítani. Mert legyünk azzal tisztában, hogy az első ilyen fordítások nem a németországi olvasóközönség számára készültek, hanem a magyarországi német olvasóközönség igényeinek kielégítésére voltak szánva. HARTLEBEN Konrád Adolf p. o. úgy látta, hogy JÓSIKA Miklós regényei csupán onnan kezdve örvendtek nagyobb keresletnek, amikor német fordításban is megjelentek.[2] Ezt pedig egyébbel indokolni nem lehet, mint a német olvasóközönség nagyobb vásárlókedvével s a magyar olvasóközönség indifferentizmusával a könyvekkel szemben.

Az összes magyarországi könyvkereskedők számát MAGYAR Mihály 1848-ban Pesten kívül 54-re teszi, de azok között sok volt a könyvárusítással foglalkozó könyvkötő, akik műveltségük szerint közelebb állottak a néphez s ennek következtében a népies irodalom terjesztésére helyezték üzletük súlypontját. Ilyen körülmények között az irodalmi színvonalon álló sajtótermékek terjesztése nehezen ment s nem lehet csodálkozni azon, hogy a kulturális színvonal nagyobb arányú emelkedése csupán akkor következett be, amikor városaink megmagyarosodtak s a városi polgárság is magyar könyveket kezdett olvasni.

A könyvkereskedések számának emelkedése a céhrendszer fennállása idejében nem tartott lépést a lakosság számának és kultúrájának emelkedésével, mert a fennálló könyvkereskedések kiváltságos állását könnyű volt az új versenytársakkal szemben megvédelmezni. Fényesen igazoljuk ezt a pesti könyvkereskedelem történetéből merített példákkal, amelyek csaknem minden egyes új könyvkereskedő megtelepedésénél megismétlődnek. Sőt a megtelepedés ténye nem is biztosította minden egyes esetben az új könyvkereskedő boldogulását, mert a régibb kereskedők azután is harcban állottak az új versenytársakkal s nem adtak nekik bizományi könyveket, hogy ily módon a vásárlóközönséget a maguk számára biztosítsák.[3] Hozzá elég szűkös keresetforrás is volt a könyvkereskedés, mert a könyvnek szabott ára volt, amelytől eltérni már azért sem volt tanácsos, mert a vásárlóközönség ragaszkodott a megszabott árakhoz s az áraktól eltérő könyvkereskedéseket elkerülte. A könyvkereskedők tehát a kiadók által engedélyezett százalékokra voltak utalva, abból kellett fedezniök üzleti költségeiket s abból kellett megélniök. Ennek következtében mindegyik könyvkereskedő maga is igyekezett könyveket kiadni, e téren azonban csupán akkor boldogult, ha tőkével rendelkezett s kiadványai megválogatásában szerencséje volt. Ez azonban nem mindig sikerült, s ennek eredménye volt az a sok csőd, amellyel a könyvkereskedelem terén találkozunk.

A kiadói üzlet fellendülésének egyik nagy akadálya volt a nyomdák számának korlátozottsága, ami a céhrendszer eredménye volt. MAGYAR Mihály írja, hogy Pesten 1848-ban ugyanannyi nyomda volt, mint tíz esztendővel azelőtt, pedig a lakosság száma ugyanazon idő alatt 36.000-ről 150.000-re emelkedett s az irodalmi termelés is lényegesen nagyobb volt (id. h. 323. l.). Magyarországon összesen 41 nyomda működött s így 357.000 lakosra esett egy nyomda, holott ugyanakkor Szászországban 36.000 lakosra esett egy. A nyomdák számának megkötöttsége eredményezte, hogy a nyomdaárak magasak voltak s nem találtunk rá esetet, hogy valamelyik nyomdatulajdonos tönkrement volna. Ilyen körülmények között természetes volt azon törekvés, hogy a könyvkiadással foglalkozó könyvkereskedők nyomdákat törekedtek szerezni, amint azt HECKENAST és EMICH eseteiből láthatjuk.

Irodalmunk igazi kibontakozása s kulturánk nagyobb arányú fellendülése tehát csupán akkor következhetett be, mikor a nyomdaipar és könyvkereskedelem felszabadultak a céhrendszer bilincsei alól. Vagyis a céhrendszer megszüntetése nem csupán gazdasági téren teremtett változást, hanem a kulturális élet kibontakozása is azzal függött össze. Megszoktuk, hogy a könyvkereskedelem és a könyvnyomtatás legfőbb akadályául a cenzurát jelöljük meg, pedig az csupán egyik láncszeme volt azon bilincsnek, mely kulturális életünket megkötötte, a többi láncszem a céhrendszerből fakadt.



I.
Müller Jakab
(1752-1775)

Pest város első hivatásos könyvkereskedői a könyvkötők voltak, a könyvnyomtatók is foglalkoztak ugyan könyvárusítással, azonban csupán a saját nyomdatermékeiket hozták piacra, a könyvkötők ellenben különböző könyvnyomdákban készült könyvek árusításával foglalkoztak.[4]

Kezdetben a házaló képkereskedők voltak legerősebb versenytársaik, de ezekkel mint helybeli polgárok könnyen boldogultak. MUHRPÜCKL József könyvkötő panaszára a pestvárosi tanács már 1721 szeptember 19-én elrendelte, hogy a házaló képkereskedők (die hausirenden Bilder-Krammer) csupán országos vásárokon árusíthatnak naptárakat és könyveket. Utóbb kezdtek Pesten a könyvkereskedők is megtelepedni, amit megakadályozni nem állott módjukban, de legalább a saját megélhetésüket törekedtek biztosítani. Amikor ugyanis az első pesti könyvkereskedő (Buchführer), a kölni származású MAUS Gellért megtelepedési engedélyért folyamodott, a könyvkötők nevében CHOR József és PÉCSY András tiltakoztak az ellen, hogy kötött könyvekkel is kereskedhessék. A pestvárosi tanács ezért 1748 szeptember 6-án csupán azon feltétel alatt engedte meg neki a megtelepedést, ha az új könyveket a pesti könyvkötőknél kötteti be, régi könyvekkel azonban szabadon kereskedhetik.[5]

Abban a korszakban, mikor a könyvkereskedelem még a könyvkötők kezében volt, elsősorban a vásárokon történt a könyvárusítás. Ezért folyamodtak 1755 április 22-én a pesti könyvkötők a tanácshoz, hogy megfelelő vásárhelyet jelöljön ki számukra. A tanács úgy intézkedett, hogy az összes könyvkötők ugyanazon a helyen árusítsanak, mert véleménye szerint ez esetben nem érhette őket sérelem, t. i., hogy egyik jobb, a másik rosszabb helyet kapjon. Ez a gyakorlat akkor sem szünt meg, amikor a könyvkereskedés már a hivatásos könyvkereskedők kezébe ment át, mert KÖPFF György pesti könyvkereskedő 1782 július 22-én azt kérte a tanácstól, hogy vásári bódéját a Váci-utcában állíthassa fel, amit mint pesti polgár el is ért. El lehet képzelni, hogy ilyen viszonyok között milyen könyvek képezhették a kereskedelem legfőbb tárgyát. Mindenesetre elsősorban imádságos könyveket és egyéb ájtatos munkákat árusítottak, ami a vásári nép között könnyebben elkelt. A könyvkereskedelem másik fontos tárgya, a tankönyvek, ritkábban képezhették vásári forgalom tárgyát, azoknak vásárokon kívül is állandóan megvolt a vevőközönségük. Az elmondottakat igazolhatjuk MÜLLER Jakab pesti könyvkötő könyvállományával, melynek leltárát 1775-ben történt elhunyta után vették fel.[6]

MÜLLER Jakab győri származású volt s a könyvkötői jogot az 1752 június 15-iki tanácsülési jegyzőkönyv szerint PÉCSY András özvegyétől vette meg. Először WIND Magdolnával kötött házasságot s e házasságból négy gyermeke született, t. i. Gellért, Jakab, Magdolna és Antal. Első felesége halála után 1763 április 14-én újabb házasságra lépett ZABROVSZKY Magdolnával s e házasságból ismét hét gyermeke született, t. i. József, Teréz, Erzsébet, Anna, Vince, Ferenc és Katalin. Gyermekei közül ketten is folytatták az apa mesterségét, nevezetesen Gellért, aki 1776 január 14-én anyai örökrésze kiadása tárgyában keresetet indított, és Antal, aki az 1792 november 26-iki összeírás szerint a Sebestyén-téren gyakorolta mesterségét.[7]

MÜLLER Jakab 1775 november 27-én halt meg, amikor is legfiatalabb gyermeke még csak hat hetes volt. A hagyatéki leltár szerint készpénze egyáltalán nem maradt, maradt azonban két háza, egyik az Ujvilág-utcában (384. sz.) 1525 frt értékben s a másik a külvárosban (547. sz.) 416 frt 50 kr. értékben. A belvárosi házat 1767-ben vette BLUTMACHER Józseftől s az első házasságból visszamaradt gyermekek kielégítésére el kellett adni. A külvárosi házat 1774-ben vette MAYER Józseftől s ez tovább is a család kezén maradt.

MÜLLER Jakab hagyatékában jelentős mennyiségű könyv maradt, ami arra mutat, hogy könyvkötésen kívül könyvkereskedéssel is foglalkozott. E mellett tanuskodhatik különben az 1773 április 23-iki tisztújítás is, amikor MÜLLER Jakabot mint könyvkereskedőt (bibliopola) a választott polgárok sorába jelölték. A könyvkötés és könyvkereskedés közötti határvonalak ez időben még nem voltak szigorúan megvonva, mert p. o. MAUS Gellért, aki mint könyvkereskedő kezdte meg pályafutását, a halotti anyakönyvben 1778 december 3-án könyvkötőnek (bibliopagus) van megjelölve.

MÜLLER Jakabot MAUS Gellért példája indíthatta a könyvkereskedésre, mert benső barátságban élt vele, mindkét házassága alkalmával MAUS volt a tanuja s róla nevezte el legidősebb fiát Gellértnek. A MÜLLER Jakab által megalapított könyvkereskedés azonban nem maradt fenn, mert a könyvkészletet halála után eladták.

A MÜLLER Jakab hagyatékában talált könyvek a következők voltak:


I. Fűzött könyvek

78 db Tägliche Andachtsübungen à 18 kr. = 23 frt 24.
SCHREGER: Reiss-Büchl = 10 kr.
3 db Officium Rakoczianum à 15 kr. = 45 kr.
KEMPIS Tamás magyarul = 10 kr.
9 db református imakönyv à 30 kr. = 4 frt 30.
5 db Liliom kertetske à 12 kr. = 1 frt.
4 db Fortuna, azaz szerentsének kereke à 12 kr. = 48 kr.
Himmel Schlüssel (imakönyv) = 15 kr.
6 db Rózsás kert (imakönyv) à 18 kr. = 1 frt 48.
Evangelium = 30 kr.
BREAN: Teutsches Andachts-Buch = 24 kr.
BODO: Jurisprudentia criminalis = 1 frt.
8 db MARLIANUS: Theatrum politicum à 20 kr. = 2 frt 40.
KÉRI: Imperatores orientis = 45 kr.
8 db tót énekes könyv à 12 kr. = 1 frt 36.
6 db tót énekes könyv à 9 kr. = 54 kr.
Orbis pictus = 40 kr.
Rózsás kert 8° = 15 kr.
10 db német misekönyvecske à 3 kr. = 30 kr.
3 db GYÖNGYÖSI: Chariclia à 12 kr. = 36 kr.
3 db Jó nap (imakönyv) à 9 kr. = 27 kr.
10 db Dialogus royal à 12 kr. = 2 frt.
50 db Fundamenta (linguae Hungaricae) à 1 kr. = 50 kr.
830 db református ábécés könyv leányok számára. 100 db à 1 frt. = 8 frt 30.
12 db tót nyelvű lutheranus katekizmus à 1½ kr. = 18 kr.
2 db tótnyelvű lutheranus imakönyv à 5 kr. = 10 kr.
rizsma vörös fedőpapir à 36 kr. = 54 kr.
Karmazsin bőr = 3 frt.
5 köteg fehér báránybőr à 6 frt = 30 frt.
1 csomag színes papir = 5 frt.
bőrhulladékok = 30 kr.
2 db ROLLIN Károly: Gyermekek fizikája à 5 kr. = 10 kr.
2 db CSAPÓ: Új füves és virágos magyar kert à 30 kr. = 1 frt.
4 db HORÁNYI: (Propositiones logicae) à 7 kr. = 28 kr.
2 db Königliche Halszierde (imakönyv) à 30 kr. = 1 frt.
9 db Opusculum (orthographicum) à 3 kr. = 27 kr.
30 db német nyelvű katholikus ábécés könyv fiúk számára à 1½ kr. = 45 kr.
25 db különféle imakönyv à 9 kr. = 3 frt 40.
8 db SEELENWECKER (imakönyv) à 9 kr. = 1 frt 12.
100 db ábécés könyv = 1 frt.
3 db Gertrudis és Mechtildis (imakönyv) à 9 kr. = 27 kr.
8 db Schreibbüchl à 6 kr. = 48 kr.
PRAY (Annales veteres Hunnorum) = 10 frt.


II. Kötött könyvek

4 db MARLIANUS: Theatrum politicum à 25 kr. = 1 frt. 40.
SCHWANDTNER: Scriptores rerum Hungaricarum = 2 frt 45.
2 db Trója veszedelme à 1 frt = 2 frt.
Rituale Strigoniense = 1 frt 45.
2 db LIPSIUS Justus: De conscientia = 30 kr.
5 db Rhetorica à 36 kr. = 3 frt.
LÜNIG Keresztély: Titularbuch = 24 kr.
Specimen jurisprudentiae eccl. Hungaricae P. I. = 1 frt 30.
Grammatica, amely igaz nyelvmesternek neveztetik = 17 kr.
MISSALE S. Francisci = 5 frt.
LEBEN Christi = 2 frt.
3 db magyar nyelvű Officium Rakoczianum tokkal à 1 frt 30 = 4 frt 30.
2 db Geistliches Vergissmeinnicht à 30 kr. = 1 frt.
3 db Andachts-Übungen à 30 kr. = 1 frt 30.
2 db Lelki fegyver tokkal à 1 frt 15 = 2 frt 30.
3 db Andachts-Übungen tokkal à 1 frt 15 = 3 frt 45.
Weltliche Leiden = 1 frt 15.
Andachts-Übung in 12° = 51 kr.
5 db tót nyelvű énekeskönyv à 24 kr. = 2 frt.
4 db Lelki fegyver à 30 kr. = 2 frt.
Rózsás kert (imakönyv) tokkal = 1 frt 15.
10 db Andachtsübungen in 12° à 34 kr. = 5 frt 40.
3 db Mennyei arany kults à 30 kr. = 1 frt 30.
4 db Quotidiana pietatis exercitia à 1 frt = 4 frt.
10 db Kleine Baumgärtel (imakönyv) à 31 kr. = 3 frt 30.
3 db Mennyei arany kults à 24 kr. = 1 frt 12.
20 db Opusculum (orthographicum) à 6 kr. = 2 frt.
59 db külömböző imakönyv à 9 kr. = 8 frt 51.
6 db Utitárs (imakönyv) à 7 kr. = 42 kr.
3 db Gertrudis és Mechtildis (imakönyv) à 30 kr. = 1 frt 30.
6 db tót nyelvű imakönyv à 18 kr. = 1 frt 48.
32 db Lelki kints (imakönyv) à 8 kr. = 6 frt 16.
7 db Principia vitae christianae à 12 kr. = 1 frt 24.
26 db külömböző katekizmus à 7 kr. = 3 frt 02 kr.
9 db német katekizmus à 4 kr. = 36 kr.
36 db Szent Historia à 2 kr. = 1 frt. 12.
52 db külömböző ábécés könyv à 4 kr. = 3 frt 28.
1 db Register = 2 frt.
WAGNER: Phrasaeologiae latinae corpus = 30 kr.
Vita Sancti Stephani = 15 kr.
Heineccius: Antiquitatum Romanarum = 20 kr.
Granatapfel: Medicin- und Kochbuch = 1 frt 45.
BAUMEISTER: (Elementa philosophiae) = 20 kr.
SAJNOVICS: Demonstratio Ungarorum et Laponum = 24 kr.
Caraccioli = 15 kr.
SZOKOLÓCZY: Tribunal ecclesiasticum = 36 kr.
Praxis seu forma processualis = 12 kr.
BAUMEISTER: Philosophia rationalis = 30 kr.
SCHWARTZENFELS: Epistolae = 20 kr.
2 db Ciceronis epistolae à 45 kr. = 1 frt 30.
CELLARIUS: Breviarium antiquitatum Romanarum = 30 kr.
GINTER: Chorus Israël = 1 frt 15.
TROSTBRUNN: (imakönyv) = 24 kr.
PICHLER: Compendium = 48 kr.
PICHLER: Ius canonicum = 1 frt 15.
2 db Hármas historia = 2 frt 30.
3 db HÜBNER: Historia sacra = 1 frt 30.
4 db HORÁNYI: (Propositiones logicae) à 15 kr. = 1 frt.
4 db Breviarium Romanum = 10 frt.
PRAY: Supplementum ad annales = 15 kr.
BAUMEISTER: Exercitationes = 24 kr.
VALLENSIS jogi kézikönyve = 45 kr.
PÉTERFFY: Sacra concilia 2 k. = 3 frt.
PALMA: Notitia rerum Hungaricarum 3 k. = 2 frt 25.
WIGAND: Tribunal = 20 kr.
Bilfingerius = 24 kr.
BEL: Compendium Hungariae = 30 kr.
MARLIANUS: Theatrum politicum = 25 kr.
Menstrua Sanctorum = 30 kr.
Briefe zur Bildung des Geschmacks = 51 kr.
LANNIODUS Britannicus = 51 kr.
SCHREYER: Studiosus Jovialis = 45 kr.
Von Verbrechen und Strafen = 20 kr.
2 db Peplier: Grammaire à 36 kr. = 1 frt 12.
CICERONIS orationes = 1 frt.
SCHRARIDIUS: Lexicon = 45 kr.
Acta publica oder Sammlung aller Staatsschriften = 2 frt.
Tractatus rerum moralium in Pannonia = 18 kr.
Beschreibung von Königreich Hungarn = 24 kr.
KEMPIS Tamás német nyelven = 10 kr.
16 db Finger-Kalender = 45 kr.
Officium hebdomadae sanctae = 51 kr.
300 db ábécés könyv = 3 frt.
Principium = 18 kr.
Magyar énekes könyv = 51 kr.
2 db Liliom kert (imakönyv) à 30 kr. = 1 frt.
3 db tót nyelvű imakönyv à 30 kr. = 1 frt 30.
2 db Kern aller Gebeten à 36 kr. = 1 frt 12.
Lelki kints (imakönyv) = 15 kr.
Curtius RUFUS = 24 kr.
Historia universa = 17 kr.
3 mázsa makulatura papir = 4 frt 30.
GOTTSCHED: Kern der teutschen Sprache = 20 kr.


III. Nem értékesíthető könyvek

Vita Sanctae Elisabeth = 1 frt 15.
PEPLIER: Grammaire = 51 kr.
Monita politico-moralia = 20 kr.
Christ Nacht-Metten = 20 kr.
Joannis a Jesu: Utriusque legis thesaurus = 45 kr.
Adorna: Abhandlung vom Fegfeuer = 12 kr.
Epistolae Joannes RAVESII = 10 kr.
KÖRNER Joannes: (Politique chrétienne) = 24 kr.
THURÓCZI Ladislaus = 1 frt 15.
Dionisius Chartusianus = 30 kr.
HENTSCHIUS: Philosophia mathematica = 45 kr.
LOSONTZI: Artis poeticae subsidium = 20 kr.
2 db Pray: Dissertatio de S. Ladislao = 2 kr.
PRAY: Dissertatio de Salomone = 45 kr.
RAYMUND: Biblische Geschichte = 1 frt.
PINAMONTI: Christianus in solitudine = 1 frt.
2 db HANAPIUS: Exempla biblica = 48 kr.
HAMM: Meditationes = 45 kr.
FLORES bibliae = 30 kr.
ROUSSEAU prédikációk = 1 frt.
CELLARIUS: Latinitatis liber memorialis = 30 kr.
Paschaschier auf Reisen = 1 frt.
FLEURY: Dissertationes ecclesiaticae = 2 frt.
RAPPIN: Glauben = 36 kr.
FERRARIUS: De rebus gestis Eugenii = 15 kr.
2 db Sebastianus CASTELLIO = 24 kr.
VIDEBURG: Systema theoreticum = 12 kr.
LÖHRER: Innerlicher Christ = 15 kr.
KLAUS: Catechetica 2 k. = 2 frt.
RAMMLER: Einleitung in die schöne Wissenschaften = 2 frt 30.
Tractatus de novitatibus = 12 kr.
Franciscus SALESIUS = 12 kr.


Ha a leltárban felsorolt munkákon végigtekintünk, mindenekelőtt az ötlik a szemünkbe, hogy a könyvek túlnyomó részben kötött állapotban maradtak fenn. Ezt az örökhagyó mestersége indokolta, ki a könyveket fűzött állapotban vásárolta a könyvnyomtatónál s kötött állapotban adta el.

Tárgyuk szerint elsősorban imakönyveket és tankönyveket tartott raktáron, mert azokat jobban keresték. Különösen ábécés könyvekből volt nagy készlete s azoknál a leltár szerint a kötés jóval nagyobb értéket képviselt a nyomtatott munkánál. Imakönyvekből is sokat és sokfélét tartott raktáron, mert ezek kötött állapotban kerültek forgalomba s a vevő mindig nagy súlyt helyezett a kötés minőségére. Népies munkákat és kalendáriumokat egyáltalán nem tartott, mert ezeket nem kellett bekötni. Voltak tudományos könyvei is (BÉL, PRAY, PÉTERFFY, SCHWANDTNER stb.), de ezekből csak 1-1 példányt tartott raktáron.

A hagyatékban talált könyvek túlnyomó része magyarországi sajtótermék volt, tehát magyarországi könyvnyomtatóktól szerezte be azokat. Külföldi munka csak elvétve akad közöttük s ezek is inkább használt állapotban kerülhettek hozzá.

Különösen a pozsonyi LANDERER nyomdával állhatott élénk üzleti összeköttetésben, mert LANDERER Mihály 1775 december 2-iki számlája szerint 941 frt régi tartozása volt nála s ezenkívül több újabban szállított könyv vételárával is tartozott.

E könyvek a következők voltak:

1 PÁRIZ PÁPAY = 2 frt 18.
2 WERBŐCZY = 1 frt 18.
1 Officium Rakoczianum 12° = 18 kr.
1 KEMÉNY János = 8 kr.
2 Kártigám = 1 frt 30.
1 Articuli diaetales = 1 frt 15.
3 Emmanuelis rhetorica = 1 frt 24.
3 Emmanuelis syntaxis = 1 frt 18.
6 Principia = 3 frt 12.
2 Officium Rakoczianum 8° = 1 frt.
6 Lutheranus Canisius = 18 kr.
2 WERBŐCZY = 1 frt 18 kr.
6 Officium Rakoczianum 12° = 1 frt 18.
2 Meliboeus = 48 kr.
6 Principia = 3 frt 12.
1 magyar biblia = 4 frt 30
1 Huszti: Jurisprudentia = 2 frt 16.
1 Synonima = 1 frt 27.
2 Synonima = 2 frt 54.
1 Szegedi: Tyrocinium = 48 kr.

Minthogy e könyvek túlnyomó részét már nem találhatjuk meg a hagyatéki leltárban, arra kell következtetnünk, hogy ezeket nem raktára, hanem megrendelői számára hozatta meg. Erre enged következtetni az is, hogy a könyvekből csupán egyes példányokat rendelt, ami egyes megrendelőnek felelt meg.

Az elmondottakból képet alkothatunk magunknak arról, hogy milyenek voltak a pesti könyvkereskedési viszonyok abban az időben, mikor még kezdetleges volt a kultura s a vásárokon összpontosult a könyvforgalom. Ha a város kulturája nagyobb lendületet vett volna, akkor ebből a primitiv könyvkereskedésből épen úgy modern könyvkereskedés lett volna, amint azt a hollandi Elzevireknél láthatjuk. Minthogy azonban ehhez az előfeltételek hiányzottak, ez a primitiv könyvkereskedés az alapító halálával egészen elsorvadt s MÜLLER Jakab fiai már inkább a könyvkötésre helyezték üzletük súlypontját. Bizonyítható ez az 1777 január 4-én elhalt MÜLLER Gellért hagyatéki leltárával,[8] melyben csupán ábécés könyveket találunk nagyobb számmal (400 A B C-Büchl à 6 f. 40 = 26 f. 20), de néhány imakönyvtől eltekintve, más könyv alig volt benne.



II.
Weingand és Köpff
(1770-1786)

Pest város első hivatásos könyvkereskedője (Buchführer) a kölni származású MAUS Gellért volt, aki 1748-ban telepedett meg Pesten 33 esztendős korában. Megtelepedése nem folyt le símán, mert a könyvkötők, akik addig maguk foglalkoztak könyvárúsítással, óvást emeltek az ellen, hogy kötött könyvekkel is kereskedhessék. A kérdést a pestvárosi tanács úgy oldotta meg, hogy 1748 szeptember 6-án csupán azon feltétel alatt engedte meg neki a könyvárusítást, ha az új könyveket a pesti könyvkötőkkel kötteti be, a régi könyvek forgalombahozatalát azonban minden korlátozás nélkül megengedte.[9]

MAUS Gellért üzleti forgalma nem lehetett nagy, mert a város lakossága kisszámú volt, a kegyesrendiek gimnáziuma csupán később lett teljessé, s a vásárok sem voltak még elég látogatottak. Mikor 1757-ben a pesti jogi szakiskola megnyílt, MAUS könyvkereskedése némi jelentőséghez jutott, mert a jogtanár, PERGHOLD Lukács kézikönyvének ő lett a bizományosa. Ezt megelőzőleg 1748 és 1756 között a Corvina (1896. évf. 188. l.) hét kiadványáról tud amelyek mind latin nyelvű munkák voltak. Mindemellett üzlete nem tudott felvirágozni s ez indíthatta arra, hogy könyvkereskedői jogosítványát 1770 március 12-én WEINGAND János Mihálynak eladja.[10]

MAUS Gellért szegénysége mellett bizonyít, hogy mikor KRÜCHTEN Gellért bécsi könyvkereskedő 1767 óta fennálló 300 frt követelése miatt 1775-ben beperelte, már mint teljesen vagyontalan ember (misera pars) szerepel a periratokban.[11] Vállalkozásai különben kezdettől fogva balul ütöttek ki, mert 1751 április 1-én BRUNSVICK Antaltól egy esztendőre 400 frtot vett kölcsön, de csupán 155 frtot tudott letörleszteni belőle s a hitelező kénytelen volt 1758-ban végrehajtást kérni ellene.[12] Ezt az összeget valószínűleg arra használta fel, hogy BUDAY Imre özvegyétől egy szántóföldet vásárolt meg. Azonban ezzel is pórul járt, mert a szántóföldet 1757-ben a törvényes örökös visszaperelte tőle s hasztalan hivatkozott rá, hogy a szántóföldet már 6 esztendő óta bírja, a vételár lefizetése ellenében vissza kellett adnia.[13]

Vállalatának szerencsétlen kimenetele oda juttatta, hogy élte végén már mint könyvkötő volt kénytelen fenntartani magát. Mikor ugyanis 1778 december 3-án 63 esztendős korában meghalt, a halotti anyakönyvbe már mint könyvkötőt (bibliopega) jegyezték be. Vagyona nem maradt s mikor a kassai nyomda halála után egy kisebb követelést akart behajtani, a pestvárosi tanács 1780 február 14-én azt jelentette, hogy eltemettetéséről is másoknak kellett gondoskodni.[14]

A könyvkereskedői jogot WEINGAND János Mihály vette át tőle, ki a bajorországi Kohlgrub helységből származott s 1770 március 16-án lett pesti polgárrá. Már 1769 május 22-én könyvkereskedői jogért folyamodott, de a MAUS Gellérttől nyert információ alapján 1769 május 31-én megtagadták az engedély kiadását. WEINGAND az üzletet nem sokáig folytatta egyedül, hanem KÖPFF János Györgyöt vette társul maga mellé, ki a bajorországi Hochenschwangauból származott s 1774 március 3-án lett pesti polgárrá. Már a polgárjog megszerzése előtt társa volt WEINGANDnak (Handlungs-Compagnion und Besitzer), mert mikor 1774 február 12-én HOFFERné, KRAUSZ Anna Máriával házasságra lépett, WEINGAND János Mihály arra kötelezte magát, hogy halála után feleségét fogja elismerni társtulajdonosul. Kikötötte azonban, hogy az asszony ez esetben szakértőt fog beállítani az üzletbe s ennek fizetéséről maga fog gondoskodni.[15] Úgy látszik, hogy az üzletben WEINGAND János Mihály testvére, a bécsi WEINGAND János György is részes volt, mert a tárgyalandó osztozási iratok között egy kimutatást találtunk azon elveszett üzleti követelésekről, melyeket az 1781 június 23-i szerződés szerint a bécsi WEINGAND János György is viselni tartozott. Erre vonatkozólag azonban közelebbi adataink nincsenek s így a társtulajdonosok közötti viszonyt feltárni nem áll módunkban.

A WEINGAND és KÖPFF könyvkereskedés legrégibb katalógusát PETRIK a következő cím alatt idézi: Catalogus universalis librorum omnigenae facultatis qui venales prostant Pestini in officina I. M. Weingand et J. G. Köpff Pest, 1774. (390. l.) Ez a könyvkereskedés legrégibb katalógusa, címén kívül azonban mást sem tudunk róla s nem is sejtjük, hogy PETRIK honnan vette.

Fennmaradtak azonban a könyvkereskedés későbbi katalógusai, amelyekből fogalmat alkothatunk a könyvkereskedés jellegéről. A legrégibb fennmaradt katalógus 1779-ben jelent meg a következő cím alatt: Catalogus librorum juridico-medico-historico etc. etc. qui venales prostant Pestini et Budae apud I. M. Weingand et J. G. Köpff. (263. l.) E katalógushoz 5 pótfüzetet adtak ki az újabb beszerzésekről, melyek első darabja (Supplementum I.) 1782-ben jelent meg (72 l.). 1781-ben is adtak ki egy idevágó pótfüzetet, amely csupán abban különbözik a többitől, hogy címlapja nem latin és német, hanem kizárólag német nyelvű.[16] Úgy látszik, hogy ez volt az igazi első pótfüzet, az előbb említett már a második volt s tévedésből jelezték elsőnek. A harmadik pótfüzet nem maradt fenn, fennmaradt azonban a negyedik (Supplementum IV.), mely 1784-ben jelent meg 83 oldalnyi terjedelemben s az ötödik (Supplementum V.), mely ugyancsak 1784-ben jelent meg 230 oldalnyi terjedelemben.

Theológiai munkákról is volt egy hasonló alapkatalógusuk, amely nem maradt fenn. Fennmaradtak azonban a pótfüzetei, melyek 1784-ben megjelent egyik darabjának (29 l.) a címlapja csonka s így nem állapítható meg róla, hogy hányadik pótfüzet. A harmadik pótfüzet címlapja azonban teljes s a következőket tartalmazza: Dritte Fortsetzung des allgemeinen Verzeichnisses geistlicher Bücher, die in Pest, Ofen und Kaschau bei I. M. Weingand und J. G. Köpff zu haben sind. Pest, 1784. (49 l.)

Kiadtak végül egy harmadik katalógust is, mely a francia, olasz és angol nyelvű munkákat tartalmazta a következő cím alatt: Catalogue des livres français, italiens et anglais, qui se trouvent chez Weingand & Köpff rue de Serpent à Pest 1781 (30 l.).

A katalógus-kiadásban a WEINGAND és KÖPFF könyvkereskedés igazán tiszteletreméltó példával járt elől s e tevékenységét az 1779. évi katalógus előszavában azzal indokolta, hogy Magyarországon nincs olyan tudományos folyóirat, melyből az olvasók az új könyveket megismerhetnék. Nem szorítkozik azonban az új könyvekre, hanem a XVIII. század folyamán megjelent régebbieket is felöleli. Megkönnyítette a könyvbeszerzést azzal is, hogy az eladási árakat is feltüntette s csupán a ritkább könyvek mellett (Acta eruditorum Lipsiensium 1682-1773.) hagyta el az ármegjelölést.

A WEINGAND és KÖPFF könyvkereskedés katalógusaiból megtudjuk azt is, hogy a vállalat gyorsan fejlődött, mert 1774-ben még csak a pesti könyvkereskedés állott fenn, 1778-ban azonban már Budán s 1784-ben Kassán is voltak fióküzletei.

Az 1779. évi katalógust MILLER Jakab Ferdinánd őrizte meg számunkra s a címlap hátára azt jegyezte fel, hogy a katalógust a TELEKI-könyvtár is érdemesnek tartotta a megőrzésre, mert rendkívül becses könyvanyagról számolt be. A könyvanyag valósággal becses, de nem magyar s épen úgy beillett volna bármelyik bécsi vagy lipcsei könyvkereskedésbe. A könyvek nagyrésze a szerzők betűrendjében van felsorolva, de vannak közben tárgyi csoportok is, mint: klasszikus szerzők, színművek, költemények, történeti munkák, regények, szótárak, nyelvtanok, mathematikai munkák, katonai könyvek, orvosi és vegytani munkák (ezekben különösen gazdag), zeneművek, gazdasági szakmunkák, útleírások és térképek. Magyar nyelvű könyvet csupán 2 darabot sikerült a 263 oldalt kitevő katalógusban találni; az egyik STEIDELE bábamestersége (1777), a másik VERBŐCZI tripartituma magyarul (1779), tehát mindkettő fordítás. Elég szépen van azonban képviselve benne a magyarországi latin irodalom: BÉL Mátyás művei, CORNIDES Regum Hungariae genealogia, CZVITTINGER Specimen Hungariae litterariae, DESERICIUS De initiis ac majoribus Hungarorum és Historia episcopatus Vaciensis, HORÁNYI Memoria Hungarorum, HUSZTI Jurisprudentia Hungarica, KATONA Historia critica primorum Hungariae ducum és Synopsis chronologica, SZENCZI MOLNÁR Albert és PÁRIZ-PÁPAI Ferenc latin-magyar szótárai, MAKÓ Pál mathematikai művei, HATVANI István Thermae Varadienses, STÖCKER Thermographia Budensis, WESZPRÉMI Medicorum Hungariae biographia, OLÁH Miklós Hungaria et Attila, sive de originibus gentis Hungaricae, PALMA és PRAY művei, RÁTTKAY Memoria regum et banorum Croatiae, RIEGER Corpus juris ecclesiastici regni Hungariae, SCHAFFRATH De electricitate, SCHIER és SCHWARZ Godofréd művei, SEVERINUS Pannonia veterum monumentis illustrata és Conspectus historiae hungaricae, SZERDAHELYI Aesthetica, SZKLENAR Genealogia Batthyaniorum gentis, TIMON Sámuel művei, TURÓCZY László Hungaria suis sum legibus, WAGNER Károly művei, WALLASZKY Testamen historiae litterariae, amelyek mindegyike bécsi könyvkereskedésben is megállotta volna a helyét.

S ugyanezt mondhatjuk a pótkatalógusokról is. Akármilyen nagy és virágzó volt tehát WEINGAND és KÖPFF könyvkereskedése, nem volt magyar könyvkereskedés s akármelyik vidéki könyvnyomtató vagy könyvkötő többet tett a magyar nyelv és irodalom felvirágoztatása érdekében.

KÖPFF János György 1785 június 2-án meghalt s özvegyén kívül két kiskorú gyermeket hagyott hátra. A pestvárosi tanács 1785 július 4-én szabályszerűen felvétette az üzleti leltárat, az özvegy azonban óvást jelentett be ellene, mert a leltározás alkalmával nem volt képviselve. Kifogásolta továbbá azt is, hogy WEINGAND, aki KÖPFF halála óta egyedül vezette az üzletet, nem számolt be soha a befolyt jövedelmekről. WEINGAND szeretett volna ez áldatlan állapotnak véget vetni s 1786 július 1-én is sürgette a könyvanyag felosztását, a tanács azonban nem tudott kívánságának eleget tenni, mert az özvegy üzletvezető (Geschäftsträger) kirendelése céljából hatheti haladékot kért. Az özvegy viszont 1786 augusztus 8-án a kancelláriához folyamodott, mely augusztus 9-én elrendelte, hogy szükség esetén vegyék fel újból az üzleti leltárt s WEINGANDot kényszerítsék, hogy a KÖPFF halála óta befolyt jövedelmekről számoljon el.

Azt is kifogás tárgyává tette az özvegy, hogy WEINGAND az AMBRÓZZY-házban bérelt új boltjába könyveket hordatott át, melyek a közös könyvanyag régi értékes és új kelendőbb darabjai. A polgármester megtiltotta a könyvek áthordását, minthogy azonban WEINGAND az áthordást a tilalom ellenére is folytatta, KÖPFFNÉ újabb panaszára 1786 julius 31-én lepecsételtette az új üzlethelyiséget. WEINGAND ezzel szemben erélyesen tiltakozott s kimutatta, hogy az új üzlethelyiségbe, melyet különben is csak raktárul használt fel, azon könyveket hordatta át, melyek az ő számlájára érkeztek.[17]

A könyvanyag felosztása végre 1786 augusztus 21-én megtörtént, mert a STROHMAYER csődtömegében fennmaradt a KÖPFFNÉnek jutott könyvkereskedés pénztári naplója, mely 1786 szeptember 30-án 18 frt kiadást mutat ki a HORÁNYI számára azon a címen, hogy az üzlet 1786 augusztus 21-én történt átvételétől irnoki minőségben működött (dem Schreiber HORÁNYI bei der Übernahme vom 21. Aug. bis letzten September à wöchentlich 3 Fl.) Ez a pénztári napló 1787 végéig egyenként feltünteti az eladott könyvek címeit és az értük befolyt összegeket, de feltünteti az üzlet vitelével kapcsolatos kiadásokat is s a különbözetet minden hónap végén beszállítja a főpénztárba. A pénztári napló abból az időszakból származik, mikor a könyvkereskedést FINGERHUTH Adolf vezette, akinek KÖPFF György özvegyével kötött szerződését nem ismerjük. A pénztári napló azonban azt is mutatja, hogy a könyvkereskedést a KÖPFF György özvegye veszélyére folytatta s ezért évi 400 frtot kapott, aminek megfelelően havi 33 frt 20 krt vett fel az üzleti bevételekből. (Zur Führung meiner Haushaltung gegen mir selbst bestimmte à jährlich 400 Fl. vom 27. Aug. bis 27. September 33 Fl. 20.) A 400 frt pedig az üzletvezetők szokásos javadalmazása volt, mert MEISZNER is annyit kapott utóbb az új tulajdonostól, STROHMAYER Ignáctól. Az üzletvezetői fizetés azonban csupán két hónapon át van kimutatva, amiből arra következtetünk, hogy FINGERHUTH Adolf 1786 szeptember végétől kezdve nem volt többé üzleti alkalmazott, hanem üzlettársa lett KÖPFFNÉnek s a tiszta haszonban osztoztak.

A WEINGAND és KÖPFFNÉ közötti osztály ügye csupán 1786 végén nyert befejezést, mikor WEINGAND az üzleti könyvek alapján a követelésekből és tartozásokból egyenlő részt hasított ki az özvegy számára s ezt az osztályt KÖPFFNÉ FINGERHUTH Adolf szakértő véleménye alapján elfogadta. Ez a FINGERHUTH Adolf 1786 augusztus 1-ig a TRATTNER János Tamás pesti könyvkereskedésének az üzletvezetője volt,[18] s utóbb a KÖPFFNÉ üzletét Georg KÖPFF Wittwe und Companie cég alatt folytatta. Ugyancsak KÖPFFNÉ javára eshettek a budai és kassai fióküzletek, amelyek közül a kassai fióküzlet 1786 november 12-ike és 1789 január 21-ike közötti pénztári naplója is fennmaradt és e szerint az üzletet PRAGER Lőrinc faktor vezette.

A követelésekre és tartozásokra vonatkozó osztály-tervezetet WEINGAND a tanács 1786 december 16-iki rendeletére elkészítette, s KÖPFFNÉ 1786 december 24-én elfogadta. Eszerint a könyvkereskedés összes követelései 12.059 frtot tettek ki, amiből 4346 forint esett a kétes, 790 frt a behajthatatlan követelésekre s ezekben az üzlettársak egyenlően osztoztak.[19]

Az üzleti tartozásokból KÖPFFNÉre a következők estek: Baglionische Erben Velence 2198 frt, OCHS, GEYMÜLLER u. CO. Bécs 999 forint, CRIGNIS Vác 897 frt, VEITH Augsburg 375 frt, Georg KLÖKH Buda 367 frt, FELSECKER Nürnberg 339 frt, Rudolf GRAEFFER Bécs 318 frt, HÖRLING Bécs 251 frt, DIETRICH Göttingen 277 frt, HAUG's Wittwe Leipzig 261 frt, GEBHARDT Bamberg 217 frt, LANDERER Pozsony 187 frt, WEINGANDT Leipzig 176 frt, KURCZBECK Bécs 158 frt DYCK's Buchhandlung Leipzig 153 frt, PACZKO Pozsony 144 frt, WAPPLER Bécs 140 frt, PAULI Berlin 136 frt, STROBEL München 120 frt, GLEDISCH Leipzig 116 frt, ORELL, GESSNER, FUESSLI und Co. Zürich 110 frt s egy sereg apróbb tartozás, összesen 13.777 forint értékben. WEINGANDTra pedig a következő üzleti tartozások estek: Akademische Buchhandlung Strassburg 1582 frt, MOESLE Bécs 1084 forint, WEIDMANNS Erben und REICH Leipzig 1024 forint, TRATTNER Tamás Pest 508 frt, TRASSLER Troppau 425 frt, SCHWIECKERT Leipzig 414 frt, Universitäts-Buchhandlung Buda 406 frt, RIEGER Augsburg 277 frt, WUCHERER Bécs 296 frt, TREUTTEL Strassburg 263 frt, BREITKOPF Leipzig 205 frt, Van den HOECKS Wittwe Göttingen 182 frt, KRATZERS Wittwe Bernstein 190 frt, Wolffische Buchhandlung Leipzig 166 frt, MYLIUS Berlin 151 frt, RASPE Nürnberg 145 frt, NICOLAI Berlin 140 frt, HELLER Halle 135 frt, STACHEL Bécs 131 frt, GRUND Bécs 112 frt, JUNIUS Leipzig 106 frt, Franz Seitzer u. Co. Bern 102 frt stb., összesen ugyancsak 13.777 frt értékben. Ezekből az üzleti tartozásokból megállapíthatjuk, hogy a WEINGAND és KÖPFF cégnek nagyon kiterjedt üzleti összeköttetései voltak s ez úton Pestet szerves kapcsolatba hozták a nyugati kultúrával. Kétségtelen, hogy fogyasztók hiányában ezt nem tehették volna, de az is bizonyos, hogy a fogyasztást épen a nyugati kultúra termékeinek megszerzése által mozdították elő. Addig a magyar fogyasztók a bécsi piacra voltak utalva, ami megnehezítette a könyvvásárlást, kivált az ország keleti részein; innen kezdve a könyvbeszerzés nem volt nehéz, mert Pest központi fekvése nagyon elősegítette azt.

Az üzleti követelésekből KÖPFFNÉre estek a következők: PILLER pesti tanár 309 forint, BRETSCHNEIDER lembergi udvari tanácsos, pesti egyetemi könyvtár 201 frt, STIPSITS pesti tiszti orvos 224 frt, MÉHES kolozsvári tanár 192 frt, MADARASSY egri kanonok 185 frt, SZAPÁRY gr. budai udvari tanácsos 135 frt, BUSCH br. BRUDERN pesti udvarmestere 134 frt, MAYER berencsfalvai plébános 94 frt, KNIE szegedi orvos 90 frt, MITTENDORFER könyvkötő 90 frt, BAUMEISTER veszprémi könyvkötő 69 frt, br. PRÓNAY Pál 63 frt, IMRE János Debrecenben 66 frt, br. PRÓNAY Mihály Ócsán 50 frt, WEBER Oszvald Pesten 50 frt, KOVÁCS József 47 frt, gr. TELEKI József Pesten 47 frt, RÁCZ pesti tanár 39 frt, FABRY Lembergben 36 frt, RICHTER gombai orvos 35 frt, ESZTERHÁZI egri püspök 34 frt, FESTETICH Toponáron 32 frt, HOXA Lembergben 33 frt, PRAY budai könyvtáros 32 frt, DARVAS udv. tanácsos Pesten 30 frt. A kétes követelésekből: báró MEDNYÁNSZKY titkár Budán 510 frt, HOFFMANN Parvinekben 118 frt, HELLEBAUER Nagyváradon 110 frt, LITZNER mérnök 102 frt, LOVÁSZ udv. tanácsos Budán 100 frt, WESZTERMAYER zombori könyvkötő 92 frt, GINDEL pálos szerzetes 64 frt, GINDEL pálos tartományfőnök 57 frt, br. SÁNDOR 58 frt, SCHAFFRATH pesti piarista 56 frt, FISCHER apatini mérnök 56 frt, SZATMÁRY Baján 49 frt, MEZEY miskolci könyvkötő 46 frt, PALÁSTY Bécsben 42 frt stb.

Magyar könyv aránylag nagyon kevés található az adósok számláján s ezek javarésze is imakönyv és iskolai tankönyv. Magyar könyveket vásárolt elsősorban MÉHES kolozsvári tanár, aki könyvkereskedéssel is foglalkozott, mert egy-egy munkából több példányt is találunk a számlájára írva. Különösen a GOTTSCHED-KRAZER német grammatikájából rendelt sokat, amelynek nagy piaca lehetett Kolozsváron. Ezenkívül a következő magyar könyveket találjuk a számláján: WÁLI: Római imperátorok tüköre. PÁZMÁNY Péter prédikációi, BETHLEN Kata: Bujdosásnak emlékezetköve (imakönyv), STURM és TIEDE: Istennel való társalkodás (imakönyv), KÓNYI János: Mindenkor nevető Demokritus, KLINIUS Miklósnak föld alatt való útja, Jó illatú rózsáskert (imakönyv) és VANIER: Paraszti majorság ford. SZABÓ Dávid. Méhesen kívül IMRE János debreceni könyvkereskedő vásárolt nagyobb mennyiségben magyar könyveket, kinek számláján a következőket találjuk: KÓNYI János: Mulató óra, KLINIUS Miklósnak föld alatt való útja, GOTTSCHED-KRAZER Uj német grammatika, Kassandra ford. BÁRÓTZY, József-napi prédikációk. Viszont IMRE János is küldött eladásra magyar könyveket, melyek árát leszámították tartozásából. Ilyen könyvek voltak a következők: Énekes könyv, Kótás könyv, MARÓTHI Arithmetica vagy a számvetésnek mestersége, Váradi prédikációk (ZSOLNAI Antal: Az örökkévalóságról négy beszéd), Szent Dávid zsoltárjai.

A magyarországi tudományos irodalom termékeit, nevezetesen a jezsuita írókat aránylag kevesen vásárolták. Első helyen áll ezek között VÖRÖS Ferenc joghallgató, kinek számláján a következőket találjuk: PRAY Annales regum Hungariae, Dissertatio de dextra S. Stephani, Specimen hierarchiae hungaricae, TIMON Epitome rerum hungaricarum, Imago Hungariae, SCHÖNWIESNER: De ruderibus laconici caldariique romani, In Romanorum iter commentarius geographicus stb. Kívüle még PALÁSTHY számláján találunk ilyen könyveket, de ezeket részben visszaküldte, tehát csupán megtekintésre kérte.

Annál több német és francia könyvet találunk a főrangú vásárlók számláin, nevezetesen br. PRÓNAY Mihálynál és Pálnál, gróf BATHYÁNY Fülöpnél, gr. SZAPÁRYnál, gr. ASPREMONTnál, br. PODMANICZKYnénál és FESTETICH Lajosnál, aminek magyarázata részben abban rejlik, hogy a kiadott katalógusok szerint WEINGAND és KÖPFF főleg ilyen könyvekkel kereskedtek. Nagyarányú könyvgyüjtő lehetett br. MEDNYÁNSZKY, kinek számláján METASTASIO, ROUSSEAU, MONTESQUIEU, HELVETIUS s VOLTAIRE művein kívül egész sereg könyvet találunk, még a nagy francia enciklopédiát is.

Az adósok között természetesen nagyon sok volt a vidéki könyvkötő, akik állandóan elszámolási viszonyban állottak a céggel. Ilyen adósok voltak a veszprémi BAUMEISTER, a temesvári LECHNER, a váci AMBRÓ, a kalocsai WERNER, a miskolci MÉSZÖLY és MOLNÁR, a komáromi UJVÁRI, a péterváradi ULRICH, a gyulai BALOGH, a nagyváradi ROMAYER, az eszéki MITTENDORFFER és a zombori WESTERMAYER. Ezek a könyvkötők elsősorban imakönyveket vásároltak, amint azt a veszprémi BAUMEISTER terjedelmes számlájából láthatjuk, amelyen a Kern aller Gebether, Himmelschlüssel, Halszierde stb. című imakönyvek sűrűn fordulnak elő. Jellemző, hogy a megrendelt könyvek között csupán egyetlen magyar munka fordul elő, melyet 66 példányban kapott meg, t. i. a hatodik Pius pápától kiadott imádságos könyvecske. A két miskolci könyvkötő számláján is csupán egy magyar könyvet találunk, STÖRCK orvosi könyvét, a többi latin vagy német munka.

A KÖPFFNÉnek jutott üzleti követelések behajtása nem ment könnyen, mert az adósok nem fizettek s a kimutatott követelések nem is bizonyultak mindig helyeseknek. BUSCHtól p. o. 134 frtot kellett volna kapnia s mikor az ügy 1787 július 5-én tárgyalás alá került, csupán 63 frt követelés bizonyult fennállónak. Ezért a 63 frtnyi adósságért azután WEINGAND megbizottja KILIAN Ádám vállalt szavatosságot, amit KÖPFFNÉ nevében FINGERHUTH Adolf elfogadott.[20] Volt olyan adós (MÁGER piarista), aki pénz helyett régi könyveket küldött, vagy visszaadta a vásárolt könyvet (INTZE pesti tanuló). PRÓNAY Pál báró adósságát csupán ismételt sürgetések után fizette ki 1789 január 12-én, gr. BATTHYÁNY Fülöp egyáltalán nem fizetett s nem fizettek mások sem.

Különösen azonban az üzleti tartozásokkal volt baj, mert KÖPFFNÉ kifogásolta a terhére rótt tartozásokat s nem akart fizetni. WEINGAND viszont sürgette a kifizetést, mert közös adósságokról lévén szó, ő is érdekelve volt. A bécsi WEINGAND János György 1787 augusztus 30-án tárgyalt beadványában kijelentette, hogy 3255 frtnyi követelését szükség esetén öccsével szemben is perelni fogja. WEINGAND beadványára a hétszemélyes tábla 1787 február 28-án kimondotta, hogy addig KÖPFFNÉ sem a könyvekből nem adhat el, sem a követeléseket be nem hajthatja, míg a hitelezők érdekei biztosítva nincsenek. Szavatossági nyilatkozatot követelt KÖPFFNÉtől s ha ezt nem hajlandó kiállítani, meghagyta a pestvárosi tanácsnak, hogy helyezze az üzletet zár alá s rendeljen ki zárgondnokot. WEINGANDdal szemben nem tartotta szükségesnek ennek elrendelését, mert máris eleget tett fizetési kötelezettségének. A pestvárosi tanács erre 1787 március 3-án elrendelte, hogy KÖPFFNÉ három napon belül köteles a kívánt szavatossági nyilatkozatot kiállítani, ami meg is történt, mert WEINGAND kevéssel utóbb ezt is kifogásolta. 1787 április 14-én tárgyalt beadványában ugyanis előadta, hogy a biztosítékul kijelölt ingatlanok a KÖPFFNÉ első férjének, HOFFER Márton kalaposmesternek a tulajdonát képezték s ezek felett a nagykorú örökösök is rendelkeznek.[21] Erre KÖPFFNÉ 1787 június 2-án tárgyalt beadványában végre azt ajánlotta fel, hogy kezeljék a könyvkereskedés állományát a hitelezők javára, de előzetesen vegyenek fel új leltárt, egészítsék ki a könyvállományt újabb darabokkal s hagyják jóvá FINGERHUTH Adolffal kötött szerződését.[22]

Erről a FINGERHUTH Adolffal kötött szerződésről az 1788 április 29-én STROHMAYER Ignáccal kötött szerződésből tudjuk, hogy az üzlet eladására vonatkozott s megengedte, hogy az Georg KÖPFF Wittwe und Companie cég alatt folytattassék tovább. Ez időből való az a 48 oldalt kitevő könyvjegyzék (Allgemeines Verzeichnis), mely 1787-ben jelent meg G. KÖPFF Witwe und Compagnie elnevezés alatt s túlnyomóan orvostudományi könyveket tartalmazott. A szerződés végrehajtására azonban nem került a sor, mert FINGERHUTH nem tudott eleget tenni fizetési kötelezettségeinek s elállott a vételtől.

Ekkor került a sor STROHMAYER Ignácra, aki 1788 április 24-én olyan feltételek alatt vette át az üzletet, hogy vételár fejében részletekben lefizet összesen 6600 forintot, és pedig 2 hónapon belül 600 frtot, 1788 november 1-től kezdve évenként 500 frtot, 1791 november 1-től kezdve pedig évenkint 1000 frtot, a hátralékos tartozás után mindig évi 5% kamatot számítva. KÖPFFné pedig kötelezte magát, hogy a házában (Kigyó-utca) levő bolthelyiségeket 10 esztendőre évi 300 forint bérért STROHMAYERnek leköti s megengedi azt is, hogy az üzletet 1 éven át Georg KÖPFF Wittwe und Companie név alatt folytassa.

Ez a STROHMAYER Ignác kleefeldi előnevet használt ugyan, de nagyon hányatott multú férfiú volt, aki Törcsváron született s 1788 szeptember 10-én lett pesti polgár. Bécsből 1784 körül került Pestre s itt hosszú időn át mint agens tartotta fenn magát. Az üzletet minden pénz nélkül vette át, mert az első 600 frt lefizetésére is 2 hónapi haladékra volt szüksége. Mindazonáltal egy ideig fizetett s csupán 1791 november 1 után szüntette be a törlesztéseket, amikor rohamosan hanyatlani kezdett az üzleti szerencséje s végre is csődbe került.

STROHMAYER Ignác már a KÖPFFné üzletének formális megvásárlása előtt részt vett az üzleti ügyek intézésében, mert egy 1787 december 10-én kelt nyugtát mint a KÖPFF-könyvkereskedés agense és teljhatalmú megbizottja (agens et plenipotentiarius bibliopolae KÖPFFianae) írt alá. Ugyancsak KÖPFFné képviseletében járt el, mikor 1788 március 31-én LANDERER Katalinnal egyezséget kötött 214 frtnyi követelése kiegyenlítése tárgyában.[23] Ez a követelés még a WEINGAND és KÖPFF-cég fennállása idejéből származott, amikor is LANDERER Katalinnál 428 frtért kinyomatták PALMA Károly Historia Hungariae című művét s csupán WEINGAND fizette meg a reá eső 214 frtot. A WEINGAND és KÖPFF-cég tehát könyvkiadói tevékenységet is fejtett ki, de tőke hiányában adósságra dolgozott.

A WEINGAND és KÖPFF-cég fennállása idejéből származott egy másik adósság is, melyet 1788 július 1-én kelt kötelezvényével STROHMAYER Ignác vállalt át. KNIE Márton enyedi orvos ugyanis 1400 frtot követelt a cégen, melyet WEINGAND nem volt hajlandó közös adósságnak elismerni s ezért KÖPFFnére, róla pedig STROHMAYERre szállott át.[24] Ezzel az adóssággal korán kellemetlenségei támadtak STROHMAYERnek, mert a hitelező beperelte s csupán szavatosság mellett volt hajlandó panaszát visszavonni.

STROHMAYER a könyvkereskedést nagy energiával vezette s Budán és Kassán is voltak fióküzletei, amelyeket ugyancsak KÖPFFNÉtől vett át. Vállalkozásaival azonban nem állott arányban pénzügyi ereje s mind jobban és jobban adósságokba merült. Ennek azután az volt az eredménye, hogy mikor 1793 március 4-én meghalt, hitelezői csődöt kértek ellene. Az 1793 nov. 22-én megindult csődper irataiból megállapíthatjuk, hogy a pesti üzletet teljesen pénz nélkül vette át, a kassai üzlet megszerzéséhez pedig házvezetőnője, VALTZ Anna előlegezte a pénzt. A hitelezők között találjuk özv. PARNICZKY Andrásnét 1000 frttal, özv. KÖPFF Györgynét 3500 frttal, KNIE Márton budai orvost 1570 frttal, Szatmári KIRÁLY Miklós alispánt 2000 frttal, MOHL György órásmestert 1790 frttal, VALTZ Anna házvezetőnőt 4374 frttal, elhagyott feleségét, DEVILLE Annát, 6000 frttal s ezenfelül egész sereg könyvkereskedőt, szerzőt és üzleti alkalmazottat. Különösen azonban SZLOVATSEK Ignác temesvári könyvnyomtató örökösei léptek fel nagy követeléssel (22,900 frt), mert az örökhagyó akarata szerint ő volt a végrendelet végrehajtója s nem számolt el a kiadott pénzekről.

Az eljárás az üzleti leltár felvételével kezdődött, melyet a hitelezők megbízásából MEISZNER Ferenc könyvelő, HEINSIUS Sámuel könyvkereskedősegéd és HIESZ György boltiszolga végeztek, kik ellátásukon kívül fizetést is kaptak a csődtömeg terhére. A munka azonban lassan haladt s a hitelezők ismételten kifogásolták azt. Különösen MEISZNER Ferenccel voltak elégedetlenek, ki 2 esztendei fizetéssel szerepelt a hitelezők között s szemére vetették, hogy közvetlenül STROHMAYER halála előtt 1200 frt értékű könyvanyagot adott ki az üzletből. Közben az a veszedelem is fenyegetett, hogy a háztulajdonos, özv. KÖPFF Györgyné, felmondotta az üzlethelyiséget, melynek bérével STROHMAYER már halálakor hátralékban volt s csupán hosszas rábeszélésre engedte meg a bolthelyiség további használatát.

1794 november 12-én a leltározás befejezést nyert s az intézéssel megbizott DOLEVICZENY Sándor tanácsnok jelentette, hogy a pesti üzlet könyvállományának értékét 38.411 frtban állapították meg. Ebből azonban 338 frt értékű könyvet a leltározás tartama alatt eladtak, a lipcsei GRäFF-testvéreknek kiadtak 230 frt értékű könyvet s más bizományosoknak visszaadtak 8275 frt értékű könyvet. STROHMAYER künnlevő követelései 10.320 frtot tettek ki, tartozásai pedig - a SZLOVATSEK-örökösök követelését is beleszámítva - 54.043 frtra rúgtak.

A csődper 1804 március 16-án nyert befejezést, amely alkalommal megállapították a hitelezők követeléseinek jogosságát. Arról már nem maradt fenn emlékünk, hogy mily módon sikerült a könyvanyagot értékesíteni s a hitelezőket kielégíteni; alig hihető azonban, hogy az összes adósságokat sikerült volna kifizetni.

A csődeljárás alatt különösen a bizományi követelésekre helyeztek nagy súlyt, mert a bizományba adott könyveket a bizománybaadók tulajdonának tekintették, amelyek vagy természetben adandók vissza, vagy pedig az eladási ár térítendő meg. A bizományi könyvekből 15-20 százalék illette meg az eladót, amit a bolti árból mindig levontak.

Ilyen bizományi könyveket a következő szerzők adtak át STROHMAYERnek:

VITÉZ Imre: Tiszta és nemes szeretet ereje DUSCH után. Kassa, 1789. SPILENBERG Pál: Szabad elmélkedések az adózás systemájának tökéletlenségéről. Kassa, 1790. KOPPI Károly: Historia belli cosaco-polonici authore Samuele Grondski. Ex manuscriptis in lucem protulit. Pest, 1789. (210 péld.) KOPPI Károly: Catalogus bibliothecae Hungaricae (12 péld.).[25] LETHENYI János: Anonymus azaz Béla királynak nevetlen íródeákja. Pest, 1790 (600 pld.). VÁLYI András: Az új tanítás módja és a levélírás, továbbá A norma és a levélíró. Kassa, 1789. (Összesen 128 frt értékűt kapott belőlük s 80 frt értékű maradt fenn a csődtömegben.)

ALEXOVITS Vazul: Ünnepnapi prédikátiók Pest, 1789, továbbá Vasárnapi prédikátiók. Pest, 1790. 1791 április 25-én 25 példányt s 1793 január 26-án 6 példányt kapott belőlük 143 frt értékben.

Hasonló bizományi követelése volt BATTHYÁNY Alajosnak, a RÁDAY-családnak és a TERSTYÁNSZKY-örökösöknek.

A külföldi könyvkereskedők közül a következők támasztottak bizományi követeléseket:

DÉGEN Vince és KRAUSZ örökösök Bécs, 927 frt értékben, de könyvben visszakaptak 596 frt értékűt s csupán 331 frt követelésük maradt fenn.

GRÄFFER Rudolf és társa Bécs, 718 frt értékben, de könyvben visszakaptak 670 frt értékűt s csupán 48 frt követelésük maradt fenn.

WIEDMANN könyvkereskedés Lipcse, 473 frt értékben.

GRAFF Hermann és Henrik Lipcse, 157 frt értékben.

JUNIUS János Lipcse, 149 frt értékben.

WEBER és KORABINSZKY Pozsony, 133 frt értékben.

Egyetlen nagyobb követelése csupán az egyetemi nyomdának (1044 frt) volt, egyébként könyvkereskedők vagy könyvnyomtatók nem támasztottak követeléseket a csődtömeg ellen. Ez annál feltünőbb, mert megrendelő könyveinek tanusága szerint óriási külföldi összeköttetése volt, amiből a következőket emeljük ki: Rud. GRäFFER Wien, Joh. HOERLING Wien, Jos. KURZBÖCKH Wien, Joh. MOESLE Wien, Thom. TRATTNER Wien, Sal. HARTL Wien, Alois WAPPLER Wien, ORELL, FÜSSLI und Co. Zürich, Jos. GEROLD Wien, Georg WUCHERER Wien, RIEGERS Söhne Augsburg, Wolffische Buchhandlung Augsburg, HAUGS WITTWE Leipzig, WEYGAND Leipzig, DYCK's Buchhandlung Leipzig, CRUSIUS Leipzig, WEIDMANNS Erben Leipzig, SCHWICKERT Leipzig, BREITKOPF Leipzig, JUNIUS Leipzig, FRITSCH Leipzig, JAKOBäER und Sohn Leipzig, GROSCHEN Leipzig, MYLIUS Berlin, HIMBURG Berlin, DECKER-ROTTMANN Berlin stb., stb. Ebből arra kell következtetnünk, hogy STROHMAYER vállalatainak romlását nem is a könyvkereskedés, hanem más vállalkozások okozták. Igy adta ezt elő a csődperben volt könyvelője, MEISZNER Ferenc is, mikor a hitelezők azzal vádolták, hogy tudott a STROHMAYER vagyoni romlásáról. MEISZNER annyira bízott STROHMAYERben, hogy a fizetését éveken át nem vette fel tőle, hanem benn hagyta nála. Pedig a végén már nagyon kétségbeejtő lehetett STROHMAYER vagyoni helyzete, mikor arra is ráfanyarodott, hogy PUCHNER Gábor alezredesnek nála letéteményezett ezüstneműjét elzálogosította, SZLOVATSEK temesvári könyvnyomtató 22.000 frt értékű hagyatékát pedig, melyet az örökösöknek kellett volna kiszolgáltatni, a saját céljaira használta fel. Ilyen körülmények között valószinűnek látszik már a csődper folyamán felvetett gyanu, hogy nem is természetes halállal halt meg, hanem megmérgezte magát.

Magyarországi könyvkiadókkal aránylag kevés összeköttetést tartott fenn STROHMAYER s ezek sorában is kimagaslanak a pozsonyiak, aminek magyarázata abban rejlik, hogy ez időben Magyarország kulturális központja még Pozsony volt. A pozsonyi könyvkiadók között a legtöbbet a WEBER és KORABINSZKY-cégnél rendelt s megrendelőkönyve szerint a következő munkákat hozatta meg innen:

KORABINSZKY: Geographisch-historisches Lexicon von Ungarn. 1786. (12 példány.)
KORABINSZKY: Versuch eines kleinen türkischen Wörterbuchs. 1788.
RAUSCH: Praktische Mathematik. 1788.
PICTET: Keresztény erköltsi tudomány. 1788/89.
YOUNG éjtszakái. Ford. PÉCZELY József. 1787. (Győrben jelen meg STREIBIGnál, akitől naptárakat rendelt.)

Sokat rendelt a pozsonyi LŐWE Antalnál is, nevezetesen:

WINDISCH: Geographie und Geschichte des Königreiches Ungarn, für Kinder. 1785.
WINDISCH: Kurzgefasste Geschichte der Ungern. 1784.
WINDISCH: Geographie des Königsreichs Ungern. 1780.
WALSTEIN: Das Buch von Viehseuchen, für Bauern. 1785. (25 példány.)
HORÁNYI: Memoria Hungarorum. 1775.
WALLASZKY: Conspectus reipublicae litterariae in Hungaria. 1785.
HÜBNER: Biblische Geschichten.
HUSZTI: Jurisprudentia practica seu commentarius in jus Hungaricum. 1767. (Nagyszombatban jelent meg.)

A pozsonyi DOLL és SCHWAIGER cégnél rendelte a következőket:

SCHLÖGEL: Grammatica germanica. 1787. (20 példány.)
HABERKORN: Sermones sacri. 1784.
WAGNER: Conciones practicae. 1784.
REINFELD: Sermones catecheticae.

A pozsonyi PATZKO könyvnyomtatónál a következőket rendelte:

FARKAS: Ungarische Grammatik. (50 példány.)
OSTERLAMM: Institutiones linguae Hungaricae. (50 példány.)
STEIDELE tót nyelvű bábakönyve. 1778. (25 példány.)
GOTTSCHED-KRATZER: Uj német grammatika. 1780.

Végül LANDERER pozsonyi könyvnyomtatónál rendelte meg Wagner Collectanea genealogica című művét s HOCHMEISTER nagyszebeni könyvnyomtatónál PÁRIZ-PÁPAI Dictionarium latino-hungaricum című művét.

Magyar könyvet csak épen egyet találunk mindezek között s ezenkívül STROHMAYER Ignác megrendelő-könyvében még egy helyen találunk magyar könyveket s ezeket is IMHOF bazeli könyvkiadónál rendelte (50 drb Szent biblia Dávid zsoltáraival s 100 drb Isten historiája).

A megrendelőkönyvből azt is megtudjuk, hogy kik voltak Magyarországon ebben az időben a szorgalmasabb könyvgyüjtők. A megrendelők sorában ugyanis többször előfordulnak: gr. BARKÓCZY Kassán, br. PRÓNAY, br. RÁDAY, gr. CSÁKY Homonnán, SZATHMÁRY alispán Rimaszombatban, PUKY főjegyző Balassagyarmaton, SZILY alispán, JAGSCHITZ budai gvardián, VERSEGHY expaulinus, br. SCHAFFRATH piarista, WOHLGEMUTH szemináriumi rektor, ASPERGER szemináriumi vicerektor, SINAI, RÁCKEVI és BUDAY Ezsaiás debreceni tanárok, WINTERL professor, KITAIBEL a pesti tábori kórházban, PARNICZKY Rimaszombatban, RAGÁLYI Sámuel Miskolcon, WOZÁR Máramarosszigeten. Ezek közül egyik sem érdeklődött magyar könyvek iránt s úgy látszik, hogy e korban a nagy SZÉCHÉNYI Ferenc volt az egyedüli, aki a magyar könyvek gyüjtésére gondot fordított.

A STROHMAYER Ignác három könyvkereskedésének további sorsáról eddigi kutatásaink nyomán semmi pozitív eredményt nem sikerült kimutatni. A pesti könyvkereskedés leltári értéke (eladási áron) 38.411 frtban volt felvéve, de az eladásról vagy esetleges árajánlatokról az iratokban semmit sem találunk.

A budai könyvkereskedésről tudjuk, hogy 1787 május 10-től kezdve a várbeli Fő-utca 198. sz. alatti WENNINGER-házban volt elhelyezve s a budai tanács 1794 julius 28-i jelentése szerint a háztulajdonos követelésére a 12 szekrényben elhelyezett könyveket a városházára voltak kénytelenek elszállíttatni. A könyvállomány leltári értéke itt 5500 frtra volt felbecsülve s csupán 400 frtot kínáltak érte, amit a hitelezők nem voltak hajlandók elfogadni.

A kassai könyvkereskedésről tudjuk, hogy 1790 január 1-től kezdve özv. BARKÓCZYNÉ gr. SZTÁRAY Leopoldina házában volt elhelyezve s 1794 november 7-én még ott is volt, mert a háztulajdonos ekkor már 265 frt hátralékos bért követelt. A könyvállomány leltári értéke itt 6261 frtra volt felbecsülve, de csupán 400 forintot kínáltak érte, amit a hitelezők nem fogadtak el. Az 1804 március 16-i ítélet ezt az üzletet STROHMAYER Ignác gazdasszonyának, Waltz Annának adta át, aki 4374 frtot követelt a csődtömegen s okmánnyal igazolta, hogy STROHMAYER Ignác még 1792 július 18-án reáruházta az üzletet. Waltz Anna azonban aligha vállalkozott az üzlet vezetésére, hanem hamarosan túladott a reá nézve értéktelen könyvanyagon. 4374 frtnyi követelését pedig aligha kapta meg a könyvkereskedői jogért s a könyvekért, hanem be kellett érnie valami csekélyebb összeggel.

Ilyenformán a STROHMAYER Ignác vállalkozásai teljesen eltűntek s még nyomaik sem maradtak meg a könyvkereskedés történetében. Nagy hiba volt, hogy a könyvállományt minden üzletben a boltiár szerint becsülték fel, mert ez alapon egyetlen könyvkereskedő sem volt hajlandó ajánlatot tenni. Ez eljárást viszont menti az, hogy a leltározás alkalmával minél nagyobb értéket törekedtek kimutatni, hogy a hitelezőket megnyugtassák. Ez eljárás során felmerült az a terv is, hogy minden hitelezőnek adjanak követelésének megfelelő értékű könyvet, de ezt az érdekeltek nem voltak hajlandók elfogadni. A pesti üzlet állományát minden valószinűség szerint HARTLEBEN Konrád vagy LEYRER József vásárolták meg, mert csaknem akkor tűntek fel a pesti könyvkereskedők sorában, mikor STROHMAYER Ignác csődtömege árverés alá került.

Míg WEINGAND és KÖPFF virágzó könyvkereskedésének egyik ága ily módon szomorú véget ért, addig a WEINGAND János Mihály kezében maradt másik ága tovább is fennmaradt. Igaz, hogy WEINGAND sem birta az üzletet olyan arányokban folytatni, amint megkezdte. A budai üzletet ugyanis, melyet az 1777 október 27-i tanácsi határozat szerint a várban alapított s mely KÖPFF halála után osztály alá került, kénytelen volt eladni s épen így adta el a kassai üzletet is, tehát munkásságát kizárólag pesti üzletének szentelte. Mikor 1790-ben első önálló katalógusát kiadta,[26] már csak Pesten és Budán voltak üzletei, de 1800. évi katalógusa kiadásakor csupán pesti boltjára utal.[27] 1800 június 12-én üzlettársul vette maga mellé 10 éven át hűséges munkatársát, EGGENBERGER Józsefet, kit egyszersmind egyedüli örökösévé is tett. WEINGAND halála után aztán EGGENBERGER folytatta az üzletet, amely még ma is fennáll s a főváros legrégibb könyvkereskedésének tekintendő.[28]



III.
Trattner János Tamás és utódai,
Pauer János Mihály, id. és ifj. Kiss István
(1783-1817)

TRATTNER Tamás bécsi udvari könyvnyomtató, aki abban az időben egyike volt Ausztria legtekintélyesebb vállalkozóinak, 1782 február 26-án azt kérte az uralkodótól, hogy mint magyar honos Pesten, az ország központjában (in Pesth als in dem Mittelpunkt des Königreiches) könyvnyomdát, betűöntő műhelyt és könyvkereskedést alapíthasson. Ezt a tervet az akkori egyetlen pesti könyvkereskedés tulajdonosai, WEINGAND és KÖPFF 1782 május 11-én a pestvárosi tanácshoz intézett beadványukban[29] hevesen ellenezték, mert a dúsgazdag TRATTNERral szemben joggal féltették üzletük fennmaradását. Rámutattak arra a szorgalmas és kitartó munkára, mellyel üzletüket felvirágoztatni sikerült s amely eredmény TRATTNER megtelepedése esetén kockán forgott volna.

A beadvány nem járt eredménnyel, mert 1783 január 26-án a helytartótanács közölte az engedély megadását. A könyvkereskedőket azonban TRATTNER megtelepedésével nem érte károsodás, mert TRATTNER a súlypontot a könyvnyomtatásra helyezte s ámbár könyvkereskedést is alapított, az nem tudott sokáig fenmaradni.

TRATTNER János Tamás pesti könyvkereskedését üzletvezetők kezelték, kiknek elsejéről FINGERHUTH Adolfról csupán annyit tudunk, hogy 1783 elejétől kezdve vezette az üzletet, 1786 nyarán elhagyta az állását s KÖPFF özvegyének az üzletét vette át. Utódja az augsburgi származású KAIL Ambrus lett, aki 1786 augusztus 10-én vette át az üzlet vezetését s akivel TRATTNERnak rövidesen kellemetlen összeütközései támadtak. KAIL Ambrus szolgálati szerződését azon levél pótolta, melyet 1786 július 23-án kapott TRATTNERtól hozzá intézett emlékiratára. E levélben bőségesen kifejtette TRATTNER, hogy szolgálati szerződést egyetlen alkalmazottjával sem köt, mert az ilyen szerződések rendesen kellemetlen összeütközésekre vezetnek s megkötik a munkaadó kezét. Az ő alkalmazottai szabad emberek, kik mindenkor elhagyhatják alkalmazási helyüket, ha jobb állást találnak. Azt azonban kiköti, hogy hat hónappal előbb tartoznak felmondani, mert utódról kell gondoskodnia s az üzleti leltárt is fel kell vennie. Viszont ő maga is hat hónapi felmondással él alkalmazottaival szemben, hogy lehetőséget adjon nekik az elhelyezkedésre. Ettől csupán akkor tér el, ha hűtlenségen érné őket, mert ez esetben azonnal elvesztik az állásukat.

A fizetést illetőleg 300 frt fixumot s haszonrészesedést biztosít számára, amely utóbbival együtt évi fizetése elérheti az 500 frtot. A haszonrészesedés mérvét azért nem tudja meghatározni, mert az üzlet el van hanyagolva s rendbehozása körültekintő munkát követel. Lakást nem hajlandó adni az üzletvezetőnek, mert az évi 300 forintból arra is telik. Utiköltségül 3 aranyat ad, ami elegendő, mert a hajón való utazás költségei 2 aranyból kitelnek. KAIL halála után felesége és gyermekei számára semmit sem hajlandó biztosítani, ha azonban pesti tartózkodása alatt elhalna s szolgálatát mindvégig hűségesen teljesítené, az Augsburgba való visszaköltözés költségeire hajlandó számukra hat aranyat kilátásba helyezni.

A szolgálati feltételek elég szigorúak voltak s a fizetés nem mondható fényesnek, mert az üzletvezetők évi díjazása még Pesten is legalább évi 500-600 frt volt, amit KAIL csupán a haszonrészesedéssel érhetett el, ezt azonban TRATTNER feltételekhez fűzte. Ugy látszik, hogy TRATTNER rendkívül szűkmarkú munkaadó volt, aki alkalmazottaival ridegen és könyörtelenül bánt. Nem lehet tehát csodálkoznunk azon, hogy KAIL nem sokáig maradt meg a TRATTNER szolgálatában, hanem más megélhetési lehetőséget igyekezett magának biztosítani. Pedig jó könyvkereskedő lehetett, mert 1786 november 6-iki levelében maga TRATTNER is elismeri, hogy szorgalmával fellendítette az üzletet (durch dessen Fleiss hat sich mein dortiges Handlungsgeschäft wirklich verbessert).

TRATTNER Tamás 1787 július 14-iki levelében elfogadta a KAIL Ambrus felmondását s 1787 augusztus 2-án megbízást adott a titkárának, GEBEL Ágostonnak, hogy volt pesti üzletvezetőit, FINGERHUTH Adolfot és KAIL Ambrust számoltassa meg s KAIL Ambrus helyére állítsa PAUER János Mihályt üzletvezetőül. GEBEL Ágoston 1787 augusztus folyamán Pestre érkezett, KAIL helyére PAUER János Mihályt állította s a könyvelési tételek felülvizsgálata alapján KAIL Ambrussal szemben a hűtlen kezelés vádját emelte. Ezzel azonban nem elégedett meg, hanem hivatkozással KAIL vagyontalanságára és esetleges szökésére, 1787 szeptember 28-án kieszközölte a pestvárosi törvényszéknél, hogy KAIL Ambrust letartóztatták s 4 héten át fogva tartották.

A letartóztatás az akkor érvényben volt osztrák jog alapján történt, amelyet záros határidőn belül a törvényszékhez intézendő keresetben indokolni kellett. Ezt TRATTNER képviselője elmulasztotta s a bebörtönzött KAIL Ambrus ügyvédje útján 1787 október 22-én erre hivatkozva kérte a pestvárosi törvényszéket, hogy bocsássák szabadon s ítéljenek meg számára kártérítést. A pestvárosi törvényszék 1787 október 24-én kelt ítéletében helyt adott a kérésnek, elrendelte a 28 napon át fogvatartott KAIL Ambrus szabadonbocsátását, TRATTNER Tamást pedig 137 frt 50 krban elmarasztalta, amiből 9 frt 20 kr esett élelmezési költségekre, 28 frt elmaradt munkadíjakra, 100 frt a meghurcolás címén ért kár megtérítésére s 30 kr törvénykezési költségekre. Ez ítélet ellen TRATTNER Tamás felfolyamodással élt ugyan s KAIL újabb elfogatását követelte, a királyi tábla azonban 1788 február 4-én elutasította a fellebbezést.

Most aztán KAIL Ambrus sürgetni kezdte a megítélt kártérítésnek bírói úton való behajtását, amit a pestvárosi törvényszék el is rendelt s BORÁROS József tanácsnok 1788 február 16-án megjelent a TRATTNER pesti boltjában, ahol PAUER Mihály üzletvezető egy 120 frt értékű Bullarium Romanumot jelölt ki lefoglalásra. KAIL ügyvédje azonban ezzel nem elégedett meg, hanem a lefoglalt könyv elárverezését sürgette, amit a törvényszék 1788 február 18-án el is rendelt. Árverésre azonban nem került a sor, mert TRATTNER ügyvédje kifizette a megítélt összeget,[30] amit a törvényszék azonnal átadott KAIL Ambrusnak. Ez ellen TRATTNER Tamás 1788 június 17-én ismét felfolyamodással élt s a pénznek bírói letétbe helyezését követelte, a királyi tábla azonban 1789 május 25-én jóváhagyta a pestvárosi törvényszék rendelkezését.[31]

TRATTNER Tamás KAIL Ambrus elleni követelését először közigazgatási úton kívánta érvényesíteni, miután azonban innen bírói útra utasíttatott, 1788 február 26-án a pestvárosi törvényszék elé vitte az ügyet s KAIL Ambrust hűtlen kezeléssel vádolta meg. Beadványában úgy adta elő a dolgot, hogy KAIL Ambrus 1787 május 8-án felmondott neki, mire titkárával felülvizsgáltatta az üzleti könyveket s ez alkalommal 458 frt értékű kárt állapítottak meg. Erre támaszkodva azt követelte a törvényszéktől, hogy vagy állíttasson KAILlal kezest maga helyett, vagy pedig helyeztesse újból őrizet alá.

E beadványra 1788 február 24-én KAILért ügyvédje, DOMOKOS József vállalt szavatosságot; KAIL pedig 1788 március 4-én beadott elleniratában kimutatta, hogy az üzletet munkaadója megelégedésére vezette, joga volt tehát a felvett s kifogásolt üzleti haszonrészesedésre. Kimutatta továbbá, hogy havonként elszámolásokat adott be s a kifogásolt tételeket szó nélkül elfogadták. Kimutatta végül, hogy az üzlet átvételekor sokkal több adósságot talált, nem lehet tehát kötelezni, hogy az előtte keletkezett adósságokat behajtsa. Rámutatott ezenkívül arra is, hogy a TRATTNERrel támadt vitája alatt LINDAUER József müncheni könyvkereskedőtől és STACHEL József bécsi könyvkereskedőtől is kapott alkalmaztatási ajánlatokat, amelyeket TRATTNER hajszája miatt nem fogadhatott el.

A pestvárosi törvényszék erre 1788 április 18-án úgy döntött, hogy KAIL Ambrust a vádak alól teljesen felmentette, mert a hűtlen kezelést TRATTNERnek nem sikerült bebizonyítani, a pénztárból felvett összegek joggal megillették s a régi üzleti tartozások behajtására nem kötelezhető.

A GEBEL Ágoston által 1787 szeptember 13-án kifogásolt nagyobb tételek egyike az volt, hogy az utolsó hónapban KAIL Ambrus 6 hónapi fizetés címén 112 frtot vett ki a pénztárból, holott akkor már el volt bocsátva. A másik tétel az a 216 frt volt, melyet már előbb haszonrészesedés címén felvett, holott ezt munkaadója nem engedélyezte számára. Ezzel szemben KAIL Ambrus 1787 szeptember 28-iki elleniratában azt vitatta, hogy őt évi 200 frt haszonrészesedés joggal megillette, mert TRATTNER 1786 július 23-iki levele azt biztosította számára s enélkül nem is foglalta volna el állását. A 6 hónapi fizetést pedig azért vette fel a pénztárból, mert 1787 május 8-iki felmondó levelére csupán 1787 július 14-én kapott választ, a felmondás tehát csupán akkor lett jogerős s TRATTNER már idézett levele 6 hónapi felmondási időt kötött ki, amely idő alatt tartozott szolgálatot teljesíteni s fizetés is járt neki.

A kifogásolt könyvelési tételek megtérítésén kívül azt is követelték tőle, hogy szolgálati utasítása értelmében az üzletvezetősége alatt keletkezett 1707 frtnyi künnlévőségeket hajtsa be. Ezzel szemben KAIL Ambrus azzal védekezett, hogy TRATTNER már előtte körlevélben hívta fel a vidéki könyvkötőket a vásárlásra s hatósági igazolás esetén hitelt helyezett számukra kilátásba. Ő csupán azoknak hitelezett, akik elődjénél is hitelt élveztek s sokkal nagyobb összegű künnlévőségeket vett át, mint a mennyi utána maradt.

Ezt aktaszerűleg is bizonyítottnak kell tekintenünk, mert a bécsi főkönyvelőség 1786 szeptember 9-én kelt kimutatása szerint FINGERHUTH Adolf 1786 augusztus 9-én történt kilépésekor a következő adósságok állottak fenn:

Br. SCHAFFRATH piarista 7 frt 30,
SCHMALÖGGER József szinész 4 frt 45,
MANCINI újlaki káplán 1 frt,
CENTNER pesti ujságíró 4 frt 25,
DIEPOLD budai könyvkereskedő 21 frt 13,
WEINGAND és KÖPFF 475 frt 42,
KIEBLING budai könyvkötő 57 frt 50,
KISS óbudai könyvkötő 55 frt 1,
GERGELY losonci könyvkötő 144 frt 24,
WEIDINGER pécsi könyvkötő 58 frt 56,
KOPPI pesti tanár 28 frt 10,
TRATTNER Mátyás Pesten 111 frt 9,
MITTENDORFER eszéki könyvkötő 186 frt 38,
LAKICS budai igazgató 11 frt 45,
STANGY pesti piarista 23 frt 15,
VINCENTI Pesten 1 frt 29,
BAUMEISTER veszprémi könyvkötő 10 frt 56,
ANGERMANN péterváradi hitoktató 70 frt 18,
DINSKY pesti könyvkötő 59 frt 28,
WOZAR mármarosszigeti gyógyszerész 84 frt 21,
VERES Márton kecskeméti könyvkötő 3 frt 36,
MOLNÁR miskolci könyvkötő 3 frt,
SAXENHOFER toponári könyvkötő 94 frt 23,
HELM pesti orvosnövendék 5 frt 29,
VERSEGHY pesti pálos 1 frt 30,
JAKAB pesti piarista fráter 9 frt 49,
ECHTERLING budai könyvkötő 51 kr,
DIEL budai könyvkötő 5 frt 6,
KETSKEMÉTI komáromi könyvkötő 13 frt,
KELLER budai tanár 43 frt 20,
HOCHMEISTER nagyszebeni könyvnyomtató 21 frt 40,
INTZE pesti orvosnövendék 112 frt,
LOVAS berencsi könyvkötő 15 frt 36,
KÚN losonci könyvkötő 18 frt 32.

Ez összesen 1768 frt 7 krt tett ki s ezzel szemben a KAIL 1787 október 12-én kimutatott künnlevőségei csupán 1707 frt 53 krt tettek ki, amelyek a következőleg oszlottak meg:

ANGERMANN péterváradi hitoktató 12 frt 14,
BAUMEISTER veszprémi könyvkötő 53 frt 24,
Gr. BATTHYANY 11 frt 42,
BAYTAI Antal 2 frt,
BRUNDHUBER tanár 2 frt 6,
Selmecbányai igazgató 38 frt 11,
DIEPOLD és LINDAUER 34 frt 57,
DINSKI Antal Pesten 55 frt 12,
Pesti szeminárium igazgatója 4 frt 44,
DIEL budai könyvkötő 5 frt 24,
ECHTERLING aradi könyvkötő 9 frt 45,
ECHTERLING budai könyvkötő 12 frt 53,
GERGELY losonci könyvkötő 87 frt 10,
Gr. GYULAY Sámuel Pesten 10 frt 1,
HOCHMEISTER nagyszebeni könyvnyomtató 67 frt 19,
JUNG pesti építőmester 1 frt 30,
JESZENSZKY kapitány 6 frt 8,
JAKAB piarista fráter 14 frt 58,
KISS óbudai könyvkötő 250 frt 29,
KAULITCKY újvidéki könyvkötő 1 frt 21,
KIEBLING budai könyvkötő 49 frt 25,
KÚN losonci könyvkötő 62 frt 44,
KAUFMANN papirkereskedő 1 frt 5,
KOLNUCHICH pesti piarista 1 frt 15,
KÖPFF könyvkereskedés 33 frt 55,
LANG székesfehérvári könyvkötő 19 frt 37,
LOOSY pesti tanár 3 frt 24,
MOLNÁR miskolci könyvkötő 4 frt 45,
MITTENDORFER eszéki könyvkötő 86 frt 10,
Pestvárosi tanács 1 frt 48,
NEU mérnökkari főhadnagy 3 frt 2,
NEUMANN könyvkötő 65 frt 28,
OKOLICSÁNYI pesti joghallgató 2 frt 48,
A kapucinusok portása 6 frt 13,
PONGRÁCZ őrnagy 1 frt 52,
RUCSKOVITS miskolci kereskedő 43 frt,
RITTER eszéki kereskedő 9 frt 16,
RATH korrektor TRATTNERnál 3 frt 5,
RISO pesti kereskedő 15 frt 18,
SCHAFFRATH piarista 2 frt 16,
SVORÉNY tanár 3 frt 39,
STANISAVLYEVITS péterváradi hadnagy 14 frt 28,
SATTELBERGER mokrini postamester 4 frt 39,
SCHEIBEL pesti takácsmester 2 frt 23,
SCHMIEDBAUER 2 frt,
SCHLEGEL 32 frt 37,
TRATTNER pesti könyvnyomtató 37 frt 16,
WEIDINGER pécsi könyvkötő 22 frt 1,
WOZAR mármarosszigeti gyógyszerész 130 frt 9,
WEINGAND könyvkereskedő 328 frt 1,
WEINGAND és KÖPFF 26 frt 14,
VERES Márton kecskeméti könyvkötő 1 frt 30.

Amint KAIL Ambrus 1788 március 7-iki elleniratának egyik mellékletéből láthatjuk, az adósságokból 352 frt 52 krt maga GEBEL Ágoston hajtott be, az új üzletvezető kezéhez befolyt 1067 frt 57 kr s KAIL megtérített 34 frt 7 krt, tehát a bírói ítélet meghozatala előtt az adósságok túlnyomó része elintézést nyert.[32] Úgy látszik, hogy igaza lehetett KAILnak, aki az egész hajsza okául azt jelölte meg, hogy könyvkereskedői jogot szándékozott szerezni Pesten s TRATTNER ezt mindenáron meg akarta akadályozni.

A kedvezőtlen kimenetelű per és a rossz üzleti eredmények arra indították TRATTNER János Tamást, hogy Pesten megalapított könyvnyomdáját és kereskedését feladja. A pesti könyvnyomdáról már megírtuk, hogy azt 1789-ben TRATTNER Mátyás ugyancsak TRATTNER János Tamás nevű fiának, aki keresztfia volt, ajándékozta, de a nyomdát egyelőre az atya, TRATTNER Mátyás vezette.[33] Ugyanígy tett pesti könyvkereskedésével is, amelyet ugyancsak 1789-ben üzletvezetőjének, a pesti származású PAUER János Mihálynak adott át, aki viszont TRATTNER Mátyás sógora volt s így az üzletátruházás családi okokkal is magyarázható. PAUER János Mihály már a pestvárosi tanács 1789. május 16-iki jelentésében a TRATTNER-féle könyvkereskedés tulajdonosaként szerepel[34] s 1790. április 7-én pesti polgár lett. Könyvkereskedői pályafutásáról nem sokat tudunk, egyetlen nyomtatásban fennmaradt könyvjegyzéke[35] azonban arról tanuskodik, hogy csaknem kizárólag német és francia könyvekkel kereskedett. Nagy üzleti eredményeket így sem tudott felmutatni, könyvkereskedése már 1795-ben eladás alatt állott, utóbb pedig teljesen tönkrement.

A PAUER János Mihály csődtömegének jelentős részét a pápai származású s református vallású KISS István könyvkötő vásárolta meg, ki Óbudáról költözött ide s 1799 augusztus 24-én már polgárjogot is kapott. KISS István soha nem lett hivatásos könyvkereskedő, mert ehhez hiányzott a szakképzettsége, hanem mint könyvkötő részben műhelyében, részben vidéki vásárokon árusította könyveit. Többre becsülték azonban a közönséges könyvkötőknél, mert kollektiv fellépések alkalmával őt is mindig felvették a hivatásos könyvkereskedők sorába.[36] Hozzá könyvkiadói működést is fejtett ki, ami könyvkötőknél rendkívül ritka volt.

KISS István 1805-ben meghalt s halála után özvegye és hasonnevű fia folytatták az üzletet, mely a piaristák épületében volt elhelyezve. 1816-ban az özvegy és ifj. KISS István különváltak, az özvegy József nevű fiával tovább is a régi helyen maradt, ifj. KISS István pedig a Kígyó-utcában nyitott új üzletet.[37] Ifj. KISS István vállalkozása azonban rosszul ütött ki, mert 1817. március 7-én meghalt s adósságokkal terhelt üzlete árverés alá került.

Meg kell jegyeznünk, hogy ifj. KISS István kezdetben mint könyvkötő foglalkozott könyvárusítással s csupán kevéssel halála előtt, 1816 június 12-én folyamodott könyvkereskedői jogosítványért azon indokolással, hogy atyjához hasonlóan a nemzeti irodalmat kívánja istápolni (promotionem nationalis Hungaricae literaturae pro objecto habente). Kérését azzal is támogatta, hogy anyjával egyetemben résztvett a STROHMAYER könyvkereskedői jogosítványának megvásárlásában, de egyébként is csökkent a pesti könyvkereskedések száma, mert ifjabb INSTITORIS csődbe jutott.

Ezzel szemben a pesti könyvkereskedők (KILIAN György, EGGENBERGER József, HARTLEBEN Adolf, LEYRER József, IVANICS Zsigmond és MÜLLER József) 1846 július 6-án kelt nyilatkozatukban a könyvkereskedők nagy számát hangsúlyozták, amit, szerintük, az egymásutáni csődök is igazolnak. STROHMAYER könyvkereskedői jogát is csupán azért vásárolta meg 1808-ban négy pesti könyvkereskedő, hogy ezzel is csökkentsék a jogosítványok számát.

Ilyen értelemben készült HOFFMANN Antal tanácsnok 1816 július 6-i jelentése is, mely szerint ifj. KISS István a többi könyvkötőhöz hasonlóan úgyis jogosítva van arra, hogy imakönyvekkel, tankönyvekkel és kalendáriumokkal kereskedhessék, ebből meg lehet élni. Hogy a fennálló 7 könyvkereskedés, 1 antiquariatus és 2 kölcsönkönyvtár egészen elegendő a közönség könyvszükségletének kielégítésére, azt STROHMAYER, LINDAUER, PAUER, MEISSNER és INSTITORIS üzleti bukása is igazolja s épen a további bukások megakadályozására vásárolta meg 1808 július 6-án négy pesti könyvkereskedő, köztük özv. KISS Istvánné is, a STROHMAYER jogosítványát.

Ez érvek hatása alatt történt, hogy a pestvárosi tanács nem adta meg ifj. KISS Istvánnak a könyvkereskedői jogot s mindvégig csak könyvkötő maradt.[38]

Ifj. KISS István özvegyén GYŐRFFY Rózán kívül két gyermeket hagyott hátra, kik közül Júlia 7 esztendős, Teréz pedig 5 esztendős volt. Hagyatéki leltárát 1817 július 8-án vették fel,[39] amely alkalommal ingóságait és könyveit 6147 frtra értékelték s ebből a könyvekre és üzleti berendezésre 5481 frt esett. Túlhaladták ezt adósságai, melyek összegét 6334 frtban állapították meg s így az örökösöknek semmi sem jutott a hagyatékból. Különösen váltóra felvett kölcsönei tettek ki sokat. KOVÁTS Juditnak 1893 frttal, PFINGSTL Mihály belvárosi apátplébánosnak 667 frttal, MOGER és PFEFFERnek 543 frttal, özv. TÖRÖKNÉnek 456 frttal, CSIZMADIA Sándornak 521 frttal, a LANDERER-örökösöknek 325 frttal, gr. KEGLEVITS Ádámnak 215 frttal, TRATTNER Jánosnak 186 frttal, SZOMBATHELYI Gábornak 500 frttal s ZARKA Károlynak 234 frttal tartozott, amely adósságok mind 1813 után keletkeztek.

A könyveket és az üzleti berendezést MARTIN Károly céhmester és MÜLLER Antal könyvkötőmester értékelték 1807 március 30-án. A könyvek közül először a kötött könyveket becsülték fel s értéküket 1045 frtban állapították meg. Minden munkából 1-2 példányt tartott raktáron s csupán a református fiú-ábécéskönyvből találunk a leltárban 43 példányt 8 frt 36 kr. értékben, a református leány-ábécéskönyvből 25 példányt 4 frt 10 kr. értékben, az agendából 24 példányt 1 frt 48 kr. értékben, a kis kátéból 18 példányt 3 frt értékben, a debreceni ábécéskönyvből 18 példányt 6 frt 18 kr. értékben s Buonaparte leveleiből 18 példányt 18 frt értékben.

Ez utóbbit CZÖVEK István fordította magyarra s KISS István adta ki 1816-ban. Ugyancsak KISS István adta ki 1815-ben Buonaparte életének leírását is, ami abban az időben nagyon keresett munka lehetett s kiadása KISS István üzleti érzékéről tesz tanuságot. Ifj. KISS István a könyvkiadás terén atyja nyomdokait követte, aki maga is több magyar könyvet adott ki. Id. KISS István adta ki 1804-ben VERSEGHY Ferenc Rikóti Mátyását, 1806-ban MÁTYÁSI József Vélekedését a magyar nyelv iránt, 1806-tól 1808-ig KISS János Flora című szépirodalmi évkönyvének négy kötetét s ugyancsak 1808-ban FLEURY apát A hetedik elmélkedés című művét.

Az ifj. KISS István hagyatékában talált fűzött könyvek nagyobb része is magyar munka s ha voltak is a hagyatékban idegen nyelvű munkák, azok példányszáma minden egyes esetben csekély, a magyar munkákból ellenben nagy példányszámot tartott készletben. Igy VERSEGHY Ferenc Rikóti Mátyásából (Pest, 1804) 172 példányt, MÁTYÁSI József Vélekedés a magyar nyelv iránt (Pest, 1806) c. művéből 101 példányt, ZARKA A barátságról c. művéből (Pest, 1807) 124 példányt, ZARKA maximáiból (Pest, 1807) 263 példányt, CORNELIUS NEPOS geographiai kultsaból (Pest, 1801) 101 példányt, a Jugurta Carthagóban c. műből 146 példányt, OTTO Indulatok áldozattya c. művéből 165 példányt, VERSEGHY Ferenc Mi a poezis c. művéből (Buda, 1793) 109 példányt, NAGY János Magyar Aeneiséből 118 példányt, NAPOLEON leveleiből 230 példányt s Werner tengeri hajós tsendes kunyhója c. művéből 476 példányt találtak a hagyatékban.

Bizományi könyvei is voltak s ezeket a hagyatéki leltár külön tünteti fel. Ezek a következők voltak:

PICHLER Karolin hasonlatosságai, ford. KELEMEN Borbála. Pest, év n. 7 péld.
FARKAS Károly: Mulatságok. Buda, 1805. 7 péld.
VIRÁG Benedek: Magyar századok. 2 k. Buda, 1808-16. 5 péld.
Szülést segítő tudomány. 8 péld.
Orvosi törvénykönyv. 6 péld.
Probatétel a mai nevelésről. 77 péld.
WALLASZKY: Conspectus reipublicae litterariae. 2. kiad. Buda 1808. 2 péld.
Justus LIPSIUSnak az állhatatosságról írt könyve, ford. BODA József. Pest, 1808. 2 péld.
Ungvárnémeti TÓTH László versei. Pest, 1816. 3 péld.
DOMBY Márton: Csokonai Vitéz Mihály élete és munkái. Pest, 1817. 2 péld.
VITKOVITS Mihály meséji és versei. Pest, 1817. 2 péld.

Csupa magyar könyv ez is, amiből arra következtethetünk, hogy ifj. KISS István atyja példájára főleg magyar könyvek árusításával foglalkozott, amiből bizony nehezen tudta magát fenntartani. A magyar könyvek iránti érdeklődés ebben az időben még kevés volt s még évtizedek multán is erről panaszkodnak a pesti könyvkereskedők.

Ifj. KISS István könyveinek elárverezését 1818 január 27-én, majd március 13-án is megkísérelték,[40] sőt harmadik árverési határidőt is tűzhettek ki, aminek nem sikerült nyomára találni. Az ilyen könyvanyagot nehéz volt értékesíteni, kivált ha akkora összeget akartak belőle kihozni, mint amilyet a becslés megállapított. Bizonyára potom pénzen kelt el s a hitelezők aligha jutottak hozzá követeléseikhez.

Hasonló sorsra jutott a másik üzlet is, amelyet id. KISS István özvegye József nevű fiával folytatott. 1821 június 6-án özv. id. KISS Istvánné az örököstársak, t. i. özv. CSÁTHY Györgyné, HUNYADI Sámuelné és KISS László hozzájárulásával a közösen folytatott üzletet KISS Józsefnek engedte át s az üzletet illető adósságokat a saját pesti házára tábláztatta be. KISS József azonban 1822-ben meghalt, s özv. KISS Istvánné Debrecenbe költözött át a leányához, özv. CSÁTHY Györgynéhez. KISS László ugyan megkísérelte a könyvkereskedői jogot WIGAND Ottónak eladni, a pestvárosi tanács azonban kimondotta, hogy ez a jogosítvány az özvegynek Debrecenbe költözésével megszünt.



IV.
Lindauer János és utódai, Institoris Gábor és Károly,
Szubuly György, Wigand Ottó
(1788-1833)

DIEPOLD és LINDAUER eredetileg budai könyvkereskedők voltak[41] s az elsők azon könyvkereskedők sorában, kik üzletüket Budáról Pestre tették át. Átköltözési kérésüket elsősorban azzal indokolták, hogy WEINGAND és KÖPFF pesti könyvkereskedők is tartanak boltot Budán. A pestvárosi tanács 1788 október 28-án megadta számukra az engedélyt a boltnyitásra[42] s egyelőre DIEPOLD és LINDAUER-cég alatt folytatták az üzletet,[43] rövidesen azonban különváltak, DIEPOLD a budai üzletet tartotta meg,[44] LINDAUER pedig a pestit vette át.

A müncheni származású LINDAUER János testvére volt a müncheni LINDAUER Józsefnek, e kitűnő családi összeköttetés ellenére sem tudta magát azonban sokáig fenntartani, csődbejutott s 1795-ben bezárták az üzletét.[45] Csődtömegére elsősorban felesége Katalin, SCHWENTNER Fidél kassai asztalosmester leánya jelentett be igényt 1000 forintnyi hozománya címén, melyet 1786 november 23-án Kassán kötött házassági szerződésük alapján könyvbeszerzésre átadott ugyan férjének, a tulajdonjogot azonban fenntartotta a maga számára. Amint a pesti üzlet bukásának híre Kassára eljutott, 1796 augusztus 3-án a kassai tanácshoz folyamodott, hogy 1000 forintnyi hozományát biztosítsa. Előzetesen azonban a pestvárosi tanácsnál is bejelentette igényét, amely 1795 november 13-án utasítást adott a nevezett 1000 forint bírói végrehajtására.

A másik hitelezője MARHER Pál váci káptalani egyházfi volt, akinek 1000 forinttal tartozott s amely adósság bírói végrehajtására a pestvárosi tanács ugyancsak 1795 november 13-án adott utasítást. LINDAUER József müncheni könyvkereskedő 1460 forintot követelt testvérétől, amit a pestvárosi tanács ugyancsak 1795 november 13-án megítélt. Szállított könyvekért 2094 frttal tartozott LINDAUER Józsefnek, aminek behajtását 1795 december 9-én rendelte el a pestvárosi tanács.

A végrehajtásra DOMOKOS József pestvárosi tanácsnok nyert megbizatást, aki 1801 nov. 30-án jelentette a tanácsnak, hogy LINDAUER János nem tudott fizetni s így mindegyik hitelező számára megfelelő értékű könyvet foglalt le a csődtömegből. A háztulajdonos KISS Sándor azonban mindaddig nem volt hajlandó a lefoglalt könyveket kiadni, míg a hátralékos házbért meg nem kapta. Megkísérelte a könyvkereskedői jog és a könyvek értékesítését, de eredménytelenül, hasztalan hirdette az ujságokban éveken át. Végre HARTLEBEN Konrád Adolf hajlandónak nyilatkozott először 600, majd 1000 frtot adni az egész csődtömegért, amire GALY Jakab helybeli polgár még 200 frtot igért s ezenfelül az első vevőnek 50 frt kártérítést ajánlott fel. LINDAUER ekkorra már meghalt s özvegye az ajánlatot nem csupán elfogadta, hanem 50 frt foglalót is felvett az ajánlattevőtől, akinek erre az üzlet kulcsát átadta.

Az 1200 frt vételárból a háztulajdonosnak 400 frt házbért kellett kifizetni, MARHER Pál megkapta a 600 forintját, az özvegynek pedig 200 frt jutott. Ilyenformán a legjobban érdekelt hitelező, LINDAUER József semmit sem kapott s testvére bukása őt károsította meg a legerősebben.

Az ügyiratok számunkra legérdekesebb darabjai azok a könyvjegyzékek, melyekben a már említett hitelezők számára lefoglalt könyvek vannak felsorolva. Alig hihető, hogy ez lett volna a LINDAUER-féle könyvkereskedés teljes állománya, mert a lefoglalt könyvek összértéke csupán 5793 frtot tett ki s ennél jóval nagyobb értéket kellett képviselni egy pesti könyvkereskedés állományának. Ezekből a könyvekből is következtetést vonhatunk azonban a LINDAUER-könyvkereskedés jellegére, mert a lefoglalás válogatás nélkül történt s nagymennyiségű könyvre terjedt ki. Ezek nyomán megállapíthatjuk, hogy LINDAUER túlnyomóan német könyvekkel kereskedett, ami egyébként már abból is megállapítható lett volna, hogy főszállítója LINDAUER József müncheni könyvkereskedő volt. Voltak azonban a könyvkereskedésben magyar könyvek is s ezek épen az újabb irodalom termékeiből kerültek ki. Ez utóbbiak jegyzékét az idézett könyvjegyzékek alapján már volt alkalmunk ismertetni,[46] a felvétel azonban nem történt szakszerűen s így indokoltnak látszott a könyvcímeknek a SÁNDOR István műve (Magyar Könyvesház 1803) alapján való teljes megállapítása, hogy azokról szabatos képet nyerhessünk.

A LINDAUER üzletében felvett könyvjegyzékek magyar könyvei a következők voltak:

SZEITZ Leó: Magyar- és Erdélyországnak történetei (1793) 110 péld.
SZEITZ Leó: Igaz magyar 1. k. (1785) és 2. k. (1788) 2 péld.
Ugyanaz: 3. és 4. k. (1789-90) 77 péld.
SZERELEM példája (?) 1 péld.
SZEITZ Leó: Más is igaz magyar (1789) 6 péld.
ALEXOVITS Vazul: A könyvek szabados olvasásáról (1792) 3 péld.
ZRÍNYI Miklós: Ne bántsd a magyart (1790) 13 péld.
Gróf ESSEX, ford. SEELMANN K. (1792) 1 péld.
LANGE M.: Leányoknak, anyáknak és gyermekeknek orvos asszonyjuk (1791) 5 péld.
Nemes magyar nemzethez rövid beszéd (1790) 27 péld.
Erdélyi játékos gyüjtemény (1793) 5 péld.
SEELMANN Károly: Minden Európában virágzó vitéz rendeknek tüköre (1793) 5 péld.
WEISSE: Gyermekek barátja (1794) 17 péld.
GRANDVILLE: A fekete epés mértéktelenek új tapasztalások (1791) 2 péld.
SZEITZ Leó: Magyar- és Erdélyországnak rövid ismérettje (1791) 5 péld.
ALMANZI ford. SEELMANN K. (1793) 2 péld.
Világ nagyjai veszedelme, ford. DÖME K. (1792) 6 péld.
Magukkal elhitetett philosophusok, ford. SEELMANN K. (1795) 4 péld.
Két ministernek egymással közlött gondolatai (1790) 1 péld.
MENDELSOHN M.: Fedon vagyis a lélek halhatatlanságáról beszélgetések (1793) 1 péld.
BENKŐ József: Középajtai dohány (1792) 3 péld.
BARCLAY: Argenis (1792) 2 péld.
Hét mennyei szent zárnak (?) 24 péld.
NAGY János: József Egyptomnak vicekirálya (1790) 2 péld.
Jelesebb rendeken (?) 5 péld.
Kegyesség segítő keresztény, BAUDRARD után ŐRI-FÜLÖP Gábor (1795) 1 péld.
VESZPRÉMI István: Magyarországi öt különös elmélkedések (1795) 5 péld.
A török birodalomról szóló tudósítások (1790) 3 péld.
ARANKA György: Anglus és magyar igazgatás egybevetése (1790) 10 péld.
Áruló Judás (?) 1 péld.
WIELAND: Araspes és Panthea (1794) 10 péld.
KOTZEBUE: Nemes hazugság (1793) 24 péld.
LANGE M.: Marha dögről (1791) 16 péld.
VÁSÁRHELYI Sámuel: Egészséges hosszú életről (1792) 6 péld.
Joseph eladattatása, MILTON után HUNYADI Ferenc (1795) 3 péld.
ARANKA György: Az igazgatás formáiról (1791) 2 péld.
DALNOKI László Ferenc: A materialisták vallásának leírása (1795) 1 péld.
SCHULTZ: A természetről való beszélgetések (1795) 5 péld.
Az halálfő, ford. G. B. E. (1793) 2 péld.
Egy plébánosnak elmélkedése a böjtről (1791) 9 péld.
Pikkó herceg, ford. SZALKAI Antal (1793) 3 péld.
BENYÁK: Ókori elméknek mulatozásai (1783) 1 péld.
KOVÁCS Ferenc: Utak és utcák (1798) 1 péld.
TSCHUPICK: Vasárnapi szent igék (1790) 1 péld.
VAJDA S.: Jézus Krisztus élete (1792-94) 1 péld.
SZÉP János: Aesthetika (1794) 1 péld.
SZABÓ József: Váci gabona (1793) 4 péld.
ETÉDI S. Márton: Magyar gyász (1792) 1 péld.
A jó magyarhoz (?) 11 péld.
Az ítélet napjának (?) 9 péld.
Nyár kezdete vagyis budai koronázás (1792) 15 péld.
Valeria és Scipio avagy a Toskánai változások (1790) 15 péld.

Ebből a felsorolásból megállapítható, hogy LINDAUER a magyar könyveket is megválogatta, tehát a műveltebb olvasóközönségre számítva szerelte fel boltját könyvekkel. De megállapítható az is, hogy figyelemmel kísérte az újabb magyar irodalom termékeit s elsősorban ezek beszerzésére helyezett súlyt. Egyszóval jó könyvkereskedő volt, akit csupán a kedvezőtlen körülmények sodortak a bukásba.

Sajnos, a LINDAUER üzleti könyvei nem kerültek a tárgyalási iratok közé, ide került azonban az üzleti levelezése, melyet az eljáró tanácsnok szükségesnek tartott lefoglalni. Ezekből a levelezésekből láthatjuk, hogy a pesti könyvkereskedők számára a pesti vásárok nagy jelentőséggel birtak, mert a vásárosok révén alkalmuk nyílott vidékre küldeni a megrendelt könyveket s ugyanazok a vásárosok hozták fel az elszállított könyvekért járó pénzt. Amíg a posta pénzt és csomagot nem szállított, más mód nem volt a kereskedelmi ügyletek lebonyolítására s ezért a vásárosok nélkülözhetetlen szerveivé váltak a kereskedelemnek.

GALY Jakab a hivatalos jelentések szerint nem a maga, hanem könyvkereskedői pályára készülő fia számára vásárolta meg a LINDAUER üzletét. Számításaiban azonban valami hiba történhetett, mert az üzlet előbb a LEYRER József, 1804 január 7-én pedig a mossóczi INSTITORIS Gábor és fia Károly tulajdonába ment át, utóbb pedig az INSTITORIS Károlyé lett.[47]

INSTITORIS Gábor eredetileg könyvkötő volt s már 1794 június 4-én folyamodott a pestvárosi tanácshoz, hogy engedje meg neki a könyvkötői mesterség gyakorlását s adjon egyszersmind engedélyt magyar kölcsönkönyvtár alapítására. Igazolta, hogy nemes szülőktől származott s 16 esztendős korától kezdve a komárommegyei Bokodon gyakorolta mesterségét, melyet atyjától, aki a budai könyvkötő-céh tagja volt, tanult meg.

A pestvárosi tanács meghallgatta a helybeli könyvkötőket, akik sok kifogást hoztak fel az engedély megadása ellen. INSTITORIS azonban 1792 augusztus 3-án kelt beadványában sorra megcáfolta érveiket. Elsősorban arra válaszolt, hogy sokan vannak s nem tudnak megélni s rámutatott arra, hogy minden iparág hasonlóan védekezik a megtelepedni kívánók ellen, pedig ha sokan volnának, akkor nem küldenék a helybeliek könyveiket Bécsbe kötésre. Szemükre veti, hogy nem is azért ellenzik letelepedését, hanem azért, mert protestáns s hivatkozik a berlini eredetű MORLIN Károly esetére, akitől házasságkötése alkalmával reverzálist vettek, hogy nem fog a városban megtelepedni. Pedig épen protestáns volta biztosíthatná őket a versenye ellen, mert amint eddig kizárólagosan protestánsoknak dolgozott, úgy ezentúl is ilyen munkával tartaná fenn magát, amihez a helybeli könyvkötők úgy sem juthatnak hozzá. Tiltakozást jelent be az ellen, hogy MAYER Antal helybeli könyvkötő kisajátítsa a magyar kölcsönkönyvtár alapítására vonatkozó tervét, mert ez az ő saját eszméje s ilyen eddig Pesten még nem volt. Végül feleslegesnek jelenti ki a könyvkötők azon javaslatát, hogy ügyében a könyvkereskedőket is meg kellene hallgatni, mert azok csupán fűzött könyvekkel kereskednek s a könyvkötő úgyis tőlük kénytelen vásárolni.

A tanács eleget tett INSTITORIS Gábor kérésének s 1792 aug. 6-án az összes kért engedélyeket megadta. A könyvkötőknek azonban mégis sikerült megakadályozni INSTITORIS Gábor tervét, mert felszabadítólevelet követeltek tőle s minthogy ezt nem sikerült felmutatni, céhszabályaikra hivatkozva, megtagadták a céhbe való felvételét. Ez ellen aztán hiába próbált érvelni, mert a pestvárosi tanács 1792 november 21-én a könyvkötők javára döntött.[48]

Ez a döntés nem befolyásolta az INSTITORIS számára engedélyezett magyar kölcsönkönyvtár felállítását s inkább csak arra szolgált, hogy a könyvkereskedésre szorítsa. A Kecskeméti-utcában felállított kölcsönkönyvtár «erkölcsös könyvekből, prédikációs könyvekből, levelekből, különbféle versezetekből, krónikákból, históriákból, románcokból, orvosi s más elegyes könyvekből, víg- és szomorú játékokból» állott.[49] A kölcsönkönyvtár könyvei azonban nem csupán olvasásra, hanem eladásra is szolgáltak, tehát valóságos könyvkereskedés folyt itt, s minthogy a könyvek az engedély szerint magyar nyelvűek voltak, INSTITORISt kell az első pesti magyar könyvkereskedőnek tekintenünk.

INSTITORIS Gábor fia Károly 1802 május 3-tól 1803 szeptember 30-ig WOLF Fülöp lipcsei könyvkereskedőnél volt szolgálatban s a LINDAUER-féle üzlet átvétele után Pestre költözött, majd atyja halála után átvette az üzlet vezetését. A könyvkereskedés mellett kölcsönkönyvtárral is kívánt foglalkozni s 1811 május 14-én ez ügyben folyamodványt adott be a helytartótanácshoz. A pestvárosi tanács nem kifogásolta az engedély megadását s különösen azt hozta fel javára, hogy már atyjának is volt kölcsönkönyvtára. A helytartótanács 1811 szeptember 10-én megadta a kért engedélyt, kötelezte azonban a folyamodót, hogy 400 frt biztosítékot tegyen le. Minthogy ugyanakkor a helytartótanács LEYRER József hasonló kérvényét elutasította, 1813 március 11-én INSTITORIS Károly azon kéréssel fordult a helytartótanácshoz, hogy LEYRER Józsefet társul vehesse maga mellé, amit a helytartótanács 1813 március 16-án meg is engedett. Ebből a kölcsönkönyvtárból azonban még így sem lett semmi, mert INSTITORIS rövidesen csődbe került.

Az INSTITORIS Károly elleni csődeljárást HERCSUTH Sámuel indította meg 1814 szeptember 23-án, aki 1804 április 24-én INSTITORIS Gábornak és Károlynak 2000 frtot adott kölcsön s minthogy az üzlet bukásáról különböző hírek keringtek, biztosítani kívánta követelését. Az ügy elintézésével megbízott tanácsnok indokoltnak tartotta a csődeljárás megindítását s 1815 február 21-én beterjesztette a könyvkereskedés leltárát. Az egész könyvállomány becsértékét 1857 frtban állapította meg, ami amellett tesz tanuságot, hogy szerény könyvkereskedés lehetett. Egyedül azt írhatjuk a javára, hogy túlnyomóan magyar könyvekből állott s ezt tekinthetjük a legrégibb pesti magyar könyvkereskedésnek. A leltár a következő osztályokat tünteti fel: magyar theologiai könyvek, magyar orvosi könyvek, magyar jogi könyvek, magyar történeti könyvek, magyar természettudományi könyvek, magyar philologiai könyvek, magyar paedagogiai könyvek, magyar költői munkák, magyar színművek és különfélék, csaknem az egész akkori irodalom. A latin, német és más idegennyelvű munkák nincsenek szakonként felsorolva s csupán az egyházi és iskolai könyvek vannak külön csoportosítva, mert azokra különös súlyt helyezett. Nagyobb példányszámban csupán fűzetlen (in cruda) könyveket találunk, amelyek hasonlóképen nincsenek csoportonként feltüntetve. Ezekből kiemeljük INSTITORIS 1808. évi kiadványát, a «Magyar régiségek és ritkaságok» című munkát (KAZINCZY Ferenc), amelyből 63 példány volt raktáron. Nagyszámban voltak ezenfelül ábécéskönyvei és egyéb iskolakönyvei s végül voltak bizományi könyvei GEORCH Illéstől (Honnyi Törvény), VÁLY Klárától (Magyar Tempe), PETHE Ferenctől (Ultrajectomi kis zsoltár), OKOLICSÁNYI Jánostól (Lavinia maradékainak történetei) stb.

A bizományi könyvek levonása után a könyvállomány értéke csupán 1458 frt maradt s nagyobb részüket az eljáró tanácsnok csupán mint papiranyagot tartotta értékesíthetőnek. Minthogy az adósságok nyilvánvalóan meghaladták a vagyont, 1815 február 21-én a tanács elrendelte a könyvkereskedői jog és a könyvállomány elárverezését.[50]

Ezzel egyidejűleg özv. FÜREDY Györgyné Pest vármegye előtt indított pert INSTITORIS Károly ellen s a vármegyei törvényszék elrendelte INSTITORIS ingóságainak lefoglalását. A pestvárosi törvényszék ezzel szemben 1815 február 27-én azt vitatta, hogy a könyvkereskedés lefoglalása nem a vármegye, hanem a város jogkörébe tartozik. A vármegyei törvényszék álláspontja viszont az volt, hogy a foglalás tárgyát nem a könyvkereskedői jog, hanem az INSTITORIS Károly tulajdonát képező könyvek alkotják s a városokban lakó nemesek ingóságainak lefoglalására a vármegyének joga van. A március 8-ára kitűzött árverés megtartását FÜREDY Györgyné ügyvédje meghiúsította s 1815 március 16-án a vármegyei esküdt a bíróilag lezárt boltot lakatossal felnyittatta s a könyvek nagyrészét kocsin elhordatta. Ezzel az árverés lehetetlenné vált s INSTITORIS hitelezői elhallgattak.

Hét esztendeig volt az ügy ilyen állapotban, amikor is HERCSUTH Sámuel újból megindította az eljárást. Ekkorra már csak INSTITORIS Károly könyvkereskedői joga állott rendelkezésre s az özvegy kívánságára a pestvárosi törvényszék 1822 február 25-én elrendelte annak árverés útján leendő értékesítését. Az árverés 1822 március 15-én történt meg, amikor is SZUBULY György 100 frton megvette a könyvkereskedői jogot. Maga INSTITORIS Károly még 1815-ben eltünt Pestről s a legkalandosabb hírek keringtek róla; 1822 március 17-i levelében azonban Bécsből életjelt adott magáról s közölte, hogy titkári állást vállalt s élete legszomorúbb emlékei közé sorozta pesti viszontagságait.

A SZUBULY-féle könyvkereskedés a Kecskeméti-utcában állott s SZUBULY György halála után 1827 december 13-án 1000 frton a kassai WIGAND Ottó tulajdonába ment át.[51] A WIGAND-féle könyvkereskedés a Váci-utcai KAPPEL-házban volt elhelyezve s rövid idő alatt egyike lett kora legkeresettebb könyvkereskedéseinek, amely azonban néhány esztendő mulva ismét gazdát cserélt s HECKENAST Gusztáv tulajdonába ment át.



V.
Kilián testvérek
(1789-1853)

A KILIÁN-féle könyvkereskedés megalapítója STACHEL József bécsi könyvkereskedő volt, aki látva Pest rohamosan emelkedő jólétét, ide akarta áttenni üzleti tevékenységét. 1789 április 12-én adta be folyamodványát a pestvárosi tanácshoz, melyben rámutatott a tanulóifjúság számának az egyetem áthelyezésével történt szaporodására, ami a könyvkereskedések számának szaporítását szükségessé teszi; rámutatott továbbá arra, hogy a könyvkereskedés szabad foglalkozás, nincs a többi kereskedésekhez hasonlóan korlátok alá vetve. A pestvárosi tanács rövidesen végzett a folyamodvánnyal, mert már 1789 április 18-án úgy határozott, hogy nem adja meg a kért engedélyt, mert már is sok a könyvkereskedő s a bécsi KURZBÖCK is emiatt adta fel könyvkereskedői jogát.

STACHEL nem nyugodott meg a határozatban s 1789 májusában a város akkori felettes hatóságához, a vármegyéhez fordult kérelmével, melyben a KURZBÖCK esetét azzal magyarázta, hogy keleti könyvekkel akart kereskedni s azok számára Pesten nem talált piacot. Ezt a kérvényt a vármegye jelentéstétel céljából leküldötte a városi tanácshoz, amire a városi tanács 1789 május 23-án előadta, hogy a városban 4 könyvkereskedőn kívül 3 könyvnyomtató és 6 könyvkötő működik, akik a legfelsőbb elhatározás értelmében könyvekkel szabadon kereskednek. Minthogy pedig a tulajdonképeni könyvkereskedők száma is túlnagy, a kérés elutasítását ajánlotta azon indokolással, hogy STACHEL bécsi könyvkereskedéséből is megélhet s pesti megtelepedésével veszélyeztetné az itteni könyvkereskedők boldogulását. A vármegye ilyen értelmű javaslatot terjesztett a helytartótanács elé, amely azonban 1789 május 23-án mégis megadta a kért engedélyt azon indokolással, hogy a könyvkereskedések számának az emelkedése a közönség hasznára van, mert a könyvek számának emelkedésével azok ára csökken s ez előmozdítja a felvilágosodás terjedését.

Alig érkezett le a helytartótanácsi engedély, már is megmozdultak a pesti könyvkereskedők. Megtudták ugyanis, hogy STACHEL KILIÁN Ádám pesti könyvkereskedősegédet kívánja társul venni maga mellé s ezt minden áron meg akarták akadályozni. 1789 június 27-én ugyanis a helytartótanácshoz beadványt intéztek, melyben előadták megélhetésük nehézségeit, t. i. hogy 3-400 kiadóval kénytelenek összeköttetést tartani, a szállítási és vámköltségeket viselni s mindamellett a kiadó által megszabott áraknál többet nem kérhetnek. Előadták továbbá, hogy STACHEL József tulajdonképen egy elbocsátott könyvkereskedősegéd, KILIÁN Ádám számára óhajtja a könyvkereskedői jogot megszerezni, akit már is társul vett maga mellé s akinek rossz magaviselete a városban közismert. Azt kérik tehát a helytartótanácstól, hogy STACHEL kérvényének eldöntése előtt tisztáztassák az ügyet, vagy legalább tartsák vissza addig a határozatot, míg KILIÁN elleni vádjaikat igazolni tudják.

A pestvárosi tanács felszólítására a vádat emelő pesti könyvkereskedők augusztus 11-i beadványukban azt hozták fel KILIÁN Ádám ellen, hogy 1784 február 8-án egy álarcosbálon levélhordókosztümben a családok közötti békés egyetértést megbontó leveleket osztogatott s a következő éjjel több ház falára gúnyiratokat függesztett ki; azonfelül házasságtörést követett el s KÖPFF könyvkereskedő özvegyét megkárosította. Állításaik igazolásául hivatkoztak özvegy KÖPFFnére s NAHM pékmesterre, kiknek kihallgatását kérték. KÖPFF özvegye 1789 augusztus 11-én igazolta, hogy a már említett bálon KILIÁN Ádám leveleket osztogatott s őt és férjét értelmi szerzőkül tüntette fel; 1789 február 11-én éjjel pedig a házak falára gúnyiratot függesztett ki, amely KÖPFFnét kompromittálta. Kijelentette végül, hogy goromba és bárdolatlan ember, aki a WEIGAND és KÖPFF-cég különválása alkalmával őt és árváit érzékenyen megkárosította. NAHM József pékmester 1784 február 16-án feljelentette a rendőrségen KILIÁN Ádámot, hogy feleségével házasságtörésen érte s ez közbotrányra adott alkalmat, minek következtében a városból való kiutasítását kérte. A városi tanács 1789 augusztus 18-án a felsorolt tényeket közölte a vármegyével,[52] a helytartótanács azonban 1789 szeptember 25-én úgy döntött, hogy a vádakat nem látja igazolva s különben is olyan dolgokról van szó, amelyeknek semmi közük sincs a könyvkereskedői joghoz.

Amíg az előadottak hivatalos úton folytak, addig STACHEL József 1789 augusztus 1-én körlevélben hirdette a pesti üzlet megalapítását s KILIÁN Ádámnak az üzletbe társul történt befogadását. Ugyanezen körlevélből megismerjük a STACHEL és KILIÁN közötti összeköttetés indokait is. KILIÁN Ádám ugyanis születési helyén, Würzburgban szolgált a bécsi STACHEL József atyjánál, akinek Würzburgban volt könyvkereskedése, közvetlenül a pesti üzlet megalapítása előtt pedig STACHEL József szolgálatában állott. A STACHEL József alapította pesti üzlet tehát kezdettől fogva STACHEL és KILIÁN elnevezés alatt szerepelt, amint a hivatalos iratokban is így fordul elő.[53]

Hogy STACHEL József valósággal a KILIÁN Ádám számára szerezte meg a könyvkereskedői jogot, annak nyilvánuló bizonyítéka az, hogy már 1794-ben ráruházta az üzletet. KILIÁN Ádám ugyanakkor öccsét, Györgyöt vette maga mellé társul s innen kezdve az üzlet KILIÁN-testvérek elnevezés alatt fordul elő, amint azt SCHRAUD Ferencnek a cég kiadásában 1794-ben megjelent Primae lineae studii medici cimű művéből láthatjuk. A KILIÁN-testvérek kevésszámú kiadványai sorában a legértékesebb GYÖNGYÖSI János magyar verseinek kiadása, mely 1802 és 1803-ban látott napvilágot 2 kötetben.

A KILIÁN-testvérek életét és működését egész terjedelmében feldolgozta SENNOVITZ Adolf[54] s ez érdemes dolgozat felment az alól, hogy e feladat megoldására vállalkozzunk. Kiadói tevékenységükből azonban ki kell emelnünk azokat a könyvjegyzékeket, melyeket a német MESS-Catalogok mintájára 1798-tól kezdve kiadtak, mert azokat a magyarországi bibliographiai irodalom első szárnypróbálgatásainak kell tekintenünk. Szerény kis füzetkék voltak ezek, amint ez időben a magyarországi könyvtermelés is szerény volt, de hatásuk könyvkereskedelmi és irodalmi téren mégis nagy volt. A szerkesztést SCHEDIUS Lajos pesti egyetemi tanár végezte, ki az adatok beszolgáltatására a Pester Zeitung melléklapjaként megjelent Literarischer Anzeigerben hívta fel a kiadókat és könyvnyomtatókat, amely felhívásnak azonban a könyvjegyzék 1798. évi első évfolyamának előszava szerint csupán kevesen tettek eleget. (Unter allen Buchdruckern in Ungarn und Siebenbürgen, davon doch weit über dreissig sind, haben wir kaum von vieren oder fünfen ihre neue Artikeln erhalten können.) Ugyanazon előszóban azt is szépen megindokolja a szerkesztő, hogy miért nem lehetett Magyarországon eddig ilyen könyvjegyzéket kiadni. A magyarországi szerzők t. i. műveiket vagy a maguk, vagy valamely mecénás költségén nyomatták ki, a könyvkereskedőknek és könyvnyomtatóknak nem voltak saját kiadványaik, s az előbb jelzett módon megjelent könyvek gyakran nem is kerültek könyvárusi forgalomba, a könyvkereskedők nem vehettek róluk tudomást. Most változott a helyzet s a viszonyok megfelelőknek látszanak ilyen könyvjegyzékek kiadására, amelyek a könyvkereskedés élénkítésére és a tudományos munkálkodás előmozdítására jó szolgálatot tehetnek.

Az első ilyen könyvjegyzék Allgemeines Verzeichniss der inländischen Bücher cím alatt az 1798. évi József-napi vásáron jelent meg s 18 oldalon összesen 19 magyar, 2 magyar-latin, 12 latin, 3 tót, 8 szerb nyelvű könyvet, 1 színművet és 6 térképet sorolt fel, melyek 1797 novemberétől kezdve láttak napvilágot.

Ezeket a német nyelvű ismertetéseket LANDERER János Mihály 1798. évi «Vásári-Könyvtár» cím alatt megjelent s saját kiadványait tartalmazó könyvjegyzékének előszavában kifogásolta s a magyar nyelv érvényrejuttatását sürgette e téren is. Ezzel szemben az Allgemeines Verzeichniss der inländischen Bücher 1799. évi füzetének előszavában SCHEDIUS Lajos azzal védi az álláspontját, hogy nem csupán az összes magyarországi könyvkereskedők született németek, hanem még a könyvkötők nagyobb része is, akik másodosztályú könyvkereskedőknek tekintendők. A külföldi könyvkereskedők közül a németekkel állunk leginkább összeköttetésben, tehát a könyvjegyzéket is ezek igényeinek megfelelően kellett összeállítani. Hozzá a könyvcímek úgyis eredeti nyelven vannak közölve s a magyarországi tudósok mindegyike tud annyit németül, hogy a beiktatott német magyarázó szöveget megértse; irodalmi termelésünk iránt érdeklődő külföldi tudósoktól pedig nem lehet kívánni, hogy magyarul tudjanak.

Eredetileg évenként kétszer, a József- és Lipótnapi vásárok alkalmából kellett volna megjelenni a könyvjegyzéknek, de sem az irodalmi termelés nem volt elegendő, sem a könyvnyomtatók nem törekedtek új könyveiket a szerkesztővel közölni. Ennek eredménye lőn, hogy az Allgemeines Verzeichniss második füzete csak az 1799. évi Józsefnapi vásáron jelent meg s 26 oldalon összesen 46 magyar, 27 német, 39 latin, 1 latin-tót, 10 tót, 1 szerb s 1 román nyelvű könyvön kívül 1 színművet sorolt fel. A harmadik Allgemeines Verzeichniss az 1800. évi Józsefnapi vásár alkalmával jelent meg s 45 magyar, 15 német, 51 latin, 3 tót s 1 szerb nyelvű munkán kívül 5 térképet s 1 színművet sorolt fel. Ezenfelül 538 magyarországi íróról sorolt fel személyi adatokat, kik közül 75 Pesten működött. Az Allgemeines Verzeichniss utolsó füzete az 1802. évi Józsefnapi vásár alkalmával jelent meg s 2 esztendő irodalmi termékeiről számolt be. Ebben 59 magyar, 33 német, 10 latin, 1 latin-szerb, 1 tót, 9 szerb, 2 görög s 1 román könyv van felsorolva, keservesen panaszkodik azonban a könyvnyomtatók indolenciája miatt s lelkiismeretesebb közlésre szólítja fel őket. Ez azonban nem járhatott eredménnyel, mert 1802-n túl ez az értékes kiadvány nem jelent meg többé. Ez volt a magyar bibliografia kezdete, mely SÁNDOR Istvánt is munkára buzdította.

Ilymódon a würzburgi származású KILIÁN-testvérek, kik közül Ádám 1796 október 29-én, György pedig 1800 április 20-án szereztek Pesten polgárjogot, nem csupán egy erőteljes könyvkereskedésnek vetették meg az alapját, hanem a magyarországi könyvkereskedelemnek európai színvonalra emelése körül is nagy érdemeket szereztek.

KILIÁN Ádám 1806 április 13-án kelt végrendeletében könyvkereskedői jogát öccsére, KILIÁN Györgyre ruházta át azon indokolással, hogy az üzletet közösen szerezték meg.[55] Ennek alapján az Egyetem-téren állott üzlet KILIÁN Ádámnak 1809-ben bekövetkezett halála után KILIÁN Györgyre szállott át s ennek 1829-ben bekövetkezett haláláig KILIÁN György neve alatt állott fenn. KILIÁN György 65 esztendős korában halt meg s a külföldi irodalom terjesztésével nagy érdemeket szerzett.[56] Halála után özvegye vette át a könyvkereskedést s hosszú ideig az özvegy neve alatt állott fenn.

Amint özvegy KILIÁN Györgyné 1840 június 1-én kelt körleveléből megtudjuk, már 1839 május 1-én társul vette maga mellé a vejét, WEBER Frigyest, ki addig a prágai KRONBERGER és WEBER-cég beltagja volt s innen kezdve az üzlet mindvégig id. KILIÁN György és WEBER név alatt állott fenn. A KILIÁN és WEBER-céget az 1848/49. évi események következtében súlyos anyagi veszteségek érték, amelyeket nem tudott többé kiheverni. Hozzájárult még, hogy az üzletnek 42 év óta oszlopa, FRITZ Konrád Mihály 1850 április 16-án meghalt. FRITZ Konrádnak a céghez való viszonyára fényes világosságot vet 1847 június 27-én kelt végrendelete,[57] melyben általános örökösévé özv. KILIÁN Györgyné legifjabb leányát, Jozefát tette meg. Ugyanazon végrendeletben elengedte a céggel szemben 1829 és 1839 között támadt követeléseit s érintetlenül hagyta az 1845 június 24-én a cégnek kölcsönadott 1000 forintot. Úgylátszik, hogy FRITZ Konrád volt az üzlet lelke s halála után nem tudott sokáig fenmaradni, mert 1853-ban csődbe jutott s utóbb megszünt. Legutolsó helye a Dorottya-utcában volt,[58] itt érte a végzetes csapás, amely a megszünésre vezetett.

A Kilián-cég kiágazásának tekinthetjük ifj. KILIÁN György könyvkereskedését, melynek megnyitására 1832 január 23-án kapott a pestvárosi tanácstól engedélyt.[59] KILIÁN az üzletet nem sokáig vitte egyedül, 1837 november 1-én társul vette maga mellé ASTER Lajost s innen kezdve KILIÁN és társa elnevezés alatt állott fenn az üzlet. ASTER Lajos 1842 augusztus 1-én kilépett ugyan a cégből, a fenti elnevezés azonban tovább is fenmaradt. A BACH-korszak elején KILIÁN üzlete az egyetemi könyvkereskedés címet kapta meg s erre 1853 május 1-én cégét KILIÁN György egyetemi könyvkereskedés-ére változtatta. 1863 január 1-től fia FRIGYES is tagja lett a cégnek s 1869 augusztus 1-én egészen ő vette át az üzlet vezetését, amely kezdettől fogva a váci-utcai BARTFRIEDER-házban állott fenn.

KILIÁN György könyvkiadói tevékenységet is fejtett ki s üzlete megalapításától, 1832-től 1874-ig bekövetkezett haláláig SENNOVITZ Adolf adatai szerint összesen 248 művet adott ki, amelyek legnagyobb része (205) magyar volt. Kétségtelen tehát, hogy KILIÁN György a magyar irodalom terjesztése körül számottevő munkásságot fejtett ki. KILIÁN adta ki 1847-ben a BAJZA József szerkesztésében megjelent «Ellenőr» című politikai zsebkönyvet, amelybe PETŐFI Sándor is írt. Ugyancsak KILIÁN indította meg 1833-ban BAJZA József szerkesztésében a Kritikai Lapokat, amely ezidőben a magyar irodalom új irányt jelző vezérfolyóirata volt. KILIÁN adta ki 1835-ben, majd 1842-ben BAJZA József verseit, KISFALUDY Károly munkáinak 6 kötetes negyedik kiadását (1843-44), KAZINCZY Ferenc leveleit (1845), VÖRÖSMARTY Mihály újabb munkáit 4 kötetben (1840), minden munkáit 10 kötetben (1845-47) és CSÁSZÁR Ferenc beszélyeit 2 kötetben (1846), amelyek irodalmunk legszebb emlékei közé tartoznak. Különösen azonban az iskolakönyvek kiadása terén voltak nagy sikerei, mert SENNOVITZ szerint 47 különböző iskolakönyv jelent meg kiadásában s ezek közül CURTIUS görög nyelvtana, SCHULZ latin nyelvtana, OTTO francia nyelvtana, SOMHEGYI világtörténete és NENDTWICH vegytana maradandóbb értékűek voltak.

Amilyen szerencsés volt azonban KILIÁN tankönyv-kiadásaival, olyan rosszul járt magyar klasszikusaival, mert ez utóbbiakat egyáltalán nem vásárolta a közönség s a kiadó kénytelen volt azokat utóbb leszállított áron forgalomba hozni, hogy költségei legalább részben megtérüljenek. TOLDY Ferenc az Új magyar múzeum I. (1850-51) évfolyamában fájdalommal állapította meg, hogy a magyar klasszikusok «szellemi művei potom áron kínáltatnak» s igyekezett a magyar irodalom barátait a kiadványok felkarolására bírni. E felszólalásnak nem sok eredménye lehetett, mert KILIÁN kénytelen volt ismételten olcsó kiárusítást rendezni belőlük. E szomorú eredmények ellenére is meg kell állapítanunk, hogy KILIÁN György működése a KILIÁNok történetében olyan fénypontot jelent, melyből az egész magyar könyvkereskedelemre világosság és melegség árad ki, mert meglátta a magyar klasszikusokban rejlő értékeket s áldozatkész szeretettel munkálkodott azok terjesztésén. Klasszikus példája annak a könyvkiadónak, ki nem az olvasóközönség ízlése után igazodik, hogy minél jobb üzleti eredményeket érjen el, hanem igazi értékeket igyekszik piacra hozni, hogy az olvasóközönségnek módot adjon a szellemi felemelkedésre.



VI.
Id. és ifj. Leyrer József
(1799-1850)

A szerencsétlen véget ért STROHMAYER Ignác könyvelője, MEISZNER Ferenc, ki régebben wolfenbütteli könyvkereskedő volt, először Budán nyitott könyvkereskedést, 1795 július 17-én azonban már Pestre kívánt áttelepedni. Kérését a következőkkel támogatta: Pest városa nagymértékben fellendült, lakossága megszaporodott, ipara és kereskedelme felvirágzott s kétségkívül tovább is fejlődni fog. Nem okoz kárt a meglevő könyvkereskedéseknek, mert Budán máris van üzlete s a könyvkereskedés szempontjából a két város egynek tekinthető. Kizárólag régi könyvek eladásával óhajt foglalkozni s e kereskedelmi ág Pesten még nincs képviselve, holott a műveltebb közönségnek erre nagy szüksége van. Üzletét a Lipótvárosban óhajtja elhelyezni s így nem kél versenyre a régi könyvkereskedőkkel, sőt a Lipótváros fejlődésére is befolyást gyakorol. Jelenleg a zsidók és házalók foglalkoznak régi könyvek árusításával, ami alkalmat ad a tiltott könyvek forgalombahozatalára, míg a nyilvános üzlet könyvállománya mindenkor könnyen ellenőrizhető.

Ezzel szemben azonban a pesti könyvkereskedők 1795 augusztus 28-án a következőket hozták fel: MEISZNER Ferenc csupán a WEINGAND budai üzletének a berendezését vette meg, könyvei nincsenek. A pesti könyvkereskedők is árusítanak régi könyveket, nem szükséges e célból külön üzletet alapítani. A pesti könyvkereskedők száma máris sok s félő, hogy nem tudják biztosítani a fennmaradásukat. STROHMAYER Ignác halálával megüresedett egy könyvkereskedői jog s ennek mielőbbi értékesítése a pestvárosi tanács kötelessége, mert a hitelezők csupán ezúton juthatnak pénzükhöz. A PAUER-féle könyvkereskedés is eladó s egyiket vagy másikat megvásárolhatja a folyamodó. A Lipótváros lakossága még nem elég számos egy külön könyvkereskedés eltartására s a helybeli könyvkereskedések bármelyike megkapható készpénzfizetés ellenében, ami a szomorú gazdasági helyzetet nyilvánvalóvá teszi.

Ezekkel szemben MEISZNER Ferenc a következőkre mutatott rá: 1794 október 31-én kelt szerződése szerint WEINGANDtól nem csupán az üzleti berendezést, hanem a könyvkereskedői jogot is megvásárolta. Nem vette ugyan meg WEINGAND 3-400 frt értékű könyvállományát, van azonban 5-6000 frt értékű könyvanyaga s módjában áll ezt 18-20.000 frt értékűre kiegészíteni. A pesti könyvkereskedők antiquariatusa nagyon fogyatékos, mert egy jó antiquariatusnak olyan könyveket kell tartalmazni, melyek a rendes könyvkereskedésekből hiányzanak s ezeket bolti áron alul kell adni. Ezzel szemben a pesti könyvkereskedők 40-50 darabot beköttetnek régibb kiadványaikból s ezeket bolti áron árusítják a könyvkötői díjat is hozzászámítva. Vagy bizományba vesznek 20-30 régibb könyvet s ezeket bolti áron árusítják. Az igazi antiquarius ritka könyvekkel kereskedik s ezeket bolti áron alul adja; de az ilyen kereskedés csupán fejlődő városban virágozhatik, ahol nagy a forgalom. Olyan könyveket tud az olvasóközönség rendelkezésére bocsátani, amelyek más pesti könyvkereskedésben nem találhatók meg s nem is tudják hozzá hasonló olcsó árakon adni. A STROHMAYER- és PAUER-féle könyvkereskedések megvásárlására nem vállalkozhatik, mert könyvállományuk nem felel meg az ő céljainak, miután ő kizárólag antiquariatust óhajt nyitni. A legtöbb könyvkereskedés csupán 10 év óta áll fenn s megnyitásukat annak idején a régibb könyvkereskedők épen úgy ellenezték, mint most az övét ellenzik. Végül ha az ellene felhozott érvek valósággal megállanának, akkor eddig az összes könyvkereskedéseknek tönkre kellett volna menni.

Minthogy a pestvárosi tanács ez érvek ellenére is megtagadta kérése teljesítését, 1795 december 24-én a helytartótanácshoz fordult s előadta, hogy a könyvkereskedések száma nem elegendő Pestvárosa számára, mert összesen 5 üzlet (WEINGAND, LINDAUER, PAUER, STROHMAYER és KILIÁN) van a városban s a STROHMAYER üzlete két esztendő óta zárva van. A pesti könyvkereskedés hanyatlásának oka nem az üzletek nagy számában, hanem a könyvkereskedőkben van. Pesten t. i. állandóan nagy a vásárlóközönség, különösen a főtörvényszéki ülések tartama alatt és az országos vásárokon, amikor is sok vidéki tartózkodik Pesten. Végül arra mutat rá, hogy az utóbbi évek alatt több kereskedő költözött át Budáról Pestre s ez mindig a helytartótanács engedélyével történt.

A véleményadásra felkért pestvárosi tanács 1796 február 13-án ellenezte ugyan az átköltözési engedély megadását s azt kívánta, hogy vásárolja meg a STROHMAYER csődtömegét vagy vegye át a LINDAUER, illetőleg a PAUER áruba bocsátott üzletét; a helytartótanács azonban 1796 április 5-én úgy döntött, hogy az üzletáthelyezést megengedi s megtiltja a pestvárosi tanácsnak, hogy MEISZNERt a felsorolt üzletek valamelyikének az átvételére kényszerítse.[60]

Amint az obisfeldei községi elöljáróság (Hessen-Homburg) 1798 július 1-i átiratából, illetőleg a pestvárosi tanács 1798 július 21-iki válaszából megtudjuk, MEISZNER 1796 augusztus 10-én feleségül vette VALTZ Annát, az elhúnyt STROHMAYER házvezetőnőjét, aki a STROHMAYER-hagyatékból a kassai üzletet kapta; 1797 augusztus 21-én azonban már meghalt s minthogy üzletét sok adósság terhelte, az özvegy kérésére a pestvárosi tanács vette át az üzleti ügyek rendezését.[61]

Mindenekelőtt az üzleti leltárt vették fel, amiből kiderült, hogy a könyvállomány értéke 3546 frt s ezzel szemben a tartozások összege 1439 frtot tett ki. A legnagyobb hitelező BLUMAUER Alajos bécsi könyvkereskedő volt, aki rengeteg régi könyvet adott át bizományba MEISSNERnek. A mellékelt kimutatások szerint BLUMAUER Alajostól vette meg MEISZNER 1796 május 1-én a budai könyvkereskedői jogot s ezért is adósa maradt 375 frttal. Bizományi könyveket kapott az első évben 404 frt, majd 249 frt s végül 302 frt értékben. E bizományi könyvek között a legfigyelemreméltóbb az utolsó szállítmány, mely csupa magyar vonatkozású régi könyvet tartalmazott. Kiemelendőknek tartjuk ezek közül a következő 1711 előtti könyveket:

Acta et decreta synodi. Posonii, 1629.
Beschreibung des Criminalprocesses des Grafen von Nádasdy. Wien, 1671.
BOETHIUS: Ruhmbelorberter und triumphleuchtender Kriegshelm. Nürnberg, 1686.
BONTEMPI: Historia della rebellione d'Ungheria. Dresden, 1672.
Chronica von Wien. Frankfurt, 1692.
COMAZZI: Coronazione del re. Vienna, 1697.
DEBRŐDI: Refutatio. Cassovia, 1690.
Exemplar reconciliatoris cum Hungaris. Patakini, 1653.
FEIGII: Wunderbarer Adlersschwung. Wien, 1694.
FERRARII: De rebus Hungaricae provinciae. Vindobonae, 1637.
FRANCISCI: Der lang gereizte endlich aber etc. Nürnberg, 1684.
HERBERSTEIN: Moscoviter wunderbare Geschichte. Basel 1567.
Index seu compendium operis. Tyrnaviae, 1694.
Indicia Ungaricae sanctitatis. Tyrnaviae, 1692.
KITONICH: Directio. Tyrnaviae, 1700.
KRANTZII: Wandalia. Hannoviae, 1619.
Lebens-Diarium des Kaiser Leopold I. Wien, 1702.
LESSIUS: Tanatskozas, mellyet kellyen. Pozsony, 1640.
LŐWENKLAU: Chronika türkischer Nation. Frankfurt 1590.
MUSART: Neue Wahlfahrten. Wien, 1665.
OTROKOCSI: Theologia prophetica. Tyrnaviae, 1705.
PALATII: Aquila Austriaca. Venetii, 1649.
PANNONIUS: Kriegs- und Friedensbegebenheiten. Nürnberg, 1658.
PAZMANY: Imádságos könyv. 1650.
PARSCHITII: Tabella Hungariae ducum. Wittembergae, 1702.
Posphori Austriaci. Viennae, 1690.
Relatio captivi redempti. Wien, 1689.
SZENTIVANY: Dissertationes septem. Tyrnaviae, 1689.
SZENTIVANY: Dissertatio paralipomenonica. Tyrnaviae, 1699.
SZENTIVANY: Curiosiora. Tyrnaviae, 1697.
TRIPS: Heroes Christiani in Ungaria. Agrippae, 1688.
Fünfzehnjähriger Türkenkrieg. Hamburg, 1699.
VERNULAEI: Virtutum augustissimae. Lowanii, 1690.
WEINGARI: Fürstenspiegel. Prag, 1673.
WERBÖTZII: Opus tripartitum. 1628.

BLUMAUER KREIL Antal nyug. egyetemi tanár útján visszakövetelte a bizományba adott könyveket, amelyekből 1797 október 10-én 407 frt értékűt vissza is kapott, még mindig maradt azonban 807 frt követelése, amire nézve fenntartotta igényét. Bizományi könyveket kapott MEISZNER KREIL Alajos nyug. egyetemi tanártól is, amiből a nevezett 1797 október 10-én 103 frt értékűt visszakapott. Végül HORÁNYI Eleknek is voltak bizományi könyvei MEISZNERnél, amelyek közül 1798 október 21-én visszakapott 50 példányt «De sacra corona Hungariae» (1790), 328 példányt «Eleutherii Pannonii mirabilia fata» (1791) és 326 példányt «Nova memoria Hungarorum» (1792) című műveiből. Ily módon a nagyobb hitelezők BLUMAUER kivételével kielégítést nyertek s a könyvkereskedés megfelelő értékesítése után az összes ügyeket sikerült volna rendezni. Ez azonban nem történt meg, mert 1798 folyamán hasztalan kísérleteztek az eladással, eredményt elérni nem tudtak. Mindössze RIBAY ígért a könyvkereskedésért 450 frtot, LANDERER Mihály pedig a könyvkereskedői jogért 150 frtot, ami kevés volt az adósságok rendezésére. Közben azonban a boltbér állandóan nőtt s a háztulajdonos BABICS János sürgette a fizetést. Miután BLUMAUER egyáltalán nem sürgette tovább követelése kifizetését, 1799 szeptember 4-én eladták a könyvkereskedést LEYRER József bécsi könyvkereskedőnek, aki összesen 481 frtot fizetett érte. Ebből 305 frtot kapott a háztulajdonos s a többit a MEISZNER betegápolási s temetési költségeinek fedezésére fordították. Volt MEISZNERnek egy 12 éves törvénytelen fia is Németországban, kinek anyja lépéseket tett, hogy a hagyatékból kapjon valamit, ez azonban az előadottak szerint nem sikerült.

LEYRER József a kishídutcai JUNG-házban nyitotta meg üzletét s 1801 június 4-én a Pester Zeitungban már hirdette azt.

Alig indult meg a LEYRER József üzlete, máris válságba jutott egyrészt azért, mert az új tulajdonosnak nem volt megfelelő tőkéje, másrészt hiányzottak a szükséges üzleti összeköttetései s költséges vállalkozásokat indított meg. Ennek eredménye volt, hogy az 1806 július 1-i tárgyalási jegyzőkönyv szerint 22.000 forintba becsült vagyonával szemben 64.000 forint tartozása volt,[62] ami könnyelmű gazdálkodásra vall. E rövid idő alatt keletkezett nagy adósságok indokolatlannak látszottak a hatóság előtt s nyilatkozattételre szólították fel Leyrert, aki vagyoni romlását következőleg adta elő: 1790-től kezdve LUDWIG bécsi könyvkötő, majd könyvkereskedő alkalmazottja volt s szorgalmával rövid idő alatt sikerült gazdája üzletét olyan mértékben felvirágoztatni, hogy az összes bécsi könyvkereskedők ellenségeivé lettek. A bécsi könyvkereskedők rosszindulata Pestre is követte, mert nem küldtek neki könyveket s így lehetetlenné tették, hogy üzlete számára vásárló közönséget biztosítson. Már bécsi vállalkozásai is azért nem sikerültek, mert bécsi kartársai összeesküdtek ellene. 1795-ben ugyanis a HOFMEISTER-féle könyvkereskedés administrátorával GRUNDdal társult, de GRUND nem teljesítette szerződésszerű kötelezettségeit s a kiadói üzletet átvéve kénytelen volt tőle különválni. Ekkor PALINGERIUS álnév alatt önálló üzletet alapított, de LUDWIG, HOFMEISTER és GRUND cselszövései oda juttatták, hogy három év multán ezt az üzletet is kénytelen volt bezárni. Igy jutott arra az elhatározásra, hogy Pestre költözik, ahová már hosszabb idő óta eljárt a vásárokra. 1800-ban MÜLLER pesti lakatosmestertől kölcsönvett 484 forinton megvásárolta a MEISZNER könyvkereskedői jogát s bécsi boltjából megmentett könyvekkel új üzletet alapított, aminél pesti rokonai támogatására számított. Közben egyik bécsi barátjával társulva latin klasszikusokat adott ki, de tőke hiányában nem tudta üzletét megfelelő könyvekkel ellátni, a bécsi kereskedők pedig nem hiteleztek neki. Hogy a bajon segítsen, részben külföldi munkák utánnyomásával foglalkozott, részben pedig kéziratokat vett át bizományba. Az utánnyomással azonban megjárta, mert p. o. a Medicinische Bibliothek című munkát TRATTNERnál hitelre kinyomatta, de olyan rossz munkát kapott, hogy nem tudott számára kelendőséget biztosítani. Ekkor kezdett kölcsönöket felvenni. Először OFFENHEIMERtől kapott hat hónapra 1000 forintot, de a határidő lejártakor nem tudott fizetni s kénytelen volt uzsorakamat ellenében halasztást kieszközölni. Az 1801. évi nemesi felkelés s a pozsonyi országgyűlés következtében adósai nem fizettek s kénytelen volt újból uzsorásokhoz fordulni. Közben újabb orvosi munkákat nyomatott ki, amiért a pesti TRATTNERnek, a bécsi SCHMIDnek, a váci GOTTLIEBnak s a pesti PATCKÓnak, valamint a budai egyetemi nyomdának mintegy 25.000 frtot fizetett ki.

Mintegy két év előtt szerencsétlen vállalkozásba fogott, nagy mennyiségű könyvet szállított fel Bécsbe GRUNDnak, amit nem lehetett értékesíteni s kénytelen volt becsértéken alul elvesztegetni, hogy a visszaszállítás költségeitől megszabaduljon. 1805-ben a zsidó WOLFINGER közvetítésével RICHTER, JERIKOLO, STEINHAUSER, STICHMAYER, JANITSÁR s METZ kereskedőktől kendőket, borokat s füszereket vett át váltókra magas árakon, amelyeket úgyszólván áron alul volt kénytelen értékesíteni. S mikor váltóit kifizetni nem tudta, a zsidó LEVY útján HERCZEG Károllyal került összeköttetésbe. HERCZEGtől váltóra 4000 frtért dohányt vett át azon reményben, hogy 3000 frtot fog kapni az áruért s 1000 frt veszteség ellenében pénzhez jut. A dohányért azonban csupán 1000 frtot kapott s néhány hónappal utóbb LEVY 2 drb 3-3000 frtos váltóra 1500-1500 frtot szerzett neki ugyanazon HERCZEG Károlytól. Ezek a váltók rövidesen esedékessé váltak s minthogy fizetni nem tudott, uzsorakamattal volt kénytelen haladékot szerezni s a HERCZEG-féle adósság, ami valóság szerint csak 4000 frt volt, 12.000 frtra emelkedett.

LEVY azután újabb 2880 frtos BERGAUERnénak szóló váltó kiállítására bírta, amiért csak 700 frtot kapott. Két hét mulva LEVY közvetítésére 5920 frtos váltót állított ki BERGAUERné részére, amiért ez ékszereket és 600 frtot adott át LEVYnek, de ő maga csupán 1000 frtot kapott LEVYtől.

Az uzsoraügyletektől megundorodva, 1805 július 26-án a bécsi Kunst- und Industrie-Comptoirral lépett szerződésre s elvállalta annak bizományi képviseletét. Számításaiban azonban ez alkalommal is csalódott, mert nem kapta meg a szerződésileg kikötött áru-mennyiséget s beruházások útján újabb terhet vett magára. Ekkor tárta fel a helyzetét BORÁROS János városbírónak s kísérletet tett a békés megoldásra, hitelezői azonban, különösen BERGAUERné és HERCZEG Károly megakadályozták benne s 1806 április 1-én az üzletet zár alá helyezték.

Az eljárással megbízott tanácsnok összehivatta LEYRER nagyobb hitelezőit, BRAUN Ágoston orvost (1500 frt), STÁHLY Reginát (2500 frt), BERGAUER Évát (8800 frt), HERCZEG Károlyt (12.000 frt) és GALLY Jakabnét (7388 frt) s minthogy LEYRER nyiltan bevallotta fizetésképtelenségét, egyelőre úgy határoztak, hogy az ügyvitel ellenőrzésére HERCZEG Károlyt küldik ki. Egyben LEYRER kérésére ahhoz is hozzájárultak, hogy a leltározás tartama alatt ellátási költségek címén LEYRERnek napi 5 frtot utalványoznak ki.

A leltározási eljárás gyorsan folyt s MAKK Antal tanácsnok már 1806 április 25-én jelenthette, hogy a leltározással elkészült s a vagyontömeg értékét 22.775 frtban, az adósságok összegét pedig 64.110 frtban állapította meg. Ez utóbbi megállapítás nyilvánvalóvá tette, hogy az üzlet megbukott.

A csődeljárás kapcsán felvett üzleti leltár a kiadott munkákkal (Verlags-Bücher) kezdődött, de itt vannak felsorolva a bizományi könyvek is s így kiadványainak megállapítása nagyon nehéz. Ide van sorozva p. o. LENHOSSÉK «Menschliche Leidenschaften» (1806) című könyve, amelyről a csődiratokból tudjuk, hogy csupán bizományban volt nála. Az utánnyomás útján előállított orvosi kiadványok közé sorolhatjuk a «Vierundzwanzig untrügliche Recepte» (London, 1806) című munkát, amelyről a csődiratokból tudjuk, hogy PATZKÓnál nyomatta ki 1000 példányban. Hasonló utánnyomások még a következők: MARKUS Herz: «Über die Brutalimpfung» (Pest, 1802), AIKIN: «Erfahrungen über die Kuhpocken» (Pest, 1802) és BELL: «Lehrbegriff der Wundarzney-Kunst» (Pest, 1803). Legnagyobb vállalkozása azonban GEBHARDI «Geschichte des Reichs Hungarn und der damit verbundenen Reiche» című négykötetes művének utánnyomása volt, mely eredetileg Lipcsében jelent meg WEIDMANN-nál 1778 és 1782 között. LEYRER a szoros értelemben vett magyarországi részről 1802-ben, az erdélyi és galiciai részről 1803-ban s végül a horvát és dalmát részről 1804-ben készített utánnyomatokat s mindegyik jelentős példányszámmal volt képviselve az üzleti leltárban. Hasonló utánnyomások lehettek a következő munkák: ROBERTSON «Die Geschichte von Amerika», ARCHENHOLE «Gustav Wasa König von Schweden», melyek a leltár szerint Pesten jelentek meg.

LEYRER saját kiadmányai voltak «Die Stadt Pesth und ihre Gegend» (1803), «Das liebenswürdige Mädchen aus Pesth» (1804), «Die Margarethen Insel» (1805) s végül a leltár legelső tételét képező «Bibliothek für die elegante Welt», mely Pesten jelent meg 1804-ben. Mindezekből megállapíthatjuk, hogy LEYRER rövid könyvkereskedői pályafutása alatt sokat költött kiadványokra s ha megfelelő tőkéje lett volna, nem érheti oly gyorsan a végzetes csapás, mely üzletét korai sorvadásra ítélte.

A kiadványok után következett a szoros értelemben vett könyvkereskedői anyag (sortiment) felsorolása, mely túlnyomóan német és francia munkákból állott, de magyar könyvek is voltak benne. Ilyen magyar könyvek voltak: «Adeline avagy az erdői veszedelmes történetek» (1802), Miklós sógor (1802), A természetnek fia Lafontaine után (1801), Gróf Bellafont avagy az afrikai leányka (1799), Jetta a szép tündérasszony (1798), A világnak három részében bujdosó (1798), Az emberi józan elmének gyakorlásai (1803), mindegyik a kassai Landerer-nyomda terméke. Ezenfelül: Keresztény katholikus betegeknek vigasztalója (1795), Endrődy János költeményes munkáji (1801), Néma orvos (1805), Görög és római mythológia (1805), Báró de Maux történetei (1805), Néma mester (1802), Hermolaus egyházi beszédi (1791) s mások, melyek a magyar irodalom iránti érdeklődéséről tanuskodnak.

A leltárban kimutatott üzleti követelések körülbelül 2500 frtot tettek ki s ezek egy része is behajthatatlannak van jelezve. Nagyobb összegekkel szerepelnek az adósok között: ANNICH Pesten (98 frt), SAMMER Bécsben (333 frt), KOHUT Temesváron (172 frt), WILD Lembergben (139 frt), POLTT Prágában (91 frt), HOHENLEITNER Bécsben (123 frt), VÉGH Vereben (147 frt) és SAXENHOFFER Pozsegán (122 frt); amiből megállapítható, hogy LEYRER a követeléseit be tudta hajtani. Annál nagyobbak voltak a saját tartozásai s üzleti adósságai közül a következőket emeljük ki: EULER Bécsben (592 frt), KORN Boroszlóban (600 frt), BREITKOPF Lipcsében (1364 frt), KROTZ Bécsben (941 frt), REIN Lipcsében (1000 frt), UEBEL Stuttgartban (516 frt), GRÖTZINGER Reutlingenben (528 frt); amiből megállapítható, hogy nem csupán uzsorakölcsönökkel, hanem üzleti tartozásokkal is meg volt terhelve.

LEYRER üzletét a gyors pusztulástól anyósa, GALLY Jakabné mentette meg, aki mindaddig meg tudta akadályozni az árverés végrehajtását, míg LEYRER a hitelezőivel ki nem egyezett vagy haladékot nem kapott a fizetésre. Miután a hitelezők nagyobb részével ily módon megállapodásra jutott, 1807 március 21-én kérte a zárlat feloldását, amit a tanács 1807 április 18-án el is rendelt. Innen kezdve azonban nem tudott boldogulni többé, mert törlesztendő adósságai óriási teherként nehezedtek rá s üzlete mindvégig nagyon szerény maradt, amiből csupán szűkösen tudott megélni.

A LEYRER elleni csődeljárás egyetlen pozitív eredménye volt, hogy üzletének egyik ága, a zenemű és műkereskedés, kivált belőle és önállósult. Amint a csődeljárásból tudjuk, a bécsi Kunst- und Industrie-Comptoir, amely zeneművek, metszetek, térképek és festőművészeti kellékek árusításával foglalkozott, 1805 július 21-én LEYRERrel bizományi szerződést kötött. E szerződés szerint LEYRER 15.000 frt értékű bizományi árút kapott tőlük, melynek elszállításáról maga tartozott gondoskodni s az eladott árúkról havonként el kellett számolnia. A metszetek és térképek bolti árából 30, a zeneművek bolti árából pedig 40 százalék engedményt kapott, a többi bizományi áru eladási árát szabadon állapíthatta meg. A bizományi üzlet állandó ellenőrzésére a Kunst- und Industrie-Comptoir RABUS Zsigmond nevű alkalmazottját rendelte ki, kinek fizetéséről LEYRER tartozott gondoskodni.

Amint a LEYRER üzlete bírói zár alá került, a bécsi Kunst- und Industrie-Comptoir azonnal kiválasztotta belőle a bizományi anyagot s a leltározás eredménye szerint a könyvek, metszetek és térképek értékét 7984 frtban, a zeneművek értékét pedig 3286 frtban állapították meg. Ebből azután önálló üzletet alapítottak Pesten, amire a tanács 1806 április 9-én már engedélyt adott. Ez volt az első pesti önálló műkereskedés.

Amint LEYRER a csődeljárás bonyodalmaiból kiszabadult, rögtön új segélyforrás után látott, hogy üzlete fennmaradását biztosítsa. Már 1809 szeptember 26-án kölcsönkönyvtár-nyitási jogot kért, de kérését elvi okokból elutasították. 1811-ben megujította kérését, de akkor INSTITORIS Károly előzte meg. 1812-ben Budán próbált kölcsönkönyvtárt nyitni, de IVANICS Zsigmond előzte meg. 1813-ban végre INSTITORIS Károllyal társult, hogy közösen nyissanak kölcsönkönyvtárt, de ez a kísérlet sem járt eredménnyel, mert tervüket nem tudták megvalósítani. Végre mikor 1815-ben INSTITORIS csődbe jutott, LEYRER újból kísérletet tett a jog megszerzésére s ez a kísérlet végre eredménnyel járt. Ekkorra azonban LEYRER már nagyon rossz anyagi viszonyok között élt, mert a biztosítékul követelt 400 frtot csupán hosszas sürgetés után tudta megfizetni, a váci siketnémák intézetének fizetendő évi 150 frttal pedig éveken át adós maradt. Szegénységére hivatkozva végre annyit sikerült kieszközölni, hogy az évi díjat 150 frtról 75 frtra szállították le s ezt 1818-ig kifizette. 1819-től kezdve ezt a díjat sem tudta fizetni, a kincstár pert indított ellene s 621 frtra felszaporodott adósságai fejében a 400 frt biztosítékot is lefoglalták.[63]

Az 1838. évi árvíz azután végleg tönkretette, mert nemcsak könyvkészlete és bútorzata pusztult el, hanem maga is súlyos betegségbe esett, amitől nem tudott többé szabadulni. 1840-ben aztán arra szánta rá magát, hogy üzletét hasonnevű fiának adja át.

Ifj. LEYRER József 1810-ben született s 1827-ben végezte el a gimnáziumot. A bölcselet tanulását betegsége miatt kénytelen volt abbahagyni s atyja üzletében négy év alatt megtanulta a könyvkereskedést. 1831-től 1834-ig ROTTENBILLER Péternél állott szolgálatban s így más kereskedelmi ágra tért volna át, ha atyja betegsége meg nem változtatja szándékát. 1841 augusztus 19-én a helytartótanács engedélyt adott számára, hogy atyja kishídutcai üzletét és kölcsönkönyvtárát átvehesse, de a 400 frt biztosítékot nem tudta lefizetni s így csupán a könyvkereskedést tartotta fenn, amelyből alig lehetett megélni.[64]

1851-ben aztán társul vette maga mellé LAMPEL Róbertet, aki nem tudván Pesten könyvkereskedői jogot szerezni,[65] ily módon kisérelte meg boldogulását. A társasági szerződést a váltótörvényszék 1851 január 16-án iktatta be s 1851 február 25-én a pesti tanács is tudomásul vette. Innen kezdve «LANTOSY József és LAMPEL» volt a cég neve, mert ifj. LEYRER József 1846 augusztus 25-én LANTOSYra változtatta a nevét.[66]

1852-ben azután LANTOSY József a könyvkereskedői jogot és a könyvkészletet eladta LAMPEL Róbertnek s miután a pesti könyvkereskedők (EGGENBERGER és fia, EMICH Gusztáv, EDELMANN Károly, HARTLEBEN Konrád, GEIBEL Hermann, MÜLLER Gyula és KILIÁN György) nem emeltek kifogást az átruházás ellen, 1852 december 16-án a helytartóság is hozzájárult s az üzlet a LAMPEL Róbert tulajdonába ment át.[67]

LAMPEL Róbert aztán a virágzás magas fokára emelte ezt a sokat hányatott üzletet, amely a század végén egyike lett a főváros legkeresettebb könyvkereskedéseinek. A LAMPEL-cég még ma is fennáll, ámbár új tulajdonos kezében s hirdeti LAMPEL Róbert szakértelmét és erélyét.[68]



VII.
Hartleben Konrád Adolf
(1803-1863)

Nagyjelentőségű esemény volt a pesti könyvkereskedelem történetében HARTLEBEN Konrád Adolf megtelepedése, mert nem csupán képzett könyvkereskedő, hanem nagyműveltségű ember is volt, aki messze nyugatról, Mainzból került először Bécsbe s onnan hozzánk. HARTLEBEN már 1801 október 18-án kérvényt adott be a pestvárosi tanácshoz, melyben könyvkereskedői jogért folyamodott. Kérvényében előadta, hogy az országos vásárok alatt alkalma nyílott megismerni Pest óriási kereskedelmi jelentőségét s megállapította, hogy Pesten nincs elég könyvkereskedő s hiányzanak a jó külföldi könyvek. A pestvárosi tanács, a fennálló gyakorlathoz híven, a könyvkereskedőktől kért véleményt, akik természetszerűen az engedély megadása ellen nyilatkoztak. 1801 december 14-én kelt beadványukat négyen írták alá, t. i. WEINGAND és társa, a KILIÁN-testvérek, KISS István és LEYRER József, ezek voltak 1801-ben Pestváros könyvkereskedői. A beadvány abból indult ki, hogy HARTLEBEN nem ismerheti a pesti könyvkereskedői viszonyokat, mert mindössze kétszer fordult meg Pesten. Külföldi könyvekkel annyira el vannak látva, hogy kizárólag ezek eladásából tartják fenn magukat (grösstenteils von dem Handel ausländischer Bücher leben), a belföldi könyveket a könyvnyomtatóknál és könyvkötőknél is meg lehet kapni s ezek száma Pesten 10. A pesti könyvkereskedelem súlyos helyzetét azzal is bizonyítják, hogy egymásután csődbe kerülnek s rámutatnak STROHMAYER, PAUER, LINDAUER és MEISZNER eseteire. A megmaradt könyvkereskedők is csupán úgy tudják a szükségeseket megkeresni, hogy állandóan beutazzák az országot s ezenfelül vásárokra is járnak. HARTLEBENt azzal vádolják meg, hogy soha nem tanulta a könyvkereskedést, hanem mint kivándorolt mainzi diák Bécsben néhány regényt kinyomatott, amit aztán egyik műkereskedés útján áruba bocsátott. Azzal vádolják továbbá, hogy nincs is elegendő tőkéje, mert a LINDAUER üzletét nem tudta megvásárolni s a vevőtől 50 frt utiköltséget volt kénytelen kölcsönkérni. Végül rámutatnak arra is, hogy a STROHMAYER könyvkereskedői joga még nincs értékesítve, tehát egy ötödik könyvkereskedés felállításával is számot kell vetni.

E beadványra HARTLEBEN 1802 január 15-én terjedelmes ellenirattal válaszolt, melyben a felhozott ellenvetéseket sorra megcáfolta. Mindenekelőtt megállapítja, hogy Pest az ország első kereskedővárosa, ahol rengeteg idegen megfordul, az ipar és kereskedelem erősen fejlődik, tehát a könyvkereskedések számát korlátozni teljesen indokolatlan. Előadja, hogy atyja mainzi tanár és udvari tanácsos, ő maga eredetileg katonának készült s mint kadét 1795-ben 19 esztendős korában szülei kívánságára hagyta el a katonai szolgálatot, ahol feljebbvalói teljes megelégedését sikerült kiérdemelnie. Miután bátyja a salzburgi érsek hívására tanári állást vállalt, ő maga is Bécsbe költözött, ahol egyetemi tanulmányokkal foglalkozott s 1797-ben az egyetemi brigádban zászlósi tisztet viselt. 1797-től kezdve 4 éven át DOLL bécsi könyvkereskedőnél tanulta a könyvkereskedést s 1799 és 1801 között számos munkát adott ki Bécsben, melyekből a pesti könyvkereskedők is vásároltak. A LINDAUER-üzletet meg akarta vásárolni, ez ügyben kétszer is Pesten járt, de a pesti könyvkereskedők mesterkedése meghiusította szándékát, a könyvanyag nem könyvkereskedő kezébe jutott, aki kárpótlásul 50 frtot ajánlott fel neki. Minthogy 3 esztendőn belül kiadványokra 10.000 frtot tudott fordítani, nem áll meg a pesti könyvkereskedők azon ellenvetése sem, hogy az üzletalapításhoz nincs megfelelő tőkéje. S végül a mostani pesti könyvkereskedők egyike sem vette pénzért a könyvkereskedői jogot, hanem felsőbb engedéllyel nyitotta meg boltját.

HARTLEBENnek nem sikerült meggyőznie a pestvárosi tanácsot kérése jogosságáról, az engedélyt nem adták meg neki. Erre Budán megvette az IVANICS Zsigmond[69] könyvkereskedői jogát s 1802 december 18-án a nádorhoz fordult azon kéréssel, hogy engedje meg neki üzletének Pestre való áthelyezését. Kérésének támogatására elősorolta, hogy külföldi munkáknak magyarra fordításával máris jelentős anyagi áldozatot hozott, de Buda nem alkalmas hely arra, hogy a munkákat megfelelően értékesíteni tudja. Kérése támogatására azt is felhozta, hogy antiquariátust szeretne alapítani, amelyben különösen a régibb történettudományi irodalmat árusítaná s ilyen antiquariátus alapítására egyedül Pest a megfelelő hely, ahol egyetem is van. Hivatkozik Bécs város példájára, ahol 10 antiquariátus áll fenn s ezzel szemben Pesten egyetlenegy sincs. Antiquariátus vezetésére különösen azért tartja magát alkalmasnak, mert franciául és olaszul is beszél.

A helytartótanács 1803 február 15-én a pestvárosi tanács ellenzése dacára is megadta HARTLEBENnek a jogot, hogy Pesten könyvkereskedést alapíthasson s határozatát azzal indokolta, hogy a lakosság számának emelkedése Pesten szorosan összefügg a kereskedelem fejlődésével s azért egy újabb könyvkereskedő megtelepedése csak előnyös lehet a lakosságra.[70] Igy jutott a 27 esztendős HARTLEBEN Konrád Adolf Pesten könyvkereskedői joghoz s alapította a Váci-utcában sokáig fennállott könyvkereskedését.

Minthogy HARTLEBEN már pályája kezdetén könyvkiadással foglalkozott, természetes volt, hogy pesti megtelepedése után is a könyvkiadásra helyezte a súlyt. SENNOWITZ Adolf HARTLEBENről írott töredékes életrajzában[71] helyesen jellemezte HARTLEBEN könyvkiadói tevékenységét s ebből megállapíthatjuk, hogy kezdetben magyar könyvek kiadásával kísérletezett, mikor azonban e kísérlettel nem érte el a várt eredményt, német könyvek kiadására adta magát s ezirányú tevékenysége utóbb túlsúlyra jutott. Ennek oka a magyar irodalom fejletlenségén kívül abban keresendő, hogy a magyar könyvek olvasóközönsége nem volt nagy s magyar könyvek kiadásával nagy üzleti eredményeket elérni HARTLEBEN pályája kezdetén nem lehetett. Mikor aztán a magyar könyvek kiadása is jövedelmező üzletté lehetett volna, HARTLEBEN már annyira benne volt a német könyvkiadásban, hogy üzleti érdekei teljesen ebben az irányban kötötték le.

1802 és 1831 közötti magyar kiadványai számát SENNOWITZ 41-ben állapítja meg, de kénytelen elismerni, hogy ezek túlnyomórészben üzleti cikkek voltak, a magyar irodalom számára érdemleges gyarapodást alig jelentettek. Ezzel szemben ugyanazon időszak alatt 71 német munkát adott ki, melyek közül 18 földrajzi, 15 történeti és 12 szépirodalmi munka volt. Még szembeötlőbb az eltolódás, ha számbavesszük SENNOWITZ azon megállapítását, hogy 1813-ig egyetlen német munkát nem adott ki, a felsorolt német munkák kiadása tehát 1813 és 1831 közé esett. HARTLEBEN német könyvkiadói tevékenysége különösen 1815 és 1826 között lendült fel, amikor is egyetlen magyar munka sem jelent meg kiadásában.

HARTLEBEN Konrád Adolf könyvkiadói tevékenységéről tökéletes képet nyerünk, ha 1857-ben kiadott könyvkiadói katalógusát vizsgáljuk, amelyben azon munkákat is felsorolta, melyek a katalógus kiadásakor már nem voltak kaphatók.[72] Ez a katalógus összesen 87 oldal terjedelmű s ebből mindössze 14 oldalt foglalnak le a magyar kiadványok, ami nyilvánvalóvá teszi, hogy HARTLEBEN magyar kiadói tevékenysége aránylag szerény volt.

A magyar kiadványok benső értékére nézve kénytelen vagyok rámutatni arra, hogy bizony voltak közöttük ponyvairodalmi termékek is. Különösen HOLOSOVSZKY Imre gyártotta azokat 1808-ban s ezek az elfogyott kiadványok között szerepelnek, tehát nagy kelendőségnek örvendtek. Ily ponyvairodalmi termékek voltak: «Vitéz Kálnoki Móric vagy a magyar huszár a burgos háborúban», «Lelemények», «Rózsika titkai». Voltak azonban értékesebb magyar kiadványai is, mint: BAJZA kétkötetes világtörténete (1847), CSOKONAY Mihály minden munkái (1847), EÖTVÖS «A falu jegyzője» (1845) és «Magyarország 1514-ben» (1847), GARAY János tollrajzai (1846), JÓKAI Mór «Hétköznapok» (1846), KEMÉNY Zsigmond «Gyulai Pál» (1847), NAGY Ignác beszélyei (1843) és torzképei (1844), PETŐFI Sándor «A hóhér kötele» (1846) stb.

Ezekkel szemben a német kiadványok olyan nagy tömeget képviselnek, hogy az összehasonlítást nem is merjük megkísérelni. Itt van mindjárt a 802 számra terjedő Belletristisches Lesekabinet, vagy a 323 számot kitevő Neues belletristisches Lesekabinet, melynek folytatását képezte 388 számmal Alexander DUMAS' historisch-romantische Gemälde und Reisebilder. Kezdettől fogva nagyon szerette a művészi jellegű kiadványokat s első kiadványa is (Erstes Unternehmen vor dem Eintritt in den Buchhandel) a 6 műlapot tartalmazó Malerische Darstellungen aus Österreich (1801) ilyen tárgyú volt, amelyért FRIGYES VILMOS porosz királytól elismerésben részesült. Azonos természetű kiadványa volt az 1833-1842 között megjelent «Panorama der Österreichischen Monarchie», amelyért V. FERDINÁND királytól kapott kitüntetést, a Pittoreskes Souvenir an die schönsten Ansichten der Donau, a Wundermappe der Donau stb. Különösen szerette az illusztrált könyveket s ilyen kiadványai voltak a Bildermagazin für allgemeine Weltkunde (1834-35), JARDINE «Naturgeschichtliches Kabinet des Tierreiches» (1836-42) MEDNYÁNSZKY «Malerische Reise auf dem Waagflusse in Ungarn» (1844), Miniaturgemälde aus der Länder- und Völkerkunde (1826-1828), Naturgeschichte der Affen (1837), der Colibri's (1836), der Säugetiere (1836), der wiederkäuenden Tiere (1836), der Vögel (1836), Pest und Ofen illustriert in 32 Originalzeichnungen von R. ALT (1845), TREITSCHKE «Naturhistorischer Bildersaal des Tierreiches» (1840-42) stb., melyeknek megjelenése eseményszámba ment a német könyvpiacon. Mindezek arról tanuskodnak, hogy HARTLEBENnek nem csupán kitűnő üzleti érzéke, hanem fejlett műízlése is volt. Mélyen fájlalhatjuk tehát, hogy könyvkiadói tevékenységét nem szentelte fokozottabb mértékben a magyar irodalomnak, mert nagyon jó szolgálatokat tehetett volna a nemzeti kultúra ügyének.

Ennek a nagyarányú német könyvkiadói tevékenységnek az eredménye volt, hogy HARTLEBEN 1844-ben könyvkiadói tevékenysége súlypontját Bécsbe tette át s ettől kezdve többnyire Bécsben tartózkodott. Pesti könyvkereskedésébe V. F. ALTENBURGERt vette társul maga mellé s a könyvkereskedés ettől kezdve HARTLEBEN és ALTENBURGER név alatt szerepelt. 1848-ban ALTENBURGER betegsége miatt kivált az üzletből, amelyet HARTLEBEN hűséges munkatársai: JEREMIÁSSY Vince, RÖBER Ágoston és STARCKE Ármin vezettek tovább.

HARTLEBEN pesti könyvkereskedése 1848 előtt a legélénkebb forgalmú üzletek közé tartozott s amint 1825-ben és 1830-ban kiadott könyvjegyzékeiből[73] láthatjuk, főleg természettudományi és orvosi könyveket tartott raktáron, amelyek kiadásával is szívesen foglalkozott.

HARTLEBEN Konrád Adolf 1863 április 5-én 85 esztendős korában Bécsben meghalt s leszármazottak hiányában unokaöccsét, HARTLEBEN Adolfot tette meg örökösévé, ki a kiadói üzletet Bécsben folytatta, a magyar kiadványokat pedig RÁTH Mórnak, az EGGENBERGER-cégnek és a FRANKLIN-Társulatnak eladta.[74] A pesti könyvkereskedést HARTLEBEN Konrád Adolf fentnevezett munkatársai örökölték, akik egy ideig folytatták is az üzletet, 1870-ben azonban a pesti HARTLEBEN-cég teljesen megszűnt.



VIII.
Müller József
(1813-1856)

Az 1811. évi március 26-án kelt 7247. számú helytartótanácsi rendelet kimondotta, hogy Pesten két kölcsönkönyvtár állítható fel azon feltétel alatt, hogy sem nyilvános olvasóteremmel, sem pedig tudományos egyesülettel nem kapcsolható össze (nec in conclave lecturae - Lese Cabinet - nec alios literariorum conventuum usus convertantur). E határozatra HARTLEBEN Konrád üzletvezetője, MÜLLER József, azonnal folyamodványt adott be a helytartótanácshoz s kérte a kölcsönkönyvtárnyitási jog megadását. Minthogy folyamodványában kijelentette, hogy a szükséges tőke rendelkezésére áll s gróf BATTHYÁNY Vince és gróf SÁNDOR Vince is ajánlották, 1811 május 14-én megkapta az engedélyt, de biztosítékul 400 forintot kellett letennie a pestvárosi tanácsnál s évenkint 150 forintot kellett fizetnie a váci siketnémák intézetének. A vállalat azonban nem járt szerencsével, 1815 végén már kénytelen volt a kölcsönkönyvtárat bezárni, mert nagyon ráfizetett.

A kölcsönkönyvtár szomorú üzleti eredményei már 1812 december 4-én arra indították, hogy könyvkereskedői jogot kérjen a helytartótanácstól. Mellékelte HARTLEBEN Konrád 1811 január 8-i bizonyítványát, melyben igazolta, hogy öt esztendőn át tanulta nála a könyvkereskedést s két év óta könyvkereskedői segédi minőségben volt nála alkalmazva. Kérvényében hivatkozott a lakosság számának és a kulturának nagy emelkedésére, minek következtében Pest lett az ország könyvkereskedelmének központja (tendentia quaestus librarii ex toto propemodum regno Pesthinum directa ibidemque quasi concentrata). Ilyen körülmények között a fennálló hat könyvkereskedés már nem elegendő többé, mert az egész ország innen látja el magát könyvekkel (omnes fere regni partes tamquam ex penu litteraria productis litteraturae provideri). Hivatkozott végül kölcsönkönyvtárára is, melynek felállításával és fenntartásával jó szolgálatokat tett a nemzeti kultúrának.

A folyamodvány véleményadás céljából a pestvárosi tanács elé került, mely természetesen elsősorban az érdekelt hat könyvkereskedőt (KILIÁN, EGGENBERGER, HARTLEBEN, LEYRER, INSTITORIS és KISS István) hallgatta meg. A nevezett könyvkereskedők 1813 január 11-én kelt nyilatkozatukban a leghatározottabban ellenezték az engedély megadását s szokott érveiket hozták elő, t. i., hogy rosszul megy az üzlet s emiatt sokan tönkrementek közülök (STROHMAYER, LINDAUER, PAUER és MEISSNER), minek következtében a tanács 1812 december 31-én máris megtagadta WALLISHAUSEN linzi könyvkereskedő hasonló kérvényét. Hivatkoztak a műveltebb Németország példájára, ahol több az egyetem s fejlettebb a tudományos élet, mégis hanyatlás észlelhető a könyvkereskedelem terén, amint ez az ujsághirekből megállapítható. A Pesten fennálló hat könyvkereskedés, három műkereskedés és két kölcsönkönyvtár 100.000 lakossal bíró város számára is elég lenne, annál inkább elég a jóval kisebb Pest számára. Hozzá a jelenlegi viszonyok is kedvezőtlenek, mert kevés a pénz és csökkent az olvasókedv. Nehéz helyzetükön csupán azáltal lehetne könnyíteni, ha a tönkrement kereskedők áruraktárát elárvereznék ugyan, de könyvkereskedői jogukat minden egyes esetben megszüntetnék.

A pestvárosi tanács 1813 január 16-án kelt véleményes jelentésében nem helyezkedett az érdekelt könyvkereskedők álláspontjára, hanem az engedély megadását javasolta azon indokolással, hogy a folyamodó budai születésű, tanult könyvkereskedő s máris van kölcsönkönyvtári joga. Ez alapon a helytartótanács MÜLLER Józsefnek 1813 február 3-án megadta a könyvkereskedői jogot[75] s 1813 november 27-én a helybeli polgárok sorába is felvették.

MÜLLER József könyvkereskedése a Ferenciek-terén lévő JANKOVICH-féle házban nyilt meg s csaknem három évtizedes fennállása alatt érdemes munkásságot fejtett ki. Kiadói tevékenységéből kiemeljük az 1820-ban megjelent s 128 rézmetszetű képpel diszített Jugendführert, melyet a nádor engedélyével ISTVÁN főhercegnek és HERMINA főhercegnőnek ajánlott.

MÜLLER József halála után özvegye, HÖLBLING Teréz örökölte az üzletet, aki már 1842 december 2-án folyamodott a pestvárosi tanácshoz, hogy idősebb fiát, Adolfot társul vehesse maga mellé s az üzletet «Müllers Witwe und Sohn» cég alatt folytathassa. A tanácsnak 1842 december 19-én a helytartótanácshoz intézett jelentése szerint MÜLLER Adolf a könyvkereskedést atyjánál tanulta s Bécsben GEROLD Károlynál, Lipcsében pedig FROHBERGER Adolfnál volt gyakorlaton, minek következtében a helytartótanács 1843 április 14-én kelt leiratában hozzájárult a kért cégváltoztatáshoz. Időközben MÜLLER József Gyula nevű fia is felnőtt, megtanulta a könyvkereskedést s Bécsben BECK Frigyesnél, Münchenben FRANK Györgynél volt gyakorlaton. 1846 június 5-én aztán MÜLLER József özvegye azon kéréssel fordult a pestvárosi tanácshoz, hogy könyvkereskedői jogát két fiára, Adolfra és Gyulára ruházhassa át, s kérvényében rámutatott arra, hogy az atyai örökségüket képező s 27.432 frtra becsült belvárosi Korona-utcai házuk kellőképen biztosítja a könyvkereskedés fennmaradását. A pestvárosi tanács nem emelt kifogást az átruházás ellen s a helytartótanács 1846 szeptember 22-én a maga részéről is megerősítette azt; kikötötte azonban, hogy önálló üzletet felsőbb hatósági engedély nélkül nem nyithatnak. Ennek megfelelően MÜLLER Adolf már 1847 szeptember 24-én azt kérte a helytartótanácstól, hogy önálló üzletet alapíthasson. Erre már megmozdultak a helybeli könyvkereskedők is (GEIBEL, EGGENBERGER, EMICH, HARTLEBEN és ALTENBURGER, HECKENAST, KILIÁN és ZUBER, KILIÁN és társa, LANTOSY József) s 1847 december 15-én kelt nyilatkozatukban rámutattak a helybeli könyvkereskedők nagy számára, ami annál nehezebbé teszi megélhetésüket, mert a megtelepedett zsidó régiségkereskedők is foglalkoznak könyvárusítással. IVANICS örököseivel együtt 10 könyvkereskedést számláltak Pesten s a nyilvános könyvtárak is csökkentették a könyvfogyasztást. Ennek ellenére a pestvárosi tanács nem ellenezte a könyvkereskedői jog megadását s MÜLLER Adolf 1848 február 24-én megkapta a kért engedélyt.[76]

MÜLLER Adolf aztán tovább ment a megkezdett úton. 1848 július 14-én könyvnyomtatói jogért folyamodott, amit 1848 augusztus 30-án meg is kapott. Terveit azonban nem válthatta valóra, mert röviddel rá meghalt s ámbár anyja megkísérelte a könyvnyomtatói jog megtartását, a pestvárosi tanács 1849 december 31-i felterjesztésében ellene foglalt állást s a könyvnyomtatói jog megszűnt.[77] Hasonló sorsra jutott a könyvkereskedői jog is, mert az 1850 február 17-iki kerületi főispáni leirat hathónapi határidőn belüli bezáratását rendelte el s ámbár időközben MÜLLER Józsefné a felszerelést LAMPEL Róbertnek eladta, LAMPEL Róbert pedig ez alapon a könyvkereskedői jog megszerzését is megkisérelte, az 1850 augusztus 8-i kerületi főispáni leirat sürgette az előbbi rendelet végrehajtását s LAMPEL Róbert kérvényét 1850 szeptember 4-én végérvényesen elutasította.[78]

MÜLLER Gyula könyvkereskedése hosszabb életű volt s 1854-ben még a Korona-utca és Szervita-tér sarkán volt szülői házban állott fenn.[79] MÜLLER Gyula magyar könyvek kiadásával is foglalkozott s 1852-től 1856-ig kiadott nagy naptárába ARANY János, JÓKAI Mór, TOMPA Mihály, VACHOT Imre s más jeleseink is írtak.



IX.
Ivanics Zsigmond
(1815-1844)

Az 1848 előtti pesti könyvkereskedők legérdekesebb alakja IVANICS Zsigmond volt, aki először Bécsben, később Budán folytatott könyvkereskedést s csak azután telepedett meg Pesten. Nagyon képzett ember volt, aki nem csupán bölcseletet és jogot hallgatott, hanem törvényszéki gyakorlaton is volt. Úgy látszik, hogy a könyvek iránti szeretete vitte a könyvkereskedői pályára, mert szakképzettségét soha nem hangoztatta, annál inkább hangoztatta azonban a régi irodalom iránti érdeklődését. Budán, 1801 március 23-án kért könyvkereskedői szabadságot, amit minden akadály nélkül meg is kapott; az ugyanakkor kért polgárjog megadását azonban akkorra halasztották, ha már hosszabb időt töltött a városban. Kérésére 1801 május 5-én a helytartótanács is megerősítette a budavárosi tanács határozatát,[80] nyilván azonban nem vette igénybe a kapott engedélyt, mert budai üzletét a saját vallomása szerint csak 1807-ben nyitotta meg. Budai könyvkereskedése a Várban volt a BRUNSWICK-féle házban s a hirlapi könyvhirdetésekben csupán 1810-ben fordul elő először a neve.[81] Ugyancsak 1810-ben jelent meg első könyvkereskedői katalógusa (XX + 452 l.) amelyben azonban túlnyomóan idegen nyelvű könyveket hirdetett.[82]

Nehány évi budai gyakorlat után 1815 április 5-én a pestvárosi tanácshoz fordult, hogy könyvkereskedését Pestre helyezhesse át. Kérvényében előadta, hogy különösen a régi könyvekkel való kereskedésre érez hajlandóságot s e téren nem csupán sokévi tapasztalattal, hanem jelentős könyvkészlettel is rendelkezik. Rámutatott arra, hogy kizárólag régi könyvek árusításával foglalkozó könyvkereskedés Pesten még nincs, holott ez a város különösen alkalmas e kereskedelmi ág meghonosítására, mert a könyvkedvelők nagy számban szokták felkeresni. Minthogy kizárólag régi könyvekkel óhajt kereskedni, nem okoz versenyt a könyvkereskedőknek s nem remél részükről ellenállást. A vizsgálattal megbízott tanácsnok 1815 április 15-én kelt jelentése nagyon kedvező volt IVANICSra, mert teljes mértékben elismerte tehetségeit s eddig szerzett érdemeit, minek következtében a pesti könyvkereskedők sem ellenezték megtelepedését, ha kijelölt működési körét nem lépi túl s nem fog új könyvekkel kereskedni. E kedvező vélemény kialakulására mindenesetre jó hatást gyakorolhattak azok az ajánlólevelek, melyeket kérése támogatására gr. SZÉCHÉNYI Ferenctől, br. ACZÉL Istvántól, gr. TELEKI Sámueltől, gr. CZIRÁKY Antaltól, SÁNTHA József és KETTNER János pozsonyi tanácsnokoktól kapott.

Ennek a kedvező jelentésnek az az eredménye lett, hogy IVANICS Zsigmond 1815 április 17-én a pestvárosi tanácstól minden nehézség nélkül megkapta a könyvárusi jogot, amely azonban régi munkákra korlátoztatott.

Minthogy Budán kölcsönkönyvtára is volt[83], azt is át akarta hozni Pestre, ezzel azonban nem járt szerencsésen. 1818 október 15-én folyamodott e célból a helytartótanácshoz s indokolásul előadta, hogy Pest város két kölcsönkönyvtár fenntartására kapott jogot s ezidőszerint csupán a LEYRER Józsefé működött. Minthogy továbbá könyvkereskedését Budáról Pestre helyezte át, budai kölcsönkönyvtárát nem tudja kellően gondozni.

A pesti könyvkereskedők (KILIÁN, EGGENBERGER, HARTLEBEN, LEYRER és MÜLLER) 1818 november 27-én kelt nyilatkozataikban nem ellenezték a kérés teljesítését, nyomatékosan rámutattak azonban arra, hogy a kölcsönkönyvtárak nem tudnak fennmaradni. Rámutattak INSTITORIS esetére, aki tönkre ment; MÜLLER Józsefre, aki 1816 júniusában önként bezárta kölcsönkönyvtárát; s végül LEYRER Józsefre, aki a 400 frt biztosítékot csupán nagy nehézségek árán tudta letenni s a váci siketnémák intézetének fizetendő évi 150 frttal két év óta tartozik. A helytartótanács mindamellett IVANICSnak is megadta a kért engedélyt, a valóságban azonban ez a kölcsönkönyvtár soha nem nyilt meg.

Az IVANICS kölcsönkönyvtárának megnyitása már éveken át késett, mikor ERB Frigyes volt hannoveri tisztviselő 1823 szeptember 9-én hasonló jogért folyamodott. A kérést a pestvárosi tanács elutasította, mire ERB 1823 november 7-én a helytartótanács elé terjesztette ügyét s rámutatott arra, hogy LEYRER kölcsönkönyvtára egészen jelentéktelen, IVANICS pedig nem is nyitotta meg addig. Erre a helytartótanács jelentést kért a pestvárosi tanácstól, amely 1824 január 31-i jelentésében azzal mentette IVANICSot, hogy eddig könyveket gyüjtött a nevezett célra, de most már annyira előrejutott, hogy a 400 frt biztosítékot is letette. A helytartótanács nem elégedett meg ezzel, hanem 1824 február 24-i leiratával megvizsgáltatta a LEYRER kölcsönkönyvtárát s érdeklődött az IVANICS könyvtárának állása felől. A pestvárosi tanács 1824 július 13-i jelentéséből azután kiderül, hogy LEYRER könyvállománya alig több 500 kötetnél s azt nem csupán kölcsönkönyvtárnak használja, hanem árusít is belőle, mert nyomorúsága miatt nagyobb könyvkészletet szerezni nem tud. IVANICS Zsigmondnak ellenben több mint 5000 értékes könyve volt, de állandó utazásai miatt eddig képtelen volt könyvanyagát a közhasználatnak átadni. A helytartótanács erre 1824 augusztus 10-én elrendelte, hogy IVANICS két hónapon belül nyilatkozni tartozik a kölcsönkönyvtár megnyitása tárgyában, ellenkező esetben másnak adják át[84] a kölcsönkönyvtárnyitási jogot.

Ez erélyes leiratnak nem lett eredménye, mert IVANICS 1842 julius 30-i beadványából megtudjuk, hogy «szerencsétlen csapások és azoknak következéseik miatt» a kölcsönkönyvtárt még nem nyitotta meg. 1844 július 7-én azután IVANICS kérésére a helytartótanács kiadatta a 400 frt biztosítékot s elvette tőle a kölcsönkönyvtárnyitási jogot.

1844 december 9-én IVANICS Zsigmond meghalt s négy leánygyermeket hagyott hátra, kik közül három asszony és egy hajadon volt. Végrendeletének végrehajtója, MÁTRAY Gábor szerint készpénz egyáltalán nem maradt utána, temetésére is kölcsön kellett venni a pénzt; maradt azonban 11.636 váltóforint adóssága és több mint 100.000 kötet könyve, melyek részben Pesten, részben két bécsi raktárában voltak elhelyezve. A könyvkereskedést IVANICS halála után MAGYAR Mihály könyvkereskedősegéd vezette, ki IVANICS harmadik leányát 1845 július 28-án vette el feleségül.

Minthogy a könyvkészlet eladása nem sikerült, 1845 július 8-án az örökösök azon kéréssel fordultak a helytartótanácshoz, hogy engedje meg nekik a könyvkereskedés folytatását. Kérvényükben hivatkoztak atyjuk országszerte ismert becsületességére, 40 esztendős könyvkereskedői pályafutására s a régi magyar irodalom felkutatása körüli érdemeire. A pesti könyvkereskedők (EGGENBERGER és fia, HARTLEBEN és ALTENBURGER, MÜLLER özvegye és fia, id. KILIÁN György és ZUBER, KILIÁN és társa, GEIBEL, HECKENAST, ifj. LEYRER József, EMICH) ellenezték az engedély megadását, mert az örökösök egyike sem értett a könyvkereskedéshez; ha azonban mégis megadatnék az engedély, úgy annak régi könyvekre való korlátozását kérték. A pestvárosi tanács 1846 január 2-i jelentéséből kiderül, hogy az örökösök is belátták kérésük teljesíthetlenségét s megelégedtek azzal, ha bizonyos határidőn belül, amíg t. i. megfelelő vevőt találnak, engedtetik meg nekik a könyvárusítás folytatása.[85]

Ezt az engedélyt aztán meg is kapták s MAGYAR Mihály kezdetben az örökösök nevében vezette az üzletet, 1844-ben azonban már saját neve alatt szerepelt a könyvkereskedők sorában.[86] MAGYAR Mihály irodalmi téren is működött, mert a Pesti Divatlap 1848. évfolyamában nagyon értékes cikksorozatot írt a magyar könyvkereskedésről. 1855-ben «Magyar Könyvészet» cím alatt bibliografiai folyóiratot indított meg, amely folytatása volt HECKENAST és EGGENBERGER azonos vállalatának. 1857 végén megszűnt a folyóirat s miután MAGYAR Mihály halála után üzletét és kiadványait DEMJÉN József vette meg, tudományszakonkinti betűrendes mutatót készített hozzá s 1862-ben összesítve kiadta a megjelent évfolyamokat.



X.
Heckenast Gusztáv
(1833-1873)

A pesti könyvkereskedők legszerencsésebbike HECKENAST Gusztáv volt, kinek nem kellett kiharcolni a könyvkereskedői jogot s nem kellett tönkrement könyvkereskedés helyén újat alapítani, hanem sógorától, WIGAND Ottótól jól megalapozott s virágzó üzletet vett át 1833 január 16-án. Pedig annak az üzletnek a megalapítása sok nehézséggel járt s csupán WIGAND Ottó kitartásán mult, hogy a felmerült nehézségek ellenére is sikerült célhoz jutnia. A göttingeni származású WIGAND Ottó eredetileg 1816-ban Kassán alapított könyvkereskedést s minthogy ez nem elégítette ki becsvágyát, 1824 június 8-án a pestvárosi tanácstól kért könyvkereskedői jogot. A pesti könyvkereskedők (EGGENBERGER, HARTLEBEN, KILIÁN, MÜLLER, LEYRER, SZUBULY és IVANICS) megélhetésük nehézségeire hivatkozva ellenezték az engedély megadását annál is inkább, mert WIGANDnak Kassán máris volt üzlete s a pesti könyvkereskedők közül kevéssel előbb STROHMAYER, LINDAUER, PAUER, MEISZNER, INSTITORIS és KISS István gyors egymásutánban tönkrementek és hitelüket megrendítették.[87]

Minthogy a pestvárosi tanács WIGAND kérését elutasította, 1824 október 12-én id. KISS István fiától, Lászlótól, 1000 forinton megvette atyja könyvkereskedői jogát s csupán a jog átruházásáért folyamodott. Ezzel azonban nem ért célt, mert a pestvárosi tanács megállapította, hogy ez a jog özv. KISS Istvánnénak Debrecenbe történt átköltözésével megszűnt.

Két meddő kísérlet után harmadszor is megkísérelte WIGAND a könyvkereskedés megalapítását s ez a kísérlet eredménnyel járt. 1827 december 13-án ugyanis 6000 forinton megvette a SZUBULY György könyvkereskedését és könyvkereskedői jogát s minthogy ez ellen a pesti könyvkereskedők nem emeltek kifogást, 1827 december 26-án a pestvárosi tanács is megadta hozzájárulását a jog átruházásához.

WIGAND Ottó nem sokáig tartotta kezében a Váci-utcai KAPPEL-házban megalapított üzletet, hanem 1833 január 10-én 12.500 forinton eladta 22 esztendős sógorának, a kassai származású HECKENAST Gusztávnak, akit csak két évvel előbb szabadított fel. Nem akarunk e helyen azon kérdéssel foglalkozni, vajjon igaza van-e Sennovitznak, mikor az üzletátruházást WESSELÉNYI Miklós «Balitéletek» című művének kiadásával hozza kapcsolatba;[88] elég az hozzá, hogy ugyanazon időben WIGAND Ottó öccse, György is eladta a hazai könyvkereskedést s mindketten Lipcsébe költöztek, ahol virágzó könyvkereskedést alapítottak. E feltevés ellen szól különben az is, hogy WIGAND Ottó 1833 január 1-én kelt körlevele szerint az üzlet tovább is a WIGAND neve alatt (WIGAND'sche Buchhandlung) maradt s ilyenformán HECKENASTra szállott volna át a felelősség, amit WIGAND Ottó aligha akarhatott elérni. Az üzletátruházásról a helytartótanács csupán jóval később, tiltott könyvek üldözése nyomán szerzett tudomást s 1834 április 29-én elrendelte, hogy az üzletet HECKENAST a saját neve alatt köteles vezetni.

WIGAND Ottó nem csupán könyvkereskedését virágoztatta fel, hanem hatesztendei működése alatt olyan nagyarányú kiadói tevékenységet is tudott kifejteni, amire addig nálunk nem volt példa. SENNOWITZ összeállításából láthatjuk, hogy öt esztendő alatt 28 magyar és 39 német munkát adott ki, melyek között sok értékes darab volt. KISFALUDY Sándor Himfy dalainak német fordítása két kiadásban jelent meg nála (1829 és 1831) s ugyancsak ő adta ki SZÉCHENYI István «Hitel» (1830) és «Világ» (1832) című műveinek német fordítását. WIGAND indította meg KISFALUDY Sándor összes műveinek kiadását s ő adta ki a 12 kötetes első magyar encyklopédiát, a «Közhasznú ismeretek tárát» (1831-34), ami óriási beruházást követelt s kevés hasznot hozott.

A könyvkereskedést HECKENAST még WIGANDnál is nagyobb szerencsével folytatta s rövid időn belül nagy népszerűséget szerzett, amint azt a Budapesti Árvizkönyv kiadása igazolja. Amint SENNOWITZ életrajzában olvashatjuk,[89] a WIGANDtól átvett kiadványokat más kiadványok megvásárlásával gyarapította s az ily módon összegyüjtött könyvkészletet minden árleszállítás nélkül tudta értékesíteni. Könyvkereskedésének fellendítése érdekében 1840 január 1-én «Bibliographiai Értesítő Magyarország és Erdély számára» cím alatt havi folyóiratot indított meg, mely a hazai könyvpiac legújabb termékeiről számolt be. A folyóirat megindításával üzletét központi könyvkereskedéssé kívánta fejleszteni, ahova minden könyvkedvelő és könyvkereskedő bizalommal fordulhat. Ugyanazon célt szolgálta az 1841. évi 4. számtól kezdve megnyitott «Régibb literatura Magyarországon» című rovat is, mely egyelőre az 1800 és 1839 között megjelent magyarországi munkákat kívánta feldolgozni. E tetemes anyagi áldozatokkal járó kiadványt mindaddig fenntartotta, míg a LANDERERrel történt társulás következtében üzlete súlypontját a könyvkiadásra nem helyezte át s a folyóirat fenntartása nem állott tovább érdekében. Az 1842 szeptember 30-án megjelent 7. számmal aztán megszűntette azt s az EGGENBERGER J. és fia cég folytatta a «Honi literaturai hirdető» című havi folyóirattal.

Ugyancsak könyvkereskedése érdekében járt el, mikor 1837-ben kölcsönkönyvtárnyitási jogot kért s kérését azzal indokolta, hogy a közönség a magyar könyveket magas áruk miatt nem vásárolja s ezúton az érdeklődést jobban fel lehetne kelteni. A pesti könyvkereskedők ezzel szemben más véleményen voltak s azt vitatták, hogy a kölcsönkönyvtárak szaporítása éppen csökkenti az olvasóközönség vásárlókedvét. A helytartótanács ennek ellenére 1838 január 23-án megadta HECKENASTnak a kölcsönkönyvtárnyitási jogot[90] s 1839 január 1-én meg is indult a vállalata.

HECKENASTot az 1838. évi árvíz alkalmával nagy kár érte ugyan s a magyar írók EÖTVÖS József felhívására a Budapesti Árvízkönyvvel siettek segélyére; a veszteségeket azonban gyorsan kiheverte, sőt olyan nagyarányú vállalkozásba fogott, amire addig nálunk még nem volt példa. 1841 január 2-án ugyanis könyvkereskedői és kiadói vállalatát egyesítette a LANDERER Lajos nyomdai vállalatával s ez úton még nagyobb teret nyert vállalkozói szelleme érvényesítésére. Ez a vállalat nagy ellenhatást váltott ki a pesti könyvnyomtatóknál, akik 1841 január 23-án kelt beadványukban azzal vádolták meg, hogy amint 1833-ban a könyvkereskedők közé becsempészte magát, ugyanúgy akar most könyvnyomdát szerezni, pedig a könyvnyomtatás mesterségét soha nem tanulta s a könyvkereskedés a könyvnyomtatással nem is egyesíthető. E kenyérirígységből fakadt vádakra 1841 november 22-én LANDERER és HECKENAST együttesen válaszoltak s hivatkoztak GEROLD (Bécs), HAAN (Prága), CURISCH (Linz), KIENREICH (Grác), SUPPAN (Zágráb), WIGAND (Pozsony), SCHMIDT (Arad), HOCHMEISTER (Szeben), REICHEL (Temesvár), GRÜN (Szeged) és ELLINGER (Kassa) példájára, akik hasonló vállalatokat tartottak fenn.

Az eredmény az lett, hogy a helytartótanács 1845 június 10-én jóváhagyta ugyan a társasági szerződést; a közös társasági címet azonban csupán 1846 március 31-től kezdve használhatták zavartalanul, amikor is a helytartótanács ezt kifejezetten megengedte.[91]

WIGAND mintájára HECKENAST kezdettől fogva könyvkiadással is foglalkozott s a Budapesti Árvízkönyv első kötete előtt álló könyvjegyzékéből megtudjuk, hogy többek között ő adta ki KISFALUDY Károly összes műveit 10 kötetben (1836), JÓSIKA Miklós regényeit 8 kötetben (1836-38); a «Zsebkönyvtár» című vállalatban (1835-37) CSOKONAI, FALUDI és BERZSENYI műveiből adott szemelvényeket; kiadta GARAY Csatár-ját (1835), VAJDA Péter költeményeit (1835) s FOGARASSY német szótárát (1836-38), ami kezdetnek nagyon is elegendő volt.

1842. évi könyvjegyzékéből megállapíthatjuk,[92] hogy kiadói tevékenysége az 1838. évi árvízkárosodás ellenére sem lankadt s 1841 végéig JÓSIKA műveiből már 15 kötet jelent meg. 1840-ben megkezdte KÖLCSEY összes műveinek kiadását, az 1841-ig 6 kötetben megjelent Emlény című évkönyvben pedig tartalmilag és formailag egyaránt kiválót adott. 1841 november 22-én kelt beadványában tehát joggal mutathatott rá azon érdemeire, melyeket KÖLCSEY, KISFALUDY, JÓSIKA, EÖTVÖS, TELEKI, SZÉCHENYI, FOGARASSY, SZALAY, FEJÉR György, SCHEDEL, CSÁSZÁR, WILDNER stb. műveinek kiadásával szerzett s amelyekről a könyvnyomtatók azt merték állítani, hogy «románok s némely ephemeri pamphletek».

A LANDERER és HECKENAST vállalata az egyesítés után a Hatvani- (ma Kossuth Lajos)-utcai HORVÁTH-házba költözött át s itt érték az 1848. évi márciusi események, amelyek a szabadságmozgalmak egyik jelentős tényezőjévé avatták s ennek emlékére egy ideig az utcát is Szabad Sajtó-utcának nevezték. A forradalmi események lezajlása után azonban saját otthont kerestek vállalatuk számára s 1852 május 1-én 47.600 frton megvásárolták özv. SZIRMAY Ádámné GYŰRKY Johanna Egyetem-utcai házát,[93] amelyben 1864-ig csupán a nyomda nyert elhelyezést, ekkor azonban ide költözött a kiadói üzlet is, mely a Himző- és Kalap-utcák sarkán, a LANDERER-nyomda régi helyiségében volt elhelyezve.

Magát a könyvkereskedést HECKENAST még 1848 folyamán eladta EDELMANN Károly lipcsei származású könyvkereskedősegédnek, aki 1848 július 18-án folyamodott a pestvárosi tanácshoz a könyvkereskedői jog átruházásáért.[94] Ezt az üzletátadást indokolta HECKENAST nagyarányú kiadói tevékenysége, ami a könyvkereskedés megtartását teherré tette számára.

SENNOWITZ Adolfnak HECKENASTról írott s már idézett életrajzában számszerű adatokkal van kimutatva HECKENAST kiadói tevékenysége, amiből megállapíthatjuk, hogy igazi kiadói tevékenysége csak 1860 után indult meg, mikor a cenzura bilincsei fokonként lehullottak. 1860 és 1869 között ugyanis 305 művet adott ki 424 kötetben, 1870 és 1873 között pedig 267 művet 386 kötetben, s e kimutatásban nem foglaltatnak benn német kiadványai, melyek száma szintén jelentős volt. 1872. évi utolsó kiadói katalogusából láthatjuk, hogy JÓKAI Mór munkáit 73 kötetes népszerű kiadásban adta ki s JÓSIKA Miklós regényei 51 kötetes olcsó kiadásban s 45 kötetes új folyamban nála jelentek meg. A Magyar Nemzet Classikus Irói című kiadványa 40 kötetben KISFALUDY Károly, KÖLCSEY, BAJZA és BERZSENYI összes műveit tartalmazta s a Magyar Remekírók Gyémánt Kiadása című 12 kötetes vállalatában KISFALUDY Sándor, KÖLCSEY, GARAY stb. műveit találjuk. Az újabb szépírók közül TOMPA Mihály és ARANY János műveit is HECKENAST adta ki s a történettudományi irók közül HORVÁTH Mihálynak is ő volt a kiadója. Az egyetemi tankönyvek közül HECKENASTnál számos jogtudományi kézikönyv jelent meg, különösen azonban a középiskolai tankönyvek kiadása terén tanusított nagy buzgóságot, ami kitünő bevételi forrásnak bizonyult.

Ha most hozzávesszük azokat a nagy érdemeket, amelyeket HECKENAST a Pesti Hirlap, Vasárnapi Ujság s egyéb időszaki sajtótermékek kiadásával szerzett, akkor el kell ismernünk, hogy az újabbkori magyar irodalom legszilárdabb pillére volt, amely gyors emelkedését nagy részben neki köszönhette.

LANDERER Lajos még 1854 február 1-én meghalt s üzletrésze haszonélvezeti jogát özvegye, SCHWILLING Jozefa örökölte. Minthogy azonban az 1841 január 14-én kötött társasági szerződés HECKENASTnak LANDERER halála esetére elővételi jogot biztosított, HECKENAST az örökösöknek az adósságok átvételén felül 39.000 frt vételárat ajánlott fel az üzletrészeért, amit azok 1855 április 24-én el is fogadtak. Ezzel HECKENAST birtokába ment át a vállalat, ő azonban 1864-ig LANDERER és HECKENAST név alatt folytatta az üzletet s csupán ekkor szánta rá magát a cég megváltoztatására, amit a pestvárosi tanács 1866 szeptember 11-én tudomásul vett.[95]

1873 március 24-én aztán nyomdáját és kiadóüzletét 700.000 forinton az akkor alakult FRANKLIN-Társulatnak adta el s maga német kiadványaival Pozsonyban új üzletet alapított, amelynek azonban nem sokáig örvendhetett, mert 1878 április 10-én 68 esztendős korában meghalt.



XI.
Geibel Károly
(1841-1849)

GEIBEL Károly életrajzát és pesti pályafutását szintén megírta már SENNOVITZ Adolf[96] s hogy annak újabb feldolgozását mégis indokoltnak tartottuk, azt részben a rendelkezésünkre álló levéltári adatokkal, részben pedig SENNOVITZ Adolf dolgozatának panegirikus jellegével magyarázzuk.

A hallei származású s protestáns vallású GEIBEL Károly 35 esztendős korában folyamodott pesti könyvárusi jogért, miután előzetesen 1822-től 1827-ig Lipcsében LAUFFER Vilmosnál a könyvkereskedés mesterségét megtanulta, tizenhárom és fél éven át a HARTLEBEN Konrád Adolf pesti üzletében szolgált és 1841 február 24-én Pesten polgárjogot szerzett. A helytartótanácshoz intézett folyamodványában előadta, hogy a magyar nyelv és irodalom szemelláthatólag felvirágzottak, a magyar tudós társaság, egyesületek és magánosok által kiadott munkák száma megszaporodott, tehát a pesti könyvkereskedések számának szaporítása is indokoltnak látszik. Könyvkereskedés alapításához nem csupán a szükséges szakképzettséggel rendelkezik, hanem 5000 frt készpénzén kívül egyéb vagyona is van; sőt egy vagyonos pesti polgár WEISS Hermann leányával készül házasságot kötni, mi által a város legvagyonosabb polgárai sorába fog emelkedni. Ajánlóleveleket csatol mágnásoktól, tudósoktól és előkelő pesti polgárokról s hivatkozik külföldi összeköttetéseire, mi által a hazai kultúrának jó szolgálatokat tehet.

A kérvényt a helytartótanács véleményadás céljából leküldötte a pestvárosi tanácshoz, mely a fennálló gyakorlat szerint a helybeli nyolc könyvkereskedőt (EGGENBERGER és fia, HARTLEBEN, HECKENAST, IVANICS, KILIÁN György és társa, id. KILIÁN György és WEBER, MÜLLER könyvkereskedés; LEYRER József nem írta alá) hallgatta meg ez ügyben. Az említett könyvkereskedők 1841 május 6-án kelt nyilatkozatukban az engedély megtagadása mellett foglaltak állást azon indokolással, hogy a szabad verseny általában jó hatással van ugyan a kereskedelemre, a könyvkereskedelemben azonban szükség van a korlátozásra. Hivatkoznak Ausztria példájára, ahol a korlátozások a könyvkereskedelmet tekintélyhez juttatták, ezzel szemben Németországban, Olaszországban és Franciaországban a szabad verseny tönkretette a kereskedelmet s az erkölcstelen munkák elszaporodására vezetett. Hogy a magyarországi könyvkereskedelem tekintélynek örvend, ezt vagyoni állásuk biztonságának s óvatos üzleti politikájuknak köszönhetik, ami a korlátozó rendszabályok eredménye. GEIBEL kérésével szemben hangoztatják, hogy tekintettel a lakosság számára s az irodalmi szükségletre a fennálló nyolc könyvkereskedés már is sok s néhányan csupán nagy nehézségekkel tudják fenntartani magukat. Rámutatnak ezen felül a két nyilvános kölcsönkönyvtárra, a tudományos használat számára megnyitott egyetemi könyvtárra, az olvasó- és tudományos egyletek, valamint a kaszinó könyvtáraira, melyek a könyvkereskedések forgalmát hátrányosan befolyásolják. Ezekhez járulnak a zsidó házalókereskedők, kik különösen vásárok alkalmával nagy károkat okoznak a könyvkereskedőknek.

A folyamodó porosz származású s ámbár hosszabb idő óta helybeli könyvkereskedésben szolgált, mégis idegennek tekintendő; ezzel szemben több helybeli polgár fia ment könyvkereskedői pályára, akik inkább megérdemlik, hogy idővel könyvkereskedői joghoz jussanak. A fennálló könyvkereskedések üzleti összeköttetései olyan jók, hogy a helybeli könyvszükségletet teljesen ki tudják elégíteni s azt feleslegesnek tartják a folyamodó módjára aláirásokkal igazolni. A csatolt ajánlólevelekre különben az a megjegyzésük, hogy a mágnások a folyamodó iránti jóindulatból, a tudósok kiadatlan kézirataik sajtó alá juttatása reményében, a helybeli polgárok pedig barátságból írták alá azokat.

A hazai irodalomnak a folyamodó által kilátásba helyezett felkarolására nincs szükség, mert erről ők bőségesen gondoskodnak a megjelent új munkák szétküldése s hirdetéseik útján. A hazai munkák kiadása terén pedig mindenkor nagy áldozatkészséget tanusítottak, amiről minden magyar hazafi tanuságot tehet. Amennyiben azonban a kiadó valósággal elő kívánná mozdítani a magyar könyvkereskedelmet, nyisson könyvkereskedést olyan vidéki városban, ahol még nincs rendes könyvkereskedő. Itt jó szolgálatot tehet az értelmiségnek, ha a központtal és a külfölddel megfelelő összeköttetésbe juttatja azt, s ezt a vállalkozást a maguk részéről minden eszközzel támogatni törekednének.

A pestvárosi tanács 1841 május 15-én kelt felterjesztésében a helybeli könyvkereskedők álláspontjára helyezkedett s érveiket még azzal is gyarapította, hogy az 1838. évi árvíz alkalmával több könyvkereskedő érzékeny károkat szenvedett, hiba lenne őket újabb versennyel terhelni, mielőtt kárukat kiheverték. De általában is veszedelmet láttak a könyvkereskedők helyzetének megnehezítésében, mert szorultságukban tiltott könyvek árusítására fogják adni magukat, ami semmikép sem kívánatos. Hivatkoznak végül a LANDERER Lajos esetére, aki maga is folyamodott könyvkereskedői jogért s a józan belátás arra indította, hogy kérését 1841 május 13-án visszavonta.

A helytartótanács nem fogadta el a pestvárosi tanács és a pesti könyvkereskedők érvelését s 1841 december 6-án kelt végzésével GEIBEL Károlynak megadta a könyvkereskedői jogot.[97] GEIBEL Károly hamarosan berendezte üzletét s a Spiegel című folyóirat 1842 március 12-iki száma már mint Pest város legszebben berendezett könyvesboltját hirdeti. Az új könyvkereskedés a Hajó-utcában a Nagy Kristófról elnevezett ház mellett állott s SENNOVITZ téved, mikor a RÓZSAVÖLGYI-cég üzlethelyiségével azonosítja, mely a Szerviták terén áll.

GEIBEL Károly könyvkereskedését kitünő külföldi összeköttetései és szerencsés vagyoni viszonyai segélyével gyorsan felvirágoztatta s egyikévé tette Pest legnagyobb forgalmú könyvkereskedéseinek. Ennek eredménye lett, hogy 1847-ben ISTVÁN nádor udvari könyvkereskedői címmel tüntette ki, amelyet utóda, a GRILL-féle könyvkereskedés, ma is használ. Könyvkiadói tevékenysége is érdemes az elismerésre, mert amint SENNOVITZ megállapítja, 1841-től 1848-ig, tehát hét esztendő alatt 71 művet adott ki s ebből csupán nyolc német és egy latin mű volt. Nem vagyunk azonban egy véleményen SENNOVITZ-zal GEIBEL Károly kiadói működésének benső tartalmával, mert kiadványai arról győznek meg bennünket, hogy ezirányú tevékenységét az üzleti érdek irányította. Tanuságot tesz erről PETŐFI életrajzírója FERENCZI Zoltán, aki a SENNOVITZ által is idézett helyen elmondja, hogy a költő verseit először GEIBEL-nek ajánlotta fel kiadásra, de eredményt nem ért el. 1844-ben aztán megvette tőle Helység kalapácsa című hőskölteményét, amelyet a kritika nem fogadott éppen kedvezően. Mikor aztán 1846-ban EMICH Gusztáv megvette PETŐFI-től összes költeményei kiadási jogát, a Helység kalapácsá-t GEIBEL merev üzleti érdekből nem volt hajlandó kiadásra átadni, sőt mikor a költemények e nélkül jelentek meg, az 1844-ben megjelent művet 1847-ben mint «Pótlék»-ot hozta forgalomba, amit az egykorú sajtó erősen elítélt.

Szépirodalmi téren GEIBEL egyetlen nagyobb szabású kiadványa FÁY András összes műveinek kiadása volt, ami 1843-44-ben hét kötetben látott napvilágot. Egyéb szépirodalmi tárgyú kiadványai, DEGRÉ Alajos, GAAL József, LAUKA Gusztáv, NAGY Ignác, PÁLFFY Albert, SZIGLIGETI Ede és VACHOT Imre művei, kisebb lélekzetű munkák, amelyek nem követeltek nagy áldozatkészséget. A tudományos irodalom terén kétségtelen értékű kiadványai LÓNYAY Menyhért Hazánk anyagi érdekeiről (1847-48) című művének 2. része, PALUGYAY Imre Megyerendszer hajdan és most című művének 3. és 4. kötetei (1847-48) és SZEMERE Bertalan Utazás külföldön című kétkötetes művének második kiadása (1845), melyeknél azonban a szerencsés kezdet meggyőzhette GEIBEL-t a kiadás üzleti sikeréről. Nem tekinthetjük SENNOVITZ-hoz hasonlóan nagyérdemű kiadványoknak BALLAGI Mór három kiadást ért német nyelvű magyar nyelvtanát, két kiadást ért magyar-német zsebszótárát, magyar olvasókönyvét, mert ezek nagy kelendőségnek örvendő cikkek voltak s kiadásuk nem járt kockázattal. Az ifjúsági irodalom s népszerű munkák körébe vágó kiadványai alig jelentettek érdemleges gyarapodást irodalmunk számára, mint üzleti cikkek azonban kitünőek lehettek s GEIBEL Károly üzleti élelmessége mellett tesznek tanuságot. Kétségtelenül jó könyvkereskedő volt GEIBEL, származása és képzettsége azonban nem képesítették rá, hogy irodalmunk fejlesztését tudatosan munkálja, mert a Pesti Divatlap 1847. évi 50. száma szerint mindvégig megmaradt németnek, még magyarul sem tanult meg.

Az 1848. évi események nehéz megpróbáltatások elé állították GEIBEL Károlyt, amelyekhez nem volt hozzászokva, mert addig mindenben szerencséje volt: üzlete gyorsan fellendült s üzleti tekintélye megerősödött. A márciusi események hatása alatt az üzleti hite megrendült, a németországi kiadók arany- vagy ezüstpénzzel való fizetést sürgettek s a magyar kormány megtiltotta az ércpénz kivitelét. A pesti könyvkereskedők 1848 májusában a magyar kormányhoz fordultak, hogy németországi tartozásaik kiegyenlítésére bocsásson rendelkezésükre 90-100.000 forintnyi összegű ércpénzt, aminek ellenében ugyanannyi értékű bankjegyet hajlandók letenni, ha az ércpénz kivitelére engedélyt kapnak. A kormány az engedély kiadását megtagadta, a könyvkereskedők nem tudták Lipcsében esedékes tartozásaikat kifizetni s a németországi könyvkiadók megszüntették a könyvküldést. Ennek hatása alatt GEIBEL Károly 1848 június 22-én körlevélben fordult az összes németországi kiadókhoz s hangoztatta nyolcesztendős becsületes munkáját, a márciusi események kedvezőtlen hatását a kereskedelmi tevékenységre, a magyar kormány ércpénzkiviteli tilalmát s türelmet kért tőlük. Hangoztatta, hogy 24.448 tallért kitevő lipcsei tartozását osztrák bankjegyekben a kiadók rendelkezésére bocsátja, ércpénzzel azonban az előadottak miatt nem tud fizetni.

A szükséges fedezet javarészét azonban nem az üzlet jövedelméből hozta össze, hanem megtakarított vagyonához kellett nyúlni, mert az 1848. évi törvényhozás olyan változásokat teremtett, amelyek lehetetlenné tették üzleti követeléseinek behajtását.

Az előadottakból nyilvánvaló, hogy GEIBEL Károly az 1848. évi események következtében súlyos veszteségeket szenvedett s e veszteségek a jövőbe vetett bizalmát alapjában támadták meg. Ennek kell tulajdonítanunk azon elhatározását, hogy Lipcsébe kívánt átköltözködni, ahol megfelelő összeköttetései voltak s vagyoni viszonyai is lehetővé tették számára, hogy ott új vállalatot alapítson. Pesti könyvkereskedését már 1849 végén eladta öccsének, GEIBEL Hermannak s ámbár kiadói jogosítványait egyelőre még fenntartotta, a következő év folyamán azokon is túladott.

GEIBEL Hermann 1849 december 22-én már könyvkereskedői jogért folyamodott s folyamodványában hangoztatta, hogy bátyja könyvkereskedését 8000 forinton megvásárolta. GEIBEL Hermann Halléban tanulta a könyvkereskedést, de gyakorlati évei javarészét - 12-ből 8-at - a monarchia területén töltött s bátyja üzletében régebben négy és fél évig szolgált, most pedig újból ide tért vissza, tehát joggal hivatkozhatott rá, hogy ismerős a pesti viszonyokkal.

A véleményadásra felhívott pesti könyvkereskedők (EGGENBERGER és fia, EDELMANN Károly, HARTHLEBEN, KILIÁN és társa, KILIÁN és WEBER, MÜLLER Gyula, LANTOSY József, EMICH Gusztáv) nem ellenezték a kért könyvkereskedői szabadság megadását, előzetesen azonban kötelezvényt állíttattak ki GEIBEL Károllyal, hogy sem Budán, sem Pesten nem fog könyvkereskedői jogot szerezni. Ez alapon a pestvárosi tanács 1850 január 26-án a GEIBEL Károly könyvkereskedői jogosítványát megszüntette, GEIBEL Hermannak pedig megadta a könyvkereskedői jogot.[98]

GEIBEL Hermann tisztában volt azzal, hogy a politikai és gazdasági viszonyok miatt súlyos esztendőket kell átélnie. Ez a kilátás azonban nem vette el munkakedvét, hanem munkához látott s igyekezett úgy segíteni magán, amint az a körülményekhez képest lehetőnek látszott. 1850 július 13-án zeneművek árusítására kért engedélyt azon indokolással, hogy kizárólag könyvkereskedésből lehetetlen megélni. Az akkori egyetlen zeneműkereskedő, TREUCHLINGER, ez ellen állást foglalt s hivatkozott az eddigi hasonló vállalatok tönkrejutására, valamint a saját súlyos helyzetére is, amennyiben hét év óta működik Pesten s még segédet sem képes tartani. Ennek következtében a pestvárosi tanács elutasította a GEIBEL Hermann kérését, aki ily módon mégis kizárólag a könyvkereskedésre volt utalva.[99]

Szerencsére megúszta azonban a nehéz esztendőket, üzlete fennmaradt s GRILL-féle könyvkereskedés elnevezés alatt még ma is fennáll.

Mikor GEIBEL Károly 1849 végén üzletét öccsének átadta, már tisztában volt vele, hogy Lipcsébe költözik s ott alapít üzletet. E szándékát azonban nem hozta nyilvánosságra, hanem 1850 március 5-én azon a címen kért útlevelet, hogy üzleti leszámolásai érdekében Lipcsébe kell utaznia. Átköltözési szándéka mellett szól azonban az, hogy nem csupán a saját, hanem a felesége és kétéves István nevű fia számára is útlevelet kért azon indokolással, hogy Lipcsében lakó beteg anyját akarják meglátogatni. Kérését azzal támogatta, hogy 1849-ben a forradalmi zavarok elkerülése céljából hosszabb ideig Bécsben tartózkodott s ott minden akadály nélkül kapott külföldi útlevelet. A pestvárosi tanács nem emelt kifogást az útlevél megadása ellen,[100] a felsőbb hatóságok azonban más véleményen voltak, a felhozott érveket nem tekintették elegendőknek a külföldi utazás indokolására s hivatkozva azokra a kifogásokra, melyek a cég ellen újabban felmerültek (bei den in neuester Zeit gegen obige Firma erhobenen Beschwerden), határozottan megtagadták az útlevél kiadását.[101] Helyes úton járt tehát SENNOVITZ, mikor arra mutatott rá, hogy 1848. évi forradalmi szellemű kiadványaival GEIBEL Károly is kompromittálta magát s a politikai üldözéseket kívánta elkerülni, mikor Lipcsébe költözött.

1850 nyarán GEIBEL Károly még Pesten tartózkodott, mert július 23-án a pestvárosi tanácstól erkölcsi bizonyítványt kért, amit meg is kapott. Erre a bizonyítványra azért volt szüksége, hogy Lipcsében üzletet alapíthasson, mert a bizonyítvány arra is kiterjeszkedett, hogy 1847-ben ISTVÁN nádortól udvari könyvárusi címet kapott s a Kristóf-téren állott könyvkereskedését 1849-ben öccsének eladta.[102] Minthogy SENNOVITZ által idézett 1850 október 10-én kelt körlevele szerint lipcsei könyvkereskedését akkor már megnyitotta s útlevelére vonatkozó újabb levéltári adatot nem találtunk, azt kell hinnünk, hogy idegen útlevéllel jutott ki az országból. Lipcsei alapítása azután nagyobb sikerrel járt, mert 34 esztendei működésével azt a virágzás magas fokára sikerült emelni.



XII.
Emich Gusztáv
(1841-1868)

Értékes emberrel szaporodott a pesti könyvkereskedők kara, midőn 1841 december 14-én EMICH Gusztáv a könyvkereskedői jogot megkapta. Születési helye Pest volt ugyan, ahol atyja, EMICH Ferenc már 1812-ben polgárjogot szerzett; származása szerint azonban német volt, mert atyja csupán 1811-ben kötött házassága révén került állandó kapcsolatba hazánkkal és a fővárossal. A SENNOVITZ-féle könyvkereskedői életrajzok KILIÁN mellett EMICHhel foglalkoztak a legbehatóbban[103] s ezt a képet csupán egyes vonásokkal tudjuk kiigazítani, egyebekben az idézett helyre utaljuk az olvasót.

Amint 1841 augusztus 17-én a helytartótanácshoz intézett folyamodványában előadta, EMICH Gusztáv középiskolai tanulmányai elvégzése után lépett a könyvkereskedői pályára. EGGENBERGER Józsefnél tanult s fia könyvkereskedésében négy évig működött mint segéd. Azután külföldre ment s Bécsben a TANDLER és SCHAEFFER-cégnél, Párisban pedig a RENOUARD Gyula és társa cégnél volt gyakorlaton; összesen tehát 11 évi könyvkereskedői gyakorlata volt, amikor könyvkereskedői jogért folyamodott.

Ennek a kérvénynek is át kellett menni a pesti könyvkereskedők kritikáján s ezek vele szemben sem voltak kíméletesebbek. 1841 november 10-én ugyanis a nyolc pesti könyvkereskedő (EGGENBERGER és fia, HARTLEBEN, HECKENAST, KILIÁN és társa, KILIÁN és WEBER, özvegy MÜLLERNÉ, LEYRER József, IVANICS) azt hozták fel ellene, hogy GEIBEL csak nem régen folyamodott könyvkereskedői jogért s ha egyszerre két új könyvkereskedés nyílik meg Pesten, akkor kétségessé válik a már meglevő könyvkereskedések fennmaradása. A könyvkereskedésre már fennálló korlátok ledöntését csupán az esetben tartanák veszélytelennek, ha a könyvkereskedés szabad mozgását gátló könyvvizsgálati szabályok (cenzura) is megszűnnek. A kiváltságok fenntartásához csupán addig ragaszkodhatnak, amíg nincs biztosítva mozgási szabadságuk. Az ellen egyáltalán nem emelnének kifogást, ha a könyvkiadók száma szaporíttatnék, mert ezzel emelkednék a könyvtermelés s ez nekik is előnyükre szolgálna. Másképen áll azonban a dolog a könyvek értékesítésével foglalkozó könyvkereskedésnél (sortiment), mert a külföldről behozható könyvek mennyiségét erősen korlátozza a cenzura s ha a behozható könyvek értékesítésével a szükségesnél több könyvkereskedő foglalkozik, akkor nincs biztosítva fennmaradási lehetőségük.

A könyvkereskedők érveit az 1841 november 24-én kelt tanácsi jelentés is magáévá tette, minthogy azonban a kevéssel előbb GEIBEL Károly ügyében tett előterjesztésében azt hangoztatta, hogy a külföldiekkel szemben a helybeli születésűeknek kell módot adni könyvkereskedés alapítására, EMICH Gusztáv kérését nem utasíthatta el. Ennek alapján a helytartótanács 1841 december 14-én EMICH Gusztávnak megadta a könyvkereskedői jogot[104] s a KIGYÓ- és URI-utcák sarkán rövidesen megnyitotta fényes könyvkereskedését.

EMICH Gusztáv kezdettől fogva komolyan fogta fel hivatását s a magyar nemzeti kultúrának fáradhatatlan munkása lett. Már 1842 augusztus 5-én folyamodványt adott be a helytartótanácshoz, melyben a Honderű című folyóirat megindítására kért engedélyt. Folyamodványában különösen azt hangoztatta, hogy a művelt magyar nőknek akar léleknemesítő olvasmányt adni, mert a fennálló folyóiratok az arisztokrácia elleni állandó támadásaikkal s illoyalis maguktartásával a «szocialis decompozitio» útját egyengetik s könyvkereskedői pályafutása legszebb kezdetének azt tekintené, ha ez irányzatot kellőképen ellensúlyozhatná.

Könyvkereskedői tevékenysége gyors fellendülése mellett tesz tanuságot, hogy röviddel pesti könyvkereskedése megnyitása után Budán kívánt üzletet alapítani s erre a helytartótanácsi engedélyt már 1842 november 22-én megkapta.[105] Egy szóval nem lassú léptekkel, óvatos megfontoltsággal halad előre pályatársai mintájára, hanem gyorsan cselekszik és határozottan, amire eddig példa nem volt a magyar könyvkereskedelem történetében. Sikerekben nincs hiány, a vásárló közönség bizalmát sikerül megnyernie s az 1848 előtti legifjabb könyvkereskedés rövidesen Pest városa s Magyarország legnagyobb forgalmú könyvkereskedésévé lett. Kétségtelen, hogy a sikert részben a magyar olvasóközönség nagyobb kultúrigényeinek köszönhette, de az egyéni siker sem tagadható meg tőle, mert a többi könyvkereskedés nem tudta ugyanazt az eredményt felmutatni.

A pesti könyvkereskedők már idézett nyilatkozatukban a könyvkiadás terére kívánták utalni EMICH tevékenységét, ami nem sikerült ugyan formailag, a valóságban azonban mégis kitünő kiadó lett EMICHből. SENNOVITZ statisztikai összeállítása szerint 27 esztendő alatt 663 művet adott ki 830 darabban, s ebből 629 mű volt magyar, 32 német, 1 latin és 1 francia nyelvű. Ennek alapján megállapíthatjuk, hogy EMICH Gusztáv volt az első igazán magyar könyvkiadó. Kiadói tevékenységét főleg a szépirodalomra fektette s nem foglalkozott KILIÁN és HECKENAST mintájára tankönyvkiadással, ami pedig üzleti szempontból jobb vállalkozás volt. Csupán nevezetesebb szépirodalmi kiadványait említjük meg. EMICH adta ki BAJZA (1851), CSOKONAY (1843-45), FALUDI (1853), LISZTI László (1855) és ZRINYI Miklós (1853) összes munkáit, JÓKAI Mór 14 regényét (1852-68), KEMÉNY Zsigmond 6 regényét (1852-55), MADÁCH Ember tragédiájá-t (1867) s PETŐFI Sándor összes költeményeit (1847 és 1848), valamint újabb költeményeit is (1849). A Belletristisches Lese-Cabinet der ung. Litteratur c. kiadványában megismertette a német olvasóközönséggel KEMÉNY Zsigmond (1859) és EÖTVÖS József (1858) regényeit s külföldi regények magyarra fordításáról is gondoskodott. Az ő kiadásában indultak meg a Honderű, Reform, Új Magyar Múzeum, Pesti Napló (1850), Budapesti Hirlap (1852), Sürgöny (1860), Magyarország (1867) stb. című hírlapok és folyóiratok. Nyolc politikai napilap, három hivatalos lap, hét szépirodalmi lap, két divatlap, két ifjúsági lap és három szaklap kiadója volt összesen, ami kétségtelen tanuságot tesz erős vállalkozói szelleme mellett.

Kiadói tevékenységének megkönnyítésére HECKENAST mintájára nyomdát is szerzett s már 1850-ben megvette EISENFELS Rudolf nyomdáját, aminek átvételére csupán 1852 november 14-én kapott felsőbb hatósági engedélyt. A nyomdaipar terén épen olyan szerencsés kezű vállalkozónak bizonyult, mint a könyvkereskedés és kiadás terén, s nyomdája rövid időn belül a legelső pesti nyomdák sorába emelkedett.

Nagy könyvkiadói tevékenysége arra kényszerítette, hogy a könyvkereskedéstől utóbb megváljon s üzletét már 1850 szeptember 29-én eladta SZÁMWALD Gyulának. Minthogy azonban SZÁMWALD Gyulának nem sikerült az átruházáshoz szükséges felsőbb hatósági engedélyt megszerezni, az üzlet 1854-ben újból vissza került EMICHhez, aki aztán 1857-ben végleg eladta azt PFEIFFER Ferdinándnak.

Innen kezdve EMICH kizárólag kiadói üzletének élt, amelyet 1868-ban fiának adott át s érdemekben gazdag földi pályafutását 1869 április 3-án fejezte be.






Dr. Albert Gárdonyi: Die ältesten Buchhändler der Stadt Pest

Der Verfasser beabsichtigt die Geschichte des Buchhandels der Stadt Pest vom Ende des XVIII. Jahrhunderts anfangend, aus archivalischen Quellen zu beleuchten und benützt dazu das unter seiner Leitung stehende städtische Archiv. Als Einleitung werden die kulturellen Verhältnisse Ungarns nach der Türkenherrschaft geschildert, als das kulturelle Leben von Westungarn Schritt für Schritt gegen den neuen Mittelpunkt des Landes vorrückte. Die ersten Buchhändler der Stadt Pest kamen aus Deutschland und die Hauptobjekte ihrer Handelstätigkeit bildeten die Erzeugnisse des deutschen Schrifttums. Die Bedürfnisse des ungarisch redenden Volkes waren hauptsächlich Andachtsbücher, welche durch die in der Provinz lebenden Buchbinder vermittelt wurden. Die Aristokratie las nur französische und deutsche Bücher, die Landedelleute lasen zumeist Lateinisches. Die Bürgerschaft der Stadt Pest und überhaupt der ungarischen Städte interessierte sich für die Erzeugnisse der deutschen Literatur, infolgedessen hielten die städtischen Buchhändler hauptsächlich deutsche Bücher auf dem Lager. In der vorliegenden Studie wird der erste Abschnitt dem Büchernachlasse eines 1772 verstorbenen Pester Buchbinders, Jakob MÜLLER gewidmet, woraus ersichtlich ist, dass auch die städtischen Buchbinder ausser Andachtsbüchern zumeist Schulbücher im Vorrat hatten. In den weiteren Abschnitten werden die einzelnen Buchhändler biographisch behandelt.

Als Fortsetzung seiner, im vorigen Hefte der Zeitschrift begonnenen Studie über den Buchhandel der Stadt Pest, publiziert der Verfasser die Monographie der Buchhandlung WEINGAND und KÖPFF, welche zwischen den Jahren 1770-1786 blühte. Der eigentliche Begründer dieser Buchhandlung war der aus Köln stammende Gerhardt MAUS, im Jahre 1748, der unter den damaligen ungünstigen Verhältnissen des Büchermarktes nicht prosperieren konnte und daher im Jahre 1770 gezwungen war, das Geschäft dem aus Bayern stammenden Johann Michael WEINGAND zu verkaufen. WEINGAND nahm im Jahre 1774 den ebenfalls aus Bayern stammenden Johann Georg KÖPFF als Handelscompagnion zu sich und leitete das Geschäft mit so glücklicher Hand, dass sie im Jahre 1784 schon in Ofen und Kaschau Filial-Buchhandlungen besassen. Im Jahre 1786 starb aber Johann Georg KÖPFF und seine Witwe forderte die Teilung des Geschäftes. Die Witwe verstand sich aber nicht zur Geschäftsführung, musste Fremde als Geschäftsführer anstellen und wurde endlich im Jahre 1789 gezwungen, das Geschäft an Ignaz STROHMAYER zu verkaufen. STROHMAYER starb im Jahre 1793 ganz verschuldet und nach seinem Tode wurde der Büchervorrat seines Geschäftes veräussert. Glücklicher war das Schicksal des WEINGAND'schen Teiles, welches im Jahre 1802 von Joseph EGGENBERGER übernommen wurde und noch heute unter derselben Firma fortbesteht.

Auf Grund der Geschäftsbücher der KÖPFF'schen Buchhandlung und der Konkursakten des STROHMAYER'schen Nachlasses schildert der Verfasser den Kundenkreis und den Geschäftsgang dieser Buchhandlungen, welche am Ende des XVIII. Jahrhunderts in Ungarn eine bedeutende Rolle spielten.

Als dritte Fortsetzung einer über die Buchhändler der Stadt Pest verfassten grösseren Studie wird hiemit die Geschichte der Buchhandlung des Wiener Hofbuchdruckers Johann Thomas TRATTNER behandelt. Johann Thomas TRATTNER erhielt im Jahre 1783 die Erlaubnis, in Pest eine Buchdruckerei und Buchhandlung zu errichten, hatte aber mit seinen Unternehmungen kein Glück und veräusserte schon im Jahre 1789 beide Geschäfte. Er liess nämlich den Geschäftsgang von Angestellten leiten und geriet dadurch in verschiedene Prozesse mit seinen Angestellten. Dadurch verstimmt, überliess er erst die Buchdruckerei seinem gleichnamigen Pester Verwandten, bald darauf auch die Buchhandlung seinem Geschäftsführer Michael PAUER. PAUER konnte sich nur 10 Jahre lang halten, im Jahre 1799 wurde sein Büchervorrat bereits versteigert. Der Käufer war ein Buchbindermeister, Stephan KISS, der niemals das Buchhandlungsrecht erhielt, obgleich er sich gut auf das Geschäft verstand und auch als Verleger tätig war. Stephan KISS starb im Jahre 1805, seine Witwe und sein gleichnamiger Sohn teilten das Geschäft unter sich, keines von ihnen hatte aber Glück und im Jahre 1822 war das Privilegium des Buchhandels vollständig erlöscht.

Die Johann LINDAUER'sche Buchhandlung, deren Geschichte diese Abhandlung gewidmet ist, entstand ursprünglich in der Stadt Ofen und wurde erst im Jahre 1788 nach Pest übersetzt. Johann LINDAUER's Bruder Joseph gründete gleichzeitig die bekannte Buchhandlung in München und die Pester Buchhandlung bezog die meisten Bücher aus der Münchener Buchhandlung. Trotz dieser günstigen Geschäftsverbindungen konnte sich der Pester Buchhändler Johann LINDAUER nicht lange aufrechterhalten und schon im Jahre 1795 wurde das Geschäft gerichtlich geschlossen und der Büchervorrat versteigert. Aus den Geschäftsinventaren ist ersichtlich, dass der Büchervorrat hauptsächlich deutsche Werke enthielt, aber auch die neuere ungarische Literatur wurde berücksichtigt. Im Jahre 1804 erkaufte das Buchhandlungsrecht der Buchbinder Gábor INSTITORIS, der daraus eine ausschliesslich ungarische Buchhandlung schuf. Die Buchhandlung überging nach seinem Tode auf seinen Sohn Karl, nach dessen Falliment auf Georg SZUBULY und später auf Otto WIGAND, der auch die berühmte Leipziger Buchhandlung gründete.

Die Buchhandlung der Gebrüder KILIAN wurde von dem Wiener Buchhändler Josef STACHEL im Jahre 1789 derart gegründet, dass Adam KILIAN gleichzeitig mit der Eröffnung des Unternehmens als Kompagnon aufgenommen wurde. Dieses Verhältnis wird dadurch erklärt, dass der aus Würzburg stammende Adam KILIAN seine Laufbahn bei dem gleichnamigen Vater des Wiener Buchhändlers in Würzburg begonnen hat und dadurch das Vertrauen des Gründers der Pester Buchhandlung erworben hat. Joseph STACHEL übergab sein Pester Unternehmen schon im Jahre 1794 an Adam KILIAN, der sich mit seinem Bruder Georg KILIAN verbündete und von da angefangen wurde das Geschäft unter der Firma Gebrüder KILIAN fortgeführt. Die Laufbahn der Gebrüder KILIAN wurde von Adolph SENNOVITZ im Jahrbuche der Ungarischen Buchhändler (1900) ausführlich geschildert. Verfasser hebt daraus nur ihre bibliographische Tätigkeit hervor, die darin bestand, dass sie vom Jahre 1798 angefangen einen Messkatalog der ungarischen Verlagswerke erscheinen liessen, dessen Redakteur der ungarische Universitätsprofessor Ludwig SCHEDIUS war, welcher Katalog in seiner Art für Ungarn bahnbrechend wurde. Adam KILIAN überliess seine Buchhandlung, in seinem am 13. April 1806 verfassten Testamente seinem Bruder Georg KILIAN und nach dessen im Jahre 1819 erfolgten Tode wurde das Geschäft von der Witwe unter der Firma Georg KILIANs Witwe fortgeführt.

Im Jahre 1839 trat in das Geschäft der Schwiegersohn der Witwe, Friedrich WEBER, der bisherige Kompagnon der Prager Firma KRONBERGER und WEBER ein. Während der Ereignisse der Jahre 1848 und 1849 erlitt das Unternehmen schwere Verluste, wurde im Jahre 1853 bankerott und hörte bald vollständig auf. Eine Zweigunternehmung gründete im Jahre 1832 der gleichnamige Sohn des Georg KILIAN, der als Herausgeber verschiedener Lehrbücher viel Glück hatte und für seine Unternehmung auch den Titel einer Universitäts-Buchhandlung erwarb. Als Herausgeber ungarischer Klassiker war er minder glücklich und war genötigt, seine Verlagsartikel wiederholt billig zu verschleudern.

Die Buchhandlung Joseph LEYRERs entstand eigentlich in der Stadt Ofen und wurde von dem früher Wolfenbütteler Buchhändler Franz MEISSNER als Antiquariat gegründet. Franz MEISSNER bestrebte sich vom Jahre 1795 angefangen, sein Antiquariat von Ofen nach Pest zu übersetzen und motivierte seine diesbezüglichen Gesuche damit, dass die schnell emporblühende Stadt Pest eines Antiquariats bedürfe. Trotz des Widerstandes des Pester Buchhändlergremiums ist es ihm im Jahre 1796 gelungen, die diesbezügliche Erlaubnis zu erwirken, doch kurz nach seiner Niederlassung starb er bereits im Jahre 1797, sein Geschäft mit Schulden belastet seiner Witwe hinterlassend. Aus den diesbezüglichen Verhandlungsakten ist es ersichtbar, dass sein grösster Gläubiger der Wiener Buchhändler Alois BLUMAUER war, nachdem er auch das Ofner Buchhandlungsrecht von demselben erkauft hatte. Um die Gläubiger befriedigen zu können, liess man die Buchhandlung versteigern und dieselbe gelangte im Jahre 1799 in die Hände des Wiener Buchhändlers Joseph LEYRER. LEYRERs Wiener Unternehmungen waren nicht glücklich und das Missgeschick verfolgte ihn auch in Pest. Er experimentierte mit Nachdrücken, aber dieses Unternehmen erwies sich als ungünstig und um die Buchdrucker zu befriedigen, verwickelte er sich in Wuchergeschäfte. Von den Wucherern bedrängt, musste er schon im Jahre 1806 sein Geschäft amtlich sperren lassen und entkam nur mit Hilfe seiner Schwiegermutter der vollständigen Auflösung seines Unternehmens. Im Jahre 1807 liess er das Geschäft wieder öffnen, aber von da angefangen konnte er sich nicht mehr erholen, sein Geschäft blieb ein bescheidenes Unternehmen. Während der Überschwemmung im Jahre 1838 erlitt er nicht nur schwere Verluste, sondern erkrankte auch so sehr, dass er im Jahre 1840 das Geschäft seinem gleichnamigen Sohne zu übergeben gezwungen war. Der neue Eigentümer verband sich im Jahre 1851 mit dem tüchtigen Buchhändler Robert LAMPEL, der im Jahre 1852 das Geschäft gänzlich übernahm und daraus ein schnell aufblühendes Unternehmen schuf, welches noch heute besteht. Joseph LEYRER, der ältere, übernahm im Jahre 1805 auch das Kommissionsgeschäft des Wiener Kunst- und Industriekomptoirs, infolge seines im Jahre 1806 erfolgten Konkurses verlor er jedoch die Kommission und die Kommittenten gründeten in Pest ein selbständiges Geschäft, welches die erste Kunsthandlung der Stadt Pest wurde.

Der zu Mainz gebürtige Adolf Konrad HARTLEBEN kam als Jüngling nach Wien, von dort nach Budapest, hier studierte er zuerst an der Universität, widmete sich aber später dem Buchhändlerberufe und liess mehrere Werke auf seine Kosten erscheinen. Als er im Jahre 1801 in Pest das Buchhandelsrecht zu erwerben bestrebt war, stiess er bei den hiesigen Buchhändlern auf den heftigsten Widerstand und sah sich gezwungen, das Antiquariatsrecht des Sigismund IVANICS in Ofen zu erkaufen. Um sein Unternehmen nach Pest verlegen zu können, wendete er sich im Jahre 1802 an den Reichspalatin und erhielt die diesbezügliche Erlaubnis im Jahre 1803. Von da angefangen wirkte er als Pester Buchhändler und war besonders als Verleger ungarischer Werke tätig. Aus Geschäftsrücksichten liess er später immer mehr deutsche Werke erscheinen und erweiterte so sehr seine diesbezügliche Geschäftstätigkeit, dass er sich im Jahre 1844 bewogen sah, seine Tätigkeit gänzlich nach Wien zu verlegen. Nach seinem im Jahre 1863 erfolgten Tode veräusserte sein Neffe und seine Erben die ungarischen Verlagsartikel und setzte das Verlagsgeschäft in Wien fort. Die Buchhandlung aber, die eine der gesuchtesten in Pest war, hörte nach dem im Jahre 1863 erfolgten Tode des Stifters in 1870 gänzlich auf.

Joseph MÜLLER hat seine Laufbahn im Dienste des Buchhändlers Konrad HARTLEBEN begonnen und erhielt im Jahre 1811 das Recht, eine Leihbibliothek zu errichten. Dieses Unternehmen fiel schlecht aus und er gründete schon im Jahre 1813 eine Buchhandlung, welche sich lange erhielt. Nach dem im Jahre 1842 erfolgten Tode des Stifters überging die Buchhandlung an seine Witwe und den älteren Sohn Adolf MÜLLER. Im Jahre 1846 trat auch der jüngere Sohn Julius MÜLLER in das Geschäft, der ältere aber gründete im Jahre 1848 eine selbständige Buchhandlung, wozu er auch das Buchdruckerrecht erwarb. Bald darauf starb er, sein Buchhandlungsrecht ging verloren und seinen Büchervorrat erwarb der Buchhändler Robert LAMPEL. Die Buchhandlung des Stifters erhielt sich weiter unter der sachverständigen Leitung Julius MÜLLERs, welcher auch als Herausgeber tätig war.

Der interessanteste Repräsentant der Pester Buchhändler war Sigmund IVANICS, der seine Laufbahn in Wien begonnen hat, im Jahre 1801 aber schon in Ofen das Buchhandlungsrecht erhielt. Er eröffnete die Buchhandlung erst im Jahre 1817 und übersiedelte schon im Jahre 1815 nach Pest, wo er lannge als Antiquar tätig war. Im Jahre 1818 erhielt er auch das Recht, eine Leihbibliothek zu errichten, seine Verhältnisse liessen es aber nicht zu, die Befugnis wirklich auszuüben. Als Antiquar war er weit berühmt, nach seinem im Jahre 1844 erfolgten Tode erwies es sich aber, dass er mit Schulden belastet war und die Erben erhielten das Recht, den Büchervorrat zu verkaufen. Sein Schwiegersohn, Michael MAGYAR, nahm diese Aufgabe auf sich, widmete sich später diesem Berufe und verkaufte das Buchhandlungsrecht an Joseph DEMJÉN.

Gustav HECKENAST übernahm das Buchhandlungsrecht von seinem Schwager Otto WIGAND, welcher in Pest fünf Jahre lang als Buchhändler und Herausgeber wirkte, im Jahre 1833 aber seine Tätigkeit nach Leipzig verlegte und hier ein weltberühmtes Unternehmen gründete. HECKENAST war anfangs als Buchhändler tätig, verband sich aber im Jahre 1841 mit dem Buchdrucker Ludwig LANDERER und widmete sich allmählich dem Verlegergeschäfte. Aus diesem Grunde verkaufte er im Jahre 1848 auch seine Buchhandlung an Karl EDELMANN und wirkte von da angefangen ausschliesslich als Herausgeber. Nach dem im Jahre 1854 erfolgten Tode Ludwig LANDERERs wurde er alleiniger Eigentümer des ganzen Unternehmens und verwaltete es mit viel Glück bis 1873. In diesem Jahre überging es an die dazu gegründete Aktiengesellschaft Franklin, HECKENAST aber zog sich nach Pressburg zurück, wo er im Jahre 1878 starb.

Eine der erfolgreichsten Gründungen auf dem Gebiete der Buchhandlung war die von Karl GEIBEL, welche im Jahre 1841 errichtet wurde. Karl GEIBEL war von Geburt aus ein Preusse, stammte nämlich aus Halle und erlernte seine Profession in Leipzig; stand aber seit 1828 im Dienste der HARTLEBENschen Buchhandlung in Pest, besass ein ansehnliches Vermögen und gute Verbindungen mit den ungarischen Bücherfreunden, als er sich um das Buchhandlungsrecht bewarb. Obgleich so die Pester Buchhändler, als auch der Stadtmagistrat sich gegen ihn aussprachen, erhielt er doch am 6. Dezember 1841 von der Statthalterei die Erlaubnis, eine neue Buchhandlung in Pest zu errichten. Die neue Buchhandlung wurde prunkvoll ausgestattet und man rühmte sie gleich, als die schönste der Pester Buchhandlungen. Karl GEIBEL war auch als Herausgeber tätig und seine Unternehmungen waren geschäftlich immer erfolgreich. Die Revolutionsjahre 1848 und 1849 wurden für den bisher glücklichen Geschäftsmann verhängnisvoll, indem die Regierung die Ausfuhr des Metallgeldes verbot, die deutschen Gläubiger aber Barzahlung forderten. Dadurch erlitt er namhafte Verluste, welche ihn dazu bewogen, die Buchhandlung an seinen Bruder Hermann zu verkaufen, worauf er das Land verliess und in Leipzig eine neue Unternehmung gründete. Sein Bruder befand sich jedoch unter bescheidenen Verhältnissen und veräusserte die Buchhandlung später an die noch heute bestehende Firma Karl GRILL.

Ein anderer Unternehmer grösseren Stiles war Gustav EMICH, von deutscher Abstammung, aber in Pest gebürtig, der ebenfalls im Jahre 1841 das Buchhandlungsrecht erhielt. Gustav EMICH war hauptsächlich als Herausgeber ungarischer Schriftsteller tätig und hatte bei seinen Unternehmungen viel Glück. Das Buchhandlungsrecht verkaufte er im Jahre 1857 an Ferdinand PFEIFFER, er selbst aber blieb bis zu seinem im Jahre 1869 erfolgten Tode als Herausgeber tätig.





JEGYZETEK


1 A budai és pesti könyvkereskedelem a mult század második felétől 1831-ig. Corvina XIX. (1896.) évf. 175. kk. ll.

2 WIESNER: Der ungarische Buchhandel 10. l.

3 MAGYAR Mihály id. h. 262. l.

4 CHOR József pesti könyvkötő 1749 január 24-én 80 frt 20 kr.-ral tartozott NOTTENSTEIN Veronika budai könyvnyomtatónak.

5 Pesti tanácsi jegyzőkönyv.

6 Pesti levtár. Inventaria a. 1178.

7 Pesti levtár. Int. am. 4972.

8 Pesti levtár. Inventaria a. 1270.

9 Tanácsülési jkv.

10 Tanácsülési jkv.

11 Pestvárosi levéltár. Proc. civ. 1030.

12 Pestvárosi levéltár. Proc. civ. 409.

13 Pestvárosi levéltár. Proc. civ. 423.

14 Pestvárosi levéltár. Int. am. 5555.

15 Pestvárosi levéltár. Int. am. 272.

16 Erste Fortsetzung des allgemeinen Verzeichnisses juridisch-, historisch-, medicinischen etc. etc. Bücher, welche bey Weingand und Köpff in Pest, in der Schlangengasse im Köpffischen Haus und in der Vestung Ofen zu haben seyn (96. l.).

17 Pestvárosi levéltár. Int. am. 272.

18 GÁRDONYI: Magyarországi könyvnyomdászat 51. l.

19 Pestvárosi levéltár. Rel. am. 368.

20 Pestvárosi levéltár. Rel. am. 368.

21 Tan. jkv.

22 Tan. jkv.

23 Pestvárosi levéltár. Rel. am. 695.

24 Pestvárosi levéltár. Rel. am. 274.

25 Teljes cím: Danielis Cornides bibliotheca hungarica. Pest, 1792, melynek eszerint KOPPI Károly volt a kiadója.

26 Verzeichnis von neuen und ältern Büchern, welche bei J. M. WEINGAND in Pest und Ofen verkauft werden. (76 l.)

27 Verzeichnis der Verlags- und Kommissionsbücher, welche bei J. M. WEINGAND u. Co. in Pest zu haben sind. (23. l.)

28 Gárdonyi Id. m. 50. l.

29 Pestvárosi levéltár. Int. am. 6184.

30 Pestvárosi levéltár. Rel. am. 684.

31 Pestvárosi levéltár. Int. am. 1343.

32 Pestvárosi levéltár. Proc. civ. 1739. sz.

33 Magyarországi könyvnyomtatás stb. 13. l.

34 Pestvárosi levéltár. Int. am. 3157.

35 Verzeichniss von grösstentheils neuen Büchern, welche bey Johann Michael Pauer Buchhändler in Pest zu haben sind. 1795. (24 + 16.)

36 Pestvárosi levéltár. Rel. am. 2263.

37 Hazai és külföldi tudósítások 1816. szept. 16-iki sz.

38 Pestvárosi levéltár. Rel. am. 5463.

39 Pestvárosi levéltár. Test an. 346.

40 Pesther Zeitung 1818. jan. 11-i sz. és Hazai és Külf. Tudósítások 1818. febr. 14-i sz.

41 1785. évi katalogusuk szerint többen is társultak. (Apud Flor. DIEPOLD et socios.)

42 Tan. jegyzőkönyv.

43 Pestvárosi levéltár. Int. am. 3157.

44 DIEPOLD Floridus boltja 1812-ben még fennállott a Vizivárosban, a kapucinusok melletti Krazer-házban. Pesther Zeitung 1812. nov. 5-i szám.

45 Pestvárosi levéltár. Miss. am. 3646.

46 Magyarországi könyvnyomdászat stb. 57. s k. l.

47 Pestvárosi levéltár. Rel. an. 2263.

48 Pestvárosi levéltár. Rel. am. 1756.

49 Corvina X. évf. 68. l.

50 Pestvárosi levéltár. Act. judic. 1200.

51 Pestvárosi levéltár. Rel. an. 2263.

52 Pestvárosi levéltár. Int. a. m. 3157.

53 Pestvárosi levéltár. Int. a. m. 4960.

54 Magyar könyvkereskedők évkönyve X. (1900.) évf. V-XLIV. 11.

55 Pestvárosi levéltár. Pest a. m. 1646.

56 Hazai és külf. tudósítások 1819 ápr. 6-án.

57 Pestvárosi levéltár. Test. a. n. 5107.

58 HAEUFLER: Budapest, historisch-topografische Skizzen 133 l.

59 Tan. jegyzőkönyv.

60 Pestvárosi levéltár. Int. a. m. 6206.

61 Pestvárosi levéltár. Miss. a. m. 4170.

62 Pestvárosi levéltár. Rel. a. m. 7461.

63 Pestvárosi levéltár. Int. a. m. 9778.

64 Pestvárosi levéltár. Int. a. m. 9778.

65 HARASZTI Károly: A magyar könyvkiadás és könyvkereskedelem multjából. (1913.) 31. skk.

66 Pestvárosi levéltár. 1850/52. évi iratok. 4394. sz.

67 Pestvárosi levéltár. 1850/52. évi iratok. 2379.

68 Életrajzát megírta SENNOVITZ Adolf a Magyar Könyvkereskedők Évkönyve II. (1892) évfolyamában.

69 Ofner und Pester Zeitung, 1802 május 27-i szám.

70 Pestvárosi levéltár. Rel. a. m. 3912.

71 Magyar könyvkereskedők évkönyve VI. (1896) évf. V-XXVIII. ll. a Corvina 1882 évf. 23., 26. és 27. számaiban megjelent közlemény felhasználásával.

72 Verlags-Katalog von Conrad Adolf HARTLEBEN, Buchhändler in Pest.

73 HARTLEBENs Bücherverzeichniss im Fache der Physik, Naturgeschichte etc. Pest, 1825 (85 1.), Verzeichniss medizinischer Bücher. Pest, 1830 (90 l.).

74 1867-ben még megjelent a HARTLEBEN Adolf kiadó-könyvkereskedésében megjelent magyar könyvek névsora. (Pest, 1867.)

75 Pestvárosi levéltár. Int. a. m. 9767.

76 Pestvárosi levéltár. Int. a. n. 8877.

77 1848/49. évi iratok. Eng. 532.

78 1850/52. évi iratok. 2379. szám.

79 HAEUFLER: Buda-Pest, historisch-topographische Skizzen 133. l.

80 Budai levéltár. Intimata consilii regii 1801/803. évi 80. sz.

81 Pest-Ofner Zeitung 1810 július 5-i szám.

82 Corvina XX. (1897.) évf. 13. l.

83 1817 január 15-én nyitotta meg. Pesther Zeitung 1816 december 24-i szám

84 Pestvárosi levéltár. Rel. a. n. 2030.

85 Pestvárosi levéltár. Rel. a. n. 347.

86 HAEUFLER: Buda-Pest, historisch-topographische Skizzen. 133. l.

87 Pestvárosi levéltár. Rel. a. m. 2263.

88 Magyar könyvkereskedők évkönyve I. (1891.) évf.

89 Magyar könyvkereskedők évkönyve. I. (1891.) évf. VII-XLIX. 11.

90 Pestvárosi levéltár. Rel. a. m. 2263.

91 Pestvárosi levéltár. Int. a. n. 7785.

92 HECKENAST Gusztáv költségén megjelent könyvek sorj. Pest, 1841. végéig

93 Pesti telekkönyvi iratok. 1598/852.

94 1848/49. évi iratok. Eng. 308.

95 Pestvárosi levéltár. II. 774/864.

96 Magyar könyvkereskedők évkönyve XI. (1901.) évf. V-LXVI. ll.

97 Pestvárosi levéltár Rel. am. 7475.

98 Pestvárosi levéltár 1850/52. évi 1311. szám.

99 Pestvárosi levéltár 1850/52. évi 2390. szám.

100 Pestvárosi levéltár 1850/52. évi 584. sz.

101 Pestvárosi levéltár 1850/52. évi 13.368. sz.

102 Pestvárosi Levéltár 1850/52. évi 2369. sz.

103 Magyar könyvkereskedők évkönyve. III. (1892.) évf. I.-LII. ll.

104 Pestvárosi levéltár. Int. an. 8144.

105 Pestvárosi levéltár i. h.