Halottak napjára

Felkúszott az esti hold
az égnek köntösére.
Jelezze nékünk még, hogy

lelkek találkozhatnak.
Új csillaga kélt a rút
setétességnek, mely most

felébreszté a nyugvó
lelkeket. Temetőbe
kélve nyílok alélva,

sírok közelébe. Nem
múlhat el nap, szépeket
ne regéljek, mely a múlt

árnyékát ötvözi egy
zimankós novemberi
éjben. Hófehér gyertya

fényét keltjük a fényben,
emlékezvén hű elménk
életre kél, a múltba

vissza, vissza, révedvén.


Holtakért

Minden emberért lehajtom
most alkatom. Térdere rogy
alantas mivoltom. Lelkem

fohásza Istenhez szól, nyílj
meg kék égbolt, ott magasan
a mennynek honában... Ékes

csillag beragyogja áldott
lényed Istenem, hogy segítsd
meg az elhunytakat ott az

édenben. Nyújts támaszt kikre
száll emlékem. Egy száll gyertya
fénye jusson hozzájok
az örökké valóba mert
mi itt e földön soha nem

feledjük őket, szeretet
itt maradt, áhítattal szól
hű imám, így gondol reák.