Forró nap virít az égen,
Forrón forralva
Ömlik szívem
Bensejében.
Virágba borítja
Gyengéd női lényem.
Az Ön hű költői lénye
Ömlengve ömölve
Öntözi szerelmét
Kebelem pelyhére.
Női szirmaimon gördülve
Gördülőn hullanak cseppjei,
Bibémbe zárt gömbjei.
Kikel a kikelet,
Bensőm hajlékában,
Hol az éden
Minden éke éled
Szívünk pitvarában.
Szeméből szemembe
Perzseli sugárinak epedve |
Epedő érzéki sóhaját.
Lelkem kertjében
Öntözi üdítő moraját.
Fény az égben
Fényesen tündököl,
A nyári fényfüggöny
Mosolygva mosolyával
Orcánkra fényfonat tükör vetül.
S lágyan simulón
Omlik vállainkra.
Röpíti lelkünket szellő,
Angyal szárnyunk nő.
Keringőt járunk,
S eltáncoljuk ámoros hullámú
Érzetünk...
Amulettünk életre kél,
Istenünk az égben él,
Ott, fenn a mennyben
Mosolyg reánk csendben,
A mennybéli igaz szeretetben. |