Halottak napjára
Felkúszott az esti hold
az égnek köntösére.
Jelezze nékünk még, hogy
lelkek találkozhatnak.
Új csillaga kélt a rút
setétességnek, mely most
felébreszté a nyugvó
lelkeket. Temetőbe
kélve nyílok alélva,
sírok közelébe. Nem
múlhat el nap, szépeket
ne regéljek, mely a múlt
árnyékát ötvözi egy
zimankós novemberi
éjben. Hófehér gyertya
fényét keltjük a fényben,
emlékezvén hű elménk
életre kél, a múltba
vissza, vissza, révedvén.
Holtakért
Minden emberért lehajtom
most alkatom. Térdere rogy
alantas mivoltom. Lelkem
fohásza Istenhez szól, nyílj
meg kék égbolt, ott magasan
a mennynek honában... Ékes
csillag beragyogja áldott
lényed Istenem, hogy segítsd
meg az elhunytakat ott az
édenben. Nyújts támaszt kikre
száll emlékem. Egy száll gyertya
fénye jusson hozzájok
az örökké valóba mert
mi itt e földön soha nem
feledjük őket, szeretet
itt maradt, áhítattal szól
hű imám, így gondol reák.
|