Ködös őszi reggelen

Ködös őszi reggelen fáradtan
ébredtem. Andalgok a sűrű
ködben, madarak búcsúzkodván
tollászkodnak fák magaslatán.

Kanyarokat írnak búcsúzó
gólyák. Ki tudja merre vetik
hosszú útjaik. Kikandikál
a hűs őszi szél, és átjárja

testemet a légnek dermesztő
hidege. Fákról hull a levél,
aranyló színben, elkendőzve,
kopottan káprázott, ha lassan

is, de minden fa levetkezi
levélkéit, hogy lassan hosszas
téli álmait szenderegve
álmodhassa. Alant takarja

pamlagot avar. Harmatosan
összetapadt a sok elhamvadt
levél, melyre a természet, mint
elvetélt anya tekint fáradt

testére vissza, hogy tavasszal
üdén önthesse szép magzatát.


Leszáll az est

Az égnek, mélykék
Tengerében evez
Gondolám, hol heves
Csillagok fürdenek

Fénysugár folyamán.
Késő őszi légben
Bagoly báró penget,
Szárnyával integet.

Tekingetek szerte.
Kikelet az ihlet
Köntösére réved,
A hold, vibráló

Mosolya öleli
A föld minden zugát.
Éj csillaga nyugágy,
Reá vetül fényár.

Fénykosarát küldi
Mely a földre szállván,
Szeretetet gyújtván
Elsimul lágyan az

Emberek új honán.