Januárban
Itt van a tél, fagyosan,
zimankón
Zúzmara virít a kietlenben.
Lábom alant csikorogván a hó,
Minden apróka léptem tapadó
Robajt kelt a hideg rideg télben.
Oly szép e kikelet, hófehér hegy
Itt van udvarunkba vörösbegy
Hát bár énekét most otthon hagyta
Fehérséget ő ruhája bontja
Fenyőága testét ringatgatja.
Jönnek a sárga hasú cinkék is
Kik Tél kietlenben Amouruk
Elszégyenelvén s a párjuk halk
Neszén, büszkén ugrik fehérleplén.
Magányban
Tél kietlen hidege,
kopárszik némasága
megbújik bennem az est
ordas kínos magánya.
Tél... s jut még eszembe
Hófehér jég kék tükre.
A fehér tó zúzmarás
födte. Temetői fák
fejfáinak hosszasan
párhuzamos sorai,
rajtuk a kegyelemnek
hófödte fehér porai.
Isten tette reájuk
Ájtatos kezét, lelkek
égi fénybe menetek,
hová élő el nem ér,
így ott a bűn sosem él.
Égi tisztaság lebeg,
angyalok szállnak oda.
Vágyom én is, hol a hon,
Istennél van otthonom.
|