Erdélyi hegyek

Mikor bércek ormain,
Kanyargós idomain
Fent mártózván a felhők
Köpenyein, ölelő

Oltalomba zár hullám.
Habot vernek a felhők,
Láváját ökleli nap,
Mint tűzokádó sárkány

Megrészegít most az ég.
Termetem oly parány,
Lenne tű, a sziklás
Hasíték, talán talány.


Kányádi Sándorhoz

Székely Magyar. Igen!
Lelki hűségével
Magyar. Harcolt igaz
Élőkért, határon

Túl élőkért. Mert ott
Magyarok élnek, hős
Tagjai a Kárpát
Medencének. Erdélyt

Övezi, mint őrző
Angyala ős hegyek
Vonulata, Somlyó
Nagy bércek Üde zöld

Illata áthatja
Keblemet, jöjj haza.
Ifjúi vénám
Üde friss serlegét

Feltölti Magyarok
Szent énével áldott
Ős honunk, mit Árpád
Vezér okul hagyott .

Sándor bácsi hűen
Törődte nemzetünk.
Pennája színesen
Ragyog, mesét

Dalol gyermek létnek,
Őszes jelkép marad
Sikoltó tüzében,
Tüzes lelkét ontotta

Vágynak tengerében.
Maradjon ily tiszta,
Forrás hűs vizében
Csergedező népnek

Atyja ként szólója.
Áldja meg Őt Isten,
Népünk patrónája.