Keselyűk

Feltámadt a pletyka had
Mint a keselyűk. Jönnek
felém, nagy robajt hallatnak,
én vélük szemközt állok
Nékem is van fegyverem,
A szívem, szeretetem.
A pletykahad szívná ki
véremet, keselyűk
lármája hangzik fel
éppen. Én mit teszek?
Ordítanom kéne most,
- Menjetek! Ne bántsatok!

De, nem teszem meg.. Nem
szállok szembe e dühös
e csatározásba, Nem
ütök korbáccsal vissza.
Akkor én sem lehetnék
különb. Így hát fejem most
megemelem, Ajkamra
leszáll a csend, jobbomat
szeretetre invitálom,
Szívem tiszta érzetét
ragasztom át másra.
selymesen gyengéd hangom

nyugtatólag hat, eme
perlekedő had gúnyos
alantos szájára, s
lassan lenyugszanak a
kedélyek. Eltűnik a
villámot ostromló had.
Már béke van szívemben
nyugalom, szeretet van.
győztem. Elment a rút had.
nem keltem szembe vélük,
nem kentem meg kezemet
szennyel, büszkén mondhatom,

győztem.
Becsületem nem adom!
Csak egy van! Tisztesség lesz
majdan a szemfödelem,
ha egykor elhamvad
testem. Lelkem a mennybe
száll, hol angyalka vár én
reám. Ott lesz majd békém

igazán. Ott, hol nincs gúny,
viadal csak szeretet,
mert itt, e földön ezt már
leírni sem lehetett.