GÁRDONYI GÉZA
KARÁCSONYI ÁLOM
BETLEHEMES-JÁTÉK 3 FELVONÁSBAN
SZEMÉLYEK:
Gáspár
|
Menyhért |
királyok
Boldizsár |
Királyné,
Gáspár anyja
Karakalem, Gáspár csillagásza
Abradir,
Menyhért csillagásza
Ordas, Boldizsár
csillagásza
Miniszter
Tücsök
Csóka, Boldizsár
szolgája
Gyöngyi, Tücsök kedvese
András, számadó
|
Péter |
Peti,
bojtár |
Ábris,
bojtár | juhászok
Máté,
dudás |
János,
juhász |
Bertalan
gazda, a juhászok szépapja
Boris, ennek a felesége
Magda,
Bertalan dédunokája
Zsuzsi, Bertalan nevelt
leánya
József
Mária
Csurka, cigány
Egy angyal
Egy
tiszt
Főpap (pogány)
Egy pap
Udvari nép, csillagászok, fuvolások,
igricek, katonák,
juhászok, angyalok, szolgák, keleti utasok.
BEKÖSZÖNTŐ.
SZEMÉLYEK:
András |
Máté |
betlehemesek
Boldizsár |
Igazgató
Rendező
Betlehemesek.
Falusi
betlehemesek: papiros-csákó, csepüszakál, kifordított suba stb.
(Távolból közeledő dudaszó.)
ANDRÁS
(bedugja a fejét a kárpit
jobboldalán).
Dicsérjük Jézust! Szabad-e bötlehemöt járnunk?
MIND
(a kárpit mögött láncos
botokkal zörgetve).
Szabad-e bötlehemöt járnunk?
ANDRÁS (beljebb lép).
Szerencsés
jóestét kivánok.
(Sunyitva int a kárpit sarkához.)
BETLEHEMESEK
(ügyetlenül
betolonganak s annélkül, hogy elrendezkednének (tehát
birkacsoportban) megállnak bámészkodva a kárpit szélén. Az egyik
angyalnak van öltözködve, és papirostemplomot tart, amelyben gyertya
ég).
ANDRÁS
Engödelmet kérök, hogy itt -
állok.
Mink még erre sohse jártunk.
Csak falvakon, csak
pusztákon,
szalmatetős kis tanyákon
hirdettük a Jézuska
születését.
De mondok a társaimnak:
Hátha egyszer
mögindulnánk
a palotás városokba;
csillagunkat möggyujtanánk
a
márványos pitarokba,
s rákezdenénk tizen-tizenketten:
(félig
éneklőn)
Csordapásztorok...
BETLEHEMESEK
(fölrettennek a
bámészkodásból s buzgó komolyan
éneklik)
...midőn
Bötlehemben...
ANDRÁS
(visszaint).
Csitt!
(Folytatja.)
Jaj,
aszongyák, hova gondolsz:
csak nekünk szép a szent ének,
csak
nekünk szép a szent játék,
de nem ám az úri népnek.
Az uraknál
mindön fájin:
aranybúl van a kanál is;
kótábúl szól ottan
pajtás
még a dalos kismadár is.
Csak aszondanák, hogy...
RENDEZŐ
(kipattan a kárpit
balszélén).
Mi az? Mit akartok itten!
Coki bundás.
(kifelé
mutat jobbra)
ANDRÁS
(a társaihoz panaszosan).
No,
úgye?
BETLEHEMESEK
(egymásra tolongva
indulnak kifelé, de Máté szavára megfordulnak s megállnak).
MÁTÉ
Engödelmet kérök:
aszonták
nekünk,
hogy ebben a házban
énekölhetünk.
Mer ez a ház
közös,
mint a templomok.
Öregapám ebbe
száz téglát hozott.
IGAZGATÓ
(a középen gyorsan kilép és
kettejök közé állva, ijedten és kérdőn néz rájok).
Mi az? Mi
történik itt?
RENDEZŐ
Ezek a parasztok
idetévelyedtek.
ANDRÁS
Bötlehemesek vagyunk uram...
MÁTÉ
Az ördög ide hozott bennünket,
hogy kilökessen. Jóéjszakát.
IGAZGATÓ
Várjatok csak!
(gondolkodó
nézéssel. Kis szünet után).
Betlehemesek vagytok?
ANDRÁS
Azok, uram, s
három-királyosok,
kipróbált szavu jó játékosok.
Három faluból
álltunk társaságba,
Az öregünknek hétbe sincsen párja,
A
napkeleti csillagunk hétrőfös.
(Boldizsárhoz.)
Szöktesd
elő csak öcskös!
BOLDIZSÁR
(félig a kárpit alatt
állva előszökteti az ismert szerkezetü csillagot).
IGAZGATÓ
(gondolattól megkapottan a
rendezőhöz).
A mi közönségünk ugyan válogat,
De sok
furcsaságot elfogad,
csak rajta külföldi gyár bélyege
hirdesse,
hogy a szellem remeke,
akkor bármilyen vékony a dolog,
a
műsorunkon évekig ragyog.
RENDEZŐ
Csak nem gondolod tán...
IGAZGATÓ
De épp azt gondolom.
Mért
ne lehetne ez a színpadon?
RENDEZŐ (elszörnyedve).
A
színpadon!
IGAZGATÓ
A búzavirág nem kerti
virág,
mégis szereti az egész világ.
A dajkaének sem operai
és
mégis édes olykor hallani.
RENDEZŐ
De kérlek, amit ezek
játszanak...
IGAZGATÓ
Hát igaz, ez csak falusi
darab,
és olyan ócska, mint az egri vár,
de van benn, ami
mindig megmarad
valami tiszta, égből szállt sugár.
Elvégre nem
igaz a karácsonyfa se
és mégis meghat, valahányszor látom.
RENDEZŐ
A nép a karzatra való,
barátom.
És a fonóba a gyerekmese.
IGAZGATÓ (hévvel).
- Mese? De
most már szembeszállok véled.
Ez egy sokszázados játéka a
népnek.
Mért ne szólhatna itt is egy napon
a furulya a magyar
színpadon.
Karácsony van, a legendák hava.
Mit nekem szabály,
dramaturgia:
gyöngy csak gyöngy, akármily földön fekszik:
minden
szép, ami szívünknek tetszik!
RENDEZŐ
Dehát mit akarsz, az Istenre
kérlek!
Bent áll már a díszlet, s itt gyülnek a népek...
IGAZGATÓ
Színpadra ezeket!
RENDEZŐ
De hogyan?
IGAZGATÓ
Ahogyan lehet! Rögtönzünk!
Velök játszunk,
RENDEZŐ
Betlehemet?!
IGAZGATÓ
A legszebb bibliai
történetet.
Melyik történet az, ha való, ha költött,
hogy ami
földünkön magyar szűrt is öltött!
Csak ez az egy.
(Betlehemesekhez) Hányan vagytok?
ANDRÁS
Sokan, uram, ott vannak,
odakint.
IGAZGATÓ
Gyöjjön be mind.
(Jönnek).
ANDRÁS (bemutatja őket).
Hát: ez
itt a Máté juhász.
Nincsen ennél külömb dudás.
Ez mög itt a
János juhász.
Jó faragó, jó furulyás.
Ez a bojtár, ez az
apó,
(éltesse a Mindönható!)
Em mög itt a három király,
aki
később hozzánk tanál.
IGAZGATÓ (siettető hangon).
Elég.
A többi pásztort, angyalt én adom,
Veletek játszunk itt a
színpadon,
Ami szegényes rajtatok ruhában,
(a három királyra
mutat. A rendezőhöz):
gyorsan pótolja az én ruhatáram.
A
dudához zengjen a zenekarunk.
RENDEZŐ (a papir-Betlehemre).
E
Betlehem helyett igazit adunk.
IGAZGATÓ
E csepü-bajusz és
csepü-szakál...
RENDEZŐ
A borbély rögtön mást ragaszt
nekik.
IGAZGATÓ
Kezdőnek jó lesz a három
király,
amint a csillag ott megjelenik.
RENDEZŐ (a betlehemesekhez).
Amíg
tart ez az első felvonás,
elmondjátok mi lesz a folytatás.
IGAZGATÓ (rendezőhöz).
A ballett
úgyis összegyült ma este.
RENDEZŐ
A színpadra keleti kép van
festve.
IGAZGATÓ (parancsolón).
Bálványt
középre!
RENDEZŐ
Rögtön ottan áll.
IGAZGATÓ
S addig is, mig a három
király
bibor-köntöst ölt és bársony-zekét,
a banda húzzon
keleti zenét.
RENDEZŐ (elrohan).
IGAZGATÓ
Gyertek tehát be vándor
dalosok,
havas falvaknak énekesei,
s mit rátok hagytak hosszu
századok,
legyen szabad itt is elzengeni.
Mi adunk pompát,
szinpadot, zenét,
adjátok ti a nép költészetét!
(Félrevonja a kárpitot középen. Pásztorok a harmadik felvonásbeli dudaszóval bemennek.)
ELSŐ FELVONÁS.
(Keleti oszlopcsarnok, fehér márványból való; tropikus növényzet. A háttérben ökörfejü, embertestü óriás rézbálvány. Előtte oltár. Balfelől trónféle; előtte asztal és székek. Az asztalon aranyedények, korsók, kupák. Az oszlopokat és a bálvány talapzatát virágfüzérek diszítik. Az előtérben nagy rézkandeláber, amelyen díszül égszinkék plüskendő lóg. A kandeláber füstöl. A bálvány körül is kandeláberekből folyton füst száll az első jelenet alatt. A bálvány körül körben táncoló ittas a lehető legmeztelenebb alakok, de virággal dúsan diszítettek. A fejükön koszorú van; kezükben részint boroskancsó, részint szőlőfürttel díszített bot. A felvonás kezdődik szilaj és lármás tánczenével, amelyben réz kongók dominálnak, később az alább írt táncritmusú, de mégis vallásos ének, mely alatt a nép a bálvány lábához karpereceket, nyakláncokat és egyéb ékszereket dobál.)
NÉP KARA
Szóljon a síp és zengjen a
húr!
Baál a nagy Isten, az örök úr!
PAPOK KARA
Markaiból jött mind e
világ;
emberi élet, fű, fa, virág;
földbe arany és ránk a
selyem
s ifjú szívekbe a hő szerelem!
NÉP KARA
Szóljon a síp stb.
PAPOK KARA
Ő ha akarja, felsüt a
nap;
dallva dalolnak a madarak;
érik a búza, zöld a mező;
őrzi
a fészket a hű szerető.
NÉP KARA
Szóljon a síp stb.
PAPOK KARA
A szerelemnek üld ma
torát:
Lepke a férfi, lány a virág!
Nincs tilalomszó,
engedelem!
Szent gyönyörűség a szerelem!
NÉP KARA
Szóljon a síp stb.
A dal végén jön a három király, s a királyné fényes kisérettel.
(A királyok fején korona. Mindegyik mögött a maga udvari népe.)
GÁSPÁR
(A trónra ül, aranyabroncsra
font rózsakoszorút mutat fel.)
E rózsakoszorút adja a
királyné:
Legyen a legszebbik emberi rózsáé.
Szavazzunk
virággal a legszebb virágra:
ő legyen egy évig a szüzek királya.
Zene. A leányok a bálvány köré állnak. A férfiak szilaj zene mellett rózsát dobálnak a lábukhoz.
MIND (összevissza).
Éljen
Gyöngyike! Éljen! Éljen Juliska, Katica, Mariska! Éljen! Éljen
Gyöngyike, a rézműves leánya!
(Gyöngyikét karosszékbe emelik és viszik a királyné elé. A rózsa ekközben hull a karosszékbe is.)
KIRÁLYNÉ
Szépeknek szépe te, virágzó
alma-ág,
tedd a fejedre e leányi koronát,
Ez az aranyabroncs,
lelkednek jelképe.
A rája font rózsa, szépséged testvére.
Ha
elhervad egykor arcod ékessége,
jó lelked maradjon testednek
szépsége.
(Zene.)
MIND
Éljen Gyöngyike! Éljen a
királyné! Éljen mind a két királyasszony! Éljen a szépség
királyasszonya!
GÁSPÁR (serleget emel).
Három
napig tartson ez a vigalom!
Az első napot a nagy istennek
adom:
Baál istennek, kiben a hitem bizik,
Baál istennek, ki ma
embervért iszik.
A második nap a vendégeimé.
(Menyhért és Boldizsár felé bókol.)
NÉP (éljenzés).
GÁSPÁR
Harmadik nap legyen jámbor
magamé.
NÉP
Éljen! Éljen. (Fölemelik a
karosszékben Gyöngyikét és táncolva elhuzódnak. Haladó és elenyésző
zene.)
GÁSPÁR (vigan)
Járjunk a
rózsában egykicsit bokáig!
BOLDIZSÁR
Élj te is sokáig!
(Kocint)
MENYHÉRT
(némán kocint velök).
GÁSPÁR (leül)
De mi a kő ütött
barátim hozzátok:
ugy ültök itt, mintha gyásztorban
volnátok.
(Menyhérthez:)
Te olyan vagy mint a ködös bús
téli nap.
(Boldizsárhoz:)
Te meg mint a borult essős
tavaszi nap.
Talántán megbántott valaki bennetek?
Ha igy van,
esküszöm, megjön a kedvetek:
bárki volt, vérpadon vesszen az
infámis,
ha mingyárt az édes jó testvérbátyám is!
MENYHÉRT
(a szeméből könnyet törül
ki)
Vendéglátó uram, királyi barátom,
bocsáss meg, hogy e
könny lecsordult orcámon
de nekem e kedves leányok láttára
eszembe
jut a magam szép leánya.
GÁSPÁR
Nem is tudtam, hogy leányod is
van.
MENYHÉRT
Volt.
BOLDIZSÁR
Tehát meghalt?
GÁSPÁR
Baál Isten adjon szép álmokat
neki!
MENYHÉRT
Hiszen, ha meghalt volna,
a
könnyem érte ma már nem is folyna.
GÁSPÁR
Elveszett?
MENYHÉRT
Tíz évvel ezelőtt.
Hat
esztendős volt s eggyetlen leányom,
Dalos madárkám, vidám
napvilágom.
GÁSPÁR
És hogy veszett el?
MENYHÉRT
Egy szerencsés csatán királyt
tettem rabbá.
Rajta mult, hogy rabbá és nem barátommá.
Nem volt
épp nagy király, csak olyan sátoros,
de rettentő kevély s mint a
róka gonosz.
Megszökik ez a rab egy nyári hajnalon
és szénnel
írottan ezt látjuk a falon:
Itt hagyom neked az én súlyos
láncomat;
cserében elviszem a boldogságodat.
GÁSPÁR
S elvitte a lánykát, a te
gyermekedet.
MENYHÉRT (a szemét
törli).
El
az életemet.
GÁSPÁR
Bizony jó barátom, nagy a te
bánatod,
de nem lehet-e a bölcsességed nagyobb?
Tégy úgy, mint
én: felém sohse járt a gólya,
nevemnek mégis van kedves
hordozója:
a kis Tücsök.
(rámutat az oszlopnál álló
Tücsökre).
Ez
a szép surján legényke.
MENYHÉRT
Nem fiad?
GÁSPÁR (nemet int).
És mégis
szemem féltett fénye.
Test szerint nem testem; lélek szerint
lelkem;
vén fámnak nem sarja, csak bokor mellettem.
A vén fa a
bokrot fiaként szereti.
A bokor a vén fát apjaként öleli.
MENYHÉRT
Mégis volt köztetek valami
közösség.
GÁSPÁR
Semmi, csak a vakon járó
véletlenség.
Egyszer a nagy isten reánk-haragudott,
s olyan
pestist vert ránk, amilyent csak tudott.
Egy napon házamból
nagybúsan kimegyek,
s mint a jégvert gazda bejárom földemet,
Hát
a város végén egy földbevájt lakból
kipislog egy gyermek a kerek
ablakból,
mint valami tücsök. S dúdolgat, danolgat.
Odabenn a
szülők, testvérek halottak.
Lefejszézett fának mosolygó
virága:
Megtetszett nekem e gyermek vidámsága.
Gondoltam: nincs
senki, aki őt szeresse
s nekem sincsen senkim, ki engem
szeretne:
Mért adjam szivemet kutyának, macskának
vagy
rabságban tartott énekes madárnak,
amig gyermek is van árva és
elhagyott!
Ő nem árva többé. Én meg apa
vagyok.
(Tücsökhöz).
Tücsök fiam. Gyer ide.
TÜCSÖK
Megnézted-e apám a szépek
szépét?
a tavasznak e leánynyá vált képét!
Megnézted-e országod
e csodáját?
e leánylábon járó fehér rózsát?
Megnézted-e?
GÁSPÁR
Megnéztem fiam. Csókolj kezet
Menyhért királynak. Látni kivánt.
MENYHÉRT
(megcsókolja Tücsök
homlokát).
Légy boldog ifju, szivemből kivánom.
TÜCSÖK
Talán lehetek az, jó uram
királyom.
(Leül Gáspár lábához, és arra néz, amerre a menet távozott.)
GÁSPÁR (Boldizsárhoz):
Hát téged
ifju barátom mi lelt,
hogy ez öröm és vidámság között
az arcod
gyászba öltözött.
BOLDIZSÁR
Bocsássatok meg, hogy egy
pillanatra
a lelkemet a bánat eltakarta,
de amit ez a bolond bú
fedez,
beszélni arról nem is érdemes.
Engem, ha éppen tudni
akarjátok,
egy különös álom üldöz már egy éve.
GÁSPÁR
No és az álom tán itt is
megszállott?
BOLDIZSÁR
Nem, csupán a képe.
Tavaly,
mikor a Tatár-tartományban
a királynál leánynézőbe
jártam,
álmomban egy leány, aminőt sohse láttam,
jelent meg a
királyi palotában;
és szólt: "Ne házasodjál itten:
engem
teremtett neked a nagy Isten!
Nézz meg; keress meg; én várok
reád,
mint erdőben vár a kis gyöngyvirág,
hogy azé legyen fehér
teste lelke,
aki őt megkereste."
TÜCSÖK
És szép volt!
BOLDIZSÁR
Szép? Rút szó ez hozzá
mérve:
A valóságnak minden leány képe
mellette szalma a
rózsához téve.
(Tücsök a fejét rázza).
Engem ez az álom
úgy megkompolyított,
hogy otthagytam a tatár tartományt,
s
azóta ha csak nappal is szundítok,
mindig látom a gyönyörü leányt.
MENYHÉRT (maga elé).
Az álom
csupán szines délibáb,
aminőt mutat minden rónaság.
BOLDIZSÁR
A délibáb valóságot
mutat,
csak egyet rejt el: hozzá az utat.
De mutasson bár
tavat, falvakat,
szélmalmot, várost, hegyet, nyájakat,
az mind
van, s igaz. Csak ott nem, ahol látszik.
GÁSPÁR
Velünk olykor egy tündér vagy mi
játszik.
MENYHÉRT
Ha azt hiszed, hogy ez a bűvös
álmod
tükörképe egy élő elevennek,
miért nem kérded: merre, hol
találod?
BOLDIZSÁR
Nevet ő minden ilyen
kérelemnek.
GÁSPÁR
Nevét se mondja?
BOLDIZSÁR
Zsuzsi a neve.
MENYHÉRT (búsan).
Az én
lányomnak ez volt a neve.
BOLDIZSÁR
Hallottam hirét ennek az
ünnepnek.
Itt volt-e minden leány s ifjú nő?
GÁSPÁR
Országom összes női erre mentek.
BOLDIZSÁR
Mindegyre lestem, nincs-e
köztük ő?
GÁSPÁR
És nincs?
BOLDIZSÁR
Nincs. Ezért vont egy
pillanatra
a bánat felhőt az én homlokomra.
TÜCSÖK
(az apjára néz és a könnyeit
törli).
GÁSPÁR
Hát te miért rísz?
TÜCSÖK
Sírok, sírhatok:
valamit
kérnék, de megtagadod.
GÁSPÁR
Mikor tagadtam meg? ha
kivánságod
okos volt és jó, fiacskám.
TÜCSÖK
No látod!
GÁSPÁR (könnyedén nevetve).
Tehát
okosnak nem okos.
TÜCSÖK
De jó.
S okos is, hogyha
okosnak találod.
(sóhajtva).
De mindent másképp látnak a
királyok!
GÁSPÁR
Hát csak mondd el, te kis
komolykodó!
(Tücsököt megsimogatja).
TÜCSÖK
Sohasem volt még nehezebb
sorom.
Míg el nem mondom, azt gondolhatom
igent felelsz, és
teljesül a vágyam.
De hátha "nem"? Ez lesz halálos
ágyam.
GYÖNGYIKE
(skofiumos fehér
fátyolruhában megjelenik az oszlopok között és Tücsökre les.)
BOLDIZSÁR
Vágd ki öcsém röviden,
magyarán:
Tetszik nekem a sok közt egy leány.
GÁSPÁR (tiltakozva).
Tizenhatéves
még csak e gyerek.
TÜCSÖK
Apám, már tizenhétéves leszek.
GÁSPÁR
Ha lányra szédül fiam a
fejed,
gondold meg az én trónom a helyed.
Király ész nélkül ma
még meg nem állhat.
TÜCSÖK (szemét törülgetve).
Sejtettem.
Óh mi bús a sorsa a királynak!
GÁSPÁR
(kendővel segít a Tücsök
könnyeit törülni).
Jer ide. Mondd meg: mi nyomja
szíved?
Leány? Hát baj az? Legyen a tied.
TÜCSÖK (kitörő örömmel).
Igazán
mondod? Hát elvehetem?
Mondd még egyszer, mert el nem hihetem!
Oly
szép, oly jó, hogy nem találod párját
Ő kapta meg a szépség
koronáját.
GÁSPÁR (boszankodva).
A rézműves
lány. Talán bort ittál ma?
Férjül téged vár rég királyi
dáma.
Szebb mint ez, és van kincse, birodalma,
s amikor ő ezt a
lábadhoz rakja,
te kolduslányra forgatod nyakad?
Ugyan menj
Tücsök, aludd ki magad!
TÜCSÖK
(megrettenve Gyöngyikéhez
ballag és vissza-vissza néz.)
MENYHÉRT
Korán érik a mai fiatalság.
GÁSPÁR
Korán. Olyan ez mind, mint a
török:
alig száll le a dajkája öléből,
már házasodni akar a
kölyök.
(Más hangon Boldizsárhoz).
Fiatal barátom. Ha
akarod,
megkérdezem a jósaimat.
(Feláll és sétára indul a két királylyal az oszlopok között.)
BOLDIZSÁR
Köszönöm. Nekem is van jósom,
mágusom,
álmoskönyvet néző ájtatos táltosom,
de az én álmomon
mind csak ámul-bámul.
Néznek a világba, mint malac a tálbul.
(Sétálva el.)
Tücsök és Gyöngyike az előtérben.
GYÖNGYIKE
(Tücsökhöz szökken és
karjaiba omlik.)
Elszöktem. Beszéltél a királylyal?
TÜCSÖK (búsan).
Beszéltem.
GYÖNGYIKE
Ne mondj többet. Az arcodról
lesápad
minden szava, mit válaszul adott.
(Fájdalmát
elnyomva, más hangon:)
De gondold meg: mást nem mondhatott.
TÜCSÖK
Felelhetett volna bizony egyebet
is.
GYÖNGYIKE
Nem: ő bölcs, ő tudja, hogy
van jobban.
Arany vagy te, én pedig réz vagyok.
A réz maradjon
lenn az úti porban,
amig az arany tisztán fenn
ragyog.
(sóhajtva).
Nem is méltó a réz ily becsületre!
TÜCSÖK
Dehogynem: hiszen forrasztják is
egybe,
s akkor a réz aranynyá változik.
Tartósabb, csengőbb,
szebb lesz mindegyik.
GYÖNGYIKE
Köszönöm ezt, hogy igy
gondolkozol, -
fájdalom: nem a királyunk fejével.
A sorsunk
immár le van pecsételve,
le van pecsételve fekete pecséttel.
Isten
veled!
TÜCSÖK
Óh várj egy pillanatra,
míg
visszatér a reménység galambja.
GYÖNGYIKE
Reménység. Szép szó. De
nekünk már olyan,
mint szép gyermek díszes, hideg koporsóban.
Hogy
is gondoltunk balga álmokat:
király leszel te: szived nem
szabad.
A nép, az ország, minden a tied,
csak egy nem tied: és
ez a szived.
Királyi lányt kell sziv nélkül szeretned,
s akit
szerettél, - el kell azt felednek.
TÜCSÖK
(a két tenyerét az arcára
tapasztja s engedi magát megölelni ebben az állásban.)
GYÖNGYIKE
(megöleli s megcsókolja az
arcát s el.)
TÜCSÖK
(fölocsudik s
fájdalmasan:)
Gyöngyike! Gyöngyike! (Tétován keresi, merre
ment s maga is elmegy.)
(A három király sétálva visszatér.)
GÁSPÁR
Van az országomban menyecske
tömérdek,
Ha kell, elléptetem őket is előtted.
Válogass
szegfübe, válogass rózsába.
BOLDIZSÁR (tagadón intve).
Köszönöm
jó uram. Tudom, hogy hiába.
(Egy tiszt s a királyi kiséretek).
EGY TISZT (Gáspárhoz).
Uram
király, a szent szertartás kezdődik!
GÁSPÁR (a királyhoz).
Van-e
kedvetek megnézni? A város kapujánál fehér bikát áldozunk. Aztán
megint ide térünk vissza Baál isten elé, s itt befejezzük az
áldozatokat.
MENYHÉRT
Veled tartok. Szeretem hallani
a szent énekeket.
BOLDIZSÁR
Én egy kicsit
elálmosodtam. Itt maradok mig vissza nem jöttök. Szunditok egyet
ebben a karosszékben.
GÁSPÁR
Amint tetszik.
(a
kisérethez).
Menjünk.
BOLDIZSÁR (a saját
kiséretéhez).
Menjetek ti is. Ilyet otthon ugyse láttok.
(A székbe dől.)
MIND (el.)
Boldizsár. Csóka.
CSÓKA
(az urát pálma-levéllel
legyezi).
BOLDIZSÁR
Alig vártam, hogy magamra
maradjak...
(ásit).
Az álom felhője ereszkedik...
Hallod
a zenét? Mint a szunyogoknak
hegedüje, épp úgy zengedezik.
(Szunyogdongásszerü igen halk zene.)
CSÓKA
Szúnyog ez uram, valóságos
szúnyog.
(feléje csap).
Hess beste dög! Még az orrom
felé dunnyog.
Már alszik. (Ásít). Magam is szörnyű álmos
vagyok.
(A borra néz).
E! Ebből a borból egy jó kortyot
nyalok.
Királyi bor! (Ásít). No nem szabad aludni.
(Két
széket úgy állít, hogy inogva ülhet csak)
Igy ülök. Igy majd
nem tudok aludni.
(Lomhán legyezi hol magát, hol az urát. Aztán a legyező kihull a kezéből s elalszik).
A zene magyaros ritmusu adagióvá erősödik, de csak halkan.
Boldizsár, Csóka, Zsuzsi.
ZSUZSI
a sülyesztő előtt levő
kandeláber leple mögött lehetőn észrevétlenül feljön. Fehér szoknya,
félszárig érő. Magyaros melles és ingváll. Meztelen lábán piros
bocskor, hosszu szőke haja az egyetlen dísze. A kandeláberen függő
lepelt takarja palástként magára s a következőkben ezt a palástot hol
leejti, hol magára ölti. Most lebegő lépésekkel Boldizsárhoz megy és
félig föléje hajolva:
Itt vagyok, itt vagyok... Nyisd föl a
szemed.
BOLDIZSÁR
(a szemeit dörzsölve,
álomtól nehéz fejemeléssel).
Zsuzsám... Egész nap téged
lestelek.
(Teljesen felocsudik. Könyörgő hangon, melegen; A
zene tovább szól halkan a következő párbeszéd alatt.)
Oh
mondd meg én szerelmesen:
álmom vagy-e csupán nekem,
vagy
valóság, s élsz valahol?
ZSUZSI
(mindig hátrálva Boldizsár
karjai elől).
Valóság az, mit álmodol.
BOLDIZSÁR
Hát mért tünsz el te szép
virág,
miként a csalfa délibáb, -
mikor hajnalt rikolt a kürt?
ZSUZSI
Mert nékem is szól az a kürt.
BOLDIZSÁR
Azt mondtad, te vagy életem
virága,
kit szivemre tűz az ég,
s én búsan járok, mint az árva.
ZSUZSI
Hisz itt vagyok. Több kell-e
még?
BOLDIZSÁR
De hol vagy, mikor
virradatkor
elszáll az álom, mint a köd?
ZSUZSI
Nem jön-e lelked hozzám
akkor,
amig az álom engem ágyho' köt!
BOLDIZSÁR
Mégis: mi föld, micsoda
tartomány,
ahol te élsz, szép álomlátomány?
Járhatnak-e ott
földi utasok?
ZSUZSI
Ott lakom én, ahol a réz sasok.
BOLDIZSÁR
De hol és hol? Oh ebben
veszek el!
ZSUZSI
Majd megtalálsz, mikor nem
keresel.
BOLDIZSÁR
Palotában vagy kunyhóban
lakol?
ZSUZSI
Megmondom: velem hol
találkozol:
istálóban.
BOLDIZSÁR (megdöbbenve).
Istálóban!
ZSUZSI
Egy nagy király előtt.
BOLDIZSÁR (bámulva).
Istálóban
egy nagy király előtt.
Oh csak minél előbb!
ZSUZSI
Hát nem bánod, hogy szegény lány
vagyok.
Nézd: rajtam semmi ékszer se ragyog.
BOLDIZSÁR
Ne: itt a gyürüm. Vond fel az
ujjadra.
Ne: itt a láncom. Akaszd a nyakadba.
ZSUZSI (búsan).
Gondold meg
király vagy.
BOLDIZSÁR
Te pedig tündér vagy.
ZSUZSI
Tündér? Amott jön bátyám és
öcsém.
Amott a szép zöld halom tetején.
(A zenébe furulyaszó vegyül. Birkanyáj vonul ködfátyolképben el a szin hátterén. Tereli András és Peti. A messzeségben Betlehem képe.)
BOLDIZSÁR
(bámulva néz mintegy
megkövülten).
ZSUZSI (szomoruan).
Kértél, hogy
úgy jöjjek, mint a valóságban.
Eljöttem egyszerü paraszti
ruhában.
Kértél, hogy vessem le minden álpompámat:
Elhoztam
öcsémet, elhoztam bátyámat.
Íme: birkanyáj az én udvari
népem.
Íme: juhászkunyhó az én palotám.
Naptól barna az én
menyasszonyi képem.
Bocskor a lábamon. Kender a ruhám.
Nesze:
itt a láncod. Akaszd a nyakadba.
Nesze: itt a gyürüd. Vond fel az
ujjadra.
Nem: a gyürűdet mégis elteszem.
Felőled ez az emlékem
legyen.
Búcsuzik már tőled a "tündérleány"
s búsul
eztán érted a "parasztleány".
(A ködkép eltűnik.)
BOLDIZSÁR
Volnál bár szegény koldus
gyermeke:
a ruhád rongy, s a lábad meztelen,
csak maradj,
maradj szivem kincse te,
itt a helyed, itt: forró szivemen.
(A
zene erősebb.)
Álom, nem álom, többé nem törődöm:
megfoglak
úgy, mint a vadász a galambot.
(Kergetőznek. Zsuzsi az oszlopba alkalmazott sülyesztőhöz fut.)
BOLDIZSÁR.
(már előbb lekapta róla a
lepelt. Most ráborítja s a kardja szijjával meg akarja kötni.)
S
el nem bocsátalak, mig ezen a földön
meg nem húzzák rám is a
lélekharangot.
(Az oszlop elnyeli Zsuzsit. Boldizsárnak a lepelt lehetőleg úgy kell tartania, hogy az alaknak besülyedése ne legyen látható. A zene hirtelen csattanással és disszonans akkorddal félbeszakad).
CSÓKA
(leesik a székről, mintha ez
okozta volna a csattanást.)
BOLDIZSÁR
(megrázkódik. A kendőt
fölkapja s ide-oda kapkod rajta.)
Segítség! Fogjátok meg! Itt
kell még lennie!
(Megragadja Csókát. Megnézi s ellöki.)
Semmitse láttál?
CSÓKA
Még csak egy verebet se.
Fölséged megint avval a boszorkánynyal álmodott. Ördög vigye el!
Mindig úgy ébred fölséged, mint akinek a sátora ég.
BOLDIZSÁR (tünődve):
Ott
lakik, ahol a réz-sasok... Ott találom, ahol nem keresem... A
gyűrü?... Itt van az ujjamon. Eh! Álom: bolondság, essős idő.
(Alkonyat, kürt és trombita-hangszereken vallásos induló. Jön a nép, a két király, királyné, Tücsök, fehérbe öltözött koszorús papok. Ezek közül egyik nagy, díszes kést visz a főpap előtt. Másik égő tömjén-füstölőt.)
FŐPAP (az oltár lépcsőjére lép).
Baál,
örök isten, téged imádunk!
Vérünkig szeretünk! Halálunkig
áldunk!
(a néphez).
Van-e még, aki nem áldozott?
EGY PAP
- Két vidéki ember érkezett.
Áldozni akarnak.
Előbbiek. A két vidéki.
1. VIDÉKI
(Szegény ruházatu.
Körülötte félmeztelen rongyos családja, vállán körülbelül kétliteres
zacskó. A bálványhoz, majd a főpaphoz és néphez).
Családommal
rongyban, éhező nyomorban
hét éve járok a töretlen vadonban;
s
azóta minden ujhold éjjelen,
mikor a fákon a tömjén
terem,
gyüjtöttük első tiszta gyöngyeit.
E kis egyszerü
tömlőcskében itt
az illatnak oly tengere van együtt,
ha
egyszerre ezt mind a tüzre vetjük
elárasztja az egész nagy
világot:
a tengert és a ránk kéklő eget
s a hold s a nap, s a
csillagmilliárdok
e tiszta szent illatban fürdenek.
Selymünk
lehetne e szín-tömjén árán
és palotánk, fehérlő büszke márvány,
de
mink inkább maradunk a nyomorban:
és istenünknek adjuk
vagyonunkat.
Az égi örök szent birodalomban
megnyerjük érte a
mi jutalmunkat.
(A tömjént az oltárra teszi.)
MIND (bámulattal).
Áh! Ez aztán
áldozat!
GÁSPÁR
Ember! a tetted oly nagy és
nemes,
hogy jutalomra már itt érdemes;
a kincstáramnak te
leszel az őre.
Öltöztessétek illőn egyelőre!
SZOLGÁK
(elvezetik az első vidékit a
családjával együtt.)
2. VIDÉKI
(beteg alak. Egyik
kezében mankó, a másikban díszes ezüst korsó. Nincs rajta más, csak
egy állatbőr.)
Husz éve szenvedek belsőmben én
s nincs
rongyabb élet a föld kerekén.
Orvos vagyok és biztosan tudom,
hol
kereshetem egészségemet:
a balzsamfáknak illatos teje
e tej,
amelylyel a korsóm tele,
megifjitná én beteg testemet.
Drága
orvosság: egy csepp egy arany.
E korsóban mindenem benne van:
a
házam, nyájam, úri birtokom.
Nincs egyebem, csak ez az egy
botom.
E mirrha minden cseppje oly erő,
hogy a seb tőle perc
alatt benő;
csont összeforr. S a holtat ha leöntöm,
az
enyészettől megóvom örökkön.
Itt van a kincs, amelyért
vágyakoztam,
De jött az ünnep s én jobbat gondoltam:
ím itt
letészem szent áldozatom.
Az egészségem Istennek adom.
(Leteszi a korsót az oltárra.)
MIND (bámulat morajával).
Szép
áldozat!
GÁSPÁR
Holtáig övé az egyik szobám,
az
aranylábon álló nyoszolyám,
És körülötte papok, orvosok
és
puhakezü öregasszonyok
lessék parancsát szünös-szüntelen.
Szent
példáját meg kőbe vésetem.
MENYHÉRT
E példa engem mélyen
meghatott.
Engedd meg dicső királyi barát,
hogy én meg
visszaadjam vagyonát:
(a vidékihez).
Im itt a gyürü.
Gyémánt a köve.
A mirrhádat im megveszem vele.
Te húsz éved
Istennek áldozod,
én e mirrhával hozzájárulok.
S ha marad fiad
avagy unokád,
e gyűrű neki uj birtokot ád.
MIND
Éljen Menyhért király.
GÁSPÁR
(leszáll a trónról és
Menyhért kezét melegen megrázza).
FŐPAP
- Nincs több áldozó?
MIND
Nincs.
(Halk istenes zene kiséri a főpap további szavait)
FŐPAP
Baál örök isten hódolattal
esdünk:
tiéd az életünk, a tiéd a testünk,
Im nézd e népet:
leborul eléd.
Kinek kívánod most az életét?
(A zene egy percre eláll.)
FŐPAP (a néphez:)
Baál isten nem
felel.
Ájtatos nép, hát ki szenteli meg
a vérével a mai
ünnepet?
(A zene megszakad).
GYÖNGYIKE
(előlép és a fátyolát
ledobja.)
Én!
MIND
Üdvözlünk szép szüz! Legyen áldott
a véred!
TÜCSÖK (Gáspár elé borul).
Atyám!
Ne engedd!
(Elájul.)
MIND (bámuló morajlással).
A
herceg.
GÁSPÁR
Vigyétek föl a herceget a
hálószobájába. Ami az istené, az az istené, ha mingyárt a tulajdon
életem forog is szóban.
SZOLGÁK (elviszik Tücsököt).
EGY ÖREG NŐ (sikoltva).
Leányom.
(Eltuszkolják. Mindig távolabbról hallatszik:) Leányom!
leányom!
(A zene mély religioso.)
FŐPAP
(a kezét Gyöngyi feje fölé
tartva).
Isten lábához hulló fehér rózsa,
áldott a fa, mely
ágán ringatott,
s boldog a föld, amelyre szived ontja
az Úrnak
tetsző piros harmatot.
De mielőtt a lelked égbe mégyen,
a
földiektől búcsuzzál el szépen.
Gyászos zene.
(Az említett kést a karján feni; míg csak Gyöngyike vissza nem tér).
GYÖNGYIKE
(ölelést és csókot vált
a leányokkal. Aztán visszatér és ingét a keblén széjjel vonva, a
főpap balkarjára dől).
FŐPAP
(a kést szurásra
emelve).
Világ hatalmas ura, Baál. Örökéletü valóság! Ime a
tiszta fehér galamb.
(Üstökös csillag jelenik meg.)
MIND (a bámulat morajával nézik).
FŐPAP
a-kit-né-ped-ál-doz.
(Baál szobrára villám csap s a szobor dörögve összeomlik. A zene a dörgésben eláll.)
MIND
(földre esnek. Rövid szünet
után halkan).
Végünk van. (közbe egy kiáltás:) Az Isten
meghalt! (mind:) Meghalt! (Egy erős hang) Itt a világ
vége! (A nép szétfut.)
GÁSPÁR
Mi történt? Micsoda csillag ez!
Papok feleljetek!
FŐPAP
Uram király, a vér megdermedt
bennem. Nyelvemet megfagyasztotta a rémület.
GÁSPÁR
Hívjátok a csillagászokat!
KÉT SZOLGA (el).
FŐPAP
Ez rosszat jelent. Az isten
meghalt. Az emberiségnek is meg kell halnia.
MENYHÉRT
Öreg vagyok, de ilyet nem
értem!
BOLDIZSÁR
Halálról beszéltek-e akkor,
amikor uj csillag születik!
GÁSPÁR
Az isten nem halt meg. Ez nem
volt igaz isten!
(Belérug a szoborcserépbe.)
MINDNYÁJAN
Nem volt igaz isten!
PAPOK
(a fejükön levő koszorut a
romokra dobják.)
FŐPAP (a kést is odaveti.)
MENYHÉRT
A világ valami változás
küszöbére ért. Hivjátok az én jósomat!
KÉT SZOLGA (el).
BOLDIZSÁR
Hivjátok az én táltosomat,
látómat, nézőmet!
KÉT SZOLGA (el).
Karakalem és a csillagászok.
KARAKALEM
(a hagyományos fekete
csillagvizsgálóruhában. Rövidlátó nagyszakálú ember.)
CSILLAGÁSZOK
(hasonló öltözetben,
csak a süvegük rövidebb. Másfél méteres teleszkópot cipelnek a térre.
A csillag felé igazitják. Egy nagy ócska könyvet is hoznak. Egyik
tartja a teleszkóp mellett.)
GÁSPÁR
Karakalem, nézd meg a
csillagokat és mondd meg, mit jelent: háborut-e vagy döghalált?
örömet-e vagy szomorúságot? Mi az összefüggés a csillag és a Baál
isten halála között.
KARAKALEM
Mingyárt megmondom,
felség. (A csövet igazgatja és zsebkendőjével törölgeti, aztán
belenézeget.)
ELSŐ MINISZTER
A csillag emelkedik.
GÁSPÁR
Csodás csillagzat s rosszat nem
jelenthet, mert hiszen fehér és szelid, mint a hold.
KARAKALEM (a fejét rázza).
A
csillag nem hasonlit semmiféle ismert csillaghoz se. (Könyvét
forgatja.) Ebben a könyvben le van irva és le van rajzolva minden
csillag. Vannak olyan csillagok, amelyek mindennap feljönnek, vannak
olyanok, amelyek nem jönnek fel mindennap. És vannak olyanok, amelyek
nem jönnek fel sohase!
GÁSPÁR
Forgasd csak a könyvedet.
Kétezer esztendő csillagászai irták azt össze, benne kell lennie.
KARAKALEM
Hiába forgatom uram,
tudom, ilyen üstökös nem járt még az égen, mióta ember vizsgálja az
eget. Mert ennek a farka igen hosszu, a magja meg keresztalaku. De
hopp, itt a könyv végén... egy jegyzet.
GÁSPÁR
Olvasd!
KARAKALEM
(akadozva és később az
izzadságát törülgetve olvas).
A próféták szamara... azaz hogy:
szava, a próféták szava szerint... eljövend egy feltünő csillag,
amely kofa... nem: soha nem volt még látható. Ez a csillag
perec-alaku, nem: kereszt-alaku.
MIND
Ez az!
KARAKALEM
Mikor ez a kismadzag...
azaz hogy csillagzat... feltünik, a nagy királynak születését
hirdeti.
MIND
(megdöbben. Általános
elképedés).
GÁSPÁR
(ijedt arccal mered a
csillagászra).
KARAKALEM (folytatja).
Megindul
pedig napkeletről ez a csillag, és mindaddig halad nyugotnak, mignem
arra a helyre ér, ahol a nagyok nagyja születik. Amikor odaér, akkor
születik meg a nagy lázsiás.
MIND
(bámulva néznek össze s vállat
vonnak).
GÁSPÁR (komoran).
Nincs több?
KARAKALEM
Még egy sor. (Olvas.)
Ott a csillag riszál... azaz hogy: leszáll. És megáll a hajlék... a
hajlék fölött, hogy csámpása, azaz hogy: lámpása legyen az ünnepnek.
Világit egy éjszakán, aztán az angyalok felviszik vissza a retekbe...
azaz hogy: az egekbe.
GÁSPÁR
Semmi több?
KARAKALEM
Csak egy pont.
MIND
Ez különös!
MENYHÉRT
Álljon elő az én jósom.
ABRADIR
(jön két fuvolással.
Öltözete hasonló a csillagászokéhoz, csakhogy fehér s aranynyal van
ráhimezve nap, hold, kigyó, halálfej, bagoly, homokóra és az égi
állatkör: kos, bika, iker, rák, oroszlán, mérleg. Sötétkék szőnyeget
terít le, s két kendőben betü-oldalas fehér kockákat tartva kereng a
szőnyeg körül, mig a fuvolások játszanak. Azután kiönti a kockákat a
szőnyegre. A zene megszünik.)
ABRADIR
(szótagonkint olvassa a
kockák betüit).
A világ királya megszületik.
MIND
(hosszantartó zugással).
A
világ királya...
KIRÁLYNÉ
Eszerint nekünk végünk van.
MENYHÉRT
A jelet az ég adta. Nem
lehet kételkedni benne. Ugy látszik, elérkezett az idő, amelyről a
próféták azt mondták, hogy egy király lesz a földön és egy nép.
BOLDIZSÁR (maga elé).
A babiloni
átok megszünik.
KIRÁLYNÉ (aggódva).
Dehát a most
uralkodó királyok
földönfutókká válnak-e fiam?
GÁSPÁR
Anyám az égnek zászlaját bár
látod,
nem tudhatod, hogy mögötte mi van.
MENYHÉRT (a csillagra néz).
Hatalmas
kéz az, mely oda kitűzte.
S ha a jós a betüt most jól betüzte,
nem
jöhet más, csak akit az irás
e néven emleget hogy: Messiás.
MIND (örömmel).
A messiás! A
messiás!
BOLDIZSÁR
Bizonyosat kell tudnunk.
Ordas állj elő.
ORDAS
(öreg vak ember. Két fiu
vezeti. Fekete köpönyeg: tatársüveg. A tér közepére vezetik. Kövön
tüzet gyújtanak. Vörös selyem magyarruhába öltözött sarkantyus
igricek dobolnak s egy közülök tárogatón játszik. A taktust
sarkantyuval pengetik. Magyar szent zene. Ordas a zene alatt a tűz
előtt áll és karját kiterjesztve fölfelé néz. A zene elhallgat).
ORDAS
(a szavakat lassan mondja. A
pontozatok kis szünetet jelentenek).
Szemem előtt köd...
Messze... egy falu.
Egy öreg ács... Vállán fürész,
gyalu...
Mellette nő jön. Az arra hallgató...
Szamáron ül és
fehér mint a hó.
(Zenedörgés. A vak látománya vetített képben vagy színes fátyolkárpiton át, élő alakban látható).
BOLDIZSÁR (türelmetlenül).
Nem
ez az, akit látnod kell!
ORDAS
(kezét a szeme előtt
elvonja).
Az országút mint nyüzsgő hangyaboly,
mikor egy
helyről másra vándorol...
A szegény ács és lánya vagy
mije
fáradtan megy egy kis város fele.
(Zenedörgés.)
BOLDIZSÁR (boszusan
toppant).
Kényszerítelek az élő egy isten nevében, hogy
a
királyt lásd, akit az ég jelent!
ORDAS
Látom... A mező végtelen,
fehér...
A kis városra ráborult az éj...
Pásztornép jön frissen
esett hóban...
A király... ül... egy... rongyos... istálóban.
(Zenedörgés.)
BOLDIZSÁR (kardot ránt).
El a
szememtől vén szajkómadár!
Különben kardom a végedre jár!
Ha
nem nézném, hogy atyám jósa voltál,
e percben már a mély pokolban
volnál!
(Ordas az igricekkel félreáll.)
MENYHÉRT
Abradir állj elő. Vesd ki,
hogy hol születik a világ királya?
ABRADIR
(előbbi szertartás
rövidebben. A kockákat elhinti és olvassa).
Egy... ron...
gyos... is... tál... ló... ban.
MIND
Ez bámulatos!
MENYHÉRT
Részeg vagy-e? Takarodjál a
szemem elől.
GÁSPÁR
Jőjjön Karakalem.
KARAKALEM
(ötszögü fényezett
fekete táblát hoz. Hókusz-pókuszok között lisztet szór reá.
Masztixxal már előre rá van írva Nabolatsi soygnor yge. A
liszt ezen megragad s a betük fehéren előtünnek).
BOLDIZSÁR
Ezt nem értem.
MENYHÉRT
Én se!
KARAKALEM
Ez arabus nyelven van:
Visszájáról kell olvasni. (Pálcával mutatja.) Egy rongyos...
is... (meghökken és hirtelen befejezi) palotában.
GÁSPÁR
Nem palota van ott.
KARAKALEM
De istenuccse palota!
GÁSPÁR
Nem palota, ha mondom. Én is
tudok olvasni.
KARAKALEM (a fejét vakarva).
Ha
a szó nem is látszik palotának, az értelme bizonyosan palota, ha
egyszer királyról van szó.
A NÉP
(a háttérben izgatottan
magyaráz).
MENYHÉRT
Egyik jós bolondabb mint a
másik.
De a csillag ott fenn valósággal áll.
GÁSPÁR
A bölcsesség néha bolondságnak
látszik...
BOLDIZSÁR
Node istálóban nem lakik
király!
GÁSPÁR (Karakalemhez).
Mit mond
a jóslat: mely ország fia?
KARAKALEM
(az előbbi módon, csakhogy
a tábla másik oldalán).
Az ország neve ime: Júdea.
MENYHÉRT
Sohase hallottam.
BOLDIZSÁR (Gáspárhoz).
No lásd:
nem igaz.
GÁSPÁR
De bíz igaz: a zsidók földje az.
MENYHÉRT
Akkorhát mégis van itt
valami
takart titok, melyre az ég mutat.
BOLDIZSÁR
A király anyját üldözi
valaki!
GÁSPÁR
Értem: üldözik a rómaiak.
A
zsidók ura most a latin császár.
MENYHÉRT
A királyné fut, s mikor az éj
reá száll,
rongy istálóban vonja meg magát.
BOLDIZSÁR
És ott szüli meg
messiás-fiát!
GÁSPÁR
Hallatlan gazság! Elviszem
neki
e drága tömjént. Csak őt illeti!
(Fölragadja a tömjént.)
MENYHÉRT
Én meg e mirhát. (Fölveszi.)
BOLDIZSÁR
Én meg kardomat,
Lóra
ültetem minden hadamat,
és szembe szállok Róma erejével!
MENYHÉRT
Lassabban! Talán többre jutunk
észszel.
Róma kezében szörnyü az erő:
a római had világot verő.
GÁSPÁR
Szülessen bárhol, bármily bús
helyen,
a koronám a lábához teszem.
MENYHÉRT
A szivemet!
BOLDIZSÁR
Én meg a kardomat.
MENYHÉRT
A csillag im nyugat felé
halad.
GÁSPÁR
Vezetőnk lesz az ég fényes jele.
BOLDIZSÁR
Induljunk még ma!
MENYHÉRT
Induljunk vele!
GÁSPÁR
Urak, ha néki rejtőznie
kell,
királyi pompánk nem vihetjük el.
MENYHÉRT
Titkon megyünk.
BOLDIZSÁR
- - - Zarándok-álruhában.
GÁSPÁR (egy tiszthez).
Nyissátok
meg királyi ruhatáram.
ORDAS (Boldizsárhoz).
Király
uram, valótlant sohse mondtam...
BOLDIZSÁR (a kezét megragadja).
Bocsáss
meg, hogy az imént durva voltam.
ORDAS
Kérlek, engedd, hogy
elkisérjelek,
s hogy lássam őt, akit vár az idő,
ki az egekből
le a földre jő
s jöttét mutatják csillagi jelek.
BOLDIZSÁR
Hiszen te nem látsz, jó öreg
barátom.
ORDAS
Csupán a testem szeme vak,
királyom.
Elég nekem, ha kezét foghatom;
ruhája szélét
megcsókolhatom.
TISZT
Uram, itt van a zarándok-ruha.
(Ráadják a királyokra.)
KIRÁLYNÉ
Fiam, talán egy zászló
katona
kisérjen el polgári öltözetben.
GÁSPÁR
Anyám, minket megvéd az ég
ura:
az ismeretlen világbiró szellem,
kinek hatalmát tündökölni
látjuk.
(Az égre mutat.)
Nem félhetünk, mikor az utját
járjuk.
(Tücsökhöz.)
De te fiu, te is eljösz
velem.
Láss! hallj! hogy lehess bölcs fejedelem.
Ha eleget
nyeltél az uti porbul,
a kereked majd okosabban fordul.
(Tücsököt kézen fogva vonja.)
TÜCSÖK
(fájdalmas arccal
visszafordul, int Gyöngyikének, akit egy öreg nő aggódó arccal tart a
karjaiban. E két fiatal bucsuzó alakja szoborszerüen
mozdulatlan, mignem a kárpit leereszkedik.)
Kárpit.
MÁSODIK FELVONÁS.
(Dombos pusztaság. A távolban alacsony kéklő hegyek között Betlehem látszik. A szinen balról kávás kút (gém nélkül), mellette görbe lombtalan pálmafa, amelynek oldalába, fölhágásra alkalmas ágak vannak ütve. Jobbról a háttérben szárnyék. E mögött országút, amely elkanyarog a dombok között. A beszédek szüneteiben birkabőgés és kolomp hallatszik.)
ANDRÁS, EGY FÉRI, PETI, MATYI, JÁNOS, PÉTER, UTASOK, JUHÁSZOK.
(János a pálmafán ül és a kezét a szemére ernyőzve az utat nézi. - Máté a szárnyék sarkán a dudát varrja. - András a kútnál a vödröt le-lebocsátja, meg fölvonja. - Peti át-átveszi a telt vödröt és visszaadja az üreset. Kövön áll és inni ad az utasoknak. A többi juhász Máté körül hever s némelyik pipázik. A kút körül négy férfi és három nő, öt gyermek velök. Isznak.)
EGY FÉRFI (a vödröt visszanyujtva).
Hej
ez az országút de cudarul sáros.
Messzire van-e még ide az a
város?
ANDRÁS
Melyik: Jeruzsálem? Miskóc vagy
Bötlehem?
EGY ASSZONY
Bötlehem, galambon...
UTASOK
Bötlehem, Bötlehem.
ANDRÁS
Hát az nincsen messze: egy jó
futamodás.
EGY FÉRFI
Futamodás? Azt sem igen
birom, ami gyalogolás.
PETI
Amott a dombon tul, az a város
vége.
EGY FÉRFI A juhászok.
No, akkor bemászunk valahogy
estére. (El.)
(Utasok mind el.)
JÁNOS
Milyen sokaság gyün még amott a
högyön.
MÁTÉ
Hát az egész világ Bötlehembe
mögyön?
ANDRÁS
Bezony öcsém, ha azt kérdözi az
embör,
hogy mi erősebb: a szél-e vagy a tengör?
hát a tengörnél
a szél sokkal erősebb:
Úgy möghányja, hogy tajtékzik belé.
De a
szélnél is van sokkal erősebb.
MIND
Micsoda?
ANDRÁS
Micsoda? Hát a császárnak egy
szava is erősebb.
Mert lásd a császár öggyetlen szavára
mozdul,
mögindul a népek sokasága.
Hun láttál te még akkora szelet,
mely
ennyi embört ide-oda vet?
MÁTÉ
Mán az igaz, hogy... kend csak
eltanájja.
A papiros ha császár ír reája.
szörnyesztő erős,
szörnyü hatalom.
ANDRÁS
(kérdő pillantást vet
Jánosra).
JÁNOS
Egy cigány jön itt a dombódalon.
ÁBRIS
(kis kerek sajtot visz
Andrásnak).
ANDRÁS (a juhászhoz).
Hé
embörök, ki megy ma be a városba?
Egy gomolya van itt: köllene az
ára.
PÉTER
Nohát én bemögyök ugyis a
templomba, a létániára.
ANDRÁS
Attul tartok, kend a gomolyát
elissza.
MÁTÉ
A minap is hogyan került kelmed
vissza!
PÉTER
(sértődötten legyint Máté
felé: Andráshoz önérzetesen).
Ne tarts attul öcsém.
ANDRÁS
No hát akkor itt van.
Ne
mondja, hogy kendben én sohase bíztam.
(Átadja a gomolyát).
Csurka jön hátulról.
CSURKA
Szerencsés aranyos jónapot
kivánok!
Hála a Devlának, hogy kutat találok,
Olyan éhes
vagyok, alig-alig állok,
Hagy iszok hát egyet tistelt fő-juhások.
PÉTER
(tarisznyát akaszt magára s
el).
ANDRÁS (vizet ad).
Nesze kóbor
cigány: lefetyölj belüle.
Oly zavaros víz ez, hogy jóllakhatsz
tüle.
(Mátéhoz.)
Kifogyott a vizünk, már a sárra
jutok.
Nem tudom, hogy holnap hol isznak a juhok.
Milyen időt
nézel az ég állásábul?
MÁTÉ
Valamit érzök a térgyem
fájásábul.
(Az égre néz.)
Ha a tarajos-felhő nem jön
erre,
akkor szelet kapunk erre az éjjelre.
Vagy szép lösz az
idő, vagy nagyon viharos.
De hogy valami lösz, az az egy bizonyos.
CSURKA
A térde fáj kendnek? Segitünk
rajt' nyomban:
úgy megreparálom, a doktor se jobban.
Csak
hét csöppet kérek valami jó borbul.
MÁTÉ
Nem fáj, csak bizsereg, mikor idő
fordul.
CSURKA
(hol Andráshoz, hol a
többihez, tovább cigányos ejtéssel.)
Hát valami hasadt teknő
nem akadna?
Vagy nincs-e itt hiba kilincsbe, lakatba?
Patkót a
csizmára igazitok szépen.
Ez a mesterségem.
(Mátéhoz.)
Gyenyerü
kecskebőr van nálam eladó,
Fülemile-hangu jó dudának való.
MÁTÉ (tetszőn vizsgálja).
A
szőre még rajt van.
CSURKA
Ez most a divatos.
MÁTÉ
Prémes duda?
CSURKA
Azs hát, mondta a kalapos.
(Tovább alkusznak.)
Előbbiek. Boldizsár jön jobbról.
BOLDIZSÁR (a színfalon kívül).
ANDRÁS
Friss is legyen?
JÁNOS
Csak állott volna bár!
BOLDIZSÁR (belép).
Hamar egy
kupát, kérlek, töltsetek!
ANDRÁS
Az egész kutba sincsen annyi
már!
BOLDIZSÁR
Egy ital csak van?
ANDRÁS
Hát annyi még kerül,
de mög
köll várni, míg az iszapja leül.
BOLDIZSÁR
Betegnek köll. (A távolba
hivón int.)
Ugy köll, mint papnak az ámen.
Messzire van-e
még az a Jeruzsálem?
ANDRÁS
Betegnek messze. Egészségesnek
közel.
BOLDIZSÁR
Estig csak oda lehet jutni?
ANDRÁS
Oda. Nem is köll futni.
BOLDIZSÁR
Ember, de ismerős énnekem a
képed.
(Tünődve.)
Én uram teremtőm, hol láttalak téged?
ANDRÁS
Nem tudom. Talán a minap
Bötlehembe,
kolompot vöttem ott a vezérürümre.
CSURKA (Mátéhoz).
Ez olyan
urféle. Szolgája nincs.
Ki tudja mennyi nála a kincs.
Kommendálj
neki: fogadjon meg ha kő.
MÁTÉ
Kommendáljon téged a menydörgős
menykő!
(Tovább alkusznak.)
BOLDIZSÁR
(az imént az utra nézett,
most visszatér Andráshoz).
Ki most itt a király?
ANDRÁS
Hát ugyan ki vóna:
Heródes
ur, hogy az Isten meg ne ója.
BOLDIZSÁR
Született-e annak fia
mostanában?
ANDRÁS
Nem hallottam hírét, de nem is
kivántam.
BOLDIZSÁR
Mér?
ANDRÁS
Hát csak: farkasnak farkas a fia
is.
Mit örüljünk rajta: foga lesz annak is.
BOLDIZSÁR
Szóval: nem született.
ANDRÁS
Nem.
BOLDIZSÁR
És nem is várja?
ANDRÁS
Nem vagyok én bába.
BOLDIZSÁR
Hát valami szegény üldözött
királyné nem járt-e felétek?
MIND
...Üldözött
királyné?
ANDRÁS
Még olyat se láttam, aki ül
békében aranyos székében.
BOLDIZSÁR
Hát azt a csillagot, azt se
láttad vóna?
ANDRÁS
Azt a nagy üstököst? hogyne
láttam vóna?
Tegnap este tünt föl és tündökölt nagy szépen.
Mint
egy fényes ászló úgy állott az égen.
BOLDIZSÁR
Mit tudtok tik errül az égi
csudárul?
ANDRÁS
Hát... beszélnek mindent:
időváltozásrul,
főképpen a császár közel halálárul,
nemzetünk
hamari szabadúlásárul.
CSURKA
Tekintetes uram, csókolom a
lábát:
arrúl a csillagról ne vessek-e kártyát?
BOLDIZSÁR
Ki vagy te, mi vagy te?
CSURKA
Csurka cigány vagyok.
BOLDIZSÁR
Mivel foglalkozol?
CSURKA
Avval amit kapok.
Nem
fogadna-e meg inasnak nagyságod?
Olyan inast mint én még sohase
látott:
Tudok sütni, főzni, pecsenyét forgatni,
nadrágot
kefélni, mosni és vasalni;
meselőt kötözsni, virágot
öntözni,
nyulat, ürgét fogni, nyirni, köpölyözni.
drótozni,
szögelni, jövendőt fartatni,
táncolni, dalolni, köszörüt forgatni.
BOLDIZSÁR
Becsületes ember vagy?
CSURKA
Még nem akasztottak fel
egyszerse.
BOLDIZSÁR
Ugy látom, katona voltál.
CSURKA
Én nem, csak a ruhám.
BOLDIZSÁR
Ismered az útat Jeruzsálembe?
CSURKA
Mint a tenyerem kezsepit,
méltóságos uram.
BOLDIZSÁR
Hát akkor fölfogadlak.
(Visszanéz.) Im itt jön a beteg.
(Gáspár, Menyhért, Ordas, Tücsök. Valamennyien poros zarándokruhában. Gáspár és Menyhért karon fogva vezeti Tücsököt.)
GÁSPÁR
Már itt vagyunk, fiam. (A
juhászokhoz.) Vizet hamar!
ANDRÁS (bögrével nyujtja).
Itt
van egy korty, ha többet nem akar.
GÁSPÁR
S az éjjelre tán adhattok
helyet,
hogy kipihenje magát e beteg.
TÜCSÖK
Atyám már rajtam semmi se
segit:
se viz, se bor, sem orvosságital.
Hiába nyeli orvos
cseppjeit
az, akinek a lelkén ül a baj.
Atyám búcsúzzunk...
Hajolj le ide:
Bajomnak neve ez volt: Gyöngyike.
GÁSPÁR (fájdalmasan).
Fiam,
fiam, miért nem biztál bennem:
tudhattam-e, hogy így szívedbe
nőtt!
Azt hittem, mint a gyermek a lipét,
csupán egy percig
kivánod e nőt.
Legyen tied! Csak gyógyulj meg fiam!
S vele tiéd
a fél birodalmam.
Még máma visszamegy egy követem
és
Gyöngyikének jegygyűrűt viszen.
TÜCSÖK
Késő!
(Szemét lehunyja és nem mozdul többé, vagyis meghal szinésziskolai fetrengések nélkül.)
GÁSPÁR
Oh istenem! Segitség
emberek!
Hogy álltok itt! Hát nincs-e szivetek!
Önts rá vizet!
Dörzsöljétek fejét!
Szép lelke szárnya nincs kibontva
még.
(Ordashoz.)
Te vén bölcs! Szemed a jövőbe
lát!
Tapintsd meg! Tehetnél talán csodát!
Hát igy hull-e el,
mint a buta állat
az istennek ily kedves remeke!
ORDAS
Nincs benne élet. A dérütött
virágnak
így esik össze szirma, levele.
GÁSPÁR
Fiam, fiam! Csak még egyszer
tekints rám!
Nyilj meg föld, nyelj el! Magas ég szakadj rám!
MENYHÉRT
Öreg barátom...
(Sírva fakad s nem tud szólni.)
BOLDIZSÁR
Igy halni meg az élet
tavaszán...
Szedd össze magad bátyám, hisz tudod,
forogtál
hősen számtalan csatán
s a halál téged le nem sujthatott,
pedig
sebet kaptál te százszor is.
GÁSPÁR
De ez az egy seb, meglásd: sírba
visz.
ANDRÁS
Szegény fiu!
BOLDIZSÁR (Menyhérthez).
Most
mitevők legyünk?
MENYHÉRT
A városban koporsót
keresünk
és eltemetjük holnap visszatérve.
GÁSPÁR
Az idegen föld hideg kebelébe.
MENYHÉRT
S addig itt hagyjuk, itten
valahol,
Vadállat erre tán nem kóborol.
ANDRÁS
Majd találunk mink alkalmas
helyet.
Amott a sziklák közt is ellehet.
Istálónk van ott, s
annak közelében
egy üregféle.
MÁTÉ
Jó lesz neki éppen.
Egy csapat római katona megy el az úton. Elől két póznán réz-sasok.
MENYHÉRT
Igy, igy fiam. Dolgotoknak
vége
jutalom lesz. Csak jól bánjatok véle.
MÁTÉ
(int egy juhásznak s elmegy
vele a szárnyék mögé. Később deszkát hoznak elő vagy vesszőből font
kocsioldalt.)
BOLDIZSÁR (bámulva).
Réz-sasok!
(kiáltva) Réz-sasok! (a szemét kimeresztve) Réz-sasok!
ANDRÁS
Római katonák, verje meg az
ólomkezű ördög!
BOLDIZSÁR
(megragadja
Menyhértet).
Ez a föld az! Itt lakik valahol!
MENYHÉRT
Tán most is álmodol.
József jön Máriával balról.
(Mária szamáron ül. Bő teveszőr lepelbe van burkolózva. Ez alatt hófehér selyemruha, de díszítések nélkül való. Arca halovány. A nyeregben hátul kis motyó. A kezében kosarat tart. Kebelén rózsaszál. Beszéde lassú. Arca merengő, ég felé fordult, de a szemét inkább lehunyva tartja. József komoly, hatvan esztendős ember. Ruhája, amint festeni szokták. Vállán tarisznya, fürész, gyalu és az oldalán szekerce. Kantáron vezeti a szamarat.)
JÓZSEF
Jó napot, juhászok. Egy korty
vizet kérünk.
ORDAS
(József hangjára erősen
figyel. A süvegét leveszi).
ANDRÁS
Vizet?
JÓZSEF
Azt. Nem birunk várni, míg
beérünk.
Szegény asszony szomjas. Magam is az vagyok.
S reggel
óta ez az állat sem ihatott.
(Lesegíti Máriát a szamárról, s a kút kávájára ülteti.)
ANDRÁS
Jó ember, kút van itt, de víz
bizony alig.
Ilyen sárosat az ember nem ihatik.
JÓZSEF
Van talán vizetek korsóban,
tömlőben.
ANDRÁS
Van ám amott abban az égi
felhőben.
(A vödörre néz.)
Várjatok csak kicsit s jót
ihattok talán.
JÓZSEF
Nem igen várhatunk: be kell
érnünk korán.
ANDRÁS
(a vödröt fölemelve
nézi).
Talán a színéről már így is ihatnak.
(Átnyújtja
Józsefnek.)
MÁRIA (Józsefhez).
Adj kérlek,
adj ennek a szegény állatnak.
ANDRÁS (Petinek).
Itasd meg azt
a szamarat.
EGY JUHÁSZ
(félrevezeti jobbra a
szamarat).
PETI (vödröt visz utánok).
ORDAS
(letérdel. És kezét a mellén
keresztbe téve figyel tovább).
JÓZSEF (Andráshoz).
Mondd csak:
vannak-e már sokan Betlehemben?
ANDRÁS (legyint).
A
hangya-zsombék se nyüzsöghet különben.
MÁRIA (Józsefhez).
Istenem, csak
szállást találjunk még máma.
JÓZSEF
Találunk mielőtt még a nap
leszállna.
(Két juhász széles deszkára igazítja a halottat, fekete lepelt tart, később leborítja.)
GÁSPÁR
(Tücsök kezét fogva. Búcsúzó
hangon.)
Nem adhatok fiam, csak ilyen ravatalt.
MÁRIA
(csak ekkor pillant
oda).
Szegény fiu. (Andráshoz.) Meghalt?
ANDRÁS
Meg ám. Itt hótt mög az imént.
MÁRIA
És nincs-e anyja, ki elsirassa
szegényt?
ANDRÁS
Nincs.
MÁRIA (Józsefhez).
Tedd ezt a
rózsát atyám a szivére.
A sírba legalább e virág kisérje.
Ami
rajta csillog, a szemem harmata.
Lengje be sirját e kis rózsa
illata.
GÁSPÁR
Áldott a szíved ifju asszony.
Köszönöm.
KÉT JUHÁSZ
(a halottat fölemeli és
elviszi jobbra).
GÁSPÁR, MENYHÉRT (el).
EGY JUHÁSZ (a távolba néz).
Nini:
öregapóék!
(Innen a beszélgetés József szaváig gyorsmenetü.)
JUHÁSZOK (csodálkozva).
Öregapóék?
BOLDIZSÁR
(pénzt nyujt
Andrásnak).
Nesze, jó ember.
ANDRÁS
Mi az?
BOLDIZSÁR
A fáradságodért.
ANDRÁS
Ejnye, hát miféle embernek néz
engem?
BOLDIZSÁR
Ingyen, nem fogadok el
semmitse, lelkem
S ha épp zsebre tenni tiltja büszkeséged,
Add
oda annak, ki náladnál szegényebb.
(A pénzt a földre veti s el a királyok után.)
CSURKA
(el Boldizsár nyomában).
PETI
Ez én vagyok. (Fölkapja és
Andrásra félő pillantást vetve, zsebre teszi.)
Bertalan jön a feleségével és Magdával jobbról.
BERTALAN
Jónapot gyerökök,
BORIS
vagy
talán jó estét.
JUHÁSZOK
(mind kezet
csókolnak).
Isten hozta öregapó, öreganyó.
ANDRÁS
Mi szél fujta ide jó
kigyelmetöket?
BERTALAN
Hát mondok
BORIS
nézzük
mög mán a gyerököket.
BERTALAN
Annyi az idegön,
BORIS
mint
nyáron a sáska.
BERTALAN
Kiadtuk a házat
BORIS
mink
is árendába.
BERTALAN
Mit gondótok,
BORIS
mennyi
pénzt fizetnek érte?
ANDRÁS
Ne mondja kend tovább, - hogy
szakitom félbe:
adja ide azt a vén kulcsot nyomban.
Ez a
szegény asszony majd eleped szomjan.
BERTALAN
Szivesen. (Rázza a
kulacsot.) De hallod:
BORIS
Nem igen van benne.
BERTALAN
Jól felhajtogattam biz'
én örömembe.
(Sajnálkozó fejcsóválással.)
Ej... ha
tudom, hogy a kulacsomra várnak...
BORIS ASSZONY
(leakasztja az ura
nyakából s nyujtja Józsefnek).
JÓZSEF
Elég ennek annyi, mint egy
kismadárnak.
(Az oldalán lógó kókuszdió-csészébe önt s nyujtja Máriának.)
BERTALAN
Hát fiaim, most már ez egy
vagy két hétre
BORIS
kiszorultunk mink is a város
végére.
BERTALAN
Itt az istálóba
BORIS
meghuzódunk
gyöngyen.
BERTALAN
Ökör, szamár mellett
BORIS
meg
se fázunk könnyen
BERTALAN
Onnan gyöttünk ide, hogy
mondok: te Boris,
BORIS
pillantsunk ki öggyet a fiainkhoz
is.
BERTALAN
Száztiz esztendeje,
BORIS
hogy
nem jártunk itten.
BERTALAN
Hogy idetöszöm a lábam, ezt se
hittem.
PETI (titkon).
Édös öreganyó,
hát a Zsuzsi hol van?
BORIS
Az istálóba van. Ágyat vackol
ottan:
szénába, szalmába, istáló sarkába.
BERTALAN
Nem válogatunk mink paplanba,
dunnába.
BORIS (Máriához).
Jaj édös
lelköm, hát ilyen tél-időben,
ilyen állapotban vagy
uton-menőben!
Hol kaptok majd szállást lelköm liliomom?
JÓZSEF
Mink ne kapnánk szállást?
BERTALAN
Hát bizony nem tudom.
Őszi
vásáron sincs
BORIS
ennyi
népség soha.
BERTALAN
A padlás is tanya,
BORIS
a
pince is szoba.
BERTALAN
Az utcán tüzelnek,
BORIS
szalmán
melegszenek.
BERTALAN
Hid alatt, árokban
BORIS
szanaszét
fekszenek.
BERTALAN
Sohase volt nálunk ilyen
sokadalom!
BORIS
S hogy tik hova juttok el nem
gondolhatom.
MÁRIA
(égnek emelt arc, félig
lehunyt szemek, maga elé).
A rókáknak barlangjuk van, a
madaraknak fészkük. Csak nekünk nincs-e hova lehajtanunk a fejünket?
JÓZSEF
Hát sehol nem akadna egy szoba?
BERTALAN
Szoba?
BORIS
De még kamara se, lelköm.
BERTALAN
Még egérlik se.
JÓZSEF (maga elé).
Mink is az
utcán vagy az árokban hányódjunk-e?
MÁRIA
(az égre pillant).
Amint
az Isten akarja, úgy legyen.
BORIS
(félrehúzza Bertalant).
Apó:
Nézze csak kend, valamit gondótam:
Hátha mink itt hálnánk, emezek
meg ottan?
Láthassa kend: ennek szögénynek jobban kő:
közel az
órája a tizenkettőhő.
BERTALAN
Jó lösz biz a, jó
lösz.
(Vigan.)
Még
itt is aratunk!?
Te: hátha innen is csöppen egy aranyunk?
BORIS
Vóna lelke kendnek... Ettül a
szegénytül...
BERTALAN
Dehogy no: röndözd el a magad
fejétül.
BORIS
Hát lelköm, szögény kis vándorló
virágom,
ne búsulj: alhatsz mán puha vetött ágyon.
Később majd
tanálhatsz alkalmasabb szállót:
átadjuk mink addig nektök az
istálót.
MÁRIA
(fájdalmasan megrezzen).
JÓZSEF
(elszörnyedve).
Az
istálót!?
ORDAS
(megbotránkozva).
Az
istálót?!
BORIS
Azt lelköm. Van ottan széna,
szalma bővön.
Mégis csak jobb, mint a hideg fagyos fődön.
JÓZSEF
(elképedve néz maga
elé).
Istálóban!
MÁRIA
(az égre néz).
Ime az
Úrnak szolgáló-leánya, legyen nekem az ő akarata szerint.
BORIS
Magda, vezesd el őket.
MÁRIA, JÓZSEF
(jobbra el. Ha a
szamár nem kezes, akkor nem kell Máriát ujból ráültetni.)
MIND
(utána néznek. Kis szünet).
PETI
(a pénzt nézi).
Jaj!
(Hangosabban) Jaj! Jajajaj!!!
MIND
Mit jajgatsz?
PETI
Arany ez, András bácsi.
ANDRÁS
Arany-e?
PETI
Az e: szinarany!
ANDRÁS
Hát láttál te már aranyat?
PETI
Éppen arrul ösmerem meg, hogy nem
láttam.
MIND
Arany? (csodálkozva nézik).
ANDRÁS
Tyű az árgyélusát, Peti.
Bizonyosan megtévedt az az idegöny. Nyargalj utána hamar: Add vissza!
PETI
(lázasan ugrál).
Jaj
csak utól ne érném. (Magas ugrásokkal, de keveset haladón elfut.)
ANDRÁS (Ordashoz).
Hát te mit
térgyepölsz, öreg?
ORDAS
Milyen volt ez a nő?
ANDRÁS
Melyik?
ORDAS
Aki az imént vizet kivánt.
ANDRÁS
Milyen? Hát fiatal, oszt
beteg-forma.
ORDAS
Fiatal? Mondd, volt-e a fején
korona?
ANDRÁS
Korona? Kendő is alig vót rajta,
koma.
ORDAS
De ugy-e, biborba volt talpig
burkolva.
ANDRÁS
Biborba? Szegénynek bár subája
volna.
ORDAS
De úgy-e hintóban vitték el
sebesen!
ANDRÁS
Vitte ám négylábu nagyfülü
eleven.
ORDAS
Oh csak az orcáját megláthattam
vóna,
Ruhája szegélyét csókolhattam vóna.
(Mária után fordulva áll.)
BORIS (Ordashoz).
Kit emlögetsz
lelköm, olyan szépen fönnen?
ANDRÁS
Azt az asszonyt, ki az imént
ment el innen.
BERTALAN
Jól beszélt. Én már csak sok
fődet bejártam,
Vászonycselédöt is sok ezöret láttam,
de ezön a
szömöm rajta felejtöttem,
a süvegömet is majdcsaknem levöttem.
MÁTÉ
Magam is csak ugy fél-szemmel
néztem rája;
holdvilágként fénylött szölid bús orcája.
JÁNOS
Milyen fiatal és máris küzd a
bajjal.
ANDRÁS
(elgondolkozva áll).
Olyan
vót ez szögény, mint egy beteg angyal.
BERTALAN
De vajjon hagyott-e még a
csutorámba?
(Rázza a kulacsot.)
Hagyott egy nyeletet.
BORIS
Jó lösz vacsorára.
ORDAS
(a vezetőjéhez).
Ballagjunk
előre Jeruzsálem felé.
Majd utólérnek, ha jönnek
visszafelé.
Jóéjszakát, pásztorok. (El jobbra.)
MIND
Jóéjszakát!
Peti jön.
MIND
Utólérted-e?
PETI (vigan).
Utól hát.
MIND
Vissza-adtad-e?
PETI
Vissza hát.
ANDRÁS
Hazudsz te rókafi, ott van a
markodba.
PETI
Nem tehetek róla, hogy ha
visszanyomta.
MIND
Akkor te gazdag vagy!
PETI
Möghiszem azt. Nem is cserélek
sönkivel.
Most mán házasodok! Mihent tudom kivel.
ANDRÁS
No embörök talpra! Hun az a
sátorfa?
Apóék itt hálnak a rezes sátorba.
Úgy rakjátok oszt,
hogy hideg lösz az éjjel.
Tán havat is kapunk az északi
széllel.
(Jánoshoz) Gyere le te is, oszt segits.
BORIS
De gyerökök, előbb vacsorát
rottyantsunk.
Hozzatok forgácsot, hogy tüzet lobbantsunk
Ihol a
tarhonya, itt a zsír is vele.
Egy gyönge báránykát aprítsatok
bele.
Tiszta-e már a víz?
ANDRÁS
Lehiggadt már, anyám.
BORIS
Nohát szűrd át, lelköm, ezön a
kis szitán.
JUHÁSZOK
(tüzet raknak és szolgafára
akasztják a kondért. Néhányan sátort állitanak.)
JÁNOS
Aj de nagysatyaku embör baktat
erre!
ANDRÁS
Hiába jön pedig, nem iszik
őkelme.
JÁNOS
Aj de furcsa szörzet, vigye el a
sátán:
öles hurkatőtő vagy mi van a hátán.
PETI
(bárányt hoz).
Ihol a
bárány, öreganyó.
ANDRÁS
Elmönt-e az eszöd, rugjon mög a
bagó,
Ezt az első bárányt, ezt a szép kövéret!
(A tenyerét
mutatja.)
Ha alszik az eszöd, majd mingyárt
mögébred.
(Borisnak.)
Nem szögény embörnek való
vacsorára.
JÁNOS
Bevisszük hónap a királyi
konyhára!
EGY JUHÁSZ
(elkapja a bárányt és
Petire haragos pillantással, elviszi a szárnyék mögé).
MÁTÉ
Nézzétök csak, milyen jó
kecskebűrt vöttem.
NÉHÁNYAN
Mennyiért vötted?
MÁTÉ
Egy bokor darutollat adtam érte
mög egy karaj kenyeret.
PETI
A darutollat? azt a szép
darutollat? Én akartam azt mögvönni!
ÁBRIS
Vödd mög az én sárgarigómat.
PETI
Hogy adod?
ÁBRIS
Öt garasér.
PETI
Jó vóna?
ÁBRIS
Hát?
PETI
Kettőér.
ÁBRIS
Kettőér? Aj, te erszényszorongató
zsugori
Fölvet az arany, oszt még így alkuszol!
(Tovább alkusznak.)
Karakalem jön hátulról.
(A hátán nagy fekete könyv és tarisznya. Kezében vagy a hátán az első felvonásbeli teleszkóp. Másik kezében annak az állványa.)
Jóestét tisztelt nép. Lábam székért
kiált.
Nem láttatok erre három kóbor királyt?
MIND
Királyt?
KARAKALEM
Azt, azt: két öreget meg egy
fiatalt,
meg egy lógóst, aki mindig vele tart.
MIND
Nem láttuk egyiket se.
KARAKALEM
Ez különös. Én az egyik vén
királynak
mindentudó bölcse vagyok, amint látnak.
Mindent
tudok, csak azt az egyet nem tudom,
hogy a három király itt az
országuton
elment-e, vagy hogy én járok itt hamarább,
Keresem
őket, mint Saul a szamarát.
ÁBRIS
Talán forditva.
ANDRÁS
Fogd be a szádat te!
BORIS
Nem hallgatsz, te béka!
Hátha
ez az úr is valami próféta!
Üljön le túdós úr. Mingyárt
vacsorálunk.
Egy kanalat tán az úrnak is tanálunk.
(A tálat a tér közepére helyezik és körülülik.)
KARAKALEM
Köszönöm. De jószag lebeg az
orromba!
Három napja nem vót kanál az markomba.
(Leül és eszik.)
Magda jön jobbról.
MAGDA
Jóestét mindnyájuknak.
BORIS
Elhelyözted őket?
MAGDA
El, ahogy lehetett.
Sarokba
kötöttem a Szegfü tehenet.
A szamárkát ki a fűre
eresztöttem,
Annak a helyibe ágyacskát vetöttem.
Szalma a
dereka, széna a párnája,
Szögény asszonykának löhet rajt nyugvása.
PETI
Hát a Zsuzsi hol van?
MAGDA
Itt lesz az is nyomban.
Szomjas
az asszonyka, hát csak korsót kapott
s a városba futott.
(A
dal kezdetekor.)
Itt jön már.
Zsuzsi jön jobbról.
ZSUZSI
(ugyanúgy öltözve, mint az
első felvonásban. Dalolva jön a szinfalak mögött. Máté fölveszi a
dudáját és a dal második sorától kezdve kiséri).
Magános fa a
pusztában álldogál.
Leveléről sűrű harmat hulldogál.
Bánatommal
úgy állok a világba,
mint az a fa a kietlen pusztába!
- Magános fa mondd mi történt
teveled:
miért olyan harmatos a leveled?
- Azért olyan harmatos
a levelem:
nem tudom én, mi a boldog szerelem.
PETI
Lelkem Zsuzsám mi a
bajod?
Mitől olyan bús a dalod?
ANDRÁS
Néhány hónap óta olyan ez a
lányka,
mint a temetőnek szomorú-fűzfája.
ZSUZSI
Ismeritek Jefte lánya
történetét:
az énekelte a saját gyászénekét.
Én is érzem: nem
sokáig élek.
BORIS
Most virágzol még csak,
kedves, tiszta lélek.
ZSUZSI
Virág között is van, amely
nem ér nyarat:
titkos baj lepi meg s meghal egy nap alatt.
BERTALAN
De bolond beszéd!
Valami
legényke zavarja az eszét.
Ülj közénk és ihol a kanál:
aki
keres tanál.
S mihent az embör jóllakott,
húzzon a kulacsból jó
nagyot,
Mingyárt vígabban forog a kerék.
BORIS
Nohát kisasszony egyék.
ZSUZSI
(leül és eszik).
KARAKALEM
Kisasszony?
(megnézi).
Bizisten
annak is beillik.
Gyönge két orcáján két liliom nyillik.
BORIS
De kisasszony is ez, uram.
KARAKALEM
Mi a manó?
BERTALAN
Csak azt nem tudni, hogy
mely családból való.
BORIS
Valami zsiványnép a kútba
vetette.
Víz helyett húztuk fel egyszer a vederbe.
KARAKALEM
Ejnye gaz tigrisek! Ilyen
szép virágot.
BORIS
Kicsi volt még akkor. Nem volt
így kinyílva.
Csak a finom hímzett kis ingérül látszott,
hogy
úri családfa ágára van írva,
Mink oszt fölneveltük. De mi lesz
belőle?
A jó Isten tudja, mit végzett felőle!
KARAKALEM
Lesz belőle szép kis
juhászi menyecske.
BERTALAN
Nem lesz biz' ebbül,
mert nem köll egyiknek se.
(Időnkint iszik s mindig nagyobb bámulattal rázza a kulacsát.)
BORIS
Nem ér ennek semmit az asszonyi
dóga:
gyönge kezecskéjét a széltől is ója.
Nem szeret kapálni,
se sütni, se főzni,
Csak mosakodik, meg a szépségét őrzi.
Nézegeti
magát a kút tükrébe.
Nem szögény juhásznak való az efféle.
Csurka jön a halottat vitt juhászokkal jobbról.
ANDRÁS
Nini, a cigány! Hát kitelt az
esztendő?
CSURKA
Uzsonnáig tartott, üsse meg a
mennykő.
ANDRÁS
Mi volt az uzsonna?
CSURKA
Csak egy kis salonna.
ANDRÁS
Hiszen az jó étel. Szeretem
magam is.
CSURKA
Jó, ha annyi van, hogy jut a
solgának is.
De ennek lapos ám azs ű tarisnyája,
mint az
öregapám pízes harisnyája.
ANDRÁS
(a halottvivő
juhászokhoz).
Eltettétek jól a fiatal halottat?
ELSŐ JUHÁSZ
El, a sziklák közé.
MÁSODIK JUHÁSZ
Ott jól megmaradhat.
ELSŐ JUHÁSZ
De furcsa halott ez. Ha
kihült nem vóna...
MÁSODIK JUHÁSZ
Olyan üde, mint a
keblére tett rózsa.
ANDRÁS
És az utasok?
ELSŐ JUHÁSZ
Hol járnak már azok!
MÁSODIK JUHÁSZ
Paripára ültek: szállnak
mint a sasok.
ANDRÁS
Hát ez a cigány mi rossz fát
tett a tűzre?
ELSŐ JUHÁSZ
Nem akart dolgozni, hát az
úr elűzte.
CSURKA
Sáros volt a lova, mint Nóé
bárkája.
Azt mondja: keféld meg barátom tisztára.
Kefélem a
fejit, - harap mint a kutya.
Kefélem a lábát, - rám rugdos a
buta.
Én aztán azt mondtam; keféljen a sintér,
nem szolgálok
lovat semmiféle kincsér.
(Leheveredik a szárnyék mellé, de csakhamar fölkel és a Karakalem holmiját vizsgálja.)
BERTALAN
(a kulacsot rázza).
E,
ê: azt gondoltam, kifogyott
belőle.
(Iszik.)
KARAKALEM
No hát a messiás, - mi hir
van felőle?
MIND
Micsoda messiás?
KARAKALEM
Micsoda messiás?
Hát ti
nem tudjátok, mit beszél az írás?
ANDRÁS
Azt amit az írás beszél, tudjuk
bőven,
csak azt nem, hogy mikor-melyik esztendőben?
MÁTÉ
Azt hiszed, eltűrnénk a római
igát?
ha nem várnánk rég a szabaditó királyt!
KARAKALEM
De hiszen itt kell már
lennie!
MIND
(fölugrálnak).
Itt? Hol?
hol?
KARAKALEM
Tudom is én hol, csak e tájon
valahol.
MIND
(örömmel).
Ezen a tájon!
A messiás! Hol van, hol?
KARAKALEM
Tessék: idevalók s ha tőlük
kérdezek,
az a válaszuk, hogy kétannyit kérdeznek.
Hát nem
hallottatok semmit mostanába?
MIND
(izgatottan).
Nem. Nem.
Semmit se hallottunk.
ANDRÁS
Pétert épp beküldém ma a
városkába.
Ha valami történt, megtudjuk hamarán.
BERTALAN
Már én csak vén vagyok, vénebb
mint Ábrahám
És sokszor hallottam: most jön a szent király.
s
kisült, hogy mindig csak a papok szája jár.
(A kulacsot
rázza.)
Van-e még benne?
MIND
(kedvetlenül)
A papok
szája jár.
BORIS
Ne igyék már tata.
KARAKALEM
(föláll és megnézi
Bertalant).
Megüti kendet a betlehemi guta!
BERTALAN
Engem? Soha!
KARAKALEM
Dejszen nagyon vörös már
kendnek a nyaka.
BERTALAN
Sajnos, mégse üt meg.
KARAKALEM
Sajnos? Miért mondja, hogy
sajnos.
BORIS
Azér mer az élet már minekünk
bajos.
BERTALAN (büszkén).
Tudja meg az
úr, hogy én örökké élek.
KARAKALEM (Andráshoz).
Nem
öntött garatra ez az öreg lélek?
ANDRÁS
Nem. Csodálatos az ő
történetük.
Egy szent prófétával volt nekik esetük.
BERTALAN
Van annak vagy kétszázötven
esztendeje.
BORIS
Egy rongyos embör jött ide
Betlehembe.
BERTALAN
Befeküszik este a kapu
sarkába.
BORIS
Nagy fehér szakála volt csak a
párnája.
BERTALAN
- Gyüjjék bejjebb mondok. Igy
betessékölöm.
BORIS
Kenyérrel, turóval jól
megvendégölöm.
BERTALAN
No, azt mondja reggel: Én
próféta vagyok.
Kivánjatok egyet, bármit, csak szóljatok.
BORIS
Bezzeg fől a fejünk mindönféle
kincsen:
Mi lenne a legjobb, ami eddig nincsen?
BERTALAN
Hát mondok végtére, nem
kivánok sokat,
se házat, se mezőt,
BORIS
sem
uj huszasokat.
BERTALAN (ravaszul).
Csak addig
éljünk, mig nem születik gyermek
Ki nagyobb lesz mint én vagyok,
vagy kelmed.
KARAKALEM
Akkor csakugyan örökké él.
BORIS
Ilyen szamárságot eszelt ki az
apó.
KARAKALEM
Hát kelmed mit kivánt,
tisztelt öreganyó?
BORIS
Azt, hogy akkor haljak meg, mikor
a párom
(Siránkozva.)
Jaj,
de nagyon bánom.
BERTALAN
Mert már sem erőnk nincs, se
fogunk, se hajunk;
BORIS
Mint az aszalt körte, úgy
összeszáradunk;
engöm Matuzsálem anyjának csufónak,
Négykézláb
köll másznunk a fődön mahónap.
CSURKA
(Karakalemhez).
Nagyságos
tekintetes uram, csókolom a talpát,
nem fogadna meg egy derék
jeles salgát?
KARAKALEM
Hol van?
CSURKA
Itt áll uram, kész szolgálatára.
KARAKALEM
Jó: beállhatsz. Ott a holmim,
vigyázz rája.
(A juhászokhoz.)
Hát az uj csillagot,
aztat se láttátok?
MIND
Láttuk.
MÁTÉ
Keleten.
ANDRÁS
Mint egy uj nagy lázsiás.
KARAKALEM
(Az eget vizsgálva.)
Ha
felhő nem volna, mostan is látnátok.
Nohát ez jelenti, hogy jön a
messiás.
MIND
(felugrál).
Hát mégis!
Jön a messiás? Hol? Hol jön? Hol? Honnan jön?
(Csillagfény.)
BERTALAN
(a süvegét leveszi s
föláll).
Az egek lámpása világít a földön.
KARAKALEM
Hát ez mutatja meg, hogy
merrül hova jön.
(Fölveszi a teleszkopot s a végét nyujtja Csurkának).
MIND
(álmélkodva).
Ez
mutatja!
KARAKALEM
Huzzad csak.
(Huzzák kétfelé.)
MIND
Mi az?
KARAKALEM
A
szemem ez fiaim.
Ezzel nézem, hogy az ég gyalogutain,
hogyan
vándorolnak az örök csillagok.
MIND
Hát ezen meglátni?
CSURKA
(felágaskodik és a csőbe néz
felülről).
Én is bepislogok.
KARAKALEM
Meglátni, mert száz szem van
ebben a csőben!
a százegyedik a magam hitvány szeme.
Száz-egy
szemmel nézem: az égi mezőben
merre megy a csillag!
(Benéz alulról.)
CSURKA
(rémülten visszaugrik).
Huh!
(Boris szoknyájába rejti a fejét.)
KARAKALEM (hanyatt rogyik).
Egek
istene!
MIND
Mi az?
KARAKALEM
Jaj akkora pofát láttam, mint
egy ház!
A hétnapos hideg egyszerre kiráz!
BORIS
Elmégy innen! Mingyár a füledre
ütök.
CSURKA (dideregve).
Brr. Akkora
ördögöt láttam, mint egy prücsök.
JUHÁSZOK
(talpra ugranak és botot
ragadnak).
ANDRÁS
De a sarkantyúját, hallja-e az
úr!
MIND
Ha ördög van benne, ki nem
szabadúl.
(Bottal verik a csövet és lábbal tapodják, míg csak
el nem görbül.)
Üsd! Üsd!
KARAKALEM
Megálljatok! Hó! Segítség!
Tüz van!
ANDRÁS
No ha ördög vót benn, megdöglött
fiastul.
KARAKALEM (ájuldozik).
Végem
van. (A csövet fölveszi és siránkozva nézi.)
BERTALAN
Most már csak azt mondom: ha
kedves a nyakad.
te is elhordd magad!
Szette-vette ördögnek
szerzetje
pusztulj innen tüstént, veszett teremtette.
MIND
Pusztulj innen.
KARAKALEM
(rémülten kapkod).
CSURKA
(segít a holmi vitelében).
BERTALAN
Jaj csakugyan megüt a guta.
(Iszik.) Vigyázzatok, hogy vissza ne gyüjjön.
MIND
Siess ördögadta! Még bajt okozol
itten.
(Fenyegetőn kisérik el Karakalemet, csak Peti marad és Magda s a háttérben András.)
BORIS
Mit iszol?
BERTALAN
Bort.
BORIS
Hiszen üres.
BERTALAN
Dehogy üres.
BORIS
Az előbb üres volt.
BERTALAN
Dehogy vót: még most is lötyög
benne.
BORIS
Mutasd. (Fölfordítja. Bor nem
jön a kulacsból.) Üres.
BERTALAN
(rázza a
kulacsot).
Dehogy üres. (Fölfordítja. A bor csurog.
Ijedten.) Egeknek ura! (Iszik.) Teremtő szent Isten!
(Iszik.) Csillagos egek! (Iszik.) Miféle csuda ez?
(Iszik.) Ne szólj senkinek. (Bevonja a feleségét a
sátorba.)
(A csillagot felhő takarja el.)
PETI
(az előtérben ül).
MAGDA
(Petihez oson s melléje ül).
PETI
Itt vagy?
MAGDA
Látod. Nesze. Hoztam neked egy
pogácsát.
PETI
Köszönöm. (Eszi.) Milyen jó
vagy te Magda!
Olyan jó vagy, mint ez a pogácsa.
MAGDA
Mi bajod van, hogy olyan bús
vagy.
PETI
Tudom is én. Azt hiszem, szerelmes
vagyok.
MAGDA
(nagy
érdeklődéssel).
Szerelmes! Te, én még sohse voltam szerelmes;
milyen az?
PETI
Tudom is én. Én se vótam még
szerelmes.
MAGDA
Oszt kibe vagy te szerelmes?
PETI
Zsuzsiba.
MAGDA
(kedvetlenül).
Zsuzsiba.
Mér éppen Zsuzsiba?
PETI
Tudom is én. Ő jutott először
eszembe.
MAGDA
Oszt mennyire vattok?
PETI
Semennyire.
MAGDA
Mégis, mi történt eddig?
PETI
Semmi. Ahogy öregapóéknál
vótam, vittem neki egy almát. Ne Zsuzsi mondok. A városba vettem.
MAGDA
Mást nem mondtál neki?
PETI
Nem. Csak azután gondoltam meg,
hogy azt kellett vóna mondani, hogy: Hej Zsuzsi, ha a szivemet így
odaadhatnám, te meg elfogadnád.
MAGDA
És mit felelt?
PETI
Semmit. Megette az almát.
MAGDA
Nem értette.
PETI
Hej nagy az én bánatom Magda.
Nagyobb mint a császár széles birodalma.
MAGDA
Szegény fiu. Hát ilyen az a
szerelem? No ha ilyen, akkor ugyan nem kell nekem. De hát mért nem
beszéltél vele értelmesen, hiszen te okos fiu vagy?
PETI
Hát okosnak okos vagyok, az
igaz, de mégis, tudod, mikor vele szemben állok, oszt olyan komolyan
az orcámra bámul, hát csak ugy nézek rá, mint a hal a kocsonyábul.
MAGDA
Furcsa.
PETI
Ebbizony furcsa. Te okosabb tudnál
lenni?
MAGDA
Bizony okosabb.
PETI
Hát te hogy kezdenéd?
MAGDA
Hogy? (Határozottan.)
Hát azt mondanám neki, hogy, hogy, hogy... Nem is tudom hogy kéne?
PETI
Igy kéne pedig valahogy.
MAGDA
Tudom mán: Mondd azt, hogy az
emberi élet olyan, hogy először gyerekek vagyunk... aztán
megnövünk... megházasodunk. (Visszanéz.) Péter bácsi jön.
PETI
Gyere tanits, az isten áldjon meg.
(Beszélgetve a szárnyék mögé mennek.)
Péter jön becsípve.
PÉTER (gajdol).
Nincsen
felesígöm,
Nincs kire keresnöm.
Falu végén kurta kocsma
Arra
kell keresnöm.
No itt vagyok.
ANDRÁS
Eladta kend?
PÉTER
Eladtam-e? Persze hogy eladtam.
Százfelé kapkodták azt az egy gomolyát.
ANDRÁS
Mennyit kapott kend érte?
PÉTER
Mennyit kaptam? Kaptam vagy három
garast.
ANDRÁS
Hát a városban mit hallott kend?
PÉTER
Mit hallottam? Mindönfélét. Egy
helyön nagyon szépen cimbalmoztak.
ANDRÁS
Hát a messiásrul hallott-e kend
valamit?
PÉTER
A messiásrul? Hogyne hallottam
vóna. Gyerökkoromba egyször mög is finakolt érte a mestör...
ANDRÁS
De most, most. Most mit
beszélnek rúla?
PÉTER
Kiről?
ANDRÁS
A messiásrul.
PÉTER
A messiásrul?
ANDRÁS
Arrul.
PÉTER
Arrul egy szót se beszélnek.
ANDRÁS
A templomba se beszélnek rúla?
Vagy tán kend nem is vót templomba?
PÉTER
A templomba? (Megtántorodva.)
Hogyne vótam vóna.
ANDRÁS
Látszik, miféle templomba vót
kend. Látszik, hogy sokat emelgette az imádságos könyvet. Hát a három
garas hol van?
PÉTER
Egyik itt van. (Átadja.)
ANDRÁS
Hát a többi?
PÉTER
A többi? A többi is megvan
valahun.
ANDRÁS
No várhatja kend is, míg mögen
bekűdöm a városba.
PÉTER
(dudolva el a szárnyék mögé).
JUHÁSZOK
(visszatérnek, Peti, Magda,
Zsuzsi).
ANDRÁS
No elkísértétek?
JUHÁSZOK
El a határig.
BORIS
(kilép a sátorból).
Hát
már most feküdjetek, lelköim!
MÁTÉ
Ki fog ma őrködni?
ANDRÁS
Én magam. Nagyon sok mindönféle
nép kujtorog erre. Nem bízom senkire. (Elsétál.)
(Csillagfény.)
BORIS
Zsuzsi, Magda. Itt az ideje, hogy
lefeküdjünk.
(Juhászok szanaszét lefeküsznek a subájukra, szürükre.)
ZSUZSI
Csak egy percig hadd nézem azt a
csillagot.
Olyan szelid fénynyel ragyog.
(Leül az előtérbe.)
BORIS
Magda te, hónap reggel korán,
jó kis tejecskét viszünk annak az asszonykának és ott maradunk és
szógálunk neki. (Bemegy vele a sátorba.)
(Csillag elborul.)
Peti és Zsuzsi.
PETI
Jóestét, Zsuzsi.
ZSUZSI
Már egyszer köszöntél.
PETI
Jobb kétszer, mint egyszer se.
ZSUZSI
Mér ültél ide?
PETI
Véletlenül.
ZSUZSI
Talán mondani akarsz valamit?
PETI
Hát.
ZSUZSI
Hallgatlak.
PETI
Várj csak, hadd kezdjem.
ZSUZSI
Hát csak kezd.
PETI
Hát látod, én megnövök...
ZSUZSI
Hát aztán?
PETI
Te is megnősz.
ZSUZSI
Hát aztán?
PETI
Mindnyájan megnövünk.
ZSUZSI
Csak ezt akartad mondani?
PETI
Dehogy ezt. Ez csak a kezdet.
ZSUZSI
A kezdet? Nohát én folytatom.
Te jó fiu vagy Peti, de énnekem ne hordj almát és ne törd a fejed
kezdéseken.
PETI
(panaszosan).
Van
valakid, ugy-e?
ZSUZSI
Van is, nincs is. De mert te
tudod, milyen nehéz az, ha valakinek van is, nincs is, hát neked
elmondom.
PETI
Csak azt mond meg, hogy juhász-e?
ZSUZSI
Nem.
PETI
Hát?
ZSUZSI
Király.
PETI
Király? Csak nem Heródes!
ZSUZSI
Nem.
PETI
Hát hun találkozol te királyokkal?
ZSUZSI
(fejét
lecsüggesztve).
Álmomban.
PETI
Az semmi.
ZSUZSI
De nem semmi az, hallod.
Minden éjjel ugyanaz az alak, ugyanaz az arc jelenik meg és ugyanazon
a hangon szól hozzám. Mikor alszom, azt gondolom, hogy ébren vagyok s
mikor ébren vagyok azt gondolom, hogy szomorút álmodom. (Lehajtja
a fejét.) Ne mondd el senkinek.*
(Bemegy a sátorba.)
Csurka jön.
CSURKA
(Andráshoz).
Jó estét,
szerencsés jó estét kivánok.
ANDRÁS
Megint itt vagy?
CSURKA
Hun legyek? Itt a juhok
mellett akad egy kis meleg. Se szűröm, se bundám, sem éjjeli párnám.
Hadd alugyak itt a juhok nyoszolyáján.
ANDRÁS
Hát az ördögök prófétáját hun
hattad?
CSURKA
Jeruzsálem felé magánosan
baktat.
Vót egy fél libája, elköltöttük ketten.
De a
tarisznyáját nyögve emelgettem.
Hát csak idébb álltam.
ANDRÁS
Nohát itt hálhatsz a szárnyék
oldalában.
(Mind a ketten el.)
Magda és Peti.
MAGDA
No?
PETI (búsan).
Beszéltem vele.
MAGDA
Mit mondott?
PETI
Valami álomkép, kibe belebomlott.
MAGDA (hitetlenül).
Álomkép,
csak beszéd.
PETI
Tanits meg hát hogyan?
MAGDA
Először csak sóhajts. (Sóhajt.)
PETI
Jaj isz sóhajtottam.
MAGDA
No most én vagyok ő.
PETI
Jó.
MAGDA
S te a szeretőm.
PETI
Jó.
MAGDA
Először hát nézz rám, édesen,
epedőn.
PETI
Jó így?
MAGDA
Jó. (Kis szünet.) Tedd
most a kezed a kezemre. (Kis szünet.)
PETI
Hogyan nem jutott ez előbb az
eszembe! (Szünet.)
MAGDA
Most a kezed csusztasd át a
derekamra, (Szünet.) fejemet én némán lehajtom válladra.
(Szünet.)
PETI
Hát most mit csináljak?
MAGDA
Szoríts (szünet) és
csókolj meg. (Átkarolja Petit.) Csókolj meg, hogy az a jó
Isten áldjon meg.
PETI
Óh de kedves lecke, de édes vagy,
Magda!
MAGDA
(fölocsudik. Félkézzel a haját
tapintva, némán néz Petire).
Holnap majd folytatjuk. Most
maradj magadra. (Hátrálva néz Petire s befut a sátorba.)
PETI
(Hosszan néz utána, aztán ledől
aludni).
MÁTÉ
(az előbbi tűzre galyat vet, s
leheveredik).
ANDRÁS
(botra támaszkodva áll.)
MÁTÉ (álmosan).
Bezony András
testvér, furcsa időt élünk.
Ide-oda terelik a népet, mint a
birkát.
Hát birka az embör?
ANDRÁS
Bezony birka, testvér.
A
császár szömébe
csak nyáj a mi népünk.
Hol fejik, hol
nyirják,
hol pedig egyszerre ezrivel levágják.
MÁTÉ
A csecsemőket is papirosra
írják.
Tengör sok az adó, s mindennap növekszik.
ANDRÁS
Az adótul még a kódus se
menekszik.
MÁTÉ
Szegény nép szivébül de sok panasz
fakad.
ANDRÁS
Nem szánt vet a császár, de
mégis ő arat.
MÁTÉ
Vajjon igaz-e, hogy jön az ég
szekerén,
akit rég várton vár minden földi szegény?
(Csillagfény.)
ANDRÁS
Mese az csak testvér! Ha mese
nem vóna,
akkor a messiás már el is jött vóna;
zsarnokság nem
ülne ezen az országon:
uj rönd volna rég e zavaros világon.
MÁTÉ (álmosan).
Dehát az a
csillag?
(Ledől és alszik.)
ANDRÁS
Az a csillag néma.
Nem
beszéli ki, hogy mi az ég szándéka.
ZSUZSI
(szűrt hoz ki és az előtérbe
fekszik Andráshoz).
Nem tudok aludni. Apó nagyon hortyog.
ANDRÁS
Feküdj itt kis hugom. Amig én
virrasztok.
Szünet.
ANDRÁS
(a tűzre vet).
Álmos
vagyok. Nézzük körül a karámot.
Ez talán elűzi szememről az álmot.
(El.)
ZSUZSI
(félkönyéken).
Óh
messiás, akit vár a világ,
s kiről ma susog fű, fa és virág:
téged
kérlek, ha álmom képe jő,
legyen valóság a jelen s jövő.
(Ledől s alszik.)
Ugyanaz a zenekezdet, mint az I. felvonás álomjelenetében, a szinre fátyolkárpitok ereszkednek s elfödik a háttért s az alvókat.
Boldizsár jön.
BOLDIZSÁR
(Ugyanaz a ruha, amelyben
az első felvonás álomjelenetében volt.)
Zsuzsám! Ébredj hát
föl, szivem gyémántja te!
ZSUZSI
Úgytetszik, mintha csak most
dőltem volna le!
BOLDIZSÁR
És nem omolsz-e két szerelmes
karomba?
(Kitárja a karját.)
ZSUZSI
Várj egy pillanatra egy rövid
szavamra:
Mióta hozzám jársz, nem tudom hogy vagyok:
Mikor
vagyok ébren? és mikor álomban?
Ha megszüntethetnénk ezt a
varázslatot...
BOLDIZSÁR
Óh Zsuzsám ezt csak én
szeretném legjobban.
Mit tegyünk?
ZSUZSI
Térdelj le. Kérjük a nagy
eget:
lássunk igaz képet az álomkép helyett.
Lássuk meg például
harmincegy nap mulva
mi van a jövendő tükörébe
írva.
(Letérdelnek.)
Add meg Isten, add meg...
BOLDIZSÁR
Add meg Isten, add meg...
ZSUZSI
A mi kérésünket...
BOLDIZSÁR
A mi kérésünket.
ZSUZSI
Nyugtasd meg végtére...
BOLDIZSÁR
Nyugtasd meg végtére
ZSUZSI
Szerelmes szívünket...
BOLDIZSÁR
Szerelmes szívünket.
ZSUZSI
Most már megölelhetsz.
(Megölelik és megcsókolják egymást.)
A szín átváltozik zöld síksággá, amelyen sátorok vannak, s a távolban ménesek. Az előtérben ősi ruházatu magyarok lobogós ingben, gatyában, piros saruban; mentéjök vállra vetett. Némelyiknél íjj van; valamennyi kardos. Süvegükön ékes forgók. Oldalt királyi sátor.
ZSUZSI
Mily idegen táj ez! Hol vagyunk
Boldizsár?
BOLDIZSÁR
Ez az én országom, amely
trónjára vár.
Menyhért király jön lassu lépésekkel.
ZSUZSI
És ez a nép itten?
BOLDIZSÁR
Ez
az én hű népem.
Itt van királynétok.
MIND
Éljen! Éljen! Éljen!
ZSUZSI
És az agg ember? (Hozzá
repül.) Oh apám, jó apám!
MENYHÉRT
Hát nem feledtél el, te kedves
jó leány?
ZSUZSI
Csakhogy ujra látom galambősz
szép fejed!
Oh hadd csókolom meg áldott öreg kezed!
MENYHÉRT (könnyezve).
Csakhogy
együtt vagyunk végre valahára.
(Magához öleli Zsuzsit és Boldizsárt.)
BOLDIZSÁR
Együtt is maradunk, együtt
mind a hárman.
Kértem az istent, hogy megérnem engedje,
hogy
elhozhassalak ide napkeletre
s beteljesült vágyunk, ugye szép
virágom?
ZSUZSI
Nem lehet ez való, ugy-e hogy ez
álom?
(Tapogatja Boldizsárt és apját, a földet, a sátort stb.)
BOLDIZSÁR
(maga is kétkedőn, a
homlokán a kezét átvonva).
A boldogság mindig álom e
világon.
A boldogtalanság mindig ébredés.
ZSUZSI
Akkor ne ébredjünk soha
Boldizsárom.
Az ilyen álomnak száz év is kevés.
BOLDIZSÁR
A főpap itt áll, hát
esküszöl-e vélem?
ZSUZSI
Félek, hogy eloszlik ez a boldog
álom.
(Nők fátyolt tesznek Zsuzsi fejére.)
FŐPAP
(tornyos süveg, fehér, bokáig
érő köntös, aranyos kard az ővén).
Az egekben lakó nagy isten
nevében
Minden áldásomat e párra bocsátom.
MIND
(Éljen-zúgás).
BOLDIZSÁR
Áldozz fehér lovat és fehér
galambot,
Száz cimbalom verje az ünnepi hangot.
A mezőn
versenyző paripák fussanak.
A népnek száz hordó jó bort
csapoljanak.
MIND (éljenzés).
(A háttérben
oltártűz gyullad ki.)
BOLDIZSÁR
És most szivemnek bálványképe
te
Szerető karomba feküdjél bele
Lábod ne érjen hitvány földi
porba,
Szivemről szállj be ősi sátoromba.
(Fölemeli Zsuzsit és a sülyesztő mellett leteszi. A zene zavarosan megáll. Minden eltűnik.)
ZSUZSI
(föltérdel. A szemét
dörzsöli, aztán föláll).
ANDRÁS (visszatér).
Mi bajod,
mért nem alszol?
ZSUZSI
Nem látott semmit?
ANDRÁS
Nem.
ZSUZSI
Sátorokat? népet? egy királyt?
egy öreg embert?
ANDRÁS
(a fejét rázza).
Egy
szunyogot se.
ZSUZSI (maga elé).
Álom volt
megint. Minden elrepült.
Igazat kértem az égtől. Beteljesült?
Nem
lehet. Oh hiszen apámat is láttam.
Nem valósulhat meg ennyi édes
vágyam.
(Szomorun bemegy a sátorba.)
(Csillagfény.)
ANDRÁS
(félkönyéken a botjára
támaszkodik s az eget nézi. Álmosan tünődve).
Mily különös
csillag, ez a szép új csillag,
S mint valami vándor, magányosan
ballag:
Jeruzsálem felől jön a magas égen
S felénk halad
szépen.
Ki őrzi odafenn az ég csillagait?
Ki őrzi mint pásztor
a maga juhait.
(Kis szünet.)
És ki gyújtotta meg ezt az
új csillagot
A mely a többinél nagyobb fényben ragyog?
(Kis
szünet.)
A ki ezt a lángot az égben gyujtotta,
emberi
testbe is adhatna ily lángot...
Egy ember, akinek szép, nagy lelke
volna,
jobb rendbe tehetné a földi világot.
(Letérdel.)
Égnek,
földnek ura, ember teremtője,
Küldj ember-csillagot e szomoru
földre!
Teremjen köztünk egy jóságos hatalom,
kinek hajoljanak
a földi királyok,
mint a virágok a füves patakparton,
amerre
hajlitják a szelid hullámok
küldd el követed, ki megtanitson
élni,
bizni az egekben, hinni és remélni;
Ki a lesujtottat
szivére emelje;
lágy kezével szemünk könnyét letörülje,
s a
mikor végezzük földi életünket,
vezesse fel hozzád elfáradt
lelkünket.
(Fejét lehajtja.)
(Hosszu szünet.
Hóesés.)
Esik a hó... Milyen álmos vagyok.
Álljunk.
(Feláll.) Még éjfél sincs. Addig nem alhatok.
Brr. De
zordon tél ez. Elalszik a tűz is.
Máté! Kelj fel kissé! Hadd
aludjak én is.
MÁTÉ
(nyujtózkodik).
Minek
kőtöttél fel: oly szépet álmodtam.
ANDRÁS
Mit te?
MÁTÉ
Hát a csillagos ég meghasadt
álmomban.
ANDRÁS
Hát osztán?
MÁTÉ
Osztán mint a méhe, mikor rajnak
lódul,
A sok szárnyas angyal az égbül kitódult.
ANDRÁS
Ejnye ez szép lehetett! Osztán
visszamentek?
MÁTÉ
Dehogy mentek, inkább lefelé
indultak
Gyorsan ereszkedtek, úgy hogy szinte hulltak.
Mintha
ezer rózsa szállana kerengve,
Úgy szállt a sok angyal ide
Betlehembe.
(A hóesés eláll.)
ANDRÁS
Sajnálom, hogy ezt az álmod
elzavartam.
De őrködj egy kissé, mert elálmosodtam.
(Lefekszik Máté helyére.)
A csillag előtünik.
MÁTÉ (járkál).
Mind úgy alszik,
mint az összeesett duda.
Node máma nem is csuda:
hideg van.
Meleg a suba.
(Felhág a pálmafára. Néz balra.)
Hány óra
löhet mán. Talán tizenkettő!
Tizenhárom is tán, tudja a
teremtő.
(A feje fölé néz.)
Ni a csillag, ihol-e! de
megnyőtt a fénye
Mint ma este a nagy messiás reménye.
A
csillag, az igaz. A remény, az álom.
(A csillag félig
elborul.)
Rózsaszinü felleg szomoru határon.
(Jobbra
néz. Felhág a kőre, amelyen Peti ült.)
Micsoda fehér fény van
amoda távol!
(Felhág az ágas fára s ujra néz.)
Azt
gondolnám, hogy a mi istálónk lángol.
De ilyen fehér fényt tűz nem
áraszt soha.
Felköltsem-e őket? No ez egy új csoda.
Annak a
csillagnak tükörfénye volna?
Dehát hol a tükör? S nem is
olyanforma.
Azt gondolnám, fénye a fölkelő holdnak,
Dehiszen
most nincs hold. No, majd megtudjuk holnap.
(Csillagfény.)
(Leszáll
és bólintgat.)
No ez mégis szörnyü: mi álmosit engöm?
Csakúgy
kókadozik belé testöm-lelköm.
Mintha három napig nem aludtam
vóna,
valami lakziba dudálgattam vóna.
(Leül.)
Ez a
sok fényesség ez álmosit nagyon.
Lekönyökölök. Igy talán jobban
birom.
(Lekönyököl és elalszik.)
Misztikus halk zene, egyre erősödő. Teljes csillagfény.
Egy angyal jön.
(Kiterjesztett nagy szárnyakon, felülről ráhulló káprázatos rózsaszínü fényben ereszkedik a magasból.)
ANGYAL
(mosolygó arccal, nagy
hévvel)
Ébredjetek pásztorok!
Örömet jelentek!
A messiás
megszületett!
Gyertek velem, gyertek!
(A pásztorok félig felülve, rémületbe fagyott, de mégis örvendő arccal bámulnak az angyalra.)
Kárpit.
HARMADIK FELVONÁS.
(Kősziklás havas domb. A sziklák közt üregek és repedések. Barlangszerű istáló. Ennek közepén Mária ül szénán, amely ugy van összerakva, hogy a hátát is megtámaszthatja. Előtte x-lábakon álló kis hordozható jászol. Az előtérben József szekercével farag bölcsőtalpat a jászolkához. Mikor a kárpit felszáll, utolsókat csap rajta, s beilleszti a jászolka lába alá, hogy a jászolt ringatni lehessen. Mind a kettő fején vékony aranydrótból való aureola. A háttérben ökör és szamár fejjel felénk fordulva esznek a nagy jászolból. A barlang kövein különféle hárfás, hegedüs és trombitás angyalok ülnek és lebegnek; valamennyi nagyszárnyu.)
Misztikus rózsaszinü fény. A barlang külseje hóval van boritva. Néhány hóval fedett pálmafa és kaktusz is látható.
ÉNEK
Dicsőség! Dicsőség mennyben az
Istennek
Békesség, békesség Földön az embernek.
Az ének után való szent zenébe lépéses vídám dudahang elegyedik s lassankint ez dominál. Pásztorok jönnek mind. Arcuk és mozgásuk bámulat és öröm és tisztelet kifejezése. Bertalant és Borist egy-egy botra ültetve hozzák. Mögöttük egy perc mulva a három király az első felvonásbeli ruhában. Leghátul Ordas a vezetőjével és Csurka. Amint belépnek: az angyalok zenéje csak addig hangos, míg mindnyájan le nem térdepelnek. Legelől Bertalan és a juhászok, ezek mögött a királyok. András bárányt tart a nyakába körítve. A zene elhalkul s amíg egy-egy beszél, csak zümmögő.
BERTALAN
Áldott kis messiás, nemzetünk
reménye,
köszönt először a szegény pásztor szája!
ANDRÁS
Üdvözlégy egeknek földre
leszállt fénye!
BORIS
Üdvözlégy Istennek testté vált
igéje!
GÁSPÁR
Köszöntünk messiás, királyok
királya!
MIND
(fölemelt kézzel, örvendő
arccal, összekeveredő meleg kiáltással).
Üdvözlégy messiás!
MÁTÉ
Itt ez a szép kecskebőr:
tenéked
ajánlom,
szent lábacskád meg ne fázzon
égi tulipántom.
(Leteszi a bőrt a jászol elé. Erre rakja a többi az ajándékot.)
BERTALAN
Három arany, most
verték,
fogadjátok tőlem.
BORIS
Ruhácskára, csizmácskára
tellik
ebből bőven.
PETI
Hadd toldom meg még egygyel,
evvel
a szép fényessel.
ANDRÁS
A legelső bárányom
Jézuskának
ajánlom.
MAGDA
Nem hozhattam egyebet,
csak
egy fazék friss tejet.
JÁNOS
Én csak egy kis vajacskát.
EGY JUHÁSZ
Én csak egy kis sajtocskát.
ÁBRIS
Itt a rigóm, új a
tolla,
tündérflóta az ő torka,
danójjon a Jézuskának,
a
Jézuska szent anyjának.
ZSUZSI
Fogadd ezt a szőnyeget.
MÁRIA
(hátradől és ültében alszik,
feje lassankint a háttér felé fordul).
JÓZSEF (rámutat Máriára).
Csendesen
beszéljetek!
A zene adagiora változik.
GÁSPÁR, MENYHÉRT, BOLDIZSÁR,
JUHÁSZOK
(ajándékaikat Józsefhez intézett kézmozdulatokkal
magyarázva rakják tovább.)
A háttér elváltozik: sürü sötétkék homályból előbontakozik Krisztus élőképe, amint a keresztfán függ két lator között. Megfelelő fájdalmas zene. Dörgés.
MÁRIA
(összerázkódik s fölébred.
Bámulva néz a pásztorokra s kezét átvonja a homlokán):
Oh,
mily borzasztót álmodtam! (A bölcsőhöz. Arcának fájdalmas
kifejezése boldogan mosolygóvá változik. Az égre
néz:)
Magasztalja az én lelkem az Urat és örvendezik az én
lelkem az én üdvözitő Istenemben.
A zene a felébredéskor hirtelen édes melodikusra változik.
JÓZSEF
(Máriához hajlik, szót vált
vele és előbbre lép.)
Köszönöm édesim a kisded nevében.
MIND (felállnak.)
JÓZSEF
Mindnyájatok szivből jött
üdvözletét
Boldogok vagytok ti, egyszerü pásztorok,
mert ti
láttátok az Ég jövetelét.
S boldogok vagytok ti jámbor
fejedelmek,
hogy megértettétek: csillag mért ragyog?
Mert
bizonynyal mondom, hogy e kicsi gyermek
Minden, földön élő
embernél nagyobb.
BERTALAN
(meghökken. A
feleségéhez).
Jaj, végünk van!
BORIS
Meghalunk.
BERTALAN
Ez utolsó napunk!
(Ijedten iszik.)
JÓZSEF
Ajándékot hoztatok az ég
szülöttének
Jézusnak ád eztán is, ki ád a szegénynek.
De
kérjetek ti is az ő nevében bármit,
bizton megadja az ég, ha
javatokra válik.
ANDRÁS
Nem kérek mást, csak jó legelőt.
EGY JUHÁSZ
Jó termést mindenekelőtt.
JÁNOS
Én csak egy új subát.
MÁTÉ
Én csak egy új dudát.
BERTALAN
(szepegő sírással).
Kérem
a Jézuskát, ha már meg kell halnunk
Még egy kis darabig... ha
lehet... had éljünk
Csak még öt esztendőt...
BORIS (oldalba löki).
Ötvenet,
te bagoly!
BERTALAN
Vagy hatvan esztendő hadd
jusson még nekünk.
JÓZSEF
Ha az Isten jónak látja, hát
megadja.
BERTALAN
Haj, micsoda erő szállott a
lábamba.
(Táncoló mozdulatokat tesz.)
BORIS
Teremtő szent Isten: ugrok mint a
labda.
BERTALAN
Tyuhaj!
Ugranak vagy kettőt, aztán letérdelnek.
CSURKA
(kiveszi a kalapjából a
darutollat s leteszi az ajándékokhoz).
Felséges Krisztuskám,
nekem nincs egyebem
Hátamon a házam, keblemen kenyerem
Dehát
neked úgyis van már kincsed szépen
(az ajándékokra
mutat).
Csókolom a lábad, inkább te adj nékem.
JÓZSEF
Válaszsz.
A zene eláll.
CSURKA
Nem arany, nem ezüst, amit én
kivánok,
hanem ott egy furcsa szép muzsikát látok,
Egy
magasan ülő angyalnak a hegedűjére mutat.
amelynek keresztbe
jár a micsodája.
Hej, de fáj a sívem ilyen muzsikára.
Az angyal lenyujtja a hegedüt.
CSURKA
Örömtől reszketve kapja
el. Remegve illeszti a nyakához. Egy ügyetlen vonórántás. Disszonáns
hang. Megrémül. Újra meg újra próbál. A hang egyre szebb és szebb.
Ide-oda forogva húzza, örömtől őrjöngő arccal folyton forogva
távozik. A zenéje egyre halkul, végre elvesz a távolságban. A
kalapját ott felejti.
JÓZSEF (Ordashoz).
S te agg
világtalan, ki némán állsz itten,
Nincs-e kívánságod? Megadja az
Isten.
ORDAS
(a fejével nemet int).
Boldog
vagyok uram, s bárha világtalan,
szivemben az új kor égő világa
van:
hallom az ég szavát, mely a földre zendül,
Megkaptam
részemet a dicső örömbül.
(Szeméhez kap).
Mi ez?!
Tündéri fény! Oh uram Istenem,
Elsőt akit lássak, üdvözitőm
legyen!
(A jászolhoz rohan, aztán letérdel.)
JÓZSEF
S ti némán álltok-e, bölcs
jámbor királyok?
GÁSPÁR
Oh uram, minket az ég bőven
megáldott.
JÓZSEF
Mégis, mintha sírna az egyik
szemetek.
GÁSPÁR (fájdalmasan).
Ki adhat a
kihült halottnak életet?
TÜCSÖK
(a háttérben lévő sziklát
nagy robajjal elguritva, előjön és bámulva áll).
GÁSPÁR
Fiam, édes fiam! (Hozzárohan.)
(Felhangzó zene, mely Menyhért szólásakor ismét elcsendesül.)
MENYHÉRT
Te szent nő, vagy te szent
nagy férfiu, a csodáknak e fényes éjjelén, oh mondd meg, ím a
térdemen könyörgök: a leányomat hol lelem meg én.
ZSUZSI
(a hangra megfordul).
Apám!
Ismerj reám! (Átöleli.)
BOLDIZSÁR
Zsuzsikám! (karjait
kitárja.)
ZSUZSI
Boldizsár! (Az ő karjába
omlik, s mind a kettőt átöleli.)
BORIS (Bertalanhoz).
Nézd.
Királyi leány!
MÁRIA
(ölébe veszi a gyermeket. A
fején levő aureola nagy fénnyel ragyog.)
JÓZSEF
(csendet int. Az ő aureolája
is kigyullad.)
MIND (letérdelnek.)
MÁRIA
(a bölcsőt ringatva,
dajkásan altatja a kisdedet, mialatt az angyali kar az alábbi ismert
egyházi éneket énekli orgona-kisérettel):
KAR
Szűz Mária, e világra nékünk,
szent
fiát hozá.
A jászolba helyheztetvén őtet,
imígy
ringatá:
Aludjál én virágom!
Nyugodjál galambom!
Édes
fiacskám,
rózsabimbócskám!
(Az éneket néhány orgona-akkord fejezi be.)
VÉGE.
JEGYZET
* Ez az utolsó mondat ne legyen erős, ne mondja a bojtár szeme közé, hanem inkább álmodó arccal, félvállról. Mert hiszen neki nem olyan nagy kérdés az elmondás, vagy el nem mondás, mint maga az álom.