EGYETEMES NEVELÉSTÖRTÉNET
A felvilágosodás kora


      A 18. század nagy változásokat hozott Európa történetében. A gazdasági fejlődés, a mezőgazdaságból kiinduló ipari evolúció kezdete ez, ezzel összefüggésben pedig a liberális gondolatok, a ráció uralomra kerülésének ideje. Az angol filozófiai gondolatokat adaptáló és továbbfejlesztő francia szellem irányadóvá vált szerte a világon: az európai kontinensen éppúgy, mint a gyarmatokon. Az értelem és az egyén fontosságának hangsúlyozása jelentős hatással volt a pedagógiai gondolkodásra is. A felvilágosult abszolutista uralkodók arra törekedtek, hogy minél szélesebb néprétegekre terjesszék ki az alapoktatást, hiszen ebben látták a gazdasági fejlődés zálogát. Az egyre nagyobb arányban növekvő népesség, az átlagéletkor növekedése (a 18. század végén 35 év a korábbi 25 évvel szemben!) eredményeképpen egyre nagyobb figyelem fordult a gyermekek és a nevelés felé.

      Ennek egyik példája többek között Rousseau sokat emlegetett és alapműnek tartott nevelési regénye, az „Emil, vagy a nevelésről” című könyv. E művében a gyakorlatban rossz nevelőnek bizonyult apa képzeletben végigvezeti olvasóját Emil nevelésén, amely tartalmát, módszerét és céljait tekintve csakis a regény lapjain megvalósítható nevelés. Ugyanakkor számos adalék meríthető a műből a pedagógiai gyakorlat számára, mint ahogyan ez megfigyelhető lesz majd a reformpedagógiák esetében. A rousseau-i mű alapmotívumai a szabadság, az erkölcsi erényesség és az ember boldogságkeresése. A regényben vázolt pedagógia teljes mértékben a gyermeket állítja középpontba, nem a tudás és pláne nem a tanár a fontos Rousseau szerint az ismeretelsajátítás hosszú folyamatában, csakis a gyermek természetes ösztönei, érdeklődése és hajlamai. A nevelő szerepe Emil mellett azon szituációk „megrendezése”, amelyek lehetőséget nyújtanak a gyermeknek aktivitása kiélésére. Könyvek helyett az élet, holt szövegek biflázása helyett az élő természet megfigyelése a cél. A mű négy fejezete Emil különböző életkori szakaszainak jellegzetes nevelési szituációit foglalja össze, utolsó részében pedig Rousseau a férjének mindenben alárendelt nő neveléséről írt.

      „Gyengének születünk, erőre van szükségünk. Mindennek híjával születünk, segítségre van szükségünk. Ostobának születünk, ítélőképességre van szükségünk. Mindazt, amit születésünkkor nélkülözünk, amire nagykorunkban szükségünk van, a nevelés adja meg nekünk.” – írta Rousseau.

      A „pedagógia századában” kezdte tanítói munkásságát a másik kiemelkedő svájci egyéniség, Pestalozzi is. A filantropisták és neohumanisták gondolataihoz hasonlóan őt is az egyetemes embernevelés gondolata fűtötte, gyakorlati és elméleti munkáival is ezt az eszmét szolgálta. A 18. század utolsó negyedében birrfeldi birtokán szervezte meg azt a gazdaságot, melyet később Neuhofnak neveztek, és ahol szegény gyerekeket próbált alapismeretekre és gazdálkodásra tanítani. Bár tapasztalatok híján a gazdaság megbukott, mégis jelentős pont volt ez a kezdeményezés a nevelés történetében: az egyik első próbálkozás az oktató és termelő tevékenység összekapcsolására vonatkozóan. Pestalozzi négyrészes regényében, mely „Lénárd és Gertrúd” címmel jelent meg, számos pedagógiai gondolatot is kifejtett. A francia forradalom alatt Stansban szervezte meg elárvult kisgyerekeknek híres iskoláját, később Burgdorfban tanított, majd pedig Yverdonban tanítóképzőt létesített, melyet a kor neves személyiségei látogattak. Az alapoktatást az általa kidolgozott „elemek” alapján szervezte meg iskoláiban: a szó, alak és szám jelentette nála a tantárgy rendszer alapjait. Nagy hangsúlyt fektetett a beszéd- és értelemgyakorlatokra, valamint a szemléltetésre.