MAGYAR NEVELÉSTÖRTÉNET
Reneszánsz kor; a reformáció és ellenreformáció


      A reneszánsz-kori nevelés Zsigmond és Mátyás uralkodása idején bontakozott ki magyar földön. A humanista tananyag a korábbi, középkori műveltség jelentős gazdagítását jelentette. A káptalani és plébániai iskolákban gyakran magas szintű oktatás folyt, ezek a 16. század elejére humanista iskolákká alakultak. Mátyás uralkodása alatt létesült az első magyarországi nyomda, Budán, Hess András vezetésével (1473), ahol iskolai könyveket is nyomtattak.

      Több jeles magyar ifjú külföldön sajátította el a humanista ismereteket, így például Janus Pannonius, aki Ferrarában a neves olasz mesternél, Guarino da Veroná-nál tanult 1444 és 1454 között. A költő így emlékezett vissza tanulmányai színhelyére:
„Szép rendben folyik egy-egy nap, hisz a munka tagolja:
hajnali templom, utána meg iskola, s mindez olyan, hogy
nem marad el Szókratész hajdani Lyceumától,
annyi sugárzó ifjú ember gyűlt itt össze.”
      A 16. századi hitújítás szele Magyarországot is elérte. A lutheri eszmék a mohácsi csata előtt kezdtek hatni a német városi polgárság körében, 1526 után pedig szélesebb körben terjedtek. A kálvini reformáció pedig főként a mezővárosok, végvárak, és Erdély magyar lakói között talált követőkre. Az Erdélyi Fejedelemségben az evangélikus után a református egyház is egyenjogú lett a katolikussal. A protestantizmus legfontosabb eszközei Magyarországon is hasonlóak voltak, mint Európa más részein: a hitviták, a prédikációk, a nyomdák és az iskolák. A brassói, kolozsvári, sárvári nyomdákban az egyházi könyveken kívül számos olyan könyvet is nyomtattak, amelyeket az iskolákban használhattak (pl.: görög, latin, héber szövegeket, nyelvkönyveket, stb.). A három részre szakadt ország jelentősebb városaiban (a török hódoltsági területet kivéve) protestáns iskolák jöttek létre, amelyek a 17-18. századra fokozatosan kiépítették saját partikuláris iskoláikat is. Egy-egy nevesebb anyaiskolához több tucatnyi vidéki leányiskola tartozott. A 18. század előtt azonban egyáltalán nem volt jellemző, hogy falusi gyermekek alapszintű oktatásban részesültek. 1542-ben egy protestáns iskolamester levélben köszönte meg városa tanácsának az iskolaügy támogatását:

      „...igen bölcs és művelt férfiak, méltán tartalak titeket dicséretre méltónak, hogy erre az ügyre oly buzgó fáradságot fordítotok, s hogy gyermekeiteket – akik, úgy tudom, meg vannak áldva tehetséggel – zsenge koruktól kezdve a legtudósabb és legerkölcsösebb oktatókkal taníttatjátok és neveltetitek.”

      A legnevesebb református iskolák Sárospatak, Enyed, Kolozsvár, Debrecen, Pápa, Nagybánya városában jöttek létre a katolikus iskolák alapjain, az evangelikusok iskolái közül pedig kiemelkedett Sopron, Pozsony, Győr, Körmöcbánya, Besztercebánya, Selmecbánya, Késmárk, Lőcse, Bártfa és Eperjes iskolája.

      A 15. század közepén jelentek meg az első anyanyelvű iskoláskönyvek, és a kezdő szinten anyanyelven folyt a kicsik tanítása. A legelső ábécéskönyvek egyben katekizmusok is voltak. A sort valószínűleg a Heltai Gáspár kolozsvári nyomdájából 1553-ban kikerült könyv nyitotta.

      A reformációra válaszképpen Magyarországon is megindult az ellenreformáció. Megindítója a humanista történetíró, iskolaszervező Oláh Miklós volt. Vezetésével ülésezett a nagyszombati zsinat, amely a katolikus népoktatás megszervezéséről döntött. Ő telepítette le a jezsuitákat Magyarországon, és a rendnek egyre több középiskolája létesült. Erdélyben Báthori István fejedelemsége idején virágzott a jezsuita iskolakultúra. Olyan magasszintű eredményeket ért el a kolozsvári jezsuita gimnázium, hogy még a protestánsok is oda íratták be gyermekeiket. Báthori jezsuita egyetemet is létrehozott Kolozsváron. 1603-ban az erdélyi rendek azonban kiűzték a jezsuitákat Erdélyből, így iskoláik megszűntek vagy átalakultak.

      A magyar ellenreformáció legjelentősebb alakja Pázmány Péter esztergomi érsek volt, aki jövedelmeinek jelentős részét a katolikus iskolaszervezet korszerűsítésére, falusi iskolák alapítására és működtetésére fordította. Papjai képzése érdekében megszervezte a bécsi Pazmaneumot. Ő alapította 1635-ben a nagyszombati egyetemet, mely először filozófiai és teológiai fakultással működött, majd a 18. század közepére teljes egyetemmé vált. Pázmány prédikációiban is gyakorta érintette a nevelés problémáit. „A fiaknak istenes neveléséről” című munkájában például ezt írta a szülőknek:

      „Meghallátok a Krisztus gyermekségének példájából, hogy aki jól akarja magzatit nevelni, először magát kell például adni. Másodszor: tejjel együtt kell az isteni félelmet és a bűnök gyűlölségét csepegtetni a gyermek szívébe. Harmadszor: minden gonosz társaságtól és feslett erkölcsű tanítótól el kell vonni. Negyedszer: félelemben kell tartani, és meg kell vesszőzni bennük a gonoszságot...”

      A katolikus egyház szempontjából fontos lépés volt a 17. század közepén a piarista rend magyarországi megtelepedése. A rend alapítója, Kalazanci Szent József szerint a rend legfőbb gondja a szegény gyermekekkel való törődés volt.

      A 17. század és a magyar neveléstörténet egyik legkiemelkedőbb alakja, az erdélyi Apáczai Csere János is több ízben szót emelt a szélesebb néprétegek oktatása ügyében. A rövid életet élt, de terjedelmes életművet hátrahagyott iskolaszervező ezt írta „Az iskolák fölöttébb szükséges voltáról” című székfoglalójában:

      „Ideje hát, hogy felébredj, te álmos, te mámoros, te hályogos szemű magyar nép! (...) Nézd, szemléld, vizsgáld, milyen forrásból ered tömérdek nyomorúságod, melynek súlya alatt görnyedsz. Drága gyermekeid, hazánk reményei már bölcsőjüktől fogva a tudatlanság feneketlen örvényébe merülnek, és így felnőtt korukban sem látják meg soha a világosságot, sem saját javukat, sem a haza javát. Még egyszer mondom hát, serkenj fel, és állíts alsó iskolákat!”

      Apáczai Kolozsváron, Gyulafehérváron és holland, belga egyetemeken ismerkedett meg kora tudományos ismereteivel. Comeniushoz hasonlóan őt is magával ragadta az enciklopédikus érdeklődés. Erdélybe visszatérve megalkotta a magyar művelődéstörténet egyik legkiemelkedőbb könyvét, a „Magyar Enciklopédiát”. Tanóráin az egyetemes ismeretek tanításával próbálkozott jeles tanítómestereihez híven. Puritánus-presbiteriánus nézetei miatt a gyulafehérvári kollégiumot el kellett hagynia, de diákjai Kolozsvárra is követték. Több írásában is kifejtette az ismeretelsajátítás lépéseit, tartalmát. A magyar nyelvű olvasás-írás megtanítása után latin, görög, héber nyelvű tanulmányokat vélt szükségesnek, sőt felhívta a figyelmet az arab kultúra értékeire. Elképzelt iskolarendszerének legfelső, akadémiai szintjén a diákok választhattak volna az egyes tudománycsoportok közül (pl.: retorika-történelem, matematika-asztronómia-zene, teológia-orvostudomány, stb.). Hogy Apáczai milyen jól ismerte a diákok lelkét, érdeklődésüket, arra bizonyíték az az 1654-ben megjelent könyvecske, amelyben tanácsokat ad egy tanulásban elcsüggedt ifjúnak. Ebben véd a középszerűségtől, nagy célokra buzdít, kitartást és szorgalmat ajánl a tanulmányok folytatásához. Azt is kifejtette e művében, hogy aki már valamit tud, azt meg kell tanítania másokkal.