BOLDOG VILÁG
Móricz Zsigmond
Összes Állatmeséi
A
boritékot, a meseképeket és a
díszbetüket GARA ARNOLD rajzolta.
NYUGAT
IRODALMI ÉS NYOMDAI
RÉSZVÉNY TÁRSASÁG
Nyomatott a NYUGAT nyomdájában.
Elektronikus
változat:
Budapest : Magyar Elektronikus Könyvtárért Egyesület,
2013
Készült az Internet Szolgáltatók Tanácsa
támogatásával.
Készítette az Országos Széchényi Könyvtár
E-könyvtári Szolgáltatások Osztálya
ISBN 978-615-5292-38-5
(online)
MEK-11475
TARTALOM
A KÓRÓ ÉS A KIS MADÁR
KECSKÉÉK ÉS A FARKAS
A TÖRÖK ÉS A TEHENEK
KISTYUK ARANY BÓSÁJA
A PÓRULJÁRT FARKAS
RÓKA, MEG A FAVÁGÓ
MEDVE, RÓKA, MEG AZ EMBER
TÖBBET ÉSZSZEL, MINT ERŐVEL
GALAMB, RÉCE, MEG A LÚD
A KIS EGÉR
DISZNÓK AZ ESŐBEN
SZENT A BÉKE
A MEDVE MEG A MÓC
RÓKA KOMA DOKTORSÁGA
DISZNÓ, KUTYA, MACSKA, EGÉR
A REPÜLŐ FARKAS
KIS MALAC MEG A FARKASOK
A SOK JUH MESÉJE
A CSIZMADIA MALACA
NYULAPÓ ARANYLAKODALMA
A FEHÉR LÓ
A FARKAS A FALUVÉGEN
KOLDUS VEREBEK
ICIRI-PICIRI
VADÁSZKOMPÁNIA
A RÓKA ÉS A TYUK
FARSANG VÉGÉN
A HÉJA
A VERÉB
A BÖLCS RÓKA
Csip, csip,
csip,
Csip, csirip,
Kóróra száll
A kis madár:
Ringass,
rengess,
Azért szálltam rád.
- Bizony nem én senki madarát!
S
kevély kóró nem ringatta
Isten madarát.
El is röpül a
kis madár,
Kényes kecskét előtalál.
- Kedves kecském rágd a
kórót.
- Rágtam mikor jó kedvem vót.
Kényes kecske kórót nem
rág,
Kevély kóró nem ringatja
Isten madarát.
Repül, repül
a kis madár,
Futó farkast előtalál.
- Futó farkas fald fel
kecskét.
- Faltam én már elegecskét.
Egyet sem lép kecske
enni,
Kényes kecske kórót nem rág,
Kevély kóró nem
ringatja
Isten madarát.
Tovább,
tovább a kis madár,
Erdő-berdőt előtalál.
- Kergesd farkast a
kedvemér!
- Kergesse az ördögszekér!...
Erdő nem megy farkas
verni,
Farkas nem lép kecske enni,
Kényes kecske kórót nem
rág,
Kevély kóró nem ringatja
Isten madarát.
Száll,
tovaszáll a kis madár,
Parázstüzet előtalál.
- Tűz égesd meg
erdő fáját!
- Égesse meg maga magát!...
Tűz nem siet erdőt
égni,
Erdő nem megy farkas verni,
Farkas nem lép kecske
enni,
Kényes kecske kórót nem rág,
Kevély kóró nem
ringatja
Isten madarát.
Siet tovább a
kis madár,
Özönvizet előtalál.
- Oltsd el tüzet jó vízözön!
-
Van is nekem ahhoz közöm!...
Víz nem szalad tűz oltani,
Tűz nem
siet erdőt égni,
Erdő nem megy farkas verni,
Farkas nem lép
kecske enni,
Kényes kecske kórót nem rág,
Kevély kóró nem
ringatja
Isten madarát.
Haraggal
száll a kis madár,
Bömböm bikát előtalál.
- Bömböm bikám idd ki
vizet!
- Nem én, ha száz pengőt fizet!...
Bika nem ront vizet
inni,
Víz nem szalad tűz oltani,
Tűz nem siet erdőt égni,
Erdő
nem megy farkas verni,
Farkas nem lép kecske enni,
Kényes
kecske kórót nem rág,
Kevély kóró nem ringatja
Isten madarát.
Dühvel süvölt
a kis madár,
Furkós fütyköst előtalál.
- Furkós fütykös üsd a
bikát!
- Üsse guta a rossz fiát!...
Furkó nem zúg bika
ütni,
Bika nem ront vizet inni,
Víz nem szalad tűz oltani,
Tűz
nem siet erdőt égni,
Erdő nem megy farkas verni,
Farkas nem lép
kecske enni,
Kényes kecske kórót nem rág,
Kevély kóró nem
ringatja
Isten madarát.
Csüggedve
száll a kis madár,
Fúróférget előtalál.
- Féreg, furkót furd ki
nekem!
- Furja ki a veszedelem!...
Féreg nem fut furkót
fúrni,
Furkó nem zúg bika ütni,
Bika nem ront vizet inni,
Víz
nem szalad tűz oltani,
Tűz nem siet erdőt égni,
Erdő nem megy
farkas verni,
Farkas nem lép kecske enni,
Kényes kecske kórót
nem rág,
Kevély kóró nem ringatja
Isten madarát.
Földre fárad
szegény madár,
A kis kakas reá talál.
- Jaj kis kakas kapd fel
férget!...
- Felkapom én szivem érted!!!
Csak egyet lép, férget
kapni:
S féreg megy a furkót fúrni,
Furkó siet bika ütni,
Bika
szalad vizet inni,
Víz is rohan tűz oltani,
Tűz is vágtat,
erdőt égni,
Erdő zúdúl farkas verni,
Farkas ugrik kecske
enni,
Kényes kecske kórót rágja,
Kevély kóró bezzeg kéri:
-
Gyere ide ringatózni
Isten madárkája.
Domboldalon
kicsi ház,
Ott lakik a kecske,
Felesége otthon várja,
Vele
van a két gidája.
Hanem közel a berek,
Hol a farkas tekereg!...
- Jaj de kár,
- szól kecske néni, -
Énnekem is el kell menni.
Vigyázzatok jó
fiaim
Ha nem leszek itthon,
Erre jár a gonosz farkas,
Be ne
jöjjön titkon.
A két gida
megigéri
S igy folytatja kecske néni.
- Az ajtót
jól bezárjátok,
Senkinek ki ne nyissátok.
Nézd csak fehér az én
lábam,
Majd én ezt bedugom,
Hogyha megint hazajövök,
Nektek
a kulcslyukon.
Megérti a két
kis gida
S igy folytatja kecske mama:
- Ha valaki
dörömbözne,
Kiáltsátok, hogy: nem jössz be!
De ha édes anyánk
vagy,
Dugd be a fehér lábad!
Ha bedugom kinyitjátok,
Nem jut
be farkas hozzátok!
A gidák
igérik roppant,
Kecske anyó vigan toppant.
De most jön a farkas
s fülel,
A kulcslyukon hosszu fűllel!
-
Megismertek, ha szólok is,
Édes nektek a hangom is!
Ezt mondom
én majd odakinn:
Tele van a tőgyem tejjel,
Tele van a szarvam
vajjal,
Eresszetek be fiaim!
Megöleli két
gidáját,
Megcsókolja szemét, száját,
Farkas koma elsompolyog
És
a bokorban mosolyog!
Kecske néni eltávozik
És egy cseppet sem
aggódik!
Jön mindjárt
a farkas koma,
Vastag hangon ezt morogja:
- Anyátok
vagyok idekinn,
Tele van a tőgyem tejjel,
Tele van a szarvam
vajjal,
Eresszetek be fiaim!
A két gida
csodálkozik,
Ezt a hangot nem ismerik!
- Ha a mi jó anyánk
vagy,
Dugd bé a fehér lábad!...
Juj fekete, farkas vagy!
Nem
a mi jó anyánk vagy!
Hű! a farkas
ámul-bámul,
Az ajtóról rögtön tágul.
Most már ugyan mihez
fogjon,
Hogy a gidákon kifogjon!
Elsiet a
szemétdombra,
Ráakad egy fehér rongyra.
Abba csavarja a
lábát,
Hogy rászedje két gidácskát!
Ujra zörget a kis házba,
És
rákezd a mondókára:
- Itt van
anyátok idekinn,
Tele van a tőgyem tejjel,
Tele van a szarvam
vajjal,
Eresszetek be fiaim!
- Ha a mi jó anyánk vagy,
Dugd
bé a fehér lábad!
Farkas koma
be is dugja,
A két gida megbámulja.
Mit tegyenek, hiszen
fehér,
Az ő eszük nem messze ér!
Kinyitják
neki az ajtót,
Benn a farkas gonosz fattya,
Mindakettőt hamm
bekapja
És azt mondja: Ej de jó vót!
Magára zárja
a házat,
Ugy vackol magának ágyat.
És kényelmesen elhasal,
A
kémény alatt nagy hassal!
Jön a kecske
anyó végre,
Zörget az ajtón igy kérve:
- Anyuskátok van
idekinn,
Tele van a tőgyem tejjel,
Tele van a szarvam
vajjal,
Eresszetek be fiaim!
Hát
mormog-dörmög az ordas,
Csalogat a gonosz farkas:
- Ha a mi jó
anyánk vagy,
Dugd bé a fehér lábad!
Kecske néni
megijed,
Hát odabent mi lehet!
Meglátja a kulcslyukon,
Farkas
fekszik a suton.
Friss eszével egyet gondol:
- No farkas te
csak dorombolj!
Jó helyen vagy kémény alatt!
Evvel a tetőre
szaladt
S két gidától dagadt hasra,
Le is ugrott a farkasra.
Az ordasnak
megesett,
Hogy a kecske ráesett.
Abb' a percbe
kipukkant,
Két kis gida kipottyant.
A kis bohók kigurultak,
Azt
se tudták, hogy hol voltak.
Azt hitték, hogy most
ébredtek,
Ásitoztak és szepegtek:
- Anyukám még ne kőts
fel,
Ugy aludtam, mint a tej!
De bezzeg
anyjok örül,
S jár a két fia körül!
Hogy volt, mi volt, nincs-e
baj?
Egy karcolás sincs, sebaj!
Apjuk is jön, kecske bátya,
A
kipukkant farkast látja.
Elmondják, hogy-mint ese?
Kacajnak
nincs vége se,
Igy végződik a mese.
Volt
egy török, Mehemed,
Sose látott tehenet.
Nem is tudta
Mehemed,
Milyenek a tehenek.
Egyszer
aztán Mehemed,
Lát egy csomó tehenet.
"Én
vagyok a Mehemed!"
"Mi vagyunk a tehenek!"
Csudálkozik
Mehemed,
Ilyenek a tehenek?
Számlálgatja
Mehemed,
Hányfélék a tehenek.
Meg is számol
Mehemed,
Háromféle tehenet.
Fehéret,
feketét, tarkát,
(Mesemondó bácsi tapsol és
ijesztve kiált)
Meg ne fogd a tehén farkát!
Nem
tudta ezt Mehemed,
S felrugták a tehenek.
Kis tyuk
kiment kert alá,
Kapirgált,
Jött a szarka, elvitte
Arany
bósáját,
Kis tyuk sír-rí, ja-ja-jajj!
Kérdi a kert, mi a baj?
-
Nagy baj van a faluba!
- Mi baj van a faluba?
- Jött a szarka,
elvitte
Arany bósámat,
Én nem tojok tojást
többet
Gazdasszonyomnak.
Összecsapja kezét a kert
S azt
kiáltja ja-ja-jajj!
Nagy a baj!
Púp nőtt az én hátamon,
Olyan
nagy a bánatom!
Kert púpos
lett, ja-ja-jajj!
Sövény kérdi, mi a baj?
- Nagy baj van a
faluba!
- Mi baj van a faluba?
- Kis tyuk kiment kert
alá,
Kapirgált,
Jött a szarka, elvitte
Arany bósáját.
Tyuk
nem tojik asszonyának,
Rajtam púpot hányt a bánat!...
Összecsapja
kezét a kert
S azt kiáltja ja-ja-jajj!
Nagy a baj!
Én
kidülök angyalom,
Olyan nagy a bánatom!
Sövény
kidült, ja-ja-jajj!
Kérdi a fa, mi a baj?
- Nagy baj van a
faluba!
- Mi baj van a faluba?
- Kis tyuk kiment kert
alá
Kapirgált,
Jött a szarka, elvitte
Arany bósáját.
Tyuk
nem tojik asszonyának,
Kerten púpot hányt a bánat,
Én is
kidültem utánok.
Összecsapja kezét a fa
S azt kiáltja
ja-ja-jajj!
Nagy a baj!
Levelem mind lehajitom,
Olyan nagy a
bánatom!
Mind
leszórta, ja-ja-jajj!
Kérdi patak mi a baj?
- Nagy baj van a
faluba!
- Mi baj van a faluba?
- Kis tyuk kiment kert
alá
Kapirgált,
Jött a szarka, elvitte
Arany bósáját.
Tyuk
nem tojik asszonyának,
Kerten púpot hányt a bánat,
Sövény
kidült egyszeriben,
Én leszórtam zöld levelem!
Összecsapja a
két kezét
A kis patak ja-ja-jajj!
Nagy a baj!
Vérrel hányom
a habom!
Olyan nagy a bánatom!
Véres a hab,
ja-ja-jajj!
Szolgáló jön, mi a baj?
- Nagy baj van a faluba!
-
Mi baj van a faluba?
- Kis tyuk kiment kert alá,
Kapirgált,
Jött
a szarka, elvitte
Arany bósáját,
Tyuk nem tojik
asszonyának,
Kerten púpot hányt a bánat,
Sövény kidült
egyszeribe,
Lehullt fának zöld levele,
Vérrel buzgok én
felfele.
Összecsapja kezét a lány
S azt kiáltja
ja-ja-jajj!
Nagy a baj!
Korsóm földhöz vághatom,
Olyan nagy
a bánatom!
Korsó eltört,
ja-ja-jajj!
Gazdasszony szól, mi a baj?
- Nagy baj van a
faluba!
- Mi baj van a faluba?
- Kis tyuk kiment kert
alá,
Kapirgált,
Jött a szarka, elvitte
Arany bósáját,
Tyuk
nem tojik asszonyának,
Kerten púpot hányt a bánat,
Sövény
kidült egyszeribe,
Lehullt fának zöld levele,
Patak buzog véres
habban,
Én a korsóm földhöz csaptam.
Összecsapja a két kezét
Az
asszony is, ja-ja-jajj!
Nagy a baj!
Kovászt falra
mázolom,
Olyan nagy a bánatom!
Jön a gazda,
ja-ja-jajj,
A kaszával, mi a baj?
- Nagy baj van a faluba!
-
Mi baj van a faluba?
- Kis tyuk kiment kert alá,
Kapirgált,
Jött
a szarka, elvitte
Arany bósáját.
Tyuk nem tojik
asszonyának,
Kerten púpot hányt a bánat,
Sövény kidült
egyszeribe,
Lehullt fának zöld levele.
Patak buzog véres
habba,
Lány a korsót földhöz csapta,
Kovászt mázolom a
falra!
Összecsapja a két kezét
A gazda is, ja-ja-jajj!
Nagy
a baj!
Kaszám fiamba csapom,
Olyan nagy a bánatom!
Belecsapta,
ja-ja-jajj,
Sir a gyerek, mi a baj?
- Nagy baj van a faluba,
-
Mi baj van a faluba?
- Kis tyuk kiment kert alá,
Kapirgált,
Jött
a szarka, elvitte
Arany bósáját.
Tyuk nem tojik
asszonyának,
Kerten dombot hányt a bánat,
Sövény kidült
egyszeribe,
Lehullt fának zöld levele,
Patak buzog véres
habba,
Lány a korsót földhöz csapta,
Szétkente anyád a
kovászt,
Én beléd vágtam a kaszát!
Mért van eszed mindig
másra,
Nem a kis tyuk bósájára.
Összecsapja a két kezét
A
kis fiu, ja-ja-jajj!
Nagy a baj!
Ördög vigye a kis
tyukot,
Szarkát, kertet, fát, patakot,
A szolgálót, a
kovászát,
Az édes apám kaszáját,
Mától kezdve most mán,
jujju,
Lyukas lesz itt minden fiju!
Jaj de nagy a
bánatunk!
Kilukadt a hátuljunk!
Volt egy
farkas, szörnyü éhes,
Szörnyü éhes, szörnyü mérges.
Elindult
vadászni,
Bár alig birt mászni,
Olyan éhes volt szegény
Bús
legény.
Megy,
mendegél, meg-megáll,
Lúdcsapatra rátalál.
- Adjon
isten, ludaim,
Jól vezettek utaim.
Jó egészséget
tinektek,
Tudjátok, hogy most megeszlek?
- Adjon isten
neked is,
Farkas bácsi, vén hamis.
Már ha muszáj, mi nem
bánjuk,
Csak azt az egyet kivánjuk:
Hadd gágogjunk
utoljára,
Öreganyánk nótájára.
- Giá-gá-gá!
- igy a falka,
A farkas is tódit rajta.
- Au-vau! énekel,
S
hess! - a liba szárnyra kel.
Ének végén
hogy megáll,
Friss pecsenye messze száll
- Tyű, az apám se volt
kántor,
De a fia se lesz máskor.
Soha többet ily galibát,
Ének
nélkül eszem libát.
Megy,
mendegél, meg-megáll,
Tarka tehént megtalál.
- Tarka
tehén, jó étvágyat,
Gyomromban van vetve ágyad.
Búcsúzz el az
istenedtől,
Mert megeszlek mindenestől.
- Ha megeszel, rajta
lelked,
De csak előbb gyohontass meg.
- Azt megteszem. - Áll
két lábra,
Keresztet vet szent hasára.
Tarka tehén fejét
szegi,
Neki szalad, felökleli.
- Au! - az apám se volt pap,
De
a fia se lesz holnap!
Megy,
mendegél, meg-megáll,
Szürke lóra rátalál.
- No szürke ló, hál'
istennek,
Csakhogy itt vagy, megehetlek!
- Ha megeszel, még azt
tedd meg,
A patkómat igazitsd meg.
- Hamar, mert már éhes
vagyok.
- Hátulsó bal lábon kotyog. -
Mig a farkas nézi,
fogja,
A szürke ló fejen rugja.
Hej, az apja se volt
kovács
Farkasnak se kell már tanács.
Le is ut, fel
is ut,
Róka koma futva fut.
Elől tűz, hátul víz,
Reszket
benne minden íz.
Sűrű erdő,
rengeteg,
Még sem talál rejteket.
Köröskörül kopó csahol,
Lába
nyomán vadász lohol.
- Jaj, favágó
apóka,
Bajba vagyon a róka,
Bujtasson el engem
gyorsan,
Meghálálom százszorosan.
Jól van, jól
van, te róka,
A kunyhóm jó buvóka.
Hanem aztán majd
meglátom,
Mit ér a szó, jó barátom.
Dirr! durr! -
itt a vadász.
- Hej favágó, mit csinálsz?
- Faricskálok
árnyelet.
- Róka koma hol lehet?
Mondjad már,
hogy láttad-e?
- Beszélgettem is vele.
- Mikor láttad? hol van?
merre?
- A mult télen kószált erre.
- Hej favágó,
vakapád,
Tedd bolonddá nagyapád.
Szalad már a vadász ujra,
Nem
néz rá az intő ujjra.
A bütyök ujj
mutogatta:
Ott kuksol az ebugatta!
Dirr! Durr! - a vadász már
A
cserjében messze mászkál.
- Hóha, hóha,
ne te né!
Róka koma elmennél?
Ez barátság, ez a hála?
Az
igéret füstbe szálla?
- Róka
vagyok, szóltál értem,
Szóval hát köszönöm szépen.
De ujjoddal
azt intetted,
Hogy nem kivánsz hálás tettet.
Róka:
Adjon
isten, medve koma!
Medve:
Adjon
isten, róka koma!
Róka:
Ej
be begyes, ej be merész,
Kelmed mindig csatára kész!
Medve:
Bizony
nem is ajánlom,
Hogy utamba találjon
Akárki is akadni,
Ha
meg akar maradni,
Bundájában, kedvében,
Becses uri bőrében.
Róka:
No,
no csinyján, medve koma!
Medve:
Brum,
brum, rókát eszem, koma!
Róka:
Hiszen
ilyen inci-finci,
Ha kelmed csak meglegyinti,
Rögtön kiadja a
párát,
De kend is megleli párját.
Medve:
Soha
biz én, az a híjjom,
Nincs ki velem párbajt víjjon.
Róka:
Hát
az ember?
Medve:
Hisz
én kenddel
Majd elbánok, ha csúfol.
Róka:
Medve
koma, kend szúrkol.
Szájjal persze hősködik,
S ha embert lát,
megszökik.
Medve:
Tányértalpam,
Lompos
farkam,
Hol egy ember, ide vele,
Hogyha kedves az élete.
...
Ott jön egy pók két lábon,
Az az ember, barátom?
Róka:
Ez
nem ember, még csak lesz,
Ne gyerekre, nagyra less.
Medve:
Itt
jön egy sün, lába három.
Ez az ember? alig várom.
Róka:
Ez
nem ember, már csak vót,
Alig birja a mankót.
Medre:
Irgum-burgum,
mi ez már?
Róka:
Ez
az ember! a huszár!...
Isten áldjon medve koma!...
(Elszalad;
később találkozik a szaladó medvével)
No, hogy
izlett a lakoma?
Medve:
Cudarul,
csak ne nevess.
Paprikás volt a leves.
Sose láttam olyan
dögöt,
Száz lépésről szembe köpött.
Tilinkóján rám
fütyöle,
Most is cseng a fülem bele.
Fényes nyelvét
kirántotta,
A szememet kápráztatta.
Megberetvált, beste
féreg,
A májamban nőtt a méreg!
Csak nem türöm, az
ebadta!
Kaptam magam, elszaladtam.
Félre! Ne állj az
utamba,
Mert megeszlek ebb' a nyomba',
Kinek van ma
halni kedve'?
Én vagyok a mérges medve.
Oh gyönyörű
tavasz idő,
Kizöldült az erdő-mező.
Erdő-mező vigan
ragyog,
Szegény ember búsan motyog.
-
Ringyes-rongyos életem,
Sok a bajom énnekem.
Csak dolgozom,
pedig való:
Mihelyt dolog, mindjárt nem jó.
Hát kinlódjék itt
az ördög,
Tartson ekét, hajtson ökröt.
Biz én megyek,
urizálok,
Erdőn-berdőn kóricálok.
Erdőn-berdőn
sétála,
Hát ihol, nagy a lárma.
Bömbölés meg makogás,
Sose
látott ilyet más.
Kopott bundás öreg medve,
Egy kis nyullal
tülekedve.
Szegény ember
úgy kacag,
Majd a szíve megszakad.
Dühbe jön ám a medve,
Igy
kiált ráförmedve:
- Veszetthordta embere,
A mért rajtam
nevetgetsz,
Ebb' a nyomba megeszlek,
Szőröstül meg
bőröstül,
Két kis keszeg ökröstül.
- Jaj, ne
tedd azt, soha többet!
Ki szántja fel a földemet.
Jaj, megölne
a nagy szégyen,
Hogyha úgy maradna félben.
- No jó, akkor várok
estig,
Vacsorára is jól esik,
Ha a medve embert eszik.
Oh szép idő,
süt a nap,
Szegény ember szántogat.
Róka arra kerül-fordul:
-
Mit búsul kend olyan mordul?
- Búsulok
én, van okom,
Túlélni sem is fogom.
Ha te tudnád, a mit
én,
Halálfia vagyok én.
- Mi a
patvar, mi az eset?
- Úrhatnámság belém esett.
Sétálok az
erdőben,
Hát lárma van előttem,
Bömbölés, meg makogás,
Sose
látott olyat más.
Kopott bundás
öreg medve,
Egy kis nyullal verekedve.
Kacagtam egy nagyot
rája,
Medve megesz vacsorára.
- Bizzon csak
rám minden bajt,
Rendbe hozom én ezt majd,
Hogyha nekem kend
fizet:
Egy kakast a hat tyukjával,
A mit akar, azt tehet,
Medve
uram bundájával.
Megigéri,
hogyne, persze,
Pedig alig van rá mersze.
Az apjának se volt
talán,
Annyi tyukja az udvarán.
- Hallja
kend, ha medve bátya,
Ideállít, sose bánja.
A bokorban ott
leszek már,
S trombitálok, mint a huszár.
Medve apó
megszeppen,
Bujtassa el sebesen,
Abb' az ócska
szenes-zsákba,
A többit oszt' kelmed lássa.
- Ejnye,
ejnye, nagyszerü,
Róka, kend ám nagyeszű!
S szól a róka büszke
fővel:
- Többet észszel, mint erővel.
Este jön a
medve lustán,
- No te ember véged most mán. -
Hát csak
trombitaszó harsog,
- Mi ez ember? mi ez, hallod?
- Hallom
uram, a huszárok.
Azt se tudni hány a számok.
- Irgum-burgum,
ezt restellem,
Magam lenni ennyi ellen.
- Talántán félsz, medve
uram?
- Dehogy, de a dolog úgy van,
Minapába megkergettem,
Egy
sereget csúffá tettem.
Minek mindig bántani,
Ha nem muszály
ártani?
Csak tudnám,
hogy hová bújjak,
Te rád sem emelnék ujjat.
- Itt van egy
zsák, a szenes,
Bújj be, de oszt' ne nevess.
Medve bebújt,
róka kibújt,
Huszárosan kürtjébe fujt.
- Adjon isten, jó
barátom,
Hát jól vagyunk, ahogy látom.
- Köszönöm
csak lehetősen,
Hová ilyen sietősen?
- Medve bőrre
vadászom,
Beszélte a vadászom,
Erre van egy öreg medve,
Kinek
huszárra van kedve.
Fogadtam a barátommal,
Lepuskázom én
azonnal.
Be is ittuk már a bőrét,
Felhörpintvén száz pint
lőrét.
- Ez már oszt vitéz dolog.
- Hát a
zsákban mi mozog?
- Sose törődj te vele,
Szenes tőke, fekete.
-
No ha tuskó, fogd a fejszét,
Hasítsd ketté ezt a bütykét.
Szegény ember
fejszét kapja,
Medve fejét ketté csapja.
Róka koma
majd kipukkan,
Hemperegve kacag mostan:
- Ezt tanuld meg
emberfővel:
Többet észszel, mint erővel!
Hanem aztán hallja
kend,
Baj lesz abból, annyi szent,
Ha kakasom, hat tyukom,
Ma
este meg nem kapom.
Szegény ember
haza megy,
Hiszen akkor egyre megy.
Az apjának se volt
talán,
Annyi tyukja az udvarán.
Esteledik,
alkonyodik,
- Róka koma, kend kopog itt!
- Én, én
vagyok, ajtót nyiss hát,
Kakasomat, tyukom add át.
Hat tyukom,
a kakasom,
A mig meg nem haragszom.
Szegény ember
csendesen,
Mintha kopó lenne benn,
Morog, szűköl és
csahol,
Mint az eb az ágy alól.
- Szegény ember, hallod-e,
Mi
teszen úgy odabe?
- Három kopó itt akadt,
Bosszantja a
rókaszag...
Várj az ajtót kinyitom,
A tyukodat odadom...
Isten
verte rossz döge,
Alig birok már vele.
- Szegény
ember, ki ne nyisd,
Várjál lelkem egy kicsit.
- A hat tyukot,
kakast, kappant, -
Fizethetnék ám én roppant.
- Neked adom
tyúkod, kokód,
Pusztuljon el minden kopód.
Róka szalad
bugafővel,
Szegény ember
Kacag
kedvvel:
Többet észszel, mint erővel!
Az volt
egyszer bajos élet,
Hogy a vizek kiszáradtak,
A folyóból mind
kötél lett,
Patakokból csepümadzag,
Fától-fáig, -
hegytől-hegyig
Kifesziték egytől-egyig,
S mint száritó
kötelekre
Teregették föl ezekre
A tengerek lepedőit,
Tavak,
tócsák kis kendőit,
Igy száríták, igy bizony,
A sok vizet a
napon.
No, mit
tegyen szegény galamb,
Hát még a lúd, meg a réce!
Összefognak,
ők nem fognak
Szomjan halni csak azért se,
Elmennek ők világ
végre,
Mig inni nem kapnak végre.
Réce, liba,
kéz a kézben,
Billeg-ballag az útfélen.
Búgó galamb föntről
kutat,
Tavat, folyót, forrást kutat.
Mennek, mennek világ
végre.
Hát a galamb igy szól végre.
- Nem hal
szomjan, aki jámbor,
Hogyha viz nincs, van bor, van bor?
No,
megörül a kacsa:
- Csak a csapra, csak csapra!
A liba is rá
vijjong:
- I-i-gyu-unk, i-i-gyunk!
S úton talált
hordó bort
Csapolták, mig benne volt.
Addig örülgettenek,
Végre
be is csiptenek.
Jókedvüknek nincs határa, -
Ezért van az, hogy
ha már ma
Jókedvüknek jöttét látják,
- Amit akkor - azt
kiáltják.
Hol volt; hol
nem, túl az
Óperenciáson,
Élt egy gazdag ember,
Kinek egy
rakáson
Tyhuhaja!
A buzája sok vala.
Nem cserélne a
királylyal,
Egy egész asztalfiával.
S ki a kulcslyukon
befér,
Rákapott a kis egér.
Dühös lett a
gazda:
Ideállj, te macska!
Az egeret elfogd,
Mert rosszul
lesz dolgod!
Macska állott
istrázsára,
Jön az egér nemsokára.
Macska rácsapja a karmát,
S
lecsippenti egér farkát.
Cini-cini-zirr!
Az
egérke sír:
Macska néni, adszi mán,
Fityelótyám, farkincám.
-
Odadom, de nem ingyen,
Hozzál tejet íziben.
Szalad
az egér,
A tehénhez ér.
Tehén, nekem
tejet adj,
Tejet adom macskának.
Macska ideadja
tán
Fityelótyám, farkincám,
- Adok ám, de nem ingyen,
Hozzál
szénát íziben.
Szalad az egér,
A
kaszáshoz ér.
Kaszás, nekem szénát szedj,
Szénát adom
tehénnek.
Tehén érte tejet ad,
Tejet adom macskának,
Macska
ideadja tán
Fityelótyám, farkincám.
- Adok én, de nem
ingyen,
Cipót hozzál íziben.
Szalad az
egér,
Gazdasszonyhoz ér.
Asszony, nekem
cipót hozz,
Cipót viszem kaszáshoz.
Kaszás nekem szénát
szed,
Szénát adom tehénnek.
Tehén érte tejet ad,
Tejet adom
macskának,
Macska ideadja tán
Fityelótyám, farkincám.
- Adok
én, de nem ingyen,
Szalonnát hozz íziben.
Szalad
az egér,
A disznóhoz ér.
Disznó, adjál
szalonnát,
Asszony érte cipót ád,
Kaszás érte szénát
szed,
Szénát adom tehénnek.
Tehén érte tejet ad,
Tejet adom
macskának,
Macska ideadja tán
Fityelótyám, farkincám.
- Adok
ám, de nem ingyen,
Makkot hozzál íziben.
Szalad
az egér,
A makkfához ér.
Tölgyfa,
makkot adj nekem,
Hogy a disznóhoz vigyem.
Adjon érte
szalonnát,
Asszony ezért cipót ád.
Kaszás ezért szénát
szed,
Szénát adom tehénnek,
Tehén érte tejet ad,
Tejet adom
macskának,
Macska ideadja tán
Fityelótyám, farkincám.
- Adok
kicsiny egerem,
Minden makkom leverem.
Örül
az egér,
Bőribe se fér.
Jaj de veszti a
kedvét,
Potyog a makk, mint a jég.
Megkollintja
egy,
Kis egérke nyekk!
Nem kell most
már semmi jó,
Sem szalonna, sem cipó,
Se széna, se
tejecske,
Még a fityelótya se.
Perzsel a
nap, meleg a nyár,
Kinn a mezőn a disznónyáj.
Vigan túrják fel
a tallót,
Soha jobb dolguk még nem vót.
De csak
felleg kerekedik,
Nagy zivatar közeledik,
Dörög az ég, eső meg
jég,
Mintha dézsából öntenék.
Megrémült a
disznók hada,
Fényes délben vágtat haza.
Mind rémülten
karikázik,
Az új ruha még elázik.
Van visítás,
van sivítás,
Jaj iszonyú a megázás,
Mig a falun végig
érnek,
Egyre kurrognak a vének:
... "Hogyha
én ezt tudtam vóna,
Köpö-nyeget hoztam vóna!"
Rásír a sok
kis malac is!
"Én is, én is, én is, én is!"
Ugy berontnak
a kapuba,
Aki ott áll az utjokba,
Köszönni sem ér rá
nekik,
Mint a semmit, ugy fellökik!
Falánk farkas
az akolba,
Farsang farkán betekint.
- Adjon isten, jó
juhaim,
Szép idő van odakint.
Arany idő, süt a nap,
Tavaszodik
maholnap.
Zöld a fű már a mezőn, -
Vén
kos,
Öreg kos!
Mért ültök
bent éhezőn?
Lett odabenn zúgás-búgás, -
Vén
kos
Ám okos!
Igy szól:
Nálunk ez a szokás:
Jobban, mint az üres hastól,
Jobban félünk
a farkastól,
Pedig nincsen még nekünk
Szerződéses jó ebünk,
Ki
tereljen sáron, vizen,
Bútól,
Búbajtól,
Farkasfogtól
megőrizzen.
- Ugyan, ugyan! Hallja, hallja!
A
vén
Mire kén,
Ha nem búra,
másnak bajra!
Azt sem tudja jó após,
Farkas azért
harapós,
Azért dühös a juhra,
Mert a kutya az ura?
'Sz
farkas meg juh, juh meg farkas!
Két jó testvér, összepászol!
Ha
a kutya, a gaz kutya
Össze nem veszítné százszor!
Ki mondja,
hogy ez nem igaz?
Hát nem mindig uszít a gaz?
Csak egyszer is,
hát valóba
Csak egyszer is voltunk jóba?
Juhok! Itt a béke
utja,
El ne állja cudar kutya!...
- Eddig ha egy lépést
tettünk,
Ha egy toppot közeledtünk,
Nem ugatott? Nem
üldözött?
Élt-e a farkas juhok között?
Félti a gaz
kenyerét,
Összeveszít minket elébb!
Juhot, farkast, jó
barátot,
És úgy disputálja rátok:
Ő tőle függ a
juh-élet!
Juhok! A pokolba vélek!
... De ha ellenség is
volnék,
Hát hisz rendén nem az vón' rég,
Hogy épen
kedvemre tesztek,
Kibékítni igyekeztek!?
S ez valami!
Épen
azzal bosszantani,
Amiért haragszom rátok, -
Hát kutyaőrt
fogadnátok?
Nos, tegyetek ahogy tetszik.
Bár ellenség voltam
eddig,
Már ma itt van a tenyerem,
Csapjatok fel, nosza
velem.
Éljen a hon, itt az óra,
Hadd forduljon minden
jóra!
Éljen a hon, a haza!
Végre
A
béke
Szilárd legyen, ne laza!
No a juhok
felcsapának.
Vén
kos
Habókos,
Dünnyög-bünnyög
ő magának.
De a farkas törvényt üle, -
Szavaztak, mint ő
fütyüle:
A szövetség erős legyen,
Vén kos a kés alá megyen!
-
Szó se szólal ellene...
Hiszen csak az kellene!...
Szól a
farkas: A nagy égre!
Drága
vérem
Megigérem:
Véremmé
lesztek ti végre!
Drága
fajtám,
Mint
ohajtám
Farkas-juh közt szent a béke!
Jó a
ropogó
Piri mogyoró.
Mackó uram szereti,
Bokrában
felkeresi.
Egy
tenyere
Tele vele,
A
másikkal
Ugy csap
bele.
Meghámozza, lám, lám,
És bekapja, hám! hám!
Ha
teleszed egy mancsot,
Vigan eszi és csamcsog.
Jó
a ropogó
Piri
mogyoró.
Nagyhaju móc keresi,
Öblös zsákba
beszedi.
Bosszus,
mérges,
Sok a
férges,
Ritka a
jó,
Zsákba való.
- Ej
szentecském, mennybe lakó,
Ki járkált itt annyi lopó?
Én előlem
aki szedi,
Hogy a nyakát törd ki neki!
-
Jó a ropogó,
Piri mogyoró?
Egy
marokkal adok neked,
Elő ne híjd a szenteket!
Szól
nevetve
Igy a
medve;
Tele
marka,
Odatartja.
Eltátja a
száját ekce,
A szegény móc s nyögi: Nyechce!
Nem kell kérem
nagyságos úr,
S ugy elszalad, akár a nyul.
Róka koma
éhes hassal
Vadkörtefa alatt hasal.
Hallgatja, hallgatja
Bús
gili búgását,
De még keserübben
Éh gyomra korgását.
Hanem
végre egyet gondol
S felszól: Gili, ne dorombolj!
Magam is
dalolok ilyet,
Vagy vígat fujj, vagy semilyet.
Szól a gili síró
szóval:
- Beteg szegény feleségem,
Nem szolgálhatok most jóval.
- Beteg
szegény? Hál' istennek,
Nagyon örülök én ennek.
Hogyne
örülnék, hogy tudom,
Doktor vagyok, meggyógyítom!
- Róka bátya,
isten áldja,
Kend a szegény jó barátja...
- No csak semmi
szószapora,
Hanem hamar a dologra.
- Hókusz-pókusz! - így a
róka,
Csupa móka a mondóka.
Járja, fújja, súgja, búgja,
Ravasz
kutya ugyan tudja!
Mikor aztán
alig bírja,
Komoly képpel csak kiszúrja:
- Hol van az orvoslás
díja?
- Mit fizessek? semmim sincsen!
- Ohó, az nem úgy megy,
kincsem.
Én sem kaptam ingyen,
Én sem adom ingyen.
A
tudomány méregdrága,
Ez viszen a másvilágra!
Fizetésért
mindent,
Ingyen csak a bolond járja.
- Jaj, nem tudok én
fizetni,
Fiaimnak sincs mit enni.
- Hát dobd le egy fiad
szentem,
Vagy mindet megeszem menten.
Ásó lábam fád
kiássa,
Fűrész farkam ki is vágja,
Éles fogam csontjuk rágja.
Mit csináljon
szegény gili,
Sírva-ríva csak leveti.
Róka vígan
elmegyen,
Másnap ujra megjelen.
S szívszakasztó búra,
Gilit
eszik ujra.
Hármat sirat a gili már,
Meghallja a szennyes agár.
- Gili, gili,
mi a bajod?
- Oda vagyok, majd meghalok.
Róka doktor
fizetésül,
Sorra megesz gyerekestül.
Ásó lába fám
kiássa,
Fűrész farka le is vágja,
Éles foga csontom rágja,
-
Három fiam élte bánja.
- Jaj te
bolond, te oktalan,
Hogy lehetsz ily boldogtalan?
Többet fiad
le ne lökjed,
Annak a rossz kutya dögnek.
Hiszen neked úgysem
árthat:
Mondjad máskor: "No csak vágjad!"
Hej!
becsület nincs azon!
Nem viszi el szárazon!...
Fészked alá ide
fekszem,
Falevéllel fedj be engem.
Megfizetem orvoslását,
Nem
kivánja többet mását.
Nemsokára jön
a róka,
A szájában a mondóka.
- Ásó lábam fádat ássa,
Fűrész
farkam ki is vágja,
Éles fogam csontod rágja...
Gili madár az
ág hegyén,
Bezzeg mostan hetyke legény.
Lekiáltja: No csak
vágjad!
Hogyha arra kedved támad!
Róka koma
nagyot néz,
Mi a neved? nagy vitéz!
De bölcs lettél im
egyszerre!
Ki tanított téged erre?
De akárki, de akármi,
Nem
jó lesz vélem packázni!
... Sétálni visz úri kedvem,
Ha
visszahoz utam engem,
Lent legyen egy rongyos kölyök,
Mert a
fáját! dühbe jövök.
Uri kedvvel
tova sétál,
Egy-kettőre ujra itt áll.
S szólni sem kell,
ninini!
Ott lenn mozog valami.
Róka doktor hunyorit:
A kis
madár mozog itt!
- Megbocsátok, gili testvér,
Bár az elébb
megsértettél.
Meggondoltad magadat,
Ledobtad a
fiadat?...
Holnap is csak legyen itt,
Hiába ne
haragits!...
Hamm! benn van már a kis gili,
Róka koma nyeli,
nyeli...
Hanem jajj!
Nagy a baj!
Róka doktor csuklik,
haj!
Soha ilyen madarat,
A ki ilyen nagy darab!
A gilice
hogy megnő,
Farkká nyulik, - mi a kő!
S a farkán van az
agár,
Róka koma - ez a kár!
Hajdinában az
egér,
A macskával egy testvér,
A macska meg a kutyával,
Ez
meg disznó komájával.
Hanem egyszer
vége leve,
A disznó nemes levele
Elkallódott kézen-közön,
Azóta
van harag, özön.
- Kutya
komám! - disznó szóla, -
Mennem kell a hizlalóba,
Kutyabőröm
te rád bizom,
Vigyázz rá mig meg nem hizom.
Kutya koma
elvállalta,
De ő is megy vadászatra:
- Vegye által, macska
néném,
S őrizze meg, igen kérném.
Megigéri
macska néne,
S tejfölözni menni kéne:
- Kis egerek, - szól, - a
padon,
A levelet rátok hagyom.
Kis egerek
veszik, nézik,
Hömbörgetik, ütik-vetik,
Ütött-kopott papirt
rázzák,
Játékformán összerágják.
Jön a disznó:
Levélt kutya!
Jön a kutya: Levélt macska!
Jön a macska: Hej
egerek!
Sír az egér: Nincs leveled!
Háboru lett,
veszekedés,
Macska azóta egerész:
Harc foly kutya, macska
között
S kutyára a disznó röfög.
Összevesztek
ők cudarul,
Még ma nap is dühbe borul,
Ha összejön két
darab,
Holtig tart a nagy harag.
Száll a,
száll a, száll a sas,
Nézi, nézi a farkas.
- Jó
vadászni, - mondja, mondja, -
Jobb nem élni búba-gondba.
Mert
jó a csinyt elkövetni,
Jobb a gondját el is vetni,
Mert hát mit
ér, hej, mit ér,
A büntetés utólér.
Hej, jó neked te
sasmadár,
Ha elrepülsz, rád ki talál?
Szánj meg, szívem, szánj
meg, szentem,
Tanits meg repülni engem.
Saskeselyü
száll, leszáll:
- Hiszen az csak rajtad áll.
Megtanítlak ebb'
a nyomba,
Kapaszkodj csak a farkomba.
Sillom! -
száll a, száll a sas,
Farkán repül a farkas.
Fel az égbe mint a
szélvész,
Lábuk alól a föld elvész.
- Látod,
farkas, még a földet?
- Látom, látom.
- Akkor megyünk följebb,
följebb,
Jó barátom.
Fölfelé, csak fölfelé,
Szem is káprázik
belé.
- Látod-e
még, farkas?
- Látom ám csak hallgass.
Itt van az ég
kapuja,
Farkas feje fájula.
- Látod még a
földet?
Nem látom én többet!
- No hát akkor elereszthetsz,
A
leckébe belekezdhetsz.
Száll a
farkas, száll lefele,
Nagy örömmel lefetyele.
- Éljen, éljen,
hej, tyuhaja,
Farkasnak már kutyabaja.
Nézzed, világ, hogy
repülök.
Megkeserüli a büröd.
Itt van a
föld előtte,
A földön ül egy tőke,
Szenes tőke, fekete,
Csak
ott marad fektibe.
- Félre
onnan, szenes tuskó,
Agyonütlek, lusta fickó! -
Szenes tőke nem
mozdul,
Farkas újra rámordul:
- Félre, mondom, szenes
fa,
Agyonütlek, ebadta! -
Szenes tőke csak hever,
Farkas
kiált még egyszer:
- Félre, hamar félre,
Mert nem hagylak élve!
Szenes tőke
ül nyugodtan,
Farkas koma reá pottyan.
Abb' a nyomba
péppé málla,
S véle minden tudománya.
Van egy erdő,
erdőháton,
Benne tisztás az irtáson,
Hóba rakva rajta kis
ház,
Kis malac itt telel tanyáz.
Kicsi fejsze
csitteg-csattog,
Bükkfa lángja pitteg-pattog,
Fazékban tíz
rityeg-rotyog,
Ajtón farkas kipeg-kopog.
- Hej kis
malac, dideregve
Kunyorálok, hogy eressz be.
- Bizony nem én,
mert megeszel!
- Rólam ilyet fel hogy teszel?
Csak
kunyorál, csak igérget:
- Csak egy lábom engedd kérlek.
- Jó! -
gondolja a kis malac, -
Megbánod ha kinn nem maradsz.
Zsákot kerít,
vizet forral,
S ajtóhoz áll hamis orral.
- Hát ha épp az a
vágyásod,
Dugd be egyik hátsó lábod.
Farkas-barkas
örül nagyon,
- Jaj, bent be jó meleg vagyon.
Ereszd be még csak
egy lábom.
Szól a malac: "No nem bánom."
- Én két
lábom, boldog részem,
Örülj, vigadj, jól vagy, érzem.
Első
lábom, jaj a hóban...
Szól a malac: "Dugd be sorban."
- Három lábom
ha be hagyod,
Negyedik mért szenved fagyot?
- Jól van, dugd be
mind a négyet,
(Zsákba faroltatlak téged.)
- Óh négy
lábam úrrá lettél,
Óh én fejem kinn rekedtél!
Jóért jót várj
kicsi malac,
Meglásd mi lesz, hogyha behagysz.
- Jó, gyere
be, gyer' a házba,
Gyer' a házba, gyer' a
zsákba!...
Zsákba buvót be is köti,
Forró vizzel megöntözi.
Bezzeg a ház
meleg nagyon,
Hadd hüsöljön kint a fagyon.
Kicipeli farkas
komát,
Ki végre ki-rágja magát.
Kopasz farkas
világgá ment,
Nem mond a dologra Áment.
Fut, fárad és
verbuvál,
Sereggel jön vissza már.
Mint az
árviz, jön a falka,
Kopasz vezér szóval tartja.
A kis malac hej
látja már,
- A nyakamon van a tatár.
Hamar egy
nagy fára szalad,
Farkas falka a fa alatt;
Hogy vegyék le,
hegyin-hátán,
Kapaszkodnak egymás vállán.
Száz
farkasnak egy a híjja,
Lent a kopasz alig birja;
Bár az ina
majd megszakad,
Kis malactól távol marad.
A kis malac
hőköl, haj-haj,
Mi lesz vele, itt van a baj.
Csak lekiált hát a
gaznak:
- Forró vizet a kopasznak!
No a kopasz
holtra vált,
Ugy kiugrott, meg sem állt.
Meg sem állott,
elszaladt,
A sok farkas leszakadt.
Nyaka törött,
mind a hánynak,
Malacot sem öli bánat.
Ma is göcög-kacag
rajt',
Ma is él, ha meg nem halt.
Volt egyszer
egy gazdag ember,
Annyi juha, mint a tenger,
Mint az árviz,
ujjuju!
Számlálhatlan sok a juh.
Gazdag ember
gondol egyet:
Pénzmagra szert hogyan tegyek?
Hej számadó, szóm
van kenddel,
Annyi juhom mint a tenger,
Mint az árviz
ujjuju,
Számlálhatlan sok a juh, -
Gondoltam én mostan
egyet,
Pénzmagra szert hogyan tegyek?
Kell nekem a juhok
ára,
Hajtsa kend el a vásárra.
A vásárra
juhász hajtja,
Előttük egy folyó partja.
Irdatlan nagy, -
Tisza-Duna
Nem lehetne ija-fija, -
A hid rajta nagyon
keskeny,
Nem fér a juh csak egyesben.
Várjunk, mig át mennek
renddel,
S annyi a juh, mint a tenger!
Mint az árviz!
ujjuju!
Számlálhatlan sok a juh!...
- Hogyha
egyig általérnek,
Folytatom majd a mesémet.
Hol volt, hol
nem, nyulárnyékán,
Itt vagy amott, tudod hékám!
Minálunk, vagy
tinálatok,
Szent, hogy igazat hazudok:
Egy ember nagy csudát
ért,
Mig köhögött, mindig élt...
- Csizmadia,
György a neve,
Egy malacra ki szert teve.
A gazda is olyan
gyim-gyom,
Malaca is szinte lim-lom.
Esteledik az
idő,
Hogy a malac a kondával haza jő.
A gazdája kinn pipázik,
A
mikor bekarikázik.
Bekarikáz s nagy éhesen csak igy rí:
Gyuri,
gyu-ri, gyu-ri-rí!
Dühös lesz
György majsztram erre,
- Ne csufolódj, arra, erre!
Ne csufolj,
mert leütlek!
Majd ezt tűröm tetüled!
Másnap este
ujra igy,
Jön a malac és visít:
- Gyuri, gyuri, gyuri!
Szól
a gazda: Ugyí
Ebadta csak csúffá teszel,
Vigyázz a mig szépen
leszel.
Harmadjára
Haragjába
Előkészit
egy fokost,
Mégpediglen takarost.
S hogy malaca
begyurizik
Nyakon üti, hogy felbukik.
Bezzeg tudja
már a rangot:
- Gróf, gróf! - igy ád hörgő hangot.
- Mit
beszélsz?
Mégis élsz?
Nekem szólsz?
Csufolódsz?
Gróf az
apád, de nem én!
És kap ujra a szegény.
Szegény malac
végsőt rugja,
Hogy a mórest végre tudja.
- György, györgy,
györgy, - nyöszörgi,
Mig a párát kihörgi.
- Na lásd
adta disznaja, -
Igy vergel rá gazdája,
És röhög,
És
köhög:
- Ha elébb is igy beszélgetsz,
Én felőlem holtig
élhetsz!
Zúg az erdő,
a haraszt,
Nyulapó ért öt tavaszt.
Medve, farkas, róka
komák
Nem tettek benne lakomát.
Ihajna,
Most
áll arany lakodalma.
Haj tulipán,
tulipán!
Jó nyulapó dalol ám!
Barna prücsök hegedűl,
De ő
táncol legelül.
Hop, hop, hop,
Be
kedvemre mulatok.
Hej szamóca,
hej kökény,
Csak egyet restellök én,
Farkas, medve, róka
úr
Haragusznak botorúl.
Rucaca,
Híjjátok
a lagziba.
Galagonya de
veres,
Csörgő szarka de szemes,
Biz a biztatást se
vár,
Vendégekért repül már.
Ohohó!
Bánja
is már nyulapó.
Ördögszekér a
lelke,
Hát ezeket mi lelte.
A nyul sereg nyullá vált,
De még
kötélnek sem állt,
Hajaha,
Baj esett a
lagziba.
Szarka szól a
fedelen,
A ki vendég megjelen.
Medve, farkas, róka
urak,
Köszöntik nyulapó urat.
Recece,
A
mienk a szerencse.
Karalábé,
káposzta,
Ejha be sovány koszt a'.
Hát pecsenye? fékom
adta!
Füvel tart-é itt a gazda,
Brombrombrom,
Éhes
hassal haragszom.
Szemesnek áll
a világ;
Róka koma közbe vág:
Nyulapó nem hagylak én!
Jó
gazdának látlak én!
Hehehe,
Hisz van
itt nyulpecsenye!
A ki okos,
ért a szóból.
Pecsenye lett nyulapóból.
Ugy bekapták
egy-kettőre,
Nem maradt meg egy szál szőre.
Igy
biz ám,
S ép az aranylakomán.
Nagy a feje,
busul a ló,
A malomban őrni nem jó.
Egymagában topog
körbe,
Esze utja girbe-görbe.
- Édes
gazdám,
Kedves gazdám,
Hej ha én azt megtudhatnám,
Mért van,
hogy más két lovat fog
S nálunk rám néz minden dolog.
- Istenadta
jó lovam,
Hiszen nincs egy bogaram,
Kit fogjak be, ha nincs
párod,
Tán magamat? Nem kivánod?
- Jó, jó,
elég nekem ennyi,
Nem kell mindjárt mérgeskedni,
Engedd meg,
hogy hozzá lássak,
Hozok én magamnak társat.
- No ha
hozol, én nem bánom, -
Bőröd ne hagyd a vásáron!
Én felőlem
elmehetsz,
Akár egy ménest szerezz!
A fehér ló
árkot-bokrot,
Árkot-bokrot általugrott.
Erdőtövén
gyalogut,
Gyaloguton rókalyuk.
A fehér ló
kapja-fogja,
Ráfekszik, mint dög, a lyukra.
Felneszel a
róka erre:
- Ej be sötét lett egyszerre!
A legnagyobb fiának
int:
- Nézd meg nekem, mi van ott kint?
Kimegy,
bejön: Né te apó,
Odakint ám esik a hó!
- Nagyapádnak beszélj
mesét,
Nyár közepén, még hóesést! -
Pofoncsapja csakugy
csattan,
- Eredj másik, mi van ottan?
Siet, leskel
s jön ez vissza
- Bizony hó az, pedig tiszta,
Telistele vele a
lyuk,
Lesz baj mig ellapátoljuk. -
Ez is kikap: Te
legkisebb
Eredj 'sz te vagy a legfrissebb.
Ez is bejön,
de szepeg:
- Hó az, akármi legyek!
Olyan fehér, olyan jó!
Olyan
meleg, - nyári hó!
- Már valami van ott mégis,
Már megnézem
akkor én is!
Kimegy:
Buksik, hisz ez nem hó,
Hanem inkább egy fehér ló.
Idedöglött.
Hasznunk, kárunk:
Enni jó, de ki hogy járunk?
De hamis a
róka ész,
Egy friss tervvel hamar kész,
- Ne féljetek
gyerekek,
Ma még egy jót nevettek.
Majd segít a farkas
koma,
Hátsó kapun gyerünk oda.
Azzal kapják,
egy kicsit
Uri maguk kicsipik.
Farkaséknál
bekopogva
Megjelennek mosolyogva.
- Jónapot én
kedves komám,
Jó erőben jól vagy, no lám!
Jóllakottan, jó
kamrával,
Komámasszony mi jót tálal?
Jöttünk egy kis
vendégségre,
A fiukkal jó ebédre.
Farkas koma,
komámasszony,
Összenéznek nagy bosszuson.
- No ha jösztök,
akkor lesztek,
Hogyha hoztok, akkor esztek!
Rossz aratás, rossz
kereset,
Más fogadót keressetek.
- No, nem
jöttünk üres kézzel, -
Szól a róka nyájas mézzel.
Segítségre
hijlak koma,
A házamnál a lakoma.
- Ugy? hisz
az más! ravasz kópé!
Hát mit főztél, süttél, jót-é?
Hiszen
akkor jól van koma,
Ha nálad van a lakoma!
Siess asszony
öltözz, gyere,
Ne várjon kománé vele.
Csapatostól
nemsokára
Visszaérnek Rókavárra.
A fehér ló csak ott
fekszik,
Róka koma így vetekszik:
- Tele van a
pince, padlás,
Azért hijlak kedves pajtás:
Eltehetnénk
tinálatok
Egy darabot, egy falatot.
Idáig ezt csak
elhoztam,
Vidd el komám tovább mostan.
Farkas koma,
komaasszony,
Összenéznek nagy ravaszon:
- Hogyne, mért ne,
jószívvel,
Elvisszük mi innen, el.
De hogy visszük?... Az
ördög!
Jaj de nehéz ez a dög.
- Áh,
gyerekség, - szól a róka, -
Könnyen teszünk ne félj róla.
Farkad
a farkához kötöm,
Elviheted innen rögtön.
Mint a semmit, úgy
viheted,
Ép így hoztam, - elhiheted.
Egy-kettőre
hozzá kötik,
Farkas neki veselkedik.
Húzza, vonja, de
megunja:
- Gyere te is, segíts anyja!
Ez is kéri róka
komát,
Oda is kötteti magát.
Alig mondják:
Meg van, éljen!
Nem szakad el, sose féljen!
Mi történik: Ugrik
a ló,
S két farkassal vágtat, a ló!
Ugy elrepül a lakoma,
Ma
is bámul róka koma!
Róka koma
otthon vagyon,
Szimatjának örül nagyon.
De farkasék lóvá
lettek
Árkon-bokron repülhettek.
Repültek is
ők annyira,
Egy jó futamodtányira,
Hogy akárcsak a
gondolat
Otthon voltak egy perc alatt.
- Itthon
vagyunk édes gazdám,
Édes gazdám jöjj ki hozzám!
Gazda kiront,
falu csődül, -
Lovat vettek farkas bőrbül...
Nagy a feje,
- okos a ló,
A malomban őrni már jó.
Vigan sétál párja
balról,
Elnyihognak erről, arról...
Csikorog a
tél,
Szegény farkas fél,
Hogy éhesen marad,
Pecsenyét nem
harap.
Fut a havon keservesen,
De nincs terítve seholsem.
Estére
elére
A falu végére.
Egy hóbuckán van a helye
És így vonít
szegény feje,
Mert a szíve szomorú:
"A-dós né-kem a
fa-lúúú!"
Szegény
farkas, jobb elhagyni,
Nem sietnek azt megadni,
A kis kutyák
kinevetnek:
"Majd megadjuk, meg, meg, meg, meg."
S
rád ugatnak a kuvaszok:
"Jobb ha elmégy, jobb, jobb, jobb,
jobb!"
Szép az este
süt a hold
Szegény farkas szót fogadott
S elloholt.
Sivít a szél,
zúg a zápor,
Eresz alatt verébtábor.
Egyre azon
csiripelnek,
Ennivalót hol is lelnek.
Csirip,
csirip, csip,
Éhen veszünk
itt.
Záporeső
egyre szakad,
Éhes veréb hoppon marad,
Tarisznyát vet a
nyakába,
Veti fejét koldulásra.
Csirip,
csirip, csip,
Csak kap egy
kicsit.
-
Tyukanyókám, kérem ásson,
Rossz szivvel ma jaj ne
lásson,
Istenadta szegény vagyok,
Adjon egy szem
buza-magot.
Csirip, csirip,
csip,
Éhen halok itt.
- Jól van,
jól van veréb hugom,
Nagy inséged szánni tudom.
Ha nem adnék
míg van nekem,
Megverne az Isten engem.
Csirip,
csirip, csip,
Jaj be jól
esik!...
Koldus veréb
haza biceg,
Rakott iszák vállán fityeg;
Barátinak
mutogatja,
Irigységük megpukkasztja.
Csirip,
csirip, csip,
Aki ügyes csip.
- Jaj te
zsobrák, jaj te gaz!
Hol vetted ezt! Mondj igazt!
-
Kolduljatok, kaptok még,
Tyukanyónál van elég.
Csirip,
csirip, csip,
Hanem rólam
csitt!
Ketten,
hárman, szégyenszemre,
Mennek egy-két buzaszemre,
Tyukanyó is
fejet csóvál,
Csak kicsiny marokkal szór már.
Csirip,
csirip, csip!
Magamnak sincs
mit!
Van riadal
veréb tanyán,
Mind fut mankó s szütyő után.
Most legyen a gazda
már dús,
Seregestől jön a koldus.
Csirip,
csirip, csip.
Ha nem adnak
csip.
- Mit
akartok, zsivány horda?
- Könyörögni jöttünk volna.
-
Dolgozzatok, nincs már eső!
De szól a sok préda
leső:
Csirip, csirip,
csip!
Fösvény gazda, csitt!
A mankóból
dorong válik,
A koldus, mint rabló áll itt.
De tyuk anyó vitéz
legény:
- Csibéimet megvédem én!
Csirip,
csirip, csirip, cserép,
Igy
kotródik el a veréb.
Ajaj, hol
volt
Hol nem...
Volt egyszer egy
Iciri
Piciri
Házacska;
Ott
lakott egy iciri
Piciri kis macska.
Volt annak két iciri
Piciri
kis ökre,
Rákaptak egy iciri
Piciri kis tökre.
Csizmát huz
az iciri
Piciri kis macska,
Hová lett az iciri
Piciri
barmocska:
Bejárja az iciri
Piciri kis erdőt
S nem leli az
iciri
Piciri tekergőt.
Bejárja az iciri
Piciri kaszálót,
S
nem látja az iciri
Piciri kószálót.
Rátalál egy iciri
Piciri
kis tökre,
Bánatában iciri
Picirit meglökte.
Felfordult az
iciri
Piciri tököcske,
Benne a két iciri
Piciri
ökröcske.
Megörült két iciri
Piciri ökrének:
Vége van az
iciri
Piciri mesének!
Furcsa ma
az
Oroszlán.
Lustán néz a
Vad után.
Játszi kedve
derüle,
Társak után kerüle.
Megleli a
szamarat
A rókát még hamarabb,
Ez lesz jó kompánia,
Igy lesz
jó vadásznia!
Nagyot isznak
előre
Szegény vadak bőrére:
Majd a szamár felhajtja,
S tőrbe
csalja a róka.
I-á, i-á,
fujja már,
Derék hajtó a szamár.
Róka ravasz, lesben áll,
Az
oroszlán csak sétál.
Nagy
vigasság, nagy zsákmány,
Osztozkodni is kék mán.
- Szamár fiam,
légy okos,
A zsákmányunk oszd el most.
Feltekeri a
szamár
Az eszit, hogy ossza már!
- Az igazság egyféle:
Kiki
részt kap belőle!
- Bogáncsrágó
szamara!
Az oroszlán rivala:
- Egyet érek én veled?
S
leteriti a fülest.
Köszörüli a
torkát
A róka s tart mondókát:
- Majd én osztok nagyuram!
-
Próbáld meg rókafiam.
- Felséges
ur, nagy király,
Mind a tied, mi itt áll!
Téged illet az
egész,
Másnak ebből semmi rész.
Az oroszlán
rettentő:
- Hát a tied? hizelgő!...
- Veled vadásztam,
felség:
Az enyém e dicsőség!
Felderül az
oroszlán,
Megbékélve gurnyaszt mán.
Farkat csóvál a róka,
Jóra
fordult a dóga.
Volt
egyszer
Egy róka,
Bement a
Tyukólba,
Ott üle
tyukanyó
Betegen,
Kérdezi a róka
Melegen:
- Hogy vagy,
ó
Tyukanyó?
- Sokkal jobban volnék
Ugy látom,
Ha innet
elmennél
Barátom.
A róka
kacagott:
- Jó, én elkocogok,
Gyógyulj meg, de
hamar,
Kivánom,
Majd akkor eszlek meg!
Nem bánom.
Régen,
Egyszer
a
Réten,
Farsang
Végen
Találkozott
Két farkas
egymással,
Kezet fogtak
Nagy barátkozással:
- Szervusz
öreg pajtás!
- Nem szervusz most pajtás!
- Ugyan miért
pajtás?
- Mert bort ittam pajtás!
- Az jó pajtás,
- Nem jó
pajtás.
- Mér pajtás?
- Mert megvertek
Eldöngettek
Miatta
jó pajtás!
- Az rossz pajtás!
- Nem rossz pajtás!
- Mér
pajtás?
- Mert
legalább
Farsangoltam,
Süteménnyel
Pecsenyével
Torkig
laktam,
Lakodalomba
Nagy vigalomba
Kedvemre mulattam!
-
Az jó pajtás,
- Nem jó pajtás
- Mér pajtás?
- Hej mert annál
többen
Lazsnakoltak engem
Mikor részegen
Nótába
kezdtem:
Óóó!
Bóóó!
Édes-kedves pajtás!
- Az rossz
pajtás!
- Nem rossz pajtás!
- Mér pajtás?
Azért, mer
ládd
Igy legalább
A farkas már tudja,
Hogy huncut a
kutya:
Az csalt oda!
- Az jó pajtás!
- Nem jó pajtás!
-
Mér pajtás?
- Mert bőrömön
Nem nagy öröm
Hogy ujra
tanultam,
Amit ugyis tudtam!
- Az rossz pajtás!
- Nem rossz
pajtás!
- Mér pajtás?
- Mert legalább
Ha
megvertek,
Megvertek,
De legalább
Ettem-ittam
Eleget.
Még
mostan is dalolhatnék,
Fütyülhetnék, táncolhatnék!
Ugyám
pajtás!
- Akkor sebaj!
- Sebaj pajtás!
A két farkas
kezet fogott
S jobbra-balra eltávozott.
Száll a
héja
Magosan,
Földre röppen
Hamisan.
Tyuk: - Mit akarsz
itt héja?
Héja: - Ások.
Tyuk: - Mit ásol te
héja?
Héja: - Kútat.
Tyuk: - Minek a kút,
héja?
Héja: - Víznek.
Tyuk: - Minek a víz,
héja?
Héja: - Főzni.
Tyuk: - Mit főzöl te
héja?
Héja: - Csirkét.
Tyuk: - A magadét,
héja?
Héja: - A tiedet ellopom.
Tyuk: - Anyja
vagyok, nem hagyom!
Hess!
Hess! Hess!
És a héja
Éhesen,
Tovább repült
Mérgesen.
Kendermagot
talált
A veréb s igy
csarált:
Egyedem,
Begyedem,
Megegyem?
Ne
egyem?
Jó vón zsákba
szedni,
Holnap
elővenni!
Egyedem,
Begyedem,
Betegyem?
Kivegyem?
Ej, első a
hasam!
Éljünk ma urasan!
Egyedem,
Begyedem,
Ne
begyem!
Ne legyen!
Róka koma egy
szép reggel
Összekerült egy pár ebbel.
Nagy
vágyása,
Bárki lássa,
Nem
volt a találkozásra.
Eburamék,
Derék
komék,
Bezzeg ők a róka fajtát
Úgy szeretik, majd felfalták.
Róka uram
látta, hogy most
Szégyen a futás, de hasznos.
Cselédeit
biztatta hát:
Szemét, lábát, lompos farkát.
- Usgyé,
fiam! No csak, vérem!
A lyukat mig el nem érem.
Siessetek,
drága testem,
Ne rusnyálkodjatok resten!...
No de nyert
is egér utat:
Vizsga szeme egyre kutat,
Négy jó lába
rugaszkodik,
Csak a farka akaszkodik.
Addig-addig,
mégis-mégis,
Haza kerül, lyukba buvik.
Itt
bezzeg más,
Jó a lakás!
Mit
neki már ebugatás.
Biztos tanyán
béke vagyon,
Áradozik róka nagyon:
- Két szép
szemem be dicsérlek,
Neked tudom, hogy még élek,
Lyukam száját
hamar láttad,
Eburamék csufúl jártak.
- Négy jó
lábam, be szeretlek,
Az életem megmentetted.
Az irhámat vitted
roppant,
Eburamék szeme koppant.
- Hát te
limpes-lompos farkam,
Majd hogy csufot tettél rajtam.
Eburamék
el-elhagytak,
De te mindig
csalogattad.
Láncosadta!
Ebugatta!
Nincs
helyed a biztos lyukba!
Kimenj innét
rögtön! - rászólt,
S kidugta, mint lengő
zászlót,
Eburamék
Szemes
komék,
Nézik, nézik, mi nő onnét?
Rókafark
a'!
S róka rajta!...
A
bölcs róka, az árva,
Igy jut ebek fogára.