A DEPORTÁLÁS 649

let egybefogásával bonyolódik le, hanem egy időben csak kisebb területen, de ott aztán megfelelő erővel, a lehető legrövidebb idő alatt és legeredményesebb lendülettel történjék összeszedésük és táborba való terelésük. Ide való begyűjtésük után elszállításuk nyomban megkezdődik.

A táborokon belüli parancsnokságot és a berakás technikai lebonyolítását a jövőben ugyancsak a német biztonsági rendőrség külcsoportjai - német tiszt vezetése alatt - veszik át. A táborok külső őrzését és biztosítását a magyar karhatalmi erők látják el saját parancsnokuk alárendelésében.57

A német biztonsági rendőrség óhaja, taktikai érdekből, az, hogy a még sorra kerülő területek tisztogatási akciója előtt csak néhány nappal előbb tartassék értekezlet a belügyminisztériumban, amely a legszűkebb körű legyen (főispánok, az illetékes csendőrkerületi parancsnokok, illetőleg csendőrparancsnokságok és egyedül a rendőrség vidéki főkapitánya). Közvetlenül az akció előtt 2 nappal, a városok polgármesterei és a rendőrkapitányságok vezetőinekbevonásával volna célszerű a jelentésem 5. pontjában tárgyalt tárgysorozattal egy másik értekezletnek általam történő összehívása.

A német biztonsági rendőrség külcsoportjai parancsot kaptak, hogy a zsidóknak a táborokból való elszállításuk alkalmával, eltérőleg az eddig követett gyakorlattól, elsőknek a betegek, aggok és hozzátartozóik indítandók útba.58

Hivatalos magyar porhintés

Habár a sajtó némán hallgatott a deportálások természetéről és méreteiről, a lakosság vélhetően nagyon is tisztában volt a gettókhoz és gyűjtőtáborokhoz fűződő atrocitásokkal és borzalmakkal és a deportálások során elkövetett kegyetlenkedésekkel. Azoknak a száma, akik ki merték mutatni ellenérzésüket, szánalmasan alacsony volt. Míg a keresztények többsége passzívnak mutatkozott, akadtak, akik kihasználták a zsidók deportálását arra, hogy betörjenek otthonaikba vagy kisajátítsák vállalatai-kat. A lakosságnak ezt a magatartását ösztönözték a kormánytisztviselők nyilvános kijelentései, akik biztosították az embereket arról, hogy a zsidóknak fizikailag nem esik bántódásuk.

A deportálások kezdete egybeesett az új megyei főispánok beiktatásával, amit a Sztójay-kormány különböző tagjai felhasználtak arra, hogy megmagyarázzák a zsidóellenes intézkedéseket. Dr. Toldi Árpádnak, az új Fejér megyei főispánnak beiktatásán Székesfehérvárott, május 11-én tartott beszédében Baky - Jurcsek Béla, Hóman Bálint és Hubay Kálmán jelenlétében - hangsúlyozta, hogy a zsidókérdés teljes és végleges megoldása biztosítja majd a belső front egységét és a végső győzelmet.59 Három nappal később konkrétabban szólt a zsidóellenes intézkedések céljairól. Leszögezte:

...először is meg kell tisztítani a magyar népet a zsidóságtól. A zsidóság elkülönítése részben már megtörtént, részben folyamatban van. Végeredményben az országból minden zsidót ki fogunk telepíteni, nem marad itt közülük

650 A DEPORTÁLÁS

hírmondó sem. A Tiszától keletre eső részen eddig 320 000 zsidót szállítottunk gyűjtőtáborokba.60

Miután a magyar lakosság értesült arról a szándékról, hogy az összes zsidót eltávolítják az országból, a közvéleményt meg kellett nyugtatni, hogy a zsidóknak fizikai bántódásuk nem esik. Ezt a feladatot Szász Lajos iparügyi miniszter vállalta. A Nyíregyházán május 22-én, Thuránszky Pál Szabolcs megyei főispán beiktatásán mondott beszédében Szász kijelentette:

A zsidókérdés végleges és gyökeres rendezése a magyar gazdasági életben nem fog zavarokat előidézni, nem is idézhet elő, mert a kormány a termelés szempontjait és a termelés folytonosságának fenntartását még a zsidókérdés megoldásánál is fontosabbnak tartja. Általában a zsidókérdés megoldásánál legyünk egyszer tisztában azzal: senki sem célozza a zsidók kiirtását, kipusztítását, sanyargatását. A kormány mind ez ideig egyetlen olyan intézkedést sem tett, amelyből az volna következtethető, hogy ezek a magyarsághoz nem méltó célok lebegnek szeme előtt. A zsidókérdés megoldásánál nem lehet irányadó a gyűlölettől fűtött antiszemitizmus, hanem egyedül és kizárólag a szeretettel áthatott fajvédelem. Senki sem akarja a zsidóságot a világból kiirtani, csak fajtánkat szeretnők megmenteni káros befolyásuk alól. Azt hiszem, mindnyájan, akik a fajvédelem gondolatának hívei, munkásai és harcosai vagyunk, nagyon boldogok lennénk, vagy nagyon boldogok leszünk, ha Ahas-verusnak szerencsétlen népe ezen a földgolyón valahol hazát talál, és ott ki fogja építeni a maga állami életét, messze a mi határainktól. De azért is nagy komolyságra, megfontoltságra és nyugalomra van szükség a zsidókérdés megoldásánál, mert senkinek sem lehet célja, hogy népünk részvétét, szánalmát ébressze a zsidóság iránt.61

A nyíregyházi vasútállomáson Szász beszédének napján is folytatódott a zsidók bevagonírozása a szokásos brutális módon. Thuránszky nem volt hajlandó figyelembe venni a nyugállományú főispán, Erdőhegyi Lajos tanácsát, hogy tiltakozzék a miniszter szájából elhangzó nyilvánvaló hazugságok ellen.62

A magyar országgyűlés képviselőházában május 25-én mondott beszédében Sztójay miniszterelnök lakonikusabban, de egyben nyomatékosabban nyilatkozott. Kijelentette: „Meg akarjuk valósítani a jobboldali és fajvédő politika minden elvi és gyakorlati célkitűzését, a zsidókérdés gyökeres megoldását."63

Szásznak és kollégáinak a magyar közvélemény megtévesztését célzó cinikus nyilatkozatai elérték a kívánt hatást. A magyar zsidó közösség vezetői pedig nem tettek semmit, hogy ellensúlyozzák a politikusok kijelentéseit. Kezükben voltak az auschwitzi jegyzőkönyvek, és ismerték a népirtás programját, mégsem mertek „törvénytelen propagandatevékenységet" folytatni. Láthatták, hogy a Sztójay-kormányban még meglévő kapcsolataik és ismerőseik is magukévá tették a nád álláspontot, és nem

A DEPORTÁLÁS 651

hagyják meggyőzni magukat zsidóktól. Dr. Pető Ernő, Stern bizalmasa például, amikor meghallotta az első híreket a Kárpátaljáról való deportálásokról, felhívta Reményi-Schneller Lajos pénzügyminisztert, aki még a Kállay-kormányban is ezt a tisztséget viselte, „hogy megbizonyosodjék a deportálási döntésről" és megpróbálja befolyásolni a minisztert. Pető tájékoztatta Reményi-Schnellert Auschwitz realitásairól, a csendőrség által elkövetett kegyetlenségekről, a Kárpátaljáról való deportálások híreiről, és megkérte, vesse latba befolyását a minisztertanácsban a deportálások leállítása érdekében. Az opportunista miniszter félrevezető módon válaszolt. Azt állította, hogy bár a saját választókerületéből, Bajáról is hallott bizonyos panaszokat, a minisztertanács nem tárgyalta a deportálások kérdését, és „ha ilyesmit készítenének elő, neki is tudnia kellene róla"64.

A Zsidó Tanács tagjai igyekeztek érintkezésbe lépni Bakyval és Endrével, hogy őket is „felvilágosítsák" Auschwitz realitásairól. Sose fogadták őket, A kárpátaljai és észak-erdélyi deportálások befejeződése után nem sokkal azonban sikerült beszélniük Takáts Alberttal, Endre titkárával. Takáts tagadta, hogy a zsidókat kivitték volna az országból, azt állította, hogy német kérésre csak eltávolították őket az északkeleti hadműveleti zónákból, és valahol az ország belsejében helyezték el őket. Biztosította a zsidó vezetőket, hogy nem lesznek újabb tömörítések, és hogy a zsidókat csak gettókba költöztetik át. A deportálások persze lankadatlanul folytatódtak; mikor a zsidó vezetők egy héttel később újra megkeresték, nevetve emlékeztette őket arra, hogy ígérete a zsidók „jó magaviseletétől" függött. Cinikusan azt állította, hogy a zsidók merényletet terveztek egy Va-szary nevű színházi rendező ellen, és Endrét is el akarták tenni láb alól.65

A magyar kormány vezetői mindent megtettek annak érdekében, hogy „nemes" szándékaikról szóló nyilatkozatokkal vegyék le a lábáról a közvéleményt, a zsidó vezetőket ugyanakkor megbénította tehetetlenségük és csalódásuk, a német és magyar zsidótlanítási szakértők így háborítatlanul folytatták a végleges megoldás kivitelezését az előre kidolgozott ütemterv szerint.

Jegyzetek

1.RLB, 134. dok. Ennek az üzenetnek a tartalmát mind Ritter, mind von Thad-den továbbította Eichmann-nak. Lásd NA, T-l 20 mikrokópia, 4355. tekercs, K213629-630. felvétel.

2. RLB, 135. dok. Veesenmayer táviratát másnap Eichmannhoz is eljuttatták. Uo., 136. dok.

3. Uo., 138. dok.

4. Uo., 139., 141., 143. dok.

5. Uo., 145. dok.

A fenti szöveg egy háromoldalas részlet az alábbi műből:

Braham, Randolph L. : A népirtás politikája : a holocaust Magyarországon - 2. bőv. és átd. kiad. - Budapest : Belvárosi Kvk., 1997. - ill. megjelent "A magyar holocaust" címmel is. - Ford. Zala Tamás et al. - Az előszót Berend T. Iván írta.   Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor-Troján Anna: Randolph Braham Holocaust monográfiájához készült adatbázis. (Szociológiai adatbázisok No. 3., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF-CEU, Budapest, 2013).

A htm file nevében látható 1-4 jegyű arab szám azt mutatja, hogy e szövegdarab hányadik oldal környezetét mutatja. Ha tehát a file nevében azt látja, hogy Braham22.htm, akkor ez a szövegdarab a 21-22-23. oldal anyagát tartalmazza!   A további oldalak megtekintéséhez csak ezt a számot kell módosítania! Tehát, ha a számot Braham25-re javítja, akkor a következő három oldalt látja majd.

A htm file OCR-rel készült, s nem korrektúráztuk. Nevek és számok ellenőrzéséhez javasoljuk az alábbi pdf file megtekintését! A pdf file nem három, csak egy oldalt tartalmaz. Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak ezt a számot kell módosítania!

 

 

 

https://mek.oszk.hu/11500/11506/html/oldalankent1/Braham650.pdf

Az egész kiadványt lásd:

https://mek.oszk.hu/11500/11506/html/