A III. ZÓNA: ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 659

A sors különösen kegyetlen játékot űzött Győr és Komárom zsidó közösségeivel. A győri zsidó közösség lett volna az Eichmann-Kasztner-megegyezés egyik haszonélvezője, melynek értelmében 30 000 zsidót -15 000-et Budapestről és 15 000-et vidékről - „félre"-tettek volna az ausztriai Strasshofban, a „világ zsidósága" által vállalt kötelezettségek végrehajtásától függően (lásd részletesen a 29. fejezetben). Eichmann ragaszkodott hozzá, hogy Kárpátalja és Észak-Erdély zsidóit, akiket addigra már deportáltak, nem lehet bevonni a vidéki kontingensbe, mert „szapora és etnikailag értékes elemeket képviseltek". Az egyezség értelmében egy kb. 3000 fős transzportot Győrből és Komáromból Ausztria felé kellett volna irányítani. A szerelvényekért felelős Scharführer azonban tévedésből Kassa felé irányította - az ilyen vonatok szokásos rendeltetési helyére. Csak ott jött rá tévedésére, és utasításokat kért Eichmanntól. Eichmannt inkább a hatékonyság foglalkoztatta, mintsem a „törvényes megegyezések" végrehajtása, így azt ajánlotta, hogy ha a szerelvény már a szlovák határra érkezett, akkor inkább menjen tovább Auschwitzba. A 3000 győri és komáromi áldozat között volt dr. Roth Emil, Győr neves rabbija.19

Mint bárhol másutt, a győri zsidóknál is kutattak értékek után, a „pénzverde" június 7-én kezdett működni egy iskolaépületben. Röviddel később a gettó lakóit a belvárostól mintegy 5 km-re lévő, az első világháború idején hadifogolytáborként szolgáló katonai barakkokba szállították át. A bevagonírozás innen indult június 11-én.20 Á második transzport június 14-én hagyta el a várost.

Komárom. A helyi gettót az erődben rendezték be, és nemcsak a város mintegy 2000 zsidóját zárták ide,21 hanem számos környező települését is. Ide kerültek Ács, Baracska, Biatorbágy, Bicske, Ercsi, Esztergom, Fel-sőgalla, Galánta, Guta, Kajászó, Kisbér, Kolta, Martonvásár, Oroszlány, Perbete, Pusztazámor, Sóskút, Szár, Tárnok, Tata, Tatabánya és Vereb zsidó közösségei is. Komáromban való tartózkodásuk átlagos időtartama Auschwitzba való bevagonírozásuk előtt 10 nap volt.22

A Komáromot június 13-án, illetve 16-án elhagyó két transzporttal csaknem 5500 zsidót deportáltak.23

Léva. Az ide összegyűjtött több mint 2600 zsidó közt kb. 1200 helyi lakos volt. A többieket a környékbeli településekről - Csata, Garammi-kola, Kissáró, Lekér, Nagysalló, Nagysáró, Oroszka, Párkány, Verebély és Zseliz - hozták be, és a Vakbottyán utca 2. sz. alatti kaszárnyában zsúfolták össze.24 A helyi Zsidó Tanács élén Klein Gyula állt.25 A zsidókat június 15-én vagonírozták be és szállították el.26

Székesfehérvár. A helyi zsidókat először ideiglenes gettóban helyezték el a városon belül. Nem sokkal később átvitték őket a Szabó-cserépgyár

660 A III. ZÓNA: ÉSZAK-MAGYARORSZÁG

ba és a város szélén lévő lovassági laktanyába. Az új gettó területe rettenetesen zsúfolt Volt: 2743 zsidót tartottak fogva itt, köztük valamivel több mint 2000 főt magából a városból.27 A többieket a környező Fejér megyei községekből hozták be, például Abáról,28 Dunapenteléről, Ercsiből, Kápolnásnyékről, Mórról, Polgárdiból és Seregélyesről. A különböző zsidó közösségek tehetős tagjait a helyi rendőrség és a Gestapo Kégl György utcai főhadiszállására vitték, ahol az elrejtett értéktárgyak utáni szokásos kutatásnak és vallatásnak vetették őket alá - a kutatás különösen kegyedenné vált június 5-e után, amikor a gettót őrző rendőröket csendőrök váltották fel.29 A helyi Zsidó Tanács élén dr. Neuhauser Imre állt. Shvoy Lajos, Székesfehérvár püspöke győri püspöktársához hasonlóan fölemelte szavát a zsidók és különösen az áttért zsidók gettósítása és deportálása ellen. Közbenjárásai Toldi Árpádnál, akit barátja, Baky László nevezett ki csendőrtisztből főispánná, ugyanolyan eredménytelenek maradtak, mint Endre Lászlónál. A püspök a helyi zsidók deportálása után is folytatott humanitárius tevékenységet, amiért a nyilasérában Pintér József főispán internáltatta.30 Az egykor viszonylag nagy, virágzó és történelmi jelentőségű székesfehérvári zsidó közösségből csak négy család mentesült a zsidóellenes intézkedések alól: Somogyi Frigyes, Singer Pál, Takács Pál és Bernstein László családja, akik érdemeiket első világháborús hőstetteikkel, illetve az ellenforradalomban játszott szerepükkel vívták ki.31 Otthon maradhattak ideig-óráig azok a zsidók is, akiknek hitvese keresztény volt. A polgármester külön utasításban szabályozta státusukat. De június 18-án Ferenczy őket is Kecskemétre vitette, hogy onnan deportálják őket.32

A győri közösséghez hasonlóan Székesfehérvár „prominens" zsidóival is kegyetlen tréfát űzött a sors. A Kasztner-Eichmann-egyezség értelmében a közösség vezetőit innen is Budapestre kellett volna vinni, és onnan Ausztriába, hogy „félretegyék őket" (lásd a 21. fejezetet). A 30 zsidó azonban, akit Budapestre vittek, nem volt azonos a Kasztner eredeti listáján szereplőkkel. Olyan személyek voltak, akik azon a 80 fos kiegészítő listán szerepeltek, melyet Bernstein László, a közösség négy fölmentett zsidójának egyike vitt Budapestre. Ezt a kiegészítő listát is átadták Wisli-cenynek, aki elügyetlenkedte feladatát; a 30 „prominens" zsidó helyett 30, túlnyomórészt idős férfit és nőt vittek Budapestre. Következésképp az Auschwitzba szállított „prominens" zsidók közé került Székesfehérvár közismert rabbija, dr. Hirschler Pál is.33

Röviddel a zsidók deportálása után a műveletekben tevékenyen részt vett polgármester, Kerekes Lajos Jaross engedélyét kérte ahhoz, hogy leromboltathassa a zsinagógákat.34

A III. ZÓNA: ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 661

A VII. csendőrkerület

Balassagyarmat. A városban összpontosított 5820 zsidó közül kb. 2000 fő tartozott a helyi zsidó közösséghez.35 A gyarmati zsidók számára létesített gettó a Kossuth Lajos, Thököly, Hunyadi utcákban és környékükön volt. A szomszédos településekről begyűjtött zsidókat az Óváros tér épületeiben helyezték el. Köztük voltak a Nógrád megye városaiból és falvaiból származó zsidók, ideértve a következő településeket: Alsópe-tény, Becske, Bercel, Dejtár, Diósjenő, Drégelypalánk, Endrefalva, Érsekvadkert, Felsőpetény, Hugyag, Ipolyság36, Ipolyszög, Ipolytarnóc, Ludányhalászi, Mohora, Nagylóc, Nagyoroszi, Nógrád, Nógrádbercel, Nógrádmarcal, Nógrádmegyer, Nógrádszakái, Őrhalom, Ősagárd, Rétság, Rimóc, Szécsény, Szendehely, Szügy és Varsány.37

A Zsidó Tanács a következő személyekből állt: Lázár Mihály elnök, Sándor Dezső, Sándor Pál, Hajdú Ferenc, Léván Imre és Weltner János. Közvetlenül deportálásuk előtt a zsidókat áthelyezték az illéspusztai dohányszárító csűrökbe, kb. 5 km-re a várostól. A helyi rendőrparancsnok, Óriás Oszkár egyike volt azoknak, akik kegyetlen magatartásukkal tűntek ki. Háborús bűnösként elítélték, de közvetlenül előtte megszökött. Aktív szerepet vállalt a zsidóellenes hajszában Baross József főispán, valamint bizonyos Bretán százados is.

A zsidókat két transzporttal szállították el, melyek június 12-én, illetve 14-én hagyták el a várost.38

Eger,39 Ez a város volt a Heves vármegyében élő zsidók fő gettóközpontja. A megye zsidóellenes műveleteit Horváth Árpád főispán közreműködésével hajtották végre. Magában Eger városában Pál Endre polgármestervolt az akció fő felelőse. A gettósítási rendeletet 9345/a.l944. sz. alatt május 4-én, az alispán aláírásával bocsátották ki. E szerint a Gyöngyösi járásból 174, a Hevesi járásból 625, a Pétervásári járásból pedig 185, vagyis összesen 984 zsidót a bagólyuki gettóba kellett szállítani. Ez a gettó 27 épületből állt, amelyek az Egercsehi Kőszénbánya és Port-landcementbánya Egercsehi és Szűcs között, Egertől északnyugatra létesített, de később bezárt bányátelepének munkásszállásai voltak.40 A rendelet azt is kimondta, hogy Eger 1620, Gyöngyös 1824, Hatvan 1121 és Tiszafüred 701 zsidóját (ez volt Heves vármegye négy legnagyobb zsidó közössége) a felsorolt városok elkülönített körzeteiben helyezzék el. Azt is előírta a rendelet, hogy a zsidóknak meg kellett fizetniük minden, a get-tósítás során felmerülő költséget. Május 10-én fejeződött be a gettósítás. Mivel a bagólyuki gettó az Egri járáshoz tartozott, az alispán gettósítási rendeletét itt a járási főszolgabíróra bízták.

A főszolgabíró május 6-i, 3333/1944. sz. rendelete megjelölte a kü

A fenti szöveg egy háromoldalas részlet az alábbi műből:

Braham, Randolph L. : A népirtás politikája : a holocaust Magyarországon - 2. bőv. és átd. kiad. - Budapest : Belvárosi Kvk., 1997. - ill. megjelent "A magyar holocaust" címmel is. - Ford. Zala Tamás et al. - Az előszót Berend T. Iván írta.   Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor-Troján Anna: Randolph Braham Holocaust monográfiájához készült adatbázis. (Szociológiai adatbázisok No. 3., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF-CEU, Budapest, 2013).

A htm file nevében látható 1-4 jegyű arab szám azt mutatja, hogy e szövegdarab hányadik oldal környezetét mutatja. Ha tehát a file nevében azt látja, hogy Braham22.htm, akkor ez a szövegdarab a 21-22-23. oldal anyagát tartalmazza!   A további oldalak megtekintéséhez csak ezt a számot kell módosítania! Tehát, ha a számot Braham25-re javítja, akkor a következő három oldalt látja majd.

A htm file OCR-rel készült, s nem korrektúráztuk. Nevek és számok ellenőrzéséhez javasoljuk az alábbi pdf file megtekintését! A pdf file nem három, csak egy oldalt tartalmaz. Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak ezt a számot kell módosítania!

 

 

 

https://mek.oszk.hu/11500/11506/html/oldalankent1/Braham660.pdf

Az egész kiadványt lásd:

https://mek.oszk.hu/11500/11506/html/