1078 MENTÉS ÉS ELLENÁLLÁS

németek és magyar bérenceik jószerével azt tehették, amit akartak. Kifejezetten zsidómentési céllal egyeden ellenállási akcióra sem került sor. A halucok végrehajtottak ugyan hősies cselekményeket a zsidók mentése érdekében, de kollektív fegyveres megmozdulásra, a zsidók gettókból vagy a bevagonírozási központokból való kiszabadítására nem került sor, és nem szerveztek akciókat a bevagonírozáshoz használt létesítményeknek vagy az Auschwitzba vezető vasútvonalaknak a megrongálására sem.

A magyar eUenáUás. A háború utáni magyar történetírás azt bizonygatta, hogy - különösen 1944-45-ben - széles körű és hatékony ellenállási mozgalom működött az országban. Anélkül, hogy lebecsülnénk azoknak a bátor magyaroknak az érdemeit, akik kockára tették vagy akár feláldozták életüket az antifasiszta harcban, a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján ki kell mondanunk, hogy a magyar ellenállási mozgalom gyakorlatilag nem létezett, és ami létezett belőle, az elkésetten és lényegében eredménytelenül működött.199

A Szociáldemokrata Párt, amely a német megszállásig legálisan működött, és saját lapja is volt - a Népszava -, éppoly tehetedennek bizonyult, mint a törvényen kívül helyezett Kommunista Párt. Vezetőit - Sza-kasits Árpádot, Kéthly Annát, Peyer Károlyt, Mónus ülést és Buchinger Manót - a szocialista érzelmű cionista vezetők rendszeresen tájékoztatták az európai zsidóság helyzetéről. Konkrét együttműködési ajánlatokat is tettek nekik mind a háború alatti, mind a háború utáni időszakra vonatkozólag. 1941-ben a szociáldemokraták elé terjesztettek egy „memorandumot a zsidókérdésről", amelyben konkrét javaslatokat fogalmaztak meg az együttműködésre és az esedeges közös fellépésre a magyar reakció és az antiszemitizmus elleni harcban, valamint a zsidókérdés háború utáni, szociáldemokrata elvek szerinti megoldására.200

A német megszállásig az ország demokratikus és baloldali mozgalmi vezetőinek kicsiny csoportja kereste és élvezte a Kállay-kormány pártfogását, fuggedenül attól, hogy eközben egyes kommunista aktivistákat -viszonylag csekély számban - bebörtönöztek vagy internálótáborba hurcoltak/Ezek a vezetők fenntartással bár, de hajlandók voltak támogatni a kormány politikáját, és álláspontjukat részint az ország súlyos helyzetével indokolták, részint azzal, hogy nem nagyon van más választásuk. Tulajdonképpen meglehetősen ésszerű álláspont volt ez, s nemcsak a demokratikus és baloldali erők szánalmas gyengesége miatt, hanem azért is, mert a Birodalommal (különösen a zsidókérdés kezelésével) és a nyilasokkal szembeni fellépés kísérletei jobbára Kállaytól és körétől - Bethlen István gróftól, Keresztes-Fischer Ferenc belügyminisztertől - indultak ki.201 Következésképp a baloldali erők megszállás előtti antifasiszta de

A fenti szöveg egy egyoldalas részlet az alábbi műből:

Braham, Randolph L. : A népirtás politikája : a holocaust Magyarországon - 2. bőv. és átd. kiad. - Budapest : Belvárosi Kvk., 1997. - ill. megjelent "A magyar holocaust" címmel is. - Ford. Zala Tamás et al. - Az előszót Berend T. Iván írta.   Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor-Troján Anna: Randolph Braham Holocaust monográfiájához készült adatbázis. (Szociológiai adatbázisok No. 3., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF-CEU, Budapest, 2013).

A htm file nevében látható 1-4 jegyű arab szám azt mutatja, hogy e szövegdarab hányadik oldalon van. Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak ezt a számot kell módosítania!

A htm file OCR-rel készült, s nem korrektúráztuk. Nevek és számok ellenőrzéséhez javasoljuk az alábbi pdf file megtekintését! Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak ezt a számot kell módosítania!

 

 

 

https://mek.oszk.hu/11500/11506/html/oldalankent1/Braham1078.pdf

Az egész kötetet lásd:

https://mek.oszk.hu/11500/11506/html/