Randolph L. Braham: A népirtás politikája : A holocaust Magyarországon

A VÉG KEZDETE 125

sekkel halálos rettegéssel töltötte el, már csak amiatt is, mert ezek nyíltan társadalmi változtatásokra készülődtek.

Imrédy a hatalomban

Az is a magyar história iróniája címszó alá tartozik, hogy liberális és Nyugat-barát beállítottsága miatt választották meg 1938. május 14-én azt az Imrédy Bélát, aki a negyvenes évek elején kivívta a nácik legteljesebb elismerését. Imrédy mélyen hívő katolikus volt, a pénz- és bankügyek kiváló szakértőjeként ismerték, és az általában elterjedt vélekedés szerint politikai meggyőződésében az angolok felé hajlott. Első hivatali ténykedései alátámasztani látszottak a róla kialakított képet. Kormányának összetételét is ilyen bizonyítéknak tekintették.22 Politikai beköszöntője az idők szellemét tükrözte. „Keresztény nemzeti" irányvonalat hirdetett meg, és két nagy eszmét állított előtérbe: „szociális igazságot és népinemzeti egységet."

A nagybirtokos-tőkés uralkodó csoport elsőrendű célja abban állt, hogy az állam és a hagyományos társadalmi rend érintetlenül megőrződjék. Imrédy ennek az óhajnak megfelelően azzal kezdte kormányzati munkáját, hogy erőteljes intézkedéseket tett a szélsőjobboldal megfékezésére. Kezdeményezésére született meg a 3400-as kormányrendelet, amely megtiltotta, hogy államhivatalnok politikai párt tagja legyen. Főként azokat a köztisztviselőket és katonatiszteket akarták ezzel kordában tartani, akik a jobboldali szélsőségesekkel rokonszenveztek. A rendelet megjelenése után nem sokkal sort kerítettek arra, hogy megrendszabályozzák a sajtót,23 mégpedig abban az értelemben, hogy meggátolják annak a Szálasi Ferencnek lázító tevékenységét, aki ekkor már nemcsak szimbóluma volt az ország szélsőjobboldali mozgolódásainak, de egyúttal a katalizátora is. 1938-ban a nyilasok tevékenysége különösen megélénkült. Vad sajtóhadjáratba kezdtek a zsidók ellen, s a nagyvárosokat valósággal elárasztották propagandájuk termékeivel. A kormányzót és a kormányt kiváltképpen az a röplap háborította föl és hozta ki a béketűrésből, amelynek az egyik oldalán az ismert „Éljen soká Szálasi!" jelszó volt olvasható, a másik oldalán pedig az állt, hogy „Ki Rebekával a Várból!" Ezt úgy fogták föl, mint burkolt célzást a kormányzó feleségére, akiről a nyilasok azt híresztelték, és állítólag nem is minden alap nélkül, hogy némi zsidó vér folyik az ereiben. Bár személy szerint Szálasinak nem volt köze ehhez a röplaphoz, mégis többrendbeli vádakkal bíróság elé került, és felforgató tevékenységéért 1938. július 7-én háromévi kényszermunkára ítélték, öt évre pedig eltiltották polgári jogainak gyakorlásától. Bebörtönzése magától értetődően nem hervasztotta el az egyre virágzóbb nyilas

A fenti szöveg egy egyoldalas részlet az alábbi műből:

Braham, Randolph L. : A népirtás politikája : a holocaust Magyarországon - 2. bÅ‘v. és átd. kiad. - Budapest : Belvárosi Kvk., 1997. - ill. megjelent "A magyar holocaust" címmel is. - Ford. Zala Tamás et al. - Az elÅ‘szót Berend T. Iván írta.   Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor-Troján Anna: Randolph Braham Holocaust monográfiájához készült adatbázis. (Szociológiai adatbázisok No. 3., sorozatszerkesztÅ‘ Nagy Péter Tibor, WJLF-CEU, Budapest, 2013).

A htm file nevében látható 1-4 jegyű arab szám azt mutatja, hogy e szövegdarab hányadik oldalon van. Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak ezt a számot kell módosítania!

A htm file OCR-rel készült, s nem korrektúráztuk. Nevek és számok ellenőrzéséhez javasoljuk az alábbi pdf file megtekintését! Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak ezt a számot kell módosítania!

 

 

 

https://mek.oszk.hu/11500/11506/html/oldalankent1/Braham125.pdf

Az egész kötetet lásd:

https://mek.oszk.hu/11500/11506/html/