472 A ZSIDÓ TANÁCS

sok és a kitértek ügyében. Az alkut a prímás gerecsei nyári lakában július 8-án dolgozták ki. E szerint Sztójay hozzájárult ahhoz, hogy a kitértek saját szervezetet hozzanak létre, a budapesti zsidók deportálását pedig elhalasztották. Sietett hozzátenni, hogy amennyiben a deportálásokat újból megkezdik, a kitértek mentességet fognak élvezni.150

Ekkorra a vidéki deportálások természetesen már befejeződtek, s maga a kormányzó is - a nagy bel- és elsősorban külföldi nyomás hatására -úgy döntött, hogy a deportálás nem folytatódhat. A Serédi-Sztójay-meg-egyezés híre kiszivárgott, és a budapesti zsidók között a kitérés újabb hullámát indította el, amit a nácik meg akartak előzni, illetve érvénytelennek akartak tekinteni a zsidósággal való leszámolás során.

A zsidó származású keresztények külön szervezetének létrehozását azok is szorgalmazták, akik felismerték a fokozódó feszültséget kitértek és zsidók, valamint vezetőik között. A Zsidó Tanács vezetését és apparátusát természetesen jobban foglalkoztatták a vallásukhoz ragaszkodó zsidók, mint a kitértek problémái, akiknek viszont sokkal több védelmezőjük akadt a keresztények között. A két üldözött csoport közötti feszültség kezdett elviselhetedenné válni, Török óriási erőfeszítései ellenére, aki a maga módján mindkét csoportnak segíteni akart. E feszültségek tükröződtek Éliás József lelkésznek, a Jó Pásztor Misszió vezetőjének május 24-én, a tömeges deportálás megkezdése után kilenc nappal Törökhöz írt levelében:

Református egyházunk felfogása az, és ebben valamennyi keresztény egyház megegyezik, hogy a pásztorlása alá tartozó zsidó származású egyháztagok semmiféle vonatkozásban ne kerüljenek egy másik felekezetnek, ez esetben az izraelita hitközösségnek intézkedési joghatósága alá. Azzal a kéréssel fordulunk a magyar királyi kormányhoz, hogy keresztény vallású, zsidó származású egyháztagok ügyeinek intézésére külön bizottságot hívjon létre, vagy kormánybiztost nevezzen ki az egyházak vezetőinek javaslata alapján. Mi tehát semmiképpen nem nyugodhatunk abba bele, hogy olyan szerv intézkedjék a mi egyházunk tagjai felett, amelyik jelentős részben az izraelita hitközség tagjaiból áll. Az arányszám és a magyarországi bevett történelmi egyházak jelentősége szerint is méltánytalan az, hogy a kilenc jelenlegi intézőbizottsági tag között csak egy keresztény vallású van, de ha mind a három történelmi keresztény egyháznak (katolikus, református, evangélikus) ott volna a képviselője - amely szám (3) minimálisnak mondható -, akkor sem egyezhetnénk abba bele, hogy egy izraelita többségű hatóság intézkedjék a keresztény vallásúak felett. Mindaddig azonban, amíg az egyházak kívánságai megvalósulhatnak, azt a helyzetet vesszük alapul - már a törvénytiszteletünknél fogva is -, amelyet a Belügyminiszter úr Őnagyméltóságának rendelete állapított meg akkor, amikor Szerkesztő Urat a kilenctagú intézőbizottság tagjává nevezte ki. Mi tehát - amíg nem jön más megoldás - támogatni fogjuk Szerkesztő Urat nehéz munkájában, de kérjük és elvárjuk, hogy szempontjainkat - és így a keresztény egyházban lévő zsidó származású egyének szempontjait is - fel

A fenti szöveg egy egyoldalas részlet az alábbi műből:

Braham, Randolph L. : A népirtás politikája : a holocaust Magyarországon - 2. bőv. és átd. kiad. - Budapest : Belvárosi Kvk., 1997. - ill. megjelent "A magyar holocaust" címmel is. - Ford. Zala Tamás et al. - Az előszót Berend T. Iván írta.   Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor-Troján Anna: Randolph Braham Holocaust monográfiájához készült adatbázis. (Szociológiai adatbázisok No. 3., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF-CEU, Budapest, 2013).

A htm file nevében látható 1-4 jegyű arab szám azt mutatja, hogy e szövegdarab hányadik oldalon van. Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak ezt a számot kell módosítania!

A htm file OCR-rel készült, s nem korrektúráztuk. Nevek és számok ellenőrzéséhez javasoljuk az alábbi pdf file megtekintését! Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak ezt a számot kell módosítania!

 

 

 

https://mek.oszk.hu/11500/11506/html/oldalankent1/Braham472.pdf

Az egész kötetet lásd:

https://mek.oszk.hu/11500/11506/html/